Language of document : ECLI:EU:C:2002:98

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

2002. február 19.(*)

„Szakmai kamara – Országos ügyvédi kamara – A szakma gyakorlásának a kamara általi szabályozása – Az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködés tilalma – Az EK‑Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk) – Vállalkozások társulása – Versenykorlátozás – Igazolások – Az EK‑Szerződés 86. cikke (jelenleg EK 82. cikk) – Vállalkozás vagy vállalkozások csoportja – Az EK‑Szerződés 52. és 59. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 43. cikk és EK 49. cikk) – Alkalmazhatóság – Korlátozások – Igazolások”

A C‑309/99. sz. ügyben,

a Bírósághoz a Raad van State (Hollandia) által az EK 234. cikk értelmében benyújtott, az e bíróság előtt

J. C. J. Wouters,

J. W. Savelbergh,

a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV

és

az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten

között,

a Raad van de Balies van de Europese Gemeenschap

részvételével

folyamatban lévő eljárásban,

az EK‑Szerződés 3. cikke g) pontjának (jelenleg, módosítást követően az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja), az EK‑Szerződés 5. cikkének (jelenleg EK 10. cikk), az EK‑Szerződés 52. és 59. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 43. és EK 49. cikk), valamint az EK‑Szerződés 85., 86. és 90. cikkének (jelenleg EK 81., EK 82. és EK 86. cikk) értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, P. Jann, F. Macken, N. Colneric és S. von Bahr tanácselnökök, C. Gulmann, D. A. o. Edward, A. La Pergola, J.‑P. Puissochet, M. Wathelet (előadó), R. Schintgen, V. Skouris és J. N. Cunha Rodrigues bírák,

főtanácsnok: P. Léger,

hivatalvezető: H. von Holstein hivatalvezető-helyettes,

figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:

–        J. C. J. Wouters képviseletében H. Gilliams és M. Wladimiroff advocaten,

–        J. W. Savelbergh és a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV képviseletében D. van Liedekerke és G. J. Kemper advocaten,

–        az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten képviseletében O. W. Brouwer, F. P. Louis és S. C. van Es advocaten,

–        a Raad van de Balies van de Europese Gemeenschap képviseletében P. Glazener advocaat,

–        a holland kormány képviseletében A. Fierstra, meghatalmazotti minőségben,

–        a dán kormány képviseletében J. Molde, meghatalmazotti minőségben,

–        a német kormány képviseletében A. Dittrich és W. D. Plessing, meghatalmazotti minőségben,

–        a francia kormány képviseletében K. Rispal‑Bellanger, R. Loosli‑Surrans és F. Million, meghatalmazotti minőségben,

–        az osztrák kormány képviseletében C. Stix‑Hackl, meghatalmazotti minőségben,

–        a portugál kormány képviseletében L. Fernandes, meghatalmazotti minőségben,

–        a svéd kormány képviseletében A. Kruse, meghatalmazotti minőségben,

–        a Liechtensteini Hercegség kormánya képviseletében C. Büchel, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében W. Wils és B. Mongin, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

J. C. J. Wouters (képviseli: H. Gilliams), J. W. Savelbergh és a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV (képviselik őket: D. van Liedekerke és G. J. Kemper), az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten (képviselik: O. W. Brouwer és W. Knibbeler advocaat), a Raad van de Balies van de Europese Gemeenschap (képviseli: P. Glazener), a holland kormány (képviseli: J. S. van den Oosterkamp, meghatalmazotti minőségben), a német kormány (képviseli: A. Dittrich), a francia kormány (képviseli: F. Million), a luxemburgi kormány (képviseli: N. Mackel, meghatalmazotti minőségben, segítője: J. Welter ügyvéd), a svéd kormány (képviseli: I. Simfors, meghatalmazotti minőségben), valamint a Bizottság (képviseli: W. Wils), szóbeli észrevételeinek a 2000. december 12‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2001. július 10‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Raad van State a Bírósághoz 1999. augusztus 13‑án érkezett augusztus 10‑i ítéletével az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából kilenc kérdést terjesztett elő az EK‑Szerződés 3. cikke g) pontjának (jelenleg, módosítást követően az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja), az EK‑Szerződés 5. cikkének (jelenleg EK 10. cikk), az EK‑Szerződés 52. és 59. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 43. és EK 49. cikk), valamint az EK‑Szerződés 85., 86. és 90. cikkének (jelenleg EK 81., EK 82. és EK 86. cikk) értelmezésére vonatkozóan.

2        E kérdések többek között az ügyvédek által az Arrondissementsrechtbank te Amsterdam által a Nederlandse Orde van Advocaten (holland ügyvédi kamara) azon határozatai megsemmisítésének elutasítása ellen benyújtott fellebbezéssel kapcsolatban merültek fel, amelyek elutasították az Amsterdam és Rotterdam területi ügyvédi kamarák ellenőrző bizottságai által hozott, az ügyvédi tevékenységnek a könyvvizsgálókkal integrált együttműködésben való gyakorlását megtiltó határozatok megsemmisítését.

 A nemzeti jogi háttér

3        A Holland Királyság Alkotmányának 134. cikke vonatkozik a közjogi szervezetek létrehozására és jogi szabályozására. E cikk az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      A szakmai vagy más közjogi szervezeteket törvénnyel vagy törvény alapján lehet létrehozni és megszüntetni.

(2)      Törvény határozza meg e közjogi szervezetek feladatait és felépítését, az igazgatási szerveik összetételét és jogköreit, valamint a tanácskozásaik nyilvánosságát. Az igazgatási szerveik törvényben vagy törvény alapján szabályozási jogkörrel ruházhatók fel.

(3)      Törvény szabályozza az igazgatási szervezetek felügyeletét. Határozataik csak jogsértés vagy az általános érdek megsértése miatt semmisíthetők meg.”

 Az Advocatenwet

4        E rendelkezés alkalmazásával fogadták el a holland ügyvédi kamara létrehozásáról és belső szervezeti szabályzatának, valamint az ügyvédekre és ügyészekre vonatkozó fegyelmi szabályoknak megállapításáról szóló 1952. június 23‑i törvényt (a továbbiakban: Advocatenwet).

5        E törvény 17. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)      A Hollandiában névjegyzékbe vett ügyvédek összessége alkotja a holland ügyvédi kamarát, amely az Alkotmány 134. cikke értelmében vett közjogi szervezet, székhelye Hága.

(2)      Az ugyanannál a bíróságnál névjegyzékbe vett ügyvédek összessége alkotja az érintett terület ügyvédi kamaráját.”

6        Az Advocatenwet 18. cikkének (1) bekezdése és 22. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a holland ügyvédi kamarát, illetve a területi kamarákat az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten (a holland ügyvédi kamara általános tanácsa, a továbbiakban: általános tanács), illetve a raden van toezicht van de Orden in de arrondissementen (a területi kamarák ellenőrző bizottságai, a továbbiakban: ellenőrző bizottságok) irányítják.

7        Az Advocatenwet 19. és 20. cikke szabályozza az általános tanács tagjainak megválasztását. A College van Afgevaardigden (a továbbiakban: küldöttgyűlés) választja őket, amelynek a tagjait a területi kamarák közgyűlésén választják.

8        Az Advocatenwet 26. cikke értelmében:

„Az általános tanács és az ellenőrző bizottságok biztosítják a hivatás rendeltetésszerű gyakorlását, és jogosultak az ahhoz hozzájáruló bármely intézkedést meghozni. Védik az ügyvédek jogait és érdekeit, ügyelnek a kötelezettségeik betartására, és ellátják a rendelet útján rájuk bízott feladatokat.”

9        Az Advocatenwet 28. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      A küldöttgyűlés a hivatás rendeltetésszerű gyakorlása érdekében szabályzatokat alkothat, beleértve a bizonyos kor elérése, illetve a szakmai tevékenység gyakorlására való teljes vagy részleges képtelenség esetén, valamint az elhunyt ügyvédek közeli hozzátartozóiról való gondoskodást. A testület továbbá megalkotja a szükséges szabályzatokat a holland ügyvédi kamara igazgatására és szervezetére vonatkozóan.

(2)      A szabályzatjavaslatokat az általános tanács vagy legalább öt küldött a küldöttgyűlés elé terjeszti. Az általános tanács felhívhatja az ellenőrző bizottságokat, hogy nyilvánítsanak véleményt a szabályzat tervezetéről, mielőtt a küldöttgyűlés elé terjesztenék.

(3)      A szabályzatokat elfogadásukkor közlik az igazságügyi miniszterrel, és közzéteszik a hivatalos lapban.”

10      Az Advocatenwet 29. cikke megállapítja:

(1)      A szabályzatok kötelezik az országos kamara tagjait és a látogató ügyvédeket [...].

(2)      Nem tartalmazhatnak rendelkezést törvényben vagy törvény alapján már rendezett kérdésekre vonatkozóan, sem olyan kérdéseket, amelyek az egyes területeken előforduló eltérő helyzet miatt nem képezhetik általános rendelkezések tárgyát.

(3)      A szabályzatoknak a törvényben vagy törvény alapján már rendezett kérdésre vonatkozó rendelkezései automatikusan hatályukat vesztik.”

11      Az Advocatenwet 16b. és 16c. cikkéből következik, hogy a „látogató ügyvédek” azok a személyek, akiket nem jegyeztek be ügyvédként Hollandiában, de akik az Európai Unió másik tagállamában ügyvédként vagy azzal egyenértékű címen jogosultak a szakmai tevékenységük gyakorlására.

12      Az Advocatenwet 30. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A küldöttgyűlés, az általános tanács és a holland ügyvédi kamara egyéb szerveinek határozatai királyi rendelettel felfüggeszthetők vagy megsemmisíthetők, amennyiben ellentétesek a joggal vagy a közérdekkel.

(2)      A felfüggesztés vagy a megsemmisítés a 28. cikk (3) bekezdésében említett közléstől számított hat hónapon belül, illetve – ha az általános tanács vagy a holland ügyvédi kamara valamely más szervének határozatáról van szó – az igazságügy-miniszternek való bejelentésétől számított hat hónapon belül, adott esetben a felfüggesztés időtartamát meghatározó indokolt rendelettel történik.

(3)      A felfüggesztés azonnal megszakítja a felfüggesztett rendelkezések hatályát. A felfüggesztés időtartama meghosszabbítást követően sem haladhatja meg az egy évet.

(4)      Ha a megsemmisítést a felfüggesztésre előírt határidőn belül nem mondja ki királyi rendelet, a felfüggesztett határozatot érvényesnek kell tekinteni.

(5)      A megsemmisítés a megsemmisített rendelkezések valamennyi megsemmisíthető hatásának megsemmisítésével jár, kivéve a királyi rendelet ellenkező döntését.”

 A Samenwerkingsverordening 1993

13      A Advocatenwet 28. cikke alapján a küldöttgyűlés elfogadta a Samenwerkingsverordening 1993‑t (az együttműködésről szóló 1993. évi szabályzat).

14      A Samenwerkingsverordening 1993 1. cikke az „együttműködési társulás” fogalmát úgy határozza meg, mint „olyan együttműködés, amelynek keretében a résztvevők közösen gyakorolják a hivatásukat, és közösen osztoznak annak kockázataiban, illetve az ezzel kapcsolatos irányítás vagy végső felelősség egymás közötti megosztásával.”

15      A Samenwerkingsverordening 1993 2. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

(1)      Az ügyvéd nem jogosult olyan kötelezettségeket vállalni vagy fenntartani, amelyek sérthetik a szabadságát és a függetlenségét a szakmája gyakorlása során, beleértve az ügyfelek érdekeinek védelmét, valamint abból eredően az ügyvéd és az ügyfele közötti bizalmi viszonyt.

(2)      Az (1) bekezdés rendelkezése arra az ügyvédre is alkalmazandó, aki nem dolgozik együttműködési társulásban a kollégáival vagy harmadik személyekkel.”

16      A Samenwerkingsverordening 1993 3. cikke értelmében:

„Az ügyvéd csak akkor vállalhat vagy tarthat fenn együttműködési társulást, ha mindegyik részt vevő fél szakmájának alapvető célja a jogalkalmazás gyakorlása.”

17      A Samenwerkingsverordening 1993 4. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az ügyvéd együttműködési társulást csak a következőkkel jogosult vállalni vagy fenntartani:

a)      Hollandiában bejegyzett más ügyvédek;

b)      Hollandiában be nem jegyzett más ügyvédek, az 5. cikk rendelkezéseinek betartása mellett;

c)      az általános tanács által a 6. cikknek megfelelően e célból engedélyezett másik szakmai csoport tagjai.”

18      A Samenwerkingsverordening 1993 6. cikke értelmében:

„(1)      A 4. cikk c) pontjában említett engedély akkor adható, ha:

a)      e másik szakmai csoport tagjai szabad foglalkozást folytatnak; és

b)      e szakma gyakorlásának feltétele egyetemi vagy azzal egyenértékű diplomával való rendelkezés; és

c)      e másik szakmai csoport tagjai az ügyvédeknek előírtakhoz hasonló fegyelmi szabályok alá tartoznak; és

d)      az e másik szakmai csoport tagjaival való együttműködés vállalása nem ellentétes a 2. és 3. cikk rendelkezéseivel.

(2)      Az engedély valamely szakmai csoport egyik ágának is megadható. Ebben az esetben az (1) bekezdés a)‑d) pontjában felsorolt feltételek értelemszerűen alkalmazandók az általános tanács további feltételek meghatározására vonatkozó jogkörének sérelme nélkül.

(3)      Az általános tanács a jelen cikk előző bekezdéseiben említett határozat meghozatala előtt konzultál a küldöttgyűléssel.”

19      A Samenwerkingsverordening 1993 17. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Az ügyvéd a külső kapcsolataiban tartózkodik attól, hogy bármely együttműködési formát, amelyben részt vesz – beleértve az együttműködési társulást is –, pontatlanul, megtévesztő módon vagy hiányosan mutasson be,.”

20      A Samenwerkingsverordening 1993 8. cikke alapján:

„(1)      Minden együttműködési társulásnak kötelező módon közös nevet kell viselnie minden külső kapcsolat vonatkozásában.

(2)      A közös név nem lehet félrevezető. [...]

(3)      Az együttműködésben részt vevő ügyvéd köteles kérésre átnyújtani az együttműködésben részt vevők nevét, foglalkozását és székhelyét tartalmazó listát.

(4)      Az együttműködési társulástól származó bármely írásbeli dokumentumnak tartalmaznia kell az e dokumentumot aláírók nevét, minőségét és letelepedési helyét.”

21      Végül a Samenwerkingsverordening 1993 9. cikkének (2) bekezdése értelmében:

„Az ügyvéd nem működhet közre valamely együttműködés létrehozásában, sem módosításában azelőtt, hogy az ellenőrző bizottság megállapította volna, hogy az együttműködés létrehozásának és módosításának részletes szabályai ‑ beleértve a külső képviselet módját ‑ eleget tesznek‑e a jelen szabályzatban vagy az alapján hozott rendelkezéseknek.”

22      A Samenwerkingsverordening 1993 indokolásából kiderül, hogy a közjegyzőkkel, az adótanácsadókkal és a szabadalmi ügyvivőkkel való együttműködést már korábban engedélyezték, és hogy az e három szakmai csoport engedélyezése érvényes marad. A könyvvizsgálókra viszont olyan szakmai csoport példájaként hivatkozik, amellyel az ügyvédek nem jogosultak együttműködni.

Az ügyvédek és egyéb (engedéllyel rendelkező) hivatást gyakorló szakemberek közötti együttműködésre vonatkozó irányelvek

23      A Samenwerkingsverordening 1993‑on kívül a holland ügyvédi kamara az ügyvédek és egyéb (engedéllyel rendelkező) hivatást gyakorló szakemberek közötti együttműködésre vonatkozó irányelveket adott ki. Ezen irányelvek a következők:

„1. Az etikai és szakmai etikai szabályok betartása

1. sz. szabály

Az ügyvéd egy másik szabad foglalkozás gyakorlójával történő együttműködésben való részvételével nem korlátozhatja vagy akadályozhatja a rá alkalmazandó etikai és szakmai etikai szabályok betartását.

2. Külön akták, valamint az akták és archívumok különválasztott igazgatása

2. sz. szabály

A valamely másik szabad foglalkozás gyakorlójával való együttműködésben részt vevő ügyvéd minden olyan ügyre, amelyben e másik szakemberekkel együtt jár el, köteles külön aktát nyitni, és az együttműködéssel kapcsolatban gondoskodni:

–        az akta kezelésének és a pénzügyi igazgatásnak a különválasztásáról;

–        a másik szabad foglalkozás gyakorlóitól elkülönülő archívumról.

3. Összeférhetetlenség

3. sz. szabály

A valamely másik szabad foglalkozás gyakorlójával való együttműködésben részt vevő ügyvéd nem láthatja el valamelyik fél érdekeinek védelmét, ha ezen érdekek ellentétesek azon fél érdekeivel, akinek e másik szabad foglalkozás gyakorlója segít vagy segített, vagy ha fennáll ezen összeférhetetlenség veszélye.

4. Szakmai titoktartás és az iratok nyilvántartásba vétele

4. sz. szabály

Az ügyvéd minden olyan ügyben, amelyben valamely másik szabad foglalkozás gyakorlójával együtt jár el, köteles pontosan nyilvántartani az említett foglalkozás gyakorlójának figyelmébe ajánlott minden levelet és iratot.”

 Az alapügyek

24      J. C. J. Wouters, az amsterdami ügyvédi kamaránál bejegyzett ügyvéd 1991‑ben lett tag az Arthur Andersen & Co. Belastingadviseurs (adótanácsadók) társaságnál. 1994 végén J. C. J. Wouters tájékoztatta a rotterdami területi ügyvédi kamara ellenőrző bizottságát, hogy szándékában áll kérni a nyilvántartásba vételét e város ügyvédi kamarájánál, és az „Arthur Andersen & Co., advocaten en belastingadviseurs” megnevezés alatt tevékenykedni.

25      E bizottság 1995. július 27‑i határozatában megállapította, hogy az Arthur Andersen & Co. Belastingadviseurs társaság tagjai a Samenwerkingsverordening 1993 értelmében együttműködési társulást tartottak fenn az Arthur Andersen & Co. Accountants társaság tagjaival, vagyis a könyvvizsgálók szakmai csoportjának tagjaival, így J. C. J. Wouters megsértette a Samenwerkingsverordening 1993 4. cikkét. Továbbá a bizottság úgy vélte, hogy J. C. J. Wouters megsérti a Samenwerkingsverordening 1993 8. cikkét, ha olyan együttműködésbe kezd, amelynek a közös megnevezése tartalmazza „Arthur Andersen” természetes személy nevét.

26      Az általános tanács 1995. november 29‑i határozatával a J. C. J. Wouters, Arthur Andersen & Co. Belastingadviseurs és Arthur Andersen & Co. Accountants által e határozattal szemben benyújtott közigazgatási jogorvoslatokat – mint megalapozatlanokat – elutasította.

27      1995 elején J. W. Savelbergh, az amsterdami ügyvédi kamara tagja értesítette az amsterdami területi ügyvédi kamara ellenőrző bizottságát azon szándékáról, hogy együttműködésre lépjen a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV társasággal, a Price Waterhouse nemzetközi vállalkozás leányvállalatával, amely nemcsak adótanácsadókat, hanem könyvvizsgálókat is magában foglal.

28      1995. július 5‑i határozatában a bizottság kijelentette, hogy a tervezett együttműködés ellentétes a Samenwerkingsverordening 1993 4. cikkével.

29      1995. november 21‑i határozatával az általános tanács a J. W. Savelbergh és a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV társaság által e határozattal szemben benyújtott közigazgatási jogorvoslatokat – mint megalapozatlanokat – elutasította.

30      Egyfelől J. C. J. Wouters, az Arthur Andersen & Co. Belastingadviseurs és az Arthur Andersen & Co. Accountants, másfelől pedig J. W. Savelbergh és a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV ezért keresetet indított az Arrondissementsrechtbank te Amsterdam előtt. Többek között azzal érveltek, hogy az általános tanács 1995. november 21‑i és 29‑i határozatai összeegyeztethetetlenek a Szerződés versenyjogra, a letelepedési jogra és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel.

31      1997. február 7‑i ítéletével a Rechtbank elfogadhatatlannak nyilvánította az Arthur Andersen & Co. Belastingadviseurs és az Arthur Andersen & Co. Accountants által benyújtott kereseteket, és a J. C. J. Wouters, J. W. Savelbergh és a Price Waterhouse Belastingadviseurs BV társaság által benyújtott kereseteket – mint megalapozatlanokat – elutasította.

32      A Rechtbank úgy vélte, hogy a Szerződés versenyjogi rendelkezései nem voltak az alapügyekre alkalmazhatók. E bíróság megállapította, hogy a holland ügyvédi kamara a közérdek előmozdítására törvényben létrehozott közjogi szervezet. E célból él többek között az Advocatenwet 28. cikke által számára elismert szabályozási jogkörrel. Közérdekből köteles biztosítania a jogi segítséget nyújtó ügyvéd függetlenségét és ügyfeléhez való lojalitását. Ezért a holland ügyvédi kamara nem minősül a Szerződés 85. cikke értelmében vett vállalkozások társulásának. Nem tekinthető a Szerződés 86. cikke értelmében kollektív erőfölénnyel rendelkező vállalkozásnak vagy vállalkozások csoportjának sem.

33      Továbbá a Rechtbank szerint az Advocatenwet 28. cikke semmiképpen nem ruház át hatásköröket piaci szereplőkre oly módon, ami sértené a Szerződés 85. és 86. cikkének hatékony érvényesülését. Következésképpen e rendelkezés nem összeegyeztethetetlen a Szerződés 3. cikkének g) pontjával, 85.  és 86. cikkével együtt értelmezett 5. cikkének második bekezdésével.

34      A Rechtbank elutasította a felperesek azon érvelését is, amely szerint a Samenwerkingsverordening 1993 összeegyeztethetetlen a Szerződés 52. és 59. cikkében megállapított letelepedési joggal és a szolgáltatásnyújtás szabadságával. Az alapügyekben hiányzik a határon átnyúló elem, úgyhogy a Szerződés említett rendelkezései nem alkalmazhatók. Mindenesetre az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti együttműködés tilalma közérdeken alapuló kényszerítő okokkal igazolható, és nem aránytalanul korlátozó. Az erre vonatkozó külön közösségi jogi rendelkezések hiányában ugyanis a Holland Királyság szabadon írhat elő az ügyvédi hivatás területén történő gyakorlására vonatkozóan a jogi segítséget nyújtó ügyvéd függetlenségének és pártatlanságának biztosítására irányuló szabályokat.

35      Az öt felperes fellebbezést nyújtott be e határozat ellen a Raad van State előtt.

36      A Raad van State megengedte a Raad van de Balies van de Europese Gemeenschapnak (az európai közösség ügyvédi kamaráinak tanácsa), a belga jog szerint alapított egyesületnek a Raad van State előtt a beavatkozást az általános tanács kérelmeinek támogatására.

37      A Raad van State az 1999. augusztus 10‑én hozott ítéletében megerősítette az Arthur Andersen & Co. Belastingadviseurs és az Arthur Andersen & Co. Accountants által benyújtott keresetek elfogadhatatlanságát. A többi keresetet illetően úgy vélekedett, hogy az alapügyek megoldása több közösségi jogi rendelkezés értelmezésétől függ.

38      A Raad van State egyrészt arra keres választ, hogy a küldöttgyűlés a Samenwerkingsverordening 1993 azon jogkörök alapján történő elfogadásával, amelyekkel az Advocatenwet 28. cikke alapján rendelkezik, nem sértette‑e meg a Szerződés 85. és 86. cikkét, másrészt pedig, hogy a nemzeti jogalkotó azzal, hogy az Advocatenwet 28. cikke által az említett testületet szabályzatok alkotására hatalmazta fel, nem sértette‑e meg a Szerződés 85. és 86. cikkét. Továbbá azt kérdezi, hogy a Samenwerkingsverordening 1993 összeegyeztethető‑e a Szerződés 52. cikkében megállapított letelepedés szabadságával, és a Szerződés 59. cikkében megállapított szolgáltatásnyújtás szabadságával.

39      Ezért a Raad van State úgy döntött, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      a)     Az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében (jelenleg az EK 81. cikk (1) bekezdése) szereplő vállalkozások társulása kifejezést úgy kell‑e értelmezni, hogy ilyen társulásról csak akkor és annyiban van szó, amennyiben az ilyen társulás a piaci szereplők érdekében jár el, így tehát e rendelkezés alkalmazása szempontjából meg kell különböztetni a társulás által egyéb tevékenységek általános érdekében kifejtett tevékenységeket, illetve önmagában az a tény, hogy valamely társulás a piaci szereplők érdekében is eljárhat, elég‑e ahhoz, hogy e rendelkezés értelmében az egész tevékenysége tekintetében vállalkozások társulásának minősítsék? Az a tény, hogy a szóban forgó szervezet által elfogadott, általánosan kötelező szabályokat jogalkotó jogkörök alapján és sajátos jogalkotói minőségben fogadták el, befolyással bír‑e a közösségi versenyjog alkalmazása szempontjából?

b)      Ha az első kérdés a) pontjára az a válasz, hogy vállalkozások társulásáról csak akkor és annyiban van szó, amennyiben valamely társulás a piaci szereplők érdekében jár el, a közösségi jog – szintén – meghatározza‑e, mikor van szó a közérdek védelméről, és mikor nem?

c)      Ha az első kérdés b) pontjára az a válasz, hogy a közösségi jog releváns e tekintetben, lehet‑e úgy tekinteni, hogy egy olyan szervezet által, mint a [holland ügyvédi] kamara, a jogi segítséget nyújtó ügyvéd függetlenségének és ügyfeléhez való lojalitásának biztosítására irányuló jogalkotói jogkör alapján az ügyvédek és más szakemberek közötti együttműködési társulás létrehozását szabályozó, általánosan kötelező szabályok elfogadása közérdekből történik?

2)      Ha az első kérdés a), b) és c) pontjára adott válaszok alapján arra kell következtetni, hogy a [Samenwerkingsverordening 1993‑hoz] hasonló szabályzatot az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése (jelenleg az EK 81. cikk (1) bekezdése) értelmében vett vállalkozások társulása által hozott döntésnek kell tekinteni, úgy tekintendő‑e, hogy az ilyen döntés, amennyiben a jogi segítséget nyújtó ügyvéd függetlensége és ügyfeléhez való lojalitása biztosításának érdekében a jelen esetben szóban forgó típusú együttműködési társulás létrehozását szabályozó, általánosan kötelező szabályokat állapít meg, célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny olyan mértékű korlátozása, hogy az érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Milyen közösségi jogi szempontok relevánsak e kérdés megválaszolásához?

3)      Az EK‑Szerződés 86. cikkében (jelenleg EK 82. cikk) szereplő vállalkozás kifejezés úgy értelmezendő‑e, hogy ha egy olyan szervezetet, mint a [holland ügyvédi] kamara vállalkozások társulásának kell tekinteni, az említett szervezetet e rendelkezés értelmében vállalkozásnak vagy vállalkozások csoportjának kell tekinteni annak ellenére, hogy nem fejt ki semmilyen gazdasági tevékenységet?

4)      Ha az előző kérdésre igenlő a válasz, és ha ezért úgy kell tekinteni, hogy egy olyan szervezet, mint a [holland ügyvédi] kamara erőfölénnyel rendelkezik, az ilyen szervezet visszaél‑e e helyzettel azáltal, hogy arra kényszeríti azon ügyvédeket, akik tagjai, hogy a jogi szolgáltatások nyújtásának piacán más személyekkel szemben a versenyt korlátozó módon viselkedjenek?

5)      Ha egy olyan szervezetet, mint a [holland ügyvédi] kamara egészében véve vállalkozások társulásának kell tekinteni a közösségi versenyszabályok alkalmazása szempontjából, az EK‑Szerződés 90. cikkének (2) bekezdése (jelenleg az EK 86. cikk (2) bekezdése) úgy értelmezendő‑e, hogy annak hatálya alá tartozik egy olyan szervezet is, mint a [holland ügyvédi] kamara, amely a jogi segítséget nyújtó ügyvéd függetlensége és ügyfeléhez való lojalitása biztosításának céljából az ügyvédek és más szakemberek közötti együttműködésre vonatkozó általánosan kötelező szabályokat állapít meg?

6)      Ha a [holland ügyvédi] kamarát vállalkozások társulásának, vagy vállalkozásnak vagy vállalkozások csoportjának kell tekinteni, az EK‑Szerződés 3. cikkének g) pontja (jelenleg, módosítást követően az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja), az EK‑Szerződés 5. cikkének második bekezdése (jelenleg az EK 10. cikk második bekezdése), az EK‑Szerződés 85.  és 86. cikke (jelenleg EK 81. és EK 82. cikk) akadályát képezik‑e annak, hogy valamely tagállam e szervezetet (vagy annak egy vagy több szervét) olyan szabályok meghozatalára vonatkozó jogkörrel ruházza fel, amely többek között az ügyvédek és egyéb szakmák tagjai közötti együttműködésre vonatkoznak, míg a hatóságok ezen eljárásra vonatkozó felügyelete csak az ilyen szabályzat hatályon kívül helyezését engedi meg számukra, de nem léptethetik a saját szabályzatukat annak helyébe, amelyet hatályon kívül helyeztek?

7)      Az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti együttműködés tilalmára ‑ mint a jelen esetben – egyszerre alkalmazandóak‑e a Szerződésnek a letelepedési jogra vonatkozó rendelkezései és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezései, vagy az EK‑Szerződést úgy kell értelmezni, hogy az ilyen tilalomnak vagy a letelepedési jogra vonatkozó rendelkezéseknek, vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseknek kell eleget tennie, például attól függően, hogy az érdekeltek ténylegesen milyen módon kívánják együttműködésüket megvalósítani?

8)      Az ilyen, ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködés tilalma a letelepedési jog, a szolgáltatásnyújtás szabadsága vagy mindkettő korlátozásának minősül‑e?

9)      Ha az előző kérdésre adott válaszból az következik, hogy a hivatkozott korlátozások közül az egyikről vagy mindkettőről van szó, az említett korlátozás igazolható‑e azzal, hogy a [C‑267/91. és C‑268/91. sz.,] Keck és Mithouard egyesített ügyekben [1993. november 24‑én] hozott ítélet (EBHT 1993., I‑6097. o.)] értelmében vett »értékesítési módot« jelent, és ezért nem diszkriminatív, illetve azzal, hogy megfelel a Bíróság által ezzel kapcsolatban más ítéletekben, többek között a [C‑55/94. sz.] Gebhard‑ügyben [1995. november 30‑án] hozott ítéletben [(EBHT 1995., I‑4165. o.)] kifejtett feltételeknek?”

 A szóbeli szakasz újbóli megnyitása iránti kérelemről

40      Az alapügy felperesei a Bíróság Hivatalához 2001. december 3‑án benyújtott beadványukban kérték, hogy a Bíróság az eljárási szabályzat 61. cikke alapján rendelje el a szóbeli szakasz újbóli megnyitását.

41      Az alapügy felperesei e kérelmük alátámasztásaként azzal érvelnek, hogy a főtanácsnok a 2001. július 10‑én ismertetett indítványa 170‑201. pontjában olyan kérdésről nyilatkozott, amelyet nem terjesztett elő kifejezetten az előterjesztő bíróság.

42      Ebben a vonatkozásban szükséges felidézni, hogy az eljárási szabályzat 61. cikkének megfelelően a Bíróság hivatalból, a főtanácsnok vagy a felek kérelmére elrendelheti a szóbeli szakasz újbóli megnyitását, ha úgy véli, hogy a tényállás nincs kellően feltárva, vagy ha az ügyben olyan érv alapján kell dönteni, amely nem került megvitatásra a felek között (lásd a C‑17/98. sz., Emesa Sugar ügyben 2000. február 4‑én hozott végzés [EBHT 2000., I‑665. o] 18. pontját).

43      A jelen esetben ugyanakkor a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy véli, hogy a jelen ügyben előterjesztett kérdések megválaszolásához szükséges valamennyi tény a rendelkezésére áll, és ezek a tények előtte megvitatásra kerültek.

 Az első kérdés a) pontjáról

44      A kérdést előterjesztő bíróság az első kérdése a) pontjával lényegében arra keresi a választ, hogy az ügyvédek és egyéb szabad foglalkozásúak közötti együttműködésre vonatkozó, a holland ügyvédi kamarához hasonló szervezet által elfogadott olyan szabályzatot, mint a Samenwerkingsverordening 1993 a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások társulása által hozott döntésnek kell‑e tekinteni. A kérdést előterjesztő bíróság többek között azt kérdezi, hogy azon tény, hogy a holland ügyvédi kamarát a törvény ruházta fel általánosan kötelező szabályzások elfogadására vonatkozó hatáskörrel, mind a Hollandiában bejegyzett ügyvédek tekintetében, mind azon jogászok tekintetében, akik a hivatás gyakorlására más tagállamokban jogosultak, és Hollandiába szolgáltatásnyújtás céljából jöttek, jelentőséggel bír‑e a közösségi versenyjog alkalmazása szempontjából. A kérdést előterjesztő bíróság arra is választ keres, hogy önmagában az a körülmény, hogy eljárhat a tagjai érdekében, elegendő‑e ahhoz, hogy vállalkozások társulásának minősüljön az összes tevékenysége tekintetében, vagy hogy a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének alkalmazásához külön bánásmódot kell fenntartani a közérdekből kifejtett tevékenységekre.

45      Annak meghatározása érdekében, hogy a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló szabályzatot a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozások társulása határozatának kell‑e tekinteni, először is meg kell vizsgálni, hogy az ügyvédek vállalkozások‑e közösségi versenyjog értelmében.

46      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól (lásd különösen a C‑41/90. sz., Höfner és Elser ügyben 1991. április 23‑án hozott ítélet [EBHT 1991., I‑1979. o.] 21. pontját; a C‑244/94. sz., Fédération française des sociétés d’assurance és társai ügyben 1995. november 16‑án hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4013. o.] 14. pontját és a C‑55/96. sz., Job Centre, ún. Job Centre II‑ügyben 1997. december 11‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑7119. o.] 21. pontját).

47      E tekintetben szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy minden olyan tevékenység gazdasági tevékenységnek minősül, amely áruk vagy szolgáltatások adott piacon történő kínálatával jár (lásd különösen a 118/85. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1987. június 16‑án hozott ítélet [EBHT 1985., I‑2599. o.] 7. pontját és a C‑35/96. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet [EBHT1998., I‑3851. o.] 36. pontját).

48      Az ügyvédek díjazás ellenében vélemények, szerződések vagy más jogi aktusok elkészítéséből, valamint a bíróság előtti képviseletből és védelemből álló jogi segítségnyújtási szolgáltatásokat kínálnak. Továbbá vállalják az e tevékenységek gyakorlásával kapcsolatos pénzügyi kockázatokat, mivel a kiadások és bevételek közötti egyenlőtlenség esetén az ügyvéd kénytelen maga viselni a veszteséget.

49      Ilyen körülmények között a Hollandiában bejegyzett ügyvédek gazdasági tevékenységet folytatnak, következésképpen a Szerződés 85., 86. és 90. cikkének értelmében vállalkozásoknak minősülnek, és az általuk nyújtott szolgáltatások összetett és szakmai jellege, valamint azon körülmény, hogy a foglalkozásuk gyakorlása szabályozott, sem módosíthatja e következtetést (lásd ebben az értelemben az orvosokkal kapcsolatban a C‑180/98‑C‑184/98. sz., Pavlov és társai ügyben 2000. szeptember 12‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑6451. o.] 77. pontját).

50      Másodszor meg kell vizsgálni, hogy a holland ügyvédi kamarához hasonló szakmai szervezetet milyen mértékben kell a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozások társulásának tekinteni, akkor ha a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló szabályzatot fogad el (lásd ebben az értelemben a vámtisztviselők szakmai szervezetével kapcsolatban a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet 39. pontját).

51      Az alapügy alperese úgy érvel, hogy mivel a holland jogalkotó a holland ügyvédi kamarát közjogi szervezetként hozta létre, és közérdekű feladat ellátása érdekében szabályozási jogkörrel ruházta fel, nem minősülhet a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozások társulásának, különösen a szabályozási jogköre gyakorlásának keretében.

52      Az alapügy beavatkozója, valamint a német, osztrák és portugál kormányok hozzáfűzik, hogy a holland ügyvédi kamarához hasonló szervezet közhatalmat gyakorol, következésképpen nem tartozhat a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

53      Az alapügy beavatkozója pontosítja, hogy valamely szervezet akkor hasonlítható a hatósághoz, ha az általa gyakorolt tevékenység olyan közérdekű feladatnak minősül, amely az állam alapvető funkciói közé tartozik. A holland állam azzal bízta meg a holland ügyvédi kamarát, hogy megfelelő hozzáférést biztosítson a jogalanyoknak a joghoz és az igazságszolgáltatáshoz, ami pontosan az állam egyik lényeges funkciója.

54      A német kormány emlékeztet arra, hogy valamely állam illetékes jogalkotó szerveinek feladata a nemzeti szuverenitás keretén belül dönteni az előjogaik gyakorlása megszervezésének módjáról. Az általánosan kötelező szabályozások elfogadására vonatkozó hatáskör egy szakmai kamarához hasonló, demokratikusan legitimizált szervezetre történő átruházása ezen intézményi önállóság elvének keretei közé illeszkedik.

55      A német kormány szerint sértené ezt az elvet, ha az ilyen szabályozási feladatokkal megbízott szervezetek a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vett vállalkozások társulásainak minősülnének. Azt feltételezni, hogy a nemzeti jogszabály csak akkor érvényes, ha a Bizottság felmentést ad a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése alapján, önmagában ellentmondás. Ezáltal a szakmai szabályozás összessége megkérdőjeleződne.

56      E tekintetben meg kell határozni, hogy valamely szakmai kamarát, ha a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló szabályzatot fogad el, vállalkozások társulásának, vagy ellenkezőleg, hatóságnak kell‑e tekinteni.

57      A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az olyan tevékenység, amely a jellegénél, a rá vonatkozó szabályoknál és a tárgyánál fogva a gazdasági tevékenység körén kívül esik (lásd ebben az értelemben a C‑159/91. és C‑160/91. sz., Poucet és Pistre egyesített ügyekben 1993. február 17‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑637. o.] 18. és 19. pontját a társadalombiztosítási közszolgáltatás igazgatására vonatkozóan), illetve a közhatalom előjogainak gyakorlásával függ össze (lásd ebben az értelemben a C‑364/92. sz., SAT Fluggesellschaft ügyben 1994. január 19‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑43. o.] 30. pontját a légtér ellenőrzésére és felügyeletére vonatkozóan és a C‑343/95. sz., Diego Calì & Figli ügyben 1997. március 18‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑1547. o.] 22. és 23. pontját a tengeri környezet szennyezése elleni felügyeletre vonatkozóan), nem tartozik a Szerződés versenyjogi szabályainak hatálya alá.

58      Először is meg kell jegyezni, hogy a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló szabályozás elfogadásakor a holland ügyvédi kamarához hasonló szakmai szervezet nem lát el sem a szolidaritás elvére alapított társadalmi feladatot – ellentétben bizonyos társadalombiztosítási szervekkel (lásd a fent hivatkozott Poucet és Pistre egyesített ügyekben hozott ítélet 18. pontját) –, illetve nem gyakorolja a közhatalom tipikus előjogait sem (lásd a fent hivatkozott SAT Fluggesellschaft ügyben hozott ítélet 30. pontját). Olyan szakmát szabályozó szervként jár el, amelynek a gyakorlása egyébként gazdasági tevékenység.

59      E tekintetben azon tény, hogy az általános tanácsot az Advocatenwet 26. cikke az ügyvédek jogainak és érdekeinek védelmével bízta meg, nem zárja ki előre e szakmai szervezetet a Szerződés 85. cikkének hatálya alól, még akkor sem, ha az ügyvédi hivatás gyakorlására vonatkozó szabályozási funkcióját gyakorolja (lásd ebben az értelemben az orvosokkal kapcsolatban a fent hivatkozott Pavlov és társai ügyben hozott ítélet 86. pontját).

60      Továbbá egyéb jelek azon következtetésre vezetnek, hogy egy szabályozási jogkörrel rendelkező, a holland ügyvédi kamarához hasonló szakmai szervezet nem jelent kivételt a Szerződés 85. cikkének alkalmazása alól.

61      Ugyanis egyrészt az Advocatenwetből következik, hogy a holland ügyvédi kamara igazgatási szervei kizárólag ügyvédekből állnak, akiket csak a szakma tagjai választanak. A nemzeti hatóságok nem avatkozhatnak bele az ellenőrző bizottságok, a küldöttgyűlés vagy az általános tanács tagjainak kinevezésébe (lásd a vámtisztviselők szakmai szervezetével kapcsolatban a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet 42. pontját; az orvosok szakmai szervezetével kapcsolatban a fent hivatkozott Pavlov és társai ügyben hozott ítélet 88. pontját).

62      Másrészt a holland ügyvédi kamara a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló jogi aktusok elfogadásakor nem kényszerül bizonyos közérdekű szempontok betartására sem. Az Advocatenwet 28. cikke, amely engedélyezi szabályzatok elfogadását, annak megkövetelésére szorítkozik, hogy „a szakma rendeltetésszerű gyakorlása” érdekében történjenek (lásd a vámtisztviselők szakmai szervezetével kapcsolatban a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet 43. pontját).

63      Végül a Samenwerkingsverordening 1993 nem esik kívül a gazdasági tevékenységek körén, figyelembe véve a több szakterületet érintő bizonyos együttműködések tilalmából eredően a holland ügyvédi kamara tagjainak magatartására gyakorolt hatását a jogi szolgáltatások piacán.

64      Az előző megfontolásokra tekintettel úgy tűnik, hogy az olyan szakmai szervezetet, mint a holland ügyvédi kamara, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások társulásának kell tekinteni, ha a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló szabályzatot fogad el. Az ilyen szabályzat ugyanis egy szakmai tagjai képviselői arra irányuló akaratát fejezi ki, hogy meghatározott magatartást tanúsítsanak a gazdasági tevékenységük során.

65      Egyébként nem releváns az, hogy a holland ügyvédi kamarát közjogi alapszabály szabályozza.

66      Ugyanis a Szerződés 85. cikke saját megfogalmazása szerint vállalkozások közötti megállapodásokra és vállalkozások társulásai által hozott döntésekre alkalmazandó. Azon jogi keret, amelyen belül az ilyen megállapodások megkötésére és az ilyen döntések meghozatalára sor kerül, valamint a különböző nemzeti jogrendszerek által e keretnek adott jogi minősítés nem bír jelentőséggel a közösségi versenyjogi szabályok, és különösen a Szerződés 85. cikkének alkalmazásának szempontjából (a 123/83. sz. Clair‑ügyben 1985. január 30‑án hozott ítélet [EBHT 1985., 391. o.] 17. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet 40. pontja).

67      A Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének ezen értelmezése nem vezet az intézményi autonómia német kormány által hivatkozott elvének figyelmen kívül hagyásához (lásd a jelen ítélet 54. és 55. pontját). Ezzel kapcsolatban különbséget kell tenni két helyzet között.

68      Az egyik az, ha a tagállam szabályozási jogkört biztosít valamely szakmai szervezetnek, gondoskodik arról, hogy meghatározza azon közérdekű szempontokat és lényeges elveket, amelyeknek meg kell felelnie a szabályozásának, valamint ügyel arra, hogy megtartsa a végső döntési jogkörét. Ebben az esetben a szakmai szervezet által megállapított jogszabályok megőrzik állami jellegüket, és nem tartoznak a Szerződésnek a vállalkozásokra alkalmazandó szabályai alá.

69      A másik helyzet az, ha a szakmai szervezet által megállapított jogszabályok egyedül neki tulajdoníthatóak. Természetesen abban az estben, ha a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése alkalmazandó, a szakmai szervezet feladata azokat bejelenteni a Bizottságnak. E kötelezettség azonban nem akadályozza túlzott mértékben a szakmai szervezetek szabályozási tevékenységét, amint azt a német kormány állítja, mivel a Bizottság többek között rendelkezik azon lehetőséggel, hogy a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése alapján csoportmentességi rendeletet fogadjon el.

70      Azon tény, hogy a jelen ítélet 68. és 69. pontjában leírt mindkét rendszer eltérő következményekkel jár a közösségi jog szempontjából, semmit nem vesz el a tagállamok azon szabadságából, hogy egyiket vagy másikat válasszák.

71      Az előző megfontolásokra tekintettel az első kérdés a) pontjára adandó válasz az, hogy az ügyvédek és egyéb szabad foglalkozásúak közötti együttműködésre vonatkozó, a holland ügyvédi kamarához hasonló szervezet által elfogadott olyan szabályozást, mint a Samenwerkingsverordening 1993, a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése értelmében vállalkozások társulása által hozott döntésnek kell tekinteni.

 Az első kérdés b) és c) pontjáról

72      Az első kérdés a) pontjára adott válaszra tekintettel az első kérdés b) és c) pontját nem szükséges megválaszolni.

 A második kérdésről

73      Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy egy olyan szabályzatnak, mint a Samenwerkingsverordening 1993, amely a jogi segítséget más szabad foglalkozásúakkal együtt nyújtó ügyvéd függetlensége és pártatlansága biztosításának érdekében integrált együttműködések megkötését szabályozó, általánosan kötelező szabályokat állapít meg, célja‑e vagy hatása‑e a közös piacon belüli verseny korlátozása, és érintheti‑e a tagállamok közötti kereskedelmet.

74      Az együttműködésről szóló szabályozás egymást követő változatainak bemutatásán keresztül az alapügy felperesei azt igyekeztek bizonyítani, hogy a Samenwerkingsverordening 1993 célja a verseny korlátozása.

75      Eredetileg a Samenwerkingsverordening 1972 az ügyvédek több szakterületet érintő társulásokban való részvételének engedélyezését három feltételtől tette függővé. Először is a tagoknak más szabad foglakozások egyetemi vagy azzal egyenértékű képzést szerzett tagjainak kellett lenniük. Továbbá olyan kamarához vagy csoporthoz kellett tartozniuk, amely a tagjait az ügyvédekre alkalmazandóhoz hasonló fegyelmi szabályoknak rendeli alá. Végül az említett szakmai társuláshoz tartozó ügyvédek arányának és az ahhoz való hozzájárulásuk jelentőségének – mind a résztvevők közötti kölcsönös viszonyt, mind a harmadik személyekkel való kapcsolatot illetően – legalább egyenlőnek kellett lennie az egyéb szakmákhoz tartozó tagokéval.

76      1973‑ban az általános tanács egyrészt engedélyezte a szabadalmi ügyvivők holland szövetségének, másrészt pedig az adótanácsadók holland szövetségének tagjait, az ügyvédekkel való, több szakterületet érintő szakmai társulások létrehozása céljából. Később engedélyezték a közjegyzőket is. Az alapügy felperesei szerint, habár a tényállás idején a könyvvizsgálók holland intézményének tagjait nem engedélyezte formálisan az általános tanács, semmilyen elvi kifogás nem volt ezzel szemben.

77      1991‑ben első ízben szembesülve egy könyvvizsgálóval való együttműködés engedélyezése iránti kérelemmel, a holland ügyvédi kamara gyorsított eljárás következtében egyedül azon cél érdekében módosította a Samenwerkingsverordening 1972‑t, hogy az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti szakmai társulások megtiltását lehetővé tévő jogalappal rendelkezzen. Ettől kezdve az ügyvédek számára csak akkor engedélyezett valamely több szakterületet érintő szakmai társulásban való részvétel, ha „a szabadság és függetlenség a szakmája gyakorlása során, beleértve az ügyfél érdekeinek védelmét, valamint az ügyvéd és az ügyfél között az abból következő bizalmi viszony nem kerülhet veszélybe”.

78      Az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti társulások engedélyezésének elutasítása azon a megállapításon alapult, hogy a könyvvizsgálói irodák változtak, és időközben hatalmas szervezetekké váltak, oly annyira, hogy az ügyvédi irodák ilyen irodával való együttműködése a kamara akkoriban hivatalban lévő Algemene Dekenének (általános dékán) megfogalmazása szerint „inkább hasonlított egy egér és egy elefánt házasságára, mint egyenlő méretű partnerek közötti kapcsolatra”.

79      A holland ügyvédi kamara ezt követően elfogadta a Samenwerkingsverordening 1993‑t. Ez átvette az 1991‑ben bevezetett módosítást, és hozzátett egy további követelményt, amelynek értelmében ügyvédek számára ezentúl csak akkor engedélyezett valamely szakmai társulásban a részvétel, ha „mindegyik résztvevő szakmájának alapvető célja a jogalkalmazás gyakorlása” (a Samenwerkingsverordening 1993 3. cikke), ami az alapügy felperesei szerint az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás versenykorlátozó célját mutatja.

80      Másodlagosan az alapügy felperesei előadják, hogy a Samenwerkingsverordening 1993 a céljától függetlenül is versenykorlátozó hatásokkal jár.

81      Az ügyvédek és a könyvvizsgálók közötti integrált együttműködések ugyanis lehetővé tennék az egyre összetettebb és nemzetközibb gazdasági és jogi környezetben tevékenykedő ügyfelek igényeinek jobb kielégítését.

82      Az ügyvédek – azáltal, hogy több területen rendelkeznek szakértői hírnévvel – lennének a legalkalmasabbak arra, hogy jogi szolgáltatások széles skáláját kínálják az ügyfeleiknek, és mint valamely több szakterületet érintő szakmai társuláson belüli partnerek, sajátos vonzerőt képviseljenek a jogi szolgáltatások piaca egyéb szereplői számára.

83      Ugyanígy, a könyvvizsgáló vonzó partner lenne az ügyvéd számára valamely szakmai társulás keretében. Szakértelemmel rendelkezne ugyanis olyan területeken, mint a mérlegekre vonatkozó jogszabályok, az adózás, a vállalkozások szervezete és szerkezetének átalakítása, valamint az irányítási tanácsadás. Számos ügyfél érdeklődne egy integrált, egyetlen szolgáltató által nyújtott szolgáltatás iránt, amely egyaránt magában foglalja valamely akta jogi, pénzügyi, adóügyi és számviteli oldalát.

84      Az alapügyben szóban forgó tilalommal ellentétes az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti bármely szerződéses megállapodás, amely bármilyen formában is, de rendelkezik a döntési jogkör megosztásáról, a nyereség egy részének bizonyos esetekben történő átengedésére vonatkozó kötelezettségvállalásról vagy a közös megnevezés használatáról, ami nehézzé tenné a bármely formában történő hatékony együttműködést.

85      Ezzel ellentétben a luxemburgi kormány azt állította a szóbeli eljárás során, hogy az olyan integrált együttműködések tilalma, mint amelyről a Samenwerkingsverordening 1993 rendelkezik, pozitív hatásokat gyakorol a versenyre. Előadta, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás azáltal, hogy megtiltja az ügyvédeknek, hogy a könyvvizsgálókkal társuljanak, lehetővé teszi annak elkerülését, hogy az ügyvédek által nyújtott jogi szolgáltatások néhány nagy nemzetközi cég kezében összpontosuljanak, és következésképpen jelentős számú piaci szereplő megtartását a piacon.

86      E tekintetben úgy tűnik, hogy az alapügyben szóban forgó nemzeti szabályozás sértheti a versenyt, és érintheti a Közösségen belüli kereskedelmet.

87      A verseny sérelmét illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az ügyvédek és a könyvvizsgálók szakértelme egymást kiegészítő jellegű lehet. Ahogy a jogi szolgáltatások, különösen az üzleti jog területén egyre inkább igénylik könyvvizsgáló közbenjárását, az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködés lehetővé tenné a szolgáltatások szélesebb skálájának kínálását, sőt újdonságok ajánlását. Az ügyfélnek így lehetősége lenne egyetlen struktúrához fordulni a vállalkozása megszervezéséhez, irányításához és működéséhez szükséges szolgáltatások nagy része tekintetében (ún. „one stop shop” előny).

88      Továbbá az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködés eleget tehetne a nemzeti piacok növekvő összefonódásával, valamint abból eredően a nemzeti és nemzetközi szabályozásokhoz való folyamatos igazodással kiváltott igényeknek.

89      Végül azt sem lehet kizárni, hogy az ilyen integrált együttműködésekből eredő méretgazdaságosság pozitív hatásokat gyakorolna a szolgáltatások költségére.

90      Az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködések a Samenwerkingsverordening 1993‑ban megállapítotthoz hasonló tilalma tehát korlátozhatja a termelést és a műszaki fejlesztést a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében.

91      Igaz, hogy a könyvvizsgálók piacát erős összefonódás jellemzi, annyira, hogy az abban meghatározó vállalkozásokat jelenleg a „big five” kifejezéssel illetik, és közülük kettő, a Price Waterhouse és a Coopers & Lybrand társaságok között tervezett összefonódás vezetett az 1997. június 30‑i 1310/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 180., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 164. o.) módosított, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 395., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o.) alapján, az összefonódást a közös piaccal és az EGT‑Megállapodás működésével összeegyeztethetőnek nyilvánító, 1998. május 20‑i 1999/152/EK bizottsági határozat (IV/M.1016 ügy – Price Waterhouse/Coopers & Lybrand) (HL 1999. L 50., 27. o.) elfogadásához.

92      Az összeférhetetlenség tilalma viszont, amely az összes tagállamban vonatkozik az ügyvédekre, az ügyvédi irodák széles körű összefonódásának szerkezeti korlátját jelentheti, és következésképpen csökkentheti a lehetőségüket arra, hogy élvezzék a méretgazdaságosság előnyeit, vagy hogy szerkezetileg együttműködjenek az erősen összefonódott szakmák gyakorlóival.

93      Ilyen körülmények között az ügyvédi szakma – amelynek az erősen decentralizált jellege szorosan összefügg bizonyos alapvető jellemzőivel – és egy olyan összefonódott ágazat, mint a könyvvizsgálói ágazat közötti integrált együttműködés feltétlen és korlátozás nélküli engedélyezése teljesen lecsökkentheti a jogi szolgáltatások piacán érvényesülő verseny mértékét, az ott jelenlévő vállalkozások számának lényeges csökkenése következtében.

94      Amennyiben azonban a jogi szolgáltatások piacán érvényesülő verseny elégséges mértékének megőrzése az olyan nemzeti szabályozásnál, mint a Samenwerkingsverordening 1993 ‑ amely minden esetben tiltja a bármilyen formában történő integrált együttműködést, bármilyen legyen is az érintett ügyvédi, illetve könyvvizsgálói irodák mérete ‑ kevésbé szélsőséges intézkedésekkel is biztosítható, az ilyen szabályozás korlátozza a versenyt.

95      A Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatást illetően elég emlékeztetni arra, hogy a valamely tagállam teljes területére kiterjedő megállapodás természeténél fogva azzal a hatással jár, hogy tartóssá teszi a nemzeti piacok részekre töredezését, akadályozva ezzel a Szerződés által célul tűzött gazdasági összefonódást (a 8/72. sz., Vereeniging van Cementhandelaren kontra Bizottság ügyben 1972. október 17‑én hozott ítélet [EBHT 1972., 977. o.] 29. pontja; a 42/84. sz., Remia és társai kontra Bizottság ügyben 1985. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1985., 2545. o.] 22. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet 48. pontja).

96      E hatás az alapügyben annál is inkább érzékelhető, mivel a Samenwerkingsverordening 1993 egy másik tagállam ügyvédi kamarájába bejegyzett látogató ügyvédekre is alkalmazandó, mivel a gazdasági és kereskedelmi jog egyre gyakrabban szabályozza a határokon átnyúló ügyleteket, és a könyvvizsgálók, akik partnereket keresnek az ügyvédek között, általában több tagállamban jelen lévő nemzetközi csoportok.

97      Meg kell továbbá jegyezni, hogy nem tartozik automatikusan az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá valamennyi olyan vállalkozások közötti megállapodás vagy vállalkozások társulásának döntése, amely korlátozza a felek vagy az egyik fél cselekvési szabadságát. Ennek a rendelkezésnek egyedi esetben történő alkalmazásakor ugyanis mindenekelőtt azt az általános közeget kell figyelembe venni, amelyben a vállalkozások szóban forgó társulása meghozta a döntést, vagy amelyben az kifejti a hatását, és különösen a célkitűzéseit kell megvizsgálni, amelyek a jelen esetben a szervezeti, minősítési, szakmai etikai, felügyeleti és felelősségi szabályok megalkotásával függnek össze, amelyek a jogi szolgáltatások végső fogyasztói és a gondos igazságszolgáltatás érdekében biztosítják a tisztességre és tapasztalatra vonatkozó szükséges garanciákat (lásd ebben az értelemben a C‑3/95. sz., Reisebüro Broede ügyben 1996. december 12‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑6511. o.] 38. pontját). Azt is meg kell továbbá vizsgálni, hogy a döntésből eredő versenykorlátozó hatások elválaszthatatlanul kapcsolódnak‑e az említett célkitűzések eléréséhez.

98      E tekintetben figyelembe kell venni a Hollandiában egyrészt az ügyvédekre és az e tagállamban bejegyzett összes ügyvédből álló holland ügyvédi kamarára, másrészt pedig a könyvvizsgálókra alkalmazandó jogi hátteret.

99      Az ügyvédeket illetően előzetesen fel kell idézni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tárgyra vonatkozó különös közösségi szabályok hiányában főszabály szerint minden egyes tagállam szabadon szabályozhatja az ügyvédi tevékenységnek a területén történő gyakorlását (lásd a 107/83. sz. Klopp‑ügyben 1984. július 12‑én hozott ítélet [EBHT 1984., 2971. o.] 17. pontját és a fent hivatkozott Reisebüro Broede ügyben hozott ítélet 37. pontját). Az e szakmára alkalmazandó szabályok ennélfogva tagállamonként lényegesen eltérhetnek.

100    Hollandiában ‑ ahol az ügyvédek országos kamaráját az Advocatenwet 28. cikke bízta meg az ügyvédi szakma rendeltetésszerű gyakorlásának biztosítására hivatott szabályozás megalkotásával – jelenleg az az uralkodó álláspont, hogy az e célból elfogadott lényeges szabályok többek között az ügyfél teljesen független, és az ő kizárólagos érdekében történő védelmére vonatkozó kötelezettség, az összeférhetetlenség bármely veszélyének elkerülésére vonatkozó, már említett kötelezettség, valamint a szigorú szakmai titoktartásra vonatkozó kötelezettség.

101    E szakmai etikai szabályok nem elhanyagolható hatásokkal járnak a jogi szolgáltatások piacának szerkezetére, és különösen az ügyvédi szakma e piacon jelen lévő más szabad foglalkozásokkal együtt történő gyakorlására.

102    Így előírják, hogy az ügyvédnek a hatóságoktól, más piaci szereplőktől és harmadik személyektől független helyzetben kell lennie, akik soha nem befolyásolhatják. Az ügyvédnek e tekintetben garanciát kell nyújtania arra, hogy a valamely ügyben tett minden kezdeményezése az ügyfél kizárólagos érdekének figyelembevételével történik.

103    A könyvvizsgálói szakma viszont általában – és különösen Hollandiában – nincs alárendelve hasonló szakmai etikai követelményeknek.

104    E tekintetben, amint azt jogosan állapította meg a főtanácsnok az indítványának 185. és 186. pontjában, bizonyos összeegyeztethetetlenség állhat fenn az ügyvéd által gyakorolt „tanácsadói” és a könyvvizsgáló által gyakorolt „ellenőrzési” tevékenység között. Az alapügy alperese által előterjesztett észrevételekből kiderül, hogy Hollandiában a könyvvizsgáló feladata a beszámolók hitelesítése is. Ez alapján elvégzi az ügyfelei könyvelésének objektív vizsgálatát és ellenőrzését, úgy, hogy harmadik személyekkel közölhesse személyes véleményét e számviteli adatok megbízhatóság illetően. Ebből következik, hogy az érintett tagállamban nem tartozik az ügyvédekéhez hasonló szakmai titoktartás alá, ellentétben például a német jog előírásával.

105    Ezért meg kell állapítani, hogy a Samenwerkingsverordening 1993 arra irányul, hogy az érintett tagállamban biztosítsa az ügyvédi szakmára vonatkozó szakmai etikai szabályok betartását, és tekintettel az e szakmára vonatkozóan érvényesülő felfogásokra, a holland ügyvédi kamara úgy gondolhatta, hogy az ügyvéd nem tudna függetlenül és szigorú szakmai titoktartás mellett tanácsot adni és védeni az ügyfelét, ha olyan struktúrához tartozna, amelynek feladata az azon ügyletekből eredő pénzügyi eredmények elszámolása, amelyeknél közbenjárt, illetve azok hitelesítése.

106    Továbbá a kötelező könyvvizsgálat és a tanácsadási, különösen a jogi tanácsadási tevékenység egyesítése magán a könyvvizsgálói szakmán belül is kérdéseket vet fel, amint azt a Bizottság által közzétett, „A kötelező könyvvizsgáló szerepe, jogállása és felelőssége az Európai Unióban” című 96/C 321/01 zöld könyv bizonyítja (HL 1996. C 321., 1. o., lásd különösen a 4.12‑4.14. pontot).

107    Az olyan szabályzat, mint a Samenwerkingsverordening 1993 ezért ésszerűen tekinthető szükségesnek az ügyvédi szakma – ahogyan azt az érintett tagállamban megszervezték ‑ rendeltetésszerű gyakorlásának biztosítása érdekében.

108    Másfelől az a tény, hogy adott esetben eltérő szabályok alkalmazandók valamely másik tagállamban, nem jelenti azt, hogy az első tagállamban hatályos szabályok összeegyeztethetetlenek a közösségi joggal (lásd ebben az értelemben a C‑108/96. sz., Mac Quen és társai ügyben 2001. február 1‑jén hozott ítélet [EBHT 2001., I‑837. o.] 33. pontját). Még ha bizonyos tagállamokban az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködés elfogadott is, a holland ügyvédi kamara joggal tekintheti úgy, hogy a Samenwerkingsverordening 1993 által követett célkitűzések – figyelemmel különösen azon jogi szabályozásra, amely alá az ügyvédek, illetve a könyvvizsgálók tartoznak Hollandiában ‑ nem érhetők el kevésbé korlátozó eszközökkel (lásd ebben az értelemben a követelések jogi úton történő behajtására vonatkozó tevékenységet ügyvédek számára fenntartó törvénnyel kapcsolatban a fent hivatkozott Reisebüro Broede ügyben hozott ítélet 41. pontját).

109    Az előző körülményekre tekintettel nem tűnik úgy, hogy az olyan versenykorlátozó hatások, mint a Hollandiában tevékenykedő ügyvédekre vonatkozó olyan szabályzat, mint a Samenwerkingsverordening 1993 által előírtak, meghaladják azt, ami szükséges az ügyvédi szakma rendeltetésszerű gyakorlásának biztosításához (lásd ebben az értelemben a C‑250/92. sz. DLG‑ügyben 1994. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1994., I‑5641. o.] 35. pontját).

110    Az előző megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a holland ügyvédi kamarához hasonló szervezet által elfogadott olyan nemzeti szabályozás, mint a Samenwerkingsverordening 1993, nem sérti a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, tekintettel arra, hogy e szervezet ésszerűen vélhette úgy, hogy az említett szabályozás az azzal járó versenykorlátozó hatások ellenére szükséges az ügyvédi szakmának – ahogyan azt az érintett tagállamban megszervezték ‑ rendeltetésszerű gyakorlásához.

 A harmadik kérdésről

111    Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy egy olyan szervezetet, mint a holland ügyvédi kamara, a Szerződés 86. cikke értelmében vett vállalkozásnak vagy vállalkozások csoportjának kell‑e tekinteni.

112    Meg kell jegyezni egyrészt, hogy a holland ügyvédi kamara, mivel nem gyakorol gazdasági tevékenységet, nem tekinthető a Szerződés 86. cikke értelmében vállalkozásnak.

113    Másrészt nem minősíthető vállalkozások csoportjának sem az említett rendelkezés értelmében, mivel a Hollandiában bejegyzett ügyvédek nem kapcsolódnak egymáshoz kellően ahhoz, hogy ugyanazt a magatartást tanúsítsák a piacon, amelynek eredményeként megszűnne közöttük a verseny (lásd ebben az értelemben a C‑96/94. sz., Centro Servizi Spediporto ügyben 1995. október 5‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑2883. o.] 33. és 34. pontját).

114    Az ügyvédi szakma ugyanis kevésbé koncentrált, erősen heterogén és nagy belső verseny jellemzi. Elegendő szerkezeti kapcsolat hiányában az ügyvédek nem tekinthetők úgy, hogy kollektív erőfölénnyel rendelkeznének a Szerződés 86. cikke értelmében (lásd ebben az értelemben a C‑68/94. és C‑30/95. sz., Franciaország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. március 31‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑1375. o.] 227. pontját és a C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz., Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1365. o.] 36. és 42. pontját). Továbbá, amint kiderül az aktából, Hollandiában az ügyvédek a jogi szolgáltatások ágazatában csak a forgalom 60%‑át valósítják meg, amely piaci részesedés ‑ figyelemmel az ügyvédi irodák nagy számára, önmagában nem jelentheti a kollektív erőfölény fennállásának döntő bizonyítékát (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Franciaország és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 226. pontját és a Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontját).

115    Az előző megfontolásokra tekintettel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy egy olyan szervezet, mint a holland ügyvédi kamara nem minősül sem vállalkozásnak, sem vállalkozások csoportjának a Szerződés 86. cikke értelmében.

 A negyedik kérdésről

116    A harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel a negyedik kérdést nem szükséges megválaszolni.

 Az ötödik kérdésről

117    A második kérdésre adott válaszra tekintettel az ötödik kérdést nem szükséges megválaszolni.

 A hatodik kérdésről

118    A második és harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel a hatodik kérdést nem szükséges megválaszolni.

 A hetedik, nyolcadik és kilencedik kérdésről

119    A hetedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti integrált együttműködés a Samenwerkingsverordening 1993 által megfogalmazotthoz hasonló tilalmának a közösségi joggal való összeegyeztethetőségét mind a Szerződés letelepedési jogra vonatkozó rendelkezéseire, mind a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseire tekintettel kell‑e értékelni. A nyolcadik és kilencedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az ilyen tilalom a letelepedési jog és/vagy a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül‑e, és igenlő válasz esetén az említett korlátozás igazolható‑e.

120    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 52. és 59. cikkének betartása azokra a nem közjogi jellegű szabályozásokra is vonatkozik, amelyek kollektív módon rendelkeznek az önálló vállalkozói tevékenységről és a szolgáltatásnyújtásról. A tagállamok között a személyek szabad mozgásával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos akadályok megszüntetését ugyanis veszélyeztetné, ha az állami eredetű akadályok lebontását semlegesíthetnék a közjogi jelleggel nem bíró egyesületek és szervezetek jogi autonómiájának gyakorlásából eredő akadályok (lásd a 36/74. sz., Walrave és Koch ügyben 1974. december 12‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 1405. o.] 17., 18., 23. és 24. pontját; a 13/76. sz. Donà‑ügyben 1976. július 14‑én hozott ítélet [EBHT 1976., 1333. o.] 17. és 18. pontját; a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4921. o.] 83. és 84. pontját és a C‑281/98. sz. Angonese‑ügyben 2000. június 6‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑4139. o.] 32. pontját).

121    Ilyen körülmények között kérhető a Bíróságtól, hogy értékelje a Szerződés letelepedési jogra és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló szabályozásra való alkalmazhatóságát.

122    Feltételezve, hogy a letelepedési jogra és/vagy a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti, bármely integrált együttműködési társulásnak a Samenwerkingsverordening 1993‑hoz hasonló tilalmára, és hogy utóbbi e szabadságok közül az egyik és/vagy másik korlátozásának minősül bármely esetben, e korlátozás a jelen ítélet 97‑109. pontjában kifejtett okoknál fogva igazolhatónak tűnik.

123    Ezért a hetedik, nyolcadik és kilencedik kérdésre az a válasz adandó, hogy a Szerződés 52. és 59. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a Samenwerkingsverordening 1993, amely tiltja az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti bármely integrált együttműködést, mivel ezt a szabályzatot szükségesnek lehetett tekinteni az ügyvédi szakmának – ahogyan azt az érintett tagállamban megszervezték ‑ rendeltetésszerű gyakorlása érdekében.

 A költségekről

124    A Bíróságnál észrevételt előterjesztő holland, dán, német, francia, luxemburgi, osztrák, portugál, svéd kormány és a Liechtensteini Hercegség Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Raad van State által az 1999. augusztus 10‑i ítélettel előterjesztett kérdésekről a következőképpen határozott:

1)      Az ügyvédek és egyéb szabad foglalkozásúak közötti együttműködésre vonatkozó, a Nederlandse Orde van Advocatenhez (holland ügyvédi kamara) hasonló szervezet által elfogadott olyan szabályzatot, mint a Samenwerkingsverordening 1993 (az együttműködésről szóló 1993. évi szabályzat) a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése (jelenleg az EK 81. cikk (1) bekezdése) értelmében vállalkozások társulása által hozott döntésnek kell tekinteni.

2)      A Nederlandse Orde van Advocatenhez hasonló szervezet által elfogadott olyan nemzeti szabályozás, mint a Samenwerkingsverordening 1993, nem sérti a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdését, tekintettel arra, hogy e szervezet ésszerűen vélhette úgy, hogy az említett szabályozás az azzal járó versenykorlátozó hatások ellenére szükséges az ügyvédi szakma – ahogyan azt az érintett tagállamban megszervezték ‑ rendeltetésszerű gyakorlásához.

3)      Az olyan szervezet, mint a Nederlandse Orde van Advocaten nem minősül sem vállalkozásnak, sem vállalkozások csoportjának a Szerződés 86. cikke (jelenleg EK 82. cikk) értelmében.

4)      A Szerződés 52. és 59. cikkével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint a Samenwerkingsverordening 1993, amely tiltja az ügyvédek és könyvvizsgálók közötti bármely integrált együttműködést, mivel ezt a szabályzatot szükségesnek lehetett tekinteni az ügyvédi szakma – ahogyan azt az érintett tagállamban megszervezték ‑ rendeltetésszerű gyakorlásának érdekében.

Rodríguez Iglesias

Jann

Macken

Colneric

von Bahr

Gulmann

Edward

La Pergola

Puissochet

Wathelet

Schintgen

Skouris

Cunha Rodrigues

Kihirdetve Luxembourgban, a 2002. február 19‑i nyilvános ülésen.

R. Grass

 

      G. C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető

 

      elnök


*Az eljárás nyelve: holland