Language of document : ECLI:EU:C:2019:512

Ideiglenes változat

MACIEJ SZPUNAR

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. június 19.(1)

C93/18. sz. ügy

Ermira Bajratari

kontra

Secretary of State for the Home Department,

az AIRE Centre

részvételével

(a Court of Appeal in Northern Ireland [Észak‑Írország fellebbviteli bírósága, Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Uniós polgárság – 2004/38/EK irányelv – Olyan harmadik országbeli állampolgár tartózkodási joga, aki kiskorú uniós polgárok felmenője – A 7. cikk (1) bekezdésének b) pontja – Az elegendő forrásokra vonatkozó feltétel – Tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül végzett munkából származó jövedelem jelentette források”






I.      Bevezetés

1.        Előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Court of Appeal in Northern Ireland (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága, Egyesült Királyság) a 2004/38/EK irányelv(2) 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezéséről kérdezi a Bíróságot.

2.        A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések lényegében azon források elegendő jellegére vonatkoznak, amelyekkel egy uniós polgárnak rendelkeznie kell, amennyiben a kiskorú gyermek uniós polgárok rendelkezésére bocsátott e források a harmadik országbeli állampolgár apjuk által valamely tagállamban végzett munkából származnak, és apjuk korábban tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezett, azonban a tartózkodási kártyája lejárta miatt ebben a tagállamban már nem rendelkezik ilyen engedéllyel.

3.        Bár a Bíróság e konkrét kérdést először fogja vizsgálni, megjegyzendő mindazonáltal, hogy az alapügyben szóban forgó rendelkezést a Bíróság – többek között a Zhu és Chen ítéletben(3) – már értelmezte.

4.        Következésképpen a jelen ügy különösen lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy az alapeljárás különleges kontextusában pontosítsa ezen ítélet hatályát.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

5.        A 2004/38 irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke kimondja:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

1.      »uniós polgár«: egy tagállam állampolgárságával rendelkező bármely személy;

2.      »családtag«:

[…]

b)      az uniós polgár élettársa, akivel egy tagállam jogszabályai alapján létrejött regisztrált élettársi kapcsolatban él, ha a fogadó tagállam jogszabályai a regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik, és a fogadó tagállam vonatkozó jogszabályaiban megállapított feltételekkel összhangban;

[…]

d)      az uniós polgár, házastársa, vagy a b) pontban meghatározott élettársa eltartott egyenes ági felmenői;

3.      »fogadó tagállam«: az a tagállam, ahova az uniós polgár költözik [helyesen: utazik] azért, hogy a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát gyakorolja.”

6.        Ezen irányelv „Kedvezményezettek” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ezt az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek [helyesen: utaznak], vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, a 2. cikk 2. pontjában meghatározott családtagjaikra.”

7.        Az említett irányelv „Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan” címet viselő 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja a következőket írja elő:

„(1)      Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

[…]

b)      elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet [helyesen: ne jelentsenek terhet] a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek; vagy

[…]”

8.        A 2004/38 irányelv „A tartózkodási jog megtartása” címet viselő 14. cikkének (2) bekezdése a következőt mondja ki:

„Az uniós polgárok és családtagjaik mindaddig rendelkeznek a 7., 12. és 13. cikkben előírt tartózkodási joggal, amíg megfelelnek az azokban meghatározott feltételeknek.

[…]”

B.      Az egyesült királysági szabályozás

9.        A Court of Appeal in Northern Ireland (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága) által előzetes döntéshozatalra utaló határozatában hivatkozott egyetlen rendelkezés az Immigration Act 1971 (a bevándorlásról szóló 1971. évi törvény) 1. szakaszának (2) bekezdése, amelynek értelmében a brit állampolgársággal nem rendelkező személynek engedéllyel kell rendelkeznie ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban tartózkodjon, munkát vállaljon és letelepedjen.(4)

III. Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

10.      Ermira Bajratari albán állampolgár, aki 2012 óta Észak‑Írországban tartózkodik. Férje, Durim Bajratari, aki szintén Észak‑Írországban tartózkodó albán állampolgár, a 2009. május 13. és 2014. május 13. közötti időszakban tartózkodási kártyával rendelkezett, amely feljogosította arra, hogy az Egyesült Királyságban tartózkodjon. E kártyát Toal asszonnyal, egy egyesült királysági állampolgárral(5) való korábbi, 2011 elejéig tartó kapcsolata alapján bocsátották ki részére.

11.      Noha E. Bajratari férje a Toal asszonnyal való kapcsolatának végét követően 2011‑ben elhagyta az Egyesült Királyságot és Albániába ment, hogy ott az alapeljárás felperesével házasságot kössön, 2012‑ben visszatért Észak‑Írországba. Tartózkodási kártyáját nem vonták be.

12.      A házaspárnak három gyermeke van, akik mind Észak‑Írországban születtek, és közülük kettő rendelkezik ír állampolgársági bizonyítvánnyal.

13.      E. Bajratari férje 2009 folyamán különböző szakmai tevékenységeket folytatott Észak‑Írországban, többek között éttermi dolgozóként, tartózkodási kártyája 2014. május 12‑i lejárta óta azonban jogellenesen végez munkát.

14.      A család soha nem költözött és nem is tartózkodott az Egyesült Királyságon kívüli más uniós tagállamban.

15.      Az alapeljárás felperese első, ír állampolgárságú gyermeke megszületését követően kérelmet nyújtott be a Home Office‑hoz (belügyminisztérium, Egyesült Királyság) a 2004/38 irányelv alapján fennálló, származékos tartózkodási joga elismerése iránt, a gyermek feletti tényleges felügyeletet ellátó személyként betöltött jogállására hivatkozva, és előadva, hogy ha megtagadnák tőle a tartózkodási engedélyt, ezzel megfosztanák gyermekét az őt uniós polgárként megillető jogaitól.

16.      E kérelmet két külön indok alapján utasították el, tudniillik egyrészről annak alapján, hogy az alapeljárás felperese nem felel meg 2004/38 irányelv értelmében vett, „családtagra” vonatkozó feltételnek, másrészről annak alapján, hogy gyermeke nem teljesíti az említett irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített, önfenntartásra vonatkozó követelményt.

17.      2015. június 8‑án a First‑tier Tribunal (Immigration and Asylum Chamber) (elsőfokú bíróság [bevándorlási és menekültügyi tanács], Egyesült Királyság) elutasította E. Bajratarinak a belügyminisztérium határozatával szemben benyújtott fellebbezését. 2016. október 6‑án az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber) (másodfokú bíróság [bevándorlási és menekültügyi tanács], Egyesült Királyság) elutasította a felperes második fellebbezését. A felperes ezt követően a kérdést előterjesztő bírósághoz fordult azzal a keresettel, hogy engedélyezze az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber) (másodfokú bíróság [bevándorlási és menekültügyi tanács]) határozatával szembeni fellebbezést.

18.      A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság korábban már megállapította, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában támasztott követelmény, amely szerint az uniós polgárnak elegendő forrásokkal kell rendelkeznie, teljesül, amennyiben e források az uniós polgár rendelkezésére állnak, és e források eredetére nem vonatkozik előírás, így azokat többek között harmadik országbeli állampolgár is biztosíthatja.(6) A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a Bíróság mindazonáltal nem hozott konkrétan döntést az olyan jövedelem kérdésében, amely a nemzeti jog értelmében jogellenes munkavállalásból ered.

19.      E körülmények között határozott úgy a Court of Appeal in Northern Ireland (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága) a Bíróság Hivatalához 2018. február 9‑én érkezett, 2017. december 15‑i határozatával, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A nemzeti jog alapján jogellenes munkavállalásból származó jövedelem egészben vagy részben megalapozhatja‑e [a 2004/38] irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti elegendő források rendelkezésre állását?

2)      Ha igen, [ezen irányelv] 7. cikk[e] (1) bekezdésének b) pontja teljesülhet‑e, ha a munkavállalás kizárólag jogellenes jellege miatt minősül bizonytalannak?”

20.      A Bíróság 2018. november 6‑án a Bíróság eljárási szabályzatának 101. cikke alapján felvilágosításkérést intézett a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelyre az 2018. december 12‑én válaszolt.(7)

21.      Írásbeli észrevételeket terjesztett elő az alapeljárás felperese és az AIRE Centre,(8) az Egyesült Királyság kormánya, a cseh, a dán, a holland és az osztrák kormány, valamint az Európai Bizottság.

22.      A 2019. január 24‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket adott elő az alapeljárás felperese, az AIRE Centre, a dán kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság.

IV.    Elemzés

A.      Az alapeljárás fennállásáról

23.      Az EUMSZ 267. cikk szövegéből és rendszeréből is az következik, hogy az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele a nemzeti bíróság előtt ténylegesen folyamatban lévő jogvita, amelynek a keretében a nemzeti bíróságnak olyan határozatot kell hoznia, amely figyelembe veheti a Bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben hozott ítéletét.(9) Következésképpen a Bíróság hivatalból ellenőrizheti az alapeljáráshoz hasonló eljárás fennmaradását.(10)

24.      Az alapeljárás az E. Bajratari 2004/38 irányelvre alapított származékos tartózkodási jog iránti kérelmének elutasítására vonatkozik, ennek keretében a Court of Appeal in Northern Irelandhoz (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága) az Upper Tribunal (Immigration and Asylum Chamber) (másodfokú bíróság [bevándorlási és menekültügyi tanács]) ítéletével szembeni fellebbezés engedélyezése iránti kérelmet terjesztettek elő.

25.      Márpedig az Egyesült Királyság kormányának írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy a Crown Solicitor’s Office (a Korona solicitori hivatala, Észak‑Írország) 2018. február 22‑én és március 6‑án, vagyis a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését követően tájékoztatta a kérdést előterjesztő bíróságot arról, hogy E. Bajratari gyermekeinek ír állampolgársági bizonyítványát érvénytelenítették azon az alapon, hogy E. Bajratari férjének az Egyesült Királyságban fennálló származékos tartózkodási joga az egyesült királysági állampolgárral való kapcsolatának 2011‑ben bekövetkezett végét követően megszűnt.

26.      E tekintetben az Egyesült Királyság kormánya előadja, hogy E. Bajratari gyermekei már nem rendelkeznek uniós polgársággal és az abból eredő jogokkal, mivel ír állampolgárságukat visszavonták azt követően, hogy az illetékes hatóságok megállapították, hogy ezen állampolgárságot annak ellenére kapták meg, hogy apjuk már nem rendelkezett érvényes tartózkodási engedéllyel. Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgytalan és a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések hipotetikus jellegűek. Ennélfogva a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel és el kell utasítania az e kérdésekre való válaszadást.

27.      Az Egyesült Királyság kormányának észrevételeiből mindazonáltal az is kitűnik, hogy az alapeljárás felperese számára 2018. április 12‑én engedélyezték, hogy bírósági felülvizsgálati eljárás (judicial review) útján vitassa az első két gyermeke ír állampolgársági bizonyítványát érvénytelenítő határozatokat.

28.      E körülményekre tekintettel a Court of Appeal in Northern Irelandet (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága) felkérték, hogy ismertesse a Bírósággal, hogy milyen hatást gyakorolna az E. Bajratari első két gyermeke ír állampolgársági bizonyítványának esetleges visszavonása az alapeljárásra, és milyen következményekkel járna ez az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések szempontjából.

29.      2018. december 12‑i végzésével a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy noha lehetséges, hogy az előtte folyamatban levő jogvita e két gyermek állampolgárságának elvesztése miatt tárgytalanná válik, a jogvita azonban a mai napig fennáll és továbbra is érvényes.(11)

30.      A fentiekre tekintettel az alapeljárás a kérdést előterjesztő bíróság előtt továbbra is folyamatban van, és a Bíróságnak a feltett kérdésre való válasza e jogvita megoldásához továbbra is szükséges.

B.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

31.      Együtt vizsgálandó két kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy egy kisgyermek uniós polgár elegendő forrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy ne jelentsen terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodása időtartama alatt, ha e források a harmadik országbeli állampolgár apja által e tagállamban jogellenesen, tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül végzett tevékenységből származó jövedelemből erednek.

32.      Mielőtt válaszolnék e kérdésre, először röviden azt a kérdést tárgyalom, hogy az alapeljárás felperesének és két kiskorú gyermekének helyzete – tekintettel arra, hogy soha nem utaztak a születési és tartózkodási helyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamba, illetve soha nem tartózkodtak ott – az uniós jog, közelebbről az EUMSZ 21. cikk és a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik‑e. Másodszor a következő kérdést fogom megvizsgálni: teljesítik‑e E. Bajratari gyermekei a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételeket, ha a jelen ügyben fennálló helyzethez hasonlóan – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie – a forrásokat harmadik országbeli állampolgár apjuk tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül végzett munkából származó jövedelme jelenti?

1.      Az uniós polgár és családtagjai részére a fogadó tagállamban biztosított, az EUMSZ 21. cikken és a 2004/38 irányelven alapuló tartózkodási jog fennállásáról

33.      Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelvvel biztosított jogok „kedvezményezettjei” „mindazo[k] az uniós polgáro[k], akik olyan tagállamba utaznak, vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, a 2. cikk 2. pontjában meghatározott családtagjai[k]”.

34.      A jelen ügyben E. Bajratari albán állampolgár, két ír állampolgárságú kiskorú gyermek anyja, akiknek ő látja el a tényleges felügyeletét, és akik születésük óta ugyanabban a tagállamban, tudniillik az Egyesült Királyságban tartózkodnak.(12)

35.      E tekintetben az a körülmény, hogy e gyermekek soha nem éltek a szabad mozgáshoz való jogukkal, és mindig abban a tagállamban tartózkodtak, ahol születtek, és ahol lakóhellyel rendelkeznek, ahhoz vezethet, hogy úgy kell tekinteni, hogy nem tartoznak a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kedvezményezett” fogalma alá.(13) Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az olyan tagállami állampolgár helyzetét, aki a fogadó tagállamban született, és aki sohasem gyakorolta szabad mozgáshoz való jogát, nem lehet ezen egyetlen oknál fogva az olyan tisztán belső helyzethez hasonlítani, amely az illető állampolgárt megfosztja a fogadó tagállamban az uniós jog személyek szabad mozgása és tartózkodása jogára vonatkozó rendelkezésekre való hivatkozástól.(14)

36.      Az alapeljárás felperesének első két gyermeke, mivel az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamban tartózkodik, következésképpen jogosult arra, hogy az EUSZ 21. cikk (1) bekezdésére hivatkozzon.

37.      E körülmények között az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése és a 2004/38 irányelv E. Bajratari gyermekei számára főszabály szerint tartózkodási jogot biztosít az Egyesült Királyságban.

38.      E tekintetben pontosítani kell, hogy az uniós polgároknak az állampolgárságuk szerinti tagállamtól eltérő tagállam területén való ezen tartózkodási joga az EUM‑Szerződésben, valamint a végrehajtására hozott rendelkezésekben előírt korlátozások és feltételek mellett ismerhető el.(15)

39.      Ebben az összefüggésben kell megvizsgálni, hogy E. Bajratari uniós polgársággal rendelkező gyermekei teljesítik‑e a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételeket, amely esetben megilleti őket a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való származékos jog.

2.      Teljesítike E. Bajratari uniós polgársággal rendelkező gyermekei a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételeket?

40.      Az alapeljárás felperese részére csak akkor biztosítható három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való származékos jog, ha a két első, uniós polgársággal rendelkező kiskorú gyermeke teljesíti a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételeket, vagyis közelebbről, ha „elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és [e] tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek”(16).

41.      A fogadó tagállamban fennálló teljes körű egészségbiztosításra vonatkozó feltételt illetően megjegyzendő, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy ezt a belügyminisztérium nem vitatta.

42.      Ami ezzel szemben azt a feltételt illeti, hogy az uniós polgárnak elegendő forrásokkal kell rendelkeznie, e hatóság úgy ítélte meg, hogy ez a feltétel nem teljesül.(17)

43.      E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő elemezés azt mutatja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tudomással bír a Bíróságnak a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatáról. E bíróságnak mindazonáltal kétségei vannak a tekintetben, hogy ez az ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben alkalmazandó‑e.

44.      Ezen ítélkezési gyakorlat felidézésével fogom tehát kezdeni.

a)      A Bíróság azon feltételre vonatkozó ítélkezési gyakorlata, amely szerint az uniós polgárnak a tartózkodási jog fogadó tagállamban való gyakorlásához elegendő forrásokkal kell rendelkeznie

45.      A Bíróság az alapügyhöz hasonló ügyek keretében már több alkalommal határozott a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében vett források elegendő jellegére vonatkozó feltételről.

46.      A Zhu és Chen ítéletben(18) a Bíróság teljes ülése a 2004/38 irányelvet megelőző uniós jogi eszközöket illetően megállapította, hogy „elegendő, ha a tagállamok polgárai elegendő anyagi fedezettel »rendelkeznek«, ám e rendelkezés a legcsekélyebb mértékben sem írja elő a fedezet eredetét”, és e fedezetet biztosíthatja többek között az érintett kiskorú polgárok harmadik országbeli állampolgár szülője.(19) A Bíróság szintén pontosította, hogy egyrészről „[e]z az értelmezés annál is inkább érvényes, mivel a személyek szabad mozgásának elvéhez hasonló alapvető elveket szentesítő rendelkezések tágan értelmezendők”, és másrészről, hogy az ezzel ellentétes értelmezés „az irányelv által megszabott feltételt még kiegészítené a fedezet eredetére vonatkozó előírással, ami az [EUMSZ 21. cikk] által biztosított szabad mozgás és tartózkodás jogának gyakorlásába való aránytalan beavatkozás lenne, mivel nem szükséges a kitűzött cél – azaz a tagállamok költségvetése védelmének – megvalósításához”(20).

47.      A Bíróság többek között az Alokpa és Moudoulou ítéletben,(21) valamint a Rendón Marín ítéletben(22) megismételte a források elegendő jellegére vonatkozó feltétel ezen értelmezését.

48.      A nagytanácsban hozott Rendón Marín ítéletben(23) a Bíróság a Zhu és Chen ítélet(24) 45–47. pontjára hivatkozással először is emlékeztetett arra, hogy annak megtagadása, hogy a tagállami állampolgársággal vagy harmadik állam állampolgárságával rendelkező szülő, aki ténylegesen felügyeletet gyakorol a kiskorú, uniós polgár felett, ezzel az uniós polgárral együtt tartózkodhasson a fogadó tagállamban, megfosztaná az uniós polgár tartózkodási jogát a hatékony érvényesüléstől, mivel a kiskorú gyermek tartózkodási jogának gyakorlása szükségszerűen maga után vonja e gyermek azon jogát, hogy a felette ténylegesen szülői felügyeletet ellátó személy elkísérje, és következésképpen hogy ez a személy e tartózkodás idején vele együtt tartózkodhasson a fogadó tagállamban.(25) A Bíróság másodsorban emlékeztetett arra, hogy ha az EUMSZ 21. cikk és a 2004/38 irányelv tartózkodási jogot biztosít a fogadó tagállamban valamely másik tagállam azon kiskorú állampolgára számára, aki eleget tesz az ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételeknek, akkor ugyanezen rendelkezések lehetővé teszik az ezen állampolgár feletti szülői felügyeletet ténylegesen ellátó szülő számára, hogy vele együtt a fogadó tagállamban tartózkodjon.(26)

49.      Ha ezt az ítélkezési gyakorlatot az alapeljárásra alkalmazzuk, ez azt jelenti, hogy amennyiben E. Bajratari gyermekei teljesítik az e rendelkezésben arra vonatkozóan meghatározott feltételeket, hogy az EUMSZ 21. cikk és a 2004/38 irányelv alapján az Egyesült Királyságban tartózkodási joggal rendelkezzenek, és amennyiben az alapeljárás felperese ténylegesen ellátja a gyermekei feletti szülői felügyeletet – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie –, úgy az alapeljárás felperese ugyanezen rendelkezések alapján hivatkozhat az Egyesült Királyságban történő tartózkodáshoz való származékos jogra.

50.      Bár az a körülmény, hogy az érintett gyermekek harmadik országbeli állampolgár apjuk révén rendelkeznek a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében elegendő forrásokkal, nem képezi akadályát az e rendelkezésben meghatározott, elegendő forrásokra vonatkozó – a jelen indítvány 46. és 47. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlattal értelmezett – feltétel teljesítésének, meg kell azonban vizsgálni azt a kérdést, amely a jelen ügy középpontjában áll, és amelynek elemzésem fennmaradó részét szentelni fogom: az e rendelkezés értelmében vett „elegendő forrásoknak” tekinthető‑e a tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül végzett tevékenységből származó jövedelem?

b)      A 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében vett „elegendő forrásoknak” tekinthetőe a fogadó tagállamban tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül végzett munkából származó jövedelem?

51.      Az e kérdésre való válaszadáshoz mindenekelőtt meg kell vizsgálni az E. Bajratari férje által a tartózkodási kártyája 2014. május 12‑i lejárta előtt és után végzett munkát.(27)

52.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, valamint az alapeljárás felperesének írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy a 2009 és 2018. február közötti időszakban E. Bajratari férje konyhafőnökként dolgozott egy belfasti (Észak‑Írország) étteremben. E. Bajratari pontosítja továbbá, hogy férje azóta egy autómosó vezetőjeként dolgozik.

53.      E tekintetben a Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva az alapeljárás felperesének képviselője megerősítette, hogy E. Bajratari férje tartózkodási kártyájának 2014‑ben történt lejáratát követően elveszítette munkavállalási és tartózkodási engedélyét, azonban tovább dolgozott az étteremben, ahol 2009 óta foglalkoztatták. E. Bajratari férjének foglakoztatása tehát csak a tartózkodási kártyája lejárta miatt vált jogellenessé. E kártya lejárta ellenére E. Bajratari férje továbbra is adófizetésre és társadalombiztosítási járulékfizetésre kötelezett volt, és – amint azt a tárgyaláson megerősítették – munkáltatója rendszeresen levonta a megfelelő összegeket a munkabéréből.(28)

54.      E körülmények között emlékeztetni kell arra, hogy az uniós polgároknak az állampolgárságuk szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való tartózkodási joga az EUM‑Szerződésben, valamint a végrehajtására hozott rendelkezésekben előírt korlátozások és feltételek mellett ismerhető el,(29) és ezen korlátozásokat és feltételeket az uniós jog által felállított korlátok tiszteletben tartásával, valamint e jog általános elveinek, többek között az arányosság elvének megfelelően kell alkalmazni.(30)

55.      Következésképpen meg kell határozni, hogy az arányosság elvének megfelelő intézkedést jelent‑e E. Bajratari tartózkodási jogának azon megfontolás alapján történő esetleges elutasítása, hogy a férje által munkavállalási és tartózkodási engedély nélkül szerzett jövedelem nem minősül a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontja értelmében vett elegendő forrásoknak.

56.      Az alapeljárás körülményeire tekintettel az arányosság elvének vizsgálata annak meghatározásával jár, hogy az annak érdekében hozott nemzeti intézkedések, hogy az alapeljárás felperese és gyermekei tartózkodási jogát az Egyesült Királyság jogos érdekeinek rendeljék alá, alkalmasak‑e a kitűzött cél elérésére, és szükségesek‑e ahhoz.

57.      E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2004/38 irányelv elsődleges célkitűzése – amint az az (1)–(4) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy megkönnyítse és megerősítse a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás alapvető és egyéni jogának a gyakorlását, amelyet közvetlenül az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése biztosít az uniós polgároknak.(31) Ezen elsődleges célkitűzés keretében a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített, a források elegendő voltára vonatkozó feltétel különös célkitűzése – amint az az irányelv (10) preambulumbekezdéséből következik – „annak elkerülése, hogy ezek a személyek indokolatlan terhet jelentsenek a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére”(32).

58.      A jelen indítvány 46. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból következik, hogy elegendő, ha az uniós polgárok a szükséges fedezettel „rendelkeznek”, a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja „a legcsekélyebb mértékben sem írja elő a fedezet eredetét”(33). A Bíróság szerint az ezzel ellentétes értelmezés az irányelv által megszabott feltételt még kiegészítené a fedezet eredetére vonatkozó előírással, ami az EUMSZ 21. cikk által biztosított szabad mozgás és tartózkodás jogának gyakorlásába való aránytalan beavatkozás lenne, mivel nem szükséges a kitűzött cél – azaz a tagállamok költségvetése védelmének – megvalósításához.(34)

59.      Következésképpen nyilvánvaló, hogy az a körülmény, hogy E. Bajratari – kiskorú uniós polgár – gyermekeinek apja 2009‑ben, a tartózkodási kártyája érvényességének ideje alatt kezdett el dolgozni, és a fogadó tagállam területén ugyanazt a munkát e tartózkodási kártya lejárta után, munkavállalási és tartózkodási engedély nélkül is folytatta, nem minősülhet olyan indoknak, amely lehetővé tenné a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának az „elegendő források” eredetére vonatkozó, e rendelkezésben nem szereplő előírással való kiegészítését.

60.      Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, a 2004/38 irányelv jobb átültetéséhez és alkalmazásához nyújtott iránymutatásról szóló, 2009. július 2‑i bizottsági közleményből(35) kitűnik, hogy ahhoz, hogy a források „elegendőnek” minősüljenek, nem szükséges, hogy rendszeres jellegűek legyenek; akár felhalmozott tőke formáját is ölthetik.(36)Csak a szociális támogatások folyósítása tekinthető ugyanis lényeges szempontnak annak megállapításakor, hogy az illető tehet jelent‑e a szociális segítségnyújtási rendszer számára.(37) E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy „önmagában az a tény, hogy valamely tagállam állampolgára szociális segítségnyújtási ellátásban részesül, nem elegendő annak bizonyításához, hogy e személy indokolatlan terhet jelent a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére”(38).

61.      Így a 2004/38 irányelv 14. cikkének (3) bekezdése rögzíti, hogy „[a] kiutasítási intézkedés nem lehet automatikus következménye annak, hogy az uniós polgár vagy családtagjai igénybe veszik a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerét”. Ráadásul ezen irányelv (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ameddig a tartózkodási jog kedvezményezettjei nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére, nem lehet őket kiutasítani.(39)

62.      A Bíróság már emlékeztetett arra, hogy a 2004/38 irányelv (16) preambulumbekezdéséből következik, hogy annak megítéléséhez, hogy valamely szociális segítségnyújtási ellátás kedvezményezettje nem jelent‑e indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére, e tagállamnak, mielőtt kiutasítási intézkedést foganatosítana, vizsgálnia kell, hogy átmeneti nehézségekről van‑e szó, és figyelembe kell vennie az érintett tartózkodásának időtartamát, személyes körülményeit és a neki folyósított támogatás összegét.(40)

63.      A 2004/38 irányelv (16) preambulumbekezdésében foglalt három kritérium értékelése keretében a nemzeti hatóságoknak értékelniük kell különösen, hogy mennyi ideig nyújtják a támogatást, milyen szintű kapcsolat alakult ki az uniós polgár és családtagjai és a fogadó tagállam társadalma között, értékelniük kell egyéb, életkorral, egészségi állapottal, családi és gazdasági helyzettel kapcsolatos szempontokat, valamint azt, hogy az uniós polgár (vagy családtagja) korábban támaszkodott‑e jelentős mértékben szociális segítségnyújtásra, továbbá, hogy az uniós polgár (vagy családtagja) mennyi ideig járult hozzá anyagilag a fogadó tagállam szociális ellátórendszeréhez.(41)

64.      A jelen ügyben nem csupán semmi nem utal arra, hogy E. Bajratari gyermekei igénybe vették volna a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerét,(42) hanem a tárgyaláson meg is erősítették, hogy E. Bajratari férje és gyermekeinek apja a tartózkodási kártyája lejártát követően – rendszeresen levont adók és járulékok révén – továbbra is hozzájárult anyagilag a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszeréhez, e körülményt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.

65.      Ebben az összefüggésben megjegyzem először is, hogy – amint az a jelen indítvány 53. pontjából kitűnik – E. Bajratari férje foglakoztatásának állítólagos jogellenessége elvben kizárólag a tartózkodási kártyája lejártának következménye. Ráadásul az e tartózkodási kártya lejárta előtt végzett és a tartózkodási kártya lejártát követően is folytatott munkája önmagában nem volt jogellenes, véleményem szerint annál inkább sem, mivel az e munkaviszonyból származó jövedelme után megfizette a nemzeti jog által előírt adókat és társadalombiztosítási járulékokat. Álláspontom szerint ezért egy olyan helyzet, amelyben a munkavállaló adókat és társadalombiztosítási járulékokat fizet – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie –, nem tekinthető a tagállamok költségvetése védelmével ellentétesnek.

66.      Ezenkívül az, hogy a források elegendőek, illetve az, hogy a bűnözői tevékenységből származó források jogellenesek, kétségtelenül két teljességgel különböző kérdés. Ezért ez a különbség csak közvetett következménnyel járhat a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmezésére nézve: ha például a kiskorú uniós polgároknak más uniós polgár vagy harmadik országbeli állampolgár révén rendelkezésére álló források bűnözői tevékenységből, például kábítószer‑kereskedelemből származnak, és ez utóbbi személyt szabadságvesztésre ítélik, úgy e gyermekek főszabály szerint a gyakorlatban a továbbiakban nem rendelkeznek a szükségleteik kielégítéséhez szükséges forrásokkal.

67.      Megjegyzendő továbbá, hogy E. Bajratari férje munkavállalási és tartózkodási engedélyének a tartózkodási kártyája 2014. május 12‑i lejártát követő elvesztése ellenére a fogadó tagállam nem csupán öt évig tolerálta E. Bajratari férjének jelenlétét, amely öt év alatt – emlékeztetek rá – ez utóbbi továbbra is adókat és járulékokat fizetett, hanem, amint azt a tárgyaláson szintén megerősítették, második gyermeke ezen időszak alatt, 2016. július 26‑án részesült ír állampolgársági bizonyítványban.

68.      Ráadásul, amint azt a Bizottság helytállóan megjegyezte, a mozgás jogát gyakorló uniós polgárok, az uniós polgársággal rendelkező gyermekeket is ideértve, másik tagállamban történő tartózkodáshoz való joga jelentősen gyengülne, ha ez utóbbi jogot bármikor meg lehetne vonni a gyermek felügyeletét ellátó vagy a gyermek eltartásáról gondoskodó személyek által akár a fogadó tagállamban, akár másutt elkövetett, rosszul meghatározott jogsértések alapján. Figyelemmel ugyanis a – nem csupán egyetlen tagállamon belül, hanem különböző tagállamokban, illetve különböző időszakokban – jogellenesnek minősíthető cselekmények rendkívül széles körére, az ilyen megközelítés a jogbizonytalanság valódi kockázatával és az olyan helyzetek megsokszorozódásával járna, amelyben az uniós polgár tartózkodási joga kétségbe vonható a rendelkezésére bocsátott források megszerzésének körülményeivel kapcsolatos kétségek miatt.(43)

69.      Végül, e körülményekre tekintettel számomra úgy tűnik, hogy a tagállami hatóságok részéről annak megtagadása, hogy a fogadó tagállamban a tartózkodási kártya lejárta következtében munkavállalási és tartózkodási engedély nélkül végzett munkából származó jövedelmet elismerjék, aránytalan intézkedésnek tekintendő, amely nem igazolt módon sérti az uniós polgár kiskorú gyermekek szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, mivel nem szükséges a követett célkitűzés, tudniillik a tagállamok költségvetése védelmének megvalósításához.

70.      A fenti megfontolásokra tekintettel ezért azt az álláspontot képviselem, hogy az alapügyben fennállóhoz hasonló helyzetben ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy az uniós polgár a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében „elegendő forrásokkal” rendelkezik, elegendő, ha a források a fogadó tagállamban munkavállalási és tartózkodási engedély nélkül végzett munkából származnak.

71.      Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy E. Bajratari gyermekei nem csupán az EUMSZ 21. cikk és a 2004/38 irányelv hatálya alá tartoznak, de a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételeknek is megfelelnek. Ennélfogva E. Bajratari hivatkozhat a gyermekei tartózkodási jogából eredő származékos tartózkodási jogra.

3.      Az Egyesült Királyság által előadott, a közrendi kivételre vonatkozó érv elemzése

72.      Az Egyesült Királyság kormánya írásbeli észrevételeiben előadja, hogy mivel az alapeljárás felperesének férje jogellenesen tartózkodik a területén, munkavállalása önmagában véve jogellenes. E kormány e tekintetben pontosítja, hogy belső jogrendjében az engedély nélküli munkavállalás a közrenddel ellentétesnek minősül, és polgári és büntetőjogi szankciók alkalmazását vonja maga után nem csupán a munkáltató, de 2016. július 12. óta a munkavállaló számára is.(44)

73.      Kétségtelen, hogy – amint azt a dán, a holland és az osztrák kormány előadja – a bizottsági iránymutatásból kitűnik, hogy a nemzeti hatóságok ellenőrizhetik a források meglétét, törvényességét, mennyiségét és rendelkezésre állását. A Bizottság a tárgyaláson a Bíróság által feltett kérdésre válaszolva ugyanakkor jelezte, hogy az elegendő források meglétének vagy törvényességének tagállamok általi ellenőrzése csak arra vonatkozik, hogy történte bűncselekmény vagy joggal való visszaélés,(45) és ennélfogva, hogy a 2004/38 irányelv VI. fejezete alkalmazandó‑e az uniós polgár vagy családtagjai különleges helyzetére. Így egy tagállam büntetőjogának megfelelően meghozhat minden olyan intézkedést, amely az elkövetett bűncselekmények üldözéséhez szükséges, ha a szerzett jövedelmek jogellenes jellege bűnözői tevékenység folytatásából, például kábítószer‑kereskedelemből ered. Ebben az esetben a 2004/38 irányelv VI. fejezetéből kitűnik, hogy a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy egy, többek között a közrend fenntartásához és a közbiztonság biztosításához kapcsolódó kivételre hivatkozzanak.

74.      Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy az uniós polgárok vagy családtagjaik tartózkodási jogától való eltérést igazoló „közrend” és „közbiztonság” fogalmát szigorúan kell értelmezni, és annak tartalmát a tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan, az uniós intézmények ellenőrzése nélkül.(46)

75.      A „közrend” fogalmát illetően a Bíróság kimondta, hogy az minden esetben azt feltételezi, hogy – a társadalmi rend megzavarásán túl, amelyet valamennyi jogsértés megvalósít – olyan valódi, közvetlen és kellően súlyos veszély álljon fenn, amely a társadalom valamely alapvető érdekét érinti.(47)

76.      A „közbiztonság” fogalmát illetően a Bíróság megállapította, hogy e fogalom magában foglalja a tagállam belső és külső biztonságát, következésképpen pedig az alapvető állami intézmények és közszolgáltatások működésének veszélyeztetése, valamint a lakosság fennmaradása, akárcsak a külkapcsolatok vagy a népek békés együttélése súlyos megzavarásának a kockázata, vagy a katonai érdekek veszélyeztetése hatással lehet a közbiztonságra. A Bíróság azt is kimondta, hogy a bűnszövetségben elkövetett kábítószer‑kereskedelemmel kapcsolatos bűnözés elleni küzdelem vagy a terrorizmus elleni küzdelem a „közbiztonság” fogalma alá tartozik.(48)

77.      Emlékeztetek arra, hogy a 2004/38 irányelv 27. cikke (2) bekezdésének első albekezdéséből kitűnik, hogy ahhoz, hogy az uniós polgár vagy a családtagja tartózkodási jogát korlátozó intézkedések, többek között a közrendi okból hozott intézkedések igazoltak legyenek, tiszteletben kell tartaniuk az arányosság elvét, és kizárólag az érintett egyén személyes magatartásán kell alapulniuk.(49)

78.      A jelen ügyben – amint az a jelen indítvány 64–69. pontjából következik – nyilvánvaló, hogy E. Bajratari tartózkodási jogának az Egyesült Királyság által előadott, a közrendi kivételre vonatkozó érv alapján történő megtagadása e két feltétel egyikének sem felel meg.

79.      Mindemellett azt az álláspontot képviselem, hogy más érvek, amelyeket az alábbiakban röviden ki fogok fejteni, is alátámaszthatják azon következtetésemet, amely szerint E. Bajratari gyermekei nem csupán az EUMSZ 21. cikk és a 2004/38 irányelv hatálya alá tartoznak, de a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételeknek is megfelelnek, és hogy ennélfogva E. Bajratari hivatkozhat a gyermekei tartózkodási jogából eredő származékos tartózkodási jogra.

4.      A 2004/38 irányelv és az EUMSZ 21. cikk hatékony érvényesüléséről

80.      Kiindulásként meg kell jegyezni, hogy az általam javasoltakkal ellentétes válasz minden hatékony érvényesüléstől megfosztaná a 2004/38 irányelvvel és az EUMSZ 21. cikkel biztosított tartózkodási jogot. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően – figyelemmel arra a kontextusra, amelybe a 2004/38 irányelv illeszkedik, valamint azokra a célokra, amelyek elérésére az irányelv törekszik – az irányelv rendelkezéseit nem lehet megszorítóan értelmezni, és semmiképpen sem lehet akadályozni azok hatékony érvényesülését.(50)

81.      A Bíróság a Zhu és Chen ítéletben(51) ezért vette figyelembe azt a tényt, hogy a kiskorú gyermek uniós polgárok nem tudnak saját maguk gondoskodni a szükségleteikről, megállapítva, hogy annak megtagadása, hogy a tagállami állampolgársággal vagy harmadik állam állampolgárságával rendelkező szülő, aki ténylegesen felügyeletet gyakorol a kiskorú uniós polgár felett, ezzel az uniós polgárral együtt tartózkodhasson a fogadó tagállamban, megfosztaná az uniós polgár tartózkodási jogát a hatékony érvényesüléstől, mivel a kiskorú gyermek tartózkodási jogának gyakorlása szükségszerűen maga után vonja e gyermek azon jogát, hogy a felette ténylegesen szülői felügyeletet ellátó személy elkísérje, és következésképpen hogy ez a személy e tartózkodás idején vele együtt tartózkodhasson a fogadó tagállamban.(52)

82.      Megjegyzendő, hogy a Bíróság ezen – első alkalommal a Zhu és Chen ítéletben(53) a 2004/38 irányelv és az EUMSZ 21. cikk értelmezése keretében rögzített – elvet később a Ruiz Zambrano ítéletben(54) az EUMSZ 20. cikk értelmezése keretében megerősítette. Így ez utóbbi ítélet 44. pontjában a Bíróság megállapította, hogy „[ú]gy kell ugyanis tekinteni, hogy a tartózkodás ehhez hasonló megtagadása azzal a következménnyel járna, hogy az uniós polgársággal rendelkező, említett gyermekek kötelesek lennének elhagyni az Unió területét azért, hogy szüleikkel tartsanak. Ugyanígy, ha nem adják meg az ehhez hasonló személy számára a munkavállalási engedélyt, akkor fennáll annak a kockázata, hogy nem fog rendelkezni a saját maga és családja eltartásához szükséges forrásokkal, ami szintén azzal a következménnyel járna, hogy uniós polgársággal rendelkező gyermekei kötelesek lennének elhagyni annak területét. Ilyen körülmények között az említett uniós polgárok számára lehetetlen volna az uniós polgárként meglévő jogállásuk révén biztosított jogok lényegének gyakorlása”(55).

83.      Ezen ítéletek olvasatából rendkívül világosan kitűnik, hogy a Bíróság e két ítéletben ugyanarra az elvre alapította érvelését: egy gyermek nem tudja bizonyítani, hogy forrásokkal rendelkezik, ennélfogva e forrásoknak a gyermek tényleges felügyeletét ellátó személytől kell származniuk. Ha elfogadjuk, hogy egy gyermek bizonyíthatja, hogy a tényleges felügyeletét ellátó személytől származó elegendő forrásokkal rendelkezik, abszurd lenne e személytől megtagadni a tartózkodási jogot, tehát a munkavállalás lehetőségét. Ilyen megtagadás esetén a saját farkába harapó kígyó helyzete állna elő, vagyis olyan körkörös érvelésről lenne szó, amely megfosztaná az EUMSZ 21. cikket és a 2004/38 irányelvet hatékony érvényesülésétől. E megtagadás azzal a következménnyel járna, hogy az alapügyben fennállóhoz hasonló helyzetben egyetlen kiskorú gyermek uniós polgár sem tudná teljesíteni ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának feltételeit. Megjegyzendő, hogy amennyiben e gyermekek felnőttek lennének, nem csupán uniós polgári jogállással rendelkeznének – amelynek az a rendeltetése, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen –, hanem munkavállalói jogállással is.(56)

84.      Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy mivel a személyek szabad mozgásának joga mint az uniós jog alapelve tekinthető főszabálynak, a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeket szigorúan kell értelmezni, tiszteletben tartva továbbá az uniós jog által előírt korlátozásokat és az arányosság elvét.(57)

85.      A jelen esetben E. Bajratari gyermekei ír állampolgársággal rendelkeznek, noha mindig is az Egyesült Királyságban laktak, míg a Ruiz Zambrano ítélet(58) alapjául szolgáló ügyben a gyermekek azon tagállam állampolgárságával rendelkeztek, ahol mindig is laktak. Ha E. Bajratari gyermekei brit állampolgársággal rendelkeznének, nem kétséges, hogy a Ruiz Zambrano ítélet jelentette ítélkezési gyakorlat alkalmazandó lenne.

86.      Ezért a következő kérdés merül fel: nem lenne‑e teljesen logikátlan, ha egy uniós polgár gyermek az EUMSZ 20. cikk alapján több joggal rendelkezhetne, mint a jelen ügyben, amikor az EUMSZ 21. cikk és a 2004/38 irányelv vonatkozik rá?

87.      Véleményem szerint az lenne.

88.      Következésképpen, noha E. Bajratari gyermekei a lakóhelyük szerinti tagállamétól – ahol pedig születtek és azóta is laknak – eltérő tagállam állampolgárságával rendelkeznek, álláspontom szerint a Bíróság által a Zhu és Chen ítéletben(59) és a Ruiz Zambrano ítéletben(60) rögzített elvet a jelen ügyben alkalmazni kell.

89.      Ebben az összefüggésben számomra relevánsnak tűnik egyrészről az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikkében rögzített, a magánélet és a családi élet tiszteletben tartásához való jog figyelembevétele, és másrészről az e Charta 24. cikkének (2) bekezdésében elismert, a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevétele.

V.      Végkövetkeztetés

90.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Court of Appeal in Northern Ireland (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága, Egyesült Királyság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

A 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy a kisgyermek uniós polgár elegendő forrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy tartózkodásának időtartama alatt ne jelentsen terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére, ha – az alapügyben fennállóakhoz hasonló körülmények között – e források az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár apja által e tagállamban jogellenesen, tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül végzett tevékenységből származnak.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      A 2011. április 5‑i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2011. L 141., 1. o.) módosított, az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.; a továbbiakban: 2004/38 irányelv).


3      2004. október 19‑i ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639).


4      Az Egyesült Királyság észrevételeiből kitűnik, hogy a jelen ügy szempontjából releváns időszakban a 2004/38 irányelv 7. cikkét az Immigration (European Economic Area) Regulations 2006 (a bevándorlásról [Európai Gazdasági Térség] szóló 2006. évi rendelet) 4. cikke ültette át a nemzeti jogba. E tagállam pontosítja, hogy 2017. február 1‑jén e rendelet helyébe az Immigration (European Economic Area) Regulations 2016 (a bevándorlásról [Európai Gazdasági Térség] szóló 2016. évi rendelet) lépett, az e rendelettel érvényesített módosítások azonban a jelen ügy szempontjából nem bírnak jelentőséggel.


5      Az alapeljárás felperesének, valamint az Egyesült Királyságnak az észrevételeiből kitűnik, hogy Toal asszony ír állampolgár. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság Toal asszony brit állampolgárságára hivatkozik, nagyon valószínű, hogy Toal asszony brit‑ír kettős állampolgársággal rendelkezik.


6      Lásd ebben az értelemben: 2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 28. és 30. pont); 2013. október 10‑i Alokpa és Moudoulou ítélet (C‑86/12, EU:C:2013:645, 27. pont).


7      Erre a szempontra a későbbiekben, a jelen indítvány 28–30. pontjában még visszatérek.


8      Az alapeljárásba beavatkozó fél, az AIRE Centre (Advice on Individual Rights in Europe) jótékonysági szervezet, amely az uniós jogra és a nemzetközi emberi jogokra, különösen az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezményre vonatkozó tájékoztatást és véleményeket ad, és amelynek a kérdést előterjesztő bíróság a jelen ügyben 2017. szeptember 22‑én megengedte a beavatkozást.


9      Lásd: 2008. szeptember 11‑i UGT‑Rioja és társai ítélet (C‑428/06–C‑434/06, EU:C:2008:488, 39. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 24. pont).


10      Lásd: 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 24. pont).


11      A kérdést előterjesztő bíróság által e végzésben adott válaszra tekintettel és az Egyesült Királyság kormánya által előadottakkal ellentétben elemzésem keretében úgy tekintendő, hogy E. Bajratari első két gyermeke jelenleg is uniós polgár.


12      Emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bizottság írásbeli észrevételeiben helytállóan hangsúlyozta – az E. Bajratari által előterjesztett, tartózkodási jog elismerése iránti kérelem kizárólag a két ír állampolgárságú gyermeke tényleges felügyeletét ellátó személyként betöltött jogállásán alapul.


13      Lásd ebben az értelemben: 2011. november 15‑i Dereci és társai ítélet (C‑256/11, EU:C:2011:734, 57. pont); 2012. december 6‑i O és társai ítélet (C‑356/11 és C‑357/11, EU:C:2012:776, 42. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 40. pont).


14      2003. október 2‑i Garcia Avello ítélet (C‑148/02, EU:C:2003:539, 13. és 27. pont); 2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 19. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 42. pont). Az EUMSZ 20. cikk összefüggésében lásd: 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124, 43. és 44. pont); 2016. szeptember 13‑i CS ítélet (C‑304/14, EU:C:2016:674, 29. pont).


15      Lásd: 2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 26. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 45. pont).


16      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az első gyermek 2013. május 1‑jén született Észak‑Írországban és 2013. július 15‑én ír állampolgársági bizonyítványban részesült. A kérdést előterjesztő bíróság csak azt jelzi, hogy a másik két gyermek közül az egyik ír állampolgársági bizonyítványban részesült. E tekintetben E. Bajratari észrevételeiből kitűnik, hogy e második gyermek 2014 novemberében született Észak‑Írországban. E gyermekek születési időpontjára tekintettel főszabály szerint nem tudom kizárni, hogy e gyermekek a 2004/38 irányelv 16. cikke (1) bekezdésének megfelelően megszerezték e tagállamban a huzamos tartózkodási jogot. Ebben az esetben tartózkodási jogukra nem vonatkoznak a 2004/38 irányelv III. fejezetében, többek között a 7. cikk (1) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell ellenőriznie.


17      Lásd a jelen indítvány 16. pontját.


18      2004. október 19‑i ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639).


19      2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 28. és 30. pont). Újabban az uniós polgár harmadik országbeli állampolgár házastársa által biztosított fedezetet illetően lásd: 2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 74. és 77. pont). Az olyan harmadik országbeli állampolgár által biztosított fedezetet illetően, akinek élettársa a fogadó államban rendelkezik lakóhellyel, lásd: 2006. március 23‑i Bizottság kontra Belgium ítélet (C‑408/03, EU:C:2006:192, 40., 46. és 51. pont).


20      2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 31. és 33. pont); 2006. március 23‑i Bizottság kontra Belgium ítélet (C‑408/03, EU:C:2006:192, 40. és 41. pont); 2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 75. pont).


21      2013. október 10‑i ítélet (C‑86/12, EU:C:2013:645, 27. pont).


22      2016. szeptember 13‑i ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 48. pont).


23      2016. szeptember 13‑i ítélet (C‑154/14, EU:C:2016:675).


24      2004. október 19‑i ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639).


25      2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 51. és 52. pont). Lásd még: 2013. október 10‑i Alokpa és Moudoulou ítélet (C‑86/12, EU:C:2013:645, 28. pont).


26      2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 52. pont). Lásd még: 2013. október 10‑i Alokpa és Moudoulou ítélet (C‑86/12, EU:C:2013:645, 29. pont).


27      Az alapeljárás felperese és az Egyesült Királyság írásbeli észrevételeiből kitűnik, hogy E. Bajratari férje 2002 szeptemberében utazott be Észak‑Írországba, és 2005‑től tartós kapcsolatban élt egy ír állampolgárral, amely kapcsolat 2011‑ben ért véget. Tekintettel arra, hogy E. Bajratari férje 2005 és 2011 között egy uniós polgárral élt Észak‑Írországban, a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte, hogy 2011‑ben kérhette volna a fogadó államban való huzamos tartózkodást a 2004/38 irányelv 16. cikkének (1) bekezdése alapján. Az a körülmény, hogy tartózkodási kártyáját 2008‑ban szerezte meg, nem releváns, mivel a tartózkodási engedélynek a tagállami állampolgár részére történő kiállítását nem jogot keletkeztető, hanem olyan aktusnak kell tekinteni, amely a tagállam részéről megállapítja valamely másik tagállam állampolgárának (vagy családtagjainak) az uniós jog rendelkezései tekintetében fennálló egyéni helyzetét. Lásd: 2011. július 21‑i Dias ítélet (C‑325/09, EU:C:2011:498, 48. pont); 2017. szeptember 14‑i Petrea ítélet (C‑184/16, EU:C:2017:684, 32. pont).


28      A Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva az alapeljárás felperesének képviselője többek között kijelentette, hogy E. Bajratari férjének éves munkabére 2014‑ben 17 000 font sterlinget (GBP, 19 315 eurót), a megelőző években pedig 20 000 GBP‑t (22 178 eurót) tett ki.


29      2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 26. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 45. pont).


30      2002. szeptember 17‑i Baumbast és R ítélet (C‑413/99, EU:C:2002:493, 91. pont); 2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 32. pont); 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 45. pont).


31      2008. július 25‑i Metock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 82. pont); 2018. június 5‑i Coman és társai ítélet (C‑673/16, EU:C:2018:385, 18. pont); 2019. április 11‑i Tarola ítélet (C‑483/17, EU:C:2019:309, 23. pont).


32      2011. december 21‑i Ziolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 40. pont); 2012. október 4‑i Bizottság kontra Ausztria ítélet (C‑75/11, EU:C:2012:605, 60. pont); 2013. szeptember 19‑i Brey ítélet (C‑140/12, EU:C:2013:565, 54. pont).


33      2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 28. és 30. pont); 2006. március 23‑i Bizottság kontra Belgium ítélet (C‑408/03, EU:C:2006:192, 40., 46. és 51. pont); 2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 74. és 77. pont).


34      2004. október 19‑i Zhu és Chen ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639, 31. és 33. pont); 2006. március 23‑i Bizottság kontra Belgium ítélet (C‑408/03, EU:C:2006:192, 40. és 41. pont); 2015. július 16‑i Singh és társai ítélet (C‑218/14, EU:C:2015:476, 75. pont).


35      COM(2009) 313 final (a továbbiakban: bizottsági iránymutatás).


36      Bizottság iránymutatás, 8. o.


37      Bizottság iránymutatás, 9. o.


38      2013. szeptember 19‑i Brey ítélet (C‑140/12, EU:C:2013:565, 75. pont).


39      Lásd: bizottság iránymutatás, 9. o.


40      2013. szeptember 19‑i Brey ítélet (C‑140/12, EU:C:2013:565, 69. pont).


41      Lásd: bizottság iránymutatás, 8. és 9. o. Emlékeztetek továbbá arra, hogy a 2004/38 irányelv (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „[a] Bíróság által meghatározott munkavállalókkal, önálló vállalkozókkal és álláskeresőkkel szemben nem lehet kiutasítási intézkedést hozni, kivéve közrendi vagy közbiztonsági okokból”.


42      Egyébiránt emlékeztetek arra, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a gyermekek egészségbiztosítására vonatkozó, a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában rögzített feltételt a belügyminisztérium nem vitatta. Lásd e tekintetben a jelen indítvány 41. pontját.


43      Elképzelhető többek között az a helyzet, amelyben az érintett személy nem tartotta be a jövedelemadója megfizetésére vonatkozó határidőt, vagy egyszerűen nem fizette be a legutóbbi áramszámláját.


44      Az osztrák kormány a közbiztonságra is hivatkozik.


45      Az Egyesült Királyság kormánya és a cseh kormány visszaélésszerűnek minősíti azt a helyzetet, amelyben egy szülő a jogellenes munkaviszonyának köszönhetően megállapított tartózkodási jog alapján munkavállalási jogot szerezne. E kormányok szerint ez azt jelentené, hogy egy jog megállapításához jogellenes magatartásra hivatkoznának, ami a 2004/38 irányelv 35. cikkében tiltott joggal való visszaélésnek felel meg. Megjegyzendő azonban, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban semmi nem utal joggal való visszaélés fennállására. Mindenesetre emlékeztetek arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy a „visszaélésszerű gyakorlat bizonyításához egyrészt olyan objektív körülmények együttes fennállása szükséges, ahol az uniós szabályozás által előírt feltételek formális tiszteletben tartása ellenére nem valósul meg e szabályozás célja, másrészt pedig egy szubjektív elem, vagyis az uniós szabályozás alapján előnyszerzésre irányuló szándék fennállása, amikor mesterséges módon teremtik meg az előny megszerzéséhez szükséges feltételeket”: 2012. október 16‑i Magyarország kontra Szlovákia ítélet (C‑364/10, EU:C:2012:630, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2014. március 12‑i O. és B. ítélet (C‑456/12, EU:C:2014:135, 58. pont); 2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 54. pont).


46      Lásd többek között: 1974. december 4‑i van Duyn ítélet (41/74, EU:C:1974:133, 18. pont); 2004. április 29‑i Orfanopoulos és Oliveri ítélet (C‑482/01 és C‑493/01, EU:C:2004:262, 64. és 65. pont); 2007. június 7‑i Bizottság kontra Hollandia ítélet (C‑50/06, EU:C:2007:325, 42. pont); 2016. szeptember 13‑i CS ítélet (C‑304/14, EU:C:2016:674, 37. pont). Az Egyesült Királyság a 2012. május 22‑i I ítélet (C‑348/09, EU:C:2012:300) 23. pontját részlegesen idézve előadja, hogy a tagállamok – tagállamonként változó nemzeti igényeiknek megfelelően – szabadon határozhatják meg a közrend és a közbiztonság követelményeit. Ezen ítélet 23. pontjának szövege azonban a következő: „Bár a tagállamok lényegében – tagállamonként és időszakonként változó nemzeti igényeiknek megfelelően – szabadon határozhatják meg a közrend és a közbiztonság követelményeit, ugyanakkor uniós összefüggésben – és különösen a személyek szabad mozgása alapelvétől való eltérés igazolásakor – e követelményeket szigorúan kell értelmezni, oly módon, hogy azok tartalmát az egyes tagállamok ne határozhassák meg egyoldalúan az európai uniós intézmények ellenőrzése nélkül”. Emlékeztetek arra, hogy ez az ítélet a 2004/38 irányelv 28. cikke (3) bekezdésének a) pontjában szereplő „közbiztonság […] nyomós [helyesen: kényszerítő] ok[a]” fogalmának értelmezésére vonatkozik egy uniós polgár büntetőjogi felelősségét kiskorú sérelmére elkövetett megrontás, szemérem elleni erőszak és erőszakos közösülés miatt megállapító és őt hét év hat hónap szabadságvesztés‑büntetésre ítélő ítélet keretében. Kiemelés tőlem. Lásd újabban: 2018. június 5‑i Coman és társai ítélet (C‑673/16, EU:C:2018:385, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


47      1975. október 28‑i Rutili ítélet (36/75, EU:C:1975:137, 28. pont); 2008. július 10‑i Jipa ítélet (C‑33/07, EU:C:2008:396, 23. pont); 2016. szeptember 13‑i CS ítélet (C‑304/14, EU:C:2016:674, 38. pont).


48      2016. szeptember 13‑i CS ítélet (C‑304/14, EU:C:2016:674, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


49      2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 59. pont).


50      2007. december 11‑i Eind ítélet (C‑291/05, EU:C:2007:771, 43. pont); 2008. július 25‑i Metock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 84. pont); 2018. június 5‑i Coman és társai ítélet (C‑673/16, EU:C:2018:385, 39. pont); 2019. április 11‑i Tarola ítélet (C‑483/17, EU:C:2019:309, 38. pont).


51      2004. október 19‑i ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639).


52      2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet (C‑165/14, EU:C:2016:675, 51. és 52. pont). Lásd még: 2013. október 10‑i Alokpa és Moudoulou ítélet (C‑86/12, EU:C:2013:645, 28. pont).


53      2004. október 19‑i ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639).


54      2011. március 8‑i ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124, 43. és 44. pont).


55      2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124, 44. pont). Kiemelés tőlem.


56      2001. szeptember 20‑i Grzelczyk ítélet (C‑140/99, EU:C:2001:458, 31. pont). Lásd újabban: 2018. december 10‑i Wightman és társai ítélet (C‑621/18, EU:C:2018:999, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2019. március 12‑i Tjebbes és társai ítélet (C‑221/17, EU:C:2019:189, 31. pont).


57      2013. szeptember 19‑i Brey ítélet (C‑140/12, EU:C:2013:565, 70. pont).


58      2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124).


59      2004. október 19‑i ítélet (C‑200/02, EU:C:2004:639).


60      2011. március 8‑i ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124).