Language of document : ECLI:EU:C:2018:276

C353/16. sz. ügy

MP

kontra

Secretary of State for the Home Department

(a Supreme Court of the United Kingdom [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Menekültpolitika – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 4. cikk – 2004/83/EK irányelv – A 2. cikk e) pontja – A kiegészítő védelemre való jogosultság feltételei – A 15. cikk b) pontja – A kérelmező mentális egészségét érintő súlyos sérelem veszélye a származási országába való visszaküldése esetén – A származási országában kínzásnak alávetett személy”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2018. április 24.

Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Menekültpolitika – Menekült jogállás vagy kiegészítő védelmi jogállás – 2004/83 irányelv – A kiegészítő védelemre való jogosultság feltételei – A 2. cikk e) pontja és a 15. cikk b) pontja – Kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód – Fogalom – Harmadik országbeli állampolgár fizikai és mentális egészségét érintő súlyos sérelem veszélye a származási országába való visszaküldés esetén a múltban elszenvedett kínzási cselekményekből származó trauma miatt – Bennfoglaltság – Feltétel – Az ellátások szándékos megvonása a származási országban –  A nemzeti bíróság általi vizsgálat

(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 4. cikk; 2004/83 tanácsi irányelv, 2. cikk, e) pont és 15. cikk, b) pont)

A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről [helyesen: feltételeire] és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv 2. cikkének e) pontját és 15. cikkének b) pontját az Európai Unió Alapjogi Chartájának 4. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgár, akit a múltban a származási országa hatóságai megkínoztak, és akinek esetében az ezen országba való visszaküldés esetén már nem áll fenn a kínzás veszélye, de akinek a fizikai és pszichológiai állapota ilyen visszaküldés esetén súlyosan megromolhat, és fennáll annak a komoly veszélye, hogy ezen állampolgár öngyilkosságot követ el a vele szemben elkövetett kínzási cselekményekből származó trauma miatt, kiegészítő védelmi jogállásra jogosult abban az esetben, ha fennáll annak a tényleges veszélye, hogy az említett országban szándékosan megvonják tőle az említett kínzási cselekmények fizikai vagy mentális utóhatásainak a kezelésére alkalmas ellátásokat, aminek teljesülését a nemzeti bíróságnak kell vizsgálnia.

A jelen ügy tehát nem a kiutasítással szembeni, az EJEE 3. cikke értelmében az adott személynek az embertelen vagy megalázó bánásmódnak való kiszolgáltatására vonatkozó tilalomból származó védelmet érinti, hanem azt a külön kérdést, hogy a fogadó tagállam köteles‑e megadni a 2004/83 irányelv alapján a kiegészítő védelmi jogállást az olyan harmadik országbeli állampolgárnak, akit a származási országának a hatóságai kínzásnak vetettek alá, melynek a súlyos pszichológiai utóhatásai jelentősen súlyosbodhatnak az említett országba való visszaküldés esetén, felvetve az öngyilkosság komoly veszélyét is.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ezen irányelv 2. cikkének e) pontja értelmében valamely harmadik országbeli állampolgár csak abban az esetben részesülhet kiegészítő védelemben, ha megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy származási országába való visszatérése esetén az említett irányelv 15. cikkében meghatározott három típusba tartozó súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i M’Bodj ítélet, C‑542/13, EU:C:2014:2452, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A 2004/83 irányelv 15. cikkében meghatározott súlyos sérelmek között szerepel e cikk b) pontjában a kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban.

E kontextusban először is meg kell állapítani, hogy az a körülmény, hogy az érintett személy a múltban a származási országa hatóságai által elkövetett kínzási cselekmények áldozata volt, önmagában nem igazolhatja, hogy e személy kiegészítő védelemben részesüljön olyan időpontban, amikor már nem áll fenn annak a tényleges veszélye, hogy az ezen országba való visszaküldése esetén e kínzási cselekmények megismétlődnek.

Másodszor azonban meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Bírósághoz benyújtott iratokban szereplő információk szerint egy olyan harmadik országbeli állampolgárt érint, akire nemcsak az igaz, hogy a múltban a származási országának a hatóságai által elkövetett kínzási cselekmények áldozata volt, hanem ezenfelül az is, hogy még ha többé nem is áll fenn annak a veszélye, hogy az ezen országba való visszaküldés esetén újból ilyen cselekményeknek lesz kitéve, e múltbeli kínzási cselekmények következményeként jelenleg is még mindig komoly pszichológiai utóhatásokat szenved el, melyek a kellőképpen alátámasztott orvosi megállapítások szerint a származási országba való visszaküldés esetén jelentős mértékben súlyosbodnának, és fennáll annak a komoly veszélye, hogy ezen állampolgár öngyilkosságot követ el. Az ilyen jelentős súlyosbodás azonban önmagában nem tekinthető az említett állampolgárral szemben a származási országában alkalmazott, az említett irányelv 15. cikkének b) pontja értelmében vett embertelen vagy megalázó bánásmódnak.

E tekintetben, amint azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat kéri, meg kell vizsgálni, hogy milyen hatással járhat az, hogy az érintett személy származási országában hiányzik az ezen ország hatóságai által elkövetett kínzási cselekményekből származó fizikai vagy mentális utóhatások kezelésére alkalmas ellátási infrastruktúra. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkének b) pontjában említett súlyos sérelmek nem származhatnak pusztán a származási ország egészségügyi rendszerének az általános hiányosságaiból. A súlyos betegségben szenvedő, harmadik országbeli állampolgár egészségi állapota romlásának az amiatt felmerülő veszélye, hogy a származási országban nem állnak rendelkezésre megfelelő kezelések, anélkül hogy e harmadik országbeli állampolgár egészségügyi ellátásának szándékos megvonásáról lenne szó, nem elegendő ahhoz, hogy ez a harmadik országbeli állampolgár kiegészítő védelemben részesüljön (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i M’Bodj ítélet, C‑542/13, EU:C:2014:2452, 35. és 36. pont).

(lásd: 28–30., 35., 45., 49–51., 58. pont és a rendelkező rész)