Language of document : ECLI:EU:C:2013:844

NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. december 12.(1)

C‑470/12. sz. ügy

Pohotovosť s. r. o.

kontra

Miroslav Vašuta

(az Okresný súd Svidník [Szlovákia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – Választottbírósági ítélet végrehajtása – Fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozási joga – Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – A végrehajtás iránti kérelem »visszavonása« az alapeljárás felperese részéről – Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem fenntartása a kérdést előterjesztő bíróság részéről – A Bíróság hatásköre”





1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel az Okresný súd Svidník (felsővízközi körzeti bíróság) (Szlovákia) a 93/13/EGK irányelv(2) egyes rendelkezéseinek az Európai Unió Alapjogi Chartája(3) 38. és 47. cikkével összefüggésben történő értelmezését kéri annak eldöntése érdekében, hogy a fogyasztóvédelmi egyesületeknek a fogyasztóvédelem magas szintjének az uniós jogban előírt biztosítása érdekében rendelkezniük kell‑e beavatkozási joggal egy választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló eljárás keretében.

2.        A hivatalosan a Bíróság elé terjesztett érdemi problémakör mellett felmerült az a kérdés is, hogy a Bíróság még mindig rendelkezik‑e döntési hatáskörrel. Tekintettel ugyanis az alapeljárásra vonatkozó nemzeti eljárásnak az alapeljárás felperesének elállásából – és ezzel összefüggésben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló eljárás valószínű kimeneteléből – következő alakulására, előzetesen fontos eldönteni, hogy van‑e helye még a Bíróság döntésének, azzal hogy a kérdést előterjesztő bíróság mindeddig hivatalosan nem vonta vissza ezt a kérelmet.

3.        Azon kétségek ellenére, amelyek jogosan vethetők fel azzal kapcsolatban, hogy még mindig van‑e helye a döntésnek, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott kevés információ ellenére úgy vélem, hogy az együttműködés szelleme alapján – amelynek át kell hatnia az előzetes döntéshozatali eljárást – a Bíróság végül nem állapíthatja meg hatásköre hiányát. Az ügy érdemét illetően úgy vélem, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint a fogyasztóknak nyújtott védelem hatékonyságát nem rontja le a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely nem teszi lehetővé egy fogyasztóvédelmi egyesület számára, hogy beavatkozzon egy választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló eljárásban, sem a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely ezt engedélyezi.

I –    Jogi háttér

A –    A 93/13 irányelv

4.        A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

5.        Ugyanezen irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

(2)      Az (1) bekezdésben említett eszközök olyan rendelkezéseket tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint jogos érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek eljárást kezdeményezzenek a vonatkozó nemzeti jogszabály értelmében bíróság vagy illetékes közigazgatási hatóság előtt annak megítélésére, hogy a fogyasztókkal kötendő szerződésekben általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek‑e, valamint megfelelő és hatékony eszközökkel élnek azért, hogy megszüntessék az ilyen feltételek alkalmazását.

(3)      A saját nemzeti jogszabályok tiszteletben tartásával a (2) bekezdésben említett jogorvoslati eljárások elkülönítve vagy együttesen indíthatók az ellen az azonos gazdasági ágazathoz tartozó több eladó és szolgáltató, illetve szakmai szövetségük ellen, akik, illetve amelyek azonos általános szerződési feltételeket vagy hasonló feltételeket használnak, vagy azok használatát javasolják.”

6.        A 93/13 irányelv 8. cikke a következőkről rendelkezik:

„A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”

B –    A szlovák jog

7.        A polgári perrendtartás alapeljárás tényállása idején hatályos változatának 93. cikke a következőkről rendelkezik:

„(1)      A felperes vagy az alperes kérelmeinek támogatása érdekében az a személy avatkozhat be a perbe, akiknek jogi érdeke fűződik az eljárás kimeneteléhez, kivéve, ha házassági bontóperről, házasság érvényességével kapcsolatos perről vagy házasság létezésének vagy nemlétezésének megállapítása iránt indított perről van szó.

(2)      A felperes vagy az alperes kérelmeinek támogatása érdekében az a jogi személy is beavatkozhat a perbe, amelynek tevékenysége jogvédelmet is magában foglal valamely különös rendelkezés értelmében.

[…]”

8.        E törvénykönyv 251. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A határozatok végrehajtását és a különös szabályozás értelmében vett végrehajtást [...] az előző részekben foglalt rendelkezések szabályozzák, kivéve, ha a különös szabályozás eltérően rendelkezik. E kérdésekben azonban mindig végzésben kell rendelkezni.”

9.        A végrehajtásról szóló törvénykönyvnek (a továbbiakban: végrehajtásról szóló törvénykönyv) az alapeljárás tényállása idején hatályos változata 37. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Az eljárás felei a hitelező és az adós; egyéb személyek félként csak abban a részben vehetnek részt az eljárásban, amelynek tekintetében a féli minőséget a jelen törvénykönyv részükre elismeri. Amikor a bíróság a végrehajtás költségeiről határoz, a megbízott bírósági végrehajtó is félnek minősül.”

10.      A fogyasztóvédelemről szóló 250/2007. sz. törvény 25. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint egy szervezet fogyasztóvédelmi ügyekben akkor indíthat eljárást közigazgatási szerv vagy bíróság előtt, vagy akkor lehet az eljárásban fél, ha ilyen célok képezik elsődleges tevékenységét, vagy szerepel a nemzeti bizottság által felhatalmazott személyek jegyzékében, ez azonban nem sérti a bíróság arra vonatkozó jogát, hogy az egyes ügyekben e személy keresetindítási jogosultságát megvizsgálja. Egyebekben a szervezet meghatalmazás alapján képviselheti a fogyasztót állami szervek előtt a jogai gyakorlásával összefüggő ügyekben, beleértve a fogyasztói jogok megsértése által okozott kár megtérítését is.

II – A alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11.      A alapügynek a kérdést előterjesztő bíróság által összefoglalóan előadott tényállása a következők szerint írható le.

12.      Az alapeljárás felperese, a Pohotovosť s. r. o. (a továbbiakban: Pohotovosť) fogyasztói hitelt nyújtott M. Vašuta, az alapeljárás alperese részére.(4)

13.      Nem ismertetett okok miatt a Stály rozhodcovský súd (állandó választottbíróság) 2010. december 9‑i választottbírósági ítéletében arra kötelezte M. Vašutát, hogy fizessen meg egy meg nem jelölt összeget e társaság részét. A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint e választottbírósági ítélet jogerőssé és végrehajthatóvá vált.

14.      A Pohotovosť ezt követően a hatályos szlovák rendelkezéseknek megfelelően végrehajtás iránti kérelmet nyújtott be az illetékes bírósági végrehajtóhoz. 2011. március 25‑én a bírósági végrehajtó engedélyt kért az említett választottbírósági ítélet végrehajtására az Okresný súd Svidníktől. E bíróság június 29‑én úgy döntött, hogy a késedelmi kamat megfizetése tekintetében nincs helye végrehajtási eljárás lefolytatásának, és nem engedélyezi a bírósági végrehajtó részére az ezzel kapcsolatos végrehajtási költségek behajtását.

15.      2011. szeptember 9‑én a Združenie na ochranu občana spotrebiteľa HOOS (HOOS fogyasztóvédelmi szervezet, a továbbiakban: HOOS szervezet) kérte, hogy engedélyezzék a végrehajtási eljárásba történő beavatkozását. Az ügy érdemével kapcsolatban többek között arra hivatkozott, hogy a bírósági végrehajtó, aki korábban munkaviszonyban állt a Pohotovost’ társasággal, nem tett eleget elfogulatlansági kötelezettségének, és emellett az említett eljárás felfüggesztését kérte.

16.      2012. március 27‑én a Pohotovosť azt kérte, hogy a HOOS szervezet részére ne engedélyezzék az eljárásba történő beavatkozást, mivel a végrehajtásról szóló törvénykönyv nem biztosít ilyen lehetőséget.

17.      A kérdést előterjesztő bíróság legmagasabb beosztásban lévő bírósági ügyintézője(5) által 2012. május 24‑én meghozott végzéssel úgy határozott, hogy az említett szervezet beavatkozása a végrehajtási eljárásban elfogadhatatlan, és ezzel egyidejűleg elutasította a szervezet által benyújtott kérelmeket.

18.      A HOOS szervezet 2012. június 18‑án ugyanezen kérdést előterjesztő bíróság előtt jogorvoslattal élt a szóban forgó végzéssel szemben. Előadta, hogy Miroslav Vašutát nem tájékoztatták megfelelően, hogy a bíró hivatalból nem biztosított számára védelmet a tisztességtelen választottbírósági kikötéssel szemben, és nem vont le jogi következtetést a teljes hiteldíj mutató (THM) fogyasztói hitelszerződésben való megjelölésének elmulasztásából. E szervezet szerint a kérdést előterjesztő bíróság helytelenül alkalmazta az ítélkezési gyakorlatot.(6)

19.      Ilyen körülmények között az Okresný súd Svidník felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1.      Úgy kell‑e értelmezni a [...] 93/13 irányelvnek a Charta 38. és 47. cikkében foglalt rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdését, 7. cikkének (1) bekezdését és 8. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti jogi rendelkezés, mint amilyen a végrehajtásról szóló törvénykönyv 37. cikkének (1) és (3) bekezdése, amely nem teszi lehetővé a fogyasztóvédelmi szervezet végrehajtási eljárásba való beavatkozását?

2.      Amennyiben az első kérdésre adott válasz alapján a hivatkozott rendelkezés nem ellentétes a[z uniós] joggal, úgy kell‑e értelmezni a végrehajtásról szóló törvénykönyv 37. cikkének (1) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket, hogy azokkal nem ellentétes az, ha a nemzeti bíróság a [hivatkozott irányelv] 6. cikkének (1) bekezdése, 7. cikkének (1) bekezdése és 8. cikke alapján elismeri a fogyasztóvédelmi szervezet végrehajtási eljárásba való beavatkozáshoz fűződő jogát?”

III – Elemzés

A –    Arról a kérdésről, hogy helye van‑e a Bíróság döntésének

20.      Figyelemmel a Bíróság tudomására hozott fejleményekre, amelyek lényegileg a M. Vašutával szembeni végrehajtás iránti kérelem feltételezett visszavonásában állnak – e fejleményekről a későbbiekben még részletesebben beszámolok –, ésszerűen feltehető a kérdés, hogy a Bíróság még mindig rendelkezik‑e hatáskörrel arra, hogy döntsön a neki feltett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről.

21.      Mindenekelőtt, folytatva azt, amit már volt alkalmam kifejteni,(7) álláspontom szerint a Bíróságnak viszonylag szigorú hozzáállást kell tanúsítania hatáskörét illetően.

22.      Az nyilvánvalóan vitathatatlan, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve a nemzeti bíróság van a legjobb helyzetben annak értékelésére, hogy az ítélet meghozatalához szükséges‑e az előzetes döntéshozatal, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak‑e.(8)

23.      Ebben az értelemben elég gyakorinak tűnik az, hogy azonosítják a kérdést előterjesztő bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő ügy meglétének vizsgálatát, amelytől a Bíróság hatásköre függ, a feltett kérdések belső relevanciájának értékelésével, amely a válaszoknak az alapeljárás eldöntése szempontjából fennálló hasznosságára vonatkozik.

24.      Márpedig, bár könnyen elfogadhatjuk, hogy a feltett kérdések hasznossága vélelmezhető, kényesebb dolog azt kimondani, hogy a Bíróságnak attól kezdve, hogy hozzá fordultak, kivételes körülményektől eltekintve meg kell állapítania hatásköre fennállását. A hatáskör, és különösen a Bíróság hatáskörének fennállása fogalmilag nem vélelmezhető, hanem meg kell vizsgálni azt.

25.      Ebből következik, hogy ellentétben azzal a viszonylagos rugalmassággal, amelynek álláspontom szerint a feltett kérdések belső relevanciájának értékelését kell jellemeznie – e problémakörre a jelen indítvány második részében még visszatérek –, a Bíróságnak éberebbnek kell mutatkoznia, amikor a jogvita fennállását kell értékelni.

26.      A jogvita fennállása a Bíróság hatáskörének olyan lényeges feltétele, amelyet hivatalból figyelembe lehet, sőt adott esetben kell venni.(9)

27.      Az ítélkezési gyakorlatban egyébként az rögzült, hogy a nemzeti bíróságok csak akkor jogosultak előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz fordulni, ha olyan peres eljárás van előttük folyamatban, amelynek keretében az előzetes döntéshozatal kérdésében hozott ítéletet is figyelembe vevő határozatot kell hozniuk.(10) Következésképpen a Bíróságnak nincs hatásköre az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elbírálni, ha akkor, amikor erre sor kerül, a kérdést előterjesztő bíróság előtti ügy már lezárult.(11) Az előzetes döntéshozatalra utalás és következésképpen a Bíróság hatásköre nem igazolható általános vagy hipotetikus kérdésekre adott szakvélemények megfogalmazásával,(12) hanem csak a létező jogvita hatékony megoldásának tényleges szükségletével. Ha ez utóbbi lezárul, ezzel együtt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolásának szükségessége is megszűnik.

28.      Ezek az információk, amelyeket a Bíróság a közelmúltban felidézett,(13) nem csak gyakorlati értékkel bírnak, amennyiben végső soron hozzájárulhatnak a Bíróságot elöntő ügyáradat racionalizálásához. Részét képezik a Bíróságra a tárgykörben háruló szerep meghatározásának: olyan bírói értelmezési hatáskörről van szó, amely nem gyakorolható absztrakt módon, hanem szükségszerűen kapcsolódnia kell egy, az alapeljárásban valóban feltett kérdéshez. Egyéb esetben nagy lenne a kockázata annak, hogy a Bíróság olyan jogi eszmecserébe keveredik, amely végső soron nem kapcsolódik az uniós jog értelmezéséhez.(14) Ezekből az elvekből szükségszerűen következik, hogy amennyiben látható, hogy az előzetes döntéshozatal keretében feltett kérdések nem kapcsolódnak egy valódi jogvitához, akkor nincs helye azok Bíróság általi megválaszolásának.

29.      Tagadhatatlanul a kérdést előterjesztő bíróságnak kell bizonyítania, hogy az előzetes döntéshozatalra utalás egy előtte valóban folyamatban lévő ügyhöz kapcsolódik. A Foglia‑ügyben hozott ítéletben(15) rögzített megfogalmazás szerint elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróságok kifejtsék azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélik, hogy a kérdéseikre adott válasz szükséges a jogvita eldöntéséhez. A Bíróság azon feladata, hogy tiszteletben tartsa a nemzeti bíróság felelősségi körét, egyidejűleg azt is jelenti, hogy a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie az előzetes döntéshozatal területén a Bíróság által betöltött sajátos feladatot. Ennek megfelelően a Bíróság még nemrégiben is megállapította, hogy nincs helye a döntésének olyan helyzetben, amikor a kérdést előterjesztő bíróság a hozzá intézett felkérés ellenére fenntartja előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, elmulasztva ugyanakkor azt, hogy állást foglaljon arról, hogy milyen hatással van egy olyan fejlemény vagy esemény, amely a Bíróság tudomására jutott, akár az alapeljárásban meghozandó határozatra, akár az alapeljárás eldöntése szempontjából a kérdések relevanciájára.(16)

30.      Milyen következtetéseket kell levonni ezen elvekből a jelen ügyben?

31.      Összefoglalva, a Bíróság sajátos helyzettel szembesül, amelyet a következő két körülmény jellemez.

32.      Egyfelől, a Pohotovosť az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23. cikkének (2) bekezdése alapján benyújtott írásbeli észrevételeiben többek között arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy 2012. november 14‑én olyan beadványt terjesztett elő a kérdést előterjesztő bírósághoz, amellyel visszavonta teljes végrehajtás iránti kérelmét, és kérte a végrehajtás „felfüggesztését” is. A Pohotovosť észrevételeiben hangsúlyozta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a végrehajtásról szóló törvénykönyv 57. cikke (1) bekezdésének c) pontja alapján köteles volt dönteni a keresettől való elállásról a végrehajtási eljárás lezárásakor, és semmiféleképpen sincs helye annak, hogy a Bíróság döntsön a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemről, mivel a jogvita az alapeljárás keretében megszűnt.

33.      Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság – amelyet a Bíróság felhívott, hogy erősítse meg, hogy figyelemmel a fentiek szerint bejelentett elállásra, folyamatban van‑e még előtte az a jogvita, amellyel összefüggésben előzetes döntéshozatal iránti kérelmét eredetileg benyújtotta, és erre tekintettel fenntartja‑e e kérelmet – a 2013. július 2‑i levelében annak közlésére szorítkozott, hogy az ügy még mindig folyamatban van, és ezért ténylegesen fenntartja a kérelmet. E bíróság a Bíróságra 2013. szeptember 10‑én érkezett levéllel kiegészítette ezt az információt, kiemelve, hogy ténylegesen tudomást szerzett a Pohotovost’‑nak a végrehajtási eljárás „felfüggesztésére”(17) irányuló kérelméről, valamint, hogy az iratok a Krajský súd v Prešove (eperjesi regionális bíróság) előtt vannak, amelyhez a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elrendelő határozattal szemben fellebbezést nyújtottak be.

34.      Vitathatatlan, hogy teljesen meglepő és sajnálatos, hogy a kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt nem tartotta szükségesnek, hogy tájékoztassa a Bíróságot az alig több, mint egy hónappal a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtását követően történt eljárási cselekményről, majd amikor a Bíróság erre felhívta, elmulasztotta megjelölni, hogy pontosan milyen okokból vélte úgy, hogy az alapeljárás még mindig folyamatban van, függetlenül attól, hogy láthatóan abszolút függő viszony áll fenn a nemzeti szinten folyó végrehajtási eljárás és a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem között.

35.      Azt lehetne ugyanis várni, hogy figyelemmel az együttműködés szellemére, amelynek át kell hatnia a Bíróság és a nemzeti bíróságok kapcsolatait,(18) egy ilyen helyzetben, és miután ezzel kapcsolatban a Bíróság is felvilágosítást kért tőle, a nemzeti bíróság tájékoztatást nyújt az ilyen visszavonás által feladatára gyakorolt joghatásokról, annak érdekében, hogy igazolja azt, hogy az előtte folyó jogvita eldöntése érdekében szükséges az előzetes döntéshozatalra előterjesztett válasz, illetve ennek révén alátámassza a Bíróság hatáskörének fennállását.

36.      Ugyanakkor abban az esetben, ha – mint a jelen ügyben is – kétség áll fenn egy eljárási cselekmény által a jogvita fennállására gyakorolt hatást illetően, e kétségnek bizonyos értelemben a kérdést előterjesztő bíróság mellett kell szólnia. Ebben az értelemben a Bíróság a közötte és a nemzeti bíróságok közötti megfelelő együttműködés akadályainak elhárítása érdekében több alkalommal arra törekedett, hogy megbízzon a nemzeti bíróság megítélésében.(19)

37.      Ezenkívül nem szabad szem elől téveszteni, hogy az előzetes döntéshozatali eljárásban – amely párbeszédet alakít ki a bíróságok között – a nemzeti bíróság a Bíróság privilegizált partnere. A jelen ügy körülményei között kényesnek tűnik az alapeljárás egyik fele által közölt információ alapján megállapítani, hogy az alapeljárásnak már egyáltalán nincs tárgya,(20) és ezért a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel.

38.      Figyelemmel az együttműködés és a kölcsönös bizalom szellemére, amelynek át kell hatnia a nemzeti bíróságok és a Bíróság kapcsolatait, úgy vélem tehát, hogy a fentiek ellenére a Bíróságnak azon megállapításra kell bíznia magát, amelyre a kérdést előterjesztő bíróság jutott, és ennélfogva nem állapíthatja meg hatásköre hiányát.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

39.      Elöljáróban az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések belső relevanciájával, és ebből következően elfogadhatóságával kell foglalkozni, kiemelve, hogy a szlovák és a német kormány írásbeli beadványaiban komoly kétségeket táplált e tekintetben.

40.      E kormányok lényegileg azt adták elő, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem jelölte meg, hogy a 93/13 irányelv hivatkozott rendelkezései milyen okokból kapcsolódnak az alapeljáráshoz, és ennélfogva a Bíróság válasza milyen mértékben szükséges az említett jogvita eldöntéséhez. A kérdést előterjesztő bíróság nem olyan felvilágosítást kér, amely kapcsolatban áll az esetleges tisztességtelen szerződési feltételekkel, hanem olyan nemzeti eljárási szabályok felülvizsgálatát kívánja elérni, amelyekre az említett irányelvből eredő harmonizáció nem terjed ki. A szlovák kormány hangsúlyozza ezenkívül, hogy a második kérdést, amellyel a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy foglaljon állást a nemzeti jog rendelkezéseiről, mindenképpen elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

41.      A magam részéről úgy vélem, hogy bár a feltett kérdések elfogadhatósága kapcsán megfogalmazott kérdőjelek teljes mértékben érthetőek, a Bíróságnak a lehetőségekhez mérten és összhangban az együttműködés szellemével, amelynek az előzetes döntéshozatali eljárást át kell hatnia, meg kell próbálnia hasznos választ adni a kérdést előterjesztő bíróságnak.

42.      Márpedig, ha az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket az alapeljárás összefüggésébe helyezzük, akkor nem kizárt, hogy átfogóan véve és bizonyos fokú átfogalmazás után azok relevánsak lehetnek.

43.      Úgy tűnik ugyanis, hogy azon túl, hogy a 93/13 irányelv rendelkezéseinek a Charta fényében való értelmezését kéri, a kérdést előterjesztő bíróság két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével azt kívánja megtudni, hogy a fogyasztók számára a tisztességtelen feltételekkel szemben biztosított védelmet valamilyen módon nem rontják‑e le a nemzeti jog azon szabályai, amelyek nem biztosítják a fogyasztóvédelmi szervezetek számára a beavatkozás jogát egy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában.

44.      E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az alapeljárásban az következik, hogy a HOOS szervezet többek között azért kérte, hogy engedélyezzék számára a beavatkozást a Pohotovost’ által Miroslav Vašuta ellen kezdeményezett végrehajtási eljárásban, mert úgy vélte, hogy azon határozatával, amely szerint csak részlegesen függeszti fel a végrehajtási eljárást, és azt a fennmaradó részben engedélyezi, a kérdést előterjesztő bíróság nem nyújtott hivatalból megfelelő védelmet a fogyasztó számára a tisztességtelen választottbírósági kikötéssel szemben, és nem vont le minden jogi következtetést abból, hogy nem tüntették fel a THM‑et a fogyasztói hitelszerződésben.

45.      Figyelemmel a 93/13 irányelv értelmezésére irányuló ügyek eljárási színezetére, egyébként könnyen meg lehet érteni a kérdést előterjesztő bíróság habozását. Ezt tanúsítják különösen a kérdést előterjesztő bíróság által e tekintetben hivatkozott határozatok,(21) általánosabban pedig a Bíróság érintett területen megjelenő ítélkezési gyakorlata, amely, emlékeztetve az eljárási autonómia elvére, azt a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elveire figyelemmel emeli ki.(22)

46.      Ennélfogva úgy vélem, hogy némiképpen át kell fogalmazni a feltett kérdéseket, oly módon, hogy azok annak eldöntésére irányulnak, hogy az uniós jog, és különösen a 93/13 irányelv által kialakított védelmi rendszer előírja‑e, vagy ellenkezőleg, kizárja, hogy lehetővé tegyék egy fogyasztóvédelmi szervezet számára, hogy beavatkozzon egy választottbírósági ítélet végrehajtása iránti eljárásban.

47.      E pontosítások után az alábbi fejtegetésekben bemutatom, hogy miért az a véleményem, hasonlóan a szlovák és a német kormány, illetve az Európai Bizottság által képviselt állásponthoz, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek egyedi ügyekben való beavatkozási jogát az uniós jog sem közvetlenül, sem közvetve nem szabályozza. Miután kifejtem, hogy a 93/13 rendelet rendelkezéseivel és általánosabban az uniós joggal miért nem ellentétes a nemzeti jog egy olyan rendelkezése, amely kizárja a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozását (az alábbi 1. pont), rámutatok arra, hogy ezzel szemben miért nem zárja ki semmi, hogy egy nemzeti rendelkezés vagy nemzeti bíróság elfogadja az ilyen beavatkozást (az alábbi 2. pont).

1.      A 93/13 irányelvvel nem összeegyeztethetetlen a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely kizárja a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozását

48.      Kiindulásként ugyanis rá kell mutatni, hogy a 93/13 rendelet rendelkezései, különösen a kérdést előterjesztő bíróság által említettek, egyáltalán nem utalnak egy fogyasztóvédelmi szervezet arra irányuló esetleges jogára, hogy beavatkozhasson általában véve egyedi ügyekkel,(23) illetve különösen egy választottbírósági ítélet végrehajtásával összefüggésben.

49.      Általánosabb jelleggel, a 93/13 irányelv, amely minimumharmonizációt valósít meg, nem tartalmazza az ilyen szervezetek rendelkezésére álló eljárási eszközök harmonizációját.(24)

50.      Mindazonáltal el kell még dönteni, hogy a 93/13 irányelv által kitűzött, különösen annak 6. és 7. cikkében kiemelt célok követése közvetve eredményezheti‑e ilyen jog elismerését, figyelemmel a jelen ügyben egyedül hivatkozott hatékony érvényesülés elvére.

51.      Emlékeztetek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon alapul, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest gyengébb tárgyalási pozícióban van, és kevesebb információval rendelkezik, aminek következtében anélkül fogadja el az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket, hogy befolyásolni tudná azok tartalmát.(25)

52.      Figyelemmel a fogyasztó hátrányos helyzetére, a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. Amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, olyan kógens rendelkezésről van szó, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse.(26)

53.      A 93/13 irányelv által biztosítani szándékozott védelem megvalósítása érdekében a Bíróság több alkalommal kimondta azt is, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő felektől független harmadik személytől származó pozitív beavatkozás egyenlítheti ki.(27)

54.      A Bíróság 93/13 irányelvre vonatkozó ítélkezési gyakorlatának vizsgálatából álláspontom szerint egyértelműen kitűnik, hogy a szóban forgó „harmadik személytől származó beavatkozás” mindenekelőtt a jogvitát eldönteni szándékozó bíróságra utal, függetlenül a jogvita jellegétől, illetve a fellépéssel érintett eljárási szakasztól. A bíróság azon kötelezettsége ugyanis, hogy hivatalból vizsgálja valamely, az értékelés érdekében elé terjesztett szerződésben szereplő feltétel tisztességtelen voltát,(28) éppúgy megfelelő eszköz a 93/13 irányelv 6. cikkében foglalt eredmény elérésére, vagyis annak megakadályozására, hogy az egyéni fogyasztót a tisztességtelen feltételek kössék, mint annak elősegítésére, hogy az irányelv 7. cikkében szereplő cél elérhetővé váljon, mivel az említett vizsgálat esetleges visszatartó erejének köszönhetően megszűnhet a tisztességtelen feltételek alkalmazása a fogyasztók és az eladók vagy szolgáltatók között létrejött szerződésekben.(29)

55.      Az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben álláspontom szerint egyértelműen következik az ítélkezési gyakorlatból, hogy az ilyen beavatkozás a jogerős választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában eljáró bíró feladata. Ahogy a Bíróság hangsúlyozta, ha a jogerős választottbírósági ítélet végrehajtására irányuló kereset ügyében eljáró nemzeti bíróságnak a nemzeti eljárási szabályok értelmében hivatalból kell értékelnie a választottbírósági kikötés és a nemzeti közrendi szabályok közötti ellentmondást, akkor e bíróságnak hivatalból kell értékelnie e kikötésnek a szóban forgó irányelv 6. cikke szerinti tisztességtelen jellegét is, mivel rendelkezésére állnak az e tekintetben szükséges ténybeli és jogi elemek.(30)

56.      A bíróság e beavatkozása biztosítja teljes körűen a fogyasztók tisztességtelen szerződéses feltételekkel szembeni védelmének hatékonyságát, mivel a felek egyetértésének hiányában főszabály szerint csak e bíróság jogosult a tisztességtelen feltétel semmisségének megállapítására vagy tartalmának felülvizsgálatára.

57.      A szlovák kormány által szolgáltatott információk szerint a választottbírósági eljárásról szóló 244/2002. sz. módosított törvény együttesen értelmezett 2. cikke és 45. cikke (1) bekezdésének c) pontja arra kötelezi a végrehajtási bírót, hogy bizonyos helyzetekben hivatalból mondja ki, hogy a végrehajtás okafogyottá vált, többek között akkor, ha a választottbírósági ítélet olyan szolgáltatásra kötelezi az egyik felet, amelyet objektíve lehetetlen teljesíteni. A kérdést előterjesztő bíróság tehát nem csak a jogvita tárgyát képező hitelszerződés feltételeinek tisztességtelen jellegét köteles megvizsgálni, ezenkívül kimondhatja a végrehajtás okafogyottá válását is.(31)

58.      Egyébként az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság, amelynek beavatkozását a választottbírósági ítélet végrehajtását megelőzően kérték, nem mulasztotta el figyelembe venni, illetve szankcionálni a késedelmi kamatokra vonatkozó tisztességtelen feltételt,(32) de láthatóan nem ítélte szükségnek, hogy hivatalból figyelembe vegye az alapeljárás felei között kötött szerződésben szereplő választottbírósági kikötés tisztességtelen jellegét.(33)

59.      Figyelemmel e megfontolásra, nehezen érthető számomra, hogy a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozása mennyiben biztosította volna ehhez hasonlóan a fogyasztók 93/13 irányelven alapuló védelmének hatékonyságát. Egy ilyen beavatkozás nem alkalmas arra, hogy megkönnyítse a bíróság számára a jogvita tárgyát képező szerződés feltételei tisztességtelen jellegének vizsgálatát, vagy ennek vizsgálatára kényszerítse azt.

60.      Bár azt a szerepet, amelyet a fogyasztóvédelmi szervezetek játszhatnak a 93/13 irányelv céljainak elérésében, semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, e szerep – ahogy az az irányelv huszonharmadik preambulumbekezdéséből kitűnik – a bíróság által betöltendőtől teljesen eltérő szinten és perspektívában jelenik meg. A fogyasztók védelméhez fűződő jogszerű érdekkel rendelkező személyeknek és szervezeteknek a jogsértés megszüntetésére irányuló keresetei főszabály szerint megelőző jellegűek, és az elrettentést célozzák, függetlenül minden konkrét egyedi jogvitától.(34)

61.      A Bíróság ennek megfelelően emlékeztetett arra, hogy a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását, valamint, hogy e rendelkezés (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a fent említett eszközök közé tartozik, hogy a jogos fogyasztóvédelmi érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek eljárást kezdeményezzenek a bíróságok előtt annak érdekében, hogy azok eldöntsék, hogy az általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek‑e, és adott esetben, hogy tiltsák meg azokat.(35)

62.      E rendelkezések arra kötelezik a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé a fogyasztóvédelmi szervezetek számára azt, hogy jogos érdekük alapján saját jogon jogorvoslattal élhessenek a tisztességtelen feltételekkel szemben. Ezzel szemben a 93/13 irányelv nem tartalmaz – ahogy egyébként a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokat szabályozó jogi aktusok(36) sem – a fogyasztóvédelmi szervezetek által a fogyasztó részvételével zajló egyedi jogvitákban betöltött vagy betöltendő szerepre vonatkozó rendelkezéseket.

63.      Következésképpen azáltal, hogy nem rögzíti a fogyasztóvédelmi szervezet tekintetében egy jogerős bírósági határozat vagy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában történő beavatkozás lehetőségét, az alapeljárásban irányadóhoz hasonló nemzeti szabályozás nem hagyja figyelmen kívül a 93/13 irányelv által követett célok hatékony érvényesülését.

64.      Egyebekben hozzá kell tenni, hogy az alapeljárásban irányadó szabályozás alkalmazásában egy szervezet közvetlenül képviselheti az ilyen fogyasztót minden eljárásban, beleértve a végrehajtást is, az utóbbi által adott meghatalmazás alapján. Ami azt az esetleges helyzetet illeti, amikor az ilyen fogyasztót nem tájékoztatják az őt érintő eljárásról, ez nem eredményezheti azt, hogy a hatékony érvényesülés elvét úgy értelmezik, hogy az ilyen helyzetben azt követeli meg, hogy ismerjék el a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozási jogát az eljárásban, annak érdekében, hogy kompenzálja a fogyasztó által előadott védekezés hiányát, azzal, hogy a hatékony érvényesülés elve nem jelenti az érintett fogyasztó teljes tétlenségének teljes kompenzálását.(37)

65.      Még azt kell megvizsgálnom, hogy a Chartának a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott rendelkezései módosíthatják‑e ezt a megállapítást.

66.      Ami mindenekelőtt a Charta 38. cikkét illeti, amely szerint „[a]z Unió politikáiban biztosítani kell a fogyasztók védelmének magas szintjét”, bár nem szerepel a Chartához fűzött magyarázatokban hivatkozott példák(38) között, álláspontom szerint az, mivel semmiképpen sem vonatkozik semmilyen közvetlenül meghatározott jogi helyzetre, inkább elv, mint jog,(39) és így arra a Charta 52. cikkének (5) bekezdése alapján csak az uniós jogi aktusok, jelen esetben a 93/13 irányelv értelmezése, illetve jogszerűségének megítélése tekintetében lehet hivatkozni.

67.      Márpedig, még ha a 93/13 irányelv el is ismeri a fogyasztóvédelmi szervezetek jogát arra, hogy eljárást kezdeményezzenek a bíróságok előtt annak érdekében, hogy azok eldöntsék, hogy valamely általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek‑e, és adott esetben, hogy megtiltsák azokat, ez az irányelv nem biztosít jogot e szervezetek számára arra, hogy beavatkozzanak az ilyen fogyasztókat érintő egyedi jogvitákba, és e tekintetben a Charta 38. cikke sem írhatja elő azt, hogy az említett irányelvet az ilyen jog elismerése szempontjából kedvező módon értékeljék.

68.      Ami a Charta 47. cikkét illeti, emlékeztetek arra, hogy az a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot rögzíti, ami adott esetben azt jelenti, hogy azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.

69.      Márpedig – mint azt a fentiekben felidéztem – mivel a 93/13 irányelv az eladók, illetve szolgáltatók, valamint a fogyasztók közötti jogvitában a szerződő felektől független harmadik személytől – az ilyen jogvitában eljáró bíróságtól – származó pozitív beavatkozást ír elő, álláspontom szerint nehezen állítható, hogy egy a fogyasztót támogató szervezet beavatkozásának elutasítása a fogyasztó és az eladó, illetve szolgáltató közötti jogvitában sérti a fogyasztónak a Charta 47. cikke által biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogát. Ezenkívül a fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozása nem tekinthető olyan költségmentességnek sem, amelyet bizonyos esetekben biztosítani kell az elégséges pénzeszközökkel nem rendelkezőknek az említett 47. cikk (4) bekezdése alapján.

70.      Ami ezt követően a fogyasztóvédelmi egyesület arra irányuló lehetőségét illeti, hogy ebben az összefüggésben ugyanezen 47. cikkre hivatkozzon, meg kell állapítani, hogy a fogyasztó részvételével zajló jogvitában az egyesület beavatkozásának elutasítása nem érinti ezen egyesület mint ilyen típusú szervezet jogainak – többek között a 93/13 irányelv 7. cikkének (2) bekezdésében elismert kollektív keresetindítási jogának – védelme tekintetében a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogát.

2.      A 93/13 irányelv nem zárja ki, hogy elismerjék a fogyasztóvédelmi szervezetek beavatkozási jogát

71.      Ezzel szemben úgy vélem, hogy mivel a 93/13 irányelv minimumharmonizációt hajt végre, a 8. cikknek megfelelően a tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak, és az olyan nemzeti szabály, mint a szlovák polgári perrendtartás 93. cikkének (2) bekezdése, biztosíthatja a fogyasztóvédelmi szervezetek számára az arra irányuló jogot, hogy a fogyasztók támogatása érdekében beavatkozzanak a polgári eljárásokban. Ehhez hasonlóan, e rendelkezések nem zárhatják ki, hogy a bíróság – amennyiben az érintett fogyasztó hozzájárul – engedélyezze egy fogyasztóvédelmi szervezet beavatkozását egy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárása során.

72.      Az ilyen beavatkozás ugyanis úgy tekinthető, hogy az a fogyasztók védelmére irányul, többek között a 93/13 irányelv rendelkezéseinek megfelelően, ilyen módon az irányelv által megkövetelt, a szerződő felektől független harmadik személytől – a bíróságtól – származó pozitív beavatkozást kiegészítő, az irányelv által elő nem írt kiegészítő beavatkozást alkotva. Ahogy arra a HOOS szervezet utalt, a fogyasztóvédelmi szervezetek beavatkozása felhívhatja a bíróság figyelmét egyes nemzeti gyakorlatokra, illetve a más nemzeti bíróságok által tisztességtelennek minősített feltételekre.

73.      Ezenkívül a fogyasztóvédelmi szervezetek végrehajtási eljárásban való beavatkozását – mivel annak módja és engedélyezésének feltételei nem hátrányosabbak, mint a belső jog körében az összehasonlítható helyzetekre vonatkozó feltételek – úgy kell tekinteni, hogy az teljes mértékben megfelel az egyenértékűség elvének. Az alapeljárást illetően úgy tűnik, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek beavatkozásának kérdése a végrehajtásról szóló törvénykönyv 37. cikkének (1) bekezdése alapján minden olyan személyre vonatkozik, aki be kíván avatkozni bármilyen végrehajtási eljárás során, függetlenül attól, hogy arra milyen minőségben, vagy milyen területen kerül sor.

74.      Figyelemmel a fenti megfontolások összességére, álláspontom szerint a kérdést előterjesztő bíróság részére azt a választ kell adni, amely szerint a Charta 38. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 93/13 irányelv által a fogyasztók részére biztosított védelmet úgy kell értelmezni, hogy azzal az alapeljáráshoz hasonló körülmények között nem összeegyeztethetetlen a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely nem teszi lehetővé egy fogyasztóvédelmi szervezet számára, hogy beavatkozzon egy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában. E rendelkezésekkel nem összeegyeztethetetlen az sem, ha a bíróság engedélyezi az ilyen szervezet beavatkozását egy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában.

IV – Végkövetkeztetések

75.      Figyelemmel a fenti megfontolások összességére, azt javaslom, hogy a Bíróság az Okresný súd Svidník által döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

Az Európai Unió Alapjogi Chartája 38. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv, és különösen 6. cikkének (1) bekezdése, 7. cikkének (1) bekezdése és 8. cikke által a fogyasztók részére biztosított védelmet úgy kell értelmezni, hogy azzal az alapeljáráshoz hasonló körülmények között nem összeegyeztethetetlen a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely nem teszi lehetővé egy fogyasztóvédelmi szervezet számára, hogy beavatkozzon egy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában. E rendelkezésekkel nem összeegyeztethetetlen az sem, ha a bíróság engedélyezi az ilyen szervezet beavatkozását egy választottbírósági ítélet végrehajtási eljárásában.


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i tanácsi irányelv (HL L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.).


3 – A továbbiakban: Charta.


4 – A velem a nemzeti iratok tanulmányozását követően közölt információk szerint e szerződést 2010 folyamán kötötték meg.


5 – Ez a megjelölés szerepel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban. Nem lehet megállapítani, hogy bíróról van‑e szó.


6 – Hivatkozik a C‑40/08. sz. Asturcom Telecomunicaciones ügyben 2009. október 6‑án hozott ítéletre (EBHT 2009., I‑9579. o.), valamint a C‑76/10. sz. Pohotovosť‑ügyben 2010. november 16‑án hozott végzésre (EBHT 2010., I‑11557. o.).


7 – Lásd a Bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő C‑482/12. sz., Macinský és Macinská ügyre vonatkozó, 2013. november 21‑i indítványomat.


8 – A C‑467/08. sz. Padawan‑ügyben 2010. október 21‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑10055. o.) 21. és azt követő pontjai, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, és a C‑241/09. sz. Fluxys‑ügyben 2010. december 9‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑12773. o.) 28. pontja.


9 – Lásd többek között a C‑428/06–C‑434/06. sz., UGT Rioja és társai egyesített ügyekben 2008. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6747. o.) 40. pontját, valamint a C‑252/11. sz. Šujetová‑ügyben 2012. október 22‑én hozott végzést.


10 – Lásd ebben az értelemben a C‑225/02. sz. García Blanco‑ügyben 2005. január 20‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑523. o.) 27. pontját, valamint a C‑525/06. sz. Nationale Loterij ügyben 2009. március 24‑én hozott végzés (EBHT 2009., I‑2197. o.) 10. és 11. pontját.


11 – A 338/85. sz. Pardini‑ügyben 1988. április 21‑én hozott ítélet (EBHT 1998., 2041. o.) 11. pontja és a C‑159/90. sz. Society for the Protection of Unborn Children Ireland ügyben 1991. október 4‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑4685. o.) 12. pontja.


12 – A C‑313/12. sz. Romeo‑ügyben 2013. november 7‑én hozott ítélet 40. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


13 – Lásd a fent hivatkozott Šujetová‑ügyben hozott végzés 27–32. pontját, valamint a C‑180/12. sz. Stoilov i Ko ügyben 2013. október 24‑én hozott ítélet 39., 44. és 46. pontját.


14 – Például az alapeljárást véve ugyanis, az írásbeli észrevételeket elolvasva, úgy tűnik, hogy a szlovák bíróságok eltérő értelmezést követnek a polgári eljárásról szóló szlovák törvénykönyv és a végrehajtásról szóló törvénykönyv azon rendelkezéseit illetően, amelyek a fogyasztóvédelmi szervezetek végrehajtási eljárásba történő beavatkozására vonatkoznak. Ehhez hozzáadódik az elfogultság gyanúja a végrehajtási eljárásban érintett személyek, jelen esetben a végrehajtással megbízott bírósági végrehajtó tekintetében (lásd a jelen indítvány 15. pontját).


15 – A 244/80. sz. ügyben 1981. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1981., 3045. o.) 17. és 20. pontja.


16 – Ez a helyzet állt elő a C‑492/11. sz. Di Donna ügyben 2013. június 27‑én hozott ítélet 28. pontja kapcsán. Lásd még ebben az értelemben a fent hivatkozott Stoilov i Ko ügyben hozott ítélet 39., 44. és 46. pontját.


17 – A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal jelezte, hogy e kérelemről 2012. december 27‑én tájékoztatták.


18 – Ezzel kapcsolatban kiemelném, hogy amint azt az Ajánlások a nemzeti bíróságok figyelmébe az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan című dokumentum (HL 2012. C 338., 1. o.) a 30. pontjában kifejezetten említi, az ilyen eljárásokban a Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárás megfelelő menete és annak hatékony érvényesülése érdekében az előzetes döntéshozatalra utaló bíróság feladata, hogy felhívja a Bíróság figyelmét minden olyan közbenső eljárási cselekményre, amely hatással lehet a Bíróság elé terjesztett kérelmére.


19 – Lásd ebben az értelemben többek között a 166/73. sz. Rheinmühlen‑Düsseldorf ügyben 1974. január 16‑án hozott ítélet (EBHT 1974., 33. o.) 4. pontját, és a C‑210/06. sz. Cartesio‑ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9641. o.) 96. pontját.


20 – Ebben az értelemben az alapeljárás különbözik a fent hivatkozott Šujetová‑ügyben hozott végzés alapjául szolgáló ügytől, amely közvetlenül E. Šujetová, a 93/13 irányelvből eredő védelem jogosultjának elállásának következménye volt, nem pedig egy kizárólag a hitelező társaságtól származó információé.


21 – A fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítéletben egy jogerős, a fogyasztó távollétében hozott választottbírósági ítélet végrehajtása iránti kérelemről, illetve a végrehajtási bíróság arra irányuló kötelezettségéről volt szó, hogy hivatalból vizsgálja a választottbírósági kikötés tisztességtelen jellegét. A fent hivatkozott Pohotovosť ügyben hozott végzésben a Bíróság a fenti ítélet továbbvitelével kiemeli a végrehajtási bíróság kötelezettségét arra, hogy hivatalból vizsgálja a hitelszerződés által előírt kötbér tisztességtelen jellegét.


22 – Lásd többek között a C‑618/10. sz. Banco Español de Crédito ügyben 2012. június 14‑én hozott ítéletet és a C‑415/11. sz. Aziz‑ügyben 2013. március 14‑én hozott ítéletet.


23 – E kérdés elkülönül a szervezetek által végezhető védelmi tevékenységektől (lásd a jelen indítvány 59. és azt követő pontjait).


24 – Lásd Mengozzi főtanácsnok C‑413/12. sz., Asociación de Consumidores Independientes de Castilla y León ügyre vonatkozó, 2013. szeptember 5‑i indítványának 19. pontját (2013. december 5‑én hozott ítélet).


25 – Lásd a C‑240/98–C‑244/98. sz., Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben 2000. június 27‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑4941. o.) 25. pontját, és a C‑168/05. sz. Mostaza Claro‑ügyben 2006. október 26‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑10421. o.) 25. pontját, valamint a fent hivatkozott Pohotovost’‑ügyben hozott végzés 37. pontját.


26 – Lásd a fent hivatkozott Mostaza Claro‑ügyben hozott ítélet 36. pontját; a C‑243/08. sz. Pannon GSM ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑4713. o.) 25. pontját, valamint a fent hivatkozott Pohotovost’‑ügyben hozott végzés 38. pontját.


27 – Lásd a fent hivatkozott Océano Grupo Editorial és Salvat Editores egyesített ügyekben hozott ítélet 27. pontját; a fent hivatkozott Mostaza Claro‑ügyben hozott ítélet 26. pontját; a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Pohotovost’‑ügyben hozott végzés 39. pontját.


28 – Lásd többek között a fent hivatkozott Banco Español de Crédito ügyben hozott ítélet 42–44. pontját, valamint a fent hivatkozott Aziz‑ügyben hozott ítélet 46. és 47. pontját.


29 – A C‑473/00. sz. Cofidis‑ügyben 2002. november 21‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑10875. o.) 32. pontja; a fent hivatkozott Mostaza Claro‑ügyben hozott ítélet 27. pontja, valamint a fent hivatkozott Pohotovost’‑ügyben hozott végzés 41. pontja.


30 – Lásd a fent hivatkozott Pannon GSM ügyben hozott ítélet 32. pontját; a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 53. pontját, valamint a fent hivatkozott Pohotovost’‑ügyben hozott végzés 51. pontját.


31 – Emlékeztetek arra, hogy a fent hivatkozott Pohotovost’‑ügyben hozott végzés 40. és 41. pontjában a Bíróság már jelentős pontosításokat tett a THM‑re nem utaló szerződésekkel szembesülő bíróság lehetőségeit illetően.


32 – 2011. június 29‑én ennek megfelelően úgy döntött, hogy a 309 euró összegre vonatkozóan 2010. július 8‑tól a megfizetés napjáig számított napi 0,25%‑os késedelmi kamat megfizetése tekintetében nincs helye végrehajtási eljárás lefolytatásának, és nem ismeri el a bírósági végrehajtó részére a végrehajtási eljárásnak a döntés elutasító részére vonatkozó költségeit.


33 – A 93/13 irányelv melléklete – amely tartalmaz egy tájékoztató jellegű listát azon feltételekről, amelyek tisztességtelennek nyilváníthatók – 1. pontjának q) alpontja tartalmazza az olyan feltételeket, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy „kizárják vagy gátolják a fogyasztó jogainak érvényesítését peres eljárás kezdeményezése vonatkozásában, vagy más jogorvoslati lehetőség igénybevételében, különösen arra kötelezve a fogyasztót, hogy csak jogszabályi rendelkezések által nem kötött döntőbírósághoz fordulhat, jogtalanul korlátozva a rendelkezésére álló bizonyítékokat, vagy olyan bizonyítási terhet róva a fogyasztóra, amelyet az alkalmazandó jog értelmében rendesen a másik szerződő félnek kellene viselnie”.


34 – A C‑472/10. sz. Invitel‑ügyben 2012. április 26‑án hozott ítélet 37. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Lásd még Geelhoed főtanácsnok C‑70/03. sz. ügyre vonatkozó, 2004. április 29‑i indítványának (2004. szeptember 9‑én hozott ítélet; EBHT 2004., I‑7999. o.) 12. pontját.


35 – A fent hivatkozott Invitel‑ügyben hozott ítélet 35. és 36. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


36 – Érdekes ugyanis megjegyezni, hogy a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról szóló, 2009. április 23‑i 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 110., 30. o.), illetve a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. október 25‑i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 304., 64. o.) sem rögzíti a fogyasztóvédelmi szervezet tekintetében az egyedi jogvitákba történő beavatkozás lehetőségét.


37 – Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Asturcom Telecomunicaciones ügyben hozott ítélet 47. pontját.


38 – Az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatok (HL 2007. C 303., 17. o.) példaként a Charta 25., 26. és 37. cikkében elismert elvekre hivatkoznak.


39 – A „jogok” és az „elvek” közötti különbséggel, és az utóbbiak közvetlen hivatkozhatóságának hiányával kapcsolatban utalok többek között Cruz Villalón főtanácsnoknak a Bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő C‑176/12. sz., Association de médiation sociale ügyre vonatkozó, 2013. július 18‑i indítványának 43. és azt követő pontjaira.