A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2014. június 24.(*)
„Megsemmisítés iránti kereset – 2011/640/KKBP határozat – Jogalap – Közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) – EUSZ 37. cikk – Kizárólag a KKBP‑re vonatkozó nemzetközi megállapodás – Az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésének második albekezdése – A Parlament haladéktalan és teljes körű tájékoztatásának kötelezettsége – Az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdése – Joghatások fenntartása”
A C‑658/11. sz. ügyben,
az EUMSZ 263. cikk alapján megsemmisítés iránt 2011. december 21‑én
az Európai Parlament (képviselik: R. Passos, A. Caiola és M. Allik, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
felperesnek,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik: M. Konstantinidis, R. Troosters és L. Gussetti, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
beavatkozó,
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: F. Naert, G. Étienne, M. Bishop és G. Marhic, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
a Cseh Köztársaság (képviselik: M. Smolek, E. Ruffer és D. Hadroušek, meghatalmazotti minőségben),
a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues, N. Rouam és E. Belliard, meghatalmazotti minőségben),
az Olasz Köztársaság (képviseli: G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Gentili, avvocato dello Stato, kézbesítési cím: Luxembourg),
a Svéd Királyság (képviseli: A. Falk, meghatalmazotti minőségben),
Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (képviselik: L. Christie és A. Robinson, meghatalmazotti minőségben, segítőik: D. Beard, QC, és de G. Facenna, barrister)
beavatkozók,
benyújtott keresete tárgyában,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, K. Lenaerts elnökhelyettes, A. Tizzano (előadó), M. Ilešič, T. von Danwitz és M. Safjan tanácselnökök, J. Malenovský, E. Levits, A. Ó Caoimh, J.‑C. Bonichot, A. Arabadjiev, D. Šváby, M. Berger, A. Prechal és E. Jarašiūnas bírák,
főtanácsnok: Y. Bot,
hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra, és a 2013. szeptember 17‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2014. január 30‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Keresetében az Európai Parlament egyfelől az Európai Unió és a Mauritiusi Köztársaság közötti, a kalóztámadások elkövetésével gyanúsított személyeknek és a kalóztámadásokkal összefüggésben lefoglalt javaknak az Európai Unió által vezetett tengeri erők részéről a Mauritiusi Köztársaság részére történő átadására vonatkozó feltételekről, valamint a kalóztámadások elkövetésével gyanúsított személyekre az átadást követően vonatkozó feltételekről szóló megállapodás aláírásáról és megkötéséről szóló, 2011. július 12‑i 2011/640/KKBP tanácsi határozat (HL L 254., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat, illetve EU–Mauritius megállapodás) megsemmisítését, másfelől pedig e határozat joghatásainak fenntartását kéri.
Jogi háttér
2 Az EU‑Szerződés V. címe tartalmaz egy, „A közös kül‑ és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések” című 2. fejezetet, amelyben az EUSZ 36. cikk található, amely ekképp rendelkezik:
„Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője rendszeresen konzultál az Európai Parlamenttel a közös kül‑ és biztonságpolitika, valamint a közös biztonság‑ és védelempolitika főbb vonatkozásairól és alapvető választási lehetőségeiről, továbbá folyamatosan tájékoztatja ezen politikák alakulásáról. Gondoskodik arról, hogy az Európai Parlament nézeteit kellőképpen figyelembe vegyék. Az Európai Parlament tájékoztatásába a különleges képviselőket is be lehet vonni.
Az Európai Parlament kérdésekkel fordulhat a Tanácshoz és a főképviselőhöz, illetve számára ajánlásokat tehet. Az Európai Parlament évente két alkalommal megvitatja közös kül‑ és biztonságpolitika – ideértve a közös biztonság‑ és védelempolitikát is – végrehajtása terén elért előrehaladást.”
3 Az ugyanezen fejezetben található EUSZ 37. cikk a következőképpen szól:
„Az Unió az e fejezet által szabályozott területeken egy vagy több állammal vagy nemzetközi szervezettel megállapodásokat köthet.”
4 Az EUMSZ 218. cikk a következőképpen rendelkezik:
„(1) A 207. cikkben megállapított különös rendelkezések sérelme nélkül az Unió és a harmadik országok, illetve nemzetközi szervezetek közötti megállapodásokat az alábbi eljárás szerint kell megtárgyalni és megkötni.
(2) A Tanács felhatalmazást ad a tárgyalások megkezdésére, elfogadja a tárgyalási irányelveket, felhatalmazást ad az aláírásra és megköti a megállapodásokat.
(3) A Bizottság, illetve – ha a tervezett megállapodás kizárólag vagy túlnyomórészt a közös kül‑ és biztonságpolitikára [a továbbiakban: KKBP] vonatkozik – az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője ajánlásokat nyújt be a Tanácsnak, amely a tárgyalások megkezdéséről határozatot fogad el, amelyben a Tanács kijelöli – a tervezett megállapodás tárgyától függően – az Unió főtárgyalóját vagy tárgyaló küldöttségének vezetőjét.
[...]
(5) A főtárgyaló javaslata alapján a Tanács határozatban felhatalmazást ad a megállapodás aláírására és – amennyiben szükséges – a hatálybalépését megelőzően ideiglenes alkalmazására.
(6) A Tanács a főtárgyaló javaslata alapján a megállapodás megkötéséről határozatot fogad el.
A kizárólag [a KKBP‑re] vonatkozó megállapodások kivételével a Tanács a megállapodás megkötésére vonatkozó határozatot a következőképpen fogadja el:
a) a Parlament egyetértését követően a következő esetekben:
[...]
v. a rendes jogalkotási eljárás, vagy a különleges, az Európai Parlament egyetértéséhez kötött jogalkotási eljárás alkalmazási körébe tartozó területekre vonatkozó megállapodások megkötése.
[...]
b) az Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően, minden egyéb esetben. [...]
[...]
(10) Az Európai Parlamentet az eljárás minden szakaszában haladéktalanul és teljes körűen tájékoztatni kell.
[...]”
5 A 2010. december 7‑i 2010/766/KKBP tanácsi határozattal (HL L 327., 49. o.) módosított, a Szomália partjainál folytatott kalóztámadásoktól és fegyveres rablásoktól való elrettentéshez, azok megelőzéséhez és visszaszorításához való hozzájárulás céljából folytatott európai uniós katonai műveletről szóló, 2008. november 10‑i 2008/851/KKBP tanácsi együttes fellépés (HL L 301. 33. o.; a továbbiakban: 2008/851 együttes fellépés) az EU 14. cikken, az EU 25. cikk harmadik bekezdésén és az EU 28. cikk (3) bekezdésén alapul.
6 Az együttes fellépés „Cél” címet viselő 1. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„Az Európai Unió […] az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) 1814 (2008) sz., 1816 (2008) sz. és 1838 (2008) sz. határozatának támogatását célzó, az ENSZ 1982. december 10‑én Montego Bay‑ben aláírt Tengerjogi Egyezményének (a továbbiakban: az ENSZ tengerjogi egyezménye) 100. és további cikkeinek alkalmazásával kalóztámadás esetén engedélyezett fellépésekkel összhangban álló, és különösen a harmadik államokkal történt megállapodások útján megvalósuló, Atalanta elnevezésű katonai műveletet (a továbbiakban: Atalanta) folytat annak érdekében, hogy hozzájáruljon:
– az Élelmezési Világprogramban […] részt vevő hajók védelméhez – az ENSZ BT 1814 (2008) sz. határozatában foglalt megbízatással összhangban –, amelyek élelmiszersegélyt juttatnak el a lakóhelyét elhagyni kényszerült szomáliai lakosságnak,
– a Szomália partjainál hajózó, kalóztámadások által veszélyeztetett hajók védelméhez, a Szomália partjainál folytatott kalóztámadásoktól és fegyveres rablásoktól való elrettentéshez, azok megelőzéséhez és visszaszorításához az ENSZ BT 1816 (2008) sz. határozatában foglalt megbízatással összhangban.”
7 Az említett együttes fellépés „Megbízatás” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az Atalanta a vonatkozó nemzetközi jogban, nevezetesen az ENSZ tengerjogi egyezményében, valamint az ENSZ BT 1814 (2008), 1816 (2008) és 1838 (2008) sz. határozatában megállapított feltételek mellett, és rendelkezésre álló kapacitása erejéig:
[...]
e) az illetékes [helyesen: joghatósággal rendelkező] államok jogi eljárásainak a 12. cikk feltételei szerinti esetleges gyakorlására tekintettel elfoghatja, fogva tarthatja és átadhatja azokat a személyeket, akik gyanúsíthatók az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 101. és 103. cikkében említett kalóztámadás vagy fegyveres rablás elkövetetésével vagy annak szándékával azokon a területeken, ahol az Atalanta jelen van, továbbá lefoglalhatja a kalózok vagy fegyveres rablók hajóit, illetve kalóztámadást vagy fegyveres rablást követően a kalózok vagy fegyveres rablók birtokába került hajókat és a fedélzetükön található javakat;
[...]”
8 A 2008/851 együttes fellépés „Harmadik államok részvétele” című 10. cikke a következőket írja elő:
„(1) Az […] Unió döntéshozatali autonómiája és az egységes intézményi keret sérelme nélkül, valamint az Európai Tanács vonatkozó iránymutatásaival összhangban harmadik államok felkérhetők a műveletben való részvételre.
[...]
(3) A harmadik államok részvételére vonatkozó részletes szabályok a[z EUSZ] 37. cikkében meghatározott eljárással összhangban megkötendő megállapodások tárgyát képezik. [...] Amennyiben az [Unió] és egy harmadik állam olyan megállapodást kötött, amely keretet biztosít ez utóbbi részvételére az [Unió] válságkezelési műveleteiben, a megállapodás rendelkezései e művelettel összefüggésben értelmezendők.
[...]
(6) Az elfogott és fogva tartott személyeknek a műveletben részt vevő harmadik államok részére, az ezen államok joghatóságának gyakorlása céljából történő átadásának feltételeit a (3) bekezdésben említett részvételi megállapodások megkötése és végrehajtása során állapítják meg.”
9 Ezen együttes fellépésnek „Az elfogott és fogva tartott személyek igazságszolgáltatási hatáskör gyakorlása céljából való átadása” című 12. cikke értelmében:
„(1) Egyrészről Szomáliának a tagállamok vagy harmadik államok joghatóságának gyakorlására vonatkozó hozzájárulása, másrészről az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 105. cikke alapján, büntetőeljárás céljából át kell adni azokat az elfogott vagy fogva tartott személyeket, akik gyanúsíthatók az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 101. és 103. cikkében említett kalóztámadásnak vagy fegyveres rablásnak a szomáliai felségvizeken vagy a nyílt tengeren való elkövetetésével vagy annak szándékával, valamint a fenti cselekmények elkövetésére szolgáló eszközöket:
– azon tagállam vagy a műveletben részt vevő harmadik állam illetékes hatóságainak, amelynek a lobogója alatt a foglyokat ejtő hajó közlekedik, vagy
– amennyiben ez az állam joghatóságát nem tudja vagy nem kívánja gyakorolni, annak a tagállamnak vagy harmadik államnak, amely joghatóságát az említett személyeken vagy eszközökön gyakorolni kívánja.
(2) Az (1) bekezdésben említett személyek nem adhatók át harmadik államnak, ha nem történt megállapodás e harmadik állammal az átadás feltételeiről az alkalmazandó nemzetközi joggal – nevezetesen a nemzetközi emberi joggal – összhangban különösen annak biztosítása érdekében, hogy senkit ne sújtsanak halálbüntetéssel vagy vessenek alá kínzásnak vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódnak.”
10 Az EU–Mauritius megállapodás „Fogalommeghatározások” címet viselő 2. cikke értelmében:
„E megállapodás alkalmazásában:
a) »az Európai Unió által vezetett tengeri erők (EUNAVFOR)«: az »Atalanta« elnevezésű uniós műveletben részt vevő EU katonai parancsnokságok és nemzeti kontingensek, valamint ezek hajói, repülőgépei, felszerelései és eszközei;
[...]”
11 Ugyanezen megállapodás „Cél” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ez a megállapodás meghatározza az alábbiakra vonatkozó feltételeket és részletes szabályokat:
a) az EUNAVFOR műveleti területén kalóztámadás elkövetésével vagy annak kísérletével gyanúsított, az EUNAVFOR által fogva tartott személyeknek [az] […] átadása;
b) az EUNAVFOR által a kalóztámadásokkal összefüggésben lefoglalt javaknak az EUNAVFOR részéről Mauritius részére történő átadása; valamint
c) az átadott személyekkel való bánásmód.”
12 Egyébiránt, az EU–Mauritius megállapodás 3. cikke tartalmazza az EUNAVFOR által fogva tartott, kalóztámadással gyanúsított személyeknek és a kalóztámadásokkal összefüggésben az előbbi által lefoglalt javaknak a Mauritiusi Köztársaság részére történő átadása szabályainak és feltételeinek általános elveit. Ezenfelül e megállapodás 4. cikkében szabályozza az átadott személyekkel kapcsolatos bánásmódot, büntetőeljárást és tárgyalást, 5. cikkében pedig előírja az e személyekkel szemben alkalmazott halálbüntetés tilalmát. Ugyanezen megállapodás 6. cikke előírja az említett személyek átadásához kapcsolódó dokumentumokra, különösen a nyilvántartásokra és az értesítésekre vonatkozó intézkedéseket, 7. cikkének (1) és (2) bekezdésében pedig előírja, hogy az EUNAVFOR eszközeihez és lehetőségeihez mérten minden segítséget megad a Mauritiusi Köztársaságnak az átadott személyekkel kapcsolatos nyomozás és büntetőeljárás megindítása céljából. E tekintetben az EU–Mauritius megállapodás 7. cikkének (3) bekezdése lehetővé teszi az e megállapodásban részes felek számára, hogy kidolgozzák a pénzügyi, technikai és egyéb támogatás nyújtására vonatkozó végrehajtási rendelkezéseket, hogy lehetővé tegyék az átadott személyek átadását és fogva tartását, valamint a velük szemben induló nyomozás, büntetőeljárás és tárgyalás lefolytatását. Végül a szóban forgó megállapodás 10. és 11. cikke tartalmazza a végrehajtására, illetve a hatálybalépésére vonatkozó rendelkezéseket.
A jogvita előzményei és a megtámadott határozat
13 2010. március 22‑én a Tanács felhatalmazta az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét az átadásról szóló megállapodások megkötéséhez szükséges, az Unió és több harmadik ország – köztük a Mauritiusi Köztársaság – közötti tárgyalások megkezdésére.
14 Ugyanezen a napon kelt levelében a Tanács tájékoztatta a Parlamentet e döntésről.
15 Az említett tárgyalásokat követően a Tanács 2011. július 12‑én az EUSZ 37. cikk és az EUMSZ 218. cikk (5) és (6) bekezdése alapján elfogadta a megtámadott határozatot, amelyben a Tanács felhatalmazást adott az EU–Mauritius megállapodás aláírására. E határozatot 2011. szeptember 30‑án közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
16 Az EU–Mauritius megállapodást 2011. július 14‑én írták alá, ez követően azt átmeneti jelleggel alkalmazták.
17 A Tanács 2011. október 17‑én levélben tájékoztatta a Parlamentet a megtámadott határozat elfogadásáról.
A felek kereseti kérelmei és a Bíróság előtti eljárás
18 A Parlament azt kéri, hogy a Bíróság semmisítse meg a megtámadott határozatot, rendelje el e határozat joghatásainak fenntartását az új határozat elfogadásáig, és kötelezze a Tanácsot a költségek viselésére.
19 A Tanács elsődlegesen azt kéri, hogy a Bíróság nyilvánítsa részben elfogadhatatlannak a keresetet, ezt fennmaradó részében pedig, utasítsa el azt mint megalapozatlant, és a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére. A Tanács másodlagosan azt kéri, hogy ha a Bíróságnak meg kell semmisítenie a megtámadott határozatot, tartsa fenn annak joghatásait az új határozat elfogadásáig.
20 A Bíróság elnöke 2012. június 5‑i végzésével engedélyezte a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Svéd Királyság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága beavatkozását a jelen ügyben a Tanács kérelmeinek támogatása végett.
21 A Bíróság elnöke 2012. november 20‑i végzésével engedélyezte a Bizottság számára a beavatkozást a szóbeli szakasz során a Parlament kérelmeinek támogatása végett.
A keresetről
22 Keresetének alátámasztására a Parlament két jogalapra hivatkozik, amelyek az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének, illetve az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdésének megsértésén alapulnak.
Az első, az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének megsértésén alapuló jogalapról
A felek érvei
23 Első jogalapjának keretében a Parlament arra hivatkozik, hogy a Tanács tévesen ítélte meg úgy, hogy a megtámadott határozat egy „kizárólag” a KKBP‑t érintő megállapodásra vonatkozik az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdése első tagmondatának értelmében, és hogy ezt a határozatot következésképpen a Parlament részvétele nélkül lehetett elfogadni.
24 Az e tekintetben a Bizottság által támogatott Parlament először is azt állítja, hogy az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése olyan általános szabályt ír elő, amelynek értelmében valamely nemzetközi megállapodásnak a Tanács általi megkötését, esettől függően, a Parlament egyetértésének vagy a vele való konzultációnak kell megelőznie. Az említett 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének első tagmondata csak kivételes jelleggel hatalmazza fel a Tanácsot egy ilyen megállapodásnak a Parlament nélkül történő megkötésére, „kizárólag [a KKBP‑re] vonatkozó megállapodások” esetében. Mivel e rendelkezésnek kivételes jellege van, ezért ezt megszorítóan kell értelmezni, oly módon, hogy ha valamely megállapodás nem kizárólag a KKBP‑re vonatkozik, hanem egyéb uniós politikákra is, a Parlamentnek részt kell vennie az e megállapodás megkötésére irányuló eljárásban.
25 A jelen ügyben az EU–Mauritius megállapodás – céljára és tartalmára figyelemmel – nem csak a KKBP‑re, hanem a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre, a rendőrségi együttműködésre, valamint a fejlesztési együttműködésre is vonatkozik.
26 Ugyanis, ami először is a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködést illeti, e megállapodás, egyfelől, különösen ennek 3–7. cikke, több olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek arra irányulnak, hogy könnyebbé váljon az Unió és a Mauritiusi Köztársaság hatóságai közötti együttműködés, mind a büntetőeljárások – a bizonyítékok elfogadhatóságát is beleértve –, a személyek jogai és ezen eljárások bizonyos különös elemei, mind pedig a határozatok végrehajtása tekintetében az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdésének d) pontja és (2) bekezdésének a) és b) pontja értelmében. Másfelől az említett megállapodás, különösen annak 7. cikke (3) bekezdése a bírák, ügyészek és az igazságszolgáltatási alkalmazottak képzésének támogatására irányul az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése c) pontjának értelmében véve. Ezenfelül a Parlament szerint az a körülmény, hogy az EU–Mauritius megállapodás 11. cikkének (5) bekezdése szerint az EUNAVFOR által az e megállapodás jogcímén végrehajtott feladatokat lényegében a közigazgatási hatóságok hajthatják végre, kizárja e feladatok katonai jellegét. A Bizottság e tekintetben hozzáteszi, hogy az EU–Mauritius megállapodás célja és tartalma igazolja, hogy a megtámadott határozat jogalapjául az EUMSZ 82. cikket választották.
27 Továbbá, a rendőrségi együttműködést illetően, az EU–Mauritius megállapodás 9. és 7. cikkében szereplő cselekvések elsősorban az „információk összegyűjtés[ére], tárolás[ára], feldolgozás[ára], elemzés[ére] és cseréj[ére]” vonatkoznak az EUMSZ 87. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében véve, és az általában a rendőrségi erők által végzett cselekmények közé tartoznak az EUMSZ 87. cikk (1) bekezdése értelmében.
28 Végül e megállapodás a fejlesztési együttműködésre vonatkozik, mivel 7. cikke és 10. cikke (2) bekezdésének f) pontja előírja a Mauritiusi Köztársaság – amely az EUMSZ 208. cikk értelmében vett fejlődő ország – számára a segítség nyújtását. E segítség nyújtásának célja, hogy lehetővé váljon „a jogszabályok felülvizsgálata, a nyomozók és ügyészek képzése, a nyomozati és bírósági eljárások, valamint különösen a bizonyítékok tárolása és átadása, továbbá a jogorvoslati eljárás terén”.
29 A Parlament és a Bizottság azt állítja, hogy – mivel az Unió cselekvéseinek e területeire a rendes jogalkotási eljárást kell alkalmazni – a megtámadott határozatnak az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének a) és v) pontján kellett volna alapulnia, következésképpen a Parlament egyetértését követően kellett volna elfogadni azt.
30 A valamennyi beavatkozó tagállam által támogatott Tanács erre lényegében azt a választ adja, hogy a megtámadott határozat jogszerűen alapul az EUSZ 37. cikken és az EUMSZ 218. cikk (5) és (6) bekezdésén, mivel – céljára és tartalmára figyelemmel – az EU–Mauritius megállapodás kizárólag a KKBP‑re vonatkozik.
31 Ugyanis, egyfelől e megállapodás a 2008/851 együttes fellépést hajtja végre, különösen annak 12. cikkét, amelynek célja a nemzetközi biztonság megerősítése az Unió közös biztonsági és védelmi politikájának keretében, amit egyébiránt az említett együttes fellépésnek az Atalanta feladatait meghatározó 12. cikke is alátámaszt. Márpedig az említett politika az EUSZ 42. cikk (1) bekezdésének megfelelően a KKBP elválaszthatatlan részét alkotja.
32 Másfelől az említett megállapodás tartalma, és különösen az a körülmény, hogy egy kalóztámadással gyanúsított személyt az Atalanta átad a Mauritiusi Köztársaság hatóságainak büntetőeljárás lefolytatása céljából, nem teszi lehetővé azon következtetés levonását, miszerint az Atalanta által végrehajtott cselekmények rendőrségi vagy igazságügyi együttműködésnek minősülnek az EUM–Szerződés Harmadik részének V. címe értelmében. Ugyanis, bár az Atalanta bizonyos feladatai olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek közel állnak a rendőrségi tevékenységekhez, a bevetett erőket az adott nemzeti jogalkotás nem ruházta fel általánosságban rendőrségi vagy igazságügyi hatáskörökkel.
33 A Tanács azt állítja továbbá, hogy az EU–Mauritius megállapodás, és különösen annak 4–6. és 8. cikke olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek célja a jogállamiság és az emberi jogoknak a Mauritiusi Köztársaság általi tiszteletben tartása előmozdítása. Márpedig az EUSZ 21. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében az emberi jogok harmadik országokban való előmozdítása a KKBP‑be tartozó célkitűzésnek minősül.
34 A Tanács arra is hivatkozik, hogy az említett megállapodásnak sem célja, sem pedig tartalma nem teszi lehetővé azon következtetés levonását, miszerint az a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vagy a fejlesztési együttműködésre vonatkozik.
35 Ugyanis, egyfelől többek között az EUMSZ 82. és az EUMSZ 87. cikkből az következik, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó valamennyi intézkedést, a térség esetleges külső kiterjedésétől függetlenül, a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének Unión belüli előmozdítása céljából kell elfogadni. Márpedig a jelen ügyben az EU–Mauritius megállapodás alapvetően abból a célból elfogadott intézkedésekre vonatkozik, hogy megerősítsék a nemzetközi biztonságot Szomália partjai mentén, tehát az Unión kívül.
36 Másfelől a Bíróság már elismerte, hogy egy intézkedés nem tartozik a fejlesztési együttműködés körébe, amennyiben elsődleges célja a KKBP végrehajtása, még akkor sem, ha hozzá is járul a fejlődő országok gazdasági és társadalmi fejlődéséhez (Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑91/05, EU:C:2008:288, 72. pont). A jelen ügyben a Mauritiusi Köztársaságnak nyújtott segítség az EU–Mauritius megállapodás értelmében vett átadási műveletekre vonatkozik, valamint arra, hogy ez utóbbi miként képes alkalmazni e megállapodást az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi jognak megfelelően. Az ilyen segítség célja nem a Mauritiusi Köztársaság fejlesztése, következésképpen nem minősül fejlesztési intézkedésnek.
37 A Parlament először is azt veti ellen, hogy az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdése különbséget tesz a „kizárólag” a KKBP‑re és a „túlnyomórészt” a KKBP‑re vonatkozó megállapodások között. Ugyanezen cikk (6) bekezdése tehát csak abban az esetben hatalmazza fel a Tanácsot arra, hogy a Parlament részvétele nélkül kössön megállapodásokat, ha azok „kizárólag” a KKBP‑re vonatkoznak. Ezzel szemben, ha e megállapodások csak „túlnyomórészt” vonatkoznak a KKBP‑re, és más politikákba tartozó kiegészítő intézkedéseket is tartalmaznak, a Tanács nem kötheti meg ezeket a Parlament előzetes egyetértése nélkül.
38 Ezenfelül a Parlament azt állítja, hogy az a körülmény, hogy a megtámadott határozat a 2008/851 együttes fellépést hajtja végre, és ez a KKBP‑be tartozik, nem elegendő azon következtetés levonásához, miszerint a megtámadott határozat is e politikába tartozik. Ugyanis a 2008/851 együttes fellépés és a megtámadott határozat hatálya és célkitűzései eltérőek, tekintve hogy az Atalanta a közös biztonsági és védelmi politikába tartozó, a feltételezett kalózok elfogására irányuló katonai jellegű művelet, míg az Unió és az EUNAVFOR képviselőinek megbízatása az EU–Mauritius megállapodás értelmében, mivel elsősorban a gyanúsítottak esetleges utólagos átadására és velük szemben büntetőeljárás kezdeményezésére irányul, nem katonai jellegű, és túllép az Atalanta célkitűzésén.
39 A Tanács és a beavatkozó tagállamok ezzel szemben lényegében arra hivatkoznak, hogy azt a kérdést, hogy egy megállapodás „kizárólag” a KKBP‑re vonatkozik‑e az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésének második albekezdése értelmében, kizárólag a szóban forgó megállapodás anyagi jogi jogalapjának függvényében kell megválaszolni. Márpedig az olyan megállapodás, mint a jelen ügyben szóban forgó, amely egyedül az EUSZ 37. cikken alapul, „kizárólag” a KKBP‑re vonatkozik
40 A Tanács szerint ezt a megkülönböztetést az EUMSZ 218. cikk (3) és (6) bekezdésében szereplő „túlnyomórészt” és „kizárólag” kifejezések közötti különbségtétel sem teszi vitathatóvá. Az említett cikk (3) bekezdése ugyanis azzal, hogy „kizárólag vagy túlnyomórészt” a KKBP‑re vonatkozó megállapodásokat említ, azon hatóság meghatározására irányul, amely ajánlásokat nyújthat be a Tanácsnak az e megállapodások tárgyalásának eljárása keretében, míg ugyanezen cikk (6) bekezdése a „kizárólag” a KKBP‑re vonatkozó megállapodások említésével e megállapodások megkötésére vonatkozik.
41 A Cseh Köztársaság megjegyzi, hogy az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése a Parlament belső és külső szintű hatásköreinek párhuzamosságán alapul. E rendelkezés célja tehát annak biztosítása, hogy a Parlament azonos szereppel rendelkezzen valamely megállapodás megkötésére vonatkozó határozat elfogadása, illetve egy belső jogi aktus elfogadása tekintetében is. E körülményekre figyelemmel a Cseh Köztársaság, emlékeztetve arra, hogy a szóban forgó rendelkezés kizárólag eljárási jellegű, előadja, hogy nem az eljárások határozzák meg valamely jogi aktus jogalapját, hanem a jogi aktus jogalapja határozza meg az annak elfogadása céljából követendő eljárásokat.
42 A Svéd Királyság és az Egyesült Királyság azt állítja, hogy az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének a Parlament által támogatott értelmezése egyfelől sérti a Szerződésekben rögzített intézményi egyensúlyt, amely Szerződések a Parlament szigorúan korlátozott szerepét írják elő a KKBP végrehajtása tekintetében, amint az – elsősorban – az EUSZ 36. cikkből következik. Másfelől, mivel ez az értelmezés leszűkíti a KKBP terén az eljárások alkalmazási körét az EUM‑Szerződésben előírt eljárások javára, az EUSZ 40. cikkbe ütközik. E cikk ugyanis azt biztosítja, hogy az EUM‑Szerződésbe tartozó hatáskörök ne sértsék a KKBP által előírt hatásköröket. Végezetül az említett értelmezés vétójogot biztosít a Parlamentnek a KKBP területén, ellentétben a Lisszaboni Szerződés kibocsátójának azon választásával, hogy a Parlamentnek korlátozottabb szerepet biztosítson az Uniónak a KKBP keretében végrehajtott cselekményei tekintetében.
A Bíróság álláspontja
43 Először is emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi aktus jogalapja megválasztásának olyan objektív elemeken kell alapulnia, amelyek alkalmasak a bírósági felülvizsgálatra; ilyen elemnek számít többek között a jogi aktus célja és tartalma. Ha valamely intézkedés vizsgálatából az derül ki, hogy az aktus kettős cél elérésére irányul, vagy két összetevőt foglal magában, és ezek egyike elsődlegesnek mutatkozik, míg a másik csak járulékos jellegű, az aktust csak egy jogalapra kell alapítani, mégpedig arra, amelyet az elsődleges vagy túlnyomórészt meghatározó cél, illetve összetevő megkövetel. Ezzel szemben, ha valamely intézkedés egyidejűleg több cél elérésére irányul vagy elválaszthatatlan és egymáshoz viszonyítva nem járulékos jellegű több összetevőt foglal magában, és így a Szerződés különböző rendelkezései alkalmazhatók, az ilyen intézkedést kivételesen a különböző, vonatkozó jogalapokra kell alapítani (lásd ebben az értelemben: Parlament kontra Tanács ítélet, C‑130/10, EU:C:2012:472, 42–44. pont).
44 Márpedig az első jogalap terjedelmének meghatározása céljából meg kell állapítani, hogy e jogalap keretében a Parlament – amint azt egyébként maga is megerősítette a tárgyaláson – nem azt állítja, hogy a megtámadott határozatnak az EUSZ 37. cikktől eltérő anyagi jogi jogalapon kellett volna alapulnia, mivel a Parlament kifejezetten elismeri, hogy ez a határozat, valamint az EU–Mauritius megállapodás a KKBP‑be tartozó célkitűzést követ.
45 Ezenfelül a Parlament elismeri, hogy – azon tény ellenére, hogy az említett határozat és az említett megállapodás a KKBP‑től eltérő uniós politikákba tartozó célkitűzéseket is követ – e célkitűzések járulékosak az e politikába tartozó célkitűzéshez viszonyítva, és hogy – mivel ezen utóbbi célkitűzés tehát a megtámadott határozat jogalapja vonatkozásában elsődlegesnek minősíthető – e határozat egyedül az EUSZ 37. cikken alapulhatott érvényesen, kizárva minden más anyagi jogi jogalapot.
46 A Parlament ezzel szemben arra hivatkozik, hogy az a körülmény, hogy a megtámadott határozat és az EU–Mauritius megállapodás – igaz, járulékos jelleggel – a KKBP‑be tartozóktól eltérő célkitűzéseket követ, elegendő annak kizárásához, hogy az említett határozat kizárólag e politikába tartozik az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése értelmében.
47 E rendelkezés ily módon történő értelmezésének nem lehet helyt adni.
48 Az bizonyos, hogy az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése megfogalmazásának megfelelően a Tanács a valamely nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó határozatot a Parlament egyetértését vagy a vele folytatott konzultációt követően fogadja el, a „kizárólag [a KKBP‑re] vonatkozó megállapodások kivételével”.
49 Mindazonáltal e megfogalmazás önmagában nem teszi lehetővé e rendelkezés egyoldalú értelmezését.
50 Különösen. ami valamely olyan megállapodás megkötésére vonatkozó határozatot illeti, amely a KKBP‑be tartozó elsődleges célkitűzést követ, az említett megfogalmazás nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy – amint azt a Tanács állítja – az ilyen határozatot „kizárólag a [KKBP‑re] vonatkozónak” lehet minősíteni pusztán azon okból, hogy ez, minden más anyagi jogi jogalap kizárásával az e politikába tartozó anyagi jogi jogalapon alapul, és annak megállapítását sem – amint azt a Parlament állítja –, hogy a szóban forgó határozatot a más uniós jogterületre is vonatkozónak kell minősíteni a KKBP‑be tartozó elsődleges célkitűzésétől eltérő járulékos célkitűzései okán.
51 E körülményekre figyelemmel emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése céljából nem csak ennek megfogalmazását, hanem ennek célkitűzéseit és összefüggéseit is figyelembe kell venni (lásd ebben az értelemben: Klarenberg‑ítélet, C‑466/07, EU:C:2009:85, 37. pont, valamint Koushkaki‑ítélet, C‑84/12, EU:C:2013:862, 34. pont).
52 Az EUMSZ 218. cikk célkitűzését illetően meg kell állapítani, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően e cikk, a célból, hogy megfeleljen az egyértelműség, a koherencia és az ésszerűsítés követelményeinek, jelenleg egységesített és általános hatályú eljárást ír elő azon nemzetközi megállapodásokra vonatkozó tárgyalásokat és e megállapodások megkötését illetően, amelyek megkötése tekintetében az Unió hatáskörrel rendelkezik cselekvési területein, a KKBP–t is beleértve, kivéve ha a Szerződések különös eljárásokat írnak elő.
53 Márpedig ezen eljárásnak, éppen általános jellege okán, figyelembe kell vennie a Szerződésekben az Unió egyes cselekvési területei vonatkozásában előírt sajátosságokat, különösen az intézmények hatásköreit illetően.
54 E tekintetben meg kell állapítani, hogy e sajátosságok figyelembevétele érdekében az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése a nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó eljárás három típusát rögzíti, amelyek közül mindegyik különböző szerepet ír elő a Parlament számára. Ily módon ezen intézményt felhívhatják valamely megállapodás megkötésének jóváhagyására, vagy e tekintetben csak konzultálnak vele, illetve kizárják a megállapodás megkötésének eljárásából, anélkül azonban, hogy sérülne azon joga, hogy haladéktalanul és teljes körűen tájékoztassák az eljárás valamennyi szakaszában az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdésének megfelelően.
55 Amint az különösen az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának v. alpontjából következtethető ki, e megkülönböztetés arra irányul, hogy külső síkon visszatükrözze az intézmények között belső síkon alkalmazandó hatáskörmegosztást. A Lisszaboni Szerződés ugyanis egyfelől éppen az azon területekre tartozó megállapodások tekintetében követelte meg valamely nemzetközi megállapodás megkötésének a Parlament általi jóváhagyását, amelyekre, belső síkon, az EUMSZ 294. cikkben előírt rendes jogalkotási eljárás vonatkozik, illetve a különös jogalkotási eljárás, azonban csak akkor, ha ez a Parlament egyetértését követeli meg. Másfelől, ezen intézmény részvétele egy ilyen megállapodás megkötésében csak akkor kizárt, ha e megállapodás kizárólag a KKBP‑re vonatkozik, amely politika keretében a Lisszaboni Szerződés korlátozott szerepet biztosított a Parlamentnek (lásd ebben az értelemben: Parlament kontra Tanács ítélet, EU:C:2012:472, 82. pont).
56 Ily módon, amint azt lényegében a főtanácsnok is megállapította indítványának 30–32. pontjában, az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése szimmetriát teremt az uniós intézkedések belső elfogadásának eljárása és a nemzetközi megállapodások elfogadásának eljárása között, annak biztosítása céljából, hogy – egy adott jogterület viszonylatában – a Parlament és a Tanács ugyanazon hatáskörökkel rendelkezzen a Szerződésekben rögzített intézményi egyensúly tiszteletben tartása mellett.
57 E körülményekre figyelemmel, éppen a célból, hogy ügyelni lehessen arra, hogy e szimmetriát ténylegesen tiszteletben tartsák, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából eredő azon szabály, miszerint a jogi aktus anyagi jogi jogalapja határozza meg az annak elfogadása céljából követendő eljárásokat (lásd: Parlament kontra Tanács ítélet, EU:C:2012:472, 80. pont) nemcsak a belső aktus elfogadása tekintetében előírt eljárásokra érvényes, hanem a nemzetközi megállapodások megkötésére alkalmazandó eljárásokra is.
58 Következésképpen a valamely nemzetközi megállapodásnak az EUMSZ 218. cikknek megfelelően történő megkötésére irányuló eljárás keretében meg kell állapítani, hogy az e megállapodás megkötésére vonatkozó határozat anyagi jogi jogalapja az, amely meghatározza az alkalmazandó eljárást az e rendelkezés (6) bekezdése értelmében.
59 Különösen akkor, ha a szóban forgó nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó határozat érvényesen kizárólag a KKBP‑be tartozó anyagi jogi jogalapon alapul, az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdésének első tagmondatában előírt típusú eljárás az, amelyet alkalmazni kell.
60 Ez az értelmezés a jogbiztonsághoz kapcsolódó követelmények tekintetében még inkább igazolt. Ugyanis azzal, hogy az eljárásjogi jogalapot az aktus anyagi jogi jogalapjához köti, ezen értelmezés objektív, bírósági felülvizsgálatra alkalmas kritériumok alapján teszi lehetővé az alkalmazandó eljárás meghatározását, amint az a jelen ítélet 43. pontjában felidézésre került. Ez biztosítja egyébiránt a koherenciát valamely jogi aktus jogalapjának kiválasztásában. Ezzel szemben a Parlament által képviselt értelmezésnek az lenne a következménye, hogy bizonyos fokú bizonytalanság és inkoherencia jellemezné e választást, mivel alkalmas lenne arra, hogy az egyetlen és ugyanazon az anyagi jogi jogalapon alapuló uniós jogi aktusok tekintetében eltérő eljárások alkalmazását határozza meg.
61 Végezetül a szóban forgó rendelkezés összefüggéseit illetően meg kell állapítani, hogy ez nem igazolhatja az eltérő értelmezést. Különösen az EUMSZ 218. cikk célkitűzéseire figyelemmel, a Parlament által hivatkozott azon körülmény, hogy az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdése a „kizárólag vagy túlnyomórészt” a KKBP‑re vonatkozó megállapodásokat érinti, míg ugyanezen cikk (6) bekezdése csak a „kizárólag” a KKBP‑re vonatkozó megállapodásokat említi, nem szolgálhat ezen utóbbi rendelkezésnek a Parlament által előadott értelmezése alapjául. Egyébként e két bekezdés eltérő helyzetekre vonatkozik. Ha az EUMSZ 218. cikk (3) bekezdése arra irányul, hogy meghatározza az arra felhatalmazott hatóságot, hogy ajánlásokat nyújtson be a Tanácsnak az e megállapodások tárgyalására irányuló eljárás keretében, és tehát valamely nemzetközi megállapodás megkötésének előzetes szakaszába illeszkedik, ugyanezen rendelkezés (6) bekezdése a Tanácsnak az ilyen megállapodások megkötésére vonatkozó határozatára vonatkozik.
62 E körülményekre figyelemmel a megtámadott határozatot a Parlament egyetértése, illetve a vele való konzultáció nélkül lehetett elfogadni.
63 Ebből következik, hogy az első jogalap nem megalapozott.
A második, az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdésének megsértésén alapuló jogalapról
A felek érvelése
64 Második jogalapjával a Parlament azt állítja, hogy a Tanács, mivel nem tájékoztatta „haladéktalanul és teljes körűen” az EU–Mauritius megállapodás tárgyalásának és megkötésének valamennyi szakaszában, megsértette az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdését, amelyet az Unió által megkötött valamennyi megállapodásra alkalmazni kell, a KKBP‑be tartozókat is beleértve.
65 Konkrétan, a Parlamentet nem tájékoztatták haladéktalanul, tekintve hogy a Tanács a megtámadott határozat és az EU–Mauritius megállapodás szövegét csak 2011. október 17‑én küldte meg számára, tehát három hónappal e határozat elfogadása és az említett megállapodás aláírása után, amelyekre 2011. július 12‑én, illetve július 14‑én került sor, valamint 17 nappal azt követően, hogy ezeket közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
66 A Tanács, amelynek érveit lényegében a Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, a Svéd Királyság és az Egyesült Királyság is támogatja, elsődlegesen a második jogalap elfogadhatatlanságára hivatkozik. Ugyanis, mivel a megtámadott határozat kizárólag a KKBP‑be tartozik, a Bíróság, az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondatára és az EUMSZ 275. cikkre figyelemmel, nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy ennek jogszerűségéről határozzon.
67 Másodlagosan a Tanács arra hivatkozik, hogy e jogalap megalapozatlan, mivel valójában kellőképpen tájékoztatta a Parlamentet. Különösen az a határidő, amelyen belül a Parlamentet tájékoztatta a megtámadott határozatról, még ha kissé hosszabb is a szokásosnál, ésszerűnek tekinthető, azon tényre is figyelemmel, hogy ez magában foglalta a nyári szünetet is.
68 A Bíróság hatáskörét illetően a Parlament azt veti ellen, hogy az EUSZ 24. cikk (1) bekezdésének második albekezdése e hatáskört csak a KKBP‑re vonatkozó, az EU‑Szerződés V. címének 2. fejezetében szereplő különös rendelkezéseket illetően zárja ki, nem pedig az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdését illetően, amelynek megsértésére a második jogalap keretében hivatkozik.
A Bíróság álláspontja
69 Először is, a Bíróságnak a második jogalapra vonatkozó döntési hatáskörét érintő kérdést illetően emlékeztetni kell arra, hogy – amint arra a Tanács hivatkozik – az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondatából, valamint az EUMSZ 275. cikk első bekezdéséből az következik, hogy a Bíróság, főszabály szerint, nem rendelkezik hatáskörrel a KKBP‑re vonatkozó rendelkezéseket és az ezek alapján elfogadott aktusokat illetően.
70 Mindazonáltal az említett 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondata, valamint az említett 275. cikk első bekezdése a Bíróságnak az EUSZ 19. cikk értelmében biztosított általános hatáskörre vonatkozó szabálytól való eltérést vezet be a célból, hogy biztosítani lehessen a Szerződések alkalmazása és értelmezése során a jog tiszteletben tartását, következésképpen e rendelkezéseket megszorítóan kell értelmezni.
71 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy jóllehet a megtámadott határozatot egyetlen, a KKBP‑be tartozó anyagi jogi alapon, nevezetesen az EUSZ 37. cikk alapján fogadták el, e határozat preambulumából az következik, hogy eljárásjogi jogalapja az EUMSZ 218. cikk (5) és (6) bekezdése, amely a nemzetközi megállapodások aláírásának és megkötésének eljárását szabályozza.
72 Márpedig, amint az a jelen ítélet 52. pontjában megállapításra került, az EUMSZ 218. cikkben rögzített eljárás általános hatályú, tehát arra szolgál, hogy ezt főszabály szerint az Unió által valamennyi cselekvési területén megtárgyalt és megkötött nemzetközi megállapodásra alkalmazzák, a KKBP‑t is beleértve, amelyre, az egyéb területekkel ellentétben, semmilyen különös eljárás nem vonatkozik.
73 E körülményekre figyelemmel nem lehet azt állítani, hogy a Bíróság hatáskörének az EUSZ 24. cikk (1) bekezdése második albekezdésének utolsó mondatában, valamint az EUMSZ 275. cikkben előírt, kivételes jellegű korlátozása hatálya addig terjed, hogy kizárja azt, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezzen egy olyan rendelkezés értelmezése és alkalmazása tekintetében, mint az EUMSZ 218. cikk, amely nem tartozik a KKBP‑be, jóllehet ez írja elő azt az eljárást, amelynek alapján valamely, a KKBP‑be tartozó aktust elfogadtak.
74 Következésképpen a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a második jogalapra vonatkozó határozathozatal tekintetében.
75 Továbbá, ami e jogalap megalapozottságát illeti, meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdése előírja, hogy a Parlamentet az e cikkben szereplő nemzetközi megállapodások tárgyalására és megkötésére irányuló „eljárás minden szakaszában haladéktalanul és teljes körűen tájékoztatni kell”.
76 Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Parlamentet nem tájékoztatták haladéktalanul az EU–Mauritius megállapodás tárgyalására és megkötésére irányuló eljárás minden szakaszában.
77 A Bíróság elé terjesztett iratokból ugyanis kitűnik, hogy a Tanács, miután bejelentette a Parlamentnek a tárgyalások megkezdését, csak három hónappal később, és 17 nappal azt követően tájékoztatta a megtámadott határozat elfogadásáról és az említett megállapodás aláírásáról, hogy azokat közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
78 Ebből az következik, hogy a Tanács megsértette az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdését.
79 E következtetést a Tanács azon érve sem teszi megkérdőjelezhetővé, amely szerint – mindenesetre – a megtámadott határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjában, így a Parlament tudomást szerezhetett volna róla. Az ilyen közzétételt ugyanis az EUMSZ 297. cikk írja elő, és megfelel azon közzétételi feltételeknek, amelyeknek valamely uniós jogi aktus alá van vetve a hatálybalépés érdekében, míg az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdéséből eredő tájékoztatási követelmény azért került előírásra, hogy biztosítani lehessen, hogy a Parlament képes legyen demokratikus ellenőrzést gyakorolni az Unió külső cselekvése felett, valamint, közelebbről, hogy ellenőrizhesse, hogy hatásköreit tiszteletben tartották‑e egy megállapodás megkötésére vonatkozó határozat jogalapja kiválasztásának következményeként.
80 Végül az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdése megsértésének a megtámadott határozat érvényességét érintő következményeket illetően meg kell állapítani, hogy az e rendelkezésben előírt eljárási szabály az EUMSZ 263. cikk második bekezdése értelmében vett lényeges eljárási szabálynak minősül, amelynek megsértése az ezzel érintett aktus semmisségét vonja maga után.
81 E szabály ugyanis azon demokratikus elvek kifejeződése, amelyeken az Unió alapul. Különösen a Bíróság már megállapította, hogy a Parlament jogalkotási eljárásban való részvétele azon alapvető demokratikus elvet tükrözi uniós szinten, amely szerint a nép képviselői testületen keresztül vesz részt a hatalomgyakorlásban (lásd ebben az értelemben: Roquette Frères kontra Tanács ítélet, 138/79, EU:C:1980:249, 33. pont, valamint Parlament kontra Tanács ítélet, EU:C:2012:472, 81. pont).
82 E tekintetben a Lisszaboni Szerződés – rendszer szinten – maga érvényesítette az említett szabály jelentőségét azzal, hogy egy olyan önálló rendelkezésbe illesztette azt be, amelyet az EUMSZ 218. cikkben szereplő valamennyi eljárásra alkalmazni kell.
83 Az bizonyos, hogy – amint az a jelen ítélet 55. pontjában is felidézésre került – az a szerep, amelyet a Lisszaboni Szerződés tulajdonított a Parlamentnek a KKBP területén, korlátozott marad.
84 Mindazonáltal e megállapításból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Parlamentet, mivel kizárták a kizárólag a KKBP‑re vonatkozó megállapodások megtárgyalásának és megkötésének eljárásából, megfosztották minden olyan jogától, hogy betekintsen ezen uniós politikába.
85 Épp ellenkezőleg, az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdésében előírt tájékoztatási követelményt éppen ezért kell alkalmazni valamennyi nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó eljárásra, a kizárólag a KKBP‑re vonatkozó megállapodásokat is beleértve.
86 Márpedig a Parlament, mivel nem tájékoztatták haladéktalanul és teljes körűen az eljárás minden szakaszában az EUMSZ 218. cikk (10) bekezdésének megfelelően, a megállapodás megkötését megelőző szakaszt is beleértve, nincs abban a helyzetben, hogy gyakorolja azon betekintési jogát, amelyet a Szerződések biztosítanak számára a KKBP területén, és hogy, adott esetben, érvényesítse álláspontját különösen azon megfelelő jogalapot illetően, amelyen a szóban forgó aktusnak alapulnia kell. E tájékoztatási követelmény megsértése e körülmények között sérti azokat a feltételeket, amelyek mellett a Parlament feladatait gyakorolja a KKBP területén, és következésképpen lényeges eljárási szabály megsértésének minősül.
87 E körülményekre figyelemmel a második jogalap megalapozott, következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni.
A megtámadott határozat joghatásainak fenntartásáról
88 Mind a Parlament, mind a Tanács, mind pedig a beavatkozó tagállamok nagy része azt kéri a Bíróságtól, hogy abban az esetben, ha megsemmisíti a megtámadott határozatot, tartsa fenn annak joghatásait, amíg az új határozatot el nem fogadják.
89 Az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében, ha a Bíróság szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított aktus azon joghatásait, amelyeket véglegesnek kell minősíteni.
90 Márpedig el kell ismerni, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése, anélkül hogy joghatásai fennmaradnának, alkalmas arra, hogy akadályozzák az EU–Mauritius megállapodás alapján végzett műveletek lefolytatását, és különösen az EUNAVFOR által őrizetbe vett, kalóztámadással gyanúsított személyekkel szembeni büntetőeljárás és büntetőper teljes érvényesülését.
91 Következésképpen a Bíróságnak gyakorolnia kell az EUMSZ 264. cikk második bekezdése által ráruházott hatáskört, és fenn kell tartania a megtámadott határozat joghatásait, amelynek megsemmisítéséről a jelen ítéletben határozott.
A költségekről
92 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanakkor ugyanezen szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit.
93 Mivel a jelen esetben mind a Parlament, mind a Tanács részlegesen pervesztes lett, úgy kell határozni, hogy maguk viselik saját költségeiket.
94 Az eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján a jogvitába beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság az Európai Unió és a Mauritiusi Köztársaság közötti, a kalóztámadások elkövetésével gyanúsított személyeknek és a kalóztámadásokkal összefüggésben lefoglalt javaknak az Európai Unió által vezetett tengeri erők részéről a Mauritiusi Köztársaság részére történő átadására vonatkozó feltételekről, valamint a kalóztámadások elkövetésével gyanúsított személyekre az átadást követően vonatkozó feltételekről szóló megállapodás aláírásáról és megkötéséről szóló, 2011. július 12‑i 2011/640/KKBP tanácsi határozatot megsemmisíti.
2) A Bíróság a 2011/640 határozat joghatásait fenntartja.
3) Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maguk viselik saját költségeiket.
4) A Cseh Köztársaság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, valamint az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
Aláírások