Language of document : ECLI:EU:C:2019:325

Ideiglenes változat

EVGENI TANCHEV

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. április 11.(1)

C619/18. sz. ügy

Európai Bizottság

kontra

Lengyel Köztársaság

„Tagállami kötelezettségszegés – EUMSZ 258. cikk – EUSZ 7. cikk – Jogállamiság – Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése – A hatékony bírói jogvédelem elve – A bírói függetlenség és a bírák elmozdíthatatlanságának elve – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 47. és 51. cikk – A hivatalban lévő legfelsőbb bírósági bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó nemzeti intézkedések – Átmeneti időszak hiánya – A legfelsőbb bírósági bírák aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosító nemzeti intézkedések”






I.      Bevezetés

1.        A jelen ügyben a Bizottság az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást indított a Lengyel Köztársasággal szemben, mert ez utóbbi nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit, mivel a Sąd Najwyższyre (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) 2018. április 3. előtt kinevezett bírák nyugdíjkorhatárát csökkentő nemzeti intézkedések sértik a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, másrészt mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosító nemzeti intézkedések sértik a bírói függetlenség elvét.

2.        Ez az ügy tulajdonképpen arra kínál lehetőséget a Bíróságnak, hogy az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt indított közvetlen keresettel összefüggésben először hozzon döntést arról, hogy mennyiben egyeztethetőek össze az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiben a jogállamiság uniós jogrendben való tiszteletben tartásának biztosítására meghatározott normákkal a valamely tagállam által az igazságszolgáltatási rendszerének felépítése vonatkozásában hozott egyes rendelkezések.(2) A jelen ügy emellett felvet néhány fontos kérdést is az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdése tárgyi hatályát illetően a Charta 47. cikkének tárgyi hatályával összefüggésben, továbbá az EUMSZ 258. cikk szerinti és az EUSZ 7. cikk szerinti eljárás közötti kapcsolatot illetően is.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

3.        Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése a következőt írja elő:

„A tagállamok megteremtik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek.”

B.      A lengyel jog

4.        Az Ustawa z dnia 23 listopada 2002 r. o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. november 23‑i módosított törvény, Dz. U. 2002, 240. sz., 2052. tétel) (a továbbiakban: a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. évi törvény) 30. cikkének (1) bekezdése a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát 70 évben állapította meg, kivéve ha a 70. életév betöltése előtt legalább 6 hónappal az adott bíró nyilatkozatot nyújtott be a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökéhez, amelyben kifejezésre juttatja azon szándékát, hogy tisztségét továbbra is be kívánja tölteni, és igazolást nyújtott be egészségi állapotáról. Ebben az esetben az említett törvény 30. cikkének (5) bekezdése értelmében az adott bíró 72 éves koráig automatikusan betölthette tisztségét.

5.        2017. december 20‑án a köztársasági elnök aláírta az Ustawa z dnia 8 grudnia 2017 r. o Sądzie Najwyższymet (a legfelsőbb bíróságról szóló 2017. december 8‑i módosított törvény, Dz. U. 2018, 5. tétel, a továbbiakban: a legfelsőbb bíróságról szóló törvény), amely 2018. április 3‑án lépett hatályba.

6.        A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikkének (1)–(4) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)      A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái a 65. életévük betöltésének napján nyugállományba kerülnek, kivéve ha a 65. életév betöltése előtt legkorábban tizenkét hónappal, legkésőbb pedig hat hónappal olyan nyilatkozatot tesznek, amelyben kifejezésre juttatják, hogy továbbra is el kívánják látni feladataikat, továbbá ha a valamely bírói álláshelyre pályázó személyekre irányadó feltételeknek megfelelően kiállított olyan igazolást mutatnak be, amely tanúsítja, hogy egészségi állapotuknál fogva alkalmasak a bírói tisztség további betöltésére, és ha a Lengyel Köztársaság elnöke engedélyezi, hogy a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróságon) továbbra is ellássák hivatali feladataikat.

(1a)      Az engedély megadása előtt a Lengyel Köztársaság elnöke kikéri a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalását. A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az attól a naptól számított 30 napos határidőn belül küldi meg az állásfoglalását a Lengyel Köztársaság elnökének, amikor az elnök felhívta e tanácsot az állásfoglalásra. Ha a nemzeti igazságszolgáltatási tanács a második mondatban megállapított határidőn belül nem küldi meg az állásfoglalását, azt kedvezőnek kell tekinteni.

(1b)      A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az (1a) bekezdés szerinti állásfoglalás elfogadása során figyelembe veszi a bírósági szervezetrendszer érdekét vagy valamely jelentős társadalmi érdeket, különösen a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) tagjainak észszerű beosztását vagy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bizonyos tanácsainak munkaterhéből eredő szükségleteket.

(2)      Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot és igazolást a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökéhez kell benyújtani, aki azokat állásfoglalásával együtt haladéktalanul továbbítja a Lengyel Köztársaság elnökének. A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnöke a saját nyilatkozatát és igazolását a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) kollégiumának állásfoglalásával együtt közli a Lengyel Köztársaság elnökével.

(3)      A Lengyel Köztársaság elnöke a nemzeti igazságszolgáltatási tanács (1a) bekezdés szerinti állásfoglalása beérkezésének napjától vagy annak a határidőnek a lejártától számított három hónapos határidőn belül engedélyezheti a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája számára a feladatainak további ellátását, amelyen belül ezt az állásfoglalást közölni kell. Ha az első mondatban megállapított határidőn belül nem kerül sor az engedély megadására, a bírót a 65. életéve betöltésének napjától nyugállományban lévőnek kell tekinteni. Ha a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) valamely bírája a megbízatásának meghosszabbítására irányuló eljárás befejezését megelőzően betölti az (1) bekezdésben megállapított életévet, az említett eljárás lezárásáig továbbra is hivatalban marad.

(4)      Az (1) bekezdés szerinti engedély megadása 3 évre szól, amely időtartam egy alkalommal meghosszabbítható. A (3) bekezdésben foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók. Minden olyan bíró, akinek engedélyezték, hogy a Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróságon) továbbra is ellássa a feladatait, a 65. életévének betöltésétől bármikor nyugállományba vonulhat; ennek érdekében nyilatkozatot kell benyújtania a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökéhez, aki azt haladéktalanul továbbítja a Lengyel Köztársaság elnökének. A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnöke közvetlenül a Lengyel Köztársaság elnökéhez nyújtja be a nyilatkozatát.”

7.        A legfelsőbb bíróságról szóló törvény 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése a következőképpen szól:

„(1)      A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bírái, akik a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában betöltötték a 65. életévüket, vagy akik az e hatálybalépéstől számított három hónapos határidőn belül betöltik azt, az e három hónapos határidő lejártát követő naptól nyugállományba kerülnek, kivéve ha a jelen törvény hatálybalépésétől számított 1 hónapos határidőn belül előterjesztik a 37. cikk (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot és igazolást, továbbá ha a Lengyel Köztársaság elnöke engedélyezi számukra, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírájaként továbbra is ellássák feladataikat. A 37. cikk (2)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.

(1a)      A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bírái, akik a jelen törvény hatálybalépésétől számított három hónapos határidő lejártát követően és az e hatálybalépéstől számított tizenkét hónapos határidő lejártát megelőzően betöltik a 65. életévüket, tizenkét hónappal e hatálybalépést követően nyugállományba kerülnek, kivéve ha e határidőn belül előterjesztik a 37. cikk (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot és igazolást, továbbá ha a Lengyel Köztársaság elnöke engedélyezi számukra, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírájaként továbbra is ellássák feladataikat. A 37. cikk (1a)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.”

8.        A Ustawa z dnia 10 maja 2018 r. o zmianie ustawy – Prawo o ustroju sądów powszechnych, ustawy o Sądzie Najwyższym oraz niektórych innych ustaw (a rendes bíróságok szervezetéről szóló törvény, a legfelsőbb bíróságról szóló törvény és egyes más törvények módosításáról szóló, 2018. május 10‑i törvény; Dz. U. 2018, 1045. tétel) a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosításáról szóló rendelkezések mellett a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bírái aktív bírósági szolgálatának meghosszabbítására vonatkozó eljárást szabályozó önálló rendelkezéseket tartalmaz, akik a nyugdíjkorhatárt legkésőbb 2018. július 3‑án elérik. E törvény 5. cikke kimondja:

„A Lengyel Köztársaság elnöke állásfoglalás céljából haladéktalanul továbbítja a nemzeti igazságszolgáltatási tanácsnak a [legfelsőbb bíróságról] szóló törvény 37. cikkének (1) bekezdése és 111. cikkének (1) bekezdése szerinti azon nyilatkozatokat, amelyeket a jelen törvény hatálybalépéséig még nem vizsgált meg. A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az attól a naptól számított 30 napos határidőn belül fogadja el az állásfoglalását, amikor a Lengyel Köztársaság elnöke felhívta e tanácsot az állásfoglalásra. A Lengyel Köztársaság elnöke a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalása beérkezésének napjától, vagy annak a határidőnek a lejártától számított 60 napos határidőn belül engedélyezheti a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája számára a feladatainak további ellátását, amelyen belül ezt az állásfoglalást közölni kell. A [legfelsőbb bíróságról] szóló, a jelen törvénnyel módosított törvény 37. cikkének (2)–(4) bekezdésében foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.”

9.        2018. december 17‑én a köztársasági elnök aláírta az Ustawa z dnia 21 listopada 2018 r. o zmianie ustawy o Sądzie Najwyższymet (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosításáról szóló 2018. november 21‑i törvény, Dz. U. 2018, 2507. tétel, a továbbiakban: 2018. november 21‑i törvény), amely 2019. január 1‑jén lépett hatályba. E törvény 1. cikke értelmében a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikkének (1a)–(4) bekezdése és 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése hatályát veszti, és az említett törvény 2. cikke értelmében a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráit, köztük a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökeként kijelölt bírákat is, akik a legfelsőbb bíróságról szóló törvény e rendelkezései értelmében nyugállományba kerültek, visszahelyezték hivatalukba, és úgy kell tekinteni, mintha a tisztség betöltése folyamatos lett volna.

III. A pert megelőző eljárás

10.      Bár a Bizottság az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése szerinti mechanizmust 2017. december 20‑án indította meg,(3) 2018. július 2‑án az EUMSZ 258. cikknek megfelelően felszólító levelet küldött Lengyelországnak a legfelsőbb bíróságról szóló törvénynek és a 2018. május 10‑i módosító törvénynek (a továbbiakban: vitatott intézkedések) az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésével és a Charta 47. cikkével való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, és felszólította, hogy 1 hónapon belül tegye meg észrevételeit.

11.      Lengyelország 2018. augusztus 2‑i levelével válaszolt e felszólító levélre. Vitatta a Bizottság állításait és az eljárás megszüntetését kérte.

12.      2018. augusztus 14‑én a Bizottsággal indokolással ellátott véleményt küldött Lengyelországnak, amelyben azt állította, hogy Lengyelország nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit. Felszólította Lengyelországot, hogy az indokolással ellátott vélemény kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tegyen eleget az abban foglaltaknak.

13.      2018. szeptember 14‑én Lengyelország válaszolt az indokolással ellátott véleményre, megismételve azon álláspontját, hogy a kötelezettségszegésére vonatkozó állítások megalapozatlanok, és kérte az eljárás megszüntetését.

IV.    A Bíróság előtti eljárás

14.      A Bizottság 2018. október 2‑án benyújtott keresetlevelével megindította a Bíróság előtt az EUMSZ 258. cikk szerinti jelen eljárást. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

–        állapítsa meg, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentette, és ezt a nyugdíjkorhatárt a Sąd Najwyższyre (legfelsőbb bíróság) 2018. április 3‑ig kinevezett bírákra alkalmazta, továbbá mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit;

–        a Lengyel Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

15.      A 2018. december 17‑én benyújtott ellenkérelmében a Lengyel Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

–        a jelen keresetet, mint nyilvánvalóan megalapozatlant, teljes egészében utasítsa el, és

–        a Bizottságot kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

16.      A Bizottság egy 2018. október 2‑án benyújtott dokumentummal az EUMSZ 279. cikk szerinti és az eljárási szabályzat 160. cikkének (2) és (7) bekezdése szerinti ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be, amelyben arra kéri a Bíróságot, hogy kötelezze Lengyelországot a következőkre: először is, függessze fel a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikke (1)–(4) bekezdésének, továbbá 111. cikke (1) és (1a) bekezdésének, a 2018. május 10‑i módosító törvény 5. cikkének, valamint az e rendelkezések alapján hozott összes intézkedésnek az alkalmazását; másodszor, tegye meg az annak biztosításához szükséges összes intézkedést, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) említett rendelkezések által érintett bírái ugyanazon tisztségben teljesíthessenek szolgálatot, és ugyanazon jogok és foglalkoztatási feltételek illessék meg őket, mint amilyenekben 2018. április 3. előtt részesültek; harmadszor, tartózkodjon minden olyan intézkedéstől, amely a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) olyan bíráinak a helyére nevez ki bírákat vagy új első elnököt, akiket a kötelezettségszegés alapjául szolgáló rendelkezések érintenek; és negyedszer havi rendszerességgel tájékoztassa a Bizottságot minden olyan intézkedésről, amelyet annak érdekében tesz, hogy teljes mértékben eleget tegyen e végzésnek.

17.      A Bizottság emellett az eljárási szabályzat 160. cikkének (7) bekezdése alapján azt kérte, hogy a Bíróság a fenti ideiglenes intézkedéseket még azelőtt rendelje el, hogy Lengyelország benyújtaná észrevételeit, tekintettel arra, hogy az uniós jog alkalmazásának kontextusában fennáll a hatékony bírói jogvédelem elve súlyos és helyrehozhatatlan sérülésének azonnali kockázata.

18.      A 2018. október 19‑i végzésével a Bíróság elnökhelyettese az ideiglenes intézkedés iránti eljárást befejező végzés meghozataláig ideiglenesen helyt adott e kérelemnek.(4)

19.      2018. október 22‑én benyújtott kérelmével Magyarország annak megengedését kérte, hogy az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban Lengyelország támogatása végett beavatkozhasson. A beavatkozást az eljárás szóbeli szakasza tekintetében a 2018. október 30‑i határozattal megengedték.

20.      2018. október 23‑án a Bíróság elnökhelyettese az eljárási szabályzat 161. cikkének (1) bekezdésével összhangban az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a Bíróság elé utalta, amely az ügyet jelentőségére tekintettel az eljárási szabályzat 60. cikke (1) bekezdésének megfelelően a nagytanács elé utalta.

21.      2018. december 17‑i végzésével a Bíróság az ügy érdemében történő ítélethozatalig teljes mértékben helyt adott a Bizottság ideiglenes intézkedés iránti kérelmének.(5)

22.      Ezenfelül 2018. október 2‑án a Bizottság arra kérte a Bíróságot, hogy a jelen ügyet az alapokmány 23a. cikke és az eljárási szabályzat 133. cikke szerinti gyorsított eljárásban bírálja el. A Bíróság elnöke 2018. november 15‑i végzésével e kérelemnek helyt adott.(6)

23.      2018. október 24‑én benyújtott kérelmével Magyarország annak megengedését kérte, hogy Lengyelország támogatása végett az eljárásba beavatkozhasson. 2018. december 19‑én a Bíróság elnöke az eljárási szabályzat 134. cikke alapján úgy határozott, hogy nem engedélyezi válasz, viszonválasz vagy beavatkozási beadvány benyújtását. A beavatkozást az eljárás szóbeli szakasza tekintetében a 2019. január 9‑i határozattal megengedték.

24.      A 2019. február 12‑én tartott tárgyaláson a Bizottság, Lengyelország és Magyarország is előadta szóbeli észrevételeit.

V.      A felek érvei

A.      A Bizottság

25.      A Bizottság a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy a jelen eljárásban kifogásolt, legfelsőbb bíróságról szóló törvény rendelkezéseit a 2018. november 21‑i törvény módosította, nem egyértelmű, hogy ez a törvény megszünteti‑e az állítólagos uniós jogi jogsértéseket, és továbbra is mindenképpen érdek fűződik ahhoz, hogy az ügyben a bírói függetlenségnek az uniós jogrendben betöltött jelentős szerepére tekintettel döntés szülessen.

26.      A Bizottság a tárgyaláson ezenfelül hangsúlyozta, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata(7) alapján a vitatott intézkedések az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének hatálya alá tartoznak, és a Charta 47. cikke annyiban releváns, hogy ez a cikk a függetlenség és pártatlanság követelményét átemeli az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésébe. Ez azt jelenti, hogy a Charta 51. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazandó, így a Bizottság a jelen eljárás megindításával semmiképpen nem terjeszti ki az Unió hatáskörét az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésébe ütköző módon.

27.      Első kifogásával a Bizottság azt állítja, hogy a Sąd Najwyższyra (legfelsőbb bíróság) 2008. április 3. előtt kinevezett legfelsőbb bírósági bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésével a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikkének (1) bekezdése, valamint 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése sérti a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, amely a bírói függetlenség lényegi eleme. Bár nem zárja ki azokat a rendszereket, amelyekben valamely bíró nyugdíjkorhatára nem egyezik meg azzal, amely az adott bíró kinevezésekor hatályban volt, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének való megfeleléshez megfelelő biztosítékokat, így például átmeneti intézkedéseket vagy fokozatosságot kell alkalmazni, annak érdekében, hogy az ilyen rendszereket ne a bíróságok összetételének megváltoztatására használják.

28.      A Bizottság azt állítja, hogy a vitatott intézkedések a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak több mint egyharmadát, 72 bíróból 27‑et érintik, ideértve a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnökét is, akinek a lengyel alkotmány 183. cikkének (3) bekezdésében garantált hatéves megbízatása 2020. április 30‑án járt volna le, és akinek bírói tevékenysége 2022. november 22‑én ért volna véget. A Bizottság véleménye szerint átmeneti intézkedések hiányában a vitatott intézkedések jelentős és azonnali változást idéznek elő a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) összetételében. Ez sérti a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, mivel az alacsonyabb nyugdíjkorhatár a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bíráira vonatkozik, akik a legfelsőbb bíróságról szóló törvény hatálybalépése napján hivatalban voltak, és komolyan érinti az olyan bírákból álló Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) függetlenségét, akik általában jelentős szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és ezért életkoruk magasabb.

29.      A Bizottság továbbá többek között azt állítja, hogy a legfelsőbb bírósági bírák nyugdíjkorhatárának az általános nyugdíjkorhatárhoz történő igazítása nem indokolhatja a bírák elmozdíthatatlansága elvének megsértését. Úgy véli, hogy bár a vitatott intézkedések által érintett bírák némelyikét akkor nevezték ki, amikor a nyugdíjkorhatár 65 év volt, megbízatásukat 2002‑ben 70. életévük betöltéséig meghosszabbították, és annak értékelése során, hogy a bírói megbízatás időtartama le lett‑e rövidítve, ezt az új korhatárt kell figyelembe venni.

30.      Második kifogásával a Bizottság azt állítja, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikkének (1)–(4) bekezdése, 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése, valamint a 2018. május 10‑i módosító törvény, amely feljogosítja a köztársasági elnököt, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak aktív szolgálatát meghosszabbítsa, sérti a bírói függetlenség elvét, mivel határozata nem alapul semmiféle kötelező kritériumra, bírósági felülvizsgálat alá sem vethető, és így olyan tág mozgásteret biztosít neki, amellyel befolyást gyakorolhat a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráira. A Bizottság szerint, mivel az elnök dönthet úgy, hogy kétszer három évre meghosszabbítja a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak aktív szolgálatát, annak szükségessége, hogy valamely bíró engedéllyel rendelkezzen az első hároméves időszak letelte után a tevékenysége folytatására, szintén sérti a bírói függetlenség elvét. Hangsúlyozza, hogy ez a kifogás a 2018. április 3. után kinevezett legfelsőbb bírósági bírákra is vonatkozik.

31.      A Bizottság különösen azt hangsúlyozza, hogy az elnök azon kötelezettsége, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács (a továbbiakban: NIT) állásfoglalását kérje, nem szünteti meg a rendkívül tág mozgásterét, mivel ez az állásfoglalás igen általános kritériumokhoz kötődik és az elnököt nem köti. A Bizottság emellett úgy véli, hogy nem biztosítható a bírói függetlenség a NIT reformjával, amely szervezet olyan bírákból áll, akik többségét az európai normákkal(8) ellentétben nem a szakma képviselői választják, hanem a Parlament. Hozzáteszi, hogy azon bírák esetében, akik 2018. július 3‑ig betöltik a 65. életévüket, a vitatott intézkedések nem határozzák meg azokat a kritériumokat, amelyeket a NIT‑nek mérlegelnie kell állásfoglalásának kiadásakor, azon bírák esetében pedig, akik 2018. július 3. után töltik be 65. életévüket, nincs meghatározva, milyen határidőn belül kell az elnöknek ilyen állásfoglalást kérni.

32.      A Bizottság továbbá azt állítja, hogy más tagállamok rendszerei nem hasonlíthatók a lengyelországi helyzethez, és a tanácskozások titkosságáról és a tanácsok összetételéről szóló lengyel szabályok nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a bírói függetlenség az igazságszolgáltatás szervezetére, és arra vonatkozik, hogy látható‑e a szervezet függetlensége.

B.      A Lengyel Köztársaság

33.      A Lengyel Köztársaság először is azt állítja, hogy ez az ügy tárgytalanná vált és vissza kellene vonni, mivel a 2018. november 21‑i törvénnyel az eljárásban vitatott rendelkezések mindegyikét hatályon kívül helyezték és joghatásukat megszüntették.

34.      Lengyelország – Magyarország támogatásával – emellett azt állítja, hogy a vitatott intézkedések nem tartoznak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének vagy a Charta 47. cikkének tárgyi hatálya alá. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a kifogásokat külön kell vizsgálni, mivel e rendelkezések alkalmazási köre eltér.

35.      Lengyelország Magyarországgal együtt különösen azt állítja, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése értelmében nem vitatott, hogy Lengyelország biztosítja, hogy hatékony jogorvoslati rendszer álljon a peres felek rendelkezésére, valamint hogy a lengyel bírák függetlenségi garanciák rendszere alatt állnak, és e garanciák értékelése nem végezhető kizárólag egy konkrét, a bírák nyugdíjazására vonatkozó rendelkezés alapján, anélkül hogy tekintettel lennénk azon jogrendszer teljes egészére, amelynek részét képezi. Emellett hangsúlyozzák, hogy az ASJP(9) ítélet nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel az az uniós jogot végrehajtó nemzeti intézkedésekre vonatkozott, és nem jelenti azt, hogy az Unió az igazságszolgáltatás felépítésére vonatkozó hatáskört szerzett volna.

36.      A Charta 47. cikkét illetően Lengyelország és Magyarország azt állítja, hogy a vitatott intézkedések nem az Unió jogát hajtják végre a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében, és nem került sor magánszemélyek alanyi jogának megsértésére. Lengyelország hangsúlyozza, hogy az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésével és a Charta 51. cikkének (2) bekezdésével ellentétes a Charta azon értelmezése, amely lehetővé teszi, hogy az Unió az átruházott hatáskörén túllépjen, amint azt az Európai Unió Alapjogi Chartájának Lengyelországra és az Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló, a Bíróság hatáskörének kiterjesztését kizáró 30. jegyzőkönyv(10) is hangsúlyozza.

37.      Az első kifogást illetően Lengyelország azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái nyugdíjkorhatárának változása és a bírák elmozdíthatatlansága elvének állítólagos megsértése közötti kapcsolatot. Véleménye szerint semmi nem utal arra, hogy a vitatott intézkedések az egyes bírák határozataira adott reakciót képeznék, és a bírák nyugdíjazása nem tekinthető elbocsátásnak, mivel a bíró továbbra is a munkaviszonya kötelékében marad és illetményt kap. Lengyelország a lengyel alkotmányban szereplő bírói függetlenségi garanciákra hivatkozik, ideértve a bírák elmozdíthatatlanságát is, ami azt is jelenti, hogy ha valamely bíró egy adott életkort elért, nyugdíjba vonul.(11)

38.      Lengyelország többek között azt állítja, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése értelmében a bírói függetlenség garantálásához nem köteles átmeneti időszakot biztosítani a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése esetén. Ezenfelül azt állítja, hogy a 72 bíróból a vitatott intézkedések által érintett 27 bíró közül 17 bírót akkor neveztek ki a Sąd Najwyższyra (legfelsőbb bíróság), amikor a nyugdíjkorhatár 65 év volt, és azon tíz bíró közül, akiket akkor neveztek ki, amikor a nyugdíjkorhatár 70 év volt, háromnak engedélyezte a köztársasági elnök, hogy továbbra is betöltsék tisztségüket e bíróságon, ami azt jelenti, hogy csak hét bírót érintett a Sąd Najwyższyra (legfelsőbb bíróság) való kinevezésük idején hatályban lévőnél alacsonyabb nyugdíjkorhatár.

39.      Lengyelország – Magyarország támogatásával – hangsúlyozta a tárgyaláson, hogy a vitatott intézkedések célja, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát az általános lengyelországi nyugdíjkorhatárhoz igazítsa, amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata is elismeri.(12) Ezenfelül Magyarország úgy véli, hogy a vitatott intézkedések egy általános jogszabálycsomag részét képezik, amely nem a bírák egy konkrét csoportjára irányul, és a Bizottság érvelése korlátozza a nemzeti jogalkotókat, hogy a releváns szabályokat a gazdasági és társadalmi változásokhoz igazítsák.

40.      A második kifogást illetően Lengyelország azt állítja, hogy a Bizottság azon állítása, miszerint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírája esetlegesen nyomás alatt lehet amiatt, hogy a köztársasági elnök meghosszabbítja‑e a megbízatását, nem tekinthető az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdése megsértésének. Különösen azt állítja, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái olyan függetlenségi garanciákat élveznek, amelyek révén döntéseiket szabadon hozhatják meg, és hangsúlyozza a Lengyelországban a tanácskozások titkosságáról és a tanácsok összetételéről hatályban lévő szabályokat. Állítása szerint az elnök a lengyel alkotmány védelmezőjeként jár el és a bírák kinevezésére vonatkozó alkotmányos előjogát gyakorolja,(13) és így saját értékelését az abból eredő értékek alapján végzi el, anélkül hogy kötve lenne akár a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) első elnöke (vagy a tanács), akár a NIT állásfoglalásához. Lengyelország szerint azt, hogy döntésével szemben nincs lehetőség bírósági felülvizsgálatra, az magyarázza, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak munkaviszonya a lengyel közjog hatálya alá tartozik, és az ilyen bírósági felülvizsgálat a lengyel alkotmánnyal is összeegyeztethetetlen lenne.

41.      Lengyelország emellett azt állítja, hogy a NIT‑t állásfoglalásának kiadása során kötik a vitatott intézkedések, azon bírák esetében is, akik 2018. július 3‑ig betöltik a 65. életévüket, és bár azon bírák esetében, akik 2018. július 3. után töltik be 65. életévüket, nincs meghatározva, milyen határidőn belül kell az elnöknek ilyen állásfoglalást kérni, a gyakorlatban ezt haladéktalanul megteszi. Lengyelország a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a NIT reformja a jelen ügy szempontjából marginális kérdés, és a Bizottság érvelése, amely szerint a bírói függetlenség megköveteli, hogy az ilyen határozatokat bírák hozzák meg, az általuk megválasztott szervek révén, olyan normákon alapul, amelyeket nem fogadnak el általános érvénnyel az Unióban, és ellentétes több tagállam és az Unió Bíróságának rendszerével, így a bírói függetlenség kettős mércével történő értékeléséhez vezet.

VI.    Elemzés

42.      Arra a következtetésre jutottam, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének és a Charta 47. cikkének tárgyi hatályát külön kell vizsgálni. Következésképpen a Charta 47. cikkén alapuló kifogásokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani, tekintettel arra, hogy a Bizottság nem támasztotta alá, hogy Lengyelország uniós jogot hajtott végre, amint azt a Charta 51. cikkének (1) bekezdése megköveteli. Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésén alapuló kifogások viszont megalapozottak, és ezt a keresetet nem akadályozza az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése szerinti mechanizmus megindítása.

43.      Elemzésem négy fő részre tagolódik, a következőkre vonatkozóan: először is a kereset elfogadhatósága a 2018. november 21‑i törvénnyel összefüggésben (A); másodszor, az EUMSZ 258. cikk és az EUSZ 7. cikk közötti kapcsolat (B); harmadszor, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének tárgyi hatálya, valamint a Bizottság hivatkozása ezekre az együttesen értelmezett rendelkezésekre (C); negyedszer pedig a kereset megalapozottsága (D).

A.      A kereset 2018. november 21i törvénnyel kapcsolatos elfogadhatósága

44.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés fennállását azon helyzet alapján kell megítélni, amelyben a tagállam az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártakor volt.(14) Tárgytalanság miatt elfogadhatatlan az olyan kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset, amely a határidő lejártakor már nem áll fenn.(15)

45.      Az is az állandó ítélkezési gyakorlat részét képezi, hogy a Bizottságnak az EUMSZ 258. cikk alapján történő keresetindításhoz fűződő érdeke akkor is fennáll, ha a hivatkozott jogsértést az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártát követően megszüntették.(16) A kereset tárgya továbbra is megmarad, amely lehet többek között a kötelezettségszegés következtében a tagállam különösen azon személyekkel szemben fennálló felelőssége alapjának megállapítása, akiknek jogaik származnak az említett kötelezettségszegésből.(17)

46.      A jelen ügyben a Bizottság felszólította Lengyelországot, hogy a kézhezvételtől – ami az érkeztetési bélyegző szerint 2018. augusztus 14‑én történt – számított 1 hónapon belül tegyen eleget az indokolással ellátott véleményben foglaltaknak (lásd a jelen indítvány 12. pontját). Így azt, hogy a kötelezettségeknek eleget tettek‑e, vagy sem, a Lengyelországban 2018. szeptember 14‑én fennálló helyzet alapján kell megítélni. Mivel a 2018. november 21‑i törvény 2019. január 1‑jén, vagyis az indokolással ellátott véleményben meghatározott határidő lejártát követően lépett hatályba, ez a törvény nem vehető figyelembe és nem teszi a jelen keresetet tárgytalanná.

47.      Következésképpen a 2018. november 21‑i törvény nem teszi szükségtelenné, hogy a Bíróság döntést hozzon ebben az ügyben, és tulajdonképpen az Uniónak, a többi tagállamnak és magánszemélyeknek fontos érdeke fűződik a Bíróság ítéletéhez. Ezen ítélet lényegében hozzá fog járulni az uniós jogrendszerben a jogállamiság tiszteletben tartásához, és iránymutatást fog adni arról, hogy mire van szükség annak védelméhez. Ezért a jelen eljárás szempontjából nincs jelentősége, hogy a 2018. november 21‑i törvény kellőképpen orvosolja‑e az uniós jog állítólagos megsértését.(18)

B.      EUMSZ 258. és EUSZ 7. cikk

48.      Az EUMSZ 258. cikk értelmében a Bizottság kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet nyújthat be, ha megítélése szerint egy tagállam „a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette”. Az említett rendelkezésben a „Szerződésekre” történő utalás, szemben a korábbi EK 226. cikkel, amely „e szerződést” említett, azt mutatja, hogy a Bizottság az EU‑Szerződésből és az EUM‑Szerződésből eredő kötelezettségek állítólagos elmulasztása esetén indíthat ilyen keresetet,(19) az EUSZ 24. cikk (1) bekezdésének második albekezdésében és az EUMSZ 275. cikkben szereplő közös kül‑ és biztonságpolitika területére vonatkozó kivétellel.(20) Egy ilyen kereset a kötelező elsődleges uniós jognak minősülő Charta állítólagos megsértésére is kiterjed,(21) amennyiben a tagállam magatartása annak hatálya alá tartozik.(22)

49.      Ugyanakkor a Bizottság indíthat‑e az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet, ha az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése szerinti mechanizmust már megindították, ahogy az a jelen ügyben történt? A jogelméletben ugyanis vitatott, hogy az EUSZ 7. cikk „lex specialisként” működik‑e az uniós értékek betartásának (vagy be nem tartásának) figyelemmel kísérése és szankcionálása tekintetében, és így elsőbbséget élvez az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárás alkalmazásával szemben vagy valójában ki is zárja azt”.(23) Ezekben az eljárásokban, bár a Bizottság ezt a keresetet az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseire alapozza, ugyanezekre a legfelsőbb bíróságról szóló módosított törvénnyel kapcsolatos jogszabályi változásokra hivatkozik a jogállamiság Lengyelország általi súlyos megsértése egyértelmű veszélyének megállapításáról szóló tanácsi határozatra irányuló indokolással ellátott javaslatában, amellyel első alkalommal megindította az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése szerinti mechanizmust.(24)

50.      Alapos indokok támasztják alá azt a megállapítást, hogy az EUSZ 7. és EUMSZ 258. cikk külön eljárásnak minősül, és lehet rájuk egyidejűleg hivatkozni. Különösen az, hogy az egyes rendelkezések megfogalmazása nem zárja ki a másikat, és amint azt fentebb említettem (lásd a jelen indítvány 48. pontját), „a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségre” való hivatkozás az EUMSZ 258. cikkben főszabály szerint minden olyan uniós szabályra vonatkozik, amely nem a KKBP területéhez tartozik. Ezt az EUSZ 7. és EUMSZ 258. cikkben létrehozott különböző eljárások rendszerei és céljai is alátámasztják. Az EUSZ 7. cikk lényegében „politikai” eljárás, amelynek célja az EUSZ 2. cikkben meghatározott értékek tagállamok általi „súlyos és tartós” megsértésével szembeni küzdelem, amelyre magas küszöbértékek vonatkoznak, és amely a tagállam tagsági jogainak, köztük a részvételi jogainak felfüggesztéséhez vezethet.(25) Az EUMSZ 258. cikk a Bírósághoz vezető közvetlen „jogi” útvonal, amely annak biztosítására irányul, hogy a tagállamok az uniós jogot végrehajtsák, célja a kötelezettségszegés megállapítása, és az EUMSZ 260. cikkben meghatározott eljárás szerinti bírság kiszabásához is vezethet, annak érdekében, hogy rábírja az érintett tagállamot a jogsértő magatartás megszüntetésére.(26) Ezek a különbségek ezen eljárások önálló, tulajdonképpen egymást kiegészítő jellegét, valamint párhuzamos alkalmazhatóságát tükrözik.(27) Ezenfelül az, hogy az EUMSZ 269. cikk, amely az Európai Tanács, illetve a Tanács által az EUSZ 7. cikk alapján elfogadott jogi aktus jogszerűségének a vitatására vonatkozik, a Bíróság hatáskörét az EUSZ 7. cikkben előírt „eljárás szabályaira” korlátozza, nem csökkentheti a Bíróság arra vonatkozó lehetőségét, hogy az EUMSZ 258. cikk szerinti hatásköre alapján döntést hozzon.(28)

51.      Következésképpen az, hogy az EUSZ 7. cikk (1) bekezdése szerinti mechanizmust megindították, nem képezi a jelen kereset akadályát

C.      Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének hatálya

1.      Külön értékelés

52.      A Bizottság keresetét azzal az indokkal indította meg, hogy Lengyelország nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének „együttesen értelmezett rendelkezéseiből” eredő kötelezettségeit. Úgy tűnik, keresetének jogalapja mindkét rendelkezés.

53.      Ez felveti a kérdést, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdését és a Charta 47. cikkét külön‑külön kell‑e értékelni, amint azt Lengyelország állítja, vagy a Bizottság állításának megfelelően az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének megsértésére való hivatkozás szempontjából nincs szükség annak bizonyítására, hogy a vitatott intézkedések a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében uniós jogot hajtanak végre, ahhoz, hogy a Charta 47. cikkében foglalt, a függetlenségre vonatkozó követelményeket át lehessen emelni az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésébe.

54.      Egyetértek Lengyelországgal abban, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének tárgyi hatályát külön kell vizsgálni. Ez a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, amely az e két rendelkezés közötti kapcsolatra hivatkozik a hatékony bírói jogvédelem biztosítása érdekében, miközben arra utal, hogy a Charta 47. cikkének hatálya a tagállami kereset vonatkozásában a Charta 51. cikkének (1) bekezdésében van meghatározva.(29)

55.      Az ASJP ügy szintén ezt az elemzést támasztja alá. Bár az előzetes döntéshozatal iránti kérelem abban az ügyben az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének értelmezésére vonatkozott, a Bíróság ítéletét az előbbi rendelkezésre alapította.(30) A Bíróság különösen azt állapította meg, hogy „az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatályával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés »az uniós jog által szabályozott területekre« vonatkozik, függetlenül attól a helyzettől, amelyben e jogot a tagállamok a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében végrehajtják”.(31) A Bíróság elismerte az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése és a Charta 47. cikke, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményének (a továbbiakban EJEE) az említett cikk első és második bekezdésének alapjául szolgáló 6. és 13. cikke közötti kapcsolatot,(32) amennyiben kifejezésre juttatják a hatékony bírói jogvédelem elvét, valamint hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti bírói függetlenségre vonatkozó követelmények megfelelnek a Charta 47. cikkének második bekezdése szerinti követelményeknek, amely rendelkezés a hatékony jogorvoslathoz való alapvető joghoz fűződő követelmények sorában említi a „független” bírósághoz való fordulást. Ugyanakkor a Bíróság a Charta 47. cikkét és a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot kizárólag az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése alapján tett megállapítások megerősítése érdekében említette.(33)

56.      Így az ASJP ügyből e két rendelkezés együttes alkalmazása a Charta 51. cikkének (1) bekezdése szerinti értékelés hiányában nem vezethető le. Az említett ítéletből inkább az vezethető le, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének tárgyi hatálya eltér.

57.      Egy ezzel ellentétes megállapítás alkalmas lehet arra, hogy a nemzeti intézkedéseknek a Chartával való összeegyeztethetősége felülvizsgálatának jelenlegi rendszerét aláássa, és lehetővé tenné, hogy a Szerződés rendelkezéseit, például az EUSZ 19. cikk (1) bekezdését „kibúvóként” használják a Chartának az 51. cikke (1) bekezdésében meghatározott alkalmazási köre korlátainak megkerülésére.

58.      A Bíróság ASJP ítélete nem tekinthető úgy, mint amely csökkenti a Charta vagy a 47. cikkének jelentőségét. Olyan elegáns és koherens megoldásnak tűnik, amely tiszteletben tartja a Charta tagállamokkal szembeni korlátait, miközben előmozdítja az uniós bírói jogvédelmi rendszert és óvja az EUSZ 2. cikkben meghatározott uniós alapértékeket.(34) Ezen ítélet alapján az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése önálló szabály, amely annak biztosítására irányul, hogy a nemzeti intézkedések megfeleljenek a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek, ideértve a bírói függetlenséget is, és amely kiegészíti a Charta 47. cikkét (és adott esetben a Charta egyéb rendelkezéseit).(35)

59.      Amint azt későbbi ítéletek, mint az Achmea(36) és a Minister for Justice and Equality ítélet,(37) is alátámasztják, a nemzeti bíróságoknak és a Bíróságnak az EUMSZ 19. cikk (1) bekezdése értelmében közös feladata biztosítani az uniós jog teljes körű alkalmazását az összes tagállamban és a magánszemélyek uniós jogi jogainak bírói jogvédelmét. Ebből következik, hogy azok a nemzeti intézkedések, amelyek megakadályozzák, hogy a nemzeti bíróságok uniós bíróságként ellátandó feladataikat ellássák, mint az olyanok, amelyek elvonják az uniós jog értelmezésével és alkalmazásával járó jogvitákra vonatkozó hatáskörüket (Achmea ügy) vagy akadályozzák függetlenségüket (Minister of Justice and Equality ügy), megakadályozzák, hogy a Bíróság az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése szerinti azon megbízatását teljesítse, hogy a Szerződések alkalmazása és értelmezése során a jog tiszteletben tartását biztosítsa.(38) Ezek az intézkedések tulajdonképpen az uniós jogrend szerkezetét és működését veszélyeztetik. A Bíróság, amikor az ASJP ügyben az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése szerinti tagállami kötelezettségeket alakítja, a Szerződésekben annak biztosítása érdekében ráruházott hatáskörén belül jár el, hogy az uniós jogrend alapjai ne sérüljenek.

60.      A fenti indokok alapján amennyiben a Bizottság, mint itt is, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és a Charta 47. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseire hivatkozik, bizonyítani kell, hogy a vitatott intézkedések az említett rendelkezések mindegyikének tárgyi hatálya alá tartoznak.

2.      Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének a jelen ügyre való alkalmazása

61.      Az ASJP ítéletben(39) a Bíróság megállapította, hogy az EUSZ 19. cikk az EUSZ 2. cikkben kimondott jogállamiság értékét konkretizálja, és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése értelmében minden tagállamnak biztosítania kell, hogy jogorvoslati rendszerében, az uniós jog hatálya alá tartozó területeken az uniós jog értelmében vett „bíróságnak” minősülő fórumok teljesítik a hatékony bírói jogvédelem – így a bírói függetlenség – követelményeit. Amennyiben egy ilyen bíróság határozhat az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdések tárgyában, az érintett tagállamnak biztosítania kell, hogy e bíróság teljesítse e követelményeket.

62.      Az, hogy az ASJP ügyben szóban forgó intézkedések egy uniós pénzügyi támogatási programhoz kapcsolódtak, nem szerepelt a Bíróságnak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatályára vonatkozó elemzésében, és így ez alapján nem lehet az említett ügyet a jelen ügytől megkülönböztetni.

63.      A jelen ügyben az nem vitatott, hogy a lengyel Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) az uniós jog értelmében vett bíróságként határozhat az uniós jog alkalmazására vagy értelmezésére vonatkozó kérdések tárgyában.(40) Ennek megfelelően az e bíróság függetlenségét állítólag akadályozó vitatott intézkedések az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatálya alá tartoznak.(41) Így a Bizottság azért indíthatja meg egy tagállammal szemben ezt az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárást, még akkor is, ha az említett tagállam nem uniós jogot hajt végre a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében, mert a jelen kereset a jogállamiság, az Unió egy alapvető és az EUSZ 19. cikkben megjelenő értékének állítólagos megsértésére vonatkozik.

64.      Végezetül az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének általam itt javasolt értelmezése összhangban van a Bíróságnak a 30. jegyzőkönyv hatályára vonatkozó ítélkezési gyakorlatával.(42) A Bizottság hatáskörének oly módon történő kiterjesztése, hogy az EU‑Szerződés megsértése esetén a tagállamokkal szemben az EUMSZ 258. cikk alapján eljárást indíthasson, a 30. jegyzőkönyvvel való kiegészítéshez hasonlóan a Szerződések lisszaboni felülvizsgálata során történt. Ezért, ha a Bizottság lehetőséget kap arra, hogy az EU‑Szerződés rendelkezéseinek, mint például az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének a megsértése esetén a tagállamokkal szemben közvetlen keresetet indítson, az semmiképpen nem terjeszti ki oly módon az Unió hatáskörét, hogy az a lisszaboni felülvizsgálati folyamat során megállapított mértéken túllépne.(43)

3.      A Charta 47. cikkének a jelen eljárásra való alkalmazhatatlansága

65.      Amint azt fent megjegyeztem, a Bizottság a keresetlevelében nem terjesztett elő érveket a Charta 47. cikkének alkalmazási körére, valamint arra vonatkozóan, hogy a vitatott intézkedések a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében véve hogyan hajtják végre az uniós jogot,(44) és azt állította, hogy az 51. cikk (1) bekezdése ebben az eljárásban nem releváns.

66.      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 258. cikken alapuló eljárásban a Bizottság feladata a nevezett kötelezettségszegés meglétének bizonyítása azzal, hogy a Bíróság előtt előadja a kötelezettségszegés létének vizsgálatához szükséges tényeket.(45) A Bizottságnak az EUMSZ 258. cikk alapján benyújtott keresetlevélben pontosan meg kell jelölnie azokat a kifogásokat, amelyekről a Bíróság határozathozatalát kéri, valamint, legalább röviden, azokat a jogi és ténybeli elemeket, amelyekre e kifogásokat alapozza. E jogi elemeket illetően, nem elégséges, ha a Bizottság annak alátámasztására, hogy az alperes tagállam nem tett eleget az uniós jogi rendelkezéseknek, csupán hivatkozik az adott rendelkezésre az indokolással ellátott vélemény vagy keresetlevél jogi háttérrel foglalkozó és tisztán leíró, minden magyarázó jelleget nélkülöző pontjára.(46)

67.      A Bizottság nem terjesztett elő jogi elemeket a Charta 47. cikkének a vitatott intézkedésekre való, az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésétől független alkalmazását, valamint azt illetően, hogy ezen intézkedések a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében hogyan hajtják végre az uniós jogot. A Bizottság kifogásait ezért annyiban, amennyiben a Charta 47. cikkén alapulnak, elfogadhatatlanság miatt el kell utasítani.

D.      A kereset megalapozottsága

1.      Az első kifogás

68.      Első kifogásával a Bizottság azt állítja, hogy a Sąd Najwyższyra (legfelsőbb bíróság) a legfelsőbb bíróságról szóló törvény hatálybalépése, vagyis 2008. április 3. előtt kinevezett legfelsőbb bírósági bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésével az említett törvény 37. cikkének (1) bekezdése, valamint 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése sérti a bírák elmozdíthatatlanságának elvét. A Bizottság ezt az állítását a hivatalban lévő legfelsőbb bírósági bírák több mint egyharmadának idő előtti eltávolítására és az átmeneti intézkedések hiányára alapozza.

69.      Lengyelország azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a vitatott intézkedések sértik az említett elvet, figyelembe véve az érintett bírák korlátozott számát, valamint azon célkitűzést, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát az általános nyugdíjkorhatárhoz igazítsák. Lengyelország emellett az alkotmányában meglévő függetlenségi garanciákra hivatkozik.

70.      A Bíróság az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésére tekintettel megállapította, hogy az érintett fórum tagjainak hivatalból való elmozdításával szembeni védelem a bírói függetlenség lényegi biztosítékát alkotja.(47) A hivatalból való elmozdítással szembeni védelem (elmozdíthatatlanság) ugyanis „a bírói függetlenség alapja és megnyilvánulása, és azt jelenti, hogy a bírákat csak a törvényben előírt indokok alapján és az ott meghatározott biztosítékok mellett lehet elbocsátani, felfüggeszteni, áthelyezni vagy nyugdíjazni”.(48)

71.      A közelmúltban az Emberi Jogok Európai Bírósága ismételten felsorolta azokat a körülményeket, amelyek között valamely bíró hivatalból történő elmozdítása sérti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt bírói függetlenség és a bírák pártatlanságának elvét. Az említett cikk által védelemben részesített pártatlanság objektív eleme annak objektív értékelését kívánja meg, hogy maga a bíróság és – egyéb vonatkozások mellett – annak összetétele a pártatlanságára vonatkozó bármiféle jogos kétség kizárása érdekében megfelelő biztosítékokat nyújt‑e. A láthatóságnak van bizonyos jelentősége, ugyanis nem csupán igazságot kell szolgáltatni, hanem nyilvánvalóvá is kell tenni ennek megtörténtét. A tét a demokratikus társadalomban a bíróságok által keltett közbizalom.(49) Ezek az elvek inspirációforrásként szolgálhatnak azon uniós jogi elvek számára, amelyeket minimum alkalmazni kell, amikor a Bizottság az EUMSZ 258. cikk szerinti eljárásban az EUSZ 2. cikk által védett és az EUSZ 19. cikkben kifejezetten említett jogállamiság megsértésére hivatkozik.(50)

72.      A bírák elmozdíthatatlanságát a hivatali idő biztonságával együtt az európai és nemzetközi szervek által a bírói függetlenséggel kapcsolatban kiadott iránymutatásokban(51) szintén a bírói függetlenség alapvető biztosítékaként ismerik el.(52) Különösen azt kell biztosítani, hogy a bírák garantált hivatali idővel rendelkezzenek a kötelező nyugdíjkorhatár eléréséig vagy megbízatási idejük lejártáig, és egyedi esetekben, kizárólag alkalmatlanság vagy a hivatalhoz nem méltó magatartás esetén lehessen őket felfüggeszteni vagy hivatalukból elmozdítani. Korai nyugdíjazásra kizárólag az érintett bíró kérésére vagy egészségügyi okokból kerülhet sor, és a kötelező nyugdíjkorhatár visszaható hatállyal nem változtatható meg.

73.      A jelen ügyben a Bizottság kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott intézkedések sértik a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, amelynek betartása elengedhetetlen az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti hatékony bírói jogvédelem követelményeinek teljesítéséhez.(53)

74.      Először is a jelen ügy körülményeit meg kell különböztetni a Bíróság ASJP ítéletének alapjául szolgáló körülményektől.(54) Az említett ítéletben a Bíróság azt állapította meg, hogy a szóban forgó illetménycsökkentésre irányuló intézkedések nem sértették a nemzeti bíróság bírói függetlenségét, az alábbi körülmények alapján: először is, az említett intézkedéseket a tagállam túlzott költségvetési hiányának megszüntetésére vonatkozó, feltétlenül érvényesítendő követelmények folytán és uniós pénzügyi támogatási program keretében hozták meg, és az illetmény összegének korlátozott csökkentését írták elő; másodszor, szélesebb körben a közszférában feladatot ellátó személyek tekintetében, köztük a jogalkotó, végrehajtó és igazságügyi szervek képviselői tekintetében alkalmazták, ennélfogva nem lehetett úgy tekinteni, hogy azokat kifejezetten a szóban forgó bíróság tagjai tekintetében hozták; harmadszor pedig az intézkedéseknek időszakos jellegük volt, mivel egy kétéves időszak alatt eltörölték őket.

75.      Az említett ítélet alaposabb olvasatából kiderül, hogy a Bíróság az értékelése során több releváns körülményt is figyelembe vett, különösen az intézkedések korlátozott hatását és általános hatályát, mivel ezek nem kifejezetten az igazságszolgáltatási szervekre irányultak. Az ASJP ítéletből nem az következik, hogy a nemzeti szintű általános politikákkal kapcsolatos, bírákra alkalmazandó rendelkezések nem ellentétesek a bírói függetlenség elvével, hanem abból inkább az a következtetés vonható le, hogy a Bíróság értékelése az ügy körülményeitől függ.

76.      A jelen ügyben a Bizottság bizonyította, hogy a vitatott intézkedések először is jelentős hatással vannak a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) összetételére, mivel 72 bíróból 27‑et érintenek; másodszor, a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) tagjaira vonatkozóan elfogadott egyedi jogszabálynak minősülnek; harmadszor pedig azokat nem ideiglenesnek tervezték. Mindemellett a bírák nagy számban történő, hirtelen és váratlan elmozdítása a közbizalmat illetően elkerülhetetlenül nehézségeket okoz. Főszabály szerint ezért van szükség a bíróság folytonosságát biztosító átmeneti intézkedésekre.

77.      Számomra nem meggyőző Lengyelország azon érve, hogy a 65 évben megállapított alacsonyabb nyugdíjkorhatárt előíró korábbi rendszer szerint kinevezett bírák vonatkozásában nem sérül a bírák elmozdíthatatlanságának elve. Amint azt a Bizottság előadja, ez az érv nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy ezen bírák hivatali idejét a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. évi törvény a 70 évben megállapított nyugdíjkorhatárig meghosszabbította, majd a vitatott intézkedésekkel idő előtt megszüntette.

78.      Ezenfelül, bár a vitatott intézkedések mintegy kilenc hónapig, 2018. április 3‑tól 2019. január 1‑jéig, a 2018. november 21‑i törvény hatálybalépéséig voltak alkalmazandók, elfogadásuk időpontjában semmi nem utal arra, hogy ezeket az intézkedéseket ideiglenesnek szánták. A 2018. november 21‑i törvény elfogadása nyilvánvalóan az ideiglenes intézkedések Bíróság általi elrendeléséből fakadt (lásd a jelen indítvány 16–21. pontját).(55)

79.      Még ha, amint azt Lengyelország állítja, úgy tekintjük is, hogy a vitatott intézkedések célja, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát az általános nyugdíjkorhatárhoz igazítsa, az nem vitatott, hogy ezeket az intézkedéseket visszamenőlegesen alkalmazták minden hivatalban lévő bíróra, anélkül hogy megfelelő intézkedések garantálták volna a bírák elmozdíthatatlanságát. Amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata is bizonyítja, bár a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel arra, hogy a bírák nyugdíjkorhatárát a társadalmi és gazdasági változásokra tekintettel kiigazítsák, ezt úgy kell tenniük, hogy a bírák függetlenségét és elmozdíthatatlanságát az uniós jogi kötelezettségeiket sértő módon ne veszélyeztessék.

80.      Így különösen a Bizottság kontra Magyarország ítélet(56) Magyarországgal szembeni, kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásra vonatkozott, mivel Magyarország nem teljesítette a 2000/78 irányelv 2. cikkéből és 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, amikor a bírák, ügyészek és közjegyzők nyugdíjkorhatárát 70‑ről 62 évre csökkentő intézkedéseket fogadott el. A Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó intézkedések közvetlenül az életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósítottak meg, majd pedig értékelte, hogy ezen intézkedések jogszerű céllal igazolhatóak‑e, valamint az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése alapján arányosak‑e. Ez alapján a Bíróság a korábbi, Fuchs és Köhler ítéletet(57) is magában foglaló ítélkezési gyakorlatából kiindulva megállapította, hogy a Magyarország által hivatkozott célkitűzés, amelybe beletartozott a kötelezőnyugdíj‑korhatárának egységesítése a közszférában, jogszerű volt, azonban az intézkedéseket aránytalannak minősítette.

81.      Összehasonlítva, a Bizottság kontra Magyarország ügy(58) tárgya a 95/46/EK irányelvből(59) eredő kötelezettségek teljesítésének abban álló elmulasztása volt, hogy Magyarország a megbízatási idő lejárta előtt megszüntette az adatvédelmi biztos megbízatását, és ezzel az említett irányelv 28. cikkének (1) bekezdését sértve veszélyeztette az adatvédelmi biztos függetlenségét. Ítéletében a Bíróság megismételte, hogy ha valamennyi tagállam számára megengedett lenne, hogy a felügyelő hatóság megbízatását az eredetileg megállapított megbízatási idő lejárta előtt megszüntessék, akkor ezen idő előtti megszüntetés fenyegetése e hatóság politikai hatalomnak való megfeleléséhez vezetne, és ez ellentétes az említett függetlenségi követelménnyel. A Bíróság elutasította Magyarország azon érvét, amely szerint az adatvédelmi rendszer intézményi modellváltása objektív módon igazolta az idő előtti megszüntetést, hangsúlyozva, hogy az ilyen változtatást úgy kell szervezni, hogy az uniós jogban meghatározott függetlenségi követelmények teljesüljenek, valamint hogy igaz ugyan, hogy a tagállamok szabadon határozhatják meg és módosíthatják az intézményi modellt, azonban biztosítaniuk kell, hogy ne sérüljön a felügyelő hatóság függetlensége.

82.      Amint azt a korábban említett, a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó Bizottság kontra Magyarország ügy(60) a Fuchs és Köhler üggyel együtt szemlélteti, a Bíróság a 2000/78 irányelvben meghatározott konkrét keretrendszeren belül az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának vonatkozásában jogszerűnek tekintett a nyugdíjkorhatár kiigazításával kapcsolatos egyes célkitűzéseket. Ugyanakkor az adatvédelmi biztos idő előtti elmozdítására vonatkozó Bizottság kontra Magyarország ügyben(61) a Bíróság nem hagyta, hogy ilyen célkitűzések az uniós jog alapján létrehozott nemzeti felügyeleti hatóságok függetlenségét csökkentsék. Ez az érvelés ugyanennyire érvényes a bírák függetlenségének esetében. Ez abból is levonható, hogy a Bíróság a bírói függetlenséget az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerint a hatékony bírói jogvédelem szempontjából „lényegesnek” tekinti(62).

83.      A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett első kifogást megalapozottnak kell tekinteni.

2.      A második kifogás

84.      Második kifogásával a Bizottság azt állítja, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény 37. cikkének (1)–(4) bekezdése, valamint a 111. cikkének (1) és (1a) bekezdése, továbbá a 2018. május 10‑i módosító törvény sérti a bírói függetlenség elvét, mivel a köztársasági elnöknek a legfelsőbb bírósági bírák aktív szolgálatának a csökkentett nyugdíjkorhatár elérése esetén történő meghosszabbítására vonatkozó diszkrecionális jogköre lehetővé teszi, hogy befolyást gyakoroljon a Sąd Najwyższyre (legfelsőbb bíróság) és bíráira. A Bizottság a keresetét elsősorban arra alapozza, hogy a köztársasági elnök határozatára nem vonatkozik kötelező kritérium vagy bírósági felülvizsgálat, és a NIT állásfoglalásának kikérésre vonatkozó kötelezettsége nem ellensúlyozza a túlzott diszkrecionális jogkörét, mivel ez az állásfoglalás általános kritériumokhoz kötődik, és őt nem köti.

85.      Lengyelország úgy véli, hogy a bírói függetlenség nem sérül, figyelembe véve különösen a köztársasági elnöknek a lengyel alkotmány védelmezőjeként betöltött szerepét, valamint a bírói függetlenség garanciáinak a lengyel jogban érvényesülő rendszerét.

86.      A bírói függetlenség azon követelményeinek megfelelően, amelyeket a tagállamoknak az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmében be kell tartaniuk, a függetlenség fogalma többek között azt feltételezi, hogy az érintett fórum teljesen autonóm módon gyakorolja bírói feladatkörét anélkül, hogy bármilyen hierarchikus kapcsolatban lenne, vagy bárkinek alá lenne rendelve, és anélkül, hogy bárhonnan utasításokat kapna, így védett az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét, és határozataikat befolyásolhatja.(63)

87.      Ezek a garanciák a bírói függetlenség elvének a Bíróság által hangsúlyozott külső szempontjaként olyan szabályok meglétét igénylik – különösen ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat, és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek „az e fórum illetékessége alá tartozó személyek számára biztosítják minden jogos kétség kizárását az említett fórum befolyásolhatatlanságát illetően a külső tényezőkkel szemben, valamint semlegességét az ütköző érdekek vonatkozásában”.(64)

88.      Utalok még továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának fent kifejtett azon elveire, amelyek szerint a bírói függetlenség elvének objektív eleme megfelelő biztosítékokat kíván meg, hogy a fórum függetlenségéhez és pártatlanságához fűződő bármely jogos kétséget ki lehessen zárni és biztosítani lehessen a függetlenség láthatóságát (lásd a jelen indítvány 71. pontját).

89.      A jelen ügyben a Bizottság kellőképpen bizonyította, hogy a vitatott intézkedések sértik a bírói függetlenség követelményeit, mivel alkalmasak arra, hogy a Sąd Najwyższyt (legfelsőbb bíróság) és bíráit a megbízatásuk eredeti meghosszabbítása és megújítása során a köztársasági elnöktől származó külső beavatkozásnak és nyomásnak tegyék ki, ami sérti az említett bíróság objektív függetlenségét és befolyásolja a bírák független ítéletét és határozatait. Annál is inkább ez a helyzet, mivel az a követelmény, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése érdekében az elnökhöz kell fordulni, a nyugdíjkorhatár csökkentésével társul.(65)

90.      Lengyelország elismerte, hogy nem vonható bírósági felülvizsgálat alá az, ha a köztársasági elnök nem engedélyezi a legfelsőbb bírósági bírák megbízatása nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítását.

91.      Lengyelországnak az elnök által a lengyel alkotmány alapján élvezett előjogokra, a bírói függetlenségnek a lengyel jogban meghatározott biztosítéki rendszerére, valamint a NIT által az álláspontja kialakítása során a legfelsőbb bírságról szóló törvény 37. cikkének (1b) bekezdése alapján figyelembe vett kritériumokra vonatkozó érveitől függetlenül ezek az érvek nem elégségesek ahhoz, hogy eloszlassák azt a benyomást, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) objektív függetlensége nem áll fenn, amely benyomás a vitatott intézkedésekből, különösen pedig abból ered, hogy a Bizottság állításának megfelelően ezekben az intézkedésekben nincs kötelező kritérium.

92.      Tekintettel a NIT szerepére, nem vitatott, hogy álláspontja nem kötelező erejű. Összetételétől függetlenül a NIT szerepe semmiképpen nem oszlatja el azt a benyomást, hogy a köztársasági elnököt indokolatlanul tág diszkrecionális jogkör illeti meg.

93.      Továbbá Lengyelországnak a többi tagállam jogára és az Unió Bíróságára alapított érvelése nem meggyőző. Amint azt a Bizottság jelezte, a többi tagállam rendszere nem hasonlítható össze a lengyelországi helyzettel, mivel azok az államok más jogi, politikai és társadalmi kontextusban működnek, és semmiképpen nem befolyásolják azt, hogy Lengyelország nem teljesítette a kötelezettségeit. Az Unió Bíróságára történő hivatkozás szintén irreleváns, mivel nem e Bíróság bíráinak nyugdíjkorhatárára vonatkozó szabályok módosításáról van szó, és nem is helyénvaló, mivel e Bíróság a tagállamokban a hatalmi ágak három részre való klasszikus elkülönülésétől különböző rendszerben, nemzetek feletti szinten helyezkedik el.(66)

94.      A fenti indokok tükrében a Bizottság által felvetett második kifogást megalapozottnak kell tekinteni.

95.      A fentiekből következően a Bíróságnak azt kellene megállapítania, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentette az ezen bíróságra 2018. április 3. előtt kinevezett bírák esetében, valamint a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított, megsértette a bírói függetlenség és a bírák elmozdíthatatlanságának elvét – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeit.

VII. A költségek

96.      Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

97.      Az általam javasolt megoldás alapján, bár a Bizottság kifogásait azon részükben, amennyiben a Charta 47. cikkén alapulnak, elfogadhatatlanság okán el kell utasítani, a Bizottság mindkét kifogását illetően eredményes volt, amennyiben azok az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdésén alapulnak. A Lengyel Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.

98.      Az eljárási szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően – miszerint az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket – Magyarországot kötelezni kell saját költségeinek viselésére.

VIII. Végkövetkeztetés

99.      A fenti megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy:

(1)      állapítsa meg, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentette, és ezt a nyugdíjkorhatárt a Sąd Najwyższyre (legfelsőbb bíróság) 2018. április 3‑ig kinevezett bírákra alkalmazta, továbbá mivel a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái aktív szolgálatának meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből eredő kötelezettségeit;

(2)      a keresetet az ezt meghaladó részében utasítsa el;

(3)      a Lengyel Köztársaságot kötelezze a saját költségeinek, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére;

(4)      kötelezze Magyarországot saját költségei viselésére.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      A jelen ügy mellett több más ügy is folyamatban van a Bíróság előtt a lengyel igazságszolgáltatás reformjával kapcsolatban, köztük egy kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás (C‑192/18), valamint a lengyel legfelsőbb bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek (C‑522/18, C‑537/18, C‑585/18, C‑624/18, C‑625/18 és C‑668/18), a lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem (C‑824/18), valamint alsóbb fokú lengyel bíróságok által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek (C‑558/18, C‑563/18 és C‑623/18). Meg kell jegyezni, hogy a Bíróság a 2012. november 6‑i Bizottság kontra Magyarország ítéletben, C‑286/12, EU:C:2012:687, határozott a bírák, ügyészek és közjegyzők nyugdíjkorhatárát csökkentő intézkedések uniós joggal való összeegyeztethetőségéről, és ezt a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelvben (HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) előírt, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértése alapján tette. Lásd a jelen indítvány 80. pontját.


3      Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének (1) bekezdése szerinti, a lengyelországi jogállamiságról szóló, 2017. december 20‑i COM(2017) 835 final indokolással ellátott javaslat.


4      A Bíróság elnökhelyettesének 2018. október 19‑i végzése, Bizottság kontra Lengyelország, C‑619/18 R, nem tették közzé, EU:C:2018:852.


5      A Bíróság 2018. december 17‑i Bizottság kontra Lengyelország végzése, C‑619/18 R, EU:C:2018:1021.


6      A Bíróság elnökének 2018. november 15‑i Bizottság kontra Lengyelország végzése, C‑619/18, EU:C:2018:910.


7      2018. február 27‑i Associação Sindical dos Juízes Portugueses ítélet (a továbbiakban: ASJP ítélet), C‑64/16, EU:C:2018:117; 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586.


8      A Bizottság különösen az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 2010. november 17‑én elfogadott, CM/Rec(2010)12. számú, a bírák függetlenségéről, hatékonyságáról és szerepéről szóló ajánlásának (a továbbiakban: 2010. évi ajánlás) 27. pontjára hivatkozik.


9      2018. február 27‑i ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117.


10      HL 2016. C 202., 312. o. (a továbbiakban: 30. jegyzőkönyv).


11      Lengyelország különösen a lengyel alkotmány 180. cikkének (1) és (4) bekezdésére hivatkozik.


12      2011. július 21‑i Fuchs és Köhler ítélet, C‑159/10 és C‑160/10, EU:C:2011:508; 2012. november 6‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687.


13      Lengyelország különösen a lengyel alkotmány 126. cikkére, valamint 144. cikke (3) bekezdésének 17. és 179. pontjára hivatkozik.


14      Lásd: 2018. február 22‑i Bizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑336/16, EU:C:2018:94, 47. pont.


15      Lásd: 2006. május 4‑i Bizottság kontra Egyesült Királyság ítélet, C‑508/03, EU:C:2006:287, 73. pont.


16      Lásd: 2005. április 14‑i Bizottság kontra Luxemburg ítélet, C‑519/03, EU:C:2005:234, 19. pont.


17      Lásd: 2008. április 10‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑442/06, EU:C:2008:216, 42. pont.


18      Lásd: 2007. július 18‑i Bizottság kontra Németország ítélet, C‑503/04, EU:C:2017:432, 15. és 16. pont.


19      Lásd: az EUSZ 1. cikk harmadik bekezdése; az EUMSZ 1. cikk (2) bekezdése.


20      Lásd: Craig, P. és De Búrca, G., EU Law: Text, Cases and Materials, 6. Kiadás, OUP, 2015, 431. o.


21       Lásd különösen az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének első albekezdését.


22      Lásd: Saugmandsgaard Øe főtanácsnok Bizottság kontra Magyarország ügyre vonatkozó indítványa, C‑235/17, EU:C:2018:971, 64–127. pont, és különösen 66. és 67. pont; Łazowski, A., „Decoding a Legal Enigma: the Charter of Fundamental Rights of the European Union and infringement proceedings”, ERA Fórum, 14. kötet, 103. o., 573. és 577. o. Lásd a jelen indítvány lenti 52–60. és 65–67. pontját.


23      Szerkesztői megjegyzések, „Safeguarding EU values in the Member States – Is something finally happening?”, Common Market Law Review, 52. kötet, 2015, 619. és 626–627. o.


24      A fenti 3. lábjegyzetben hivatkozott indokolással ellátott javaslat, különösen a 4.1.1 és 4.1.2 pont, valamint a (172) és (175) preambulumbekezdés.


25      Lásd: Closa, C. és Kochenov, D. (szerk.), Reinforcing Rule of Law Oversight in the European Union, CUP, 2016; Jakab, A. és Kochenov, D. (szerk.), The Enforcement of EU Law and Values: Ensuring Member States’ Compliance, OUP, 2017; „Liability of Member States for the Violation of Fundamental Values of the European Union,” Europarecht Beiheft 1, 2018.


26      Lásd: Lenaerts, K., Maselis, I. és Gutman, K., EU Procedural Law (Nowak, J. T. szerk., OUP, 2015) 159–161. o.; Prete, L., Infringement Proceedings in EU Law, Kluwer, 2017., 29. o.


27      Lásd: a fenti 25. lábjegyzetben hivatkozott Hillion, C., „Overseeing the Rule of Law in the EU: Legal Mandate and Means”, in: Closa és Kochenov, 59., 71–74. o.; Hoffmeister, F., „Enforcing the EU Charter of Fundamental Rights in Member States: How Far are Rome, Budapest and Bucharest from Brussels?’, in Armin von Bogdandy és Sonnevend Pál (szerk.), Constitutional Crisis in the European Constitutional Area, Hart, 2016, 195., 205–206. o.


28      Lásd: Schmidt, M. és Bogdanowicz, P., „The Infringement Procedure in the Rule of Law Crisis: How to Make Effective Use of Article 258 TFEU”, Common Market Law Review 1061, 55. kötet, 2018, 1069–1073. o., különösen az 1071. o.


29      Lásd: 2017. június 14‑i Online Games és társai ítélet, C‑685/15, EU:C:2017:452, 54. és 55. pont; 2018. március 13‑i European Union Copper Task Force kontra Bizottság ítélet, C‑384/16 P, EU:C:2018:176, 116. és 117. pont; Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ítélet, C‑244/16 P, EU:C2018:177, 106. és 107. pont.


30      2018. február 27‑i ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 1., 18. és 27. pont, valamint a rendelkező rész.


31      2018. február 27‑i ASJP ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 29. pont.


32      Lásd: Magyarázatok az Alapjogi Chartához (HL 2007. C 303., 17. o.), Magyarázat a 47. cikkhez, 29. és 30. o.


33      2018. február 27‑i ASJP ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 35., 41. és 42. pont.


34      A szakirodalom szerint ugyanis az EUSZ 2. cikkben meghatározott értékeket megsértő tagállammal szemben a Bizottság az EUMSZ 258. cikk szerint eljárást indíthat. Lásd: a fenti 25. lábjegyzetben hivatkozott Scheppele, K. L., „Enforcing the Basic Principles of EU Law through Systemic Infringement Actions”, in: Closa és Kochenov, 105. o.; Waelbroeck, M. és Oliver, P., „La crise de l’état de droit dans l’Union europeéenne: que faire?” Cahiers de droit européen, 2017, 299. o.


35      Lásd: Bonelli, M. és Claes, M., „Judicial serendipity: how Portuguese judges came to the rescue of the Polish judiciary”, European Constitutional Law Review, 14. kötet, 2018, 622. o.; Krajewski, M., Associação Sindical Dos Juízes Portugueses: The Court of Justice and Athena’s Dilemma,” European Papers, 3. kötet, 2018, 395. o.; Pech, L. és Platon, S., „Judicial independence under threat: The Court of Justice to the rescue in the ASJP case”, Common Market Law Review, 55. kötet, 2018, 1827. o.


36      2018. március 6‑i Achmea ítélet, C‑284/16, EU:C:2018:158, különösen a 36., 55. és 56. pont.


37      2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, különösen a 48–55. pont.


38      Lásd: Barents, R., Remedies and Procedures before the EU Courts, Breese, H. E. (szerk.), Kluwer, 2016, 112–113. o. Lásd még: Saugmandsgaard Øe főtanácsnok ASJP ügyre vonatkozó indítványa, C‑64/16, EU:C:2017:395, 41. pont.


39      2018. február 27‑i ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 32., 37–41. pont.


40      Lásd például: 2017. december 20‑i Polkomtel ítélet, C‑277/16, EU:C:2017:989.


41      Megállapítható, hogy az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének tárgyi hatálya nem minden, az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó – akár jelentéktelen – nemzeti intézkedés felülvizsgálatára terjed ki, hanem inkább többnyire az objektív függetlenségre és a tagállamok által annak érdekében létrehozott átfogó rendszerre gyakorolt általános hatással járó nemzeti intézkedésekre vonatkozik, hogy a hatékony bírói jogvédelmet és annak lényegi követelményeit biztosítsák.


42      2011. december 21‑i N. S. és társai ítélet, C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:865, 119. és 120. pont. Lásd még: Trstenjak főtanácsnok N. S. és társai ügyre vonatkozó indítványa, C‑411/10 és C‑493/10, EU:C:2011:611, 167–171. pont; Kokott főtanácsnok Bonda ügyre vonatkozó indítványa, C‑489/10, EU:C:2011:845, 21–23. pont.


43      Lásd: a fenti 22. lábjegyzetben hivatkozott Łazowski, 580–581. o.; a fenti 26. lábjegyzetben hivatkozott Prete, 74–75. o.


44      Lásd: 2017. május 16‑i Berlioz Investment Fund ítélet, C‑682/15, EU:C:2017:373, 49. pont; 2017. június 14‑i Online Games és társai ítélet, C‑685/15, EU:C:2017:452, 55. pont.


45      Lásd: 2008. november 13‑i Bizottság kontra Lengyelország ítélet, C‑227/07, EU:C:2008:620, 67. pont.


46      Lásd: 2001. november 29‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑202/99, EU:C:2001:646, 21. pont.


47      2018. február 27‑i ASJP ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 45. pont; 2019. február 7‑i Escribano Vindel ítélet, C‑49/18, EU:C:2019:106, 66. pont.


48      Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok De Coster ügyre vonatkozó indítványa, C‑17/00, EU:C:2001:366, 93. pont.


49      EJEB, 2018. szeptember 25., Denisov kontra Ukrajna ítélet, ECHR:2018:0925JUD007663911, 61. és 63. §.


50      A Bíróságnak a „függetlenség” jelentésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata is releváns az EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének értelmezése szempontjából. Lásd például: 2006. szeptember 19‑i Wilson ítélet, C‑506/04, EU:C:2006:587, 49–53. pont.


51      Megjegyzem, hogy az ilyen iránymutatások úgynevezett „puha jogi” (soft law) vagy nem kötelező erejű normák, ugyanakkor a tagállamok (és más joghatóságok) közös szabályainak és elveinek „normatív konszenzusát” testesítik meg, amelyek a Bíróság számára hasznos referenciát nyújtanak. Lásd: Hoffmann‑Riem, W., „The Venice Commission of the Council of Europe – Standards and Impact”, European Journal of International Law, 25. kötet, 2014, 579–597. o.


52      Lásd például: Európa Tanács, 1998. július 8–10. között elfogadott European Charter on the statute of judges (a bírák jogállásáról szóló európai charta), DAJ/DOC (98) 23., 3.4 pont; a fenti 8. lábjegyzetben hivatkozott 2010. évi ajánlás, 49–52. pont; Council of Europe Consultative Council of European Judges (az Európa Tanács európai bírákat tömörítő konzultatív tanácsa, CCJE), a Magna Carta of Judges (Fundamental Principles) (a Bírák Magna Chartája [Alapelvek]), 2010. november 17., CCJE (2010)3 Final, 4. pont; International Bar Association (nemzetközi ügyvédi kamarai egyesület), Minimum Standards of Judicial Independence (a bírói függetlenség minimumszabályai), 1982, 20. pont; Egyesült nemzetek, a bírói függetlenségről szóló 1985. évi alapelvek, 12. és 18. pont; International Association of Judges (bírák nemzetközi egyesülete), Universal Charter of the Judge (egyetemes bírói charta), 2017‑ben felülvizsgált változat, 2–2. cikk.


53      Amint azt a Bizottság megjegyezte, az Európai Tanács Jog a Demokráciáért Európai Bizottsága (Velencei Bizottság) 2017. december 11‑i 904/2017. sz. véleményének (Opinion on the Draft Act amending the Act on the National Council of the Judiciary, on the Draft Act amending the Act on the Supreme Court, proposed by the President of Poland, and on the Act on the Organisation of Ordinary Courts, CDL‑AD(2017)031) 48. pontjában úgy vélte, hogy a hivatalban lévő bírák korai nyugdíjazása mind a hivatali idejük biztonságát, mind pedig általánosságban a lengyel Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) függetlenségét veszélyezteti. Lásd még: az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, a különmegbízott által a Lengyelországi kiküldetésén készített, a bírák és ügyvédek függetlenségéről szóló jelentés, 2018. április 5., A/HRC/38/38/Add.1, 55. pont; Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala, a lengyel legfelsőbb bíróságról szóló törvénytervezet bizonyos rendelkezéseiről (2017. szeptember 26‑i állapot) szóló vélemény, 2017. november 13., JUD‑POL/315/2017, 112. pont.


54      2018. február 27‑i ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 46–51. pont; 2019. február 7‑i Escribano Vindel ítélet, C‑49/18, EU:C:2019:106, 67. pont.


55      Lásd: az Európai Parlament tanulmánya, „The EU framework for enforcing the respect of the rule of law and the Union’s fundamental principles and values”, Uniós Belső Politikák Főigazgatósága, Állampolgári Jogi és Alkotmányügyi Igazgatóság, 2019, PE 608.856, 25. o.


56      2012. november 6‑i ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687, 54–81. pont.


57      2011. július 21‑i ítélet, C‑159/10 és C‑160/10, EU:C:2011:508, különösen az 50. pont.


58      2014. április 8‑i ítélet, C‑288/12, EU:C:2014:237, 54., 59. és 60. pont. Kiemelés tőlem.


59      A jelenleg a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27‑i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelettel (általános adatvédelmi rendelet) (HL 2016. L 119., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 314., 72. o.; HL 2018. L 127., 2. o.) hatályon kívül helyezett, a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24‑i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1995. L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o.).


60      2012. november 6‑i ítélet, C‑286/12, EU:C:2012:687.


61      2014. április 8‑i ítélet, C‑288/12, EU:C:2014:237.


62      2018. február 27‑i ASJP ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 40. és 41. pont.


63      2018. február 27‑i ASJP ítélet, C‑64/16, EU:C:2018:117, 44. pont; 2019. február 7‑i Escribano Vindel ítélet, C‑49/18, EU:C:2019:106, 66. pont.


64      Lásd: 2006. szeptember 19‑i Wilson ítélet, C‑506/04, EU:C:2006:587, 53. pont.


65      A vitatott intézkedések a bírói függetlenség európai és nemzetközi normáival is ellentétesnek bizonyultak. Lásd például: a Council of Europe Bureau of the Consultative Council of European Judges (az Európa Tanács európai bírákat tömörítő konzultatív tanácsa, CCJE) „Report on judicial independence and impartiality in the Council of Europe Member States in 2017” című, 2018. február 7‑i jelentése, CCJE‑BU(2017)11, 158. pont; a fenti 54. lábjegyzetben hivatkozott, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, különmegbízotti jelentés, 56. pont.


66      Lásd: Kosař, D., „Beyond Judicial Councils: Forms, Rationales and Impact of Judicial Self‑Governance in Europe”, German Law Journal, 19. kötet, 2018, 1567. és 1596. o.