Language of document : ECLI:EU:C:2020:9

Ideiglenes változat

MICHAL BOBEK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. január 16.(1)

C615/18. sz. ügy

UY,

a Staatsanwaltschaft Offenburg

részvételével

(az Amtsgericht Kehl [kehli helyi bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 2012/13/EU irányelv – A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jog – A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog – A vezetői engedély felfüggesztése – Kézbesítési megbízott kötelező kijelölése – A vádlott gondatlansága”






I.      Bevezetés

1.        2017 júliusában egy lengyelországi állandó lakóhellyel rendelkező gépjárművezető közlekedési baleset részese volt Németországban. Az ügyészség felhívására e gépjárművezető kézbesítési megbízottat jelölt ki a bírósági iratok nevében történő németországi átvételére az illetékes helyi bíróság igazságügyi alkalmazottai közül. Ezt követően büntetővégzést bocsátottak ki a gépjárművezetővel szemben cserbenhagyás vétsége miatt, amelyben pénzbüntetést szabtak ki, és a gépjárművezetőt három hónapra eltiltották a járművezetéstől. A büntetővégzést kézbesítették a kézbesítési megbízottnak, aki levélben továbbította azt a gépjárművezetőnek Lengyelországba. Nem ismert, hogy e levél ténylegesen megérkezett‑e a gépjárművezetőhöz. Nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet a büntetővégzéssel szemben. E végzés jogerőre emelkedett.

2.        Egy néhány hónappal később Németországban végrehajtott másik közúti ellenőrzést követően a gépjárművezetőt feltartóztatták egy tehergépjármű vezetése közben, amikor a korábban kiszabott járművezetéstől eltiltás még hatályban volt. Erre tekintettel büntetőeljárást indítottak ellene vezetői engedély nélküli járművezetés miatt.

3.        E tényállás két jogi kérdést vet fel a jelen eljárással összefüggésben. Az egyik az első büntetőeljárásban történt kézbesítésre vonatkozik: ellentétes‑e a büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek(2) a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogot rögzítő 6. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a nem a szóban forgó tagállamban lakóhellyel rendelkező személlyel szembeni büntetővégzés jogerőre emelkedik a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítést követő két hét elteltével, ha a végzést nem hozták a vádlott tudomására? A másik kérdés az első büntetőeljárásban történt kézbesítés (elmulasztása) által a második büntetőeljárásra gyakorolt hatásra vonatkozik: ellentétes‑e a 2012/13 irányelv 6. cikkével az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint abban az esetben, ha a külföldi lakóhellyel rendelkező személlyel szemben büntetővégzést hoztak, amelyet nem hoztak e személy tudomására, az a körülmény, hogy e személy nem próbált meg a kézbesítési megbízottól tudomást szerezni az eljárás eredményéről, az e személy által tanúsított gondatlanságnak tekinthető, amely adott esetben további büntetőeljárásra adhat alapot ellene?

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

4.        A 2012/13 irányelv (27) és (28) preambulumbekezdése értelmében:

„(27)      A bűncselekmény elkövetésével vádolt személyek számára meg kell adni a váddal kapcsolatban minden, a védelemre való felkészülésükhöz és az eljárás tisztességességének megóvásához szükséges tájékoztatást.

(28)      A gyanúsítottat vagy a vádlottat a folyamatban lévő nyomozás lefolytatásának sérelme nélkül haladéktalanul, de legkésőbb az első hivatalos – rendőrség vagy más illetékes hatóság általi – kihallgatását megelőzően tájékoztatni kell a gyanúsítás vagy a vád tárgyát képező bűncselekményről. […]”

5.        A 2012/13 irányelvnek a hatályra vonatkozó 2. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ezt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is.”

6.        A 2012/13 irányelvnek a jogokra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogról szóló 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak legalább a következő, a nemzeti jog szerint alkalmazandó eljárási jogokról haladéktalanul tájékoztatást kapjanak e jogaik eredményes gyakorlásának lehetővé tétele érdekében:

[…]

c)      a vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jog a 6. cikkel összhangban;

[…]”

7.        A 2012/13 irányelvnek a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogra vonatkozó 6. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak a bűncselekményről, amelynek elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják őket, tájékoztatást kapjanak. Ezt a tájékoztatást haladéktalanul meg kell adni, és olyan részletességgel, amely az eljárás tisztességességének megóvásához és a védelemhez való jog eredményes gyakorlásához szükséges.”

B.      A nemzeti jog

8.        A Strafgesetzbuch (német büntető törvénykönyv, a továbbiakban: StGB) 44. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A gépjárművezetéssel összefüggésben vagy a gépjárművezetőt terhelő kötelezettségek megszegésével elkövetett bűncselekmény miatt szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélt személyt a bíróság egy hónaptól három hónapig terjedő időtartamra eltilthatja bármilyen vagy egy meghatározott típusú gépjármű közúti vezetésétől. A járművezetéstől eltiltást főszabály szerint akkor kell kiszabni, ha a 315c. § (1) bekezdése 1. pontjának a) alpontján, a 315c. § (3) bekezdésén vagy a 316. §‑on alapuló elítélés esetében nem kerül sor a vezetői engedély 69. § szerinti bevonására.

(2)      A járművezetéstől eltiltás az ítélet jogerőre emelkedésével hatályosul. […]”

9.        A Strafprozessordnung (a büntetőeljárásról szóló német törvénykönyv, a továbbiakban: StPO) 44. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„Ha valaki önhibáján kívül akadályozva volt a határidő betartásában, kérelemre mentesíteni kell a határidő elmulasztásának következményei alól. A jogorvoslati határidő elmulasztását önhibán kívülinek kell tekinteni, ha a 35a. § első és második mondata, a 319. § (2) bekezdésének harmadik mondata vagy a 346. § (2) bekezdésének harmadik mondata szerinti tájékoztatásra nem került sor.”

10.      Az StPO 45. §‑a értelmében:

„(1)      Az igazolási kérelmet az akadály megszűnésétől számított egy héten belül kell benyújtani annál a bíróságnál, amelynél a határidőt teljesíteni kellett volna. A határidő betartásához elegendő, ha a kérelmet az arról határozó bíróságnál határidőben benyújtják.

(2)      A kérelmet alátámasztó tényeket a kérelem benyújtásakor vagy a kérelem tárgyában lefolytatott eljárás során kell valószínűsíteni. A kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül az elmulasztott cselekményt pótolni kell. Amennyiben ez megtörtént, a mentesítés kérelem nélkül is biztosítható.”

11.      Az StPO 132. §‑ának (1) bekezdése értelmében:

„(1)      Ha a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható terhelt nem rendelkezik a jelen törvény hatálya alá tartozó területen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, de az elfogatóparancs kibocsátásának feltételei nem állnak fenn, akkor a büntetőeljárás lefolytatásának biztosítása érdekében határozattal elrendelhető, hogy a terhelt

1.      megfelelő biztosítékot helyezzen letétbe a várható pénzbüntetés és az eljárási költségek fedezésére, és

2.      a kézbesítések fogadásával az illetékes bíróság körzetében lakóhellyel rendelkező személyt bízzon meg.

[…]”

12.      Az StPO 407. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A büntetőbíróság előtti eljárásban és az ülnökbíróság hatáskörébe tartozó eljárásban vétségek esetében a bűncselekmény jogkövetkezményei az ügyészség írásbeli kérelmére írásba foglalt büntetővégzésben állapíthatók meg. Az ügyészség ilyen kérelmet terjeszt elő, ha a nyomozás eredménye alapján nem tekinti szükségesnek tárgyalás tartását. A kérelemnek meghatározott jogkövetkezményekre kell irányulnia. A kérelem benyújtása vádemelésnek minősül.

(2)      Büntetővégzésben kizárólag a bűncselekménnyel kapcsolatos alábbi jogkövetkezmények állapíthatók meg önállóan vagy egymás mellett:

1.      pénzbüntetés, próbára bocsátás mellett alkalmazott megrovás, járművezetéstől eltiltás, elkobzás, vagyonelkobzás, megsemmisítés, használhatatlanná tétel, a büntető határozat közzététele, valamint jogi személlyel vagy személyegyesüléssel szemben kiszabott bírság,

2.      a vezetői engedély bevonása, amelynek időtartama nem haladja meg a két évet,

[…]

(3)      A bíróság nem köteles előzetesen meghallgatni a terheltet (a 33. § (3) bekezdése).”

13.      Az StPO 410. §‑a értelmében:

„(1)      A terhelt a büntetővégzéssel szemben annak kézbesítésétől számított két héten belül írásban vagy a hivatali jegyzőkönyvbe mondva tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújthat be a büntetővégzést hozó bíróságnál. […]

(2)      A tárgyalás tartására irányuló kérelem meghatározott kifogásokra korlátozható.

(3)      Amennyiben az előírt határidőn belül nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet a büntetővégzéssel szemben, az jogerős ítéletnek felel meg.”

III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

14.      2017. augusztus 21‑én az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság, Németország) büntetővégzést bocsátott ki a hivatásos gépjárművezetőként dolgozó, lengyelországi állandó lakóhellyel rendelkező terhelttel szemben cserbenhagyás vétsége miatt. Az említett bíróság a végzésben pénzbüntetést szabott ki, és a terheltet három hónapra eltiltotta a járművezetéstől.

15.      A terhelt az ügyészség felhívására az elkövetés napján, 2017. július 11‑én kézbesítési megbízást adott az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) egyik tisztviselőjének. A kézbesítési megbízás formanyomtatványa német nyelvű volt, de a terhelt egy rokona telefonon lefordította azt neki. A formanyomtatvány tartalmazta a kézbesítési megbízottként megnevezett tisztviselő nevét és hivatali elérhetőségét, valamint a tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a törvényes határidők már a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítés napján megkezdődnek. A formanyomtatvány ugyanakkor nem tartalmazott a kézbesítési megbízás jogi és ténybeli következményeire, így különösen a terhelt abbéli kötelezettségére vonatkozó tájékoztatást, hogy érdeklődnie kell a kézbesítési megbízottnál.

16.      A büntetővégzést annak lengyel nyelvű fordításával együtt 2017. augusztus 30‑án kézbesítették a kézbesítési megbízott részére. A kézbesítési megbízott a büntetővégzést postai úton továbbította a terhelt ismert lengyelországi címére. A kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint nem ismert, hogy az irat megérkezett‑e a terhelthez.

17.      Tekintettel arra, hogy nem nyújtottak be tárgyalás tartására irányuló kérelmet, 2017. szeptember 14‑én a büntetővégzés jogerőre emelkedett. A járművezetéstől eltiltás ennélfogva hatályosult.

18.      2017. december 14‑én, amikor a járművezetéstől eltiltás még hatályban volt, a terheltet közúti ellenőrzés alá vonta a rendőrség, amikor tehergépjárművével közúton haladt Kehlben (Németország).

19.      Az alapeljárásban az Amtsgericht Kehlnek (kehli helyi bíróság, Németország), a kérdést előterjesztő bíróságnak, a Staatsanwaltschaft Offenburg (offenburgi ügyészség, Németország) által arra vonatkozóan előterjesztett indítványról kell határoznia, hogy a terhelttel szemben vezetői engedély nélküli járművezetés gondatlan elkövetése miatt büntetővégzést bocsásson ki, és vele szemben 40 napi tétel, egyenként 50 euró összegű pénzbüntetést szabjon ki, valamint további három hónapra tiltsa el a járművezetéstől.

20.      A kérdést előterjesztő bíróság abból indul ki, hogy a terheltnek a 2017. december 14‑i rendőri ellenőrzéskor nem volt tudomása a büntetővégzésről, és ezáltal a járművezetéstől való eltiltásról sem. Erre tekintettel, mivel kétségei vannak a terheltre alkalmazandó nemzeti szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően, a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni az Európai Unió jogát, különösen a 2012/13 irányelvet, valamint az EUMSZ 21., EUMSZ 45., EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a büntetőeljárásban, pusztán azért, mert a terheltnek nem ezen, hanem egy másik tagállamban van a lakóhelye, kötelezővé tegyék, hogy a terhelt kézbesítési megbízottat nevezzen meg a neki szóló büntetővégzés kézbesítése céljából, azzal a következménnyel, hogy a büntetővégzés akkor is jogerőre emelkedik – megteremtve ezáltal a terhelt későbbi magatartása büntethetőségének jogi feltételét (alaki jogerőhatás, »Tatbestandswirkung«) –, ha a terheltnek nem volt ténylegesen tudomása a büntetővégzésről, és a terhelt számára nincs biztosítva ugyanolyan mértékben a büntetővégzésről való tényleges tudomásszerzés, mint amely a büntetővégzés kézbesítésének azon esetében volna biztosítva, ha a terhelt lakóhelye az adott tagállamban lenne?

2)      Arra az esetre, ha az első kérdésre nemleges a válasz: Úgy kell‑e értelmezni az Európai Unió jogát, különösen a 2012/13 irányelvet, valamint az EUMSZ 21., EUMSZ 45., EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikket, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy a büntetőeljárásban, pusztán azért, mert a terheltnek nem ezen, hanem egy másik tagállamban van a lakóhelye, kötelezővé tegyék, hogy a terhelt kézbesítési megbízottat nevezzen meg a neki szóló büntetővégzés kézbesítése céljából, azzal a következménnyel, hogy a büntetővégzés jogerőre emelkedik – megteremtve ezáltal a terhelt későbbi magatartása büntethetőségének jogi feltételét (alaki jogerőhatás, »Tatbestandswirkung«) –, és az adott bűncselekmény miatti büntetőeljárás során a terheltre a büntetővégzésről történő ténylegesen tudomásszerzésről való gondoskodás terén szigorúbb szubjektív kötelezettségek hárulnak, mint amelyek akkor hárulnának rá, ha a terhelt lakóhelye az adott tagállamban lenne, ami lehetővé teszi a terhelt gondatlansága miatti büntetőeljárást?”

21.      Írásbeli észrevételeket a német kormány és az Európai Bizottság nyújtott be. Ezek a felek a 2019. október 16‑i tárgyaláson szóbeli észrevételt is előterjesztettek.

IV.    Elemzés

22.      A jelen indítvány felépítése a következő. Először az alkalmazandó joggal kapcsolatban két előzetes kérdést vizsgálok meg (A. pont). Ezt követően a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekkel foglalkozom (B. pont), majd végül több záró megjegyzést teszek a jelen ügy keretein kívüli tágabb jogszabályi környezettel kapcsolatban (C. pont).

A.      Előzetes megjegyzések

1.      A 2012/13 irányelv és/vagy a Szerződés rendelkezései?

23.      Kérdéseiben a kérdést előterjesztő bíróság egyrészt a 2012/13 irányelvre, másrészt pedig az EUMSZ 21., EUMSZ 45., EUMSZ 49. és EUMSZ 56. cikkre hivatkozik. Ami a 2012/13 irányelvet illeti, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem egyértelműen meghatározza az összeegyeztethetőséggel kapcsolatos esetleges problémákat, a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot,(3) valamint annak a jelen ügyre való alkalmazhatóságával (illetve alkalmazhatatlanságával) kapcsolatos fejtegetéseket. A Szerződés szabad mozgásra vonatkozó rendelkezéseire ellenben kizárólag a kérdések hivatkoznak. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem indokolja meg vagy fejti ki, hogy e rendelkezések hogyan és miért relevánsak a jelen ügyben.

24.      Az alapeljárás tárgyát képező, határokon átnyúló helyzet a terhelttel szembeni esetleges közvetett hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kérdéseket vethet fel arra tekintettel, hogy a bírósági iratok kézbesítésére eltérő szabályok vonatkoznak attól függően, hogy a címzett Németországban vagy külföldön rendelkezik‑e lakóhellyel. Az is elképzelhető, hogy a büntetőeljárás annak okán történő megindítása egy külföldi gépjárművezetővel szemben, hogy a tudomására nem hozott járművezetéstől eltiltást megszegve vezetett, e gépjárművezető szabad mozgásának korlátozását jelentheti.(4)

25.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem azonban nem fogalmaz meg vagy vet fel ilyen jellegű kérdéseket.(5) A kérdést előterjesztő bíróság ehelyett kizárólag a Bíróság Covaci ítéletben és Tranca ítéletben(6) kialakított közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatának irányvonalába illeszkedő, és így a 2012/13 irányelvet érintő ügyként közelítette meg, és a jelen eljárásban érdekelt felek ilyen ügyként vitatták meg az ügyet.

26.      Azzal a helyzettel ellentétben, amelyben a kérdést előterjesztő bíróság meghatározza a ténybeli és jogi problémákat, de nem vonja azokat a megfelelő uniós jogi rendelkezés alá, amit a Bíróság feladata orvosolni a kérdést előterjesztő bíróság által meg nem határozott uniós jogi rendelkezés alkalmazásával,(7) ennek fordítottja véleményem szerint nem lehetséges. A Bíróságnak nem feladata megidézni a kérdést előterjesztő bíróság által meg nem határozott tényeket és lehetséges kérdéseket.

27.      A jelen ügyet ezért úgy közelítem meg, hogy az kizárólag a szóban forgó nemzeti szabályozásnak a 2012/13 irányelv rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségére vonatkozik, és az ennélfogva a Bíróság Covaci ítéletben és Tranca ítéletben kialakított közelmúltbeli ítélkezési gyakorlatának irányvonalába illeszkedik. A jelen indítvány záró szakaszában (C. pont) mindazonáltal visszatérek a jelen ügy által felvetett tágabb kérdésekre.

2.      A 2012/13 irányelv 6. cikke és a jelen ügy sajátosságai

28.      A jelen ügyet két, egymással összefüggő, de formálisan eltérő (büntető)eljárás fennállása különbözteti meg a Covaci ítélet és a Tranca ítélet alapját képező ügyektől. A Covaci ügyben és a Tranca ügyben ugyanazon büntetőeljárásokkal összefüggésben bocsátották ki a büntetővégzéseket, amelyek keretében a 2012/13 irányelv 6. cikkének megsértésére is hivatkoztak.

29.      A jelen ügyben ellenben két külön büntetőeljárásról van szó: az egyik az Amtsgericht Garmisch‑Partenkirchen (garmisch‑partenkircheni helyi bíróság) előtt volt folyamatban cserbenhagyás miatt, a másik pedig a kérdést előterjesztő bíróság, az Amtsgericht Kehl (kehli helyi bíróság) előtt van folyamatban azért, mert a terhelt az első eljárás végén vele szemben kiszabott járművezetéstől eltiltást megszegve vezetett gépjárművet.

30.      E körülmények két problémát vetnek fel.

31.      Először is a 2012/13 irányelv rendelkezései egyértelműen alkalmazandók a kérdést előterjesztő bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő második büntetőeljárásra. Adott esetben azonban némi kétség állhat fenn a már befejeződött korábbi eljárást illetően. Ez utóbbi eljárás ugyanis – legalábbis főszabály szerint – formálisan befejeződött, amikor a büntetővégzés, mivel nem nyújtottak be két héten belül tárgyalás tartására irányuló kérelmet, jogerőre emelkedett.

32.      Ez összefügg a második problémával. A 2012/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése rögzíti a váddal kapcsolatos haladéktalan tájékoztatáshoz való jogot az eljárás tisztességességének megóvása és a védelemhez való jog eredményes gyakorlása érdekében. Mit jelent pontosan „a váddal kapcsolatos tájékoztatás” a folyamatban lévő (második) eljárás tekintetében? Nem tűnik úgy, hogy e második büntetőeljárás keretében probléma állna fenn a váddal kapcsolatos tájékoztatást illetően, mivel nem hivatkoztak arra, hogy a terhelt nem tud arról, hogy mivel vádolják most, és hogy ezért nem tudja gyakorolni védelemhez való jogát. A valódi problémát a büntetővégzés első büntetőeljárásbeli kézbesítése (illetve a kézbesítés minősége) jelenti. Némi nehézséget okozhat azonban e problémát a váddal kapcsolatos tájékoztatásnak a jelenleg folyamatban lévő (második) büntetőeljárásban történt elmulasztásaként értékelni.

33.      A büntetőjogi elítélést tartalmazó korábbi határozat joghatályos kézbesítésének esetleges hiánya egyértelműen némi nehézséggel tekinthető egy másik, későbbi és kapcsolódó büntetőeljárásban történő, váddal kapcsolatos tájékoztatás szempontjából relevánsnak, ennélfogva pedig a 2012/13 irányelv 6. cikkének hatálya alá tartozónak. E cikket alkalmasint a tájékoztatás különböző típusaira, de egyértelműen az egy és ugyanazon büntetőeljárás keretében történő tájékoztatásra való alkalmazásra szánták. Lehetséges lehet ugyanakkor a problémát ilyen módon megközelíteni a következő pontok figyelembevételével.

34.      A 2012/13 irányelv 2. cikke szerint először is „[e]zt az irányelvet attól az időponttól kezdve kell alkalmazni, amikor valamely tagállam illetékes hatóságai az érintett személy tudomására hozzák azt, hogy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják, az eljárás befejezéséig, ami annak a kérdésnek a végleges eldöntését jelenti, hogy a gyanúsított vagy a vádlott elkövette‑e a bűncselekményt, ideértve – adott esetben – a büntetés kiszabását és az esetleges jogorvoslatról való döntést is”.(8)

35.      A tágan értelmezett 2. cikk nem értelmezhető úgy, hogy kizárja az irányelv hatálya alól azokat a helyzeteket, amelyekben adott esetben végleges határozatot hoztak, de az eljárást később újraindítják a nemzeti jog alapján.(9) A 2. cikk önmagában nem értelmezhető úgy, hogy kötelezettséget teremt az eljárás újraindítására. Ha azonban a nemzeti jog biztosítja az eljárás újraindításának lehetőségét, az eljárás újraindítása esetén a helyzet szintén újra a 2012/13 irányelv hatálya alá kerül.

36.      Ezenfelül az irányelv célkitűzéseire(10) és a 2. cikk szövegére tekintettel „az esetleges jogorvoslatról való döntés”(11) kifejezést tágan kell értelmezni. E kifejezés tehát magában foglalhatja a nemzeti jogrendszerben rendkívülinek vagy különlegesnek minősülő jogorvoslati eljárásokat. Hozzátenném még, hogy a „végleges eldöntés” – szigorúan véve – nem végleges, ha azt egy későbbi eljárásban megkérdőjelezik.

37.      Másodszor, mint azt már a Bíróság a Covaci ítéletben(12) megállapította, a büntetővégzés kibocsátásához vezető eljárás egy különleges, egyszerűsített eljárás. Amint az az StPO 407. §‑ából(13) is kitűnik, gyakorlati szempontból valószínű, hogy a gyanúsítottat ténylegesen abban az időpontban tájékoztatják teljeskörűen a vádról, amelyben kézhez veszi a büntetővégzést, amely, ha nem nyújtanak be vele szemben tárgyalás tartására irányuló kérelmet, azonnal jogerős elítéléssé válik.

38.      Ezért, ha a nemzeti jog lehetőséget biztosít a büntetőeljárás újraindítására, és úgy tűnik, az alapeljárásban ez a helyzet, a 2012/13 irányelv újból alkalmazandóvá válik, amint az eljárás újraindul. Még inkább így kell lennie ennek az olyan egyszerűsített büntetőeljárás különleges esetében, amelyben különböző eljárási lépések adott esetben egybeolvadhatnak, azzal a következménnyel, hogy egy nem kifogásolt formális vád lényegében jogerős ítéletté válik.

B.      A (külföldi illetőségű személyek) váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog(a)

39.      A 2012/13 irányelv (14) preambulumbekezdése és 1. cikke szerint ez az irányelv a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak a büntetőeljárás során az őket megillető jogokra és az ellenük szóló vádra vonatkozó tájékoztatáshoz való jogával kapcsolatos szabályokat állapítja meg. A 2012/13 irányelv (40) preambulumbekezdése értelmében ez az irányelv minimumszabályokat vezet be, tehát a tagállamok magasabb szintű védelmet is nyújthatnak a gyanúsítottaknak és a vádlottaknak. A tagállamok ellenben nyilvánvalóan nem térhetnek el e minimumszabályoktól,(14) amelyeknek meg kell felelniük legalább az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált jogoknak.(15)

40.      A 2012/13 irányelv egy eredményorientált aktus: a gyanúsítottaknak vagy vádlottaknak biztosítandó számos jogot vezet be. A tagállamok mindazonáltal széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azt illetően, hogy milyen módon biztosítják nemzeti jogrendszereikben e jogok érvényesülését. Az eljárási autonómia elvének megfelelően a tagállamok feladata tehát e célból részletes szabályokat elfogadni, tiszteletben tartva egyidejűleg az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés követelményét.

1.      A Covaci ítélet és a Tranca ítélet

41.      Ezek az általános megfontolások a 2012/13 irányelv 6. cikkének a Bíróság által a Covaci ítéletben és a Tranca ítéletben különböző elsőfokú német bíróságok által előterjesztett négy előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyomán már megvizsgált konkrét rendelkezéseit illetően is érvényesek. Az említett ítéletekben a Bíróság megjegyezte, hogy a 2012/13 irányelv nem írja elő azon részletszabályokat, amelyeket követve a váddal kapcsolatos tájékoztatást a gyanúsítottnak vagy a vádlottnak meg kell adni.(16) Ezért a tagállam feladata a tárgykör szabályozása, feltéve azonban, hogy teljesül két feltétel. Egyrészt e részletszabályok nem foszthatják meg a 6. cikket annak tényleges érvényesülésétől, megsértve ezáltal a 2012/13 irányelv célkitűzéseit.(17) Másrészt a részletszabályok nem részesíthetik hátrányos megkülönböztetésben a külföldi lakóhellyel rendelkező gyanúsítottakat vagy vádlottakat.(18)

42.      Ezen elveket alkalmazva a Bíróság először is elfogadta, hogy valamely tagállam főszabály szerint eltérően is szabályozhatja a bírósági iratoknak a területén lakóhellyel rendelkező személyek és a külföldi lakóhellyel rendelkező személyek részére történő kézbesítését. A Bíróság ezért nem kifogásolta valamely tagállam szóban forgóhoz hasonló szabályozását, amely a büntetőeljárás során arra kötelezi az ebben a tagállamban lakóhellyel nem rendelkező terheltet, hogy kézbesítési megbízottat jelöljön ki a bírósági határozatok kézbesítése érdekében.(19) A Bíróság azt is elfogadta, hogy ilyen helyzetekben a bírósági határozat kifogásolására nyitva álló határidő akkor is megkezdődhet, amikor a határozatot kézbesítették a kézbesítési megbízottnak, nem pedig csak akkor, amikor a terhelt ténylegesen tudomást szerez arról.(20)

43.      Másodszor, a Bíróság hozzátette, hogy az ilyen eltérő bánásmód nem korlátozhatja a gyanúsított vagy vádlott védelemhez való jogának eredményes gyakorlását, és nem helyezheti a gyanúsítottat vagy vádlottat olyan helyzetbe, amelyben az nem rendelkezik ténylegesen a szóban forgó bírósági határozattal szembeni kifogás benyújtására vonatkozó teljes határidővel.(21) A szóban forgó nemzeti szabályozást illetően a Bíróság megjegyezte, hogy bár e szabályozás azt írja elő, hogy a tárgyalás tartására irányuló kérelemnek a büntetővégzéssel szembeni benyújtására nyitva álló határidő számítása a végzésnek a kézbesítési megbízott számára történő kézbesítésekor kezdődik, a szabályozás azt is lehetővé teszi e személy számára, hogy a határidő jogkövetkezményei alóli mentesítését kérje, amikor tudomást szerez a végzésről. E mechanizmus lehetővé teszi a terhelt számára, hogy a tárgyalás tartására irányuló kérelem végzéssel szembeni benyújtására vonatkozó teljes kéthetes határidővel rendelkezzen. A Bíróság ennek megfelelően megállapította, hogy a kérdést előterjesztő bíróságok feladata a nemzeti jog, különösen pedig a határidő elmulasztásának jogkövetkezményei alól mentesítő eljárás, valamint azon feltételek értelmezése, amelyeknek alá van rendelve az ezen eljárásnak a 2012/13 irányelv 6. cikkében foglalt követelményekkel összhangban történő lefolytatása.(22)

2.      Összhangban  álló  értelmezés  és a jelen ügyben előálló eredmény

44.      A jelen eljárásban felvetett kérdésnek az a lényege, hogy a fent vázolt elvek a jelen ügyben is alkalmazandók‑e. Más szóval, a kérdés az, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetben a 2012/13 irányelvvel összhangban álló értelmezése esetén biztosítja‑e a szóban forgó nemzeti szabályozás az olyan személyek váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogának megfelelő védelmét, akik nem a nyomozás és a büntetőeljárás lefolytatásának helye szerinti tagállamban rendelkeznek lakóhellyel.

45.      A német kormány azzal érvel, hogy – akárcsak a Covaci ügyben és a Tranca ügyben – a szóban forgó nemzeti szabályozást az uniós joggal összeegyeztethetőnek kell tekinteni, mert az olyan módon értelmezhető, amely biztosítja az összhangot a 2012/13 irányelv 6. cikkével. A német kormány rámutat arra, hogy a (kézbesítési megbízottnak történő kézbesítést követően a tárgyalás tartására irányuló kérelem benyújtására nyitva álló határidő lejártakor) jogerőre emelkedő tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzés végrehajthatóvá, de nem feltétlenül véglegessé válik. Ha ugyanis valaki önhibáján kívül akadályozva volt egy eljárási határidő betartásában, kérelemre vagy hivatalból mentesíthető a határidő elmulasztásának következményei alól. Ezen elv az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló helyzetben is alkalmazandó.

46.      A német kormány elismeri, hogy a terheltnek főszabály szerint csupán egy hét áll rendelkezésére a határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítés kérelmezésére. A német kormány azonban hozzáteszi, hogy általánosan elfogadott, hogy az ilyen határidő rugalmasan értelmezhető, ami azt jelenti, hogy az ahhoz a (hosszabb) határidőhöz igazítható, amelyet nem tudtak betartani. A német kormány emellett hangsúlyozza, hogy a félnek gyakran nem is kell ilyen kérelmet benyújtania, mivel a bíróság, amely tudomást szerez az akadályról, amely miatt a terhelt nem tudta betartani a határidőt, jellemzően hivatalból mentesíti a terheltet a határidő elmulasztásának következményei alól.

47.      Ezenkívül, ha valaki olyan helyzetbe kerül, mint az alapeljárás terheltje, az a német kormány állítása szerint nem vádolható meg bűncselekmény elkövetésével olyan járművezetéstől eltiltás alapján, amelyről nem tudott. A német kormány rámutat arra, hogy főszabály szerint akkor tekinthető valaki „gondatlannak”, ha magatartásával megsértette a gondossági kötelezettséget. Ez csak akkor van így, ha a tények, amelyeket valakinek a terhére rónak, e személy számára előre láthatók és elkerülhetők voltak. Az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló esetben mindazonáltal a gondossági kötelezettség jellegét és terjedelmét a 2012/13 irányelv fényében kell vizsgálni. Ennélfogva, amennyiben a gépjárművezető nem volt köteles tájékoztatást kérni a kézbesítési megbízottól a folyamatban lévő eljárásról, nem állhat fenn gondatlanság, és következésképpen nem lehet szó a gondossági kötelezettség gépjárművezető általi megsértéséről.

48.      A német kormány végezetül kifejti, hogy az StPO 456c. §‑ának (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 47. §‑ának (2) bekezdése alapján az alapeljárás gépjárművezetőjéhez hasonló személy a járművezetéstől eltiltás felfüggesztésére irányuló kérelmet terjeszthet elő, amint ezen eltiltásról tudomást szerez, ha ezen eltiltás számára – hivatásos gépjárművezetőként – a foglalkozásának gyakorlásától való eltiltással egyenértékű.

49.      A kérdést előterjesztő bíróság által feltett két kérdésre adandó konkrét válaszokat illetően tehát a német kormány lényegében azzal érvel, hogy a nemzeti jog szerint i. a gépjárművezető valamennyi eljárási joga teljes mértékben helyre fog állni, amint kézbesítik részére az első eljárásban kibocsátott büntetővégzést, és ii. a gépjárművezetőt semmilyen büntetőjogi felelősség nem terheli azon járművezetéstől eltiltás megszegése miatt, amelyről nem tudott, tehát nem vonható felelősségre a második büntetőeljárásban.

50.      A kérdést előterjesztő bíróság egyes megállapításai kétségeket ébresztenek a nemzeti jog ilyen értelmezését illetően. A kérdést előterjesztő bíróság a bírósági határozatok kézbesítésére vonatkozó több nemzeti jogi rendelkezésre is hivatkozik, amelyek az alapeljárásban szereplőhöz hasonló helyzetre alkalmazva a gyakorlatban problematikusaknak és adott esetben az uniós joggal összeegyeztethetetleneknek bizonyulnak.

51.      Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, rendkívül pontos és szigorú szabályok vonatkoznak a bírósági határozatok Németországban lakóhellyel rendelkező személyek részére történő kézbesítésére.(23) E szabályozás szigorú követelményeire tekintettel, amely követelmények teljesülését a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, gyakorlatilag biztos, hogy még a legcsekélyebb kétség esetén is érvénytelennek tekintik a kézbesítést. Ez még inkább így van a büntetővégzés esetében, amely tárgyalás tartására irányuló kérelem hiányában büntetőjogi elítélést tartalmazó jogerős határozatnak felel meg.

52.      Ezzel szemben, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság szintén megjegyzi, a bírósági határozatok Németországon kívüli lakóhellyel rendelkező személyek részére kézbesítési megbízott útján történő kézbesítésére vonatkozó szabályok viszonylag lazák, és jelentős bizonytalanságot okozhatnak. A terheltnek nincs ráhatása arra, hogy sor kerül‑e továbbításra, és ha igen, mikor, hova és hogyan történik a továbbítás. A kézbesítési megbízott nem köteles arra, hogy a büntetővégzést oly módon (például ajánlott levél formájában) továbbítsa, amely lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a végzés ténylegesen eljutott‑e a címzetthez. E körülmények között sokkal valószínűbb, hogy a terhelt csak jóval a bírósági határozat jogerőre emelkedése után vagy egyáltalán nem szerez arról tudomást.

53.      Írásbeli és szóbeli észrevételeiben a német kormány feltűnően eltérően értelmezi a szóban forgó nemzeti szabályozást. Véleménye szerint különösen az e szabályozásnak a 2012/13 irányelv rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét illetően a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kétségek eloszlathatók összhangban álló értelmezés útján.

54.      A Bíróságnak nem feladata, hogy döntsön a nemzeti jog helyes értelmezésére vonatkozó eltérő álláspontok között. Mindazonáltal, még ha a kérdést előterjesztő bíróság és a német kormány nyilvánvalóan nem ért is egyet a nemzeti jog számos rendelkezésének helyes értelmezését illetően, megjegyzem, hogy a jelen konkrét ügy helyes eldöntését illetően lényegében egyetértenek: védelemben kell részesíteni a gépjárművezetőt a 2012/13 irányelv 6. cikke alapján megillető jogokat. Ez azt jelenti, hogy egyrészt teljes mértékben helyre kell állítani az első büntetőeljárásban a gépjárművezető eljárási jogait, miután megfelelően kézbesítették részére a büntetővégzést. A gépjárművezető másrészt nem vonható büntetőjogi felelősségre a második büntetőeljárásban a korábban kiszabott járművezetéstől eltiltás megszegésével történő járművezetés miatt. A gépjárművezető nem tekinthető ugyanis gondatlannak azon körülmény miatt, hogy nem próbált meg kapcsolatba lépni a kézbesítési megbízottal a folyamatban lévő büntetőeljárásról való tájékozódás érdekében.

55.      Mivel tehát végeredményben egyetértés áll fenn az ügy olyan eldöntését illetően, amely nagymértékben összeegyeztethető lenne a Covaci ítéletben és a Tranca ítéletben a Bíróság által a közelmúltban követett irányvonallal is, a jelen ügyet akár le is lehet zárni e ponton. Ezért néhány pontosító jellegű fenntartás kivételével úgy vélem, hogy a jelen ügy nem indokolja a Covaci és Tranca ítélkezési gyakorlat alapvetéseinek módosítását, továbbfejlesztését vagy árnyalását.(24) Ezt azonban természetesen nem úgy kell érteni, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás nem vethet fel az uniós joggal való összeegyeztethetőséggel kapcsolatos kérdéseket más körülmények között, amint azt a záró szakaszban (C. pont) alább kifejtem.

3.      A fenntartások

56.      Már a Bíróság által a Covaci ügyben és a Tranca ügyben adott válaszok egy része is „igen, de” jellegű volt.(25) A jelen ügyben szereplő helyzet tovább növeli e „de”‑k számát, és a végletekig feszíti az említett ügyekben kialakított konstrukció egészének határait.

57.      A 2012/13 irányelv 6. cikke nem fosztható meg annak tényleges érvényesülésétől. E cikk érvényesítésének módja ezenkívül nem járhat a más uniós tagállamokban lakóhellyel rendelkező gyanúsítottak és vádlottak hátrányos megkülönböztetésével. A váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog vélhetően azon legalapvetőbb jogok egyike, amelyekkel egy személynek rendelkeznie kell, ha bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják vagy vádolják.(26) Egyértelmű, hogy egy személy nem tudja megfelelően gyakorolni védelemhez való jogát, ha nem tájékoztatják az ellen szóló vádról. Ebben az értelemben a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jog mind időbeli, mind logikai szempontból a legelső jog, amelyet biztosítani kell egy bűnügyi nyomozás vagy büntetőeljárás alá vont személy számára.

58.      Ezért alapvető fontosságú, hogy azt a gyanúsítottat vagy vádlottat, akinek a váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogát megsértették, mentesítsék a határidő elmulasztásának következményei alól. Az uniós jog szempontjából kis jelentőséggel bír, hogy erre miként kerül sor rendszertani szempontból,(27) amíg ez azonnal és eredményesen történik meg.

59.      A határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítésnek először is magában kell foglalnia, hogy a büntetővégzést (újból) kézbesítik a terheltnek, hogy eljárási szempontból ugyanolyan helyzetbe kerüljön, mint amilyenben akkor lett volna, ha az első kézbesítésre is megfelelően került volna sor. A jelen ügyben a gépjárművezetőnek kéthetes határidővel kell rendelkeznie arra, hogy tárgyalás tartására irányuló kérelmet nyújtson be a büntetővégzéssel szemben e végzés hatályosulása előtt.

60.      Másodszor, a büntetővégzés nem hajható végre, ha és amíg azt nem kézbesítették megfelelően, és a végzésnek való megfelelés hiányából eredő minden joghátrányt meg kell szüntetni. Ennek szükségszerűen magában kell foglalnia annak lehetőségét, hogy a terhelt javára azonnal felfüggesszék a büntetővégzésben kiszabott intézkedéseket, ha a mentesítő eljárásnak nincs halasztó hatálya.(28) Ez a jelen ügyben kiemelkedő jelentőséggel bír: a büntetőeljárás alá vont személy hivatásos gépjárművezető, és vezetői engedélyének a határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítést megelőző további indokolatlan felfüggesztése jelentős kárt okozhat számára.

61.      A büntetővégzés hatásainak megszüntetése azt is magában foglalja, hogy a terhelt nem vonható büntetőeljárás alá a végzésben kiszabott intézkedéseknek való (szándékos vagy gondatlan) meg nem felelés miatt. Ami a jelen ügyet illeti, a gépjárművezető nem tekinthető felelősnek gondatlanságból elkövetett engedély nélküli járművezetés miatt. Nem bír jelentőséggel az a körülmény, hogy a gépjárművezető nem kért tájékoztatást a kézbesítési megbízottól a folyamatban lévő eljárásról. A 2012/13 irányelv 6. cikkéből egyértelműen kitűnik, hogy a tagállami hatóságok feladata a gyanúsított vagy vádlott vádról való tájékoztatása. Ezen irányelv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy e kötelezettség részben – közvetlenül vagy közvetve – magára a gyanúsítottra vagy vádlottra hárul.

62.      Ezenfelül, miután megállapítást nyert, hogy a gépjárművezető egyáltalán nem volt köteles az első eljárás eredményéről tájékozódni, a második eljárásban nem állapítható meg a büntetőjogi felelősség a vezetői engedély nélküli járművezetés állítólagos bűncselekménye szubjektív elemeinek hiánya miatt. A gépjárművezető nem járt el vétkesen (szándékosan vagy gondatlanságból). Elvégre a józan ész is azt diktálja, hogy ha a gépjárművezetőt nem tájékoztatták a vele szemben kiszabott járművezetéstől való eltiltásról, nem vonható később büntetőeljárás alá ezen eltiltás megszegése miatt.

63.      A terhelt nem vonható tehát büntetőjogi felelősségre a második eljárásban, függetlenül attól, hogy a határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítését követően benyújt‑e, vagy sem, tárgyalás tartására irányuló kérelmet az első eljárásban kibocsátott büntetővégzéssel szemben. Amint ugyanis arra a kérdést előterjesztő bíróság helyesen rámutat, az ettől eltérő következtetés paradox helyzetet eredményezne: még ha a terhelt el is ismerné az első büntetőeljárásban ellene felhozott vádakat, és el is fogadná a büntetővégzésből eredő jogkövetkezményeket, kénytelen lenne tárgyalás tartására irányuló kérelmet benyújtani e végzéssel szemben, csak hogy elejét vegye a második büntetőeljárásnak. Ez olyan további adminisztratív terheket és többletköltséget róna a terheltre, amelyeket az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező személynek nem kell viselnie.

64.      A fentiekre figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következő választ adja az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre: a 2012/13 irányelv 6. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a nem az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező személlyel szemben hozott büntetővégzés akkor is jogerőre emelkedik a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítést követően, ha a végzést nem hozták a terhelt tudomására, feltéve hogy i. a terhelt részére megfelelően kézbesítik a végzést, miután arról tudomást szerez, és teljes mértékben mentesítik a határidő elmulasztásának következményei alól, valamint ii. a terhelt nem vonható büntetőjogi felelősségre a végzésben kiszabott intézkedéseknek való meg nem felelés miatt azon körülmény alapján, hogy nem próbált meg a kézbesítési megbízottól tudomást szerezni a korábbi eljárás eredményéről.

C.      Záró megjegyzések (a korlátlan értelmezésről és a jövőbeli ügyekről)

65.      Nem ez az első eset, hogy egy német bíróság annak vizsgálatára kérte a Bíróságot, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás összeegyeztethető‑e a 2012/13 irányelv rendelkezéseivel. Kevesebb mint öt év alatt ugyanis nem kevesebb mint négy előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésére került sor e témakörben, amelyek a Bíróság Covaci ítéletéhez és Tranca ítéletéhez vezettek.

66.      A Bíróság által az említett ítéletekben kidolgozott elvek természetesen a későbbi ügyekben is alkalmazandók. A nemzeti jog nem tekinthető összeegyeztethetetlennek az uniós joggal, amíg az előbbi az utóbbival összhangban értelmezhető az uniós jogalkotó által kitűzött cél elérése érdekében. Emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján a tagállami hatóságok (a bíróságokat is ideértve) kötelesek a nemzeti jogot úgy értelmezni, hogy az irányelv eredményének eléréséhez az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének megfelelően a lehető legteljesebb mértékig figyelembe veszik a szóban forgó irányelv szövegét és célját.(29)

67.      Minde mellett és a jogi álláspontok közötti nemzeti szintű, észszerűen szóba jöhető eltérésekkel kapcsolatos összes engedménnyel együtt is el kell ismernem, hogy megértem és osztom a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kétségek némelyikét.

68.      Először is úgy tűnik, hogy a német kormány érvei annak észszerű határáig, ha nem azon is túl, feszíti az összhangban álló értelmezés elvét. Előzetes döntéshozatalra utaló végzésében a kérdést előterjesztő bíróság a nemzeti jogban meghatározott egyértelmű és pontos törvényes határidőkre hivatkozik. A német kormánynak erre az a válasza, hogy e rendelkezések „újraértelmezhetők” az uniós joggal való összhang megteremtése érdekében. Hogy csak egy példát vegyünk: megkerülheti‑e a nemzeti bíróság összhangban álló értelmezés útján azt az StPO 45. §‑ának (1) bekezdésében megfogalmazott egyértelmű követelményt, hogy a határidő elmulasztásának következményei alóli mentesítést az azon akadály megszűnésétől számított egy héten belül kell kérni, amely miatt a határidőt elmulasztották, és ehelyett értelmezheti‑e két hétként e határidőt?

69.      Csak emlékeztetni lehet arra, hogy az összhangban álló értelmezés elve nem szolgálhat a nemzeti jog contra legem értelmezésének alapjául.(30) E korlátot természetesen valószínűleg eltérően értelmezik az egyes jogrendszerekben. Talán indokolatlanul pozitivista és textualista véleményem szerint azonban az egy hét két hétként való értelmezése – akárcsak bármely más pontos határidő esetében – nehezen tekinthető értelmezési kérdésnek. Egyből válhat‑e kettő összhangban álló értelmezés útján? Az e kérdéssel kapcsolatos bizonytalanságomat tovább erősíti, hogy az e kérdéssel kapcsolatos bírósági precedens fennállására vonatkozóan a tárgyaláson feltett kérdésre a német kormány az érvét alátámasztó egyetlen szakirodalmi műre hivatkozott azt sugallva, hogy minden német bíró olvassa e művet (és vélhetően egyetért azzal).

70.      Másodszor, felmerül bennem a kérdés, hogy az a körülmény, hogy a 2012/13 irányelv 6. cikkével csak számos nemzeti jogi rendelkezés uniós jogra tekintettel – némely esetben meglehetősen logikátlan módon – történő értelmezése útján biztosítható az összhang, nem feltételezi‑e azt, hogy a nemzeti bíróságok és bűnüldöző hatóságok rendkívül magas szinten ismerik az uniós jogot (és hogy adott esetben jogi kreativitásuk is magas szintű). Ha ez valóban így van, ami az uniós jog és ítélkezési gyakorlat megfelelő ismeretét illetően csak üdvözlendő és csodálható lehet, egy másik kérdés is felmerül, mégpedig a nem csupán az említett szereplők, hanem különösen az esetlegesen érintett uniós polgárok szempontjából is fennálló kiszámíthatóság és jogbiztonság kérdése. Hogy egy nyilvánvaló példával éljek: ha maguknak a német bíróságoknak is kétségeik vannak az alkalmazandó eljárási szabályok helyes értelmezését illetően, amint azt legalábbis a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem mutatja, hogyan várható el egy lengyel gépjárművezetőtől, hogy átlássa jogi helyzetét, és képes legyen eljárni (rövid határidőn belül) jogai védelme érdekében? Ne feledjük, hogy a szóban forgó nemzeti eljárások büntetőjogi jellegűek.(31)

71.      Harmadszor, a Covaci ügy és a Tranca ügy tárgyát olyan helyzetek képezték, amelyekben a 2012/13 irányelv 6. cikkének esetleges megsértésére ugyanazon eljárásban került sor, amelyben a szóban forgó büntetővégzést is meghozták. Úgy tűnik azonban, hogy – mint azt a jelen ügy is mutatja – a Bíróság által e két ügyben tett megállapítások kevésbé egyértelműen vonatkoztathatók olyan helyzetekre, amelyekben a 2012/13 irányelv 6. cikkének egy adott eljárásban történő esetleges megsértése más, későbbi nemzeti eljárásokra van hatással.

72.      A terhelt váddal kapcsolatos tájékoztatáshoz való jogának büntetőeljárásban való megsértése – amint azt a német kormány állítja – a kapcsolódó büntetőeljárások megszűnésével járhat. Felmerül azonban bennem a kérdés, hogy más lehet‑e a helyzet akkor, ha például a kapcsolódó későbbi eljárás közigazgatási intézkedések elfogadására irányult. Mi a helyzet az (első) büntetővégzés jogerős jellegén alapuló esetleges polgári jogi kártérítési keresetekkel? Mi a helyzet végül a magánszférában jelentkező közvetett áttételes hatásokkal?(32) Léteznek‑e a nemzeti szabályozásban olyan további mechanizmusok, amelyek szintén megfelelően meg tudnák védeni a gyanúsítottat vagy vádlottat a 2012/13 irányelv 6. cikkének megsértésével lefolytatott büntetőeljárás hátrányos következményeitől közigazgatási és polgári szinten? Ha nincsenek ilyen mechanizmusok, az egyenértékűség problémája merülhet fel ilyen helyzetekben.

73.      E kérdéssel visszaérkezünk ugyanoda, ahonnan indultunk: az egyenértékűség kérdéséhez és a büntetőügyekben keletkezett iratok kézbesítésének minőségéhez. E kérdés a lehető legjobban leegyszerűsítve a következőképpen fogalmazható meg: (továbbra is) igazolható‑e a nem Németországban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok főszabály szerint menekültként és hajléktalanként való kezelése(33), és e személyek tekintetében olyan jogi fikció felállítása, amely alapján az állami hatóságok saját alkalmazottaiknak kézbesítik az iratokat, akiket látszólag csak rendkívül „enyhe” kötelezettség terhel az ilyen iratok továbbítását illetően? Azt jelenti‑e ez gyakorlati szempontból és a büntetővégzés némileg sajátos esetében, hogy míg a Németország területén lakóhellyel rendelkező személyek magas szintű jogi védelmet élveznek, addig más uniós polgárok látszólag szinte semmilyet?

74.      Ezért felmerülhet a kérdés, hogy meddig marad még igazolható uniós és nemzeti szinten is a büntetőjogi jellegű bírósági határozatok kézbesítésével kapcsolatos jelenlegi kettős megközelítés.

75.      Uniós szinten jelentős előrelépés történik a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség létrehozásában és konkrétabban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén. Amint azt az EUMSZ 82. cikk (1) bekezdése megállapítja, e politika a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul, és magában foglalja a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítését számos vonatkozó területen. A 2012/13 irányelv az EUMSZ 82. cikk (2) bekezdése alapján az úgynevezett Stockholmi Program keretében elfogadott eszközök egyike.(34) E területen több új jogi eszközre irányuló javaslatot is vizsgál jelenleg az uniós jogalkotó a kölcsönös bizalom elvének további erősítése és a tagállami hatóságok közötti közigazgatási és igazságügyi együttműködés fokozása céljából.

76.      A kézbesítési piacok – a postai szolgáltatások piacait is ideértve – ugyanakkor egyre integráltabbá válnak. Ezzel összefüggésben talán nem szükséges hosszasan foglalkozni a postai szolgáltatások Európai Unióban történő nyújtására vonatkozó szabályokkal.(35) Elegendő rámutatni többek között arra, hogy a társaságoknak, amelyeket egyetemes szolgáltatási kötelezettségek terhelnek, a meghatározott minőségű – nemzeti vagy határokon átnyúló – szolgáltatások minimális körének garantálását célzó uniós jogból eredő számos kötelezettségnek meg kell felelniük.(36) Beszédesnek tartom, hogy amikor a tárgyaláson arra kérték, hogy magyarázza meg a büntetőügyekben keletkezett bírósági iratok külföldi kézbesítésének eltérő (és összetett) rendszere mögött meghúzódó okokat, és hogy miért nem lehet egy másik tagállamba ajánlott levelet küldeni, a német kormány egyszerűen csak azt válaszolta, hogy a rendszert régen alakították ki.

77.      E fejleményekre tekintettel valószínű, hogy a jövőben újból az egyenértékűséggel és arányossággal kapcsolatos problémák merülnek majd fel. Gyanítom, hogy fokozatosan egyre nehezebb lesz azzal érvelni, hogy egy ajánlott levél határokon átnyúló megküldése általában lassabb, és/vagy nagyobb bizonytalansággal jár, mint ha a levelet ugyanazon tagállamon belül egy másik helyre küldenék meg. Mindenesetre, még ha ez így is maradna, jogosan merülhet fel a kérdés, hogy az e két helyzet közötti különbség olyan nagy‑e, amely indokolttá tesz egy, a szóban forgó nemzeti szabályozás által létrehozotthoz hasonló rendszert. Megismétlem, hogy a szóban forgó nemzeti szabályozás minden esetben és automatikusan menekültként vagy ismert lakóhellyel nem rendelkező személyként kezel minden olyan uniós polgárt, aki nem Németországban rendelkezik lakóhellyel. Természetesen elképzelhető egy kevésbé drasztikus (vagy inkább arányosabb) rendszer a külföldi lakóhellyel rendelkező személyek tekintetében.

78.      Ezenkívül még nehezebb igazolni az uniós jog szerinti jogi védelem ilyen szintjét az iratok határokon átnyúló kézbesítésének egyéb rendszereit is figyelembe véve. A tagállamoknak például az 1393/2007/EK rendelet(37) rendelkezései szerint különösen szigorúaknak kell lenniük a polgári és kereskedelmi jellegű bírósági iratok külföldi kézbesítésében. Ebben a Bíróság által értelmezett rendszerben a bírósági iratok kézbesítésében elkövetett legkisebb hibák is – például a megfelelő nyelvű melléklet‑formanyomtatvány elhagyása – messzemenő következményekkel járhatnak az eljárásra nézve.(38)

79.      Természetesen igaz, hogy míg a polgári és kereskedelmi bírósági iratok kézbesítése harmonizált, addig a büntetőbírósági iratok kézbesítése nagyrészt nem. Formálisan bármennyire helyes is ez az érv, kiemeli azt a rendszertani furcsaságot, hogy a polgári bírósági iratok kézbesítése rendkívül magas szintű védelmet élvez, a büntetőjogi jellegű iratok kézbesítése viszont szinte semmilyet.

80.      Végezetül az érintett tagállam szempontjából az a kérdés is felmerülhet, hogy a Covaci ítéletben és a Tranca ítéletben kialakított és a jelen ügyben alkalmasint részletesebben kidolgozott és megerősített megoldás milyen mértékben szolgálja bármely tagállam érdekét és határozatainak végrehajthatóságát. Kívánatos‑e a tagállam szempontjából, i. hogy a más uniós tagállamokban lakóhellyel rendelkező személyeknek kézbesített büntetőjogi jellegű bírósági határozatai esetében annak kockázata álljon fenn, hogy azok örök időkre jogi hintába kerülnek, ii. hogy nem végrehajthatók, vagy az eljárás bármikor újraindítható, ha címzettjeik tudomást szereznek róluk, és kifogásolják őket, iii. hogy az e határozatok alapján tett későbbi büntetőjogi, közigazgatási vagy polgári jellegű jogi lépések megtámadhatók vagy akár érvénytelenek lehetnek, vagy iv. hogy azokat valószínűleg nem ismerik el és hajtják végre más tagállamokban, mert e végrehajtó tagállamok hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságai kérdéseket vethetnek fel az érintett személy távollétében és valójában tudomása nélkül meghozott büntetőjogi határozatokat illetően, mivel az érintett személy ezért nem tudta gyakorolni védelemhez való jogát?(39) Az ilyen strukturális problémákra tekintettel alkalmasint egyetlen tagállamnak sem áll kifejezett érdekében, hogy – akár önállóan – kezelje a probléma valódi gyökerét, mégpedig az iratkézbesítés kétes minőségét, ahelyett, hogy további foltozgatással kezelné a következő egyedi ügy sajátos körülményeit?

81.      Összefoglalva, nem valószínű, hogy a Bíróság egykönnyen felülvizsgálja ítélkezési gyakorlatát (és nem is kell így tennie), különösen olyan kérdésekben, amelyekről csak nemrég döntött. Úgy vélem azonban, hogy a Bíróság nem mehet a jelen ügynél messzebb annak megállapításában, hogy a Németországtól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok jogi védelme szempontjából egyértelműen problémákat felvető nemzeti szabályozás összeegyeztethető az uniós joggal. Ha ilyen jellegű újabb ügyek kerülnek a Bíróság elé, hitelt érdemlően megerősítve a már azonosított problémákat és további hiányosságokra mutatva rá az eljárás egészében, a Bíróság köteles lehet újragondolni az ítélkezési gyakorlat egészét, azon alapfeltételezését is ideértve, hogy a két kézbesítési rendszer között a jogi védelem szempontjából fennálló jelentős különbség ellenére azok valamilyen módon „különállónak, de egyenlőnek” tekinthetők.(40) A későbbi ügyekben előterjesztett jogi és ténybeli bizonyítékok adott esetben megmutathatják, hogy ezen alapfeltételezések alkalmasint helytelenek voltak. Egy dolog egyértelmű: a (jogi) fikció útján történő kézbesítés nem teheti az uniós polgárok jogainak jogi védelmét is fikcióvá.

V.      Végkövetkeztetés

82.      Azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Amtsgericht Kehl (kehli helyi bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

–        A büntetőeljárás során a tájékoztatáshoz való jogról szóló, 2012. május 22‑i 2012/13/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 6. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a nem az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező személlyel szemben büntetővégzés akkor is jogerőre emelkedik a kézbesítési megbízott részére történő kézbesítést követően, ha a végzést nem hozták a terhelt tudomására, feltéve hogy i. a terhelt részére megfelelően kézbesítik a végzést, miután arról tudomást szerez, és teljes mértékben mentesítik a határidő elmulasztásának következményei alól, valamint ii. a terhelt nem vonható büntetőjogi felelősségre a végzésben kiszabott intézkedéseknek való meg nem felelés miatt azon körülmény alapján, hogy nem próbált meg a kézbesítési megbízottól tudomást szerezni a korábbi eljárás eredményéről.


1      Eredeti nyelv: angol.


2      HL 2012. L 142., 1. o.; helyesbítés: HL 2019. L 39., 28. o.


3      2015. október 15‑i Covaci ítélet (C‑216/14, EU:C:2015:686; a továbbiakban: Covaci ítélet); 2017. március 22‑i Tranca és társai ítélet (C‑124/16, C‑188/16 és C‑213/16, EU:C:2017:228; a továbbiakban: Tranca ítélet).


4      Azzal a következménnyel, hogy az elsődleges jog konkrétabb másodlagos jogi rendelkezések ellenére is alkalmazandó és releváns marad. Lásd a közelmúltból a vezetői engedélyekkel, valamint a Szerződés szabad mozgásra és a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó rendelkezései és a vezetői engedélyekről szóló, 2006. december 20‑i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 403., 18. o.) közötti kölcsönhatással összefüggésben: 2017. október 26‑i I ítélet (C‑195/16, EU:C:2017:815).


5      Kezdve a terhelt szakmai jogállásának ténybeli kérdésével és annak ebből következő pontosításával, hogy a Szerződés mely rendelkezései lennének a terheltre ténylegesen alkalmazandóak (a munkavállalókra, a letelepedésre vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozóak).


6      Lásd a fenti 3. lábjegyzetet.


7      Az (uniós) jog ismerője az (Európai Unió) Bírósága elvének alkalmazásával – lásd ebben az értelemben például: 2013. szeptember 19‑i Betriu Montull ítélet (C‑5/12, EU:C:2013:571, 40. és 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


8      Kiemelés tőlem.


9      A jelen ügyben az StPO 44. §‑a alapján.


10      Lásd különösen a 2012/13 irányelv (3), (8) és (41) preambulumbekezdését.


11      Kiemelés tőlem.


12      Covaci ítélet, 20. pont.


13      Szövege a jelen indítvány fenti 12. pontjában szerepel.


14      Lásd ebben az értelemben: Bot főtanácsnok Covaci ügyre vonatkozó indítványa (C‑216/14, EU:C:2015:305, 32. pont).


15      Lásd a 2012/13 irányelv (41) preambulumbekezdését és általánosságban az Európai Unió Alapjogi Chartája 52. cikkének (3) bekezdését.


16      Lásd ebben az értelemben: Covaci ítélet, 62. pont; Tranca ítélet, 37. pont.


17      Lásd ebben az értelemben: Covaci ítélet, 63. pont; Tranca ítélet, 38. pont.


18      Lásd ebben az értelemben: Covaci ítélet, 65. pont; Tranca ítélet, 40. pont.


19      Lásd ebben az értelemben: Covaci ítélet, 68. pont.


20      Lásd ebben az értelemben: Tranca ítélet, 41. és 42. pont.


21      Lásd ebben az értelemben: Covaci ítélet, 67. pont; Tranca ítélet, 45. és 46. pont.


22      Lásd ebben az értelemben: Tranca ítélet, 48. és 49. pont.


23      A kérdést előterjesztő bíróság különösen a Zivilprozessordnung (német polgári perrendtartás) 176. §‑ára, 178. §‑a (1) bekezdésének 1. pontjára és 180–182. §‑ára hivatkozik.


24      Az ügy fenti 23–27. pontban ismertetett terjedelmére tekintettel sem.


25      A jelen indítvány fenti 41–43. pontja.


26      Biztonsággal feltételezhető, hogy valószínűleg még a Kafka novelláit irodalmi műként élvezők sem élveznék, ha ők is Josef K. helyzetébe kerülnének, és büntetőeljárás alá vonnák (sőt akár el is ítélnék) őket (távollétükben) anélkül, hogy bármikor is közölték volna velük ennek okát (Kafka, F., Der Prozeß [A per], 4. kiadás, Fischer, Frankfurt, 2011).


27      Ez a nemzeti jogrendszer sajátosságaitól függhet: elképzelhető például, hogy a határozat csak relatív jogerőre tesz szert attól függően, hogy azt megfelelően kézbesítették‑e a szóban forgó személynek, vagy hogy a határozat hatályossá válik, de kérelemre később hatályon kívül helyezhető. Úgy vélem, hogy az ilyen dogmatikai konstrukció német jog szerinti lehetősége (illetve lehetetlensége) a kérdést előterjesztő bíróság és a német kormány közötti véleménykülönbség egyik pontja.


28      Előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy ez a helyzet, a német kormány pedig nem vitatta ezt.


29      Lásd ebben az értelemben: Pfeiffer és társai ítélet (C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


30      Lásd legutóbb például: 2019. június 24‑i Popławski ítélet (C‑573/17, EU:C:2019:530, 74. pont).


31      E ponton még csak bele sem bocsátkozom abba az izgalmas kérdésbe, hogy mely nemzeti hatóságoknak milyen tájékoztatást kell nyújtaniuk a gépjárművezető helyzetében lévő személy részére e személy jogairól, és mikor (és hogy a jelen ügyben eleget tettek‑e bármely ilyen kötelezettségnek, és ha igen, hogyan).


32      Egy példával élve, előfordulhat, hogy valaki nem tud elfogadni egy állásajánlatot Németországban büntetett előélete miatt, amelyről azonban tudott.


33      Az egyértelműség kedvéért megjegyzem, hogy természetesen nem Németország az egyetlen tagállam, amely jogi vélelmekhez vagy akár fikciókhoz folyamodik az iratkézbesítés egyes eseteiben. Véleményem szerint azonban meglehetősen egyedülálló a kézbesítési megbízott kijelölésének rendszere, aki egyrészt teljeskörűen eljárhat a gyanúsított vagy vádlott nevében, ezzel párhuzamosan azonban jóformán egyáltalán nem köteles e személyekkel megfelelő kapcsolatot létesíteni. Ezáltal bizarr módon a megközelítés egésze két szék közé esik: sem megfelelő képviseletet, sem megfelelő kézbesítést nem biztosít.


34      A büntetőeljárásokban a gyanúsítottak vagy vádlottak eljárási jogainak megerősítését célzó ütemtervről szóló, 2009. november 30‑i tanácsi állásfoglalás (HL 2009. C 295., 1. o.); Európai Tanács, „A stockholmi program – A polgárokat szolgáló és védő, nyitott és biztonságos Európa” (HL 2010. C 115., 1. o.), 2.4 pont.


35      Lásd különösen a módosított, a közösségi postai szolgáltatások belső piacának fejlesztésére és a szolgáltatás minőségének javítására vonatkozó közös szabályokról szóló, 1997. december 15‑i 97/67/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 1998. L 15., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 71. o.; helyesbítés: HL 2015. L 47., 34. o.).


36      Lásd különösen a 97/67 irányelv (11) és (13) preambulumbekezdését.


37      A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2007. L 324., 79. o.).


38      Lásd például: 2015. szeptember 16‑i Alpha Bank Cyprus ítélet (C‑519/13, EU:C:2015:603); 2017. március 2‑i Henderson ítélet (C‑354/15, EU:C:2017:157).


39      Példaként (és a jelen ügyre való esetleges alkalmazandóságára vonatkozó bármiféle állítás megfogalmazása nélkül) lásd a kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról szóló, 2005. február 24‑i 2005/214/IB tanácsi kerethatározat (HL 2005. L 76., 16. o.) 7. cikke (2) bekezdésének g) pontját.


40      A Covaci ítéletben és a Tranca ítéletben egyaránt ez volt a kiindulópont – lásd a fenti 41. és 42. pontot.