Language of document : ECLI:EU:C:2020:120

HENRIK SAUGMANDSGAARD ØE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2020. február 27.(1)

C778/18. sz. ügy

Association française des usagers de banques

kontra

Ministre de l’Économie et des Finances

(a Conseil d’État [államtanács, Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Fogyasztóvédelem – A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodások – Fizetési számla vagy betétszámla – A hitelfelvevő azon kötelezettsége, hogy jövedelmeit a hitelmegállapodásban rögzített határozott időtartamig valamely fizetési számlán írassa jóvá – Személyre szabott előny – 2007/64/EK irányelv – A 45. cikk (2) bekezdése – (EU) 2015/2366 irányelv – Az 55. cikk (2) bekezdése – 2014/17/EU irányelv – A 4. cikk 26. és 27. pontja – Árukapcsolás – Csomagban történő értékesítés – A 12. cikk (1) bekezdése – A 12. cikk (2) bekezdésének a) pontja – A 12. cikk (3) bekezdése – 2014/92/EU irányelv”






I.      Bevezetés

1.        A Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2014/17/EU irányelv(2) 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának és (3) bekezdésének, a 2007/64/EK irányelv(3) 45. cikke (2) bekezdésének, az (EU) 2015/2366 irányelv(4) 55. cikke (2) bekezdésének, valamint a 2014/92/EU irányelv(5) 12. cikke (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. E rendelkezések lényegében a banki mobilitás megkönnyítését célozzák.

2.        Ezt a kérelmet az Association française des usagers de banques (banki ügyfelek francia egyesülete, Franciaország, a továbbiakban: AFUB) és a ministre de l’Économie et des Finances (gazdasági és pénzügyminiszter, Franciaország) között folyó jogvita kapcsán terjesztették elő, amelyben az AFUB egy olyan nemzeti szabályozást kifogásol, amely megengedi a hitelező számára, hogy az ingatlanhitel‑ajánlatot ahhoz a feltételhez kösse, hogy tíz éven át, illetve ha a hitelmegállapodás ennél rövidebb tartamú, ezen időtartam során a hitelfelvevő valamennyi munkabérét vagy hasonló jövedelmeit egy, a hitelezőnél vezetett fizetési számlán írják jóvá, azzal, hogy e hitelező e jóváírás ellentételezéseként valamilyen személyre szabott előnyben részesíti a hitelfelvevőt.

3.        Az AFUB úgy véli, hogy e szabályozás sérti a banki mobilitás megkönnyítésére irányuló, a fent hivatkozott irányelvek által követett célt. Ebben az összefüggésben a Conseil d’État (államtanács) az ilyen szabályozásnak az uniós jog fent hivatkozott rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét illetően intéz kérdést a Bírósághoz.

4.        A jelen indítványban kifejtem, hogy miért gondolom úgy, hogy még azt feltételezve is, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szabályozás lehetővé teszi a 2014/17 irányelv értelmében vett árukapcsolást, amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia az alapeljárásban, az említett irányelv nem engedi meg az ilyen árukapcsolást, sem 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja, sem pedig 12. cikkének (3) bekezdése alapján. Ezzel szemben, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó szabályozás a 2014/17 irányelv értelmében vett árukapcsolásra vonatkozik, a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdésével, a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdésével, valamint a 2014/92 irányelv 12. cikkének (3) bekezdésével nem ellentétes az ilyen szabályozás.

II.    Jogi háttér

A.      Az uniós jog

1.      A 2007/64 irányelv

5.        A 2007/64 irányelv „A szerződés megszüntetése” címet viselő 45. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„A 12 hónapot meghaladó vagy határozatlan időre kötött keretszerződés esetén a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője számára a megszüntetés 12 hónap elteltével díjmentes. Minden más esetben a szerződés megszüntetésével járó díjnak megfelelőnek és költségarányosnak kell lennie.”

2.      A 2015/2366 irányelv

6.        A 2007/64 irányelvet 2018. január 13‑i hatállyal hatályon kívül helyezte a 2015/2366 irányelv; ezen irányelv 55. cikkének (2) bekezdése lényegében azonos rendelkezést tartalmaz, mint a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdése, noha a hivatkozott időtartam tizenkettőről hat hónapra csökkent.

3.      A 2014/17 irányelv

7.        A 2014/17 irányelv (24) és (25) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„(24)      Tekintettel a lakóingatlanokhoz kapcsolódó hitelmegállapodások sajátos jellemzőire, szokásos gyakorlat a hitelezők részéről, hogy olyan termék‑ vagy szolgáltatáscsomagot ajánlanak a fogyasztónak, amelyet az a hitelmegállapodással együtt megvehet. Ezért, az ilyen megállapodásoknak a fogyasztók szempontjából fennálló jelentősége miatt indokolt az árukapcsolásra vonatkozóan külön szabályokat megállapítani. A hitelezők számára ajánlatuk diverzifikálásának módja és az egymással való versengés eszköze lehet az, hogy az ajánlott hitelmegállapodást csomag formájában egy vagy több pénzügyi szolgáltatással vagy termékkel kötik össze, feltéve, hogy a csomag elemei külön‑külön is megvehetők. A hitelmegállapodások egy vagy több pénzügyi szolgáltatással vagy termékkel együtt, csomag formájában való értékesítése tehát előnyös lehet a fogyasztók számára, ugyanakkor hátrányosan is érintheti a fogyasztók mobilitását és a megalapozott döntés meghozatalára irányuló képességét, amennyiben a csomag elemei külön‑külön nem vehetők meg. Fontos megakadályozni a bizonyos termékek összekapcsolására vonatkozó gyakorlatot, amely arra ösztönözheti a fogyasztót, hogy az érdekeinek nem teljesen megfelelő hitelmegállapodást kössön, ugyanakkor a fogyasztó számára előnyös csomagban értékesítés korlátozását el kell kerülni. A tagállamoknak mindazonáltal továbbra is szorosan figyelemmel kell kísérniük a lakossági pénzügyi szolgáltatások piacát, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a csomagban értékesítés gyakorlata nem korlátozza a fogyasztók választási lehetőségeit és nem torzítja a piaci versenyt.

(25)      Az árukapcsolás főszabályként nem engedélyezhető, kivéve, ha a hitelmegállapodással együtt ajánlott pénzügyi szolgáltatás vagy termék külön nem kínálható, mivel a hitel szerves részét képezi, például fedezet mellett nyújtott folyószámlahitel esetén. Más esetekben azonban indokolt lehet, hogy a hitelező fizetési számlával, betétszámlával, befektetési termékkel vagy nyugdíjtermékkel együtt, csomagban ajánljon vagy értékesítsen hitelmegállapodást, például ha a számlán lévő tőkét a hitel visszafizetésére használják fel, vagy ha az a hitelfelvételhez szükséges források elhelyezésének előfeltétele, illetve olyan esetekben, amikor a termék, például befektetési termék vagy magánnyugdíj‑termék a hitel további biztosítékaként szolgál. […]”

8.        Ezen irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

26.      »árukapcsolás«: a hitelmegállapodás ajánlása vagy értékesítése más külön pénzügyi termékekkel vagy szolgáltatásokkal egy csomagban, amennyiben a hitelmegállapodás külön nem vehető igénybe a fogyasztó által [helyesen: amennyiben a fogyasztó a hitelmegállapodást nem kötheti meg külön];

27.      »csomagban történő értékesítés«: hitelmegállapodás ajánlása vagy értékesítése különálló pénzügyi termékekkel vagy szolgáltatásokkal egy csomagban, amennyiben a hitelmegállapodás külön is igénybe vehető a fogyasztó által [helyesen: amennyiben a fogyasztó a hitelmegállapodást megkötheti külön is], de nem szükségszerűen ugyanazon feltételek mellett, mint amelyeket a járulékos szolgáltatásokkal egy csomagban kínált hitelmegállapodás tartalmaz;

[…]”

9.        Ezen irányelv 12. cikke szerint:

„(1)      A tagállamok engedélyezik a csomagban történő értékesítést, az árukapcsolást azonban megtiltják.

(2)      Az (1) bekezdés ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a hitelezők felkérhetik a fogyasztót, illetve a fogyasztó valamely családtagját vagy egy, a fogyasztóval közeli kapcsolatban álló másik személyt, hogy:

a)      nyisson vagy tartson fenn egy olyan fizetési számlát vagy betétszámlát, amely kizárólag a hitel visszafizetését vagy törlesztését fedező tőke gyűjtésére, a hitelfelvételhez szükséges források elhelyezésére, vagy a hitelező számára nemteljesítés esetére további biztosíték nyújtására szolgál;

[…]

(3)      Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés ellenére a tagállamok az árukapcsolási gyakorlatot engedélyezhetik, amennyiben a hitelező bizonyítani tudja az illetékes hatósága számára, hogy az általa egymáshoz hasonló feltételekkel kínált kapcsolt termékek vagy termékkategóriák, amelyek külön nem vehetők meg, a piacon kínált hasonló termékek elérhetőségének és árainak megfelelő figyelembevételével a fogyasztó számára egyértelműen előnyös ajánlatot jelentenek. Ez a bekezdés kizárólag azon termékekre alkalmazandó, amelyek forgalmazására 2014. március 20. után kerül sor.

[…]”

4.      A 2014/92 irányelv

10.      A 2014/92 irányelv (12) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„[…] Ezen irányelv minden rendelkezésének érintenie kell az olyan fizetési számlákat, amelyek révén a fogyasztók a következő tranzakciókat végre tudják hajtani: pénz elhelyezése, készpénzfelvétel, harmadik felekhez irányuló és harmadik felektől érkező fizetési műveletek végrehajtása, illetve fogadása, beleértve az átutalást is. Következésképpen a tranzakcióknak csak szűkebb körét lehetővé tevő számlákat ki kell zárni ezen irányelv hatálya alól. Például a megtakarítási számlák, a hitelkártyaszámlák, amelyeken általában kizárólag hitelkártya‑tartozás visszafizetése céljából helyeznek el pénzt, a jelzáloghitelből és folyószámlából álló konstrukciók (ún. egyenlítő hitelek), illetve az elektronikuspénz‑számlák elvben nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá. Amennyiben azonban ezeket a számlákat napi fizetési tranzakciók lebonyolítására használják fel, és az összes fent felsorolt jellemzővel rendelkeznek, akkor ezen irányelv hatálya alá fognak tartozni. […]”

11.      Ezen irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikkének (6) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv azon fizetési számlákra alkalmazandó, amelyek lehetővé teszik a fogyasztók számára legalább az alábbi műveleteket:

a)      pénz befizetése a fizetési számlára;

b)      készpénz felvétele a fizetési számláról;

c)      fizetési műveletek teljesítése és fogadása, ideértve az átutalás teljesítését harmadik félnek, illetve fogadását harmadik féltől.

[…]”

12.      Az említett irányelv „A számlaváltási szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak” című 12. cikkének (3) bekezdése szerint:

„(3)      A tagállamok biztosítják, hogy amennyiben a korábbi számlavezető pénzforgalmi szolgáltató a nála vezetett fizetési számla megszüntetéséért díjat számít fel a fogyasztónak, annak megállapítása a [2007/64 irányelv(6)] 45. cikkének (2), (4), illetve (6) bekezdésével összhangban történjen.”

B.      A francia jog

1.      Az átláthatóságról, a korrupció elleni küzdelemről és a gazdasági élet modernizálásáról szóló törvény

13.      A loi n° 2016–1691, du 9 décembre 2016, relative à la transparence, à la lutte contre la corruption et à la modernisation de la vie économique (az átláthatóságról, a korrupció elleni küzdelemről és a gazdasági élet modernizálásáról szóló, 2016. december 9‑i 2016–1691. sz. törvény) 67. cikkének II. pontja szerint:

„Az Alkotmány 38. cikkében előírt feltételek mellett a kormány felhatalmazást kap arra, hogy a jelen törvény kihirdetését követő hat hónapon belül rendeletben elfogadjon a törvény hatálya alá tartozó bármely olyan intézkedést, amely a code monétaire et financier [monetáris és pénzügyi törvénykönyv] L. 312‑1‑2. cikkét tiszteletben tartva szabályozza azokat a feltételeket, amelyek mellett a fogyasztó részéről az ingatlanhitel igénybevétele, valamint kamatszintje letéti számla nyitásához és – jellegüktől, illetve forrásuktól függetlenül – jövedelmeinek a hitel időtartama alatt e számlán való jóváírásához kapcsolható […]”.

2.      A monetáris és pénzügyi törvénykönyv

14.      A code monétaire et financier (monetáris és pénzügyi törvénykönyv) L. 313‑12. cikke a következőket írja elő:

„I.‑1.      Tilos a termékek vagy szolgáltatások csomagban történő értékesítése vagy értékesítésre ajánlása, kivéve, ha a csomagban szereplő áruk vagy szolgáltatások egyedileg is megvásárolhatók vagy azok elválaszthatatlanok.

(2)      Tilos a termékek vagy szolgáltatások ügyfelek részére történő bármilyen olyan értékesítése vagy értékesítésre ajánlása, amely ingyenesen jogot biztosít olyan azonnali vagy jövőbeli pénzügyi vagy természetbeli bónuszra, javakra vagy szolgáltatásokra, amelyek értéke meghalad egy az ügyfelek részére kínált termék vagy szolgáltatás típusától függően a gazdaságért felelős miniszter L. 614‑1. cikkben létrehozott bizottsággal folytatott konzultációt követően kiadott rendeletében meghatározott mértéket.

E rendelkezések az L. 314‑1. cikk II. pontjában hivatkozott fizetési szolgáltatásokra is vonatkoznak.”

3.      A fogyasztóvédelmi törvénykönyv

15.      Az ordonnance n° 2017–1090, du 1er juin 2017, relative aux offres de prêt immobilier conditionnées à la domiciliation des salaires ou revenus assimilés de l’emprunteur sur un compte de paiement (a hitelfelvevő munkabérének vagy hasonló jövedelmeinek valamely fizetési számlán történő jóváírása feltételéhez kötött ingatlanhitel ajánlatokról szóló, 2017. június 1‑jei 2017–1090.sz. rendelet) által módosított code de la consommation (fogyasztóvédelmi törvénykönyv) L. 313‑25. cikkének az alapeljárás tényállására alkalmazandó változata szerint:

„Az L. 313‑24. cikk szerinti ajánlat:

[…]

10°      Tartalmazza azt, hogy a hitelnek feltétele‑e az L. 313‑25‑1. cikkben hivatkozott jóváírás. Amennyiben ez a helyzet, fel kell tüntetni annak időtartamát, adott esetben azon számla megnyitásának és vezetésének költségeivel, amelyen a munkabért és a hasonló jövedelmeket jóváírják, valamint a hitelező által ellentételezéseként biztosított személyre szabott előny jellegét. Az ajánlatnak lehetővé kell tennie ezen előny egyértelmű azonosítását, százalékosan vagy más módon utalva azon feltételekre, amelyek mellett azt kialakították, és amelyeket a hitelező alkalmazni fog, amennyiben a jóváírási követelményt az adós nem tartja tiszteletben.

[…]”

16.      E törvénykönyvnek a fent említett rendelet által beiktatott L. 313‑25‑1. cikkének az alapeljárás tényállására alkalmazandó változata a következőket írja elő:

„A hitelező az L. 313‑24. cikkben említett kölcsönajánlatot ahhoz a feltételhez kötheti, hogy az adós munkabérét vagy hasonló jövedelmeit a code monétaire et financier (monetáris és pénzügyi törvénykönyv) L. 314‑1. cikkében említett, a hitelezőnél vezetett fizetési számlán írják jóvá, azzal, hogy e hitelező ellentételezésként valamilyen személyre szabott előnyben részesíti az adóst.

E feltétel nem írható elő az adós számára a Conseil d’État (államtancs) rendeletében meghatározott maximális időtartamon túl. A hitelmegállapodásban előírt időtartam lejártát követően az adós a kölcsön lejáratáig megszerzi a személyre szabott előnyt.

Ha ezen időtartam lejártát megelőzően az adós immár nem felel meg a fent hivatkozott jóváírási feltételnek, a hitelező a kölcsön lejáratáig hátralevő törlesztőrészletek vonatkozásában megszüntetheti az első bekezdésben hivatkozott személyre szabott előnyt, és alkalmazhatja az L. 313‑25. cikk 10° pontjában hivatkozott százalékos vagy más feltételeket. […]”

17.      Az említett törvénykönyvbe a 2017. június 14‑i rendelet által beiktatott, azon időtartamot meghatározó R. 313‑21‑1. cikk, amelynek során a hitelező előírhatja a hitelfelvevő számára a munkabér és hasonló jövedelmek jóváírását valamely fizetési számlán, a következőképpen rendelkezik:

„A munkabér vagy hasonló jövedelem L. 313‑25‑1. cikkben említett jóváírásának maximális időtartama a hitelmegállapodás megkötésétől, illetve adott esetben az eredeti hitelmegállapodás módosításától számított tíz év.

Ez az időtartam semmilyen esetben sem haladhatja meg a hitelmegállapodás futamidejét.”

III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

18.      Az átláthatóságról, a korrupció elleni küzdelemről és a gazdasági élet modernizálásáról szóló, 2016. december 9‑i törvény révén a francia parlament felhatalmazta e tagállam kormányát arra, hogy rendeletben elfogadjon a törvény hatálya alá tartozó bármely olyan intézkedést, amely a monetáris és pénzügyi törvénykönyv(7) L. 312‑1‑2. cikkét tiszteletben tartva szabályozza azokat a feltételeket, amelyek mellett a fogyasztó részéről az ingatlanhitel igénybevétele, valamint kamatszintje letéti számla nyitásához és jövedelmeinek e számlán való jóváírásához kapcsolható.

19.      A hitelfelvevő munkabérének vagy hasonló jövedelmeinek valamely fizetési számlán történő jóváírása feltételéhez kötött ingatlanhitel ajánlatokról szóló, 2017. június 1‑jei rendelet elfogadása e felhatalmazásból következik.

20.      E rendelet illesztette be a fogyasztóvédelmi törvénykönyvbe az új L. 313‑25‑1. cikket, amely lényegében azt mondja ki, hogy a hitelező a hitelajánlatot ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a hitelfelvevő munkabérét vagy hasonló jövedelmeit a hitelezőnél vezetett fizetési számlán írják jóvá, azzal, hogy e hitelező ellentételezésként valamilyen személyre szabott előnyben részesíti a hitelfelvevőt. Ezenkívül a banki jóváírásra vonatkozó feltétel nem írható elő a hitelfelvevő számára egy maximális időtartamon túl, amelynek lejártát követően a hitelfelvevő a hitel lejáratáig megszerzi a személyre szabott előnyt.

21.      A Bíróság egy felvilágosításkérésére válaszolva(8) a kérdést előterjesztő bíróság kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett „fizetési számla” fogalma nem korlátozódik a kizárólag a jelzáloghitel, illetve általánosabban az ingatlanhitel törlesztésére szánt fizetési számlákra, hanem magában foglalja a hitelfelvevők által az olyan napi fizetési műveletek lebonyolítására használt számlákat is, mint a befizetés, az átutalás és a készpénzfelvétel.

22.      A jelen indítvány 19. pontjában hivatkozott rendelet (ordonnance) alapján elfogadott 2017. június 14‑i 2017‑1099. sz. rendelet (décret) egy új, a 2018. január1‑je óta kibocsátott hitelajánlatokra alkalmazandó R‑313–21–1. cikkel egészítette ki a fogyasztóvédelmi törvénykönyvet, amely szerint a banki jóváírási feltétel tartama nem haladhatja meg a 10 évet, illetve a hitel lejáratát, ha az 10 évnél rövidebb.

23.      A Conseil d’État (államtanács) előtt az AFUB hatáskörtúllépés miatt e rendelet megsemmisítését kéri.

24.      E tekintetben az AFUB előadja egyrészt azt, hogy a 2017. június 1‑jei 2017‑1090. sz. rendelet (ordonnance), amelynek alapján a megtámadott rendeletet (décret) elfogadták, sérti a 2007/64, a 2015/2366, a 2014/92 és a 2014/17 által követett, a banki mobilitás megkönnyítésére irányuló célt. Az ugyanis engedélyezi a hitelintézetek számára, hogy a banki jóváíráshoz előnyöket kapcsoljanak, az ezen előnyökről való lemondás esetén pedig a hitelfelvevők a banki mobilitással ellentétes mértéktelen költségeket viselnek. Másrészt az AFUB előadja, hogy a megtámadott rendelet sérti az említett célt, amennyi tíz évben rögzíti azt a maximális időtartamot, amelynek során a hitelintézetek ezen előnyök feltételeként a hitelfelvevők munkabérének vagy hasonló jövedelmeinek jóváírását írhatják elő.

25.      A gazdasági és pénzügyminiszter úgy véli, hogy e jogalapok megalapozatlanok.

26.      A rendelet (décret) – amelynek jogalapját a 2017. június 1‑jei 2017–1090.sz. rendelet (ordonnance) képezi – megsemmisítésére irányuló kérelmet megvizsgálva a Conseil d’État (államtanács) az e két jogi aktusban szereplő rendelkezések fent hivatkozott irányelvekkel való összeegyeztethetőségének kérdését veti fel.(9)

27.      E bíróság közelebbről úgy véli, hogy az AFUB által felvetett jogalapokra adandó válasz attól függ elsősorban, hogy a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának, illetve ugyanezen irányelv 12. cikke (3) bekezdésének rendelkezései – figyelembe véve különösen az azok által megnyitni és vezetni engedélyezett fizetési számlához vagy betétszámlához kapcsolódó célkitűzést is – lehetővé teszik‑e a hitelező számára egyrészt, hogy valamely személyre szabott előny ellentételezéseként megkövetelje a hitelfelvevőtől, hogy valamennyi munkabérét vagy hasonló jövedelmét a hitelmegállapodásban meghatározott időszak alatt valamely fizetési számlára utalja, függetlenül a hitel összegétől, esedékességétől és futamidejétől, és másrészt, hogy az így meghatározott időtartam elérheti‑e a tíz évet vagy – amennyiben az rövidebb – a megállapodás futamidejét.

28.      E válasz másodszor attól függ hogy egyrészt a 2007/64 irányelv korábban alkalmazandó, azóta a 2015/2366 irányelv 55. cikke által átvett 45. cikkébe, valamint a 2014/92 irányelvnek a banki mobilitás megkönnyítésével és a fizetési számla megszüntetésének költségeivel kapcsolatos 9–14. cikkébe ütközik‑e, hogy a hitelfelvevő által a hitelezőnél – a hitelmegállapodás keretében valamely személyre szabott előny ellentételezéseként a jövedelmei jóváírása érdekében – megnyitott számla megszüntetése ezen előny elvesztését eredményezi, amennyiben arra a megállapodásban meghatározott időszak lejártát megelőzően kerül sor, ideértve azt is, ha a megszüntetésre több mint egy évvel a számlanyitást követően kerül sor, illetve másrészt attól is függ, hogy ugyanezen rendelkezésekkel ellentétes‑e az, hogy ezen időszak hossza elérheti a tíz évet, vagy ha az tíz évnél rövidebb, a hitel teljes futamidejét.

29.      E körülmények között a Bírósághoz 2018. december 11‑én érkezett 2018. december 5‑i határozatával a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      [A 2014/17 irányelv] 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának, illetve ugyanezen irányelv 12. cikke (3) bekezdésének rendelkezései – figyelembe véve különösen az azok által megnyitni és vezetni engedélyezett fizetési számlához vagy betétszámlához kapcsolódó célkitűzést is – lehetővé teszik‑e a hitelező számára egyrészt, hogy valamely személyre szabott előny ellentételezéseként megkövetelje az adóstól, hogy valamennyi munkabérét vagy hasonló jövedelmét a kölcsönszerződésben meghatározott időszak alatt valamely fizetési számlára utalja, függetlenül a kölcsön összegétől, esedékességétől és futamidejétől, és másrészt, hogy az így meghatározott időtartam elérheti‑e a tíz évet vagy – amennyiben az rövidebb – a szerződés futamidejét.

2)      A [2007/64 irányelvnek] a korábban alkalmazandó, és később a [2015/2366 irányelv] 55. cikke által átvett 45. cikke, valamint a [2014/92 irányelvnek] a banki mobilitás könnyítésével és a fizetési számla megszüntetésének költségeivel kapcsolatos 9–14. cikkébe ütközik‑e, hogy az adós által a hitelezőnél – a hitelmegállapodás keretében valamely személyre szabott előny ellentételezéseként a jövedelmei jóváírása érdekében – megnyitott számla megszüntetése ezen előny elvesztését eredményezi, amennyiben arra a megállapodásban meghatározott időszak lejártát megelőzően kerül sor, ideértve azt is, ha a megszüntetésre több mint egy évvel a számlanyitást követően kerül sor, illetve másrészt ugyanezen rendelkezésekkel ellentétes‑e az, hogy ezen időszak hossza elérheti a tíz évet vagy a hitel teljes futamidejét?”

30.      A francia és a cseh kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett írásbeli észrevételeket a Bíróság elé. A 2019. december 18‑i tárgyaláson a francia kormány és a Bizottság vett részt.

IV.    Elemzés

A.      A 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának értelmezéséről (első kérdés)

31.      Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának, illetve ugyanezen irányelv 12. cikke (3) bekezdésének rendelkezései megengednek‑e egy olyan, az alapeljáráshoz hasonló nemzeti szabályozást, amely lehetővé teszi a hitelező számára, hogy valamely személyre szabott előny ellentételezéseként megkövetelje a hitelfelvevőtől, hogy valamennyi munkabérét vagy hasonló jövedelmét a hitelmegállapodásban meghatározott időszak alatt valamely fizetési számlára utalja, függetlenül a hitel összegétől, esedékességétől és futamidejétől, és amely lehetővé teszi, hogy az így meghatározott időtartam elérje a tíz évet vagy – amennyiben az rövidebb – a megállapodás futamidejét.

32.      A 2014/17 irányelv közös keretet hoz létre a lakóingatlanhoz kapcsolódó, jelzáloggal vagy más módon biztosított fogyasztói hitelmegállapodásokra vonatkozó tagállami törvényi rendelkezések egyes aspektusaira vonatkozóan,(10) továbbá célja annak biztosítása, hogy az ingatlanokhoz kapcsolódó hitelmegállapodásokat kötő fogyasztók magas szintű védelmet élvezzenek.(11)

33.      Ebben az összefüggésben a 2014/17 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése azt mondja ki, hogy a tagállamok engedélyezik a csomagban történő értékesítést, az árukapcsolást azonban megtiltják.(12)

34.      Noha az árukapcsolás tilos, a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja, valamint (3) bekezdése bizonyos feltételek mellett mégis engedélyezi azt. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szabályozás e két kivétel valamelyike alá tartozhat‑e.

35.      E tekintetben mindenekelőtt megjegyzem, hogy a 2014/17 irányelv az alapeljárásban szereplő vitatott szabályozáshoz hasonló ingatlanhitel‑szabályozások által érintett helyzetekre alkalmazandó. Ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint ugyanis az a földterület vagy meglévő, vagy tervezett épület tulajdonjogának megszerzését vagy fenntartását célzó hitelmegállapodásokra alkalmazandó.

36.      Ezt követően rámutatok, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés azon az előfeltevésen alapul, amely szerint az alapeljárásban szereplő nemzeti szabályozás árukapcsolást tesz lehetővé, mivel a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában, valamint (3) bekezdésében előírt kivételek csak az árukapcsolásra vonatkoznak.

37.      Márpedig a francia kormány előadja, hogy a vitatott szabályozás a 2014/17 irányelv értelmében vett csomagban történő értékesítésre vonatkozik, nem pedig az árukapcsolásra, ennélfogva a nemzeti szabályozás az irányelv 12. cikkének (1) bekezdése alapján engedélyezett. Az említett kormány szerint a hitelező egyidejűleg köteles a fogyasztó felé jóváírási kikötéssel ellátott ingatlanhiteleket kínálni, olyan személyre szabott ellentételezéssel, amely lehet például kedvezményes kamatláb, a fizetési számla vezetéséhez kapcsolódó költségek vagy a bankkártyaköltségek csökkentése, valamint jóváírási kikötés nélküli ingatlanhiteleket. Másként fogalmazva, az ingatlanhitel és a fizetési számla külön‑külön igénybe vehető.(13)

38.      Amikor ezzel kapcsolatban kérdést intéztek hozzá, a Conseil d’État (államtanács) a Bíróság felvilágosításkérésére válaszolva(14) rámutatott, hogy az a kérdés, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikkében rögzített azon lehetőséget, hogy a hitel feltételeként előírható a jövedelmeknek a hitelezőnél nyitott számlán történő jóváírása, úgy kell‑e értelmezni, mint amely lehetővé teszi az árukapcsolást vagy a csomagban történő értékesítést, olyan kérdés, „amelyet a Conseil d’État‑nak (államtanács) a Bíróság által az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott választ követően kell eldöntenie”, valamint hogy „nehéz kérdésről van szó, mivel arra az ítélkezési gyakorlat eddig soha nem tért ki, beleértve a Bíróságnak az árukapcsolás és a csomagban történő értékesítés uniós jog értelmében vett fogalmainak tartalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát is, illetve az észlelt gyakorlatok konkrét megjelenése miatt is, ami a nemzeti bíróság feladatkörét érinti”.

39.      Ily módon úgy tűnik, hogy a Conseil d’État‑nak (államtanács) kétségei vannak az alapeljárásban szereplő szabályozás tartalmát illetően.(15)

40.      E tekintetben hangsúlyozom, hogy az alapeljárásban szereplő szabályozás tartalma kihat az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adandó válaszra.

41.      Ha ugyanis azt feltételezzük, hogy a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az alapügyben szereplő szabályozás lehetővé teszi a 2014/17 irányelv értelmében vett árukapcsolást, e szabályozás az említett irányelv alapján csak akkor megengedett, ha megfelel az irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában vagy 12. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételeknek. Ebben a helyzetben vitathatatlanul meg kell vizsgálni e két rendelkezés alkalmazhatóságát az alapeljárásban. Ezzel szemben, ha a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az alapeljárásban szereplő szabályozás az említett irányelv 4. cikkének 27. pontja értelmében vett csomagban történő értékesítésre vonatkozik, akkor az említett szabályozás az irányelv 12. cikkének (1) bekezdése alapján(16) – amely, emlékeztetek rá, lehetővé teszi a csomagban történő értékesítést – eleve megengedett.(17)

42.      Az alábbiakban megvizsgálom a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában (1. rész), valamint ugyanezen irányelv 12. cikkének (3) bekezdésében (2. rész) szereplő kivételeket, azt feltételezve, hogy az alapeljárásban szereplő szabályozás az említett irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolást tesz lehetővé.(18)

1.      A 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának alkalmazhatóságáról

43.      A 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját a Bíróság tudomásom szerint még nem értékelte.(19)

44.      E rendelkezés azt írja elő, hogy a tagállamok lehetővé tehetik a hitelezők számára, hogy előírják a fogyasztó számára, hogy nyisson vagy tartson fenn egy olyan fizetési számlát vagy betétszámlát, amely kizárólag a hitel visszafizetését vagy törlesztését fedező tőke gyűjtésére, a hitelfelvételhez szükséges források elhelyezésére, vagy a hitelező számára nemteljesítés esetére további biztosíték nyújtására szolgál.

45.      A jelen ügyben ebből következően azt kell megvizsgálni, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikkében előírt fizetési számla e három alternatív cél valamelyikét célozza‑e, és hogy adott esetben az annak a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett kizárólagos célja‑e.

46.      Amint azt kifejtem, úgy vélem, hogy nem ez a helyzet: egyrészt kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikkében előírt fizetési számla megfelel‑e a fizetési számla 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában engedélyezett céljainak (a) rész). Másrészt mindenféleképpen kitűnik az iratokból, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikkében előírt fizetési számla más funkciókat tölt be, mint amelyeket az említett irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja előír, ami álláspontom szerint kizárja e rendelkezés alkalmazhatóságát (b) rész).

a)      Az alapeljárásban szereplő fizetési számla céljáról

47.      A fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett fizetési számla célját illetően a Bíróság rendelkezésére álló iratok alapján úgy vélem, hogy az érdekelt felek eltérő álláspontokat képviselnek.

48.      Mindenekelőtt megállapítom ugyanis, hogy a francia kormány másodlagosan(20) a tárgyalás során rámutatott arra, hogy azáltal, hogy lehetővé teszi a fogyasztó felé a jövedelmei hitelezőnél nyitott fizetési számlán történő jóváírásával kapcsolatos kikötés előírását, a nemzeti szabályozás pusztán azt engedi meg a hitelezőnek, hogy egy olyan számla nyitását igényelje, amelynek az ő szempontjából kizárólagos célja további garanciák elérése a nemteljesítés esetére. Másként fogalmazva, az alapeljárásban szereplő szabályozás a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt három cél közül az utolsóra irányul.

49.      Ezt követően emlékeztetek arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett „fizetési számla” fogalma nem korlátozódik a kizárólag az ingatlanhitel törlesztésére szánt fizetési számlákra, hanem magában foglalja a hitelfelvevők által az olyan napi fizetési műveletek lebonyolítására használt számlákat is, mint a befizetés, az átutalás és a készpénzfelvétel.(21)

50.      A kérdést előterjesztő bíróság által tett e pontosítás alapján tehát arra lehet gondolni, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett fizetési számla több cél elérését szolgálja, amelyek közül csak egyet ír elő a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja, a hitel visszafizetését fedező tőke gyűjtését.

51.      Végül rámutatok, hogy a Bizottság kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikkének, valamint az ajánlat hitelfelvevő jövedelmeinek jóváírásához kötésének célja az ingatlanhitelezés területén a hitelfelvevő védelme a tisztességtelen jövedelem‑jóváírási feltételekkel szemben, a tisztességtelen feltételekkel foglalkozó nemzeti bizottság ajánlása alapján, amely úgy ítélte meg, hogy az ilyen feltételek aránytalannak bizonyulhatnak, ha az említett kötelezettséghez semmilyen személyre szabott ellentételezés nem kapcsolódik.

52.      E megjegyzéssel a Bizottság ily módon láthatóan arra kíván utalni, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett fizetési számla a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírtaktól eltérő célra irányul.(22)

53.      Mindezek alapján mindenféleképpen megvizsgálom azt a kérdést, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett fizetési számla miként irányulhat a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt célra oly módon, hogy a hitelfelvevők azt felhasználhatják fizetési műveletek lebonyolítására, a készpénzfelvételt is beleértve, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kiemelte. Mivel ugyanis teljes mértékben, vagyis különös korlátozások nélkül a hitelfelvevők rendelkeznek a fizetési számlával, jövedelmeik ilyen számlán történő jóváírása semmilyen garanciát nem kínál a hitelezők számára az e számlához kapcsolódó hitel visszafizetésére.

54.      Ezen észrevétel átvezet az arra vonatkozó követelményhez, hogy a számla a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében véve kizárólagos céllal rendelkezzen.

b)      A 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett „kizárólagos cél” követelményéről

55.      Az a körülmény, hogy a hitelfelvevők a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikke értelmében vett fizetési számlát felhasználhatják fizetési műveletek lebonyolítására, nem zárja ki a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának alkalmazhatóságát, amely azt követeli meg, hogy az ilyen számla kizárólagos célja az e rendelkezésben említett három cél valamelyike legyen?

56.      A 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának szó szerinti, teleológiai és rendszertani értelmezése alapján a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy ez a helyzet.

57.      Mindenekelőtt ezen irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának szövege azt írja elő, hogy a számla kizárólagos célja az e rendelkezésben említett három cél valamelyike legyen.

58.      E tekintetben az első két cél megfogalmazásának szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a fizetési számla kizárólag a hitel visszafizetését fedező tőke gyűjtésére vagy a hitelfelvételhez szükséges források elhelyezésére használható, ami kizárja a készpénzfelvételt és a fizetési műveletek lebonyolítását. A 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában hivatkozott utolsó cél hasonló kizárással jár, mivel annak célja „nemteljesítés esetére […] biztosíték [nyújtása]” a hitelezők számára. A nemteljesítés esetére garancia célját szolgáló számla rendeltetése fogalmilag nem az, hogy azt a hitelfelvevők más célokra használják.

59.      Ezt követően, amint azt a jelen indítvány 53. pontjában kifejtettem, a fizetési számlák fizetési műveletek lebonyolítására történő használata veszélyeztetheti a fizetési számla 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt céljait, amelyek igazolják az árukapcsolás tilalma alóli kivételt.

60.      Amint ugyanis az a 2014/17 irányelv (24) és (25) preambulumbekezdéséből kitűnik, az árukapcsolás hátrányosan érintheti a fogyasztók mobilitását és a megalapozott döntés meghozatalára irányuló képességét. Az irányelv emiatt tiltja általános jelleggel az árukapcsolást, és teszi azt lehetővé kizárólag egyes jól meghatározott helyzetekben, amelyekben az európai jogalkotó megítélése szerint e kockázat nincs jelen. Márpedig a fizetési számla más felhasználásainak, így az alapeljárásban szereplő szabályozásban hivatkozott felhasználásoknak az engedélyezése lehetővé teszi a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontja céljának megsértését.

61.      Nem tudok tehát egyetérteni a francia kormány álláspontjával, amely a tárgyalás során rámutatott, hogy a számla bizonyos felhasználásainak – így az alapeljárásban szereplő szabályozásban előírt felhasználások – kizárása azt eredményezné, hogy a hitelező oldalán fennálló indok nélkül korlátoznák a fogyasztó részéről fizetési számlája saját érdekeit sértő felhasználását.

62.      E tekintetben hangsúlyozom, hogy az általam javasolt értelmezésből a gyakorlatban az következik, hogy a hitelezők kötelesek a fizetési számlán jóváírandó jövedelmeket a jövedelmek azon részére korlátozni, amely megfelel a hitel visszafizetéséhez, a hitel felvételéhez, illetve nemteljesítés esetére a hitelező részére szolgáltatandó további garancia biztosításához szükséges összegeknek. E korlátozás előnyös a fogyasztók banki mobilitása szempontjából, mivel lehetővé teszi számukra, hogy jövedelmeik fennmaradó részét az ingatlanhitel hitelezőjétől eltérő hitelintézetekben helyezzék el.

63.      Végül az általam javasolt értelmezést megerősíti a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdése a) pontjának rendszertani értelmezése.

64.      Emlékeztetek ugyanis arra, hogy ezen irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja kivételt jelent az árukapcsolás ezen irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében előírt tilalma alól, és hogy ennélfogva azt szigorúan kell értelmezni.(23)

65.      Másodszor, az általam javasolt értelmezést támasztja alá a 2014/17 irányelv kapcsolódási módja a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla‑váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló 2014/92 irányelvvel.

66.      Amint ugyanis arra a Bizottság a tárgyalás során rámutatott, amennyiben a fizetési számla felhasználható készpénzfelvételre, úgy e számla a 2014/92 irányelv fizetésiszámla‑váltásról szóló szabályainak hatálya alá tartozik. Ezzel szemben a kizárólag a kölcsön visszafizetését szolgáló számla kifejezetten ki van zárva e szabályozás hatálya alól,(24) aminek oka feltételezésem szerint az, hogy az ilyen számla árukapcsolásként megengedhető a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján.

67.      A fentiekből az következik, hogy a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem engedi meg az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozást, amennyiben e szabályozás lehetővé teszi az ugyanezen irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolást, amit az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

2.      A 2014/17 irányelv 12. cikke (3) bekezdésének alkalmazhatóságáról

68.      A 2014/17 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy a hitelezőnek bizonyítania kell tudnia az illetékes hatósága számára, hogy az árukapcsolás a fogyasztó számára egyértelműen előnyös ajánlatot jelent. Ezenkívül e rendelkezés meghatározza, hogy milyen módon kell megvizsgálni ennek fennállását: ezen értékelés során megfelelően figyelembe kell venni a piacon kínált hasonló termékek elérhetőségét és árát.

69.      E tekintetben rámutatok, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az irányelvi rendelkezés belső jogba való átültetéséhez nem feltétlenül szükséges annak kifejezett, konkrét jogi normába történő alak‑ és szövegszerű átvétele, hanem elegendő lehet hozzá az általános jogi kontextus. Annak ugyanakkor kellően világosan és meghatározottan, ténylegesen biztosítania kell az irányelv teljes érvényesülését. Minden tagállam köteles ugyanis az irányelveket a tagállamokban letelepedett érintett személyek érdekében oly módon átültetni, hogy teljes mértékben megfeleljenek az uniós jogalkotó által a jogviszonyok egyértelműségére és biztonságára vonatkozóan előírt követelményeknek. Ennek érdekében az irányelvek rendelkezéseit vitathatatlan kötelező erővel, valamint a szükséges egyediséggel, meghatározottsággal és egyértelműséggel kell átültetni.(25)

70.      Az alapeljárásban szereplő szabályozást illetően megállapítom, hogy abból nem tűnik ki, hogy a személyre szabott előnyt a piacon kínált hasonló termékek elérhetőségének és árainak figyelembevételével kell értékelni. Egyébként a francia kormány észrevételeiből kitűnik, hogy a hitelmegállapodásban szereplő banki jóváírási kikötés a hitelező és a hitelfelvevő szabad tárgyalásából következik.

71.      Ebből a szempontból úgy vélem, amint azt a Bizottság is megjegyezte a tárgyalás során, hogy e szabályozás nem garantálja a szükséges egyediséggel, meghatározottsággal és egyértelműséggel, hogy a személyre szabott előny nyilvánvaló előnyöket jelent a fogyasztó számára a piacon kínált hasonló termékekhez képest.(26) Annál is inkább ez a helyzet, mivel a 2014/17 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése kivételt jelent az árukapcsolás tilalma alól, és ennélfogva azt szigorúan kell értelmezni.(27)

72.      Mindebből az következik, hogy a 2014/17 irányelv 12. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az sem engedi meg az alapeljárásban szereplőhöz hasonló nemzeti szabályozást, amennyiben e szabályozás lehetővé teszi az ugyanezen irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolást, amit az alapeljárásban a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia.

B.      A 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdéséről, a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdéséről és a 2014/92 irányelv 12. cikkének (3) bekezdéséről (második kérdés)

73.      Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy egyrészt a 2007/64 irányelv 45. cikkébe, valamint az e rendelkezést 2018. január 13‑tól felváltó 2015/2366 irányelv 55. cikkébe, másrészt a 2014/92 irányelv 9–14. cikkébe ütközik‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a hitelfelvevő által a hitelezőnél – a hitelmegállapodás keretében valamely személyre szabott előny ellentételezéseként a jövedelmei jóváírása érdekében – megnyitott számla megszüntetése ezen előny elvesztését eredményezi, amennyiben arra a megállapodásban meghatározott időszak lejártát megelőzően kerül sor, ideértve azt is, ha a megszüntetésre több mint egy évvel a számlanyitást követően kerül sor, illetve hogy ezen időszak hossza elérheti‑e a tíz évet vagy a hitel teljes futamidejét.

74.      A kérdést előterjesztő bíróság nem jelölte meg, hogy a fent hivatkozott rendelkezések melyik vetülete alapján fogalmaz meg kérdést azok értelmezésével kapcsolatban.

75.      Ha megfigyeljük az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazását, megállapítható ugyanakkor, hogy ott egyrészt pontosításra kerül, hogy az uniós jog érintett rendelkezései „a fizetési számla megszüntetésének költségeivel” kapcsolatosak, másrészt pedig az érintett nemzeti szabályozás bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi a személyre szabott előny elvesztését a számla megszüntetése esetén.

76.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést tehát úgy értelmezem, hogy a Conseil d’État (államtanács) lényegében azt kívánja megtudni, hogy a személyre szabott előny ilyen elvesztése a 2007/64, 2015/2366 és 2014/92 irányelv értelmében vett fizetési számla megszüntetési költségének minősül‑e, illetve adott esetben, hogy az elvesztés módjai megfelelnek‑e az e tekintetben az említett irányelvekben előírt feltételeknek.

77.      Ezért az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, még ha megfogalmazása szerint a 2007/64 irányelv 45. cikkére, valamint a 2015/2366 irányelv 55. cikkének egészére, valamint a 2014/92 irányelv 9–14. cikkében szereplő valamennyi rendelkezésre is vonatkozik, úgy értelmezem, mint amely valójában a 2007/64 irányelv 45. cikkének a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdése által felváltott (2) bekezdésére, valamint a 2014/92 irányelv 12. cikkének (3) bekezdésére vonatkozik, amelyek a fizetési számla megszüntetésének költségeivel kapcsolatosak.

78.      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy e rendelkezésekkel ellentétes‑e az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben szereplő szabályozás.

79.      E tekintetben megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdéstől eltérően, amely azon előfeltevésen alapul, hogy az alapügyben szereplő szabályozás lehetővé teszi a 2014/71 irányelv szerinti árukapcsolást.(28) a második kérdés nem jelzi ugyanilyen világosan, hogy e kérdés ugyanezen előfeltevésen alapul. Mindazonáltal a második kérdés megfogalmazására tekintettel úgy tűnik számomra, hogy az érintett szabályozás a 2014/71 irányelv szerinti csomagban történő értékesítésre vonatkozik.(29) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést tehát ennek fényében vizsgálom meg(30).

80.      Ami először a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokat harmonizáló 2007/64 irányelvet illeti, az álláspontom szerint alkalmazható a jelen ügyben.(31)

81.      A 2007/64 irányelv 45. cikke ezen irányelv 3. fejezetében található, amelynek címe „Keretszerződések” és amely a keretszerződés hatálya alá eső fizetési műveletekre alkalmazandó.(32)

82.      Ebben az összefüggésben „A szerződés megszüntetése” című 45. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője bármikor felmondhatja a keretszerződést, kivéve ha a felek felmondási időben állapodtak meg, amely nem haladhatja meg az egy hónapot. A (2) bekezdés ehhez hozzáteszi, hogy a 12 hónapot meghaladó vagy határozatlan időre kötött keretszerződés 12 hónap elteltével semmilyen költséggel nem járhat az igénybevevő számára. E rendelkezés az ügyfelek mobilitásának megkönnyítését célozza.(33)

83.      A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy ha az alapeljárásban szereplő szabályozás a 2014/17 irányelv értelmében vett árukapcsolást tesz lehetővé, a hitel felvételével kapcsolatos személyre szabott előny feltételeit rögzíti.

84.      Ennélfogva az előny elvesztése a felek között kötött hitelmegállapodás egyik kikötése alkalmazásának eredménye, amely az említett előny biztosítását ahhoz a feltételhez köti, hogy a hitelező írja jóvá a munkabért és a jövedelmeket.

85.      Amint azt e tekintetben a francia és a cseh kormány, valamint a Bizottság kifejti, ezen előny elvesztése pusztán a jövedelem‑jóváírás megszűnésének következménye és így nem jelent a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdése értelmében vett keretszerződés megszüntetésével járó költséget.

86.      Az itt ismertetett megfontolások érvényesek a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdését illetően is, amelynek hatálya az alapügy szempontjából megegyezik a 2007/64 irányelvével;(34) e rendelkezés lényegében megegyezik a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdésével, azzal, hogy a hivatkozott időtartam tizenkét hónapról hat hónapra rövidült.

87.      Ami másodszor a 2014/92 irányelvet illeti, az hasonló a 2007/64 és a 2015/2366 irányelvhez annyiban, hogy többek között a tagállamon belüli fizetésiszámla‑váltásra, valamint a más tagállamban való fizetési számlanyitás fogyasztók számára való egyszerűsítésére vonatkozó szabályokat rögzíti.(35)

88.      E tekintetben a 2014/92 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése alapján a tagállamok biztosítják, hogy amennyiben a korábbi számlavezető pénzforgalmi szolgáltató a fizetési számla megszüntetéséért díjat számít fel a fogyasztónak, annak megállapítása a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdésével, valamint a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdésével összhangban történjen.(36)

89.      Ami a 2014/92 irányelvet illeti, az 1. cikkének a (12) preambulumbekezdése fényében értelmezett (6) bekezdése alapján alkalmazandó az alapeljárásban szereplőhöz hasonló szabályozásra.(37)

90.      Mindezek alapján, figyelemmel a fentiekben a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdése és a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdése kapcsán ismertetett észrevételekre, meg kell állapítani, hogy az előny elvesztése nem minősül a 2014/92 irányelv értelmében vett fizetési számla megszüntetési költségeinek.

91.      A fentiekből az következik, hogy a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2) bekezdésével, a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2) bekezdésével, valamint a 2014/92 irányelv 12. cikkének (3) bekezdésével nem ellentétes az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben említett szabályozás.

V.      Végkövetkeztetés

92.      A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) által előterjesztett kérdésekre:

1)      A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4‑i 2014/17/ЕU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé az olyan nemzeti szabályozást, amely megengedi az ugyanezen irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolást, amely biztosítja a hitelező számára, hogy valamely személyre szabott előny ellentételezéseként megkövetelje a hitelfelvevőtől, hogy valamennyi munkabérét vagy hasonló jövedelmét valamely fizetési számlára utalja a hitelmegállapodásban meghatározott időszak alatt, amennyiben e számlát a hitelfelvevő az olyan napi fizetési műveletek lebonyolítására is használhatja, mint a befizetés, az átutalás és a készpénzfelvétel.

A 2014/17 irányelv 12. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé az olyan nemzeti szabályozást, amely megengedi az ugyanezen irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolást, amennyiben e szabályozás nem biztosítja egyrészt azt, hogy az árukapcsolás nyilvánvaló előnyöket jelentsen a fogyasztó számára, másrészt pedig azt sem, hogy ezen értékelés során megfelelően figyelembe vegyék a piacon kínált hasonló termékek elérhetőségét és árát.

2)      A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv 45. cikkének (2) bekezdését, a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelv 55. cikkének (2) bekezdését, valamint a fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla‑váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló, 2014. július 23‑i 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 12. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a hitelfelvevő által a hitelezőnél – a hitelmegállapodás keretében valamely személyre szabott előny ellentételezéseként a jövedelmei jóváírása érdekében – megnyitott számla megszüntetése ezen előny elvesztését eredményezze, amennyiben arra a megállapodásban meghatározott időszak lejártát megelőzően kerül sor, ideértve azt is, ha a megszüntetésre több mint egy évvel a számlanyitást követően kerül sor, illetve amely szerint ezen időszak hossza elérheti a tíz évet vagy a hitel teljes futamidejét.


1      Eredeti nyelv: francia.


2      A lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. február 4‑i 2014/17/ЕU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 60., 34. o.; helyesbítés: HL 2015. L 246., 11. o.).


3      A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2007. L 319., 1. o.; helyesbítés: HL 2009. L 187., 5. o.).


4      A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2015. november 25‑i (EU) 2015/2366 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 337., 35. o.; helyesbítés: HL 2018. L 102., 97. o.).


5      A fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak összehasonlíthatóságáról, a fizetésiszámla‑váltásról és az alapszintű fizetési számla nyitásáról, illetve használatáról szóló, 2014. július 23‑i 2014/92/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 257., 214. o.).


6      A 2015/2366 irányelv 114. cikke alapján a 2007/64 irányelvre történő bármely hivatkozást a 2015/2366 irányelvre történő hivatkozásként kell értelmezni. Ennélfogva a 2014/92 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése 2018. január 13‑tól a 2015/2366 irányelv 55. cikkének (2), (4), illetve (6) bekezdésére hivatkozik, amelyek a 2007/64 irányelv 45. cikkének (2), (4), illetve (6) bekezdését váltották fel.


7      A monetáris és pénzügyi törvénykönyv jelen indítvány 14. pontjában idézett L. 312‑1‑2. cikke lényegében a 2014/17 irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolás tilalmát, valamint az ugyanezen irányelv 4. cikkének 27. pontja értelmében vett csomagban történő értékesítés engedélyezését tartalmazza. E tekintetben lásd a jelen indítvány 15. lábjegyzetét.


8      A Bíróság 2019. szeptember 26‑i felvilágosításkérésére adott 2019. október 23‑i válasz.


9      A kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszában (lásd a jelen indítvány 8. lábjegyzetét) kiemelte, hogy noha a 2017. június 1‑jei 2017‑1090. sz. rendeletet hatályon kívül helyezte a loi n° 2019‑486 du 22 mai 2019 relative à la croissance et à la transformation des entreprises (a vállalkozások növekedéséről és átalakulásáról szóló, 2019. május 22‑i 2019‑486. sz. törvény) 206. cikkének XV. pontja, ez nem változtat azon, hogy az alapeljárásban szereplő rendeletet alkalmazták, éppen ezért terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseket a Bíróság elé.


10      A 2014/17 irányelv 1. cikke.


11      A 2014/17 irányelv (15) preambulumbekezdése.


12      Az „árukapcsolás” és a „csomagban történő értékesítés” fogalmait a 2014/17 irányelv 4. cikkének 26. és 27. pontja határozza meg, a meghatározásokat lásd a jelen indítvány 8. pontjában.


13      Noha az alapeljárásban szereplő nemzeti szabályozás tartalma a nemzeti jog értelmezéséhez tartozik, ami a nemzeti bíróság feladata (lásd többek között: 2000. szeptember 26‑i Mayeur ítélet, C‑175/99, EU:C:2000:505, 22. pont; 2006. június 1‑jei innoventif ítélet C‑453/04, EU:C:2006:361, 29. pont; 2010. július 8‑i Sjöberg és Gerdin ítélet, C‑447/08 és C‑448/08, EU:C:2010:415, 54. pont), mindazonáltal bevallom, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratok alapján úgy vélem, hogy a francia kormány álláspontja meggyőző. Közelebbről a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25‑1. cikkének szövegéből kitűnik, hogy a hitelintézetek a hitelajánlatot ahhoz a feltételhez köthetik, hogy a hitelfelvevő munkabérét vagy hasonló jövedelmeit valamely fizetési számlán írják jóvá, személyre szabott ellentételezés mellett. E tekintetben rámutatok, hogy mivel a jövedelmek jóváírása és ebből következően a fizetési számla nem magának a hitel felvételének, hanem csak a személyre szabott előny biztosításának a feltétele, ezért álláspontom szerint a 2014/17 irányelv 4. cikkének 27. pontja értelmében vett csomagban történő értékesítésről van szó. Ebben az esetben ugyanis a hitel testesíti meg a hitelmegállapodást, míg a fizetési számla képviseli a 2014/17 irányelv 4. cikkének 27. pontja értelmében vett másik pénzügyi terméket, és a jövedelmek jóváírásának ellentételezéseként a hitelmegállapodást az e rendelkezés értelmében vett „más feltételekkel” kínálják, vagyis személyre szabott előny formájában.


14      Lásd a jelen indítvány 8. lábjegyzetét.


15      Ebben az összefüggésben először is rámutatok, hogy a Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszból (lásd a jelen indítvány 8. lábjegyzetét), kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak ezzel kapcsolatban annak ellenére kétségei vannak, hogy a nemzeti jogi háttér, amelyen a vitatott rendelet alapul, vagyis az átláthatóságról, a korrupció elleni küzdelemről és a gazdasági élet modernizálásáról szóló, 2016. december 9‑i 2016‑1691. sz. törvény 67. cikke a monetáris és pénzügyi törvénykönyv L. 312‑1‑2. cikkének tiszteletben tartását követeli meg. amely a Conseil d’État (államtanács) szerint megengedi a 2014/17 irányelv 4. cikkének 27. pontja értelmében vett csomagban történő értékesítést és tiltja az ezen irányelv 4. cikkének 26. pontja értelmében vett árukapcsolást. E tekintetben másodszor megállapítom, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az alapeljárásban szereplő nemzeti szabályozás tartalmával kapcsolatos kétségei láthatóan többek között abból fakadnak, hogy lehetséges, hogy a gyakorlatban a hitelintézetek a hitel felvételének feltételeként jóváírási kikötést, és ebből következően fizetési számla igénybevételét írják elé, ami árukapcsolásnak minősül. A Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszban ugyanis a Conseil d’État (államtanács), utalva egy a gazdasági és pénzügyminiszter felkérésére a Comité consultatif du secteur financier (a pénzügyi ágazat konzultációs bizottsága) elnöke által készített, a jövedelmek jóváírásáról szóló 2019. januári jelentésre, két, e tárgyban véleményt megfogalmazó érdekelt felet idéz: a közvetítők képviselői úgy vélik, hogy „a valóságban nincs szó igazi ellentételezésről, mivel az eddig megfigyelt esetekben a szokásos kamatláb‑táblázatot jelölik »jóváírásosként« és egy új, nagyon kedvezőtlen »jóváírás nélküli« táblázatot, vagy egy erősen megtorló jellegű felárat vezetnek be”. Ehhez hasonlóan a magánszemély ügyfélkörök képviselői előadják, hogy „a bankszámla‑nyitás, illetve a különböző termékek előfizetése (csomag, gépjármű‑ és lakásbiztosítás) gyakran előfeltétele az ingatlanhitel biztosításának”. Ehhez hozzáteszem, hogy ezzel szemben a hitelintézetek kiemelik, hogy az ügyfél mindig dönthet úgy, hogy ne írják jóvá a jövedelmeit és így ne részesüljön a személyre szabott előnyben. Álláspontom szerint azonban meg kell különböztetni az alapeljárásban szereplő szabályozás esetleges hitelintézetek általi megsértésének kérdését önmagában e szabályozás uniós joggal való összeegyeztethetőségének kérdésétől.


16      Megjegyzem ugyanakkor, hogy a Bizottság a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy a 2014/17 irányelv (24) preambulumbekezdése egy pontosítást tartalmaz a csomagban történő értékesítés irányelv 12. cikkének (1) bekezdésében szereplő engedélyezésének tartalmához képest. E preambulumbekezdés kimondja, hogy a fogyasztó számára előnyös csomagban értékesítés korlátozását el kell kerülni, mindazonáltal a tagállamoknak továbbra is szorosan figyelemmel kell kísérniük a lakossági pénzügyi szolgáltatások piacát, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a csomagban értékesítés gyakorlata nem korlátozza a fogyasztók választási lehetőségeit és nem torzítja a piaci versenyt. Következésképpen az ilyen értékesítés engedélyezésének mindig a fogyasztó és a szabad verseny érdekében kell történnie, a jogalkotónak pedig ebben az összefüggésben meg kell előznie az ezen érdekekkel ellentétes helyzeteket.


17      Mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés ezáltal irreleváns, a teljesség kedvéért hangsúlyozom, hogy a feltett kérdés mindazonáltal elfogadható. Figyelemmel ugyanis többek között arra, hogy az alapeljárásban szereplő szabályozás árukapcsoláskénti minősítése nem zárható ki, úgy kell tekinteni, hogy a feltett kérdésre adandó válasz hasznos a kérdést előterjesztő bíróság számára az alapügy elbírálása céljából, és hogy ebből következően a kérdés elfogadható. Lásd ebben az értelemben többek között: 1993. október 27‑i Enderby ítélet (C‑127/92, EU:C:1993:859, 11. és 12. pont); 2010. december 7‑i VEBIC ítélet (C‑439/08, EU:C:2010:739, 44–48. pont); 2019. május 2‑i Afonds‑Fonds ítélet (C‑598/17, EU:C:2019:352, 34–40. pont).


18      Az árukapcsolás 2014/17 irányelv 4. cikkének 26. pontjában szereplő fogalmának megfelelően ez azt jelenti, hogy a hitelmegállapodást nem a fizetési számlától elkülönülten ajánlják a fogyasztó részére, így tehát a jövedelmek e számlán történő jóváírására irányuló kötelezettség a hitel felvételének feltétele.


19      Megjegyzem, hogy a 2014/17 irányelv 12. cikkében szereplő rendelkezés nem képezte részét a Bizottság által benyújtott eredeti irányelvtervezetnek (COM (2011) 142 végleges), hanem azt az Európai Parlament első olvasata során illesztették be.


20      Emlékeztetek arra, hogy a francia kormány elsődlegesen arra hivatkozik, hogy az alapeljárásban szereplő szabályozás csomagban történő értékesítést tesz lehetővé (lásd a jelen indítvány 37. pontját).


21      Lásd a jelen indítvány 21. pontját.


22      E tekintetben megjegyzem továbbá, hogy a gazdasági és pénzügyminiszter felkérésére a Comité consultatif du secteur financier (a pénzügyi ágazat konzultációs bizottsága) elnöke által készített, a jövedelmek jóváírásáról szóló 2019. januári jelentésből, amelyikre a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszában hivatkozik, kitűnik, hogy „[k]ülönösen a jövedelmek jóváírása bizonyulhat hasznos garanciális kiegészítőnek a hitelkérelem vizsgálata során”. E megjegyzés alapján nem lehet következtetéseket levonni azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó szabályozás a 2014/17 irányelv 12. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt valamely célt szolgálja‑e.


23      Lásd ebben az értelemben többek között: 2014. szeptember 10‑i Kušionová ítélet (C‑34/13, EU:C:2014:2189, 77. pont).


24      A 2014/92 irányelv 1. cikkének az irányelv (12) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett (6) bekezdése.


25      Lásd ebben az értelemben többek között: 2009. június 4‑i SALIX Grundstücks‑Vermietungsgesellschaft ítélet (C‑102/08, EU:C:2009:345, 40–42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Hangsúlyozom, hogy ez az ítélkezési gyakorlat akkor is alkalmazandó, ha egy a 2014/17 irányelv 12. cikkének (3) bekezdéséhez hasonló választható eltérésről van szó. Lásd ebben az értelemben többek között: 2010. október 21‑i Accardo és társai ítélet (C‑227/09, EU:C:2010:624, 55. pont).


26      Az, hogy az alapeljárásban szereplő szabályozás azt írja elő, hogy az ajánlatnak lehetővé kell tennie a személyre szabott előny azonosítását, utalva azon százalékos vagy más feltételekre, amelyek mellett azt kialakították, és amelyeket a hitelező alkalmazni fog, amennyiben a jóváírási követelményt a hitelfelvevő nem tartja tiszteletben (a fogyasztóvédelemről szóló törvénykönyv L. 313‑25. cikke) nem kérdőjelezheti meg ezt a megállapítást.


27      E tekintetben lásd a jelen indítvány 23. lábjegyzetét.


28      Lásd a jelen indítvány 36. pontját.


29      Mivel ugyanis a hitelfelvevő által személyre szabott előny ellenében a jövedelmei jóváírása céljából a hitelezőnél nyitott számla bezárása csupán ezen előny elvesztését vonja maga után, véleményem szerint a 2014/17 irányelv szerinti csomagban történő értékesítésről van szó. Lásd a jelen indítvány 13. lábjegyzetét.


30      Egyébiránt, mivel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adott válaszomból kitűnik, hogy az alapügyben szereplő szabályozás a 2014/17 irányelv értelmében tilos, mivel e szabályozás az ezen irányelv értelmében vett árukapcsolást tesz lehetővé. felesleges azt is megvizsgálni, hogy az ilyen szabályozás összhangban áll‑e az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésben említett rendelkezésekkel.


31      A 2007/64 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelvet az Európai Unión belül nyújtott „pénzforgalmi szolgáltatásokra” kell alkalmazni. A pénzforgalmi szolgáltatások fogalmát az irányelv 4. cikkének 3. pontja úgy határozza meg, hogy az a mellékletben felsorolt üzleti tevékenységek bármelyike. A melléklet 1. pontja hivatkozik a „fizetési számlára történő készpénzbefizetést lehetővé tevő szolgáltatásokra”.


32      A 2007/64 irányelv 40. cikke. A „keretszerződés” fogalmát ezen irányelv 4. cikkének 12. pontja úgy határozza meg, mint amely olyan egyedi és rendszeres fizetési műveletek jövőbeni teljesítését szabályozó pénzforgalmi szolgáltatási szerződés, amely fizetési számla nyitására vonatkozó kötelezettséget és annak feltételeit is tartalmazhatja.


33      Lásd a 2007/64 irányelv (29) preambulumbekezdését.


34      Lásd a 2015/2366 irányelv 2. cikkének az irányelv 4. cikkének 3. pontjával és mellékletével együttesen értelmezett (1) bekezdését.


35      Lásd a 2014/92 irányelv (2) preambulumbekezdését és ezen irányelv 1. cikkét.


36      Lásd a jelen indítvány 6. lábjegyzetét.


37      Emlékeztetek ugyanis arra, hogy a fogyasztóvédelmi törvénykönyv L. 313‑25. cikke értelmében vett „fizetési számla” fogalma magában foglalja a hitelfelvevők által a napi fizetési műveletek lebonyolítására használt számlákat is. E tekintetben a 2014/92 irányelv jelen indítvány fenti 10. pontjában hivatkozott (12) preambulumbekezdése pontosítja az irányelv 1. cikkének (6) bekezdésében meghatározott hatályát. E pontosításból lényegében az következik, hogy az irányelv alkalmazandó a kizárólag a jelzáloghitel visszafizetését szolgáló fizetési számlára, amennyiben e számlát napi fizetési műveletek lebonyolítására is használják.