Language of document : ECLI:EU:C:2017:850

HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2017. november 9.(1)

C‑359/16. sz. ügy

Ömer Altun,

Abubekir Altun,

Sedrettin Maksutogullari,

Yunus Altun,

Absa NV,

M. Sedat BVBA,

Alnur BVBA

kontra

Openbaar Ministerie

(a Hof van Cassatie [semmítőszék, Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Migráns munkavállalók – Szociális biztonság – Alkalmazandó jog – 1408/71/EGK rendelet – A 14. cikk (1) bekezdésének a) pontja – Kiküldött munkavállalók – 574/72/EGK rendelet – A 11. cikk (1) bekezdése – E 101‑es igazolás – Kötelező jelleg – Csalárd módon megszerzett igazolás vagy az igazolásra való csalárd módon történő hivatkozás”






I.      Bevezetés

1.        „A jog ott ér véget, ahol a visszaélés megkezdődik”. A francia jogi egyetemi tanár Marcel Ferdinand Planiol(2) által megfogalmazott ezen megállapítás megfelelően tükrözi a probléma lényegét, amellyel a Hof van Cassatie (semmítőszék, Belgium) a jelen ügyben szembesült, és amely az Európai Unión belül mozgó munkavállalónak az E 101‑es igazolást kiállító intézmény szerinti tagállam szociális biztonsági rendszerben való biztosítását tanúsító ezen igazolás kötelező jellegére vonatkozóan kidolgozott ítélkezési gyakorlatba illeszkedik.(3)

2.        A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis mindaddig, amíg nem vonták vissza, vagy nyilvánították érvénytelennek, a valamely tagállam illetékes intézménye által az 1408/71/EGK tanácsi rendelet(4) végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 574/72/EGK rendelet(5) 11. cikke (1) bekezdésének megfelelően kiállított E 101‑es igazolás kötelező erővel bír azon tagállam belső jogrendjében, amelybe a munkavállaló munkavégzés céljából utazik, és ebből következően köti e tagállam intézményeit. Ebből következik, hogy a fogadó tagállam bírósága nem jogosult az E 101‑es igazolás érvényességének felülvizsgálatára azon tények vonatkozásában, amelyek alapján azt kiadták.(6)

3.        A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy alkalmazható‑e ez az ítélkezési gyakorlat abban az esetben, amelyben a fogadó tagállam bírósága megállapította, hogy az E 101‑es igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.(7)

4.        A jelen indítványban kifejtem majd, mely okok miatt vélem úgy, hogy az E 101‑es igazolás nem köti a fogadó tagállam bíróságát, amennyiben az megállapítja, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak, és hogy ilyen esetben az említett bíróság figyelmen kívül hagyhatja az E 101‑es igazolást.(8)

II.    Az uniós jog

A.      Az 1408/71 rendelet

5.        Az 1408/71 rendeletnek „Az alkalmazandó jogszabályok meghatározása” címet viselő II. címében szereplő „Általános szabályok” című 13. cikke az (1) bekezdésében és a (2) bekezdésének a) pontjában a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A 14c. és 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

(2)      A 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel:

a)      egy tagállam területén alkalmazott munkavállaló e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, még abban az esetben is, ha egy másik tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, vagy ha az őt alkalmazó vállalkozás vagy munkáltató székhelye vagy lakóhelye egy másik tagállam területén található [helyesen: valamely tagállam területén alkalmazott személy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, még abban az esetben is, ha valamelyik másik tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, vagy ha az őt alkalmazó vállalkozás vagy magánszemély székhelye vagy lakóhelye egy másik tagállam területén található]”.

6.        Az 1408/71 rendelet ugyanezen cikkében szereplő, „Az ellenérték fejében munkát végző személyekre (kivéve a tengerészekre) alkalmazandó különös szabályok” című 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A 13. cikk (2) bekezdésének a) pontja az alábbi kivételekkel és körülmények között alkalmazandó:

1. a)      Az a munkavállaló, akit az őt egy tagállam területén alkalmazó vállalkozás a számára teljesítendő munkavégzés céljából egy másik tagállam területére küld ki, továbbra is az előbb említett tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, feltéve, hogy e munka várható időtartama nem haladja meg a tizenkét hónapot, illetve a munkavállalót nem olyan munkavállaló felváltására küldték ki, akinek kiküldetési ideje letelt”.

7.        Az 1408/71 rendeletet 2010. május 1‑jétől hatályon kívül helyezte és felváltotta a 883/2004/EK rendelet.(9)

B.      Az 574/72 rendelet

8.        Az 574/72 rendeletnek „A rendeletnek az alkalmazandó jogszabályokat meghatározó rendelkezéseinek végrehajtása” címet viselő III. címében szereplő „Alakiságok a munkavállalónak a rendelet 14. cikkének (1) bekezdése és 14b. cikkének (1) bekezdése szerinti kiküldetése esetén és a rendelet 17. cikke szerint megkötött megállapodások esetén” című 11. cikke az (1) bekezdésének a) pontjában a következőképpen rendelkezik:

„Azon tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által kijelölt intézmény, amely tagállam jogszabályait továbbra is alkalmazni kell, igazolást bocsát ki arról, hogy a munkavállaló egy meghatározott időpontig továbbra is e jogszabályok hatálya alá tartozik:

a)      a rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében és 14b. cikkének (1) bekezdésében említett esetekben a munkavállaló vagy munkáltatója kérésére”.

9.        A 987/2009/EK rendelet 2010. május 1‑jétől hatályon kívül helyezte és felváltotta az 574/72 rendeletet.(10)

III. Az alapeljárás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás

10.      A Sociale Inspectie (társadalombiztosítási felügyelet, Belgium) vizsgálatot folytatott a belgiumi építőipari ágazatban működő ABSA NV belga jog szerinti vállalkozás személyzetének foglalkoztatása tekintetében. Ez a vizsgálat megállapította, hogy az ABSA NV‑nek 2008 óta alig volt alkalmazottja, és az összes fizikai munkát bolgár vállalkozásoknak adta ki. Ezek a vállalkozások Bulgáriában úgyszólván semmilyen tevékenységet nem végeztek, és – részben más belga társaságok bevonásával és együttműködésével – munkavállalókat küldtek ki az ABSA NV számára alvállalkozás keretében történő belgiumi munkavégzésre,. Az érintett munkavállalók foglalkoztatását nem jelentették be a társadalombiztosítási járulékok beszedésével megbízott belga intézménynek, mivel e munkavállalók rendelkeztek az illetékes bolgár intézmény által kibocsátott E 101‑es igazolásokkal, amelyek igazolják, hogy ez utóbbiak a bolgár szociális biztonsági rendszerben biztosítottak.

11.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy a belga hatóságok indokolt kérelemmel fordultak az illetékes bolgár intézményhez az említett E 101‑es igazolások visszavonása érdekében, ez a hatóság azonban nem hozott döntést e kérelem alapján. Ezzel összefüggésben a belga kormány kifejtette, hogy az E 101‑es igazolások visszavonása iránti kérelmet 2012. november 12‑én küldte meg az illetékes bolgár intézménynek, és hogy ezen intézmény 2013. április 9‑én olyan választ adott, „amely anélkül, hogy vizsgálta, vagy figyelembe vette volna a Belgiumban megállapított tényeket, csupán arra szorítkozott, hogy összefoglalta a kiállított E 101‑es igazolások lényegét, érvényességi idejét, és egy tájékoztatót tartalmazott arról, hogy a különböző bolgár vállalkozások a szóban forgó E 101‑es igazolások iránti kérelmek benyújtása időpontjában megfeleltek a kiállítás feltételeinek”.

12.      A belga hatóságok bírósági eljárásokat indítottak a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felekkel, Ömer Altunnal, Abubekir Altunnal, Sedrettin Maksutogullarival, Yunus Altunnal, az Absával, a Sedat BVBA‑val és az Alnur BVBA‑val (a továbbiakban együttesen: Altun és társai) szemben munkáltatói, vezetői vagy megbízói minőségükben, először amiatt, hogy olyan külföldi állampolgárokat dolgoztattak vagy engedtek dolgozni, akiknek a foglalkoztatási engedély előzetes beszerzése nélküli három hónapnál hosszabb ideig Belgiumban való tartózkodásuk, illetve letelepedésük nem volt engedélyezett, másodszor amiatt, hogy a munkavállalók munkába lépésének időpontjában nem tették meg a társadalombiztosítási járulékok beszedésével megbízott intézménynél a törvény által előírt bejelentéseket, és harmadszor amiatt, hogy a munkavállalókat nem jelentették be a nemzeti társadalombiztosítási intézetnél.

13.      A correctionele rechtbank Limburg, afdeling Hasselt (limburgi büntető bíróság, hasselti részleg) 2014. június 27‑i ítéletével felmentette Altumot és társait. A belga kormány észrevételeiből kiderül, hogy az érdekeltek felmentésének alapját az a megállapítás jelentette, mely szerint „a bolgár munkavállalók foglalkoztatását teljes egészében lefedték az E 101/A1‑es formanyomtatványok, amelyek kiállítására a jelen állapot szerint szabályszerűen és jogszerűen került sor”. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben.

14.      A Hof van beroep te Antwerpen (antwerpeni fellebbviteli bíróság, Belgium) 2015. szeptember 10‑i ítéletével elítélte az érintett feleket. Ezzel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, hogy a fellebbviteli bíróság megállapítása szerint „a hivatkozott E 101‑es igazolásokat csalárd módon szerezték meg azáltal, hogy nem a valóságnak megfelelő tényeket adtak elő abból a célból, hogy a közösségi szabályozás szerint a kiküldetésre alkalmazandó feltételeket kijátsszák, és ezáltal olyan előnyhöz jussanak, amelyet az érintettek e csalárd magatartás nélkül nem tudtak volna megszerezni”.

15.      A felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felek felülvizsgálati kérelemmel éltek ez ellen az ítélet ellen a kérdést előterjesztő bíróság előtt, amely úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Megsemmisítheti‑e vagy figyelmen kívül hagyhatja‑e a kiküldő tagállam bíróságától eltérő bíróság az olyan E 101‑es igazolást, amelyet az […] 574/72 […] rendeletnek a […] 987/2009 […] rendelet 96. cikkének (1) bekezdésével történő hatályon kívül helyezése előtt hatályos szövege […] 11. cikkének (1) bekezdése szerint állítottak ki, ha a tényállásból, amelyet a bíróságnak értékelnie kell, az állapítható meg, hogy az igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak?”

16.      Írásbeli észrevételeket az Altun és társai, a belga, az ír, a francia, a magyar, a lengyel kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be a Bírósághoz. A 2017. június 20‑i tárgyaláson ugyanezek a felek és érdekeltek adták elő szóbeli észrevételeiket.

IV.    Elemzés

A.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyáról és az értelmezendő uniós jogi rendelkezésekről

17.      Előzetesen meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdése „a […] 987/2009 […] rendelet 96. cikkének (1) bekezdésével történő hatályon kívül helyezése előtt hatályos szövege […]” értelmezésére vonatkozik.

18.      A belga kormány ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a 987/2009 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének és 19. cikke (2) bekezdésének értelmezésére is ki kell terjeszteni. Ezek a rendelkezések ugyanis ratione temporis szintén alkalmazandóak az alapügyben, mivel a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő feleknek felrótt tények részben 2010. május 1‑jét, vagyis azon időpontot követően keletkeztek, amely időponttól az említett rendelet az 574/72 rendeletet(11) hatályon kívül helyezte és felváltotta.

19.      Meg kell azonban állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében nem jelöli meg pontosan az alapügy tényállása által érintett időszakot. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a Bíróság nem rendelkezik elegendő ténybeli információval ahhoz, hogy válaszát az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben fogalton túl más rendelkezésekre is kiterjessze.(12) Így a jelen indítványban megelégszem az 1408/71 rendelet és az 574/72 rendelet rendelkezéseinek értelmezésével.

20.      Ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy az általam az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának és az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan javasolt válasz véleményem szerint teljes mértékben alkalmazható a 883/2004 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének és a 987/2009 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének és 19. cikke (2) bekezdésének értelmezésére. E tekintetben meg kell állapítani, hogy egyfelől az új rendeletek értelmében lényegében a 883/2004 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése lépett az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának helyébe, míg az 574/72 rendelet 11. cikkének (1) bekezdését a 987/2009 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése váltotta fel.(13) Másfelől, amint azt a Bíróság megállapította, a jelenleg hatályos 987/2009 rendelet kodifikálta a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, azáltal, hogy rögzíti az E 101‑es igazolás kötelező jellegét és a kiállító intézménynek az említett igazolás érvényességének értékelésére vonatkozó kizárólagos hatáskörét.(14) A 987/2009 rendeletnek a „Más tagállamban kiállított dokumentumok és bizonyítékok jogi értéke” című 5. cikke ugyanis (1) bekezdésében előírja, hogy a valamely tagállam intézménye által a 883/2004 rendelet és a 987/2009 rendelet alkalmazása céljából egy személy helyzetének bemutatására kiállított dokumentumokat, valamint a dokumentumok kiállításának alapjául szolgáló bizonyítékokat a többi tagállam intézményei mindaddig elfogadják, amíg azokat a kiállító tagállam vissza nem vonja vagy érvénytelenné nem nyilvánítja.

21.      Másfelől úgy gondolom, hasznos volna felhívni a Bíróság figyelmét a 883/2004 rendelet és a 987/2009 rendelet módosítására irányuló, a Bizottság 2016. december 13‑i javaslata alapján megindult, folyamatban lévő jogalkotási eljárásra.(15) A Bizottság által javasolt módosítások között szerepel többek között a „csalás” meghatározásának a 987/2009 rendelet 1. cikkébe,(16) valamint egy másik tagállam illetékes hatósága részéről érkezett megkeresés alapján az E 101‑es igazolás megalapozottságának a kiállító intézmény általi felülvizsgálatára és szükség esetén visszavonására vagy helyesbítésére nyitva álló pontos határidőknek az említett rendelet 5. cikke (1) és (2) bekezdésébe történő beillesztése.(17) Ezek a jogalkotási munkálatok, noha nincs közvetlen hatásuk a jelen ügyben kizárólag az – időközben hatályon kívül helyezett – 1408/71 rendelet és 574/72 rendelet rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozóan elvégzendő elemzésre, véleményem szerint mégis kapcsolódnak a jelen ügy jogi hátteréhez.

22.      Végül hasznosnak látom néhány olyan észrevétel megfogalmazását, amely a jelen ügyben felmerült problémakör „alternatív megoldására” vonatkozó, a Bizottság által a tárgyaláson bemutatott javaslattal kapcsolatos. A Bizottság ugyanis úgy véli, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nem a legfontosabb kérdés, és a Bíróságnak inkább azt kellene meghatároznia, hogy a jelen ügy körülményei alátámasztják‑e az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti „tényleges kiküldetés” fennállását, és ennélfogva az érintett E 101‑es igazolásokat megfelelően bocsátotta‑e ki az illetékes bolgár intézmény.(18) Ebben az összefüggésben a Bizottság úgy véli, hogy amennyiben a Bíróság e kérdésekre nemleges választ ad, az illetékes belga intézmények a Bíróság ítélete alapján kérhetik az illetékes bolgár intézménytől, hogy vonja vissza az E 101‑es igazolásokat, vagy minősítse azokat érvénytelennek, és az említett intézmény adott esetben köteles lesz eljárni. Ezzel szemben, ha a Bíróság elismeri az említett igazolások szabályszerűségét, az alapeljárás megszűnik.

23.      A Bizottság által javasolt megoldás a következő indokok miatt nem meggyőző.

24.      Először is úgy vélem, hogy ez a megoldás nem összeegyeztethető az EUMSZ 267. cikkel. Emlékeztetőül, a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti egyértelmű feladatmegosztást kimondó EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróság kizárólag az uniós jogszabályok értelmezéséről és érvényességéről határozhat a nemzeti bíróság által közölt tényállás alapján, viszont az uniós jognak a konkrét esetre történő alkalmazása a nemzeti bíróság feladata. Következésképpen a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az alapeljárás tényállásáról döntsön, vagy arra, hogy az általa értelmezett uniós jogszabályokat nemzeti intézkedésekre vagy helyzetekre alkalmazza, mivel ezek a kérdések a nemzeti bíróság kizárólagos hatáskörébe tartoznak.(19) Márpedig a Bizottság által javasolt megközelítés véleményem szerint azt is magában foglalja, hogy a Bíróság a jelen esetben jogilag minősíti a tényeket, ami nem tartozik a hatáskörébe.(20)

25.      Másodszor úgy vélem, hogy a Bizottság által javasolt megoldás a gyakorlatban a jelen ügy tárgyának és jellegének módosítását eredményezi. Ugyanis, amíg a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés arra vonatkozik, hogy a fogadó tagállam bírósága csalás esetén rendelkezik‑e hatáskörrel az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyására, a Bizottság ezzel szemben azt javasolja a Bíróságnak, hogy ettől eltérő, vagyis az érintett E 101‑es igazolások kiállításának szabályosságára vonatkozó kérdést válaszoljon meg. Márpedig ezzel a kérdéssel inkább egy, az EUMSZ 258. vagy EUMSZ 259. cikk alapján megindított kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban kellene foglalkozni.

26.      Harmadszor, még ha feltételezzük is, hogy a Bíróság megállapítja, hogy a kiküldetésnek az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltételei nem teljesülnek a jelen ügyben, a kérdést előterjesztő bíróság – amint azt egyébként a Bizottság is elismeri – továbbra is mindaddig köteles figyelembe venni az E 101‑es igazolásokat, amíg az illetékes bolgár intézmény azokat meg nem semmisíti vagy vissza nem vonja. A Bizottság által javasolt megoldás tehát nem alkalmas azon helyzet rendezésére, amely a kérdést előterjesztő bíróság elé került.

27.      Ennélfogva úgy gondolom, hogy nincs helye az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés újrafogalmazásának.

B.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

28.      A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével arra vár választ, hogy a fogadó tagállam bírósága megsemmisítheti‑e vagy figyelmen kívül hagyhatja‑e az 574/72 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése alapján kiállított E 101‑es igazolást, ha az értékelésre elé terjesztett tényállásból az állapítható meg, hogy az igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak. Más szavakkal, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata által rendszerint az E 101‑es igazolásnak tulajdonított kötelező erő köti‑e a fogadó tagállam bíróságát az e bíróság által megállapított csalás esetén.(21)

29.      A belga és a francia kormány e tekintetben úgy véli, hogy csalás esetére lehetőséget kell biztosítani a fogadó tagállam bírósága számára az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyására. Ezzel szemben az Altun és társai, az ír, a magyar és a lengyel kormány, valamint a Bizottság lényegében arra hivatkozik, hogy egy eltérő tagállam illetékes intézménye által kiállított E 101‑es igazolás köti a fogadó tagállam bíróságát, még akkor is, ha ez utóbbi megállapította, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.

30.      Mielőtt megvizsgálnám a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést, érdemes volna röviden emlékeztetnem a Bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára és az ezen ítélkezési gyakorlatot meghatározó elvekre (1. szakasz).

31.      Ezt követően megvizsgálom majd a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést. Elsőként kifejtem azokat az indokokat, amelyek alapján úgy gondolom, hogy az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható, ha a fogadó tagállam bírósága megállapította, hogy az E 101‑es igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak, és hogy ilyen esetben ez a bíróság figyelmen kívül hagyhatja az említett igazolást (2. szakasz). Másodszor bemutatok néhány, a csalásnak a fogadó tagállam bíróság által történő megállapítására vonatkozó észrevételt (3. szakasz). Végül a Bíróság számára a jelen ügyben általam javasolt megoldással szemben hivatkozott érvekkel foglalkozom majd (4. szakasz).

1.      A Bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatáról

32.      Az E 101‑es igazolás kötelező jellege következik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából. A Bíróság többek között megállapította, hogy mindaddig, amíg nem vonták vissza, vagy nyilvánították érvénytelennek, az E 101‑es igazolás kötelező erővel bír azon tagállam belső jogrendjében, amelybe a munkavállaló munkavégzés céljából utazik, és ebből következően köti e tagállam intézményeit.(22) Ebből következik egyfelől, hogy azon tagállam illetékes intézményének, amelyben a munkavállaló munkát végez, figyelembe kell vennie azt, hogy e munkavállaló már az őt alkalmazó vállalkozás székhelye szerinti tagállam szociális biztonsági rendszerének hatálya alá tartozik, és ez az intézmény ezért a szóban forgó munkavállalót nem vonhatja a saját szociális biztonsági rendszerének hatálya alá. Másfelől a fogadó tagállam bíróságának nincs hatásköre az E 101‑es igazolás érvényességét felülvizsgálni azon tények vonatkozásában, amelyek alapján azt kiadták.(23)

33.      Márpedig a Bíróság megállapította, hogy a lojális együttműködésnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében lefektetett elve az E 101‑es igazolást kiadó intézményre azt a kötelezettséget rója, hogy a szociális biztonság trén irányadó jog meghatározására vonatkozó szabályok alkalmazása érdekében megfelelően mérlegelje a releváns tényeket, és ezáltal garantálja az E 101‑es igazolásban szereplő megállapítások pontosságát. Ilyen körülmények között az említett intézmény feladata, hogy az E 101‑es igazolás kiadásának megalapozottságát felülvizsgálja, és adott esetben visszavonja ezt az igazolást, amikor a fogadó tagállam illetékes intézménye kételyét fejezi ki az említett igazolás alapjául szolgáló tények, és ezáltal a benne szereplő megállapítások helytállóságával kapcsolatban egyebek között azért, mert e megállapítások nem felelnek meg az 1408/71 rendelet követelményeinek, amelyek jogcímén az említett igazolás kiadásra került.(24)

34.      Amennyiben az érintett tagállamok illetékes intézményei nem jutnának megegyezésre a konkrét helyzetben alkalmazandó jogszabályok meghatározását illetően, az igazgatási bizottsághoz fordulhatnak. Ha ez a bizottság nem tudja összhangba hozni az érintett intézmények álláspontját, még mindig fennáll a lehetőség az EUMSZ 259. cikk alapján, a kiadó intézmény tagállamában létező esetleges jogorvoslatokat nem érintve, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítására.(25)

35.      Amint azt az A‑Rosa Flussschiff ügyre vonatkozó indítványomban kifejtettem, az E 101‑es igazolás célja az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében szereplő, az egy tagállam szociális biztonsági jogszabályai alkalmazása elve tiszteletben tartásának biztosítása, konkrét esetekben az alkalmazandó szociális biztonsági szabályozás eltérő értékeléséből fakadó joghatósági összeütközések elkerülésével.(26) E tekintetben az E 101‑es igazolás hozzájárul az Unión belül mozgó munkavállalók jogbiztonságának biztosításához, és ennélfogva az Unión belül a munkavállalók szabad mozgásának és a szolgáltatások szabad nyújtásának elősegítéséhez, ami az 1408/71 rendelet célját képezi.

36.      Véleményem szerint a Bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az 1408/71 rendelet II. címének az alkalmazandó jogszabályok meghatározására vonatkozó rendelkezései nem csupán egy kollíziós rendszert alakítanak ki, hanem ezzel párhuzamosan bevezetik a tagállamok közötti joghatóság megosztásának rendszerét is abban az értelemben, hogy az E 101‑es igazolást kiállító intézmény rendelkezik egyedül hatáskörrel az igazolás érvényességének értékelésére, illetve arra, hogy akár hivatalból, akár valamely másik tagállam illetékes intézményének megkeresésére eldöntse, hogy a munkavállaló tényleges helyzetére vonatkozóan gyűjtött információkra figyelemmel helye van‑e az említett igazolás visszavonásának vagy érvénytelenné nyilvánításának, ami azzal az eredménnyel jár, hogy ezen igazolás immár nem köti a tagállamok illetékes intézményeit és bíróságait.(27) Az ezzel ellentétes megoldás annak kockázatával járna, hogy az adott esetre alkalmazandó jogszabályokkal kapcsolatos ellentétes határozatokkal szembesülünk, és ebből következően a két szociális biztonsági rendszer alkalmazásának kockázatával, az összes abból fakadó következménnyel, így a munkavállaló kettős járulékfizetési kötelezettségével.(28)

37.      Az E 101‑es igazolás kötelező jellege emellett a lojális együttműködésnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében lefektetett elvén alapul. A Bíróság ugyanis megállapította, hogy az említett rendelkezés szerinti együttműködési kötelezettségekből az következik, hogy azokat nem tartanák tiszteletben, ha a fogadó tagállam illetékes intézménye úgy tekintené, hogy az E 101‑es igazolás megállapításai nem kötik őt.(29)

38.      Az A‑Rosa Flussschiff ítélet(30) alapjául szolgáló ügyben a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) lényegében azt kérdezte a Bíróságtól, hogy alkalmazható‑e az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlata azokra az esetekre, amelyekben megállapításra került, hogy az érintett munkavállaló tevékenységének végzésére vonatkozó feltételek nyilvánvalóan nem tartoznak az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló rendelkezés tárgyi hatálya alá. A Bíróság igenlő választ adott erre a kérdésre. Ezzel kapcsolatban úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy az érintett munkavállalók nyilvánvalóan nem tartoznak az 1408/71 rendelet 14. cikkének hatálya alá, egyáltalán nem változtatott az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát megalapozó megfontolásokon.(31)

39.      Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az A‑Rosa Flussschiff ügyben(32) a jelen üggyel ellentétben a Cour de cassation (semmítőszék) az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében nem adott olyan tájékoztatást, amely arra utalna, hogy az elé terjesztett tények csalás fennállását jelezték volna. Ez az ügyre vonatkozó elemzésem meghatározó tényezője. Így tehát abból az előfeltevésből indultam ki, amely szerint az említett bíróság által előterjesztett kérdés nem arra vonatkozóan kér tájékoztatást, hogy a bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező hatályára vonatkozó ítélkezési gyakorlata alkalmazható‑e csalás esetén.(33) Hasonlóképpen, az ezen ügy alapján hozott ítéletben a Bíróság nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, csupán megelégedett annak megállapításával, hogy az érintett munkavállaló tevékenysége végzésének feltételei nyilvánvalóan nem tartoznak az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet rendelkezésének tárgyi hatálya alá.

40.      Új tehát a kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben feltett kérdés. E tekintetben a Bíróságnak azt kell meghatároznia, hogy az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát megalapozó megfontolások a fogadó tagállam bírósága által megállapított csalás esetében is érvényesek‑e.

41.      Itt mutatok rá, hogy véleményem szerint erre a kérdésre nemleges választ kell adni. Úgy látom ugyanis, hogy az alábbiakban előadott okokból a Bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó meglévő ítélkezési gyakorlatát nem lehet oly módon kiterjeszteni, hogy az vonatkozzon a jelen eljáráshoz hasonló ügyre, amelyben a fogadó tagállam bírósága megállapította, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak, és hogy lehetőséget kell biztosítani a bíróság számára az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyására.

2.      A csalás elleni küzdelemre irányuló kötelezettségről

42.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a jogalanyok az uniós jog normáira nem hivatkozhatnak csalárd módon vagy visszaélésszerűen, és a nemzeti bíróságok esetről esetre, objektív tényekre támaszkodva vehetik figyelembe az érintett személyek visszaélésszerű vagy csalárd magatartását annak érdekében, hogy az uniós jog szóban forgó rendelkezései céljainak figyelembevételével adott esetben megtagadják velük szemben az uniós jog rendelkezéseinek alkalmazását.(34) Véleményem szerint ez az elv az uniós jog általános elve,(35) amely az európai vagy nemzeti jogalkotásban történő végrehajtásától függetlenül kötelező.(36) Véleményem szerint ezen elvből következően annak a nemzeti bíróságnak, amely az uniós jog rendelkezéseinek csalárd módon történő alkalmazásával szembesül, nem csak lehetősége van arra, hanem uniós bíróságként köteles is arra, hogy küldjön a csalás ellen az említett rendelkezés által biztosított előnynek az érintettel szemben való megtagadásával.(37)

43.      Úgy vélem, ennek következtében egy olyan helyzetben, mint amilyen az alapügy, amelyben a fogadó tagállam bírósága megállapította, hogy az E 101‑es igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak, e bíróság köteles az említett igazolásból, és ennélfogva az uniós jognak az említett igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló rendelkezéséből, vagyis az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjából származó előnyöket megtagadni az érdekelttől. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen helyzetben az érdekeltek nem hivatkozhatnak az említett rendelkezésben szabályozott kivételre, és az említett rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában szereplő általános szabályt kell alkalmazni, amelynek értelmében a munkavállaló azon tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, amelynek területén munkavállalóként tevékenységet végez (lex loci laboris).(38)

44.      Az ezzel ellentétes megoldás véleményem szerint elfogadhatatlan eredményre vezetne. A fogadó tagállam bírósága által megállapított csalás esetén az E 101‑es igazolás kötelező jellegének fenntartása ugyanis azt jelentené egyrészről, hogy a csalásért felelős személyek előnyt húzhatnának a csalárd magatartásukból, másrészről, hogy az ilyen bíróság bizonyos esetekben eltűri, sőt elősegíti a csalást.

45.      Ezzel összefüggésben emlékeztetek arra, hogy az FTS‑ügyben Jacobs főtanácsnok rámutatott, hogy ha a fogadó tagállam „bizonyítani tudja, hogy az igazolást csalárd módon szerezték meg, a kiállító hatóságnak nem okozhat problémát az igazolás visszavonása”(39). E tekintetben meg kell állapítani, hogy amennyiben a kiállító intézmény a fogadó tagállam hatóságai által bemutatott, a csalás fennállását bizonyító tények alapján megsemmisíti vagy visszavonja az E 101‑es igazolást, szükségtelenné válik az e bíróságok előtti eljárás megindítása. Márpedig előfordulhat olyan helyzet, amint azt a jelen ügy is mutatja, amikor az E 101‑es igazolást kiállító intézmény valamilyen okból nem semmisíti meg, vagy vonja vissza az említett igazolást, annak ellenére, hogy a fogadó tagállam szociális biztonsági hatóságai bemutatják számára azokat a bizonyítékokat, amelyek tanúsítják a csalás fennállását.(40) Ilyen körülmények között annak megkövetelése, hogy a fogadó tagállam bíróságai azon megállapítás ellenére vegyék figyelembe az E 101‑es igazolást, hogy az igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak, egyenértékű lenne az említett bíróság arra való kötelezésével, hogy hunyjon szemet a csalás fölött. Úgy vélem mindenesetre, hogy a kiállító intézmény esetleges lehetősége az E 101‑es igazolás megsemmisítésére vagy visszavonására nem befolyásolhatja a fogadó tagállam bíróságának jogosultságát az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyására, amennyiben elegendő bizonyítékkal rendelkezik annak megállapításához, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.(41)

46.      Emellett társadalmi‑gazdasági megfontolások is megalapozzák ilyen helyzetben a csalás elleni küzdelem előnyben részesítését. Az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezései alapján létrejött kollíziós rendszerben az E 101‑es igazolások kiállításával kapcsolatos csalás fenyegetést jelent a tagállamok szociális biztonsági rendszereinek koherenciája számára.(42) E tekintetben úgy vélem, hogy a tagállamoknak jogos érdekük fűződik ahhoz, hogy pénzügyi érdekeik védelme céljából megfelelő intézkedéseket hozzanak, és biztosítsák szociális biztonsági rendszereik pénzügyi egyensúlyát.(43) Emellett a csalárd módon megszerzett vagy hivatkozott E 101‑es igazolás használata véleményem szerint a tisztességtelen verseny egyik formájának minősül, és a nemzeti munkaerőpiacokon kétségessé teszi a munkafeltételek egyenlőségét.

47.      Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy a fogadó tagállam valamely bírósága csak megfelelően bizonyított csalás fennállása esetén tagadhatja meg az E 101‑es igazolásból, és ennélfogva az említett igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló rendelkezésből származó előnyöket. El kell ugyanis kerülni, hogy az általam javasolt megoldás veszélybe sodorja az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezései alapján létrejött teljes kollíziós rendszert. Más szóval úgy látom, hogy a csalás elleni küzdelem csak az alábbiakban leírt pontosan meghatározott körülmények között vezethet a más tagállam illetékes intézménye által az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének megfelelően kiállított E 101‑es igazolás kötelező jellegének kétségbe vonásához.

3.      A csalás megállapításáról

48.      Meg kell állapítanom, hogy az 1408/71 rendelet és az 574/72 rendelet nem tartalmazza e rendelet alkalmazásában a „csalás” meghatározását.(44) E meghatározás hiányában a Bíróság feladata azon csalások esetének körülhatárolása, amikor a fogadó tagállam bírósága figyelmen kívül hagyhatja a más tagállam illetékes intézménye által kiállított E 101‑es igazolást.

49.      Véleményem szerint egy csalás megállapításához egy objektív és egy szubjektív elem együttes meglétére van szükség. Az objektív elem az a tény, hogy a kívánt előny megszerzéséhez megkövetelt objektív követelmények, vagyis a jelen összefüggésben az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet II. címének rendelkezésében meghatározott feltételek nem teljesülnek.(45)

50.      Ez a megállapítás azonban nem elegendő egy olyan csalás megállapításához, amely lehetővé teszi a fogadó tagállam valamely bírósága számára az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyását. Emlékezzünk vissza ugyanis arra, hogy a Bíróság az A‑Rosa Flussschiff ítéletben megállapította, hogy az E 101‑es igazolás még akkor is kötelezi a fogadó tagállam intézményeit és bíróságait, ha azok megállapítják, hogy az érintett munkavállaló tevékenysége végzésének feltételei nyilvánvalóan nem tartoznak az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet rendelkezésének tárgyi hatálya alá.(46) Egy ilyen helyzet ugyanis az E 101‑es igazolás kiállításakor elkövetett (egyszerű) ténybeli vagy jogi tévedés, vagy az érintett munkavállaló helyzetében bekövetkezett változás eredménye is lehet.(47)

51.      Egy csalás fennállásának megállapításához véleményem szerint annak megállapítása is szükséges, hogy az érdekelteknek az E 101‑es igazolásból eredő előny megszerzése érdekében szándékukban állt eltitkolni, hogy ezen igazolás kiállításának feltételei valójában nem teljesültek.(48) Úgy gondolom, hogy ez a csalárd szándék az a szubjektív elem, amely révén meg lehet különböztetni a csalást annak egyszerű megállapításától, hogy az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet II. címének rendelkezésében meghatározott feltételek nem teljesültek. Az ilyen csalárd szándék meglétét egy szándékos cselekedet, többek között a kiküldött munkavállaló vagy az őt kiküldő vállalkozás tényleges helyzetének hamis bemutatása, illetve egy szándékos mulasztás, mint amilyen egy releváns tájékoztatás elmulasztása is bizonyíthat.

52.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy a jelen esetben a belga társadalombiztosítási felügyelet megállapította, hogy a munkavállalókat Belgiumba kiküldő bolgár vállalkozások nem végeztek – úgymond – semmilyen tevékenységet sem Bulgáriában.(49) Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint kizárólag olyan vállalkozás élhet az 1408/71 rendelet(50) 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétel kedvezményével, amely szokásosan jelentős mértékben végez tevékenységet a letelepedés helye szerinti tagállam területén. Úgy tűnik tehát – a nemzeti bíróság által elvégzendő vizsgálat szükségességét fenntartva –, hogy az E 101‑es igazolások kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában előírt feltételek egyike nem teljesült.(51)

53.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül továbbá, hogy a fellebbviteli bíróság megállapította, hogy „a hivatkozott E 101‑es igazolásokat csalárd módon szerezték meg azáltal, hogy nem a valóságnak megfelelő tényeket adtak elő abból a célból, hogy a kiküldetésre a közösségi szabályozás szerint érvényes feltételeket kijátsszák, és ezáltal olyan előnyhöz jussanak, amelyet az érintettek e csalárd magatartás nélkül nem tudtak volna megszerezni”(52). Ezzel összefüggésben a belga kormány a tárgyaláson pontosította, hogy az adott ügyben a csalás abból állt, hogy Bulgáriában tevékenységet nem, vagy csak csekély mértékben végző „postafiókcégeket” hoztak létre abból a célból, hogy először E 101‑es igazolásokat kérelmezzenek, majd munkavállalókat Belgiumba küldjenek, miközben a járulékokat továbbra is Bulgáriában fizetik.

54.      A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az adott esetben fennállnak‑e a csalás megállapításához szükséges objektív és szubjektív elemek. E tekintetben figyelembe kell venni az adott ügy valamennyi körülményét, ideértve az E 101‑es igazolást kiállító intézmény által esetlegesen szolgáltatott információkat is.(53)

55.      Pontosítanom kell, hogy a csalást egy, az érdekeltek számára jogi garanciákkal ellátott, és alapvető jogaikat, különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében biztosított hatékony jogorvoslathoz való jogot tiszteletben tartó kontradiktórius eljárás keretében kell megállapítani. Ezzel összefüggésben az illetékes hatóságoknak kell bizonyítékot szolgáltatniuk a csalásra, vagyis a jogilag megkövetelt módon megállapítaniuk egyfelől, hogy az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet II. címének rendelkezésében meghatározott feltételek az adott ügyben nem teljesültek (objektív elem), másfelől, hogy az érdekeltek szándékosan eltitkolták e feltételek teljesülésének hiányát (szubjektív elem). Csak ilyen különleges körülmények között állapíthatja meg a fogadó tagállam bírósága az olyan csalás fennállását, amely lehetővé teszi e bíróság számára az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyását.

56.      Szeretném továbbá pontosítani, milyen következménnyel jár, ha a fogadó tagállam valamely bírósága megállapítja a csalás fennállását. Először is, mivel az E 101‑es igazolás egy másik tagállam intézménye által kiállított dokumentum, úgy vélem, hogy a fogadó tagállam bírósága még csalás esetén sem állapíthatja meg hatáskörét ezen igazolás megsemmisítésére vagy érvénytelenné nyilvánítására. A hatásköre ezen igazolás figyelmen kívül hagyására korlátozódik. Másodszor nyilvánvalónak látom, hogy a csalásnak a fogadó tagállam bírósága általi megállapítása kizárólag ezen tagállam illetékes hatóságaival szemben fejthet ki hatást.

 Közbenső következtetés

57.      A fenti megfontolásokat figyelembe véve arra a véleményre jutottam, hogy egy olyan helyzetben, mint amilyen az alapügyben szerepel, amelyben a fogadó tagállam valamely bírósága megállapította, hogy egy, az 1408/71 rendelet 11. cikkének (1) bekezdése értelmében kiállított E 101‑es igazolást csalárd módon szereztek meg vagy arra csalárd módon hivatkoztak, ez a bíróság figyelmen kívül hagyhatja az említett igazolást. A csalásnak az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyásához szükséges megállapításához meg kell állapítani, hogy egyfelől az E 101‑es igazolás kiállításának jogcíméül szolgáló 1408/71 rendelet II. címének rendelkezésében meghatározott feltételek az adott ügyben nem teljesültek (objektív elem), és másfelől, hogy az érdekeltek szándékosan eltitkolták e feltételek teljesülésének hiányát (szubjektív elem).

58.      Véleményem szerint ezt a következtetést nem vonhatják kétségbe azok az érvek, amelyeket a Bírósághoz észrevételt előterjesztő felek és érdekeltek e következéssel szemben felhoztak. A továbbiakban ezekkel az érvekkel foglalkozom.

4.      A hivatkozott ellenérvekről

59.      A jelen ügyben felmerült néhány érv az általam a Bíróság részére javasolt megoldással szemben.

60.      Elsőként, az ír, a magyar és a lengyel kormány az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatnak a 987/2009 rendelet 5. cikkében megvalósított kodifikációját hozta fel,(54) lényegében arra hivatkozva, hogy ez a körülmény megakadályozza a Bíróságot az említett ítélkezési gyakorlattól való eltérésben.

61.      Ez az érvelés nem lehet eredményes.

62.      Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy a 987/2009 rendelet elfogadásakor nem merült fel a csalás kérdése, még kevésbé kezelte az uniós jogalkotó.(55) A rendelet szövegében található bármilyen, ezzel ellentétes utalás hiányában véleményem szerint feltételezni kell, hogy az uniós jogalkotó egészen egyszerűen csak a Bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát kívánta kodifikálni.(56) Márpedig, amint arra az előzőekben rámutattam, a Bíróságnak eddig még nem volt alkalma arra, hogy az E 101‑es igazolásnak olyan helyzetben fennálló kötelező erejéről határozzon, mint amilyen a jelen alapügyben szerepel, ahol a fogadó tagállam bírósága megállapította, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.(57) Az általam javasolt megoldás tehát nem tartalmazza a Bíróság korábbi, a 987/2009 rendeletben kodifikált ítélkezési gyakorlatának megváltoztatását, csupán ezen ítélkezési gyakorlat, és különösen annak új helyzetben, vagyis a fogadó tagállam valamely bírósága által megállapított csalás esetében való alkalmazhatósága terjedelmének pontosítására korlátozódik. Ebből következik, hogy a Bíróság E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatának a 987/2009 rendeletben megvalósított kodifikációja nem akadálya annak, hogy a fogadó tagállam bírósága figyelmen kívül hagyja az E 101‑es igazolást, amennyiben ez utóbbi bíróság megállapította, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.

63.      Másodszor, az ír, a magyar és a lengyel kormány, valamint a Bizottság az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében szereplő, az egy tagállam szociális biztonsági jogszabályai alkalmazása elvére, és ezzel összefüggésben a jogbiztonság elvére hivatkozik.(58)

64.      Először is, az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében szereplő, az egy tagállam szociális biztonsági jogszabályai alkalmazása elvére vonatkozóan el kell ismerni, hogy az általam javasolt megoldás – legalábbis ideiglenesen – több nemzeti jogszabály egyidejű alkalmazását is magában foglalja. Abban az esetben ugyanis, amikor a fogadó tagállam bírósága a jelen indítvány 48–56. pontjában kifejtett elveknek megfelelően csalás fennállását állapítja meg, és az E 101‑es igazolást annak ellenére figyelmen kívül hagyja, hogy a kiállító intézmény ezzel párhuzamosan nem szünteti meg vagy vonja vissza az említett igazolást, ez annak a kockázatával járhat, hogy az érintett munkavállalóra, vagy a munkáltatójára két szociális biztonsági rendszer vonatkozik.(59) Ugyanakkor úgy vélem, hogy ez a kockázat együtt jár a csalás megállapításával. Másként kifejezve úgy gondolom, hogy az annak megakadályozására irányuló kötelezettség, hogy az érdekeltek előnyt húzhassanak a csalárd magatartásukból, egy ilyen esetben szükségszerűen felülírhatja az egy tagállam szociális biztonsági jogszabályai alkalmazása elvét.(60)

65.      Ezzel összefüggésben emlékeztetnem kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően a lojális együttműködésnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében lefektetett elve értelmében az E 101‑es igazolást kiállító intézmény feladata, hogy az említett igazolás kiadásának megalapozottságát felülvizsgálja, és adott esetben visszavonja azt, amikor a fogadó tagállam illetékes intézménye kételyét fejezi ki az említett igazolás alapjául szolgáló tények, és ezáltal a benne szereplő megállapítások helytállóságával kapcsolatban, egyebek között azért, mert ezek nem felelnek meg az 1408/71 rendelet követelményeinek, amelyek jogcímén az említett igazolás kiadásra került.(61) Úgy vélem, hogy ez még inkább érvényes abban az esetben, amikor a fogadó tagállam bírósága megállapítja, hogy az E 101‑es igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.(62) Márpedig, ha az E 101‑es igazolást kiállító intézmény megsemmisíti vagy visszavonja az említett igazolást, az egy tagállam szociális biztonsági jogszabályai alkalmazásának elve (ismét) biztosítottá válik.

66.      Másodszor, ami a jogbiztonság elvét illeti, úgy vélem, hogy ha a fogadó tagállam bírósága megállapítja, hogy az E 101‑es igazolást csalárd módon szereztek meg vagy arra csalárd módon hivatkoztak, a csalás elkövetői vagy kedvezményezettjei nem hivatkozhatnak megalapozottan a jogbiztonság elvére az említett igazolásból és az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjából származó előnyök megtagadásának vitatása érdekében.(63) Ezzel összefüggésben emlékeztetnem kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ez a megtagadás nem vezet az érintett személlyel szemben egy teljesen új kötelezettség előírásához, csupán annak a megállapításnak az egyszerű következménye, hogy a kívánt előny megszerzéséhez megkövetelt objektív követelmények valójában nem teljesültek.(64)

67.      Végül harmadszor, az Altun és társai, az ír, a magyar és a lengyel kormány, valamint a Bizottság a lojális együttműködésnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében lefektetett elvére, és az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezése értelmében az alkalmazandó jogszabály meghatározásával kapcsolatban felmerült jogviták megoldása érdekében követendő külön eljárás meglétére hivatkozik,(65) amikor lényegében arra utal, hogy csalás esetén a fogadó tagállam bíróságának lehetősége van az E 101‑es igazolvány figyelmen kívül hagyására, összeegyeztethetetlen az említett elvvel és eljárással.

68.      Ez az érv számomra nem meggyőző.

69.      Amint arra már korábban rámutattam, a fogadó tagállam bírósága által megállapított csalás esetén ez a bíróság uniós bíróságként köteles az E 101‑es igazolásból származó előnyöket megtagadni.(66) E tekintetben e bíróság azon képessége, hogy e kötelezettségnek megfeleljen, nem függhet sem az igazolást kiállító intézménynek az említett igazolás megsemmisítésére vagy visszavonására irányuló szándékától, sem azon külön eljárás lefolytatásától, amelyet véleményem szerint egyébként eltérő helyzetek kezelésére alakítottak ki.(67) Ez ugyanis elfogadhatatlan eredményekhez vezethet.(68)

70.      Ezzel összefüggésben emlékeztetek arra, hogy a Bíróságnak eddig még nem volt alkalma arra, hogy az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vagy az alkalmazandó jogszabály meghatározásával kapcsolatban felmerült jogviták megoldása érdekében az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezése értelmében követendő eljárásra vonatkozó ítélkezési gyakorlatának olyan ügyben történő alkalmazhatóságáról határozzon, ahol a fogadó tagállam bírósága megállapította a csalás fennállását.(69) E tekintetben véleményem szerint meg kell állapítani, hogy a lojális együttműködés elve nem általános jellegű, és az említett elv korlátozható olyan kivételes körülmények fennállása esetén, mint amilyen a csalás megállapítása.(70) El kell ugyanis kerülni azt, hogy a tagállamok közötti lojális együttműködés elve a csalárd magatartásokat megkönnyítő vak bizalommá váljon.

71.      Ugyanakkor úgy látom, hogy a lojális együttműködésnek az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében lefektetett elve a fogadó tagállam szociális biztonsági hatóságaira azt a kötelezettséget rója, hogy először is tájékoztassák az E 101‑es igazolást kiállító intézményt, ha a csalás fennállását tanúsító olyan adatokkal rendelkeznek, amelyek alapján felülvizsgálhatják az E 101‑es igazolás kiállításának megalapozottságát, és meghatározhatják, hogy e tények figyelembevételével szükséges‑e az E 101‑es igazolás visszavonása vagy megsemmisítése. Egy ilyen egyeztetés a gyakorlatban lehetővé teszi a szóban forgó eset ténybeli körülményeire vonatkozó kétségek eloszlatását.(71) Emellett abban az esetben, ha a kiállító intézmény ezen egyeztetést követően megsemmisíti vagy visszavonja az E 101‑es igazolást, szükségtelenné válik a fogadó tagállam bíróságai előtti eljárás megindítása.(72) Ezzel összefüggésben a kiállító intézménnyel való egyeztetés biztosíthatja a pergazdaságosságot. Ugyanakkor rá kell mutatnom, hogy ez az egyeztetés nem befolyásolhatja a fogadó tagállam jogosultságát az E 101‑es igazolás figyelmen kívül hagyására, amennyiben elegendő bizonyítékkal rendelkezik annak megállapításához, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.(73)

V.      Végkövetkeztetések

72.      A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Hof van Cassatie (semmítőszék, Belgium) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést az alábbiak szerint válaszolja meg:

Az 1981. december 8‑i 3795/81/EGK tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1972. március 21‑i 574/72/EGK tanácsi rendelet 11. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a fogadó tagállam bírósága figyelmen kívül hagyhatja a tagállam illetékes hatósága által kijelölt intézmény által az 1981. május 12‑i 1390/81/EGK tanácsi rendelettel módosított 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján kiállított E 101‑es igazolást, amennyiben e bíróság megállapította, hogy az említett igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      Planiol, M., Traité élémentaire de droit civil, második kötet, kilencedik kiadás, Librairie générale de droit & de jurisprudence, Párizs, 1923, 287. o.


3      Az „Igazolás az alkalmazandó jogszabályokról” címet viselő E 101‑es igazolás egy, a migráns munkavállalók szociális biztonságával foglalkozó igazgatási bizottság (a továbbiakban: igazgatási bizottság) által szerkesztett minta‑formanyomtatványt jelent. Lásd az igazgatási bizottságnak az 1408/71/EGK és az 574/72/EGK tanácsi rendelet alkalmazásához szükséges formanyomtatványokról (E 001, E 101, E 102, E 103, E 104, E 106, E 107, E 108, E 109, E 112, E 115, E 116, E 117, E 118, E 120, E 121, E 123, E 124, E 125, E 126 és E 127) szóló, 2005. március 17‑i 202. sz. határozatát (2006/203/EK) (HL 2006. L 77., 1. o.). 2010. május 1‑jétől az E 101‑es igazolás a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2004. L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.). és a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 284., 1. o.). alapján az A1 hordozható dokumentummá alakult át.


4      Az 1981. május 12‑i 1390/81/EGK tanácsi rendelettel (HL 1981. L 143., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 222. o.), valamint az 1998. június 29‑i 1606/98/EK tanácsi rendelettel (HL 1998. L 209., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás: 5. fejezet, 3. kötet, 308. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i tanácsi rendelet (HL 1971. L 49., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.; a továbbiakban: 1408/71 rendelet).


5      Az 574/72 rendeletnek az önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő kiterjesztéséről szóló 1981. december 8‑i 3795/81/EGK tanácsi rendelettel (HL 1981. L 378., 1. o.) módosította az 1972. március 21‑i 574/72/EGK tanácsi rendeletet (HL 1972. L 74., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 83. o.; a továbbiakban: 574/72 rendelet).


6      A közelmúltban lásd: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 48. és 49. o.). Az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlattal kapcsolatban lásd a jelen indítvány 32–39. pontját.


7      Ez a kérdés a tárgya a C‑370/17. sz. CRPNPAC, folyamatban lévő ügynek.


8      A csalás megállapítására vonatkozóan lásd a jelen indítvány 48–56. pontját.


9      Lásd a 883/2004 rendelet 90. és 91. cikkét. Lásd a jelen ügyben értelmezésre kerülő rendelkezésekre vonatkozó 17–21. pontot.


10      Lásd a 987/2009 rendelet 96. és 97. cikkét. Lásd a jelen ügyben értelmezésre kerülő rendelkezésekre vonatkozó 17–21. pontot.


11      Lásd a jelen indítvány 9. pontját.


12      A Bíróság ugyanis kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg az uniós jogi rendelkezés értelmezését. Lásd: 2017. május 4‑i Svobodová végzés (C‑653/16, nem tették közzé, EU:C:2017:371, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


13      A 883/2004 rendelet 12. cikkének (1) bekezdése értelmében az a személy, aki a tagállamok egyikében munkavállalóként végzi tevékenységét olyan munkáltató alkalmazásában, aki tevékenységeit szokásosan abban a tagállamban végzi, és akit az említett munkáltató egy másik tagállamba küld, hogy a munkáltató nevében ott munkát végezzen, továbbra is az előbb említett tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, feltéve, hogy az ilyen munkavégzés várható időtartama nem haladja meg a huszonnégy hónapot, és a szóban forgó személy kiküldetése nem egy másik személy leváltása céljából történik. Az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontját a jelen indítvány 6. pontja idézi. A 987/2009 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése szerint az érintett személy vagy a munkáltató kérésére azon tagállam illetékes intézménye, amelynek jogszabályai az alaprendelet (vagyis a 883/2004 rendelet) II. címe szerint alkalmazandók, tanúsítja, hogy ezeket a jogszabályokat kell alkalmazni, és adott esetben jelzi, hogy mely időpontig és milyen feltételekkel. Az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének a) pontját a jelen indítvány 8. pontja idézi.


14      Lásd: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 59. pont).


15      A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet, valamint a 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat (COM(2016) 815 final).


16      A Bizottság által javasolt meghatározás szerint a 987/2009 rendelet alkalmazásában „csalás: valamely tagállam jogát sértő bármely szándékos cselekmény vagy mulasztás, amelynek célja szociális biztonsági ellátások megszerzése vagy igénybevétele, vagy a szociális biztonsági járulékok fizetésének elkerülése”. Lásd a fent említett 2016. december 13‑i bizottsági javaslat 2. cikkének 4. pontját, és az indokolás 5. szakaszában szereplő vonatkozó magyarázatot.


17      Lásd a fent említett 2016. december 13‑i bizottsági javaslat. 2. cikkének 7. pontját, és az indokolás 5. szakaszában szereplő vonatkozó magyarázatot. Ebben a Bizottság azt javasolja, hogy ha a kiállító intézmény megállapítja, hogy a dokumentum kérelmezője csalást követett el, azonnali és visszaható hatállyal visszavonja vagy helyesbíti a dokumentumot. A kiállító intézmény felülvizsgálatára vonatkozóan lásd a jelen indítvány 33. pontját.


18      Az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának alkalmazhatósága többek között attól függ, hogy egyfelől szerves kapcsolat áll‑e fenn a munkavállaló és az őt kiküldő vállalkozás között, másfelől ez a vállalkozás szokásosan jelentős mértékben végez‑e tevékenységet a letelepedés helye szerinti tagállam területén. Lásd: 2000. február 10‑i FTS‑ítélet (C‑202/97, EU:C:2000:75, 24. és 40–45. pont); 2000. november 9‑i Plum ítélet (C‑404/98, EU:C:2000:607, 21. és 22. pont); 2006. január 26‑i Herbosch Kiere ítélet (C‑2/05, EU:C:2006:69, 19. pont). Lásd még az igazgatási bizottságnak az Európai Unióban (EU), az Európai Gazdasági Térségben (EGT) és Svájcban alkalmazandó jogszabályokról szóló, 2013. decemberi Gyakorlati útmutatóját. Lásd továbbá a jelen indítvány 52. pontját.


19      2008. szeptember 11‑i CEPSA‑ítélet (C‑279/06, EU:C:2008:485, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


20      E tekintetben úgy vélem, hogy a jelen ügyet meg kell különböztetni a 2015. szeptember 9‑i X és van Dijk ítélet (C‑72/14 és C‑197/14, EU:C:2015:564) alapjául szolgáló ügytől. Emlékeztetőül, az említett ítélet 43–51. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az 1408/71 rendelet hatálya alá nem tartozó rajnai hajósok részre E 101‑es igazolás formájában kiállított igazolások nem tekinthetőek E 101‑es igazolásnak, és így nem válthatják ki ezen igazolás hatásait, melyek között szerepel az ilyen igazolást kiállító intézmény szerinti tagállamtól eltérő tagállamok intézményeivel szembeni kötelező erő. Így az említett ügyben nem arról volt szó, hogy alkalmazhatóak‑e az 1408/71 rendelet rendelkezései a kérdéses ügyben, hanem az e rendelet hatálya alá nem tartozó személyek részére kiállított igazolás hatásainak meghatározásáról. E tekintetben a Bíróság az ítélet 36. pontjában megállapította, hogy ez az ítélet nem tartalmaz semmiféle értékelést arra vonatkozóan, hogy az alapeljárások felperesei rajnai hajósoknak minősülnek‑e, sem pedig arra vonatkozóan, hogy mely nemzeti jogszabályokat kell rájuk alkalmazni.


21      A Bíróságnak az E 101‑es igazolás kötelező jellegére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára vonatkozóan lásd a jelen indítvány 32–39. pontját.


22      A közelmúltban lásd: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


23      A közelmúltban lásd: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 43. és 49. pont). Meg kell jegyeznem, hogy a megindított eljárás polgári vagy büntető jellege nem befolyásolja az E 101‑es igazolás kötelező jellegét, mivel ez utóbbi a tagállam valamennyi bíróságát köti. Lásd: 2017. október 24‑i Belu Dienstleistung és Nikless végzés (C‑474/16, nem tették közzé, EU:C:2017:812, 17. pont).


24      Lásd ebben az értelemben: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 39. és 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd emellett az igazgatási bizottságnak az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének, 14a. cikke (1) bekezdésének és 14b. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozó, 2000. december 13‑i 181. sz. határozata (2001/891/EK) (HL 2001. L 329., 73. o., a továbbiakban: az igazgatási bizottság 181. sz. határozata) 7. pontjának a) és c) alpontját. Lásd végül a 987/2009 rendelet 5. cikkének (2) és (3) bekezdését. Emlékeztetőül, az utolsó cikk ratione temporis a jelen ügyben nem alkalmazható.


25      Lásd ebben az értelemben: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 45. és 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még az 1408/71 rendeletnek és az 574/72/EGK rendeletnek a jogok összehangolására és az eljárások egyszerűsítésére tekintettel történő módosításáról szóló, 2004. március 31‑i 631/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2004. L 100., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 10. o.) beillesztett 84a. cikkének (3) bekezdését. Lásd emellett az igazgatási bizottság fent említett 181. sz. határozatának 9. pontját. Végül lásd a 987/2009 rendelet 5. cikkének (4) bekezdését. Az igazgatási bizottság összetétele, működése és feladatai vonatkozásában lásd az 1408/71 rendelet IV. címének rendelkezéseit.


26      Az A‑Rosa Flussschiff ügyre vonatkozó indítvány (C‑620/15, EU:C:2017:12, 47. pont). Lásd továbbá: 2016. október 26‑i Hoogstad ítélet (C‑269/15, EU:C:2016:802, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdését a jelen indítvány 5. pontja idézi.


27      Lásd: az A‑Rosa Flussschiff ügyre vonatkozó indítványom (C‑620/15, EU:C:2017:12, 49. pont) és ebben az értelemben: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 59. pont).


28      Lásd: az A‑Rosa Flussschiff ügyre vonatkozó indítványom (C‑620/15, EU:C:2017:12, 50. pont), és ebben az értelemben: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


29      A közelmúltban lásd: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


30      2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309).


31      Lásd: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 52. pont).


32      2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309).


33      Lásd: az A‑Rosa Flussschiff ügyre vonatkozó indítványom (C‑620/15, EU:C:2017:12, 36. pont).


34      Lásd: 2006. február 21‑i Halifax és társai ítélet (C‑255/02, EU:C:2006:121, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2011. július 21‑i Oguz ítélet (C‑186/10, EU:C:2011:509, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


35      Lásd ebben az értelemben: 2007. július 5‑i Kofoed ítélet (C‑321/05, EU:C:2007:408, 38. pont); 2014. december 18‑i Schoenimport „Italmoda” Mariano Previtiés társai ítélet (C‑131/13, C‑163/13 és C‑164/13, EU:C:2014:2455, 43. és 46. pont). Lásd emellett: La Pergola főtanácsnok Centros ügyre vonatkozó indítványa (C‑212/97, EU:C:1998:380, 20. pont); Poiares Maduro főtanácsnok Halifax és társai ügyre vonatkozó indítványa (C‑255/02, EU:C:2005:200, 64. pont).


36      Lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i Schoenimport „Italmoda” Mariano Previti és társai ítélet (C‑131/13, C‑163/13 és C‑164/13, EU:C:2014:2455, 59. pont).


37      Lásd ebben az értelemben: 2005. március 3‑i Fini H ítélet (C‑32/03, EU:C:2005:128, 34. pont); 2014. december 18‑i Schoenimport „Italmoda” Mariano Previti és társai ítélet (C‑131/13, C‑163/13 és C‑164/13, EU:C:2014:2455, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyből kiderül, hogy a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk a hatodik irányelv által előírt hozzáadottértékadó(héa)‑levonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak.


38      Lásd ebben az értelemben: Lenz főtanácsnok Calle Grenzshop Andresen ügyre vonatkozó indítványa (C‑425/93, EU:C:1995:12, 63. pont), amely szerint abban az esetben, ha az E 101‑es igazolást csalárd módon szerezték meg, vagy arra csalárd módon hivatkoztak, nem elfogadható, hogy ez utóbbi elsőbbséget élvezzen az 1408/71 rendelet rendelkezéseivel szemben. Egyéb igazolástípusokra vonatkozóan hasonló értelemben lásd: Darmon főtanácsnok van de Bijl ügyre vonatkozó indítványa (130/88, nem tették közzé, EU:C:1989:157, 17. pont); Mischo főtanácsnok Paletta ügyre vonatkozó indítványa (C‑45/90, nem tették közzé, EU:C:1991:234, 34. pont); Cosmas főtanácsnok Paletta ügyre vonatkozó indítványa (C‑206/94, EU:C:1996:20, 51. pont). Az 1408/71 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontját és 14. cikke (1) bekezdésének a) pontját a jelen indítvány 5. és 6. pontja idézi.


39      Jacobs főtanácsnok FTS‑ügyre vonatkozó indítványa (C‑202/97, EU:C:1999:33, 58. pont).


40      Lásd a jelen indítvány 11. pontját. A kiállító intézménynek az E 101‑es igazolás kiállítása megalapozottságának felülvizsgálatára, és adott esetben a visszavonására irányuló kötelezettségére vonatkozóan lásd a jelen indítvány 33. pontját. A bolgár kormány a jelen ügyben sem szóbeli, sem írásbeli észrevételt nem nyújtott be a Bírósághoz.


41      Lásd még a jelen indítvány 69. pontját.


42      A francia kormány írásbeli észrevételeiben rámutat, hogy egy, a francia számvevőszék által készített értékelés szerint a be nem jelentett kiküldött munkavállalókhoz kapcsolódó csalás csak a francia szociális biztonsági rendszer számára 380 millió euró járulékbevétel‑kiesést jelentett. A csalárd módon megszerzett A1 hordozható dokumentumok kérdéskörére vonatkozóan lásd: Jorens, Y., Lhernould, J.‑P., Procedures related to the granting of Portable Document A1:an overview of country pratices, 3.3.3 pont, a Bizottság kezdeményezésére 2014 májusában készített jelentés.


43      A héával kapcsolatosan hasonló értelemben lásd: 2017. június 29‑i Bizottság kontra Portugália ítélet (C‑126/15, EU:C:2017:504, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Emellett emlékeztetnem kell arra, hogy a Szerződésben biztosított alapvető szabadságokkal összefüggésben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett szabadságok korlátozásának igazolására alkalmas, közérdeken alapuló kényszerítő indokok között szerepel különösen a társadalombiztosítási csalás elleni küzdelem és a visszaélések, különösen a színlelt munkaszerződések elleni küzdelem annyiban, amennyiben ez a célkitűzés többek között a szociális biztonsági rendszerek pénzügyi egyensúlya védelmének célkitűzéséhez kapcsolható. Lásd: 2014. december 3‑i De Clercq és társai ítélet (C‑315/13, EU:C:2014:2408, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd még ebben az értelemben: 2012. december 19‑i Bizottság kontra Belgium ítélet (C‑577/10, EU:C:2012:814, 45. pont).


44      Ugyanez a helyzet az 1408/71 rendelet és az 574/72 rendelet helyébe lépő 883/2004 rendelet és a 987/2009 rendelet esetén. Ezzel szemben a Bizottság fent említett 2016. december 13‑i javaslata a „csalás” meghatározásának a 987/2009 rendeletbe történő beillesztésére irányul. Lásd a jelen indítvány 21. pontját és 16. lábjegyzetét.


45      E tekintetben a csalást meg kell különböztetni a joggal való visszaéléstől. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a visszaélésszerű gyakorlat bizonyításához egyrészt olyan objektív körülmények együttes fennállása szükséges, ahol az uniós szabályozás által előírt feltételek formális tiszteletbentartása ellenére nem valósul meg e szabályozás célja, másrészt pedig egy szubjektív elem, vagyis az uniós szabályozás alapján előnyszerzésre irányuló szándék fennállása, amikor mesterséges módon teremtik meg az előny megszerzéséhez szükséges feltételeket. Lásd: 2012. október 16‑i Magyarország kontra Szlovákia ítélet (C‑364/10, EU:C:2012:630, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A csalás és a joggal való visszaélés megkülönböztetésére vonatkozóan lásd: Bouveresse, A., „La fraude dans l’abus de droit”, La fraude et le droit de l’Union européenne, Bruylant, Brüsszel, 2017, 18. o.


46      2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309). Lásd még: a jelen indítvány 38. pontját.


47      Lásd e tekintetben: Lenz főtanácsnok Calle Grenzshop Andresen ügyre vonatkozó indítványa (C‑425/93, EU:C:1995:12, 51. pont). Amint a Bíróság azt megállapította, mivel az E 101‑es igazolás kiadására általában azon időszak kezdete előtt vagy elején kerül sor, amelyre vonatkozik, az alkalmazandó szociális biztonsági jogszabályok meghatározására irányuló tényértékelésre is leggyakrabban ekkor kerül sor, az érintett munkavállaló várt munkajogi helyzete alapján. Lásd: 2012. október 4‑i Format Urządzenia i Montaże Przemysłowe ítélet (C‑115/11, EU:C:2012:606, 43. pont).


48      Úgy gondolom, hogy az európai jogalkotás megerősíti ezt a feltételezést. Lásd nevezetesen a Tanácsnak az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény létrehozásáról szóló, 1995. július 26‑i jogi aktusával az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján létrehozott, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményt (HL 1995. C 316., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 9. o.) (minden szándékos cselekmény vagy mulasztás). Lásd emellett az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2017. július 5‑i (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2017. L 198., 29. o.) 3. cikkét. Lásd végül a „csalásnak” a Bizottság által a fent említett 2016. december 13‑i javaslatában javasolt meghatározását.


49      Lásd a jelen indítvány 10. pontját.


50      Lásd: 2000. február 10‑i FTS‑ítélet (C‑202/97, EU:C:2000:75, 40. pont); 2000. november 9‑i Plum ítélet (C‑404/98, EU:C:2000:607, 21. és 22. pont). Lásd még a jelen indítvány 18. lábjegyzetét.


51      Emlékeztetőül az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdése a) pontjának megfelelően az E101‑es igazolást „a[z 1408/71 rendelet] 14. cikkének (1) bekezdésében […] említett esetekben” a munkavállaló vagy munkáltatója kérésére állítják ki. Az 574/72 rendelet 11. cikke (1) bekezdésének a) pontját a jelen indítvány 8. pontja idézi.


52      Lásd a jelen indítvány 14. pontját.


53      A kiállító intézmény felé fennálló, a csalás fennállására vonatkozó tájékoztatási kötelezettség tárgyában lásd a jelen indítvány 71. pontját.


54      E kodifikáció vonatkozásában lásd a jelen indítvány 20. pontját.


55      Ezzel ellentétben a csalás kérdése a tárgya a fennálló szabályozási keret módosítására irányuló, a Bizottság 2016. december 13‑i javaslata alapján indult folyamatban lévő jogalkotási eljárásnak (lásd a jelen indítvány 21. pontját).


56      Lásd e tekintetben a 987/2009 rendelet (12) preambulumbekezdését, amely a Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozik. Lásd emellett: 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítélet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 59. pont).


57      Lásd a jelen indítvány 39. és 40. pontját.


58      Az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdését a jelen indítvány 5. pontja idézi.


59      Lásd e tekintetben a jelen indítvány 36. pontját.


60      A csalás elleni küzdelem általános elve vonatkozásában lásd a jelen indítvány 42. pontját.


61      Lásd a jelen indítvány 33. pontját.


62      A kiállító intézmény felé fennálló, a csalás megállapítására vonatkozó tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatosan lásd a jelen indítvány 71. pontját.


63      A héalevonáshoz, a héamentességhez vagy a héa‑visszaigényléshez való jogra vonatkozóan hasonló értelemben lásd: 2014. december 18‑i Schoenimport „Italmoda” Mariano Previti és társai ítélet (C‑131/13, C‑163/13 és C‑164/13, EU:C:2014:2455, 60. pont), amelyből következik, hogy az az adóalany, amely valamely jog megszerzéséhez kapcsolódó feltételeket csak csalárd ügyletekkel teremtette meg, nyilvánvalóan nem hivatkozhat megalapozottan a bizalomvédelem vagy a jogbiztonság elvére az érintett jog biztosítása megtagadásának vitatása érdekében.


64      A héára vonatkozóan hasonló értelemben lásd: 2014. december 18‑i Schoenimport „Italmoda” Mariano Previti és társai ítélet (C‑131/13, C‑163/13 és C‑164/13, EU:C:2014:2455, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


65      Az ilyen eljárásra vonatkozóan lásd: az 1408/71 rendelet 84a. cikkének (3) bekezdése; 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítéletet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 44–46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd emellett az igazgatási bizottság fent említett 181. határozatának 7. és 9. pontját. A 883/2004 rendelet és a 987/2009 rendelet alapján az említett eljárást részletesebben az igazgatási bizottság dolgozta ki a dokumentumok érvényességére, az alkalmazandó jogszabályok meghatározására és a 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti ellátások biztosítására vonatkozó, párbeszéden alapuló és békéltető eljárás létrehozásáról szóló, 2009. június 12‑i A1 határozatában (HL 2010. C 106., 1. o.). Lásd még a 883/2004 rendelet 76. cikkének (6) bekezdését és a 987/2009 rendelet 5. cikkének (2)–(4) bekezdését, amelyek ratione temporis a jelen ügyben nem alkalmazhatók. Lásd emellett: az A‑Rosa Flussschiff ügyre vonatkozó indítványom (C‑620/15, EU:C:2017:12, 59–66. pont).


66      Lásd a jelen indítvány 42. és 43. pontját. A csalás megállapításáról lásd a jelen indítvány 48–56. pontját.


67      Véleményem szerint ugyanis az említett eljárás különösen két helyzetre vonatkozik. Egyfelől arra a helyzetre, amelyben a fogadó tagállam illetékes hatóságainak kétségei vannak az E 101‑es igazolás érvényességét, vagy az említett igazolás kiállításának alapjául szolgáló bizonyítékok helytállóságát illetően, másfelől arra, amikor az érintett tagállamok nem értenek egyet az adott esetben az 1408/71 rendelet II. címe alapján alkalmazandó jogszabályokra vonatkozóan. Lásd e tekintetben az 1408/71 rendelet 84a. cikkének (3) bekezdését és az igazgatási bizottság fent említett 181. sz. határozatának 7. pontjának c) alpontját és 9. pontját, valamint a 2017. április 27‑i A‑Rosa Flussschiff ítéletet (C‑620/15, EU:C:2017:309, 44–46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Lásd emellett a 883/2004 rendelet 76. cikkének (6) bekezdését, a 987/2009 rendelet 5. cikkének (2)–(4) bekezdését, valamint az igazgatási bizottság fent említett A1 határozatának 1. pontját. Emlékeztetőül a 883/2004 rendelet és a 987/2009 rendelet, valamint az A1 határozat ratione temporis nem alkalmazhatók a jelen ügyben.


68      Lásd e tekintetben a jelen indítvány 44. pontját.


69      Lásd e tekintetben a jelen indítvány 39. és 40. pontját.


70      A tagállamok kölcsönös bizalmának elvére vonatkozóan hasonló értelemben lásd: 2016. április 5‑i Aranyosi és Căldăraru ítélet (C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyből következik, hogy a kölcsönös elismerés elve és a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve „kivételes körülmények” fennállása esetén korlátozható. Lásd emellett: Lenaerts, K., „La vie après l’avis: Exploring the principle of mutual (yet not blind) trust”, Common Market Law Review, 54. évfolyam, 3. sz., 2017. június, 805–840. o.


71      Úgy látom ugyanis, hogy az E 101‑es igazolás kiállításával kapcsolatos csalás megállapításához ugyanis gyakran szükség van a ténybeli elemeknek az említett igazolás kiállítása szerinti tagállamban történő értékelésére. Márpedig meg kell állapítani, hogy általános szabály szerint az E 101‑es igazolást kiállító intézmény a legalkalmasabb arra, hogy értékelje ezeket a tényeket.


72      Lásd továbbá a jelen indítvány 45. pontját. Úgy vélem, szükségtelen, hogy a Bíróság a jelen ügy keretén belül azokkal az érdekelteket érintő jogi vagy lehetséges pénzügyi következményekkel foglalkozzon, amelyek az E 101‑es igazolásnak csalás esetén a kiállító intézmény általi megsemmisítésével vagy visszavonásával járnak. Ezek a kérdések ugyanis nem merültek fel az alapügyben. Ugyanakkor lásd e tekintetben: az igazgatási bizottság fent említett gyakorlati útmutatója első részének 7. pontját, amelyből kiderül, hogy csalás esetén az A1 hordozható dokumentum (az E 101‑es igazolás helyébe lépő dokumentum) visszavonása visszamenőlegesen is megvalósítható.


73      A csalás megállapítására vonatkozóan lásd a jelen indítvány 48–56. pontját.