A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2019. május 2.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Létező támogatások és új támogatások – Az új támogatás fogalma – Osztalékadó‑visszatérítés – Az érintett tagállam területén kívül székhellyel rendelkező társaságokra kiterjesztett rendszer – A tőke szabad mozgása – A nemzeti bíróságok kötelezettségei”
A C‑598/17. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Gerechtshof ’s‑Hertogenbosch (’s‑hertogenboschi fellebbviteli bíróság, Hollandia) a Bírósághoz 2017. október 16‑án érkezett, 2017. október 12‑i határozatával terjesztett elő
az A‑Fonds
és
az Inspecteur van de Belastingdienst
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: J.‑C. Bonichot tanácselnök (előadó), C. Toader, A. Rosas, L. Bay Larsen és M. Safjan bírák,
főtanácsnok: H. Saugmandsgaard Øe,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az A‑Fonds képviseletében R. van der Jagt,
– a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében P.‑J. Loewenthal, A. Bouchagiar, S. Noë és N. Gossement, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. december 19‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a holland adóhatóság által beszedett osztalékadó visszatérítése tárgyában az A‑Fonds és az Inspecteur van de Belastingdienst (az adóhatóság ellenőre, Hollandia) (a továbbiakban: adóhatóság) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 Az EK‑Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL 1999. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 1. cikkének c) pontja értelmében „új támogatás” az „olyan támogatás, azaz támogatási program és egyedi támogatás, amely nem létező támogatás, beleértve a létező támogatások módosítását is”.
4 [Az EUMSZ 108. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) az előző pontban említettekkel megegyező rendelkezéseket tartalmaz.
5 A 659/1999/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2004. április 21‑i 794/2004/EK bizottsági rendelet (HL 2004. L 140., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 3. o.) 4. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„A 659/1999 rendelet 1. cikkének c) pontja alkalmazásában létező támogatás módosítása alatt – a tisztán formai vagy adminisztratív jellegű módosítások kivételével – minden olyan változtatás értendő, amely nem befolyásolhatja a támogatási intézkedésnek a közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelését. A létező támogatási program eredeti költségvetésének legfeljebb 20%‑os emelése azonban nem tekinthető a fennálló [helyesen: létező] támogatási program módosításának.”
A holland jog
La Wet Vpb 1969
6 Az 1969. október 8‑i Wet op de vennootschapsbelasting (a társasági adóról szóló törvény) alapjogvitára alkalmazandó változata (a továbbiakban: Wet Vpb 1969) 2. cikke (1) bekezdésének f) és g) pontja így rendelkezik:
„Belföldi illetőségű adóalanyokként az adó hatálya alá tartoznak a Hollandiában illetőséggel rendelkező alábbi jogalanyok:
[…]
f) a kollektív befektetési alapok;
g) közjogi jogi személyeknek a (3) bekezdésben említett vállalkozásai.”
7 A Wet Vpb 1969 2. cikkének (3) bekezdése felsorolást tartalmaz a bizonyos gazdasági ágazatokban működő vállalkozásokról.
8 A Wet Vpb 1969 2. cikkének (7) bekezdése értelmében azok a szervezetek, amelyeknek közvetlenül vagy közvetve kizárólag holland közjogi jogi személyek a részvényesei vagy tagjai, valamint azok a szervezetek, amelyeknek az igazgatóit közvetve vagy közvetlenül kizárólag holland közjogi jogi személyek nevezik ki vagy hívják vissza, és amelyek vagyona felszámolás esetén kizárólag holland közjogi jogi személyek rendelkezési körébe kerül vissza, „csak annyiban tartoznak az adó hatálya alá, amennyiben a (3) bekezdés értelmében vett vállalkozást működtetnek”.
A Wet DB 1965
9 A Wet op de dividendbelasting (az osztalékadóról szóló törvény, a továbbiakban: Wet DB 1965) több alkalommal módosításra került azon időszak során, amelyben az alapügy tényállása megvalósult.
10 A Wet DB 1965 a kérdést előterjesztő bíróság által felidézett, 2008. július 11‑től hatályos változata szerint az 1. cikkének (1) bekezdésében így rendelkezik:
„Az »osztalékadó« elnevezésű közvetlen adót azokra vetik ki, akik – közvetlenül vagy igazolások útján – részvényekből származó jövedelemben részesülnek […]”
11 Ugyanezen változaton belül a Wet DB 1965 10. cikke az alábbiak szerint pontosítja ezen adó visszatérítésének szabályait:
„(1) Az adóellenőr a Hollandiában illetőséggel rendelkező, de a társasági adó hatálya alá nem tartozó jogi személy kérelmére panasszal megtámadható határozatban az e jogi személy által egy naptári évben fizetett osztalékadó visszatérítését engedélyezi, amennyiben ezen adó több mint 23 euró.
[…]
(3) Az (1) bekezdést analógia útján azokra az Európai Unió más tagállamában illetőséggel rendelkező jogi személyekre is alkalmazni kell, amelyek e tagállamban nem tartoznak a nyereségadó hatálya alá, és amelyek hollandiai illetőségük esetén sem lennének kötelesek a társasági adó levonására. Az első mondat nem alkalmazható a [Wet Vpb 1969] 6a. cikke vagy 28. cikke szerinti befektetési szervezetek feladataihoz hasonló feladatokat ellátó szervezetek vonatkozásában.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
12 Az A‑Fonds németországi székhelyű olyan Spezial‑Sondervermögen (különleges kollektív befektetési alap), amely nem rendelkezik jogi személyiséggel.
13 Az ilyen alapok mentesülnek a társasági adó és a kereskedelmi adó alól. Az ezen alapokban részt vevő befektetőket úgy kell tekinteni, mint akik az alapokban fennálló részesedéseik arányában részesülnek a jövedelmekből. E jövedelmek a befektetők esetében adókötelezettség alá tartoznak, összhangban a befektetőknek a németországi adójogszabályok értelmében fennálló személyes adójogi jogállásával.
14 Az A‑Fonds létrehozatala óta annak minden részvénye a BBB tulajdonában van.
15 A BBB a német közjog hatálya alá tartozó, jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezet (Anstalt des öffentlichen Rechts), amelyet közjogi jogi személynek minősülő német önkormányzatok társulása hozott létre. A BBB banki tevékenységeket gyakorol, de nem kizárólag nyereségorientált. Közfeladatot is ellát. Így a BBB a jövedelmeinek egy részét társadalmi, kulturális, sport‑, tudományos és oktatási tevékenységek támogatására fordítja abban a tartományban, amelyben működik.
16 A BBB Németországban a társasági adó és az iparűzési adó alanya. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a részére kifizetett osztalékok 95% erejéig mentesülnek a német nyereségadó alól, továbbá hogy a Hollandiában beszedett osztalékadót azzal az indokkal nem számíthatja be, hogy az A‑Fonds‑ban fennálló részesedése a befektetett eszközök (Anlagebuch) részét képezi.
17 Az alapügy tényállásának megvalósulása idején a BBB az A‑Fonds közvetítésével részvényekkel rendelkezett a Wet DB 1965 hatálya alá tartozó holland társaságokban. A holland osztalékadót beszedték azon osztalékok után, amelyek e részvényekből a 2002/2003‑tól 2007/2008‑ig terjedő adóévek során keletkeztek számára.
18 A BBB több kérelemben kérte a holland adóhatóságtól, hogy a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdése alapján térítse vissza ezt az adót. E hatóság elutasította e kérelmeket.
19 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy legalább a 2002. november 1‑je és 2008. október 31. közötti időszakra vonatkozó adóévek tekintetében az adóhatóság úgy ítélte meg, hogy a BBB nem követelhet ilyen visszatérítést azon az alapon, hogy a székhelye nem Hollandiában van.
20 Az A‑Fonds a visszatérítést megtagadó határozatok megsemmisítése iránti kérelmeket terjesztett a rechtbank Zeeland‑West‑Brabant te Breda (a Bredában eljáró zeeland-west-brabanti bíróság, Hollandia) elé, amely azokat a 2014. május 6‑i ítéletében mint megalapozatlanokat elutasította. E bíróság különösen úgy ítélte meg, hogy az A‑Fonds helyzete nem volt összehasonlítható a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdése szerinti valamely szervezet helyzetével.
21 Az A‑Fonds ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Gerechtshof ’s‑Hertogenboschhoz (’s‑hertogenboschi fellebbviteli bíróság).
22 E bíróság úgy ítéli meg, hogy mind az A‑Fonds által az adóhatósághoz benyújtott visszatérítés iránti kérelmeket, mind pedig az általa igénybe vett bírósági jogorvoslatokat úgy kell tekinteni, hogy azokat a BBB nevében terjesztették elő.
23 E bíróság megítélése szerint sértik a tőke szabad mozgását az adóhatóság azon határozatai, amelyek az osztalékadónak a BBB által követelt visszatérítését azon az alapon tagadják meg, hogy a BBB a Holland Királyságon kívüli más tagállamban rendelkezik székhellyel.
24 E bíróság hangsúlyozza, hogy Hollandiában főszabály szerint le kell vonni az osztalékadót a közjog hatálya alá tartozó azon jogi személyek befektetéseiből származó osztalékok után, amelyek Hollandiában rendelkeznek székhellyel, és a Wet Vpb 1969 értelmében nem minősülnek a társasági adó alanyainak azon az alapon, hogy a Wet Vpb 1969 2. cikkének (3) bekezdésében felsoroltakon kívüli egyéb tevékenységeket gyakorolnak. Ugyanakkor ezt az osztalékadót a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdése értelmében ezt követően vissza kell téríteni részükre.
25 E bíróság ebből azt vezeti le, hogy a tőke szabad mozgásának korlátozását képezi az, hogy a BBB ugyanezen rendelkezés értelmében nem tarthat igényt az osztalékadó visszatérítésére, miközben a holland közjog hatálya alá tartozó, Hollandiában a társasági adó alanyának nem minősülő jogi személyek tevékenységeihez hasonló tevékenységeket gyakorol.
26 E bíróság úgy ítéli meg, hogy ezért olyan visszatérítést kell biztosítani a BBB részére, amelynek összege megegyezik azzal az összeggel, amelyben a hollandiai székhellyel rendelkező, e tagállamban a társasági adó alanyának nem minősülő jogi személyek a Wet BD 1965 10. cikkének (1) bekezdése értelmében részesülnének.
27 E bíróság ugyanakkor felveti azt a kérdést, hogy az ilyen visszatérítés biztosítása összhangban van‑e az állami támogatásokra vonatkozó uniós joggal.
28 Mivel a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdésében előírt osztalékadó‑visszatérítés az alapeljárásban elválaszthatatlan az állami vállalkozásokat a Wet Vpb 1969 2. cikkének (3) bekezdése alapján megillető azon társaságiadó‑mentességtől, amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság a 2013. május 2‑i C(2013) 2372 final határozatában úgy ítélte meg, hogy az a belső piaccal összeegyeztethetetlen, létező támogatási programnak minősül, a kérdést előterjesztő bíróság arra következtet, hogy ezért e visszatérítés is létező támogatási programot képez.
29 E kontextusban a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy ha az EK 56. cikk (1) bekezdése – jelenleg az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése – alapján helyt adnak az alapeljárás felperese visszatérítés iránti kérelmének, az valamely létező támogatás olyan módosítását képezi‑e, amely a 659/1999 rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében vett új támogatásnak minősül.
30 Ha annak minősül, a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy lehetséges‑e olyan határozatot hozni, amely helyt ad az ilyen kérelemnek, különösen pedig szükséges‑e, hogy e határozatot az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján bejelentsék a Bizottságnak.
31 A kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy egyfajta próbaperről van szó, és hogy az adóhatóság már közel 1000 hasonló visszatérítés iránti kérelmet kapott.
32 E körülmények között a Gerechtshof ’s‑Hertogenbosch (’s‑hertogenboschi fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Létező támogatás módosításaként értelmezett új támogatási intézkedésnek minősül‑e az, ha egy létező támogatási program hatályát kiterjesztik valamely adóalanynak az [EK 56. cikk] (jelenleg EUMSZ 63. cikk) szerinti szabad tőkemozgásra való eredményes hivatkozása következtében?
2) Ha igen, kizárja‑e a nemzeti bíróság EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése szerinti feladatainak ellátása azt, hogy az adóalany részére az adóalany által az [EK 56. cikk] (jelenleg EUMSZ 63. cikk) alapján követelt adókedvezményt biztosítsanak, vagy be kell‑e jelenteni a Bizottságnál e kedvezmény biztosítására vonatkozó tervezett bírósági döntést, vagy köteles‑e a nemzeti bíróság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése alapján rá háruló ellenőrzési feladatára tekintettel másképp eljárni vagy más intézkedést hozni?”
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról
33 A Bizottság azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan azon az alapon, hogy nem tartalmazza az ahhoz szükséges ténybeli és jogi elemeket, hogy a Bíróság hasznos választ adhasson az előterjesztett kérdésekre.
34 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett két kérdés azon az előfeltevésen alapul, hogy az osztalékadó visszatérítésének az alapeljárásban vizsgált rendszere létező támogatási programnak minősül.
35 A kérdést előterjesztő bíróság főképp arra alapítja az elemzését, hogy az alapeljárásban a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdésében előírt visszatérítés elválaszthatatlan a közjogi jogi személyek vonatkozásában a Wet Vpb 1969 2. cikkében előírt azon társaságiadó‑mentességtől, amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság a C(2013) 2372 final határozatában úgy ítélte meg, hogy az a belső piaccal összeegyeztethetetlen, létező támogatási programnak minősül.
36 Ugyanakkor, és mint azt a Bizottság az írásbeli észrevételeiben maga is kiemeli, meg kell állapítani, hogy e határozat kizárólag a Wet Vpb 1969 alapján a közjogi jogi személyeket megillető társaságiadó‑mentességi rendszerre vonatkozik, nem pedig a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdésében szabályozott osztalékadó‑visszatérítési rendszerre.
37 Ezenkívül az egyik és a másik ilyen rendszer alkalmazási köre nem esik egybe, amennyiben a második tágabb értelemben az összes olyan holland vállalkozásra vonatkozik, amelyek mentesülnek a társasági adó alól.
38 Így nem lehet megalapozottan kijelenteni, hogy a Bizottság által tett azon megállapítás, amely szerint a Wet Vpb 1969 2. cikkében a holland állami vállalkozásoknak biztosított társaságiadó‑mentességi rendszer a belső piaccal összeegyeztethetetlen, létező támogatási programnak minősül, megfelelően érvényes lenne a Wet DB 1965 10. cikkének (1) bekezdésében szabályozott osztalékadó‑visszatérítési rendszerre is.
39 Mindamellett nem tagadható, mint azt egyébként a kérdést előterjesztő bíróság is kiemeli, hogy abban a konkrét esetben, ha ezt az osztalékadó‑visszatérítést azon az alapon biztosítják valamely holland közjogi vállalkozásnak, hogy e vállalkozás a Wet Vpb 1969 2. cikke alapján mentesül a társasági adó alól, e visszatérítés valamely állami támogatás nyújtásának közvetlen és elválaszthatatlan következményeként jelenik meg, ezért pedig szintén úgy tekinthető, hogy állami támogatásnak minősül.
40 Így, mivel a szóban forgó jogalkotási intézkedés állami támogatásként minősítése nem zárható ki, és a nemzeti bíróság feladata, hogy az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdése tiszteletben tartásának biztosítása érdekében ezt megvizsgálja, meg kell állapítani, hogy a feltett kérdésekre adott válaszok az alapjogvita elbírálása szempontjából hasznosak a kérdést előterjesztő bíróság számára, ezért pedig e kérdéseket úgy kell tekinteni, mint amelyek azon az előfeltevésen alapulnak, hogy az alapeljárásban vizsgált osztalékadó‑visszatérítési rendszer támogatási programnak minősül.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
41 Elöljáróban ki kell emelni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az EK 56. cikk (1) bekezdésének – jelenleg az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése – értelmezéséről kérdezi a bíróságot, amely rendelkezés tiltja a tagállamok közötti, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgások bármilyen korlátozását, és amelynek megsértését a kérdést előterjesztő bíróság adottnak veszi. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy e jogsértés e bíróság szerint abból ered, hogy az osztalékadó visszatérítéséről rendelkező holland jogszabály e visszatérítés kedvezményét belföldi székhely feltételétől teszi függővé.
42 Ki kell emelni azt is, hogy a 659/1999 rendelet azon releváns rendelkezéseit, amelyekre a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik, azonos szöveggel tartalmazza az e rendelet helyébe lépő 2015/1589 rendelet, vagyis nem szükséges dönteni e két rendeletnek az alapügy tényállására való ratione temporis alkalmazhatóságáról.
43 Az eddigiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a két kérdésével, amelyeket együtt kell megvizsgálni, lényegében azt kívánja megtudni, hogy az uniós jog kizárja‑e, hogy valamely tagállami bíróság annak érdekében, hogy biztosítsa az EK 56. cikk (1) bekezdésének – jelenleg az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésének – tiszteletben tartását, az alapeljárásban vizsgált osztalékadó‑visszatérítési rendszerben állítólag megnyilvánulóhoz hasonló állami támogatási program kedvezményében részesítsen egy másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozást. A kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kérdezi, hogy amennyiben az ilyen támogatási programot létezőnek kellene tekinteni, az e program kedvezményét biztosító határozat a 659/1999 rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében vett olyan új támogatásnak minősülne‑e, amelyet az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondata értelmében be kellene jelentenie a Bizottságnak.
44 Ki kell emelni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések – mint azt egyébként e bíróság maga is hangsúlyozza – magukban foglalják annak előzetes ellenőrzését, hogy ellentétes‑e, vagy sem az uniós joggal az, ha e bíróság megállapítja hatáskörét arra, hogy megvizsgálja az alapeljárás tárgyát képező, székhellyel kapcsolatos feltételnek a tőke szabad mozgásával való összeegyeztethetőségét, vagy pedig ez az ellenőrzés egyedül a Bizottság azon hatáskörébe tartozik‑e, hogy mérlegelje valamely támogatási programnak a belső piaccal való összeegyeztethetőségét.
45 Mint az kitűnik a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából, az állami támogatások ellenőrzésének a Szerződés által kialakított rendszerében a nemzeti bíróságok és a Bizottság egymást kiegészítő, de egymástól elkülönülő szerepeket lát el (lásd ebben az értelemben: 1996. július 11‑i SFEI és társai ítélet, C‑39/94, EU:C:1996:285, 41. pont; 2016. szeptember 15‑i PGE‑ítélet, C‑574/14, EU:C:2016:686, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Míg a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének mérlegelése az uniós bíróságok ellenőrzése mellett eljáró Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, addig a nemzeti bíróságok a jogalanyok jogainak megóvását biztosítják az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatában előírt azon kötelezettség megsértése esetében, amely szerint az állami támogatásokat be kell jelenti a Bizottságnak (lásd ebben az értelemben: 2011. december 8‑i Residex Capital IV ítélet, C‑275/10, EU:C:2011:814, 27. pont). Az ilyen kötelezettségszegésnek, amennyiben a jogalanyok hivatkoznak rá, a nemzeti bíróságok pedig megállapítják azt, arra az eredményre kell vezetnie, hogy e bíróságok a nemzeti jogszabályaikkal összhangban alkalmazzák az ebből eredő összes következményt, anélkül azonban, hogy a határozataik magukban foglalnák a támogatások belső piaccal való összeegyeztethetőségének mérlegelését, amely a Bíróság ellenőrzése mellett eljáró Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2002. április 23‑i Nygård ítélet, C‑234/99, EU:C:2002:244, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy valamely nemzeti bíróság csak akkor rendelkezik hatáskörrel arra, hogy valamely támogatási program szabályainak a Szerződésben foglalt közvetlen hatályú, az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseken kívüli egyéb rendelkezésekkel való összeegyeztethetőségét mérlegelje, ha e szabályok elszigetelten mérlegelhetők, továbbá ha annak ellenére, hogy a szóban forgó támogatási program részét képezik, nem szükségesek a céljának eléréséhez vagy e program működéséhez (lásd ebben az értelemben: 1977. március 22‑i Iannelli & Volpi ítélet, 74/76, EU:C:1977:51, 14. pont; 2002. április 23‑i Nygård ítélet, C‑234/99, EU:C:2002:244, 57. pont).
48 Ezzel szemben előfordulhat, hogy valamely támogatás szabályai annyira elválaszthatatlanul kapcsolódnak a támogatásnak magához a céljához, hogy nem lehet azokat elszigetelten mérlegelni, vagyis ilyenkor szükségképpen az EUMSZ 108. cikk szerinti eljárás lefolytatásával kell mérlegelni, hogy e szabályok milyen hatással vannak az egészében vett támogatás összeegyeztethetőségére vagy összeegyeztethetetlenségére (lásd ebben az értelemben: 1977. március 22‑i Iannelli & Volpi ítélet, 74/76, EU:C:1977:51, 14. pont).
49 A jelen ügyben a székhellyel kapcsolatos, az alapeljárásban vizsgált osztalékadó‑visszatérítési rendszer keretében előírthoz hasonló feltétel kapcsán éppen ez a helyzet, már ha e rendszert úgy tekintjük, hogy állami támogatási programnak minősül, mivel úgy tűnik, hogy e feltétel elválaszthatatlanul kapcsolódik a szóban forgó mentesítési intézkedéseknek magához a céljához, amely arra irányul, hogy egyedül a belföldi vállalkozásokat részesítsék előnyben.
50 Ezenkívül ki kell emelni, hogy az alapügyben az ilyen ellenőrzésnek szükségképpen az lenne a következménye, hogy még ha közvetetten is, de kétségbe vonja az állami vállalkozásoknak biztosított társaságiadó‑mentesség alapjaként a Wet Vpb 1969 2. cikkében előírt, székhellyel kapcsolatos azon feltételt, amely az e támogatási program céljának megvalósításához és e program működéséhez szükséges feltételként jelenik meg.
51 Ezért úgy tűnik, hogy az ilyen feltételt, amely valamely támogatási program céljának megvalósításához és e program működéséhez szükséges feltételként jelenik meg, nem lehet az állami támogatásokkal kapcsolatban a Bizottság és a nemzeti bíróságok közötti hatáskör‑megosztás sérelme nélkül elszigetelni.
52 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az uniós jog kizárja, hogy valamely nemzeti bíróság az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló, székhellyel kapcsolatos feltételnek a tőke szabad mozgásával való összeegyeztethetőségét mérlegelhesse abban az esetben, ha az érintett osztalékadó‑visszatérítési rendszer támogatási programnak minősül.
53 A fentiekből következően az ilyen bíróság még kevésbé jogosult arra, hogy a tőke szabad mozgásának a székhellyel kapcsolatos ilyen feltétel útján történő esetleges megsértéséből eredő következményeket azáltal alkalmazza, hogy megítéli ezen adó visszatérítését, ezért pedig a jelen ítélet 43. pontjában említett kérdésre nem szükséges válaszolni.
54 Az eddigieket figyelembe véve az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikket akként kell értelmezni, hogy valamely nemzeti bíróság az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló, székhellyel kapcsolatos feltételnek az EK 56. cikk (1) bekezdésével – jelenleg az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésével – való összeegyeztethetőségét nem mérlegelheti abban az esetben, ha az érintett osztalékadó‑visszatérítési rendszer támogatási programnak minősül.
A költségekről
55 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
Az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikket akként kell értelmezni, hogy valamely nemzeti bíróság az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló, székhellyel kapcsolatos feltételnek az EK 56. cikk (1) bekezdésével – jelenleg az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdésével – való összeegyeztethetőségét nem mérlegelheti abban az esetben, ha az érintett osztalékadó‑visszatérítési rendszer támogatási programnak minősül.
Aláírások