Language of document : ECLI:EU:C:2018:163

YVES BOT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2018. március 7.(1)(i)

C1/17. sz. ügy

Petronas Lubricants Italy SpA

kontra

Livio Guida

(a Corte d’appello di Torino [torinói fellebbviteli bíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása a polgári és kereskedelmi ügyekben – Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél – A székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt perbe vont munkáltató – A munkáltató viszontkeresete – A joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása”






1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(2) 20. cikke (2) bekezdésének értelmezéséről szól.

2.        Ezt a kérelmet egy lengyelországi lakos, Livio Guida által a korábbi munkáltatójával, az olaszországi székhelyű, az olasz jog szerinti társasággal, a Petronas Lubricants Italy SpA‑val (a továbbiakban: PL Italy) szemben, az e társaság által részére közölt elbocsátás tárgyában indított jogvitában terjesztették elő.

3.        E kérelem kapcsán a Bíróságnak első alkalommal kell a 44/2001 rendelet II. fejezete különös joghatósággal foglalkozó 2. szakaszában található 6. cikkének 3. pontjában meghatározott „viszontkereset” fogalmára vonatkozó nemrégiben hozott ítélkezési gyakorlata fényében meghatároznia a viszontkeresetnek az e rendelet ugyanezen fejezetének az egyedi munkaszerződésekre vonatkozó joghatósági szabályokat megállapító szakasza egyik különleges rendelkezésében szereplő fogalmát.

4.        A Bíróság kérésének megfelelően az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre szorítkozó elemzésem végén a 44/2001 rendelet 20. cikke (2) bekezdésében található rendelkezések olyan értelmezését javaslom, hogy e cikk feljogosítja a munkáltatót arra, hogy viszontkeresetet indítson a munkavállaló által szabályosan megindított eredeti eljárás szerinti bíróságnál, és hogy ez a bíróság akkor bírálhatja el ezt a viszontkeresetet, ha ezen utóbbit a közös eredetű valamennyi kölcsönös követelésük rendezése érdekében indították.

I.      Jogi háttér

5.        A 44/2001 rendelet (11), (13) és (15) preambulumbekezdése ekképpen fogalmaz:

„(11)      A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. A jogi személyek székhelyét a közös szabályok átláthatóságának fokozása és a joghatósági okok összeütközése [helyesen: összeütközésének] elkerülése végett önállóan kell meghatározni.

[…]

(13)      A biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.

[…]

(15)      A harmonikus jogalkalmazás érdekében a párhuzamos eljárások lehetőségét el kell kerülni [helyesen: a minimumra kell csökkenteni], és biztosítani kell, hogy ne hozzanak egymással összeegyeztethetetlen határozatot két tagállamban. Világosan és hatékonyan kell szabályozni a perfüggősség és az összefüggő eljárások megoldását, valamint a felfüggesztés alapjául szolgáló időtartam meghatározásának [helyesen: Világos és hatékony mechanizmust kell előírni a perfüggősség és az összefüggő eljárások megoldására, valamint azon problémák elhárítása érdekében, amelyek az azon időpont meghatározásának tekintetében fennálló nemzeti eltérésekből adódnak, hogy valamely eljárás mikortól tekintendő folyamatban lévőnek]. E rendelet alkalmazásában az említett időtartamot [helyesen: időpontot] önállóan kell meghatározni.”

6.        E rendelet II. fejezetének a „Különös joghatóság” című 2. szakaszában található 6. cikke (3) bekezdésének értelmében az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező személy egy másik tagállamban perelhető „az ugyanazon a szerződésen vagy ugyanazon a tényálláson alapuló viszontkeresetnél, amelyen az eredeti kereset alapul, azon bíróság előtt, amely az eredeti kereset tárgyában eljár”.

7.        Az említett rendelet II. fejezetének a 18–21. cikket magában foglaló 5. szakasza tartalmazza az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos jogvitákra vonatkozó joghatósági szabályokat.

8.        A 44/2001 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg.”

9.        E rendelet 19. cikke előírja:

„Valamely tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező munkaadó [helyesen: munkáltató] perelhető:

1)      annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a székhelye található; vagy

2)      más tagállamban:

a)      a munkavállaló szokásos vagy legutóbbi munkavégzési helyének bíróságai előtt; vagy

b)      amennyiben a munkavállaló egyik államban sem végez vagy végzett rendszeresen munkát, annak a helynek a bíróságai előtt, ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta, található vagy található volt”.

10.      Az említett rendelet 20. cikke értelmében:

„(1)      A munkaadó [helyesen: munkáltató] kizárólag annak a tagállamnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a munkavállaló lakóhelye található.

(2)      E szakasz rendelkezései nem érintik a viszontkereset indításához való jogot annál a bíróságnál, amely előtt e szakasznak megfelelően az eredeti kereset nyomán indult peres eljárás folyamatban van.”

11.      A 44/2001 rendelet 21. cikke a következőképpen szól:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan, a joghatóságot kikötő megállapodással lehet eltérni, amely:

1.      a jogvita keletkezését követően jött létre; vagy

2.      lehetővé teszi a munkavállaló számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtt történő perindítást.”

II.    Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12.      A PL Italy társaság 1982‑ben egy, az olasz jog szerinti szerződéssel alkalmazta L. Guidát, akit 1996‑ban kirendelt a társaság lengyel leányvállalatához, a Petronas Lubricants Poland sp.zo.o. (a továbbiakban: PL Poland) társasághoz, ahol ettől az időponttól kezdve ügyvezető igazgatói feladatokat látott el, 1998‑tól igazgatói munkakörben. 2001‑ben a lengyel jog hatálya alá tartozó, határozott idejű, „párhuzamos” munkaszerződést kötött a PL Polanddal, amely szerződést többször meghosszabbítottak, amely meghosszabbítások közül az utolsó 2016. április 30‑án járt le. 2014. április 17‑én és 29‑én két figyelmeztető levelet küldtek részére. Ezt követően a PL Italy 2014. május 28‑i levelében egy „állítólagosan jogszerű indok” alapján elbocsátotta L. Guidát. A társaság ugyanezen a napon kelt másik levelében arról tájékoztatta ez utóbbit, hogy megszünteti a PL Poland társasággal fennálló munkaviszonyát.

13.      Ezt követően L. Guida a figyelmeztetések késedelmes és túl általános jellegére hivatkozással, és a neki felrótt tények fennállását vitatva keresetet indított a PL Italyval szemben a Tribunale di Torino (torinói bíróság, Olaszország) előtt. Egyrészt azt kérte ettől a bíróságtól, hogy nyilvánítsa indokolatlannak és egyébként jogellenesnek a PL Italy által történő elbocsátását, másrészt hogy kötelezze a társaságot az olasz jogban a jogellenes felmondás esetére előírt kártérítés megfizetésére. L. Guida emellett kérte, hogy ez a bíróság kötelezze a PL Italy társaságot azon nem vagyoni kárának megtérítésére, amely az elbocsátásból eredő sérelmek miatt érte őt.

14.      2014. december 5‑én a PL Italy perbe lépett e bíróság előtt, és kérte a felperes kereseti kérelmeinek elutasítását. Előadta, hogy a PL Poland társaság a 2014. december 3‑i aktussal engedményezte részére az L. Guidával szemben fennálló követeléseit, és viszontkeresetben kérte, hogy a bíróság kötelezze L. Guidát az útiköltségekből, a ki nem vett szabadsága pénzben történő megváltásából és a zloty és az euró közötti téves átváltási árfolyam alkalmazásából eredő túlfizetésekből álló, jogosulatlanul felvett 143 816,29 euró összeg visszatérítésére.

15.      L. Guida arra hivatkozott, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikke 3. pontjának és 20. cikkének alkalmazásában az olasz bíróság nem rendelkezik joghatósággal a PL Italy viszontkeresetének elbírálására.

16.      A Tribunale di Torino (torinói bíróság) 2015. szeptember 14‑én kihirdetett ítéletében arra kötelezte a PL Italy társaságot, hogy a jogellenes elbocsátásból eredő sérelmek miatt nem vagyoni kár megtérítése címén fizessen meg 100 000 euró összeget L. Guida részére, és a lengyel nemzeti bíróság javára megállapította joghatóságának hiányát a PL Italy viszontkeresetével összefüggésben.

17.      A Tribunale di Torino (torinói bíróság), bár úgy ítélte meg, hogy L. Guida bizonyítékokkal alátámasztotta, hogy Lengyelországban rendelkezik lakóhellyel, úgy vélte, hogy noha a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése eltérést enged a munkáltatók azon kötelezettsége alól, hogy viszontkeresetüket azon országban terjesszék elő munkavállalóikkal szemben, ahol ez utóbbiak lakóhellyel rendelkeznek, ez az eltérés mégsem alkalmazható abban az esetben, amikor a munkáltató az eredetileg nem a sajátjának minősülő, hanem megállapodás útján szerzett igényt érvényesít.

18.      A PL Italy ezen ítélettel szemben fellebbezést terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság, a Corte d’appello di Torino (torinói fellebbviteli bíróság, Olaszország) elé, és azt kérte, hogy az eljáró bíróság helyezze hatályon kívül a nem vagyoni kár megtérítésére kötelezést, és ismét előterjesztette a viszontkeresetét.

19.      E bíróság szerint meg kell vizsgálni, hogy a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése lehetővé teszi‑e, hogy a munkáltató a székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt terjessze elő a viszontkeresetét azon munkavállalójával szemben, aki e rendelet 19. cikkének megfelelően szabályos keresetet nyújtott be ugyanezen bíróságokhoz.

20.      Igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy melyek a következményei annak a megállapításnak, amely szerint a munkáltató által előterjesztett viszontkereset tárgya egy eredetileg olyan másik jogalanyt megillető követelés, aki egyidejűleg „párhuzamos” munkaszerződés alapján ugyanazon munkavállaló munkáltatója volt, a viszontkereset pedig a keresetnek a munkáltató általi előterjesztését követő időpontban a munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között létrejött engedményezési szerződésen alapul.

21.      E körülmények között a Corte d’appello di Torino (torinói fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése azt eredményezi‑e, hogy valamely uniós tagállamban székhellyel rendelkező, a korábbi munkavállalója által a lakóhelye szerinti bíróság előtt (a rendelet 19. cikke értelmében) perbe vont munkáltató viszontkeresetet terjeszthet elő a munkavállalóval szemben az eredeti keresetet elbíráló ugyanazon bíróság előtt?

2)      Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése azt eredményezi‑e, hogy az eredeti keresetet elbíráló bíróság joghatósággal rendelkezik abban az esetben is, amikor a munkáltató által előterjesztett viszontkereset tárgyát nem az eredetileg a munkáltatót megillető követelés, hanem olyan követelés képezi, amely eredetileg egy másik jogalanyé volt (aki egyidejűleg párhuzamos munkaszerződés alapján ugyanazon munkavállaló munkáltatója), és a viszontkereset olyan engedményezési szerződésen alapul, amely a munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között jött létre a keresetnek a munkavállaló által történő előterjesztését követő időpontban?”

III. Elemzés

22.      Mielőtt kifejteném a „viszontkeresetnek” a 44/2001 rendelet(3) 20. cikkének (2) bekezdésében szereplő fogalmára vonatkozó elemzésemet, lényegesnek tartom pontosítani a gondolatmenetem alapjául szolgáló egyes elemeket. Először is megfigyelhető, hogy e rendelkezés alkalmazásának feltételeit nem vitatták. Nem vitatott tehát, hogy a jogvita a PL Italy és L. Guida között 1982‑ben létrejött, az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének(4) értelmében vett „egyedi munkaszerződésre” vonatkozik, mivel ez a munkavállaló 2001‑ben a PL Italy „leányvállalatával”, a PL Polanddal is kötött egyéb munkaszerződéseket, miután 1996‑ban kirendelték ehhez a lengyel társasághoz. Az sem vitatott, hogy az alperes munkáltató, a PL Italy, amikor a székhelye szerinti tagállam bíróságánál indította meg a viszontkeresetet, tekintve, hogy a munkavállalónak az említett rendelet 19. cikkének megfelelő választása alapján ez a bíróság rendelkezett joghatósággal, nem védekezési eszközt fogalmazott meg, hanem a felperesétől eltérő, marasztalásra irányuló kérelmet nyújtott be.(5)

23.      Másodszor, kétségtelen, hogy mind a munkáltató, mind a munkavállaló jogosult viszontkeresetet benyújtani, ami indokolja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó igenlő választ. A 44/2001 rendelet 20. cikke (2) bekezdése(6) rendelkezéseinek szó szerinti értelmezésével ellentétes lenne ugyanis egy olyan következtetés, amely szerint jogszabályi korlátozás hiányában a viszontkereset benyújtásának lehetősége kizárólag a munkavállalót illeti meg.(7) Úgy vélem, hogy a Bíróság közvetve már rámutatott a munkavállaló és a munkáltató vonatkozásában fennálló ezen eljárásbeli egyenlőségre.(8) Ez az egyenlőség megfelel a gondos igazságszolgáltatás általános céljának, amely magában foglalja az eljárás gazdaságossága elvének tiszteletben tartását.(9)

24.      Ennek megfelelően el kell fogadni, hogy a viszontkereset révén a munkáltató jogosult arra, hogy a munkavállalóval szemben fennálló követelésének vizsgálatát ne az ez utóbbi lakóhelye szerinti tagállam bíróságától, hanem azon bíróságtól kérje, amelyet amiatt választott, mert úgy véli, hogy az érdekeinek leginkább megfelelő.(10)

25.      Ennek megállapítása után azt kell kifejteni, hogyan lehet a „viszontkeresetnek” a 44/2001 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének értelmében vett fogalmát meghatározni amint azt a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésében kéri.

26.      Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó az e rendelet II. fejezetének 2. szakaszában található, az alperes lakóhelye szerinti tagállam bíróságának elvén alapuló joghatósággal versengő származtatott joghatósági szabályokat tartalmazó 6. cikke 3. pontjának szövegétől eltérő megfogalmazás mellett döntött. E rendelkezést ugyanis kiegészítette azzal, hogy olyan viszontkeresetről van szó, amely „ugyanazon a szerződésen vagy ugyanazon a tényálláson alapul[…], amelyen az eredeti kereset alapul”(11). Ez a Brüsszeli Egyezmény hatálybalépése óta változatlan megfogalmazás nem szerepel a biztosítottak, illetve a fogyasztók védelmét szolgáló joghatósági szabályokról szóló szakaszokban sem. Nem került bele ez a pontosítás a 44/2001 rendeletbe akkor sem, amikor II. fejezetét az egyedi munkaszerződések esetén alkalmazandó joghatóságra vonatkozó 5. szakasszal(12) egészítették ki, ahogy hiányzik a 2015. január 10‑től alkalmazandó 1215/2012 rendeletből is.

27.      Az előkészítő anyagok rávilágítanak arra, hogy „[a]z e szakaszban előírt joghatóság az 1. és a 2. szakaszban előírt joghatóság helyébe lép”(13) és hogy „[a] munkaszerződésekkel kapcsolatos joghatóságra vonatkozó rendelkezések lényegüket tekintve alig változtak, valójában csak a biztosítási és a fogyasztói szerződésekre vonatkozó előírásokhoz hasonlóan külön szakaszban történő egybegyűjtésükre került sor”(14). Ebből következően – az L. Guida által az írásbeli észrevételeiben sugalltakkal szemben – annak ellenére, hogy a gyengébb fél védelmére irányuló célkitűzés indokolhatta volna a munkáltató kérelmére vonatkozóan különleges rendelkezések előírását, a jogalkotó a munkajogi vitákra vonatkozóan nem választotta különös rendelkezések alkalmazását.

28.      Ezután emlékeztetni kell a Bíróság által a 44/2001 rendelet II. fejezetének „[j]oghatóság egyedi munkaszerződéseknél” tárgyú 5. szakaszában található négy cikk (18–21. cikk) értelmezésére irányuló kérelmekkel kapcsolatosan bevezetett elvekre:

–        e szakasz olyan szabályokat tartalmaz, amelyek célja az – amint e rendelet (13) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a gyengébb szerződő felet az érdekeinek megfelelő, kedvezőbb joghatósági szabályokkal védje;(15)

–        az említett szakaszban szereplő rendelkezések szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezések nemcsak sajátos, hanem kimerítő jelleggel is rendelkeznek,(16) és

–        a 44/2001 rendelet teljes körű érvényesülésének biztosítása érdekében az említett rendelkezésben szereplő jogi fogalmakat önálló és valamennyi tagállamban azonos módon kell értelmezni.(17)

29.      Végül rá kell mutatni, hogy a Bíróság megállapította, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikke 3. pontjának rendelkezéseiben a viszontkereset vonatkozásában előírt szabályt az említett rendelet 20. cikkének (2) bekezdésébe foglalták, ami révén megtörtént e rendelkezések egymáshoz közelítése.(18)

30.      A Bíróság azt is megállapította, hogy az említett rendelet célkitűzéseire tekintettel önállóan kell értelmezni az „ugyanazon a szerződésen vagy ugyanazon a tényálláson alapuló” és az „amelyen az eredeti kereset alapul” kifejezést.(19)

31.      E tekintetben a Bíróság megjegyezte, hogy a viszontkeresettel kapcsolatos különös joghatóság a gondos igazságszolgáltatásra való törekvés miatt teszi lehetővé a felek számára azt, hogy ugyanazon eljárás során és ugyanazon bíróság előtt rendezzék a közös eredetű kölcsönös követeléseiket. Így elkerülhetők a felesleges és többszörös eljárások.(20) A Bíróság ennélfogva úgy ítélte meg, hogy „[a]z alapügy tárgyát képezőhöz hasonló körülmények között a jogalap nélküli gazdagodás jogcímén alapuló, visszatérítés iránti viszontkeresetet úgy kell tekinteni, hogy az a lízingbeadó kezdeti keresetének alapjául szolgáló lízingszerződésből származik. Az időközben hatályon kívül helyezett ítélet végrehajtása keretében kifizetett összegnek megfelelő állítólagos jogalap nélküli gazdagodás ugyanis az említett szerződés nélkül nem következett volna be”(21). Ennélfogva meghatározónak tűnik a jogvita érdemi részével fennálló szoros kapcsolat.

32.      Ilyen körülmények között a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdésében szereplő pontosítás hiányában a „viszontkereset” kifejezés eltérő értelmezését indokolhatja‑e a munkavállalót mint gyengébb felet megillető védelem? A Bizottsághoz hasonlóan én is úgy vélem, hogy a „viszontkereset” fogalmának az európai bíróságok joghatósági szabályainak alkalmazása során egységesnek kell lennie, annál is inkább, mivel a származtatott joghatóságra vonatkozó kritériumok értelmezésével kapcsolatban eleddig nem merült fel túl sok nehézség, és mivel ezek a kritériumok – a keresetek tárgya közötti összefüggés esetéhez hasonlóan – megfelelnek az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülésére irányuló célkitűzésnek.(22)

33.      Következésképpen ennek a megoldásnak az az előnye, hogy nem kell olyan, nehezebben értelmezhető kifejezéseket használni, mint például az olasz kormány által javasolt „a per tárgya vagy jogalapja tekintetében fennálló objektív kapcsolat” fordulat. Ugyanakkor több okból nem elfogadható a „munkaszerződésen alapuló keresetnek” a Bizottság által javasolt, a „munkavállaló által az eredeti kereset[é]ben hivatkozott munkaviszonyra” épülő túlságosan megszorító fogalma.

34.      Először is, a Bíróság már elfogadta a „szerződésen alapuló kereset” tág értelmezését,(23) amikor elismerte, hogy egy olyan jogalap nélküli gazdagodás jogcímén alapuló, visszatérítés iránti kereset, amely az alapeljárás felei között különleges eljárási körülmények esetén létrejött lízingszerződésből származik. Olyan visszatérítés iránti kérelemről volt szó, amelynek tárgya egy peren kívüli egyezség keretében kötött megállapodás szerinti összeg visszatérítése, és amely kérelmet az ugyanezen felek közötti olyan új bírósági eljárás keretében terjesztették elő, amely az e felek közötti eredeti eljárást befejező, és az említett peren kívüli egyezség keretében végrehajtott határozat hatályon kívül helyezését követi. Így megállapítható, hogy a Bíróság nem annyira a szerződéssel fennálló közvetlen kapcsolatot, hanem inkább azt a körülményt fogadta el, hogy e szerződés hiányában nem állt volna fenn a jogalap nélküli gazdagodás, amelynek következményeként egyértelművé vált, hogy „ezen igények közös tényegyüttesből erednek”(24).

35.      Másodszor, figyelembe kell tudni venni a szerződéses munkaviszonyok közötti szoros kapcsolatot,(25) amely gyakori a kiküldetések esetén, amikor az eredeti munkaszerződés is fennmaradhat a helyi munkaszerződés mellett.

36.      A jelen ügyben a felek egybehangzó észrevételeiből következik, hogy a PL Italy a PL Poland kizárólagos tulajdonosa volt, és hogy 2001 júliusától egy külön „párhuzamos” szerződés megkötésére került sor a PL Polanddal e munkaviszony egyedi feltételeinek meghatározására. Emellett megállapítható, hogy az L. Guida által indított eljárás tárgya nem a PL Polanddal kötött ez utóbbi szerződés, hanem az eredeti munkaszerződés volt.

37.      Harmadszor, az elbocsátás indoklásából és a PL Italy pénzbeli követeléséből következik, hogy ezek azonos, mindkét társaságot egyaránt érintő tényálláson alapulnak. Ebben az ügyben azt rótták fel L. Guidának, hogy egyrészről több alkalommal vett fel jogosulatlanul a PL Polandtól üzleti utakkal kapcsolatban felmerült költségtérítést és szabadságának pénzbeli megváltását, másrészről megtévesztette a PL Italy társaságot a munkabére kifizetésével kapcsolatban, amikor a hivatalos átváltási árfolyamnál számára kedvezőbb zloty–euró átváltási árfolyamot közölt. Nem vitatott, hogy e tények alapján határozta el a PL Italy és a PL Poland a munkaviszonyok megszakítását, és hogy a viszontkereset tárgya a jogosulatlanul felvett összegek visszatéríttetése.

38.      Az elbocsátás indokainak a munkavállaló általi megtámadása és a munkáltató visszatérítés iránti kérelme közötti szoros kapcsolat az oka annak, hogy el kell utasítani L. Guida és a Bizottság azon érveit, amelyek szerint az alperes kérelme az ez utóbbit erre felhatalmazó engedményezési szerződés miatt nem volt előre látható.

39.      Negyedszer meg kell jegyezni, hogy L. Guida úgy döntött, hogy kizárólag a PL Italy‑val kötött munkaszerződésének megszüntetésére irányuló határozat megalapozottságát vitatja, és ez utóbbi társasággal szemben nem a 44/2001 rendelet 19. cikke 2. pontja a) alpontjának megfelelően a rendes munkavégzésének helye szerinti tagállam bíróságánál, hanem azon tagállam bíróságánál indít eljárást, amelyben a PL Italy székhelye található. E döntésének nem szabad következménnyel járnia a „viszontkereset” fogalmának önálló értelmezésére. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy noha az uniós jogalkotó a munkavállalót védő joghatósági szabályok bevezetését választotta, döntése nem terjedt ki a munkáltató viszonkereset indítására irányuló jogosultságát korlátozó kritériumok meghatározására.

40.      Ugyanezen okokból el kell utasítani a munkaszerződésre alkalmazandó jogon alapuló érvet, amely L. Guida és a Bizottság szerint igazolja, hogy kizárólag az eredeti kérelemben említett munkaszerződés értelmezésére kerüljön sor. Még ha a joghatóságnak a munkaszerződés teljesítésének helye alapján történő, és ezáltal a bírói és jogalkotói joghatóságok egybeesésének támogatását alátámasztó meghatározására vonatkozóan a Bíróság célszerűnek vélte(26) is a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. évi Római Egyezmény(27) megfelelő rendelkezéseinek a figyelembevételét, akkor is meg kell állapítani, hogy a viszontkereset esetén a bírói joghatóság kérdésének egyértelműen függetlennek kell lennie a jogvita érdemére alkalmazandó jog kérdésétől.

41.      Ennek következtében úgy vélem, az alapügy körülményei alátámasztják, hogy a „viszontkereset” fogalmának értelmezését nem lehet kizárólag a szerződéses keretre korlátozni. Figyelembe kell venni az eredeti kérelem alapját képező tények egybeesését is. Így a vizsgált esetben, a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében nem tűnik ellentétesnek a munkavállaló érdekeivel annak elfogadása, hogy ugyanaz a bíróság vizsgálhassa az elbocsátást alátámasztó tények fennállását, és abból pénzügyi következményeket vonjon le. A 44/2001 rendelet (15) preambulumbekezdésében meghatározott célkitűzésnek megfelelően az is kizárt, hogy egymásnak ellentmondó határozatok szülessenek. Ilyen feltételek mellett csekély a jelentősége annak, hogy a munkáltató által hivatkozott engedményezésre a joghatósággal rendelkező bíróság előtti perindítást követően került sor.

42.      Ennélfogva elképzelhetőnek tűnik a „viszontkereset” e fogalmának általános fogalmak használatával történő, az egyértelműségre és hatékonyságra törekvő olyan értelmezése, amelynek következtében a nemzeti bíróságok az adott ügy valamennyi körülményének figyelembevételével vizsgálni tudják a felek követelései akár szerződéses, akár ténybeli alapjának közös jellegét.

43.      Mindezen megállapításokból következően azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az mind a munkáltatót, mind a munkavállalót feljogosítja arra, hogy a szabályosan megindított eredeti eljárás bíróságánál viszontkeresetet indítson, és hogy ez a bíróság akkor bírálhatja el ezt a viszontkeresetet, ha ez utóbbit a közös eredetű kölcsönös követelések rendezése érdekében indították, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.

IV.    Végkövetkeztetés

44.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Corte d’appello di Torino (torinói fellebbviteli bíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001 tanácsi rendelet 20. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az mind a munkáltatót, mind a munkavállalót feljogosítja arra, hogy a szabályosan megindított eredeti eljárás bíróságánál viszontkeresetet indítson, és hogy ez a bíróság akkor bírálhatja el ezt a viszontkeresetet, ha ez utóbbit a közös eredetű kölcsönös követelések rendezése érdekében indították, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia.


1      Eredeti nyelv: francia.


i A jelen szöveg 21. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.


2      HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o., HL 2011. L 124., 47. o.


3      Ezt a rendeletet kell alkalmazni az alapügyben, mivel a munkavállaló keresetét 2015. január 10‑e előtt nyújtotta be. Amint arra a 2016. december 21‑i Concurrence ítélet (C‑618/15, EU:C:2016:976, 9. pont) rámutat, a 44/2001 rendeletet hatályon kívül helyezte a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.) 80. cikke. E rendelet 66. cikkének (1) bekezdése értelmében a rendelet kizárólag a 2015. január 10. napján vagy azt követően indított eljárásokra alkalmazandó.


4      2015. szeptember 10‑i Holterman Ferho Exploitatie és társai ítélet. (C‑47/14, EU:C:2015:574, 34. pont).


5      1995. július 13‑i Danværn Production ítélet (C‑341/93, EU:C:1995:239, 15. és 18. pont).


6      Hangsúlyozni kell, hogy ugyanezek a rendelkezések szerepelnek a gyengébb fél védelmét célzó joghatósági szabályokat tartalmazó egyéb szakaszokban (a biztosításokkal kapcsolatban a 12. cikk (2) bekezdésében, a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatban a 16. cikk (3) bekezdésében). Az 1215/2012 rendelet 14. és 18. cikke is változatlanul vette át e cikkek szövegét, amelynek alapja az új tagállamoknak ezen egyezményhez való csatlakozásáról szóló egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o., a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 11. és 14. cikke.


7      A jogtudomány az alkalmazandó rendelettől függetlenül egységes álláspontot tükröz e tekintetben, lásd többek között: Gaudemet‑Tallon, H., Compétence et exécution des jugements en Europe, Matières civile et commerciale, Règlements 44/2001 et 1215/2012, Conventions de Bruxelles (1968) et de Lugano (1998 et 2007), 5. kiadás, Librairie générale de droit et de jurisprudence, collection Droit des affaires, Párizs, 2015, 394. o., 302. pont (2) bekezdés; Blanco‑Morales Limones, P., Garau Sobrino, F. F., Lorenzo Guillén M. L., Montero Muriel, F. J., Comentario al Reglamento (UE) nº 1215/2012 relativo a la competencia judicial, el reconocimiento y la ejecución de resoluciones judiciales en materia civil y mercantil, Reglamento Bruselas I refundido, Thomson Reuters Aranzadi, Madrid, 2016, 495. o., 2. pont (7) bekezdés; Magnus, U., Mankowski, P., European Commentaries on Private International Law, Brussels Ibis Regulation, 1. kötet, Sellier European Law Publishers, Otto Schmidt, Köln, 2015, 554. o., 5. pont; Czernich, D., Kodek, G., Mayr, P., Europäisches Gerichtsstands und Vollstreckungsrecht Brüssel IaVerordnung (EuGVVO 2012) und Übereinkommen von Lugano 2007 Herausgeber, LexisNexis, Bécs, 2015, 296. o. (3) bekezdés.


8      2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 29. pont).


9      2003. április 10‑i Pugliese ítélet (C‑437/00, EU:C:2003:219, 17. és 22. pont); 2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 27. pont); 2016. október 12‑i Kostanjevec ítélet (C‑185/15, EU:C:2016:763, 37. pont).


10      Ez a kifejezés a 2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítéletből (C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) származik.


11      P. Jenard a [Brüsszeli] Egyezményről szóló jelentésében (HL 1979. C 59. 1. o.) megállapította: „pour fonder la compétence, la demande reconventionnelle doit être connexe à la demande principale. La connexité n’étant pas connue dans toutes les législations, le texte, inspiré du projet de code judiciaire belge, indique que la demande reconventionnelle doit dériver soit du contrat, soit du fait qui sert de fondement à la demande originaire” (28. o.).


12      A jogalkotási előzmények részletes felidézésére vonatkozóan lásd: 2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 14–17. pont); 2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet (C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 46. pont).


13      Ezt a mondatot a 2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithklineítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 24. pont) idézi.


14      Lásd: a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló tanácsi rendeleti javaslat [COM(1999) 348 végleges] indoklása.


15      2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 17. és 30. pont); 2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet (C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


16      2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 18. pont); 2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet (C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


17      Az említett rendelet 18. cikke vonatkozásában lásd: 2015. szeptember 10‑i Holterman Ferho Exploitatie és társai ítélet (C‑47/14, EU:C:2015:574, 36. és 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); az említett rendelet 19. cikkének 2. pontja vonatkozásában lásd: 2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet (C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


18      2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 22. pont).


19      2016. október 12‑i Kostanjevec ítélet (C‑185/15, EU:C:2016:763, 36. pont).


20      2016. október 12‑i Kostanjevec ítélet (C‑185/15, EU:C:2016:763, 37. pont).


21      2016. október 12‑i Kostanjevec ítélet (C‑185/15, EU:C:2016:763, 38. pont).


22      A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja vonatkozásában vö. a 2013. április 11‑i Sapir és társai ítélet (C‑645/11, EU:C:2013:228,) 42. pontjával, valamint Czernich, D., Kodek, G., és Mayr, P. kommentárjával, Europäisches Gerichtsstands und Vollstreckungsrecht Brüssel IaVerordnung (EuGVVO 2012) und Übereinkommen von Lugano 2007 Herausgeber, LexisNexis, Bécs, 2015, 296. o. (3) bekezdés.


23      Többek között az említett rendelet angol nyelvi változatában szereplő „same contrat” kifejezés vonatkozásában vö.: a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának rendelkezéseire vonatkozó elemzéssel, Magnus, U., Mankowski, P., European Commentaries on Private International Law, Brussels Ibis Regulation, volume 1, Sellier European Law Publishers, Otto Schmidt, Köln, 2015, 401. o.


24      Kokott főtanácsnok Kostanjevec ügyre vonatkozó indítványából (C‑185/15, EU:C:2016:397, 44. pont) átvett kifejezés.


25      A munkaszerződés sajátosságaira vonatkozó általános jellegű felidézéshez lásd: 1987. január 15‑i Shenavai ítélet (266/85, EU:C:1987:11, 16. pont). A több szerződéses munkaviszony szemléltetésére lásd: 2003. április 10‑i Pugliese ítélet (C‑437/00, EU:C:2003:219, 4–9. pont), valamint kifejezetten az azonos cégcsoporthoz tartozó társaságok vonatkozásában: 2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet (C‑462/06, EU:C:2008:299, 7–10. pont) és 2015. szeptember 10‑i Holterman Ferho Exploitatie és társai ítélet (C‑47/14, EU:C:2015:574 12–18. pont).


26      Közelmúltbeli példaként, a 44/2001 rendelet 19. cikke 2. pontjának önálló értelmezésére vonatkozóan lásd: 2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet (C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 55. pont).


27      HL 1998. C 27., 34. o. Ezen egyezmény 6. cikkét a 2009. december 17‑ig megkötött szerződésekre kell alkalmazni. Ezen időpontot követően a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2008. L 177., 6. o.; helyesbítés: HL 2009. L 309., 87. o.) 8. cikkét kell alkalmazni e rendelet 28. cikkének megfelelően.