Language of document : ECLI:EU:C:2013:231

JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. április 11.(1)

C‑49/12. sz. ügy

The Commissioners for Her Majesty's Revenue & Customs

kontra

Sunico ApS,

M & B Holding ApS,

Sunil Kumar Harwani

(Az Østre Landsret [Dánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az Európai Közösség és a Dán Királyság között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló megállapodás – A megállapodás 6. cikke – A dán bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultsága – 44/2001/EK rendelet – 1. cikk (1) bekezdés – A polgári és kereskedelmi ügy fogalma – Hatóság keresete – Kártérítés adófizetésre kötelezett személynek nem minősülő harmadik személynek adócsalásban való közreműködése miatt”





I –    Bevezetés

1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 44/2001/EK rendelet(2) (a továbbiakban: Brüsszel I. rendelet) 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmára vonatkozik. Mégpedig annak kérdése képezi tárgyát, hogy „polgári és kereskedelmi ügyet” érint‑e valamely állami hatóság magánszemélyekkel, illetve magánvállalkozásokkal szemben olyan kár megtérítése iránt indított keresete, amely e személyek és vállalkozások adócsalásban való részvételéből származott. E kérdés arra tekintettel merül fel, hogy egy ilyen kereset alapján az Egyesült Királyságban várható ítéletet el kell‑e ismerni Dániában.

2.        Az ügyet az a sajátosság jellemzi, hogy a Brüsszel I. rendelet Dániára nem közvetlenül(3), hanem az Európai Unió és Dánia között létrejött nemzetközi jogi párhuzamos megállapodás(4) részeként alkalmazandó. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezért e párhuzamos megállapodást terjeszti a Bíróság elé értelmezés céljából (első ízben), aminek körében ezzel kapcsolatban előzetesen a dán bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultságának kérdése merül fel.

II – Jogi háttér

A –      Az uniós jog

3.        Az ügy uniós jogi hátterét a Brüsszel I. rendelet alkalmazásáról Dániával kötött párhuzamos megállapodás(5) képezi, beleértve magát az említett megállapodás részét képező rendeletet is.

 A párhuzamos megállapodás

4.        Az Európai Közösség és a Dán Királyság között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló megállapodás(6) célja a megállapodás 1. cikkének (1) bekezdése szerint „a Brüsszel I. rendelet rendelkezéseinek és végrehajtási intézkedéseinek a Közösség és Dánia közötti kapcsolatokban való alkalmazása e megállapodás 2. cikke (1) bekezdésének megfelelően”.

5.        A „Polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása” című 2. cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1) A Brüsszel I. rendeletben – mely rendeletet e megállapodáshoz csatolták és annak részét képezi – foglalt rendelkezések a rendelet 74. cikke (2) bekezdése alapján elfogadott és – az e megállapodás hatálybalépését követően elfogadott végrehajtási intézkedések tekintetében – e megállapodás 4. cikkének megfelelően Dánia által végrehajtott végrehajtási intézkedéseivel együtt, továbbá a rendelet 74. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott intézkedések a nemzetközi jog szabályai szerint nyernek alkalmazást a Közösség és Dánia közötti kapcsolatokban.

(2) E megállapodás célkitűzéseit figyelembe véve azonban a rendeletben foglalt rendelkezések a következő módosításokkal kerülnek alkalmazásra:

a) Az 1. cikk (3) bekezdése nem alkalmazandó.

[…]”

6.        A megállapodás 6. cikke „Az Európai Közösségek Bíróságának a megállapodás értelmezésére vonatkozó hatásköre” címet viseli, és a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Amennyiben egy dán bíróság előtt folyamatban lévő ügyben e megállapodás érvényességére vagy értelmezésére vonatkozó kérdés merül fel, e bíróságnak az Európai Közösségek Bíróságához kell fordulnia döntésért, amennyiben ugyanilyen körülmények esetén az Európai Unió valamely más tagállama bíróságának is így kellene eljárnia a Brüsszel I. rendelet és e megállapodás 2. cikke (1) bekezdésében említett végrehajtási intézkedések tekintetében.

[…]

(6)      Amennyiben az Európai Közösséget létrehozó szerződés rendelkezései a Bíróság által hozott döntéseket érintően módosulnak, és ez kihat a Brüsszel I. rendelettel kapcsolatosan hozott döntésekre is, Dánia értesítheti a Bizottságot arról a döntéséről, hogy a módosításokat e megállapodás tekintetében nem alkalmazza. Az értesítést a módosítások hatálybalépése napján vagy ettől számított 60 napon belül kell megtenni.

Ebben az esetben e megállapodást megszűntnek kell tekinteni. E megállapodás az értesítés után 3 hónappal szűnik meg.

[…]”

A Brüsszel I. rendelet

7.        A Brüsszel I. rendelet célja annak (2) preambulumbekezdése szerint „[a] polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából […] a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítés[e] és az alaki követelmények egyszerűsítés[e]”.

8.        A Brüsszel I. rendelet (6) és (7) preambulumbekezdése a következőképpen rndelkezik:

„(6) A polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgásának biztosítása érdekében szükséges és célszerű, hogy a joghatóságra, valamint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat kötelező és közvetlenül alkalmazandó uniós jogi aktus rendezze.

(7) E rendelet hatályának – egyes, pontosan meghatározott ügyektől eltekintve – ki kell terjednie valamennyi jelentős polgári és kereskedelmi ügytípusra.”

9.        A (19) preambulumbekezdés a Brüsszeli Egyezményhez(7) való viszonyra vonatkozik, és a következőképpen szól:

„Biztosítani kell a Brüsszeli Egyezmény és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik a Brüsszeli Egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi értelmezésére is […]”

10.      Az 1. cikk az alábbiak szerint határozza meg a rendelet tárgyi hatályát:

„(1) E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem alkalmazható különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre.

[…]

(3) E rendelet alkalmazásában a »tagállam« kifejezés a tagállamokat jelenti Dánia kivételével.”

B –      A dán jog

11.      A Lov om rettens pleje (dán polgári perrendtartás, a továbbiakban: Retsplejelov) 634. §‑a kivonatosan a következőképpen szól:

„(1)      A lefoglalást követő egy héten belül a hitelezőnek keresetet kell indítania a foglalással érintett követelés tárgyában, kivéve ha az adós a lefoglalási eljárás alatt vagy azt követően lemond az érdemi eljárás lefolytatásáról. E kereset benyújtásával egyidejűleg a hitelezőnek külön kérelmet is be kell nyújtania a lefoglalás megerősítésére.

[…]

(5)      Amennyiben az érintett követeléshez kapcsolódó eljárás külföldi bíróság előtt van folyamatban, és az ítélet várhatóan kötelező erővel bír Dániában, az (1) bekezdés alapján indított eljárásban történő döntéshozatalt el kell halasztani mindaddig, amíg a külföldi eljárásban meghozzák a jogerős ítéletet. A bíróság mindazonáltal azonnal dönthet a lefoglalást elrendelő határozat megerősítésére vonatkozó kérdésekről.”

III – A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

12.      Az Østre Landsret(8) (a kérdést előterjesztő bíróság) előtti eljárás felperese a Her Majesty’s Revenue and Customs (a továbbiakban: HMRC), az Egyesült Királyság adóhatósága. A felperes keresete többek között a Dániában székhellyel rendelkező Sunico ApS, Sunico Holdings ApS és M&B Holding ApS(9) társaságok, valamint két Dániában lakóhellyel rendelkező magánszemély ellen irányul.

13.      Az eljárás tárgyát egy 40 391 100,01 angol font értékű kártérítési kereset (claim for damages) képezi, mivel az alperesek az angol jog szerinti csalás céljából megvalósuló, károkozással járó összejátszásban (tortius conspiracy to defraud) vettek részt azáltal, hogy az Egyesült Királyságban visszatartották a fizetendő héát 719 olyan esetben, amikor az Egyesült Királyságban cégek ügyleteinek láncolatán keresztül értékesítettek termékeket, és amelyek tekintetében a brit cégek elmulasztották megfizetni a felperesnek az értékesítésekből származó héát.(10)

14.      A HMRC ezért 2010. május 17‑én keresetet indított először az angol High Court of Justice (legfelsőbb bíróság) előtt az ebből származó kára megtérítése iránt. Ezen eljárás alperesei a fent említett felek(11), akik az Egyesült Királyságban a héa tekintetében nem minősülnek adóalanynak. A HMRC nem indított keresetet az ügyletek láncában részt vevő azon cégek ellen, amelyek a termékeket exportálták az Egyesült Királyságból, és héa‑visszatérítést igényeltek. A kártérítési kereset az angol jog szerinti, a jogellenes összejátszáshoz (unlawful means conspiracy) kapcsolódó jogellenes károkozáson (tort) alapul. A High Court of Justice előtti eljárás az előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtásakor még folyamatban volt. A High Court of Justice ezen eljárás tekintetében fennálló nemzetközi joghatóságát a felek nem vitatják.

15.      A dániai keresetindítás előtt a HMRC információt kért a dán adóhatóságoktól az alperesekről, amelyet a dán adóhatóságok a hozzáadottérték‑adó területén történő közigazgatási együttműködésről szóló, 2003. október 7‑i 1798/2003 tanácsi rendelet(12) alapján a rendelkezésére bocsátottak.

16.      A felperes ezt követően az általa benyújtott kártérítési kereset biztosítékaként a Fogedret i København(13) előtt az alperesek tulajdonát képező eszközök lefoglalását kérte. A lefoglalást 2010. május 18‑án rendelték el, és azt az alperesek fellebbezését követően az Østre Landsret 2010. július 2‑án hatályban tartotta.

17.      A Retsplejelov 634. §‑ának (1) bekezdése alapján a HMRC ezt követően az egyhetes határidőn belül, május 25‑én keresetet indított a lefoglalással érintett követelés tárgyában a Københavns Byret(14) előtt, és abban ismét 40 391 100,01 angol font megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. 2010. szeptember 8‑i végzésével a Københavns Byret az eljárást az Østre Landsrethez tette át, amelynek most a pénzkövetelésről és a lefoglalás jogszerűségéről kell határoznia.

18.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek a Bíróság Hivatalához történő benyújtásakor tehát két eljárás volt folyamatban a kártérítési követelés tárgyában: egy az Egyesült Királyságban a High Court of Justice, egy pedig Dániában az Østre Landsret előtt.

19.      E helyzetet a Retsplejelov 634. §‑ának (5) bekezdése szabályozza, amelynek értelmében a 634. § (1) bekezdése alapján indított eljárásban – a jelen esetben az Østre Landsret előtti eljárásban – történő döntéshozatalt el kell halasztani, amennyiben az érintett követeléshez kapcsolódó eljárás külföldi bíróság előtt van folyamatban, és az ítélet várhatóan kötelező erővel bír Dániában.

20.      Az Østre Landsret ezért úgy határozott, hogy külön vizsgálja azt a kérdést, hogy a 634. § (5) bekezdése értelmében fel kell‑e függesztenie az előtte folyamatban lévő eljárást a High Court of Justice‑nak a kereset tárgyában történő jogerős döntéséig. Ezt akkor kellene megtennie, ha a High Court of Justice ítélete várhatóan kötelező erővel bír Dániában. Ez lenne a helyzet, ha az Egyesült Királyságban folytatott eljárás a Brüsszel I. rendelet hatálya alá tartozik. Az önálló dán jog szerint úgy tűnik, hogy a High Court of Justice ítélete nem ismerhető el.

21.      Az Østre Landsret ezért a Bírósághoz 2012. február 2‑án érkezett 2012. január 18‑i végzésével felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

Úgy kell‑e értelmezni a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikkét, hogy annak hatálya alá tartozik az az eset, amikor valamely tagállam hatósága kártérítés iránti keresetet nyújt be a más tagállamban alapított vállalkozások, valamint ott lakóhellyel rendelkező természetes személyek ellen, azt állítva, hogy az első tagállam nemzeti joga értelmében az első tagállamot megillető héa meg nem fizetésében való részvétellel károkozással járó összejátszásból fakadó csalás valósult meg?

22.      A Bíróság előtti eljárás során a Sunico ApS, a brit kormány és a Bizottság terjesztett elő írásbeli és szóbeli észrevételeket. A Svájci Államszövetség Kormánya csak az eljárás írásbeli szakaszában vett részt.

IV – A jogkérdésről

 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultságról

23.      Mivel a Brüsszel I. rendelet Dánia vonatkozásában csak nemzetközi jogi párhuzamos megállapodás részeként alkalmazandó(15), kétségek merülhetnek fel az Østre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultságát illetően. A megállapodás a Közösség által kötött szerződésként az Unió jogrendjének részét alkotja, és ezért az EUMSZ 267. cikk értelmében vett előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát képezheti.(16) A jelen ügyben releváns igazságügyi együttműködést is magában foglaló, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség(17) tekintetében Dánia által élvezett különleges helyzetre(18) tekintettel azonban a dán bíróságoknak a párhuzamos megállapodás által felvetett kérdésekre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultsága szempontjából a párhuzamos megállapodás 6. cikkét kell figyelembe venni.

24.      A párhuzamos megállapodás 6. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy egy dán bíróságnak az előtte folyamatban lévő olyan ügyben, amelyben a megállapodás érvényességére vagy értelmezésére vonatkozó kérdések merülnek fel, a Bírósághoz kell fordulnia döntésért, „amennyiben ugyanilyen körülmények esetén az Európai Unió valamely más tagállama bíróságának is így kellene eljárnia a Brüsszel I. rendelet […] tekintetében”.

25.      Az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében csak azok a tagállami bíróságok kötelesek előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére, amelyek határozatai ellen nincs jogorvoslati lehetőség. A megállapodás értelmezésére vonatkozó kérdések esetében tehát mindenképpen előzetes döntéshozatalra utalási kötelezettség(19), és ezáltal természetesen az utolsó fokon eljáró dán bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultsága áll fenn.

26.      Az Østre Landsret a Bíróság kérdésére közölte, hogy a megerősítés iránti kereset (Justifikationssage)(20) tárgyában nem utolsó fokon eljáró bíróságként hoz határozatot. Ellenkezőleg, lehetőség van jogorvoslat iránti kérelemmel a Højesterethez (legfelsőbb bíróság) fordulni. E válasz azonban a jelen ügyben nem visz tovább. A konkrét eljárási helyzet alapján dől ugyanis el, hogy olyan bíróságról van‑e szó, amelynek határozata ellen nincs jogorvoslati lehetőség.(21) Nem az a mérvadó tehát, hogy megtámadható‑e az Østre Landsret megerősítés iránti kereset tárgyában hozott határozata, tehát a magának a kártérítési követelésnek a tárgyában hozott határozat. Ellenkezőleg, az bír jelentőséggel, hogy van‑e jogorvoslati lehetőség azon határozat ellen, amely a Retsplejelov 634. §‑ának (5) bekezdése alapján felfüggeszti az eljárást a High Court of Justice jogerős ítéletének meghozataláig.

27.      Ugyanakkor egy bíróság nem lesz minden, jogorvoslattal meg nem támadható eljárási intézkedése alapján az EUMSZ 267. cikk értelmében vett felsőbíróság. A jogorvoslattal meg nem támadható köztes határozatnak sokkal inkább egy külön eljárást vagy egy különleges eljárási szakaszt kell lezárnia, és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésnek éppen erre az eljárásra, illetve eljárási szakaszra kell vonatkoznia.(22) A jelen ügyben mindazonáltal ez a helyzet.

28.      A felfüggesztésről szóló határozat egy különleges eljárási szakaszt zár le. A felfüggesztésről szóló határozat ezenfelül azt eredményezi, hogy az Østre Landsret egyáltalán nem hoz határozatot a megerősítés iránti kereset érdemében. A felfüggesztés tárgyában történő határozathozatal a Bíróság által az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó választól is függ. Ezen értelmezés végezetül megfelel a rendelet céljának is, mivel elkerülhetővé teszi, hogy a különböző tagállamokban egymásnak ellentmondó határozatok szülessenek. Annak megítélése szempontjából ezért, hogy olyan bíróságról van‑e szó, amelynek határozata ellen nincs jogorvoslati lehetőség, az Østre Landsret felfüggesztésről szóló határozatát kell alapul venni.(23)

29.      Az, hogy az Østre Landsret az eljárás említett felfüggesztése tárgyában nem megtámadható végzés útján és ezáltal utolsó fokon eljáró bíróságként határoz‑e, nem állapítható meg teljes bizonyossággal a Bíróság rendelkezésére álló információk alapján. Annyiban, amennyiben a dán perjog vizsgálatára a jelen eljárásban lehetőség van, úgy tűnik, hogy a Retsplejelov 392. §‑ának (2) bekezdése az Østre Landsret felfüggesztésről szóló határozata ellen a Højesterethez benyújtható jogorvoslatot (Kære) csak a jogorvoslatnak a Processbevilningsævnet (perelfogadási bizottság) általi elfogadását követően teszi lehetővé. Annak kérdése szempontjából tehát, hogy olyan bíróságról van‑e szó, amelynek határozata ellen nincs jogorvoslati lehetőség, a konkrét ügyben az bír döntő jelentőséggel, hogy a Processbevilningsævnet az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bíróságnak tekinthető‑e, vagy sem.(24) Ez az erre vonatkozó megfelelő információk hiányában a jelen ügyben nem ítélhető meg.

30.      Még ha azonban az Østre Landsret nem utolsó fokon jár is el, a párhuzamos megállapodás 6. cikkének (1) bekezdésével akkor sem lenne ellentétes az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultsága, amint az a rendelkezés hátteréből, valamint a megállapodás szövegéből és célkitűzéséből kiderül.

31.      A 6. cikk (1) bekezdésének hátterét a megállapodás hatálybalépésekor(25) hatályos jogi szabályozás képezte. A polgári és büntető ügyekben való igazságügyi együttműködés kérdéseire és az e cím alapján hozott intézkedésekre, köztük a Brüsszel I. rendeletre vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tekintetében az EK 68. cikk egy különös szabályozást tartalmaz a Bíróság döntéshozatali hatáskörét illetően. Az EK 234. cikktől eltérően e cikk értelmében csak az utolsó fokon eljáró bíróságok voltak jogosultak előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére. Ahhoz, hogy párhuzam alakuljon ki a párhuzamos megállapodás értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmek és más tagállamok előzetes döntéshozatal iránti kérelmei között, a megállapodás 6. cikke (1) és (3) bekezdésének ugyanolyan terjedelmű hatáskört kell biztosítania a Bíróság számára, mint a régi EK 68. cikknek.(26) Az alsóbb fokú dán bíróságok ezért akkoriban nem voltak jogosultak a párhuzamos megállapodás értelmezésére vonatkozó kérdésekkel kapcsolatos előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére.

32.      A Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével azonban az EK 68. cikket véglegesen törölték, és így most az alsóbb fokú bíróságok is jogosultak előzetes döntéshozatal céljából a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket a Bíróság elé terjeszteni. E változás, amint azt a HMRC az Østre Landsret előtti eljárásban és a Bizottság a Bíróság előtti eljárásban helyesen megjegyzi, a párhuzamos megállapodásra is vonatkozik.

33.      Főszabály szerint ugyan az EK 68. cikk törlése nem gyakorolt automatikusan hatást a párhuzamos megállapodásra, mivel az nemzetközi jogi szerződésként csak a szerződő felek által módosítható(27). A megállapodás 6. cikkének (6) bekezdése azonban úgy rendelkezik, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés rendelkezéseinek a Bíróság által hozott döntéseket érintő olyan módosításai, amelyek kihatnak a Brüsszel I. rendelettel kapcsolatosan hozott döntésekre is, Dánia vonatkozásában is alkalmazandók, amennyiben Dánia e módosítások hatálybalépésétől számított 60 napon belül nem értesíti a Bizottságot arról, hogy e módosításokat nem alkalmazza.

34.      Dánia nem értesítette a Bizottságot erről.(28) Az EK 68. cikk törlése ennélfogva a dán bíróságok előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultsága szempontjából is jelentőséggel bír, és azzal jár, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultság alsóbb fokú bíróságokra történő kiterjesztése a dán bíróságoknak a párhuzamos megállapodás értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmeire is alkalmazandó.

35.      A megállapodás 6. cikkének (1) bekezdése annak szövege szerint csak a dán és más tagállami bíróságok előzetes döntéshozatalra utalási kötelezettségének párhuzamosságát szabályozza (lásd a 6. cikk (1) bekezdésének végén „is […] kellene”). A 6. cikk (6) bekezdése szerinti alkalmazási kikötésnek azonban annak értelme és célja szerint nemcsak az előzetes döntéshozatalra utalási kötelezettséggel kapcsolatos módosításokat kell magában foglalnia, hanem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultság alsóbb fokú bíróságokra történő, a Lisszaboni Szerződés általi kiterjesztését is. A megállapodásnak ugyanis ugyanolyan terjedelmű hatáskört kell biztosítania a Bíróság számára Dániával, mint a többi tagállammal szemben, és biztosítania kell a Brüsszel I. rendelet valamennyi tagállamban való egységes alkalmazását és értelmezését. E párhuzamossági követelmény következik a párhuzamos megállapodás preambulumából is.(29)

36.      A Lisszaboni Szerződés hatálybalépéséig ez csak a dán bíróságok előzetes döntéshozatalra utalási kötelezettségének szabályozását foglalta magában. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére való jogosultság szabályozására akkoriban nem volt szükség, mivel az EK‑Szerződés sem tette lehetővé az alsóbb fokú bíróságok számára előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését. Amint azt a Bizottság helyesen kifejtette, a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése óta ezért az alsóbb fokú dán bíróságok is jogosultak a párhuzamos megállapodás értelmezésére vonatkozó kérdéseket előzetes döntéshozatali eljárás útján a Bíróság elé terjeszteni.

37.      Az Østre Landsret előzetes döntéshozatal iránti kérelme ezért elfogadható.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

38.      Az Østre Landsret az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével azt kívánja megtudni, hogy a High Court of Justice előtt folyamatban lévő eljárás esetében a Brüsszel I. rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyről van‑e szó, és hogy alkalmazandó‑e így a rendelet a jelen ügyre a párhuzamos megállapodás részeként.

39.      Ez azért problematikus, mert az eljárás esetében egy hatóság által magánszemélyek, illetve magántársaságok ellen indított keresetről van szó, amely olyan károk megtérítését követeli, amelyeket az angol állam adócsalás folytán szenvedett el. Az adóügyekre, valamint a közjogi vitákra azonban a Brüsszel I. rendelet 1. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében kifejezetten nem terjed ki a rendelet tárgyi hatálya.

40.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmát az uniós jog alapján önállóan, a Brüsszel I. rendelet céljára és felépítésére, valamint a nemzeti jogrendszerek összességéből következő alapelvekre hivatkozással kell értelmezni.(30) Ezen ítélkezési gyakorlat persze részben még a Brüsszeli egyezmény(31) értelmezésére vonatkozott. Mivel azonban a Brüsszel I. rendelet a tagállamok között a Brüsszeli Egyezmény helyébe lép,(32) a Bíróságnak Brüsszeli Egyezmény rendelkezéseire vonatkozó értelmezése a Brüsszel I. rendelet rendelkezéseire is vonatkozik, amennyiben az értelmezett rendelkezések egyenértékűnek minősíthetők.(33) Ez a helyzet a Brüsszel I. rendelet 1. cikke (1) bekezdésének esetében, mivel e rendelkezés ugyanazt a helyet foglalja el és ugyanazt a feladatot tölti be, mint a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkének első bekezdése. Ezenfelül a két rendelkezés szövege azonos.(34) Végezetül a rendelet (19) preambulumbekezdéséből következik, hogy biztosítani kell a Brüsszeli Egyezmény és a rendelet értelmezése közötti folytonosságot.(35) Alkalmazható tehát a Bíróság Brüsszeli Egyezményre vonatkozó ítélkezési gyakorlata.

41.      Az említett ítélkezési gyakorlat szerint a bírósági határozatok ki lehetnek zárva a Brüsszel I. rendelet tárgyi hatálya alól, olyan tényezők miatt, amelyek a peres felek közötti jogviszony jellegére vagy a jogvita tárgyára vezethetők vissza.(36) Annak megállapításához ezért, hogy valamely eljárás esetében polgári és kereskedelmi ügyről van‑e szó, meg kell határozni a peres felek közötti jogviszonyt, valamint a kereset alapját és megindításának szabályait.(37) Ez a jelen ügyben azt eredményezi, hogy alkalmazandó a Brüsszel I. rendelet, mivel mind a peres felek közötti jogviszony jellege, mind a jogvita tárgya polgári jogi természetű.

1.      A jogviszony jellege

42.      A High Court of Justice előtti jogvitában egy hatóság vesz részt. Ez önmagában azonban nem zárja ki automatikusan a Brüsszel I. rendelet alkalmazását. Főszabály szerint ugyanis az olyan eljárások is a rendelet hatálya alá tartozhatnak, amelyekben egy hatóság és egy magánszemély állnak szemben egymással.(38) Döntő jelentőséggel sokkal inkább az bír, hogy a hatóság a konkrét jogvitát a közhatalom gyakorlásával összefüggésben kezdeményezte‑e(39); a High Court of Justice előtti eljárás tekintetében nem ez a helyzet.

43.      A hatósággal alperesként szemben álló fél először is egyrészt nem az adófizetésre kötelezett, hanem egy harmadik személy. A Sunico ApS és a többi alperes székhelye, illetve lakóhelye ezenkívül Dániában van, és az Egyesült Királyságban a héa tekintetében nem minősülnek adóalanynak, miáltal közvetlenül köztük és a HMRC között nem áll fenn közhatalmi jogviszony.

44.      A Bizottság és az Egyesült Királyság kifejti továbbá, hogy a HMRC a konkrét jogvitában nem gyakorol olyan közhatalmi jogosítványokat, amelyek eltérnek a magánszemélyek közötti viszonyokban alkalmazandó szabályoktól.(40) Ellenkezőleg, a HMRC és az alperesek úgy állnak szemben egymással, mint két magánszemély. Ugyanazok az eljárási szabályok alkalmazandók, mint mindenki más esetében, és az eljárás a polgári perjog alapján zajlik. A HMRC – a közhatalmi eljárás és különösen az adójog esetében egyébként szokásostól eltérően – különösen nem foglalhatja végrehajtható okiratba és hajthatja végre maga a követelést, hanem annak érvényesítéséhez a rendes jogi utat kell igénybe vennie.

45.      Problematikus lehet mindazonáltal, hogy a HMRC, mielőtt lefoglalást kért volna Dániában, az 1798/2003 rendelet(41) alapján információt kért az alperesekről a dán hatóságoktól. Az információkérés olyan eszköz, amellyel egy magánszemély felperes nem élhet. A Bíróság rendelkezésére álló információkból mindazonáltal nem állapítható meg, hogy az információkérés a High Court of Justice előtti eljárás szempontjából is releváns volt‑e, és ha igen, mennyiben. A HMRC legfeljebb akkor állna szemben az alperesekkel a magánszemélyektől eltérő módon, ha a nemzeti eljárásjog alapján lehetőség lenne arra, hogy a HMRC e közhatalmi úton szerzett információkat és bizonyítékokat felhasználja a High Court of Justice előtti perben. A kérdést előterjesztő bíróság feladata megvizsgálni, hogy ez a helyzet áll‑e fenn, és ha igen, mennyiben.

2.      A jogvita tárgya

46.      A jogvita tárgya alapján sem zárható ki a Brüsszel I. rendelet hatálya. A jogvita tárgyának értékelése szempontjából az adott követelés mögött álló tényállás a mérvadó, amit a Bíróság már a Rüffer‑ügyben és a Lechouritou‑ügyben(42) is döntő jelentőségűnek tekintett. Csak akkor nincs szó polgári és kereskedelmi ügyről, ha az érvényesített követelés a közhatalom gyakorlásából ered.(43) E tekintetben azonban nem elegendő a közhatalom gyakorlásával való bárminemű összefüggés. Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kiderül,(44) sokkal inkább az bír döntő jelentőséggel, hogy a követelést keletkeztető konkrét cselekmény közhatalmi jogosítványok gyakorlását jelenti.

47.      Az érvényesített követelés a Rüffer‑ügyben egy közhatalmi kötelezettség teljesítése révén felmerült költségek megtérítését szolgálta(45), a Lechouritou‑ügyben pedig a károkat közvetlenül egy állam közhatalmi eljárása okozta(46). A Bíróság mindkét ügyben elutasította a polgári jogi vita fennállásának lehetőségét, mivel a követelést keletkeztető cselekményt mindkét esetben a közhatalmi jogosítványok gyakorlása jellemezte.

48.      Jelen esetben azonban más a helyzet. Az alapul szolgáló tényállás az alperesek vélhetően csalárd magatartása, amely kiváltja az állam deliktuális kártérítési igényét. E kártérítési igény az állam oldalán tehát éppen nem annak közhatalmi szerepében keletkezik. Az sokkal inkább valamely jogi tárgy alperesek általi vélhető megsértéséből ered, és így egy olyan cselekményből, amelynek áldozata főszabály szerint bárki lehet. A jogi tárgy megsértésének elszenvedése ugyanis éppen nem egy eredeti közhatalmi cselekmény.

49.      A közhatalmi jogosítványokkal való összefüggés legfeljebb abból adódhat, hogy a felmerült károk mögött végső soron egy adófizetési kötelezettség, és így egy közhatalmi viszony áll, ami döntő jelentőséggel bír az érvényesített követelés összege szempontjából. A kártérítési követelés összege ugyanis a meg nem fizetett héa összegének felel meg. Azon kérdés értékelése szempontjából mindazonáltal, hogy polgári és kereskedelmi ügyről van‑e szó, csak a jogvita konkrét tárgya irányadó(47), nem pedig annak háttere.

50.      Ez annál inkább így van, minthogy a két követelés közötti összefüggés a jelen ügyben csak ténybeli jellegű, és kizárólag a kár összege tekintetében áll fenn. A tárgyaláson feltett kérdésre az Egyesült Királyság Kormánya közölte, hogy az adóalanyokkal szembeni adókövetelést a kártérítés esetleges megfizetése nem fogja érinteni. Ellenkezőleg, az adófizetési kötelezettség fizetés esetén is fennmarad, és továbbra is számon kérhető. Ebből az következik, hogy az érvényesített követelés éppen nem a meg nem fizetett adóösszeg pótlására szolgál, hanem inkább az a célja, hogy megszüntesse a jogi tárgy megsértését.

51.      Az adófizetési kötelezettség és a kártérítési követelés egymáshoz képesti járulékos jellegéből sem lehet tehát kiindulni, miként ez a TIARD‑ügyben(48) történt a kezesség és a biztosított követelés vonatkozásában. A Bíróság azonban még a jogi járulékosság ezen esetében is polgári joginak minősítette a kezes elleni keresetet, jóllehet a főkövetelés közjogi jellegű volt.(49) Ha azonban ez még az érvényesített követelés közjogi követeléshez viszonyított járulékos jellegének esetében is így van, akkor ennek különösen igaznak kell lennie a jelen ügy szerintihez hasonló esetben.

52.      A HMRC‑re tehát sem a követelés jogalapja, sem a peres eljárás tekintetében nem vonatkoznak a magánszemélyekre vonatkozóktól eltérő szabályok,(50) amire tekintettel a High Court of Justice előtti eljárás esetében nem a közhatalmi jogosítványok gyakorlásával összefüggő jogvitáról, hanem a Brüsszel I. rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyről van szó.

V –    Végkövetkeztetések

53.      Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következő választ adja:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya alá tartozik az az eset, amikor valamely tagállam hatósága általános, magánszemélyek által is indítható kártérítés iránti keresetet nyújt be a más tagállamban alapított vállalkozások, valamint ott lakóhellyel rendelkező természetes személyek ellen, azt állítva, hogy az első tagállam nemzeti joga értelmében az első tagállamot megillető héa meg nem fizetésében való részvétellel károkozással járó összejátszásból fakadó csalás valósult meg.


1 – Eredeti nyelv: német.


2 – A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK rendelet, HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o. és HL 2011. L 124., 47. o.


3 – Lásd a rendelet 1. cikkének (3) bekezdését, valamint az EUMSZ‑hez csatolt, Dánia helyzetéről szóló 22. jegyzőkönyv (HL 2010. C 83., 299. o.) 1. és 2. cikkét.


4 – Az Európai Közösség és a Dán Királyság között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló megállapodás, HL 2005. L 299., 62. o., 2005. november 16. (a továbbiakban: párhuzamos megállapodás). A megállapodás 2007. július 1‑jén lépett hatályba, HL 2007. L 94., 70. o.


5 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.


6 – Hivatkozás a 4. lábjegyzetben.


7 – A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény, HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény.


8 – Keleti regionális bíróság.


9 – Korábban Sunico A/S, Sunico Holdings A/S és M&B Holding A/S.


10 – A „körhinta” jellegű adókijátszást részletesen ismerteti Poiares Maduro főtanácsnok C‑354/03. sz., Optigen és társai ügyre vonatkozó, 2005. február 16‑i indítványának (EBHT 2006., I‑483. o.) 7. pontja, amely indítványra az Egyesült Királyság írásbeli észrevételeiben hivatkozik.


11 – Lásd a jelen indítvány 12. pontját.


12 – A hozzáadottérték‑adó területén történő közigazgatási együttműködésről, valamint a 218/92/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. október 7‑i 1798/2003/EK tanácsi rendelet, HL 2003. L 264., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 392. o.


13 – Koppenhágai végrehajtási bíróság.


14 – Koppenhágai körzeti bíróság.


15 – Lásd a 4. lábjegyzetben hivatkozott, az Európai Közösség és a Dán Királyság között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló megállapodás 2. cikkének (1) bekezdését. E rendelkezés értelmében a Brüsszel I. rendelet a megállapodás részét képezi, és az a nemzetközi jog szabályai szerint nyer alkalmazást a Közösség és Dánia közötti kapcsolatokban.


16 – A C‑533/08. sz. TNT Express Nederland ügyben 2010. május 4‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑4107. o.) 60. pontja és azt ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


17 –      Lásd a 3. lábjegyzetben hivatkozott 22. jegyzőkönyv 2. cikkét, amely az EUMSZ harmadik részének V. címére hivatkozik. A megállapodás hatálybalépésekor a Dánia helyzetéről szóló 20. jegyzőkönyv (HL 2004. C 310., 356. o.) volt hatályban, amelynek 2. cikke hasonló szabályozást tartalmazott az EK‑Szerződés akkoriban hatályos 3. fejezetének IV. címe tekintetében.


18 – Lásd e tekintetben a megállapodás preambulumát is: „hivatkozással arra, hogy az Európai Közösségek Bírósága […] hatáskörrel rendelkezik arra, hogy a közösségi intézményeknek a[z] [EK‑]Szerződés IV. címén alapuló jogi aktusai érvényességével vagy értelmezésével – ideértve e megállapodás érvényességét és értelmezését is – kapcsolatos, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben döntést hozzon, továbbá arra a körülményre, hogy ez a rendelkezés nem kötelező, illetve nem alkalmazható Dániában a Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv értelmében, […]”


19 – Ez következik már a német változatban szereplő „ebenfalls” („is”) fogalom használatából és az angol változat megszövegezéséből is: „[…] that court or tribunal shall request the Court of Justice to give a ruling thereon whenever under the same circumstances a court or tribunal of another Member State of the European Union would be required to do so […]” (kiemelés tőlem).


20 – E kereset alatt a Retsplejelov 634. §‑ának (1) bekezdése szerinti kereset, tehát az a kereset értendő, amely alapján döntés születik a kártérítési követelés tárgyában.


21 – Lásd már a C‑283/09. sz. Weryński‑ügyre vonatkozó 2010. szeptember 2‑i indítványom (EBHT 2010., I‑601. o.) 15. és azt követői pontjait, és a C‑175/06. sz. Tedesco‑ügyre vonatkozó 2007. július 18‑i indítványom (EBHT 2007., I‑7929. o.) 21. és azt követő pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


22 – Lásd a 21. lábjegyzetben hivatkozott Tedesco‑ügyre vonatkozó indítványom 26. pontját.


23 – Lásd másfelől a 21. lábjegyzetben hivatkozott Weryński‑ügyre vonatkozó indítványom 15. és azt követő pontjait.


24 – Lásd e tekintetben a C‑99/00. sz. Lyckeskog‑ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., I‑4839. o.) 16. és 17. pontját, amely ügyben a Bíróságnak arról kellett döntenie, hogy utolsó fokon járt‑e el egy olyan svéd bíróság, amelynek ítéleteit szintén csak a jogorvoslat elfogadását követően lehetett megtámadni, és a Bíróság azt vette alapul, hogy a jogorvoslat elfogadásáról határozó szerv az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bíróságnak minősül‑e.


25 – A megállapodás 2007. július 1‑jén lépett hatályba, lásd a 4. lábjegyzetet.


26 – Lásd a párhuzamos megállapodás preambulumát: „figyelembe véve, hogy az Európai Közösségek Bíróságának ugyanilyen feltételekkel kell hatáskörrel bírnia arra, hogy döntést hozzon e megállapodás érvényességére és értelmezésére vonatkozóan valamely dán bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben, továbbá hogy a dán bíróságoknak ennélfogva ugyanolyan feltételekkel kell előzetes döntéshozatalt kérnie az I. Brüsszeli Rendelet és végrehajtási intézkedései értelmezése tekintetében, mint a többi tagállam bíróságainak”, valamint Jayme/Kohler, IPrax 2005., Europäisches Kollisionsrecht 2005., 485. és azt követő oldalak, 486. o.


27 – Lásd megfelelően a megállapodás felmondásának kérdése tekintetében a megállapodás 11. cikkének (2) bekezdését.


28 – Máskülönben a megállapodás a 6. cikk (6) bekezdésének harmadik mondata alapján megszűnt volna.


29 – Lásd már a 26. lábjegyzetet.


30 – Lásd a 29/76. sz. LTU‑ügyben 1976. október 14‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 1541. o.) 3. pontját; a 814/79. sz. Rüffer‑ügyben 1980. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1980., 3807. o.) 7. pontját; a C‑172/91. sz. Sonntag‑ügyben 1993. április 21‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1963. o.) 18. pontját; a C‑271/00. sz. Baten‑ügyben 2002. november 14‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑10489. o.) 28. pontját; a C‑266/01. sz. Préservatrice Foncière TIARD ügyben 2003. május 15‑én hozott ítélet (EBHT 2003,. I‑4867. o.) – a továbbiakban: a TIARD‑ügyben hozott ítélet – 20. pontját; a C‑433/01. sz. Blijdenstein‑ügyben 2004. január 15‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑981. o.) 24. pontját; a C‑292/05. sz. Lechouritou‑ügyben 2007. február 15‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑1519. o.) 29. pontját és a C‑420/07. sz. Apostolides‑ügyben 2009. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑3571. o.) 41. pontját.


31 – Hivatkozás a 7. lábjegyzetben.


32 – Lásd a Brüsszel I. rendelet 68. cikkének (1) bekezdését.


33 – A C‑167/08. sz., Draka NK Cables és társai ügyben 2009. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑3477. o.) 20. pontja; a C‑111/08. sz. SCT Industri ügyben 2009. július 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑5655. o.) 22. pontja; a C‑292/08. sz. German Graphics Graphische Maschinen ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8421. o.) 27. pontja, valamint a C‑406/09. sz. Realchemie Nederland BV ügyben 2011. október 18‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑9773. o.) 38. pontja.


34 – Lásd ebben az értelemben az 1. cikk (2) bekezdésének b) pontja tekintetében a C‑111/08. sz. SCT Industri ügyben 2009. július 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑5655. o.) 23. pontját.


35 – Lásd a 33. lábjegyzetben hivatkozott Draka NK Cables és társai ügyben hozott ítélet 20. pontját; a 33. lábjegyzetben hivatkozott SCT Industri ügyben hozott ítélet 22. pontját; a 33. lábjegyzetben hivatkozott German Graphics Graphische Maschinen ügyben hozott ítélet 27. pontját és a 33. lábjegyzetben hivatkozott Realchemie Nederland BV ügyben hozott ítélet 38. pontját.


36 – Lásd a 30. lábjegyzetben hivatkozott LTU‑ügyben hozott ítélet 4. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Baten‑ügyben hozott ítélet 29. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 21. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Lechouritou‑ügyben hozott ítélet 30. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Apostolides‑ügyben hozott ítélet 42. pontját és a 33. lábjegyzetben hivatkozott Realchemie Nederland BV ügyben hozott ítélet 39. pontját.


37 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott Baten‑ügyben hozott ítélet 31. pontja, a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 23. pontja és a C‑265/02. sz. Frahuil‑ügyben 2004. február 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑1543. o.) 20. pontja.


38 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott LTU‑ügyben hozott ítélet 4. pontja, a 30. lábjegyzetben hivatkozott Rüffer‑ügyben hozott ítélet 8. pontja és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Baten‑ügyben hozott ítélet 30. pontja.


39 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott LTU‑ügyben hozott ítélet 4. pontja; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Rüffer‑ügyben hozott ítélet 8. pontja; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Baten‑ügyben hozott ítélet 30. pontja; a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 22. pontja és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Lechouritou‑ügyben hozott ítélet 31. pontja.


40 – Lásd ebben az értelemben a 30. lábjegyzetben hivatkozott LTU‑ügyben hozott ítélet 4. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Sonntag‑ügyben hozott ítélet 22. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 30. pontját; a 30. lábjegyzetben hivatkozott Lechouritou‑ügyben hozott ítélet 34. pontját és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Apostolides‑ügyben hozott ítélet 44. pontját.


41 – Hivatkozás a 12. lábjegyzetben.


42 – Mindkettő tekintetében hivatkozás a 30. lábjegyzetben.


43 – A 30. lábjegyzetben hivatkozott Rüffer‑ügyben hozott ítélet 15. pontja és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Lechouritou‑ügyben hozott ítélet 41. pontja.


44 – Lásd a 30. lábjegyzetben hivatkozott LTU‑ügyben hozott ítélet 4. pontját, a 30. lábjegyzetben hivatkozott Rüffer‑ügyben hozott ítélet 15. pontját és a 30. lábjegyzetben hivatkozott Lechouritou‑ügyben hozott ítélet 41. pontját.


45 – Pontosabban egy hajóroncsnak a hajózható víziútról történő eltávolítása révén felmerült költségek megtérítését.


46 – A fegyveres erők által egy katonai bevetés keretében tanúsított magatartás.


47 – Lásd a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 42. pontját.


48 – Hivatkozás a 30. lábjegyzetben. Ezen ügy tárgyát a magánjogi kezesség képezte, amelyet a vámtartozás biztosítására vállaltak.


49 – Lásd másfelől a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 36. pontját. Az, hogy a kezesség esetében egy önként vállalt kötelezettségről van szó, nem változtat a jelen tényállás megítélésén. Ellenkezőleg, a jogellenes károkozás is a Brüsszel I. rendelet hatálya alá tartozik, lásd csak az 5. cikk 3. pontját. A kötelezettségvállalás önkéntessége és egy szándéknyilatkozat rendelkezésre állása tehát nem bír jelentőséggel. A Bíróság e kritériumot csak a szerződés tartalmának a holland állam általi – közhatalmi cselekménynek minősülő – egyoldalú meghatározásától való elhatárolásként említette a TIARD‑ügyben.


50 – Lásd a 30. lábjegyzetben hivatkozott TIARD‑ügyben hozott ítélet 23. pontját.