Language of document : ECLI:EU:C:2008:189

C‑346/06. sz. ügy

Dirk Rüffert, az Objekt und Bauregie GmbH & Co. KG csődvagyonkezelője minőségében eljárva

kontra

Land Niedersachsen

(az Oberlandesgericht Celle [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

EK 49. cikk – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – 96/71/EK irányelv – A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése – Építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásai – A munkavállalók szociális védelme”

Az ítélet összefoglalása

1.        Szolgáltatásnyújtás szabadsága – A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése – 96/71 irányelv

(96/71 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (1) és (8) bekezdés)

2.        Szolgáltatásnyújtás szabadsága – A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése – 96/71 irányelv

(96/71 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk)

3.        Szolgáltatásnyújtás szabadsága – A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése – 96/71 irányelv

(96/71 európai parlamenti és tanácsi irányelv)

4.        Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Korlátozások – A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése

(EK 49. cikk; 96/71 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 3. cikk, (1) bekezdés)

1.        Az olyan jogszabály, amely az ajánlatkérő számára előírja, hogy az építési munkákra irányuló közbeszerzési szerződéseket csak olyan ajánlattevőknek ítélheti oda, amelyek az ajánlattételkor írásban kötelezettséget vállalnak arra, hogy munkavállalóik számára e munkák elvégzéséért legalább a teljesítés helyén kollektív szerződésben előírt munkabért megfizetik – anélkül, hogy az említett kollektív szerződés általánosan alkalmazandónak minősülhetne – nem állapít meg bérszintet valamely, a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71 irányelv 3. cikke (1) bekezdése első albekezdésének első és második francia bekezdésében és (8) bekezdésének második albekezdésében előírt módozat szerint. Ennélfogva az ehhez hasonló bérszint nem tekinthető az ugyanezen irányelv 3. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja értelmében vett minimális bérszintnek, amelyet a tagállamok jogosultak ezen irányelv értelmében a más tagállamokban letelepedett vállalkozások számára előírni valamely határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében.

(vö. 26., 30–31. pont)

2.        A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71 irányelv 3. cikkének (7) bekezdését különösen nem lehet akként értelmezni, hogy az lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy a területén történő szolgáltatásnyújtást olyan munka‑ és foglalkoztatási feltételek betartásától tegye függővé, amelyek túlmutatnak a minimális védelmet nyújtó kötelező szabályokon. A 96/71 irányelv ugyanis a 3. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a)–g) pontja szerinti kérdések tekintetében kifejezetten előírja azt a védelmi szintet, amelynek betartását a fogadó tagállam jogosult megkövetelni a más tagállamokban letelepedett vállalkozásoktól, az említett fogadó tagállam területére kiküldött munkavállalóik javára. Mindezek alapján, valamint a más tagállamokban letelepedett vállalkozások azon lehetőségére is figyelemmel, hogy a fogadó tagállamban önként, különösen a saját kiküldött személyi állományukkal szemben vállalt kötelezettség keretében csatlakozzanak valamely, esetleg kedvezőbb kollektív szerződéshez, a fogadó tagállam területére kiküldött munkavállalók részére biztosítandó védelem szintje főszabály szerint a 96/71 irányelv 3. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a)–g) pontjában előírt szintre korlátozódik, hacsak az említett munkavállalók a származás szerinti tagállamban jogszabály vagy kollektív szerződés alkalmazásából eredően nem részesülnek már eleve olyan munka‑ és foglalkoztatási feltételekben, amelyek az említett rendelkezés szerinti kérdések vonatkozásában kedvezőbbek.

(vö. 33–34. pont)

3.        Valamely tagállam nem jogosult arra, hogy a más tagállamokban letelepedett vállalkozások számára a 96/71 irányelv értelmében az érintett szolgáltatások teljesítésének helyén alkalmazandó, de nem általánosan alkalmazandónak nyilvánított kollektív szerződésben előírt bérszintet az ajánlatkérő számára törvényi rendelkezéssel előírja, akképpen, hogy az építési munkákra irányuló közbeszerzési szerződéseket csak olyan ajánlattevőknek ítélheti oda, amelyek az ajánlattételkor írásban kötelezettséget vállalnak arra, hogy munkavállalóik számára e munkák elvégzéséért legalább a teljesítés helyén kollektív szerződésben előírt munkabért megfizetik.

(vö. 35. pont)

4.        Az EK 49. cikkel összefüggésben értelmezett, a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71 irányelvvel ellentétes a valamely tagállam hatósága által hozott olyan törvényi rendelkezés, amely az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések nyertes ajánlattevőit kötelezi, hogy az ajánlattételkor írásban kötelezettséget vállaljanak arra, hogy munkavállalóik számára e munkák elvégzéséért legalább a teljesítés helyén kollektív szerződésben előírt munkabért megfizetik, ha e díjazást nem az irányelv 3. cikke (1) és (8) bekezdésében előírt módozat szerint határozták meg.

Mivel az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések nyertes ajánlattevőit és közvetett módon azok alvállalkozóit arra kötelezi, hogy az ilyen kollektív szerződésben előírt minimálbért alkalmazzák, az ilyen jogszabály a más, alacsonyabb minimálbért alkalmazó tagállamban letelepedett szolgáltatókra olyan gazdasági többletterhet róhat, amely alkalmas arra, hogy szolgáltatásaikat a fogadó tagállamban megakadályozza, gátolja vagy kevésbé vonzóvá tegye. Ennélfogva az ilyen intézkedés az EK 49. cikk szerinti korlátozásnak minősülhet.

Az ehhez hasonló korlátozás nem tekinthető olyannak, amelyet a munkavállalók védelmének célja indokolhat, amennyiben az ilyen kollektív szerződésben megállapított bérszint a kérdéses jogszabály hatálya alapján csak az építőiparnak egy részére alkalmazandó, mivel egyfelől e jogszabály csak a közbeszerzésekre alkalmazandó, a magánszféra beszerzéseinek kizárásával, másfelől az említett kollektív szerződést nem nyilvánították általánosan alkalmazandónak, és amennyiben semmilyen ténykörülmény nem enged arra következtetni, hogy az ehhez hasonló bérszintből eredő védelem csak akkor szükséges az építőiparban foglalkoztatott munkavállaló vonatkozásában, ha ez utóbbit építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés keretében foglalkoztatják, és nem szükséges, amikor a magánszférába eső szerződés keretében dolgozik.

Ugyanezen indokok alapján az említett korlátozás nem tekinthető olyannak sem, mint amely igazolható a szakmai élet autonóm rendjének szakszervezetek általi védelmének biztosításával.

(vö. 36–43. pont és a rendelkező rész)