ELEANOR SHARPSTON
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. július 11.(1)
C‑298/18. sz. ügy
Reiner Grafe,
Jürgen Pohle
kontra
Südbrandenburger Nahverkehrs GmbH,
OSL Bus GmbH
(az Arbeitsgericht Cottbus [cottbusi munkaügyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Szociálpolitika – 2001/23/EK irányelv – Vállalkozások vagy üzletek átruházása – A munkavállalók jogainak védelme – Autóbuszos helyi tömegközlekedési szolgáltatások nyújtása – Közbeszerzési eljárást követően a más vállalkozás által végzett tevékenységek új vállalkozás általi átvétele”
1. A 2001/23/EK irányelv(2) váltotta fel a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14‑i 77/187/EGK tanácsi irányelvet.(3) Az Arbeitsgericht Cottbus (cottbusi munkaügyi bíróság, Németország) a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Reiner Grafe és Jürgen Pohle által a Südbrandenburger Nahverkehrs GmbH‑val (a továbbiakban: SBN) mint egy helyi autóbuszos szolgáltatás korábbi üzemeltetőjével és az OSL Bus GmbH‑val (a továbbiakban: OSL Bus) mint a szóban forgó szolgáltatás új üzemeltetőjével szemben indított eljárás keretében terjesztette elő.
2. A kérdést előterjesztő bíróság azzal kapcsolatban kér iránymutatást, hogy a vállalkozások 2001/23/EK irányelv értelmében vett átruházására került‑e sor abban az esetben, ha nem volt jelentős tárgyieszköz‑átruházás, de az új üzemeltető a korábbi üzemeltető munkavállalóinak többségét továbbfoglalkoztatta. Arra is választ kíván kapni, hogy alkalmazandó‑e a jelen ügyben a Bíróság Liikenne ítélete,(4) amelynek tárgyát a munkavállalókat megillető jogokra irányadó uniós szabályozásnak a vállalkozások autóbuszos tömegközlekedési szolgáltatások üzemeltetésével kapcsolatos átruházása esetén történő alkalmazása képezte.
A 2001/23 irányelv
3. A 2001/23 irányelv preambulumbekezdései a következőket rögzítik. Először is, a munkáltató személyének megváltozása esetén szükség van a munkavállalók védelmét szolgáló rendelkezésekre, különös tekintettel jogaik védelmének biztosítására.(5) Másodszor, a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta(6) kimondja, hogy „a belső piac megvalósításának a munkavállalók élet‑ és munkakörülményeinek javításához kell vezetnie az [akkor még] Európai Közösségben. E változásnak szükség esetén ki kell terjednie a munkajogi szabályozás bizonyos szempontjainak fejlesztésére, mint például a csoportos létszámcsökkentések eljárásaira és a csődeljárásokra […].”(7) Harmadszor, 1977‑ben elfogadták a 77/187 irányelvet – többek között – a nemzeti jogszabályok közelítésének előmozdításáról a munkavállalói jogok védelmének biztosítása érdekében.(8)
4. Az 1. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint a 2001/23 irányelvet kell alkalmazni valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés vagy egyesülés alapján történő átruházása esetén. Az 1. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerint „[…] [a 2001/23 irányelv] értelmében akkor jön létre átruházás, ha olyan gazdasági egység kerül átruházásra, amely megtartja identitását, azaz az erőforrások olyan szervezett csoportja marad, amelynek célja, hogy fő vagy kiegészítő gazdasági tevékenységet folytasson”. Az 1. cikk (1) bekezdésének c) pontja akként rendelkezik, hogy az irányelvet kell alkalmazni a köz‑ és magántulajdonban álló, gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra, tekintet nélkül arra, hogy működésük nyereség elérését célozza, vagy sem. Az 1. cikk (2) bekezdésével összhangban a 2001/23 irányelvet abban az esetben és annyiban kell alkalmazni, amennyiben az átruházásra kerülő vállalkozás, üzlet vagy ezek egy része a Szerződés területi hatálya alá tartozó területen található.
5. A 2. cikk a következő fogalommeghatározásokat rögzíti. „Átadó” „minden olyan természetes vagy jogi személy, akinek, illetve amelynek az 1. cikk (1) bekezdése szerinti átruházás következtében tulajdonosi [helyesen: munkáltatói] minősége megszűnik a vállalkozás, üzlet vagy ezek egy része tekintetében”, „kedvezményezett” „minden olyan természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az 1. cikk (1) bekezdése szerinti átruházás következtében tulajdonossá [helyesen: munkáltatóvá] válik a vállalkozás, az üzlet vagy ezek egy része tekintetében”, és „munkavállaló” „olyan személy, akit az adott tagállamban a nemzeti munkajogi szabályok munkavállalóként védenek”(9).
6. A 3. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerint „az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre”. A 3. cikk (3) bekezdésének első albekezdése akként rendelkezik, hogy „az átruházást követően a kedvezményezett köteles tiszteletben tartani a kollektív szerződésekben lefektetett feltételeket, mégpedig ugyanolyan mértékben, ahogyan azt az adott megállapodás az átadó számára előírta, a kollektív szerződés megszűnésének vagy lejártának időpontjáig vagy egy újabb kollektív szerződés hatálybalépésének vagy alkalmazásának a napjáig”.
A 92/50 irányelv
7. A szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló 92/50/EGK tanácsi irányelv(10) rögzítette az ajánlatkérő szervek által az ilyen szerződések odaítélése során alkalmazandó szabályokat. Azonban amikor az alapeljárásban szereplő ajánlatkérő szerv megszervezte az autóbuszos szolgáltatásokról szóló szerződés odaítélésére irányuló eljárást, az irányelvet már felváltotta a közbeszerzésről és a 2004/18/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014/24/EU irányelv.(11) Ennek megfelelően a jelen indítványban ez utóbbi irányelvre hivatkozom.
A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
8. 2008. augusztus 1‑jétől az SBN és a Landkreis Oberspreewald‑Lausitz (Oberspreewald–Lausitz járás; a továbbiakban: Landkreis vagy ajánlatkérő szerv) között szerződés állt fenn a járás helyi tömegközlekedésének e térségben történő üzemeltetésére vonatkozóan. 2016 szeptemberében a Landkreis új ajánlattételi felhívást írt ki az autóbuszos szolgáltatásainak üzemeltetésére. Az SBN nem vett részt ebben az eljárásban. Ezt követően az SBN üzleti tevékenységének megszüntetése mellett döntött, és összes munkavállalóját elbocsátotta.
9. 2017. január 19‑én az SBN szociális tervben állapodott meg az üzemi tanáccsal. A szociális terv szerint a munkavállalók különböző összegű végkielégítést kapnak, ha az új üzemeltető nem ajánlja fel átvételüket, vagy ha újraalkalmazásuk esetén pénzbeli veszteséget szenvednek.
10. A helyi autóbuszos szolgáltatások nyújtására irányuló közbeszerzési szerződést 2017. augusztus 1‑jei hatállyal a Kraftverkehrsgesellschaft Dreiländereck mbH‑nak (a továbbiakban: KVG) ítélték oda; a KVG a Rhenus Veniro GmbH & Co. KG 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata. Az autóbuszos szolgáltatások ellátására ez utóbbi létrehozott egy új, kizárólagosan a tulajdonában álló leányvállalatot, az OSL Bus‑t. Az OSL Bus újraalkalmazta a korábbi üzemeltető, vagyis az SBN több buszvezetőjét és néhány vezető állású munkavállalóját. 2017. április 10‑i levelében az új üzemeltető arról tájékoztatta az SBN‑t, hogy nem fogja megvásárolni, bérbe venni vagy más módon használni annak tárgyi eszközeit, köztük az autóbuszait, járműszíneit, szerelőműhelyeit és létesítményeit.
11. R. Grafe 1978. július 16‑tól dolgozott teljes munkaidőben az SBN‑nél (illetve annak jogelődjénél) autóbuszvezetőként és műszakvezetőként. 2017. január 27‑i levelével az SBN 2017. augusztus 31‑i hatállyal elbocsátotta R. Grafét. 2017. szeptember 1‑jétől R. Grafe az OSL Bus‑nál dolgozik autóbuszvezetőként. Az új üzemeltető nem vette figyelembe a korábban az SBN‑nél szerzett szolgálati időt. R. Grafét ezért– mint újonnan felvett alkalmazottat – az OSL Bus‑szal fennálló kollektív szerződés első fokozatába sorolta be. R. Grafe kifogásolta az SBN általi elbocsátását, és azzal érvel, hogy az új üzemeltetőnek a besorolás során figyelembe kell vennie az eddig szerzett szolgálati idejét. Mind R. Grafe, mind az SBN úgy véli, hogy a R. Grafe munkaviszonya vállalkozásátruházás útján átszállt az OSL Bus‑ra.
12. J. Pohle 1979. november 6‑tól dolgozott teljes munkaidőben az SBN‑nél autóbuszvezetőként és műszakvezetőként. 2017. január 27‑i levelével az SBN 2017. augusztus 31‑i hatállyal elbocsátotta. J. Pohle az új üzemeltetőtől nem kapott állásajánlatot. J. Pohle kifogásolta az SBN döntését. Másodlagosan az SBN és üzemi tanácsa által elfogadott szociális terv alapján 68 034,56 euró összegű végkielégítés kifizetését követelte.
13. Az SBN viszontkeresetében azzal érvel, hogy J. Pohle munkaviszonya a 2001/23 irányelv értelmében vett vállalkozásátruházás útján az új szolgáltatóra szállt át. Az SBN ezért nem volt köteles J. Pohle részére végkielégítést fizetni. Az OSL Bus azzal érvel, hogy nem történt tényleges vállalkozásátruházás. Az OSL Bus nem vette át a korábbi vállalkozás egyetlen tárgyi eszközét sem, és az, hogy több munkavállalót átvett, nem volt meghatározó az autóbuszos szolgáltatásnyújtás szempontjából.
14. A Bíróság a Liikenne ítéletben(12) megállapította, hogy az autóbuszos személyszállítás nem tekinthető olyan tevékenységnek, amely elsődlegesen a munkaerőn alapszik, mivel az jelentős tárgyi eszközök és berendezések használatát követeli meg. Egy olyan ágazatban, mint a menetrend szerinti autóbuszos tömegközlekedés, ahol a tárgyi eszközök jelentősen hozzájárulnak a tevékenység gyakorlásához, amennyiben a szerződés korábbi nyertesétől az új nyertes részére nem történt meg olyan eszközök jelentős szintű átruházása, amelyek nélkülözhetetlenek az egység megfelelő működéséhez, úgy kell tekinteni, hogy ez utóbbi nem őrzi meg identitását.(13)
15. A kérdést előterjesztő bíróság egyetért az SBN azon alapeljárásbeli érveivel, amelyek szerint a kérdéses autóbuszos szolgáltatások üzemeltetésének feltételei eltérnek azoktól, amelyek a Bíróság Liikenne ítéletének(14) alapjául szolgáltak. Az említett új feltételek között magukban foglalják i. a jogszabályi előírásokat, a műszaki fejlődést és a környezetvédelmet, például a kibocsátásokkal kapcsolatos „Euro‑6 normát”(15), ii. azt, hogy a kérdéses autóbuszos szolgáltatások üzemeltetésére vonatkozó szerződés 10 éves időtartamra szól, és iii. azt, hogy ajánlattételi követelmények szerint az autóbuszok (az első nyilvántartásba vétel időpontjától számítva) legfeljebb 15 évesek lehetnek,(16), minden üzemeltett autóbusznak egységes alapformatervnek kellett megfelelnie, az autóbuszoknak meg kellett felelniük az Euro 6 normának,(17) és 2018. január 1‑jétől az üzemeltett járművek 40%‑ának (2022. január 1‑jétől azok 70%‑ának) alacsony padlós vagy szintbeli beszállást lehetővé tevő járműveknek kellett lenniük.(18) Ekképpen az új üzemeltető valószínűleg észszerűen kizárná a korábbi üzemeltető által használt autóbusz‑állományt.
16. A kérdést előterjesztő bíróság a következő megállapításokat tette. Először is, a további üzemeltetésre jellemzően alkalmatlan vagy már csak rendkívül korlátozottan használható autóbuszok nem tekinthetők meghatározónak az új üzemeltető számára. Ellenkezőleg, ezeket az autóbuszokat feltétlenül le kell cserélni a helyi tömegközlekedési szolgáltatásnyújtáshoz. Másodszor, már nincs szükség autóbusz járműszínekre. Harmadszor, a buszvezetők meghatározók az érintett vállalkozás szempontjából. Az ajánlattételi feltételek szerint „a nyertesnek biztosítania kell, hogy a buszvezetők megfeleljenek egy átfogó jelleggel szolgáltatás‑ és ügyfélorientált, vonzó helyi tömegközlekedés követelményeinek”. A buszvezetők – éppen vidéken – a legfontosabb és mindenekelőtt szűkösen rendelkezésre álló erőforrások. Végezetül, a buszvezetők többéves helyismeretük és a járatok útvonalával kapcsolatos „know‑how”‑juk miatt nem könnyen helyettesíthető erőforrások.
17. Oberspreewald–Lausitzban az autóbuszos tömegközlekedési szolgáltatást 2017. július 31‑ig az SBN üzemeltette. A szolgáltatást 2017. augusztus 1‑jétől az új üzemeltető biztosította. A kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a helyi tömegközlekedés zökkenőmentes átvétele szempontjából nem bírt jelentőséggel, hogy milyen autóbuszokat használnak, jelentőséggel bírt viszont, hogy kik a buszvezetők.
18. A fentiek alapján a kérdést előterjesztő bíróság a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Egy üzletnek a [2001/23 irányelv] 1. cikkének (1) bekezdése szerinti átruházását jelenti‑e autóbuszjáratok üzemeltetésének egy busztársaság által egy másiknak a [2014/24 irányelv] szerinti odaítélési eljárás alapján történő átadása akkor is, ha az említett két társaság között nem került sor jelentős eszközök, különösen autóbuszok átruházására?
2) Az a feltevés, hogy az autóbuszok a szolgáltatások határozott időre szóló odaítélése esetén észszerű gazdasági döntés alapján koruk és a szigorúbb műszaki követelmények (károsanyag‑kibocsátási értékek, alacsony padlós járművek) miatt már nem bírnak komoly jelentőséggel az üzlet értéke szempontjából, indokolttá teszi‑e, hogy a Bíróság eltérjen 2001. január 25‑i ítéletétől (C‑172/99) olyan értelemben, hogy ilyen körülmények között a személyi állomány jelentős részének átvétele is a [2001/23 irányelv] alkalmazhatóságával járhat?”
19. Írásbeli észrevételeket az SBN, az OSL Bus és az Európai Bizottság nyújtott be. R. Grafe és J. Pohle nem nyújtott be írásbeli észrevételeket, és nem vett részt a 2019. március 21‑i tárgyaláson sem, amelyen az SBN, az OSL Bus és a Bizottság szóbeli észrevételeket terjesztett elő.
Értékelés
Előzetes megjegyzések
20. Kétségtelen, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem tartalmazza a nemzeti jog ismertetését, és arra sem utal, hogy a Landkreis Oberspreewald–Lausitz nevében üzemeltetett autóbuszos szolgáltatásokkal kapcsolatos közbeszerzési eljárás megfelelt‑e az uniós jogban rögzített feltételeknek. Számomra azonban úgy tűnik, hogy a Bíróság elegendő információval rendelkezik ahhoz, hogy határozatot hozzon, és hogy e mulasztások ezért nem eredményezhetik azt, hogy a Bíróság ne válaszolhassa meg az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.(19)
21. A kérdést előterjesztő bíróságnak a 92/50 irányelvre történő utalás két kérdést is felvet. Először is, a rendelkezésre bocsátott információból egyértelműen az következik, hogy az említett irányelv már nem volt hatályban akkor, amikor a Landkreis Oberspreewald–Lausitz közzétette az ajánlattételi felhívását.(20) Másodszor, a felek egyetértenek abban, hogy a szóban forgó uniós jogi kérdések kizárólag a vállalkozásátruházásról szóló 2001/23 irányelv értelmezésére vonatkoznak. A Bíróság már tisztázta, hogy nem tekinthető úgy, hogy a 2001/23 irányelv céljait megkérdőjelezi az, hogy a 2001/23 irányelv rendelkezései egyes esetekben olyan ügyletekben alkalmazhatók, amelyek a közbeszerzési irányelvek hatálya alá tartoznak.(21) A Bíróság nem rendelkezik azzal az információval, amely szükséges annak vizsgálatához, hogy az uniós közbeszerzési jog releváns rendelkezéseit betartották‑e, és a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek megválaszolása szempontjából szükségtelen e kérdéssel tovább foglalkozni.
22. A felek egyetértenek abban, hogy az autóbuszos közlekedési szolgáltatásoknak a Landkreis Oberspreewald–Lausitz megbízásából történő üzemeltetésének átruházása a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozik.(22) A szóban forgó irányelv szempontjából az SBN az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett átadó, az OSL Bus az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett kedvezményezett és R. Grafe, valamint J. Pohle az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében vett munkavállaló.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
23. A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésével arról kíván megbizonyosodni, hogy egy vállalkozásnak a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti átruházását jelenti‑e vidéki autóbuszos szolgáltatás üzemeltetésének egy üzemeltető által egy másiknak közbeszerzési eljárás keretében történő átadása akkor is, ha az új üzemeltetőre nem ruháztak át tárgyi eszközöket (például az autóbuszokat). A második kérdés lényegében arra irányul, hogy el lehet‑e térni a Bíróság Liikenne ítéletétől(23) a vállalkozások olyan átruházása esetén, amelyben a tárgyi eszközök már nem bírnak jelentőséggel. Az első kérdés megválaszolása során meg kell vizsgálni a Bíróság említett ügyben hozott ítéletét. E két kérdéssel ezért együttesen foglalkozom.
24. A jelen ügy tárgyát képező gyakorlati kérdés az, hogy az OSL Bus átveszi‑e a korábbi üzemeltetőtől R. Grafe és J. Pohle munkaszerződéseivel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket.(24)
25. E kérdésben az SBN, az OSL Bus és a Bizottság bizonyos mértékben egyetértenek. Először is azt állítják, hogy a szóban forgó üzleti tevékenységet jellemző összes ténykörülményt figyelembe kell venni annak eldöntéséhez, hogy a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett vállalkozásátruházásról van‑e szó. Ezeket a körülményeket a jelen ügy átfogó értékelésének részeként, tehát nem önmagukban kell vizsgálni. Másodszor elismerik, hogy a Bíróság megállapította, hogy egyes ágazatokban, amelyekben a vállalkozás munkavállalóinak megtartása elsődleges fontosságú, az adott vállalkozás a saját identitását az átadást követően akkor őrizheti meg, ha az új üzemeltető nem csak ugyanazt a tevékenységet végzi, hanem a személyi állomány tagjainak lényegében azonos csoportját tartja meg.
26. Az SBN azt állítja, hogy vállalkozásátruházás történt. A meglévő autóbuszok (amelyek könnyen helyettesíthetők) a munkavállalókhoz képest kevésbé fontosak. Az új üzemeltető kizárólag abban az esetben folytathatta zökkenőmentesen az autóbuszos szolgáltatást a Landkreis Oberspreewald–Lausitzban, ha átvette az SBN munkavállalóinak többségét.
27. Az OSL Bus ezzel ellentétben azzal érvel, hogy a 2001/23 irányelv nem alkalmazandó, ha nem került sor működési erőforrások (a jelen ügyben az autóbuszok) korábbi üzemeltetőről az új üzemeltetőre történő, jelentős átruházására. Az autóbuszos személyszállítás egyike azoknak az ágazatoknak, amely alapvetően nem szakképzett munkavállalókra épül. Ebben az ágazatban a hozzáadott értéket különösen a tárgyi eszközök, azaz a buszok képviselik. A szolgáltatás a tárgyi eszközök hiányában nem üzemeltethető. Következésképpen meghatározó jelentőséggel bír az, hogy az autóbuszokat átruházzák‑e a korábbi üzemeltetők az új üzemeltetőkre.
28. Hasonlóképpen, a Bizottság előadja, hogy a Bíróság Liikenne ítéletéből(25) az következik, hogy az autóbuszos személyszállítás nem olyan ágazat, amelyben a szolgáltatás üzemeltetésének alapját a munkavállalók képezik. A nemzeti bíróság feladata annak elbírálása, hogy elegendő olyan tényező áll‑e rendelkezésre, amely arra utal, hogy átruházás történt. A Bizottság álláspontja szerint annak fontosságát, hogy nem ruháztak át tárgyi eszközöket, nem cáfolhatja az, hogy a korábbi üzemeltető a szóban forgó tevékenységet olyan tárgyi eszközökkel végezte, amelyek az anyagi értékük nagy részét az életkoruk miatt vagy amiatt vesztették el, hogy azok a szóban forgó ágazatban elért technikai fejlődés következtében elavulttá váltak.
29. Számomra úgy tűnik, a Bíróság – annak érdekében, hogy biztosítsa a 2001/23 irányelv egységes módon történő alkalmazását – azt a kérdést, hogy a szóban forgó irányelv 1. cikkének (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett átruházásról van‑e szó, lényegében úgy közelítette meg, hogy megvizsgálta, a szóban forgó egység megőrzi‑e az identitását.(26) E megközelítés egységes alkalmazást biztosít az irányelv különböző nyelvű változatai közötti eltérés, valamint a szerződéses átruházás fogalmára vonatkozó nemzeti szabályozások különbözőségei ellenére. A Bíróság kellően rugalmas értelmezést adott a 2001/23 irányelv célkitűzésének teljesülése érdekében.(27)
30. Annak megállapításához, hogy valamely egység megőrzi‑e az identitását, a szóban forgó műveletet jellemző összes ténybeli körülményt együttesen kell figyelembe venni, amelyek között szerepel az érintett vállalkozás vagy üzlet típusa; az, hogy sor került‑e tárgyi eszközök, azaz ingatlanok vagy ingóságok átruházására; az immateriális javak értéke az átvétel időpontjában; az, hogy sor került‑e a vállalkozás új vezetője által a személyi állomány jelentős részének átvételére, az ügyfélkör átadására; az átruházás előtti és utáni tevékenységek hasonlóságának mértéke; e tevékenységek esetleges felfüggesztésének időtartama. Ezen elemeket az eset körülményeinek átfogó értékelése keretében kell vizsgálni, és ennélfogva nem lehet azokat egymástól elszigetelt módon kezelni. Közelebbről, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzeti bíróságnak az adott műveletet jellemző ténybeli körülmények értékelése során tekintetbe kell vennie többek között a szóban forgó vállalkozás vagy üzlet típusát.(28) Következésképpen az, hogy mekkora jelentőséget kell tulajdonítani a 2001/23 irányelv értelmében vett átruházás megvalósulása különféle feltételeinek, szükségszerűen a szóban forgó vállalkozásban, üzletben, vagy azok részeiben gyakorolt tevékenység, vagy akár a termelési vagy üzemeltetési módszerek függvényében változik.(29)
31. A jelen ügyben a nehézséget annak meghatározása képezi, hogy ezt a mércét hogyan kell alkalmazni különösen annak értékelése során, hogy a különböző tényezőknek a szóban forgó értékelésben mekkora jelentőséget kell tulajdonítani. Számomra úgy tűnik, hogy nem pusztán arról van szó, hogy a munkavállalókat vagy a tárgyi eszközöket (az autóbuszokat) átruházták‑e az új üzemeltetőre. Bármilyen értékelés során inkább a 2001/23 irányelv céljából kell kiindulni; e cél a munkavállalók védelme a munkáltató személyének megváltozása esetén, különös tekintettel jogaik védelmének biztosítására.(30) Álláspontom szerint ezért bármilyen döntéshez a jelen eljárás felei által előadottakhoz képest nagyobb fokú árnyaltság szükséges.
32. A 2001/23 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az átruházás napján fennálló munkaszerződésből (vagy munkaviszonyból) eredő kötelezettségek az átruházás napján automatikusan átszállnak a kedvezményezettre.
33. A jogalkotási előzmények megerősítik, hogy vállalkozásátruházás esetén a 2001/23 irányelv fókuszában az átadó és az új üzemeltetőre átruházott munkavállalók közötti munkaviszony védelme áll.(31) Következésképpen e kulcsfontosságú céllal összhangban kell megítélni, hogy a szóban forgó egység megőrzi‑e identitását, valamint elvégezni az ezt övező tények és körülmények értékelését.
34. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az említett értékelés szükségszerűen rugalmas. Az értékelési elemeknek tulajdonítandó jelentőség tehát a szóban forgó ügytől függően változik. Egyrészről a Bíróság megállapította, hogy egy olyan ágazatban, ahol a tevékenység alapvetően a munkaerőn alapul, valamely gazdasági egység identitása nem tartható meg, ha az új üzemeltető a korábbi üzemeltető személyi állományának lényeges részét nem veszi át.(32) Másrészről, ha egy meghatározott tevékenység alapvetően a berendezéseken alapul, az a tény, hogy a korábbi munkavállalókat az új üzemeltető nem veszi át e tevékenység végzésére, nem zárja ki azt, hogy a 2001/23 irányelv értelmében vett vállalkozásátruházás megtörtént.(33)
35. Jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a munkaerő (buszvezetők és vezető állású munkavállalók) fontos volt a Landkreis Oberspreewald–Lausitzban a helyi autóbuszos szolgáltatás nyújtásának a korábbi üzemelterőről az új üzemeltetőre történő zökkenőmentes átruházásához.(34) Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat azonban nem tartalmaz olyan megállapítást, hogy az autóbuszok és más tárgyi eszközök kulcsfontosságúak lettek volna a vállalkozás számára különösen akkor, amikor a hatáskörrel rendelkező hatóság közzétette az ajánlattételi felhívást.
36. Számomra ezért úgy tűnik, hogy az SBN‑nek és az OSL Bus‑nak nem lehet igaza annyiban, amennyiben az alapeljárás két alpereseként mindketten azzal érvelnek, hogy automatikusan vállalkozásátruházásra (vagy épp ellenkezőleg, annak hiányára) lehet következtetni abból, hogy fennáll‑e a Bíróság által meghatározott tényezők egyike. Az elvégzendő értékelés ennél összetettebb.
37. A Bíróság a Schmidt ítéletben(35) kifejezetten foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a tárgyi eszközök átruházásának hiánya kizárja‑e a 77/187 irányelv hatálya alá tartozó átruházás megtörténtét.(36) A Bíróság határozottan nemleges választ adott erre a kérdésre. Megjegyezte, hogy a korábbi ítélkezési gyakorlat a tárgyi eszközök átruházását „a nemzeti bíróságok által valamely összetett ügylet egészének értékelése során, adott vállalkozás átruházása megtörténtének elbírálása céljából figyelembe veendő különböző tényezők” közé sorolja.(37) Azonban pusztán az, hogy a tárgyi eszközök átruházása szerepelt a tényezők között, nem engedett arra következtetni, hogy ilyen eszközátruházás hiányában nem történt vállalkozásátruházás. A Bíróság emlékeztetett arra a korábbi megállapítására (a Spijkers ítéletben),(38) hogy önmagában ez a tényező nem meghatározó jellegű. A Bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy az irányelv célja, jelesül a munkavállalók védelme „nem függhet kizárólag [e] tényező vizsgálatától”(39).
38. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában előadja, hogy az OSL Bus a gyakorlatban nem vehette át az SBN által használt autóbuszflottát, mivel megváltoztak az autóbuszjáratok Landkreis Oberspreewald–Lausitzban történő üzemeltetésére vonatkozó feltételek. Jelenleg a kibocsátásokkal kapcsolatban szigorúbb követelmények érvényesülnek. A tömegközlekedésben használt autóbuszok nem lehettek 15 évnél idősebbek (az SBN autóbuszai átlagosan 13 évesek voltak akkor, amikor az új üzemeltető átvette az autóbuszos szolgáltatást). A használt gépjárművek nagy hányadának alkalmasnak kellett lennie az akadálymentes hozzáférésre. A dízel‑ vagy benzinmeghajtású autóbuszok használata felől általános elmozdulás történt az elektromos autóbuszok irányába, és a kérdést előterjesztő bíróság figyelembe vette azt, hogy az új üzemeltető szerződése 10 éves időtartamra szólt. A kérdést előterjesztő bíróság a munkavállalókat illetően elfogadta az SBN állítását, amely szerint a „buszvezetők meghatározók a gazdasági egység szempontjából”. Az ajánlattételi feltételek szerint „a nyertesnek biztosítania kell, hogy a buszvezetők megfeleljenek egy átfogó jelleggel szolgáltatás és ügyfélorientált, vonzó helyi tömegközlekedés követelményeinek”. Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a tapasztalt buszvezetők vidéken – például a Landkreis Oberspreewald–Lausitzban – szűkös és értékes erőforrások.(40)
39. Végső soron ténykérdés az, hogy a szóban forgó vállalkozás megőrizte‑e az identitását, így azt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az identitás megőrzését – többek között – az mutatja, hogy az új munkáltató ténylegesen folytatja vagy újraindítja‑e az ugyanolyan vagy hasonló tevékenységeket.(41)
40. A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy az új üzemeltető, vagyis az OSL Bus lényegében a korábbi üzemeltető, vagyis az SBN által nyújtott szolgáltatásokhoz hasonló szolgáltatásokat nyújtott. Egyik napról a másikra nem történt kiesés a szolgáltatásban.(42) A szolgáltatást azonos ügyfél (az ajánlatkérő szerv) részére nyújtották, valószínűleg többnyire azonos utasok részére, többnyire azonos útvonalak üzemeltetése céljából.
41. A fentiek alapján kulcsfontosságú‑e az, hogy nem történt tárgyieszköz‑átruházás?
42. Az OSL Bus különösen – a saját szavaival élve – „a korábbi üzemeltető tárgyi eszközeinek hozzáadott értékét” hangsúlyozza. Előadja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában rögzített tényezők lényegtelenek. Az ügyet elvontan kell értékelni, és meghatározó jelentőséggel bír az, hogy a tárgyi eszközöket átruházták‑e az új üzemeltetőre.
43. Ezzel nem értek egyet.
44. A vállalkozásátruházás ugyanis absztrakt értelemben nem történhet meg. Épp ellenkezőleg: a kérdést előterjesztő bíróság által említett elemek összhangban állnak a Bíróság által a terjedelmes ítélkezési gyakorlatában relevánsként meghatározott tényezőkkel. Az uniós jogalkotó pont azért határozott úgy, hogy eljár ebben a körben, mert a vállalkozásátruházás a gyakorlatban nem csak az érintett egységekre, hanem azok munkavállalóira is tényleges hatással van. Ennélfogva értelmetlen lenne az ilyen eseteket tisztán elvont módon vizsgálni. A Bíróság által alkalmazott mérce – vagyis hogy megvalósul‑e „valamely, identitását megőrző gazdasági is egység” 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett átruházása? – lényegében egy gyakorlati, valós mérce. Ez az értékelés nem korlátozódhat annak meghatározására, hogy a tárgyi eszközöket a korábbi üzemeltetőről átruházták‑e az új üzemeltetőre.
45. Szükségszerűen az következik‑e a Liikenne ítéletből,(43) hogy a jelen ügyben nem történt vállalkozásátruházás, mivel a korábbi üzemeltető a meglévő (régi) autóbusz‑állományát nem ruházta át az új üzemeltetőre?
46. A Liikenne ítélet(44) tárgyát hét regionális buszjáratot magában foglaló autóbuszos szolgáltatások nyújtásáról szóló hároméves szerződés képezte. A korábbi üzemeltető (Hakunilan Liikenne, a továbbiakban: HL) a járatokat 26 autóbusszal üzemeltette. Az új üzemeltető (Liikenne) – miközben az általa megrendelt 22 új autóbusz leszállítására várt – két autóbuszt bérelt HL‑től két vagy három hónapos időtartamra, és vásárolt néhány egyenruhát.(45) Állandó jelleggel nem vett át gépjárművet vagy más jelentős eszközöket.
47. A Bíróság először néhány általános, az állandó ítélkezési gyakorlatot követő megállapítást tett. Ezek között szerepel a 2001/23 irányelv céljaira történő utalás; az, hogy a szóban forgó irányelv alkalmazásában mi minősül vállalkozásnak; a teszt ismertetése és azok a szempontok, amelyek annak értékelésére szolgálnak, hogy történt‑e az irányelv 1. cikkének (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett átruházás; valamint emlékeztető arra vonatkozóan, hogy a tényállás vizsgálata minden konkrét esetben nemzeti bíróság feladata.(46)
48. Az ítélet alábbi szakasza az, amely nehézségeket okozhat:
„39. az autóbuszos személyszállítás nem tekinthető olyan tevékenységnek, amely elsődlegesen a munkaerőn alapszik, mivel az jelentős tárgyi eszközök és berendezések használatát követeli meg (a bányákban végzett fúrási munkálatokkal kapcsolatban azonos következtetésért lásd: Allen ítélet,[(47)] 30. pont). Figyelembe veendő körülménynek minősül az, hogy az autóbuszjáratok üzemeltetéséhez használt tárgyi eszközöket a korábbi üzemeltető nem ruházta át az új üzemeltetőre.
40 A tárgyaláson az alapeljárás alpereseinek képviselője hangsúlyozta a YTV ajánlatkérő szerv és a Liikenne között fennálló szerződés gazdasági értékét és előadta, hogy az jelentős immateriális jószágnak minősül. Ez az érték tagadhatatlan, azonban valamely szerződés újbóli odaítélése keretében az ilyen immateriális jószág értéke főszabály szerint a régi szerződés lejártával nullára csökken, mivel a szerződés ismételten szabadon odaítélhető.
41 Amennyiben az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló eljárásban az új üzemeltetőnek át kell vennie az ügyfelekkel fennálló szerződéseket, vagy ha az ügyfelek többsége fix, úgy kell tekinteni, hogy ügyfelek átruházása történik.
42 Egy olyan ágazatban azonban, mint a menetrend szerinti autóbuszos tömegközlekedés, ahol a tárgyi eszközök jelentősen hozzájárulnak a tevékenység gyakorlásához, amennyiben a szerződés korábbi nyertesétől az új nyertes részére nem történt meg olyan eszközök jelentős szintű átruházása, amelyek nélkülözhetetlenek az [egység] megfelelő működéséhez, úgy kell tekinteni, hogy ez utóbbi nem őrzi meg identitását.
43 Következésképpen az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetben a 77/187 irányelv nem alkalmazandó, ha a korábbi üzemeltető nem ruház át jelentős tárgyi eszközöket az új üzemeltetőre.”
49. A nemzeti bíróság ezért azt a választ kapta, hogy „[…] az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetben a 77/187 irányelv nem alkalmazandó, ha e két vállalkozás között nem történik jelentős tárgyieszköz‑átruházás”(48).
50. A Liikenne ítéletből általam az imént idézett szakaszokra tekintettel minden tiszteletem az Arbeitsgericht Cottbus (cottbusi munkaügyi bíróság) Kammern Senftenbergé (seftenbergi tanácsok) azért, amilyen lojálisan és észszerűen járt el a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésével.
51. Vajon a Bíróság Liikenne ítélete azt jelenti‑e, hogy a jelen ügyben a nemzeti bíróság nem juthat‑e eltérő eredményre egy másik olyan tényállással kapcsolatban, amelyben valamely helyi autóbuszos szolgáltatás üzemeltetőjének változása a meglévő autóbusz‑állománynak a korábbi üzemeltető által az új üzemeltetőre történő átruházását szintén nem foglalja magában?
52. Álláspontom szerint nem.
53. Álláspontom szerint a jelen ügy körülményei kulcsfontosságú szempontokból, nyilvánvalóan nagyon eltérnek a Liikenne ítélet alapját képező körülményektől.
54. Természetesen autóbuszok, valamint autóbuszvezetők nélkül lehetetlen autóbuszos szolgáltatást üzemeltetni. Ennek alapján a Liikenne ügy – Léger főtanácsnok indítványában(49) és az ítéletben(50) – rögzített tényállásában semmi nem utal arra, hogy az abban szereplő új üzemeltetőnek a korábbi üzemeltető autóbusz‑állománya átvételének mellőzésére vonatkozó döntését jogi, műszaki vagy környezetvédelmi indokok tették volna szükségessé. Úgy tűnik, a Liikenne nagyjából elegendő autóbusszal rendelkezett ahhoz, hogy üzemeltesse az általa átvett további hét, működő járatot (két autóbuszt bérelt HL‑től rövid időtartamra), és már megrendelt 22 új autóbuszt. (Üzleti szempontból nézve) miért is vette volna át a HL 26 meglévő autóbuszát?
55. A jelen ügyben az ajánlattételi felhívás tárgyát képező szerződés háromszor hosszabb időtartamra (3 év helyett 10 évre) szólt. A szerződés teljes, helyi autóbuszos szolgáltatás üzemeltetésére vonatkozott, amelynek keretében valószínűleg jelentőséggel bír az, hogy az autóbuszokat a különböző járatok között könnyedén ki lehessen cserélni. Hihető módon releváns megfontolásnak minősülhetett az, hogy a meglévő autóbusz‑állomány észszerűen használható‑e a szerződés teljes időtartama alatt. A Liikenne ítéletben(51) szereplő tényállást követő húsz év elteltével az ajánlattételi követelmények a potenciális ajánlattevők számára teljes mértékben egyértelművé tették, hogy az új, 10 éves szerződési időszakban használandó tárgyi eszközöknek (az autóbuszoknak) bizonyos új (magasabb szintű) műszaki és környezetvédelmi normáknak kell megfelelniük.
56. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat tehát bőségesen tartalmaz anyagot annak (természetesen a tényállást kizárólagosan elbíráló nemzeti bíróság által végzett esetleges további szükséges vizsgálatok mellett történő) megállapításához, hogy – teljesen függetlenül attól, hogy az új üzemeltetőnek már birtokát képező autóbuszflotta mérete mekkora – az új üzemeltető számára nem volt értelme annak, hogy átvegye a korábbi üzemeltető meglévő autóbuszflottáját, mivel ezeket az autóbuszokat nem használhatta volna az új szerződéses és jogszabályi kötelezettségek teljesítésére. A szóban forgó gépjárművek a megengedett élettartamuk végéhez közeledtek, és nem feleltek meg az ajánlattételi követelményekben rögzített jogi, műszaki és környezetvédelmi követelményeknek. A meglévő autóbuszflotta – átruházása esetén – (a Liikenne ítélet 42. pontjának(52) megfogalmazásával élve) nem lett volna „szükséges az egység megfelelő működéséhez”. A meglévő autóbuszflotta leselejtezésre lett volna ítélve.
57. Számomra úgy tűnik, hogy az olyan körülmények között, amelyekben a jogi, műszaki és környezetvédelmi korlátok alapján az új üzemeltető számára gazdaságilag nem elfogadható a korábbi üzemeltető tárgyi eszközeinek átvétele, a nemzeti bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia azt, hogy mi történt a tárgyi eszközökkel, és az ügylet más elemeire kell összpontosítania annak vizsgálata során, hogy a 2001/23 irányelv hatálya alá tartozó vállalkozásátruházás történt‑e. Ahogyan azt a Bíróság a Liikenne ítéletben(53) kifejtette – szögletes zárójelbe téve a „tárgyi eszközökre” történő hivatkozást –, „annak meghatározásához, hogy teljesültek‑e valamely gazdasági egység átruházásának feltételei, a szóban forgó ügyletet jellemző összes ténykörülményt – ezen belül különösen az érintett vállalkozás vagy üzlet típusát, [azt, hogy annak tárgyi eszközeit, például épületeit és ingó vagyonát átruházzák‑e], az immateriális javaknak az átruházás időpontjában képviselt értékét, azt, hogy a munkavállalóinak többségét átveszi‑e az új üzemeltető, azt, hogy annak ügyfeleit átruházzák‑e, az átruházás előtt és azt követően végzett tevékenységek hasonlóságának fokát és adott esetben a szóban forgó tevékenységek felfüggesztésének időszakát – is figyelembe kell venni. Ezek azonban csak az elvégzendő általános értékelés részét képező egyes tényezők, ezért azok külön nem vizsgálhatók (lásd különösen: Spijkers ítélet,[(54)] 13. pont; Süzen ítélet,(55) 14. pont)”.
58. Hozzáteszem, hogy alááshatja a 2001/23 irányelv elsődleges célját az olyan elemzés, amelynek középpontjában kizárólag az áll, hogy a szóban forgó tárgyi eszközöket nem ruházták át. Túl könnyű lenne az új üzemeltető számára az ügyletet úgy felépíteni, hogy az a tárgyi eszközök átvételének mellőzése révén ne tartozzon az irányelv hatálya alá (ugyanis valószínű, hogy pontosan így járna el). Ebből következően azonban az új üzemeltető elkerülhetné azokat a kötelezettségeket, amelyek őt a korábbi üzemeltető munkavállalóival szemben egyébként terhelnék. Ez nyilvánvalóan nem lehet helyes.
59. Az általam javasolt megközelítés nem mond ellent a Liikenne ítéletnek.(56) A nemzeti bíróságnak minden egyes vállalkozásátruházási ügyben alkalmaznia kell a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott kritériumokat az előtte folyamatban levő ügy konkrét tényállására. Ahogyan arra rámutattam, a Liikenne ügyben(57) szereplő tények és körülmények merőben eltértek a jelen ügy tényeitől és körülményeitől. A Liikenne ítéletben(58) szereplő érvelés változatlan maradhat, a jelen ügyben azonban igen eltérő tényállás alapján, eltérő következtetésre kell jutni.
60. Ennélfogva álláspontom szerint annak meghatározása során, hogy valamely gazdasági egység megőrizte‑e az identitását, tehát a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett vállalkozásátruházás valósul‑e meg, a nemzeti bíróságnak i. teljeskörűen figyelembe kell vennie a szóban forgó irányelvnek a munkáltató személyének megváltozása esetén a munkavállalók és jogaik védelmére irányuló elsődleges célját, és ii. meg kell vizsgálnia a szóban forgó ügylettel kapcsolatos összes tényt és körülményt, beleértve a szóban forgó üzleti tevékenység végzésével kapcsolatos bármilyen jogi, műszaki és környezetvédelmi kötöttségeket is. Releváns, azonban nem feltétlenül meghatározó jellegű az, hogy jelentős tárgyi eszközök átruházása valósult meg.
Végkövetkeztetés
61. Mindezen megfontolások tükrében álláspontom szerint a Bíróságnak az Arbeitsgericht Cottbus (cottbusi munkaügyi bíróság, Németország) által feltett kérdéseket a következőképpen kell megválaszolnia:
Annak meghatározása során, hogy valamely gazdasági egység megőrizte‑e az identitását, tehát a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett vállalkozásátruházás valósul‑e meg, a nemzeti bíróságnak:
– teljeskörűen figyelembe kell vennie a szóban forgó irányelvnek a munkáltató személyének megváltozása esetén a munkavállalók és jogaik védelmére irányuló elsődleges célját, és
– meg kell vizsgálnia a szóban forgó ügylettel kapcsolatos összes tényt és körülményt, beleértve a szóban forgó üzleti tevékenység végzésével kapcsolatos jogi, műszaki és környezetvédelmi korlátozásokat is.
Amennyiben az ilyen létező jogi, műszaki és környezetvédelmi korlátozások kizárják a jelentős tárgyeszköz‑átruházást, a nemzeti bíróság nem tekintheti az ügylet ezen vetületét szükségszerűen meghatározónak annak megítélése során, hogy megvalósult‑e a 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett vállalkozásátruházás.