Language of document :

T‑144/07., T‑147/07–T‑150/07. és T‑154/07. sz. egyesített ügyek

ThyssenKrupp Liften Ascenseurs NV és társai

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – Felvonók és mozgólépcsők beépítésének és karbantartásának piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat– Közbeszerzési eljárások manipulálása – A piacok felosztása – Az árak rögzítése”

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Kartellek – Vállalkozások közötti megállapodások – A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége – Értékelési szempontok – Potenciális és jelentős érintettség – Tagállam egész területére kiterjedő kartell – A nemzeti piacok lezárása – Megengedhetetlenség

(EK 81. cikk és EK 82. cikk)

2.      Verseny – Kartellek – Vállalkozások közötti megállapodások – A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége – Érzékelhető jelleg – A felek piaci helyzetének és jelentőségének figyelembevételével történő értékelés

(EK 81. cikk)

3.      Verseny – A hatáskörök megoszlása a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok között – A versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló bizottsági közlemény – A vállalkozások arra vonatkozó joga, hogy ügyükben adott versenyhatóság járjon el – Hiány

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 11. cikk, (6) bekezdés; 2004/C 101/03 bizottsági közlemény, 8. és 31. pont)

4.      Európai Közösségek – A nyelvhasználatra vonatkozó szabályok – A dokumentumoknak a felek nyelvétől eltérő nyelven való kézbesítése – A felek hozzájárulása – Szabálytalanság hiánya

(1. tanácsi rendelet, 3. cikk)

5.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

6.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

7.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme – A büntetések egyéniesítése elvének megsértése – Hiány – Az ártatlanság vélelmének megsértése – Hiány

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

8.      Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme – Közvetítő holdingtársaság leányvállalata – A vélelem megdöntéséhez nem elégséges körülmény

(EK 81. cikk, (1) bekezdés)

9.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – Határozatok – Az indokolási kötelezettség megsértésének a peres eljárás során való helyrehozatala – Megengedhetetlenség

(EK 253. cikk)

10.    Eljárás – Bizonyítási eszközök – Tanúkihallgatás

(a Törvényszék eljárási szabályzata, 64. és 65. cikk)

11.    Verseny – Bírságok – Nemzeti versenyhatóság által hozott ideiglenes engedékenységi határozatot követően hozott, jogsértést megállapító bizottsági határozat – A ne bis in idem elvének megsértése – Hiány

(EK 81. cikk; a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény, 54. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 5., 14. és 23. cikk)

12.    Verseny – Bírságok – Nemzeti versenyhatóság által hozott ideiglenes engedékenységi határozatot követően hozott jogsértést megállapító bizottsági határozat – A bizalomvédelem elvének megsértése – Hiány – A gondos ügyintézés elvének megsértése – Hiány

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk)

13.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Értékelési szempontok

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A pont)

14.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A több vállalkozással szemben kiszabott összegek közötti koherencia

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A pont)

15.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A vállalkozás károkozásra való gazdasági képességének figyelembevétele

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A pont)

16.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Elrettentő jelleg

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 1. A pont)

17.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – Súlyosító körülmények – Visszaesés – Fogalom

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 2. pont)

18.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Feltételek – Az érintett vállalkozás által benyújtott bizonyítékok jelentős hozzáadott értéke

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

19.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság összegének csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – A Bizottság mérlegelési jogköre

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

20.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – A bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Feltételek – Az összeg csökkentése vitatástól való tartózkodás esetén

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 96/C 207/04 és 2002/C 45/03 bizottsági közlemények)

21.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Az engedékenységi közlemény alkalmazása – Az említett közlemény hatókörén kívüli, vitatástól való tartózkodás címén való csökkentés

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 96/C 207/04 és 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

22.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Az engedékenységi közlemény hatókörén kívüli, vitatástól való tartózkodás címén való csökkentés – Arányosság

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

23.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése az eljárás alá vont vállalkozás együttműködése miatt – Egyrészről az engedékenységi közlemény alapján, másrészről pedig az engedékenységi közlemény hatókörén kívüli, vitatástól való tartózkodás címén nyújtott csökkentések

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 2002/C 45/03 bizottsági közlemény)

24.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Az érintett vállalkozás teljes forgalma

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 5. pont, b) alpont)

25.    Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Az arányosság elvének tiszteletben tartása – Feltételek

(1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

1.      Az EK 81. cikkben és az EK 82. cikkben foglalt, a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatásra vonatkozó feltétel értelmezését és alkalmazását illetően e feltétel céljából kell kiindulni, amely nem más, mint a versenyszabályozás vonatkozásában az uniós és a tagállami jog területének egymáshoz képest történő meghatározása. Így tehát az uniós jog hatálya alá tartozik minden olyan kartell és magatartás, amely oly módon érintheti a tagállamok közötti szabad kereskedelmet, hogy ezzel sértheti a tagállamok közötti egységes piac célkitűzéseinek megvalósítását, különösen azáltal, hogy lezárja a nemzeti piacokat, vagy megváltoztatja a közös piaci verseny szerkezetét.

2.      Ahhoz, hogy valamely döntés, megállapodás vagy magatartás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, jogi és ténybeli tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel lehetővé kell tennie, hogy közvetlenül vagy közvetetten, ténylegesen vagy potenciálisan olyan irányú hatást gyakoroljon a tagállamok közötti kereskedelem szerkezetére, amely akadályozhatja a tagállamok között az egységes piac megvalósítását. Ezenkívül az is szükséges, hogy ez a hatás ne legyen jelentéktelen. Így a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatást rendszerint több olyan tényező együttesen váltja ki, amely külön‑külön nem lenne szükségszerűen meghatározó. Márpedig a valamely tagállam teljes területére kiterjedő kartell jellegénél fogva azzal a hatással jár, hogy tartóssá teszi a nemzeti piacok lezárását, akadályozva ezzel a Szerződés által célul kitűzött gazdasági összefonódást.

(vö. 55–57., 60. pont)

3.      Azt, hogy egy megállapodás vagy összehangolt magatartás milyen hatást gyakorolhat a tagállamok közötti kereskedelemre, többek között az alapján kell megítélni, hogy a felek milyen helyzetben vannak, és milyen jelentőséggel bírnak az érintett termékek piacán. Amennyiben a kartellben részt vevő vállalkozások együtt az érintett termékek kínálatának túlnyomó részét adják az érintett piacon, úgy tekinthető, hogy az említett kartell alkalmas arra, hogy érzékelhető hatást gyakoroljon a tagállamok közötti kereskedelemre.

4.      Egyébiránt a Bizottság nem köteles bizonyítani, hogy a versenyellenes magatartások érzékelhető hatással vannak a tagállamok közötti kereskedelemre. Az EK 81. cikk (1) bekezdése ugyanis csupán azt követeli meg, hogy a versenykorlátozó megállapodás és összehangolt magatartás alkalmas legyen arra, hogy hatással legyen a tagállamok közötti kereskedelemre.

(vö. 67–69. pont)

5.      Az 1/2003 rendelet rendelkezéseiből kitűnik, hogy a Bizottság az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértések feltárása és megállapítása terén megőrzi döntő szerepét, amelyet nem befolyásol az a párhuzamos hatáskör, amellyel a nemzeti versenyhatóságok az említett rendelet értelmében rendelkeznek. E rendelet 11. cikkének (6) bekezdésével összhangban ugyanis a Bizottság akkor is jogosult határozat elfogadására irányuló eljárást indítani, ha valamely nemzeti hatóság már eljár az ügyben, az utóbbival folytatott konzultációt követően. Továbbá, az említett rendelkezésnek megfelelően, ha a Bizottság eljárást indít, a nemzeti versenyhatóságoknak megszűnik az a jogkörük, hogy az ilyen ügyben az uniós versenyszabályokat alkalmazzák.

Egyébként a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló közlemény a 31. pontja szerint nem biztosít egyéni jogot az érintett vállalkozásoknak arra, hogy az ügyet egy adott hatóság bírálja el. Ennélfogva valamely vállalkozás nem állíthatja, hogy joga vagy jogos elvárása van arra vonatkozóan, hogy az adott jogsértést a Bizottság helyett a nemzeti versenyhatóságok vizsgálják ki.

Ezenkívül az említett közlemény 8. pontja nem rendelkezik kötelező erővel, mivel szövege az mutatja, hogy a feladatok megosztásának egyszerű lehetősége, amelyre utal, nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy ne járjon el egy ügyben, ha az e pontban meghatározott feltételek teljesülnek.

(vö. 76–77., 80. pont)

6.      A Bizottság olyan többnyelvű intézmény, amelyet úgy kell tekinteni, mint amely a Közösség valamennyi hivatalos nyelvén képes működni. Valamely felperes vállalkozás nem hivatkozhat arra, hogy a kifogásközlés és a közigazgatási eljárást lezáró határozat meghatározott hivatalos nyelven történő kézbesítése, miközben e vállalkozás a közigazgatási eljárásban másik két hivatalos nyelvet használt, sérti a védelemhez való jogának gyakorlását, amennyiben elismeri, hogy hozzájárult a dokumentumok említett nyelven történő kézbesítéséhez.

(vö. 86., 414. pont)

7.      Az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogalany közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Ez esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon egyetlen vállalkozást alkot. Így az a tény, hogy az anyavállalat és leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot, lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalatnak anélkül, hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét.

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést elkövető leányvállalata tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására.

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy a leányvállalatbeli tőkerészesedések teljes egészében az anyavállalat tulajdonában vannak, ahhoz, hogy vélelmezze, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatára kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve ha az e vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.

(vö. 94–97., 310–313. pont)

8.      Abban a különös esetben, ha az anyavállalat az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést elkövető leányvállalata tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkezik, fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására. Amennyiben az említett vállalkozások közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatok alapján megállapítható az anyavállalatoknak a leányvállalataik stratégiájára gyakorolt befolyása, indokolt azokat egyetlen gazdasági egységnek tekinteni.

Azon körülmény viszont, hogy a felperes vállalkozások a közigazgatási eljárásban önállóan vettek részt, és a kifogásközlésre külön‑külön válaszoltak, nem dönti meg azon vélelmet, miszerint az anyavállalatok felelősséggel tartoznak leányvállalataik magatartásáért. Ugyanis, noha az a tény, hogy az anyavállalat az érintett jogsértés tárgyában a Bizottsággal szemben egyedüli tárgyalópartnerként lép fel, bizonyítéka lehet annak, hogy az anyavállalat a leányvállalat magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol, nem minősülhet a valamely csoporton belüli leányvállalatok önállósága bizonyítékának az, ha az említett leányvállalatok külön‑külön válaszolnak a kifogásközlésre.

(vö. 96., 125–127. pont)

9.      A büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elve alapján – amely minden, az uniós versenyszabályok szerinti joghátrány megállapítására alkalmas közigazgatási eljárásban alkalmazandó – a vállalkozás csak az egyénileg terhére rótt tények miatt részesíthető joghátrányban. Ezen elvnek azonban összhangban kell lennie a vállalkozás fogalmával. Ugyanis nem a leányvállalatnak az anyavállalat általi, jogsértésre való felbujtása, és még kevésbé az utóbbinak az említett jogsértésben való érintettsége teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy a bírságokat kiszabó határozatot a cégcsoport anyavállalatának címezze, hanem azon tény, hogy e vállalatok az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást képeznek. Ezenkívül a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem irányadó egy adott ügyre. A más ügyekben hozott határozatok ugyanis csak jelzésértékűek lehetnek, mivel az ügyek körülményei nem azonosak.

A különösen az emberi jogok európai egyezménye 6. cikkének (2) bekezdéséből eredő ártatlanság vélelmének elve azon alapvető jogok közé tartozik, amelyeket az uniós jogrend elismer, és ezen elvet egyébként az EU 6. cikk (2) bekezdése, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdése is megerősítette. A szóban forgó jogsértések jellegére, valamint az azokhoz kapcsolódó szankciók jellegére és súlyára tekintettel az ártatlanság vélelmének elve különösen a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértésére vonatkozó, adott esetben bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezető eljárásban is érvényesül.

Ezzel összefüggésben valamely, a jogsértés betudhatóságára vonatkozó szabály, úgymint azon vélelem, hogy a leányvállalatai tőkéjében 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat e leányvállalatokra meghatározó befolyást gyakorol, nem sérti az említett vélelmet. Az Emberi Jogok Európai Bírósága ugyanis úgy ítélte meg, hogy az emberi jogok európai egyezményének 6. cikke nem zárja ki a büntetőtörvényekben található ténybeli vagy jogi vélelmeket, de megköveteli e vélelmeknek – az ügy súlyának figyelembevétele és a védelemhez való jog garantálása mellett – ésszerű keretek közé szorítását. Így nem lehet szó az ártatlanság vélelmének megsértéséről akkor, ha a versenyjogi eljárásban tipikus történésekből tapasztalati tételek alapján bizonyos következtetéseket vonnak le, feltéve hogy az érintett vállalkozások szabadon megcáfolhatják ezeket a következtetéseket.

(vö. 106–108., 112., 114. pont )

10.    Az, hogy az utolsó anyavállalattal szemben a leányvállalat jogsértő magatartásáért is kiszabható szankció, nem zárja ki, hogy egy közvetítő holdingtársaság vagy maga a leányvállalat is joghátrányban részesüljön, feltéve hogy a Bizottság úgy tekinthette, hogy az említett társaságok egyetlen vállalkozást alkotnak. Ennek megfelelően, hasonló esetben a Bizottság, ha a betudhatóság feltételei fennállnak, választhat, hogy a jogsértésben részt vevő leányvállalatot, az e leányvállalatot ezen időszakban irányító közvetítő anyavállalatot, illetve a csoport utolsó anyavállalatát részesíti‑e joghátrányban. E tekintetben a cégcsoport kontextusában a holding olyan társaság, amely különböző társaságokban fennálló részesedések egyesítésére irányul, és amelynek feladata e csoport egységes irányításának biztosítása.

(vö. 119., 122. pont)

11.    Még ha azon határozatok indokolásában, amelyeket a versenyszabályok alkalmazásának biztosítása érdekében hoz, a Bizottság nem is köteles megvitatni minden olyan ténybeli és jogi kérdést, illetve megfontolást, amelyek miatt ilyen határozatot hozott, az EK 253. cikk értelmében köteles legalább azokat a tényeket és megfontolásokat megemlíteni, amelyek a határozat összefüggésében alapvető jelentőségűek, lehetővé téve az uniós bíróságnak és az érdekelt feleknek azon feltételek megismerését, amelyek között a Szerződést alkalmazta. Ezenkívül, rendkívüli körülmények fennállását kivéve, az indokolásnak magában a határozatban kell szerepelnie, és azt nem lehet első alkalommal utólagosan a bíróság előtt kifejteni. Ennek megfelelően az indokolást főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érintettel, amikor a neki sérelmet okozó határozatot.

(vö. 133., 146., 399. pont)

12.    Ami a jogvitában részes fél által benyújtott, pervezető intézkedés vagy bizonyításfelvétel iránti kérelmeknek az elsőfokú bíróság általi elbírálását illeti, egyedül a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről.

E tekintetben nem lehet helyt adni a felperes vállalkozás tanúkihallgatás iránti kérelmének akkor, ha a vállalkozás a Törvényszék előtt e tanúvallomással olyan nyilatkozatok megtételét kívánja elérni, amelyeket a Bizottság előtt már megtettek, és amelyekkel kapcsolatban megállapítást nyert, hogy azokat okirati bizonyítékok nem támasztják alá, és azoknak az ügy irataiban szereplő bizonyos elemek ellent is mondanak.

Egy korábbi bizottsági határozat benyújtása iránti kérelem nem tekinthető szükségesnek, mivel a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében.

(vö. 151–153., 211. pont)

13.    A ne bis in idem elve, amelyet az emberi jogok európai egyezménye hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4. cikke is elismer, az uniós jog alapelve, amelynek megtartását a bíróság biztosítja. Az uniós versenyjog területén ez az elv tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozást olyan versenyellenes magatartásért ismét szankcionáljon, vagy eljárás alá vonjon, amelyért a Bizottság egy korábbi határozatában, amely ellen jogorvoslat már nem kezdeményezhető, már szankciót szabott ki vele szemben, vagy amellyel kapcsolatban felmentette. A ne bis in idem elvének alkalmazása tehát feltételezi azt, hogy a jogsértés ténye tárgyában határozat született, illetve hogy a jogsértés elbírálásának jogszerűségét felülvizsgálták. Ennek megfelelően a ne bis in idem elve kizárólag azt tiltja, hogy a jogsértés tényét érdemben ismét elbírálják, aminek a következménye az lenne, hogy vagy második szankciót alkalmaznának az első mellett abban az esetben, ha a felelősséget ismételten megállapítanák, vagy pedig először alkalmaznának szankciót abban az esetben, ha az első határozatban meg nem állapított felelősséget a második határozatban megállapítanák.

Ami azt a kérdést illeti, hogy valamely nemzeti versenyhatóság határozata akadályát képezheti‑e annak, hogy a Bizottság ugyanazon vállalkozást ismét marasztalja, illetve ellene ismét eljárást folytasson, a ne bis in idem elvének alkalmazása a tényállás azonosságának, a jogsértő azonosságának és a védett jogi érdek egyezőségének hármas feltétele teljesülésétől függ. Ezen elv tehát tiltja, hogy ugyanazon személyt ugyanazon jogtárgy védelme érdekében többször ítéljék el ugyanazon jogellenes magatartásért.

E tekintetben a valamely nemzeti versenyhatóság által hozott ideiglenes engedékenységi határozat, amely nem szünteti meg véglegesen a versenyjogi jogsértéssel szembeni közjogi igényt, nem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy az említett jogsértést megállapítsa és szankcionálja.

Egyébiránt, még ha feltételeznénk is, hogy a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 54. cikkére az uniós versenyjog körében lehet hivatkozni, amely cikkben kifejezésre jut az uniós jog egyik alapelve, nevezetesen a ne bis in idem elve, meg kell állapítani, hogy egy nemzeti versenyhatóság által hozott ideiglenes engedékenységi határozatot semmiképpen nem lehet e rendelkezés hatálya alá tartozónak tekinteni. Az ideiglenes mentesség megadása esetén ugyanis nem teljesül az az említett rendelkezésben foglalt követelmény, hogy a közjogi igény véglegesen megszűnjön.

(vö. 158–161., 166–167., 174–176. pont)

14.    Ami a nemzeti versenyhatóságok által elfogadott ideiglenes engedékenységi határozatokat követően hozott, az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértést szankcionáló bizottsági határozatot illeti, a felperes vállalkozás nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvére akkor, ha semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő, amelyből egyrészről kitűnne az, hogy részére a Bizottság konkrét biztosítékokat adott a tekintetben, hogy az említett hatóságok jogi aktusai megvédik őt bármilyen eljárástól és marasztalástól, másrészről pedig az, hogy e hatóságoktól konkrét biztosítékokat kapott a tekintetben, hogy az általuk elfogadott jogi aktusok akadályát képezik annak, hogy a Bizottság az említett jogsértést megállapítsa és szankcionálja.

A nemzeti versenyhatóságok által hozott ideiglenes engedékenységi határozatok Bizottság általi figyelmen kívül hagyása a gondos ügyintézés elvét sem sérti. Ugyanis, noha a Bizottságnak a méltányosság elve alapján az ugyanazon vállalkozással szemben ugyanazért a cselekményért korábban már kiszabott szankciót figyelembe kell vennie, ha azt egy tagállam kartellekre vonatkozó jogszabályainak megsértéséért szabták ki, és a jogsértést ennek megfelelően az Unió területén követték el, nem ez a helyzet, ha az említett nemzeti hatóságok a felperes vállalkozással szemben semmilyen szankciót nem szabtak ki.

(vö. 181., 185–186. pont)

15.    Az uniós versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája. E tekintetben az érintett piac mérete főszabály szerint nem kötelezően figyelembe veendő tényező, hanem csupán egyike azon tényezőknek, amelyek a jogsértés súlyának értékelése szempontjából relevánsak, mivel a Bizottság egyébként nem köteles az érintett piac lehatárolására vagy méretének megállapítására, amennyiben a kérdéses jogsértésnek versenyellenes célja van. A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás ugyanis nem írja elő, hogy a bírságok összegét a teljes forgalom vagy a vállalkozások által az érintett piacon elért forgalom alapján kell kiszámítani. Az iránymutatás azonban nem zárja ki azt sem, hogy a bírság összegének meghatározásakor e forgalmakat figyelembe vegyék az uniós jog általános elveinek tiszteletben tartása érdekében, és amikor a körülmények ezt megkövetelik.

Ezzel összefüggésben, amennyiben a Bizottság a valamely tagállamban elkövetett jogsértés miatt kiszabott bírság általános kiindulási összegét nem az érintett piac mérete alapján állapította meg, hanem e jogsértés jellegére és földrajzi kiterjedésére alapozta határozatát, azon megfontolás, miszerint az e tagállamban létrehozott kartell miatt kiszabott bírság általános kiindulási összegének az érintett piac állítólagosan kisebb méretét kellene tükröznie, téves előfeltevésen alapszik, és a Bizottság határozata nem sérti az arányosság elvét.

Ugyanez vonatkozik a jogsértés piacra gyakorolt hatásának figyelmen kívül hagyására is. Az említett iránymutatás 1. A. pontjának első bekezdése szerint ugyanis a jogsértés súlyának értékelése keretében a Bizottságnak a piacra gyakorolt tényleges hatást kizárólag akkor kell megvizsgálnia, ha e hatás mérhetőnek tűnik. E hatás értékelése során a Bizottságnak figyelembe kell vennie, hogy milyen lett volna a verseny a jogsértés nélkül. Amikor azonban a Bizottság úgy véli, hogy lehetetlen felmérni a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásait, és az érintett vállalkozások nem bizonyítják ennek ellenkezőjét, és a Bizottság a határozatát a jogsértés súlyos jellegére, valamint földrajzi kiterjedésére alapítja, figyelmen kívül hagyva a jogsértés piacra gyakorolt hatását, nem lépi túl nyilvánvalóan a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok meghatározása során rendelkezésre álló mérlegelési mozgásterét.

(vö. 193., 208–211., 215–216., 218–220., 226–230., 239–240., 243. pont)

16.    Még ha feltételezzük is, hogy a Bizottságnak, amikor egy és ugyanazon határozatban több különösen súlyos jogsértést állapít meg, figyelnie kell arra, hogy a bírságok általános kiindulási összegei és a különböző érintett piacok mérete között bizonyos koherencia legyen, semmi nem utal arra, hogy a több tagállamban elkövetett jogsértések vonatkozásában megállapított általános kiindulási összegek nem koherensek, vagy hogy eltértek az állítólagos számítási módszertől, amennyiben a Bizottság annál nagyobb általános kiindulási összegeket állapított meg, minél nagyobb volt a piac mérete, anélkül azonban, hogy pontos matematikai képletet alkalmazott volna, amire semmiképpen nem köteles.

(vö. 235–236. pont)

17.    Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében kiszabott bírságok összegének kiszámítása során az érintett vállalkozások közötti eltérő bánásmód szorosan hozzátartozik az e rendelkezés értelmében a Bizottságra ruházott jogkörök gyakorlásához. Mérlegelési mozgástere keretében ugyanis a Bizottságnak a szankciót az érintett vállalkozások sajátos magatartása és jellemzői alapján kell egyéniesítenie az uniós versenyszabályok teljes érvényesülésének minden egyes esetben történő biztosítása érdekében. Ennek megfelelően a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás úgy rendelkezik, hogy adott súlyú jogsértés esetén a több vállalkozást érintő esetekben, úgymint kartellek esetén, megfelelő lehet az általános kiindulási összeg súlyozása az egyes vállalkozások jogsértő magatartásának súlyát, tehát versenyre gyakorolt tényleges hatását figyelembe vevő egyéniesített kiindulási összeg megállapítása érdekében, különösen, ha az azonos jellegű jogsértést elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn. Különösen figyelembe kell venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági képességgel rendelkeznek arra, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak jelentős kárt okozzanak.

Ezenkívül ugyanezen iránymutatás 1. A. pontja hetedik bekezdésének megfelelően az egyazon jogsértésben részt vevő vállalkozások közötti különbségtételnek nem kell aritmetikai számításon alapulnia. Az arányosság elve és az egyenlő bánásmód elve ugyanis nem követeli meg, hogy a bírság kiindulási összege a kartell összes különböző tagja esetében az egyéni forgalom azonos százalékát tegye ki. Ezért annak vizsgálatához, hogy valamely kartell tagjainak kategóriákba való sorolása megfelel‑e az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének, a Törvényszéknek – a Bizottság e területen fennálló mérlegelési jogköre gyakorlásának jogszerűségére irányuló vizsgálata keretében – annak vizsgálatára kell szorítkoznia, hogy ez a besorolás koherens és objektív módon indokolt‑e. Márpedig, amikor valamely vállalkozás csak a kartell egyik ágában vett részt, kisebb az arra való képessége, hogy a versenyben jelentős kárt okozzon. Ennélfogva nem lehet hátrányosan megkülönböztető azon bizottsági határozat, amely e vállalkozás esetében az egyéniesített kiindulási összeget eltérően határozza meg.

Egyébiránt azon tény, hogy a bírság kiindulási összege nem feltétlenül teszi ki a kartell minden tagja esetében a forgalmuk azonos százalékát, szorosan kapcsolódik a vállalkozások kategóriákba sorolásának módszeréhez, amely az azonos kategóriába tartozó vállalkozások esetében megállapított kiindulási összeg átalányosítását vonja maga után. Az ilyen módszer, jóllehet figyelmen kívül hagyja az ugyanabba a kategóriába tartozó vállalkozások méretbeli különbségeit, főszabály szerint nem kifogásolható.

Végül az uniós jog nem foglal magában olyan általánosan alkalmazandó elvet, amely szerint a szankciónak arányosnak kell lennie a vállalkozásnak a jogsértés tárgyát képező termékek piacán fennálló jelentőségével.

(vö. 247–248., 253–254., 259–260., 263., 274., 277. pont)

18.    A bírság kellően elrettentő hatása biztosításának szükségessége – ha az nem teszi indokolttá a bírságok általános mértékének a versenypolitika végrehajtása keretében történő emelését – megköveteli, hogy a bírság összege úgy kerüljön kiigazításra, hogy elérje a bírsággal sújtott vállalkozásra gyakorolni szándékozott hatást annak érdekében, hogy a bírság – különös tekintettel a kérdéses vállalkozás fizetőképességére – ne legyen elhanyagolható, vagy ellenkezőleg, túlzott mértékű, egyrészt a bírság hatékonyságának biztosításából, másrészt pedig az arányosság elvének tiszteletben tartásából eredő követelményeknek megfelelően.

E tekintetben a Bizottság joggal tekinti a kartellben részt vevő minden egyes vállalkozás összforgalmát az elrettentési szorzó meghatározása szempontjából releváns kritériumnak. Ennek megfelelően valamely vállalkozás mérete és összesített forrásai releváns kritériumok az elérni kívánt cél szempontjából, ami nem más, mint a bírság hatékonyságának garantálása oly módon, hogy a bírság összegének kiigazítása a vállalkozás összesített forrásainak, valamint a szóban forgó bírság megfizetéséhez szükséges pénzeszközök mozgósítására való képességének figyelembevételével történik. A kiindulási összeg növelése mértékének a bírság kellően elrettentő hatása érdekében történő megállapítása ugyanis inkább arra irányul, hogy garantálja a bírság hatékonyságát, mint arra, hogy kifejezésre juttassa a jogsértésnek a verseny rendes menetére gyakorolt káros hatását, és ezáltal a szóban forgó jogsértés súlyát.

Ezenkívül indokolt a kiindulási összegnek a bírság elrettentési célját biztosítani hivatott emelése, mivel az abban áll, hogy a Bizottság eltérő bánásmódot alkalmaz egyazon kartell résztvevőivel szemben annak érdekében, hogy figyelembe vegye, ténylegesen miként hat rájuk a bírság. Az ilyen emelés nem sérti az egyenlő bánásmód elvét önmagában azért, mert a Bizottság a résztvevők összforgalmára, és nem az Unión belüli, vagy esetleg az érintett nemzeti piacon belüli forgalmára hivatkozik annak felmérése során, hogy elrettentő hatásuk biztosítása végett szükséges‑e a bírságok összegének növelése.

(vö. 285., 287., 292., 294–295. pont)

19.    A visszaesés egyes nemzeti jogrendekben elfogadott fogalma magában foglalja, hogy a személy új jogsértéseket követett el, miután hasonló jogsértésekért már korábban szankcionálták. Ezenkívül a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 2. pontja a bírság alapösszege növelésének igazolására alkalmas súlyosító körülmények példálózó felsorolásában kifejezetten megemlíti az ugyanazon vállalkozás(ok) által elkövetett azonos típusú, ismétlődő jogsértéseket.

E tekintetben nem fogadható el, hogy a Bizottság a visszaesés mint súlyosító körülmény megállapítása során úgy tekintse, hogy valamely vállalkozást olyan korábbi jogsértésért kell felelőssé tenni, amelyre vonatkozóan a Bizottság e vállalkozást határozatban nem marasztalta, és amely jogsértés megállapítása során e vállalkozás részére kifogásközlést nem címzett, aminek következtében e vállalkozás számára nem tette lehetővé, hogy a korábbi jogsértést megállapító határozat elfogadásához vezető eljárás során előadja érveit annak vitatása érdekében, hogy más vállalkozásokkal esetleges gazdasági egységet alkot.

E következtetés annál is inkább indokolt, mert – noha kétségtelen, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy a szóban forgó jogsértés és egy, a versenyszabályokba ütköző korábbi jogsértés között eltelt időt figyelembe vegyék annak értékelése során, hogy a vállalkozás mennyire hajlamos e szabályok megsértésére – a visszaesés megállapítása tekintetében a Bizottságot nem köti esetleges elévülési idő.

Ugyanígy, noha valóban ésszerű következtetés lehet, hogy az anyavállalatnak ténylegesen tudomása van a Bizottság által azon leányvállalata részére címzett korábbi határozatról, amely tőkéjének szinte teljes egészével rendelkezik, e tudomás nem orvosolhatja azt a tényt, hogy a korábbi határozatból hiányzik annak megállapítása, hogy ezen anyavállalat és leányvállalata gazdasági egységet alkot, hogy ez alapján az említett anyavállalatot felelőssé lehessen tenni a korábbi jogsértésért, és a vele szemben kiszabott bírságok összegét visszaesés címén növelni lehessen.

(vö. 308., 319–320., 322. pont)

20.    A kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény olyan normát jelent, amely – a magasabb szintű jogszabályok tiszteletben tartása mellett – azon feltételeket kívánja meghatározni, amelyeket a Bizottság az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok megállapításakor a mérlegelési jogkörének gyakorlása során alkalmazni szándékozik. Ez e jogkör önkorlátozását eredményezi, amely azonban nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy a Bizottság továbbra is jelentős mérlegelési mozgástérrel bír.

Így a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor, amikor azt kell értékelnie, hogy az engedékenységi közlemény által biztosított kedvezményben részesülni kívánó vállalkozás által szolgáltatott bizonyítékok az említett közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek‑e.

Ugyanígy a Bizottság, miután megállapította, hogy a bizonyítékok az engedékenységi közlemény 21. pontja értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselnek, mérlegelési mozgástérrel rendelkezik akkor is, amikor azt kell meghatároznia, hogy az érintett vállalkozás esetében pontosan mennyivel csökkentse a bírság összegét. Az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának első bekezdése ugyanis tartományokat ír elő az említett vállalkozások különböző kategóriái esetében a bírság összegének csökkentéséhez. Az említett mérlegelési mozgástérre tekintettel az uniós bíróság kizárólag e mozgástér nyilvánvaló túllépését kifogásolhatja.

E körülmények között a Bizottság nem követ el nyilvánvaló mérlegelési hibát, ha az engedékenységi közlemény alapján a bírság csökkentését e tartomány alatti szinten állapítja meg, amennyiben az érintett vállalkozás által szolgáltatott információk már a Bizottság birtokában voltak, vagy nem a Bizottság által korábban nem ismert tényekre vonatkoztak, és – noha segíthették a Bizottságot a jogsértés bizonyításában – nem képviselnek jelentős hozzáadott értéket. A vállalkozás akkor sem tarthat igényt a Bizottság által rá kiszabott bírság további csökkentésére az általa a Bizottsághoz benyújtott, a jogsértés idejéből származó dokumentumra hivatkozva, amennyiben e dokumentum már a Bizottság birtokában volt, és a vállalkozás csupán további magyarázatokat adott a dokumentum jelentésének megértése érdekében.

Ezenkívül a Bizottság a kartell tagjai által tanúsított együttműködés értékelése keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét. Nem valósul meg ezen elv figyelmen kívül hagyása, amennyiben egyrészről az engedékenységi közlemény alapján benyújtott kérelem hozzáadott értékét az alapján kell megítélni, hogy milyen bizonyítékok vannak már a Bizottság birtokában, másrészről pedig, amennyiben az érintett vállalkozások jelentős hozzáadott értéket képviselő, az érintett időszakból származó okirati bizonyítékokat terjesztettek elő, míg egy másik vállalkozás csak egy, az érintett időszakból származó bizonyítékot nyújtott be, ily módon – mivel a két vállalkozás nincs hasonló helyzetben – az esetükben alkalmazott eltérő bánásmód igazolt.

(vö. 332–333., 335., 337., 350., 355., 357., 361., 363., 367–369. pont)

21.    Az uniós versenyszabályok megsértése miatt szankcionált felperes vállalkozás nem támaszkodhat az in dubio pro reo elvére annak érdekében, hogy a Bizottság által kiszabott bírság nagyobb százalékos mértékben való csökkentését kérje abban az esetben, ha a határozat indokolását illetően e százalék meghatározására vonatkozóan állítólag kétségek állnak fenn. Az említett elv ugyanis a jogsértés fennállására vonatkozó bizonyításfelvétellel kapcsolatos, és annak meghatározását célozza, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban tett ténymegállapításokat alátámasztják‑e az általa felhozott bizonyítékok.

(vö. 343. pont)

22.    A kartellügyekben a bírság kiszabásának mellőzéséről vagy a bírság összegének csökkentéséről szóló 1996. évi közlemény D. pontja 2. alpontjának második francia bekezdésével ellentétben a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló 2002. évi közlemény nem rendelkezik a bírság összegének csökkentéséről azon vállalkozás javára, amely a kifogásközlés kézhezvételét követően nem vitatja azon tények valóságtartalmát, amelyekre a Bizottság a vádjait alapozza. Ez utóbbi közlemény szerint annak érdekében, hogy a bírság összegének csökkentésére jogosultságot szerezzen, a vállalkozásnak a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania a feltételezett jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest.

E tekintetben a 2002. évi engedékenységi közlemény 21. és 22. pontjával összhangban a Bizottság a valamely vállalkozás által rendelkezésre bocsátott bizonyítékok hozzáadott értékének megítélésekor nem csupán a bizonyítékok jellegét és/vagy részletességét veszi figyelembe, hanem azon bizonyítékokat is, amelyek az érintett vállalkozás által történő kérelembenyújtás időpontjában már a birtokában voltak. Következésképpen a Bizottság mind az érintett vállalkozás együttműködésének minősége alapján, mind pedig a szóban forgó hozzáadott értéknek a már birtokában lévő bizonyítékokkal való összehasonlítása révén végzi el értékelését.

(vö. 378–379., 382., 393., 398. pont)

23.    A bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy az uniós adminisztráció konkrét biztosítékok adásával megalapozott elvárásokat keltett benne. Ezzel szemben senki nem hivatkozhat a bizalomvédelem elvének megsértésére, akinek a közigazgatás nem adott konkrét biztosítékokat. Ilyen biztosítéknak minősül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás.

Az, ha a Bizottság az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírság összegének meghatározása keretében a kifogásközlésben bejelenti, hogy szándékában áll a bírság összegét csökkenteni a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény hatókörén kívül, nem minősülhet konkrét biztosítéknak azon csökkentés terjedelmét vagy mértékét illetően, amelyben az érintett vállalkozások adott esetben részesülnek. Ennélfogva ezen állítás semmi esetre sem kelthet e tekintetben semmilyen jogos bizalmat.

A Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata sem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében.

(vö. 421–425. pont)

24.    Az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogos célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket; így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok.

E tekintetben nem sérti az arányosság elvét a Bizottság azon határozata, amely a tények vitatásától való tartózkodás címén és a kifogásközlést követően tanúsított együttműködés csekély értékére tekintettel a bírság összegét csak minimálisan, 1%‑kal csökkenti, mivel ez hozzáadódik a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény keretében nyújtott csökkentésekhez.

(vö. 428., 432., 449. pont)

25.    A Bizottság a kartell tagjai által tanúsított együttműködés értékelése keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét. Mindazonáltal, azon túl, hogy a bírságok összegének a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló közlemény alapján nyújtott csökkentései és az e közlemény hatókörén kívül nyújtott csökkentések a bírságok összegének kiszámításában elkülönülő szakaszokat jelentenek, azon vállalkozások, amelyek mind az említett közlemény alapján, mind pedig e közlemény hatókörén kívül együttműködtek, és azon vállalkozások, amelyek csak ugyanezen közlemény hatókörén kívül működtek együtt, nincsenek hasonló helyzetben. Ennélfogva a Bizottság az engedékenységi közlemény hatókörén kívüli együttműködés miatt jogosan csökkentheti a bírság összegét egyrészről közvetlenül a bírság teljes összegét csökkentve azon vállalkozások esetében, amelyek ez említett közlemény keretében nem működtek együtt, másrészről pedig az említett közlemény címén már csökkentett összeget csökkentve azon vállalkozások esetében, amelyek e közlemény keretében együttműködtek.

(vö. 435–437. pont)

26.    Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át. Az e rendelkezésben hivatkozott forgalom alatt az érintett vállalkozás teljes forgalma értendő. Ennek megfelelően az említett rendelkezés által a forgalom 10%‑ában megállapított felső határt az EK 81. cikk szerinti vállalkozásként tevékenykedő, gazdasági egységet alkotó összes társaság összesített forgalma alapján kell kiszámítani.

(vö. 443–444. pont)

27.    Az arányosság elve értelmében az uniós versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságok összegének meghatározása keretében a bírságok a kitűzött célokhoz, azaz a versenyszabályok tiszteletben tartásához képest nem lehetnek aránytalanul nagyok, és a valamely vállalkozással szemben versenyjogi jogsértés címén kiszabott bírság összegének arányban kell állnia az összességében értékelt jogsértéssel, különösen figyelembe véve annak súlyát. Ezenkívül a Bizottság a bírságok összegének meghatározásakor megalapozottan veszi figyelembe azt, hogy a bírságoknak kellő elrettentő hatást kell biztosítani.

E tekintetben először is az elsősorban abban álló kartellek, hogy a versenytársak között titkos összejátszást hozzanak létre annak érdekében, hogy az új felvonók és/vagy mozgólépcsők értékesítésére és beépítésére vonatkozó projektek elosztása révén felosszák a piacokat, illetve befagyasszák a piaci részesedéseket, és hogy a felvonók és mozgólépcsők karbantartását és korszerűsítését illetően egymással ne lépjenek versenybe, jellegüknél fogva az EK 81. cikk legsúlyosabb megsértései közé tartoznak. E tekintetben az érintett termékek piacának viszonylag kis mérete, még ha bizonyított is, kisebb jelentőségű, mint a jogsértés súlyát bizonyító egyéb tényezők összessége.

Másodszor a bírságoknak az érintett – az EK 81. cikk szerinti vállalkozásként tevékenykedő – gazdasági egységek méretéhez és gazdasági erejéhez viszonyított arányosságát előíró szabály nem sérül, amennyiben a bírságok nem haladják meg az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében említett felső határt, amely annak elkerülésére irányul, hogy a bírságok a vállalkozás jelentőségéhez képest aránytalanok legyenek.

Harmadszor a Bizottság a bírságok kiszámításakor figyelembe veheti különösen az EK 81. cikk szerinti vállalkozásként tevékenykedő gazdasági egység méretét és gazdasági erejét. Előfordulhat azonban, hogy a figyelembe veendő releváns vállalkozás nem a megállapított jogsértésekben részt vevő egyes leányvállalatoknak, hanem az anyavállalat és valamennyi leányvállalata által alkotott vállalkozásoknak felel meg.

Negyedszer a Bizottság nem köteles a jogsértés súlyára és időtartamára tekintettel megállapítandó bírságösszeg meghatározásakor biztosítani, hogy ha ugyanazon jogsértésben részt vevő több vállalkozásra szab ki bírságot, akkor az érintett vállalkozások esetében elvégzett számítás eredményeként a bírságok végső összege tükrözzön bármilyen különbségtételt a vállalkozások között a teljes forgalmuk vagy a jogsértéssel érintett piacon elért forgalmuk tekintetében. A bírság végső összege ugyanis nem a priori megfelelő tényező a kartellben részt vevők jelentőségét tekintve a bírság esetleges aránytalanságának megállapításához. A bírság végső összegét különösen a kérdéses vállalkozás egyéni magatartásához kötődő különböző tényezőkre tekintettel kell megállapítani, nevezetesen a jogsértés időtartamára, súlyosító vagy enyhítő körülmények fennállására, és az említett vállalkozás együttműködésének fokára, nem pedig a piaci részesedésére vagy forgalmára tekintettel.

(vö. 450–456. pont)