A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2003. június 12.(*)
„Áruk szabad mozgása – Magánszemélyek tevékenységeiből eredő akadályok – A tagállamok kötelezettségei – Határozat olyan környezetvédelmi célú rendezvény be nem tiltásáról, amely a Brenner‑autópálya teljes lezárásához vezetett közel 30 órán keresztül – Igazolás – Alapvető jogok – A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezés szabadsága – Az arányosság elve”
A C‑112/00. sz. ügyben,
a Bírósághoz az Oberlandesgericht Innsbruck (Ausztria) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt
az Eugen Schmidberger, Internationale Transporte und Planzüge
és
a Republik Österreich
között folyamatban lévő eljárásban, az EK‑Szerződés 30., 34. és 36. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 28., EK 29. és EK 30. cikk) az EK‑Szerződés 5. cikkével (jelenleg EK 10. cikk) összefüggésben való értelmezésére, valamint valamely tagállamnak a közösségi jog megsértése folytán magánszemélyeknek okozott kár tekintetében fennálló felelősségének feltételeire vonatkozó előzetes döntéshozatalra utaló határozat tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J. P. Puissochet, M. Wathelet és R. Schintgen (előadó) tanácselnökök, C. Gulmann, D. A. O. Edward, P. Jann, V. Skouris, F. Macken, N. Colneric, S. von Bahr, J. N. Cunha Rodrigues és A. Rosas bírák,
főtanácsnok: F. G. Jacobs,
hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– az Eugen Schmidberger, Internationale Transporte und Planzüge képviseletében K. H. Plankel, H. Mayrhofer és R. Schneider Rechtsanwälte,
– a Republik Österreich képviseletében A. Riccabona, meghatalmazotti minőségben,
– az osztrák kormány képviseletében H. Dossi, meghatalmazotti minőségben,
– a görög kormány képviseletében N. Dafniou és G. Karipsiadis, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében U. Leanza, meghatalmazotti minőségben, segítője: O. Fiumara vice avvocato generale dello Stato,
– a holland kormány képviseletében M. A. Fierstra, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében J. C. Schieferer, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
az Eugen Schmidberger, Internationale Transporte und Planzüge (képviseli: R. Schneider), a Republik Österreich (képviseli: A. Riccabona), az osztrák kormány (képviseli: E. Riedl, meghatalmazotti minőségben), a görög kormány (képviselik: N. Dafniou és G. Karipsiadis), az olasz kormány (képviseli: O. Fiumara), a holland kormány (képviseli: H. G. Sevenster, meghatalmazotti minőségben), a finn kormány (képviseli: T. Pynnä, meghatalmazotti minőségben) és a Bizottság (képviselik: J. C. Schieferer és J. Grunwald, meghatalmazotti minőségben) szóbeli észrevételeinek a 2002. március 12‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2002. július 11‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 2000. február 1‑jei végzésével, amely ugyanazon év március 24‑én érkezett a Bíróság Hivatalához, az Oberlandesgericht Innsbruck az EK 234. cikk alapján hat kérdést terjesztett előzetes döntéshozatalra az EK‑Szerződés 30., 34. és 36. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 28., EK 29. és EK 30. cikk) az EK‑Szerződés 5. cikkével (jelenleg EK 10. cikk) összefüggésben való értelmezésére, valamint valamely tagállamnak a közösségi jog megsértése folytán magánszemélyeknek okozott kár tekintetében fennálló felelősségének feltételeire vonatkozóan.
2 E kérdéseket az Eugen Schmidberger, Internationale Transporte und Planzüge (a továbbiakban: Schmidberger) és a Republik Österreich (a továbbiakban: Osztrák Köztársaság) közötti jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya az ezen állam illetékes hatóságai által egy alapvetően környezetvédelmi célú egyesület számára hallgatólagosan megadott engedély a Brenner‑autópályán tartandó rendezvény megszervezésére, amely közel 30 órán keresztül teljességgel gátolta ezen autópálya forgalmát.
Nemzeti jogi háttér
3 A későbbiekben módosított 1953. évi Versammlungsgesetz (a gyülekezésről szóló törvény, a továbbiakban: VslgG) 2. cikke ekként rendelkezik:
„(1) Aki nyilvános gyűlést vagy mindenki számára nyitott összejövetelt kíván szervezni, az illetékes hatóságoknál (16. cikk) köteles azt írásban bejelenteni legalább 24 órával az összejövetel vagy gyűlés tervezett időpontját megelőzően, megjelölve a rendezvény célját, helyét és időpontját. A bejelentésnek legalább 24 órával a tervezett rendezvény kezdete előtt meg kell érkeznie.
(2) A bejelentésről az illetékes hatóságok, kérésre, kötelesek azonnal igazolást kiállítani [...]”.
4 A VslgG. 6. cikkének értelmében:
„Az illetékes hatóságok kötelesek betiltani a büntető törvényekbe ütköző célra irányuló, valamint a közbiztonságot, illetve a köztulajdont veszélyeztető rendezvényeket”.
5 A VslgG 16. cikke kimondja:
„Jelen törvény alkalmazásában »illetékes hatóság« alatt általában a következő szerveket kell érteni:
a) a hatáskörükbe tartozó közterületeken a szövetségi rendőrség szervei;
b) a Landeshauptmann [tartományi kormányfő] székhelye szerinti helyen, amennyiben ott szövetségi rendőrségi szerv nem található, a Sicherheitsdirektion [biztonsági igazgatóság]; [...]
c) minden egyéb közterületen a Bezirksverwaltungsbehörde [a Bezirk helyi önkormányzatának igazgatási hatósága]”.
6 Az ezt követően módosított, 1960. évi Straßenverkehrsordnung (KRESz, a továbbiakban: StVO) 42. cikkének (1) bekezdése értelmében szombaton 15 és 24 óra, továbbá vasárnap és munkaszüneti napokon 0 és 22 óra között a pótkocsis tehergépjárművek nem vehetnek részt a közúti forgalomban, amennyiben a tehergépjármű vagy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 3,5 tonnát. Ugyanezen rendelkezés (2) bekezdése szerint az (1) bekezdésben megjelölt időszakokban a 7,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömeggel rendelkező tehergépjárművek, nyerges járművek és önvontató járművek ugyancsak nem vehetnek részt a közúti forgalomban. A fentiek alól kivételt képez többek között a tej és a könnyen romlandó élelmiszerek, illetve a vágóállatok szállítása (a nagytestű állatok autópályán történő szállítása kivételével).
7 Az StVO 42. cikke (6) bekezdésének értelmében a 7,5 tonnát meghaladó megengedett legnagyobb össztömeggel rendelkező tehergépjárművek 22 és 5 óra között nem vehetnek részt a közúti forgalomban; a tilalom nem vonatkozik az alacsony zajkibocsátású járművekre.
8 Az StVO 45. cikkének (2) és azt követő bekezdései értelmében egyedi kérelemre, egyes feltételek fennállása esetén az úthasználatra vonatkozó szabályok alóli mentesség adható.
9 Az StVO 86. cikke ekként rendelkezik:
„Felvonulások. Amennyiben a közutakat kívánják e célból használni, és más rendelkezések sérelme nélkül, a szabadtéri összejöveteleket, a nyilvános vagy helyi jellegű felvonulásokat, népünnepélyeket, körmeneteket, továbbá minden más hasonló rendezvényt a rendezőknek három nappal korábban be kell jelenteniük az érintett hivatalnál [...]”.
Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 Az alapügy irataiból kitűnik, hogy 1998. május 15‑én a Transitforum Austria Tirol egyesület, amelynek célja „az élőhely védelme az Alpok régióban”, a VslgG. 2. és az StVO 86. cikkének megfelelően tájékoztatta a Bezirkshauptmannschaft Innsbruckot, hogy 1998. június 12‑én, pénteken, 11 órától 1998. június 13‑án, szombaton, 15 óráig a Brenner‑autópályán (A 13) rendezvényt tartanak, amely folytán ezen az autópályán ebben az időszakban az Europabrücke pihenőhely és a Schönberg autópályadíj‑fizetőhely (Ausztria) közötti szakaszon a forgalom teljesen szünetelni fog.
11 Ugyanezen a napon az említett egyesület elnöke sajtótájékoztatót tartott, amelyet követően az osztrák és német média információkat tett közzé a Brenner‑autópálya lezárásáról. Az osztrák és német autóklubok, amelyeket ugyancsak értesítettek, szintén gyakorlati információkkal látták el a közúton közlekedőket, és felhívták figyelmüket különösen arra, hogy a kérdéses időszak folyamán kerüljék el ezen autópályát.
12 1998. május 21‑én a Bezirkshauptmannschaft a bejelentett rendezvény vonatkozásában utasításokat kért a Sicherheitsdirektion für Tiroltól. 1998. június 3‑án a Sicherheitsdirektor azt az utasítást adta, hogy a rendezvényt nem kell betiltani. 1998. június 10‑én a különböző helyi hatóságok képviselőinek részvételével megbeszélést tartottak az említett rendezvény fennakadások nélkül történő lebonyolítása érdekében.
13 A Bezirkshauptmannschaft, mivel e rendezvényt az osztrák jog értelmében jogszerűnek tartotta, úgy döntött, hogy azt nem tiltja meg, azt azonban nem vizsgálta, hogy határozata a közösségi jogot nem sértheti‑e.
14 A rendezvényt a megjelölt helyen és időpontban megtartották. Ebből következően azok a tehergépjárművek, amelyeknek a Brenner‑autópályát kellett volna igénybe venniük, 1998. június 12‑én, pénteken, 9 órától vesztegeltek. Az autópályát 1998. június 13‑án hozzávetőleg 15 óra 30 perckor nyitották meg újra, fenntartva azon, az osztrák szabályozás értelmében alkalmazandó tilalmat, mely szerint szombaton és vasárnap egyes időszakokban a 7,5 tonnánál nehezebb kamionok nem vehetnek részt a forgalomban.
15 A Schmidberger nemzetközi fuvarozó vállalat, amelynek székhelye Rot an der Rotban (Németországban) található, és amely hat darab „halk és tiszta” pótkocsis tehergépjárművel rendelkezik. Fő tevékenysége fa Németországból Olaszországba történő, illetve acél Olaszországból Németországba történő szállítása. E célból tehergépjárművei főként a Brenner‑autópályát veszik igénybe.
16 A Schmidberger keresetet nyújtott be a Landesgericht Innsbruck (Ausztria) előtt, amellyel azt kérte, hogy az Osztrák Köztársaságot kötelezzék 140 000 ATS összeg kártérítés címén részére történő megfizetésére, mivel öt kamionja – tekintettel arra egyrészt, hogy 1998. június 11., csütörtök, Ausztriában munkaszüneti nap volt, míg június 13. és 14. szombatra és vasárnapra esett, másrészt hogy az osztrák szabályozás a 7,5 tonnánál nehezebb kamionoknak a hétvége és a munkaszüneti napok túlnyomó része vonatkozásában megtiltja, hogy részt vegyenek a forgalomban – négy egymást követő napon nem vehette igénybe a Brenner‑autópályát. Ez az autópálya az egyetlen olyan tranzitútvonal Németország és Olaszország között, amelyet a Schmidberger járművei igénybe vehetnek. Az, hogy a rendezvényt az osztrák hatóságok nem tiltották be, és elmulasztották e közlekedési főútvonal eltorlaszolásának megakadályozását, akadályozta az áruk szabad mozgását. Ez az akadályozás, mivel nem igazolható a tüntetők véleménynyilvánítási szabadságával és gyülekezési jogával, sérti a közösségi jogot, ennélfogva az érintett tagállam felelősségének megállapításához vezethet. Jelen esetben a Schmidberger által elszenvedett kár a tehergépjárművek vesztegléséből (50 000 ATS), a járművezetőkhöz kapcsolódó fix költségekből (5000 ATS), valamint az áruk továbbításának jelentős késedelme következtében az ügyfelek számára visszatérített díjak, illetve a Németország és Olaszország közötti, hat törölt út miatt elmaradt haszonból (85 000 ATS) tevődik össze.
17 Az Osztrák Köztársaság a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a bejelentett rendezvény be nem tiltásáról hozott határozat az eset körülményeinek gondos vizsgálata után született, illetve hogy a Brenner‑autópálya lezárásának időpontjára vonatkozó információkat Ausztriában, Németországban és Olaszországban előzetesen közzétették, és a rendezvény miatt nem alakultak ki sem komoly torlódások, sem egyéb kellemetlenségek. A szabad mozgás tüntetés általi akadályozása engedélyezett, amennyiben a következtében létrejött korlátozás nem állandó és jelentős. A szóban forgó érdekek mérlegelésének a véleménynyilvánítási szabadság és a gyülekezési szabadság felé kell hajlania, mivel az alapvető jogok egy demokratikus társadalomban sérthetetlenek.
18 A Landesgericht Innsbruck, miután megállapította, hogy nem volt bizonyítható sem az, hogy a Schmidberger kamionjainak 1998. június 12‑én és 13‑án igénybe kellett volna venniük a Brenner‑autópályát, sem pedig az, hogy az érintett vállalkozásnak, miután tudomást szerzett a rendezvényről, nem volt lehetősége a kár elkerülésének érdekében módosítani az útvonalakon, 1999. szeptember 23‑i ítéletével elutasította a keresetet azzal az indokkal, hogy ez a fuvarozó társaság egyrészt nem tett eleget az érvényesíteni kívánt anyagi kár alátámasztására és bizonyítására vonatkozó – az osztrák anyagi jogból eredő – teherrel kapcsolatos feltételeknek, másrészt nem teljesítette a kérelme alapjául szolgáló és a jogvita megoldásához szükséges valamennyi tény előterjesztésére vonatkozó – az osztrák eljárási jogból eredő – kötelezettségét.
19 A Schmidberger ezt követően fellebbezést terjesztett elő ezen ítélet ellen az Oberlandesgericht Innsbruck előtt, amely úgy ítéli meg, hogy a közösségi jog követelményeit figyelembe kell venni, amennyiben a jelen esethez hasonlóan, legalábbis részben ezen alapuló jogok képezik az ügy tárgyát.
20 Ebből a szempontból először is azt kell meghatározni, hogy az áruk szabad mozgásának elve – esetleg a Szerződés 5. cikkével együttesen értelmezve – kötelezi‑e a tagállamokat a jelentős tranzitútvonalak megközelíthetőségének biztosítására, illetve hogy ezen kötelezettség elsőbbséget élvez‑e az alapvető jogokkal szemben, mint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 10. és 11. cikke által biztosított véleménynyilvánítási szabadság és gyülekezési szabadság.
21 Igenlő válasz esetére a kérdést előterjesztő bíróság másodsorban azt kérdezi, hogy az így megállapítást nyert közösségi jogsértés kellően súlyos‑e ahhoz, hogy az állam felelőssége megállapítható legyen. Több értelmezési kérdés is felmerül, különösen ami a Szerződés 5., valamint 30., 34. és 36. cikke szabatossága és közérthetősége szintjének meghatározását illeti.
22 Jelen esetben az állam felelőssége vagy helytelen jogalkotás alapján – az osztrák jogalkotó elmulasztotta a közösségi jogból, főként az áruk szabad mozgásából eredő kötelezettségekhez igazítani a gyülekezési jogra vonatkozó szabályozást – vagy közigazgatási jogsértés alapján – az illetékes nemzeti hatóságok kötelesek a Szerződés 5. cikkében kimondott jóhiszemű együttműködésre vonatkozó kötelezettségnek megfelelően e Szerződés követelményeinek megfelelően értelmezni a belső jogot az áruk mozgása terén, annál is inkább, mert a közösségi jogból eredő ezen kötelezettségek közvetlenül alkalmazandók – állapítható meg.
23 Az említett bíróság harmadsorban az állam felelőssége alapján fennálló kártérítési jog jellegére és mértékére vonatkozóan tesz fel kérdést. A bíróság azt kívánja tudni, milyen szigorúsági feltételeknek kell megfelelnie az okozatosság meglétére és a közösségi jog jogalkotási vagy közigazgatási szempontból történő megsértéséből eredő kár mértékére vonatkozó bizonyítéknak, különösen pedig hogy abban az esetben is fennáll‑e a kártérítési jog, ha a kár összege csupán átalányban meghatározott becslés révén állapítható meg.
24 A kérdést előterjesztő bíróság végezetül kételyeket táplál az állam felelősségén alapuló kártérítési jog érvényesítése nemzeti jogi feltételeinek tekintetében. A bíróság arra keres választ, hogy valamely jogosultság alátámasztásának és bizonyításának terhére, valamint a jogvita megoldásához szükséges valamennyi tény előterjesztésére vonatkozó kötelezettségről szóló osztrák szabályok megfelelnek‑e a hatékonyság ítélkezési gyakorlat által kialakított elvének, amennyiben a közösségi jogon alapuló jogosultságok nincsenek mindig kezdettől fogva a maguk teljességében meghatározva, illetve amennyiben a felperes részéről valódi nehézségekbe ütközne az osztrák szabályozás által megkövetelt valamennyi tény pontos megjelölése. A jelen esetben tehát a kártérítési jog tartalma nem egyértelmű sem lényegét, sem mértékét illetően, ami szükségessé teszi az előzetes döntéshozatalra történő utalást. Márpedig az első fokon eljáró bíróság érvelése – a kérelemnek a nemzeti jogi elvek alapján történő elutasításával és a releváns közösségi jogi kérdések tisztán formai indokok folytán történő megkerülésével – a közösségi jogon alapuló jogok kijátszását eredményezheti.
25 Az Oberlandesgericht Innsbruck, mivel úgy ítélte meg, hogy a jogvita megoldásához a közösségi jog értelmezésére van szükség, felfüggesztette eljárását, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) Az áruk szabad mozgásának az EK 28. cikk (korábban 30. cikk) és az azt követő cikkek szerinti elveit, illetve a közösségi jog egyéb rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely tagállam köteles a fontosabb tranzitútvonalakat mindennemű korlátozástól és akadályozástól – vagy teljesen vagy a lehető legnagyobb mértékben és az ésszerűség határain belül – megóvni, továbbá egyebek mellett akként kell‑e ezeket értelmezni, hogy valamely tranzitútvonalra bejelentett politikai jellegű rendezvény nem engedélyezhető, vagy legalábbis azt később fel kell oszlatni, amikor, illetve mihelyst a tranzitútvonalon kívül is lehetne tartani a közvéleményre hasonló hatást gyakorló rendezvényt?
2) A tagállam azon mulasztása, hogy nem jelzi a gyülekezési jogra és a véleménynyilvánítási szabadságra vonatkozó nemzeti rendelkezésekben, hogy a közösségi jog elveit – jelesül mindenekelőtt az alapvető szabadságokat és a jelen esetben különösen az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseket – ugyancsak figyelembe kell venni a gyülekezési szabadság és a közérdek mérlegelése során, a közösségi jog kellően súlyos sérelmét valósítja‑e meg ahhoz, hogy a tagállam felelőssége – amennyiben ennek egyéb feltételei is fennállnak – megállapítható legyen a közösségi jog elvei alapján, amennyiben a fenti mulasztás miatt egy 28 órás politikai jellegű rendezvényt engedélyeznek és tartanak, amely miatt a Közösségen belüli áruszállítás szempontjából alapvetően fontos útvonal (egy rövid, néhány órás megszakítás kivételével) 4 napig nem vehető igénybe többek között a tehergépjárművek túlnyomó többsége számára, a munkaszüneti napokon való közlekedés egyébként fennálló általános nemzeti tilalma következtében?
3) A nemzeti hatóság azon döntése, amely szerint a közösségi jog rendelkezéseivel – különösen az áruk szabad mozgására, illetve az EK 10. cikkben (korábban 5. cikk) kimondott, a jóhiszemű együttműködés általános kötelezettségére vonatkozó rendelkezésekkel – nem ellentétes, hogy egy 28 órás politikai jellegű rendezvény, amely miatt a Közösségen belüli áruszállítás szempontjából alapvetően fontos útvonal (egy rövid, néhány órás megszakítás kivételével) 4 napig nem vehető igénybe többek között a tehergépjárművek túlnyomó többsége számára a munkaszüneti napokon való közlekedés egyébként fennálló általános nemzeti tilalma következtében, így a rendezvény betiltásának nincs helye, a közösségi jog kellően súlyos sérelmét valósítja‑e meg ahhoz, hogy a tagállam felelőssége – amennyiben ennek egyéb feltételei is fennállnak – megállapítható legyen a közösségi jog elvei alapján?
4) Valamely nemzeti hatóság által engedélyezett politikai jellegű rendezvény célja, jelesül az egészséges élőhely megteremtésének előmozdítása és a figyelem felhívása arra a veszélyre, amelyet a tehergépjárművek folyamatosan növekvő átmenő forgalma a lakosság egészségére jelent, elsőbbséget élvez‑e a közösségi jognak az EK 28. cikk szerinti, az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseivel szemben?
5) Valamely káresemény alapján helye van‑e kártérítési igénynek az állam felelőssége alapján abban az esetben is, amikor a károsult, noha a haszon eléréséhez szükséges valamennyi feltétel teljesülését bizonyítani tudja – ami a jelen esetben a határokon átnyúló áruszállítás megvalósításának lehetőségét jelenti az általa üzemeltetett tehergépjárművekkel, amelyek azonban a 28 órás rendezvény miatt 4 napig vesztegeltek –, nem tudja bizonyítani egy konkrét fuvarozás elmaradását?
6) A negyedik kérdésre adott nemleges válasz esetén:
A nemzeti hatóságoknak, különösen a bíróságoknak az EK 10. cikk (korábban 5. cikk) szerinti jóhiszemű együttműködésre vonatkozó kötelezettsége, továbbá a tényleges érvényesülés elve nem tiltja‑e meg azon nemzeti anyagi vagy eljárásjogi szabályok alkalmazását, amelyek a közösségi jog által biztosított jogokra – mint a jelen esetben az állam felelőségén alapuló kártérítési jogra – való hivatkozás lehetőségét korlátozzák, mindaddig, amíg a közösség által biztosított jogosultság tartalma – szükség esetén a Bíróság előtt indított előzetes döntéshozatali eljárást követően – nem kerül egyértelműen meghatározásra?”
Az elfogadhatóságról
26 Az Osztrák Köztársaság kétségeit fejezte ki a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságával kapcsolatban, lényegében arra hivatkozva, hogy az Oberlandesgericht Innsbruck által előterjesztett kérdések tisztán hipotetikusak, és nem relevánsak az alapjogvita megoldása szempontjából.
27 A Schmidberger által előterjesztett kereset ugyanis, amely valamely tagállam felelősségének a közösségi jog megsértése miatt történő megállapítására irányul, feltételezi, hogy e társaság benyújtotta az állítólagos jogsértésből eredő tényleges kárra vonatkozó bizonyítékokat.
28 Márpedig a Schmidberger az alapeljárás során egymást követően eljáró két nemzeti bíróság előtt nem tudta bizonyítani sem az őt ért konkrét kárt (pontos adatokkal alátámasztva azon állítást, miszerint tehergépjárművei számára a Németország és Olaszország közötti fuvarozás során elkerülhetetlen volt a Brenner‑autópálya igénybevétele az ott tartott rendezvény idején), sem adott esetben azt, hogy eleget tett volna az állítólagos kárral kapcsolatban őt terhelő kárenyhítési kötelezettségnek, magyarázatot adva arra, miért nem választhatott a lezárt útvonal helyett másikat.
29 Ilyen körülmények között az előterjesztett kérdésekre adandó válasz nem szükséges ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság meghozhassa határozatát, illetve, az előzetes döntéshozatal irányi kérelem legalábbis idő előtti, miután a releváns tények és bizonyítékok a maguk teljességében nem kerültek ismertetésre, illetve benyújtásra az említett bíróság előtt.
30 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 234. cikkben szabályozott eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek során a Bíróság a nemzeti bíróságok részére az általuk eldöntendő jogvita megoldásához szükséges iránymutatást ad a közösségi jog értelmezésével kapcsolatban (lásd különösen a C‑297/88. és C‑197/89. sz. Dzodzi egyesített ügyekben 1990. október 18‑án hozott ítélet [EBHT 1990., I‑3763. o.] 33. pontját; C‑231/89. sz. Gmurzynska‑Bscher ügyben 1990. november 8‑án hozott ítélet [EBHT 1990., I‑4003. o.] 18. pontját; a C‑83/91. sz. Meilicke‑ügyben 1992. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 1992., I‑4871. o.] 22. pontját és a C‑413/99. sz., Baumbast és R ügyben 2002. szeptember 17‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑7091. o.] 31. pontját).
31 Ezen együttműködés keretében kizárólag a jogvitát elbíráló, annak tényállását közvetlenül ismerő, és a meghozandó határozatért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy jellegzetességei alapján megítélje az előzetes döntéshozatalnak az ítélete meghozatalához való szükségességét és a Bírósághoz intézett kérdéseinek relevanciáját. Következésképpen, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles azokról érdemben határozni (lásd többek között a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4921. o.] 59. pontját; a C‑379/98. sz. PreussenElektra‑ügyben 2001. március 13‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑2099. o.] 38. pontját; a C‑153/00. sz. Der Weduwe ügyben 2002. december 10‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑11319. o.] 31. pontját, valamint a C‑318/00. sz., Bacardi‑Martini és Cellier des Dauphins ügyben 2003. január 21‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑905. o.] 41. pontját).
32 A Bíróság ugyanakkor azt is kimondta, hogy kivételes esetben jogosult megvizsgálni azokat a körülményeket, amelyek között a nemzeti bíróság hozzá fordult (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélet 39. pontját). Az az együttműködési szellem ugyanis, amelynek az előzetes döntéshozatalra utalás működését jellemeznie kell, megköveteli azt, hogy a nemzeti bíróság tekintettel legyen a Bíróságra bízott feladatra, amely nem más, mint a tagállamok igazságszolgáltatásához való hozzájárulás, és nem pedig az általános vagy hipotetikus kérdésekkel kapcsolatos tanácsadó vélemények megfogalmazása (a fent hivatkozott Bosman‑ügyben hozott ítélet 6. pontja; a fent hivatkozott Der Weduwe ügyben hozott ítélet 32. pontja, valamint a fent hivatkozott Bacardi‑Martini és Cellier des Dauphins ügyben hozott ítélet 42. pontja).
33 A Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy nem dönthet egy nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett olyan kérdésről, amely esetében nyilvánvaló, hogy valamely közösségi szabály értelmezése vagy érvényességének vizsgálata, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, és a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli illetve jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hasznosan megválaszolja (lásd a fent hivatkozott Bosman‑ügyben hozott ítélet 61. pontját, valamint a fent hivatkozott Bacardi‑Martini és Cellier des Dauphins ügyben hozott ítélet 43. pontját).
34 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy nem nyilvánvaló, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdései az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által említett esetek valamelyike alá tartoznának.
35 A Schmidberger által előterjesztett kereset ugyanis arra irányul, hogy a bíróság kötelezze az Osztrák Köztársaságot a közösségi jog állítólagos megsértése folytán a felperesnek okozott kár ez utóbbi részére történő megtérítésére, amely jogsértés azáltal valósult meg, hogy az osztrák hatóságok nem tiltották be azt a rendezvényt, amely a Brenner‑autópályán a teljes közúti forgalmat megszakítás nélkül, közel 30 órán keresztül megakadályozta.
36 Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság közösségi jog értelmezése iránti, ezen összefüggésben megfogalmazott kérelme vitathatatlanul az alapeljárás felei közötti valós és tényleges jogvita keretei közé illeszkedik, ezáltal nem tekinthető hipotetikus jellegűnek.
37 Ráadásul az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a nemzeti bíróság pontosan és részletesen ismertette azon okokat, amelyek folytán úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő ügy megoldása érdekében a közösségi jog értelmezésére vonatkozó számos kérdést szükséges a Bíróság elé terjeszteni, köztük többek között azt a kérdést, hogy a Schmidberger által állítólagosan elszenvedett kár vonatkozásában lefolytatandó bizonyítás szempontjából mely tényezőket kell tekintetbe venni.
38 Továbbá az előzetes döntéshozatalra utaló végzésről szóló értesítésre adott válaszként a tagállamok által, valamint a Bizottság által a Bíróság alapokmánya 23. cikkének megfelelően benyújtott észrevételekből az következik, hogy az e végzésben foglalt információk lehetővé tették számukra, hogy a Bíróság elé terjesztett valamennyi kérdés tekintetében hasznosan állást foglaljanak.
39 Hozzá kell tenni, hogy az EK 234. cikk második bekezdéséből egyértelműen kitűnik: a nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az eljárás mely szakaszában terjessze kérdéseit előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé (lásd a 36/80. és 71/80. sz., Irish Creamery Milk Suppliers Association és társai egyesített ügyekben 1981. március 10‑én hozott ítélet [EBHT 1981., 735. o.] 5. pontját és a C‑236/98. sz. JämO‑ügyben 2000. március 30‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑2189. o.] 30. pontját).
40 Vitathatatlan az is, hogy a kérdést előterjesztő bíróság jogilag megkövetelt módon határozta meg a közösségi jog értelmezésére irányuló kérelme alapjául szolgáló ténybeli és jogi hátteret, valamint hogy minden olyan információt a Bíróság rendelkezésére bocsátott, amelyre annak az említett kérelem hasznos megválaszolásához szüksége van.
41 Egyébiránt nem tűnik ésszerűtlennek, hogy a kérdést előterjesztő bíróság elsőként annak meghatározását kéri a Bíróságtól, hogy a tagállamnak a közösségi jog megsértése folytán fennálló felelőssége keretében milyen típusú károk vehetők figyelembe – különösen pedig felvilágosítást kér a Bíróságtól arra vonatkozólag, hogy a kártérítés kizárólag a ténylegesen elszenvedett kár függvénye‑e, vagy kiterjedhet az átalány alapján számított elmaradt haszonra is, továbbá, hogy a károsult köteles‑e, és milyen mértékben köteles elkerülni vagy enyhíteni e kárt –, mielőtt e bíróság állást foglalna a Schmidberger által ténylegesen elszenvedett kár megállapításának keretében a Bíróság által relevánsnak tekintett egyes konkrét bizonyítékokkal kapcsolatban.
42 Végezetül, valamely tagállam ellen indított, felelősségének megállapítására irányuló eljárás keretében a kérdést előterjesztő bíróság nem csupán a kár fennállásának feltételeit, annak megjelenési formáit és a hozzá kapcsolódó bizonyítási eljárásokat illetően intéz kérdést a Bírósághoz, de szükségesnek tartja azt is, hogy kérdéseket tegyen fel a fenti felelőssége érvényesítésének egyéb feltételeit illetően is, különösen arra vonatkozólag, hogy az érintett nemzeti hatóságoknak az alapügyben tanúsított magatartása sérti‑e a közösségi jogot, és e jogsértés megnyitja‑e az állítólagos károsult kártérítési jogát.
43 A fenti megfontolások fényében nem állapítható meg, hogy a Bíróságnak az alapügy tekintetében nyilvánvalóan hipotetikus jellegű és a kérdést előterjesztő bíróság által meghozandó határozat szempontjából irreleváns kérdésre kellene választ adnia.
44 Épp ellenkezőleg: az eddigi megállapításokból az következik, hogy az e bíróság által előterjesztett kérdések az előtte folyamatban lévő jogvita megoldásának objektív igényéből fakadnak, amelynek keretében a nemzeti bíróságnak a Bíróság ítéletét szem előtt tartva kell döntést hoznia, továbbá hogy a Bíróság számára – különösen az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben – nyújtott információk lehetővé teszik e kérdések hasznos megválaszolását.
45 Következésképpen az Oberlandesgericht Innsbruck által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
46 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdései két egymással összefüggő, mindazonáltal különböző problémát vetnek fel.
47 A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis egyrészt annak tárgyában várja a Bíróság véleményét, hogy a Brenner‑autópálya megszakítás nélküli, közel 30 órás teljes lezárása az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között az áruk szabad mozgásával összeegyeztethetetlen akadályozást jelent‑e, ennélfogva azt a közösségi jog megsértésének kell‑e tekinteni. A kérdések másrészt közelebbről azon körülményekre vonatkoznak, amelyek esetén a közösségi jog megsértése folytán magánszemélyeknek okozott károkért megállapítható a tagállam felelőssége.
48 Ezen utóbbi szempont kapcsán a kérdést előterjesztő bíróság különösen annak pontosítását kéri, hogy a közösségi jog megsértése – amennyiben megállapítást nyer –, tekinthető‑e, illetve adott esetben mennyiben tekinthető az előtte folyamatban lévő ügy körülményeihez hasonló körülmények esetén kellően nyilvánvalónak és súlyosnak ahhoz, hogy az érintett tagállam felelőssége megállapítható legyen. A Bíróságot egyúttal a megtérítendő kár jellege és bizonyítékai tekintetében is kérdezi.
49 Tekintettel arra, hogy a kérdések e második csoportját logikusan csupán a jelen ítélet 47. pontja első mondatában megfogalmazott, első kérdésre adott igenlő válasz esetén szükséges vizsgálni, a Bíróságnak először az ezen kérdés keretén belül felmerülő egyes szempontok, lényegében az első és negyedik kérdés tárgyai, vonatkozásában kell állást foglalnia.
50 Az alapügynek a kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott irataiból következő tényeknek, illetve a Bírósághoz előterjesztett írásbeli és szóbeli észrevételeknek a fényében a fenti kérdéseket annak meghatározására irányulóként kell értelmezni, hogy azt, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai nem tiltottak be egy alapvetően környezetvédelmi célra irányuló rendezvényt, amely megszakítás nélkül közel 30 órán keresztül teljesen lezárt egy olyan fontos közlekedési útvonalat, mint amilyen a Brenner‑autópálya, a Szerződés 30. és 34. – adott esetben a Szerződés 5. cikkével összefüggésben értelmezett – cikkében kimondott, az áruk szabad mozgására vonatkozó alapelv nem igazolt akadályozásának kell‑e tekinteni.
Az áruk szabad mozgása akadályozásának megvalósulásáról
51 E vonatkozásban elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az áruk szabad mozgása a Közösség egyik alapelve.
52 Így az EK‑Szerződés első, „Alapelvek” címet viselő részében szereplő 3. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 3. cikk) c) pontja akként rendelkezik, hogy az ugyanazon Szerződés 2. cikkében foglaltak megvalósítása céljából a Közösség tevékenysége belső piacot foglal magában, amelyet többek között az áruk tagállamok közötti szabad mozgását gátló akadályok eltörlése jellemez.
53 Az EK‑Szerződés 7a. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 14. cikk) (2) bekezdésében kimondja, hogy a belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben az említett Szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosítva van az áruk szabad mozgása.
54 Ezt az alapelvet különösen a Szerződés 30. és 34. cikke valósítja meg.
55 A 30. cikk nevezetesen kimondja, hogy a tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés. A 34. cikk értelmében ugyancsak tilos a tagállamok között a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés.
56 A 8/74. sz. Dassonville‑ügyben 1974. július 11‑én hozott ítéletet (EBHT 1974., 837. o., 5. pont) követő állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az összefüggéseikbe helyezett ezen rendelkezéseket úgy kell érteni, hogy azok a Közösségen belüli kereskedelem során megvalósuló árucsere folyamata bármilyen közvetlen vagy közvetett, tényleges vagy potenciális akadályozásának kiküszöbölésére irányulnak (ebben az értelemben lásd a C‑265/95. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. december 9‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑6959. o.] 29. pontját).
57 A Bíróság kimondta különösen, hogy a belső határok nélküli piac megvalósításához elengedhetetlen eszközként a Szerződés 30. cikke nem csak a tagállamok közötti kereskedelmet önmagukban korlátozó állami intézkedéseket tiltja, hanem akkor is alkalmazható, amikor valamely tagállam nem hozta meg az áruk szabad mozgása nem állami eredetű akadályainak elhárításához szükséges intézkedéseket (a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 30. pontja).
58 Ugyanis az, ha valamely tagállam tartózkodik a cselekvéstől, vagy adott esetben továbbra sem hozza meg az áruk szabad mozgását gátló – többek között a területén a más tagállamokból származó termékek ellen fellépő magánszemélyek tevékenységeiből eredő – akadályok elhárítására alkalmas intézkedéseket, ugyanúgy akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet, mint bármely tevőleges magatartás (a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 31. pontja).
59 A Szerződés 30. és 34. cikke következésképpen nem csak azt írja elő a tagállamok számára, hogy ők maguk ne tegyenek olyan lépéseket vagy ne tanúsítsanak olyan magatartást, amelyek akadályozhatják a kereskedelmet, hanem – ugyanezen Szerződés 5. cikkével együtt – azt is, hogy hozzanak meg minden megfelelő és szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a területükön biztosítsák ezen alapvető szabadság tiszteletben tartását (a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 32. pontja). Ezen 5. cikknek megfelelően ugyanis a tagállamok kötelesek a Szerződésből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megtenni a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket, és tartózkodni minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti e Szerződés célkitűzéseinek megvalósítását.
60 Tekintettel az áruk szabad mozgásának a Közösség rendszerében betöltött alapvető szerepére, és különösen a belső piac megfelelő működése érdekében, e minden tagállamot terhelő kötelezettség – amelynek értelmében a területén biztosítania kell a termékek szabad mozgását a magánszemélyek tevékenységeiből eredő korlátok megszüntetéséhez szükséges és arra alkalmas intézkedések meghozatala révén – anélkül köti a tagállamot, hogy különbséget kellene tennie aszerint, hogy az ilyen tevékenységek az áruk behozatalát, kivitelét vagy egyszerű átmenő forgalmát érintik‑e.
61 A fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 53. pontjából kitűnik ugyanis, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy nem csupán a behozatalt, hanem a más tagállamokból érkező termékek franciaországi átmenő forgalmát is érintette.
62 Következésképpen az alapügy tárgyát képező helyzethez hasonló helyzetben az illetékes nemzeti hatóságoknak, amennyiben a Szerződés által kimondott olyan alapvető szabadság, mint amilyen az áruk szabad mozgása, tényleges gyakorlásának magánszemélyek tevékenységéből fakadó akadályozásával szembesülnek, kötelességük meghozni az ezen szabadságnak az érintett tagállamban való biztosítása céljából megfelelő intézkedéseket, még abban az esetben is, amikor az alapügyhöz hasonlóan ezek az áruk csak átmenő forgalomban találhatóak Ausztria területén, hogy aztán azokat Olaszország vagy Németország felé szállítsák.
63 Hozzá kell tenni, hogy a fenti tagállami kötelezettség még inkább lényeges, amikor egy kiemelt fontosságú közúti útvonalat érint, mint amilyen a Brenner‑autópálya, amely az Észak‑Európa és Észak‑Olaszország közötti közúti összeköttetés egyik fő útja.
64 A fentiekből következően az, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai nem tiltottak be egy olyan rendezvényt, amely megszakítás nélkül közel 30 órán keresztül teljesen lezárt egy olyan fontos közlekedési útvonalat, mint amilyen a Brenner‑autópálya, korlátozhatja a Közösségen belüli árukereskedelmet, ennélfogva – a Szerződés (annak 5. cikkével összefüggésben értelmezett) 30. és 34. cikkéből eredő közösségi jogi kötelezettségekkel főszabály szerint összeegyeztethetetlen – mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek minősül, hacsak a tilalom e hiánya objektív módon nem igazolható.
Az akadályozás esetleges igazolásáról
65 A kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az 1998. június 12‑én és 13‑án tartott rendezvény célja – amely rendezvény során a tüntetők szerették volna felhívni a közvélemény figyelmét arra a veszélyre, amelyet a Brenner‑autópályán áthaladó tehergépjárművek folyamatosan növekvő átmenő forgalma a környezetre és a közegészségre gyakorol, valamint arra késztetni az illetékes hatóságokat, hogy szigorítsák az e forgalom és a különösen érintett Alpok régióban ebből származó szennyezés csökkentésére alkalmas intézkedéseket – alkalmas‑e az áruk szabad mozgására vonatkozó közösségi jogi kötelezettségek teljesítésének megakadályozására.
66 Ugyanakkor, még ha a környezet és a közegészség védelme – különösen ebben a régióban – bizonyos feltételek mellett olyan jogszerű közérdekű célnak is tekinthető, amely a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok, köztük az áruk szabad mozgása korlátozását igazolhatja, meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok megtette indítványának 54. pontjában, hogy az említett rendezvény sajátos céljai önmagukban nem meghatározóak a Schmidberger által indítotthoz hasonló keresettel összefüggésben, amelynek célja a közösségi jog állítólagos megsértésén alapuló tagállami felelősség megállapítása azon körülmény alapján, hogy a nemzeti hatóságok nem gátolták meg a Brenner‑autópálya forgalmának akadályozását.
67 Ugyanis azon körülmények meghatározása céljából, amelyek mellett a tagállam felelőssége megállapítható, és különösen azon kérdés vonatkozásában, hogy az adott tagállam megsértette‑e a közösségi jogot, kizárólag a nevezett tagállamnak betudható cselekmény vagy mulasztás vehető figyelembe.
68 Jelen esetben tehát kizárólag azt a célt kell figyelembe venni, amelyet a nemzeti hatóságok az említett rendezvény hallgatólagos engedélyezésére, illetve a megtiltásától való tartózkodásra vonatkozó határozat meghozatala során elérni kívántak.
69 Márpedig e tekintetben az alapügy irataiból az tűnik ki, hogy az osztrák hatóságokat a tüntetőknek az EJEE, valamint az osztrák alkotmány által kimondott és biztosított véleménynyilvánítási szabadsággal és gyülekezési szabadsággal kapcsolatos alapjogainak tiszteletben tartására vonatkozó megfontolások vezették.
70 A nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében azt a kérdést is felveti, hogy az áruk szabad mozgásának Szerződés által biztosított joga elsőbbséget élvez‑e az említett alapjogokkal szemben.
71 E vonatkozásban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alapvető jogok azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és ennek során a Bíróság a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, valamint az emberi jogok védelmére vonatkozó azon nemzetközi szerződések nyújtotta iránymutatásokból merít, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, vagy amelyekhez csatlakoztak. Az EJEE e tekintetben különös jelentőséggel bír (lásd különösen a C‑260/89. sz. ERT‑ügyben 1991. június 18‑án hozott ítélet [EBHT 1991., I‑2925. o.] 41. pontját; a C‑274/99. P. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 2001. március 6‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑1611. o.] 37. pontját és a C‑94/00. sz. Roquette Frères ügyben 2002. október 22‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑9011. o.] 25. pontját).
72 Az ezen ítélkezési gyakorlat által kialakított elveket az Egységes Európai Okmány preambuluma, később pedig az Európai Unióról szóló Szerződés F. cikkének (2) bekezdése erősítette meg (a fent hivatkozott Bosman‑ügyben hozott ítélet 79. pontja). E rendelkezés értelmében „[a]z Unió a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alapvető jogokat, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek”.
73 Következésképpen nem engedhetők meg olyan intézkedések a Közösségen belül, amelyek összeegyeztethetetlenek ez ekként elismert emberi jogok tiszteletben tartásával (lásd különösen a fent hivatkozott ERT‑ügyben hozott ítélet 41. pontját és a C‑299/95. sz. Kremzow‑ügyben 1997. május 29‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑2629. o.] 14. pontját).
74 Mivel az alapvető jogok tiszteletben tartása mind a Közösség, mind tagállamai kötelezettsége, e jogok védelme olyan jogos érdeket képez, amely főszabály szerint igazolhatja a közösségi jog által megállapított kötelezettségek korlátozását még olyan, a Szerződésben biztosított alapvető szabadság esetében is, mint amilyen az áruk szabad mozgása.
75 Ugyancsak az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján eljáró Bíróság, amennyiben – a jelen ügyhöz hasonlóan – a nemzeti tényállás a közösségi jog hatálya alá tartozik, köteles megadni a nemzeti bíróság számára valamennyi, annak értékeléséhez szükséges értelmezési szempontot, hogy e tényállás összegyeztethető‑e a főként az EJEE‑ből eredő alapvető jogokkal, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (lásd ebben az értelemben különösen a 12/86. sz. Demirel‑ügyben 1987. szeptember 30‑án hozott ítélet [EBHT 1987., 3719. o.] 28. pontját).
76 A jelen esetben a nemzeti hatóságok abból indultak ki, hogy mind az EJEE, mind pedig az érintett tagállam alkotmánya által biztosított alapvető jogok tiszteletben tartása szükséges ahhoz, hogy a Szerződésben foglalt alapvető szabadságok korlátozására sor kerülhessen.
77 A jelen ügy tehát az alapvető jogok közösségi jogi védelmének követelményei és a Szerződésben biztosított alapvető szabadságból eredő követelmények szükségszerű összeegyeztetésének kérdését veti fel, közelebbről pedig az EJEE 10. és 11. cikke által biztosított véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság, illetve az áruk szabad mozgása terjedelmére vonatkozó kérdést, amennyiben az előbbi jogokra az utóbbi korlátozásának igazolása céljából hivatkoznak.
78 E vonatkozásban meg kell jegyezni egyrészt, hogy noha az áruk szabad mozgása a Szerződés rendszerének egyik alapelve, bizonyos feltételek mellett, az ugyanezen Szerződés 36. cikkében felsorolt okokból, illetve a Bíróság által a 120/78. sz. Rewe‑Zentral ún. „Cassis de Dijon”‑ügyben 1979. február 20‑án hozott ítéletet (EBHT 1979., 649. o.) követő állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően elismert, közérdeken alapuló, feltétlenül érvényesítendő követelmények alapján korlátozható.
79 Másrészt, noha az alapügy tárgyát képező alapvető jogokat az EJEE kifejezetten elismeri, és e jogok a demokratikus társadalom lényegi alapját alkotják, ugyanezen egyezmény 10. és 11. cikke (2) bekezdésének szövegezéséből az következik, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezés szabadsága alávethető bizonyos közérdekű céllal indokolt korlátozásoknak, amennyiben ezek törvényben meghatározott, e rendelkezések tekintetében valamely jogszerű célnak vagy céloknak megfelelő és a demokratikus társadalomban szükséges intézkedéseknek minősülnek, azaz kényszerítő társadalmi szükséglettel igazolhatók, és különösen a kitűzött jogszerű célhoz képest arányosak (ebben az értelemben lásd a C‑368/95. sz. Familiapress‑ügyben 1997. június 26‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑3689. o.] 26. pontját és a C‑60/00. sz. Carpenter‑ügyben 2002. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑6279. o.] 42. pontját, valamint az EJEB, 1998. szeptember 23‑i Steel és társai kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítéletét, Ítéletek és Határozatok Tára 1998‑VII, 101. §).
80 Tehát a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés szabadságának az EJEE által biztosított jogai sem abszolút előjogok – ellentétben az ugyanezen egyezmény által kimondott más alapvető jogokkal, mint amilyen minden személy élethez való joga, illetve az a tilalom, melynek értelmében senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, amelyek semmiképpen sem korlátozhatók –, hanem a társadalomban betöltött szerepük függvényében kell figyelembe venni őket. E jogok gyakorlása tehát korlátozható, amennyiben a korlátozás ténylegesen közérdekű céloknak felel meg, és az általa elérni kívánt célhoz képest nem minősül aránytalan és elviselhetetlen, a védett jogok lényegét sértő beavatkozásnak (lásd ebben az értelemben a C‑62/90. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1992. április 8‑án hozott ítélet [EBHT 1992., I‑2575. o.] 23. pontját és a C‑404/92. P. sz., X kontra Bizottság ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑4737. o.] 18. pontját).
81 Ilyen körülmények között a fennálló érdekeket kell mérlegelni, és azt kell megállapítani, hogy az adott ügy valamennyi körülményére tekintettel sikerült‑e megőrizni az ezen érdekek közötti megfelelő egyensúlyt.
82 E tekintetben az illetékes hatóságok széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek. Mindazonáltal ellenőrizni kell, hogy a Közösségen belüli kereskedelemre vonatkozó korlátozások arányosak‑e az elérni kívánt jogszerű célra, nevezetesen a jelen esetben az alapvető jogok védelmére tekintettel.
83 Ami az alapügyet illeti, elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy annak körülményei élesen különböznek a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeitől, amely ítéletre a Schmidberger mint releváns precedensre hivatkozott az Ausztriában indított kereset keretében.
84 A Bíróság által a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 38–53. pontjában megállapított tényálláshoz képest ugyanis ki kell emelni egyrészt, hogy az alapügyben szereplő rendezvényre a nemzeti jog alapján előterjesztett engedély iránti kérelem folytán, és azután került sor, hogy az illetékes hatóságok úgy döntöttek, nem tiltják be azt.
85 Másodsorban a Brenner‑autópályán a tüntetők jelenléte folytán a közúti közlekedés akadályozására csupán egyetlen útvonalon került sor, egyetlen alkalommal és közel 30 óra időtartamra. Ezenkívül az áruk szabad mozgásának a fenti rendezvény miatti akadályozása korlátozott jelentőségű volt mind a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben szereplő akadályoztatás földrajzi kiterjedéséhez, mind annak tényleges súlyához képest.
86 Harmadsorban nem vitatott, hogy az említett rendezvény által az állampolgárok alapvető jogaikat gyakorolták azzal, hogy kinyilvánították véleményüket a közösség életében általuk fontosnak vélt kérdésben; megállapítást nyert az is, hogy ennek a nyilvános rendezvénynek nem a meghatározott jellegű vagy eredetű áruk kereskedelmének megakadályozása volt a célja. Ezzel szemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben a tüntetők célja egyértelműen a Francia Köztársaságon kívüli tagállamokból származó meghatározott termékek mozgásának megakadályozása volt, mégpedig nem csupán ezen áruk szállításának megakadályozásával, hanem a Franciaországba történő beszállítás, illetve annak területén való átszállítás alatt azok megsemmisítésével is, még akár abban az esetben is, ha az áru már megérkezett az érintett tagállam boltjainak polcaira.
87 Negyedsorban emlékeztetni kell arra, hogy a jelen esetben az illetékes hatóságok a közúti közlekedés megzavarásának a lehető legkisebb mértékűre történő korlátozása céljából különböző megszorító és kísérő intézkedéseket hoztak. E hatóságok – ideértve a rendőri erőket, a tüntetés szervezőit és a gépjármű‑tulajdonosok különböző szervezeteit – tehát a rendezvény megfelelő lebonyolítása érdekében együttműködtek egymással. A rendezvény időpontját jóval megelőzően a sajtó és az autóklubok komoly tájékoztató kampányt folytattak Ausztriában és a vele szomszédos országokban, és több kerülőútról is gondoskodtak; az érintett gazdasági szereplők tehát megfelelő tájékoztatást kaptak a közúti forgalomnak a tervezett rendezvény idején és helyén várható korlátozásáról, és módjukban állt időben meghozni az e korlátozásokat elhárító intézkedéseket. Ezen túlmenően a tüntetés tervezett helyén biztonsági szolgálatot is felállítottak.
88 Egyébiránt vitathatatlan, hogy a szóban forgó elszigetelt akció nem eredményezett olyan bizonytalan általános légkört, amely a Közösségen belüli kereskedelem egészére elrettentő hatást gyakorolt volna, ellentétben a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben szereplő, a közrendet érintő súlyos és ismételt zavarokkal.
89 Végezetül pedig, a kérdéses rendezvény vonatkozásában a Schmidberger által számításba vett egyéb lehetőségek kapcsán, a tagállamok széles mérlegelési jogkörére tekintettel, azt kell megállapítani, hogy a jelen ügy körülményeihez hasonló körülmények között az illetékes nemzeti hatóságok vélhették úgy, hogy a rendezvény egyszerű betiltása a tüntetők azon alapvető jogainak elfogadhatatlan megzavarását jelentette volna, amelyek értelmében nyilvános helyen összegyűlhetnek, és békésen kinyilváníthatják véleményüket.
90 A kérdéses rendezvény helyszínére (pl. a Brenner‑autópálya pereme), illetve (mindössze néhány órára korlátozott) időtartamára vonatkozó szigorúbb feltételek előírását az ezen akciót terjedelme alapvető részétől megfosztó jellegű, túlzott megszorításnak lehetett volna tekinteni. Noha az illetékes nemzeti hatóságoknak kötelessége a közúton szervezett tüntetések által a mozgás szabadságára gyakorolt hatások lehető legkisebb mértékűre való korlátozása, ezt olyan módon kell tenniük, hogy ezen érdeket egyensúlyba hozzák a tüntetők érdekével, amely nem más, mint a közvélemény figyelmének akciójuk céljaira való ráirányítása.
91 Még ha igaz is, hogy egy ilyen jellegű akció általában bizonyos kellemetlenségekkel jár az abban részt nem vevő személyekre nézve, különösen a mozgás szabadságának tekintetében, e kellemetlenségek főszabály szerint megengedhetőek, amennyiben az elérni kívánt cél alapvetően valamely vélemény törvényes formában való nyilvános kifejezésre juttatása.
92 E vonatkozásban az Osztrák Köztársaság arra hivatkozik, amit e tekintetben senki nem is vitat, hogy mindenesetre minden elképzelhető helyettesítő megoldás nehezen ellenőrizhető és a Közösségen belüli kereskedelem, illetve a közrend még súlyosabb megzavarását eredményező reakciók veszélyét hordozta volna magában, amelyek „spontán” tüntetésekben, a követeléssel előálló mozgalom élharcosai és ellenzői közötti összecsapásokban vagy azon tüntetők erőszakos cselekményeiben öltöttek volna testet, akik úgy érezhették volna, alapvető jogaik gyakorlásában korlátozták őket.
93 Következésképpen a nemzeti hatóságok, az e téren számukra biztosított széles mérlegelési jogkörre tekintettel, ésszerűen gondolhatták úgy, hogy a rendezvény jogszerű célját a Közösségen belüli kereskedelmet kevésbé korlátozó intézkedésekkel a jelen esetben nem lehetett volna elérni.
94 A fenti megfontolásokra tekintettel az első és a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között nem tiltottak be egy rendezvényt, nem összeegyeztethetetlen a Szerződés − annak 5. cikkével összefüggésben értelmezett − 30. és 34. cikkével.
A tagállam felelősségének feltételeiről
95 Az első és negyedik kérdésre adott válaszból következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtti ügyhöz hasonló ügy körülményeinek összességére tekintettel nem állítható, hogy az illetékes nemzeti hatóságok olyan módon megsértették volna a közösségi jogot, hogy az az érintett tagállam felelősségének megállapítását eredményezné.
96 Ilyen körülmények között nem szükséges határozni a többi előterjesztett kérdés tárgyában, amelyek valamely tagállamnak a közösségi jog általa történt megsértésével magánszemélyeknek okozott kár folytán fennálló felelőssége érvényesítésének egyes feltételeire vonatkoznak.
A költségekről
97 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő osztrák, görög, olasz, holland és finn kormány, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
az Oberlandesgericht Innsbruck 2000. február 1‑jei végzésével elé terjesztett kérdések tárgyában a következőképpen határozott:
Az, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között nem tiltottak be egy rendezvényt, nem összeegyeztethetetlen az EK‑Szerződés – annak 5. cikkével (jelenleg EK 10. cikk) összefüggésben értelmezett – 30. és 34. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 28. és EK 29. cikk).
Rodríguez Iglesias | Puissochet | Wathelet |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. június 12‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |