Language of document : ECLI:EU:C:2018:969

JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2018. november 29.(1)

C60/18. sz. ügy

AS Tallinna Vesi

kontra

Keskkonnaamet,

a Keskkonnaministeerium

részvételével

(a Tallinna Ringkonnakohus [tallinni fellebbviteli bíróság, Észtország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„2008/98/EK irányelv – Hulladékok – A hulladékstátusz megszűnése – Hasznosítás – A szennyvíziszap hulladékstátusza megszűnésének különleges kritériumai – Európai vagy nemzeti szintű kritériumok hiánya”






I.      Bevezetés

1.        A Vessoso és Zanetti ítélettől(2) kezdve a Bíróság évtizedek óta foglalkozik a hulladék fogalmával. Valamivel későbbi annak a kérdésnek a feltevése, hogy a hulladék milyen feltételek mellett válik ismét olyan rendes gazdasági jószággá, amely már nem a szűk értelemben vett hulladékra vonatkozó szabályozás hatálya alá tartozik.(3) A hulladékokról szóló irányelv 2008‑as átdolgozásával(4) pedig a jogalkotó megtette az első lépést annak érdekében, hogy a kérdésre válasz szülessen. Ezt nemrégiben tovább pontosította,(5) mindazonáltal ezek a módosítások az alapügyben még nem alkalmazandóak.

2.        A legutóbbi módosításoktól függetlenül fontos szempont a kérdés megítéléséhez, hogy az anyag vagy tárgy megfelel‑e az adott rendeltetések műszaki követelményeinek és a termékekre vonatkozó hatályos jogszabályoknak és szabványoknak. Ez azonban azt jelenti‑e, hogy a hulladék csak akkor nem tekinthető többé hulladéknak, ha hasznosítás útján olyan termékké alakították, amely megfelel az erre vonatkozóan meghatározott általános szabványnak? Vagy a hulladék birtokosa kérheti, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok eseti alapon, függetlenül a termékszabványoktól, dönthessenek arról, hogy a hulladéknak megszűnt‑e a hulladékjellege?

3.        A jelen előzetes döntéshozatali kérelem ezeket a kérdéseket veti fel.

II.    Jogi keret

A.      A hulladékokról szóló irányelv

4.        A hulladékokról szóló irányelv 3. cikkének 1. pontja úgy határozza meg a hulladékot, hogy az „olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles”.

5.        A hulladékokról szóló irányelv 4. cikkének (1) bekezdése tartalmazza a hulladékhierarchiát:

„Az alábbi hulladékhierarchiát elsőbbségi sorrendként kell alkalmazni a hulladékmegelőzésre és ‑gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok és politika terén:

a)      megelőzés,

b)      újrahasználatra való előkészítés,

c)      újrafeldolgozás,

d)      egyéb hasznosítás, például energetikai hasznosítás, valamint

e)      ártalmatlanítás.”

6.        A hulladékstátusz megszűnése szempontjából a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke irányadó:

„(1)      Egy adott hulladék megszűnik a 3. cikk 1. pontja értelmében hulladék lenni, amennyiben hasznosítási műveleten, beleértve az újrafeldolgozást, esett át, és megfelel az alábbi feltételekkel összhangban kidolgozandó konkrét kritériumoknak:

a)      az anyagot vagy tárgyat általánosan használják, adott rendeltetéssel;

b)      az anyagnak vagy tárgynak van piaca, vagy van rá kereslet;

c)      az anyag vagy tárgy megfelel az adott rendeltetések műszaki követelményeinek és a termékekre vonatkozó hatályos jogszabályoknak és előírásoknak [helyesen: szabványoknak]; és

d)      az anyag vagy tárgy felhasználása nem idéz elő káros környezeti vagy egészségügyi hatásokat.

A kritériumok szükség esetén a szennyező anyagok határértékeit is tartalmazzák, és figyelembe veszik az anyag vagy a tárgy lehetséges káros környezeti hatásait.

(2)–(3) […]

(4)      Ha közösségi szinten nem határoztak meg kritériumokat az (1) és (2) bekezdésben foglalt eljárás szerint, a tagállamok eseti alapon határozhatnak arról, hogy egy konkrét hulladék megszűnt‑e hulladéknak lenni az alkalmazandó esetjog figyelembevételével. Az ilyen határozatokról értesítik a Bizottságot a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1998. június 22‑i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban, ha ezt az az irányelv megköveteli.”

7.        A hulladékokról szóló irányelvben előírt alapvető kötelezettséget és célkitűzést a 13. cikk fekteti le:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a hulladékgazdálkodás az emberi egészség veszélyeztetése, a környezet károsítása nélkül történjen […]”

8.        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtását követően a hulladékokról szóló irányelv több ponton módosult, különösen a 6. cikket illetően. Ezeket a módosításokat ugyanakkor csak 2020. július 5‑ig kell átültetni, és ezért azok nem alkalmazandóak az alapeljárásban.

B.      A hulladékokról szóló észt törvény

9.        Az előzetes döntéshozatali kérelem elsősorban a Jäätmeseadus (a hulladékokról szóló észt törvény, a továbbiakban: JäätS) 2014. július 18‑tól hatályos változatának 21. §‑ára hivatkozik, amely a hulladékstátusz megszűnését szabályozza:

„(1)      A hulladék megszűnik hulladék lenni, amennyiben hasznosítási műveleten, beleértve az újrafeldolgozást, esett át, és megfelel a [hulladékokról szóló irányelv] 6. cikkének (2) bekezdése alapján meghatározott, az alábbi feltételekkel összhangban kidolgozandó kritériumoknak:

1)      az anyagot vagy tárgyat általánosan használják, adott rendeltetéssel;

2)      az anyagnak vagy tárgynak van piaca, vagy van rá kereslet;

3)      az anyag vagy tárgy megfelel az adott rendeltetések műszaki követelményeinek, jogszabályainak és termékszabványainak;

4)      az anyag vagy tárgy felhasználása nem idéz elő káros környezeti vagy egészségügyi hatásokat.

(2)      Amennyiben nem került sor a [hulladékokról szóló irányelv] 6. cikkének (2) bekezdése alapján a jelen § (1) bekezdése szerinti kritériumok meghatározására, az e területért felelős miniszter a jelen § (1) bekezdésének 1)–4) pontjában említett feltételek figyelembevételével rendeletben meghatározhatja azokat a kritériumokat, amelyek alapján egyes hulladéktípusok megszűnnek hulladéknak lenni.

(3)      A kritériumoknak szükség esetén tartalmazniuk kell a szennyező anyagok határértékeit, és figyelembe kell venniük a lehetséges káros környezeti vagy egészségügyi hatásokat.

(4)      A hasznosítási műveletet, amelyet követően a hulladék megszűnik hulladék lenni, fel kell tüntetni a hasznosítási műveletet elvégző vállalkozó hulladékengedélyében vagy az ipari kibocsátásokról szóló törvény alapján kiadott integrált környezetvédelmi engedélyében […]”

III. A tényállás és az előzetes döntéshozatali kérelem

10.      A Keskkonnaamet (környezetvédelmi hivatal, Észtország) hulladékengedélyt adott ki a tisztítótelep‑üzemeltető Tallinna Vesi részére, 2014‑ben és 2015‑ben évente összesen legfeljebb 32 000 tonna hulladéknak egy tallinni (Észtország) hulladékkezelő létesítményben történő hasznosítására és évente összesen legfeljebb 7000 tonna hulladéknak a harjumaa‑i Harku (Észtország) községben található hulladékkezelő létesítményben történő hasznosítására.

11.      Az említett határozatok indokolása szerint a Tallinna Vesi települési szennyvíz elvezetésével, valamint szennyvíz eleveniszapos berendezéssel történő kezelésével foglalkozik.

12.      A környezetvédelmi hivatal és a Tallinna Vesi közötti vita tárgya az, hogy az így kezelt szennyvíziszapot még hulladéknak kell‑e tekinteni, ami a felhasználást lényegesen korlátozná, vagy termékként szabadon forgalomba hozható.

13.      A Tallinna Vesi megítélése szerint a szennyvíztisztítás esetében biológiai újrafeldolgozásról van szó. Az észt jog szerint a biológiai újrafeldolgozás a hulladék hasznosítására irányuló olyan művelet, amelynek során a hulladék anyagokat termékké alakítják, és amelynek révén megszűnik a hulladék hulladékstátusza. A Tallinna Vesi ennek megfelelő hulladékengedélyt szeretne kapni.

14.      A környezetvédelmi hivatal ezzel szemben úgy véli, hogy a hulladékstátusz megszűnéséhez a hulladékokról szóló észt törvény 21. §‑a (1) bekezdésének 1)–4) pontjában említett valamennyi kritériumnak egyidejűleg teljesülnie kell. A hulladékokról szóló észt törvény 21. §‑a (1) bekezdésének 3) pontja szerint valamely anyag vagy tárgy akkor válik termékké, ha megfelel az adott rendeltetésre vonatkozó termékszabványoknak.

15.      A Tallinna Vesi által elvégzett stabilizálási és fertőtlenítési művelet eredményeként keletkező termék tekintetében azonban nem létezik termékszabvány, ezért a vállalkozás által elvégzett hulladékkezelési művelet a hulladék hasznosítását megelőző biológiai kezelésnek minősül. Ezért a szennyvíziszap felhasználója az előkezeléstől függetlenül köteles magát nem veszélyes hulladékkal gazdálkodóként nyilvántartásba vetetni, vagy rendelkeznie kell hulladékengedéllyel vagy integrált környezetvédelmi engedéllyel.

16.      A környezetvédelmi hivatal továbbá azon az állásponton van, hogy a hulladékokról szóló észt törvény 21. §‑a nem teszi lehetővé a környezetvédelmi hivatal számára, hogy a hulladékstátusz megszűnéséről határozzon; e hivatal valójában kizárólag az Európai Unió valamely jogi aktusa vagy a környezetvédelmi miniszter rendelete alapján járhat el.

17.      A Tallinna Vesi keresetet indított a hulladékengedélyekkel szemben azon részüket érintően, amely szerint a feldolgozott szennyvíziszap továbbra is hulladéknak tekintendő. Miután e keresetet elsőfokon elutasították, a fellebbezés jelenleg a tallinni fellebbviteli bíróság előtt van folyamatban. E bíróság ezért a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

1)      Úgy kell‑e értelmezni a hulladékokról szóló irányelv 6. cikkének (4) bekezdését, hogy összhangban áll e rendelkezéssel az olyan nemzeti jogi aktus, amely szerint, ha uniós szinten nem határoztak meg kritériumokat egy konkrét hulladéktípus vonatkozásában a hulladékstátusz megszűnése tekintetében, akkor a hulladékstátusz megszűnése attól függ, hogy egy konkrét hulladéktípus tekintetében léteznek‑e általános hatályú nemzeti jogi aktus által meghatározott kritériumok?

2)      Ha uniós szinten nem határoztak meg kritériumokat egy konkrét hulladéktípus vonatkozásában a hulladékstátusz megszűnése tekintetében, biztosítja‑e a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdésének első mondata a hulladékbirtokosnak azt a jogot, hogy valamely tagállam hatáskörrel rendelkező és illetékes hatóságától vagy bíróságától a hulladékstátusz megszűnésének az Európai Unió Bíróságának alkalmazandó ítélkezési gyakorlatával összhangban történő megállapítását kérje függetlenül attól, hogy egy konkrét hulladéktípus tekintetében léteznek‑e általános hatályú nemzeti jogi aktus által meghatározott kritériumok?

18.      Írásbeli észrevételeket az AS Tallinna Vesi, az Észt Köztársaság, az Olasz Köztársaság, az Osztrák Köztársaság, a Holland Királyság és az Európai Bizottság terjesztett elő. Tárgyalásra nem került sor, mivel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy elegendő információval rendelkezik.

IV.    Jogi értékelés

19.      A fellebbviteli bíróság nyilvánvalóan abból indul ki, hogy a szennyvíziszap hulladék, mivel nem kérdez rá arra, hogy a szennyvíziszap a hulladékokról szóló irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétel tükrében, összefüggésben a szennyvízirányelvvel(6) és/vagy a szennyvíziszap‑irányelvvel,(7) egyáltalán hulladéknak tekintendő‑e. Szintén nem kérdez rá arra, hogy a szennyvíziszap‑irányelven alapulhat‑e megfelelő termékszabvány. Amennyiben e kérdéseket illetően további kétség merülne fel, azok legalábbis egyelőre a nemzeti bíróság hatáskörébe tartoznak.

20.      Ehelyett az előzetes döntéshozatali kérelem tárgya egy bonyolult, az alkalmazandó szövegváltozatban talán némileg szerencsétlenül megfogalmazott rendelkezés. A hulladékokról szóló irányelv 6. cikkének (1) bekezdése tartalmaz ugyan bizonyos feltételeket, amelyek a hulladékstátusz megszűnése kapcsán jelentőséggel bírnak, azonban ezeket a feltételeket először a Bizottságnak kell további jogi aktusokban konkrét formába önteni, hogy azután megállapítható legyen, hogy egy konkrét hulladék már elveszítette a hulladékjellegét.(8) Ha uniós szinten nem határoztak meg kritériumokat, a tagállamok a 6. cikk (4) bekezdése szerint eseti alapon határozhatnak arról, hogy egy konkrét hulladék megszűnt‑e hulladéknak lenni az alkalmazandó esetjog figyelembevételével.

21.      Ez utóbbi rendelkezésre hivatkozik a Bíróság elé benyújtott, a hulladékstátusz megszűnésével kapcsolatos mindkét kérdés. Egyrészt arra kell választ adni, hogy a hulladékokról szóló irányelv 6. cikkének (4) bekezdésével összeegyeztethető‑e a hulladékstátusz megszűnését attól függővé tenni, hogy az anyag vagy tárgy tekintetében európai vagy nemzeti szinten meghatároztak‑e termékszabványokat, és másrészt arra, hogy a hulladék birtokosa kérheti‑e, hogy egy hatóság vagy bíróság eseti alapon döntsön arról, hogy a hulladéknak még fennáll‑e a hulladékjellege.

22.      E tekintetben az egyik kérdés megválaszolása döntő jelentőséggel bírhat a másik kérdés megválaszolása szempontjából. Ha elfogadható ugyanis, hogy a hulladékstátusz megszűnése kritériumok meghatározásától függ, nem állhat fenn kötelezettség arra nézve, hogy eseti alapon ezektől függetlenül szülessen döntés a hulladékstátusz megszűnéséről. Ellenkező esetben a hulladékokról szóló irányelvnek a tagállamok eseti alapon történő döntését megengedő 6. cikke (4) bekezdésének szövegét úgy is lehetne értelmezni, hogy a tagállamok csak egyedi döntéseket hoznak, és nem állapíthatnak meg általános kritériumokat.

23.      Amint azt a későbbiekben bemutatom, a válaszok ugyanakkor e két véglet között találhatóak. Ebből a célból először a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdésének szövegére térek ki, majd a hulladékstátusz megszűnésének anyagi jogi feltételeit taglalom, a tagállamok ezzel kapcsolatos hatásköreit tárgyalom, és végül az általános szabályok és az egyedi döntések viszonyát vizsgálom meg a 6. cikk (4) bekezdésének alkalmazásában.

A.      A hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdése első mondatának szövegéről

24.      Viszonylag egyértelműnek tűnik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem megválaszolása a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdésének első mondatából adódik. Eszerint ha uniós szinten a Bizottság nem határozott meg kritériumokat, a tagállamok eseti alapon határozhatnak arról, hogy egy konkrét hulladék megszűnt‑e hulladéknak lenni az alkalmazandó esetjog figyelembevételével.

25.      Első pillantásra elképzelhető, hogy e rendelkezés szövegéhez nyúljunk vissza, különösen a ható ige képzőjének használatára és esetleg a tagállamok azon hatáskörére figyelemmel, hogy az EUMSZ 193. cikk szerint szigorúbb védintézkedéseket vezethetnek be. Már ebből is következik, hogy sem a tagállamok hatóságai, sem bíróságai nem kötelesek a konkrét európai vagy belső jogi szabályozás hiányában egy bizonyos anyag vagy tárgy vonatkozásában megállapítani a hulladékstátusz megszűnését. Nem kötelesek sem kritériumokat lefektetni, sem egyedi döntéseket hozni.

26.      Ez a megközelítés mindazonáltal tényleg túl felszínes lenne. Az előzetes döntéshozatali kérelem valójában egy mélyebbre ható összevetést kíván meg a hulladék fogalmával, és különösen a hulladékstátusz megszűnésének feltételeivel. Nem lenne ugyanis összeegyeztethető a hulladékokról szóló irányelvvel egy anyagot vagy tárgyat továbbra is hulladékként kezelni, ha azt az irányelv alapján már nem kellene annak tekinteni. Ehelyett a hulladékokról szóló irányelv céljait, egyrészt a magas szintű védelem biztosítását, másrészt a hulladékok lehetőség szerinti hasznos termékekké történő alakítását kellene megfelelő egyensúlyba hozni.

B.      A hulladékstátusz megszűnéséről

27.      A hulladékirányelv 6. cikke két esetet említ, amely a hulladékstátusz megszűnéséhez vezet.

28.      A hulladékirányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint egy adott hulladék megszűnik hulladék lenni, amennyiben hasznosítási műveleten esett át, és megfelel a Bizottság által bizonyos feltételekkel összhangban kidolgozandó konkrét kritériumoknak. Ez alapján a hulladékstátusz megszűnése kötelező, ugyanakkor e rendelkezés feltételei nem állnak fenn. A Bizottság ugyanis nem határozta meg az említett kritériumokat a szennyvíziszap vonatkozásában.

29.      A hulladékstátusz megszűnésének második esetét a hulladékirányelv 6. cikkének (4) bekezdése rögzíti. A tagállamok e rendelkezésben előírt döntése keretében figyelembe kell venni a (Bíróság) ítélkezési gyakorlatát.

30.      A hulladékokról szóló irányelv 6. cikkének (4) bekezdésében hivatkozott ítélkezési gyakorlat a 6. cikktől függetlenül fejlődött, és a hulladékokról szóló irányelv 3. cikkének 1. pontjában szereplő meghatározáson alapul.(9) Ez alapján a hulladék olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles. A körülmények összességére tekintettel (objektíven) kell megvizsgálni, hogy megválásról van‑e szó; e tekintetben ezen irányelv célját kell figyelembe venni, ügyelve arra, hogy ne sérüljön annak hatékony érvényesülése.(10)

31.      Ezt a meghatározást úgy is lehet értelmezni, hogy az anyag vagy tárgy akkor nem hulladék, ha attól birtokosa nem válik meg, nem szándékozik megválni vagy nem köteles megválni.

32.      A hulladékstátusz ilyen (esetleg spontán) változása mindenesetre nem lenne összeegyeztethető a hulladékokról szóló irányelvben lefektetett hulladékgazdálkodási rendszerrel, az ugyanis először is a hulladékra vonatkozó jogszabályok további alkalmazhatóságát feltételezi.

33.      A tagállamok a hulladékokról szóló irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében különösen megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az eredeti hulladéktermelő vagy más birtokos saját maga végezze el a birtokában lévő hulladék kezelését, vagy egy közvetítő vagy vállalkozás által kezelt hulladékkezelési műveleteket végző létesítménnyel végeztesse el a hulladék kezelését, vagy pedig egy magán vagy közszolgáltató hulladékgyűjtővel bonyolíttassa le azt a 4. és a 13. cikkel összhangban.

34.      A hulladékokról szóló irányelv 13. cikke tartalmazza a központi hulladékjogi kötelezettséget, amely szerint a hulladékgazdálkodásnak az emberi egészség veszélyeztetése és a környezet károsítása nélkül kell történnie. A hulladékokról szóló irányelv 4. cikke rögzíti a hulladékhierarchiát, amely az első helyen a megelőzést említi, azután az újrahasználatra való előkészítést, majd az újrafeldolgozást, azután az egyéb hasznosítást, és csak utolsó lehetőségként az ártalmatlanítást.

35.      Aki ugyanakkor e keretek között hivatásszerűen hulladékot dolgoz fel, legalábbis a feldolgozás alatt nem fog attól megválni. A hulladék birtoklása éppen hogy elengedhetetlen feltétele az adott tevékenységnek, és az azáltal elérni kívánt nyereségnek. Egy hulladéklerakó esetében az üzlet abban áll, hogy a hulladékot tartósan birtokolja. A hivatásszerű hulladékfeldolgozáshoz pedig rendszerint éppen az szükséges, hogy a kérdéses hulladékot megszerezzék. Ezért is van konfliktus azzal kapcsolatban, hogy ki jogosult az egyes hulladékokat ártalmatlanítani vagy hasznosítani.(11)

36.      A megválás e hiánya a hulladékgazdálkodás során önmagában nem indokolhatja a hulladék kikerülését a hulladékokra vonatkozó jogszabályok hatálya alól. Amennyiben ugyanis a hulladékra vonatkozó jogszabályok nem alkalmazandók, nem biztosított a hulladékokról szóló irányelv 4. és 13. cikkének betartása sem.

37.      A hulladékstátusz elvesztéséhez tehát, helyesen, szükség van arra, hogy az anyag vagy tárgy birtokosa attól ne váljon meg, ne szándékozzon megválni vagy ne legyen köteles megválni,(12) ez a feltétel ugyanakkor nem elégséges a hulladékstátusz megszűnéséhez. Ezt tükrözik egyébként a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének feltételei, de a Bíróság ítélkezési gyakorlata is, amelyre a 6. cikk (4) bekezdése hivatkozik.

38.      A Bíróság tudniillik a hasznosítás egyes formái tekintetében elismerte, hogy a keletkezett anyagok a tőlük történő megválás esetén már nem hulladékok. Ez érvényes a csomagolási hulladékok újrahasznosítására egy új anyag vagy termék érdekében, amely azzal az anyaggal, amelyből kinyerték, összehasonlítható tulajdonságokkal bír,(13) és a vashulladék vas‑ és acélipari termékké történő feldolgozására, amelyet alig lehet megkülönböztetni az elsődleges vas‑ és acélipari nyersanyagból előállított vas‑ és acélipari termékektől.(14) A hulladék tüzelőanyagként felhasznált, tisztított gázként történő hasznosítása hasonló minőséget ér el.(15)

39.      Egy anyag vagy tárgy hulladékstátusza megszűnésének tehát két feltétele van. Egyrészt a szóban forgó anyag vagy tárgy birtokosa attól nem válhat meg, nem szándékozhat megválni vagy nem lehet köteles megválni a hulladékokról szóló irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében. Másrészt pedig az anyagot vagy tárgyat hasznosítási művelet révén hasznosíthatóvá kell tenni, anélkül, hogy az emberi egészséget veszélyeztetné vagy a környezetet károsítaná.(16)

40.      Az ítélkezési gyakorlatban mindazonáltal arról nincs szó, hogy az Uniónak vagy a tagállamoknak szabályozni kellene azt, vagy dönteni kellene arról, hogy a hulladéknak megszűnt a hulladékjellege.

C.      A tagállamok hatáskörei és azok korlátai

41.      A hulladékstátusz megszűnésének említett feltételei ugyanakkor jelentőséggel bírnak a tagállamok vonatkozó hatásköreit illetően. A hulladékokról szóló irányelv 6. cikkének (4) bekezdése mellett e tekintetben különösen a hulladékhasznosítás szabályozása érdekes, amely az ítélkezési gyakorlatban a hulladékstátusz megszűnésének egyik feltételeként jelenik meg.

42.      A hulladékokról szóló irányelv II. melléklete tartalmaz egy nem kimerítő listát a hasznosítási műveletekről. Az egyes hulladékokra vonatkozó, a 6. cikk (1) és (2) bekezdésén alapuló esetleges uniós szabályok mellett a 10. cikk alapján ugyanakkor a hasznosítási műveletek szabályozása – ideértve a hulladék teljes körű hasznosításának feltételeit – főszabály szerint a tagállamokra tartozik. Ennek során a tagállamoknak figyelemmel kell lenniük a 4. cikk szerinti hulladékhierarchiára, és a 13. cikk alapján meg kell akadályozniuk az emberi egészség veszélyeztetését, valamint a környezet károsítását, ugyanakkor teljesen különböző védelmi szintet határozhatnak meg.(17)

43.      A tagállamok e hatásköre, amelynek keretében a hasznosítási műveletekről és az arra irányadó védelmi szintről dönthetnek, megfelel a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdése első mondata szövegének, amely szerint a tagállamok eseti alapon határozhatnak arról, hogy egy konkrét hulladék megszűnt‑e hulladéknak lenni, azonban nem kötelesek a hulladékstátusz megszűnését elismerni. Az EUMSZ 193. cikk alátámasztja ezt a hatáskört, mivel ez alapján a tagállamok szigorúbb védintézkedéseket tarthatnak fenn vagy vezethetnek be.

44.      A tagállamok szabadsága a hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdésének alkalmazása terén ugyanakkor nem korlátlan. Figyelemmel kell lenniük az irányelv céljaira, így a 4. cikk szerinti hulladékhierarchiára, és különösen a (29) preambulumbekezdés szerint a hulladékhasznosítás ösztönzésére, de az érintettek alapjogait is tiszteletben kell tartaniuk, a jelen esetben elsősorban a tulajdonhoz való jogot (az Alapjogi Charta 17. cikke) és a vállalkozás szabadságát (az Alapjogi Charta 16. cikke).

45.      E korlátokon az EUMSZ 193. cikk nem változtat érdemben, mivel a szigorúbb védintézkedéseknek egyrészt meg kell felelniük az adott uniós intézkedés célkitűzéseinek, másrészt tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, többek között annak általános elveit,(18) amelyek az alapjogokat magukban foglalják.

46.      Mindazonáltal a tagállamoknak van mozgásterük a hulladékokról szóló irányelv céljainak megvalósításában, elsősorban az egészség és a környezet 13. cikk szerinti védelmét illetően.(19) A vonatkozó intézkedések ugyanis a hasznosítási műveletek kockázatainak összetett, a legújabb tudományos és műszaki ismeretek szerinti értékelését feltételezik.(20) Az uniós jog lehetővé teszi, hogy az ilyen határozatok bírósági felülvizsgálata csak nyilvánvaló értékelési hibára korlátozódjon,(21) megköveteli azonban, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok az eljárásjogi követelményeket tiszteletben tartsák, azaz különösen az adott eset valamennyi lényegi elemét gondosan és pártatlanul vizsgálják.(22) E mozgástérnek a mérlegelésnél is érvényesülnie kell, amely az érintett alapjogok alkalmazásához szükséges.

47.      Következésképpen a tagállamok számára a hulladékokról szóló irányelv és különösen a 6. cikk (4) bekezdése alapján széles a mozgástér annak meghatározásában, hogy egy konkrét hulladék még rendelkezik‑e hulladékjelleggel. Ugyanakkor ezt a döntést az eset valamennyi lényegi elemére és a legújabb tudományos és műszaki ismeretekre figyelemmel kell meghozniuk, és ennek során a vonatkozó eljárásjogi követelményeket is tiszteletben kell tartaniuk.

D.      Általános szabályozás vagy egyedi döntések

48.      Tisztázni szükséges mindazonáltal, hogy a fenti megfontolások tükrében a hulladékokról szóló irányelvvel és különösen a 6. cikk (4) bekezdésével összeegyeztethető‑e attól függővé tenni a hulladékstátusz megszűnését, hogy az adott anyagra vagy tárgyra európai vagy nemzeti jogi szinten meghatároztak‑e kritériumokat a hulladékstátusz megszűnését illetően. Ha az ilyen szabályozás elfogadható lenne, a hulladék birtokosának nem lenne joga annak egyedi megállapítására, hogy egy konkrét hulladék a kritériumok hiánya ellenére már nem tekintendő hulladéknak.

49.      Különösen az tisztázandó mindenekelőtt, hogy a tagállamok a hulladékokról szóló irányelv 6. cikkének (4) bekezdése alapján megállapíthatnak‑e kritériumokat a hulladékstátusz megszűnését illetően. E rendelkezés alapján a tagállamok ugyan eseti alapon határozhatnak, ez nem jelenti azonban azt, hogy kizárólag egyedi döntéseket hozhatnának konkrét hulladék vagy hulladékbirtokos vonatkozásában. A hulladékokról szóló irányelv 6. cikke (4) bekezdésének második mondata inkább arra hívja fel a tagállamokat, hogy az ilyen határozatokról értesítsék a Bizottságot a műszaki szabványokról és szabályokról szóló irányelv(23) alapján, ha ezt az az irányelv megköveteli. Az említett irányelv azonban nem egyedi döntésekre vonatkozik, hanem műszaki előírások tervezeteire. A konkrét hulladéktípusok hulladékstátuszának megszűnését érintő kritériumok főszabály szerint ebbe a körbe tartoznak. Az ilyen kritériumok továbbá a hulladékokra vonatkozó jogszabályok megfelelő és következetes alkalmazása szempontjából sokkal hasznosabbak, mint az egyedi döntésekre történő korlátozás.

50.      Általában el is fogadható, hogy a hulladékstátusz megszűnése ilyen kritériumok meglététől függjön. A hulladékok ugyanis leginkább az egészség és a környezet védelmének a hulladékokra vonatkozó jogszabályok alkalmazását igazoló kockázataival állnak összefüggésben.(24)

51.      Ami kifejezetten a szennyvíziszap alkalmazását illeti, különösen Ausztria veti fel azt helyesen, hogy az kapcsolatban áll az egészség és a környezet védelmének konkrét kockázataival, legfőképpen a káros anyag szennyezés kockázatával. Ezért a tagállamok számára, az őket megillető mozgástérre figyelemmel lehetségesnek kell lennie, hogy a hulladékstátusz megszűnését ne állapítsák meg, illetve a feldolgozott szennyvíziszapra ne határozzanak meg termékszabványt, ha e szabványok a hulladékstátusz megszűnéséhez vezetnének.

52.      Mindazonáltal előfordulhat olyan hulladék, amely az eset valamennyi lényegi elemére és a legújabb tudományos és műszaki ismeretekre figyelemmel, észszerű kétség nélkül hasznosíthatóvá tehető valamely hasznosítási művelet révén, anélkül, hogy az emberi egészséget veszélyeztetné vagy a környezetet károsítaná, vagy attól a birtokosa a 2008/98/EK irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében megválna, megválni szándékozna vagy köteles lenne megválni.

53.      Egy ilyen esetben a tagállamok mozgástere sokkal korlátozottabb lenne, és nem tudnának arra hivatkozni, hogy e hulladékra még nem állapítottak meg a hulladékstátusz megszűnését illetően kritériumokat. Ilyen körülmények között a hulladék birtokosának joga lenne ahhoz, hogy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságok vagy bíróságok egyedi döntésben megállapítsák a hulladékstátusz megszűnését, amennyiben nem feltételezhető mégis, hogy a hulladék birtokosa az anyagtól vagy tárgytól megválik, megválni szándékozik vagy köteles megválni.

54.      A jelen eljárásban nem szükséges annak eldöntése, hogy a hulladékstátusz bizonyos körülmények közepette automatikusan megszűnik‑e, történjen az közvetlenül a hulladékokról szóló irányelv alapján vagy az irányelv által lehetővé tett ennek megfelelő nemzeti jogi szabályozás alapján. Egyrészt az észt jog nem biztosítja ezt a lehetőséget, másrészt az eljárás résztvevői között vitatott a hulladékstátusz megszűnését kizáró közigazgatási határozatok jogszerűsége.

V.      Végkövetkeztetések

55.      Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre a következő választ adja:

A hulladékokról szóló 2008/98/EK irányelv 6. cikkének (4) bekezdése alapján a tagállamok előírhatják, hogy a hulladékok főszabály szerint mindaddig a hulladékokról szóló jogszabályok hatálya alá tartoznak, amíg nem teljesítik a hulladékstátusz megszűnésének azon kritériumait, amelyeket a konkrét hulladék vonatkozásában egy általános hatályú európai vagy nemzeti jogi aktus meghatározott.

Amennyiben ilyen kritériumok nincsenek, a hulladék birtokosa azonban jogosult arra, hogy egy tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságánál vagy bíróságánál a hulladékstátusz megszűnésének megállapítását kérje, ha e hulladék az eset valamennyi lényegi elemére és a legújabb tudományos és műszaki ismeretekre figyelemmel, hasznosítási művelet révén észszerű kétség nélkül hasznosíthatóvá vált, anélkül hogy az emberi egészséget veszélyeztetné vagy a környezetet károsítaná, vagy attól a birtokosa a 2008/98/EK irányelv 3. cikkének 1. pontja értelmében megválna, megválni szándékozna vagy köteles lenne megválni.


1      Eredeti nyelv: német.


2      1990. március 28‑i Vessoso és Zanetti ítélet (C‑206/88 és C‑207/88, EU:C:1990:145).


3      A 2000. június 15‑i ARCO Chemie Nederland és társai ítélet (C‑418/97 és C‑419/97, EU:C:2000:318).


4      A hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19‑i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 312., 3. o.). A jelen eljárás szempontjából a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének felváltásáról szóló, 2014. december 18‑i 1357/2014/EU bizottsági rendelet (HL 2014. L 365., 89. o.; helyesbítés: HL 2017. L 42., 43. o.) és a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv II. mellékletének módosításáról szóló, 2015. július 10‑i (EU) 2015/1127 bizottsági irányelv (HL 2015. L 184., 13. o.; helyesbítés: HL 2015. L 297., 9. o.) nem bír jelentőséggel.


5      A hulladékokról szóló 2008/98/EK irányelv módosításáról szóló, 2018. május 30‑i (EU) 2018/851 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2018. L 150., 109. o.).


6      A települési szennyvíz kezeléséről szóló, 1991. május 21‑i 91/271/EGK tanácsi irányelv (HL 1991. L 135., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 26. o.); az irányadó a Szerződés 251. cikkében meghatározott eljárás alá tartozó egyes jogi aktusoknak az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás tekintetében történő, az 1999/468/EK tanácsi határozat szerinti kiigazításáról szóló – Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljáráshoz történő hozzáigazítás – Első rész, 2008. október 22‑i 1137/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2008. L 311., 1. o.; helyesbítés: HL 2010. L 276., 80. o.) módosított szövegváltozat lenne. A hulladékokról szóló irányelv hatályának meghatározásáról a szennyvizet illetően lásd: 2007. május 10‑i Thames Water Utilities ítélet (C‑252/05, EU:C:2007:276).


7      A szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználása során a környezet és különösen a talaj védelméről szóló, 1986. június 12‑i 86/278/EGK tanácsi irányelv (HL 1986. L 181., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 265. o.); az irányadó a Szerződés 251. cikkében meghatározott eljárás alá tartozó egyes jogi aktusoknak az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás tekintetében történő, az 1999/468/EK tanácsi határozat szerinti kiigazításáról szóló – Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljáráshoz történő hozzáigazítás – Második rész, 2009. március 11‑i 219/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított szövegváltozat (HL 2009. L 87., 109. o.; helyesbítés: HL 2014. L 367., 126. o.).


8      2013. március 7‑i Lapin ELY‑keskus, liikenne ja infrastruktuuri ítélet (C‑358/11, EU:C:2013:142, 55. pont).


9      2013. március 7‑i Lapin ELY‑keskus, liikenne ja infrastruktuuri ítélet (C‑358/11, EU:C:2013:142, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


10      2007. december 18‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet (C‑263/05, EU:C:2007:808, 40. pont); 2013. december 12‑i Shell Nederland és Belgian Shell ítélet (C‑241/12 és C‑242/12, EU:C:2013:821, 40. pont).


11      Példaként lásd az 1999. szeptember 9‑i Bizottság kontra Németország ítéletet (C‑102/97, EU:C:1999:394), amely fáradt olaj egyes hasznosítási gyakorlatai közti konfliktussal volt kapcsolatos, és a 2000. május 23‑i Sydhavnens Sten & Grus ítéletet (C‑209/98, EU:C:2000:279), amely az építőipari hulladékhoz való hozzáférésről szólt.


12      2013. március 7‑i Lapin ELY‑keskus, liikenne ja infrastruktuuri ítélet (C‑358/11, EU:C:2013:142, 57. pont).


13      2003. június 19‑i Mayer Parry Recycling ítélet (C‑444/00, EU:C:2003:356, 75. pont).


14      2004. november 11‑i Niselli ítélet (C‑457/02, EU:C:2004:707, 52. pont).


15      2008. december4‑i Lahti Energia ítélet (C‑317/07, EU:C:2008:684, 35. és 36. pont); 2010. február 25‑i Lahti Energia II ítélet (C‑209/09, EU:C:2010:98, 20. és 21. pont).


16      Lásd: 2013. március 7‑i Lapin ELY‑keskus, liikenne ja infrastruktuuri ítélet (C‑358/11, EU:C:2013:142, 60. pont).


17      Lásd: 2004. december 16‑i EU‑Wood‑Trading ítélet (C‑277/02, EU:C:2004:810, 45. és 46. pont).


18      2017. július 13‑i Túrkevei Tejtermelő Kft. ítélet (C‑129/16, EU:C:2017:547, 61. pont).


19      Lásd: 1999. november 9‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet (San Rocco, C‑365/97, EU:C:1999:544, 66. és 67. pont); 2004. november 18‑i Bizottság kontra Görögország ítélet (Péra Galini, C‑420/02, EU:C:2004:727, 21. pont); 2004. december 16‑i EU‑Wood‑Trading ítélet (C‑277/02, EU:C:2004:810, 45. pont); 2008. december 11‑i MI.VER és Antonelli ítélet (C‑387/07, EU:C:2008:712, 25. pont).


20      Lásd: 2016. július 28‑i Edilizia Mastrodonato ítélet (C‑147/15, EU:C:2016:606, 45. pont).


21      Lásd: 1999. január 21‑i Upjohn ítélet (C‑120/97, EU:C:1999:14, 34. és 35. pont); 2005. június 9‑i HLH Warenvertrieb és Orthica ítélet (C‑211/03, C‑299/03 és C‑316/03–C‑318/03, EU:C:2005:370, 76. és 78. pont); 2010. március 9‑i ERG és társai ítélet (C‑379/08 és C‑380/08, EU:C:2010:127, 60. pont). Az uniós szervek határozatainak felülvizsgálatát illetően lásd egyebek mellett: 1991. november 21‑i Technische Universität München ítélet (C‑269/90, EU:C:1991:438, 13. pont); 2003. szeptember 9‑i Monsanto Agricoltura Italia és társai ítélet (C‑236/01, EU:C:2003:431, 135. pont); 2008. november 6‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet (C‑405/07 P, EU:C:2008:613, 54. pont); 2016. június 9‑i Pesce és társai ítélet (C‑78/16 és C‑79/16, EU:C:2016:428, 49. pont).


22      A tagállami intézkedések felülvizsgálatára lásd: 2010. március 9‑i ERG és társai ítélet (C‑379/08 és C‑380/08, EU:C:2010:127, 61. pont), az uniós intézkedések felülvizsgálatára lásd például: 2008. november 6‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet (C‑405/07 P, EU:C:2008:613, 56. pont); 2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet (C‑62/14, EU:C:2015:400, 69. pont).


23      A rendelkezés a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 1998. június 22‑i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 1998. L 204., 37. o.; magyar különkiadás 13. fejezet, 20. kötet, 337. o.) említi, ezt időközben ugyanakkor az azonos című (EU) 2015/1535 irányelv (HL 2015. L 241., 1. o.) hatályon kívül helyezte.


24      Lásd: 2007. május 24‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet (C‑361/05, EU:C:2007:298, 20. pont); 2010. június 10‑i Bizottság kontra Portugália ítélet (C‑37/09, EU:C:2010:331, 37. pont).