Language of document : ECLI:EU:C:2012:637

NIILO JÄÄSKINEN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2012. október 18.(1)

C‑543/10. sz. ügy

Refcomp SpA

kontra

Axa Corporate Solutions Assurance SA,

Axa France IARD,

Emerson Network Power,

Climaveneta SpA

(A Cour de cassation [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Joghatóság polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001/EK rendelet – A 23. cikk értelmezése – A dolog gyártója és eredeti vevője között kötött szerződésben szereplő joghatósági kikötés – A különböző tagállambeli székhellyel rendelkező felek között kötött szerződések láncolatába illeszkedő szerződés – E kikötés hivatkozhatósága a dolog vevőjének jogutódjával és a helyébe lépő biztosítóval szemben – Az említett rendelet 5. cikke (1) bekezdésének esetleges alkalmazhatatlansága a jogutód által a gyártóval szemben indított közvetlen keresetre”





I –    Bevezetés

1.        A Cour de cassation (Franciaország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet értelmezésére vonatkozik.(2)

2.        E kérelem egy francia bíróság előtt indult olyan eljáráshoz kapcsolódik, amelynek során az olaszországi székhelyű gyártó az olasz bíróságnak joghatóságot biztosító azon kikötésre hivatkozott, amely a gyártó és a jogvita tárgyát képező dolgok szintén olaszországi székhelyű eredeti vevője közötti szerződésben szerepelt, egy francia jogutóddal és a helyébe lépő szintén francia biztosítóval szemben. A jogi tét e konkrét eseten túlmutatóan is jelentős, mivel gyakori, hogy a nemzetközi kereskedelem résztvevői joghatósági megállapodásokat alkalmaznak.

3.        A Bíróságot tehát azon kérdés eldöntésére hívják fel, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke lehetővé teszi‑e, és ha igen, milyen feltételek mellett, hogy az eredeti szerződésben szereplő joghatósági kikötés átszálljon az Európai Unió különböző tagállamaiban székhellyel rendelkező gazdasági szereplők között kötött, egymást követő szerződések láncolatában.(3) A Bíróságnak döntenie kell arról, hogy utalni kell‑e az alkalmazandó nemzeti jogra annak meghatározásához, hogy lehet‑e hivatkozni a joghatósági megállapodásra az ahhoz hozzá nem járuló harmadik személyekkel szemben, vagy sem, összhangban a hajóraklevélen szereplő ilyen kikötés harmadik személy birtokosra való kiterjesztésére vonatkozó ítélkezési gyakorlattal(4), vagy e tekintetben önálló anyagi jogi szabályt kell hozni, ahogy azt nemrégiben az Európai Parlament a 44/2001 rendelet átdolgozása során vizsgálta.(5)

4.        Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat emellett kapcsolatba hozza e problémakört a Handte‑ügyben hozott ítélettel(6), amely a „szerződésnek vagy szerződéses igénynek” a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény)(7) 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő és lényegében a 44/2001 rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében alkalmazottal azonos fogalmára vonatkozik. Mivel ez az ítélet megerősítette, hogy az említett rendelkezés értelmezése alapján a gyártó és a jogutód közötti jogi kapcsolat nem szerződéses jellegű, a Cour de cassation azt vizsgálja, hogy ez az ítélkezési gyakorlat releváns‑e azzal kapcsolatban, hogy lehet‑e hivatkozni az olyan szerződésben szereplő joghatósági kikötésre a második ilyen gazdasági szereplővel szemben, amelyet kizárólag az első gazdasági szereplő írt alá.

II – Jogi háttér

5.        A 44/2001 rendelet (11) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. […]”

6.        A 44/2001 rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” című 2. szakaszában található 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja azt írja elő, hogy ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban a kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt perelhető.

7.        A 44/2001 rendelet II. fejezete „Megállapodás joghatóságról” című 7. szakaszában található 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni:

a)      írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek; vagy

b)      a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy

c)      nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a feleknek ismerniük kell, vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak.”

III – Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

8.        Az SNC Doumer (a továbbiakban: Doumer) felújítási munkákat végeztetett egy Courbevoie‑ban (Franciaország) található ingatlanegyüttesen, miközben a párizsi (Franciaország) székhelyű SA Axa Corporate Solutions Assurance (a továbbiakban: Axa Corporate) társaságnál volt biztosítva.

9.        E munkálatok keretében légkondicionáló berendezéseket építettek be, amelyek mindegyike fel volt szerelve több légsűrítővel, amelyeket:

–        az olaszországi székhelyű Refcomp SpA (a továbbiakban: Refcomp) társaság gyártott,

–        attól a szintén olaszországi székhelyű Climaveneta SPA (a továbbiakban: Climaveneta) társaság vásárolt meg és szerelt be,

–        ezt követően a Liebert társaság szállított a Doumernek, amelynek jogutódja az Axa France IARD (a továbbiakban: Axa France) társaságnál biztosított Emerson Network Power társaság (a továbbiakban: Emerson), mindkettő franciaországi székhelyű.

10.      A beépített légkondicionáló berendezések rendszerében rendellenességek merültek fel. Egy igazságügyi szakértői vélemény rámutatott, hogy ezeket az üzemszüneteket a légsűrítők gyártási hibája okozta.

11.      Az Axa Corporate mint az általa biztosítóként kártalanított Doumer jogutódja a tribunal de grande instance de Paris előtt pert indított a Refcomp mint gyártó, a Climaveneta mint összeszerelő és az Emerson mint forgalmazó ellen annak érdekében, hogy azokat a bíróság egyetemlegesen kötelezze kártérítés fizetésére e hiba jogcímén.

12.      A két alperes olasz társaság vitatta a tribunal de grande instance de Paris joghatóságát; a Climaveneta az Emerson társasággal kötött forgalmazási szerződésében szereplő választottbírósági kikötésre, míg a Refcomp a közte és a Climaveneta között kötött adásvételi szerződés általános feltételei között szereplő, az olasz bíróság joghatóságát kikötő záradékra hivatkozott.

13.      2007. január 27‑i végzésével a tribunal de grande instance de Paris tárgyalás‑előkészítő bírája elutasította a Climaveneta és a Refcomp által előterjesztett, a joghatóság hiányára vonatkozó kifogásokat. Az utóbbiak fellebbezést nyújtottak be e végzéssel szemben.

14.      2008. december 19‑i ítéletével a cour d’appel de Paris megváltoztatta a megtámadott végzést, amennyiben az elutasította a Climaveneta által előterjesztett kifogást. Megállapította, hogy a tribunal de grande instance de Paris nem volt jogosult az e társasággal szemben benyújtott kereset elbírálására, mivel a tulajdonjogot átruházó szerződések láncolatában a választottbírósági kikötés automatikusan átszáll, mint az egyébként önmagában is az átszállt alapjog járulékának minősülő kereseti jog járuléka, függetlenül az említett láncolat homogén vagy heterogén jellegétől.

15.      Ezzel szemben a Refcomp által hivatkozott, a joghatóság hiányára vonatkozó kifogás elutasítását a cour d’appel de Paris helybenhagyta. Határozatát azzal indokolta, hogy a szerződésekre vonatkozó különös joghatósági okokat megállapító, a 44/2001 rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő szabályok nem alkalmazandók azokra a jogvitákra, amelyek egy dolog vonatkozásában a jogutód és az eladótól különböző gyártó között folynak, mivel ezek a jogviták a deliktuális felelősség körébe tartoznak, amelyet a rendelet 5. cikkének (3) bekezdése szabályoz, kiemelve, hogy a rendelet 23. cikke sem alkalmazható, mivel a keresetnek nem volt szerződéses alapja. Úgy vélte tehát, hogy a gyártó és a közbenső vevő között megállapított joghatósági kikötésre a jogutód személy helyébe lépő biztosítóval szemben nem lehet hivatkozni, és hogy az a francia bíróság, amelyhez a keresetet benyújtották, rendelkezik joghatósággal a kár bekövetkeztének helye alapján.

16.      A cour d’appel de Paris ezen ítéletével szemben a Refcomp fellebbezést, míg az Emerson csatlakozó fellebbezést nyújtott be.

17.      2010. november 17‑i ítéletével a Cour de cassation elutasította a csatlakozó fellebbezést, azonban a Refcomp fellebbezésével kapcsolatban felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

„1)      Valamely joghatósági kikötés, amelyet [a 44/2001 rendelet] 23. cikkének alkalmazásában a szerződések közösségi láncolatában egy dolog gyártója és a vevő között jött létre, hatályos‑e a vevő jogutódjával szemben, és amennyiben igen, milyen feltételek mellett?

2)      A joghatósági kikötés hatályos‑e a vevő jogutódjával és a helyébe lépő biztosítóival szemben, annak ellenére, hogy [a 44/2001 rendelet] 5. cikkének (1) bekezdése a Bíróság Handte‑ügyben 1992. június 17‑én hozott ítélete alapján a jogutódnak a gyártóval szemben indított keresetére nem alkalmazható?”

18.      A Bírósághoz írásbeli észrevételeket terjesztett elő a Refcomp, az Axa Corporate és az Emerson, a francia, a német és a spanyol kormány, valamint az Európai Bizottság.

19.      A 2012. május 3‑i tárgyaláson a Refcomp, a francia és a német kormány, valamint a Bizottság képviseltette magát.

IV – Elemzés

A –    Bevezető észrevételek

20.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett fenti két kérdéssel lényegében azt kérik, hogy a Bíróság döntsön a joghatósági kikötés átszállásáról a különböző tagállamokban letelepedett felek között kötött szerződések láncolatában, és konkrétabban az ilyen kikötés által azon jogutódra(8) gyakorolt jogi hatásokról, amely nem írta alá azt a szerződést, amelyben a kikötés szerepel, és amely láthatóan nem adta hozzájárulását ehhez a 44/2001 rendelet 23. cikkében meghatározott feltételek szerint.(9)

21.      Még ha az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem is tartalmaz kifejezett indokolást, az iratokból kitűnik, hogy a francia Cour de cassation kérdései a következő adatokon alapulnak.

22.      A probléma egyrészt egy belső jogi szabály létezéséhez kapcsolódik, mégpedig ahhoz a jogi elmélethez, amely szerint a szerződések alapvetően relatív hatállyal bírnak, amennyiben csak a részes feleket kötik, ezen elv alól azonban kivételt képez a tulajdonjog átruházása, mivel az az érintett dolog minden egymást követő megszerzőjére átszáll annak minden járulékos elemével együtt. Ebből következik, hogy a francia jog alapján egy dolog tulajdonosának jogutódja felléphet annak eladójával, illetve a dolgot eladó valamennyi közvetítővel, sőt közvetlenül annak gyártójával szemben is.

23.      Másrészt, az egyébként az átruházott tulajdonjog járulékát képező, szerződésen alapuló kereseti jog járulékaként a tulajdonjogot átruházó szerződések európai láncolatának eredeti szerződésében szereplő joghatósági kikötés esetleges rendszerszerű átruházhatóságát illetően a francia jogtudományban három álláspont áll szemben egymással a Bíróság ítélkezési gyakorlata tekintetében:(10)

–        egyes szerzők szerint az ilyen kikötésre mindig lehet hivatkozni az ügylet tárgyát képező dolog tulajdonosának jogutódjával szemben, annak ellenére, hogy nem fél ebben a szerződésben, vagyis nem fogadta el ezt a kikötést,

–        más szerzők szerint éppen ellenkezőleg, soha nem állhat fenn az átruházhatóság,

–        ugyanakkor egyes szerzők átmeneti álláspontot képviselnek, amely szerint az ilyen kikötés bizonyos esetekben átruházható, mégpedig akkor, ha az eredeti vevő jogai és kötelezettségei teljes egészében átszálltak a későbbi vevőkre.

24.      E problémakör nem csak a francia jogra jellemző, mivel egyes más tagállamok jogában is ismert ugyanez a jogi fikció.(11) Ezenkívül, az ügy tétje nem pusztán elméleti, hanem annak gazdasági jelentősége is van. Az a válasz ugyanis, amelyet a Bíróság ad az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre, jelentős potenciális hatással bír, mivel a nemzetközi kereskedelmi ügyletekben nagyon gyakori, hogy joghatósági kikötésekkel élnek,(12) és ezért teljes mértékben lehetséges, hogy azok különböző tagállamok területét érintő, tulajdonátruházó szerződések láncolatába illeszkednek.

25.      E tekintetben rámutatok, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdését alátámasztó feltevés a „szerződések közösségi láncolatába” illeszkedő joghatósági kikötésre vonatkozik, tudva azt, hogy a szerződések alapeljárásban szereplő láncolatában részes gazdasági szereplők székhelye különböző tagállamokban van. Pontosabban, a Bíróságnak olyan ügyről kell döntenie, amelyben az ilyen kikötés a 44/2001 rendelet 23. cikkének hatálya alá tartozik. Az említett cikk (1) bekezdése értelmében főszabály szerint elegendő az, ha a jogvitában részt vevő legalább egyik fél, legyen az felperes vagy alperes, lakóhellyel rendelkezik az Unió valamelyik tagállamában,(13) ami a jelen ügyben megvalósul.

26.      Másfelől megjegyzem, hogy a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések egy „joghatósági kikötésre” vonatkoznak, míg a 44/2001 rendelet 23. cikkének rendelkezései kétfajta „joghatóságot kikötő megállapodást” szabályoznak, amelyek egyszerre foglalják magukban a szerződésekben szereplő, jövőbeli jogvitákra vonatkozó joghatósági kikötéseket, valamint az e körön kívül, a jogvita felmerülését követően kötött, joghatóságot megállapító megállapodásokat.(14) Annak ellenére, hogy az említett cikk mindkét esetre vonatkozik, a kérdést előterjesztő bíróság által kérelme hatályát illetően meghatározott korlátra és az alapeljárás konkrét tárgyára figyelemmel álláspontom szerint a válaszoknak erre a vetületre, vagyis kizárólag a szerződésekben a jövőre nézve szereplő joghatósági „kikötésekre” kell koncentrálniuk.

27.      Ezenfelül jelzem, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság általános megfogalmazásban intéz kérdést a Bírósághoz a joghatósági kikötés jogutóddal szembeni jogi „hatásaival” kapcsolatban, a Bíróságnak a jelen indítványban javasolt válasz az ilyen kikötés ilyen harmadik személy hátrányára való esetleges érvényesítésére korlátozódik, kizárva azt az esetet, ha saját javára hivatkozna e kikötésre.(15) Az alapeljárás tárgyára figyelemmel ugyanis az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az utóbbi szempontból adandó válasz nem lenne hasznos a nemzeti bíróság számára a jogvita eldöntése szempontjából. A Bíróságnak tehát csak arról kell döntenie, hogy lehet‑e hivatkozni a joghatósági kikötésre a jogutóddal szemben, annak esetleges további hatásairól pedig nem.

28.      Végül emlékeztetek arra, hogy a Brüsszeli Egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlatban szereplő válaszelemek átültethetők a 44/2001 rendelet tekintetében, amennyiben az utóbbira vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem által érintett rendelkezések tartalma lényegében megfelel az említett egyezmény Bíróság által értelmezett rendelkezéseinek.(16) A jelen ügyben a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkének rendelkezései és a 44/2001 rendelet 23. cikkének rendelkezései nagy vonalakban hasonlók, még ha van is közöttük némi különbség. Tartalmukra figyelemmel e különbségek ugyanakkor nem érintik a Bíróságnak a jelen ügyben feltett kérdések megválaszolása szempontjából releváns elemek összehasonlíthatóságát.

B –    Az eredeti adásvételi szerződésben szereplő joghatósági kikötés dolgot megszerző jogutóddal szembeni kötelező jellegéről

29.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ a Bíróságtól, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke értelmében a gyártó, amely részese egy láncolat részét képező olyan első szerződésnek, amelyben joghatósági kikötés szerepel, megalapozottan hivatkozhat‑e arra annak érdekében, hogy vitassa azon bíróság joghatóságát, amely előtt vele szemben a jogutód – amely az említett szerződés vonatkozásában harmadik személy, azonban annak az alperes általi hibás teljesítésére hivatkozik – pert indított, amennyiben két különböző tagállam területén letelepedett két félről van szó.

30.      A jelen eljárás beavatkozói eltérő választervezeteket fogalmaztak meg. A Refcomppal ellentétben az Axa Corporate és az Emerson teljes mértékben kizárja ebben az összefüggésben a joghatósági kikötés átruházhatóságát a jogutódra. Ezzel szemben a német és a spanyol kormány elfogadja, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke szerinti feltételek mellett elfogadott kikötés hatályos a jogutóddal szemben, amennyiben az eredeti szerződés valamelyik felének jogai és kötelezettségei az alkalmazandó nemzeti jog szerint teljes egészében átszálltak e harmadik személyre. A francia kormány és a Bizottság úgy véli, hogy ilyen kikötésre a jogutóddal szemben csak azzal a feltétellel lehet hivatkozni, hogy az utóbbi a hivatkozott cikk előírásainak megfelelően hozzájárult az említett kikötéshez, az alkalmazandó nemzeti jogtól függetlenül.

1.      Egy anyagi jogi értelmezési szabály rögzítésének célszerűségéről

31.      Függetlenül attól, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem így fogalmazta meg, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés mögött meghúzódó központi problémakör – ahogy az a fent említett beavatkozók által elfogadott álláspontokból is kitűnik – az, hogy a Bíróságnak olyan értelmezést kell‑e tulajdonítania a 44/2001 rendelet 23. cikkének, amely változik azon nemzeti jogi rendelkezések függvényében, amelyek alkalmasak a jogvita tárgyát képező jogviszony rendezésére, vagy olyat, amely e rendelkezések tartalmától függetlenül érvényes.

32.      Az utóbbi módszer a jelen ügyben azt feltételezi, hogy a Bíróság eldönti, hogy amennyiben az említett 23. cikk alkalmazandó, a joghatósági kikötésre lehet‑e hivatkozni harmadik személlyel szemben az alapeljárás körülményeihez hasonló körülmények között vagy nem, anélkül hogy hivatkozna azokra a joghatásokra, amelyeket a szóban forgó jogviszonyhoz az egyik vagy másik tagállam joga kapcsol.(17)

33.      Álláspontom szerint egy sajátos uniós anyagi jogi szabály rögzítése azzal az előnnyel járna, hogy biztosítaná a 44/2001 rendelet által előírt joghatósági szabályok hatékonyabb működését. A Bíróság ugyanis több ízben úgy döntött, hogy e rendelet teljes hatékonyságának és a tagállamok területén történő egységes alkalmazásának biztosítása érdekében a rendeletben található fogalmakat főszabály szerint nem egyszerűen az egyik vagy másik érintett tagállam belső jogára való utalással kell értelmezni, hanem önálló módon, elsősorban a szöveg rendszerére és célkitűzéseire figyelemmel.(18) Úgy vélem, hogy a Bíróságnak a 44/2001 rendelet rendelkezései ilyen értelmezési módszerét nem csak akkor kell követnie, amikor a rendeletben szereplő szavak, kifejezések és fogalmak puszta értelmezését végzi, hanem akkor is, amikor e rendelkezések céljának vagy hatályának meghatározására kérik fel.(19)

34.      A jelen ügyben, ha figyelembe vennék a szóban forgó jogviszonyra alkalmazandó nemzeti jog tartalmát, a joghatósági kikötés átruházhatóságára vonatkozó jelen kérdésre nem egységes, hanem eltérő válaszok születnének a tagállamok joga által követett megközelítések között megállapított különbségekre figyelemmel a dolog gyártója és a vevő jogutódja közötti jogviszony jogi természetét illetően,(20) azon sajátos problémán túlmenően is, hogy e harmadik személyre esetlegesen kiterjedne egy olyan kikötés hatálya, amelyhez nem járult hozzá.

35.      Ezenfelül, ha a Bíróság anyagi jogi szabályt határozna meg, az megkönnyítené a tagállami bíróságok feladatát. Mivel a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló rendelet(21) nem szabályozza sem a joghatósági kikötések érvényességét, sem azok hatásait, a nemzeti jogra való esetleges utalás azt a kötelezettséget róná az említett bíróságokra, hogy állapítsák meg, melyik jogrendszert kell ebből a szempontból vizsgálni. Az a problémakör, hogy melyik jogot kell alkalmazni és mikor, vitathatatlanul klasszikus kérdés, amikor egy joghatósági kikötésre olyan helyzetben hivatkoznak, amelyben külföldi elemek szerepelnek, azonban a kollíziós szabályokra való támaszkodás még nehezebb több szerződés esetében, mint az alapeljárás esetében is, ugyanis számos jogrendszer alkalmazása lehetséges.(22)

36.      Az is a jogvita két felének érdeke, hogy közvetlenül tudomást szerezzenek arról, hogy egy bíróság a felperes által alá nem írt szerződésben szereplő joghatósági kikötés alapján rendelkezik‑e joghatósággal, anélkül hogy szembesülniük kellene a tagállamokban hatályban lévő különböző felfogásokra való utalás által okozott bizonytalansággal. Álláspontom szerint a 44/2001 rendelet 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az azt eredményezze, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság azonosítása ne bizonytalan és előre nem jelezhető körülményeken múljon, ami egyébként is a Bíróság általános érdeklődésének homlokterében áll.(23)

37.      Ehhez hozzáteszem, hogy mivel a 44/2001 rendelet felhagyott az Industrie Tessili Italiana Como ügyben hozott ítéletben(24) követett, kollíziós szabályokat tartalmazó módszerrel – dicséretes módon törekedve az egyszerűsítésre(25) –, kevéssé felelne meg az uniós jogalkotó által célzott fejlődésnek, ha ismét ezen a módszeren alapuló értelmezést vezetnénk be.

38.      Ehhez hasonlóan, amikor a 44/2001 rendelet 23. cikkének átdolgozása során konkrétan a jelen ügy tárgyát képező problémával foglalkozott, a Parlament kinyilvánította, hogy a feltételeket rögzítő olyan anyagi jogi szabály elfogadását részesíti előnyben, amely semmilyen módon nem utal a tagállamok jogrendszerére, ezáltal korlátozva annak lehetőségét, hogy az e cikk szerinti joghatósági megállapodásokra olyan harmadik személyekkel szemben hivatkozzanak, amelyek ahhoz kifejezetten nem járultak hozzá, figyelemmel arra, hogy ellenkező esetben fennáll annak a kockázata, hogy megsértik e személyek igazságszolgáltatáshoz való teljes körű hozzáférésre vonatkozó jogát.(26) Javaslom, hogy a Bíróság is ezt a megközelítést kövesse.

2.      A 44/2001 rendelet 23. cikkének szó szerinti értelmezéséről

39.      Szövegezése szerint a 44/2001 rendelet 23. cikke meghatározza a joghatóságot kikötő megállapodások érvényességének formai és tartalmi feltételeit, azonban nem határozza meg teljes mértékben e megállapodások hatályát és joghatásait. Különösen nem határozza meg, hogy mely személyek tekinthetők egy ilyen megállapodás „feleinek”, sem azt, hogy a joghatósági kikötés egy dolog tulajdonjogának járulékaként átruházható‑e egy szerződés feleiről egy másik szerződés feleire.(27)

40.      A joghatósági kikötések joghatásait illetően a jelenlegi szövegben kifejezetten szereplő egyetlen elem az, hogy a felek által kijelölt bíróságok joghatósága kizárólagos.(28) Ugyanakkor ez nincs hatással e kikötések esetleges kötelező hatályára harmadik személyekkel szemben.

41.      Terminológiai szinten megjegyzem, hogy azáltal, hogy arra az esetre vonatkozik, amikor a „felek [egy bíróság joghatóságát] kötik ki” (kiemelés tőlem), a 44/2001 rendelet 23. cikke azt írja elő, hogy közöttük „megállapodásnak” kell fennállnia a bíróság kiválasztásával kapcsolatban. A jogvitában részt vevő felek önállóságának tiszteletben tartása indokolja azt, hogy a rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróságtól eltérő bíróságot jelölhessenek ki a felek, azonban az is szükséges, hogy a jogvitájuk ezen bíróság elé terjesztésére irányuló akarat mind a felperesnél, mind az alperesnél meglegyen.

42.      Ahogy arra a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény megfelelő rendelkezésével összefüggésben rámutatott,(29) a 44/2001 rendelet 23. cikkében szereplő formai feltételek sora azon felek beleegyezése fennállásának bizonyítását teszi a joghatósági kikötés érvényességének központi elemévé, amelyekkel szemben a kikötésre hivatkoztak. Ebből következik, hogy vita esetén a bíróságnak főszabály szerint kifejezetten meg kell vizsgálnia, hogy az a személy, akivel szemben ilyen kikötésre hivatkoznak, ahhoz szabályszerűen hozzájárult.

43.      Vitathatatlan, hogy a Bíróság többek között a hajóraklevelekre vonatkozó ítéletekben – amelyekre később visszatérek – elfogadta, hogy egy joghatósági kikötés joghatással járhat olyan személyre nézve is, aki ahhoz formálisan nem járult hozzá, azonban csak különleges körülmények között. Ahogy arra a Refcomp is hivatkozik, a Bíróság vitathatatlanul úgy döntött, hogy az ilyen típusú kikötés jóváhagyása következhet egy társaság alapító okiratához való csatlakozásból,(30) azonban a jelen ügyben semmiképpen sem ez a helyzet. A Bíróság ilyen joghatásokat a biztosításokkal kapcsolatos ügyekben hozott ítéletekben is elfogadott, azonban csak a harmadik személy számára kedvező értelemben,(31) és azon az alapon, hogy az utóbbi előnyre tett szert egy más számára kedvező kikötésből, valamint, hogy a gyengébb fél védelme(32) a célja a kérdéskörre vonatkozó joghatósági szabályoknak.(33) Sem hasonló mechanizmus, sem hasonló cél nem tűnik ki a jelen ügy adataiból.(34)

44.      Végül emlékeztetek arra, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke azt követeli meg, hogy a joghatósági kikötés kapcsolatban álljon „egy bizonyos jogviszonnyal”. Mivel az említett rendelet rendes joghatósági szabályaitól való eltéréseket az uniós jogalkotó korlátozó módon alakította ki, ebből következik, hogy a joghatósági kikötés hatálya nem lehet túl kiterjedt.(35) Márpedig, ahogy azt az Axa Corporate megjegyzi, a gyártót és a jogutódot összekötőhöz hasonló szerződések európai láncolata nem „egy bizonyos jogviszonyt” alkot, hanem több jogviszonyt, amelyekben „a felek szerződéses kötelezettségei az egyik szerződésről a másikra változhatnak”, ahogy arra a Bíróság is rámutatott.(36)

3.      A 44/2001 rendelet 23. cikkének teleologikus értelmezéséről

45.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog azon rendelkezését, amelynek értelmezését kérik, azon célok fényében is vizsgálni kell, amelyek érdekében azt elfogadták, és ez különösen igaz az olyan joghatósági szabályokra, mint amilyeneket a 44/2001 rendelet tartalmaz.(37)

46.      Az említett rendelet (8) és (12) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendelet jellemzően az olyan joghatósági mechanizmusokat részesíti előnyben, amelyek lehetővé teszik azt, hogy különösen szoros kapcsolat álljon fenn a jogvita, és azon bíróság között, amelynek azt el kell döntenie. Márpedig az alapeljárásban is szereplőhöz hasonló helyzetben kétlem, hogy e céllal összhangban állna az, ha lehetővé tennénk, hogy egy joghatósági kikötés ne csak az azt megállapító feleket kösse, hanem harmadik személyeket is. Vitathatatlan, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikke lehetővé teszi az ilyen megállapodás felei számára, hogy olyan bíróságot válasszanak, amely távol helyezkedik el a jogvita tényleges központjától,(38) például a semlegesség érdekében, és amely így kevésbé lesz képes olyan intézkedésekre, mint szakértői vélemény beszerzése a jogvita tárgyát képező dolgok hibáit illetően. Ugyanakkor, ha az ilyen megállapodásra olyan harmadik személlyel szemben hivatkoznak, aki értelemszerűen nem vett részt ebben a választásban, és amelynek érdekei a szerződés feleinek tagállamaitól eltérő tagállamhoz fűződhetnek, akkor ő az eltávolodás kockázatát nem szabadon vállalta. Ezenkívül az említett kockázat megsokszorozódik a szerződések európai láncolatában, megjegyezve, hogy e kockázat annál nagyobb, minél több köztes szerződés áll fenn a joghatósági kikötést tartalmazó szerződés, és azon szerződés között, amelyet a gyártási hibára hivatkozó jogutód kötött.

47.      A 44/2001 rendelet másik alapvető célja az Európai Unió tagállamaiban alkalmazandó bírósági joghatósági szabályok egységesítése. E cél elérése érdekében egyrészt „közös joghatósági szabályokat” kell kialakítani, ahogy azt a rendelet (8) preambulumbekezdése előírja, másrészt ki kell alakítani e szabályok olyan értelmezési alapelveit, amelyek azt eredményezik, hogy azokat valamennyi tagállami bíróság homogén módon hajtja végre. Ami a 44/2001 rendelet 23. cikkében szabályozott joghatósági kikötéseket illeti, ez az eredmény nem biztosított kellőképpen, ha azok sorsát és különösen harmadik személyekkel szembeni hivatkozhatóságukat nem egy egységesített anyagi jogi szabályból következő alapelv alapján, hanem a tagállamok különböző jogrendszereire való utalással kellene meghatározni.

48.      A 44/2001 rendelet a bírósági joghatóság kiszámíthatóságának biztosítására is törekszik, ahogy az a (11) preambulumbekezdésében szerepel,(39) és ezáltal a jogvitában részt vevő valamennyi fél számára a jogbiztonság garantálására,(40) különösen, ha joghatósági kikötések is fennállnak.

49.      Álláspontom szerint a felek jogbiztonságának szempontját nehéz érvényesíteni a jelen ügyben, mivel ami kiszámítható az alperes számára, az nem szükségképpen az a felperes számára, és fordítva. Egyrészt, a szóban forgó olasz gyártó joghatósági kikötést helyezett általános értékesítési feltételei közé annak érdekében, hogy előre ismerhesse azt a bíróságot, amely előtt vele szemben az általa a jogvita tárgyát képező dolgok első olasz vevőjével kötött szerződéssel kapcsolatban pert indíthatnak. Másrészt, a vevő francia jogutódja nem írta alá az e kikötést tartalmazó szerződést, és ésszerűen feltehető, hogy nem is tudott annak létezéséről egészen addig, amíg vele szemben nem hivatkoztak arra egy francia területen beépített dolgokkal kapcsolatos eljárás során.

50.      Ha a kiszámíthatóságra vonatkozó előírást általánosabb és objektív módon vizsgáljuk, vagyis a jogvita feleinek nézőpontjától függetlenül,(41) emlékeztetni kell arra, hogy a kollíziós módszer esetleges alkalmazása egy anyagi jogi szabály kialakítása helyett hátrányosan hatna e követelményre. E módszer ugyanis egyrészt bonyolult helyzetet idézne elő, figyelemmel arra, hogy meg kellene határozni az alapeljárásban szereplőhöz hasonló joghatósági kikötésekre alkalmazandó jogot, másrészt pedig bizonytalanságot okozna, figyelemmel az abból eredő, az alkalmazott nemzeti jogtól függően eltérő minősítésekre.(42)

51.      Végül, ami a 44/2001 rendelet 23. cikkének célját illeti, hangsúlyozom, hogy az arra törekszik, hogy lehetővé tegye az említett rendelet rendelkezései alapján főszabály szerint dönteni jogosult bíróságoktól eltérő bíróságok joghatóságát.(43) Mivel az ilyen, pusztán a felek akarata alapján elismert joghatóság kivételes jellegű,(44) e megfontolásnak az említett cikk megszorító értelmezését kell eredményeznie a Bíróság következetes álláspontjának megfelelően.(45) A Bíróság általánosabb módon azt is eldöntötte, hogy a főszabálytól eltérő joghatósági szabályok alapján nem alakítható ki olyan értelmezés, amely túlmegy a 44/2001 rendelet által kifejezetten felvázolt helyzeteken.(46) Ebből azt a következtetést vonom le, hogy az ilyen kikötések csak a 44/2001 rendelet által előírt és a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott esetekben járhatnak kötelező joghatásokkal harmadik személyekkel szemben, így azok egy harmadik személyt csak akkor köthetnek, ha bizonyítják, hogy az érdekelt az említett cikkben meghatározott feltételeknek megfelelő körülmények között hozzájárult azokhoz.

4.      A Bíróság korábbi ítéleteire alapított eltérő értelmezésről

52.      A kérdést előterjesztő bíróság határozatának indokolásában nem utalt rá, azonban a Refcomp észrevételeiből kitűnik, hogy utóbbi a joghatóság hiányára vonatkozó kifogását elsődlegesen a Bíróság által a tengeri szállítási szerződések kapcsán hozott ítéletek sorozatára alapítja. Ezen ítéletek szerint a Bíróság elfogadta, hogy a fuvarozó és a harmadik személy birtokos közötti viszonyra száll át a fuvarozó és a feladó között létrejött, majd a feladó által a harmadik személy birtokosra átruházott hajóraklevélben kikötött joghatósági kikötés, anélkül hogy annak a bíróságnak, amely előtt a pert indították, meg kellene vizsgálnia, hogy e harmadik személy hozzájárult‑e a kikötéshez, mivel a bíróság székhelye szerinti tagállam hatályos kollíziós joga alapján alkalmazandó nemzeti jog szerint a harmadik személy birtokos a feladó jogai és kötelezettségei tekintetében a feladó helyébe lép.(47) A Refcomp a német és a spanyol kormányhoz hasonlóan ebből azt a következtetést vonja le, hogy létezik olyan általános szabály, amely szerint az ilyen típusú kikötés átruházhatósága azon jogok és kötelezettségek sorsát osztja, amelyekre vonatkozik.

53.      Ugyanakkor az Axa Coporate‑hoz, az Emersonhoz, a francia kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy nem lehet átültetni az ezen ítéletek által adott válaszokat a jelen ügyre. Figyelemmel újfent a joghatósági kikötésekre alapított eljárási jogosultságok kivételes jellegére, valamint arra a megszorító megközelítésre, amelyet a 44/2001 rendelet 23. cikke hatálya értelmezésének meghatározásánál követni kell,(48) úgy vélem, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem terjeszthető ki a hajóraklevelek speciális területén túlra, amely területen azt elfogadták. Márpedig nem szabad szem elől téveszteni, hogy az alapeljárás egy egymást követő szerződésekkel kapcsolatos, kártérítés iránti közvetlen keresetre vonatkozik, ahol a dolog tulajdonjoga átszállt egyik vevőről a másikra, nem pedig egy hajóraklevélen alapuló háromoldalú jogviszonyra, amelynek jogi természete igen különleges.

54.      Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a hajóraklevél a tengeri fuvarozó által az áruk feladójának átadott elismervény, amelyben elismeri, hogy átvette a szállítmányt, és kötelezi magát, hogy azt e dokumentum felmutatása esetében átadja. A hajóraklevél többek között utal a felek között kötött fuvarozási szerződés főbb feltételeire, köztük az esetleges joghatósági kikötésre is. A legtöbb tagállami jogrendszerben, amelyek e tekintetben egybevágnak, a hajóraklevél emellett átruházható és forgatható értékpapír is, amely lehetővé teszi a tulajdonos számára az áruk átruházását, amíg azok úton vannak, egy olyan vevőre, amely a hajóraklevél birtokosaként az áruk címzettjévé, valamint a feladó fuvarozóval szembeni valamennyi jogának és kötelezettségének jogosultjává és kötelezettjévé válik. Úgy vélem, hogy bár az eredeti fuvarozási szerződéshez képest harmadik személyről van szó, amely e szerződésben nem vett részt, a forgatott értékpapír birtokosa úgy tekinthető, hogy hozzájárult e szerződés lényeges tartalmához, különösen a joghatósági kikötéshez, amennyiben az alkalmazandó nemzeti jog azt írja elő, hogy a feladó jogai és kötelezettségei átszállnak rá.

55.      Ezzel szemben az egymást követő adásvételi szerződéseknél egy dolog megszerzése nem jelenti az eredeti szerződés egyik fele valamennyi jogának és kötelezettségének átszállását harmadik személy javára és terhére oly módon, hogy ez utóbbi valaki más helyébe lépne. A hajóraklevél harmadik személy birtokosával ellentétben a jogutód, amely külön szerződést írt alá, valójában nem lép be az eredeti jogviszonyba, még ha a franciához hasonló egyes nemzeti jogrendszerekben joga is van kártérítési keresetet indítani közvetlenül a gyártóval szemben. Álláspontom szerint, mivel a joghatósági kikötést tartalmazó szerződés tekintetében a jogutód harmadik személy marad, annak a bíróságnak, amely előtt a pert megindították, meg kell vizsgálnia, hogy képes volt‑e érvényesen elfogadni a gyártó által előírt e kikötést a 44/2001 rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelően.

56.      E körülmények összességére figyelemmel úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a dolog gyártója és annak egyik vevője között megállapított és az említett cikk hatálya alá tartozó joghatósági kikötés nem jár kötelező joghatással a dolog vevőjének jogutódjára, amely nem fél a kikötést tartalmazó szerződésben, sem pedig a jogutód helyébe lépő biztosítóra,(49) kivéve ha bizonyítják, hogy utóbbi hozzájárulását adta a kikötéshez az említett cikkben meghatározott módoknak megfelelően.

57.      Az általam javasolt, a Bíróság által kimondandó anyagi jogi szabály megfelelne a szerződések relatív hatálya elvének, amely a nemzeti jogrendek többségében érvényesül. Ezenkívül e megoldás azzal az előnnyel járna, hogy ugyanazt az irányt követné, mint a 44/2001 rendelet jelenleg folyamatban lévő, általam fent hivatkozott és többek között a 23. cikket is érintő átdolgozása.(50)

58.      Figyelemmel erre a nemleges válaszra irányuló javaslatra, álláspontom szerint nem szükséges további észrevételeket tenni az első kérdés második felével kapcsolatban, amely másodlagosan azon feltételek meghatározására irányul, amelyek mellett az ilyen típusú kikötés automatikusan átruházható lenne harmadik személyre a szerződések láncolatában, mivel álláspontom szerint abból a szempontból, hogy vele szemben lehet‑e arra hivatkozni, a döntő szempont a kikötéshez való érvényes hozzájárulás e személy részéről, illetve annak hiánya.

C –    A jogutód gyártó ellen indított közvetlen keresetének esetleges nem szerződéses jellegéről

59.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés a joghatósági kifogás által az alapeljárásban szereplőhöz hasonló körülmények között gyakorolt joghatásokra figyelemmel a Bíróság által a fent hivatkozott Handte‑ügyben elfoglalt álláspont hatására vonatkozik. Még ha az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem is jelöli meg az e problémakör és az előző közötti kapcsolatot, úgy vélem, hogy – figyelemmel azon kifejezésekre, amelyeket a Cour de cassation használt annak megfogalmazásánál(51) – a második kérdést főként azon helyzet lefedése érdekében teszik fel, amennyiben az első kérdésre javaslatommal ellentétben igenlő válasz születne.

60.      Az említett ítélet szerint(52) a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő – a 44/2001 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelő –, abban az esetben alkalmazandó különleges joghatósági szabály, „ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény”, nem alkalmazható a megvásárolt dolog hibája vagy annak a tervezett használatra való alkalmatlansága miatt a jogutód által közvetlenül a gyártó ellen indított keresetre. Ebből a contrario következik, hogy az ilyen kereset a mindkét jogi aktus 5. cikkének (3) bekezdésében szereplő, „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel” kapcsolatos,(53) amely rendelkezésből kitűnik, hogy a káresemény bekövetkezésének helye szerinti bíróság rendelkezik joghatósággal.

61.      A Bizottság úgy véli, hogy a joghatósági kikötés harmadik személlyel szemben való hivatkozhatóságának problémaköre szorosan kapcsolódik az utóbbi és a joghatósági kikötést tartalmazó szerződés egyik fele között fennálló jogviszony jellegének problémaköréhez. Álláspontja szerint a jogutód és a gyártó közötti szerződéses kapcsolat hiánya, amit a Bíróság a fent hivatkozott Handte‑ügyben hozott ítéletében megállapított, azzal a következménnyel jár, hogy e kikötés a 44/2001 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében nem „állapítható meg” közöttük. Az Emerson szintén előadja, hogy a jogutód által a gyártó ellen indított kereset Bíróság által megállapított deliktuális jellegének szükségszerű következménye, hogy ilyen kikötésre a jogutóddal szemben nem lehet hivatkozni.

62.      Ezzel szemben a francia kormány úgy véli, hogy a Handte‑ügyben hozott ítélet fent említett tartalma nem zárja ki a 44/2001 rendelet 23. cikkének alkalmazását. Ehhez hasonlóan a Refcomp, valamint a német és a spanyol kormány is úgy véli, hogy a jogutód által indított kereset szerződéses vagy szerződésen kívüli jellege jogilag elkülönül a joghatósági kikötés vele szemben fennálló hatályának kérdésétől.

63.      Én a magam részéről úgy vélem, hogy a második kérdésre nem szükséges választ adni, mivel álláspontom szerint a szerződés vagy szerződéses igény fogalmának a 44/2001 rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő, a fent hivatkozott Handte‑ügyben hozott ítéletből következő meghatározása nincs közvetlen hatással – az említett rendelet 23. cikkének értelmezésére figyelemmel – arra, hogy e rendelkezések közül az első különös joghatósági szabályokat határoz meg e tárgykör tekintetében, és semmiképpen sem foglalkozik a szerződésben szereplő joghatósági kikötés harmadik személyekkel szembeni joghatásaival. Márpedig a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság előtt indított jogvita kizárólag az utóbbi problémakörre vonatkozik, amely tekintetében a Bíróság nem hozott döntést a Handte‑ügyben hozott ítéletben, és ezen ítélet indokolásának egyik eleme alapján sem lehet úgy tekinteni, hogy az ott szereplő érvelés kiterjesztés vagy analógia útján érvényes lenne a jelen ügyben is.

64.      Ha a Bíróság ugyanakkor hasznosnak találja a feltett kérdés megválaszolását, úgy vélem, kevéssé lenne logikus megállapítani:

–        egyrészt azt, mint a fent hivatkozott Handte‑ügyben hozott ítélet esetében, hogy a szerződések láncolatában a jogutód által a gyártó ellen indított keresetnek az uniós jog szerint nincs szerződéses alapja az e két fél közötti szabadon vállalt kötelezettség hiányában,(54)

–        másrészt pedig, hogy egy szerződéses jellegű jogviszonyban előírt joghatósági kikötésre a gyártó, amellyel szemben egyébként az említett ítélet értelmében jogellenes károkozás vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény miatt szintén keresetet lehet indítani pusztán a kikötésnek a láncolatban való járulékos átszállása miatt, hivatkozhat a jogutóddal szemben.

65.      El kell ismernem, hogy a 44/2001 rendelet joghatósági szabályainak és az alapeljárásban hivatkozott nemzeti anyagi jogi szabályoknak a társítása a jelen ügyben kissé ellentmondásos helyzetet eredményezhet. Mivel ugyanis az érintett gyártó által előírt joghatósági kikötésre nem lehet hivatkozni az ahhoz hozzá nem járuló jogutóddal szemben az említett rendelet 23. cikkének az általam a Bíróság részére javasolt értelmezése szerint, e gyártó kénytelen lesz védekezését a székhelyétől eltérő tagállam bírósága előtt biztosítani, amelynek joghatósága a rendelet jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben érvényesülő rendelkezésein alapul, nem pedig a szerződéssel vagy szerződéses igénnyel kapcsolatos ügyekre vonatkozó rendelkezéseken, a fent hivatkozott Handte‑ügyben hozott ítéletnek megfelelően, míg az olyan keresettel szemben, amely lényegében szerződéses felelősségére hivatkozik, nem pedig a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos felelősségére, a francia joggal összhangban kell védekeznie.

V –    Végkövetkeztetések

66.      E megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Cour de cassation által előterjesztett kérdésekre:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a dolog gyártója és eredeti vevője között kötött, a különböző tagállamokban letelepedett felek között létrejött szerződések láncolatába illeszkedő szerződésben szereplő joghatósági kikötésre sem a dolog vevőjének jogutódjával, sem a helyébe lépő biztosítóval szemben nem lehet hivatkozni, kivéve ha bizonyítják, hogy e harmadik személy ténylegesen hozzájárult a kikötéshez az említett cikkben meghatározott feltételek szerint.


1 –      Eredeti nyelv: francia.


2 – HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.


3 – A 44/2001 rendelet 1. cikke (3) bekezdésének megfelelően a „tagállam” kifejezés a jelen indítványban az Unió valamennyi tagállamára utal, a Dán Királyság kivételével.


4 – A 71/83. sz. Russ‑ügyben 1984. június 19‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2417. o.), a C‑159/97. sz. Castelletti‑ügyben 1999. március 16‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑1597. o.) és a C‑387/98. sz. Coreck‑ügyben 2000. november 9‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9337. o.).


5 – Az Európai Parlament 2010. szeptember 7‑i állásfoglalása a 44/2001 rendelet végrehajtásáról és felülvizsgálatáról (2009/2140(INI), P7_TA(2010)0304, (O) preambulumbekezdés és 13. pont).


6 – A C‑26/91. sz. ügyben 1992. június 17‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑3967. o.).


7 – HL 1972. L 299., 32. o., az új tagállamoknak ezen egyezményhez való csatlakozásáról szóló egyezményekkel módosított egyezmény.


8 – Rámutatok, hogy az alapeljárásban valójában a jogutód helyébe lépő biztosító lépett fel a gyártóval szemben, azonban e jogi helyzet megfelel annak, amelyben a kereset magától a jogutódtól származna.


9 – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet csak a 44/2001 rendelet 23. cikkének általános jellegű rendelkezéseivel kapcsolatban terjesztették elő. A kérelem nem vonatkozik e rendelet olyan joghatósági kikötésekre vonatkozó különös szabályaira, amelyek egy gyengébb fél részvételével kötött szerződésbe illeszthetők, mégpedig a biztosítási szerződésekre (13. és 14. cikk), a fogyasztói szerződésekre (17. cikk) és a munkaszerződésekre (21. cikk) vonatkozó joghatósági kikötésekre.


10 – Ezzel az összefüggéssel kapcsolatban lásd a Chevalier előadó főtanácsnok által a Cour de cassation előtt az alapeljárásban ismertetett vélemény részleteit, amelyeket a „Transmission des clauses de compétence dans les chaînes communautaires de contrats: la CJUE va pouvoir trancher” cím alatt tettek közzé (JCP éd. G, 2010, 52. sz., 2438. o.) [A joghatósági kikötések átruházhatósága a szerződések láncolatában: az Európai Unió Bírósága dönteni fog], amelyben az szerepel, hogy „átfogóan nézve a [fent hivatkozott] Handte‑ügyben és Russ‑ügyben hozott ítéletek láthatóan két elemzést tesznek lehetővé a joghatósági kikötés jogutódra való átruházhatóságát illetően egy [ilyen] láncolatban”, és amely utal a francia jogtudomány képviselői által követett eltérő álláspontokra.


11 – A Handte‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben 1992. április 8‑án ismertetett indítványának 18. és azt követő pontjaiban Jacobs főtanácsnok rámutatott, hogy ebben az időszakban csak Belgiumban, Franciaországban és Luxemburgban minősült szerződéses jellegűnek a jogutód által a gyártó ellen indított kereset.


12 – A Bizottság egy 2010. december 4‑i, „Synthèse de l’analyse d’impact, Document accompagnant la Proposition de règlement relative à la refonte du règlement n° 44/2001” [A hatásvizsgálat összefoglalása, a 44/2001 rendelet átdolgozására irányuló javaslathoz mellékelt dokumentum] [SEC(2010) 1548 végleges, 2.3.1. pont] munkadokumentumában az szerepel, hogy „[a]z EU határokon átnyúló kereskedelmet folytató vállalkozásainak többsége használ joghatósági kikötéseket (a vállalkozások összességének közel 70%‑a, a nagyvállalkozások 90%‑a)”.


13 – Rámutatok, hogy ez megváltozik, ha a joghatósági megállapodásokról szóló, 2005. június 30‑i hágai egyezmény (a továbbiakban: 2005. évi hágai egyezmény, szövege elérhető a www.hcch.net címen) hatályba lép, mivel akkor valamennyi érintett félnek lakóhellyel kell rendelkeznie az Unióban ahhoz, hogy a 44/2001 rendelet rendelkezései elsőbbséget élvezzenek az egyezmény rendelkezéseihez képest. Az egyezmény aláírását az Európai Közösség részéről a 2009. február 26‑i 2009/397/EK tanácsi határozat hagyta jóvá (HL 2009. L 133., 1. o.).


14 – A joghatóságot megállapító megállapodások a „felmerült vagy a jövőben felmerülő jogvitákra” vonatkozhatnak.


15 – Ez lehetne a helyzet, ha egy harmadik személy úgy ítéli meg, hogy a joghatóság joghatósági kikötésből eredő elfogadása előnyös lehet számára, például egy kijelölt bíróság szokásos ítélkezési gyakorlatára vagy a székhelye szerinti tagállam kollíziós jogának szabályai szerint alkalmazandó jogra figyelemmel.


16 – A C‑509/09. és C‑161/10. sz., eDate Advertising és Martinez egyesített ügyekben 2011. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10269. o.) 39. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


17 – A 2005. évi hágai egyezmény nem szól ilyen hivatkozás lehetőségéről. Az ahhoz készült magyarázó jelentésben Hartley, T., és Dogauchi, M. hajlik a konfliktusos megközelítésre (lásd a 97. pontot: „Feltéve, hogy az eredeti felek hozzájárulnak a joghatósági megállapodáshoz, a megállapodás kötheti az ahhoz kifejezetten hozzá nem járuló harmadik személyeket is, amennyiben az eljárás megindítására való jogosultságuk annak függvénye, hogy átvették az egyik eredeti fél jogait és kötelezettségeit. A nemzeti jog határozza meg, hogy ez‑e a helyzet”, valamint a 142., 143. és 294. pontot).


18 – Lásd többek között a Bíróság előtt folyamatban lévő C‑133/11. sz., Folien Fischer és Fofitec ügyre vonatkozó, 2012. április 19‑i indítványom 44. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


19 – Ennek megfelelően a rendelet 23. cikkében szereplő „joghatóságot kikötő megállapodás” fogalmának minősítése hatással lehet joghatásainak meghatározására, ahogy azt a C‑214/89. sz. Powell Duffryn‑ügyben 1992. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 1992., I‑1745. o.) 11. és azt követő pontjai is mutatják.


20 – Lásd a fent hivatkozott Handte‑ügyben ismertetett indítvány 18. és azt követő pontjait.


21 – A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 177., 6. o.). A rendelet 1. cikke (2) bekezdésének e) pontja kizárja a joghatósági kikötéseket a hatálya alól.


22 – Az azon bíróság székhelye szerinti tagállam joga, amely előtt a pert indították, a joghatósági kikötés által kijelölt bíróság tagállamának joga, a kikötést tartalmazó eredeti szerződésre alkalmazandó jog vagy a harmadik személy által kötött szerződésre alkalmazandó jog, amellyel szemben a kikötésre hivatkoznak (a spanyol kormány javaslatának megfelelően).


23 – A Brüsszeli Egyezmény tekintetében lásd analógia útján a C‑51/97. sz., Réunion européenne és társai ügyben 1998. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑6511. o.) 34. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


24 – A 12/76. sz. ügyben 1976. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1976., 1473. o.).


25 – Lásd a 44/2001 rendelet elfogadásához vezető bizottsági javaslatot, amelyben az szerepel, hogy „[a]z 5–1. cikkhez képest alternatív, a szerződésben kikötött joghatóságot átdolgoztuk. A keresetet megalapozó kötelezettség teljesítésének helyét immár önállóan rögzítettük két szerződéses helyzetben: az áruk értékesítése és a szolgáltatások nyújtása esetén. E megoldás elkerüli az azon állam nemzetközi magánjogára utalást, amelynek bírósága előtt a pert megindították” (COM(1999) 348 végleges, 4.2. pont).


26 – A fent hivatkozott 2009/2140(INI) állásfoglalás (az (O) preambulumbekezdés és a 13. pont).


27 – Mivel a „felek” e rendelkezés értelmében vett fogalma nincs meghatározva, azt eleve úgy lehet érteni, hogy vagy a joghatóságot kikötő megállapodás feleit, vagy a bíróság előtt indított jogvita feleit jelöli.


28 – Vagyis azok a bíróságok, amelyek ilyen kikötés hiányában a 44/2001 rendelet alapján joghatósággal rendelkeznek, nem dönthetnek, kivéve ha a felek másként határoztak.


29 – A Bíróság úgy döntött, hogy a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke által előírt formalizmus célja annak bizonyítása, hogy fennállt a joghatóság megválasztására irányuló akarategyezség. Lásd a C‑106/95. sz. MSG‑ügyben 1997. február 20‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑911. o.) 15. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


30 – A fent hivatkozott Powell Duffryn‑ügyben hozott ítéletben kimondták, hogy a társaság alapító okiratában szereplő joghatósági kikötésre valamennyi részvényessel szemben lehet hivatkozni, mivel ezt az alapító okiratot szerződésnek kell tekinteni, és azáltal, hogy a társaság részvényesévé vált, a részvényes elfogadta, hogy aláveti magát az alapító okirat valamennyi rendelkezésének, még ha ezek közül egyesekkel nem is ért egyet.


31 – A Bíróság megerősítette azt, hogy a biztosító és a biztosítási kötvénytulajdonos között kötött biztosítási szerződés harmadik személy kedvezményezettje hivatkozhat az ilyen típusú, e szerződésben szereplő kikötésre, még ha azt ő maga nem is írta alá (a 201/82. sz., Gerling Konzern Speziale Kreditversicherung és társai ügyben 1983. július 14‑én hozott ítélet [EBHT 1983., 2503. o.]), de kizárta, hogy ilyen kikötésre az azt jóvá nem hagyó harmadik személy kedvezményezettel szemben hivatkozzanak (a C‑112/03. sz., Société financière et industrielle du Peloux ügyben 2005. május 12‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑3707. o.]).


32 – Lásd e tekintetben a fent hivatkozott Russ‑ügyben hozott ítélet 23. pontjában található összefoglalást.


33 – A 44/2001 rendelet 13. cikkének 2. pontja kifejezetten lehetővé teszi a joghatósági kikötés előnyének kihasználását nemcsak a biztosítási kötvény jogosultja vagy a biztosított, hanem a kedvezményezett számára is, még ha utóbbi nem is írta alá a szerződést.


34 – Ehhez hasonlóan, nem osztom a német kormány álláspontját, amely előadja, hogy a 44/2001 rendelet 23. cikkének (4) bekezdése szabályozza a joghatósági kikötés hatását a célvagyon („trust”) alapítója („settlor”), kezelője („trustee”) vagy kedvezményezettje („beneficiary”) tekintetében, anélkül hogy megkülönböztetést tenne az alapján, hogy a célvagyon eredeti tagjairól vagy kedvezményezettjeiről van szó. Álláspontom szerint e szöveg tárgya a célvagyonra jellemzően sajátos, és az nem terjeszthető ki a gyártó és a jogutód közötti jogviszonyra.


35 – Ennek megfelelően az ilyen kikötést nem lehet olyan általános módon megfogalmazni, hogy kiterjedjen minden, a felek között felmerülhető jogvitára, függetlenül attól, hogy milyen szerződéseket kötöttek.


36 – Lásd a fent hivatkozott Handte‑ügyben hozott ítélet 17. pontját.


37 – Többek között legújabban a C‑154/11. sz. Mahamdia‑ügyben 2012. július 19‑én hozott ítélet 60. és azt követő pontjai.


38 – Lásd a fent hivatkozott Castelletti‑ügyben hozott ítélet 46. és azt követő pontjait, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, amelyben emlékeztetnek arra, hogy a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke, amely megfelel az említett 23. cikknek, figyelmen kívül hagy minden objektív kapcsolatot a jogvita tárgyát képező jogviszony és a kijelölt bíróság között.


39 – Ez kimondja, hogy „[a] joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük”.


40 – A C‑533/07. sz., Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben 2009. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑3327. o.) 22. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


41 – Lásd ugyanebben az értelemben a COM(1999) 348 végleges rendeletre irányuló javaslat 1.1. pontját, amelyben „a bírósági joghatósághoz kapcsolódó jogbiztonság” a „belső piac megfelelő működéséhez” kapcsolódik.


42 – A valamely joghatósági ok önálló meghatározása és a bírósági joghatóságra vonatkozó szabályok kiszámíthatóságára és egységesítésére vonatkozó cél közötti kapcsolathoz lásd többek között a C‑19/09. sz. Wood Floor Solutions Andreas Domberger ügyben 2010. március 10‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑2121. o.) 23. pontját.


43 – A 44/2001 rendelet II. fejezetének 1. szakaszában szereplő általános joghatósági szabályok vagy az azt követő szakaszokban szereplő különleges joghatósági szabályok alapján.


44 – A rendelet (11) preambulumbekezdése azt tartalmazza, hogy „a joghatóságnak [az alperes lakóhelye alapján] mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben […] a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg” (kiemelés tőlem).


45 – Lásd a Brüsszeli Egyezmény 17. cikke kapcsán a 24/76. sz. Estasis Salotti di Colzani ügyben 1976. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 1831. o.) 7. pontját, valamint a C‑25/76. sz. Galeries Segoura ügyben 1976. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 1851. o.) 6. pontját.


46 – A C‑347/08. sz. Vorarlberger Gebietskrankenkasse ügyben 2009. szeptember 17‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8661. o.) 39. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


47 – A fent hivatkozott Russ‑ügyben hozott ítélet 24. és azt követő pontjai, a fent hivatkozott Castelletti‑ügyben hozott ítélet 41. és azt követő pontjai, valamint a fent hivatkozott Coreck‑ügyben hozott ítélet 23–27. és 30. pontja.


48 – Lásd a fent hivatkozott Estasis Salotti di Colzani ügyben hozott ítéletet és a fent hivatkozott Galeries Segoura ügyben hozott ítéletet.


49 – A joghatósági kikötés által a jelen esetben a harmadik személy és nem az eredeti szerződésben részes fél helyébe lépő biztosítóra gyakorolt joghatások problémájára a kérdést előterjesztő bíróság csak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésben hivatkozik, de a gyakorlatban az ugyanígy felmerülhet az első kérdés tekintetében. Számomra egyértelműnek tűnik, hogy ha az alkalmazandó jog szabályainak megfelelően jogátruházásra kerül sor, a jogutódot kártalanító biztosító oly módon lép annak helyébe, hogy főszabály szerint – többek között a bíróság joghatóságára vonatkozó szabályokat illetően is – azonos feltételek mellett gyakorolhat minden, a jogutódot megillető jogot a káreseményért esetlegesen felelős személlyel szemben.


50 – Megjegyzem, hogy a fent hivatkozott 2009/2140(INI) állásfoglalásában a Parlament kifejezetten hivatkozott az olyan harmadik személyekre, amelyeket köthet a hajóraklevelekben szereplő joghatósági kikötés, és velük kapcsolatban egyedi anyagi jogi szabály elfogadását javasolja, kétségkívül figyelemmel sajátosságaikra.


51 – „A joghatósági kikötés hatályose a jogutóddal és a helyébe lépő biztosítóival szemben, annak ellenére […]?” (kiemelés tőlem).


52 – Lásd különösen a 16. és azt követő pontokat.


53 – E fogalom ugyanis magában foglal minden, az alperes felelősségére vonatkozó keresetet, amely nem kapcsolódik a szerződésekhez. Lásd analógia útján az olyan kereset tekintetében, amelyet az áruk címzettje azzal a személlyel szemben indított, amelyet a valós fuvarozónak tartott, a fent hivatkozott Réunion européenne és társai ügyben hozott ítélet 22. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


54 – Figyelemmel arra, hogy az ilyen kötelezettségvállalás az a minősítési szempont, amelyet a Bíróság ismételten rögzített annak érdekében, hogy önállóan határozza meg a Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerinti „szerződés vagy szerződéses igény” fogalmát. Lásd a C‑27/02. sz. Engler‑ügyben 2005. január 20‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑481. o.) 50. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.