A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2018. május 8.(*)

„Előzetes döntéshozatal – Határellenőrzés, menekültügy, bevándorlás – EUMSZ 20. cikk – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 7. és 24. cikk – 2008/115/EK irányelv – 5. és 11. cikk – A beutazási tilalom hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgár – Tartózkodási engedély iránti kérelem olyan uniós polgárral való családegyesítés céljából, aki soha nem gyakorolta szabad mozgását – A kérelem vizsgálatának megtagadása”

A C‑82/16. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Raad voor Vreemdelingenbetwistingen (menekültügyi és bevándorlásügyi eljárások tanácsa, Belgium) a Bírósághoz 2016. február 12‑én érkezett, 2016. február 8‑i határozatával terjesztett elő a

K. A.,

M. Z.,

M. J.,

N. N. N.,

O. I. O.,

R. I.,

B. A.

és

a Belgische Staat

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, A. Tizzano elnökhelyettes, R. Silva de Lapuerta, M. Ilešič és C. Vajda tanácselnökök, J.‑C. Bonichot, A. Arabadjiev, C. Toader, M. Safjan, E. Jarašiūnas, S. Rodin, F. Biltgen és C. Lycourgos (előadó) bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2017. február 28‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        K. A., M. Z. és B. A. képviseletében J. De Lien advocaat,

–        M. J. képviseletében W. Goossens advocaat,

–        N. N. N. képviseletében B. Brijs advocaat,

–        a belga kormány képviseletében C. Pochet és M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben, segítőik: C. Decordier, D. Matray és T. Bricout advocaten,

–        a görög kormány képviseletében T. Papadopoulou, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében E. Montaguti, C. Cattabriga és P. J. O. Van Nuffel, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2017. október 26‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 20. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 7. és 24. cikkének, valamint a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) 5. és 11. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2        Ezt a kérelmet a K. A., M. Z., M. J., N. N. N., O. I. O., R. I. és B. A., valamint a gemachtigde van de staatssecretaris voor Asiel en Migratie, Maatschappelijke Integratie en Armoedebestrijding (a menekültüggyel és a migrációval, valamint a társadalmi beilleszkedéssel és a szegénység elleni küzdelemmel foglalkozó államtitkár megbízottja; a továbbiakban: hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság) között az utóbbi azon határozataival kapcsolatban folyamatban lévő hét jogvitával összefüggésben terjesztették elő, amely határozatokban nem vizsgálta családegyesítési célú tartózkodási engedély iránti kérelmeiket, valamint – adott esetben – velük szemben kiutasítási határozatot hozott, vagy őket a kiutasítási határozat betartására kötelezte.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

3        A 2008/115 irányelv (2) és (6) preambulumbekezdése kimondja:

„(2)      Az Európai Tanács 2004. november 4–5‑i brüsszeli ülése sürgette egy közös normákon alapuló hatékony visszatérési és hazatelepülési politika létrehozását annak érdekében, hogy az érintett személyek emberséges módon és emberi [helyesen: alapvető] jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása mellett térhessenek vissza.

[…]

(6)      A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a harmadik országbeli állampolgárok illegális tartózkodását tisztességes és átlátható eljárással szüntessék meg. Az EU általános jogelveinek megfelelően az ezen irányelv értelmében meghozott határozatokat eseti alapon és tárgyilagos kritériumok szerint kell elfogadni, ami azt vonja maga után, hogy az illegális [helyesen: jogellenes] tartózkodás puszta tényén kívül egyéb szempontokat is figyelembe kell venni. A tagállamoknak, amennyiben a kiutasítással kapcsolatos határozatok, azaz a kiutasítási határozatok és – amennyiben elrendelik – a beutazási tilalomról és a kitoloncolásról szóló határozatok meghozatalakor egységes formanyomtatványt használnak, tiszteletben kell tartaniuk ezt az elvet és teljeskörűen be kell tartaniuk az ezen irányelvben foglalt valamennyi alkalmazandó rendelkezést.”

4        Ezen irányelv 1. cikke előírja:

„Ez az irányelv megállapítja a tagállamok által alkalmazandó, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen]tartózkodó állampolgárainak visszatéréséről szóló közös normákat és eljárásokat, összhangban a[z uniós] jog általános elveiként szereplő alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal, beleértve a menekültek védelmét és az emberi jogi kötelezettségeket.”

5        Az említett irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv a valamely tagállam területén illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó.”

6        Ugyanezen irányelv 3. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:

[…]

2.      »illegális [helyesen: jogellenes] tartózkodás«: olyan harmadik országbeli állampolgár jelenléte valamely tagállam területén, aki [a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15‑i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 105., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 57., 19. o.)] 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem vagy már nem felel meg;

3.      »kiutasítás«: egy harmadik országbeli állampolgár visszatérési folyamata, függetlenül attól, hogy visszatérési kötelezettség önkéntes teljesítéséről vagy kitoloncolásról van szó:

–        a származási országába, vagy

–        egy tranzit országba közösségi vagy kétoldalú visszafogadási megállapodásoknak vagy egyéb megegyezéseknek megfelelően, vagy

–        más harmadik országba, ahova az érintett harmadik országbeli állampolgár önkéntesen vissza kíván térni, és amely őt befogadja;

4.      »kiutasítási határozat«: közigazgatási vagy bírósági határozat vagy intézkedés, amely valamely harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának jogszerűtlenségét [helyesen: jogellenességét] megállapítja vagy kimondja, és visszatérési kötelezettséget állapít meg vagy mond ki;

5.      »kitoloncolás«: a visszatérési kötelezettség kikényszerítése, azaz a tagállamból történő fizikai kiszállítás;

6.      »beutazási tilalom«: a kiutasítási határozatot kísérő közigazgatási vagy bírósági határozat vagy intézkedés, amely meghatározott időtartamra megtiltja a tagállamok területére való beutazást és a tagállamok területén való tartózkodást;

[…]”

7        A 2008/115 irányelv 5. cikke előírja:

„Az irányelv végrehajtása során a tagállamok megfelelő figyelmet fordítanak:

a)      a gyermek mindenek felett álló érdekeire,

b)      a családi életre,

c)      az érintett harmadik országbeli állampolgár egészségi állapotára,

és tiszteletben tartják a visszaküldés tilalmának elvét.”

8        Ezen irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A tagállamok a (2)–(5) bekezdésben említett kivételek sérelme nélkül a területükön illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan kiutasítási határozatot adnak ki.

[…]”

9        Az említett irányelv 7. cikke (4) bekezdésének szövege a következő:

„Amennyiben fennáll a szökés veszélye, vagy ha a jogszerű tartózkodás iránti kérelmet elutasították, mivel az nyilvánvalóan megalapozatlan volt, vagy azt csalárd módon nyújtották be, továbbá amennyiben az érintett személy veszélyezteti a közrendet, a közbiztonságot vagy a nemzetbiztonságot, a tagállamok eltekinthetnek az önkéntes távozásra vonatkozó határidő megállapításától, vagy hét napnál rövidebb határidőt is megállapíthatnak.”

10      Ugyanezen irányelv 11. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A kiutasítási határozatokkal együtt beutazási tilalmat kell elrendelni:

a)      ha az önkéntes távozásra nem állapítottak meg határidőt, vagy

b)      ha a visszatérési kötelezettség teljesítésére nem került sor.

Egyéb esetekben a kiutasítási határozatok párosulhatnak beutazási tilalommal.

(2)      A beutazási tilalom időtartamát minden egyes eset idevágó [helyesen: sajátos] körülményeinek alapos megfontolása alapján kell meghatározni, és az elméletileg [helyesen: főszabály szerint] nem haladja meg az öt évet. Mindazonáltal túllépheti az öt évet, ha a harmadik országbeli állampolgár a közrendre, a közbiztonságra vagy a nemzetbiztonságra nézve komoly fenyegetést jelent.

(3)      A tagállamoknak mérlegelniük kell, hogy visszavonják vagy felfüggesztik‑e a beutazási tilalmat, amennyiben az a harmadik országbeli állampolgár, akivel szemben az (1) bekezdés második albekezdésének megfelelően beutazási tilalmat rendeltek el, bizonyítani tudja, hogy a kiutasítási határozatnak teljes mértékben eleget téve elhagyta a tagállam területét.

Az (1) bekezdés első albekezdése b) pontjának sérelme nélkül, valamint amennyiben az érintett harmadik országbeli állampolgár nem jelent veszélyt a közrendre, a közbiztonságra vagy a nemzetbiztonságra, az emberkereskedelem azon áldozatai, akik a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményektől érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről szóló, 2004. április 29‑i 2004/81/EK tanácsi irányelv [(HL 2004. L 261., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 52. o.; helyesbítés: HL 2013. L 82., 63. o.)] értelmében tartózkodási engedélyt kaptak, nem sújthatók beutazási tilalommal.

A tagállamok egyedi esetekben humanitárius okokból tartózkodhatnak a beutazási tilalom elrendelésétől, visszavonhatják a tilalmat, vagy felfüggeszthetik azt.

A tagállamok egyedi esetekben vagy egyes esetkategóriákban egyéb okokból is visszavonhatják vagy felfüggeszthetik a beutazási tilalmat.

[…]”

 A belga jog

11      A loi du 15 décembre 1980 sur l’accès au territoire, le séjour, l’établissement et l’éloignement des étrangers (a külföldieknek az ország területére történő beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és az onnan történő kiutasításáról szóló, 1980. december 15‑i törvény; Moniteur belge, 1980. december 31., 14584. o.; a továbbiakban: 1980. december 15‑i törvény) 7. cikke első bekezdésének az alapügyekre alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

„Nemzetközi szerződés kedvezőbb rendelkezéseinek sérelme nélkül a miniszter vagy megbízottja arra kötelezheti azt a külföldit, akinek nincs joga ahhoz, és akinek nem engedélyezték, hogy három hónapnál hosszabb ideig tartózkodjon a Királyságban, vagy ott letelepedjen, hogy meghatározott határidőn belül hagyja el az ország területét, illetve az 1°, 2°, 5°, 11° vagy 12° pont szerinti esetekben határidő meghatározása mellett az ország területének elhagyására kell köteleznie az említett külföldit:

[…]

12°      ha a külföldivel szemben beutazási tilalmat rendeltek el, amely nem került sem felfüggesztésre, sem pedig megszüntetésére.

[…]”

12      E törvény 40bis cikkének 2. §‑a előírja:

„Az alábbi személyek tekintendők az uniós polgár családtagjainak:

1°      házastársa, illetve az az őt kísérő vagy hozzá csatlakozó külföldi, akivel – Belgiumban a házassággal egyenértékű – regisztrált élettársi kapcsolatban él;

2°      az az őt kísérő vagy hozzá csatlakozó élettárs, akihez az uniós polgárt valamely törvénynek megfelelően regisztrált élettársi kapcsolat fűzi.

Az élettársaknak az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

a)      bizonyítaniuk kell, hogy közöttük megfelelően létesített, tartós és stabil élettársi kapcsolat áll fenn.

E kapcsolat tartós és stabil jellegét az alábbiak bizonyítják:

–        ha az élettársak igazolják, hogy a kérelem benyújtását megelőzően Belgiumban vagy másik országban megszakítás nélkül legalább egy évig együtt éltek;

–        vagy ha az élettársak bizonyítják, hogy a kérelem benyújtását megelőzően legalább két éve ismerik egymást […];

–        vagy ha az élettársaknak közös gyermekük van;

b)      együtt élnek;

c)      mindketten betöltötték huszonegyedik életévüket;

d)      nem házasok, és nincs tartós és stabil élettársi kapcsolatuk más személlyel;

[…]

3°      huszonegy évesnél fiatalabb vagy általa eltartott és őt kísérő vagy hozzá csatlakozó leszármazottai, és házastársának, illetve az 1° vagy 2° pont szerinti élettársának ilyen leszármazottai […];

[…]

5°      a 40. cikk 4. §‑a első bekezdésének 2° pontja szerinti kiskorú uniós polgár apja/anyja, amennyiben e kiskorú uniós polgárt az apa/anya tartja el, és ténylegesen az apa/anya gyakorolja a szülői felügyeleti jogot.”

13      Az említett törvény 40ter cikke a következőképpen rendelkezik:

„A jelen fejezet rendelkezései a belga állampolgárok alábbi családtagjaira alkalmazandók:

–        a belga állampolgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó, a 40bis cikk 2. §‑a első bekezdésének 1°–3° pontja szerinti családtagok;

–        a belga állampolgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó, a 40bis cikk 2. §‑a első bekezdésének 4° pontja szerinti olyan családtagok, akik kiskorú belga állampolgár szülei, és személyazonosságukat személyazonosító okmánnyal igazolják.

A 40bis cikk 2. §‑a első bekezdésének 1°–3° pontja szerinti családtagok esetében a belga állampolgárnak bizonyítania kell, hogy:

–        a megélhetést biztosító stabil, elegendő és rendszeres eszközökkel rendelkezik. […]

–        olyan megfelelő lakhatással rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, hogy a családegyesítésért folyamodó családtagot vagy családtagokat fogadja […].”

14      Az ugyanezen törvénynek – a törvény 40ter cikke alapján a belga állampolgár családtagjaira is alkalmazandó – 43. cikkének szövege a következő:

„Az uniós polgárok és családtagjaik beutazását és tartózkodását csak közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból és csak az alábbi korlátok között lehet megtagadni:

1°      ilyen okokra gazdasági célok érdekében nem lehet hivatkozni;

2°      a közrendi vagy nemzetbiztonsági okokból hozott intézkedéseknek meg kell felelniük az arányosság elvének, és kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán alapulhatnak. Büntetőjogi felelősséget megállapító korábbi ítéletek önmagukban nem képezhetik ezen intézkedések meghozatalának az alapját. Az érintett egyén személyes magatartásának valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt kell jelentenie, amely érinti a társadalom valamely alapvető érdekét. Az adott ügyhöz közvetlenül nem kapcsolódó, vagy az általános megelőzéssel összefüggő megfontolásokon alapuló indokolások nem elfogadhatók;

[…]

Ha a miniszter vagy megbízottja közrendi, nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból véget kíván vetni valamely uniós polgár vagy családtagja tartózkodásának, figyelembe veszi az érintett Királyságban való tartózkodásának időtartamát, életkorát, egészségi állapotát, családi és gazdasági helyzetét, társadalmi és kulturális beilleszkedését és a származási országához való kötődésének mértékét.”

15      Az 1980. december 15‑i törvény 74/11. cikke a következőképpen rendelkezik:

„1. §      A beutazási tilalom időtartamát minden egyes eset idevágó körülményeinek figyelembevételével kell meghatározni.

Az alábbi esetekben a kiutasítási határozatokkal együtt legfeljebb három évre szóló beutazási tilalmat kell elrendelni:

1°      ha az önkéntes távozásra nem állapítottak meg határidőt, vagy;

2°      ha valamely korábbi kiutasítási határozat végrehajtására nem került sor.

A 2. albekezdés szerinti legfeljebb hároméves időtartam legfeljebb öt évre növelhető az alábbi esetekben:

1°      az érintett harmadik országbeli állampolgár csalást követett el, vagy más módon jogellenesen járt el a tartózkodás részére történő engedélyezése vagy tartózkodási jogának megőrzése érdekében;

2°      az érintett harmadik országbeli állampolgár kizárólag a tartózkodás részére történő engedélyezése vagy a Királyságban való tartózkodás jogának megőrzése érdekében kötött házasságot vagy létesített élettársi kapcsolatot, illetve fogadott örökbe.

A kiutasítási határozatok öt évet meghaladó időtartamú beutazási tilalommal párosulhatnak abban az esetben, ha a harmadik országbeli állampolgár a közrendre vagy a nemzetbiztonságra nézve komoly fenyegetést jelent.

2. § […]

A miniszter vagy megbízottja egyedi esetekben humanitárius okokból tartózkodhat a beutazási tilalom elrendelésétől.

3. § A beutazási tilalom a közlése napján lép hatályba.

A beutazási tilalom nem sértheti a 9ter, 48/3. és 48/4. cikkben meghatározott nemzetközi védelemhez való jogot.”

16      E törvény 74/12. cikke értelmében:

„1. § A miniszter vagy megbízottja humanitárius okokból megszüntetheti vagy felfüggesztheti a beutazási tilalmat.

[…]

Nemzetközi szerződés, törvény vagy királyi rendelet ettől eltérő rendelkezéseinek hiányában a harmadik országbeli állampolgár a külföldi lakó‑ vagy tartózkodási helye szerint illetékes belga diplomáciai vagy konzuli képviseletnél indokolással ellátott kérelmet nyújt be.

2. §      A harmadik országbeli állampolgár a beutazási tilalom megszüntetése vagy felfüggesztése iránt kérelmet nyújthat be a miniszterhez vagy megbízottjához azzal az indokkal, hogy eleget tett a kiutasításra vonatkozó korábban előírt kötelezettségnek; annak alátámasztására arra vonatkozó írásos bizonyítékot nyújt be, hogy a kiutasítási határozatnak teljes mértékben eleget téve elhagyta Belgium területét.

3. §      A beutazási tilalom megszüntetése vagy felfüggesztése iránti kérelemre vonatkozó határozatot legkésőbb a kérelem benyújtását követő négy hónapon belül meghozzák. A határozat négy hónapon belüli meghozatalának hiányában a határozatot elutasításnak kell tekinteni.

4. §      A megszüntetés vagy felfüggesztés iránti kérelem vizsgálatának ideje alatt az érintett harmadik országbeli állampolgár nem jogosult a Királyságba beutazni vagy ott tartózkodni.

[…]”

17      Az említett törvény 74/13. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ha a miniszter vagy megbízottja kiutasítási határozatot hoz, figyelmet fordít a gyermek mindenek felett álló érdekére, a családi életre és az érintett harmadik országbeli állampolgár egészségi állapotára.”

 Az alapügyek és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

18      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás felperesei mindannyian harmadik országbeli állampolgárok, akik olyan belga állampolgárok családtagjai, akik nem gyakorolták a szabad mozgáshoz, illetve a letelepedés szabadságához való jogukat. E felperesekkel szemben kiutasítási határozatot hoztak, az érintett tagállam területére való beutazási tilalomra vonatkozó határozattal együtt. Ezen utóbbi határozat mindegyikük esetében jogerőssé vált, és – a kérdést előterjesztő bíróság szerint – annak hatályát a nemzeti jog alapján főszabály szerint csak az említett határozat visszavonása vagy felfüggesztése iránti kérelem külföldön történő benyújtása szüntetheti meg vagy függesztheti fel ideiglenesen.

19      Az alapeljárás felperesei ezt követően belga állampolgár eltartott leszármazójaként (K. A. és M. Z.), belga kiskorú gyermek szülőjeként (M. J., N. N. N., O. I. O. és R. I.), illetve belga állampolgárral tartós kapcsolatban együtt élő élettársként (B. A.) tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtottak be Belgiumban. Ezeket a kérelmeket a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság azon az alapon nem vizsgálta, hogy az alapeljárás felpereseivel szemben beutazási tilalomra vonatkozó határozatot hoztak, amely továbbra is hatályban volt. Az említett felperesek a kérdést előterjesztő bíróság előtt támadták meg a vitatott határozatokat.

20      Először is K. A.‑t illetően az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból konkrétabban kitűnik, hogy ezzel az örmény állampolgársággal rendelkező személlyel szemben 2013. február 27‑én kiutasítási határozatot hoztak, amellyel együtt három évre szóló beutazási tilalmat rendeltek el azon az alapon, hogy nem tett eleget visszatérési kötelezettségének, és hogy esetében az önkéntes visszatérésre nem állapítottak meg határidőt, mivel úgy vélték, hogy veszélyt jelent a közrendre, miután bolti lopás közben tetten érték. 2014. február 10‑én K. A. és két fia – miközben Belgiumban tartózkodtak – K. A. belga állampolgársággal rendelkező apja eltartott leszármazóiként családegyesítési célú tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtottak be. 2014. március 28‑án a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kiutasítási határozat formájában meghozta határozatát, amelyben a 2013. február 27‑én elrendelt beutazási tilalom miatt megtagadta e kérelem vizsgálatát.

21      Másodszor, ami az orosz állampolgárságú M. Z.‑t illeti, vele szemben 2014. július 2‑án hoztak kiutasítási határozatot, és három évre szóló beutazási tilalmat rendeltek el azon az alapon, hogy nem tett eleget visszatérési kötelezettségének, és hogy esetében az önkéntes visszatérésre nem állapítottak meg határidőt, mivel úgy vélték, hogy veszélyt jelent a közrendre, miután hivatalos feljelentést tettek ellene lopás és garázsbetörés miatt. 2014. szeptember 8‑án M. Z.‑t Oroszországba való hazatérésre kényszerítették. 2014. november 5‑én az érintett – amikor ismét Belgium területén tartózkodott – belga állampolgársággal rendelkező apja eltartott leszármazójaként tartózkodási kártyát igényelt. 2015. április 29‑én a vele szemben hozott beutazási tilalomra vonatkozó határozat miatt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság megtagadta e kérelem vizsgálatát, és emellett a kiutasítási határozatban foglaltak teljesítésére kötelezte.

22      Harmadszor, ami az ugandai állampolgárságú M. J.‑t illeti, őt két alkalommal – jelesül 2012. január 13‑án és 2012. november 12‑én – kötelezték Belgium területének elhagyására. 2013. január 11‑én három évre szóló beutazási tilalmat rendeltek el vele szemben azon az alapon, hogy nem tett eleget visszatérési kötelezettségének, és hogy esetében az önkéntes visszatérésre nem állapítottak meg határidőt a belgiumi hivatalos cím hiányához köthető szökés veszélyére és arra tekintettel, hogy veszélyt jelent a közrendre, miután hivatalos feljelentést tettek ellene testi sértés miatt. 2014. február 20‑án M. J. – amikor Belgium területén tartózkodott – belga állampolgársággal rendelkező, 2013. október 26‑án született kiskorú gyermek szülőjeként tartózkodási kártyát igényelt. 2014. április 30‑i határozatában a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság a 2013. január 11‑én elrendelt beutazási tilalom miatt megtagadta családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmének vizsgálatát, és kötelezte Belgium területének elhagyására.

23      Negyedszer, ami a kenyai állampolgárságú N. N. N.‑t illeti, vele szemben két kiutasítási határozatot hoztak 2012. szeptember 11‑én, illetve 2013. február 22‑én. N. N. N. ezt követően lánygyermeket szült, aki az apja révén 2014. április 3‑án belga állampolgárságot szerzett. 2014. április 24‑én N. N. N.‑nel szemben újabb kiutasítási határozatot hoztak, és három évre szóló beutazási tilalmat rendeltek el amiatt, hogy nem tett eleget visszatérési kötelezettségének. 2014. szeptember 9‑én N. N. N. – amikor Belgium területén tartózkodott – belga állampolgársággal rendelkező kiskorú gyermek szülőjeként tartózkodási kártyát igényelt. E kérelem alátámasztására a gyermek eltartásához való hozzájárulásnak a lánya apja általi megfizetését igazoló bizonyítékokat terjesztett elő, benyújtott továbbá egy levelet, amelyben az apa kijelenti, hogy teljes idejében nem tud lányukkal foglalkozni, és hogy jobb lenne, ha a gyermek az anyával maradna. 2015. március 4‑én az N. N. N.‑nel szemben elrendelt beutazási tilalom miatt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság megtagadta a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem vizsgálatát, és emellett N. N. N.‑t a kiutasítási határozatban foglaltak teljesítésére kötelezte.

24      Ötödször, ami a nigériai állampolgárságú O. I. O.‑t illeti, ő a belga állampolgárságú R. C. házastársa, akivel egy belga állampolgársággal rendelkező lánya van. 2010. május 11‑én O. I. O.‑t szándékos testi sértésért elítélték. R. C. – O. I. O.‑val kötött házasságának felbontását követően – 2011. április 6‑án megszerezte a lányuk feletti kizárólagos szülői felügyeleti jogot. A gyermek az anyával él, aki családi támogatásban és más szociális kedvezményekben részesül. O. I. O.‑nak a lányával való kapcsolattartáshoz való jogát egyébként ideiglenesen felfüggesztették. R. C.‑vel kötött házasságának felbontása miatt az O. I. O. tartózkodási jogának megvonásáról szóló határozatot fogadtak el a kiutasítási határozattal együtt. 2013. május 28‑án nyolc évre szóló beutazási tilalmat rendeltek el vele szemben azon az alapon, hogy nem tett eleget visszatérési kötelezettségének, és hogy esetében az önkéntes visszatérésre nem állapítottak meg határidőt, mivel súlyos, valódi és közvetlen veszélyt jelent a közrendre. 2013. november 6‑án O. I. O. – miközben Belgium területén tartózkodott – belga állampolgársággal rendelkező kiskorú gyermek szülőjeként tartózkodási kártyát igényelt. 2014. április 30‑án a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság a 2013. május 28‑án elrendelt beutazási tilalom miatt megtagadta e kérelem vizsgálatát, és O. I. O.‑t kötelezte Belgium területének elhagyására.

25      Hatodszor, ami az albán állampolgárságú R. I. helyzetét illeti, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ő egy belga állampolgársággal rendelkező gyermek apja. A gyermek születése után a csalárdan megszerzett tartózkodási jogát visszavonták. 2012. december 17‑én öt évre szóló beutazási tilalmat is elrendeltek vele szemben, mivel a tartózkodás engedélyezése vagy a tartózkodási jog megőrzése céljából csaláshoz, illetve más jogellenes eszközökhöz folyamodott. Ezután R. I. gyermekének belga állampolgársággal rendelkező anyjával Albániában házasságot kötött. 2014. augusztus 21‑én R. I. – amikor ismét Belgium területén tartózkodott – belga állampolgársággal rendelkező kiskorú gyermek szülőjeként tartózkodási kártyát igényelt. 2015. február 13‑án a vele szemben elrendelt beutazási tilalom miatt a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság megtagadta e kérelem vizsgálatát, és emellett a kiutasítási határozatban foglaltak teljesítésére kötelezte.

26      Hetedszer, ami a guineai állampolgárságú B. A.‑t illeti, vele szemben két kiutasítási határozatot hoztak 2013. január 23‑án és 2013. május 29‑én. 2014. június 13‑án három évre szóló beutazási tilalmat rendeltek el vele szemben azon az alapon, hogy nem tett eleget visszatérési kötelezettségének. Ezt követően B. A. – amikor Belgium területén tartózkodott – belga állampolgársággal rendelkező élettársával élettársi szerződést kötött, és belga állampolgárral fennálló stabil és tartós kapcsolatban törvényesen együtt élő élettársként tartózkodási kártyát igényelt. 2015. május 21‑én a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság a 2014. június 13‑án elrendelt beutazási tilalom miatt megtagadta a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem vizsgálatát, és emellett a kiutasítási határozatban foglaltak teljesítésére kötelezte.

27      A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt pontosítja, hogy a minden olyan esetben alkalmazott nemzeti gyakorlatnak megfelelően, amikor nem lehet a konkrét helyzethez igazodni, az alapeljárás felperesei által benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmeket nem vizsgálták, ekként pedig azokat érdemben nem értékelték, mivel e harmadik országbeli állampolgárokkal szemben beutazási tilalmat rendeltek el. Így e kérelmekkel összefüggésben soha nem vették figyelembe a családi életet, illetve a releváns esetekben a gyermek érdekét, sem pedig a belga állampolgársággal rendelkező uniós polgár családtagjaként fennálló jogállást. Ez a bíróság azt is hangsúlyozza, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság szerint az alapeljárás felpereseinek előbb el kell hagyniuk Belgium területét, majd kérniük kell a beutazási tilalom felfüggesztését vagy megszüntetését, mielőtt a családegyesítés keretében tartózkodás iránti kérelmet nyújthatnának be.

28      Az említett bíróság e tekintetben rámutat, hogy a nemzeti jognak megfelelően a beutazási tilalom megszüntetése vagy felfüggesztése iránt az érintett személy származási országában benyújtott kérelemmel kapcsolatos határozatot a kérelem benyújtásától számított négy hónapon belül kell elfogadni. Ellenkező esetben a határozatot elutasításnak kell tekinteni. Egyebekben csak a beutazási tilalom megszüntetésére vagy felfüggesztésére vonatkozó határozat elfogadását követően lehet döntést hozni – hat hónapos határidőn belül – a családegyesítés keretében a harmadik ország állampolgára által a származási államában vízum iránt benyújtott kérelemről.

29      A kérdést előterjesztő bíróság ezután megállapítja, hogy az elé terjesztett ügyek nem tartoznak sem a családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22‑i 2003/86/EK tanácsi irányelv (HL 2003. L 251., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 224. o.), sem az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) hatálya alá. Ezen túlmenően rámutat, hogy az ezen ügyekben az őket az alapeljárás felpereseihez kapcsoló családi kötelék miatt érintett különböző uniós polgárok nem utaznak rendszeresen másik tagállamba munkavállalóként vagy szolgáltatóként, és hogy nem a Belgiumtól eltérő valamely tagállamban való tényleges tartózkodás során alakítottak ki, illetve szilárdítottak meg családi életet ezekkel a felperesekkel.

30      A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor megjegyzi, hogy a 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítéletnek (C‑34/09, EU:C:2011:124) és a 2011. május 5‑i McCarthy ítéletnek (C‑434/09, EU:C:2011:277) megfelelően az olyan uniós polgár helyzetét, aki nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, pusztán emiatt nem lehet teljesen belső helyzetnek tekinteni.

31      Rámutat továbbá, hogy – noha a 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítéletben (C‑34/09, EU:C:2011:124) megállapított elveket kizárólag rendkívüli körülmények között kell alkalmazni – a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem tűnik ki, hogy ezek az elvek olyan helyzetekre korlátozódnának, amelyekben biológiai kapcsolat áll fenn valamely harmadik állam azon állampolgára között, aki számára tartózkodási jogot igényelnek és a kiskorú uniós polgár között. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy figyelembe kell venni a kiskorú uniós polgár és a valamely harmadik állam állampolgára közötti eltartotti viszonyt, mivel az uniós polgár ezen eltartottság miatt kényszerülne ténylegesen elhagyni az Unió területét, ha a harmadik állam őt eltartó állampolgára számára nem engedélyeznék a tartózkodást.

32      E körülmények között a Raad voor Vreemdelingenbetwistingen (menekültügyi és bevándorlásügyi eljárások tanácsa, Belgium) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni az uniós jogot – különösen az EUMSZ 20. cikket, valamint a [2008/115] irányelv 5. és 11. cikkét a Charta 7. és 24. cikkével összefüggésben –, hogy az bizonyos körülmények között tiltja az olyan nemzeti gyakorlatot, amelynek körében a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtag által egy uniós polgárral való családegyesítés keretében a szabad mozgáshoz való jogát és a letelepedés szabadságát nem gyakorló érintett uniós polgár (a továbbiakban: statikus uniós polgár) lakóhelye és állampolgársága szerinti tagállamban benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelmet kizárólag azzal az indokkal utasítják el – adott esetben kiutasítási határozat meghozatalával együtt –, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár családtaggal szemben Európára kiterjedő hatályú, érvényes beutazási tilalmat rendeltek el?

a)      Jelentőséggel bír‑e az említett körülmények értékelése szempontjából az, hogy a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtag és a statikus uniós polgár között a puszta családi köteléken túlmutató eltartotti viszony áll fenn? Az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén: milyen tényezők bírnak jelentőséggel az eltartotti viszony fennállásának megállapítása körében? Hasznosan lehet‑e hivatkozni ezzel összefüggésben az [emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény; a továbbiakban: EJEE] 8. cikke és a Charta 7. cikke szerinti, a családi élet fennállásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra?

b)      Kifejezetten kiskorú gyermekek tekintetében: többet követel‑e meg az EUMSZ 20. cikk a harmadik országbeli állampolgár szülő és az uniós polgár gyermek között fennálló biológiai kapcsolatnál? Jelentőséggel bír‑e ebben a tekintetben az együttlakás bizonyítása, vagy elegendőek olyan érzelmi és anyagi kötelékek, mint a tartózkodás vagy a kapcsolattartás szabályozása és a tartásdíjfizetés? Hasznosan lehet‑e hivatkozni ezzel összefüggésben a Bíróság Ogieriakhi ítéletére (C‑244/13, EU:C:2014:2068, 38. és 39. pont), Singh és társai ítéletére (C‑218/14, EU:C:2015:476, 54. pont), valamint O és társai ítéletére (C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 56. pont)? Lásd ezzel összefüggésben a [2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítéletet (C‑133/15, EU:C:2017:354)].

c)      Jelentőséggel bír‑e az említett körülmények értékelése szempontjából az a tény, hogy a családi élet olyan időpontban jött létre, amikor a harmadik országbeli állampolgárra már beutazási tilalom vonatkozott, és így tudott arról, hogy jogellenesen tartózkodik a tagállamban? Hasznosan lehet‑e hivatkozni erre a tényre a tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárással a családegyesítés keretében való lehetséges visszaélés megakadályozása érdekében?

d)      Jelentőséggel bír‑e az említett körülmények értékelése szempontjából az a tény, hogy nem éltek a 2008/115 irányelv 13. cikkének (1) bekezdése szerinti jogorvoslattal a beutazási tilalom elrendeléséről szóló határozat ellen, vagy az a tény, hogy elutasították az említett beutazási tilalom elrendeléséről szóló határozattal szemben indított keresetet?

e)      Releváns szempontot képez‑e az a tény, hogy a beutazási tilalom elrendelésére közrendi okokból vagy pedig jogellenes tartózkodás miatt került sor? Az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén: meg kell‑e ezenkívül vizsgálni azt is, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent‑e a társadalom valamely alapvető érdekére? Alkalmazható‑e ebben a tekintetben értelemszerűen a statikus uniós polgárok családtagjaira a 2004/38 irányelvnek a[z 1980. december 15‑i] törvény 43. és 45. cikkével átültetett 27. és 28. cikke, valamint a Bíróságnak a közrenddel kapcsolatos vonatkozó ítélkezési gyakorlata (lásd a [2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítéletet (C‑165/14, EU:C:2016:675) és a 2016. szeptember 13‑i CS ítéletet (C‑304/14, EU:C:2016:674)])?

2)      Úgy kell‑e értelmezni az uniós jogot – különösen a 2008/115 irányelv 5. cikkét, valamint a Charta 7. és 24. cikkét –, hogy az tiltja az olyan nemzeti gyakorlatot, amely szerint érvényes beutazási tilalomra hivatkozva anélkül utasítják el a statikus uniós polgárral való családegyesítés iránt valamely tagállam területén később benyújtott kérelmet, hogy ennek során figyelmet fordítanának az érintett gyermekeknek e később benyújtott családegyesítési kérelemben hivatkozott családi életére és mindenek felett álló érdekére?

3)      Úgy kell‑e értelmezni az uniós jogot – különösen a 2008/115 irányelv 5. cikkét, valamint a Charta 7. és 24. cikkét –, hogy az tiltja az olyan nemzeti gyakorlatot, amely szerint anélkül hoznak kitoloncolási határozatot az olyan harmadik országbeli állampolgárral szemben, akire már érvényes beutazási tilalom vonatkozik, hogy ennek során figyelmet fordítanának az érintett gyermekeknek a statikus uniós polgárral való családegyesítés [céljából] később benyújtott [tartózkodási engedély iránti] kérelemben – tehát már a beutazási tilalom elrendelését követően – hivatkozott családi életére és mindenek felett álló érdekére?

4)      Úgy kell‑e értelmezni a 2008/115 irányelv 11. cikkének (3) bekezdését, hogy a harmadik országbeli állampolgár főszabály szerint az Európai Unión kívül köteles benyújtani az érvényes és végleges beutazási tilalom visszavonása vagy felfüggesztése iránti kérelmet, vagy léteznek olyan körülmények, amelyek között az Európai Unióban is benyújthatja e kérelmet?

a)      Úgy kell‑e értelmezni a 2008/115 irányelv 11. cikke (3) bekezdésének harmadik és negyedik albekezdését, hogy az említett irányelv 11. cikke (3) bekezdésének első albekezdése szerinti feltételnek – amely szerint a beutazási tilalom visszavonására vagy felfüggesztésére csak akkor van lehetőség, ha a harmadik országbeli állampolgár bizonyítja, hogy a kiutasítási határozatnak teljes mértékben eleget téve elhagyta az ország területét – minden egyedi esetben, illetve minden esetcsoportban feltétlenül teljesülnie kell?

b)      Ellentétes‑e a 2008/115 irányelv 5. és 11. cikkével az olyan értelmezés, amely szerint a szabad mozgáshoz való jogát és a letelepedés szabadságát nem gyakorló statikus uniós polgárral való családegyesítés keretében benyújtott tartózkodási engedély iránti kérelmet az érvényes és végleges beutazási tilalom visszavonása vagy felfüggesztése iránti hallgatólagos (időben korlátozott) kérelemnek kell tekinteni, minek körében ha kiderül, hogy nem teljesülnek a tartózkodás feltételei, az érvényes és végleges beutazási tilalom újból feléled?

c)      Releváns szempontot képez‑e az a tény, hogy a visszavonás vagy felfüggesztés iránti kérelem származási országban való benyújtásának kötelezettsége alkalmasint a harmadik országbeli állampolgár és a statikus uniós polgár legfeljebb átmeneti különválásának következményével jár? Léteznek‑e olyan körülmények, amelyek között mindazonáltal ellentétes a Charta 7. és 24. cikkével az átmeneti különválás?

d)      Releváns szempontot képez‑e az a tény, hogy a visszavonás vagy felfüggesztés iránti kérelem származási országban való benyújtásának kötelezettsége csak azzal a következménnyel jár, hogy az uniós polgárnak adott esetben korlátozott időre el kell hagynia az Európai Unió egészének területét? Léteznek‑e olyan körülmények, amelyek között mindazonáltal ellentétes az EUMSZ 20. cikkel, hogy a statikus uniós polgárnak korlátozott időre el kell hagynia az Európai Unió egészének területét?”

 A szóbeli szakasz újbóli megnyitása iránti kérelemről

33      A főtanácsnok indítványának ismertetését követően a belga kormány a Bíróság Hivatalához 2017. december 12‑én benyújtott beadványában az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását kérte azzal a céllal, hogy egyfelől reagálhasson arra, amennyiben az említett indítvány a 2008/115 irányelv téves értelmezését tartalmazza, és hogy másfelől előadhassa a 2017. július 26‑i Ouhrami ítéletre (C‑225/16, EU:C:2017:59) és a 2017. szeptember 14‑i Petrea ítéletre (C‑184/16, EU:C:2017:684) vonatkozó észrevételeit.

34      A főtanácsnok indítványával szemben megfogalmazott kritikát illetően emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy az Európai Unió Bíróságának alapokmánya és eljárási szabályzata nem teszi lehetővé, hogy az érdekelt felek a főtanácsnoki indítványra válaszként észrevételeket tegyenek (2017. október 25‑i Polbud – Wykonawstwo ítélet, C‑106/16, EU:C:2017:804, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35      Másrészt az EUMSZ 252. cikk második bekezdése szerint a főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjesszen elő azokban az ügyekben, amelyek esetében az Európai Unió Bíróságának alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. E tekintetben a Bíróságot nem köti sem a főtanácsnok indítványa, sem pedig az annak alapjául szolgáló indokolás. Következésképpen az, ha az érdekelt fél nem ért egyet a főtanácsnok indítványával, bármilyen kérdéseket is vizsgáljon a főtanácsnok az indítványban, önmagában nem indokolhatja a szóbeli szakasz újbóli megnyitását (2017. október 25‑i Polbud – Wykonawstwo ítélet, C‑106/16, EU:C:2017:804, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36      Ezen túlmenően meg kell állapítani, hogy a Bíróság – eljárási szabályzata 83. cikkének megfelelően – a főtanácsnok meghallgatását követően bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet az érdekeltek nem vitattak meg (2017. június 22‑i Federatie Nederlandse Vakvereniging és társai ítélet, C‑126/16, EU:C:2017:489, 33. pont).

37      A jelen ügyben ugyanakkor a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy ítéli meg, hogy az elé terjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemről való határozathozatalhoz szükséges valamennyi adat a rendelkezésére áll, és hogy azt nem olyan érv alapján kell vizsgálni, amelyet a Bíróság előtt nem vitattak meg.

38      E megfontolásokra tekintettel a Bíróság úgy véli, hogy az eljárás szóbeli szakasza újbóli megnyitásának nincs helye.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Előzetes észrevételek

39      Elöljáróban mindenekelőtt jelezni kell, hogy az alapeljárásban szóban forgó helyzetek mindegyike belga állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által az előbbi leszármazottjaként, szülőjeként vagy együtt élő élettársaként Belgiumban benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem vizsgálatának a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság általi, azon az alapon történő megtagadására vonatkozik, hogy az említett harmadik országbeli állampolgárral szemben beutazási tilalomra vonatkozó határozatot hoztak. A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy – a nemzeti jog értelmében – az alapeljárás felpereseinek főszabály szerint származási országukban be kell nyújtaniuk az őket érintő beutazási tilalom megszüntetése vagy felfüggesztése iránti kérelmet azt megelőzően, hogy érvényesen családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet nyújthatnának be.

40      Ezután ez a bíróság pontosítja, hogy a szóban forgó belga állampolgár az alapeljárás keretében egyesített hét ügy egyikében sem gyakorolta soha szabad mozgását az Unióban. Ennélfogva az említett belga állampolgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjai nem alapíthatnak származékos tartózkodási jogot sem a 2004/38 irányelvre, sem az EUMSZ 21. cikkre (lásd ebben az értelemben: 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 52–54. pont).

41      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból végezetül kitűnik, hogy a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság által elfogadott „kiutasítási határozatok” az alapeljárás felpereseit Belgium területének elhagyására kötelezik, és hogy e határozatokban velük szemben beutazási tilalmat rendeltek el. Amint arra a főtanácsnok indítványának 44. pontjában rávilágít, a Bíróság elé terjesztett kérdések vizsgálata céljából e határozatokat tehát a 2008/115 irányelv 3. cikkének 4. pontja értelmében vett „kiutasítási határozatoknak” kell tekinteni (lásd még ebben az értelemben: 2014. december 18‑i Abdida ítélet, C‑562/13, EU:C:2014:2453, 39. pont).

 Az első két kérdésről

42      Együttesen vizsgálandó első két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy:

–        úgy kell‑e értelmezni – adott esetben a Charta 7. és 24. cikkével összefüggésben – a 2008/115 irányelv 5. és 11. cikkét, valamint az EUMSZ 20. cikket, hogy azokkal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelynek keretében kizárólag azon az alapon nem vizsgálják az e tagállam állampolgárságával rendelkező és a szabad mozgását korábban soha nem gyakorló uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által a tagállam területén benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik ország ezen állampolgárával szemben beutazási tilalmat rendeltek el, ugyanakkor nem vizsgálták az ezen uniós polgár és a harmadik ország említett állampolgára közötti olyan eltartotti viszony fennállását, amely miatt – a származékos tartózkodási jognak az ezen utóbbitól való megtagadása esetén – az említett uniós polgár ténylegesen az Unió teljes területének elhagyására kényszerülne, ily módon pedig megfosztanák attól, hogy ténylegesen élvezze az e jogállás révén biztosított jogok lényegét;

–        igenlő válasz esetén: mely tényezőket kell figyelembe venni az ilyen eltartotti viszony fennállásának értékelése céljából, és amennyiben az uniós polgár kiskorú, mekkora jelentőséget kell tulajdonítani az akár biológiai, akár jogi családi kötelék fennállásának és az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező ezen uniós polgár lakhatása és pénzügyi támogatása módjainak;

–        ebben a kontextusban milyen hatással bírnak a következők:

–        az, hogy a harmadik országbeli állampolgár által a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmének alátámasztására hivatkozott eltartotti viszony a beutazási tilalomra vonatkozó határozat vele szemben történő elfogadását követően keletkezett;

–        az, hogy az említett tilalom a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem harmadik ország állampolgára általi benyújtásának időpontjában jogerőssé vált; és

–        az, hogy az említett tilalmat a visszatérési kötelezettség megsértése vagy közrendi okok igazolják.

 A családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem vizsgálatának amiatti megtagadásáról, hogy e kérelem benyújtójával szemben az érintett tagállamba való beutazási tilalmat rendeltek el

43      Elsősorban meg kell határozni, hogy – adott esetben a Charta 7. és 24. cikkével összefüggésben – a 2008/115 irányelv 5. és 11. cikkét, illetve az EUMSZ 20. cikket akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelynek keretében nem vizsgálják a harmadik ország olyan állampolgára által az említett tagállam területén benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet, akivel szemben beutazási tilalmat rendeltek el.

–       A 2008/115 irányelvről

44      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv csak a harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérésére vonatkozik, és így nem célja a külföldiek tartózkodására vonatkozó tagállami szabályok egészének harmonizálása (2015. október 1‑jei Celaj ítélet, C‑290/14, EU:C:2015:640, 20. pont). Ily módon a 2008/115 irányelv által bevezetett közös normák és eljárások csupán a kiutasítási határozatok elfogadására és végrehajtására vonatkoznak (2011. december 6‑i Achughbabian ítélet, C‑329/11, EU:C:2011:807, 29. pont).

45      Konkrétan: ezen irányelv egyik rendelkezése sem szabályozza, hogy miként kell kezelni azokat a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmeket, amelyeket – mint az alapügyekben – a beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozat elfogadását követően nyújtottak be. Ezen túlmenően, az ilyen kérelmek vizsgálatának a jelen ítélet 27. pontjában leírt körülmények közötti megtagadása nem gátolhatja az említett irányelvben előírt kiutasítási eljárás alkalmazását.

46      Ebből következik, hogy a 2008/115 irányelvet – és különösen 5. és 11. cikkét – akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelynek keretében kizárólag azon az alapon nem vizsgálják a tagállam állampolgárságával rendelkező és a szabad mozgását korábban soha nem gyakorló uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által a tagállam területén benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik ország állampolgárával szemben beutazási tilalmat rendeltek el.

–       Az EUMSZ 20. cikkről

47      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az EUMSZ 20. cikk az uniós polgár jogállását biztosítja mindenki számára, aki valamely tagállam állampolgára, azzal a céllal, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen (lásd többek között: 2001. szeptember 20‑i Grzelczyk ítélet, C‑184/99, EU:C:2001:458, 31. pont; 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet, C‑34/09, EU:C:2011:124, 41. pont; 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      Az uniós polgárság alapvető és egyéni jogot ruház az Unió valamennyi polgárára annak érdekében, hogy szabadon mozoghassanak és tartózkodhassanak a tagállamok területén, a Szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokra és feltételekre is figyelemmel (2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49      Ebben az összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy az EUMSZ 20. cikkel ellentétesek azok a nemzeti intézkedések, ideértve az uniós polgárok családtagjainak tartózkodási jogát megtagadó határozatokat is, amelyek azzal a hatással járnak, hogy megfosztják az uniós polgárokat az uniós polgár jogállásuk révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől (2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet, C‑34/09, EU:C:2011:124, 42. pont; 2012. december 6‑i O és társai ítélet, C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 45. pont; 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 61. pont).

50      Ezzel szemben a Szerződés uniós polgárságra vonatkozó rendelkezései nem biztosítanak önálló jogot a harmadik országok állampolgárai számára. Ugyanis az ilyen állampolgárokra ruházott esetleges jogok nem az említett állampolgárok saját jogai, hanem az uniós polgárok által élvezett jogokból származtatott jogok. Az említett származékos jogok célja és igazolása azon a megállapításon alapul, hogy e jogok el nem ismerése sértheti – többek között – az uniós polgár szabad mozgását (2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

51      E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy vannak egészen különleges helyzetek, amelyekben – noha a harmadik országok állampolgárainak tartózkodási jogára vonatkozó másodlagos jog nem alkalmazható, és az érintett uniós polgár nem élt a szabad mozgáshoz való jogával – meg kell adni a tartózkodási jogot a harmadik ország olyan állampolgára számára, aki az említett uniós polgár családtagja, mivel ellenkező esetben az uniós polgárság elveszítené hatékony érvényesülését, ha az ilyen jog megtagadásának következményeként e polgár valójában kénytelen lenne elhagyni az Unió egészének területét, és ezzel megfosztanák őt az e jogállás révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől (lásd ebben az értelemben: 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet, C‑34/09, EU:C:2011:124, 43. és 44. pont; 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 63. pont).

52      A tartózkodási jognak a harmadik ország állampolgárával szemben történő megtagadása azonban csak akkor akadályozhatja az uniós polgárság hatékony érvényesülését, ha a harmadik ország ezen állampolgára és ezen állampolgár uniós polgársággal rendelkező családtagja között olyan eltartotti viszony áll fenn, amelynek következtében az uniós polgár arra kényszerül, hogy kísérje a harmadik ország szóban forgó állampolgárát, és elhagyja az Unió egészének területét (lásd ebben az értelemben: 2011. november 15‑i Dereci és társai ítélet, C‑256/11, EU:C:2011:734, 65–67. pont; 2012. december 6‑i O és társai ítélet, C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 56. pont; 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 69. pont).

53      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó gyakorlat azon eljárási szabályokat érinti, amelyek szerint a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelemmel összefüggésben a harmadik ország állampolgára hivatkozhat az EUMSZ 20. cikken alapuló származékos jog fennállására.

54      E tekintetben ugyan a tagállamok feladata meghatározni a jelen ítélet 51. pontjában említett igen különleges helyzetekben a harmadik ország állampolgára számára az EUMSZ 20. cikk alapján megadandó származékos tartózkodási jog végrehajtásának részletes szabályait, ez nem változtat azon, hogy ezek a részletes eljárási szabályok nem veszélyeztethetik az említett 20. cikk hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 76. pont).

55      Márpedig az alapeljárásban szóban forgó nemzeti gyakorlat a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem vizsgálatát és az EUMSZ 20. cikken alapuló származékos tartózkodási jog esetleges megadását a harmadik ország érintett állampolgárára háruló azon kötelezettségtől teszi függővé, hogy a vele szemben elrendelt beutazási tilalom megszüntetése vagy felfüggesztése iránti kérelem benyújtása céljából előzetesen elhagyja az Unió területét. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a harmadik ország ezen állampolgára és uniós polgár családtagja közötti, a jelen ítélet 52. pontjában említett eltartotti viszony esetleges fennállását egyáltalán nem vizsgálják mindaddig, amíg a harmadik ország említett állampolgárával szemben nem szüntették meg vagy nem függesztették fel a beutazási tilalmat.

56      A belga kormány által előadottakkal ellentétben, veszélyeztetheti az EUMSZ 20. cikk hatékony érvényesülését a szóban forgó nemzeti gyakorlat által a harmadik ország állampolgárával szemben ily módon megállapított azon kötelezettség, hogy a vele szemben elrendelt beutazási tilalom megszüntetése vagy felfüggesztése iránti kérelem benyújtása céljából elhagyja az Unió területét, ha e kötelezettség teljesítése – a harmadik ország említett állampolgára és uniós polgár családtagja közötti eltartotti viszony fennállása miatt – következményeként ezen utóbbi ténylegesen arra kényszerül, hogy őt kísérje, így pedig maga is elhagyja az Unió területét egy olyan időtartamra, amely – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – határozatlan.

57      Ennélfogva noha igaz, hogy nem teheti lehetővé a harmadik ország állampolgára számára, hogy teljes egészében vagy részlegesen kivonja magát a beutazási tilalomra vonatkozó határozat jogkövetkezményei alól az, ha megtagadja a visszatérési kötelezettség teljesítését és a kitoloncolási eljárás keretében való együttműködést (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Ouhrami ítélet, C‑225/16, EU:C:2017:590, 52. pont), ez nem változtat azon, hogy amennyiben az érintett tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgárral való családegyesítés céljából egy harmadik ország állampolgára tartózkodási jog iránti kérelemmel fordul a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatósághoz, ez a hatóság nem tagadhatja meg e kérelem vizsgálatát pusztán azon az alapon, hogy a harmadik ország ezen állampolgárával szemben e tagállam területére történő beutazási tilalmat rendeltek el. Éppen ellenkezőleg: az ő feladata megvizsgálni az említett kérelmet, és értékelni azt, hogy a harmadik ország állampolgára és az uniós polgár között fennáll‑e olyan eltartotti viszony, amely alapján főszabály szerint származékos tartózkodási jogot kell biztosítani az EUMSZ 20. cikk alapján az említett állampolgár számára, máskülönben az uniós polgár ténylegesen az Unió egésze területének elhagyására kényszerülne, ekként pedig megfosztanák attól, hogy ténylegesen élvezze az e jogállás révén biztosított jogok lényegét. Ebben a helyzetben az érintett tagállam köteles visszavonni vagy legalábbis felfüggeszteni a kiutasítási határozatot és az említett állampolgárral szemben elrendelt beutazási tilalmat.

58      Ellentétes lenne ugyanis az EUMSZ 20. cikkel elérni kívánt célkitűzéssel arra kényszeríteni a harmadik ország állampolgárát, hogy határozatlan időtartamra elhagyja az Unió területét, hogy elérje a vele szemben elrendelt beutazási tilalom megszüntetését vagy felfüggesztését, mindezt anélkül, hogy előzetesen vizsgálnák, hogy a harmadik ország említett állampolgára és uniós polgár családtagja között nem áll‑e fenn olyan eltartotti viszony, amely arra kényszerítené ezen utóbbit, hogy a harmadik ország állampolgárát a származási országába kísérje, holott éppen ezen eltartotti viszony alapján kellene főszabály szerint származékos tartózkodási jogot elismerni az EUMSZ 20. cikk értelmében a harmadik ország említett állampolgára számára.

59      A belga kormány állításával ellentétben a 2008/115 irányelv 3. cikkének 6. pontja és 11. cikkének (3) bekezdése nem kérdőjelezheti meg ezt a következtetést.

60      Igaz, hogy a 2008/115 irányelv 11. cikke (3) bekezdésének első albekezdése értelmében a tagállamok mérlegelhetik, hogy visszavonják vagy felfüggesztik‑e az önkéntes távozásra vonatkozóan határidőt előíró kiutasítási határozatot kísérő beutazási tilalmat, ha a harmadik ország állampolgára az említett határozatnak eleget téve elhagyta a tagállam területét. Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy ugyanezen 11. cikk (3) bekezdésének harmadik és negyedik albekezdésében az uniós jogalkotó előírta a tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy egyedi esetekben az e rendelkezés első albekezdésében említettektől eltérő okok miatt megszüntessék vagy felfüggesszék ezt a tilalmat, ugyanakkor az említett albekezdések nem pontosítják, hogy a harmadik ország beutazási tilalomra vonatkozó határozat hatálya alatt álló állampolgárának el kell hagynia az érintett tagállam területét.

61      Ennélfogva a 2008/115 irányelv 3. cikkének 6. pontja és 11. cikkének (3) bekezdése – ellentétben a belga kormány állításával – nem tiltja meg a tagállamoknak, hogy megszüntessék vagy felfüggesszék a beutazási tilalmat, amennyiben a kiutasítási határozatnak nem tettek eleget, és a harmadik ország állampolgára a területükön tartózkodik.

62      Ebből következik, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelynek keretében kizárólag azon az alapon nem vizsgálják az e tagállam állampolgárságával rendelkező és a szabad mozgását korábban soha nem gyakorló uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által a tagállam területén benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik ország ezen állampolgárával szemben beutazási tilalmat rendeltek el, ugyanakkor nem vizsgálták az ezen uniós polgár és a harmadik ország ezen állampolgára közötti olyan eltartotti viszony fennállását, amely miatt – a származékos tartózkodási jognak az ezen utóbbitól való megtagadása esetén – az említett uniós polgár ténylegesen az Unió teljes területének elhagyására kényszerülne, ily módon pedig megfosztanák attól, hogy ténylegesen élvezze az e jogállás révén biztosított jogok lényegét.

 Azon eltartotti viszony fennállásáról, amelyre az alapügyekben az EUMSZ 20. cikken alapuló származékos tartózkodási jogot alapítani lehet

63      Másodsorban azokat a körülményeket kell megvizsgálni, amelyek között az alapeljárásban egyesített ügyekben megvalósulhatott az az eltartotti viszony, amelyre az EUMSZ 20. cikken alapuló származékos tartózkodási jogot alapítani lehet.

64      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a K. A., az M. Z., illetve a B. A. által az alapeljárásban benyújtott keresetek családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmekre vonatkoztak, amelyeket olyan nagykorú, harmadik országbeli állampolgárok nyújtottak be, akiknek a szintén nagykorú apja vagy élettársa belga állampolgár. Ezzel szemben az M. J., az N. N. N., az O. I. O. és az R. I. által az alapeljárásban benyújtott keresetek olyan családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmekre vonatkoztak, amelyeket olyan nagykorú, harmadik országbeli állampolgárok nyújtottak be, akiknek kiskorú gyermeke belga állampolgár.

65      Ami egyrészről azokat az alapügyeket illeti, amelyekben K. A., M. Z., illetve B. A. a felperes, mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a kiskorúaktól – és kiváltképpen a 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124) alapjául szolgáló ügyben szereplő uniós polgárokhoz hasonló kisgyermekektől – eltérően a felnőttek főszabály szerint képesek a családtagjaiktól független életvitelt folytatni. Ebből következik, hogy az ugyanazon családba tartozó két felnőtt között az olyan eltartotti viszony elismerése, amely az EUMSZ 20. cikk alapján származékos tartózkodási jogot keletkeztethet, csak kivételes esetekben képzelhető el, amelyekben – figyelemmel az összes releváns körülményre – az érintett személy egyáltalán nem választható el az őt eltartó családtagjától.

66      A jelen esetben úgy látszik, hogy a nagykorúak közötti családi kapcsolatra vonatkozó három alapügy egyikében sem tűnik ki a Bíróságnak benyújtott iratokból, hogy olyan eltartotti viszony állna fenn, amely igazolná az EUMSZ 20. cikk alapján származékos tartózkodási jognak a harmadik ország állampolgára részére történő megadását.

67      Ily módon először is K. A.‑t illetően a kérdést előterjesztő bíróság annak megállapítására szorítkozik, hogy őt a belga állampolgársággal rendelkező apja tartja el, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, illetve a K. A. által benyújtott észrevételekből ugyanakkor nem tűnik ki, hogy ez az eltartotti viszony arra kényszerítheti K. A. apját, hogy elhagyja az Unió területét, amennyiben K. A.‑tól Belgiumban megtagadják a tartózkodási jogot.

68      Másodszor, ami M. Z.‑t illeti, ő csak anyagilag függ belga apjától. Márpedig – amint azt lényegében a főtanácsnok indítványának 79. pontjában hangsúlyozta – egy ilyen tisztán anyagi jellegű eltartotti viszony nyilvánvalóan nem kényszerítheti M. Z. belga állampolgársággal rendelkező apját, hogy elhagyja az Unió teljes területét, amennyiben M. Z.‑től Belgiumban megtagadják a tartózkodási jogot.

69      Harmadszor, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban semmi nem utal arra, hogy B. A. és élettársa között bármiféle eltartotti helyzet állna fenn.

70      Ami másrészről az M. J., az N. N. N., az O. I. O. és az R. I. által az alapügyekben indított kereseteket illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság annak meghatározása érdekében, hogy a származékos tartózkodási jognak az uniós polgár gyermek harmadik országbeli állampolgár szülője részére való elismerésének megtagadása – arra kényszerítve ezt a gyermeket, hogy ténylegesen kísérje szülőjét, ekként pedig elhagyja az Unió teljes területét – e gyermeknek a jogállása révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől való megfosztásával jár‑e, releváns tényezőnek tartotta a gyermek feletti felügyelet kérdését, valamint azt, hogy jogi, pénzügyi vagy érzelmi szempontból a gyermek gondját a harmadik országbeli állampolgár szülő viseli‑e (lásd ebben az értelemben: 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

71      Konkrétabban: azon kockázat értékelése érdekében, hogy az érintett uniós polgár gyermek kénytelen hagyni az Unió területét, ha a harmadik országbeli állampolgár szülőjétől megtagadják az érintett tagállamban a származékos tartózkodáshoz való jogot, a kérdést előterjesztő bíróságnak kell mindegyik alapügyben meghatároznia, hogy mely szülő gyakorolja a gyermek feletti tényleges felügyeletet és fennáll‑e a gyermek és a harmadik országbeli állampolgár szülője közötti tényleges eltartotti viszony. Ezen értékelés keretében az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, amelyet a Charta 7. cikke rögzít, és amely cikket a gyermeknek a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében elismert mindenek felett álló érdekének figyelembevételére irányuló kötelezettséggel összefüggésben kell értelmezni (2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 70. pont).

72      Az a körülmény, hogy a másik szülő – amennyiben uniós polgár – ténylegesen képes és készen áll arra, hogy napi szinten ténylegesen egyedül gondozza a gyermeket, releváns tényező ugyan, ám önmagában még nem elegendő annak megállapításához, hogy a harmadik országbeli állampolgár szülő és a gyermek között nincs olyan eltartotti viszony, amely miatt ez utóbbi az Unió területének elhagyására kényszerül, ha e harmadik országbeli állampolgártól megtagadják a tartózkodási jogot. Az ilyen megállapítást ugyanis – az érintett gyermek mindenek felett álló érdekében – az adott ügy körülményei összességének, többek között a gyermek életkora, testi és érzelmi fejlettsége, a mind az uniós polgár szülővel, mind a harmadik országbeli állampolgár szülővel fennálló érzelmi kapcsolata erősségének, valamint azon kockázatnak a figyelembevételére kell alapozni, amelyet az utóbbitól való elszakítás a gyermek lelki egyensúlyára jelenthet (2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 71. pont).

73      Ily módon az, hogy a harmadik ország állampolgárságával rendelkező szülő együtt él a kiskorú uniós polgárral, az eltartotti viszony közöttük való fennállásának meghatározása céljából figyelembeveendő egyik releváns tényező, ugyanakkor nem szükséges feltétele annak (lásd ebben az értelemben: 2012. december 6‑i O és társai ítélet, C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 54. pont).

74      Ezzel szemben az a puszta körülmény, hogy gazdasági okokból vagy a családi egységnek az Unió területén történő fenntartása érdekében kívánatosnak tűnhet valamely tagállam állampolgárának, hogy a tagállamok állampolgárságával nem rendelkező családtagjai vele együtt az Unió területén tartózkodjanak, önmagában nem elégséges annak megállapításához, hogy az uniós polgár kénytelen volna elhagyni az Unió területét, ha e tartózkodási jogot nem adnák meg (lásd ebben az értelemben: 2011. november 15‑i Dereci és társai ítélet, C‑256/11, EU:C:2011:734, 68. pont; 2012. december 6‑i O és társai ítélet, C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 52. pont).

75      Ily módon a kiskorú uniós polgár és a harmadik ország állampolgárságával rendelkező szülője közötti akár biológiai, akár jogi családi kötelék fennállása nem lehet elegendő az EUMSZ 20. cikk alapján a kiskorú gyermek állampolgársága szerinti tagállam területén a származékos tartózkodási jognak az említett szülő számára való elismeréséhez.

76      A jelen ítélet 64–75. pontjából következik, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell értelmezni, hogy:

–        –      amennyiben az uniós polgár nagykorú, olyan eltartotti viszony, amely e cikk alapján a harmadik ország érintett állampolgára számára származékos tartózkodási jog megadását igazolhatja, csak kivételes esetekben képzelhető el, amelyekben – figyelemmel az összes releváns körülményre – az érintett személy egyáltalán nem választható el az őt eltartó családtagjától;

–        –      amennyiben az uniós polgár kiskorú, az ilyen eltartotti viszony fennállása értékelésének – a gyermek mindenek felett álló érdekében – az adott ügy körülményei összességének, többek között a gyermek életkorának, testi és érzelmi fejlettségének, a szüleivel fennálló érzelmi kapcsolata erősségének, valamint azon kockázatnak a figyelembevételén kell alapulnia, amelyet a harmadik országbeli állampolgár szülőtől való elszakítás a gyermek lelki egyensúlyára jelenthet. Az akár biológiai, akár jogi családi köteléknek az ezzel az állampolgárral való fennállása nem elegendő, az ezen utóbbival való együttélés pedig nem szükséges az ilyen eltartotti viszony megállapításához.

 Az eltartotti viszony keletkezése időpontjának jelentőségéről

77      Harmadsorban azt kell meghatározni, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell‑e értelmezni, hogy közömbös, hogy a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmének alátámasztására a harmadik ország állampolgára által hivatkozott eltartotti viszony a beutazási tilalom vele szemben történő elrendelését követően keletkezett.

78      E tekintetben emlékeztetni kell egyrészről arra, hogy az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjai számára az EUMSZ 20. cikk értelmében elismert tartózkodási jog származékos tartózkodási jog, amelynek célja az uniós polgár szabad mozgásának és tartózkodásának védelme, másrészről pedig, hogy az ezen uniós polgár és a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja közötti, a jelen ítélet 52. pontja értelmében vett eltartotti viszony az oka annak, hogy ezen utóbbi számára az említett uniós polgár állampolgársága szerint tagállam területén tartózkodási jogot kell elismerni.

79      E körülmények között sértené az uniós polgárság hatékony érvényesülését az, ha egy családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet automatikusan el kellene utasítani, amennyiben az uniós polgár és a harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja közötti ilyen eltartotti viszony akkor keletkezik, amikor ezen utóbbival szemben már beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozatot hoztak, tehát tudomással bírt a jogellenes tartózkodásról. Ebben az esetben ugyanis az uniós polgár és a harmadik ország állampolgára közötti ilyen eltartotti viszony fennállását elméletileg nem lehetett figyelembe venni az ezen utóbbival szembeni, beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozat meghozatalakor.

80      A Bíróság egyebekben a 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítéletben (C‑34/09, EU:C:2011:124) és a 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítéletben (C‑133/15, EU:C:2017:354) már elfogadta a származékos tartózkodási jognak az EUMSZ 20. cikk alapján a szabad mozgásukat soha nem gyakorló kiskorú uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező szülei számára történő elismerését, noha az előbbiek megszületésének időpontjában szüleik jogellenesen tartózkodtak az érintett tagállam területén.

81      A fentiekből következik, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell értelmezni, hogy közömbös, hogy a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmének alátámasztása céljából a harmadik ország állampolgára által hivatkozott eltartotti viszony a beutazási tilalomra vonatkozó határozat vele szemben történő elfogadását követően keletkezett.

 A beutazási tilalom jogerős jellegéről

82      Negyedsorban azt kell meghatározni, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell‑e értelmezni, hogy közömbös, hogy a harmadik ország állampolgárával szemben meghozott, a beutazási tilalomra vonatkozó határozat jogerőssé vált, amikor családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmét benyújtja.

83      E tekintetben – amint az a jelen ítélet 57–61. pontjából következik – az EUMSZ 20. cikk hatékony érvényesülése értelmében akkor is meg kell szüntetni vagy fel kell függeszteni az ilyen beutazási tilalmat, ha az már jogerőssé vált, amennyiben a harmadik ország említett állampolgára és uniós polgár családtagja között olyan eltartotti viszony áll fenn, amely e 20. cikk alapján ezen állampolgár számára az érintett tagállam területén származékos tartózkodási jog megadását igazolja.

84      Ebből következik, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell értelmezni, hogy közömbös, hogy a harmadik ország állampolgárával szemben meghozott, a beutazási tilalomra vonatkozó határozat jogerőssé vált, amikor családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmét benyújtja.

 A beutazási tilalom okairól

85      Ötödsorban meg kell határozni, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell‑e értelmezni, hogy közömbös, hogy a harmadik országnak a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet benyújtó állampolgárával szemben meghozott, a beutazási tilalomra vonatkozó határozatot a visszatérési kötelezettsége megsértése vagy közrendi okok igazolják.

86      Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a 2008/115 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok kötelesek beutazási tilalomra vonatkozó határozatot hozni, ha a harmadik országnak a kiutasítási határozat hatálya alatt álló állampolgára nem teljesítette visszatérési kötelezettségét, vagy ha az önkéntes távozásra nem állapítottak meg határidőt, ami – az említett irányelv 7. cikkének (4) bekezdése értelmében – akkor fordulhat elő, ha az érintett személy veszélyezteti a közrendet, a közbiztonságot vagy a nemzetbiztonságot.

87      Ami elsősorban a visszatérési kötelezettség megsértését illeti, meg kell állapítani, hogy közömbös, hogy a beutazási tilalmat ilyen indokkal fogadták el.

88      A jelen ítélet 53–62., valamint 79. és 80. pontjában kifejtett okokból ugyanis valamely tagállam kizárólag azon az alapon nem tagadhatja meg a harmadik ország állampolgára által a területén benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem vizsgálatát, hogy ezen állampolgár – mivel nem teljesítette visszatérési kötelezettségét – jogellenesen tartózkodik a tagállam területén, anélkül hogy előzetesen a tagállam vizsgálta volna, hogy a harmadik ország ezen állampolgára és uniós polgár családtagja között nem áll‑e fenn olyan eltartotti viszony, amely az EUMSZ 20. cikk alapján kötelezővé teszi a származékos tartózkodási jog ezen állampolgár tekintetében történő elismerését.

89      Ezen túlmenően emlékeztetni kell arra egyfelől, hogy a fogadó tagállamban való, az EUMSZ 20. cikkben az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja számára elismert tartózkodási jog közvetlenül ebből a cikkből ered, és nem feltételezi, hogy a harmadik ország állampolgára már rendelkezzen más tartózkodási jogcímmel az érintett tagállam területén, másfelől pedig, hogy mivel a harmadik ország említett állampolgára és az uniós polgár közötti eltartotti viszony keletkezésekor az előbbi tekintetében el kell ismerni az ilyen tartózkodási jogra való jogosultságot, ettől a pillanattól kezdve és az eltartotti viszony fennállásának időtartama alatt már nem lehet úgy tekinteni, hogy ez az állampolgár jogellenesen tartózkodik az érintett tagállam területén a 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontja értelmében.

90      Ami másodszor azt a körülményt illeti, hogy a beutazási tilalom közrendi okok következménye, a Bíróság már megállapította, hogy az EUMSZ 20. cikk nem érinti a tagállamok azon lehetőségét, hogy valamely, többek között a közrend fenntartására és a közbiztonság védelmére vonatkozó kivételre hivatkozzanak. Mindamellett mivel az alapeljárás felpereseinek helyzete az uniós jog hatálya alá tartozik, e helyzet értékelése során figyelembe kell venni a Charta 7. cikkében előírt, a magán‑ és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, és ezt a cikket a Charta 24. cikkének (2) bekezdésében elismert, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettséggel összefüggésben kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 81. pont; 2016. szeptember 13‑i CS ítélet, C‑304/14, EU:C:2016:674, 36. pont).

91      Ezen túlmenően, a „közrend” és a „közbiztonság” fogalmát az uniós polgárok vagy családtagjaik tartózkodási jogától való eltérés igazolásaként megszorítóan kell érteni. Ily módon a „közrend” fogalma mindenképpen – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély fennállását feltételezi, amely a társadalom valamely alapvető érdekét érinti. A „közbiztonság” fogalmát illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy e fogalom magában foglalja a tagállam belső és külső biztonságát, következésképpen pedig az állami intézmények és az alapvető közszolgáltatások működésének veszélyeztetése, valamint a lakosság fennmaradása, akárcsak a külkapcsolatok vagy a népek békés együttélése súlyos megzavarásának a kockázata vagy a katonai érdekek veszélyeztetése hatással lehet a közbiztonságra. A Bíróság azt is megállapította, hogy a bűnszervezetben elkövetett kábítószer‑kereskedelemmel kapcsolatos bűnözés elleni küzdelem vagy a terrorizmus elleni küzdelem a „közbiztonság” fogalma alá tartozik (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 82. és 83. pont; 2016. szeptember 13‑i CS ítélet, C‑304/14, EU:C:2016:674, 37–39. pont).

92      Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy mivel a tartózkodási jog megtagadása a közrendre vagy a közbiztonságra nézve valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély fennállásán alapul, tekintettel különösen a harmadik állam állampolgára által elkövetett bűncselekményekre, e jog megtagadása még akkor is összhangban állhat az uniós joggal, ha a megtagadás azzal a következménnyel jár, hogy az uniós polgárnak – a harmadik ország állampolgára családtagjának – el kell hagynia az Unió területét (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 84. pont; 2016. szeptember 13‑i CS ítélet, C‑304/14, EU:C:2016:674, 40. pont).

93      Ellenben ez a következtetés nem vonható le automatikusan kizárólag az érintett büntetett előélete alapján. Az ilyen következtetés adott esetben csak az ügy aktuális és releváns körülményei összességének a konkrét értékeléséből eredhet az arányosság elvének, a gyermek mindenek felett álló érdekének, valamint az alapvető jogoknak a tükrében, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 85. pont; 2016. szeptember 13‑i CS ítélet, C‑304/14, EU:C:2016:674, 41. pont).

94      Ezen értékelésnek ezért figyelembe kell vennie többek között az érintett egyén személyes magatartását, az érintett tagállam területén való tartózkodásának időtartamát és jogszerű jellegét, az elkövetett jogsértés jellegét és súlyát, az érintett társadalomra való veszélyességének aktuális mértékét, az esetlegesen szóban forgó gyermekek életkorát, egészségi állapotukat, valamint családi és gazdasági helyzetüket (2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 86. pont; 2016. szeptember 13‑i CS ítélet, C‑304/14, EU:C:2016:674, 42. pont).

95      Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti gyakorlat nem kötelezi a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságot az alapeljárásbelihez hasonló körülmények között benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem elutasítása előtt az ügy valamennyi releváns körülménye ilyen konkrét értékelésének elvégzésére.

96      A kérdést előterjesztő bíróság egyebekben rámutat, hogy az előtte megtámadott határozatokból nem tűnik ki, hogy az alapeljárás minden egyes felperesével szemben elrendelt beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozat elfogadásakor végeztek volna ilyen konkrét értékelést. Mindenesetre – még annak feltételezése esetén is, hogy ez a helyzet – a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság akkor sem lesz kevésbé köteles ezt vizsgálni akkor, amikor előirányozza a harmadik ország állampolgára által benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem elutasítását, ha a kiutasítási határozat elfogadása óta nem úgy alakultak a ténybeli körülmények, hogy a tartózkodási jogot már nem lehet megtagadni (lásd analógia útján: 2004. április 29‑i Orfanopoulos és Oliveri ítélet, C‑482/01 és C‑493/01, EU:C:2004:262, 79. és 82. pont; 2004. november 11‑i Cetinkaya ítélet, C‑467/02, EU:C:2004:708, 45. és 47. pont).

97      Ebből következik, hogy az EUMSZ 20. cikket akként kell értelmezni, hogy közömbös, hogy a harmadik országnak a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet benyújtó állampolgárával szemben elfogadott, beutazási tilalomra vonatkozó határozatot a visszatérési kötelezettség megsértése igazolja. Amennyiben közrendi okok igazolták ezt a határozatot, az ilyen okok csak akkor eredményezhetik az e cikken alapuló származékos tartózkodási jognak a harmadik ország ezen állampolgárától való megtagadását, ha az ügy valamennyi körülményének az – arányosság elve, az érintett esetleges gyermek vagy gyermekek mindenek felett álló érdeke, valamint az alapvető jogok tükrében elvégzett – konkrét értékeléséből kitűnik, hogy az érintett a közrendre nézve valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent.

 A harmadik kérdésről

98      Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 2008/115 irányelv 5. cikkét, valamint a Charta 7. és 24. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amelynek keretében anélkül fogadnak el kiutasítási határozatot harmadik ország olyan állampolgárával szemben, aki már állt – még mindig hatályos – beutazási tilalomra vonatkozó határozattal párosuló kiutasítási határozat hatálya alatt, hogy figyelembe vennék a családi életével kapcsolatos, a beutazási tilalom elrendelését követően benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelemben említett tényezőket, köztük különösen kiskorú gyermekének érdekét.

99      Az első és a második kérdésre adott válaszra figyelemmel a harmadik kérdést akként kell érteni, hogy az kizárólag azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben a harmadik ország állampolgára az EUMSZ 20. cikk alapján nem jogosult származékos tartózkodási jogra.

100    Ebből a szempontból emlékeztetni kell arra mindenekelőtt, hogy a 2008/115 irányelv (2) preambulumbekezdése értelmében az irányelv célja egy közös normákon alapuló hatékony visszatérési és hazatelepülési politika létrehozása annak érdekében, hogy az érintett személyek emberséges módon és alapvető jogaik és méltóságuk teljes mértékű tiszteletben tartása mellett térhessenek vissza. Amint az a 2008/115 irányelv címéből és 1. cikkéből egyaránt következik, az irányelv e célból „közös normákat és eljárásokat” állapít meg, amelyeket minden tagállamnak alkalmaznia kell a harmadik országok jogellenesen tartózkodó állampolgárainak visszatérésére (2014. november 5‑i Mukarubega ítélet, C‑166/13, EU:C:2014:2336, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101    Egyebekben ezen irányelv (6) preambulumbekezdéséből következik, hogy a tagállamok a területükön jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokkal szemben kötelesek – tisztességes és átlátható eljárást követően – az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében előírt kiutasítási határozatot elfogadni.

102    Konkrétabban: a 2008/115 irányelvnek „A visszaküldés tilalma, a gyermek mindenek felett álló érdeke, családi élet és egészségi állapot” című 5. cikke alkalmazásában ezen irányelv végrehajtása során a tagállamoknak egyrészt megfelelő figyelmet kell fordítaniuk a gyermek mindenek felett álló érdekére, a családi életre és az érintett harmadik országbeli állampolgár egészségi állapotára, valamint másrészt tiszteletben kell tartaniuk a visszaküldés tilalmának elvét (2014. december 11‑i Boudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 48. pont).

103    Ebből következik, hogy amikor a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság kiutasítási határozatot kíván hozni, e hatóságnak szükségképpen tiszteletben kell tartania a 2008/115 irányelv 5. cikke által előírt kötelezettségeket, és e tekintetben meg kell hallgatnia az érintettet. E tekintetben az érintettnek a meghallgatása során együtt kell működnie a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatósággal annak érdekében, hogy biztosítsa számára a személyes, illetve családi helyzetével kapcsolatos valamennyi releváns információt, és különösen azokat, amelyek a kiutasítási határozat meghozatala ellen szólnak (2014. december 11‑i Boudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 49. és 50. pont).

104    A 2008/115 irányelv 5. cikkével ennélfogva ellentétes az, ha valamely tagállam anélkül fogad el kiutasítási határozatot, hogy figyelembe venné a harmadik ország érintett állampolgárának családi életével kapcsolatos azon releváns tényezőket, amelyekre ez az állampolgár akár a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelem alátámasztására hivatkozott azzal a céllal, hogy ellenezze ennek a határozatnak az elfogadását, még ha az említett állampolgárral szemben hoztak is már beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozatot.

105    A jelen ítélet 103. pontjában hangsúlyozottaknak megfelelően azonban az érintett köteles lojálisan együttműködni a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatósággal. A lojális együttműködésre irányuló e kötelezettség értelmében az említett hatóságot a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatnia kell családi életének minden releváns változásáról. Ugyanis nem válhat a közigazgatási eljárás korlátlan újbóli megnyitásának vagy meghosszabbításának eszközévé a harmadik ország állampolgárának ahhoz való joga, hogy családi életének változását a kiutasítási határozat elfogadását megelőzően figyelembe vegyék (lásd analógia útján: 2014. november 5‑i Mukarubega ítélet, C‑166/13, EU:C:2014:2336, 71. pont).

106    Ily módon amennyiben – mint az alapügyekben – a harmadik ország állampolgárával szemben hoztak már kiutasítási határozatot, és amennyiben ezen első eljárás során hivatkozhatott a családi életével kapcsolatos, akkor már fennálló és a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmének alapjául szolgáló tényezőkre, nem róható fel a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságnak, hogy a később indított kiutasítási eljárás keretében nem veszi figyelembe azokat az említett tényezőket, amelyekre az érintettnek az eljárás egy korábbi szakaszában már hivatkoznia kellett volna.

107    Ennélfogva a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/115 irányelv 5. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amelynek keretében anélkül fogadnak el kiutasítási határozatot harmadik ország olyan állampolgárával szemben, aki már állt – még mindig hatályos – beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozat hatálya alatt, hogy figyelembe vennék a családi életével kapcsolatos, a beutazási tilalom elrendelését követően benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelemben említett tényezőket, köztük különösen kiskorú gyermekének érdekét, kivéve ha ezekre a tényezőkre az érintett korábban már hivatkozhatott volna.

 A negyedik kérdésről

108    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első, második és harmadik kérdésre adott válaszokra tekintettel a negyedik kérdést nem kell megválaszolni.

 A költségekről

109    Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      A harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet – és különösen 5. és 11. cikkét – akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelynek keretében kizárólag azon az alapon nem vizsgálják a tagállam állampolgárságával rendelkező és a szabad mozgását korábban soha nem gyakorló uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja által a tagállam területén benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet, hogy a harmadik ország állampolgárával szemben beutazási tilalmat rendeltek el.

2)      Az EUMSZ 20. cikket akként kell értelmezni, hogy:

–        azzal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelynek keretében kizárólag emiatt nem vizsgálják az ilyen kérelmet, ugyanakkor nem vizsgálták az ezen uniós polgár és a harmadik ország ezen állampolgára közötti olyan eltartotti viszony fennállását, amely miatt – a származékos tartózkodási jognak az ezen utóbbitól való megtagadása esetén – az említett uniós polgár ténylegesen az Unió teljes területének elhagyására kényszerülne, ily módon pedig megfosztanák attól, hogy ténylegesen élvezze az e jogállás révén biztosított jogok lényegét;

–        amennyiben az uniós polgár nagykorú, olyan eltartotti viszony, amely e cikk alapján a harmadik ország érintett állampolgára számára származékos tartózkodási jog megadását igazolhatja, csak kivételes esetekben képzelhető el, amelyekben – figyelemmel az összes releváns körülményre – az érintett személy egyáltalán nem választható el az őt eltartó családtagjától;

–        amennyiben az uniós polgár kiskorú, az ilyen eltartotti viszony fennállása értékelésének – a gyermek mindenek felett álló érdekében – az adott ügy körülményei összességének, többek között a gyermek életkorának, testi és érzelmi fejlettségének, a szüleivel fennálló érzelmi kapcsolata erősségének, valamint azon kockázatnak a figyelembevételén kell alapulnia, amelyet a harmadik országbeli állampolgár szülőtől való elszakítás a gyermek lelki egyensúlyára jelenthet; az akár biológiai, akár jogi családi köteléknek az ezzel az állampolgárral való fennállása nem elegendő, az ezen utóbbival való együttélés pedig nem szükséges az ilyen eltartotti viszony megállapításához;

–        közömbös, hogy a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmének alátámasztása céljából a harmadik ország állampolgára által hivatkozott eltartotti viszony a beutazási tilalomra vonatkozó határozat vele szemben történő elfogadását követően keletkezett;

–        közömbös, hogy a harmadik ország állampolgárával szemben hozott, a beutazási tilalomra vonatkozó határozat jogerőssé vált, amikor családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmét benyújtja;

–        közömbös, hogy a harmadik országnak a családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelmet benyújtó állampolgárával szemben elfogadott, beutazási tilalomra vonatkozó határozatot a visszatérési kötelezettség megsértése igazolja; amennyiben közrendi okok igazolták ezt a határozatot, az ilyen okok csak akkor eredményezhetik az e cikken alapuló származékos tartózkodási jognak a harmadik ország ezen állampolgárától való megtagadását, ha az ügy valamennyi körülményének az – arányosság elve, az érintett esetleges gyermek vagy gyermekek mindenek felett álló érdeke, valamint az alapvető jogok tükrében elvégzett – konkrét értékeléséből kitűnik, hogy az érintett a közrendre nézve valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent.

3)      A 2008/115 irányelv 5. cikkét akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amelynek keretében anélkül fogadnak el kiutasítási határozatot harmadik ország olyan állampolgárával szemben, aki már állt – még mindig hatályos – beutazási tilalommal párosuló kiutasítási határozat hatálya alatt, hogy figyelembe vennék a családi életével kapcsolatos, a beutazási tilalom elrendelését követően benyújtott családegyesítési célú tartózkodás iránti kérelemben említett tényezőket, köztük különösen kiskorú gyermekének érdekét, kivéve ha ezekre a tényezőkre az érintett korábban már hivatkozhatott volna.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: holland.