Language of document : ECLI:EU:C:2018:9

NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2018. január 16.(1)

C483/16. sz. ügy

Sziber Zsolt

kontra

ERSTE Bank Hungary Zrt.

(a Fővárosi Törvényszék [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Fogyasztóvédelem – A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételek – Devizában nyilvántartott kölcsönszerződések – A fogyasztói szerződésekben alkalmazott feltételek tisztességes voltának vitatása esetére további eljárási követelményeket meghatározó nemzeti szabályozás”






1.         A jelen esetben ismét olyan ügyről van szó, amelynek hátterét azon nagy számban előforduló, devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződések képezik, amelyeket ezelőtt néhány tagállamban, köztük Magyarországon kötöttek.

2.        Az ügy lényegében folyományát képezi a Bíróság 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítéletének (a továbbiakban: Kásler ítélet).(2) A kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a magyar jogalkotó által a Kásler ítélet nyomán kialakított belső jogi szabályozás összeegyeztethető‑e a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelvvel.(3)

I.      Jogi háttér

A.      Az uniós jog

3.        A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

B.      A magyar jog

1.      A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

4.        A Polgári Törvénykönyvről szóló, 2014. március 14‑ig hatályos 1959. évi IV. törvény 239/A. §‑ának (1) bekezdése így rendelkezett:

„A fél a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (részbeni érvénytelenség) megállapítását a bíróságtól anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség következményeinek alkalmazását is kérné.”

2.      A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

5.        A Polgári Törvénykönyvről szóló, 2014. március 15‑től hatályos 2013. évi V. törvény 6:108. §‑a így rendelkezik:

„(1)      Érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés teljesítését követelni nem lehet. Az érvénytelenség további jogkövetkezményeit a bíróság a fél erre irányuló kérelme alapján – az elévülés és az elbirtoklás határai között – alkalmazza.

(2)      A fél a szerződés érvénytelenségének megállapítását a bíróságtól anélkül is kérheti, hogy az érvénytelenség következményeinek alkalmazását kérné.

(3)      A bíróság az érvénytelenség jogkövetkezményeiről a fél kérelmétől eltérő módon is rendelkezhet; nem alkalmazhat azonban olyan megoldást, amely ellen mindegyik fél tiltakozik.”

3.      A DH1 törvény

6.        A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 törvény) 1. §‑ának (1) bekezdése így rendelkezik:

E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel‑ vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a 3. § (1) bekezdése vagy a 4. § (1) bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált.”

7.        Ugyanezen törvény 3. §‑a értelmében:

„(1)      A fogyasztói kölcsönszerződésben – az egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az a kikötés, amely szerint a pénzügyi intézmény a kölcsön‑, illetve a lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli.

(2)      Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe […] mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép.”

8.        A DH1 törvény 4. §‑a így rendelkezik:

„(1)      Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés vonatkozásában vélelmezni kell, hogy tisztességtelen az annak részét képező egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés – az egyedileg megtárgyalt feltétel kivételével – […].

(2)      Az (1) bekezdés szerinti szerződéses kikötés semmis, ha a pénzügyi intézmény a 8. § (1) bekezdés szerinti határidőben nem kezdeményezte a polgári peres eljárás lefolytatását vagy a bíróság a keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti, kivéve ha a szerződéses kikötés esetében a 6. § (2) bekezdés szerinti peres eljárás megindításának lehet helye, de az eljárás nem került megindításra vagy az eljárás megindításra került, de a bíróság nem állapította meg a (2a) bekezdés szerint a szerződéses kikötés semmisségét.

(2a)      Az (1) bekezdés szerinti szerződéses kikötés semmis, ha a bíróság annak semmisségét az elszámolásról szóló külön törvény alapján a Felügyelet által indított közérdekű keresettel indított perben megállapította.

(3)      A (2) és a (2a) bekezdésben foglalt esetben a pénzügyi intézménynek a fogyasztóval külön törvény szerint meghatározott módon kell elszámolnia.”

4.      A DH2 törvény

9.        A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény) 37. §‑a így rendelkezik:

„(1)      E törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében a szerződés érvénytelenségének vagy a szerződés egyes rendelkezései érvénytelenségének (a továbbiakban: részleges érvénytelenség) megállapítását – az érvénytelenség okától függetlenül – a bíróságtól a fél csak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek – a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának – alkalmazására is kiterjedően kérheti. Ennek hiányában a keresetlevél, illetve a kereset érdemben – eredménytelen hiánypótlási felhívást követően – nem bírálható el. Ha a fél az érvénytelenség vagy a részleges érvénytelenség jogkövetkezményének levonását kéri, úgy azt is meg kell jelölnie, hogy a bíróság milyen jogkövetkezményt alkalmazzon. A jogkövetkezmény alkalmazására vonatkozóan a félnek a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelmet kell előterjesztenie.

(2)      Az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel a törvény hatálya alá tartozó szerződések tekintetében [az 1959. évi Polgári Törvénykönyv] 239/A. § (1) bekezdése alapján, illetve [a 2013. évi Polgári Törvénykönyv] 6:108. § (2) bekezdése alapján – ha annak e törvényben foglalt feltételei fennállnak – a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránt indult és folyamatban lévő eljárásokban a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani vagy az eljárásokat meg kell szüntetni. Nincs helye a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának vagy az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn. E szerint kell eljárni a felfüggesztés megszűnését követően folytatott eljárásokban is.

(3)      Ha a folyamatban lévő eljárásban a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának már nincs helye, az eljárást meg kell szüntetni, ha a fél a keresetében (viszontkeresetében) a bíróság erre irányuló hiánypótlási felhívásának kézbesítésétől számított 30 napon belül nem kéri az érvénytelen szerződés érvénytelensége vagy részleges érvénytelensége jogkövetkezményének levonását, továbbá nem jelöli meg, hogy milyen jogkövetkezmény alkalmazását kéri. Nincs helye az eljárás megszüntetésének, ha a fél a szerződés érvénytelenségének vagy részleges érvénytelenségének megállapítása iránti kereseti kérelme mellett az eljárásban más kereseti kérelmet is előterjesztett; ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a fél a megállapítás iránti kereseti kérelmet nem tartja fenn.”

10.      E törvény 37/A. §‑ának (1) bekezdése szerint „[a]z érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása során a felek fizetési kötelezettségét a bíróság – a 38. § (6) bekezdés szerinti felülvizsgált elszámolás adatainak alapul vételével – az e törvényben meghatározott elszámolási szabályok alkalmazásával állapítja meg”.

11.      A DH2 törvény 38. §‑ának (6) bekezdése értelmében felülvizsgált elszámolásnak minősül az elszámolás, ha:

„a)      az e törvényben meghatározott időn belül a fogyasztó nem élt panasszal a pénzügyi intézmény felé az elszámolással szemben, vagy nem élt panasszal arra hivatkozással, hogy a pénzügyi intézmény nem számolt el vele,

b)      az e törvényben meghatározott határidőn belül a fogyasztó nem kezdeményezte a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását,

c)      az e törvényben meghatározott határidőn belül a fogyasztó vagy a pénzügyi intézmény nem kezdeményezte a 23. § (1) bekezdése szerinti nemperes eljárást vagy a 23. § (2) bekezdése szerinti peres eljárást,

d)      a fogyasztó vagy a pénzügyi intézmény által kezdeményezett 23. § (1) bekezdése szerinti nemperes eljárást vagy a 23. § (2) bekezdése szerinti peres eljárást befejező határozat jogerőre emelkedett.”

5.      A DH3 törvény

12.      Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény 3. §‑ának (1) bekezdése értelmében „[a] fogyasztói kölcsönszerződés az e törvényben meghatározottak szerint a törvény erejénél fogva módosul”.

13.      E törvény 10. §‑a így rendelkezik:

„A deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés tekintetében jogosult pénzügyi intézmény [a DH2 törvény] szerinti elszámolási kötelezettsége teljesítésének határidejéig köteles a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön‑szerződés alapján fennálló vagy az abból eredő teljes, [a DH2 törvény] alapján teljesített elszámolás alapján megállapított tartozást – ideértve a devizában felszámított kamatot, díjat, jutalékot és költséget is – a fordulónappal az adott devizanem:

a)      2014. június 16. napja és 2014. november 7. napja közötti időszakban az [Magyar Nemzeti Bank] által hivatalosan jegyzett devizaárfolyamainak átlaga vagy

b)      2014. november 7. napján az [Magyar Nemzeti Bank] által hivatalosan jegyzett devizaárfolyama közül a fogyasztó számára kedvezőbb devizaárfolyamon forintkövetelésre átváltani (a továbbiakban: forintra átváltás).”

14.      Ugyanezen törvény 15/A. §‑a szerint:

„(1)      A fogyasztói kölcsönszerződés érvénytelenségének (részleges érvénytelenségének) megállapítása, illetve az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása iránt indult és folyamatban lévő perekben e törvénynek a forintra váltást megállapító szabályait a fogyasztónak [a DH2 törvény] alapján teljesített elszámolás szerint meghatározott, deviza vagy devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződésből eredő tartozásának összegére is alkalmazni kell.

(2)      A fogyasztónak az elszámolás fordulónapján forintban megállapított tartozását a határozathozatalig terjedő időszakban a fogyasztó által teljesített törlesztés összege csökkenti.

(3)      A fogyasztói kölcsönszerződés érvényessé nyilvánítása esetén a feleknek [a DH2 törvény] alapján teljesített elszámolás eredményeként meghatározott szerződéses jogait és kötelezettségeit e törvény szabályai alapján kell megállapítani.”

II.    A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

15.      2008. május 7‑én Sziber Zsolt Szeder Mónikával együtt fogyasztóként eljárva svájci frankban nyilvántartott, de forintban folyósított és forintban törlesztendő kölcsönszerződést, valamint az e kölcsönszerződés mellékletét képező ingatlan‑jelzálogszerződést kötött az ERSTE Bank Hungary Zrt.‑vel (a továbbiakban: ERSTE Bank). A kölcsönszerződés akként rendelkezett, hogy a kölcsön törlesztőrészleteinek kiszámítása során a bank eladási árfolyamát kell alkalmazni, míg az előre folyósított összeget a bank vételi árfolyama alapján kellett forintra átszámítani. A szerződés egyoldalú szerződésmódosítási (kamat‑, díj‑ és költségemelési) jogot is biztosított a pénzügyi intézménynek.

16.      Mivel Sziber Zsolt a szerződést jogellenesnek ítélte, keresetet indított a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) előtt. Utólag módosított keresetében Sziber Zsolt elsődlegesen azt kérte, hogy a bíróság számos okból állapítsa meg a szerződés teljes érvénytelenségét, mivel i. a szerződés nem tartalmazza az egyes törlesztőrészletek, különösen a tőke és a kamattartalom összegét, így az lehetetlen szolgáltatásra irányul; ii. forinthitelszámlára nem lehet devizaösszeget teljesíteni; iii. a szerződésben nem tisztázott a devizakonverziós árfolyam típusa; iv. a pénzügyi intézmény nem tett eleget a felelős hitelbírálat követelményének, többek között az árfolyamkockázatra is kiterjedő adósi teljesítőképesség‑vizsgálatot illetően, valamint v. nem világos és nem érthető tájékoztatás folytán a fogyasztó számára nem volt megítélhető az árfolyamkockázat mértéke.

17.      Sziber Zsolt másodlagosan csak egyes szerződési feltételek tisztességtelenségének, ezáltal pedig érvénytelenségének megállapítását kérte. Különösen azt állította, hogy a szerződés VII.2. pontja tisztességtelen, amennyiben a fogyasztó, aki nem részesült világos és érthető tájékoztatásban, nem tudta teljes egészében felmérni az árfolyamkockázat mértékét. Álláspontja szerint a szerződés VIII.13. pontja azért tisztességtelen, mert a banknak szerződés‑kiegészítési jogot biztosító banki hirdetmény úgy vált a szerződés részévé, hogy az sérti a felek közötti szerződési egyensúlyt. Sziber Zsolt azt is előadta, hogy a II.1. pontban (törlesztőrészletek meghatározása a banki hirdetmény szerint), a III.2. pontban (kamatláb és annak változó mértéke), valamint a III.3. pontban (kamat emelésének joga) foglalt szerződési feltételek tisztességtelenek, ezáltal pedig semmisek.

18.      E tekintetben Sziber Zsolt azt állította, hogy nem tudta felmérni az árfolyamkockázat mértékét. Ezenkívül előadta, hogy i. a törlesztőrészleteknek a pénzügyi intézmény hirdetménye szerinti meghatározására, továbbá ii. a kamatlábra és annak változó mértékére, valamint iii. a kamat emelésének jogára vonatkozó feltételek tisztességtelensége e feltételeket semmissé teszi.

19.      Az eljárás során ugyanakkor módosult az alkalmazandó nemzeti jogszabályok némelyike, és további szabályok kerültek bevezetésre. A magyar bíróságok előtt ugyanis nagy számban indítottak a Sziber Zsolt által indított keresethez hasonló vagy azzal megegyező kereseteket. A Kúria a Bíróság Kásler ítéletét(4) figyelembe véve 2014. június 16‑án kimondta, hogy a fogyasztói kölcsönszerződésekben foglalt bizonyos szerződési feltételek tisztességtelenek. Mindazonáltal a Kúria e szerződéseket nem nyilvánította semmisnek, úgy határozva, hogy bizonyos szerződési feltételek módosíthatók. Különösen, a Kúria kimondta, hogy a deviza alapú kölcsönszerződésekben átszámítási árfolyamokként alkalmazott vételi és eladási árfolyamok helyébe a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama lép. A fogyasztó által korábban teljesített túlfizetéseket a pénzügyi intézménynek vissza kellett térítenie.(5)

20.      Mivel a devizában nyilvántartott kölcsönszerződések megkötése elterjedt gyakorlat volt, a magyar jogalkotó úgy határozott, hogy a Kúria ítélkezési gyakorlatát jogszabályi szintre emeli, az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő következmények kezelése érdekében pedig konkrét eljárási szabályokat állapított meg. Különösen, elfogadásra került a fenti 6–14. pontban hivatkozott DH1, DH2 és DH3 törvény (a továbbiakban: a szóban forgó nemzeti jogszabályok).

21.      Az új jogi háttér alapján a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a törlesztőrészletek átszámítása során az ERSTE Bank eladási árfolyamának alkalmazása és a bank egyoldalú szerződésmódosítási joga érvénytelen. Következésképpen a Sziber Zsolt által e szerződési feltételek alapján az ERSTE Bank részére teljesített összegek kifizetése jogalap nélkül történt, és azokat vissza kellett téríteni. Ezenkívül arra az esetre, ha Sziber Zsolt további követeléseket kívánna érvényesíteni, a kérdést előterjesztő bíróság felhívta őt arra, hogy a DH2 törvény 37. §‑ában foglalt rendelkezésekkel összhangban módosítsa a keresetét. Sziber Zsolt azonban nem tett eleget e felhívásnak.

22.      Mivel Sziber Zsolt elmulasztotta módosítani a keresetét, a Fővárosi Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ügy fennmaradó kérdéseit érdemben nem tudja elbírálni. A DH2 törvény 37. §‑a értelmében a pert meg kellett volna szüntetni. Ugyanakkor, mivel e bíróságnak kétségei merültek fel néhány uniós jogi rendelkezés helyes értelmezését és bizonyos nemzeti jogszabályok e rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét illetően, 2016. augusztus 29‑i végzésében akként határozott, hogy felfüggeszti a tárgyalást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Akként kell‑e értelmezni a következő európai uniós jogi normákat, nevezetesen az [EUMSZ 169. cikket], az Európai Unió Alapjogi Chartája [(a továbbiakban: Charta)] […] 38. cikkét, a [93/13 irányelv] 7. cikk[ének] (1) és (2) bekezdés[é]t a 8. cikkére is figyelemmel, [valamint a] […] fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló[, 2008. április 23‑i] 2008/48/EK [európai tanácsi és parlamenti] irányel[v] […] (47) [preambulum]bekezdését,

mint amely uniós normák kizárják az olyan nemzeti jogi szabályozást és annak alkalmazását, amely többletkövetelményt támaszt az olyan fogyasztó hiteladós peres fél (felperes vagy alperes) adósok hátrányára, akik 2004. május 1‑je [és] 2014. július 26. napja között kötöttek egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő tisztességtelen szerződéses kikötéssel[,] illetve árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen szerződési előírással érintett fogyasztói hitelszerződést,

azzal[,] hogy e többletkövetelmények szerint ezen előbbi fogyasztói szerződések érvénytelenségével kapcsolatos bírósági jogérvényesítés eredményességéhez, mindenekelőtt a kereset érdemi bírósági tárgyalásához kötelezően előírt tartalmú polgári peres beadvány, elsősorban kereset, keresetmódosítás vagy alperesi érvénytelenségi kifogás (a fogyasztó marasztalásával szemben), annak módosítása, alperesi viszontkereset, annak módosítása benyújtása kötelező,

miközben más nem fogyasztó hiteladós peres félnek és más azonos időszakban nem előbbi típusú hitelszerződéseket megkötő fogyasztó hiteladós peres félnek nem kell ilyen meghatározott tartalmú beadványt benyújtani?

2)      Akként kell‑e értelmezni az 1. pontban felsorolt európai uniós jogi normákat, mint amelyek – akkor is[,] ha az 1. pontbeli[,] e 2. pontbelinél általánosabb kérdésre igenlő, [illetve] akkor is[,] ha nemleges a Bíróság válasza – kizárják az 1. pont szerinti fogyasztó hiteladós peres félnél [a következő] kötelező többletkövetelmények alkalmazását (a)–c)):

a)      a bírósági peres eljárásban az 1. pont szerinti fogyasztó hiteladós peres fél (felperes vagy alperes) által benyújtandó kereset, keresetmódosítás vagy alperesi érvénytelenségi kifogás (a fogyasztó marasztalásával szemben), annak módosítása, alperesi viszontkereset, annak módosítása csak akkor tárgyalható, érvényesíthető érdemben,

ha abban nem kizárólag az 1. pont szerinti fogyasztói hitelszerződések teljes vagy részleges érvénytelenségének bírósági megállapítását kéri a fél, hanem a teljes érvénytelenség jogkövetkezménye bírósági alkalmazását is […],

miközben más nem fogyasztó hiteladós peres félnek és más azonos időszakban nem előbbi típusú hitelszerződéseket megkötő fogyasztó hiteladós peres félnek nem kell ilyen meghatározott tartalmú beadványt benyújtani?

b)      a bírósági peres eljárásban az 1. pont szerinti fogyasztó hiteladós peres fél (felperes vagy alperes) által benyújtandó kereset, keresetmódosítás vagy alperesi érvénytelenségi kifogás (a fogyasztó marasztalásával szemben), annak módosítása, alperesi viszontkereset, annak módosítása csak akkor tárgyalható, érvényesíthető érdemben,

ha abban az 1. pont szerinti fogyasztói szerződések teljes érvénytelenségének bírósági megállapítása mellett a teljes érvénytelenség jogkövetkezményei közül nem a szerződéskötést megelőző eredeti állapot bírósági helyreállítását kéri […],

miközben más nem fogyasztó hiteladós peres félnek és más azonos időszakban nem előbbi típusú hitelszerződéseket megkötő fogyasztó hiteladós peres félnek nem kell ilyen meghatározott tartalmú beadványt benyújtani?

c)      a bírósági peres eljárásban az 1. pont szerinti fogyasztó hiteladós peres fél (felperes vagy alperes) által benyújtandó kereset, keresetmódosítás vagy alperesi érvénytelenségi kifogás (a fogyasztó marasztalásával szemben), annak módosítása, alperesi viszontkereset, annak módosítása csak akkor tárgyalható, érvényesíthető érdemben,

ha abban a szerződéses jogviszony kezdetétől a keresetlevél benyújtásáig terjedő időszakra vonatkozó olyan (nemzeti jogszabályok által meghatározott) matematikai szempontból is rendkívül bonyolult – a magyar forintra átváltás szabályaira is figyelemmel elkészítendő – elszámolás is szerepel,

mely tartalmaz részletes, számszakilag ellenőrizhető tételes levezetést a szerződés szerinti esedékes törlesztő részletek, a felperes által teljesített részletek, az érvénytelen rendelkezés figyelmen kívül hagyásával állított esedékes törlesztő részletek, valamint a közöttük lévő különbözet feltüntetésével annak végösszegként történő megjelölésével, hogy mennyi az 1. pont szerinti fogyasztó hiteladós peres fél pénzügyi intézmény irányában fennálló tartozása vagy esetleges túlfizetése,

miközben más nem fogyasztó hiteladós peres félnek és más azonos időszakban nem előbbi típusú hitelszerződéseket megkötő fogyasztó hiteladós peres félnek nem kell ilyen meghatározott tartalmú beadványt benyújtani?

(3)      Akként kell‑e értelmezni az 1. pontban felsorolt európai uniós jogi normákat, mint amelyek olyan tartalommal rendelkeznek, hogy azok megsértése a fenti (1. illetve 2. pontbeli) többletkövetelmények előírásával egyben [a Charta] 20., 21. és 47. cikkét is sértik, figyelemmel arra is (részben 1., 2. pontnál is), hogy a fogyasztóvédelmi európai uniós jog még nem crossborder, azaz nem tisztán nemzeti tényállás mellett is alkalmazandó a tagállami bíróságok által a Guimont ítélet, C‑448/98, EU:C:2000:663, 23. pontjára, Duomo Gpa és társai ítélet, C‑357/10–C‑359/10, EU:C:2012:283, 28. pontjára, Tudoran végzés, C‑92/14, EU:C:2014:2051, 39. pontjára tekintettel, ill. amennyiben az 1. pont szerinti hitelszerződések ún. deviza alapú hitelszerződések, akkor pusztán e körülmény miatt crossborder tényállásként kell tekinteni azokat?”

23.      Mivel a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes mulasztása folytán nem tudja elbírálni az ügyet, a Bíróság kérdést intézett hozzá arra vonatkozóan, hogy az ügy továbbra is folyamatban van‑e előtte. A Fővárosi Törvényszék 2016. október 27‑i végzésében igenlő választ adott, kifejtve, hogy az ügy kimenetele (az ügy érdemi vizsgálata vagy a per megszüntetése) a Bíróság által az előterjesztett kérdésekre adandó válaszoktól függ.

24.      A jelen eljárásban írásbeli észrevételeket terjesztett elő az ERSTE Bank, a magyar kormány és a Bizottság. A 2017. október 24‑i tárgyaláson szóban is előadták érveiket.

III. Elemzés

A.      A Bíróság hatásköre és az elfogadhatóság

25.      Mielőtt rátérnék az ügy érdemére, meg kell vizsgálni bizonyos, a hatáskörrel és az elfogadhatósággal kapcsolatos kérdéseket.

26.      Először is, az eredeti kérelem megfogalmazása kétségeket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy az eljárás továbbra is folyamatban van‑e a kérdést előterjesztő bíróság előtt, ami olyan követelmény, amelynek az EUMSZ 267. cikk értelmében teljesülnie kell ahhoz, hogy a Bírósághoz kérdést lehessen intézni.(6) Ugyanakkor, mivel a kérdést előterjesztő bíróság utólag tisztázta, hogy az eljárás továbbra is folyamatban van, nem gondolom, hogy ezzel kapcsolatban bármilyen további probléma felmerülne.

27.      Ugyanakkor még fontosabb, hogy a Bíróság elé terjesztett írásbeli észrevételek és az ügyben tartott tárgyalás ellenére továbbra sem világos, hogy az alapeljárásban az uniós jog mely rendelkezéseit kell alkalmazni.

28.      Először is, ami a Szerződés fogyasztóvédelemmel kapcsolatos rendelkezését – jelenleg az EUMSZ 169. cikket – illeti, ki kell emelni, hogy e rendelkezés címzettjei elsősorban az Unió intézményei, szervei, hivatalai és ügynökségei. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem nyújtott semmilyen magyarázatot azzal kapcsolatban, hogy e rendelkezés a Sziber Zsoltéhoz hasonló helyzetben miért és hogyan lenne alkalmazható, nem gondolom, hogy a Bíróság e rendelkezésre vonatkozóan hasznos értelmezést tudna adni. Hasonlóképp, mivel a kérdést előterjesztő bíróság nem fejtette ki, hogy a szóban forgó ügyben milyen jelentősége van a Charta 20. cikkének („A törvény előtti egyenlőség”), 21. cikkének („A megkülönböztetés tilalma”), 38. cikkének („A fogyasztók védelme”) és 47. cikkének („A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog”), a Bíróságnak álláspontom szerint tartózkodnia kellene attól, hogy megkíséreljen e rendelkezésekről határozni.

29.      Továbbá a 2008/48/EK irányelv(7) az alapeljárásban nem alkalmazható, mivel ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy ez az irányelv nem alkalmazandó az olyan hitelmegállapodásokra, amelyek fedezete ingatlanfedezetű jelzálog, Sziber Zsolt esetében pedig ilyen szerződésről van szó.

30.      Végül nem könnyű azonosítani a 93/13 irányelvre – amelynek rendelkezései természetesen a szóban forgó nemzeti jogszabályok elfogadása előtt is alkalmazandók voltak – alapított azon követeléseket, amelyekről a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárásban továbbra is határoznia kell azok után, hogy e jogszabályok hatályba léptek (Sziber Zsolt pedig előírásszerűen megkapta a banki elszámolást(8)). Az, hogy Sziber Zsolt elmulasztotta módosítani a keresetét, amikor a kérdést előterjesztő bíróság a szóban forgó nemzeti jogszabályok elfogadását követően felhívta erre, szintén kétségeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy van‑e a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelenségére alapított bármilyen fennmaradó követelés.

31.      A szóban forgó nemzeti jogszabályok alapvetően minden, 2004. május 1‑je és 2014. július 26. között a pénzügyi intézmény és a fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú olyan kölcsönszerződésre alkalmazandók, amely az e jogszabályokban tisztességtelennek nyilvánított vagy ilyennek vélelmezett szerződési feltételeket tartalmaz. E szerződési feltételek törlésre kerülnek (és ahol indokolt, a helyükbe más szerződési feltételek lépnek), a devizában nyilvántartott szerződéseket pedig forintban nyilvántartott szerződésekre kell átváltani. A pénzügyi intézmények kötelesek a fogyasztóknak elszámolást küldeni annak érdekében, hogy meghatározzák az előbbiekből eredő pénzügyi következményeket. A fogyasztók által túlfizetett összegeket vissza kell téríteni részükre.

32.      A fentiek mellett úgy tűnik, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályok Sziber Zsolt esetében már kifejtették azt a joghatást, hogy az általa tisztességtelennek ítélt szerződési feltételeket semmissé tegyék. Azok az állítások, amelyek a Sziber Zsolt által a kérdést előterjesztő bíróság előtt érvényesített követeléseket egyebekben alátámasztják, összességében úgy tűnik, hogy olyan belső jogi rendelkezéseken alapulnak, amelyek nem kapcsolódnak az uniós jog alkalmazandó rendelkezéseihez (ideértve, amennyire meg tudom ítélni, a 93/13 irányelvet is); ezek az állítások a következőkkel kapcsolatosak: azzal, hogy a pénzügyi intézmény az adósi teljesítőképesség‑vizsgálatot illetően nem tett eleget a felelős hitelbírálat követelményének, továbbá azzal, hogy nem lehet megfizetni a különböző törlesztőrészleteket, mivel nem jelölték meg azok összegét, valamint azzal, hogy forinthitelszámlára nem lehet devizaösszeget teljesíteni.

33.      A fentiek alapján úgy tűnik számomra, hogy a kérelem elfogadhatatlan, mivel a jogi és ténybeli háttér ismertetése nem elég részletes ahhoz, hogy a Bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján hasznos választ adhasson.

34.      Ezzel együtt ugyanakkor meg fogom vizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett érdemi kérdéseket is, arra az esetre, ha a Bíróság a fentiekben vizsgált eljárási kérdésekben nem értene egyet velem. Az elemzésemet a DH2 törvény 37. §‑ának a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetőségére fogom összpontosítani, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályok alkalmazása ellenére Sziber Zsoltnak az alapeljárásban továbbra is megalapozott követelései állnak fenn ezen irányelv alapján.

B.      Az ügy érdeme

1.      Az első és a második kérdés

35.      Első és második kérdésével, amelyek együtt vizsgálhatók, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével ellentétesek‑e az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek a DH2 törvény 37. §‑ában foglaltakhoz hasonló követelményeket vezetnek be az olyan fogyasztók által indított kereseteket illetően, akik valamely meghatározott időszakban olyan kölcsönszerződést kötöttek, amely tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmaz.

36.      Mindjárt az elején figyelembe kell venni, hogy a 93/13 irányelv által bevezetett védelmi rendszer azon az elgondoláson alapul, hogy a fogyasztó mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig információs szintje tekintetében hátrányos helyzetben van az eladóhoz vagy a szállítóhoz képest.(9) E hátrányos helyzetet illetően az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. E rendelkezést azon nemzeti jogszabályokkal egyenértékűnek kell tekinteni, amelyek a nemzeti jogrendben a közrendi szabályok jellegével bírnak.(10) E rendelkezés arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse.(11)

37.      Az eladókkal vagy szolgáltatókkal szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók számára biztosított védelemhez fűződő közérdek jellegére és fontosságára tekintettel a 93/13 irányelv – amint az a huszonnegyedik preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 7. cikkének (1) bekezdéséből következik – arra kötelezi a tagállamokat, hogy rendelkezzenek megfelelő és hatékony eszközökről annak érdekében, „hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását”(12). Ugyanakkor a 93/13 irányelv alapján a fogyasztókat megillető jogok érvényesítésére irányuló nemzeti eljárások harmonizációjának hiányában a fogyasztói szerződésekben foglalt feltételek állítólagos tisztességtelenségére alapított keresetek elfogadhatóságával kapcsolatos szabályok a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartoznak, azzal a feltétellel azonban, hogy azok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a belső jogra alapított hasonló keresetekre vonatkozó szabályokhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által a fogyasztóknak biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve).(13)

38.      A fentiek alapján világosnak tűnik, hogy a jelen ügyben előterjesztett kérdéseket nem lehet elvontan megválaszolni, hanem azok a belső jog releváns rendelkezéseinek elmélyült és a konkrét ügyre vonatkoztatott értékelését igénylik.

39.      Ez elvileg olyan értékelés, amelynek lefolytatására a nemzeti bíróság van a legkedvezőbb helyzetben. A szóban forgó nemzeti szabályozásnak ugyanis lehetnek olyan releváns vonatkozásai, amelyekkel kapcsolatban előfordulhat, hogy azokról nem tájékoztatták a Bíróságot. Ráadásul a szóban forgó konkrét szabályok, valamint az érintett tagállam egyéb kulcsfontosságú rendelkezései vagy elvei közötti kölcsönhatás sem biztos, hogy világos a Bíróság számára. Mindez különösen érvényes a jelenlegihez hasonló ügyben, amelyben – a felek által benyújtott beadványok és az ügyben tartott tárgyalás ellenére – a jogvita bizonyos ténybeli vonatkozásai, valamint a releváns belső jogi szabályok hatálya és tartalma továbbra sem átláthatók.

40.      Mindezen körülmények ellenére annak alapján, ahogyan a releváns ténybeli és jogi hátteret én értelmezem, állást fogok foglalni azokról a kétségekről, amelyeket az alapeljárásban irányadókhoz hasonló szabályoknak a 93/13 irányelvvel való összeegyeztethetőségét illetően a kérdést előterjesztő bíróság megfogalmazott.

41.      Felfogásom szerint a jelen eljárás alapvető jelentőségű kérdése a következő: a DH2 törvény 37. §‑ához hasonló nemzeti szabályok biztosítják‑e az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elveinek tiszteletben tartását?

42.      A kérdést előterjesztő bíróság felhívja a Bíróság figyelmét a szóban forgó nemzeti szabályozás bizonyos konkrét vonatkozásaira. Amennyiben az állítólag tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelenítése érdekében a fogyasztó által indított kereset a szóban forgó nemzeti jogszabályok hatálya alá tartozó szerződéseket érinti, e kereset csak akkor elfogadható (illetve, ha már folyamatban van az eljárás, a kereset vizsgálata csak akkor folytatható), ha a felperes i. a szerződés érvénytelenségéből eredő jogkövetkezmények alkalmazását kéri a bíróságtól, ii. az érvénytelenség jogkövetkezményei közül a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítását kéri a bíróságtól, valamint iii. határozott, összegszerűen megjelölt kereseti kérelmet terjeszt elő, amely tartalmazza a felek közötti elszámolást is (a továbbiakban együtt: a szóban forgó eljárási követelmények).

43.      A nemzeti bíróság hangsúlyozza, hogy e követelményeknek nem kell teljesülniük az olyan fogyasztók által indított érvénytelenségi keresetek esetében, akik nem a szóban forgó nemzeti szabályozás hatálya alatt járnak el, továbbá hogy e követelmények megnehezíthetik a fogyasztók számára a 93/13 irányelv alapján őket megillető jogok gyakorlását.

44.      Amennyiben ez így van, először azt kell megvizsgálni, hogy teljesül‑e az egyenértékűség kritériuma.

a)      Az egyenértékűség elve

45.      Meg kell bizonyosodni arról, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályok a Sziber Zsoltéhoz hasonló helyzetben nem kedvezőtlenebbeke a belső jogra alapított hasonló keresetekre vonatkozó szabályokhoz képest. Felfogásom szerint hasonló helyzetnek az olyan fogyasztó helyzete tekinthető, aki valamely pénzügyi intézménnyel kölcsönszerződést kötött, és a DH2 törvény 37. §‑án kívüli egyéb nemzeti jogszabályi rendelkezések (például a Polgári Törvénykönyvben vagy a kereskedelmi jogszabályokban foglalt, kötelező jellegű szabályok) alapján kívánja elérni e szerződés teljes vagy részleges érvénytelenítését.(14)

46.      Az utóbbi típusú eljárásokban – amelyekre, ha jól értem, a korábbi (2014. március 14‑ig hatályos) Polgári Törvénykönyv 239/A. §‑a és az új (2014. március 15‑től hatályos) Polgári Törvénykönyv 6:108. §‑a vonatkozik – a szóban forgó eljárási követelményeknek nem kell teljesülniük ahhoz, hogy a kereset elfogadható legyen (illetve annak vizsgálata folytatható legyen azokban az eljárásokban, amelyek az új jogszabályok hatálybalépésének időpontjában folyamatban voltak). Következésképpen biztosan kijelenthető, hogy e követelmények további erőfeszítést kívánnak a felperestől annak megjelölése során, hogy „mit és miért” kér.

47.      Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem teljesül az egyenértékűség követelménye. Álláspontom szerint ugyanis téves lenne a szóban forgó eljárási követelményeket a releváns összefüggésektől elszigetelten vizsgálni, mint azt a kérdést előterjesztő bíróság látszólag teszi.

48.      A Bíróság kimondta, hogy minden esetben, amikor felmerül a kérdés, hogy valamely nemzeti eljárási rendelkezés kedvezőtlenebb‑e a belső jogra alapított hasonló keresetekre vonatkozó szabályokhoz képest, azt kell megvizsgálni, hogy milyen e rendelkezésnek az egész eljárásban betöltött helye, hogy hogyan zajlik az eljárás, és melyek a sajátosságai a különböző nemzeti fórumok előtt.(15)

49.      Hangsúlyoznám, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályokban kialakított eljárások összességükben véve eltérnek azoktól, amelyek hasonló helyzetekben indíthatók. A magyar jogalkotó nem egyszerűen új (és minden bizonnyal szigorúbb) követelményeket állapított meg azon fogyasztókkal szemben, akik a „rendes” bírósági eljárásokhoz kívánnak hozzáférni: e követelményeket olyan új és eltérő eljárásokhoz való hozzáférés céljából vezették be, amelyek az e jogszabályok hatálya alá tartozó területeken a rendes bírósági eljárások helyébe lépnek.

50.      Mindez azt jelenti, hogy az alapeljárásban irányadó nemzeti szabályozás egyenértékűségének értékelése során szükségképpen figyelembe kell venni, hogy az új eljárásoknak a belső jogban szabályozott hasonló eljárásokhoz képest mi a rendeltetése, és melyek az alapvető jellemzői.(16) A jelen ügyben tehát annak vizsgálata a helyes megközelítés, hogy az új eljárások (amelyeknek egyik vetületét képezik a szóban forgó eljárási követelmények) összességükben véve(17) olyan védelmet biztosítanak‑e a fogyasztókat a 93/13 irányelv alapján megillető jogok tekintetében, amely ugyanolyan hatékony, gyakorlati és időszerű, mint a rendes eljárási szabályok által biztosított védelem.

51.      Figyelembe véve e rendelkezések megalkotásának hátterét, úgy tűnik számomra, hogy az új eljárások olyan védelmet biztosítanak a fogyasztókat a 93/13 irányelv alapján megillető jogok tekintetében, amely éppenséggel kedvezőbb, mint a rendes eljárási szabályok által biztosított védelem. Ez azért van így, mert – mint azt majd bemutatom – ezek az új szabályok összevonták a fogyasztók és a pénzügyi intézmények által valamely kölcsön módosítása vagy megszüntetése esetén rendes körülmények között lefolytatandó eljárásokat, ezáltal egyszerűsítve, felgyorsítva és kevésbé költségessé téve a vitáik rendezését. A fogyasztó és a pénzügyi intézmény közötti vita rendezéséhez ugyanis gyakran nem elegendő az, ha valamely kölcsönszerződést csupán módosítanak vagy megszüntetnek (mint azt a Kásler ítélet(18) jól szemlélteti).

52.      Mint azt említettem, a jelen ügy hátterét azon nagy számban előforduló, devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződések képezik, amelyeket ezelőtt Magyarországon kötöttek, és amelyek miatt utólag nagyon sok keresetet indítottak nemzeti bíróságok előtt. E szerződések gyakran tartalmaztak tisztességtelen feltételeket. A magyar jogalkotó – a Kúria 2014. június 16‑i azon határozata(19) alapján, amely levonta a Bíróság Kásler ítéletéből(20) eredő megfelelő következtetéseket – a DH1, a DH2 és a DH3 törvény elfogadásával egyszer és mindenkorra meg kívánta oldani e helyzetet. Ennek érdekében azt az eszközt választotta, hogy e konkrét helyzetben egyszerűbb és gyorsabb utat biztosít a fogyasztóknak a jogaik bíróság előtti érvényesítéséhez, ezzel együtt ugyanakkor tiszteletben tartva az érintett pénzügyi intézmények védelemhez való jogát.

53.      Bizonyos (a Bíróság által a Kásler ügyben vizsgált) szerződési feltételek tisztességtelensége ezáltal törvényi úton megállapítást nyert vagy törvény alapján vélelmezni kellett azt, a devizában nyilvántartott kölcsönszerződéseket pedig forintban nyilvántartott szerződésekre kellett átváltani. A szerződések részleges vagy teljes semmisségéből eredő jogi és pénzügyi következmények meghatározása céljából sor került konkrét eljárások kialakítására is. Ennek érdekében a jogalkotó lényegében egyetlen eljárássá vonta össze azokat a különálló eljárásokat, amelyeket a fogyasztóknak és a pénzügyi intézményeknek rendes körülmények között le kellett volna folytatniuk: a szerződési feltételek állítólagos tisztességtelenségével és az ebből eredő, a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségére gyakorolt hatással kapcsolatos első eljárást, valamint a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségéből eredő pénzügyi következményekkel kapcsolatos második eljárást.

54.      Úgy tűnik számomra, hogy a magyar kormány nagyon helyesen állítja, hogy – a fent említett két eljárás egyetlen olyan eljárássá történő összevonása folytán, amelynek során a jogvita bizonyos vonatkozásainak (bizonyos szerződési feltételek tisztességtelenségének) értékelése nem a bíróságra marad, hanem jogszabály mondja ki azt, a bíróság megállapításaiból eredő jogi következmények meghatározása pedig egyszerűbbé válik (azáltal, hogy a felperesnek világosan meg kell jelölnie a követeléseit) – a 93/13 irányelv alapján az érintett fogyasztókat megillető jogok tekintetében biztosított védelem az új törvények által szabályozott helyzetekben meglehet még hatékonyabb is, mint az általános szabályok által biztosított védelem. Általánosabban úgy tűnik, hogy az új eljárások mind a fogyasztók, mind pedig a pénzügyi intézmények vonatkozásában növelik a jogbiztonságot, továbbá ahol lehetséges, elkerülik az olyan összetett és hosszadalmas bírósági eljárásokat, amelyek túlterhelhették volna a nemzeti bírósági szervezetrendszert és ellentmondásos ítélkezési gyakorlatot eredményezhettek volna.

55.      Ahhoz, hogy az új eljárások elérhessék (jogszerű) céljukat, szükségesnek tűnik megkövetelni a felperesektől, hogy tegyenek további erőfeszítést annak érdekében, hogy tisztázzák: a szerződés esetleges semmisségére tekintettel mit kérnek a nemzeti bíróságoktól, továbbá melyek az ebből eredő jogi és pénzügyi következmények. Ez még inkább érvényes a jelen ügyre, mivel a tisztázásra irányuló ezen erőfeszítést azt követően kell megtenni, hogy a kölcsönszerződést a törvénnyel összhangban módosították. Úgy tűnik tehát számomra, hogy az új követelmények szerves részét képezik a szóban forgó nemzeti jogszabályok által bevezetett konkrét bírósági jogvédelmi rendszernek.(21) Az érintett ügyek körülményeire tekintettel tényleg valószínű, hogy e rendszer kedvezőbb a fogyasztókra nézve, mint a belső jogra alapított hasonló ügyekre vonatkozó rendszer.

56.      A fenti okok alapján úgy vélem, hogy az alapeljárásban irányadó nemzeti szabályok összhangban vannak az egyenértékűség elvével.

b)      A tényleges érvényesülés elve

57.      Ezek után azt kell eldönteni, hogy a szóban forgó eljárási követelmények a tényleges érvényesülés elvével is összhangban vannak‑e.

58.      A fentiekben kifejtett megfontolások alapján igazán úgy tűnik, hogy összhangban vannak. Már kifejtettem, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályok olyan eljárásokat alakítanak ki, amelyek az ügy körülményeire tekintettel valószínűbb, hogy a fogyasztók és a pénzügyi intézmények közötti viták egyszerűbb, gyorsabb és kevésbé költséges rendezését teszik lehetővé.

59.      Mindenesetre nehezen értem, hogy a fenti 42. pontban említett első két követelményt hogyan lehetne olyanoknak tekinteni, mint amelyek az új törvényekkel érintett fogyasztók számára lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé teszik a 93/13 irányelv alapján őket megillető jogok gyakorlását. Meglehetősen csekélynek tűnik a fogyasztótól annak érdekében megkövetelt erőfeszítés, hogy egyrészt kérje a nemzeti bíróságtól a szerződés (teljes vagy részleges) érvénytelenségéből eredő jogkövetkezmények alkalmazását, másrészt pedig az érvénytelenség jogkövetkezményei közül a szerződés érvényessé vagy a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánítását kérje e bíróságtól. Úgy tűnik számomra, hogy e követelmények nem igényelnek többet a fogyasztóktól, mint azt, hogy a bírósághoz intézett kérelmeiket világosabban és egyértelműbben fogalmazzák meg.

60.      Végeredményben úgy vélem, hogy – függetlenül az alkalmazandó jogi háttértől – a Sziber Zsolthoz hasonló helyzetben lévő fogyasztónak az eljárás során valamikor szükségképpen jeleznie kellene a bíróságnak, hogy a kölcsönszerződés részleges vagy teljes semmisségéből eredő jogi és pénzügyi következményekkel kapcsolatban milyen álláspontot képvisel.

61.      Ugyanezen megfontolásokat megfelelően alkalmazni kell a fenti 42. pontban említett harmadik követelményre. E követelmény értelmében a fogyasztóknak „határozott” és „összegszerűen megjelölt” kereseti kérelmet kell előterjeszteniük.(22) Más szavakkal, csupán azt az összeget kell megjelölniük, amelyet álláspontjuk szerint túlfizettek, és ezt egyértelműen kell megtenniük.

62.      Nem tűnik úgy számomra, hogy ez a felperesekkel szemben különösen megerőltető feladat lenne, különösen azért nem, mert viszonyítási alapként használhatják azt a részletes elszámolást, amelyet a pénzügyi intézmény a szóban forgó nemzeti jogszabályokkal érintett valamennyi fogyasztónak köteles megküldeni. Észszerűnek tűnik, hogy amennyiben a fogyasztó úgy véli, hogy a részére megküldött és általa elfogadott (vagy a nemzeti bíróság által véglegesnek nyilvánított) elszámolásokban figyelembe vett követeléseken kívül további követelései vannak, köteles legyen e dokumentumot benyújtani, az álláspontját kifejteni, az új követeléseket pedig összegszerűen megjelölni.

63.      A fentiek alapján nem látok egyetlen olyan körülményt sem az iratanyagban, amelynek alapján azt gondolhatnám, hogy az új követelmények általában véve lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tehetik a fogyasztók számára, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályok hatálya alá tartozó területen gyakorolják a 93/13 irányelv alapján őket megillető jogokat.

64.      Kétségkívül nem zárható ki, hogy az új követelmények bizonyos esetekben kedvezőtlen következményekkel járhatnak azon fogyasztók számára, akik a szóban forgó nemzeti jogszabályok hatálya alá tartozó szerződésekben foglalt és e jogszabályok által érvénytelennek nem nyilvánított vagy ilyennek nem vélelmezett, állítólag tisztességtelen szerződési feltételek alapján kívánnak nemzeti bíróságok előtt keresetet indítani. Ez lehet a helyzet Sziber Zsolt esetében: az új szabályok értelmében a mulasztása a per megszüntetését eredményezheti, míg az általános szabályok értelmében az eljárást tovább lehetett volna folytatni. Az a körülmény azonban, hogy bizonyos fogyasztók a tétlenségük vagy mulasztásuk folytán kedvezőtlennek találhatják az új eljárásokat, nem jelenti azt, hogy csorbult a tényleges érvényesülés elve. A Bíróság ugyanis következetesen úgy ítélte meg, hogy annak szükségessége, hogy tiszteletben tartsák a tényleges érvényesülés elvét, nem terjedhet odáig, hogy teljes mértékben kompenzálják az érintett fogyasztó tétlenségét.(23)

65.      A Bíróság azt is megállapította, hogy azok a szabályok, amelyeket észszerűen indokolnak olyan elvek, mint például a jogbiztonság vagy az eljárás megfelelő lefolytatása, még akkor sem sértik a tényleges érvényesülés elvét, ha azok megsértése az előterjesztett kereset teljes egészében vagy részben történő elutasítását eredményezheti.(24) Hasonlóképp, a Bíróság kimondta: az, hogy a nemzeti szabályozás további eljárási cselekményeket írt elő ahhoz, hogy bizonyos konkrét körülmények között a nemzeti bíróságokhoz lehessen fordulni, nem feltétlenül sérti az egyének jogainak hatékony bírói jogvédelmét. Ez különösen így van akkor, ha az előírt korlátozások ténylegesen valamely általános érdekű célkitűzést követnek, és ehhez képest nem aránytalanok.(25)

66.      Ezért úgy vélem, hogy a jelen ügyben a tényleges érvényesülés kritériuma is teljesül.

67.      Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság az első és a második kérdést akként válaszolja meg, hogy a 93/13 irányelv 7. cikke (1) bekezdését helyesen értelmezve azzal nem ellentétesek az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek a DH2 törvény 37. §‑ában foglaltakhoz hasonló követelményeket támasztanak az olyan fogyasztók által indított keresetek vonatkozásában, akik valamely konkrét időszakban olyan kölcsönszerződéseket kötöttek, amelyek tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmaznak.

2.      A harmadik kérdés

68.      Harmadik és egyben utolsó kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 93/13 irányelvben foglalt rendelkezések olyan helyzetekre is alkalmazandók‑e, amelyeknek nincs határon átnyúló elemük. Ezzel összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló helyzetben e határon átnyúló elem megnyilvánulhat‑e abban, hogy a kölcsönszerződést devizában tartották nyilván.

69.      Úgy tűnik, hogy e kérdés a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben hivatkozott ítélkezési gyakorlata téves értelmezésén alapul.

70.      Az uniós jog régóta megszilárdult elve, hogy a Szerződés alapvető szabadságokkal kapcsolatos rendlelkezései nem alkalmazhatók a „tisztán belföldi helyzetekre”(26). A jelen ügy azonban nem a Szerződés alapvető szabadságokkal kapcsolatos rendelkezéseit érinti, hanem olyan uniós jogszabályokra vonatkozik, amelyek a tagállamokban valamely konkrét jogterületet harmonizálnak. Következésképpen az érintett uniós jogszabályokban foglalt rendelkezések az alapeljárásban vizsgált helyzet tisztán belföldi jellegétől függetlenül alkalmazandók. Ezért a 93/13 irányelvben foglalt rendelkezések alkalmazhatósága szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a szóban forgó kölcsönszerződések devizában voltak nyilvántartva.

71.      Az eddigiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a harmadik kérdést akként válaszolja meg, hogy a 93/13 irányelvben foglalt rendelkezések olyan helyzetekre is alkalmazandók, amelyeknek nincs határon átnyúló elemük.

IV.    Végkövetkeztetés

72.      Végkövetkeztetésként azt javaslom, hogy a Bíróság a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) által előterjesztett kérelmet nyilvánítsa elfogadhatatlannak.

73.      Vagylagosan azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket az alábbiak szerint válaszolja meg:

–        a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétesek az olyan nemzeti jogszabályok, amelyek a 2014. évi XL. törvény 37. §‑ában foglaltakhoz hasonló eljárási követelményeket támasztanak az olyan fogyasztók által indított keresetek vonatkozásában, akik valamely konkrét időszakban olyan kölcsönszerződéseket kötöttek, amelyek tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmaznak;

–        a 93/13 irányelvben foglalt rendelkezések olyan helyzetekre is alkalmazandók, amelyeknek nincs határon átnyúló elemük.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      C‑26/13, EU:C:2014:282. A devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződéseket érintő további ügyeket illetően lásd: 2015. február 26‑i Matei ítélet, C‑143/13, EU:C:2015:127; 2017. szeptember 20‑i Andriciuc és társai ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703. Lásd továbbá a Gavrilescu ügyre vonatkozó indítványomat, C‑627/15, EU:C:2017:690.


3      Az 1993. április 5‑i tanácsi irányelv (HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.).


4      2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282.


5      2/2014. sz. PJE határozat, Magyar Közlöny, 2014. évi 91. szám.


6      Lásd: 1988. április 21‑i Pardini ítélet, 338/85, EU:C:1988:194, 10. és 11. pont. Lásd továbbá a Gavrilescu ügyre vonatkozó indítványomat, C‑627/15, EU:C:2017:690, különösen annak 36–40. pontját.


7      A fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2008. április 23‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 133., 66. o.).


8      A DH3 törvény 21. §‑ának (3) bekezdése értelmében a pénzügyi intézményeknek 2015. február 1‑jéig kellett elszámolást küldeni az ügyfeleiknek.


9      Lásd: 2012. június 14‑i Banco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 39. pont; 2013. március 14‑i Aziz ítélet, C‑415/11, EU:C:2013:164, 44. pont.


10      Lásd: 2016. december 21‑i Gutiérrez Naranjo és társai ítélet, C‑154/15, C‑307/15 és C‑308/15, EU:C:2016:980, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


11      Lásd: 2012. június 14‑i Banco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 40. pont; 2013. március 14‑i Aziz ítélet, C‑415/11, EU:C:2013:164, 45. pont.


12      2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 78. pont.


13      Lásd ebben az értelemben: 2012. június 14‑i Banco Español de Crédito ítélet, C‑618/10, EU:C:2012:349, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


14      Vö. Léger főtanácsnok Levez ügyre vonatkozó indítványával, C‑326/96, EU:C:1998:220, 62. és 69. pont.


15      Lásd: 1998. december 1‑jei Levez ítélet, C‑326/96, EU:C:1998:577, 44. pont. Lásd továbbá analógia útján: 2013. december 5‑i Asociación de Consumidores Independientes de Castilla y León ítélet, C‑413/12, EU:C:2013:800, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


16      Lásd ebben az értelemben: 1998. december 1‑jei Levez ítélet, C‑326/96, EU:C:1998:577, 43. pont.


17      Lásd ebben az értelemben: Kokott főtanácsnok Margarit Panicello ügyre vonatkozó indítványa, C‑503/15, EU:C:2016:696, 135. pont.


18      2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282.


19      Lásd a fenti 5. lábjegyzetet.


20      2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282.


21      Vö. Kokott főtanácsnok Alassini egyesített ügyekre vonatkozó indítványával, C‑317/08–C‑320/08, EU:C:2009:720, 44. pont.


22      Mint azt a magyar kormány és az ERSTE Bank a tárgyaláson kifejtette, az elszámolásra vonatkozó, a szóban forgó nemzeti jogszabályokban foglalt részletes szabályokat csak a pénzügyi intézményekre, nem pedig a fogyasztókra kell alkalmazni.


23      2015. október 1‑jei ERSTE Bank Hungary ítélet, C‑32/14, EU:C:2015:637, 62. és 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


24      Lásd ebben az értelemben: 1998. december 1‑jei Levez ítélet, C‑326/96, EU:C:1998:577, 19. és 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


25      Lásd ebben az értelemben: 2010. március 18‑i Alassini és társai ítélet, C‑317/08–C‑320/08, EU:C:2010:146, 61–66. pont. E tekintetben figyelembe kell venni, hogy nyilvánvaló összefüggések állnak fenn a tényleges érvényesülés elve és a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog között; lásd többek között: Kokott főtanácsnok Alassini egyesített ügyekre vonatkozó indítványa, C‑317/08–C‑320/08, EU:C:2009:720, 42. pont; Jääskinen főtanácsnok Liivimaa Lihaveis ügyre vonatkozó indítványa, C‑562/12, EU:C:2014:155, 47. pont.


26      Lásd ebben az értelemben: 2016. november 15‑i Ullens de Schooten ítélet, C‑268/15, EU:C:2016:874, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Lásd továbbá a Venturini egyesített ügyekre vonatkozó indítványomat, C‑159/12–C‑161/12, EU:C:2013:529, 26–28. pont.