Language of document : ECLI:EU:C:2017:348

NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. május 4.(1)

C‑183/16. P. sz. ügy

Tilly‑Sabco

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Mezőgazdaság – Export‑visszatérítés – 1234/2007/EK rendelet – 162. és 164. cikk – Komitológiai eljárás – 182/2011/EU rendelet – 3. cikk – Baromfihús – Fagyasztott csirkék – 689/2013/EU rendelet – A visszatérítések megállapítására vonatkozó bizottsági gyakorlat – 0 euróban rögzített visszatérítés – Alkalmazandó határidők – Indokolási kötelezettség”






1.        Fellebbezésében a Tilly‑Sabco a Törvényszék T‑397/13. sz. ügyben hozott ítéletének(2) hatályon kívül helyezését kéri a Bíróságtól. A hivatkozott ítéletben a Törvényszék elutasította a Tilly‑Sabco által a 689/2013/EU rendelet(3) megsemmisítése iránt benyújtott keresetet, amely rendelet a fagyasztott csirkék bizonyos országokba történő exportja tekintetében nullában rögzítette a visszatérítések összegét. A szóban forgó fellebbezés számos különböző jogi kérdést vet fel.

2.        A megtámadott ítéletben a Törvényszék többek között megállapította, hogy a Bizottság export‑visszatérítések megállapítására vonatkozó jelenlegi gyakorlata megfelel a komitológiai szabályoknak, különösen a 182/2011/EU rendelet(4) 3. cikkében foglaltaknak. Lényegében ez a gyakorlat végrehajtási jogi aktusok tervezetének nagyon rövid időn belül történő előterjesztéséből és elfogadásából áll az információkiszivárgások és – a Bizottság állítása szerint – a spekulációk kockázatának minimalizálása érdekében. Továbbá a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság nem sértette meg az EUMSZ 296. cikk szerinti indokolási kötelezettségét azáltal, hogy a megtámadott rendelet elfogadása során a korábbi export‑visszatérítés összegét egyszerűen nullában rögzítette, anélkül hogy változtatott volna a megtámadott rendeletet megelőző rendeletben foglalt indokoláson. A Törvényszék számos egyéb, a fellebbező által hivatkozott megsemmisítési jogalapot elutasított.

3.        Az alábbiakban kifejtett okokból úgy vélem, hogy a Tilly‑Sabco által hivatkozott fellebbezési jogalapok közül egyik sem állja meg a helyét. Ezért a Bíróságnak azt javaslom, hogy utasítsa el a jelen fellebbezést.

I.      Jogi keret

A.      Az 1234/2007/EK rendelet(5)

4.        Az 1234/2007 rendelet „Az export‑visszatérítések alkalmazási köre” című 162. cikke szerint:

„(1)      A kivitel világpiaci árfolyamok vagy árak alapján történő lebonyolításának lehetővé tételéhez szükséges mértékben, valamint a[z EUMSZ 218. cikkel] összhangban kötött megállapodásokból eredő korlátokon belül az említett árfolyamok vagy árak és a[z uniós] árak közötti különbséget export‑visszatérítés révén ki lehet egyenlíteni:

a)      a következő ágazatok további feldolgozás nélkül exportálandó termékei esetében:

[…]

viii.      baromfihús;”

5.        Az 1234/2007 rendeletnek „Az export‑visszatérítés mértékének megállapítása” című 164. cikke értelmében:

„(1)      Az export‑visszatérítések a[z Unió] egészére nézve azonosak. A rendeltetési helytől függően azonban lehetnek eltérések, különösen amennyiben ezt a világpiaci helyzet, egyes piacok sajátos követelményei vagy a[z EUMSZ 218. cikkel] összhangban kötött megállapodásokból eredő kötelezettségek szükségessé teszik.

(2)      A visszatérítések mértékét a Bizottság állapítja meg.

A visszatérítések megállapíthatók:

a)      rendszeres időközönként;

b)      pályázati felhívással olyan termékek esetében, amelyekre vonatkozóan erről az eljárásról ezen rendelet alkalmazásának a 204. cikk (2) bekezdése szerinti időpontját megelőzően már rendelkeztek.

Amennyiben a visszatérítés mértékét nem pályázati eljárás útján állapítják meg, legalább három havonta egyszer meg kell állapítani azoknak a termékeknek a jegyzékét, amelyekre export‑visszatérítés jár, valamint a visszatérítés összegét. A visszatérítés összege azonban három hónapon túl is azonos szinten maradhat, és ha szükséges, a Bizottság – a 195. cikk (1) bekezdésében említett bizottság segítsége nélkül – valamely tagállam kezdeményezésére vagy saját kezdeményezésére a közbeeső időszakban is módosíthatja azt.

(3)      Az egyes meghatározott termékekre vonatkozó visszatérítés mértékének megállapításakor az alábbi tényezők legalább egyikét figyelembe kell venni:

a)      a fennálló helyzet és a várható tendenciák a következők tekintetében:

–      az adott termék árai és rendelkezésre állása a[z uniós] piacon,

–      a termék világpiaci árai;

b)      a közös piacszervezés céljai, azaz az egyensúlynak, valamint az árak és a kereskedelem természetes fejlődésének a biztosítása ezen a piacon;

c)      a[z uniós piacon] a kínálat és a kereslet közötti elhúzódó egyensúlyhiányt okozó zavarok elkerülésének a szükségessége;

d)      a tervezett export gazdasági vonatkozásai;

e)      a[z EUMSZ 218. cikknek] megfelelően kötött megállapodásokból eredő korlátok;

f)      a[z uniós] alaptermékeknek a harmadik országokba való kivitelre szánt, feldolgozott áruk előállításához történő felhasználása és a harmadik országokból a feldolgozási szabályok alapján behozott termékek felhasználása közötti egyensúly megteremtésének a szükségessége;

g)      a legméltányosabb mértékű költségek az értékesítés, valamint a[z uniós] piacokról a[z uniós] kikötőkbe vagy más exporthelyszínekre történő szállítás, továbbá a rendeltetési országokba való továbbítás vonatkozásában;

h)      a[z uniós] piacon meglévő kereslet;

i)      a sertéshús‑, a tojás‑ és a baromfihús‑ágazat tekintetében az ezen ágazatok termékeinek a[z Unión] belüli előállításához szükséges takarmánygabona‑mennyiség [uniós] árai és világpiaci árai közötti különbség.

[…]”

6.        Az 1234/2007 rendelet „Bizottság” című 195. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A Bizottság munkáját a mezőgazdasági piacok közös szervezésével foglalkozó irányítóbizottság (a továbbiakban: bizottság) segíti.

(2)      Az e bekezdésre történő hivatkozáskor az 1999/468/EK[(6)] határozat 4. és 7. cikkét kell alkalmazni.

Az 1999/468/EK határozat 4. cikkének (3) bekezdésében megállapított időtartam egy hónap.”

B.      A 182/2011/EU rendelet

7.        A 182/2011 rendelet hatályon kívül helyezte és felváltotta az 1999/468 határozatot. A rendelet „Közös rendelkezések” című 3. cikke szerint:

„(1)      Az e cikkben foglalt közös rendelkezések a 4–8. cikkben említett valamennyi eljárásra alkalmazandók.

(2)      A Bizottságot egy, a tagállamok képviselőiből álló bizottság segíti. A bizottság elnöke a Bizottság egy képviselője. Az elnök nem vesz részt a bizottsági szavazásban.

(3)      Az elnök a bizottság elé terjeszti a Bizottság által elfogadandó végrehajtási jogi aktus tervezetét.

Az elnök a bizottság ülését – a kellően indokolt esetek kivételével – legkorábban a végrehajtási jogi aktus tervezetének és a napirendtervezetnek a bizottság elé terjesztésétől számított 14. napra hívja össze. A bizottság az elnök által az ügy sürgősségének megfelelően megállapított határidőn belül véleményt nyilvánít a végrehajtási jogi aktus tervezetéről. A határidőket arányosan kell megállapítani, elegendő időt és megfelelő lehetőséget biztosítva a bizottsági tagoknak a végrehajtási jogi aktus tervezetének vizsgálatára és a véleménynyilvánításra.

[…]”

8.        A 182/2011 rendelet „Vizsgálóbizottsági eljárás” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(2)      Ha a bizottság véleménye kedvező, a Bizottság elfogadja a végrehajtási jogi aktus tervezetét.

(3)      A 7. cikk sérelme nélkül, ha a bizottság véleménye kedvezőtlen, a Bizottság nem fogadhatja el a végrehajtási jogi aktus tervezetét. Amennyiben szükség van végrehajtási jogi aktusra, az elnök további megvitatás céljából a kedvezőtlen véleménynyilvánítástól számított két hónapon belül a végrehajtási jogi aktus tervezetének módosított változatát ugyanazon bizottság elé terjesztheti, vagy a végrehajtási jogi aktus tervezetét a véleménynyilvánítástól számított egy hónapon belül a fellebbviteli bizottság elé terjesztheti.

(4)      Ha a bizottság nem nyilvánított véleményt, a Bizottság elfogadhatja a végrehajtási jogi aktus tervezetét, a második albekezdésben meghatározott esetek kivételével. Amennyiben a Bizottság nem fogadja el a végrehajtási jogi aktus tervezetét, az elnök a bizottság elé terjesztheti annak módosított változatát.

A 7. cikk sérelme nélkül a Bizottság nem fogadhatja el a végrehajtási jogi aktus tervezetét, amennyiben:

[…]

c)      a bizottság tagjainak egyszerű többsége ellenzi azt.

[…]”

9.        A 182/2011 rendelet „Végrehajtási jogi aktusok elfogadása kivételes esetekben” című 7. cikke szerint:

„Az 5. cikk (3) bekezdésétől és az 5. cikk (4) bekezdésének második albekezdésétől eltérve, a Bizottság elfogadhatja a végrehajtási jogi aktus tervezetét, amennyiben annak haladéktalan elfogadásának elmaradása jelentős piaci zavarokat okozna a mezőgazdaság terén, vagy az EUMSZ 325. cikk értelmében veszélyeztetné az Unió pénzügyi érdekeit.”

II.    Az eljárás háttere

10.      A Tilly‑Sabco közel‑keleti országokba irányuló, egész fagyasztott csirkék exportjával foglalkozó francia társaság.

11.      A Bizottság az export‑visszatérítésekre irányadó, az 1234/2007 rendeletben, különösen annak 162. és 164. cikkében lefektetett elvekkel összhangban végrehajtási rendeletekben rendszeresen megállapította az export‑visszatérítések összegét a baromfihús‑ágazatban.

12.      Az 525/2010/EU rendelet(7) elfogadása óta ezen visszatérítések összege fokozatosan csökkent a fagyasztott csirkék három kategóriája tekintetében. Az export‑visszatérítések összegét először 40 euró/100 kg‑ról 32,50 euró/100 kg‑ra csökkentették. Miután ezt nyolc egymást követő végrehajtási rendelet fenntartotta, ez utóbbi összeg 21,70 euró/100 kg‑ra csökkent a 962/2012/EU rendelet(8) alapján.

13.      A 33/2013/EU rendelet új csökkentést vezetett be, amellyel a visszatérítések összege a fagyasztott csirkék szóban forgó három kategóriája tekintetében 10,85 euró/100 kg lett.(9) Ezt az összeget a 360/2013/EU rendelet(10) fenntartotta.

14.      A Bizottság a megtámadott rendelettel különösen a fagyasztott csirkék három kategóriája tekintetében nullában rögzítette az export‑visszatérítések összegét.

15.      A visszatérítéseknek a megtámadott rendelet mellékletében a másik hat termékkategória – főként naposcsibék – tekintetében megállapított, az 1056/2011/EU rendelet(11) által nullában meghatározott összege nem módosult.

16.      A megtámadott rendelet melléklete szerint az export‑visszatérítésekkel érintett célországok többek között a közel‑keleti országok.

17.      A megtámadott rendelet vonatkozó preambulumbekezdései szerint:

„(1)      Az 1234/2007/EK rendelet 162. cikkének (1) bekezdése szerint a rendelet I. mellékletének XX. részében említett termékek világpiaci ára és uniós piaci ára közötti különbséget export‑visszatérítés révén ki lehet egyenlíteni.

(2)      A baromfihús‑ágazat jelenlegi piaci helyzetére való tekintettel indokolt export‑visszatérítéseket megállapítani az 1234/2007/EK rendelet 162., 163., 164., 167. és 169. cikkében meghatározott szabályokkal és kritériumokkal összhangban.

(3)      Az 1234/2007/EK rendelet 164. cikkének (1) bekezdése szerint a visszatérítés mértéke a rendeltetési helytől függően változhat, különösen amennyiben ezt a világpiaci helyzet, egyes piacok sajátos követelményei vagy a[z EUMSZ 218.] cikkével összhangban kötött megállapodásokból eredő kötelezettségek szükségessé teszik.

[…]

(6)      A piaci zavarok elkerülése, a piaci spekulációk megelőzése, valamint a hatékony kezelés biztosítása érdekében indokolt, hogy e rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján lépjen hatályba.

(7)      A mezőgazdasági piacok közös szervezésével foglalkozó irányítóbizottság nem nyilvánított véleményt az elnöke által kitűzött határidőn belül.”

18.      A megtámadott ítélet 76–82. pontja szerint a megtámadott rendeletet az alábbi körülmények között fogadták el.

19.      2013. július 16‑án a Bizottság levélben megküldte az 1234/2007 rendelet 195. cikkének (1) bekezdésében hivatkozott bizottság (a továbbiakban: irányítóbizottság) tagjainak az „EU Market situation for poultry” (a baromfihús uniós piaci helyzete) című dokumentumot.

20.      Az irányítóbizottság 2013. július 18. délelőttje folyamán tartott ülésén a Bizottság ismertette a baromfihús piacának helyzetét. Ugyanaznap délután, ezen ülés 13:00 óra után tovább folytatódó részében a Bizottság előterjesztette a megtámadott rendelet tervezetét (a továbbiakban: rendelettervezet). A rendelettervezet az export‑visszatérítéseket rögzítő korábbi rendelet fénymásolata volt, amelyen a visszatérítési összegekre vonatkozó részeket ceruzával áthúzták.

21.      A rendelettervezetet ezt követően szavazásra bocsátották. A mezőgazdasági és vidékfejlesztési főigazgatóság főigazgatója ugyanaznap 15 óra 46 perckor elvégezte az önhitelesítéssel kapcsolatos alakiságokat, annak érdekében, hogy a megtámadott rendeletet másnap az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzé lehessen tenni, azért, hogy azonnal hatályba léphessen és alkalmazható legyen.

22.      Az irányítóbizottságban összegyűlt tagállami képviselők egyike sem kifogásolta a Bizottság által alkalmazott módszert vagy határidőket.

III. A Törvényszék előtti eljárás

23.      A Törvényszékhez 2013. augusztus 6‑án benyújtott keresetlevelében a Tilly‑Sabco a megtámadott rendelet megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. Keresetének alátámasztásaként öt megsemmisítési jogalapra hivatkozott, amelyeket i. a lényeges eljárási szabályok megsértésére és az eljárással való visszaélésre; ii. egy eljárási hibára és a hatáskör hiányára; iii. az indokolás hiányára; iv. a jogszabályok megsértésére, illetve nyilvánvaló értékelési hibára; valamint v. a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított.

24.      Ugyanaznap a Tilly‑Sabco azt kérte a Törvényszéktől, hogy a megsemmisítés iránti kereset elbírálásáig rendelje el a megtámadott rendelet végrehajtásának felfüggesztését. A 2013. augusztus 29‑i végzés engedélyezte a Francia Köztársaság részére a fenti kérelem támogatása végett a beavatkozást. A Törvényszék elnöke a 2013. szeptember 26‑án hozott végzésével elutasította a hivatkozott kérelmet.(12)

25.      A 2014. április 7‑i végzés engedélyezte a Doux SA számára az eljárásba való beavatkozást a Tilly‑Sabco megsemmisítés iránti keresetében foglalt kérelmeinek támogatása végett.

26.      A 2015. április 22‑i nyilvános tárgyalást követően a Törvényszék elutasította a Tilly‑Sabco megsemmisítés iránti keresetét, és a saját költségei viselésére kötelezte, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is. A Törvényszék szintén a saját költségei viselésére kötelezte a Bizottságot, a Francia Köztársaságot és a Doux SA‑t.

IV.    A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

27.      A Bírósághoz 2016. március 31‑én benyújtott fellebbezésében a Tilly‑Sabco azt kéri, hogy a Bíróság:

–        a keresetet elfogadhatónak nyilvánító rész kivételével helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

–        az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikkével összhangban érdemben határozzon az ügyben, és semmisítse meg a megtámadott rendeletet;

–        a Bizottságot kötelezze az első‑ és másodfokú eljárás költségeinek a viselésére.

28.      A Bírósághoz 2016. június 17‑én benyújtott válaszában a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

–        utasítsa el a fellebbezést;

–        a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

29.      A felek előadásait a 2017. március 1‑jén tartott tárgyaláson hallgatták meg.

V.      Értékelés

A.      Bevezető megjegyzések

30.      Fellebbezésének alátámasztásaként a Tilly‑Sabco négy, jellemzően több részből álló jogalapra hivatkozik. Lényegét tekintve a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte: i. a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdését; ii. az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (2) bekezdését; iii. az EUMSZ 296. cikket és iv. az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (3) bekezdését, vagy nyilvánvaló értékelési hibát követett el a hivatkozott rendelkezés vizsgálatakor. A felek álláspontjainak összefoglalását követően egyesével foglalkozom valamennyi fellebbezési jogalappal.

31.      Az első fellebbezési jogalap tűnik a legkényesebbnek. Ez az export‑visszatérítések megállapítása során a Bizottság irányítóbizottsággal való együttműködésének jogszerűségére vonatkozik. A Bizottság közölte a Törvényszékkel (lásd a megtámadott ítélet 79. pontját), hogy 1962 óta ezt a gyakorlatot alkalmazta.

32.      Ezzel a kérdéssel szorosan összefügg a tény, hogy a jelen ügy tárgyát egy olyan rendelet képezi, amelynek mintájául egy majdnem azonos szövegezésű, általa hatályon kívül helyezett és felváltott rendelet szolgált, amelyben csupán egyes számadatok tekintetében hozott változást. Az ilyen „sablonrendeletek” az indokolási kötelezettség, valamint a Bizottság arra vonatkozó lehetősége tekintetében is kérdéseket vetnek fel, hogy a visszatérített összeg nullában való megállapítása által de facto beszüntesse az 1234/2007 rendelet szerinti úgynevezett időszakos mezőgazdasági jogi eszközök elfogadását.

33.      Szintén említést érdemel az a tény, hogy a megtámadott ítélettel egy napon hozott másik két ítéletében a Törvényszék elutasította a Doux(13) és a Francia Köztársaság(14) által a megtámadott rendelettel szemben előterjesztett megsemmisítés iránti keresetet. Azok az ítéletek jogerőre emelkedtek, mivel ellenük nem nyújtottak be fellebbezést a Bíróság előtt.

34.      Végezetül a megtámadott ítélet 28–68. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt valamennyi követelmény teljesült, különösen az, miszerint a megtámadott rendelet nem von maga után végrehajtási intézkedéseket.(15) A Bizottság, amely a Törvényszék előtt kifogást terjesztett elő a fellebbező álláspontjával szemben,(16) nem nyújtott be fellebbezést a megtámadott ítélet e részével szemben. Ilyen körülmények között a Bíróságnak nem szükséges hivatalból vizsgálnia, hogy a megtámadott ítélet helyes‑e e pont tekintetében.(17)

B.      Az első fellebbezési jogalap: a 182/2011 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének Törvényszék általi téves értelmezése

1.      A felek érvei

35.      Az első fellebbezési jogalap első részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 70–146. pontjában tévesen értelmezte a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése szerinti „arányos határidő” fogalmát. Álláspontja szerint nem tekinthető az arányos határidő betartásának, ha a rendelettervezet átadására olyan ülésen kerül sor, amely 13 óra után kezdődött és 15 óra 46 perckor ért véget. Válaszában továbbá azzal érvel, hogy sosem vitatták a magánszemélyek arra vonatkozó lehetőségét, hogy a 182/2011 rendelet megsértésére hivatkozzanak, és ennek el nem ismerése ellentétes lenne az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével.

36.      A hivatkozott fellebbezési jogalap második részében a Tilly‑Sabco előadja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 86., 110–115. és 128. pontjában a sürgősség feltételének vizsgálata során téves értelmezésre jutott, illetve ellentmondott önmagának. Érvelése szerint a Törvényszék nem tehette meg, hogy egyrészről egyidejűleg megállapítja a sürgősség hiányát, másrészről pedig hangsúlyozza a rendelettervezet ülésen történő benyújtását esetlegesen indokoló információkiszivárgás olyan kockázatát, amely kockázat szerinte nem indokol sürgősséget. A Tilly‑Sabco a válaszában az 1999/468 határozattal összefüggésben az eljárási alapszabályzatra(18) hivatkozik, amely kimondja, hogy „különösen az emberek vagy állatok egészségét fenyegető veszély esetében” rendkívüli sürgősség áll fenn.

37.      A szóban forgó fellebbezési jogalap harmadik részével a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 92–108. pontjában összekeverte a piaci helyzettel kapcsolatos dokumentumok megküldésére vonatkozó határidőt a rendelettervezet továbbítására vonatkozó határidővel. A rendelettervezet irányítóbizottság tagjai által történő kézhezvételét követően hátralévő pár perc rendkívül rövid vagy nulla határidőt eredményezett, ami megakadályozta, hogy a hivatkozott bizottság figyelembe vegye az összes szükséges körülményt.

38.      A hivatkozott fellebbezési jogalap negyedik részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy azáltal, hogy a megtámadott ítélet 111–118. pontjában érvényesítette a Bizottság 1962 óta folytatott gyakorlatát, a Törvényszék megsértette a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdését. Álláspontja szerint semmi nem akadályozta a Bizottságot abban, hogy a gyakorlatának való megfelelés érdekében átírja a szóban forgó rendeletet.

39.      Végezetül a hivatkozott fellebbezési jogalap ötödik részében a Tilly‑Sabco azzal érvel, hogy a Törvényszék önmagának mondott ellent azáltal, hogy egyrészt a megtámadott ítélet 149. pontjában rögzítette, hogy a Bizottság előadta hogy a visszatérítések nullában való megállapítása a pillanatnyi piaci helyzeten alapult, másrészt az ítélet 255. pontjában később azt mondta ki, hogy a Bizottság előadta, hogy az alkalmazandó mérték fokozatos csökkentése egy folyamatban lévő, tehát nem fennálló helyzet eredménye.

40.      A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

2.      Értékelés

41.      A szóban forgó fellebbezési jogalappal együtt fogok foglalkozni, mivel lényegében minden része (az ötödiket kivéve) a 182/2011 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének a Törvényszék által különböző módokon történő állítólagos téves értelmezésére vonatkozik.

42.      A megtámadott ítélet 91. pontjában a Törvényszék úgy vélte, hogy a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése főszabály szerint nem zárja ki valamely végrehajtási jogi aktus tervezetének bizottsági ülésen történő benyújtását. A megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás körülményeinek értékelését követően a szóban forgó ítélet 108. pontjában megállapította, hogy a rendelettervezet benyújtása és annak szavazásra bocsátása között rendelkezésre álló időtartam elegendő volt ahhoz, hogy megfelelő lehetőséget biztosítson az irányítóbizottsági tagoknak az említett tervezet megvizsgálására és a véleménynyilvánításra. Ezt követően az ítélet 114. pontjában megállapította, hogy a hivatkozott rendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában foglaltak szerint a Bizottság feladata dönteni a sürgősség kérdésében, és a bírósági felülvizsgálat terjedelme mindössze annak vizsgálatára korlátozódik, hogy nem történt‑e nyilvánvaló értékelési hiba vagy hatáskörrel való visszaélés. Az ítélet 119. és 120. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy az irányítóbizottság véleménynyilvánítására szolgáló időtartam arányos volt, és a Bizottság sürgősségre vonatkozó értékelése nem minősült sem nyilvánvaló értékelési hibában szenvedőnek, sem hatáskörrel való visszaélésnek, következésképpen a Bizottság nem sértette meg a hivatkozott rendelkezést. A Törvényszék ezt követően a megtámadott ítélet 123. és 124. pontjában megállapította, hogy amennyiben a fellebbezőnek szándékában állt az irányítóbizottság belső eljárási szabályainak(19) megsértésére alapított fellebbezési jogalap előterjesztése, magánszemélyek ilyen szabályok megsértésére nem hivatkozhatnak. Végezetül a teljesség érdekében az ítélet 125–129. pontjában megállapította, hogy még ha a Bizottság megsértette is volna a szóban forgó rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében foglaltakat, a megállapított határidő elegendőnek bizonyult, következésképpen a rendelkezés esetleges megsértése nem vezetne a megtámadott rendelkezés megsemmisítéséhez.

43.      Bár a Tilly‑Sabco a fellebbezésében utal arra, hogy a szóban forgó ügyben nem hivatkoztak olyan sürgősségre, amely gyorsított eljárást indokolt volna, a fellebbezésében kérelemként nem hozta fel az eljárási alapszabályzatban (lásd a fenti 36. pontot) használt „sürgősség” fogalmára vonatkozó konkrét érvét, amely ebből következően elkésett, mivel a Bizottság válaszában foglaltak nem indokolták ennek az érvnek a fellebbező válaszában történő előterjesztését.(20) Még ha abból is indulunk ki azonban, hogy ez a konkrét érv elfogadható, nem állja meg a helyét, mivel magánszemélyek nem hivatkozhatnak ilyen eljárási szabályokra, amint azt később kifejtem.

44.      Most a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésével foglalkozom. A hivatkozott rendelkezés három külön szabályt tartalmaz.

45.      Először előírja, hogy a Bizottság az ülést legkorábban a végrehajtási jogi aktus tervezetének és a napirendtervezetnek az irányítóbizottság elé terjesztésétől számított 14. napra hívja össze, „a kellően indokolt esetek kivételével” (a továbbiakban: első szabály).

46.      Ezt követően előírja, hogy az irányítóbizottság a Bizottság által „az ügy sürgősségének megfelelően” megállapított határidőn belül véleményt nyilvánítson a végrehajtási jogi aktus tervezetéről (a továbbiakban: második szabály).

47.      Végezetül megállapítja, hogy a határidőket „arányosan” kell megállapítani, „elegendő időt és megfelelő lehetőséget” biztosítva az irányítóbizottsági tagoknak a végrehajtási jogi aktus tervezetének vizsgálatára és a véleménynyilvánításra (a továbbiakban: harmadik szabály).

48.      A 182/2011 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének szövege azonnal egyértelművé teszi, hogy nem létezik abszolút határidő. Még – az első szabályhoz hasonlóan – meghatározott határidő említése esetén is lehetőség van annak módosítására. Ezért egyetértek a Törvényszékkel abban, hogy a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése főszabály szerint nem zárja ki valamely rendelettervezetnek a bizottság ülése során történő benyújtását.

49.      A biztonság kedvéért, úgy tűnik, hogy az első két szabály, amely a Bizottság és az irányítóbizottság tekintetében konkrét feladatokat, valamint azokra vonatkozó határidőket határoz meg, korlátozza a rövid határidők megállapítására vonatkozó lehetőséget. Ugyanez elmondható a harmadik szabály tekintetében is, amely általános klauzula szerepét vállalja fel.

50.      Ugyanakkor mindhárom szabály tökéletlen: a 182/2011 rendelet sehol sem fejti ki, hogy mit ért „kellően indokolt esetek”, „sürgősség”, „arányos” vagy „elegendő idő és megfelelő lehetőségek” alatt. Ezek a szabályok közelebb állnak a politikai nyilatkozatokhoz, mint a szigorú szabályokhoz. Számomra különösen úgy tűnik, hogy teljesen a körülményektől függ annak megítélése, hogy az első szabály értelmében „kellően indokolt‑e” a végrehajtási jogi aktus tervezetének és a napirendtervezetnek az irányítóbizottság elé terjesztésére nyitva álló határidő lerövidítése, és a harmadik szabály értelmében „arányos‑e” a bizottságnak a véleménynyilvánításra biztosított határidő.

51.      Ami a második szabályt illeti, a szóban forgó rendelkezés valójában nem is hivatkozik a sürgősség eseteire, hanem inkább „az ügy sürgősségének megfelelően” kifejezést használja, amely eltérő jelentést hordoz. Ezek a feltételek még azt sem zárnák ki, hogy sürgős esetekben hosszú határidőt, míg triviális ügyekben rövid határidőt állapítsanak meg. Mindenesetre a második szabály nem tartja fenn a sürgős eseteknek a gyorsabb eljárást. Ezt a 182/2011 rendelet más rendelkezései is alátámasztják.

52.      Valóban, összefüggéseit tekintve másik rendelkezés, nevezetesen a 182/2011 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése említi a gyors cselekvés lehetőségét a sürgősséget igénylő – vagy még inkább a rendkívüli sürgősséget igénylő – esetekben.(21) Beszédes, hogy a hivatkozott rendelkezésben megállapított határidők nem említenek hosszabbítási lehetőséget.

53.      Hasonlóképpen, a 182/2011 rendelet 5. cikke (3) és (4) bekezdésétől eltérő 7. cikke olyan eljárásról rendelkezik, amely alapján a Bizottság elfogadhatja a végrehajtási jogi aktus tervezetét, amennyiben „haladéktalan elfogadásának elmaradása” jelentős piaci zavarokat okozna a mezőgazdaság terén, vagy veszélyeztetné az Unió pénzügyi érdekeit. A hivatkozott rendelkezés hasznossága csökkenne, vagy még inkább megszűnne, ha a második szabály értelmében csak a sürgősséget igénylő esetekben kérhetné a Bizottság az irányítóbizottságtól, hogy nagyon rövid időn belül nyilvánítson véleményt a végrehajtási jogi aktus tervezetéről.

54.      Továbbá azok a szándékok, amelyek alapján az 1234/2007 rendelet „A Bizottság szervezése” című 196. cikkét megszövegezték, amely szerint „a[z irányítóbizottság] üléseinek összeállítása során figyelembe kell venni különösen annak feladatkörét, az ülésén tárgyalandó kérdés sajátosságait és a megfelelő szakértelem igénybe vételének szükségességét”, azt az elképzelést támasztják alá, hogy a [182/2011 rendelet] 3. cikk[ének] (3) bekezdésében foglalt határidők rugalmasak, és a Bizottság azokat saját mérlegelési jogkörében eljárva állapíthatja meg.

55.      Ezen túlmenően, teleológiai szempontból, a 182/2011 rendelet célkitűzése annak biztosítása, hogy a Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési eljárások egyértelműek, hatékonyak és a végrehajtási jogi aktus jellegével arányosak legyenek, továbbá hogy tükrözzék az EUMSZ intézményi követelményeit, valamint az 1999/468/EK határozat végrehajtása során nyert tapasztalatokat, illetve az annak során követett közös gyakorlatokat. A vizsgálóbizottsági eljárás különösen annak biztosítására szolgál, hogy a Bizottság az irányítóbizottság véleményével összhangban nem álló végrehajtási jogi aktusokat ne fogadhasson el.(22) Ezzel szemben a szóban forgó eljárás nem annak biztosítását tűzte ki céljául, hogy a Bizottság ne fogadhasson el olyan végrehajtási jogi aktusokat, amelyek ellen magánjogi gazdasági szereplők tiltakoznak.

56.      Ebben az összefüggésben megkockáztatom, hogy párhuzamot vonjak. A Bíróság valóban megengedte a tagállamok számára, hogy belső eljárási szabályok megsértésére hivatkozzanak,(23) továbbá úgy határozott, hogy az intézmények nem térhetnek el ezektől az eljárási szabályoktól, anélkül, hogy módosítanák őket.(24) Ugyanakkor ismételten megállapította, hogy valamely intézmény eljárási szabályzatának a célja az, hogy a megfelelő igazgatás érdekében megszervezze belső szolgálatainak a működését. Ebből következően magánszemélyek nem hivatkozhatnak az ilyen szabályok állítólagos megsértésére, mivel ezeknek a szabályoknak nem célja a magánszemélyek védelme.(25) Az ilyen eljárási szabályzatban foglalt valamely szabály megsértése csak abban az esetben teremt jogalapot megsemmisítés iránti kereset benyújtására, ha olyan lényeges eljárási szabálynak minősül – mint például az aktusok hitelesítése –, amely a jogbiztonság garantálására irányul.(26) A szóban forgó fellebbezés esetében azonban nem ez a helyzet.

57.      A fenti 50. pontban említettek szerint a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt mindhárom szabályban pontatlan fogalmak szerepelnek. Ezért fontos, hogy speciális eljárási szabályok megfelelő módon kifejtsék ezeket a fogalmakat.(27) Az irányítóbizottság eljárási szabályzatában erre sor került. Ennek megfelelően számomra úgy tűnik, hogy fennáll annak a kockázata, hogy az előző pontban említett állandó ítélkezési gyakorlat kijátszhatóvá válna, amennyiben teret nyerne az az elképzelés, hogy magánszemélyek olyan magasabb rendű rendelkezésekből következtethetnének szigorú szabályokra, mint például a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése, amelyet úgy tűnik, az Unió jogalkotói szándékosan fogalmaztak meg ilyen általános és képlékeny formában.

58.      Ez azonban nem kérdőjelezi meg azt a körülményt, hogy a 182/2011 rendeletben foglalt szabályok az EUMSZ 288. cikk értelmében kötelezőek és közvetlenül alkalmazandóak, és ezért a fellebbezőhöz hasonló magánszemélyek az Unió bíróságai előtt főszabály szerint hivatkozhatnak ezekre a szabályokra a rendelkezéseik megsértésével elfogadott eszközök érvényességének megtámadása érdekében. Támadhatják például azt a körülményt, hogy egyáltalán nem tartottak ülést. Ugyanakkor ez azon a tényen sem változtat, hogy konkrét ellenkező szabályok hiányában a komitológiai szabályok általában nem ruháznak magánszemélyekre jogokat.(28) A jelen esetben a hivatkozott rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében meghatározott határidők túl pontatlanok ahhoz, hogy magánszemélyek részére kereshetőségi jogot biztosítsanak.(29) Ennek felismerése nem minősül a fellebbezőt a Charta 47. cikke alapján megillető jogok megsértésének.

59.      Ami a Törvényszék által lefolytatott felülvizsgálatot illeti, egyetértek ezzel a bírósággal abban, hogy a Bíróság a Németország kontra Bizottság ítéletében úgy határozott, hogy a komitológiai eljárás során a Bizottság feladata dönteni egy adott ügy elbírálása sürgősségének kérdésében, és a bírói felülvizsgálat terjedelme valamely nyilvánvaló hiba vagy hatáskörrel való visszaélés fennállásának vizsgálatára korlátozódik.(30) Ez az ítélet azonban az ügyben érintett bizottság eljárási szabályzatának értelmezésén alapult, amely ügyben egy tagállam – nem pedig magánszemély – vitatta a Bizottság álláspontját az ügy sürgőssége kérdésében. Következésképpen ez az ítélet nem közvetlenül releváns a jelen fellebbezés szempontjából, bár a Francia Köztársaság által előterjesztett megsemmisítés iránti kereset esetében akár releváns is lehetett volna. Sokat elárul azonban, hogy a hivatkozott tagállam sem a 182/2011 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének, sem az irányítóbizottság eljárási szabályzatának megsértésére hivatkozással nem vitatta a megtámadott rendeletet.(31)

60.      Ezért úgy vélem, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a Bizottság nem sértette meg a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdésében foglaltakat. Ezt a fellebbező által felhozott egyik érv sem kérdőjelezte meg.

61.      Az első jogalap első három részében felhozott érvek ugyanis nem támasztják alá a kérelmet, mivel az exportőröknek a jelen ügyben fennálló körülmények között a 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése értelmében nincsen arra vonatkozó kereshetőségi joguk, hogy vitassák a Bizottság irányítóbizottsággal folytatott együttműködésének módját.

62.      Ezen túlmenően a fellebbező tévesen hivatkozik arra a szóban forgó fellebbezési jogalap harmadik részében, hogy a Törvényszéknek elegendő bizonyíték állt a rendelkezésére annak megállapításához, hogy az irányítóbizottság nem volt a döntése meghozatalához szükséges minden elem birtokában. A 182/2011 rendelet 3. cikkének (3) bekezdése mindössze a végrehajtási jogi aktus tervezetének és a napirendtervezetnek az irányítóbizottság elé terjesztését követeli meg a Bizottságtól, nem pedig más dokumentumét. Így szigorú értelemben véve a Bizottság nem volt köteles bemutatni az irányítóbizottság előtt az export‑visszatérítések számítására vonatkozó azon elméleti számításait, amelyek az uniós piacok árai és a világpiaci árak közötti különbségen alapulnak (a továbbiakban: elméleti számítás).(32) Amint az az alábbi 107. és 108. pontból is egyértelmű következik majd, téves a fellebbező azon állítása, hogy az export‑visszatérítések célja, hogy a kereskedők számára a kivitel lehetővé tételével kiegyenlítse az uniós piacok és a világpiacok közötti különbséget, ami feltételezi, hogy a Bizottság és az irányítóbizottság figyelemmel van az exportőrök helyzetére.

63.      Az első fellebbezési jogalap negyedik része hasonlóan hibás, mivel mindkét irányban hat: amint azt a Bizottság a tárgyaláson előadta, a gyakorlatát jogszerűnek tekintette, és nem látta szükségét a komitológiai szabályok megváltoztatásának, függetlenül a gyakorlat fennállásának időtartamától.

64.      Az első fellebbezési jogalap ötödik része nem azzal foglalkozik, hogy elegendő ideje volt‑e az irányítóbizottságnak arra, hogy állást foglaljon a rendelettervezet tekintetében, hanem inkább a választott eljárás és a megtámadott rendelet preambulumbekezdései közötti állítólagos ellentmondásra hivatkozik. Ez a kérdés inkább a harmadik fellebbezési jogalapot érinti, amellyel a 78. és azt követő pontokban foglalkozom. Mindazonáltal a Törvényszék a megtámadott ítélet 149. pontjában nem a saját, hanem a Bizottság álláspontját rögzítette. Következésképpen a Bizottság álláspontjának az elfogadásával a Törvényszék nem mondhatott ellent önmagának. Mindenesetre valamely piaci helyzet egyidejűleg lehet aktuális (fennálló) és folyamatban lévő, ezért e tekintetben nem látok ellentmondást.

65.      Összefoglalva, mivel a fellebbező az első fellebbezési jogalap öt része közül egyikben sem volt eredményes, ezt a jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

66.      Ezen túlmenően a fenti megállapításra figyelemmel, szükségtelennek tartom vizsgálni, hogy az irányítóbizottságnak a rendelettervezet megfontolására biztosított hosszabb idő eltérő eredményre vezethetett‑e volna az export‑visszatérítések megállapított összege tekintetében.(33)

C.      A második fellebbezési jogalap: az 1234/2007 rendelet 164. cikke (2) bekezdésének téves értelmezése, valamint a Törvényszék indokolásában fennálló ellentmondás

1.      A felek érvei

67.      A Tilly‑Sabco azzal érvel, hogy azáltal, hogy a megtámadott ítélet 200. pontjában elutasították azt a véleményét, mely szerint a megtámadott rendelet nem „időszakos mezőgazdasági eszköz” volt, a Törvényszék nem értékelte ezt a szempontot, annak ellenére, hogy a főigazgató számára adott szóban forgó átruházott felhatalmazás ilyen eszközöket érintett. Mivel a megtámadott rendeletet nem váltotta fel új rendelet, nem lehetett – függetlenül annak indokától – az átruházott felhatalmazás szerinti időszakos mezőgazdasági eszköz, következésképpen a fellebbező álláspontja szerint a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy ilyen eszköz volt. Válaszában azzal érvel, hogy a meg nem újítása előre meghatározott irányvonal eredménye volt, és a Törvényszék nem kifogásolta a Bizottság azon mulasztását, hogy az nem vette figyelembe az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének a) pontja szerinti „várható folyamatokat”, függetlenül attól, hogy ezt a 2013. július 18‑i bizottsági ülésen mulasztotta el, vagy azáltal, hogy az export‑visszatérítések szintjének újbóli értékelése érdekében nem hívott össze ülést 2013 októberében.

68.      A Bizottság visszautasítja ezeket az érveket.

2.      Értékelés

69.      Ezt a fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

70.      Először is, egyetértek a Bizottsággal abban, hogy nem világos a szóban forgó fellebbezési jogalap pontos terjedelme. Általános értelemben a fellebbező érvei összességében időnként kevésbé a megtámadott ellenügyben hozott ítéletre, mint inkább a megtámadott rendeletre irányulnak.

71.      Bárhogy is van, annyiban, amennyiben ez a fellebbezési jogalap az 1234/2007 rendelet 164. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a Tilly‑Sabco azzal érvel, hogy a Törvényszék nem vizsgálta, hogy a megtámadott rendelet olyan „időszakos mezőgazdasági eszköz” volt‑e, amelyre az átruházott felhatalmazás vonatkozott, valamint nem vizsgálta ennek a minősítésnek a következményeit, elegendő annyit mondani, hogy a hivatkozott rendelet 164. cikkének (2) bekezdése nem említi ezt a koncepciót. Ezen az a tény sem változtat, hogy az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének a) pontja „várható folyamatokra” hivatkozik. Következésképpen lényegtelen, hogy a Törvényszék vizsgálta‑e ezt a szempontot.

72.      Továbbá, a fellebbező azon érvelésének a megtámadott határozat 200. pontjában való elutasításával, amely szerint a megtámadott rendelet nem volt „időszakos mezőgazdasági eszköz”, a Törvényszék ezt az intézkedést mint olyat nem minősítette a contrario, valamint nem ismerte el ennek a szempontnak a jogi kötőerejét. A Törvényszék egyszerűen elutasította ezt az érvet, miszerint a megtámadott rendelet nem „időszakos mezőgazdasági eszköz” volt, mivel azt nem újították meg.

73.      A fellebbező mindenestre félreértelmezi az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (2) bekezdését. Míg a hivatkozott rendelkezés első mondata megállapítja, hogy „a visszatérítések mértékét a Bizottság állapítja meg”, a második mondat rögzíti, hogy „a visszatérítések megállapíthatók” „rendszeres időközönként” vagy „pályázati felhívással”. Az előbbi esetre nézve a harmadik mondat megállapítja, hogy az export‑visszatérítés összegét „legalább három havonta egyszer meg kell állapítani”, azonban „három hónapon túl is azonos szinten maradhat”. Ennélfogva a Bizottság a megállapított összeget három hónapon túl is fenntarthatta. Az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (2) bekezdése nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy milyen módon kell kivitelezni az ilyen szinten tartást. Ezért, bár a megtámadott rendeletben szerepelhetett volna a hatályára vonatkozó határidő, ez a szóban forgó rendelkezés alapján nem volt kötelező, hiszen ilyen dátum hiányában a megtámadott rendelet egyszerűen továbbra is alkalmazandó, fenntartva ezáltal a megállapított összeget.(34)

74.      Ami azt az érvet illeti, hogy a meg nem újítás előre meghatározott irányvonal eredménye volt, a fellebbező a tárgyaláson pontosította, hogy lényegében két elemre alapította az álláspontját. Először arra hivatkozik, hogy az irányítóbizottság a 2013 októberében tartott ülésén nem vitatta meg a megtámadott rendelet fenntartásának vagy megújításának kérdését. Másodszor azzal érvel, hogy a 2013. július 18‑i bizottsági ülésről felvett jegyzőkönyvben foglaltak szerint megszüntették az export‑visszatérítések rögzítését.

75.      A Bizottságnak a megtámadott rendelet elfogadását követően az irányítóbizottsággal fenntartott kapcsolata eleve nem vonhatja kétségbe a hivatkozott rendelet érvényességét, amelyet a rendelet elfogadása idején fennálló tények és az akkor hatályos jog alapján kell vizsgálni.(35) Továbbá a fellebbező által hivatkozott elemek az ügy tényállásának vizsgálatát teszik szükségessé, ami fellebbezési eljárás során nem tartozik a Bíróság feladatai közé. Végezetül, a fellebbező mindkét tekintetben téved: a Bizottság a tárgyaláson azzal érvelt, anélkül hogy ellentmondtak volna neki, hogy a bizottság 2013 októberében tartott ülésének napirendje tartalmazott egy olyan pontot, amely szerint az irányítóbizottságot felkérhetik arra, hogy nyilvánítson véleményt egy, a baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló rendelettervezetről. Ezt a 2013. október 17‑i ülés jegyzőkönyve megerősítette.(36) Ezen túlmenően, függetlenül attól, hogy a bizottsági üléseken felvett jegyzőkönyveknek milyen értelmezési értéke lehet az üléseken meghozott döntések érvényessége szempontjából, a 2013. július 18‑i bizottsági ülés jegyzőkönyve nem hivatkozik „megszüntetésre” vagy „felfüggesztésre”, miként arra a fellebbező hivatkozik. Ezzel szemben mindössze azt rögzítette, hogy „a Bizottság javasolta, hogy a fennmaradó visszatérítéseket nullában állapítsák meg”. A fellebbező a szóban forgó jegyzőkönyv nem hivatalos francia nyelvű fordítását nyújtotta be az elsőfokú keresete mellékleteként, amely tévesen azt állapítja meg, hogy „la Commission a proposé de supprimer les restitutions” (a Bizottság javasolta a visszatérítések megszüntetését).

76.      Végezetül a fellebbező a fellebbezésében nem hivatkozott arra, hogy a Törvényszék elmulasztotta annak megállapítását, hogy csak az 1234/2007 rendelet 162. cikke alapján lehetett volna elrendelni az export‑visszatérítések megállapításának de facto felfüggesztését, valamint hogy a kérdéses átruházott felhatalmazás nem terjedhetett ki a megtámadott rendeletre.(37) Ezen túlmenően a fellebbező jogi képviselője a tárgyaláson elismerte, hogy az az érvelése, amely szerint a megtámadott rendelet nem időszakos mezőgazdasági intézkedés volt, elkülönült attól, illetve másodlagos volt ahhoz a kérdéshez képest, hogy a Bizottság elfogadhatta‑e a megtámadott rendeletet a hivatkozott rendelet 164. cikkének (2) és (3) bekezdésének értelmében. Ennek megfelelően kétséges, hogy a fellebbező időben terjesztette‑e elő az 1234/2007 rendelet 162. cikkének megsértésére alapított érvet, figyelemmel arra, hogy a Bíróságnak nem feladata hivatalból vizsgálni a megtámadott rendelet jogalapját.(38)

77.      Mindazonáltal, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy ez a hivatkozás benne foglaltatik a második fellebbezési jogalapban, álláspontom szerint azt el kell utasítani. Az 1234/2007 rendelet 162. cikkének (1) bekezdése ugyanis egyik uniós szervet sem ruházza fel hatáskörrel arra, hogy létrehozzon, szabályozzon vagy megszüntessen valamely export‑visszatérítési rendszert. Mindenesetre az export‑visszatérítések összegének nullában való megállapítására irányuló döntés önmagában nem minősül megszüntetésnek. A nullában való megállapítás mindössze a visszatérített összeg egyéni modulációja vagy hozzáigazítása egy adott szituációhoz. Az a körülmény, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy egy adott időszak tekintetében nullában állapítja meg az összeget, nem kérdőjelezi meg azt, hogy rendelkezik az export‑visszatérítések összegének (ismételt) megállapítására vonatkozó hatáskörrel, még kevésbé pedig azt, hogy a Bizottság jogellenesen szüntette volna meg az export‑visszatérítések rendszerét. Az ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság korábban már kimondta, hogy a Bizottságot nem érheti kritika amiatt, hogy a cukor állati takarmányhoz történő denaturálására vonatkozó támogatás felfüggesztésének bejelentése helyett inkább nullában rögzítette azt, „összhangban az adójogban jelenleg alkalmazott és az [uniós] jog által elfogadott módszerrel”(39).

D.      A harmadik fellebbezési jogalap: a Törvényszék értékelési hibája a megtámadott rendelet indokoltságának hiánya vagy annak indokolási hiányosságai tekintetében

1.      A felek érvei

78.      A harmadik fellebbezési jogalap első részében a fellebbező arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet 245. pontjában a Törvényszék megsértette az EUMSZ 296. cikket, valamint annak 226–231. pontjában tévesen értelmezte a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot. Véleménye szerint az export‑visszatérítések megállapításáról szóló rendeletek indokolása nem lehet ugyanaz, amikor az összegek módosulnak, és különösen akkor nem, amikor nullában állapítják meg az összeget.

79.      A szóban forgó fellebbezési jogalap második részében a Tilly‑Sabco előadja, hogy a megtámadott ítélet 241., 291., 293., 300. és 398–401. pontjából következik, hogy a Törvényszék jogsértést követett el, amikor a Bizottság számítási módszerét oly módon alkalmazta, hogy kivette azt a bírósági felülvizsgálat alól, továbbá nyilvánvaló értékelési hibát vétett. A fellebbező ezenfelül azzal érvel, hogy a Törvényszék a hivatkozott ítélet 320. és 321. pontjában tévesen értékelt az irányítóbizottsághoz benyújtott néhány dokumentumot, ami alapján a fellebbező úgy véli, hogy az ügyben hozott ítélet ellentmondásos, mivel korlátozza a bírósági felülvizsgálathoz való jogot, valamint torzítja a tényeket.

80.      A fellebbező a szóban forgó fellebbezési jogalap harmadik részében kifejti, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 253–255. pontjában önmagának mondott ellent, amikor azt állította, hogy a megtámadott rendelet által véghezvitt módosítás szerkezetileg nem különbözött az azt megelőző módosításoktól, ugyanakkor ezzel egyidejűleg azt is megállapította, hogy részét képezte az export‑visszatérítések összege fokozatos csökkentésének. Továbbá a Tilly‑Sabco arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévedett, amikor a hivatkozott ítélet 259. pontjában azt állapította meg, hogy a Bizottság nem állította, hogy nemzetközi kötelezettségnek tett eleget a visszatérítések összegének nullában való rögzítésével.

81.      A harmadik fellebbezési jogalap negyedik részében a Tilly‑Sabco azzal érvel, hogy a megtámadott ítéletben ellentmondás található, egyfelől annak 53. és 54. pontjában, amely elismeri, hogy az exportőrök nem nyújtanak majd be export‑visszatérítés iránti kérelmet, ha az alkalmazandó mértéket 0 euróban rögzítik, másfelől annak 267. és 268. pontjában amely nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a nemzeti hatóságok 0 euró összegű export‑visszatérítést nyújtsanak, annak ellenére, hogy ilyen kérelmet minden valószínűség szerint nem nyújtanak majd be.

82.      A Bizottság visszautasítja ezeket az érveket.

2.      Értékelés

83.      A harmadik fellebbezési jogalap különböző részeinek terjedelme alig átlátható. Olvasatomban a Tilly‑Sabco lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék nem szankcionálta a Bizottságot amiatt, hogy az megsértette az indokolási kötelezettségét (első és harmadik rész); önellentmondásba keveredett, illetve a megtámadott ítélet több pontján tévedett (második, harmadik és negyedik rész); valamint helytelenül csökkentette a bírói felülvizsgálat terjedelmét (második rész). Ezt a három kérdést egyesével vizsgálom meg.

a)      Az indokolási kötelezettség

84.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező uniós bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzettek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyek magyarázathoz jutás iránti érdeke alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt a kérdést, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel egyaránt.(40)

85.      Az általános hatályú aktusok esetében az indokolás egyrészt az indokolás meghozatalához vezető helyzet megjelölésére, másrészt az elérendő általános célok megjelölésére korlátozódhat.(41) Különösen nem várható el, hogy a rendeletek indokolása részletezze a rendelet tárgyául szolgáló, néha rendkívül nagyszámú és összetett ténybeli vagy jogi tényezőket, ha azok illeszkednek az egész szabályozásnak abba a rendszerszintű keretébe, amelynek részeit képezik. Következésképpen, ha a megtámadott jogi aktusból kitűnik az intézmény által követett cél lényege, túlzás lenne külön indokolást megkövetelni az alkalmazott különböző technikai megoldásokra.(42)

86.      A Bíróságnak kifejezetten foglalkoznia kellett az indokolási kötelezettséggel valamely, határozatok vagy egyéb intézkedések meghozatalára vonatkozó következetes gyakorlat (vagyis közigazgatási gyakorlat) tekintetében. Elismerte, hogy egy adott intézkedés indokolása pontossága mértékének arányosnak kell lennie az anyagi lehetőségekkel, és azon technikai feltételekkel vagy határidővel, amelyek között, illetve amelyen belül meg kell hozni.(43) A Bíróság ezért elfogadta, hogy bár valamely közigazgatási gyakorlat részét képező intézkedés indokolását összefoglaló módon is meg lehet adni, például korábbi határozatokra vagy egyéb intézkedésekre hivatkozással, az uniós hatóságnak kifejezetten ismertetnie kell az általa követett gondolatmenetet, ha a határozat jelentősen túlmutat a korábbi döntéseken.(44)

87.      A fellebbező által előadott sérelem pontosan erre vonatkozik. A Tilly‑Sabco azzal érvel, hogy a Bizottság az export‑visszatérítések összegének nullában való megállapításakor nem „hasznosíthatta újra” a korábbi rendeletekhez fűzött indokolást, mivel a megtámadott rendelet jelentősen túlmutatott a korábbiakon, amely körülmény értékelését a Törvényszék elmulasztotta. Arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta az előző pontban említett ítélkezési gyakorlatot.

88.      A Törvényszék azonban nem tett ilyet.

89.      A megtámadott ítélet 223–231. pontjában a Törvényszék helyesen hivatkozott a fenti 86. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra. Miután először arra kérte a Bizottságot, hogy ismertesse a tényállás idején fennálló gyakorlatát (az ítélet 235–241. pontja), amelynek megfelelően a Bizottság két önálló módszer alapján állapította meg a visszatérítés összegét, nevezetesen i. elméleti számítás és ii. a piaci helyzet elemzése (a továbbiakban: piaci elemzés) útján, a Törvényszék ezt követően elutasította a fellebbező arra vonatkozó érveit, hogy a Bizottság eltért ezen gyakorlatától (az ítélet 242–262. pontja).

90.      A Törvényszék helyesen járt el.

91.      Valóban, a fellebbező első fokon nem állította azt, hogy a Bizottság eljárási szempontból nem követte a szokásos gyakorlatát (lásd a megtámadott ítélet 242. pontját).(45) A fellebbező úgy vélte, hogy a megtámadott rendelet által bevezetett jelentős módosítás volt az, amely eltért a Bizottságnak a tényállás idején fennálló gyakorlatától.

92.      A Törvényszék azonban egyértelműen helyesen járt el ennek az álláspontnak az elutasításakor, mivel a szóban forgó ügyben nyilvánvalóan nem állnak fenn azok az okok, amelyek alapján a Bíróság a Silos ítéletben érvénytelenítette az adott ügy tárgyát képező rendeletet. A Bíróság abban az ítéletben három különálló okot azonosított, amelyek együttesen annak megállapításához vezették, hogy a Bizottság eltért a szokásos gyakorlatától, és ebből következően az indokolás nem volt elégséges:(46)

93.      Először, az adott ügyben megtámadott rendeletet megelőző rendelet növelte a szóban forgó állati takarmányok után járó visszatérítések összegét, míg az adott ügy tárgyát képező rendelet csökkentette azt.

94.      Másodszor, a visszatérítések összegét – egy csapásra – 74,93 euró/tonna összegről nullára csökkentették.

95.      Harmadszor, az adott ügy tárgyát képező rendeletet mindössze egy héttel az előzőleg alkalmazandó rendeletet követően fogadták el.

96.      Ezzel szemben, amint azt a megtámadott ítélet 8–11. pontja megjegyzi, az érintett fagyasztott baromfihús‑termékek esetében – anélkül, hogy átmenetileg növelték volna – hároméves időszak alatt fokozatosan csökkent a visszatérítés összege, amelyet a kezdeti 2010. június 17‑i 40 euró/100 kg összegről 32,50 euró/100 kg, majd 21,70 euró/100 kg, később 10,85 euró/100 kg összegre csökkentettek, mielőtt a megtámadott rendelet 2013. július 18‑án azt nullában állapította meg. A megtámadott rendeletet három hónappal az előzőleg alkalmazandó rendeletet követően fogadták el; ez az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten előirányzott időtartam. Ezek nem vitatott tények.

97.      Ennélfogva egyértelmű, hogy a megtámadott rendelet az 1234/2007 és a 182/2011 rendelet keretein belül részét képezte egy következetesen ismételt, egységes eljárásnak, amely során az 1234/2007 rendeletben kifejezetten előírt feltételek alapján fogadták el a kibocsátott rendeleteket, és amelyet kereskedelmi körökben tökéletesen ismertek. Továbbá a megtámadott rendelet nem tér el jelentős mértékben az elődeitől. Ez hasonló a Delacre ítélet szerinti helyzethez.(47)

98.      Ezen nem változtat a körülmény, hogy a megtámadott rendelet a nélkül állapította meg nullában a visszatérítés összegét, hogy a korábbi rendeletek indokolásától eltérő indokolást adott volna. Azon túlmenően, amit a fenti 77. pontban a Bizottság arra vonatkozó lehetőségének jogszerűségével összefüggésben megállapítottam, hogy az export‑visszatérítések összegét nullában állapítsa meg, a megtámadott rendelet által bevezetett csökkentés mindössze követte ugyanazt az export‑visszatérítések összegének csökkentésére irányuló folyamatot. Az ezzel ellentétes álláspont arra az abszurd következtetésre vezetne, hogy amennyiben a Bizottság helyette azt javasolta volna, hogy 0,01 euró/100 kg összegben állapítsák meg a visszatérítések összegét, az indokolási kötelezettség teljesült volna. Következésképpen a Törvényszék nem követett el hibát, amikor a megtámadott ítélet 245. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy az az egyedüli tény, miszerint nullában állapították meg az export‑visszatérítések összegét, nem jelenti automatikusan azt, hogy a Bizottság szakított a korábbi gyakorlatával, továbbá hogy ezeknek az összegeknek a változása az ilyen összegek időszakos megállapítására irányuló rendszeréből következik, amely okból ugyanazon érvelés lefedhet egymástól nagyon eltérő összegeket, valamint egy nullában megállapított összeget is. A fellebbezőnek a National Iranian Oil Company ítéletre(48) történő hivatkozásából, amely lényegében megismétli a fenti 86. pontban idézett ítélkezési gyakorlatot az eszközök befagyasztására irányuló intézkedések tekintetében, nem derül ki, hogy a megtámadott rendelet jelentősen túlmutatna az elődein.

99.      A fentiekből az következik, hogy el kell utasítani a Tilly‑Sabco azon érvelését, amely szerint a Törvényszék tévesen értelmezte az EUMSZ 296. cikket.

b)      Ellentmondásos nyilatkozatok és egyéb érvek

100. Először is, az állítólagos ellentmondás és a bizonyítékok elferdítése, amely a fellebbező szerint egyértelműen kitűnik a megtámadott ítélet 320. és 321. pontjából, nem megalapozott. Az, hogy a Törvényszék egyfelől azt állapította meg, hogy a behozatal gyorsabban nőtt, mint a kivitel, másfelől, hogy a behozatal értéke megcsappant, nem jelenti azt, hogy ezek a nyilatkozatok egymásnak kölcsönösen ellentmondanak, továbbá semmilyen körülmények között nem tekinthető a bizonyítékok elferdítésének. E tekintetben a fellebbező nem jelöli meg pontosan a Törvényszék által elferdített bizonyítékokat, valamint azokat az elemzési hibákat, amelyek szerinte a Törvényszéket ezen elferdítéshez vezették.(49)

101. Másodszor, ami a megtámadott ítélet 253–255. pontját illeti, amely a Tilly‑Sabco érvelése szerint ellentmondásos, figyelemmel az export‑visszatérítések összegének politikai indíttatású fokozatos csökkentésére, a szóban forgó két nyilatkozat között semmilyen értelemben nem feszül ellentmondás, függetlenül a Tilly‑Sabco elméletében szereplő érvektől.

102. Harmadszor, a fellebbező helytelenül kritizálja a Törvényszéket azért, amiért a megtámadott ítélet 259. pontjában nem mondta ki, hogy az export‑visszatérítések összegét nemzetközi szintű kötelezettségvállalásból kifolyólag állapították meg. Az, hogy a Bizottság a Törvényszék előtt előadott védekezésében előadta, hogy „a [közös agrárpolitika] fejlődése figyelemmel van a Kereskedelmi Világszervezet [a továbbiakban: WTO] dohai fejlesztési fordulójának folyamatban lévő tárgyalásaira, valamint az Unió állásfoglalására e tekintetben a visszatérítésekkel kapcsolatban”, semmilyen módon nem utal konkrét nemzetközi kötelezettségvállalásra.

103. Végezetül nem áll ellentmondásban egymással egyrészt a megtámadott ítélet 53. és 54. pontja, amely elismeri, hogy az exportőrök nem nyújtanak be export‑visszatérítés iránti kérelmet, ha 0 euróban állapítják meg az alkalmazandó mértéket, és másrészt a szóban forgó ítélet 267. és 268. pontja, amely nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a nemzeti hatóságok 0 euró összegű export‑visszatérítéseket nyújtsanak, annak ellenére, hogy minden valószínűség szerint nem terjesztenek elő ilyen kérelmeket. Valóban, a Tilly‑Sabco e pontok olvasásakor elmulasztja azok szövegkörnyezetének figyelembevételét: a Törvényszék az 53. és 54. pontban azért vizsgálta, hogy a megtámadott rendelet „maga után von‑e” végrehajtási intézkedéseket, hogy ellenőrizni tudja a fellebbező fellebbezési jogosultságát az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében. Azonban a 267. és 268. pontban az elemzés tárgya ettől teljesen különböző volt: nevezetesen, hogy az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (2) bekezdése megengedte‑e az export‑visszatérítések nullában való megállapítását. Amennyiben ez a két dolog annyira összefonódott volna, mint ahogyan azt a fellebbező állítja, kétséges, hogy a fellebbezőnek egyáltalán lett volna kereshetőségi joga.

104. Mindezekből következően el kell utasítani a fellebbező arra vonatkozó érvelését, mely szerint a Törvényszék önellentmondásba keveredett, elferdítette a tényeket, valamint tévesen értelmezte a Bizottság írásbeli beadványát.

c)      A bírósági felülvizsgálat terjedelmének helytelen csökkentése

105. A Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 276. pontjában a vonatkozó bírósági felülvizsgálat terjedelmét: nevezetesen, hogy az uniós jogalkotó a mezőgazdaság területén széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ez a helyzet annak eldöntése tekintetében is, hogy felülvizsgálják‑e a fagyasztott csirkékre vonatkozó hatályos szabályozást. Következésképpen a bírósági felülvizsgálatnak arra kell korlátozódnia, hogy az érintett intézkedés nem tartalmaz‑e nyilvánvaló hibát, nem történt‑e hatáskörrel való visszaélés, vagy az érintett hatóság nem lépte‑e túl nyilvánvalóan a számára biztosított mérlegelési jogkört.(50)

106. A fellebbező a megtámadott ítéletet arra hivatkozással nem támadja, hogy az elmulasztotta megállapítani a bírósági felülvizsgálat helyes terjedelmét. A szóban forgó ítéletet azon okból sem támadja, hogy az burkoltan rá nézve kedvezőtlenebb terjedelmet biztosított,(51) vagy hogy a biztosított terjedelem sérti a Charta 47. cikkét. Ehelyett úgy tűnik, hogy a Tilly‑Sabco lényegében a Törvényszék azon értelmezését támadja, amelyet a Bizottságot az 1234/2007 rendelet 164. cikke alapján megillető mérlegelési jogkör terjedelmére vonatkozóan adott. Amint arra a Bizottság rámutat, a harmadik jogalap e része az export‑visszatérítések céljával kapcsolatban a felek között fennálló általános nézeteltérés megnyilvánulása.

107. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az export‑visszatérítések rendszere a közös piac stabilitását, valamint azt hivatott biztosítani, hogy a mezőgazdasági termékeket nem uniós országok számára el lehessen adni.(52) Az export‑visszatérítéseknek különösen nem célja, hogy megfelelő jövedelmet biztosítson az exportőrök részére. A célkitűzésük inkább az, hogy lehetővé tegyék a gyors és hatékony előzetes intervenciót valamely gyorsan változó piacon. Továbbá az uniós mezőgazdasági jogi rendszernek központi jellemzője a rendszeres változás, és a jogalkotásnak folyamatosan alkalmazkodnia kell a változó gazdasági körülményekhez és a változó politikai prioritásokhoz.(53)

108. Álláspontom szerint a Törvényszék helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 293. pontjában, hogy az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (3) bekezdésében használt „legalább egyikét” kifejezésre tekintettel a Bizottság megteheti, hogy különös hangsúlyt fektet a szóban forgó rendelkezésben felsorolt tényezők egyikére. A Bizottság akár egyetlen tényezőre is jogszerűen leszűkítheti a vizsgálatát. A szóban forgó esetben a Törvényszék az ítélete 291. pontjában megállapította, hogy a Bizottság a hangsúlyt az egyensúlynak, valamint az árak és a kereskedelem természetes fejlődésének a piacon történő biztosítására helyezte, amelyet a hivatkozott rendelet 164. cikke (3) bekezdésének b) pontja említ.(54)

109. Ellentétben azzal, amit a fellebbező állít, ez a megállapítás nem ellentétes a megtámadott ítélet 401. pontjával.(55) Valóban, abban a pontban a Törvényszék nem állította, hogy az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének b) pontjában felsorolt tényezők azonos súllyal esnek latba. A Törvényszék a fellebbező azon érvelésére válaszolt, amely szerint a Bizottság önellentmondásba keveredett, amikor azt állította, hogy azonos jelentőséget tulajdonított az elméleti számítás és a piaci elemzés módszerének, a végső elemzéskor azonban nagyobb hangsúlyt fektetett az utóbbi szempontra. Ez a két módszer azonban az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (3) bekezdése értelmében nem minősül „tényezőnek”, hanem inkább eszközül szolgál az export‑visszatérítések megfelelő összegének megállapításához. A fellebbező következésképpen félreértelmezi a megtámadott ítéletet.

110. Ebben a helyzetben a harmadik jogalap e részében fennmaradó érvek, amennyiben érthetőek és elfogadhatóak, ezen ítélet sorozatos félreértésén és/vagy félreértelmezésén alapulnak.

111. Először, a megtámadott ítélet 401. pontjában a Törvényszék határozott a fellebbezőnek a szóban forgó ítélet 400. pontjában említett érvelése tekintetében. Az a megállapítás a Törvényszék véleményét tükrözi, ebből következően nem tekinthető a felek álláspontja elferdítésének. Mindenesetre a fellebbező arra nem hivatkozott, hogy a Törvényszék ultra petita hozott ítéletet.

112. Másodszor, a fellebbező egyszerűen téved, amikor azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 300. pontjában azt állapította meg, hogy „az irányítóbizottság részére benyújtott dokumentumok nem fejtik ki a visszatérítések elméleti számítását”.(56)

113. Végezetül téves az az állítás, amely szerint a Törvényszék nem követelte meg a Bizottságtól az elméleti számítás ismertetését, ezért nem tudta vizsgálni, hogy a Bizottság elméleti számítása és a piaci elemzése között megteremtett egyensúly megvalósított‑e nyilvánvaló értékelési hibát. Először is, nem a felek, hanem a Törvényszék feladata dönteni a pervezető intézkedések meghozatala, illetve a bizonyításfelvétel elrendelése felől, amennyiben azt szükségesnek látja.(57) Másodszor, a megtámadott ítélet 398. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy, miként azt a Bizottság elismerte, bár az elméleti számítás pozitív eredményt hozott, a Bizottság jogszerűen állapíthatta meg az export‑visszatérítések összegét nullában a szóban forgó ítélet 292. pontjában meghatározott tényezők alapján.(58) Ebből következően a Törvényszék még az elméleti számítás részleteinek hiányában is vizsgálni tudta a két módszer közötti különbséget. Végezetül, a fellebbező álláspontja lényegében annyiban foglalható össze, hogy a Törvényszéket annak a mérlegelési jogkörnek a gyakorlására kéri, amellyel az 1234/2007 rendelet helyette a Bizottságot ruházta fel.

114. Következésképpen a harmadik jogalap e részét, valamint ebből következően a szóban forgó jogalap teljes egészét is el kell utasítani.

E.      A negyedik jogalap: az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének megsértése vagy nyilvánvaló értékelési hiba

1.      A felek érvei

115. A Tilly‑Sabco a negyedik jogalap első részében azzal érvel, hogy a Törvényszék önellentmondásba keveredett, amikor azt vizsgálta, hogy a Bizottság kellő mértékben figyelembe vette‑e az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (3) bekezdésében felsorolt tényezőket, mivel a Törvényszék az Amerikai Egyesült Államokban a megtámadott ítélet 301. pontja szerint 2013‑ban bekövetkezett árcsökkenést a Brazíliában az ítélet 302. pontja szerint 2009 és 2013 között fennálló piaci helyzettel hasonlította össze, holott a Törvényszéknek a legfrissebb rendelkezésre álló adatokat kellett volna vizsgálnia.

116. A negyedik jogalap második részében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének b) pontját azáltal, hogy a megtámadott ítélet 289. pontjában fenntartotta a Bizottság azon értékelését, amely szerint a Brazíliából származó baromfikkal való összehasonlításban az árkülönbségek nem indokolták export‑visszatérítések fizetését. Véleménye szerint a Törvényszék továbbá azzal is megsértette a hivatkozott rendelkezést, hogy a világpiacra korlátozta a felülvizsgálatát, anélkül hogy figyelembe vette volna az uniós piacot.

117. A szóban forgó jogalap harmadik részében a Tilly‑Sabco arra hivatkozik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 366. pontjában elmulasztotta felróni a Bizottságnak, hogy az nem vette figyelembe a csirke iránti kereslet pontos állapotát, valamint az ítélet 368. pontjában ellentmondott saját magának. A Tilly‑Sabco továbbá azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 350. és azt követő pontjában nem vonta le az állati takarmányok árnövekedéséből eredő, a termelők árrésére vonatkozó következtetéseket. Kifogásolja a Törvényszékkel szemben azt is, hogy hasonlóképpen nem vonta le a Bizottság által elkövetett hibákból eredő következtetéseket, amely hibákat a hivatkozott ítélet 350–356. pontja, valamint 360. és 361. pontja azonosított, valamint a bizonyíték elferdítéséért a hivatkozott ítélet 369. pontjában, amely állítása szerint azt mutatta, hogy 2013‑ban csökkent a baromfihús iránti kereslet.

118. A Bizottság visszautasítja ezeket az érveket.

2.      Értékelés

119. A szóban forgó jogalap három része tartalmát tekintve lényegében a Törvényszék által lefolytatott azon felülvizsgálatot illeti különböző kritikákkal, amellyel a Bizottság 1234/2007 rendelet 164. cikkének (3) bekezdése szerinti mérlegelési jogkörének gyakorlását vizsgálta. Egyik kritikát sem tartom indokoltnak, és azokat egymás után megvizsgálom.

120. Azzal kezdem, hogy nem áll fenn az az ellentmondás, ami a Tilly‑Sabco érvelése szerint a megtámadott ítélet 300. és 301. pontja között felmerül: a tény, hogy a Törvényszék az Amerikai Egyesült Államok tekintetében csak a 2013‑as évet vette figyelembe a friss csirke árai alakulásának vizsgálatakor, nem jelenti azt, hogy önellentmondásba keveredett azáltal, hogy Brazília tekintetében szélesebb időtartamot vett figyelembe. Az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének szövegében semmi sem írja elő a Bizottság számára, hogy az árak alakulásának összehasonlító értékelésekor csak bizonyos időszakokat vizsgáljon (bár vitathatatlanul az összehasonlítás céljával lenne ellentétes, ha nem így tenne). Jóllehet a fellebbező helyesen mutat rá arra, hogy a hivatkozott rendelet 164. cikke (3) bekezdésének a) pontja az uniós piacokon és a világpiacokon „fennálló helyzet[re]” hivatkozik, a fenti 108. pontban előadottak szerint ugyanakkor a Bizottság megteheti, hogy a szóban forgó rendelet 164. cikkének (3) bekezdésében felsorolt egyéb tényezőkre fektet különös hangsúlyt, amellyel kapcsolatban a Törvényszék megállapította, hogy a jelen ügyben ekképp cselekedett. Mindenesetre a megtámadott ítélet 300. és 301. pontja nem ellentétes egymással, mivel a Törvényszék mindkét pontban kijelentette, hogy azokban az országokban csak 2013 végén következett be az árak csökkenése.

121. Ezt követően el kell utasítani a Tilly‑Sabco arra vonatkozó érvelését, miszerint a Törvényszék elmulasztotta annak megállapítását, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett azáltal, hogy az export‑visszatérítések megállapítása során nem volt tekintettel a csirkék belső piaci árai és a Brazíliából származó baromfi 44,73 euró/100 kg‑os ára közötti becsült árkülönbségre, amellyel a megtámadott ítélet 289. pontja foglalkozott. Ez az árkülönbség fakadhat abból, hogy az összehasonlított termékek nem a két régióból származó baromfik voltak, hanem inkább csirke és baromfi. A Tilly‑Sabco azt sem említi, hogy ugyanabban a pontban a Bizottság rámutatott arra, hogy a csirke ára a belső piacon magas volt.(59) A Törvényszék ebből következően határozott úgy a 292. pontban, hogy a Bizottság jogszerűen vélhette úgy, hogy a piaci stabilitás biztosítása érdekében nem volt szükség pozitív összegben megállapítani az export‑visszatérítéseket – amely pontot a fellebbező nem vitatott. Ezt jól tette: amint azt a fenti 107. pontban említettem, az export‑visszatérítések nem arra szolgálnak, hogy megfelelő jövedelmet biztosítsanak az exportőrök részére. Ennek megfelelően a kereskedők nem várhatják el a Bizottságtól, hogy meghatározott összegben állapítsa meg a visszatérítések szintjét.

122. Ami azt az érvet illeti, miszerint a Törvényszék megsértette az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének b) pontját azáltal, hogy egyetlen piacra korlátozta értékelését, legyen az a belső piac vagy a világpiac,(60) ezt a két piacot csak az a) és i) pont említi. A Törvényszék ugyanakkor azt állapította meg, hogy a Bizottság a b) pontra helyezett nagyobb hangsúlyt, amely nem hivatkozik erre a két piacra.(61)

123. A negyedik jogalap harmadik részét vizsgálva úgy vélem, hogy a fellebbező helytelenül hivatkozik arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 366. pontjánál nem értette meg, hogy az 1234/2007 rendelet 164. cikkének (3) bekezdése megköveteli a Bizottságtól, hogy tisztában legyen a csirke iránti kereslet alakulásának pontos helyzetével az uniós piacokon és a világpiacokon. Ellenkezőleg, a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy az ár a kínálat és a kereslet közötti találkozási pont, és hogy az árak alakulásának elemzése szükségszerűen a keresletet veszi figyelembe. Továbbá, ami a fellebbező azon ellenérvét illeti, miszerint az árnövekedés a kínálat, illetve a kereslet alakulása tekintetében az egyensúly hiányát tükrözi, az árak nagyon is magukban foglalhatják a kínálat és kereslet tervezett alakulását. Ezt az érvet következésképpen el kell utasítani, miként a megtámadott ítélet 366. és 368. pontja közötti állítólagos ellentmondást is, amely csak akkor merül fel, ha elfogadjuk a fellebbezőnek az ár és a kereslet közötti összefüggésre vonatkozó álláspontját.

124. Megalapozatlan továbbá a fellebbező azon érvelése, mely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 350. és azt követő pontjában elmulasztotta levonni az állati takarmányok árnövekedéséből eredő következtetéseket a termelők árrésére nézve: a Törvényszék a 351. pontban pontosan ezt teszi.

125. Utolsó előtti pontként a fellebbező azon érvelése, amely szerint a megtámadott ítélet 350–356. pontja, valamint 360. és 361. pontja vitathatatlanul mutatja, hogy a Bizottság az irányítóbizottságnak nyújtott információtól eltérő információt adott a Törvényszéknek, nem érintheti a megtámadott rendelet jogszerűségét, mivel annak értékelésekor nem azt kell alapul venni, amit a Bizottság a Törvényszéknek előadott, hanem a rendelet elfogadásának idején fennálló tényeket és hatályos jogot. Ez az érvelés következésképpen hatástalan. Ugyanez igaz azon tény tekintetében is, miszerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 360. pontjában szükségesnek látta árnyalni a Bizottság védekezésében előadott, a takarmányok áraival kapcsolatos nyilatkozatokat. Mindenesetre a fenti körülmények jelentéktelenségét támasztja alá a tény, amint azt a Bizottság előadta, hogy a fellebbező nem támadta a szóban forgó ítélet 361. pontjának második és harmadik mondatát, amelyek többek között azt állapították meg, hogy nem volt meghatározó szerepe annak a kérdésnek, hogy mikor váltak drágábbá a takarmányok.

126. Végezetül azzal az érvvel kapcsolatban, amely szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 369. pontjában elferdítette a bizonyítékokat azáltal, hogy megítélése szerint a Bizottság különösen figyelembe vette a csirkék iránti megnövekedett keresletet, a szóban forgó pont pusztán a felperes álláspontját ismétli meg, és az nem a tények megállapítására irányul. Ebből következően nem tartalmazhat ilyen elferdítést. Ami a fellebbező részéről a hivatkozott ítélet 371. pontját érintő kritikát illeti, amelyet a fellebbező összekapcsol az általa hivatkozott, az ítélet 369. pontjában foglalt bizonyítékok elferdítésével, a fellebbező nem bizonyítja, hogy a Törvényszék elferdítette azokat a bizonyítékokat, vagy tévesen alkalmazta a jogot a szóban forgó pontban. Miként azt a Bizottság helyesen megjegyzi, a fellebbező nem vitatja a megtámadott ítélet 370. pontját, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a fellebbezőnek a baromfihús előállítása és fogyasztása növekedésének lassulásával kapcsolatos állításai azt jelentették, hogy továbbra is fennállt a termelés és a kereslet növekedése, valamint további, igaz, a korábbihoz képest kisebb mértékű termelésnövekedés volt várható.

127. Ez az utolsó jogalap megalapozatlan, ezért azt el kell utasítani. Ebből következően a fellebbezést is teljes egészében el kell utasítani.

VI.    Végkövetkeztetések

128. Tekintettel a fentiekben kifejtettekre, azt indítványozom, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      2016. január 14‑i Tilly‑Sabco kontra Bizottság ítélet, T‑397/13, EU:T:2016:8 (a továbbiakban: megtámadott ítélet).


3      A baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló, 2013. július 18‑i bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2013. L 196., 13. o.) (a továbbiakban: megtámadott rendelet).


4      A Bizottság végrehajtási hatásköreinek gyakorlására vonatkozó tagállami ellenőrzési mechanizmusok szabályainak és általános elveinek megállapításáról szóló, 2011. február 16‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2011. L 55., 13. o.).


5      A mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2007. október 22‑i módosított tanácsi rendelet („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) (HL 2007. L 299., 1. o.; helyesbítés: HL 2010. L 63., 30. o. és HL 2013. L 97., 4. o.).


6      A Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28‑i tanácsi határozat (HL 1999. L 184., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 124. o.).


7      A baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló, 2010. június 17‑i bizottsági rendelet (HL 2010. L 152., 5. o.).


8      A baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló, 2012. október 18‑i bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2012. L 288., 6. o.).


9      A baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló, 2013. január 17‑i bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2013. L 14., 15. o.).


10      A baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló, 2013. április 18‑i bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2013. L 109., 27. o.).


11      A baromfihús‑ágazatban alkalmazandó export‑visszatérítések megállapításáról szóló, 2011. október 20‑i bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2011. L 276., 31. o.).


12      2013. szeptember 26‑i Tilly‑Sabco kontra Bizottság végzés, T‑397/13 R, nem tették közzé, EU:T:2013:502.


13      2016. január 14‑i Doux kontra Bizottság ítélet, T‑434/13, nem tették közzé, EU:T:2016:7.


14      2016. január 14‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑549/13, EU:T:2016:6.


15      Lásd a megtámadott ítélet 39–68. pontját.


16      Lásd a megtámadott ítélet 27. pontját. Nevezetesen, a Bizottság nem vitatta a megtámadott rendelet rendeleti jellegű jogi aktusi minőségét, sem a fellebbező közvetlen érintettségét, lásd az ítélet 33. és 38. pontját.


17      A Bíróság eljárási szabályzatának 150. cikke szerint, amely a fellebbezési eljárásra a szabályzat 190. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazandó, „a Bíróság hivatalból […] bármikor indokolt végzéssel határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása miatt nem elfogadhatatlan‑e” (kiemelés tőlem); lásd szintén: 2014. február 27‑i Stichting Woonlinie és társai kontra Bizottság ítélet, C‑133/12 P, EU:C:2014:105, 32. pont. Jelenleg a Bíróság nagytanácsa előtt folyamatban lévő fellebbezések tárgyát képezi az a kérdés, miszerint valamely megtámadott intézkedés az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében végrehajtási intézkedéseket „von maga után”; lásd: C‑244/16. sz. Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ügy, valamint C‑384/16. P. sz. European Union Copper Task Force kontra Bizottság ügy.


18      Eljárási alapszabályzat –1999/468/EK tanácsi határozat – A bizottság […] eljárási szabályzata, HL 2001. C 38., 3. o., 6. lábjegyzet.


19      Az irányítóbizottság eljárási szabályzatát a Bizottság a védekezése mellékleteként terjesztette elő az elsőfokú eljárás során.


20      A Bíróság eljárási szabályzata 127. cikkének (1) bekezdése, amely a szabályzat 190. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásra alkalmazandó. Mindenesetre az eljárási szabályzat nem releváns, amennyiben a szóban forgó bizottság, miként a jelen ügyben, saját eljárási szabályzatot fogadott el, lásd: 2005. október 25‑i Németország és Dánia kontra Bizottság ítélet, C‑465/02 és C‑466/02, EU:C:2005:636, 31. pont.


21      A 182/2011 rendelet „Azonnal alkalmazandó végrehajtási jogi aktusok” című 8. cikkének (5) bekezdése szerint: „amennyiben a Bizottság ideiglenes dömpingellenes vagy kiegyenlítő intézkedéseket fogad el, az e cikkben meghatározott eljárás alkalmazandó. A Bizottság ilyen intézkedéseket a tagállamokkal folytatott konzultációt vagy – rendkívüli sürgősséget igénylő esetekben – a tagállamok tájékoztatását követően fogad el. Utóbbi esetben a konzultációt legkésőbb attól az időponttól számított tíz napon belül kell megtartani, amikor a tagállamokat a Bizottság által elfogadott intézkedésekről értesítették” (kiemelés tőlem). Lásd szintén a rendelet (16) preambulumbekezdését.


22      Lásd a182/2011 rendelet (5) és (11) preambulumbekezdését.


23      Lásd e tekintetben: 1987. január 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet, 278/84, EU:C:1987:2, 12–16. pont; 1998. február 10‑i Németország kontra Bizottság ítélet, C‑263/95, EU:C:1998:47, 26–32. pont.


24      1988. február 23‑i Egyesült Királyság kontra Tanács ítélet, 68/86, EU:C:1988:85, 48. pont.


25      1991. május 7‑i Nakajima kontra Tanács ítélet, C‑69/89, EU:C:1991:186, 49. és 50. pont; 2007. szeptember 13‑i Common Market Fertilizers kontra Bizottság ítélet, C‑443/05 P, EU:C:2007:511, 145. pont.


26      1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 76. és 77. pont; 2007. szeptember 13‑i Common Market Fertilizers kontra Bizottság ítélet, C‑443/05 P, EU:C:2007:511, 147. és 148. pont.


27      Vesd össze e tekintetben: 1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 72. pont.


28      A komitológiai eljárásban a magánszemélyek jogfosztottságának kritikájaként lásd: Geelhoed főtanácsnok Alliance for Natural Health és társai ügyre vonatkozó indítványa, C‑154/04 és C‑155/04, EU:C:2005:199, 80–85. pont. A Bíróság nem érvénytelenítette az ügy tárgyát képező intézkedést, lásd: 2005. július 12‑i Alliance for Natural Health és társai ítélet, C‑154/04 és C‑155/04, EU:C:2005:449, 81. és 82. pont.


29      Lásd analógia útján: 2001. január 11‑i Monte Arcosu ítélet, C‑403/98, EU:C:2001:6, 26–28. pont.


30      Lásd: 1987. január 14‑i Németország kontra Bizottság ítélet, 278/84, EU:C:1987:2, 13. pont. Lásd továbbá: a mezőgazdasági termékek kereskedelmének megzavarásával fenyegető kockázat bírósági felülvizsgálatának terjedelme tekintetében, 1979. január 25‑i Racke ítélet, 98/78, EU:C:1979:14, 4. és 5. pont.


31      Lásd: 2016. január 14‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑549/13, EU:T:2016:6, 18. pont.


32      Lásd analógia útján: 2006. március 15‑i Olasz Köztársaság kontra Bizottság ítélet, T‑226/04, nem tették közzé, EU:T:2006:85, 38–41. pont.


33      Lásd e tekintetben: 2005. október 25‑i Németország és Dánia kontra Bizottság ítélet, C‑465/02 és C‑466/02, EU:C:2005:636, 36., 38. és 40. pont, amelyben a Bíróság megállapította, hogy nem volt semmilyen kihatása a végül meghozott intézkedésre annak a körülménynek, hogy a bizottsági ülés meghívóját az ülést megelőzően kevesebb mint 14 nappal küldték ki, és hogy az ülésen nem állt rendelkezésre a megvitatandó két irat német nyelvű szövege.


34      Valamely intézményi aktus visszavonása visszaható hatállyal bíró rendkívüli intézkedés, ezért arra csak kifejezett módon kerülhet sor; lásd e tekintetben: 2001. november 8‑i Silos ítélet, C‑228/99, EU:C:2001:599, 19. pont.


35      2016. szeptember 22‑i Parlament kontra Tanács ítélet, C‑14/15 és C‑116/15, EU:C:2016:715, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


36      A mezőgazdasági piacok közös szervezésével foglalkozó irányítóbizottság 2013. október 22‑i 435. üléséről készült 2013. október 17‑i összefoglaló, ARES REG agri.ddg2.c.4(2013) 3316233. sz. dokumentum, 9.1.1. pont (elérhető: https://ec.europa.eu/agriculture/sites/agriculture/files/committees/cmo‑management/2013/435.pdf).


37      Ami azt illeti, eltekintve attól, hogy a fellebbezés bevezető részében idézi ezt a rendelkezést, a jogi érvelést tartalmazó rész egyik pontján sem említi az 1234/2007 rendelet 162. cikkének (1) bekezdését. Bár válaszában a fellebbező hivatkozik a szóban forgó rendelkezésre, ezt csak a Bizottság által az export‑visszatérítések rendszerének céljára vonatkozó válaszában felhozott előzetes észrevételre válaszul teszi.


38      2013. december 10‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑272/12 P, EU:C:2013:812, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


39      1973. március 14‑i Westzucker ítélet, 57/72, EU:C:1973:30, 8. pont. Az export‑visszatérítések és a cukor denaturálása bizonyos szempontok alapján azonos funkciót látnak el a közös piacszervezés keretében; lásd: Mayras főtanácsnok Westzucker ügyre vonatkozó indítványa, 57/72, EU:C:1973:20, 2. pont.


40      1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 63. pont; 2016. március 10‑i HeidelbergCement kontra Bizottság ítélet, C‑247/14 P, EU:C:2016:149, 16. pont.


41      2004. szeptember 9‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑304/01, EU:C:2004:495, 51. pont; 2016. június 9‑i Pesce és társai ítélet, C‑78/16 és C‑79/16, EU:C:2016:428, 89. pont.


42      1982. október 28‑i Lion és társai ítélet, 292/81 és 293/81, EU:C:1982:375, 19. pont; 1986. január 22‑i Eridania zuccherifici nazionali és társai ítélet, 250/84, EU:C:1986:22, 38. pont; 2000. július 6‑i Eridania ítélet, C‑289/97, EU:C:2000:363, 40. pont.


43      1965. december 1‑jei Schwarze ítélet, 16/65, EU:C:1965:117, 888. o.; 1990. február 4‑i Delacre és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/88, EU:C:1990:71, 16. pont.


44      Lásd e tekintetben: 1975. november 26‑i Groupement des fabricants de papiers peints de Belgique és társai kontra Bizottság ítélet, 73/74, EU:C:1975:160, 31. pont; 1990. február 4‑i Delacre és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/88, EU:C:1990:71, 15. pont; 2001. november 8‑i Silos ítélet, C‑228/99, EU:C:2001:599, 28. pont.


45      Ezt a nyilatkozatot nem érinti az a körülmény, hogy a fellebbező a fellebbezésében arra hivatkozik a harmadik jogalapnak a bírói felülvizsgálat terjedelme helytelen csökkentésére vonatkozó második része tekintetében, hogy a fellebbező tisztázta, hogy sem a Törvényszéknek, sem a fellebbezőnek nem volt lehetősége arra, hogy ellenőrizze vagy vitassa a Bizottság szokásos gyakorlatának sajátos elemeit.


46      2001. november 8‑i Silos ítélet, C‑228/99, EU:C:2001:599, 29. pont.


47      1990. február 14‑i Delacre és társai kontra Bizottság ítélet, C‑350/88, EU:C:1990:71, 17–19. pont.


48      2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 60. és azt követő pontok.


49      Lásd többek között: 2016. november 30‑i Bizottság kontra Franciaország és Orange ítélet, C‑486/15 P, EU:C:2016:912, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


50      2016. június 30‑i Lidl ítélet, C‑134/15, EU:C:2016:498, 47. pont; valamint e tekintetben: 2017. március 9‑i Doux ítélet, C‑141/15, EU:C:2017:188, 26. pont.


51      Ez volt a helyzet a Sharpston főtanácsnok KME Germany és társai kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványának alapját képező esetben, C‑272/09 P, EU:C:2011:63, lásd a 71–73. pontot.


52      Míg az 1234/2007 rendelet (65) preambulumbekezdése szerint „az egységes [uniós] piac magában foglal egy, a[z Unió] külső határain alkalmazandó kereskedelmi rendszert. Ennek a kereskedelmi rendszernek behozatali vámokat és export‑visszatérítéseket kell magában foglalnia, valamint – elvben – stabilizálnia kell a[z uniós] piacot. A kereskedelmi rendszernek a többoldalú kereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulója során vállalt kötelezettségeken kell alapulnia”, a (77) preambulumbekezdése szerint pedig „a harmadik országokba irányuló kivitel után járó – a[z Unión] belüli árak és a világpiaci árak közötti különbségen alapuló és a[z Uniónak] a WTO‑ban tett kötelezettségvállalásai által meghatározott korlátokon belüli – visszatérítések odaítélésére vonatkozó rendelkezéseknek arra kell szolgálniuk, hogy biztosítsák a[z Unió] részvételét az e rendelet hatálya alá tartozó egyes termékek nemzetközi kereskedelmében. A támogatott kivitelnek értékbeli és mennyiségi korlátok között kell maradnia”.


53      Lásd: Geelhoed főtanácsnok Silos ügyre vonatkozó indítványa, C‑228/99, EU:C:2001:196, 32. pont, amely hivatkozik az 1992. április 8‑i Wagner ítélet, C‑94/91, EU:C:1992:181, 18. pontjára. Lásd szintén e tekintetben: 1973. március 14‑i Westzucker ítélet, 57/72, EU:C:1973:30, 6. és 8. pont; 1978. január 26‑i Union Malt és társai kontra Bizottság ítélet, 44/77–51/77, EU:C:1978:14, 23. és 28. pont (a visszatérítést előre megállapító kiviteli engedélyek speciális helyzetére vonatkozóan); 1982. október 28‑i Lion és társai ítélet, 292/81 és 293/81, EU:C:1982:375, 14. pont; 2017. március 9‑i Doux ítélet, C‑141/15, EU:C:2017:188, 36. pont.


54      Míg a Bizottság a tárgyaláson előadta, hogy az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt mindkét szempontot vizsgálta, a megtámadott ítélet 291. pontjában rögzített megállapítást nem vitatta.


55      A fellebbezésben a megtámadott ítélet 400. pontjára történő hivatkozás tévesnek tűnik, mivel az a pont a fellebbező véleményét adja vissza.


56      A megtámadott ítélet 300. pontjában a Törvényszék kimondta, hogy „az irányítóbizottság részére benyújtott dokumentumnak nem az a rendeltetése, hogy kifejtse az export‑visszatérítések összegének elméleti számítási módszerét, hanem hogy mindenek felett bemutassa a globális piaci helyzetet”.


57      Lásd e tekintetben: 2017. január 31‑i Universal Protein Supplements kontra EUIPO ítélet, C‑485/16 P, nem tették közzé, EU:C:2017:72, 15. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


58      A megtámadott ítélet 292. pontja kimondja, hogy az uniós piacon történő árnövekedés, a történeti átlagot meghaladó különbözetek fennállása az uniós termelők tekintetében, valamint a kivitel növekedése mind olyan elemek, amelyek alapján a Bizottság főszabály szerint úgy ítélheti meg, anélkül hogy nyilvánvaló értékelési hibát követne el, hogy a helyzet stabil az uniós piacon, és ezért a piac stabilitásának biztosítása érdekében nem szükséges pozitív összegű export‑visszatérítéseket megállapítani.


59      A Bizottság előadása szerint a fellebbező hasonlóképpen nem vitatja a megtámadott ítélet 306. pontjában tett azon megállapítást, amely szerint az irányítóbizottság részére benyújtott egyik dokumentum hosszú‑ és rövidtávon is egyértelműen fellendülő tendenciát mutatott az árak tekintetében az uniós piacon.


60      A fellebbezés e pont tekintetében következetlen, amikor kijelenti, hogy „a Törvényszék csak a belső piaci árakra, az állati takarmányok magas költségeire, valamint a brazil reál leértékelésére volt figyelemmel; következésképpen csak a világpiacot vette alapul”.


61      Ezt a rendelkezés különböző nyelvi változatai is megerősítik. Az 1234/2007 rendelet 164. cikke (3) bekezdése b) pontjának francia nyelvű szövegében használt többes számú alak („marchés”) nem a 164. cikk (3) bekezdésének a) és i) pontjában említett uniós piacra és világpiacra kíván visszautalni, hanem a közös piacszervezésre, amely abban a nyelvi változatban többes számú alakot ölt („organisation commune des marchés”).