Language of document : ECLI:EU:C:2013:273

NIILO JÄÄSKINEN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. április 25.(1)

C‑9/12. sz. ügy

Corman‑Collins SA

kontra

La Maison du Whisky SA

(a tribunal de commerce de Verviers [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Joghatóság polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001/EK rendelet – 2. cikk – 5. cikk, 1. pont, a) és b) alpont – A szerződések területén fennálló különös joghatóság – Az »ingó dolog értékesítésének« és a »szolgáltatás nyújtásának« fogalma – Értékesítési jog átruházására irányuló szerződés – A kérelem tárgyát képező kötelezettség”





I –    Bevezetés

1.        A tribunal de commerce de Verviers (verviers‑i [Belgium] kereskedelmi bíróság) által benyújtott, előzetes döntéshozatalra utaló jelen kérelem alapvetően a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(2) (rendszeresen „Brüsszel I.” rendeletként hivatkozott) 5. cikke 1. pontjának a) és b) alpontjában a szerződések területén előírt különös joghatósági szabálynak az értelmezésére vonatkozik.

2.        E kérelmet a Corman‑Collins SA (a továbbiakban: Corman‑Collins), egy Belgiumban letelepedett társaság által a La Maison du Whisky SA (a továbbiakban: La Maison du Whisky), egy Franciaországban letelepedett társaság ellen annak tárgyában indított kereset keretében nyújtották be, hogy ez utóbbi megszüntette az aalpügy felperese szerint e két fél között létrejött, áruértékesítési jog átruházására irányuló szerződést.

3.        A francia társaság vitatja a belga bíróságoknak e jogvita elbírálására irányuló joghatóságát, valamint magát a felek közötti ilyen jellegű szerződésnek a fennállását. Joghatósági kifogását a 44/2001 rendelet 2. cikkére alapítja, amely előírja, hogy a valamely tagállamban(3) lakóhellyel rendelkező alperes főszabály szerint az adott tagállam bíróságai előtt perelhető. Erre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság először is egy belga nemzetközi magánjogi szabálynak az uniós joggal való esetleges összeegyeztethetetlenségére kérdez rá, amely szabály előírja a belga bíróságok joghatóságát, ha a felperes a szerződés Belgiumban letelepedett olyan jogosultja, aki a nemzeti területen joghatásokat kifejtő, kizárólagos értékesítési jog átruházására irányuló szerződés felmondására hivatkozik.

4.        Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt a jelen ügyben alapvető jelentőséggel bíró kérdésnek a megválaszolását kéri a Bíróságtól, hogy az átruházásra irányuló azon szerződést, amely alapján valamely fél egy másik féltől termékeket vásárol az egyik tagállamban azoknak egy másik tagállam területén történő viszonteladása céljából, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelmében vett „ingó dolog értékesítéseként” vagy „szolgáltatás nyújtásaként” kell‑e minősíteni, amely kérdéssel kapcsolatban mind a jogtan, mind a különböző tagállamok ítélkezési gyakorlata különböző állásfoglalást fogadott el.(4) Ha e minősítések egyikét sem kell figyelembe venni, a szerződések e típusa tartozhat‑e az említett 1. pont a) alpontjában előírt joghatósági szabály alá az ugyanezen 1. pont c) alpontjában felállított alkalmazási sorrend alapján.

5.        Végül az előzetes döntéshozatalra előterjesztett utolsó kérdésben, amelynek a tartalmát csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indoklásának a fényében lehet teljes mértékben vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság felkéri a Bíróságot annak meghatározására, hogy abban az esetben, ha az olyan keresetre, mint amelyről az alapügyben szó van, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) és nem b) alpontja lenne alkalmazandó, az e rendelkezés értelmében vett „kötelezettség” az eladó‑átruházót vagy a vevő‑jogosultat terheli‑e.

II – A jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      A 44/2001 rendelet

6.        A 44/2001 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése, amely az említett rendelet joghatósági szabályokról szóló II. fejezet „Általános rendelkezések” című 1. szakaszában található, kimondja azt az elvet, miszerint „[e] rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”.

7.        A 44/2001 rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” című 2. szakaszában található 5. cikkének 1. pontja alapján:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

1.      a)     ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;

b)      e rendelkezés értelmében, eltérő megállapodás hiányában a vitatott kötelezettség teljesítésének helye:

–        ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,

–        szolgáltatás nyújtása esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;

c)      amennyiben a b) pont nem alkalmazható, az a) pontot kell alkalmazni”.

2.      A Róma I. rendelet

8.        A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.)(5) (7) preambulumbekezdése értelmében „[e] rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a [44/2001] rendelettel”.

9.        Az említett rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Ha a szerződésre alkalmazandó jogról nem született megállapodás a 3. cikknek megfelelően és az 5–8. cikk sérelme nélkül, a szerződésekre alkalmazandó jogot a következőképpen kell meghatározni:

a)      az adásvételi szerződésre azon ország joga irányadó, ahol az eladó szokásos tartózkodási helye található;

b)      szolgáltatási szerződésre azon ország joga irányadó, ahol a szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye található;

[...]

f)      a forgalmazási szerződésre azon ország joga irányadó, ahol a forgalmazó szokásos tartózkodási helye található;

[...]”

B –    A nemzeti jog

10.      A határozatlan idejű, kizárólagos értékesítési jog átruházására irányuló szerződések egyoldalú felmondásáról szóló 1961. július 27‑i törvény(6) (a továbbiakban: 1961. július 27‑i belga törvény) az „értékesítési jog átruházására irányuló szerződést” az 1. cikkének (2) bekezdésében a következőképpen határozza meg: „bármely olyan megállapodás, amely alapján az átruházó a szerződés jogosultjának vagy jogosultjainak tartja fenn az általa gyártott vagy forgalmazott termékek nevükben és javukra történő értékesítésének a jogát”.

11.      E törvény 4. cikke értelmében:

„Az olyan értékesítési szerződés felmondása esetén, amelynek joghatásai egészben vagy részben a belga állam területén jelentkeznek, a szerződés jogosultja minden esetben pert indíthat az átruházó ellen Belgiumban vagy a saját lakóhelye szerinti bíróság előtt vagy az átruházó lakóhelye vagy székhelye szerinti bíróság előtt.

Abban az esetben, ha a perben belga bíróság jár el, ez kizárólag a belga jogot alkalmazza.”

III – Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

12.      A Corman‑Collins, egy Belgiumban letelepedett társaság és a La Maison du Whisky, egy Franciaországban letelepedett társaság tíz éven át üzleti kapcsolatban álltak egymással, amelynek keretében az előbbi különböző márkájú whiskyt vásárolt az utóbbitól, amelyeket a Corman‑Collins Belgium területén történő viszonteladásuk céljából a francia társaság raktáraiból szállított el.

13.      Mindezen időszak alatt a Corman‑Collins használta a „Maison du Whisky Belgique” elnevezést és a „www.whisky.be” internetes oldalt anélkül, hogy a La Maison du Whisky erre bármit is reagált volna. Ezenkívül a Corman‑Collins adatait feltüntették a La Maison du Whisky egyik leányvállalata által szerkesztett Whisky Magasine magazinban.

14.      2010 decemberében ez utóbbi megtiltotta a Corman‑Collinsnak az említett elnevezés használatát, és bezárta az említett oldalt. 2011 februárjában arról tájékoztatta a Corman‑Collinst, hogy 2011. április 1‑jétől, illetve 2011. szeptember 1‑jétől kezdve termékei közül két márkát megbízásából kizárólag egy másik belga társaság fog forgalmazni, amelyen keresztül ezt követően a Corman‑Collinsnak le kell adnia rendeléseit.

15.      2011. március 9‑én a Corman‑Collins keresetet indított a La Maison du Whisky ellen a tribunal de commerce de Verviers előtt elsődlegesen azt kérve e bíróságtól, hogy az 1961. július 27‑i belga törvény alapján kötelezze ez utóbbit a felmondási idő be nem tartása miatti kártérítés és kiegészítő kártérítés megfizetésére.

16.      A La Maison du Whisky azzal az indokkal vitatta az eljáró bíróság területi hatáskörét, hogy a 44/2001 rendelet 2. cikke alapján a francia bíróságoknak van joghatóságuk. A Corman‑Collins az említett belga törvény 4. cikkére hivatkozva válaszolt e kifogásra.

17.      Ezenkívül a felek között vita van az üzleti kapcsolatuk minősítését illetően, amely kapcsolatról megállapították, hogy a felek soha nem kötöttek olyan írásbeli keretmegállapodást, amely meghatározta volna e kapcsolat feltételeit. A Corman‑Collins azzal érvelt, hogy az ugyanezen belga törvény értelmében vett kizárólagos értékesítési jog átruházására irányuló szerződésről van szó, míg a La Maison du Whisky azt állította, hogy egyszerű értékesítési szerződésekről van szó, amelyeket a Corman‑Collins kívánságai szerinti heti megrendelések alapján kötöttek.

18.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozata alapján a tribunal de commerce de Verviers kifejezetten jelzi, hogy a Corman‑Collins és a La Maison du Whisky között „szóbeli szerződés jött létre”, és hogy „az [...] 1961. július 27‑i belga törvény alapján a felek közötti jogviszonyt értékesítési jog átruházására irányuló szerződésnek lehet minősíteni, mivel a felperest felhatalmazták az alperestől vásárolt termékeknek a belga területen történő viszonteladására”.

19.      E bíróság viszont kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy joghatóságát a 1961. július 27‑i belga törvény 4. cikkében előírt szabályra alapíthatja‑e, tekintettel az uniós jog és a 44/2001 rendelet rendelkezéseinek elsőbbségére, amely rendelet véleménye szerint mind ratione loci, mind ratione materiae alkalmazandó. Megjegyzi, hogy az említett rendelet 2. cikke alapján a francia bíróságoknak kellene, hogy joghatóságuk legyen, azonban alkalmazhatná ugyanezen rendelet 5. cikkének 1. pontját is. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatára(7) tekintettel az értékesítési jog átruházására irányuló szerződést a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelmében vett, ingó dolog értékesítésére irányuló szerződésnek és/vagy szolgáltatásnyújtási szerződésnek kell‑e minősíteni. E bíróság hozzáteszi, hogy csak akkor kell meghatározni azt, hogy melyik az a vitatott kötelezettség, amely az alapügyben a kérelem tárgyát képezi – amely probléma hallgatólagosan az említett rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának rendelkezéseit érinti –, ha e minősítéseket nem lehet az ilyen típusú szerződés esetében elismerni.

20.      Ilyen körülmények között a tribunal de commerce de Verviers a 2012. január 6‑i határozatával az eljárás felfüggesztéséről határozott, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) vagy b) alpontjával esetlegesen együtt értelmezett 2. cikkét, hogy azzal ellentétes az olyan joghatósági szabály, mint amelyet az 1961. július 27‑i belga törvény 4. cikke tartalmaz, amely a belga bíróságok joghatóságát írja elő, amennyiben a szerződés jogosultja a belga állam területén telepedett le, és amennyiben az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés joghatásai egészben vagy részben ugyanezen a területen jelentkeznek, függetlenül az átruházó letelepedési helyétől, ha ez utóbbi az alperes?

2)      Úgy kell‑e értelmezni a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját, hogy azt alkalmazni kell azokra az ingó dolgok értékesítési jogának átruházására irányuló szerződésekre, amelyek alapján az egyik fél a másik féltől termékeket vásárol egy másik tagállam területén történő viszonteladás céljából?

3)      Az e kérdésre adott nemleges válasz esetén úgy kell‑e értelmezni a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontját, hogy az olyan értékesítési jog átruházására irányuló szerződéssel kapcsolatos, mint amilyen a jelen ügyben a felek között fennáll?

4)      Az előző két kérdésre adott nemleges válasz esetén az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés megsértése kapcsán az eladó‑átruházót vagy a vevő‑jogosultat terheli a jogvita tárgyát képező kötelezettség?”

21.      Írásbeli észrevételeket a Corman‑Collins, a La Maison du Whisky, a Belga Királyság, és a Svájci Államszövetség, valamint az Európai Bizottság nyújtott be.

22.      A 2013. január 31‑i tárgyaláson a Corman‑Collins, a La Maison du Whisky, a belga kormány és a Bizottság volt jelen.

IV – Elemzés

A –    Az 1961. július 27‑i belga törvény 4. cikkében előírt joghatósági szabálynak a 44/2001 rendelet általi kizárása (első kérdés)

23.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az olyan nemzeti joghatósági szabály, mint amely az 1961. július 27‑i belga törvény 4. cikkében szerepel, a 44/2001 rendelet rendelkezései ellenére alkalmazható‑e olyan alperessel szemben, akinek a lakóhelye egy másik tagállamban található.

24.      Annak meghatározásáról van szó, hogy az említett nemzeti rendelkezés alapján a belga bíróságok rendelkezhetnek‑e joghatósággal akkor, amikor a szerződés belga területen lakóhellyel rendelkező jogosultja keresetet indít az átruházóval szemben az átruházására irányuló szerződésük felmondása miatt, amennyiben a szóban forgó szerződés joghatásai egészben vagy részben ugyanezen a területen jelentkeznek, függetlenül a szerződés kötelezettjének lakóhelyétől vagy székhelyétől.

25.      A jelen ügyben a Corman‑Collins azt állítja, hogy e rendelkezés alapján keresetet indíthatott a La Maison du Whisky ellen a belga bíróság előtt akkor is, ha ez utóbbi társaság székhelye francia területen volt.

26.      A Corman‑Collinson kívül az észrevételeket benyújtó valamennyi fél egyetértett azzal a javaslattal, hogy a Bíróság azt válaszolja, hogy a nemzeti törvényre alapított e joghatósági szabály alkalmazása ilyen körülmények között kizárt, mivel azok a 44/2001 rendelet területi hatálya alá tartoznak.

27.      Egyetértek ezzel az állásponttal. Ugyanis a 44/2001 rendelet célja többek között(8) az, hogy egységes módon meghatározza a joghatóságot minden olyan jogvitában, amely olyan külföldi elemet tartalmaz, amelynek a tárgya az e rendelet hatálya alá tartozó terültet érinti.(9) E rendelet (8) preambulumbekezdéséből világosan kitűnik, hogy amennyiben az alperes az említett rendelet hatálya alá tartozó tagállamok egyikében rendelkezik lakóhellyel, főszabály szerint az e rendeletben szereplő közös joghatósági szabályokat kell alkalmazni, és azoknak kell elsőbbséget élvezniük az említett tagállamokban hatályban lévő joghatósági szabályokkal szemben.

28.      Ezen egységesített szabályok alapján, amennyiben a kereset alperese valamely tagállamban rendelkezik lakóhellyel, mint az alapügyben is, a felperes a 44/2001 rendelet 2. cikkében előírt általános joghatósági szabály alapján főszabály szerint e tagállam bíróságaihoz köteles fordulni.

29.      A 44/2001 rendelet 3. cikkének (1) bekezdéséből következik, hogy az ezen elv alól kizárólagosan elfogadott kivételeket e rendelet II. fejezete 2–7. szakaszának rendelkezései tartalmazzák. Különösen az olyan szerződéses viszonnyal kapcsolatban, mint amelyről az alapügyben szó van, az említett rendelet 5. cikkének 1. pontjában szereplő különös joghatósági szabály alkalmazandó, és másodlagosan a 2. cikkében szereplő szabály,(10) nem pedig a tagállamok nemzeti joghatósági szabályai.

30.      Ugyanezen 3. cikk (2) bekezdése megerősíti azt az elméletet, miszerint az uniós jogalkotó szándéka az volt, hogy kizárja a nemzeti joghatósági szabályoknak a 44/2001 rendelet hatálya alá tartozó helyzetekben történő alkalmazását,(11) mivel kifejezetten említi, hogy ilyen szabályokra nem lehet hivatkozni valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperessel szemben.

31.      Következésképpen – véleményem szerint – az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy amennyiben az alperes az eljáró bíróság szerinti tagállamtól eltérő tagállamban rendelkezik lakóhellyel, a 44/2001 rendelet rendelkezései kizárják az olyan nemzeti joghatósági szabályt, mint amelyet az 1961. július 27‑i belga törvény 4. cikke előír.

B –    Az értékesítési jog átruházására irányuló szerződésnek a 44/2001 rendelet 5. cikkének 1. pontja keretében történő minősítése (második és harmadik kérdés)

1.      Előzetes észrevételek

32.      Számomra úgy tűnik, hogy a második és harmadik kérdést nem egyértelműen fogalmazták meg, mivel a kérdést előterjesztő bíróság mintha összekeverte volna a joghatóság 44 /2001 rendelet 5. cikkének 1. pontjában szereplő különböző alapjait, és nem vette volna teljesen figyelembe azok egymáshoz képesti elhelyezkedését.(12)

33.      E kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) vagy b) alpontja alkalmazandó‑e az értékesítési jog átruházására irányuló szerződésre alapított kereset tárgyában eljáró bíróság joghatóságának a meghatározására.

34.      Ennek hasznos megválaszolása céljából és az e két kérdés közötti összefüggésre tekintettel úgy vélem, hogy azokat együtt és különösen – figyelembe véve az említett 5. cikk 1. pontjának c) alpontjában megállapított hierarchiát – fordított sorrendben kell vizsgálni, és így először az e rendelkezés b) alpontjára vonatkozó harmadik kérdést, majd az ugyanezen rendelkezés a) alpontjára vonatkozó második kérdést kell vizsgálni.(13)

35.      Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a 44/2001 rendelet értelmezése céljából a Bíróságnak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményre(14) (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) vonatkozó ítélkezési gyakorlata releváns, amennyiben e jogi aktus rendelkezései az említett rendelet rendelkezéseivel egyenértékűnek minősíthetők, mivel az említett rendelet a tagállamok között ezen egyezmény helyébe lépett.(15)

36.      A Bíróság már kimondta egyrészt, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának szövege szóról szóra megegyezik a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontja első mondatának szövegével, és másrészt hogy e két jogi aktus közötti értelmzés folytonosságát nemcsak hogy kifejezetten megkívánta a közösségi jogalkotó,(16) hanem az meg is felel a jogbiztonság elvének, amiből az következik, hogy e rendelkezéseknek ugyanolyan hatályt kell tulajdonítani.(17)

37.      Ezzel szemben a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontjával kapcsolatban a Brüsszeli Egyezményt értelmező ítéletekből levonandó tanulság kevésbé közvetlen, mivel az említett b) alpontban szereplő joghatósági szabályok újak. A Bíróság ugyanis mind az említett rendelet előkészítő munkálataira, mind annak 5. cikke 1. pontjának a szerkezetére tekintettel e rendelkezés sajátosságát hangsúlyozta,(18) és arra a következtetésre jutott, hogy „a közösségi jogalkotó a 44/2001 rendelet keretében az ingó dolgok értékesítésére és a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseken kívüli minden más szerződés kapcsán fenn kívánta tartani azokat az elveket, amelyeket a Bíróság a Brüsszeli Egyezménnyel összefüggésben alakított ki”(19) (kiemelés tőlem).

38.      Hozzáteszem, hogy számomra úgy tűnik, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy az említett b) alpont az említett a) alponthoz képest tág értelmezés tárgyát képezze azon célkitűzésre tekintettel, hogy a 44/2001 rendeletet a Brüsszeli Egyezményben rendelkezéseihez képest leegyszerűsítsék. E rendelet előkészítő munkálataiból,(20) valamint Pocar professzornak a „Lugano bis”‑nek nevezett egyezményre – amelynek a rendelkezéseit ugyanebben az értelemben módosították – vonatkozó jelentéséből(21) kitűnik, hogy ugyanezen b) alpont alatti különös szabályokat ezen a) alpont szerinti szabály alkalmazása azon nehézségeinek az elkerülése céljából hozták létre, amelyek a Industrie Tessili Italiana Como és a De Bloos ügyekben hozott ítéletből(22) adódó ítélkezési gyakorlatból következnek. Azonban a Bíróság a fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítéletben mintha ugyanezen b) alpont viszonylag korlátozó megközelítése mellett foglalt volna állást.(23)

39.      Fontos észben tartani a 44/2001 rendelet más értelmezési szabályát, vagyis azt, amely szerint az e rendeletben szereplő fogalmakat, és különösen az abban megállapított joghatósági szabályokra vonatkozó fogalmakat egymástól függetlenül, elsősorban az említett rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal e rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen.(24) Ez egyrészt főszabály szerint azt jelenti, hogy nem lehet a tagállamok és különösen az eljáró bíróság szerinti tagállam jogára hivatkozni,(25) másrészt pedig, hogy nem lehet az említett fogalmakat az uniós jog más jogszabályaiban alkalmazott fogalmaknak indokolatlanul megfeleltetni.(26)

40.      Ezen vezérelv különösen azért fontos a jelen ügyben, mert az „értékesítési jog átruházására irányuló szerződésnek” a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseiben(27) használt fogalma nem az uniós jogban meghatározott fogalom,(28) és a tagállamok jogaiban különböző helyzetekre utalhat, feltéve hogy valamennyi ismeri e szerződésformát.(29) Ezenkívül megjegyzem, hogy a fent hivatkozott De Bloos‑ügyben, amely már azon bíróság meghatározására vonatkozott, amelynek joghatósága van egy belga és egy francia fél között létrejött, átruházásra irányuló szerződés rendkívüli felmondása miatti kártérítési kérelem elbírálására, sem a Bíróság, sem a főtanácsnok nem határozta meg e fogalmat sem az érintett nemzeti jogokra tekintettel, sem pedig általános és absztrakt jelleggel.

41.      Figyelembe véve az értékesítési jog átruházására irányuló szerződések sokféleségét, egyszerűbb azt meghatározni, hogy mi nem tartozik e fogalomba,(30) mintsem azt, hogy mely szerződést kell annak tekinteni. Azonban lehetséges bizonyos olyan elemeket elkülöníteni, amelyek jellemzően ilyen szerződéstípushoz társíthatók,(31) vagyis az, hogy az átruházás célja az érintett termékeknek a kijelölt területen történő viszonteladása; hogy a szerződés jogosultját az átruházó választja ki; hogy a jogosult legalábbis fel van hatalmazva az átruházó termékeinek a viszonteladására, sőt erre kizárólagos joggal rendelkezik; hogy a szerződéses viszony tartós; hogy fennállhat az átruházó esetében a szállítás és/vagy az ellátás kizárólagossága; hogy a szerződés jogosultját terhelheti vételi vagy viszonteladási kötelezettség; és hogy a felek választhatják a reklámozási technikák együttes kiaknázását.(32)

42.      Hozzáteszem, hogy – még ha a vitatott jogviszony kérdést előterjesztő bíróság által a belga jog alapján értékesítés átruházására irányuló szerződésnek történő minősítését vitatja is a La Maison du Whisky, és az iratokban benyújtott elemekre tekintettel e minősítés vitatható – a Bíróság az állandó ítélkezési gyakorlat szerint maga nem értékelheti vagy minősítheti a tényállást vagy az arra vonatkozó nemzeti jogi rendelkezéseket.(33)

43.      A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire a fenti megfontolások figyelembevételével kell választ adni.

44.      A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának e kérdések megválaszolása érdekében történő értelmezése véleményem szerint megköveteli annak az e rendelkezés szövege által meghatározott sorrend tiszteletben tartása melletti vizsgálatát, hogy valamely határon átnyúló, értékesítési jog átruházására irányuló szerződés ezen 1. pont b) alpontjának első francia bekezdése értelmében vett, ingó dolog értékesítésének kategóriájába vagy az említett 1. pont b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett szolgáltatásnyújtás kategóriájába kerül‑e, vagy ennek hiányában más szerződésformák alá tartozik‑e, amelyeket az ugyanezen 1. pont a) pontja szabályoz. Mindenekelőtt jelzem, hogy azon a véleményen vagyok, hogy e három lehetőség közül a következőkben kifejtett okok miatt a másodikat kell elfogadni.

2.      A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdése értelmében vett, ingó dolog értékesítésére irányuló szerződésként való minősítés elutasítása

45.      A La Maison du Whisky a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja első francia bekezdésének a szóban forgó szerződéses viszonyra történő alkalmazhatóságával érvel. Miután emlékeztet arra, hogy az ingó dolog értékesítésére irányuló szerződés és a szolgáltatásnyújtási szerződés megkülönböztetése céljából e szerződések jellemző kötelezettségeire kell utalni,(34) a La Maison du Whisky azzal érvel, hogy az átruházásra irányuló szerződést az átruházó azon kötelezettsége jellemzi, hogy a szerződés jogosultját ellássa az átruházás tárgyát képező termékekkel, amely kötelezettséggel együtt jár a jogosult azon joga, hogy e termékeket meghatározott területen értékesítse. A La Maison du Whisky ebből arra a következtetésre jut, hogy az átruházásra irányuló szerződés csak ingó dolog eladására vonatkozhat, ami véleménye szerint ahhoz vezetne, hogy a szolgáltatásnyújtási szerződésként való minősítést végérvényesen el kell vetni. Az ilyen megközelítés a Corte suprema di cassazione (Olaszország) által elfogadott megközelítést követi(35), mivel alapvetően az Egyesült Nemzetek által 1980. április 11‑én Bécsben aláírt egyezményre(36) támaszkodik, ellentétben más nemzeti bíróságok álláspontjával.(37)

46.      Mivel a szerződésnek 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontjára tekintettel történő minősítése céljából a Bíróság valóban elfogadott egy, ezen szerződést jellemző kötelezettség meghatározására alapított kritériumot,(38) ahhoz, hogy az ilyen szerződés az említett b) alpont első francia bekezdésének rendelkezései alá tartozzon, az szükséges, hogy az értékesítési művelet az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés alapvető részét képezze.

47.      Márpedig véleményem szerint a jelen ügyben nem az értékesítés az alapvető elem, figyelembe véve egyrészt az azon elemekre vonatkozóan fent bemutatott megállapításokat, amelyek jellemzően az értékesítési jog átruházására irányuló szerződést alkotják, és másrészt azt a tényt, hogy hiányzik az a jellegzetesség, hogy az ilyen típusú üzleti viszonyokban szokás szerint fennáll egy átruházásra irányuló keretmegállapodás, amely különbözik az ezt követő, értékesítésre irányuló szerződésektől.(39)

48.      Hangsúlyozom, hogy az ilyen keretmegállapodás megkötésének bizonyítéka írásbeli vagy szóbeli megállapodások hiányában nem alapulhat csak az egymást követő eladásokban tükröződő szilárd viszony fennállásán. Ezenkívül lehetséges, hogy a gyártó és a nagykereskedő között vagy a nagykereskedő és a kiskereskedő között kötött valamely keretmegállapodás nem minősül értékesítési jog átruházására irányuló szerződésnek.(40)

49.      Következésképpen úgy vélem, hogy amennyiben megállapítják, hogy a felek valóban kötöttek értékesítési jog átruházására irányuló szerződést, az ilyen szerződéses viszony kérdésében eljáró bíróság nem alapíthatja joghatóságát azon kapcsolóelvre, amely a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első albekezdése szerint az a hely, ahol az eladott árukat leszállították.

3.      A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett, szolgáltatásnyújtási szerződésként való minősítés elfogadása

50.      A Bizottság amellett foglal állást, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése alkalmazandó a szóban forgó szerződéses viszonyra. Csatlakozom ezen állásponthoz, feltéve hogy a jelen ügyben valóban értékesítési jog átruházására irányuló szerződésről és nem csupán tartós jellegű értékesítési viszonyokról van szó. Később visszatérek ezen alapvető különbségre.

51.      A fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítéletben a Bíróság a „szolgáltatásnyújtás” e rendelkezés értelmében vett fogalma önálló értelmezésének a szükségességét hangsúlyozta, és kimondta, hogy „a szolgáltatások fogalma magában foglalja legalábbis azt, hogy a szolgáltatásnyújtó fél [egyrészt] meghatározott tevékenységet végez, [másrészt] díjazás ellenében [végzi azt]”(41).

52.      Tudomásom szerint ezen ügy a Bíróság első lehetősége volt arra, hogy alkalmazza az általa így meghatározott alkalmazási kritériumokat, és adott esetben pontosítsa azok terjedelmét.(42)

53.      Azon a véleményen vagyok, hogy az ítélkezési gyakorlat koherenciájának az érdekében tiszteletben kell tartani a Bíróság által az említett ügyben adott meghatározási elemeket, anélkül azonban, hogy a szóban forgó fogalom túl korlátozó megközelítését fogadnánk el,(43) többek között azon célkitűzésekre tekintettel, amelyek e rendelkezés elfogadását jellemezték. Mivel ugyanis a 44/2001 rendelet alkotóinak a célja a szerződések területén a joghatósági szabályok egyszerűsítése volt,(44) fontos, hogy az 5. cikk 1. pontja b) alpontjának különös rendelkezéseit ne fosszák meg hatékony érvényesülésüktől, amely rendelkezések célja azon komplex mechanizmus alkalmazásának elkerülése, amelyet az említett rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjában szereplő sokkal általánosabb norma alkalmazása feltételez.

54.      A Bíróság által fent meghatározott első kritériummal kapcsolatban meg kell állapítani, hogy az tevőleges magatartásokat követel meg, nem csupán tartózkodást.(45) E tekintetben számomra úgy tűnik, hogy értékesítési jog átruházására irányuló szerződés megfelel e kritériumnak(46) azon alapvető szolgáltatásra tekintettel, amelyet a szerződés jogosultja az átruházó javára nyújt, vagyis ez utóbbi termékei oly módon történő forgalmazásának a biztosítása, hogy az átruházó mentesül attól, hogy saját forgalmazási hálózatot hozzon létre az átengedett területen, vagy hogy a viszonteladással független feleket bízzon meg. Hangsúlyozom, hogy az olyan kiváltságos viszonyok keretében, amelyeket az átruházóval tart fenn, a szerződés jogosultja hozzáadott értéket képvisel az egyszerű viszonteladók tevékenységeihez képest annyiban, amennyiben a raktározásnak köszönhetően az átruházó termékei esetében általában az ellátás folytonosságát kínálja, biztosítja a vevőszolgálatot, ha e termékek tartósak, és/vagy e termékeket különleges ajánlatokon keresztül reklámozhatja.(47)

55.      Az azon „díjazásra” vonatkozó második kritériummal kapcsolatban, amelyet az ilyen tevékenység ellenértékeként kell nyújtani, úgy vélem, hogy azt nem lehet szigorú értelemben venni, ami pénzbeli juttatást fizetését jelentheti, mivel az ilyen megközelítés tagadná az olyan szolgáltatások fennállását, amelyeket pénzbeli ellentételezés nélkül nyújtanak, és amelyekkel kapcsolatban nem vitatható, hogy a „szolgáltatás nyújtása” 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett fogalma alá tartoznak.(48)

56.      Ami konkrétabban az értékesítési jog átruházására irányuló szerződéseket illeti, azon a véleményen vagyok, hogy a gazdasági ellenérték, amelyben a szerződés jogosultja a fent említett tevékenységéért cserébe részesül, különösen az átruházó által számára nyújtott jellemző előnyből adódik, tehát a területi kizárólagosság, vagy legalábbis annak biztosítéka, hogy korlátozott számú jogosultnak nyílik lehetősége az átruházó termékeinek egy meghatározott területen történő viszonteladására. Ezenkívül az átruházó a jogosultat kedvezőbb helyzetbe helyezi, mint az egyszerű viszonteladókat, azáltal hogy a fizetés megkönnyítését és/vagy a know‑how képzésen keresztüli nyújtását ajánlja fel számára. Az ilyen szelektivitás és az ilyen egyéb előnyök olyan gazdasági értéket jelentenek a jogosult számára, amely az abba való beleegyezésre ösztönözheti őt, hogy az átruházóval kiváltságos viszonyba lépjen, és befektetéseket eszközöljön ez utóbbi termékei forgalmazásának az előmozdítása érdekében.

57.      Következésképpen az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés az említett rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdésében kimondott joghatósági szabály alkalmazása céljából szerintem minősíthető „szolgáltatás nyújtásának”.

58.      Ezen álláspontot megerősítik a Róma I. rendelet rendelkezései, amelyeket a 44/2001 rendelet értelmezése során a lehető legnagyobb mértékben figyelembe kell venni,(49) a Bíróságnak azonban ezt nem kell automatikusan megtennie.(50) Emlékeztetek arra, hogy a Róma I. rendelet (17) preambulumbekezdése a „szolgáltatás nyújtására irányuló szerződéseket” olyan „forgalmazási szerződéseknek” minősítette, amelyeknek a részét képezik az értékesítési jog átruházására irányuló szerződések, és javasolta, hogy a 44/2001 rendeletet ugyanígy értelmezzék. Én nem mennék el addig, hogy a Bizottsághoz hasonlóan értékeljem azt, hogy a közösségi jogalkotó így a forgalmazási szerződéseknek a szolgáltatásnyújtási szerződéseknek való teljes megfeleltetése mellett döntött, mivel – bár e preambulumbekezdés megállapítja, hogy a forgalmazási szerződések szolgáltatásnyújtási szerződéseknek minősülnek – pontosítom, hogy olyan különös szolgáltatásnyújtási szerződésekről van szó, amelyek esetében a Róma I. rendelet 4. cikke különös szabályokat ír elő.(51) Azonban amellett foglalok állást, hogy a Bíróság kifejezetten vegye figyelembe a jogalkotó által a Róma I. rendeletben követett megközelítést, és fogadjon el egy olyan értelmezési módszert, amely biztosítja az e rendelet és a 44/2001 rendelet közötti koherenciát, oly módon, ahogy azt a Koelzsch‑ügyben hozott ítéletben tette.(52)

59.      Különösen, a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az előtte folyamatban lévő jogvitában fennáll‑e a szolgáltatásnyújtással egyenértékű kötelezettségcsere, vagyis hogy az meghaladja‑e az egyszerű, állandó jellegű üzleti viszonyok állapotát, annak megerősítése céljából, hogy valóban a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése az a rendelkezés, amelyet a jelen ügyben alkalmazni kell.

60.      Ugyanis a gyártó vagy a nagykereskedő és a kereskedő közötti tartós ellátási viszony véleményem szerint megfeleltethető egy egyszerű áruértékesítési szerződésnek, és ezért az említett rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdése alá tartozik még akkor is, ha e kereskedelmi kapcsolat de facto kizárólagosságot vagy hosszú távú állandóságot is jelent. Ezzel szemben, ha a feltételezett vevő‑jogosult egyértelműen különös szerződéses kötelezettségekkel rendelkezik,(53) és ezek az eladó‑átruházó által fizetendő gazdasági ellenértéken alapulnak,(54) megállapítható, hogy az értékesítési jog átruházására irányuló ilyen viszony megfelel a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése értelmében vett szolgáltatásnyújtásnak.

61.      Emlékeztetek arra, hogy az eljáró bíróság szerint annak bizonyításának terhe, hogy a joghatóság megállapításának e meghatározó elemei valóban adottak az ügy körülményeiben, azt a felet terheli, amely az értékesítési jog átruházására irányuló azon szerződés fennállására hivatkozik, amely olyan szolgáltatásnyújtást foglal magában, amely különbözhet egy egyszerű értékesítési szerződéstől. Hozzáteszem, hogy az ilyen minősítésnek a szerződéses viszony konkrét elemzésén, és nem a szerződések e típusának a lex foriban esetleg szereplő meghatározásán kell alapulnia.

62.      Ha a szükséges bizonyítékot megfelelően benyújtották, és a szolgáltatásnyújtásként való minősítést így megállapították, az értékesítési jog átruházására irányuló szerződésre vonatkozó ügyben eljáró bíróság joghatóságát alapíthatja azon kapcsolóelvre, amely az a hely, ahol az említett b) pont második francia bekezdése alapján a szolgáltatásokat nyújtották vagy kellett volna nyújtani.

4.      A 44/2001 rendelet 5 cikke 1. pontja a) alpontja alkalmazásának a kizárása

63.      Második kérdésével, amelyet a fent említett okokból a harmadik kérdést követően kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az értékesítési jog átruházására irányuló azon szerződést, amely alapján valamely fél egy másik féltől termékeket vásárol az egyik tagállamban azoknak egy másik tagállam területén történő viszonteladása céljából, a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának hatálya alá tartozik‑e.

64.      A Corman‑Collins és a belga kormány igenlő választ adnak, azon alá nem támasztott feltevésből kiindulva, hogy az értékesítési jog átruházására irányuló szerződések se nem értékesítési szerződéseknek, sem pedig szolgáltatásnyújtási szerződéseknek nem minősülnek, vagy legalábbis a belga kormány szerint nem „csak” a szerződések említett rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontjában szereplő két kategóriájának egyikébe tartoznak. Ezen álláspontot elfogadták bizonyos tagállamok ítélkezési gyakorlatában, és a jogtan egy része is védelmébe veszi.(55)

65.      Több érvet előadtak ezen álláspont alátámasztása érdekében. Ezek közül az egyik, hogy csak a fogalmak szó szerinti értelmezése vezethet a joghatósági szabályok Unión belüli egységesítéséhez. A másik érv az, hogy a minősítés nem vezethet egy túl leegyszerűsített megközelítés választásához, amely figyelmen kívül hagyja azon formák sokféleségét, amelyeket az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés ölthet, és nem veszi figyelembe azon sajátosságokat, amelyekkel az a különböző tagállamok jogában rendelkezhet. Azonban ezen érvek nem győznek meg, mivel meg kell állapítani egyrészt, hogy a legtöbb kereskedelmi szerződéses megállapodás formája nagyon változatos, és nehezen lehet azoknak olyan minősítést adni, amely egységesíti a fogalmakat, és másrészt a 44/2001 rendeletben szereplő fogalmak értelmezése érdekében nem lehet egy tisztán összehasonlító megközelítést követni, tehát megmondani, hogy mely típusú jogviták tartoznak a hatálya alá, mivel a Bíróság többször kimondta, hogy e fogalmakat önállóan kell meghatározni.

66.      Én a magam részéről ezzel ellentétesen úgy vélem, hogy az értékesítési jog átruházására irányuló szerződést a fent említett okokból a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelmében vett szolgáltatásnyújtási szerződésnek kell minősíteni.

67.      Márpedig az említett rendelet 5. cikke 1. pontjának c) alpontjából következik, hogy az ugyanezen rendelkezés a) alpontjában szereplő joghatósági szabály célja csak az, hogy csak másodlagosan és e rendelkezés b) alpontjában szereplő joghatósági szabályok alkalmazása hiányában legyen alkalmazandó. Ilyen körülmények között véleményem szerint a jelen ügyben nem kell tovább vizsgálni a szabályok e két sorozata közül az elsőnek az alkalmazását.

68.      Azonban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés megválaszolása keretében másodlagosan megállapítok néhány értelmezési kritériumot a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjával kapcsolatban, amely kérdés – még ha annak szövege nem is említi kifejezetten – valójában e rendelkezés értelmezésére vonatkozik.

69.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdéssel kapcsolatban tehát azt javaslom a Bíróságnak, hogy azt a választ adja, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése e rendelet azon rendelkezése, amely alkalmazandó azon bíróság meghatározására, amely joghatósággal rendelkezik a határon átnyúló, értékesítési jog átruházására irányuló szerződésre alapított kereset elbírálására, amely szerződés különös szerződéses kötelezettségekkel jár az átruházó által értékesített áruk jogosult általi forgalmazása tekintetében, mivel az ilyen szerződéstípus az említett rendelkezés értelmében vett szolgáltatásnyújtásnak minősül.

C –    A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja értelmében véve a kérelem tárgyát képező kötelezettség meghatározása (negyedik kérdés)

70.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés szövege a következő: „Az előző két kérdésre adott nemleges válasz esetén az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés megsértése kapcsán az eladó‑átruházót vagy a vevő‑jogosultat terheli a jogvita tárgyát képező kötelezettség?”

71.      E megfogalmazás legalábbis nem világos azon rendelkezéseket illetően, amelyek értelmezését kérik.(56) E kétértelműség ellenére úgy vélem, hogy a Bíróság releváns választ tud adni a számára előterjesztett negyedik kérdésre, figyelembe véve annak kifejezett indokolását, amelyet az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tartalmaz. Az eljáró bíróság ugyanis pontosítja, hogy „kizárólag abban az esetben kell meghatározni, hogy a jelen ügyben mely vitatott kötelezettség képezi a kérelem tárgyát, ha az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés nem minősül ingó dolog értékesítésére vagy szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek”(57). Az így megfogalmazott érvelésből következik, hogy a kérdés elírást tartalmaz, mivel a bíróság olyan helyzetre kívánt utalni, amelyben lehetetlen alkalmazni mind a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját vagy b) alpontját, azonban valójában az említett b) pont első és második francia bekezdéséről van szó.(58)

72.      Mivel a Bíróság e célból elegendő elemmel rendelkezik, a kérdés átfogalmazható(59) olyan értelemben, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy abban az esetben, ha – az általam javasolt válasszal ellentétben – az alapügy nem tartozik a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának hatálya alá, az ugyanezen 5. cikk 1. pontjának a) alpontja értelmében vett „[kérelem tárgyát képező] kötelezettség” az eladó‑átruházó vagy a vevő‑jogosult kötelezettsége‑e.

73.      E tekintetben a Corman‑Collins azzal érvel, hogy mivel az átruházó kötelezettsége az, hogy lehetővé tegye a jogosult számára kizárólagos értékesítési jogának egy meghatározott területen történő gyakorlását, az e területen illetékes bíróság előtt kell a kártérítési keresetet benyújtani.(60)

74.      A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az e kérdésre adandó választ a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontja első mondatának az értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában kell keresni. Ugyanis emlékeztetek arra, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja a) alpontjának szövege szóról szóra megegyezik az említett egyezmény e rendelkezésének szövegével, és hogy a Bíróság korábban már kimondta, hogy ezért e rendelkezések közül az elsőnek a másodikkal megegyező hatályt kell tulajdonítani.(61)

75.      A Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának – amelyre tehát továbbra is hivatkozni kell – értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata a végrehajtására tekintettel kiemelt nehézségek ellenére(62) a szerződések területén joghatósággal rendelkező bíróság meghatározását lehetővé tévő számos olyan kritériumot megállapít, amelyek relevánsak különösen azon kötelezettséggel kapcsolatban, amelyet e célból figyelembe kell venni, illetve a teljesítése helyének a meghatározásával kapcsolatban.

76.      Az ítélkezési gyakorlat elveinek egyike az, hogy a „[kérelem tárgyát képező] kötelezettség” 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontjában szereplő fogalma megfelel azon kötelezettségnek, amely a szóban forgó szerződésből ered,(63) és amelynek a nemteljesítésére a felperes a bírósági keresetének az alátámasztása érdekében hivatkozik.(64) Különösen, a Bíróság már kimondta, hogy abban az esetben, ha a felperes olyan jogosult, aki kártérítés fizetésére vonatkozó jogát érvényesíti, vagy a szerződés másik fél magatartása miatti megszüntetését kéri, az említett fogalom az átruházó kötelezettségére utal, amely megfelel azon szerződésből eredő jognak, amelyre e kereseteket alapítják.(65) Az alapügyben eljáró nemzeti bíróság és nem a Bíróság feladata az, hogy e kötelezettség pontos tartalmát meghatározza.

77.      Ezenkívül, még ha a kérdést nem is mint ilyet teszi fel a kérdést előterjesztő bíróság, számomra a teljes egyértelműség érdekében szükségesnek tűnik e bíróság figyelmét felhívni arra, hogy a Bíróság több ítélete vonatkozott a kérelem tárgyát képező kötelezettség teljesítése helyének a meghatározására is. Ebből következik, hogy azt a helyet, ahol a szerződésből eredő vitatott kötelezettséget a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja értelmében „[teljesítették vagy kellett volna teljesíteni]”, azon törvénynek megfelelően kell meghatározni, amely az eljáró bíróság szerinti tagállamban alkalmazandó kollíziós szabályok alapján az említett kötelezettséget szabályozza.(66)

78.      Végül, amint a Bizottság hangsúlyozza, a Bíróság pontosítja, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy a felperes keresete nem egy, hanem ugyanazon szerződésből eredő több kötelezettségen alapul, és amennyiben a teljesítés az alkalmazandó törvény szerint nem mindegyik esetében ugyanazon a helyen történik, a nemzeti bíróságnak a joghatósága meghatározása céljából az accessorium sequitur principale elv szerint kell eligazodnia.(67) Abban az esetben, ha az említett kötelezettségek egyenrangúak olyan értelemben, hogy egyik sem tűnik főkötelezettségnek a többivel szemben, a bíróság kimondta, hogy az eljáró bíróságnak csupán a kereset azon részének az elbírálására van joghatósága, amely azon kötelezettségekre vonatkozik, amelyek teljesítésének a helye a nemzeti területen található, és nincs joghatósága azon kötelezettségek tekintetében, amelyeket másik tagállamban kell teljesíteni.(68) A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megállapítása, hogy az előtte folyamatban lévő ügy keretében a teljesítés helye nemzeti területen található‑e.

79.      Végezetül abban az esetben, ha a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontját tartaná a Bíróság az alkalmazandó joghatósági szabálynak egy olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre véleményem szerint azt a választ kell adni, hogy az említett cikk értelmében vett, „[kérelem tárgyát képező] kötelezettség” az átruházó szerződésből eredő azon kötelezettsége, amelynek a nemteljesítésére a jogosult a bírósági keresetének az alátámasztása érdekében hivatkozik.

V –    Végkövetkeztetések

80.      A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a tribunal de commerce de Verviers által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre az alábbi válaszokat adja:

1)      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 2. cikkét az ugyanezen rendelet 3. és 4. cikkével, valamint 5. cikkének 1. pontjával összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a másik tagállamban lakóhellyel rendelkező alperessel szemben olyan nemzeti joghatósági szabály alkalmazása, mint amely az értékesítési jog átruházására irányuló szerződések egyoldalú felmondásáról szóló, 1971. április 13‑i törvény által módosított, a határozatlan idejű, kizárólagos értékesítési jog átruházására irányuló szerződések egyoldalú felmondásáról szóló, 1961. július 27‑i törvény 4. cikkében szerepel, amely a belga bíróságok joghatóságát írja elő, amennyiben a szerződés belga állam területén letelepedett jogosultja az átruházóval szemben keresetet indít az értékesítési jog átruházására irányuló szerződésük megszüntetése miatt, amely szerződés joghatásai egészben vagy részben ugyanezen a területen jelentkeznek, függetlenül az átruházó letelepedési helyétől.

2)      A 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése – amely a szolgáltatásnyújtásokhoz kapcsolódó szerződések területén fennálló joghatóságra vonatkozik – alkalmazandó azon bíróság meghatározására, amelynek joghatósága van azon bírósági kereset elbírálására, amellyel valamely tagállamban letelepedett felperes a másik tagállamban letelepedett alperessel szemben az értékesítési jog átruházására irányuló szerződésből eredő jogokat érvényesít, ami megköveteli, hogy a felek közötti szerződés ténylegesen magában foglaljon olyan különös szerződéses kötelezettségeket, amelyek az átruházó által értékesített termékek jogosult általi forgalmazására vonatkoznak.

3)      Másodlagosan, ha a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának a) alpontja alkalmazandó olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van, amely keretében a vevő‑jogosult keresetet indít az eladó‑átruházó ellen a szerződéses viszonyuk megszüntetése miatt, az említett rendelkezés értelmében vett, kérelem tárgyát képező kötelezettség az eladó‑átruházónak az említett szerződésből eredő azon kötelezettsége, amelynek a nemteljesítésére a jogosult a bírósági keresetének az alátámasztása érdekében hivatkozik.


1 –      Eredeti nyelv: francia.


2 –      HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.


3 –      E rendelet 1. cikke (3) bekezdésének megfelelően a jelen indítványban a „tagállam” kifejezés a Dán Királyság kivételével az Európai Unió valamennyi tagállamára vonatkozik.


4 – Az összehasonlító jogban történő elemzések érdekében lásd többek Berlioz, P., „La notion de fourniture de services au sens de l’article 5‑1 b) du règlement »Bruxelles I«”, J. D. I., 2008., 3. sz., 6. jogtan, 675. o.; Hollander, P.: Le droit de la distribution, Anthémis, Liège, 2009., 271. és azt követő pontok, valamint Magnus, U. és Mankowski, P. (szerk.), Brussels I Regulation, Sellier European Law Publishers, München, 2012., 153. és azt követő pontok.


5 –      HL L 177., 6. o.


6 –      Az 1961. október 5‑i Moniteur belge, 7518. o. A törvényt módosította az értékesítési jog átruházására irányuló szerződések egyoldalú felmondásáról szóló, 1971. április 13‑i törvény (az 1971. április 21‑i Moniteur belge, 4996. o.).


7 – A kérdést előterjesztő bíróság a C‑533/07. sz., Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben 2009. április 23‑án hozott ítéletre (EBHT 2009., I‑3327. o.) és a C‑19/09. sz. Wood Floor Solutions Andreas Domberger ügyben 2010. március 11‑én hozott ítéletre (EBHT 2010., I‑2121. o.) hivatkozik.


8 –      A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése megállapítja, hogy e rendelet olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik egyrészt a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítését, másrészt pedig az említett rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerését és végrehajtását.


9 –      A 44/2001 rendelet tárgyi hatályát az 1. cikkének (1) bekezdése határozza meg.


10 – Az említett 5. cikk az abban szereplő feltételek mellett lehetővé teszi, hogy a felperes az alperes lakóhelye szerinti tagállam bíróságaitól eltérő bíróságokhoz forduljon.


11 – Természetesen más a helyzet akkor, ha a jogvitában tisztán belső helyzetről van szó.


12 – Ugyanez vonatkozik a negyedik kérdésre is azon okok miatt, amelyeket később fogok kifejteni.


13 – Ugyanis ez utóbbi elemnek másodlagos jellege van az előzőhöz képest, amint az a c) alpontból is következik: „amennyiben a b) pont nem alkalmazható, az a) pontot kell alkalmazni” (kiemelés tőlem).


14 – HL 1972. L 299., 32. o., amely egyezményt az új tagállamok ehhez történő csatlakozására vonatkozó ezt követő egyezmények módosítottak.


15 –      Lásd többek között a C‑133/11. sz., Folien Fischer és Fofitec ügyben 2012. október 25‑én hozott ítélet 31. pontját, a C‑543/10. sz. Refcomp‑ügyben 2013. február 7‑én hozott ítélet 18. pontját, valamint a C‑419/11. sz. Česká spořitelna ügyben 2013. március 14‑én hozott ítélet 27. pontját.


16 –      Lásd a 44/2001 rendelet (19) preambulumbekezdését.


17 – A fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítélet 48–57. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a fent hivatkozott Česká spořitelna ügyben hozott ítélet 43 és 44. pontja.


18 – Lásd a fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítélet 54. pontját, amely e tekintetben Trstenjak főtanácsnok erre az ügyre vonatkozó indítványának a 94. és 95. pontjára utal.


19 –      Uo., 55. pont. Kiemelés tőlem.


20 – Lásd különösen a COM(1999) 348 végleges rendeletjavaslatot, 14. o.


21 –      Pocar, F., A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án Luganóban aláírt egyezményre vonatkozó magyarázó jelentés (HL 2009. C 319., 1. o., 49–51. pont). Ezen egyezmény köti a Közösséget, a Dán Királyságot, az Ír Köztársaságot, a Norvég Királyságot és a Svájci Államszövetséget.


22 – A 12/76. sz. Industrie Tessili Italiana Como ügyben 1976. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1976., 1473. o.) és a 14/76. sz. De Bloos‑ügyben 1976. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1976., 1497. o.).


23 –      A 43. pontban a Bíróság megállapította, hogy „a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdése hatályának kiterjesztése e tekintetben a közösségi jogalkotó szándékának megkerüléséhez vezetne, és hátrányosan érintené az említett 5. cikk 1) pontja a) és c) alpontjának hatékony érvényesülését”.


24 –      Lásd többek között a fent hivatkozott Česká spořitelna ügyben hozott ítélet 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


25 –      Uo., 45. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


26 – Különösen már kimondták, hogy a „szolgáltatásnyújtás” EUMSZ 56. cikk értelmében vett fogalma nem egyezik meg a „szolgáltatás nyújtásának” a 44/2001 rendelet 5. cikke 1. pontjának b) alpontja értelmében vett fogalmával. A tervezett analógia elutasításával kapcsolatban lásd a fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítélet 15., 33. és azt követő pontjait, valamint Trstenjak főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványának 59. és azt követő pontjait.


27 – Emlékeztetek arra, hogy e bíróság úgy véli, hogy azon szerződéses viszony, amelyre a Corman‑Collins a keresetét alapítja, megfelel az ilyen szerződéstípusnak. E bíróság második kérdésében pontosítja, hogy a Corman‑Collins kérelme értékesítési jog átruházására irányuló olyan szerződésekre vonatkozik, „amelyek alapján az egyik fél a másik féltől termékeket vásárol egy másik tagállam területén történő viszonteladás céljából”.


28 – Ellentétben az olyan más típusú forgalmazási szerződések esetében fennálló fogalommeghatározással, mint a kereskedelmi ügynöki szerződések (a tagállamok önálló vállalkozóként működő kereskedelmi ügynökökre vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló, 1986. december 18‑i 86/653/EGK tanácsi irányelv [HL L 382., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 177. o.]).


29 – Bár egyes nemzeti jogokban a belga joghoz (az 1961. július 27‑i törvény 1. cikkének (2) bekezdése) hasonlóan elfogadták az értékesítési jog átruházására irányuló szerződés törvényi vagy rendeleti fogalommeghatározását, és e szerződés különös jogállását, más tagállamokban e szerződéses viszony lényegében a gyakorlatból adódik, ami nem könnyíti meg egy egységes fogalom létrehozását.


30 – E szerződések világosan elkülönülnek egyrészt a kereskedelmi ügynökök szerződéseitől annyiban, amennyiben a szerződés jogosultja nem rendelkezik az átruházó képviseletét érintő jogkörrel, és másrészt a franchise‑megállapodásoktól annyiban, amennyiben az értékesítési jog átruházása nem az átruházó műszaki vagy igazgatási know‑how‑jának a szerződés jogosultja részére történő rendelkezésre bocsátásán alapul.


31 – Pontosítom, hogy ezen elemek egy részét bizonyos tagállamok jogaiban és bizonyos szerzők az átruházásra irányuló szerződésként való minősítés szükséges elemeinek tartják, míg más elemek csak a felek akaratát tükrözik, azonban e megközelítések véleményem szerint túl változóak ahhoz, hogy állandó következtetéseket lehessen azokból levonni.


32 – A viszonteladás engedélyezése, valamint annak esetlegesen kizárólagos jellege az átruházó által jóváhagyott szelektivitást követel meg, amely vagy a szellemi tulajdonjogokon, vagy egy szelektív forgalmazási politikán alapul.


33 – Az előzetes döntéshozatali eljárás keretében az ügy tényállására vonatkozó valamennyi értékelés a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik, bár a Bíróság az együttműködés szellemében megadhatja számára az általa szükségesnek ítélt iránymutatást. Lásd többek között az 52/76. sz. Benedetti‑ügyben 1977. február 3‑án hozott ítélet (EBHT 1977., 163. o.) 10. pontját és a C‑545/07. sz. Apis‑Hristovich‑ügyben 2009. március 5‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑1627. o.) 32. pontját.


34 –      A C‑381/08. sz. Car Trim‑ügyben 2010. február 25‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑1255. o.) 31. és azt követő pontjai.


35 – Lásd többek között a Corte suprema di cassazione 1999. december 14‑i ítéletének 895. pontját; Ferrari, F. Giustizia civilében (2000., I., 2333. és az követő oldalak) közzétett kritikai megjegyzése.


36 – Az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezmény.


37 – Az e kérdés tárgyában eljáró francia, magyar, holland, svájci és amerikai bíróságok elutasították az említett egyezmény hatályát általában a forgalmazási szerződések esetében és különösen az értékesítési szerződések átruházására irányuló szerződések esetében (lásd Ferrari, F., i.m., 2338. o.; és Witz, D., Rec. Dalloz, 2008., 2620. és azt követő oldalak).


38 – A fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítélet 54. pontja.


39 –      Lásd ebben az értelemben a Reischl főtanácsnok által a fent hivatkozott De Boos‑ítélet alapját képező ügyre vonatkozó indítvány 1517. pontját. Ezen, a tagállamok jogában széles körben elfogadott megkülönböztetés azon különbségekből adódik, amelyek a megállapodás megkötésének módjai tekintetében (a keretmegállapodások szerinti megrendelések általában megrendelések, levelek vagy elektronikus levelek formájában történnek, semmint az eredeti szerződés módosító záradékán keresztül), a célok tekintetében (az a célkitűzés, hogy a termékeket valamely területen e piac meghódítása céljából forgalmazzák, hiányzik egy külön értékesítési szerződésből) és az alkalmazandó jogrendszerek tekintetében (különösen az ilyen szerződések valamelyikében szereplő joghatósági kikötés korlátozott hatásaival kapcsolatban) állnak fenn.


40 – Például ha egy társaság keretmegállapodásban azt vállalja, hogy minden évben védjegy nélküli számítógépek ezreit vásárolja, azonban havonta kötött olyan értékesítési szerződések alapján, amelyek egyedi jellegűek annyiban, amennyiben minden egyes szállítás esetében megkötik azokat, az ilyen megállapodás nem értékesítési jog átruházására irányuló szerződésnek, hanem egyszerű, tartós értékesítési viszonynak minősül.


41 –      29–33. pont.


42 – Trstenjak főtanácsnok fent hivatkozott Wood Floor Solutions Andreas Domberger ügyre vonatkozó indítványának 59. pontjában a főtanácsnok valóban alkalmazta már e kritériumokat a kereskedelmi ügynöki szerződésekre, azonban a Bíróság, akihez nem fordultak ezzel a kérdéssel, tartózkodott ettől.


43 – A fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyre vonatkozó indítványának 54. pontjában Trstenjak főtanácsnok szintén e fogalom széles elfogadása mellett foglalt állást.


44 –      Lásd a jelen indítvány 38. pontját.


45 – A fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítélet 31. pontjában a Bíróság kizárta az olyan szerződés „szolgáltatásnyújtásnak” való minősítését, amelyben az átengedett szellemi tulajdonjog jogosultja kizárólag arra kötelezi magát a vele szerződő féllel szemben, hogy a jog ez utóbbi szerződő fél általi gyakorlását nem fogja vitatni, azzal az indokkal, hogy a szellemi tulajdonjog jogosultja az e jog felhasználásának átengedésével nem teljesít semmilyen szolgáltatást, és csak azt a kötelezettséget vállalja, hogy a vele szerződő félnek megengedi e felhasználási jogok szabad gyakorlását.


46 – Trstenjak főtanácsnok eltérő megközelítést javasolt annak megállapításával, hogy a szolgáltatásnyújtás „a szolgáltatást nyújtó oldaláról tevékenységet vagy cselekvést” feltételez, és ezen érvet egy olyan jogtanra való utaláson keresztül a contrario illusztrálta, amely szerint az átruházásra irányuló kizárólagos szerződés se nem értékesítési szerződés, sem pedig szolgáltatásnyújtási szerződés (lásd a fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyre vonatkozó indítvány 57. pontját és az 56. lábjegyzetet).


47 – Az olyan forgalmazási szerződések, mint az átruházásra irányuló szerződések teleologikus elemzése lehetővé teszi azon tény megvilágítását, miszerint azok „célja a helyi piac meghódítására és kiaknázására irányuló szolgáltatás nyújtása” (Sindres, D.: „De la qualification d’un contrat‑cadre de distribution au regard des règles communautaires de compétence”, Rev. crit. D.I.P., 2008., 863. o., 12. pont és a hivatkozott jogtan).


48 – Ez a helyzet az ingyenesen nyújtott szolgáltatásokkal (például azon tevékenységek, amelyeket egy ügyvéd pro bono végezhet a menedékjogot kérő számára). A jogtan egy része még úgy is véli, hogy a díjazás megkövetelése lehet nem kötelező elem (lásd Magnus, U. és Mankowski, P., i.m., 155. o., valamint e mű 474. lábjegyzetében hivatkozott többi szerző).


49 – A Róma I. rendelet (7) preambulumbekezdése mondja ki a jogalkotónak az ilyen koherencia biztosítására irányuló kívánalmát.


50 – Megjegyzem, hogy a fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben Trstenjak főtanácsnok az indítványának 67–69. pontjában ugyan hangsúlyozta a 44/2001 rendelet és a Róma I. rendelet egységes értelmezésének jelentőségét, a Bíróság e megállapítást nem vette át az ítéletének indokolásában.


51 – Ugyanis az említett 4. cikk (1) bekezdése kollíziós szabályokat tartalmaz a szolgáltatási szerződések (a b) pont) esetében, amelyek különböznek a forgalmazási szerződések esetében előírt szabályoktól (az f) pont).


52 – A C‑29/10. sz., 2011. március 15‑én hozott ezen ítélet (EBHT 2011., I‑1595. o.) 33. és azt követő pontjaiban a Bíróság kimondta, hogy a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19‑i Római Egyezmény – amelyből a Róma I. rendelet származik – 6. cikke (2) bekezdése a) pontjának az értelmezését a Brüsszeli Megállapodás – amelyből a 44/2001 rendelet származik – 5. cikkének 1. pontjában előírt kritériumokra vonatkozó értelmezés fényében kell elvégezni, amennyiben e kritériumok ugyanezeken a területeken határozzák meg a joghatósági szabályokat, és hasonló kifejezéseket használnak.


53 – Olyan kötelezettségek, mint a raktár rendelkezésre állása, a vevőszolgálat biztosítása vagy marketing műveletek megvalósítása.


54 – Ezen ellenérték lehet többek között különleges árengedmény és/vagy a forgalmazás eredményességéhez kapcsolódó fizetések megkönnyítése, vagy pedig a forgalmazáshoz vagy a marketinghez nyújtott segítség.


55 – Lásd többek között a Cour de cassation (Franciaország) 2007. január 23‑i ítéletét (05–12.166. sz. fellebbezés, La semaine juridique, általános kiadás, T. Azzi megjegyzése), a 2008. március 5‑i ítéletét (06–21.949. sz. fellebbezés, Rec. Dalloz, 2008., 1729. o., H. Kenfack megjegyzése) és a 2008. július 9‑i ítéletét (07–17.295. sz. fellebbezés, Rev. crit. D.I.P., 2008., 863. o., D. Sindres megjegyzése), valamint a jelen indítvány 4. lábjegyzetében szereplő hivatkozásokat.


56 – A La Maison du Whisky úgy véli, hogy lehetetlen válaszolni az így előterjesztett kérdésre, mivel az több szempontból is zavart okoz.


57 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat utolsó bekezdését.


58 – Emlékeztetni kell arra, hogy az említett első és második francia bekezdés az „ingó dolog értékesítését”, illetve a „szolgáltatás nyújtását” említi.


59 – Az EUMSZ 267. cikk által bevezetett együttműködési eljárás lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést átfogalmazza, hogy a nemzeti bíróság részére hasznos választ adjon, amely lehetővé teszi számára az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntését (lásd többek között a C‑243/09. sz. Fuß‑ügyben 2010. október 14‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑9849. o.] 39. pontját).


60 – A belga kormány szintén ezen a véleményen volt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésére adott válasza keretében.


61 – A fent hivatkozott Falco Privatstiftung és Rabitsch ügyben hozott ítélet 48–57. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a fent hivatkozott Česká spořitelna ügyben hozott ítélet 43. és 44. pontja.


62 – A fent említett, „Lugano bis”‑nek nevezett egyezményre vonatkozó jelentésében (i.m., 44. és azt követő pontok) Pocar professzor azon módszerekre emlékeztet, amelyeket ezeknek a – sikertelen – megoldása érdekében javasoltak. Megjegyzem, hogy a 44/2001 rendeletet átdolgozó, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 351., 1. o.) 7. cikkének 1. pontja nem vetett véget az említett ítélkezési gyakorlatból következő komplex mechanizmusnak.


63 – Véleményem szerint a szóban forgó kötelezettség vagy magából a szerződésből, vagy az alkalmazandó jog által annak tulajdonított hatásokból ered. Lásd Reischl főtanácsnoknak a fent hivatkozott De Bloos‑ügyre vonatkozó indítványának 1518. oldalát: „[a]z [átruházót] terhelő e fő kötelezettség képezi az ügy tárgyát, még ha e kötelezettség megsértésének következményeit tövény is határozza meg”.


64 – Lásd többek között a fent hivatkozot De Bloos‑ügyben hozott ítélet 9–14. pontját; a C‑288/92. sz. Custom Made Commercial ügyben 1994. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑2913. o.) 23. pontját, valamint a fent hivatkozott Česká spořitelna ügyben hozott ítélet 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


65 – A fent hivatkozott De Bloos‑ügyben hozott ítélet 14. és 15. pontja; emlékeztetni kell arra, hogy ezen ügyben a Bíróságnak szintén az értékesítési jog átruházására irányuló szerződésre vonatkozó jogvita keretében egy belga bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemről kellett határoznia.


66 – A fent hivatkozott Custom Made Commercial ügyben hozott ítélet 26. pontja, a C‑420/97. sz. Leathertex‑ügyben 1999. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑6747. o.) 33. pontja, valamint a fent hivatkozott Česká spořitelna ügyben hozott ítélet 54. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


67 –      A 266/85. sz. Shenavai‑ügyben 1987. január 15‑én hozott ítélet (EBHT 1987., 239. o.) 19. pontjában hozzáteszik, hogy „más szóval több kötelezettség közül a főkötelezettség határozza meg a joghatóságát”.


68 – A fent hivatkozott Leathertex‑ügyben hozott ítélet 39–42. pontja. A kereskedelmi ügynöki szerződés megszegéséről szóló ügyben a belga bíróság a Bíróság ítélkezési gyakorlatát alkalmazva megállapította, hogy a felmondási idő be nem tartása miatti kártérítés kifizetését Belgiumban kell végrehajtani, noha a jutalékfizetési kötelezettséget Olaszországban kell teljesíteni.