Language of document : ECLI:EU:F:2011:11

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2011. február 15.

F‑68/09. sz. ügy

Florence Barbin

kontra

Európai Parlament

„Közszolgálat – Tisztviselők – A 2006. évi előléptetési időszak – A Közszolgálati Törvényszék ítéletének végrehajtása – Az érdemek összehasonlító vizsgálata – Az egyenlő bánásmód elve – Részmunkaidős szülői szabadság”

Tárgy:      Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben F Barbin a Parlament azon határozatának megsemmisítését kéri, amelyben az mellőzte a felperesnek a 2006. évi előléptetési időszakban az AD 12 fokozatba való előléptetését.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezi valamennyi költség viselésére.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Előléptetés – Minden olyan határozat indokolásának kötelezettsége, amely nem lépteti elő az előléptetési küszöböt elérő tisztviselőket – Hiány

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

2.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata – Érdempontok kiosztása és az előléptetési küszöb meghatározása

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

3.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata – Módozatok

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

4.      Tisztviselők – Egyenlő bánásmód – Fogalom – Korlátok

5.      Tisztviselők – Előléptetés – Az érdemek összehasonlító vizsgálata – Előléptetésről szóló határozat

(Személyzeti szabályzat, 45. cikk)

6.      Tisztviselők – Kereset – Jogalapok – Hátrányos megkülönböztetés fennállására alapított jogalap – A releváns ténybeli körülmények összességének figyelembevételére vonatkozó kötelezettség

1.      Az Európai Parlament Elnökségének az előléptetési és karriertervezési politikáról szóló 2006. február 13‑i határozatának I.3.4. pontja értelmében – amelyet lényegében átvett a Parlament főtitkárának az érdempontok kiosztására és az előléptetésre vonatkozó végrehajtási intézkedések elfogadásáról szóló 2006. május 10‑i határozata – az adminisztráció köteles megindokolni az összes olyan határozatot, amely az előléptetési küszöböt el nem érő tisztviselőt léptet elő. Ugyanis noha az említett rendelkezések nem pontosítják, hogy a kinevezésre jogosult hatóság kivel szemben köteles indokolni döntését, annak elfogadása, hogy az előléptetési küszöböt elérő, de elő nem léptetett összes tisztviselővel szemben fennáll ezen indokolási kötelezettség, nem csupán felesleges munkaterhet róna az adminisztrációra, hanem ellentétes volna azon ítélkezési gyakorlattal is, amely szerint az előléptetésről szóló határozat indokolásának kapcsolódnia kell az elő nem léptetett tisztviselő egyéni helyzetéhez. Ebből következően e tisztviselő tévesen állítja, hogy az adminisztrációnak vele szemben kell igazolnia azon kollégái előléptetését, akik nem érték el az előléptetési küszöböt.

Az e rendelkezésekből eredő kötelezettséget teljesítettnek lehet tekinteni, ha az adminisztráció az előléptetési vegyes bizottsággal szemben – amely bizottságban a tisztviselők képviselve vannak – igazolja az előléptetési küszöböt el nem érő tisztviselők előléptetését.

(lásd az 59. és 61. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑502/04. sz., Lopparelli kontra Bizottság ügyben 2007. július 4‑én hozott ítéletének 75. pontja.

2.      Az Európai Parlament Elnökségének az előléptetési és karriertervezési politikáról szóló 2006. február 13‑i határozata alapján az érdempontok kiosztására nem az összes előléptethető, a személyzeti szabályzat 45. cikkében előírt követelmények teljesítésére alkalmas tisztviselő érdemeinek összehasonlító vizsgálatát követően kerül sor. Ugyanis valamely igazgatóság vagy egység minden egyes tisztviselője kizárólag a saját igazgatósága vagy egysége más tisztviselőivel versenyez korlátozott számú érdempontért. Márpedig mivel az előléptetési küszöböt nem relatív értéken, vagyis az érintett tisztviselők érdempontjai átlagának megfelelően állapítják meg, hanem az adott besorolási fokozatban átlagosan eltöltött időtartamnak megfelelő abszolút érték kétszeresében, vagyis az AD 11‑es besorolási fokozat esetében négy évben, e küszöb elérése nem tekinthető az előléptethető tisztviselők érdemei közvetlen vagy közvetett összehasonlításához hasonlatosnak. Ebből következően az adminisztráció nem léptethet elő valamely tisztviselőt kizárólag azért, mert elérte az előléptetési küszöböt, mivel ezáltal e tisztviselő érdemei az előléptetési eljárás egyetlen szakaszában sem volnának összehasonlítva az egyes előléptethető tisztviselők érdemeivel.

(lásd a 83. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑44/07. sz., Barbin kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 44. pontja.

3.      A személyzeti szabályzat 45. cikke értelmében a kinevezésre jogosult hatóság nem szorítkozhat az egyes tisztviselők egyéni helyzetének vizsgálatára, hanem az összes tisztviselő érdemeinek összehasonlító vizsgálatát kell elvégeznie az előléptetésekről való döntéshez. E tekintetben a megszerzett szolgálati idő az előléptetésnek csupán másodlagos szempontja lehet. Ebből következően az olyan határozat, amely más tisztviselők helyzetének figyelembevétele nélkül, csupán azon az alapon lépteti elő a tisztviselőt, hogy az nem vált érdemtelenné, vagy rendelkezik a besorolási fokozatban eltöltött bizonyos szolgálati idővel, sértené az összes előléptethető tisztviselő érdemei összehasonlító vizsgálatának az említett cikkben megfogalmazott elvét. Következésképpen még ha az Európai Parlament Elnökségének az előléptetési és karriertervezési politikáról szóló 2006. február 13‑i határozata elő is ír egy években kifejezett, az átlagos időtartamtól függő előléptetési küszöböt, ebből nem vezethető le olyan elv, amely szerint valamely tisztviselőt elő kell léptetni, ha nem válik érdemtelenné, vagy az előmenetel szabályos fejlődésének olyan elve, amely arra kötelezné az adminisztrációt, hogy automatikusan léptesse elő a tisztviselőt, ha az adott besorolási fokozatban megszerzett bizonyos szolgálati időt.

(lásd a 90. és 91. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság a fent hivatkozott Lopparelli kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 75. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑124/07. sz., Behmer kontra Parlament ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítéletének 106. pontja.

4.      A hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása érdekében az adminisztráció köteles ügyelni arra, hogy az azonos helyzeteket ne kezelje eltérően, és ne alkalmazzon ugyanolyan bánásmódot eltérő helyzetekre, kivéve ha ez objektíve igazolt. Következésképpen ha valamely tisztviselő gyakorolja a számára a személyzeti szabályzatban biztosított valamely jogosultságot, az adminisztráció e jog hatékonyságának megkérdőjelezése nélkül nem tekintheti úgy, hogy e tisztviselő helyzete eltér az e jogosultságot nem gyakorló tisztviselő helyzetétől, és vele szemben nem alkalmazhat emiatt eltérő bánásmódot, hacsak ez a bánásmód egyrészt objektíve nem igazolt, többek között azért, mert arra korlátozódik, hogy az érintett alkalmazott a kérdéses időszak alatti munkavégzése hiányának következményeit vonja le, másrészt nem áll szigorúan arányban a hivatkozott igazolással.

(lásd a 100. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 147/79. sz., Hochstrass kontra Bíróság ügyben 1980. október 16‑án hozott ítéletének 7. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑368/03. sz., De Bustamante Tello kontra Tanács ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének 69. pontja.

5.      Noha az előléptetések terén hozott valamely határozatot formálisan az érintett tisztviselőnek adott érdempontok számának figyelembevételével hozzák meg, e körülmény nem teszi lehetővé azon feltevés mellőzését, hogy a határozatot kevésbé elfogadható indokok alapján hozták, mint amilyen az említett tisztviselő szülői szabadságának figyelembevétele, feltéve azonban, hogy léteznek a fent említett indok hitelességével szemben kétséget támasztó bizonyítékok.

(lásd a 102. és 103. pontot)

6.      A hátrányos megkülönböztetés fennállására alapított jogalap értékeléséhez számításba kell venni a releváns ténybeli körülmények összességét, amely magában foglalja a véglegessé vált korábbi határozatokban szereplő értékeléseket is. Ebből következően valamely véglegessé vált határozat – a jogszerűségének megvizsgálása nélkül – olyan bizonyítéknak minősülhet, amelyet más bizonyítékokkal együtt figyelembe lehet venni az adminisztráció valamely – többek között hátrányosan megkülönböztető – magatartásának bizonyítására. Annál is inkább igaz ez, mivel lehetséges, hogy a hátrányos megkülönböztetésre csupán azt követően derül fény, hogy lejár az azon határozattal szembeni kereset megindításának határideje, amely határozatban a hátrányos megkülönböztetés megjelenik.

(lásd a 109. pontot)