A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2019. december 12.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – A 6. cikk (1) bekezdése – A »kibocsátó igazságügyi hatóság« fogalma – Szempontok – Valamely tagállam ügyészsége által büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs”
A C‑566/19. PPU. és C‑626/19. PPU. sz. egyesített ügyekben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Cour d’appel (fellebbviteli bíróság, Luxemburg) a Bírósághoz 2019. július 25‑én érkezett, 2019. július 9‑i határozatával, illetve a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság, Hollandia) a Bírósághoz 2019. augusztus 22‑én érkezett, 2019. augusztus 22‑i határozatával terjesztett elő a
JR (C‑566/19 PPU)
és
YC (C‑626/19 PPU)
ellen kibocsátott európai elfogatóparancsok végrehajtására irányuló eljárásokban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: J.‑C. Bonichot tanácselnök, M. Safjan, L. Bay Larsen, C. Toader (előadó) és N. Jääskinen bírák,
főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2019. október 24‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– JR képviseletében P.‑F. Onimus, E. Moyne, G. Goubin és F. Joyeux avocats,
– YC képviseletében T. E. Korff és H. G. Koopman advocaten,
– a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg képviseletében J. Petry, az Openbaar Ministerie képviseletében K. van der Schaft és N. Bakkenes,
– a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,
– Írország képviseletében G. Hodge és M. Browne, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: R. Kennedy SC,
– a spanyol kormány képviseletében L. Aguilera Ruiz, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében A. Daniel és A.‑L. Desjonquères, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: L. Fiandaca avvocato dello Stato,
– a finn kormány képviseletében M. Pere, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében S. Grünheid és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2019. november 26‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: 2002/584 kerethatározat) 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányulnak.
2 Ezeket a kérelmeket a procureur de la République près le tribunal de grande instance de Lyon (a lyoni általános hatáskörű elsőfokú bíróság mellett működő államügyész, Franciaország) által JR ellen büntetőeljárás lefolytatása céljából, 2019. április 24‑én kibocsátott (C‑566/19. PPU. sz. ügy), illetve a procureur de la République près le tribunal de grande instance de Tours (tours‑i általános hatáskörű elsőfokú bíróság mellett működő államügyész, Franciaország) által YC ellen büntetőeljárás lefolytatása céljából, 2019. március 27‑én kibocsátott (C‑626/19. PPU. sz. ügy) európai elfogatóparancsok Luxemburgban, illetve Hollandiában történő végrehajtása keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2002/584 kerethatározat (5), (6), (10) és (12) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(5) Az Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. Emellett az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. A tagállamok között mindeddig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségében a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásán nyugvó rendszernek kell felváltania mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.
(6) Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.
[…]
(10) Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagy fokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az [EU] 6. cikk (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a [EU] 7. cikk (1) bekezdése szerint, a 7. cikk (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.
[…]
(12) E kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és összhangban van az [EU] 6. cikkben elismert és az Európai Unió Alapjogi Chartájában, különösen annak VI. fejezetében kifejezésre juttatott alapelvekkel. […]”
4 E kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az [EUSZ 6. cikkben] biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.”
5 Az említett kerethatározatnak „Az európai elfogatóparancs alkalmazási köre” című 2. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Európai elfogatóparancs olyan cselekmények esetén bocsátható ki, amelyeknél a kibocsátó tagállam joga szerint a büntetési tétel felső határa legalább tizenkét havi szabadságvesztés vagy szabadságelvonással járó intézkedés, illetve ha a szabadságvesztést kiszabó ítéletet vagy a szabadságelvonással járó intézkedést már meghozták, ennek időtartama legalább négy hónap.”
6 A kerethatározatnak „Az illetékes igazságügyi hatóságok meghatározása” című 6. cikke értelmében:
„(1) Kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.
(2) Végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.
(3) A tagállamok mindegyike tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát a joga szerinti illetékes igazságügyi hatóságról.”
A francia jog
Az alkotmány
7 Az 1958. október 4‑i alkotmány 64. cikkének első bekezdése szerint:
„A köztársasági elnök biztosítja az igazságügyi hatóságok függetlenségét.”
A bírák és ügyészek jogállásáról szóló sarkalatos törvényerejű rendelet
8 Az ordonnance n° 58–1270 du 22 décembre 1958 portant loi organique relative au statut de la magistrature (a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 1958. december 22‑i 58–1270. sz. sarkalatos törvényerejű rendelet, JORF 1958. december 23., 1551. o.) 51. cikke értelmében:
„Az ügyészek a feletteseik és az igazságügyi miniszter irányítása és ellenőrzése alatt állnak. A tárgyaláson szabadon szólalhatnak fel.”
A CPP
9 A code de procédure pénale (büntetőeljárási törvénykönyv, a továbbiakban: CPP) normatív részének „A büntetőpolitika, a vádhatósági feladatok és a nyomozás folytatása” című I. könyve négy címből áll.
10 A CPP I. könyvének „A büntetőpolitika, a vádhatósági feladatok és a nyomozás folytatásával megbízott hatóságok” című I. címe magában foglalja többek között a 30., 31. és a 36. cikket. A 30. cikk a következőképpen szól:
„Az igazságügyi miniszter irányítja a kormány által meghatározott büntetőpolitikát. Gondoskodik annak egységes végrehajtásáról a Köztársaság területén.
E célból általános utasításokat ad az ügyészeknek.
Egyedi ügyekben semmiféle utasítást nem adhat.
[…]”
11 A CPP 31. cikke a következőképpen szól:
„Az ügyészség a rá nézve kötelező pártatlanság elvét tiszteletben tartva gyakorolja a vádhatósági feladatokat és megköveteli a törvények betartását.”
12 A CPP 36. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A főügyész az eljárás irataihoz csatolt írásos utasítások útján előírhatja az államügyészek számára, hogy eljárást kezdeményezzenek, arról intézkedjenek, illetve a főügyész által célszerűnek tartott írásbeli indítvánnyal forduljanak az illetékes bírósághoz.”
13 A CPP I. könyvének „A vizsgálóbíróságok” című III. címe tartalmazza többek között „A vizsgálóbíró: első fokú vizsgálóbíróság” című I. fejezetet, amely tizenhárom szakaszból áll.
14 A CPP 122. cikke, amely ezen I. fejezetnek „A parancsok és azok végrehajtása” című 6. szakaszában található, a következőképpen rendelkezik:
„A vizsgálóbíró az esettől függően kutatási, elővezetési, előállítási vagy elfogatóparancsot bocsáthat ki. A büntetésvégrehajtási bíró befogadási parancsot bocsáthat ki.
[…]
Az elfogatóparancs a bűnüldöző szerveknek adott parancs a parancsban megnevezett személy felkutatására és a bíró elé vezetésére, adott esetben a parancsban megnevezett, a befogadást és fogva tartást foganatosító fogdába szállítást követően.
[…]”
15 Az ugyanezen 6. szakasz alá tartozó CPP 131. cikk értelmében:
„Amennyiben a keresett személy szökésben van, vagy a Köztársaság területén kívül lakik, a vizsgálóbíró az államügyész véleményének kikérését követően vele szemben elfogatóparancsot bocsáthat ki, ha a cselekmény [vétség miatt kiszabott] szabadságvesztés‑büntetéssel vagy annál súlyosabb büntetéssel büntetendő.”
16 A CPP I. könyve III. címe I. fejezetének 10. szakaszában foglalt „A vizsgálóbíró eljárásának semmissége” című 170. cikk a következőképpen rendelkezik:
„A vizsgálóbíró eljárása során bármely ügyben a vizsgálóbíró, az államügyész, a felek vagy a vizsgálat alá vont tanú a vádtanács elé kérelmet terjeszthet eljárási cselekmény vagy ügyirat megsemmisítése iránt.”
17 A CPP‑nek a „[k]ülön eljárások” című IV. könyve tartalmazza többek között a „Nemzetközi bűnügyi jogsegély” című, hét fejezetből álló X. címet, amelynek IV. fejezete „Az európai elfogatóparancs, a 2002. június 13‑i kerethatározat alapján az Európai Unió tagállamai közötti átadási eljárások, valamint az Európai Unió és más államok között megkötött megállapodásokból következő átadási eljárások” címet viseli. A CPP ezen IV. fejezetében található 695‑16. cikk első bekezdése szerint:
„Az elfogatóparancsot kibocsátó, a vizsgálóbíróság, a büntetőbíróság vagy a büntetésvégrehajtási bíróság mellett működő ügyészség az elfogatóparancsot a bíróság kérésére vagy hivatalból európai elfogatóparancs formájában hajtja végre, a 695‑12–695‑15. cikkben meghatározott szabályok és feltételek szerint.”
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A C‑566/19. PPU. sz. ügy
18 2019. április 24‑én a tribunal de grande instance de Lyon (lyoni általános hatáskörű elsőfokú bíróság) mellett működő államügyész európai elfogatóparancsot bocsátott ki JR ellen bűnszervezethez kapcsolódó bűncselekmények elkövetésében való részvétel gyanúja alapján indítandó büntetőeljárások lefolytatása céljából.
19 Ezt az elfogatóparancsot a tribunal de grande instance de Lyon (lyoni általános hatáskörű elsőfokú bíróság) vizsgálóbírója által ugyanazon a napon kibocsátott nemzeti elfogatóparancs végrehajtása keretében bocsátották ki.
20 Ugyanezen a napon, 2019. április 24‑én Luxemburgban elfogták JR‑t az európai elfogatóparancs alapján. 2019. április 25‑én azonban a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság, Luxemburg) vizsgálóbírója, aki elé JR‑t állították, JR‑t szabadon bocsátotta, mivel úgy értékelte, hogy az európai elfogatóparancsban szereplő tényállás túlságosan rövid, ezért nem teszi lehetővé, hogy megértse a JR‑nek felrótt bűncselekmény jellegét.
21 2019. május 28‑án a procureur d’État du Luxembourg (luxemburgi államügyész, Luxemburg) annak megállapítását kérte a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság) zárt tanácsülésén, hogy JR‑t át kell adni a francia hatóságoknak.
22 2019. június 19‑i végzésével a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság) zárt tanácsülése megállapította, hogy nincs hatásköre a JR által az említett európai elfogatóparancs megsemmisítése iránti kérelem elbírálására, és helyt adott a JR francia hatóságoknak történő átadása iránti indítványnak.
23 JR ezen végzéssel szemben fellebbezést nyújtott be a Cour d’appelhez (fellebbviteli bíróság, Luxemburg), elsődlegesen azt állítva, hogy a franciaországi ügyészek nem tekinthetők a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak, mivel az ügyészség a végrehajtó hatalom által közvetetten utasítható.
24 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy első látásra úgy tekinthető, hogy az ügyészek megfelelnek a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletben (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) meghatározott függetlenségi követelményeknek, mivel a CPP 30. cikke szerint az igazságügyi miniszter egyedi ügyekben nem utasíthatja őket. Mindazonáltal e bíróság megállapítja, hogy a CPP 36. cikke felhatalmazza a főügyészt, hogy amennyiben célszerűnek ítéli meg, írásos utasítások útján az államügyészeknek előírja, hogy eljárást kezdeményezzenek vagy írásbeli indítvánnyal forduljanak az illetékes bírósághoz.
25 Ily módon, és a Campos Sánchez‑Bordona főtanácsnoknak az OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ügyben előterjesztett indítványára (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:337) hivatkozva a kérdést előterjesztő bíróság számára felmerül a kérdés, hogy ez a hierarchikus kapcsolat összeegyeztethető‑e az ahhoz megkövetelt függetlenségi követelményekkel, hogy valamely nemzeti hatóság a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősüljön.
26 Ez a bíróság arra is hivatkozik, hogy az ügyészséget az oszthatatlanság jellemzi, amennyiben az ügyészség egy tagjának cselekménye az egész ügyészség nevében történik. Ezenkívül az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását ellenőrizni és arányosságát vizsgálni hivatott ügyészség ugyanakkor ugyanezen ügyben a büntetőeljárást lefolytató hatóság, úgyhogy a pártatlansága megkérdőjelezhető.
27 E körülmények között a Cour d’appel (fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„A vizsgálóbíró vagy a bíróság mellett működő francia ügyészség, amely Franciaországban ezen állam joga alapján hatáskörrel rendelkezik az európai elfogatóparancs kibocsátására, tekinthető‑e a 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdésében meghatározott önálló fogalom szerinti kibocsátó igazságügyi hatóságnak, ha e hatóság feladata – amellett, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását ellenőrzi és arányosságát a büntetőjogi iratokból kitűnő körülmények tekintetében megvizsgálja –, hogy ugyanezen ügyben lefolytassa a büntetőeljárást?”
A C‑626/19. PPU. sz. ügy
28 2019. március 27‑én a tribunal de grande instance de Tours (tours‑i általános hatáskörű elsőfokú bíróság, Franciaország) mellett működő államügyész európai elfogatóparancsot bocsátott ki YC ellen büntetőeljárás lefolytatása céljából, akit azzal gyanúsítanak, hogy Franciaországban részt vett egy fegyveres rablásban.
29 Ezt az elfogatóparancsot a tribunal de grande instance de Tours (tours‑i általános hatáskörű elsőfokú bíróság) vizsgálóbírója által ugyanazon a napon kibocsátott nemzeti elfogatóparancs végrehajtása keretében bocsátották ki.
30 Ezt követően 2019. április 5‑én YC‑t az európai elfogatóparancs alapján Hollandiában fogták el.
31 Ugyanezen a napon az Openbaar Ministerie (ügyészség, Hollandia) a 2004. április 29‑i Overleveringswet (az átadásról szóló törvény) alapügyben alkalmazandó változatának 23. cikke alapján az említett európai elfogatóparancs vizsgálata céljából a rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami bíróság, Hollandia) fordult.
32 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy – amint az a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítélet (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) 50., 74. és 75. pontjából kitűnik – az ügyész a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősülhet, ha részt vesz a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásában, ha független módon jár el, és ha az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatával szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni.
33 A jelen ügyben e bíróság véleménye szerint az első két követelmény teljesül, mivel Franciaországban az ügyészek részt vesznek az igazságszolgáltatásban, és nincsenek kitéve azon kockázatnak, hogy közvetlenül vagy közvetve alá legyenek rendelve a végrehajtó hatalom által adott egyedi rendelkezéseknek vagy utasításoknak.
34 Ezzel szemben a harmadik követelményt illetően az említett bíróság megjegyzi, hogy – amint a francia hatóságok által szolgáltatott információkból kitűnik – az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat és annak arányos jellege nem lehet külön bírósági jogorvoslat tárgya. Mindazonáltal a gyakorlatban az európai elfogatóparancs alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancs kibocsátásakor a vizsgálóbíró megvizsgálja az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit és annak arányosságát is.
35 E megfontolásokra tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság először is arra keresi a választ, hogy a nemzeti elfogatóparancs kibocsátásakor, és így az ügyésznek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó tényleges határozatát megelőzően az európai elfogatóparancs esetleges kibocsátásának arányosságával kapcsolatban elvégzett bírósági értékelés lényegében megfelel‑e a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítélet (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) 75. pontjában támasztott követelményeknek, amelynek értelmében az ügyészségnek az európai elfogatóparancs kibocsátására irányuló határozatának olyan bírósági jogorvoslat tárgyát kell képeznie, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek.
36 Másodszor, tekintettel arra, hogy a francia hatóságok által szolgáltatott információk szerint az érintett személy a kibocsátó tagállamnak való tényleges átadását követően az európai elfogatóparancs semmisségének megállapítása iránt kérelmet terjeszthet a bíróság elé, a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést teszi fel, hogy e lehetőség eleget tesz‑e a fent említett követelményeknek.
37 E körülmények között a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A [2002/584] kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak kell‑e tekinteni a kibocsátó tagállam igazságszolgáltatásában részt vevő, az európai elfogatóparancs kibocsátásával közvetlenül összefüggő feladatainak ellátása során függetlenül eljáró és egy európai elfogatóparancsot kibocsátó ügyészt, ha a kibocsátó tagállamban valamely bíró ezen ügyésznek az európai elfogatóparancs kibocsátása tárgyában történő tényleges határozathozatala előtt megvizsgálta az európai elfogatóparancs kibocsátásának feltételeit és különösen annak arányos jellegét?
2) Teljesül‑e az a feltétel, hogy a Bíróság 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletének (C‑508/18 és C‑89/19 PPU, EU:C:2019:456) 75 . pontja értelmében az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó ügyészi határozatnak és különösen az ilyen határozat arányos jellegének olyan bírósági jogorvoslat alá rendelhetőnek kell lennie, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek, ha a keresett személy a tényleges átadását követően olyan eljárást indíthat, amelyben a kibocsátó tagállam bírája előtt az európai elfogatóparancs semmisségére hivatkozhat, és e bíró többek között az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat arányos jellegét is megvizsgálja?”
38 A Bíróság elnöke 2019. szeptember 17‑i végzésével elrendelte a C‑566/19. PPU. és C‑626/19. PPU. sz. ügyek egyesítését az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából.
A sürgősségi eljárásról
39 2019. szeptember 17‑én a Bíróság első tanácsa az előadó bíró javaslatára a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy a C‑566/19. PPU. és C‑626/19. PPU. sz. ügyeket sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálja el.
40 A Bíróság első tanácsa ugyanis – miután megállapította, hogy a két előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUM‑Szerződés harmadik részének a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségre vonatkozó V. címének hatálya alá tartozó 2002/584 kerethatározat értelmezésére vonatkozik, és így a Bíróság eljárási szabályzatának 107. cikkében, illetve az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikkében meghatározott sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban elbírálható – megjegyezte, hogy a C‑626/19. PPU. sz. ügyben, amelyre vonatkozóan a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) ezen eljárás alkalmazását kérte, YC fogva tartásban van, és további fogva tartása az alapeljárás kimenetelétől függ. A C‑566/19. PPU. sz. ügyet illetően a Bíróság első tanácsa megállapította, hogy bár JR nincs fogva tartásban, az ebben az ügyben előterjesztett kérdés szervesen kapcsolódik a C‑626/19. PPU. sz. ügy tárgyát képező kérdésekhez, így a megfelelő igazságszolgáltatás követelményeinek teljesítéséhez az említett ügyet hivatalból sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban kell elbírálni.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
41 Az együttesen vizsgálandó kérdéseikkel a kérdést előterjesztő bíróságok lényegében arra várnak választ, hogy egyrészt a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezés értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma alá tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei, másrészt pedig, hogy az európai elfogatóparancs büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartásának, különösen pedig az arányos jellegének ellenőrzésére vonatkozó, a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítélet (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) 75. pontjában hivatkozott követelmény teljesül, ha a kibocsátó tagállamban valamely bíró elvégzi az ellenőrzést, és megvizsgálja az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat arányosságát annak kibocsátása előtt, ha pedig nem vizsgálja meg, e követelmény akkor is teljesül, ha e határozat ellen bírósági jogorvoslattal lehet élni a keresett személy tényleges átadását követően.
Előzetes észrevételek
42 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy mind a tagállamok közötti kölcsönös bizalom elve, mind pedig a köztük fennálló kölcsönös bizalmon alapuló kölcsönös elismerés elve alapvető jelentőséggel bír az uniós jogban, mivel lehetővé teszik egy belső határok nélküli térség létrehozását és fenntartását. Pontosabban a kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat (2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
43 Azt is meg kell jegyezni, hogy a 2002/584 kerethatározat, amint az a (6) preambulumbekezdéséből kitűnik, a kerethatározat elfogadásának alapjául szolgáló EU 31. cikket felváltó EUMSZ 82. cikk (1) bekezdésében megállapított, a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerése elvének a büntetőjog területén történő első konkrét megvalósulása. Azóta a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés fokozatosan olyan jogi eszközöket hozott létre, amelyek összehangolt alkalmazása arra irányul, hogy erősítse a tagállamok között az egymás nemzeti jogrendjeibe vetett bizalmat annak érdekében, hogy biztosítsa a büntetőügyekben hozott ítéletek Unión belüli elismerését és végrehajtását, hogy ezáltal elkerülhető legyen a bűncselekmények elkövetőinek büntetlensége.
44 A 2002/584 kerethatározat rendszerének alapjául szolgáló kölcsönös elismerés elve a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében magában foglalja, hogy a tagállamok főszabály szerint kötelesek végrehajtani az európai elfogatóparancsot (2010. november 16‑i Mantello ítélet, C‑261/09, EU:C:2010:683, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 A 2002/584 kerethatározat rendelkezései értelmében ugyanis a tagállamok az európai elfogatóparancs végrehajtását kizárólag a kerethatározat 3. cikkében felsorolt kötelező megtagadási okok, valamint a 4. és 4a. cikkében felsorolt mérlegelhető megtagadási okok esetében tagadhatják meg. Ezenkívül a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs végrehajtását kizárólag a szóban forgó kerethatározat 5. cikkében meghatározott feltételektől teheti függővé (2013. január 29‑i Radu ítélet, C‑396/11, EU:C:2013:39, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Meg kell továbbá jegyezni, hogy a 2002/584 kerethatározattal bevezetett, az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadása egyszerűsített rendszerének hatékonysága és megfelelő működése az e kerethatározat által meghatározott – terjedelmét tekintve pedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata által pontosított – egyes követelmények tiszteletben tartásán alapul.
47 A jelen ügyben azon követelmények, amelyek tekintetében a kérdést előterjesztő bíróságok felvilágosítást kérnek, egyrészt a „kibocsátó igazságügyi hatóságnak” a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalmára, másrészt pedig az európai elfogatóparancs által érintett személyek számára biztosítandó hatékony bírói jogvédelem terjedelmére vonatkoznak.
48 E tekintetben, amint arra a főtanácsnok is rámutatott indítványának 70. pontjában, hangsúlyozni kell, hogy az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó, valamely más hatóság, nem pedig bíróság által hozott határozattal szembeni bírósági jogorvoslati lehetőség fennállása nem feltétele annak, hogy ez a hatóság a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősülhessen. Az ilyen követelmény nem az említett hatóság jogállására és szervezetére vonatkozó szabályokhoz kapcsolódik, hanem az elfogatóparancs kibocsátására irányuló eljáráshoz.
49 Ezt az értelmezést megerősíti a 2019. május 27‑i PF (Litvánia főügyésze) ítélet (C‑509/18, EU:C:2019:457), amelyben a Bíróság megállapította, hogy valamely tagállam főügyésze, aki, miközben a bírói hatalomtól szervezetileg független, és vádhatósági feladatokat lát el, illetve akinek az e tagállambeli jogállása a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében, a 2002/584 kerethatározat értelmében vett kibocsátó igazságügyi hatóságnak minősül, és a kérdést előterjesztő bíróságra bízta annak vizsgálatát, hogy a főügyész határozatai a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek teljes mértékben megfelelő kereset tárgyát képezhetik‑e.
A „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalmáról
50 A 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.
51 A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, bár az eljárási autonómia elvének megfelelően a tagállamok nemzeti joguk alapján kijelölhetik az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes „igazságügyi hatóságot”, e fogalom értelmét és terjedelmét nem lehet az egyes tagállamok mérlegelésére bízni, az említett fogalom az Unió egészében önálló és egységes értelmezést követel meg, figyelembe véve – a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának megfelelően – egyúttal a 2002/584 kerethatározat 6. cikke (1) bekezdésének szövegét, kontextusát, valamint az e kerethatározattal elérni kívánt célkitűzést (lásd ebben az értelemben: 2019. május 27‑i OG és PI [lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 48. és 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 Így a Bíróság kimondta, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma magában foglalhatja valamely tagállam azon hatóságait is, amelyek anélkül, hogy feltétlenül bírák vagy bíróságok volnának, részt vesznek e tagállam büntető igazságszolgáltatásában, és függetlenül járnak el az európai elfogatóparancs kibocsátásával járó feladatok ellátása során, amely függetlenség megköveteli a jogállásra és a szervezetre vonatkozó olyan szabályok fennállását, amelyek képesek biztosítani, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat meghozatala keretében ne legyen kitéve azon kockázatnak, hogy többek között a végrehajtó hatalom által egyedi ügyben utasítható (lásd ebben az értelemben: 2019. május 27‑i OG és PI [lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 51. és 74. pont).
53 A jelen esetben a Franciaországban a „magistrat” jogállású ügyészeknek a büntető igazságszolgáltatásban való közreműködése nem vitatott.
54 Ami azt a kérdést illeti, hogy ezek az ügyészek önállóan járnak‑e el az európai elfogatóparancs kibocsátásával együtt járó feladatok ellátásában, a francia kormány által a tárgyaláson a Bíróság elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételekből kitűnik, hogy az alkotmány 64. cikke biztosítja az igazságügyi hatóságok, vagyis a bírák és az ügyészek függetlenségét, valamint hogy a CPP 30. cikke értelmében az ügyészség objektív és a végrehajtó hatalomtól származó minden, egyedi ügyben adott utasítástól mentes módon látja el feladatai, mivel az igazságügyi miniszter csupán általános büntetőpolitikai utasításokat intézhet az ügyészekhez annak érdekében, hogy Franciaország egész területén biztosított legyen e büntetőpolitika koherenciája. E kormány szerint ezek az általános utasítások semmi esetre sem járhatnak azzal a hatással, hogy az ügyészt megakadályozzák az európai elfogatóparancs kibocsátása arányos jellegének mérlegelésére vonatkozó jogkörének gyakorlásában. Ezenkívül a CPP 31. cikkének megfelelően az ügyészség a pártatlanság elvének tiszteletben tartása mellett látja el vádhatósági feladatait és követeli meg a törvények betartását.
55 Ezek a tényezők elegendőek annak bizonyításához, hogy Franciaországban az ügyészek hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy – különösen a végrehajtó hatalomtól – függetlenül mérlegeljék az európai elfogatóparancs kibocsátásának szükségességét és arányosságát, és ezt a hatáskört objektív módon gyakorolják, figyelembe véve az összes terhelő és mentő bizonyítékot.
56 Bár igaz, hogy az ügyészek kötelesek eleget tenni a feletteseik utasításainak, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen pedig a 2019. május 27‑i OG és PI (lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletből (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456) és a 2019. május 27‑i PF (Litvánia főügyésze) ítéletből (C‑509/18, EU:C:2019:457) az következik, hogy a függetlenség követelménye, amely kizárja, hogy az ügyészek döntési jogköre a bírói hatalomtól eltérő, különösen a végrehajtó hatalomtól származó külső utasításoknak legyen alárendelve, nem tiltja azokat a belső utasításokat, amelyeket a ügyészeknek a feletteseik – maguk is ügyészek – adhatnak az ügyészség működésére jellemző alá‑fölérendeltségi viszony alapján.
57 Az ügyészség függetlenségét nem kérdőjelezi meg az sem, hogy vádhatósági feladatokat látnak el. Amint ugyanis a Parquet général du Grand‑Duché de Luxembourg (a Luxemburgi Nagyhercegség főügyészsége) a Bíróság előtti tárgyaláson megjegyezte, a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „kibocsátó igazságügyi hatóság” fogalma nem csupán a tagállami bírákra, illetve bíróságokra vonatkozik. E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy ez a fogalom valamely tagállamnak a vádhatósági feladatok ellátására hatáskörrel rendelkező főügyészére is kiterjed, feltéve hogy a jogállása a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében (lásd ebben az értelemben: 2019. május 27‑i PF [Litvánia főügyésze] ítélet, C‑509/18, EU:C:2019:457, 57. pont).
58 A fenti megfontolások összességére tekintettel a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „kibocsátó igazságügyi hatóság” e rendelkezés értelmében vett fogalmába tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei, amennyiben a jogállásuk a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében.
A hatékony bírói jogvédelemhez való jogról
59 Az európai elfogatóparancs rendszere a keresett személyt megillető eljárási jogok és alapvető jogok kétszintű védelmét tartalmazza, mivel a nemzeti határozat – mint amilyen egy nemzeti elfogatóparancs – meghozatala során első szinten biztosított bírósági védelemhez hozzájárul az a bírósági védelem, amelyet az európai elfogatóparancs kibocsátása során második szinten kell biztosítani, amely elfogatóparancs kibocsátására adott esetben az említett nemzeti bírósági határozat meghozatalát követően rövid határidőn belül sor kerülhet (2019. május 27‑i OG és PI ítélet [lübecki és zwickaui ügyészség], C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 Így az olyan intézkedést illetően, mint az európai elfogatóparancs kibocsátása, amely sértheti az érintett személy szabadsághoz való jogát, e védelem magában foglalja, hogy a hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelményeknek megfelelő határozatot hozzanak, legalább az említett védelem egyik szintjén (2019. május 27‑i OG és PI ítélet [lübecki és zwickaui ügyészség], C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 68. pont).
61 Az érintett személy jogai védelmének második szintje magában foglalja különösen, hogy a kibocsátó igazságügyi hatóság ellenőrzi az elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását, és objektív módon megvizsgálja a kibocsátás arányos jellegét, figyelembe véve minden terhelő és mentő bizonyítékot, anélkül, hogy ki lenne téve a külső – különösen a végrehajtó hatalom részéről – utasíthatóság kockázatának (lásd ebben az értelemben: 2019. május 27‑i OG és PI [lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 71. és 73. pont).
62 Egyébiránt, amikor a kibocsátó tagállam joga az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó hatáskört az e tagállam igazságszolgáltatásában közreműködő olyan hatóságra bízza, amely maga nem valamely bíró vagy bíróság, az ilyen elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal és különösen az ilyen határozat arányos jellegével kapcsolatban az említett tagállamban olyan bírósági jogorvoslattal kell tudni élni, amely teljes mértékben megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek (2019. május 27‑i OG és PI [lübecki és zwickaui ügyészség] ítélet, C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 75. pont).
63 Az igazságszolgáltatásban ugyan részt vevő és a végrehajtó hatalomtól független, de bíróságnak nem minősülő hatóságnak az európai elfogatóparancs kibocsátásával kapcsolatos határozatával szemben benyújtott jogorvoslat célja annak biztosítása, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételek tiszteletben tartását, különösen pedig annak arányosságát olyan eljárás keretében ellenőrizzék, amely tiszteletben tartja a hatékony bírói jogvédelemből következő követelményeket.
64 Ennélfogva a tagállamok feladata annak biztosítása, hogy jogrendjeik hatékonyan garantálják a bírói jogvédelemnek a 2002/584 kerethatározat által megkövetelt – a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett – szintjét, az általuk alkalmazott eljárási szabályok segítségével, amelyek jogrendszerenként eltérőek lehetnek.
65 Konkrétan, valamely bíróságnak nem minősülő igazságügyi hatóság által hozott, az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozattal szemben külön jogorvoslati jog bevezetése csak egy a lehetőségek közül.
66 A 2002/584 kerethatározat ugyanis nem képezi akadályát annak, hogy valamely tagállam az európai elfogatóparancs kibocsátásával kapcsolatban a saját eljárási szabályait alkalmazza, feltéve hogy nem hiúsítja meg e kerethatározat célkitűzéseit és a kerethatározatból fakadó követelményeket (lásd ebben az értelemben: 2013. május 30‑i F ítélet, C‑168/13 PPU, EU:C:2013:358, 53. pont).
67 A jelen ügyben, amint az a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás lefolytatása céljából történő kibocsátása a francia jogrendben szükségszerűen a valamely bíróság, rendszerint a vizsgálóbíró által kibocsátott nemzeti elfogatóparancsot követi. A CPP 131. cikke szerint, amennyiben a keresett személy szökésben van, vagy Franciaország területén kívül lakik, a vizsgálóbíró az államügyész véleményének kikérését követően vele szemben elfogatóparancsot bocsáthat ki, ha a cselekmény vétség miatt kiszabott szabadságvesztés‑büntetéssel vagy annál súlyosabb büntetéssel büntetendő.
68 A C‑626/19. PPU. sz. YC ügyre vonatkozó előzetes döntéshozatalra utalásából kitűnik, hogy ha az európai elfogatóparancsot büntetőeljárás lefolytatása céljából az ügyészség bocsátotta ki, az európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgáló nemzeti elfogatóparancsot kibocsátó bíróság egyidejűleg európai elfogatóparancs kibocsátására kéri fel az ügyészséget, és értékeli az európai elfogatóparancs kibocsátásához szükséges feltételeket, különösen pedig a kibocsátás arányosságát.
69 Ezenkívül a francia kormány szerint a francia jogrendben az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozat, mint eljárási irat, a CPP 170. cikke alapján megsemmisítési kereset tárgya lehet. Az ilyen eljárás, amely mindaddig folyamatban van, amíg a vizsgálati szakasz tart, lehetővé teszi az eljárásban részt vevő felek számára jogaik érvényesítését. Ha az európai elfogatóparancsot olyan személlyel szemben bocsátják ki, aki félként még nem vesz részt az eljárásban, e személy a tényleges átadást és a vizsgálóbíró elé állítását követően is indíthat megsemmisítési keresetet.
70 Az, hogy a francia jogrendben ilyen eljárási szabályok léteznek, nyilvánvalóvá teszi, hogy az ügyészségnek az európai elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatának arányos jellege előzetes bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti, mégpedig a kibocsátással kvázi egyidejűleg, de mindenesetre az európai elfogatóparancs kibocsátását követően, mivel e vizsgálatra – esettől függően – a keresett személy tényleges átadása előtt vagy azt követően is sor kerülhet.
71 Az ilyen rendszer tehát megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményének.
72 Ezenkívül, amint arra a jelen ítélet 43. pontja emlékeztet, a 2002/584 kerethatározat a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén elfogadott más uniós szabályozásokban meghatározott, a hatékony bírói jogvédelemre vonatkozó biztosítékok átfogó rendszerébe illeszkedik, amely szabályozások célja, hogy az európai elfogatóparancs alapján keresett személy számára elősegítsék jogainak gyakorlását, akár már a kibocsátó tagállamnak való átadása előtt.
73 Konkrétan, a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 294., 1. o.) 10. cikke arra kötelezi a végrehajtó tagállam illetékes hatóságát, hogy a szabadságelvonás megkezdését követően indokolatlan késedelem nélkül tájékoztassa a keresett személyt arról, hogy jogában áll ügyvédet megbízni a kibocsátó tagállamban.
74 A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2002/584 kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „kibocsátó igazságügyi hatóság” e rendelkezés értelmében vett fogalmába tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei, amennyiben a jogállásuk a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében. A 2002/584 kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelmények teljesülnek, ha a kibocsátó tagállam joga szerint az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei, különösen pedig annak arányos jellege e tagállamban bírósági felülvizsgálat tárgyát képezik.
A költségekről
75 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „kibocsátó igazságügyi hatóság” e rendelkezés értelmében vett fogalmába tartoznak valamely tagállamnak a vádhatósági feladatokat ellátó és a feletteseik irányítása és ellenőrzése alatt álló ügyészei, amennyiben a jogállásuk a végrehajtó hatalomtól való függetlenség garanciáját nyújtja az európai elfogatóparancs kibocsátása keretében.
A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 kerethatározatot úgy kell értelmezni, hogy a büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott európai elfogatóparanccsal érintett személyt megillető hatékony bírói jogvédelemhez kapcsolódó követelmények teljesülnek, ha a kibocsátó tagállam joga szerint az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei, különösen pedig annak arányos jellege e tagállamban bírósági felülvizsgálat tárgyát képezik.
Aláírások