Language of document : ECLI:EU:C:2019:153

GIOVANNI PITRUZZELLA

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. február 28.(1)

C254/18. sz. ügy

Syndicat des cadres de la sécurité intérieure

kontra

Premier ministre,

Ministre de l’Intérieur,

Ministre de l’Action et des Comptes publics

(a Conseil d’État [államtanács, Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – Munkaidő‑szervezés – 2003/88/EK irányelv – A 6. cikk b) pontja és 16. cikk – Maximális heti munkaidő – Eltérés – A 17. cikk (2) és (3) bekezdése és a 19. cikk első bekezdése – Rendőrségi tisztviselők – Referencia‑időszak – Görgetett vagy rögzített jelleg – A munkavállalók biztonságának és egészségének védelme”






1.        Úgy kell‑e értelmezni azt a „referencia‑időszakot”, amelyet a tagállamok a 2003/88/EK irányelv(2) értelmében a maximális heti átlagos munkaidő számítása érdekében előírhatnak, mint amely „görgetett” időszakra vonatkozik, azaz olyan időszakra, amelynek kezdete az idő múlásának függvényében változó, vagy meg lehet‑e ezt az időszakot „rögzített” módon is határozni, azaz az említett időszak kezdődhet és végződhet‑e valamely rögzített naptári napon?

2.        Lényegében ez a kérdés, amelyre a Bíróságnak a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által benyújtott, a 2003/88 irányelv több rendelkezésének értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelemről szóló jelen ügyben válaszolnia kell.

3.        E kérdés a Syndicat des cadres de la sécurité intérieure (vezető beosztású belbiztonsági tisztviselők szakszervezete, a továbbiakban: SCSI) rendőrségi szakszervezet által indított eljárásban merült fel, amelyben ez utóbbi a francia nemzeti rendőrség állományára alkalmazandó, a munkaidő és a pihenőidő minimális garanciáitól való eltéréseket szabályozó rendelkezéseket módosító rendelet megsemmisítését kéri a Conseil d’État (államtanács) előtt. Az SCSI azt állítja, hogy e rendelet nem tartja tiszteletben a 2003/88 irányelv rendelkezéseit, amennyiben „rögzített” referencia‑időszakot határoz meg a maximális heti átlagos munkaidő számítása érdekében.

4.        A „görgetett” vagy „rögzített” alapon előírt referencia‑időszak közti választásnak valóban van bizonyos hatása a 2003/88 irányelv rendelkezései által előírt maximális heti munkaidő meghatározásának módjára. A „görgetett” referencia‑időszak használata ugyanis biztosítja, hogy a maximális heti átlagos munkaidőt mindenkor tiszteletben tartsák, míg a „rögzített” időszak használata merevvé teszi a munkavállaló által ténylegesen ledolgozott órák számításakor figyelembe veendő időszakot.

5.        A jelen ügyben a Bíróságot tehát arra kérik, hogy a 2003/88 irányelv alapvető célkitűzésének, azaz a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme fényében pontosítsa az ezen irányelv által előírt, a heti maximális munkaidő számítására alkalmazott „referencia‑időszak” fogalmának tartalmát.

I.      Jogi háttér

A.      Az uniós jog

6.        A 2003/88 irányelv „Maximális heti munkaidő” címet viselő 6. cikke ekképpen rendelkezik:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével összhangban:

[…]

b)      hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, ne haladja meg a 48 órát.”

7.        A 2003/88 irányelv referencia‑időszakokra vonatkozó 16. cikke ekképpen került megszövegezésre:

„A tagállamok a következő cikkek alkalmazásában referencia‑időszakot állapíthatnak meg:

[…]

b)      a 6. cikk alkalmazásában (maximális heti munkaidő) a referencia‑időszak nem haladhatja meg a négy hónapot. […]

[…]”

8.        Ezen irányelv 17. cikkének (2) és (3) bekezdése egyebek mellett az alábbi eltérésekről rendelkezik:

„(2)      A (3), (4) és (5) bekezdés szerinti eltérések elfogadhatók törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekkel, vagy kollektív szerződésekkel vagy a szociális partnerek által kötött megállapodásokkal, feltéve, hogy az érintett munkavállalók számára egyenértékű kompenzáló pihenőidőt biztosítanak, vagy kivételes esetekben, ha kompenzáló pihenőidő biztosítása objektív okok miatt nem lehetséges, akkor az érintett munkavállalókat megfelelő védelemben részesítik.

(3)      E cikk (2) bekezdésével összhangban, a […] 16. cikktől el lehet térni:

[…]

b)      az olyan biztonsági és felügyeleti tevékenységek esetében, amelyek állandó jelenlétet igényelnek a vagyon‑ és személyvédelem érdekében, különösen a biztonsági őrök, gondnokok vagy biztonsági cégek esetében;

c)      olyan tevékenységek esetében, ahol folyamatos szolgálatra vagy termelésre van szükség […]

[…]”

9.        A 2003/88 irányelvnek „A referencia‑időszakoktól való eltérések korlátai” című 19. cikke a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„A 17. cikk (3) bekezdésében, […] biztosított, a 16. cikk b) pontjától való eltérési lehetőség nem vezethet hat hónapnál hosszabb referencia‑időszak kialakulásához. […]”

B.      A francia jog

10.      Ami a közszolgálatban, valamint a bíróságon és az ügyészségen a munkaidőt illeti, általános szabályként a francia jogban „a tényleges heti munkaidő tartama, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg sem a negyvennyolc órát egy adott héten belül, sem átlagban a negyvennégy órát bármely tizenkét egymást követő hét során” (a 2000‑815. sz. rendelet 3. cikkének I. pontja).(3) E szabálytól csupán különösen abban az esetben lehet eltérni, ha a szóban forgó közszolgálat tárgya állandó jelenlétet igényel, többek között a személy‑ és vagyonvédelem érdekében, erről a Conseil d’État (államtanács) bizonyos közigazgatási bizottságok és a Conseil supérieur de la fonction publique (legfelsőbb közszolgálati tanács) véleményének megismerését követően az érintett alkalmazotti kategóriáknak nyújtott ellentételezést meghatározó rendeletben határoz (a 2000‑815. sz. rendelet 3. cikke II. pontjának a) alpontja).

11.      A nemzeti rendőrség állományára alkalmazandó, a munkaidő és a pihenőidő minimális garanciáitól való eltéréseket a 2002. október 23‑i 2002‑1279 sz. rendelet szabályozza. E rendelet 1. cikkét a 2017. január 30‑i 2017–109 sz. rendelet módosította (a továbbiakban: 2017‑109 sz. rendelet). E módosított rendelkezés az alábbiak szerint került megfogalmazásra:

„A nemzeti rendőrségnél tényleges szolgálatot teljesítő tisztviselők munkaszervezése érdekében a fent említett 2000. augusztus 25‑i rendelet 3. cikkének I. pontjában említett minimális garanciák nem alkalmazandók, amennyiben azt a rájuk bízott, a közbiztonsággal és köznyugalommal kapcsolatos feladatok, az igazságügyi rendészeti, valamint tájékoztatási és információs feladatok megkövetelik.

Ezen eltérésnek ugyanakkor meg kell felelnie a következő feltételeknek:

1)      A mért munka heti időtartama minden hétnapos időszakra vonatkozóan, túlórákat is beleértve, nem haladhatja meg átlagban a negyvennyolc órát egy naptári év szerinti félév során;

[…]”

II.    Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12.      2017. március 28‑án az SCSI keresetet nyújtott be a Conseil d’État‑hoz (államtanács) a 2017‑109. sz. rendelet 1. cikkének megsemmisítését kérve. Az SCSI többek között azt állítja, hogy az említett rendelkezés azáltal, hogy a heti átlagos munkaidő tartamának számítására rögzített, naptári év szerinti félévekben kifejezett referencia‑időszakot alkalmaz, és nem határozatlan, görgetett alapon kifejezett hat hónapos időszakot, sérti a 2003/88 irányelv szabályait.

13.      A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2003/88 irányelv együttesen olvasott 6. és 16. cikkét úgy kell‑e értelmezni, mint amelyek görgetett módon meghatározott referencia‑időszakot írnak elő, vagy úgy, hogy a tagállamok választására bízzák, hogy ezen időszaknak görgetett vagy rögzített jelleget tulajdonítanak.

14.      Az a kérdés is felmerül e bíróságban, hogy abban az esetben, ha csupán a görgetett referencia‑időszak lehetséges, meg kell‑e tartania ezen időszaknak a görgetett jellegét, ha a 2003/88 irányelv 17. cikke (3) bekezdésének b) pontjában szereplő eltérés értelmében az hat hónapos hosszúságúra nyúlik.

15.      E körülmények között a Conseil d’État (államtanács) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A [2003/88] irányelv 6. és 16. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azok görgetett módon meghatározott referencia‑időszakot írnak elő, vagy azok a tagállamokra hagyják a döntést, hogy a referencia‑időszakot rögzített vagy görgetett módon határozzák meg?

2)      Abban az esetben, ha e rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy görgetett referencia‑időszakot írnak elő, a 17. cikk által a 16. cikk b) pontjától eltérést engedő lehetőség vonatkozhat‑e a referencia‑időszak időtartamán túl annak görgetett jellegére is?”

III. Jogi elemzés

A.      Előzetes észrevételek

16.      A kérdést előterjesztő bíróság által a jelen ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések azon „referencia‑időszak” fogalmára vonatkoznak, amelyet a tagállamok a 2003/88 irányelv rendelkezéseinek alkalmazása érdekében a maximális heti munkaidőre vonatkozóan előírhatnak.

17.      Ami a maximális heti átlagos munkaidőt illeti, előzetesen meg kell jegyezni, hogy a 2003/88 irányelv két szabályozásról rendelkezik: az általános szabályozásról és az eltérést engedő szabályozásról.

18.      Konkrétabban az általános szabályozás keretében a maximális heti munkaidőt a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontja és 16. cikkének b) pontja határozza meg. Ekképpen e rendelkezések közül az első értelmében hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg a 48 órát. E rendelkezések közül a második értelmében e maximális átlagos munkaidő számítása érdekében a tagállamok négy hónapot meg nem haladó referencia‑időszakot írhatnak elő.

19.      A 2003/88 irányelv ugyanakkor olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek lehetőséget adnak a tagállamoknak, hogy eltérjenek a maximális heti munkaidőről rendelkező általános szabályozástól. Ekképpen a 2003/88 irányelv 17. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja értelmében a tagállamoknak lehetőségük van többek között ugyanezen irányelv 16. cikkétől eltérni „az olyan biztonsági és felügyeleti tevékenységek esetében, amelyek állandó jelenlétet igényelnek a vagyon‑ és személyvédelem érdekében, különösen a biztonsági őrök, gondnokok vagy biztonsági cégek esetében”, és „olyan tevékenységek esetében, ahol folyamatos szolgálatra vagy termelésre van szükség”. A 19. cikk első bekezdése értelmében azonban e lehetőség „nem vezethet hat hónapnál hosszabb referencia‑időszak kialakulásához”.

20.      Márpedig az alapügyben megsemmisíteni kért 2017‑109. sz. rendelet az állami tisztviselők maximális heti munkaidejéről rendelkező általános szabályozástól való eltérésre vonatkozik, konkrétabban a nemzeti rendőrségnél tényleges szolgálatot teljesítő tisztviselőkre alkalmazandó eltérésre. Amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból kitűnik, és amint azt a tárgyalás során a Bíróság előtt észrevételt tévő különböző felek megerősítették, e rendelet elfogadásával a Francia Köztársaság élt a 2003/88 irányelv 17. cikkének (3) bekezdése által számára biztosított azon lehetőséggel, hogy a maximális heti munkaidőre vonatkozó általános szabályozástól eltérjen.

21.      Ebből következően a jelen ügy szempontjából relevánsak a 2003/88 irányelvnek a maximális heti munkaidőre vonatkozó általános szabályozástól való eltérést lehetővé tévő, a fenti 19. pontban hivatkozott rendelkezései.(4)

22.      Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a 2003/88 irányelv rendelkezései mind a maximális heti munkaidőre vonatkozó általános szabályozás, mind az eltérést engedő ilyen szabályozás tekintetében ugyanazt a „referencia‑időszak” fogalmat alkalmazzák a 16. cikk b) pontjában és a 19. cikk első bekezdésében.

23.      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a maximális heti átlagos munkaidő számítására meghatározott „referencia‑időszak” fogalma a 2003/88 irányelv keretében egységes fogalomnak minősül, amely e keretben ugyanazzal a jelentéssel bír, és amelyet ugyanolyan módon kell értelmezni.

24.      Ezenkívül, mivel a 2003/88 irányelv említett rendelkezései egyáltalán nem utalnak a tagállamok nemzeti jogára, e fogalmat önálló uniós jogi fogalomnak kell tekinteni, amelyet az Unió területén egységesen kell értelmezni, függetlenül a tagállamokban használt minősítésektől.(5)

25.      Ebben az összefüggésben megjegyzem azonban, hogy a Conseil d’État (államtanács) előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdésének elemzése arra mutat rá, hogy e kérdések azzal az előfeltevéssel élnek, hogy lehetséges különbségtétel a „referencia‑időszak” fogalmának értelmezésében attól függően, hogy valamely helyzetre a maximális heti munkaidőre vonatkozó általános szabályozás vagy az eltérést engedő ilyen szabályozás alkalmazandó.(6)

26.      Tekintettel azonban a maximális heti átlagos munkaidő számítására meghatározott „referencia‑időszak” fogalmának egységes jellegére, meg kell állapítani, hogy e két kérdés valójában ugyanannak a fogalomnak az értelmezésére irányul, és azokat ekképpen együttesen kell kezelni.

27.      Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy meg kell állapítani, hogy előzetes döntéshozatalra előterjesztett két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni a Bíróságtól, hogy a 2003/88 irányelv – fenti 18. és 19. pontban említett – releváns rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy akár a maximális heti munkaidőre vonatkozó általános szabályozás, akár az eltérést engedő ilyen szabályozás keretében az ezen időszak számítására alkalmazandó referencia‑időszakot a tagállamoknak „görgetett” módon kell meghatározniuk, vagy „rögzített” módon is meghatározhatják azt.

28.      A Bíróság előtt zajló eljárásban résztvevő felek részéről e tekintetben lényegében két álláspont bontakozott ki.

29.      Egyfelől az Európai Bizottság és a francia kormány, másfelől az SCSI is úgy véli, hogy a 2003/88 irányelv rendelkezéseit úgy kell értelmezni, mint amelyek a tagállamokra bízzák az azzal kapcsolatos választást, hogy a heti munkaidő számítására alkalmazott referencia‑időszaknak görgetett vagy rögzített jelleget tulajdonítanak.

30.      A Bizottsággal és a francia kormánnyal szemben azonban az SCSI úgy véli, hogy amennyiben a tagállam a 2003/88 irányelv 19. cikke szerint hat hónapos referencia‑időszakot meghatározva élt az általános szabályozástól való eltérés lehetőségével, akkor kizárólag görgetett jellegű referencia‑időszakot lehet alkalmazni.

31.      A kérdést előterjesztő bíróság által benyújtott kérelem megválaszolásához úgy vélem, hogy először is a 2003/88 irányelv rendszerét, amelybe a „referencia‑időszak” fogalma illeszkedik, a Bíróság e tárgyú ítélkezési gyakorlatában kidolgozott elvek fényében kell elemezni. Ezt követően ezen elemzés alapján lehetségessé válik majd e fogalom értelmezése.

B.      A 2003/88 irányelv a Bíróság ítélkezési gyakorlatában

32.      Az állandó ítélkezési gyakorlatból következően a 2008/88 irányelv célja minimumkövetelmények megállapítása a munkavállalók élet‑ és munkafeltételeinek javítása érdekében, különösen a munkaidőre vonatkozó nemzeti jogszabályok közelítése útján.(7)

33.      Ezen, uniós szintű harmonizációnak a munkaidő megszervezése területén az a célja, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének jobb védelmét biztosítsa azáltal, hogy ez utóbbiaknak minimális – különösen napi és heti – pihenőidőt, valamint megfelelő szüneteket biztosít, illetve a heti munkaidő tartamára felső határt állapít meg.(8)

34.      Ezért szabályozzák tehát a 2003/88 irányelvnek a fenti 18. és 19. pontban hivatkozott rendelkezései a heti munkaidő tartamának felső határát. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikkének (2) bekezdése egyébiránt kifejezetten biztosítja a munkaidő felső határának korlátozásához való jogot.

35.      E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy az egyes hétnapos időszakokban a túlórát is magában foglaló, maximálisan átlagos 48 órás munkaidő – amelynek tiszteletben tartása érdekében a tagállamoknak a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontja értelmében meg kell hozniuk a szükséges intézkedéseket – a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével összefüggő kötelezettség tiszteletben tartásának szükségességén alapul.(9)

36.      A Bíróság azt is megállapította, hogy e felső határ a 2003/88 irányelv azon előírásai között szerepel, amelyek az uniós szociális jog olyan különös jelentőségű szabályának minősülnek, amelynek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítására szánt minimumkövetelményként valamennyi munkavállalót meg kell illetnie.(10)

37.      A Bíróság ebben az összefüggésben azt is pontosította, hogy a 2003/88 irányelvnek a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének biztosítására irányuló minimumkövetelményei az ezen irányelv által biztosított jogokat illetően világos és pontos eredménykötelezettséget írnak elő a tagállamoknak.(11) Ez különösképpen igaz az említett irányelvben arra vonatkozóan előírt szabályra, hogy a túlórát magában foglaló átlagos heti munkaidő nem haladhatja meg a 48 órát.(12)

38.      A Bíróság, ugyanerre tekintettel, alapul véve az említett minimumkövetelményeket előíró cikkek megszövegezését, valamint a 2003/88 irányelv által követett célokat és az általa életbe léptetett rendszert, annak szükségességét is kiemelte, hogy a munkavállalók ténylegesen élvezzék az említett irányelv által biztosított jogokat.(13)

39.      A Bíróság ekképpen hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a munkavállalóknak a 2003/88 irányelvből eredő jogai hatékony érvényesülése teljes mértékben garantált legyen, ami szükségszerűen maga után vonja, hogy a tagállamok kötelesek biztosítani az ezen irányelvben szereplő minimumkövetelmények betartását. Ez az egyetlen olyan értelmezés ugyanis, amely megfelel a 2003/88 irányelv azon céljának, hogy biztosítsák a munkavállalók biztonságának és egészségének hatékony védelmét, azáltal, hogy ténylegesen részesítik őket az ezen irányelv által nyújtott jogokban.(14)

40.      Mindemellett, noha a 2003/88 irányelv minimumkövetelményei eredménykötelezettséget írnak elő a tagállamoknak annak érdekében, hogy biztosítsák a munkavállalóknak az ezen irányelv által nyújtott jogok hatékony érvényesülését, ugyanebből az irányelvből, nevezetesen a (15) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az az irányelv rendelkezéseinek alkalmazása során bizonyos mértékű rugalmasságot engedélyez a tagállamoknak.(15)

41.      Ebből következik tehát, hogy a tagállamok rendelkeznek bizonyos mérlegelési mozgástérrel az említett minimumkövetelmények végrehajtásának módjával kapcsolatban, mindazonáltal – amint az a 2003/88 irányelv ugyanezen preambulumbekezdéséből kifejezetten következik – továbbra is kötelesek biztosítani a munkavállalók biztonsága és egészsége védelmének elvét.(16)

C.      A „referenciaidőszak” fogalmának értelmezése a maximális heti átlagos munkaidő számítása érdekében

42.      A fenti pontokban vázolt keretben kell értelmezni a 2003/88 irányelvben használt „referencia‑időszak” fogalmát a maximális heti átlagos munkaidő számítása érdekében, és különösképpen e keretben kell megállapítani, hogy ezen irányelv megszövegezése alapján a tagállamoknak ezt az időszakot „görgetett” jellegűként kell‑e meghatározniuk, vagy „rögzített” módon is meghatározhatják azt.

43.      Az ítélkezési gyakorlat értelmében a „referencia‑időszakhoz” hasonló, önálló uniós fogalmat az Unió területén egységesen kell értelmezni, függetlenül a tagállamokban alkalmazott minősítéstől, objektív jellemzők alapján, a szóban forgó kifejezést alkalmazó rendelkezések megszövegezésének, valamint azon szabályozás szövegkörnyezetének és célkitűzéseinek figyelembevételével, amelynek e kifejezés részét képezi.(17) Csak egy ilyen önálló értelmezés biztosíthatja ugyanis a 2003/88 irányelv hatékony érvényesülését, valamint az ilyen fogalom egységes alkalmazását valamennyi tagállamban.(18)

44.      E tekintetben, először is ami a „referencia‑időszak” kifejezést, valamint a 2003/88 irányelv azon rendelkezéseinek megszövegezését illeti, amelyek a maximális heti átlagos munkaidő számítása érdekében e fogalmat használják, meg kell állapítani, hogy ezek nem teszik lehetővé annak meghatározását, hogy ezen időszaknak „görgetett” vagy „rögzített” jellegűnek kell‑e lennie.

45.      Ugyanis sem a „referencia‑időszak” fordulat önmagában, sem a 2003/88 irányelv 16. cikkének b) pontja és 19. cikkének első bekezdése nem szolgál olyan elemmel, amely alapján meg lehetne határozni, hogy ezen időszak elejének rögzítettnek kell lennie, vagy az idő múlásának függvényében görgetettnek. Ezen irányelv nem pontosítja tehát, hogy hogyan kellene figyelembe venni ezen időszakot a maximális heti átlagos munkaidő számítása érdekében. E fordulat, illetve e rendelkezések különböző nyelvi változatainak elemzése nem változtat e megállapításon.

46.      Márpedig, noha az, hogy az említett irányelv hallgat e pont kapcsán, nem teszi lehetővé végső következtetések levonását, e hallgatás úgy tűnik nekem, hogy inkább olyan értelmezést erősít meg, amely bizonyos mozgásteret biztosít a tagállamoknak, meghagyva ez utóbbiaknak az azzal kapcsolatos választás szabadságát, hogy a maximális heti átlagos munkaidő számítására szolgáló referencia‑időszakot „rögzített” vagy „görgetett” alapon kívánják‑e meghatározni.

47.      Másodszor, ami azt az összefüggést illeti, amelybe a „referencia‑időszak” fogalma illeszkedik, először is meg kell jegyezni, hogy az uniós jogalkotó a 2003/88 irányelv több rendelkezésében használta e fogalmat azon időszak meghatározására, amelyen belül a maximális heti átlagos munkaidőt számítani kell.

48.      Így van ez a 2003/88 irányelv 16. cikkének b) pontjában, amely úgy rendelkezik, hogy a tagállamok a 6. cikk értelmében vett maximális heti munkaidő alkalmazásában négy hónapot meg nem haladó referencia‑időszakot állapíthatnak meg, valamint így van ez ezen irányelv 19. cikkének első bekezdésében, amely úgy rendelkezik, hogy a többek között a 17. cikk (3) bekezdésében biztosított, a 16. cikk b) pontjától való eltérési lehetőség nem vezethet hat hónapnál hosszabb referencia‑időszak kialakulásához.

49.      A 2003/88 irányelvben a „referencia‑időszak” fogalmát kifejezetten a maximális heti munkaidő számítása érdekében használják többek között a 17. cikk (5) bekezdésében az orvos gyakornokokra irányadó eltérés vonatkozásában, a 20. cikk (2) bekezdésében olyan munkavállalók vonatkozásában, akik elsősorban nyílt tengeri tevékenységet végeznek, a 21. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében a tagállamok lobogója alatt közlekedő tengerjáró halászhajók munkavállalói vonatkozásában, valamint a 22. cikk (1) bekezdésének a) és e) pontjában, amely a tagállamoknak biztosított azon lehetőségre vonatkozik, hogy szigorú feltételek mellett ne alkalmazzák a 2003/88 irányelv 6. cikkét. Mindazonáltal e rendelkezések nem nyújtanak semmilyen pontos útmutatást arra vonatkozóan, hogy a „referencia‑időszak” fogalmának „görgetett” vagy „rögzített” jellege van‑e.

50.      Az összefüggés szempontjából meg kell azt is jegyezni, hogy a 2003/88 irányelv a „referencia‑időszak” fogalmát más célból is használja, mint a maximális heti átlagos munkaidő számítása. Ekképpen egyfelől ezen irányelv 16. cikkének a) pontja meghatározza azt a referencia‑időszakot, amelyet a tagállamok az irányelvnek a minimális heti pihenőidőre vonatkozó 5. cikkének alkalmazásában megállapíthatnak, másfelől ugyanezen irányelv 16. cikkének c) pontja ugyanezt a fogalmat használja ezen irányelvnek az éjszakai munka időtartamára vonatkozó 8. cikkének alkalmazásában.

51.      Ami konkrétan a 2003/88 irányelv 5. cikkének és 16. cikkének a) pontja értelmében vett, minimális heti pihenőidő számítására vonatkozó „referencia‑időszak” fogalmát illeti, meg kell jegyezni, hogy a Bíróság 2017. november 9‑i Maio Marques da Rosa ítéletében (C‑306/16, EU:C:2017:844), konkrétan annak 43. pontjában úgy ítélte meg, hogy „a referencia‑időszakot e vonatkozásban olyan állandó időszakként lehet meghatározni, amelyen belül bizonyos óraszámú, egybefüggő pihenőidőt biztosítani kell, függetlenül attól, hogy a pihenőidő ezen óráit mely időpontban adják ki”.(19)

52.      A Bíróság által elfogadott e definícióra alapozva – amely mindazonáltal a 2003/88 irányelv 5. cikke szerinti minimális heti pihenőidőre vonatkozott – a Francia Köztársaság azt állítja, hogy az ezen irányelv 16. cikkének b) pontjában a maximális heti átlagos munkaidő számítására szolgáló referencia‑időszakot analógia útján rögzített időszakként kell meghatározni.

53.      E tekintetben meg kell azonban állapítani, hogy a Maio Marques da Rosa ügyben a Bíróság előtt tárgyalt kérdés eltért a jelen ügyben feltett kérdéstől. A Bíróságnak ugyanis az említett ügyben azt kellett meghatároznia, hogy a munkavállalót a 2003/88 irányelv 5. cikkének első bekezdése alapján megillető huszonnégy órás minimális, megszakítás nélküli heti pihenőidőt legkésőbb a hat egymást követő munkanapot követő napon ki kell‑e adni.

54.      E keretben a Bíróság megállapította, hogy az 5. cikkben szereplő hét napos időszakot „referencia‑időszaknak” lehet tekinteni, és e célból határozta meg – amint az a jelen indítvány 51. pontjából kitűnik – a „referencia‑időszak” fogalmát az „állandó időszak” kifejezést használva.

55.      Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Bíróság, amikor az „állandó” kifejezést használta e definícióban, nem szándékozott a tekintetben határozni, hogy a „referencia‑időszak” fogalmát úgy kell értelmezni, mint amelynek a kezdetének feltétlen állandónak kell lennie, azaz, hogy rögzített időpontnak kell megfelelnie. E kérdés egyébiránt nem is volt tárgya az előtte tárgyalt ügynek. Az „állandó” kifejezés használatával viszont véleményem szerint a Bíróság azt akarta mondani, hogy a referencia‑időszak állandó időszak abban az értelemben, hogy határozott időtartama van, a jelen esetben a 2003/88 irányelv 5. cikke értelmében hét napos időtartama. Egyébiránt hozzáteszem, hogy az említett Maio Marques da Rosa ítélet 43. pontjában a Bíróság e definíció hatályát kifejezetten korlátozottan „e vonatkozásban” – azaz a heti pihenőidőt szabályozó rendelkezés vonatkozásában – állapította meg.

56.      Ilyen körülmények között véleményem szerint – ellentétben azzal, amit a Francia Köztársaság állít – a Bíróságnak a Maio Marques da Rosa ítélet (C‑306/16, EU:C:2017:844) 43. pontjában a minimális heti pihenőidővel összefüggő „referencia‑időszak” fogalomra vonatkozóan elfogadott definíciójából nem lehet végső következtetéseket levonni arra a kérdésre vonatkozóan, hogy annak a referencia‑időszaknak, amelyet a tagállamok a 2003/88 irányelv értelmében a heti maximális munkaidő számítása érdekében használhatnak, „rögzített” vagy „görgetett” jellegűnek kell‑e lennie.

57.      Viszont ihletet lehet meríteni a Bíróság által az említett Maio Marques da Rosa ítéletben elfogadott definícióból a maximális heti munkaidővel összefüggő referencia‑időszak olyan határozott időtartamú időszakként való meghatározása érdekében, amelyen belül a heti átlagos munkaidő nem haladhat meg bizonyos óraszámot.

58.      A fentiekből következik, hogy a kontextus elemzése sem teszi lehetővé annak végleges megállapítását, hogy a maximális heti átlagos munkaidő számítására szolgáló „referencia‑időszak” fogalmát úgy kell‑e értelmezni, mint amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy azt „görgetett” módon határozzák meg, vagy hogy a tagállamoknak ezzel szemben lehetőségük van azt „rögzített” módon is meghatározni.

59.      Harmadszor, ami a 2003/88 irányelv célkitűzését illeti – amint arra a fenti 32. és 33. pontban emlékeztettem –, ez utóbbi célja hatékonyan védelmezni a munkavállalók biztonságát és egészségét.

60.      A 2003/88 irányelv ezen alapvető célkitűzésének a maximális heti munkaidőre vonatkozó szabályozás keretében betöltött központi szerepét mind a 2003/88 irányelv 6. cikkében szereplő azon kifejezett rendelkezés alátámasztja, amelynek értelmében a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket a maximális heti munkaidő vonatkozásában „a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével összhangban”(20), mind az, hogy a Bíróság a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontját több ízben olyan rendelkezésként jellemezte, amelynek teljes érvényesülését a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk, megakadályozva a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontjában meghatározott maximális heti munkaidő bármely túllépését.(21)

61.      A szóban forgó „referencia‑időszak” fogalmát tehát a 2003/88 irányelv ezen alapvető célkitűzése, illetve a tagállamoknak e célkitűzés teljesítésére irányuló azon kötelezettsége fényében kell értelmezni, hogy biztosítsák a 2003/88 irányelv maximális heti munkaidőre vonatkozó előírásainak teljes érvényesülését.

62.      E tekintetben meg kell jegyezni – amint azt a Bizottság helyesen kiemelte –, hogy a maximális heti munkaidő olyan számítási módszere, amely görgetett alapú referencia‑időszakot használ, optimális módon szolgálja a 2003/88 irányelvnek a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére irányuló alapvető célkitűzését.

63.      Egyfelől ugyanis ilyen számítási módot alkalmazva a referencia‑időszak kezdete nincsen rögzítve, hanem az idő múlásának függvényében változik, amely folytán az ilyen esetben a maximális heti átlagos munkaidő biztosítva van, függetlenül az időszak kezdő időpontjával kapcsolatos választástól. Másképpen kifejezve, az ilyen módszer garantálja, hogy a maximális heti átlagos munkaidő mindenkor biztosítva legyen.

64.      Másfelől az ilyen módszer választása révén elkerülhető, hogy két egymást követő referencia‑időszak folyamán a munkavállaló számára az intenzív munkával töltött időszakok megszakítás nélkül kövessék egymást, e módszer választása megszünteti tehát azt a kockázatot, hogy a munkavállaló hosszabb időszakokon keresztül meghaladja átlagban a heti negyvennyolc órás munkaidő‑maximumot, és ezáltal azt a kockázatot is, hogy olyan helyzetek álljanak elő, amelyekben noha formálisan tiszteletben tartották a maximális munkaidőt, a munkavállaló biztonsága és egészsége veszélybe kerül.(22)

65.      Viszont kevésbé egyértelmű a kérdés a maximális heti átlagos munkaidő olyan számítási módszerének alkalmazásával kapcsolatban, amely „rögzített” referencia‑időszakot használ, amelynek kezdő időpontja tehát rögzített időpontnak felel meg. Annak értékelése érdekében, hogy összeegyeztethető‑e az ilyen módszer alkalmazása a 2003/88 irányelvvel, úgy vélem, hogy két megfontolásból kell kiindulni.

66.      Először is, amint azt a fenti 40–41. pontban megjegyeztem, a 2003/88 irányelv bizonyos rugalmasságot enged a tagállamoknak a rendelkezéseinek végrehajtásával kapcsolatban, amely folytán a tagállamok rendelkeznek bizonyos mérlegelési mozgástérrel e végrehajtás módjával kapcsolatban. E rugalmasság lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az említett irányelv átültetésére szolgáló nemzeti rendelkezésekben figyelembe vegyék többek között általános jellegű érdekek – mint a közrend – védelmét vagy olyan meghatározott tevékenységek jellegzetességeit, amelyek bizonyos rugalmasságot kívánnak meg a munkaidő‑szervezésben. A 2003/88 irányelv 5. fejezete egyébiránt erre tekintettel ír elő eltérési lehetőségeket bizonyos rendelkezéseitől, illetve kivételeket azok alól.

67.      Amint az kifejezetten kitűnik a 2003/88 irányelv (15) preambulumbekezdéséből, kétségtelen, hogy e rugalmasságnak abszolút korlátját képezi a 2003/88 irányelv elsődleges célkitűzésének tiszteletben tartására irányuló követelmény, e rugalmasság tehát nem vezethet olyan helyzetekhez, amelyekben megsértik a munkavállaló biztonságának és egészségének az említett irányelv által biztosított védelmére vonatkozó kötelezettséget.

68.      Másodszor a maximális heti átlagos munkaidő olyan számítási módszerének választása, amely „rögzített” referencia‑időszakot használ, nem jelenti automatikusan e kötelezettség megsértését. A maximális heti átlagos munkaidő számításakor alkalmazandó referencia‑időszak „rögzített” vagy „görgetett” jellegének megválasztása ugyanis csupán egy elem a többi közül – mint a heti maximális munkaórák száma vagy a referencia‑időszak hossza –, amelyet a munkaidő‑szervezésre vonatkozó nemzeti rendelkezésekben figyelembe vesznek. A munkaidő‑szervezés olyan rendszere, amely görgetett alapon számított referencia‑időszakot használ, ekképpen nem feltétlenül nyújt mindig több védelmet a munkavállalóknak, mint az olyan rendszer, amely rögzített alapon számított referencia‑időszakot használ, amint azt a Bíróság előtti eljárás során bemutatott bizonyos példák is mutatták.(23)

69.      Kétségtelen, hogy amennyiben a tagállam olyan munkaidő‑szervezési rendszert választ, amely „rögzített” referencia‑időszakot használ, különösen, ha annak hosszú az időtartama és erre eltérést engedő rendszer keretében kerül sor, fennáll annak kockázata, hogy a tárgyalás során felhozott hipotetikus helyzethez(24) hasonló helyzetek álljanak elő, amelyekben a munkavállaló biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó kötelezettségek tiszteletben tartása nem biztosított. Márpedig, amint az a jelen indítvány 35–39. pontjából, valamint 60. pontjából kitűnik, a tagállam köteles biztosítani, hogy ilyen helyzetek ne állhassanak elő. A tagállamokat ugyanis eredménykötelezettség terheli arra vonatkozóan, hogy biztosítsák egyfelől a 2003/88 irányelv azon szabályának a teljes érvényesülését, amelyik 48 órás maximumot ír elő a heti átlagos munkaidőre, másfelől az e szabály révén a munkavállalóknak nyújtott jogok ilyen érvényesülését.

70.      Véleményem szerint a fenti megfontolásokból következik, hogy noha a maximális heti munkaidő olyan számítási módszere, amely görgetett alapú referencia‑időszakot használ, optimális módon biztosítja a biztonság és az egészség védelmével kapcsolatos kötelezettségek tiszteletben tartását, és ekképpen elsődleges választásnak minősül a 2003/88 irányelv releváns rendelkezéseinek nemzeti jogba történő átültetése vonatkozásában, különösképpen az ezen irányelv 17. cikke szerinti eltérést engedő rendszer esetében, ez nem jelenti azt, hogy a tagállamok mérlegelési mozgásterükben ne írhatnák elő rögzített referencia‑időszak használatát, feltéve, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségek tiszteletben tartását biztosítják.

71.      Ilyen helyzetben e kötelezettségek tiszteletben tartása véleményem szerint kettős követelménnyel jár.

72.      Először is, ha a tagállam a maximális heti munkaidő számítására olyan módszert ír elő, amely rögzített alapú referencia‑időszakot használ, különösen fontos, hogy a tagállam biztosítsa olyan hatékony és megelőző jellegű munkaszervezési, ellenőrzési és biztosítási eszközök fennállását, illetve életbe léptetését, amelyek lehetővé teszik annak megakadályozását, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségek megsértését megvalósító helyzetek álljanak elő a munkaidő megszervezése miatt. A tagállam választja meg azokat a megelőzési mechanizmusokat, amelyeket e célból megfelelőnek tart. Ezen eszközöknek mindazonáltal garantálniuk kell a munkavállalóknak a 2003/88 irányelv, valamint az Alapjogi Charta 31. cikkének (2) bekezdése által biztosított maximális heti átlagos munkaidőhöz való jog hatékony érvényesülését.

73.      Másfelől a tagállamnak arról is meg kell győződnie, hogy amennyiben e megelőző mechanizmusok nem bizonyulnak hatékonynak, és bevezetésük ellenére a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségek megsértését megvalósító helyzet áll mégis elő, a munkavállaló számára ex post elérhető a hatékony – mind a belső vagy a közigazgatási, mind a bírósági – jogorvoslat lehetősége, amely révén késedelem nélkül felszámoltathatja az említett kötelezettségek megsértését megvalósító esetleges helyzetet.

74.      Összefoglalva, ha a tagállam a nemzeti jogszabályában a maximális heti munkaidő számítására olyan módszert előírását választja, amely rögzített alapú referencia‑időszakot használ, különösen olyan helyzetekben, amikor ezen időszak hosszú és eltérést engedő rendszert érint, akkor biztosítania kell, hogy léteznek olyan szervezeti, eljárási és bírósági mechanizmusok, amelyek alkalmasak in concreto annak garantálására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségeket hatékonyan tiszteletben tartják a munkaidő‑szervezésben, illetve hogy a munkaidő‑szervezésre irányadó e kötelezettségek megsértését megvalósító helyzetek nem állnak elő, vagy ha mégis előállnak, késedelem nélkül megszüntetik azokat.

75.      Végső soron a nemzeti bíróság feladata annak értékelése az előtte folyamatban lévő konkrét ügyben, hogy amennyiben a tagállam „rögzített” alapon meghatározott referencia‑időszak használatát választotta, léteznek‑e ilyen hatékony mechanizmusok, és hogy a fent említett kettős követelmény teljesül‑e, amely folytán az előtte vitatott nemzeti jogszabály összeegyeztethetőnek minősíthető az uniós joggal, és különösen a 2003/88 irányelvvel.

D.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

76.      A fenti megfontolások, illetve a 2003/88 irányelv szerint alkalmazott, a maximális heti átlagos munkaidő számítására szolgáló „referencia‑időszak” fogalmának általam javasolt értelmezése fényében úgy vélem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekre úgy kell válaszolni, hogy a tagállamok az ezen irányelv által részükre biztosított rugalmasság keretében a maximális heti átlagos munkaidő számítására szabadon dönthetnek akár „görgetett” alapon, akár „rögzített” alapon meghatározott referencia‑időszakot használó módszer választása mellett.

77.      Ha a tagállam azonban „rögzített” alapon meghatározott referencia‑időszak használatát választja, akkor biztosítania kell, hogy olyan szervezeti, eljárási és bírósági mechanizmusokat vezetnek be, amelyek alkalmasak in concreto annak garantálására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségeket hatékonyan tiszteletben tartják a munkaidő‑szervezésben, illetve hogy e kötelezettségek megsértését megvalósító helyzetek nem állnak elő, vagy ha előállnak, késedelem nélkül és hatékonyan meg lehet azokat szüntetni.

78.      A kérdést előterjesztő, a nemzeti jog értelmezésére egyedül hatáskörrel rendelkező bíróságnak kell meghatároznia, hogy a nemzeti szabályozás eleget tesz‑e e követelményeknek.

79.      Mindazonáltal az említett bíróság az elvégezni kért értékelésben figyelembe veheti majd a Bíróság által az értelmezéshez adott információkat. Erre tekintettel, annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság részére a lehető leghasznosabb választ lehessen adni ahhoz, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben határozni tudjon, a következő néhány megfontolás bizonyulhat relevánsnak.

80.      A Bíróság előtt lefolytatott írásbeli és szóbeli eljárás során szolgáltatott információk alapján ugyanis a jelen ügyben kételkedni lehet abban, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségek tiszteletben tartására irányuló kettős követelmény teljesülése biztosított. Ekképpen egyfelől nem tűnik úgy, hogy létezik olyan hatékony megelőző ellenőrzési rendszer, amely biztosítani tudja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt vitatott jogszabályban szereplőhöz hasonló, eltérést engedő rendszer keretében ne álljanak elő olyan helyzetek, amelyekben nem garantált az érintett munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségek tiszteletben tartása. Előadásra került ugyanis, hogy ellentétben a magánszektorban fennálló helyzettel, nem létezik olyan független szervezet, amely közvetlenül beavatkozhat, és arra utasíthatja a munkáltatót, hogy szüntesse meg az említett kötelezettségek megsértését megvalósító helyzeteket, és hogy lényegében lehetetlen az ilyen helyzeteket megszüntetni.

81.      Másfelől előadásra került, hogy az említett kötelezettségek megsértését megvalósító helyzetek megszüntetésére irányuló ex post közigazgatási és bírósági jogorvoslati rendszerek szintén nem hatékonyak. Úgy tűnik ugyanis, hogy a fellebbezésekre általában nem érkezik válasz, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelmek nagyon szigorú feltételekhez kötöttek, és ily módon ritkán adnak azoknak helyt, és hogy a közigazgatási bíróságok előtti kereseteket egy–négy éves időtartam alatt bírálják el, amely folytán lényegében a védelem egyetlen formája, amellyel a munkavállalók valójában rendelkeznek, az esetleges ex post kártérítés.

82.      Nyilvánvalóan a kérdést előterjesztő bíróság feladata értékelni, hogy megfelelő szervezeti, eljárási és bírósági mechanizmusokat vezettek‑e be, amelyek alkalmasak in concreto annak biztosítására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségeket hatékonyan tiszteletben tartják. Ilyen garanciák hiányában azonban a szóban forgó nemzeti jogszabályban szereplőhöz hasonló, „rögzített” alapon meghatározott referencia‑időszak előírása az uniós joggal összeegyeztethetetlennek tűnik.

IV.    Végkövetkeztetés

83.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által elé terjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkének b) pontját, 16. cikkének b) pontját, 17. cikkének (3) bekezdését és 19. cikkének első bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok a maximális heti átlagos munkaidő számítására szabadon dönthetnek akár „görgetett” alapon, akár „rögzített” alapon meghatározott referencia‑időszakot használó módszer választása mellett. Ha a tagállam azonban „rögzített” alapon meghatározott referencia‑időszak használatát választja, akkor biztosítania kell, hogy olyan szervezeti, eljárási és bírósági mechanizmusokat vezetnek be, amelyek alkalmasak in concreto annak garantálására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével kapcsolatos kötelezettségeket hatékonyan tiszteletben tartják a munkaidő‑szervezésben, illetve hogy e kötelezettségek megsértését megvalósító helyzetek nem állnak elő, vagy ha előállnak, késedelem nélkül és hatékonyan meg lehet azokat szüntetni. A kérdést előterjesztő, a nemzeti jog értelmezésére egyedül hatáskörrel rendelkező bíróságnak kell meghatároznia, hogy a nemzeti szabályozás eleget tesz‑e e követelményeknek.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2003. L 299., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.).


3      2000. augusztus 25‑i décret relatif à l’aménagement et à la réduction du temps de travail dans la fonction publique de l’État et dans la magistrature (a munkaidőnek a közszolgálatban, valamint a bíróságon és az ügyészségen történő szervezéséről és csökkentéséről szóló, 2000. augusztus 25‑i rendelet; a továbbiakban: 2000‑815. sz. rendelet).


4      Lásd e tekintetben: 2017. november 9‑i Maio Marques da Rosa ítélet (C‑306/16, EU:C:2017:844, 35. és 36. pont).


5      Lásd: 2017. november 9‑i Maio Marques da Rosa ítélet (C‑306/16, EU:C:2017:844, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


6      A második előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés ugyanis magában foglalja azt az eshetőséget, hogy az eltérést engedő szabályozás keretében használt „referencia‑időszak” fogalmának rögzített jellege van abban az esetben, ha az általános szabályozás esetén használt fogalom görgetett jellegű lenne.


7      Lásd többek között: 2010. október 14‑i Fuß ítélet (C‑243/09, EU:C:2010:609, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2015. szeptember 10‑i Federación de Servicios Privados del sindicato Comisiones obreras ítélet (C‑266/14, EU:C:2015:578, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


8      Uo.


9      Lásd ebben az értelemben: 2010. október 14‑i Fuß ítélet (C‑243/09, EU:C:2010:609, 33. pont).


10      Lásd többek között: 2010. október 14‑i Fuß ítélet (C‑243/09, EU:C:2010:609, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2015. december 23‑i Bizottság kontra Görögország ítélet (C‑180/14, nem tették közzé, EU:C:2015:840, 34. pont). A tagállamok azon kötelezettségét illetően, hogy biztosítsák a 2003/88 irányelv hatékony érvényesülését, lásd a CCOO ügyre vonatkozó, 2019. január 31‑i indítványom 45–54. pontjában szereplő megfontolásokat (C‑55/18, ECLI:EU:C:2019:87, valamint ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


11      Lásd ebben az értelemben, a 2000. június 22‑i 2000/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2000. L 195., 41. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 27. o.) módosított, a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 1993. november 23‑i 93/104/EK tanácsi irányelvet (HL 1993. L 307., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 197. o.; a továbbiakban: 93/104 irányelv) illetően, amely irányelvnek a releváns rendelkezései a 2003/88 irányelv rendelkezéseivel lényegében azonos módon kerültek megfogalmazásra: 2006. szeptember 7‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑484/04, EU:C:2006:526, 37. pont). Kiemelés tőlem.


12      Lásd ebben az értelemben, a 93/104 irányelvet illetően: 2004. október 5‑i Pfeiffer és társai ítélet (C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 104. pont).


13      Lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 7‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑484/04, EU:C:2006:526, 39. pont); kiemelés tőlem.


14      Lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 7‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet (C‑484/04, EU:C:2006:526, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


15      Lásd: 2017. november 9‑i Maio Marques da Rosa ítélet (C‑306/16, EU:C:2017:844, 46. pont).


16      Ami a 2003/88 irányelv által a tagállamoknak biztosított mérlegelési mozgásteret illeti, lásd továbbá a fenti 10. lábjegyzetben hivatkozott, CCOO ügyre vonatkozó indítványom 86. és azt követő pontjait.


17      Lásd ebben az értelemben: 2017. november 9‑i Maio Marques da Rosa ítélet (C‑306/16, EU:C:2017:844, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


18      Lásd ebben az értelemben: 2011. március 4‑i Grigore végzés (C‑258/10, nem tették közzé, EU:C:2011:122, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); a 93/104 irányelvet illetően: 2005. december 1‑jei Dellas és társai ítélet (C‑14/04, EU:C:2005:728, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


19      Kiemelés tőlem.


20      E tekintetben megjegyzem, hogy még akkor is, amikor a 2003/88 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésében megadja azt a lehetőséget a tagállamnak, hogy ne alkalmazza a 6. cikket, a tagállam mégis kifejezetten köteles tiszteletben tartani a „a munkavállalók biztonság‑ és egészségvédelméről szóló általános elveket”. E tekintetben lásd szintén: 2010. október 14‑i Fuß ítélet (C‑243/09, EU:C:2010:609, 34. pont, in fine).


21      Lásd: 2004. október 5‑i Pfeiffer és társai ítélet (C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 118. pont); 2010. október 14‑i Fuß ítélet (C‑243/09, EU:C:2010:609, 51. pont). Ekképpen ítélte úgy a Bíróság, figyelembe véve ezen alapvető célkitűzés teljesítését, hogy a tagállamok egyoldalúan nem határozhatják meg úgy az említett rendelkezés hatályát, hogy a munkavállalók maximum48 órás heti munkaidőhöz való jogának alkalmazását különböző feltételektől vagy korlátozásoktól tegyék függővé (uo., 99., illetve 52. pont), és ezért ismerte el, hogy a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontja közvetlenül biztosít jogokat, amelyeknek hatékony érvényesülését a belső jogrendszernek teljes mértékben biztosítania kell (2010. október 14‑i Fuß ítélet [C‑243/09, EU:C:2010:609, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat]). Lásd továbbá a jelen indítvány 35–39. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


22      Lásd a lenti 24. lábjegyzetben szereplő példát.


23      A Bizottság észrevételeiben e tekintetben helyesen jegyezte meg, hogy például az a munkavállaló, akire olyan nemzeti jogszabály vonatkozik, amely három hetes rögzített referencia‑időszak alatt számítandó, a 2003/88 irányelv 6. cikkének b) pontjában előírt 48 órás maximumnál jóval alacsonyabb maximális heti munkaidőt határoz meg, jobban védve lenne, mint az a munkavállaló, amelyikre olyan negyvennyolc órás heti maximális munkaidő vonatkozik, amelyet hat hónapos görgetett referencia‑időszak alapján számítanak.


24      A tárgyalás során a Bíróság előtti szóbeli szakaszban részt vevő felek közti vita egy olyan hipotetikus helyzetre vonatkozó példa kapcsán bontakozott ki, amelyben a rögzített hat naptári hónapos (január 1‑jétől június 30‑áig tartó) időszakban a munkavállaló hetente 36 órát dolgozik az első három hónap során és hetente 60 órát a második három hónap során, ami 48 órás heti átlagot jelent a hat hónapra vetítve, és amely példában a következő rögzített naptári (július 1‑jétől december 31‑éig tartó) időszakban a munkavállaló hetente 60 órát dolgozik az első három hónap során és hetente 36 órát a második három hónap során (ami szintén 48 órás heti átlagot jelent a hat hónapra vetítve). Ilyen esetben mindkét ilyen egymást követő rögzített naptári időszakban a heti átlagos munkaidő valóban heti 48 óra. Ha figyelembe vesszük azonban az április 1‑je és szeptember 30. közt ledolgozott munkaórákat, megállapítható, hogy a munkavállaló heti 60 órát dolgozott hat hónapon keresztül. A felek mind egyetértettek abban, hogy egy ilyen helyzet a hipotetikusan érintett munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó kötelezettség megsértését jelentené.