AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK VÉGZÉSE (második tanács)

2013. március 14.

F‑63/08. sz. ügy

Eugen Christoph

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – A személyi állomány nem állandó tagjai – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2., 3a. és 3b. cikke – Ideiglenes alkalmazottak – Szerződéses alkalmazottak – Kisegítő szerződéses alkalmazottak – A szerződés időtartama – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. és 88. cikke – A Bizottság szervezeti egységeinél a személyi állomány nem állandó tagjai igénybevételének maximális időtartamáról szóló 2004. április 28‑i bizottsági határozat – 1999/70/EK irányelv – Az intézményekkel szembeni alkalmazhatóság”

Tárgy:      Az EK 236. cikk és az EAK 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben E. Christoph és kilenc másik felperes az ő alkalmazásukra vonatkozó feltételeket megállapító európai bizottsági határozatok azon részeinek megsemmisítését kérik, amelyek a szerződésüket vagy annak meghosszabbítását határozott időre korlátozzák.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet mint nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülözőt elutasítja. A felperesek maguk viselik saját költségeiket, továbbá kötelesek viselni a Bizottság részéről felmerült költségeket is. Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.

Összefoglaló

1.      Bírósági eljárás – Indokolt végzéssel hozott határozat – Feltételek – Nyilvánvalóan elfogadhatatlan vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan kereset – Terjedelem

(A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzata, 76. cikk)

2.      Intézmények jogi aktusai – Irányelvek – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodást végrehajtó 1999/70 irányelv – A személyi állományukkal való kapcsolataikra vonatkozó kötelezettségeknek az uniós intézmények tekintetében való közvetlen előírása – Kizártság – Felhívhatóság – Terjedelem

(EUMSZ 288. cikk; az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 8. és 88. cikk; 1999/70 tanácsi irányelv, melléklet, 5. szakasz, 1. pont)

3.      Szociálpolitika – Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás – 1999/70 irányelv – A munkahely stabilitása – Terjedelem – A szerződés meghosszabbítására való jog – Hiány

(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 30. cikk; 1999/70 tanácsi irányelv)

4.      Tisztviselők – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek – Kisegítő szerződéses alkalmazott – Az érintett intézmény igényei szerinti meghosszabbítási lehetőség

(Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek, 88. cikk)

1.      A Közszolgálati Törvényszék eljárási szabályzatának 76. cikke szerint, ha a kereset részben vagy egészben nyilvánvalóan elfogadhatatlan, vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan, a Közszolgálati Törvényszék – az eljárás folytatása nélkül – indokolt végzéssel határozhat az ügyben.

Az e rendelkezéssel szabályozni kívánt második eset az, ha a keresetet az ügy érdemére vonatkozó okok miatt nyilvánvalóan el kell utasítani. Az ilyen keresetnek az eljárási szabályzat 76. cikke szerinti, indokolt végzéssel történő elutasítása nem csak az eljárás időtartamának csökkentéséhez járul hozzá, különösen az eljárás szokatlan elhúzódása esetén, de a feleket is megkíméli a tárgyalás megtartásával kapcsolatos szükséges költségektől is. Az ilyen megoldás még inkább indokolt az olyan esetben, amelyben a felperes ténybeli helyzete, továbbá a felhozott jogalapok és jogi érvek nem különböznek más olyan ügyben felhozottaktól, amelyben az uniós bíróság a keresetet elutasította.

(lásd a 30. és 31. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑105/06. sz., Lübking és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 27‑én hozott végzésének 41. pontja.

2.      Az irányelvek címzettjei a tagállamok, és nem az Unió intézményei. Következésképpen az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv, valamint az említett keretmegállapodás rendelkezéseit nem lehet olyannak tekinteni, mint amelyek kötelezettségeket rónak az intézményekre a személyi állományukkal való kapcsolatukat illetően. Következésképpen az 1999/70 irányelv rendelkezései – mint ilyenek – nem képezhetik az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. és 88. cikkével szembeni jogellenességi kifogás alapját.

Ugyanakkor e körülmény nem zárja ki, hogy a 1999/70 irányelv és a keretmegállapodás rendelkezései az intézménnyel szemben is felhozhatók legyenek a tisztviselőivel és alkalmazottaival való kapcsolatát illetően, ha e körülmények valamely általános jogelv kifejeződései.

Nem ez a helyzet a határozott időre szóló munkaszerződések visszaélésszerű alkalmazásának elkerülését célzó, a keretmegállapodás 5. szakasza 1. pontjában szabályozott minimumkövetelmények esetében. E követelmények nyilvánvalóan az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályainak minősülnek, ugyanakkor nem jogi alapelvek kifejeződései.

Ugyanakkor az 1999/70 irányelvre és a keretmegállapodásra az intézményekkel szemben is lehet hivatkozni annak érdekében, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek értelmezésére – a lehető legnagyobb mértékben – a keretmegállapodás céljaival és minimumkövetelményeivel összhangban kerüljön sor.

(lásd a 44., 46., 49. és 75. pontot)

Hivatkozás:

az Európai Unió Törvényszéke T‑325/09. P. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 21‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian II‑ítélet) 52. és 56. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑134/07. sz., Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet), 87., 96., 97. és 117. pontja; F‑85/10. sz., AI kontra Bíróság ügyben 2012. július 11‑én hozott ítéletének 133. pontja.

3.      Bár a munkahely stabilitása a munkavállalók védelmének fontos eleme, nem minősül általános jogelvnek, amely alapján megítélhető lenne valamely intézmény aktusainak jogszerűsége. Konkrétabban az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelvből és az említett keretmegállapodásból egyáltalán nem következik, hogy a munkahely stabilitása általános jogelv rangra emelkedett. Egyébiránt az irányelv (6) és (7) preambulumbekezdése, valamint a keretmegállapodás preambulumának első bekezdése és az általános szempontokról szóló részének 5. pontja a rugalmasság és a biztonság közötti egyensúly kialakításának szükségességét hangsúlyozza. Ezenfelül a keretmegállapodás a munkáltató esetében sem rendelkezik olyan általános kötelezettségről, hogy elő kell írni, hogy a határozott idejű szerződések bizonyos számú meghosszabbítását vagy munkában töltött meghatározott időszakot követően az említett munkaszerződések átalakulnak határozatlan időre szóló munkaszerződéssé.

A munkahely stabilitása ezzel szemben a keretmegállapodást aláíró felek által követett célnak tekintendő; 1. szakaszának b) pontja értelmében ugyanis a keretmegállapodás célja az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása.

Ezenfelül, bár az Európai Unió Alapjogi Chartájának 30. cikke szerint minden munkavállalónak joga van az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez, e cikkel nem ellentétes a határozott idejű szerződések egymást követő alkalmazása. Ráadásul a határozott idejű munkaszerződés azon egyszerű ténynél fogva történő megszűnése, hogy a tartama eltelik, nem minősül elbocsátásnak, amelyet különösen indokolni kell a képességekre, a magatartásra vagy az intézmény működési igényeire tekintettel.

(lásd az 51., 52. és 55. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑65/07. sz., Aayhan és társai kontra Parlament ügyben 2009. április 30‑án hozott ítéletének 115. pontja; a fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 98. és 99. pontja.

4.      Minden kisegítő szerződéses alkalmazott alkalmazásának átmeneti vagy időszakos igény teljesítését kell szolgálnia. A kisegítő szerződéses alkalmazotti munkaszerződések fő jellemzője időbeni átmenetiségük, ami megfelel e szerződések azon céljának, hogy a jellegüknél fogva vagy véglegesített tisztviselő hiányában átmeneti feladatokat alkalmi személyzettel lássák el. Jelentős személyi állományú adminisztráció keretében elkerülhetetlen, hogy ilyen igény ismétlődően jelentkezzen, különösen a nem rendelkezésre álló tisztviselők, a munkateher körülményeknek betudható megnövekedése vagy az egyes főigazgatóságok az iránti szükséglete miatt, hogy ideiglenesen speciális képesítésekkel vagy ismeretekkel rendelkező személyeket alkalmazzanak. E körülmények objektív okoknak minősülnek, amelyek igazolják mind a kisegítő alkalmazotti szerződések határozott ideig tartó tartamát, mind e szerződéseknek az ezen igények felmerülése függvényében történő meghosszabbítását.

(lásd a 69. pontot)

Hivatkozás:

az Európai Unió Törvényszékének a fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian II‑ítélet) 86. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott Adjemian és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (a továbbiakban: Adjemian I‑ítélet) 132. pontja.