Language of document : ECLI:EU:C:2019:1141

EVGENI TANCHEV

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2019. december 19.(1)

C511/17. sz. ügy

Lintner Györgyné

kontra

UniCredit Bank Hungary Zrt.

(a Fővárosi Törvényszék [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Fogyasztóvédelem – Tisztességtelen feltételek – 93/13/EGK irányelv – A 4. cikk (1) bekezdése – A tisztességtelenség értékelése során figyelembe veendő szerződési feltételek – A 6. cikk (1) bekezdése és a 7. cikk (1) bekezdése – A nemzeti bíróság által arra vonatkozóan hivatalból lefolytatandó vizsgálat terjedelme, hogy a fogyasztói szerződésben foglalt feltételek tisztességtelenek‑e”






I.      Bevezetés

1.        A jelen ügy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK irányelv(2) értelmezése tárgyában a Fővárosi Törvényszék (Budapest, Magyarország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmen alapul. Olyan ügyek sorozatának képezi részét, amelyek a devizában nyilvántartott fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó magyar szabályozással összefüggésben kerültek a Bíróság elé.(3)

2.        Ez az ügy mégis alapvető kérdéseket vet fel a nemzeti bíróság azon kötelezettségével kapcsolatban, hogy a Bíróság által a 93/13 irányelv értelmezése tárgyában kialakított ítélkezési gyakorlattal összhangban hivatalból (ex officio) vizsgálja meg a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételeket. E kérdések nevezetesen arra irányulnak, hogy először is, a tisztességtelen feltételekre vonatkozóan a nemzeti bíróság által lefolytatott hivatalbóli vizsgálatnak ki kell‑e terjednie a szerződés összes feltételére, még akkor is, ha a feltételek nem kapcsolódnak a kereset tárgyához, másodszor pedig, hogy a nemzeti bíróságtól mennyiben követelhető meg, hogy hivatalból bizonyítást foganatosítson az e vizsgálat lefolytatásához szükséges jogi és ténybeli körülmények feltárása érdekében.

3.        A jelen ügy ezért értékes lehetőséget biztosít a Bíróság számára a 93/13 irányelvvel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatának fejlesztésére és részletesebb kidolgozására, különösen pedig annak tisztázására, hogy meddig terjed a nemzeti bíróságot a mérföldkőnek számító 2010. november 9‑i VB Pénzügyi Lízing ítélet (C‑137/08, EU:C:2010:659) értelmében terhelő azon kötelezettség, hogy hivatalból bizonyítást foganatosítson.

II.    Jogi háttér

A.      Az Európai Unió joga

4.        A 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A 7. cikk sérelme nélkül, egy szerződési feltétel tisztességtelen jellegét azon áruk vagy szolgáltatások természetének a figyelembevételével kell megítélni, amelyekre vonatkozóan a szerződést kötötték, és hivatkozással a szerződés megkötésének időpontjában az akkor fennálló összes körülményre, amely a szerződés megkötését kísérte, valamint a szerződés minden egyéb feltételére vagy egy olyan másik szerződés feltételeire, amelytől e szerződés függ. [Helyesen: A 7. cikk sérelme nélkül valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetének figyelembevételével kell megítélni, tekintettel – a szerződéskötés időpontjára vonatkoztatva – a szerződéskötést kísérő valamennyi körülményre, valamint e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételére, amelytől e szerződés függ.]”

5.        A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.”

6.        A 93/13 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése értelmében továbbá:

„A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

B.      A magvar jog

7.        A polgári perrendtartásról szóló, az alapeljárásban előterjesztett kereset benyújtása idején hatályos 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. §‑ának (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A bíróság – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.”

8.        A Pp. 23. §‑a (1) bekezdésének k) pontja értelmében:

„A törvényszék hatáskörébe tartoznak: […] a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában indított perek.”

9.        A Pp. 73/A. §‑a (1) bekezdésének b) pontja a következőképpen rendelkezik:

„A jogi képviselet kötelező: […] a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó perekben, a per minden szakaszában, a jogorvoslati eljárás során is […]”

10.      A Pp. 213. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben, illetőleg a 149. § alapján egyesített perekben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre.”

11.      A Pp. 215. §‑a továbbá előírja:

„A döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg az ellenkérelmen; ez a szabály a főkövetelés járulékaira (kamat, költség stb.) is kiterjed.”

III. A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12.      Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint Lintner Györgyné 2017. december 13‑án fogyasztóként eljárva olyan kölcsönszerződést kötött az UniCredit Bank Hungary Zrt. pénzügyi intézménnyel (a továbbiakban: UniCredit Bank Hungary), amelyet svájci frankban tartottak nyilván, viszont magyar forintban folyósítottak, és abban is kellett törleszteni, továbbá amelyet ingatlan jelzálogjoggal biztosítottak (a továbbiakban: szerződés).(4)

13.      Mivel úgy ítélte meg, hogy a szerződés bizonyos olyan feltételeket tartalmazott, amelyek tisztességtelennek minősülhetnek, Lintner Györgyné 2012. július 18‑án keresetet indított az UniCredit Bank Hungary ellen a Fővárosi Törvényszék (Budapest, Magyarország) előtt. Keresetében Lintner Györgyné azt kérte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy állapítsa meg a szerződés 7.2.2, 7.3 és 7.4 pontjának érvénytelenségét, amelyek biztosítják az UniCredit Bank Hungary egyoldalú szerződésmódosítási jogát, továbbá állapítsa meg, hogy e feltételek a szerződés megkötésétől kezdve nem jelentenek kötelezettséget rá nézve. Keresetének alátámasztása érdekében többek között a 93/13 irányelvre hivatkozott.

14.      A kérdést előterjesztő bíróság a 2013. augusztus 29‑i ítéletével elutasította a keresetet. Lintner Györgyné fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben.

15.      A Fővárosi Ítélőtábla (Budapest, Magyarország) 2014. április 1‑jén kelt végzésében hatályon kívül helyezte a fenti ítéletet, és a kérdést előterjesztő bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.

16.      Mint azt az előzetes döntéshozatalra uraló végzés kiemeli, a Fővárosi Ítélőtábla a fenti végzésben kifejtette többek között, hogy a 93/13 irányelv hatékony alkalmazása csak akkor lehetséges, ha a nemzeti bíróság a per tárgyát képező szerződés egészét hivatalból vizsgálja, és ha abban bizonyos feltételek tisztességtelenségét észleli, a fogyasztót nyilatkoztatnia kell arról, hogy kíván‑e további feltételek tisztességtelenségére is hivatkozni. E tekintetben a Fővárosi Ítélőtábla utalt a szerződés 1., 2., 4., 10.4 és 11.2 pontjára; a szerződés részévé vált Általános Üzleti Feltételek 1.8 pontjára; a Lakossági Üzletszabályzat III.13.4 pontjára, továbbá a III.18.1 pontján belül az 1., 4. és 5. alpontra, valamint a III.18.2 pontján belül a j) alpontra. A Fővárosi Ítélőtábla azt az iránymutatást adta a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy Lintner Györgynét hívja fel nyilatkozattételre abban a kérdésben, hogy kíván‑e az említett feltételek vagy további szerződési feltételek tisztességtelenségére hivatkozni, továbbá hogy e feltételek kihagyása után a szerződést magára nézve kötelezőnek fogadja‑e el.

17.      A Bíróság elé terjesztett iratanyagból kitűnik, hogy a 2014. július 5‑én kelt beadványban Lintner Györgyné jogi képviselője az eredeti keresetet akként egészítette ki, hogy az abban megjelölt feltételeken kívül kérte a 2014. április 1‑jei végzésben meghatározott valamennyi feltétel érvénytelenségének megállapítását.

18.      A kérdést előterjesztő bíróság a 2015. október 26‑i végzésében felhívta Lintner Györgynét, hogy a devizában nyilvántartott kölcsönszerződésekkel kapcsolatban 2014‑ben elfogadott nemzeti jogszabályokkal összhangban kérje a szerződés érvénytelenségéből eredő jogkövetkezmények alkalmazását. E jogszabályok között szerepel különösen a DH1 törvény(5) és a DH2 törvény,(6) amelyek a tisztességtelenség meghatározását és az abból levonandó következményeket szabályozó rendelkezéseket tartalmaznak az ilyen szerződésekben foglalt, a hitelező javára biztosított egyoldalú szerződésmódosítási joggal (a továbbiakban: egyoldalú szerződésmódosítási jog), valamint az érintett deviza vételi és eladási árfolyamai közötti különbséggel (a továbbiakban: árfolyamrés) kapcsolatos feltételek vonatkozásában.(7)

19.      Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint, mivel a felperes e felhívásnak nem tett eleget, a kérdést előterjesztő bíróság a 2015. december 7‑én kelt végzésével a pert megszüntette. E végzés ellen Lintner Györgyné fellebbezést nyújtott be.

20.      A Fővárosi Ítélőtábla a 2016. március 29‑i végzésével a DH1 törvényben és a DH2 törvényben hivatkozott, az egyoldalú szerződésmódosítási joggal és az árfolyamréssel kapcsolatos feltételek tisztességtelensége vonatkozásában helybenhagyta a kérdést előterjesztő bíróság 2015. december 7‑i végzését. Ezt meghaladó részében ugyanakkor e végzést hatályon kívül helyezte, a kérdést előterjesztő bíróságot pedig a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Megállapította, hogy jóllehet a DH1 törvényben és a DH2 törvényben hivatkozott feltételek a továbbiakban már nem képezhetik bírósági határozat tárgyát,(8) Lintner Györgyné továbbra is fenntartotta a kereseti kérelmét annyiban, amennyiben a Fővárosi Ítélőtábla 2014. április 1‑jei végzésében megjelölt feltételek tisztességtelenségének megállapítását kérte. A Fővárosi Ítélőtábla ezért úgy ítélte meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak a megismételt eljárás során érdemben el kell bírálnia Lintner Györgyné fennmaradó kereseti kérelmeit.

21.      Mindezek alapján a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben jelezte, hogy köteles hivatalból megvizsgálni azokat a szerződési feltételeket, amelyeket Lintner Györgyné az alapeljárás felpereseként, jogi képviselője útján eljárva az elsőfokú eljárásban nem vitatott. Lintner Györgyné a keresetének alátámasztása érdekében sem fogalmazott meg olyan tényállításokat, amelyekből levezethető lenne, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2014. április 1‑jei végzésében megjelölt feltételek tisztességtelenségének megállapítását is kérte volna.

22.      A Bíróság ítélkezési gyakorlatára(9) tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság megítélése szerint nem világos, hogy a 93/13 irányelv helyes értelmezése alapján a nemzeti bíróság mennyiben köteles a szerződés minden egyes feltétele vonatkozásában hivatalból vizsgálni, hogy azok tisztességtelenek‑e, továbbá hogy a bíróság e vizsgálat során mennyiben van kötve a felperes kereseti kérelmeihez, figyelembe véve, hogy a magyar jogszabályok szerint a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítására irányuló, a jelenlegihez hasonló ügyekben kötelező a jogi képviselet.

23.      E körülmények között a Fővárosi Törvényszék akként határozott, hogy a per tárgyalását felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Akként kell‑e értelmezni a [93/13] irányelv 6. cikkének (1) bekezdését – figyelembe véve a kötelező jogi képviseletet előíró nemzeti szabályozást is –, hogy vizsgálni kell minden egyes szerződési feltételt külön‑külön abból a szempontból, hogy az tisztességtelennek minősülhet‑e[,] függetlenül attól a körülménytől, hogy a keresetben megjelölt igény elbírálásához tényleg szükség van‑e a szerződés összes feltételének vizsgálatára?

2)      Vagy az (1) pontban megfogalmazottakkal ellentétben akként kell‑e értelmezni a [93/13] irányelv 6. cikkének (1) bekezdését, hogy az igény alapját képező feltétel tisztességtelen jellegének értékeléséhez kell vizsgálni a szerződés minden egyéb feltételét?

3)      Amennyiben a (2) pontban meghatározott kérdésre a válasz igen, akkor ez jelentheti‑e azt, hogy a szerződés egészének vizsgálata az adott feltétel tisztességtelenségének megállapíthatósága céljából szükséges, ezért nem a keresettel támadott szerződéses feltételtől függetlenül, önállóan vizsgálandó minden egyes pont tisztességtelensége?”

IV.    A Bíróság előtti eljárás

24.      Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben a Fővárosi Törvényszék megjegyezte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő a C‑51/17. sz. OTP Bank és OTP Faktoring ügyben, amelynek az ötödik kérdése a jelen ügyben előterjesztett kérdések szempontjából is releváns. A kérdést előterjesztő bíróság ezért kérte, hogy a Bíróság egyesítse a két ügyet.

25.      A Bíróság elnökének határozata értelmében a jelen ügyben a 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750) kihirdetéséig felfüggesztették az eljárást.

26.      Miután felhívta a figyelmét erre az ítéletre, a Bíróság megkérdezte a kérdést előterjesztő bíróságtól, hogy fenn kívánja‑e tartani az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét. A kérdést előterjesztő bíróság erre 2018. október 16‑án igenlő választ adott.

27.      A Bírósághoz írásbeli észrevételeket nyújtott be az Unicredit Bank Hungary, a magyar kormány és az Európai Bizottság. E felek részt vettek a 2019. szeptember 19‑én tartott tárgyaláson is.

V.      A felek észrevételeinek összefoglalása

28.      Az UniCredit Bank Hungary azt állítja, hogy a három kérdésre együttesen azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg a nemzeti bíróságtól, hogy hivatalból megvizsgálja azon szerződési feltételek tisztességtelenségét, amelyeket a fogyasztó nem vitatott, és amelyek nem függenek össze a keresettel érintett feltételekkel. Hasonlóan ahhoz a válaszhoz, amelyet a Bíróság az OTB Bank és OTB Faktoring ügyben előterjesztett ötödik kérdésre adott,(10) a nemzeti bíróságnak csak akkor kell hivatalból megvizsgálnia a tisztességtelen feltételeket, ha rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek, továbbá ha az érintett feltétel a kereseti kérelemről való döntés tekintetében releváns, valamint azzal tartalmilag és logikailag összefügg. Amennyiben az iratanyag alapján a bíróság a kereseti kérelem által le nem fedett, de azzal összefüggő körben észleli a tisztességtelenség lehetőségét, biztosítania kell, hogy a tisztességtelen feltétel a fogyasztóra nézve ne jelentsen kötelezettséget, a hivatalbóli vizsgálat azonban erre irányuló kérelem hiányában nem terjedhet ki az egész szerződésre, és nem nyilvánulhat meg abban, hogy a bíróság tisztességtelennek minősíthető feltételek után kutasson.

29.      Az UniCredit Bank Hungary szerint ez az álláspont összhangban van az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvével, mivel a bíróság a nemzeti jogszabályok alapján nem jogosult hivatalból megvizsgálni olyan feltételeket, amelyek vizsgálata a kereset elbírálásához nem szükséges, a fogyasztó pedig nincs elzárva attól, hogy az adott jogvitában el nem bírált feltétel tisztességtelenségére későbbi eljárásokban hivatkozzék.(11) Ráadásul a Bíróság soha nem foglalt állást a hivatalbóli korlátlan vizsgálat lefolytatásának kötelezettsége mellett,(12) és mint azt az UniCredit Bank Hungary a tárgyaláson hangsúlyozta, az összes szerződési feltétel hivatalbóli vizsgálatára irányuló kötelezettség bizonytalanná tenné a jogvita tárgyát, és azt jelentené, hogy a bíróság határozata az egész szerződés vonatkozásában ítélt dolognak minősülne, vagyis egy másik bíróság attól nem térhetne el, illetve nem vizsgálhatná meg a szerződést.

30.      A magyar kormány azt állítja, hogy az első kérdésre nemleges választ kell adni. A nemzeti bíróság nem köteles minden egyes szerződési feltételt külön‑külön megvizsgálni abból a szempontból, hogy az tisztességtelennek minősülhet‑e. Azon feltételek közül, amelyek tisztességtelenségére a felek nem hivatkoztak, a bíróságnak azon feltételeket kell hivatalból megvizsgálnia, amelyek tisztességtelensége a rendelkezésre álló bizonyítási anyag alapján tényként, egyértelműen megállapítható. E megközelítés figyelembe veszi mind a rendelkezési elvet, mind pedig a fogyasztó érdekvédelmének elvét, továbbá mindkét elvnek megfelelő megoldást biztosít, és tiszteletben tartja az uniós ítélkezési gyakorlatot is, amelynek értelmében a valamely tisztességtelen feltétel hivatalbóli vizsgálatának az a feltétele, hogy az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek rendelkezésre álljanak.

31.      A magyar kormány azt állítja, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata(13) alapján a hivatalbóli vizsgálat szempontjából nincs különbség attól függően, hogy a fogyasztó jogi képviselő útján jár‑e el. Ráadásul, ha a felek által – a kereseti kérelemre és az ellenkérelemre tekintettel – előterjesztett bizonyítási indítványok alapján egyértelműen megállapítható egy olyan szerződési feltétel tisztességtelensége, amelyre a felek nem hivatkoztak, a bíróságnak hivatalból meg kell állapítania a feltétel tisztességtelenségét, ha azonban az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek nem állnak rendelkezésére, a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy ezt megtegye, mivel hivatalbóli bizonyításra nincs lehetősége. Mint azt a tárgyaláson kifejtették, a Bíróság által a nemzeti bíróság azon kötelezettségével kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlat, hogy hivatalból bizonyítást foganatosítson, a 93/13 irányelv hatályához kapcsolódik, arra az esetre pedig, ha valószínűsítő körülmények utalnak arra, hogy valamely feltétel tisztességtelennek bizonyulhat, a bíróságnak azonban további bizonyítékokra van szüksége ahhoz, hogy a kérdésben állást foglaljon, a magyar jogszabályok akként rendelkeznek, hogy a bíróságnak a feleket tájékoztatnia kell e lehetőségről, a fogyasztó pedig ekkor kiterjesztheti a keresetét, a releváns dokumentációt pedig az iratanyaghoz csatolhatja.

32.      Álláspontjának alátámasztása érdekében a magyar kormány hivatkozik a Kúria (Magyarország) bizonyos véleményeire,(14) amelyekben szerepel különösen az, hogy amennyiben a bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell valamely feltétel tisztességtelenségét, lehetőséget kell biztosítania a feleknek arra, hogy ebben a körben megtegyék nyilatkozataikat, elkerülendő az olyan „meglepetésítéleteket”, amelyekre egyik fél sem számított. A magyar kormány felhívja a figyelmet a Kúria joggyakorlat‑elemző csoportjának a fogyasztói szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló összefoglaló véleményére(15) is, amely kifejtette többek között azt, hogy a fogyasztó által egyes tisztességtelen feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt indított keresetek esetében az uniós jog alapján a bíróságnak a fogyasztó által nem hivatkozott feltételek közül csak azokat kell megvizsgálnia, amelyek a kérelem vagy ellenkérelem elbírálásához szükséges rendelkezések értelmezéséhez elengedhetetlenek, vagy azok alkalmazását befolyásolják, annak meghatározása során pedig, hogy az ilyen feltételek tisztességtelenek‑e, a bíróság nem terjeszkedhet túl a felek bizonyítási indítványai, hivatalos tudomás, illetve a köztudomású tények alapján megállapított tényálláson.

33.      A magyar kormány előadja, hogy a második kérdést akként kellene megválaszolni, hogy a 93/13 irányelvből és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyaránt az következik, hogy az igény alapját képező feltétel tisztességtelenségének értékeléséhez a szerződés minden egyéb feltételét is vizsgálni kell. E vizsgálat során a nemzeti bíróság hivatalból észlelheti valamely szerződési feltételnek a fogyasztó által külön nem hivatkozott tisztességtelenségét. Ugyanakkor a nemzeti bíróságnak csak azon feltételek tisztességtelenségét kell hivatalból észlelnie, amelyek tekintetében rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.

34.      Hasonló logika mentén, a magyar kormány úgy véli, hogy a harmadik kérdésre igenlő választ kell adni, azzal a kitétellel, hogy ha a kérdés szerinti vizsgálat során a nemzeti bíróság megállapítja a rendelkezésre álló jogi és ténybeli elemek alapján, hogy valamely szerződési feltétel egyértelműen és nyilvánvalóan tisztességtelen, ezt hivatalból figyelembe kell vennie akkor is, ha a felek erre nem hivatkoztak.

35.      A Bizottság azt állítja, hogy a Bíróságnak a három kérdésre együttesen azt a választ kell adnia, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a fogyasztói szerződésekben foglalt feltételek tisztességtelenségéről dönteni hivatott bíróságnak az értékelés során figyelembe kell vennie a szerződés körülményeit és összes többi feltételét, és azok figyelembevételével kell döntést hoznia, hogy megállapítsa a szerződési feltétel tisztességtelenségét, vagy azt, hogy a szerződés a tisztességtelen feltétel kihagyásával is teljesíthető. A nemzeti bíróság azon kötelessége, hogy hivatalból figyelembe vegye a 93/13 irányelv hatálya alá tartozó szerződési feltételek tisztességtelenségét, nem terjed ki arra, hogy a bíróság a szerződés minden egyes feltételének tisztességtelenségét egyenként köteles legyen megvizsgálni, amennyiben azt a fogyasztó nem kívánja, feltéve hogy a fogyasztó a nemzeti eljárásjog, különösen pedig a res iudicata elve alapján nem veszíti el azt a jogát, hogy másik eljárásban vitassa az alapügyben nem vitatott feltételeket.

36.      A Bizottság a Bíróság ítélkezési gyakorlatára(16) hivatkozva azt állítja, hogy jóllehet a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg, hogy a nemzeti bíróság a szerződés egészére vonatkozó értékelés lefolytatása során minden egyes feltételt külön‑külön megvizsgáljon, ha ezen értékelés során a bíróság olyan egyéb feltételeket észlel, amelyek tisztességtelennek minősülhetnek, ezt jeleznie kell a felek részére, és fel kell hívnia a fogyasztót, hogy módosítsa a kereseti kérelmét annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a 93/13 irányelv 6. cikke (1) bekezdésének hatékony érvényesülését. A felperes kereseti kérelme minősül a bíróság által a 93/13 irányelv alapján lefolytatandó hivatalbóli vizsgálat korlátjának, az ezen irányelv által biztosított védelem szintje szempontjából pedig nem releváns az, hogy a fogyasztó jogi képviselő útján jár‑e el. Mint azt a tárgyaláson kifejtették, amennyiben a jogi és ténybeli elemek rendelkezésre állnak, a bíróság köteles minden olyan feltételt hivatalból megvizsgálni, amely vonatkozásában feltételezhető, hogy azok tisztességtelenek, a Bíróság ítélkezési gyakorlata(17) alapján pedig a bíróság köteles hivatalból bizonyítást is foganatosítani, aminek keretében felhívhatja a feleket, hogy terjesszék elő a releváns okirati bizonyítékokat annak érdekében, hogy a bíróság eldönthesse, hogy adott feltétel tisztességtelen‑e.

VI.    Elemzés

37.      Elemzésem két részre tagolódik. Először, az A. részben az első kérdést fogom megvizsgálni, amennyiben az a nemzeti bíróság azon kötelezettségének terjedelmére vonatkozik, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján hivatalból megvizsgálja a szerződési feltételek tisztességtelenségét. Másodszor, a B. részben együtt fogom megvizsgálni a második és a harmadik kérdést, mivel mindkét kérdés arra vonatkozik, ahogyan a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján valamely szerződési feltétel tisztességtelenségét értékeli.

A.      Az első kérdés

38.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján köteles‑e hivatalból megvizsgálni a szerződés összes feltételének tisztességtelenségét, még akkor is, ha e feltételek nem szükségesek a felek által a jogvitában érvényesített követelések elbírálásához, tekintettel azon polgári eljárásjogi alapelvekre, amelyek értelmében a kereset tárgyát a felek határozzák meg, a bíróság pedig nem terjeszkedhet túl e tárgyon (ne ultra petita), továbbá a jogi képviseletnek a magyar jogban meghatározott szabályaira (lásd a jelen indítvány 7–11. pontját).

39.      Arra a következtetésre jutottam, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján a nemzeti bíróság azon szerződési feltételek tisztességtelenségét köteles hivatalból megvizsgálni, amelyek kapcsolódnak a jogvita tárgyához és összefüggenek az iratanyagban fellelhető jogi vagy ténybeli elemekkel.

40.      A kérdés megválaszolása érdekében először azt fogom érinteni, hogy meddig terjed a nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy egyes tisztességtelen feltételeket hivatalból megvizsgáljon. Ezt követően azt fogom megvizsgálni, hogy a nemzeti bíróság milyen mértékben köteles hivatalból bizonyítást foganatosítani. Végül rátérek annak esetleges relevanciájára, hogy a fogyasztó jogi képviselő útján jár‑e el vagy sem.

1.      A tisztességtelen feltételek hivatalbóli vizsgálatának terjedelme

41.      Mindjárt az elején meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben előterjesztett első kérdéssel a Bíróság ítélkezési gyakorlata még nem foglalkozott. Mint azt ugyanis az UniCredit Bank Hungary az észrevételeiben jelezte, a nemzeti bíróság által a tisztességtelen feltételek 93/13 irányelv alapján lefolytatott hivatalbóli vizsgálatával kapcsolatban a Bíróság eddig kialakított ítélkezési gyakorlatában általában véve nem is volt kérdéses, hogy a szerződési feltételek a felek követeléseinek alapjául szolgáltak, vagy a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita tárgyát képezték.(18)

42.      A Bíróság az OTP Bank és OTP Faktoring ítéletében (C‑51/17, EU:C:2018:750) is eltérő kérdést érintett. Ötödik kérdésével(19) a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánta megtudni, hogy azon elvre tekintettel, amelynek értelmében a kereset tárgyát a felek határozzák meg, e bíróság el volt‑e zárva olyan feltételek tisztességtelenségének vizsgálatától, amelyekre a felperesként eljáró fogyasztó a követelésének alátámasztása érdekében nem hivatkozott. A Bíróság az ítéletében(20) megállapította, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a nemzeti bíróságnak a felperesként eljáró fogyasztó helyett hivatalból figyelembe kell vennie valamely szerződési feltétel adott esetben tisztességtelen jellegét, amennyiben a rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek. Így jóllehet az OTP Bank és OTP Faktoring ítélet releváns a jelen ügy szempontjából, nem érintette azt a kérdést, hogy a tisztességtelen feltételeknek a nemzeti bíróság által hivatalból történő felülvizsgálata milyen mértékben terjed ki a szerződés összes feltételére.

43.      Általában véve az az elv, amely szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg, szerte a tagállamokban a polgári eljárások olyan iránymutató elvét képezi, amelynek a fogyasztók által a nemzeti bíróságok előtt indított keresetek szempontjából kiemelt jelentősége van.(21) Ezen elv értelmében a felekre tartozik az eljárások megindítása vagy megszüntetése, valamint azok tárgyának meghatározása, a bíróság pedig nem terjeszkedhet túl e tárgyon (ne ultra petita).(22)

44.      E háttérhez viszonyítva megállapítható, hogy a nemzeti bíróság által a tisztességtelen feltételeket illetően a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján hivatalból lefolytatott vizsgálatra vonatkozó, a Bíróság által kialakított ítélkezési gyakorlat hatással van azon elv alkalmazására, amely szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg, abban az értelemben, hogy a nemzeti bíróságnak tevékeny szerepet kell játszania a fogyasztói szerződésekben alkalmazott feltételek tisztességtelenségének hivatalbóli figyelembevételében, még akkor is, ha ennek az lenne az eredménye, hogy a nemzeti eljárásjog értelmében a bíróság túlterjeszkedne a jogvitának a felek által meghatározott keretein.(23)

45.      A 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése megköveteli a tagállamoktól annak előírását, hogy a tisztességtelen feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve,(24) míg ugyanezen irányelven belül a huszonnegyedik preambulumbekezdéssel együtt értelmezett 7. cikk (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak megfelelő és hatékony eszközöket kell biztosítaniuk ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.(25) Mivel e rendelkezések vonatkozásában terjedelmes ítélkezési gyakorlat alakult ki,(26) fel fogom vázolni az ezen ítélkezési gyakorlatból levezethető azon irányadó elveket, amelyek a jelen ügyben lefolytatott elemzésem szempontjából a leginkább jelentősek.

46.      A Bíróság a későbbi jogalkalmazásra ösztönzően ható Océano Grupo Editorial és Salvat Editores ítéletétől(27) kezdve azt az álláspontot képviseli, hogy a 93/13 irányelv által létrehozott védelmi rendszer azon alapul, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest gyengébb tárgyalási helyzetben van, és kevesebb információval rendelkezik, így anélkül fogadja el az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott feltételeket, hogy befolyásolni tudná azok tartalmát.(28) A 93/13 irányelv által előírt védelem biztosítása érdekében a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet csak a szerződő feleken kívüli, pozitív beavatkozás egyenlítheti ki.(29)

47.      A Bíróság a fenti megfontolásokra tekintettel mondta ki, hogy a 93/13 irányelv értelmében a nemzeti bíróságra háruló feladatok ellátása során e bíróság hivatalból köteles vizsgálni, hogy valamely szerződési feltétel tisztességtelen‑e, ennek során pedig ellensúlyoznia kell a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti egyenlőtlen helyzetet.(30) A bíróságok e kötelezettségét a Bíróság szükségesnek tekintette a fogyasztó hatékony védelmének biztosításához, különös tekintettel azon nem elhanyagolható kockázatra, amely abból ered, hogy a fogyasztó nem ismeri jogait, vagy nehézségekkel találja magát szemben ezek érvényesítése során.(31)

48.      Nevezetesen, e kontextusban az, hogy a Bíróság a Pannon ítélet(32) óta egyértelműen elismeri a nemzeti bíróság azon kötelezettségét – vagyis nem csupán hatáskörét –, hogy a 93/13 irányelv alapján hivatalból megvizsgálja a szerződési feltételek tisztességtelenségét, kiegészült azzal a feltétellel, hogy a nemzeti bíróság rendelkezésére álljanak az e feladat teljesítéséhez szükséges jogi és ténybeli elemek.(33) Ha ezek az elemek nem állnak rendelkezésre, a nemzeti bíróság nincs abban a helyzetben, hogy megvizsgálhassa, hogy valamely szerződési feltétel ezen irányelv értelmében tisztességtelen‑e.(34)

49.      A jelen ügyben a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat, különösen pedig azon feltétel alapján, amely szerint a nemzeti bíróság rendelkezésére kell állnia a hivatalbóli értékelés lefolytatásához szükséges jogi és ténybeli elemeknek, azt az álláspontot képviselem, hogy a nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy a 93/13 irányelv alapján hivatalból megvizsgáljon egyes tisztességtelen feltételeket, csak azokra a szerződési feltételekre terjed ki, amelyek kapcsolódnak a jogvita tárgyához, és összefüggenek az iratanyagban fellelhető jogi vagy ténybeli elemekkel.

50.      E javasolt megközelítés olyannak tekinthető, mint amely tiszteletben tartja azt az elvet, amely szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg, mivel nem terjeszkedik túl a jogvitának a felek által meghatározott keretein. Mint azt a jogi szakirodalomban egy szerző megjegyezte: „[m]ég ha a rendelkezési elv [amely szerint a jogvita kereteinek meghatározása a felek feladata] mérséklésre is kerül annak érdekében, hogy igazodni lehessen azon alaphelyzethez, amelyben a felek egyenlőtlen érdekérvényesítési képességgel rendelkeznek, a fogyasztók védelme érdekében indított eljárások nem válnak inkvizitórius jellegűvé. A jogvita ténybeli kereteinek figyelembevételére irányuló követelmény olyan »határvonalat« képez, amelyet a bíróságok nem léphetnek át.”(35)

51.      Épp ellenkezőleg, mint azt a jelen ügyben az összes fél jelezte az észrevételeiben, az olyan megközelítés, amely arra kötelezné a nemzeti bíróságot, hogy a 93/13 irányelv alapján korlátlan hivatalbóli vizsgálatot folytasson le a szerződési feltételek tisztességtelenségére vonatkozóan, láthatóan szembehelyezkedne a tagállamok alapvető eljárásjogi elveivel, ideértve azokat az elveket is, amelyek szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg, a bíróság pedig nem hozhat ultra petita határozatot.

52.      Ezzel együtt e javasolt megközelítés biztosítja a 93/13 irányelv alapját képező védelmi rendszert, valamint a nemzeti bíróság abban megnyilvánuló tevékeny szerepét, hogy a Bíróság által kialakított, a jelen indítvány 46. és 47. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlatból eredően hivatalból figyelembe veszi olyan feltételek tisztességtelenségét, amelyeket a fogyasztó nem vitatott.(36)

53.      E javasolt megközelítés láthatóan illeszkedik bizonyos tagállamok ítélkezési és jogalkalmazási gyakorlatába.(37) Például Franciaországban a bíróságok a fogyasztóvédelmi ügyekben kötelesek mellőzni a tisztességtelen feltételek alkalmazását, amennyiben a tisztességtelenség a jogvita elemeiből következik.(38) Hollandiában a Hoge Raad (legfelsőbb bíróság) a Heesakkers kontra Voets ítéletében(39) megállapította, hogy ha a bíróság rendelkezésére áll az annak gyanításához szükséges információ, hogy valamely megállapodás a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik, és olyan feltételt tartalmaz, amely a fenti értelemben véve tisztességtelen, akkor a bíróságnak meg kell vizsgálnia a kérdést, még akkor is, ha a követelés vagy az ellenkérelem nem olyan állításokon alapul, amelyek ilyen vizsgálatra irányulnának. Spanyolországban a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) ítéleteiből az következik, hogy a nemzeti bíróság köteles hivatalból felülvizsgálni a szerződési feltételek tisztességtelenségét, amint rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.(40) Továbbá a magyar kormány észrevételeinek (lásd a jelen indítvány 31. és 32. pontját) fényében úgy tűnik, hogy Magyarországon a nemzeti bíróság által hivatalból lefolytatott vizsgálat kiterjed azokra a feltételekre, amelyek tisztességtelensége az iratanyag alapján alátámasztható.

2.      Hivatalbóli bizonyítás foganatosítása

54.      Hivatkozva a magyar kormány és a Bizottság észrevételeire (lásd a jelen indítvány 31. és 36. pontját), meg kell vizsgálni, hogy olyan körülmények között, amikor a nemzeti bíróság olyan valószínűsítő körülményeket észlel vagy az a gyanúja merül fel, hogy a jogvita tárgyához kapcsolódó és az iratanyag jogi vagy ténybeli elemeivel összefüggő szerződési feltételek tisztességtelenek lehetnek, megköveteli‑e a 93/13 irányelv, hogy a bíróság ennek ellenőrzése érdekében hivatalból bizonyítást foganatosíthasson.

55.      Azt az álláspontot képviselem, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság az iratanyag kiegészítése érdekében hivatalból bizonyítást foganatosíthasson, így például a felektől felvilágosítást vagy okirati bizonyítékokat kérhessen, abból a célból, hogy beszerezze az arra irányuló hivatalbóli vizsgálat lefolytatásához szükséges jogi és ténybeli elemeket, hogy valamely szerződési feltétel tisztességtelen‑e. Az alábbi indokok alapján gondolom így.

56.      A VB Pénzügyi Lízing ügyben(41) egy magyar bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemben többek között azt kérdezték a Bíróságtól, hogy olyan helyzetben, amelyben a nemzeti bíróság azt kezdi vizsgálni, hogy egy kizárólagos illetékesség kikötéséről szóló szerződési feltétel tisztességtelen lehet‑e, a bíróságnak hivatalból bizonyítást kell‑e lefolytatnia az annak értékeléséhez szükséges jogi és ténybeli elemek kiderítése érdekében, hogy a feltétel tisztességtelen‑e, amennyiben a nemzeti eljárási szabályok alapján bizonyítás csak a felek kérelmére foganatosítható.

57.      Ítéletében(42) a Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak hivatalból kell bizonyítást lefolytatnia annak megállapítása érdekében, hogy az előtte folyamatban lévő ügy alapjául szolgáló, az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződés részét képező kizárólagos illetékességi kikötés a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik‑e, és ha igen, hivatalból kell értékelnie az ilyen kikötés esetlegesen tisztességtelen jellegét. A Bíróság a vizsgálatot két szakaszra osztva hangsúlyozta, hogy az első szakaszban a bíróságnak „minden esetben, a belső jog szabályaitól függetlenül” meg kell határoznia, hogy a vitatott feltétel ezen irányelv hatálya alá tartozik‑e, és ha igen, a második szakaszban a bíróságnak szükség esetén akár hivatalból is, az említett irányelvből eredő tisztességtelenségi követelményeknek megfelelően értékelnie kell e feltételt.

58.      A Bíróság a VB Pénzügyi Lízing ítéletét későbbi ügyekben, néha kizárólagos illetékességi kikötést tartalmazó feltétellel összefüggésben is megerősítette,(43) vagy azt általánosabb jelleggel akként fogalmazta meg, hogy a bíróságnak hivatalból bizonyítást kell lefolytatnia arra vonatkozóan, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben alkalmazott feltétel az irányelv hatálya alá tartozik‑e, és ha igen, akkor hivatalból értékelnie kell, hogy e feltétel tisztességtelen‑e.(44)

59.      Még a fentiekhez viszonyítva is úgy tűnik, hogy a VB Pénzügyi Lízing ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat után is maradtak nyitott kérdések különösen azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti bíróság azon kötelezettsége, hogy hivatalból bizonyítást foganatosítson, vajon a 93/13 irányelv hatályára korlátozódik,(45) vagy pedig a tisztességtelenség értékelésére is vonatkozik, továbbá hogy az ilyen bizonyítás mit foglalhat magában.

60.      Összehasonlító nézőpontból szemlélve úgy tűnik, hogy a tagállami polgári eljárásjogok általában biztosítják a hatáskört a bíróságoknak arra, hogy a feleket további bizonyítékok előterjesztésére hívják fel, valamint hogy a felekhez felvilágosítás érdekében kérdéseket intézzenek, viszont eltérő megközelítéseket alkalmaznak a tagállamok akkor, ha olyan konkrét, úgynevezett „bizonyításfelvételi intézkedésekről” van szó – például, amikor a bíróságok tanúk hivatalbóli meghallgatása, harmadik személyek közreműködésével történő bizonyítás hivatalbóli elrendelése, szakértők hivatalbóli meghallgatása vagy hivatalból lefolytatott helyszíni szemlék útján saját kezdeményezésükre szereznek be bizonyítékokat –, amelyek túlmutatnak azon, amikor csupán kérdéseket intéznek a felekhez, vagy további bizonyítékok benyújtására hívják fel őket.(46)

61.      A fentiek alapján megállapítható, hogy ha a nemzeti bíróság az iratanyag kiegészítése érdekében hivatalból bizonyítást foganatosít, így például ha a jogvitában részt vevő felektől felvilágosítást vagy okirati bizonyítékot kér abból a célból, hogy valamely szerződési feltétel tisztességtelenségének kérdésében állást foglaljon, az megfelelő eszközét képezi annak, hogy biztosítva legyen a 93/13 irányelv szerinti fogyasztóvédelmi rendszer annak érdekében, hogy a nemzeti bíróság ezen irányelv rendelkezései alapján le tudja folytatni a tisztességtelen feltételek hivatalbóli vizsgálatát.

62.      Az a körülmény, hogy a Bíróság az ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozta, hogy kellő mértékű bizonyítékra van szükség ahhoz, hogy a 93/13 irányelvre hivatkozni lehessen, akként értelmezhető, hogy a Bíróság azt az álláspontot kívánta támogatni, amely szerint annak érdekében, hogy a nemzeti bíróságnak elegendő jogi és ténybeli elem álljon rendelkezésére a hivatalbóli vizsgálat lefolytatásához, e bíróság szükség esetén hivatalbóli bizonyítást is foganatosíthasson.

63.      Például a Profi Credit Polska ítéletben(47) a Bíróság megállapította, hogy az adott ügy konkrét körülményei között, amikor is a nemzeti bíróságnak olyan fogyasztói hitelmegállapodásra alapított keresetet kell elbírálnia, amelynek vonatkozásában komoly kétségei vannak a felek által elfogadott kikötések tisztességtelenségét illetően, és nem állnak rendelkezésére a szükséges jogi és ténybeli elemek, a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a bíróság hivatalból vizsgálja meg, hogy a felek által elfogadott kikötések tisztességtelenek‑e, e tekintetben pedig e rendelkezések megkövetelik, hogy a bíróság kérhesse a kereset alapját képező okiratok benyújtását annak érdekében, hogy meggyőződhessen a fogyasztókat ezen irányelv alapján megillető jogok tiszteletben tartásáról. A Bíróság hangsúlyozta, hogy a nemzeti bíróság részéről ennek előírása nem ellentétes azzal az elvvel, amely szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg, mivel az eljárás bizonyítási kereteinek részét képezi.

64.      Ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy nem terjesztettek a Bíróság elé olyan érveket, amelyek értelmében a nemzeti bíróság részéről az a kötelezettség, hogy a jelen indítvány 60. pontjában hivatkozottakhoz hasonló „bizonyításfelvételi intézkedéseket” szélesebb körben foganatosítsák, a jelen ügy konkrét körülményei között szükséges lenne a 93/13 irányelv szerinti fogyasztóvédelmi rendszer biztosításához. E kérdés főszabály szerint továbbra is a nemzeti bíróságot a releváns nemzeti eljárásjog alapján megillető azon mérlegelési jogkör kereteibe tartozik, amelyet ugyanakkor az uniós joggal összhangban kell gyakorolni.(48)

3.      Jogi képviselet

65.      Zárásképpen arra az álláspontra jutottam, hogy a jogi képviselet kérdése nincs semmilyen hatással annak értékelésére, hogy a jelen ügy körülményei között meddig terjed a nemzeti bíróság által a tisztességtelen feltételekre vonatkozóan a 93/13 irányelv alapján hivatalból lefolytatandó vizsgálat.

66.      Elismerem, hogy összehasonlító nézőpontból szemlélve még azokban a tagállamokban is, amelyek szigorúan igazodnak ahhoz az elvhez, amely szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg, a bíróság tevékeny közreműködése és/vagy bizonyos kérdéseknek a bíróság saját kezdeményezése alapján történő felvetése változatos körülményeken alapul, köztük azon, hogy a fél képviselő útján jár‑e el, vagy sem, továbbá hogy bizonyos tagállamokban a bíróság részéről aktívabb fellépést várhatnak el akkor, ha a gyengébb tárgyalási helyzetben lévő félnek nincs jogi képviselője, a felek közötti egyenlőtlenség csökkentésére törekedve.(49)

67.      Ezzel együtt, mint azt a magyar kormány is jelezte, a 93/13 irányelv által biztosított védelmi rendszer, valamint a nemzeti bíróságnak a Bíróság által kialakított, a jelen indítvány 46. és 47. pontjából eredő azon kötelezettsége, hogy hivatalbóli vizsgálatot folytasson le a tisztességtelen feltételekre vonatkozóan, azon egyenlőtlen helyzeten alapul, amely a szerződés megkötésének időpontjában áll fenn a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató között, nem pedig akkor, amikor a szerződésből eredő jogokat gyakorolják.

68.      Következésképpen, mint azt a Bíróság a Rampion és Godard ítéletben,(50) a fogyasztói hitelről szóló uniós jogszabályok(51) értelmezésével összefüggésben megállapította: az, hogy az eljárást a fogyasztó indította meg, a fogyasztót pedig ebben az eljárásban ügyvéd képviseli, nem indokol eltérő következtetést azzal összefüggésben, hogy a bíróság számára lehetővé kell tenni, hogy saját kezdeményezésére tehessen intézkedéseket, mivel a hivatalbóli vizsgálat kérdését az adott ügy konkrét körülményeitől függetlenül kell rendezni. Ez az okfejtés alkalmazandó a nemzeti bíróság által a tisztességtelen feltételekre vonatkozóan a 93/13 irányelv alapján hivatalból lefolytatandó vizsgálat értékelésére is, látva különösen azt, ahogyan a Bíróság a 93/13 irányelvvel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából eredő megfontolásokat az ezen ügyben felmerülő körülményekre alkalmazta.(52)

69.      Az eddigiek fényében azt az álláspontot képviselem, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság hivatalból megvizsgálja a jogvita tárgyához kapcsolódó és az iratanyag jogi vagy ténybeli elemeivel összefüggő szerződési feltételek tisztességtelenségét. E rendelkezések azt is megkövetelik, hogy a nemzeti bíróság az iratanyag kiegészítése érdekében hivatalból bizonyítást foganatosíthasson, abból a célból, hogy beszerezze az e vizsgálat lefolytatásához szükséges jogi és ténybeli elemeket.

B.      A második és a harmadik kérdés

70.      Az együtt vizsgálandó második és harmadik kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vonatkozóan kér iránymutatást, hogy amennyiben az első kérdésre nemleges választ kellene adni, a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése, 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján köteles‑e az összes többi szerződési feltétel tisztességtelenségét megvizsgálni akkor, amikor egy bizonyos szerződési feltétel tisztességtelenségét vizsgálja.

71.      Arra a következtetésre jutottam, hogy e kérdéseket akként kell megválaszolni, hogy a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése, 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján nem köteles az összes többi szerződési feltétel tisztességtelenségét egyenként hivatalból megvizsgálni, amikor a szerződés átfogó értékelését folytatja le abból a célból, hogy egy bizonyos szerződési feltétel tisztességtelenségét megvizsgálja. A következtetésem a következő indokokon alapul.

72.      Figyelembe kell venni, hogy a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a releváns részében akként rendelkezik, hogy „valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát a szerződéskötés időpontjában, a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás természetének, a szerződéskötés valamennyi körülményének, továbbá e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételének figyelembevételével kell megítélni, amelytől e szerződés függ [helyesen: valamely szerződési feltétel tisztességtelen voltát a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetének figyelembevételével kell megítélni, tekintettel – a szerződéskötés időpontjára vonatkoztatva – a szerződéskötést kísérő valamennyi körülményre, valamint e szerződés vagy más olyan szerződés összes többi feltételére, amelytől e szerződés függ”.(53) E rendelkezés a szerződési feltételek tisztességtelenségének értékelésére vonatkozóan a 93/13 irányelvben kialakított keretrendszer részét képezi.(54)

73.      Mint azt a Bíróság a Banif Plus Bank ítéletben(55) a fenti rendelkezésre hivatkozva megállapította, a nemzeti bíróság annak eldöntése érdekében, hogy az általa elbírálandó igény alapjául szolgáló szerződési feltétel tisztességtelen lehet‑e, köteles figyelembe venni a szerződés összes többi feltételét, vagyis nem csupán azokat a feltételeket, amelyeken a bíróság által elbírálandó igény alapul.

74.      Ez magában foglalja a szerződésben foglalt feltételek átfogó értékelését.(56) Mint azt ugyanis Saugmandsgaard Øe főtanácsnok kiemelte, „a tisztességtelen jelleg megítélése során a szerződéses rendelkezést nem lehet a szövegkörnyezetétől elkülöníteni. Ennek következtében ez az értékelés nem abszolút, inkább viszonylagos, mivel a szerződéskötést kísérő egyedi tényektől, például a szerződésben foglalt összes feltétel együttes hatásától függ.”(57)

75.      Így a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján köteles a szerződés összes többi feltételét figyelembe venni, amikor egy bizonyos feltétel tisztességtelenségét vizsgálja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti bíróság az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése szerint lefolytatott ezen értékelés részeként köteles lenne ezen egyéb feltételek tisztességtelenségét egyenként hivatalból megvizsgálni.

76.      Mindazonáltal, mint azt a magyar kormány és a Bizottság is jelezte, ezen átfogó értékelés lefolytatása során a nemzeti bíróság észlelhet olyan szerződési feltételeket, amelyek tisztességtelennek minősülhetnek, és amelyeket a bíróság köteles hivatalból megvizsgálni, amennyiben a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a rendelkezésére állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek (lásd e vélemény 48. pontját). Jóllehet azt, hogy a nemzeti bíróság egy bizonyos szerződési feltétel tisztességtelenségének értékelése szempontjából figyelembe veszi a szerződés többi feltételét is, nem lehet a hivatalbóli vizsgálattal azonosnak tekinteni, ez elősegítheti az ilyen feltételek bármelyikének vizsgálatát, amennyiben rendelkezésre állnak az ehhez szükséges jogi és ténybeli elemek.

77.      Az eddigiek alapján azt az álláspontot képviselem, hogy a nemzeti bíróság a 93/13 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése, 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése alapján nem köteles az összes többi szerződési feltétel tisztességtelenségét egyenként hivatalból megvizsgálni, amikor a szerződés átfogó értékelését folytatja le abból a célból, hogy egy bizonyos szerződési feltétel tisztességtelenségét megvizsgálja.

VII. Végkövetkeztetés

78.      Azt javaslom, hogy a Bíróság a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) által előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

(1)      A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK irányelv 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a nemzeti bíróság hivatalból megvizsgálja azon szerződési feltételek tisztességtelenségét, amelyek kapcsolódnak a jogvita tárgyához és összefüggenek az iratanyagban fellelhető jogi vagy ténybeli elemekkel.

(2)      A 93/13/EGK irányelv 4. cikkének (1) bekezdése, 6. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének (1) bekezdése nem követeli meg, hogy a nemzeti bíróság az összes többi szerződési feltétel tisztességtelenségét egyenként hivatalból megvizsgálja, amikor a szerződés átfogó értékelését folytatja le abból a célból, hogy egy bizonyos szerződési feltétel tisztességtelenségét megvizsgálja.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      HL 1993. L 95., 29. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 288. o.


3      Lásd különösen: 2018. május 31‑i Sziber ítélet (C‑483/16, EU:C:2018:367), 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750), valamint 2019. március 14‑i Dunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207); lásd továbbá: Wahl főtanácsnok Sziber ügyre vonatkozó indítványa (C‑483/16, EU:C:2018:9), Tanchev főtanácsnok OTP Bank és OTP Faktoring ügyre vonatkozó indítványa (C‑51/17, EU:C:2018:303), valamint Wahl főtanácsnok Dunai ügyre vonatkozó indítványa (C‑118/17, EU:C:2018:921).


4      Meg kell jegyezni, hogy a „fogyasztó” fogalmát a 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontja, az „eladó vagy szolgáltató” fogalmát pedig ugyanezen irányelv 2. cikkének c) pontja határozza meg. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés alapján feltételezem, hogy az alapeljárásban vizsgált helyzet a 93/13 irányelv hatálya alá tartozik, ezt azonban a nemzeti bíróságnak kell ellenőriznie.


5      A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH 1 törvény).


6      A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 törvény).


7      Lásd e tekintetben: 2018. május 31‑i Sziber ítélet (C‑483/16, EU:C:2018:367); 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750); 2019. március 14‑i Dunai ítélet (C‑118/17, EU:C:2019:207).


8      Jóllehet az előzetes döntéshozatalra utaló végzés ezt nem részletezte, feltételezhető, hogy – mint azt észrevételeiben a magyar kormány is jelezte – a DH1 törvény az egyoldalú szerződésmódosítási jogra és az árfolyamrésre vonatkozó feltételeket ex lege tisztességtelennek minősítette, így az ilyen feltételek bíróság általi értékelése a továbbiakban már nem volt szükséges. Lásd a jelen indítvány 7. lábjegyzetét.


9      A kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik a 2009. június 4‑i Pannon ítéletre (C‑243/08, EU:C:2009:350), valamint a 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítéletre (C‑472/11, EU:C:2013:88).


10      Az UniCredit Hungary Bank hivatkozik a 2018. szeptember 20‑i ítéletre (C‑51/17, EU:C:2018:303, 90. és 91. pont).


11      Az UniCredit Bank Hungary hivatkozik a 2017. január 26‑i Bank Primus ítéletre (C‑421/14, EU:C:2016:69, 52. pont).


12      Az UniCredit Bank Hungary hivatkozik különösen a 2010. november 9‑i VB Pénzügyi Lízing ítéletre (C‑137/08, EU:C:2010:659); a 2012. június 14‑i Banco Español de Crédito ítéletre (C‑618/10, EU:C:2012:349); a 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítéletre (C‑472/11, EU:C:2013:88), valamint a 2013. május 30‑i Jőrös ítéletre (C‑397/11, EU:C:2013:340).


13      A magyar kormány hivatkozik különösen a 2009. június 4‑i Pannon GSM ítéletre (C‑243/08, EU:C:2009:350); a 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítéletre (C-472/11, EU:C:2013:88), valamint a 2013. május 30‑i Jőrös ítéletre (C‑97/11, EU:C:2013:340).


14      A magyar kormány hivatkozik a Kúria 1/2005. (VI. 15.) PK és 2/2010. (VI. 28.) PK véleményére.


15      „Az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazhatósága kölcsönszerződéseknél”, 2015, elérhető a következő honlapon: https://kuria-birosag.hu/sites/default/files/joggyak/osszefoglalo_velemeny_i.pdf.


16      A Bizottság hivatkozik különösen a 2009. június 4‑i Pannon GSM ítéletre (C‑243/08, EU:C:2009:350); a 2013. március 14‑i Aziz ítéletre (C‑415/11, EU:C:2013:164), valamint a 2016. április 21‑i Radlinger és Radlingerová ítéletre (C‑377/14, EU:C:2016:283).


17      A Bizottság hivatkozik a 2010. november 9‑i VB Pénzügyi Lízing ítéletre (C‑137/08, EU:C:2010:659), valamint a 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítéletre (C‑472/11, EU:C:2013:88).


18      Lásd például: 2010. november 9‑i VB Pénzügyi Lízing ítélet (C‑137/08, EU:C:2010:659, különösen a 49., az 52. és az 56. pont); 2013. május 30‑i Jőrös ítélet (C‑397/11, EU:C:2013:340, különösen a 15–17., a 21. és a 23. pont), valamint a 2018. május 17‑i Karel de Grote – Hogeschool Katholieke Hogeschool Antwerpen ítélet (C‑147/16, EU:C:2018:320, 30. pont).


19      Lásd: 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750, 33. és 34. pont).


20      Lásd: 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750, 84–91. pont).


21      Lásd e tekintetben az Eljárásjogi Max Planck Intézet, Luxembourg vezetése alatt álló európai egyetemi konzorcium által az Európai Bizottság felkérése alapján készített, „A nemzeti eljárásjogok és gyakorlatok abból a szempontból lefolytatott értékelő tanulmányozása, hogy azok milyen hatással vannak a bírák szabad mozgására, valamint az uniós fogyasztóvédelmi jog értelmében a fogyasztók részére biztosított eljárási védelem egyenértékűségére és tényleges érvényesülésére” című jelentés (JUST/2014/RCON/PR/CIVI/0082, 2. rész, A fogyasztók eljárásjogi védelme, 2017. június [a továbbiakban: értékelő tanulmány]) 289–295. pontját. Hasznos lehet megjegyezni, hogy ezt az elvet különböző nyelvi változatokban hogyan lehet kifejezésre juttatni, így például hollandul („lijdelijkheidsbeginsel”); franciául („principe dispositif”); németül („Dispositionsgrundsatz”); magyarul („rendelkezési elv”) és spanyolul („principio dispositivo”).


22      Lásd például: 2018. augusztus 7‑i Hochtief ítélet (C‑300/17, EU:C:2018:635, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok Vedial kontra OHIM ügyre vonatkozó indítványa (C‑106/03 P, EU:C:2004:457, 28–30. pont), Kokott főtanácsnok Duarte Hueros ügyre vonatkozó indítványa (C‑32/12, EU:C:2013:128, 32. pont) és Mengozzi főtanácsnok British Airways kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa (C‑122/16 P, EU:C:2017:406, 84. és 85. pont), megjegyezve, hogy a ne ultra petita elv annak az elvnek a folyománya, amely szerint a kereset tárgyát a felek határozzák meg.


23      Lásd például: Beka, A.: The Active Role of Courts in Consumer Litigation: Applying EU Law of the National Courts’ Own Motion (Intersentia 2018) 123–125. o. és az abban foglalt hivatkozások. Mint azt a Bíróság a 2007. június 7‑i van der Weerd és társai ítéletében (C‑222/05–C‑225/05, EU:C:2007:318, 40. pont) az uniós jognak a nemzeti bíróságok által hivatalból történő alkalmazása tekintetében elismerte, a Bíróság által az uniós fogyasztóvédelmi jog, különösen pedig a 93/13 irányelv területén alkalmazott megközelítés eltér az 1995. december 14‑i van Schijndel és van Veen ítéletből (C‑430/93 és C‑431/93, EU:C:1995:441) eredő ítélkezési gyakorlat vonalától. Ennek részletesebb elemzését lásd például: Beka, A., i. m., 2. fejezet; Arthur Hartkamp és társai (szerk.): Cases, Materials and Text on European Law and Private Law (Hart 2017), 7. fejezet.


24      Lásd például: 2017. január 26‑i Banco Primus ítélet (C‑421/14, EU:C:2017:60, 41. és 42. pont), valamint 2018. május 17‑i Karel de Grote – Hogeschool Katholieke Hogeschool Antwerpen ítélet (C‑147/16, EU:C:2018:320, 27. és 35. pont). A Bíróság kijelentette, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése olyan feltétlen érvényesülést követelő rendelkezés, amelyet egyenértékűnek kell minősíteni azon nemzeti jogszabályokkal, amelyek a belső jogrendben a közrendi szabályok rangjával bírnak.


25      Lásd például: 2014. április 30‑i Kásler és Káslerné Rábai ítélet (C‑26/13, EU:C:2014:282, 78. pont); 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750, 86. pont).


26      Ennek általános elemzését lásd például a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK tanácsi irányelv értelmezésére és alkalmazására vonatkozó iránymutatásról szóló bizottsági közlemény (HL 2019. C 323., 4. o.) (a továbbiakban: bizottsági közlemény) 5. részében. Mint azt a Bizottság itt kifejti, a nemzeti bíróság azon kötelezettségét megalapozó ítélkezési gyakorlat mellett, hogy a 93/13 irányelv alapján hivatalból vizsgálja meg a tisztességtelen feltételeket, jelentős ítélkezési gyakorlat áll fenn az irányelvnek a különböző nemzeti eljárási szabályok kontextusában történő alkalmazására vonatkozóan is, amely magában foglalja az említett szabályok azon elvekkel való összeegyeztethetőségének értékelését, hogy az ilyen szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a belső jogra alapított hasonló keresetekre vonatkozó szabályoknál (az egyenértékűség elve), továbbá nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve), az uniós jog által védelemben részesített hatékony bírói jogvédelem elve mellett.


27      Lásd: 2000. június 27‑i ítélet (C‑240/98–C‑244/98, EU:C:2000:346, 25–29. pont).


28      Lásd például: 2019. március 26‑i Abanca Corporación Bancaria és Bankia ítélet (C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


29      Lásd például: 2018. május 17‑i Karel de Grote – Hogeschool Katholieke Hogeschool Antwerpen (C‑147/16, EU:C:2018:320, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E tekintetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy jóllehet a 93/13 irányelv előírja a nemzeti bíróság pozitív beavatkozását a fogyasztó javára, ez nem jelenti azt, hogy a bíróságnak teljes mértékben kompenzálnia kellene az érintett fogyasztó tétlenségét. Lásd például: 2015. október 1‑jei ERSTE Bank Hungary ítélet (C‑32/14, EU:C:2015:637, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben következetlenségek merülhetnek fel a Bíróság elé terjesztett iratanyag és bizonyos felek észrevételei között, így különösen az, hogy a DH1 törvény és a DH2 törvény volt az oka annak, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az újabb pert megszüntette (lásd a jelen indítvány 17–20. pontját), ellentmondani látszik az UniCredit Bank Hungary által a tárgyaláson megfogalmazott azon észrevételeknek, amelyek szerint Lintner Györgyné nem tett eleget a kérdést előterjesztő bíróság azon felhívásának, hogy jelölje meg azokat a feltételeket, amelyek tisztességtelenségét vitatni kívánja. Mivel e kérdések a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartoznak, a továbbiakban nem foglalkozom velük.


30      Lásd például: 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


31      Lásd például: 2018. szeptember 20‑i OTP Bank és OTP Faktoring ítélet (C‑51/17, EU:C:2018:750, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


32      2009. június 4‑i Pannon GSM ítélet (C‑243/08, EU:C:2009:350, 32. és 35. pont); lásd továbbá e tekintetben: 2016. július 28‑i Tomášová ítélet (C‑168/15, EU:C:2016:602, 28–31. pont).


33      Lásd például: 2013. március 14‑i Aziz ítélet (C‑415/11, EU:C:2013:164, 46. pont), valamint 2013. május 30‑i Jőrös ítélet (C‑397/11, EU:C:2013:340, 28. pont).


34      Lásd e tekintetben: 2018. szeptember 13‑i Profi Credit Polska ítélet (C‑176/17, EU:C:2018:711, 47. pont), valamint 2018. november 28‑i PKO Bank Polski végzés (C‑632/17, EU:C:2018:963, 38. pont).


35      A. Beka (lásd a fenti 23. lábjegyzetet), 77. és 192. o.


36      Érdemes megjegyezni, hogy a Bizottság már igen korán, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK irányelv alkalmazásáról szóló bizottsági jelentésben (COM(2000) 248 végleges, 2000. április 27., 4. rész, 19–20. o.) jelezte: „[m]agától értetődően a bíróságok azon hatáskörére vagy kötelezettségére utalunk, hogy olyan szerződési feltételek tekintetében értékeljék hivatalból a tisztességtelenséget, amelyek az adott jogvita elbírálása szempontjából relevánsak, nem pedig a szerződés összes többi feltétele tekintetében.”


37      Lásd például: Hartkamp és társai (lásd a fenti 23. lábjegyzetet), 433–461. o. (összehasonlító elemzéssel szolgál a tisztességtelen feltételekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatról Belgiumban, Franciaországban, Magyarországon, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban).


38      Lásd a Code de la consommation (fogyasztóvédelmi tövénykönyv) R632–1. cikkét (az angol fordítás a következő művön alapul: A. Beka [lásd a fenti 23. lábjegyzetet], 195. o. és 328–334. o.). E rendelkezés a következőket írja elő: „[l]e juge peut relever d'office toutes les dispositions du présent code dans les litiges nés de son application. Il écarte d'office, après avoir recueilli les observations des parties, l'application d'une clause dont le caractère abusif ressort des éléments du débat.” [„A bíróság a jelen törvénykönyv alkalmazásából eredő jogvitákban hivatalból figyelembe veheti e törvénykönyv valamennyi rendelkezését. A felek észrevételeinek beszerzését követően a bíróság hivatalból mellőzi az olyan feltétel alkalmazását, amelynek tisztességtelensége az eljárás során folytatott vita elemeiből kitűnik.”].


39      Lásd a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia legfelsőbb bírósága) 2013. szeptember 13‑i ítéletét, 274 ECLI:NL:HR:2013:691 (az angol fordítás a következő művön alapul: Hartkamp és társai [lásd a fenti 23. lábjegyzetet], 436–440. o., különösen 438. o.). Ennek további elemzéséhez lásd például: Alain Ancery és Bart Krans: „Consumer Protection and EU‑Driven Judicial Activism in the Netherlands”, in: Anna Nylund és Magne Strandberg (szerk.): Civil Procedure and Harmonisation of Law: The Dynamics of EU and International Treaties (Intersentia 2019) 125, különösen 136–137. o.


40      Lásd például a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) ítéleteit: 2019. június 4., ECLI:ESTS:2019:1713 és 2019. június 4., ECLI:ESTS:2019:1942.


41      Lásd: 2010. november 9‑i ítélet (C‑137/08, EU:C:2010:659, 24., 25. és 45. pont).


42      Lásd: 2010. november 9‑i VB Pénzügyi Lízing ítélet (C‑137/08, EU:C:2010:659, 49–56. pont). Vesd össze Trstenjak főtanácsnok VB Pénzügyi Lízing ügyre vonatkozó indítványával (C‑137/08, EU:C:2010:401, 109–115. pont).


43      Lásd például: 2012. június 14‑i Banco Español de Crédito ítélet (C‑618/10, EU:C:2012:349, 44. pont), valamint 2013. március 14‑i Aziz ítélet (C‑415/11, EU:C:2013:164, 47. pont). Lásd továbbá: Trstenjak főtanácsnok Banco Español de Crédito ügyre vonatkozó indítványa (C‑618/10, EU:C:2012:74, különösen 32–46. pont).


44      Lásd például: 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítélet (C‑472/11, EU:C:2013:88, 24. pont); 2015. július 9‑i Bucura ítélet (C‑348/14, nem tették közzé, EU:C:2015:447, 43. pont), valamint 2019. november 7‑i Profi Credit Polska ítélet (C‑419/18 és C‑483/18, EU:C:2019:930, 66. pont). Lásd továbbá például: Wahl főtanácsnok CA Consumer Finance ügyre vonatkozó indítványa (C‑449/13, EU:C:2014:2213, 31. pont); Szpunar főtanácsnok Finanmadrid EFC ügyre vonatkozó indítványa (C‑49/14, EU:C:2015:746, 39. pont), valamint Kokott főtanácsnok Margarit Panicello ügyre vonatkozó indítványa (C‑503/15, EU:C:2016:696, 142. pont és 70. lábjegyzet).


45      Lásd e tekintetben: Verica Trstenjak: „Procedural Aspects of European Consumer Protection Law and the Case Law of the CJEU” (2013) European Review of Private Law 451, 468–472. o.


46      Lásd például az értékelő tanulmány (lásd a fenti 21. lábjegyzetet) 390–395. pontját. Mint az továbbá az említett tanulmány 396–399. pontjában szerepel, a releváns uniós irányelv hatálya szempontjából a fogyasztói jogállás kérdése adott esetben olyannak tekinthető, mint amely részét képezi a bíróság azon feladatának, hogy a iura novit curia elvet alkalmazva a releváns jogszabályok alapján minősítse az ügy tényállását. Lásd e tekintetben: 2015. június 4‑i Faber ítélet (C‑497/13, EU:C:2015:357, 39–48. pont).


47      Lásd: 2019. november 7‑i ítélet  (C‑419/18 és C‑483/18, EU:C:2019:930, különösen a 64., a 66–68. és a 77. pont).


48      Lásd e tekintetben Kokott főtanácsnok Margarit Panicello ügyre vonatkozó indítványát (C‑503/15, EU:C:2016:696, 142–145. pont), amelyben megjegyezte, hogy problematikus lenne az olyan helyzet, amelyben a bíróság bizonyos szerződési feltételek tisztességtelen jellegére vonatkozó információkkal rendelkezik, azokat azonban nem vizsgálhatja meg vizsgálati hatásköreinek korlátozottsága miatt. Ebben az ügyben a főtanácsnok mégis úgy vélte, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás lehetővé tette a bíróság számára, hogy okirati bizonyítékokat vegyen figyelembe, továbbá e szabályokat akként értelmezték, mint amelyek indokolt esetekben szélesebb körű bizonyításfelvételi jogköröket biztosítanak, ezáltal pedig nem ellentétesek a 93/13 irányelvvel. A Bíróságnak nem volt alkalma határozatot hozni az ügyben, mivel az előzetes döntéshozatalra utalást elfogadhatatlannak nyilvánította. Lásd: 2017. február 16‑i Margarit Panicello ítélet (C‑503/15, EU:C:2017:126).


49      Lásd e tekintetben az értékelő tanulmányt (lásd a fenti 21. lábjegyzetet), különösen annak 317–320. és 340–342. pontját.


50      2007. október 4‑i Rampion és Godard ítélet (C‑429/05, EU:C:2007:575, 65. pont); Mengozzi főtanácsnok Rampion és Godard ügyre vonatkozó indítványa (C‑429/05, EU:C:2007:199, 107. pont). Lásd továbbá e tekintetben: 2015. június 4‑i Faber ítélet (C‑497/13, EU:C:2015:357, 47. pont), valamint Sharpston főtanácsnok Faber ügyre vonatkozó indítványa (C‑497/13, EU:C:2014:2403, 72. pont).


51      Az 1998. február 16‑i 98/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 1998. L 101., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 4. kötet, 36. o.) módosított, a fogyasztói hitelre vonatkozó tagállami törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések közelítéséről (HL 1987. L 42., 48. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 326. o.) szóló, 1986. december 22‑i 87/102/EGK tanácsi irányelv. Ezt az irányelvet időközben hatályon kívül helyezte a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23‑i2008/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 133., 66. o.; helyesbítések: HL 2009. L 207., 14. o., HL 2010. L 199., 40. o., HL 2011. L 234., 46. o.).


52      Lásd: 2007. október 4‑i Rampion és Godard ítélet (C‑429/05, EU:C:2007:575, különösen a 60–63. és a 69. pont).


53      Kiemelés tőlem.


54      Ennek általános elemzését lásd a bizottsági közlemény (lásd a fenti 26. lábjegyzetet) 3. részében.


55      Lásd: 2013. február 21‑i Banif Plus Bank ítélet (C‑472/11, EU:C:2013:88, 37–41. pont). Lásd továbbá például: 2014. január 16‑i Constructora Principado ítélet (C‑226/12, EU:C:2014:10, 24. pont).


56      Lásd például: 2016. április 21‑i Radlinger és Radlingerová ítélet (C‑377/14, EU:C:2016:283, 95. pont).


57      Saugmandsgaard Øe főtanácsnok Biuro podróży Partner ügyre vonatkozó indítványa (C‑119/15, EU:C:2016:387, 44. pont).