Language of document : ECLI:EU:C:2010:738

P. CRUZ VILLALÓN

FŐTANÁCSNOK ÁLLÁSFOGLALÁSA

Az ismertetés napja: 2010. december 6.1(1)

C‑497/10. PPU. sz. ügy

Barbara Mercredi

kontra

Richard Chaffe

(A Court of Appeal [England & Wales] [Civil Division] [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok végrehajtása – A házassággal és a szülői felelősséggel kapcsolatos ügyek – 2201/2003/EK rendelet – Házasságot nem kötő szülők gyermeke – A »szokásos tartózkodási hely« fogalma – A gyermek jogszerű elvitele másik tagállamba – Új szokásos tartózkodási hely megszerzése – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás”







Tartalomjegyzék


I –Jogi háttér5

A –Az uniós jog5

B –A nemzetközi jog11

C –A nemzeti jog12

II –A tényállás és az alapeljárás13

A –Az alapügyben szereplő jogvita alapjául szolgáló körülmények13

B –Az Angliában indított eljárások13

C –A Franciaországban indított eljárások15

1.Az anya által indított eljárás15

2.A gyermek apjának a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján benyújtott keresete16

III –Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a sürgős előzetes döntéshozatal iránti kérelem16

IV –Előzetes észrevételek17

V –Az első kérdésről19

A –A gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározásáról21

1.A szokásos tartózkodási hely fogalma: az A‑ügyben hozott ítélet tanulságai21

2.A szokásos tartózkodási hely „elvesztése” és „megszerzése” jogszerű elvitel esetén23

a)A szokásos tartózkodási hely áthelyezésének feltételei23

b)A szokásos tartózkodási hely áthelyezésére utaló körülmények24

i)i. A 2201/2003 rendelet 9. cikkéből levezethető értelmezési tényezők24

ii)ii. Az anya szándékának jelentősége a jogszerűen elvitt gyermek szokásos tartózkodási helyének értékelése során27

B –A nemzeti bíróságok joghatóságának értékeléséről a szokásos tartózkodási hely megváltozása esetén29

1.A nemzeti bíróságok 2201/2003 rendelet szerinti feladatának tisztázása30

2.A másik bírósághoz való áttétel lehetőségének vizsgálata31

a)Áttétel a gyermek jelenléte szerinti bírósághoz: a 2201/2003 rendelet 13. cikke31

b)Áttétel az alkalmasabb bírósághoz: a 2201/2003 rendelet 16. cikke és a forum non conveniens kifogás32

C –Végkövetkeztetés33

VI –A második és a harmadik kérdésről34

A –Előzetes észrevételek a feltett kérdések relevanciáját illetően34

1.A probléma felvetése34

2.Értékelés35

B –A második kérdésről37

C –A harmadik kérdésről39

1.Az alapügy feleinek, az érintett tagállamok kormányainak és a Bizottságnak az észrevételei40

2.Értékelés42

a)A harmadik kérdés tisztázása42

b)A 2201/2003 rendelet alapján elfogadott határozat és a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján elfogadott határozat közötti ellentét43

c)A 2201/2003 rendelet alapján elfogadott határozatok közötti ellentét43

d)Végkövetkeztetés44

VII –Végkövetkeztetések44

1.        A Bíróságot a jelen ügyben ismét a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet(2), más néven „Brüsszel IIa.” rendelet több rendelkezésének értelmezésére kérik, előzetes döntéshozatali eljárás keretében.

2.        A kérdést előterjesztő bíróság, a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) elsődlegesen a 2201/2003 rendelet egyik kulcsfogalmával, a szokásos tartózkodási hellyel kapcsolatban kér felvilágosítást a Bíróságtól, amellyel kapcsolatban a Bíróságnak – többek között az A‑ügyben 2009. április 2‑án hozott ítéletében(3) – már volt alkalma ítéletet hozni.

3.        Ugyanakkor fontos azonnal kiemelni, hogy a Bíróság feladata egyáltalán nem könnyű. Ahogyan majd megállapításra kerül, a szóban forgó alapügy számos szempontból atipikus tényállása miatt a Bíróságnak pontosabban meg kell vizsgálnia azokat a körülményeket, amelyek alapján a gyermek szokásos tartózkodási helyének áthelyezésére lehet következtetni, amennyiben a kizárólagos szülői felügyeleti joggal rendelkező személy jogszerűen elviszi a gyermeket egyik tagállamból a másikba. A Bíróságnak egyrészt arra kell törekednie, hogy egyértelmű választ adjon a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire, hogy olyan iránymutatással szolgáljon, amely lehetővé teszi az előtte folyamatban lévő bonyolult jogvita eldöntését a 2201/2003 rendelet szellemének teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, amelynek egyik fő célja a gyermek alapvető érdekei megvédésnek biztosítása. A Bíróságnak másrészt arra is ügyelnie kell, hogy ezt a választ oly módon fogalmazza meg, hogy valamennyi nemzeti bíróságnak megadja a szükséges iránymutatásokat annak érdekében, hogy a 2201/2003 rendelet értelmében vett nemzetközi joghatóságuk alapján dönteni tudjanak. Nem zárható ki, hogy a Bíróságnak ebből a szempontból általánosabban a 2201/2003 rendelet alapján joghatóságuk vizsgálatára felkért nemzeti bíróságok feladatáról is döntenie kell annak érdekében, hogy azok el tudják dönteni a szülői felelősséggel kapcsolatban eléjük terjesztett jogvitákat.

I –    Jogi háttér

A –    Az uniós jog

4.        Az Európai Unió Alapjogi Chartájának(4) a gyermek jogairól szóló 24. cikke a következőképpen szól:

„(1)      A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni.

(2)      A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.

(3)      Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve, ha ez az érdekeivel ellentétes.”

5.        A 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

„(12) Ezen rendeletben megállapított szülői felelősségre vonatkozó ügyekben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján. Ez azt jelenti, hogy a joghatóságot mindenekelőtt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam szerint kell megállapítani, kivéve azokat a bizonyos eseteket, amikor megváltozik a gyermek tartózkodási helye, vagy ha a szülői felelősséget gyakorlók között megállapodás jön létre.”

6.        A 2201/2003 rendelet (33) preambulumbekezdése kimondja:

„(33) Ez a rendelet elismeri az alapvető jogokat és betartja [a Charta] elveit. Különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt [a Charta] 24. cikke előírja,”

7.        A 2201/2003 rendelet 2. cikkének 11. pontja a következők szerint határozza meg a gyermek jogellenes elvitelét vagy visszatartását:

„»jogellenes elvitel vagy visszatartás«: egy gyermek elvitele vagy visszatartása,

a)      amennyiben az sérti a határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve azon tagállam joga szerint jogilag kötelező megállapodás útján szerzett felügyeleti jogokat, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;

és

b)      feltéve, hogy az elvitel vagy visszatartás időpontjában a felügyeleti jogokat közösen vagy önállóan ténylegesen gyakorolták, vagy gyakorolták volna, ha az elvitelre vagy visszatartásra nem kerül sor. A felügyeletet közösen gyakoroltnak kell tekinteni, ha határozat vagy jogszabály hatálya értelmében a szülői felelősség egyik gyakorlója nem határozhat a gyermek tartózkodási helyéről a szülői felelősség másik gyakorlójának hozzájárulása nélkül.”

8.        A 2201/2003 rendelet II. fejezetének 2. szakaszában található „Általános joghatóság”című 8. cikke, amely meghatározza a szülői felelősségre vonatkozó joghatósági szabályokat, a következőt írja elő:

„(1)      Egy tagállam bíróságai joghatósággal rendelkeznek olyan gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, aki a bíróság megkeresésekor az adott tagállamban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik.

(2)      Az (1) bekezdést a 9., 10. és 12. cikk rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.”

9.        Ugyanezen rendelet „A gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti joghatóság fennmaradása” című 9. cikke a következőket tartalmazza:

„(1)      Amennyiben egy gyermek jogszerűen az egyik tagállamból egy másikba költözik, és ott új szokásos tartózkodási helyet szerez, a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságai a 8. cikk kivételével fenntartják joghatóságukat a költözést követő három hónapos időtartamig abból a célból, hogy módosítsák a gyermek elköltözése előtt az említett tagállamban kibocsátott, láthatási jogokról meghozott határozatot, amennyiben a láthatási jogokról szóló határozat szerinti láthatási jogok jogosultjának szokásos tartózkodási helye továbbra is a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamban található.

(2)      Az (1) bekezdés nem alkalmazható akkor, ha a láthatási jogok (1) bekezdésben említett jogosultja elfogadta a gyermek új szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságainak joghatóságát azáltal, hogy részt vesz az említett bíróságok előtt folyó eljárásokban azok joghatóságának vitatása nélkül.”

10.      A 2201/2003 rendelet 10. cikke, amelynek tárgya a joghatóság a gyermek jogellenes elvitele esetében, a következőképpen rendelkezik:

„A gyermek jogellenes elvitele vagy visszatartása esetében azon tagállam bíróságai, amelyben az elvitelt [helyesen: a jogellenes elvitelt] vagy visszatartást közvetlenül megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, mindaddig megtartják joghatóságukat, amíg a gyermek másik tagállamban szokásos tartózkodási helyet nem szerez, és:

a)      minden felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv el nem fogadja az elvitelt, illetve visszatartást;

vagy

b)      a gyermek legalább egy éve tartózkodik az említett másik tagállamban azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv tudomást szerzett, illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, és a gyermek beilleszkedett új környezetében, továbbá a következő feltételek közül legalább egy teljesül:

i.      egy éven belül azt követően, hogy a felügyeleti jog gyakorlója tudomást szerzett vagy tudomást kellett szereznie a gyermek tartózkodási helyéről, nem nyújtottak be a visszavitel iránti kérelmet annak a tagállamnak az illetékes hatóságaihoz, ahová a gyermeket elvitték, illetve amelyben visszatartották;

ii.      a felügyeleti jogok gyakorlója által benyújtott visszaviteli kérelmet visszavonták, és nem nyújtottak be új kérelmet az i. bekezdésben [helyesen: pontban] meghatározott határidőn belül;

iii.      a 11. cikk (7) bekezdése alapján lezárták azt az ügyet, amelyet azon tagállam bírósága előtt folytattak, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;

iv.      a gyermek visszaviteléről nem rendelkező, felügyeletről szóló határozatot hoztak annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.”

11.      A 2201/2003 rendelet 11. cikke tartalmazza a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény(5) szerinti, a jogellenesen elvitt vagy visszatartott gyermek visszavitelére irányuló kérelmekre alkalmazandó rendelkezéseket. Ennek szövege a következő:

„(1)      A (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy, intézmény vagy más szerv egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény […] alapján hozzon határozatot annak érdekében, hogy kérelmezze annak a gyermeknek a visszavitelét, akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott visszatartottak.

(2)      Az 1980. évi Hágai Egyezmény 12. és 13. cikkének alkalmazásakor biztosítani kell, hogy a gyermek lehetőséget kapjon az eljárások során történő meghallgatásra, kivéve, ha ez a gyermek életkora vagy érettségi szintje miatt nem tűnik célszerűnek.

(3)      Annak a bíróságnak, amelyhez az (1) bekezdésben említettek szerint a gyermek visszavitele iránti kérelmet nyújtanak be, a lehető leggyorsabban kell eljárnia a kérelemmel kapcsolatban, igénybe véve a nemzeti jogában rendelkezésre álló leggyorsabb eljárásokat.

Az első albekezdés sérelme nélkül, a bíróság – amennyiben rendkívüli körülmények nem gátolják meg – a kérelem benyújtását követően legkésőbb hat héten belül határozatot hoz.

(4)      A bíróság nem utasíthatja el a gyermek visszavitelére irányuló kérelmet az 1980. évi Hágai Egyezmény 13b. cikke alapján, amennyiben megállapítják, hogy megfelelő intézkedések történtek annak érdekében, hogy visszavitele után biztosítsák a gyermek védelmét.

(5)      A bíróság nem utasíthatja el a gyermek visszavitelére irányuló kérelmet, kivéve, ha a gyermek visszavitelét kérelmező személy lehetőséget kapott a meghallgatásra.

(6)      Amennyiben a bíróság határozott a visszavitel iránti kérelem elutasításáról az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján, a bíróságnak akár közvetlenül, akár központi hatóságán keresztül, a nemzeti jog által meghatározottak szerint haladéktalanul el kell juttatnia a visszavitel elutasításáról szóló bírósági végzést és a vonatkozó okiratokat, különösen a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvének másolatát azon tagállam joghatósággal rendelkező bíróságához vagy központi hatóságához, amelyben a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. A bírósághoz a visszavitel elutasításáról szóló határozat keltétől számított egy hónapon belül be kell nyújtani az összes említett okiratot.

(7)      Kivéve, ha a felek egyike már felkereste azon tagállam bíróságait, ahol a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, a (6) bekezdésben említett határozatot átvevő bíróságnak vagy központi hatóságnak tájékoztatnia kell ezekről a feleket, és fel kell kérnie őket arra, hogy az értesítéstől számított három hónapon belül a nemzeti joggal összhangban nyújtsanak be a bírósághoz egy beadványt az iránt, hogy a bíróság megvizsgálhassa a gyermekre vonatkozó felügyeleti jog kérdését.

Az e rendeletben szereplő joghatóságról szóló rendelkezések sérelme nélkül a bíróság lezárja az ügyet, amennyiben a határidőn belül a bírósághoz nem érkezik beadvány.

(8)      Az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke szerinti visszavitelt elutasító határozat ellenére, e rendelet szerint joghatósággal rendelkező bíróság által kibocsátott későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozatok az alábbi III. fejezet 4. szakaszával összhangban hajthatók végre a gyermek visszavitelének biztosítása érdekében.”

12.      A 2201/2003 rendelet 13. cikke a gyermek jelenléte szerinti joghatóságot a következők szerint szabályozza:

„(1)      Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a 12. cikk alapján nem határozható meg a joghatóság, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van.

(2)      Az (1) bekezdést kell alkalmazni a menekült gyermekekre, illetve azokra a gyermekekre is, akiket a hazájukban zajló zavargások miatt külföldre telepítettek át.”

13.      A 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőket mondja ki:

„(2)      Amennyiben azonos jogalapból származó, ugyanarra a gyermekre vonatkozó szülői felelősséggel kapcsolatos eljárást különböző tagállamok bíróságai előtt indítottak, a később megkeresett bíróság az elsőként megkeresett bíróság joghatóságának megállapításáig hivatalból felfüggeszti az eljárást [helyesen: az a bíróság, amelyhez később fordultak, hivatalból felfüggeszti az eljárást azon bíróság joghatóságának megállapításáig, amelyhez elsőként fordultak].

(3)      Amennyiben az elsőként megkeresett bíróság joghatóságát megállapítják, a később megkeresett bíróság az előbbi bíróság javára megállapítja saját joghatóságának hiányát.

Ebben az esetben az a fél, aki a később megkeresett bíróságnál indított eljárást, azt az elsőként megkeresett bíróságnál is megindíthatja.”

14.      A 2201/2003 rendelet 24. cikke állapítja meg az eredetileg eljáró bíróság joghatósága felülvizsgálata tilalmának elvét, a következők szerint:

„Az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül. A 22. cikk a) pontjában és a 23. cikk a) pontjában említett közrendre vonatkozó vizsgálat a 3–14. cikkben megállapított joghatósági szabályokra nem alkalmazható.”

15.      A 2201/2003 rendelet 60. cikkének e) pontja kimondja:

„A tagállamok közötti kapcsolatokban e rendelet elsőbbséget élvez a következő egyezményekkel szemben, amennyiben azok az e rendelettel szabályozott ügyekre vonatkoznak:

[…]

e)      a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑én kelt Hágai Egyezmény.”

B –    A nemzetközi jog

16.      A gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 1983. december 1‑jén lépett hatályba, és azt a Francia Köztársaság, Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, valamint az Európai Unió valamennyi további tagállama aláírta és ratifikálta.

17.      A gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 3–5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„3. cikk

„A gyermek elvitele vagy elrejtése [helyesen: visszatartása] jogellenes, ha az:

a)      sérti az azon Szerződő Állam jogrendszere szerint egy személynek, egy intézménynek vagy bármilyen más szervnek – akár együttesen, akár külön‑külön – juttatott felügyeleti jogot, amelyben a gyermeknek az elvitelét vagy elrejtését [helyesen: visszatartását] közvetlenül megelőzően a szokásos tartózkodási helye volt; és

b)      ezeket a jogokat az elvitel vagy elrejtés [helyesen: visszatartás] időpontjában – együttesen vagy külön‑külön – gyakorolták, vagy azok gyakorlásában éppen az elvitel vagy visszatartás akadályozta meg az arra jogosultakat.

Az a) pontban említett felügyeleti jogosultság keletkezhet különösen jogszabály, bírói vagy államigazgatási határozat, vagy ezen Állam joga szerint joghatással bíró egyezség [helyesen: hatályban lévő megállapodás] alapján.

4. cikk

Az Egyezmény minden olyan gyermek vonatkozásában alkalmazandó, akinek a felügyelet vagy láthatás jogának bármiféle megsértését közvetlenül megelőzően az egyik Szerződő Államban szokásos tartózkodási helye volt. Az Egyezmény nem alkalmazható, ha a gyermek betölti a 16. életévét.

5. cikk

Az Egyezmény alkalmazásában:

a)      a »felügyeleti jog« magában foglalja a gyermek személye felőli gondoskodás jogát, így különösen a jogosultságot a gyermek lakóhelyének meghatározására;

b)      a »láthatási jog« magában foglalja a gyermeknek a szokásos tartózkodási helyéről egy másik helyre a korlátozott időtartamra történő elvitelének jogát.”

18.      A gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 13. cikke a következőképpen szól:

„Az előző cikkben foglalt rendelkezések ellenére a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy:

a)      a gyermek felett felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv az elvitel vagy visszatartás időpontjában nem gyakorolta ténylegesen e jogokat, illetve előzetesen vagy utólag hozzájárult az elvitelhez vagy visszatartáshoz, vagy

b)      a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.

Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is megtagadhatja a gyermek visszavitelének elrendelését, ha úgy találja, hogy a gyermek ellenzi a visszavitelét, és elérte már [helyesen: azt az életkort és] az érettségnek azt a fokát, amikor nézetei már számításba veendők.

Az e cikkben meghatározott körülmények mérlegelése során az igazságügyi vagy államigazgatási szervek figyelembe veszik a gyermek szociális hátteréről a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti központi hatóság, vagy más – hatáskörrel bíró – hatóság által szolgáltatott információt.”

C –    A nemzeti jog

19.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy Angliában és Walesben a bíróságok a gyermekekre vonatkozó magánjogi eljárásokban a Children Act 1989 (gyermekvédelemről szóló 1989. évi törvény) 8. szakasza értelmében a tartózkodási hely megállapítására („residence order”) és a láthatási jogra („contact order”) vonatkozó, illetve bizonyos cselekmények végzését megtiltó („prohibited steps order”), valamint különös kérdésekre vonatkozó („specific issue order”) végzéseket hozhatnak.

20.      A gyermekvédelemről szóló 1989. évi törvény 4. szakasza értelmében a bíróság azt is elrendelheti, hogy az apa váljon a szülői felelősség gyakorlójává. Angliában és Walesben ugyanis – ha az apa nem él házasságban gyermeke anyjával – ipso iure nem élvez felügyeleti jogot a gyermekkel kapcsolatban. A szülői felelősségre úgy szerezhet jogosultságot, ha apaként szerepel a gyermek születési anyakönyvi kivonatában, illetve ha a szülői felelősség vonatkozásában megállapodást köt az anyával, valamint egy részére szülői felügyeletet biztosító bírósági végzés („parental responsibility order”) révén.

21.      Végül az előzetes döntéshozatalra utaló határozat pontosítja, hogy az angliai és walesi bíróságok elfogadták(6), hogy amennyiben valamely gyermek felügyeleti jogával kapcsolatos végzés iránti keresettel fordulnak hozzájuk, maguk is megszerezhetik a felügyeleti jogot, akkor is, ha maga a keresetet benyújtó fél még nem rendelkezik felügyeleti joggal.

II – A tényállás és az alapeljárás

A –    Az alapügyben szereplő jogvita alapjául szolgáló körülmények

22.      A kérdést előterjesztő bíróság által közölt, az alapügy felperesének és alperesének beadványaiból kivonatolt, illetve a tárgyaláson előadott információk alapján az alapügy tényállása a következők szerint foglalható össze.

23.      Az alapügy francia állampolgárságú felperese, B. Mercredi, és brit állampolgárságú alperese, R. Chaffe egy szintén francia állampolgárságú gyermek szülei, aki házasságon kívül született az Egyesült Királyságban 2009. augusztus 11‑én. A szülők több évig, egészen 2009. augusztus 1‑jéig együtt éltek, amikor az apa elhagyta a közös lakást.

24.      Két hónappal később, 2009. október 7‑én az anya a gyermekkel együtt Angliából származási országába, Réunion szigetére – egy francia tengerentúli megyébe – távozott, ahol családja él, és ahova másnap, 2009. október 8‑án érkeztek meg. Nem vitatott, hogy a gyermek apját nem tájékoztatták az anya és a gyermek távozásáról. Az sem vitatott, hogy e távozás jogszerű volt, mivel ebben az időpontban egyedül az anya gyakorolta a gyermek feletti szülői felelősséget.

25.      A gyermek apja ezután több eljárást indított egyrészt az angol bíróságok előtt gyermek vonatkozásában a szülői felelősség, a felügyeleti jog és/vagy a láthatási jog megszerzése érdekében, másrészt a francia bíróságok előtt, a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján. Az anya a francia bíróságok előtt szintén eljárást indított a szülői felelősség, illetve a felügyeleti jog megszerzése érdekében.

B –    Az Angliában indított eljárások

26.      2009. október 9‑én, két nappal az anya és a gyermek távozását követően a gyermek apja telefonon keresetet nyújtott be a High Court of Justice (England & Wales), Family Division (Egyesült Királyság) ügyeletes bírójánál (a továbbiakban: Duty High Court Judge). A Duty High Court Judge – amelyhez ekként fordultak – ugyanezen a napon a gyermek tartózkodási helyére vonatkozó információk közlésére kötelező végzést („location order”) hozott, és elrendelte, hogy az üggyel kapcsolatos tárgyalásra előtte október 12‑én kerüljön sor.

27.      2009. október 12‑én a gyermek apja a Duty High Court Judge előtt tartott meghallgatáson kereseteket nyújtott be, amelyekben kérte többek között a gyermek feletti szülői felelősség, a váltakozó tartózkodási hely és a láthatási jog megállapítását. Ugyanezen a napon a Duty High Court Judge végzést hozott, amelyben előírta a gyermek visszahozatalát Anglia és Wales területére. Nem vitatott, hogy a gyermek anyja nem szerzett tudomást az apa által benyújtott keresetről, és a meghallgatáson nem jelent meg, valamint jogilag sem képviseltette magát.

28.      A Duty High Court Judge ebben a 2009. október 12‑i végzésben úgy ítélte meg, először, hogy az angol bírósághoz akkor fordultak, amikor az apa telefonált, vagyis 2009. október 9‑én, másodszor, hogy mind az angol bíróság, mind a gyermek apja ettől az időponttól kezdődően rendelkezett a gyermek felügyeleti jogával, harmadszor, hogy ebben az időpontban a gyermek szokásos tartózkodási helye még mindig Angliában volt, és negyedszer, hogy az angol bíróságok rendelkeznek joghatósággal az említett gyermek vonatkozásában.

29.      Nem vitatott, hogy az anya 2009. október 16‑án értesítést kapott a 2009. október 12‑i végzésről, amelynek azonban nem tett eleget.

30.      2009. október 15‑én az apa kereset nyújtott be a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján(7).

31.      2009. október 28‑án a gyermek anyja eljárást indított a tribunal de grande instance de Saint‑Denis (Franciaország) előtt(8).

32.      2010. január 26‑án a gyermek apja a High Court of Justice (England & Wales), Family Division (Egyesült Királyság) előtt indított eljárás keretében kiegészítő keresetet nyújtott be, amelyben kérte, hogy állapítsák meg, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye Angliában van, hogy az angol bíróságok a gyermek vonatkozásában kizárólagos joghatósággal rendelkeznek, hogy saját maga és az angol bíróságok rendelkeznek a gyermek feletti felügyeleti joggal, és hogy ez utóbbit jogellenesen tartják vissza Réunion szigetén. E kérelmeknek ideiglenesen helyt adtak egy olyan végzéssel, amely egyébként felszólította az anyát, hogy nyújtson be bizonyítékokat. E végzést megküldték a francia központi hatóságnak, és arról tájékoztatták az anyát.

33.      2010. április 15‑én az ügyet megvizsgálta a High Court of Justice (England & Wales), Family Division (Egyesült Királyság). Az ugyanezen a napon hozott végzésben a High Court of Justice (England & Wales), Family Division (Egyesült Királyság) úgy vélte, hogy az angol bírósághoz 2009. október 9‑én fordultak, amikor a gyermek apja telefonon a Duty High Court Judge‑hoz fordult, és hogy ettől az időponttól kezdve az angol bíróság felügyeleti joggal rendelkezett a gyermeket illetően. Azt is megállapította, hogy ugyanettől az időponttól kezdve a gyermek apja is rendelkezett felügyeleti joggal, mivel javára végzéseket hoztak. Végül úgy vélte, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye még Angliában volt, amikor az angol bíróság és az apa megszerezte az említett felügyeleti jogot, és hogy következésképpen az angol bíróságok 2009. október 9‑én rendelkeztek joghatósággal.

34.      Nem vitatott, hogy a gyermek anyja nem jelent meg a 2010. április 15‑én tartott tárgyaláson, azonban francia ügyvédje írásbeli észrevételeket tehetett.

35.      2010. június 29‑én a gyermek apja azt kérte a tribunal de grande instance de Saint‑Denis‑től, hogy ismerje el és hajtsa végre a High Court of Justice (England & Wales), Family Division végzését.

36.      2010. június 24‑én és július 12‑én a High Court of Justice (England & Wales), Family Division további végzéseket hozott, amelyek közül az utolsó kötelezte a gyermek anyját, hogy biztosítsa, hogy a gyermek ideiglenes kapcsolatot tarthasson apjával Réunion szigetén 2010. július 29. és augusztus 12. között.

37.      2010. július 12‑én a gyermek anyja a Duty High Court Judge 2009. október 12‑i végzése, és a High Court of Justice (England & Wales), Family Division, 2010. április 15‑i végzése ellen fellebbezést nyújtott be a Court of Appealhez (England & Wales) (Civil Division), amely úgy döntött, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordul a Bírósághoz.

C –    A Franciaországban indított eljárások

1.      Az anya által indított eljárás

38.      2009. október 28‑án a gyermek anyja keresetet nyújtott be a tribunal de grande instance de Saint‑Denis‑hez a gyermek feletti kizárólagos szülői felelősség megállapítása, valamint a gyermek lakóhelyének az ő lakóhelyén való megállapítása iránt. A gyermek apját nem tájékoztatták ezen eljárás megindításáról, amelyről csak a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján indított eljárás keretében szerzett tudomást.

39.      2010. január 27‑én a gyermek apjának ügyvédei azt kérték a tribunal de grande instance de Saint‑Denis‑től, hogy függessze fel az anya kérelmének elbírálását a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 16. cikkének és a 2201/2003 rendelet 19. cikkének megfelelően.

40.      2010. június 23‑án a tribunal de grande instance de Saint‑Denis a gyermek feletti kizárólagos szülői felelősséget az anyának ítélte, lakóhelyét pedig az anya lakóhelyén határozta meg. A gyermek apja a 2010. május 31‑én tartott tárgyaláson nem jelent meg, és nem is képviseltette magát.

2.      A gyermek apjának a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján benyújtott keresete

41.      2009. október 15‑én a gyermek apja kérelmet nyújtott be az angol központi hatósághoz a gyermek Angliába és Walesbe való visszavitele iránt a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján, amelynek eredményeként 2009. december 18‑án eljárás indult a tribunal de grande instance de Saint‑Denis előtt.

42.      A tribunal de grande instance de Saint‑Denis a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján kötelezte az anyát, hogy jelenjen meg előtte. Az idézés konkrétan a Duty High Court Judge 2009. október 12‑i végzésére vonatkozott.

43.      A gyermek apjának a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján benyújtott keresetét 2010. március 15‑én elutasították azon az alapon, hogy nem rendelkezett a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 3. és 5. cikke értelmében vett felügyeleti joggal.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a sürgős előzetes döntéshozatal iránti kérelem

44.      A Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division), amelyhez a gyermek anyja fellebbezést nyújtott be, 2010. október 8‑i, a Bírósághoz 2010. október 18‑án beérkezett határozatával a következő három kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1.      Melyek a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározására megfelelő kritériumok

–        a 2201/2003/EK rendelet 8. cikke

–        a 2201/2003/EK rendelet 10. cikke

–        alkalmazása során?

2.      Tekinthető‑e valamely bíróság olyan »intézménynek vagy más szervnek«, amely felügyeleti joggal ruházható fel a 2201/2003/EK rendelet rendelkezéseinek alkalmazásában?

3.      Folyamatosan alkalmazható‑e a 10. cikk azt követően, hogy a megkeresett tagállam bírósága elutasította a gyermek visszavitelére irányuló keresetet [az 1980. évi hágai egyezményre] hivatkozva azon az alapon, hogy a 3. és az 5. cikk szerinti feltételek nem teljesültek?

Közelebbről: hogyan lehet feloldani azt az ellentétet, hogy a megkeresett állam határozata értelmében nem teljesültek, viszont a megkereső állam határozata értelmében teljesültek a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló 1980. évi hágai egyezmény 3. és 5. cikke szerinti feltételek?”

45.      A Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) előzetes döntéshozatalra utaló határozatában jelezte, hogy sürgősségi eljárást kér, mivel az előzetes döntéshozatali eljárás tárgya a joghatósággal rendelkező bíróság uniós jog szerinti meghatározása, a gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó ügyben. Kiemelte, hogy mivel a joghatósággal rendelkező bíróságot nem határozták meg, nem lehet semmilyen határozatot hozni a gyermek apjának a gyermek és apja közötti kapcsolattartást lehetővé tevő végzés megszerzésére irányuló kereseteire vonatkozóan.

46.      2010. október 28‑i határozatával a Bíróság úgy döntött, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérelme alapján a jelen ügyet a Bíróság eljárási szabályzatának 104b. cikke szerinti sürgősségi eljárásban bírálja el.

47.      Az alapügy felperese és alperese, az Egyesült Királyság kormánya, a német, az ír és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztettek elő észrevételeket a 2010. december 1‑jén tartott tárgyaláson.

IV – Előzetes észrevételek

48.      Mielőtt rátérnék a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek vizsgálatára, meg kell tenni két, az alábbi megállapítások összessége szempontjából fontos pontosítást.

49.      Az alapügyben szereplő jogvita alapjául szolgáló helyzet jogi minősítésére vonatkozó első pontosítás egyelőre nem igényel hosszas fejtegetéseket. Szem előtt kell tartani, hogy a gyermek elvitele jogszerű módon történt, mind a 2201/2003 rendelet, mind a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján, amiben egyetért – ahogy azt majd alkalmam lesz hangsúlyozni a második és harmadik kérdés relevanciájának vizsgálata során(9) – a gyermek apja(10) és anyja, az észrevételeket előterjesztő kormányok, valamint a Bizottság is.

50.      A 2201/2003 rendelet szerinti nemzetközi joghatóság meghatározása szempontjából releváns időpont meghatározásával kapcsolatos második pontosítás – ezzel szemben – valamivel kényesebb.

51.      A 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése általános jelleggel kimondja, hogy a tagállam bíróságának abban az időpontban kell meghatároznia, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye ebben a tagállamban van‑e, amikor hozzá fordultak. Amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye a megkeresett bíróság tagállamában van e megkeresés napján, utóbbi a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján megállapíthatja joghatósága fennállását. Ezzel szemben, ha a gyermek szokásos tartózkodási helye már nem a megkeresett bíróság tagállamában van e megkeresés napján, utóbbi nem állapíthatja meg joghatósága fennállását, legalábbis a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján. Ugyanakkor a körülményeknek megfelelően joghatóságának fennállását, a 2201/2003 rendelet 9., 10., 12. vagy 14. cikke alapján, illetve az említett rendelet 13. vagy 15. cikke alapján joghatóságának hiányát is megállapíthatja (11).

52.      Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) hangsúlyozta, hogy ebből a szempontból két időpont tekinthető relevánsnak, 2009. október 9‑e, amikor az apa telefonon a Duty High Court Judge‑hoz fordult, és 2009. október 12‑e, amikor az apa hivatalosan is benyújtotta kereseteit az e bíró által tartott meghallgatáson. 2010. április 15‑i végzésében a High Court of Justice (England & Wales), Family Division kifejezetten kiemeli, hogy 2009. október 9‑én este angol bírósághoz fordultak, és ettől kezdve az angol bíróság – az apához hasonlóan – rendelkezett felügyeleti joggal a gyermek felett.

53.      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak eldöntése, hogy melyik időpontot kell relevánsnak tekinteni, azonban maga a 2201/2003 rendelet határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett úgy kell tekinteni, hogy valamely bírósághoz fordultak.

54.      A 2201/2003 rendelet 16. cikkének a) pontja szerint ugyanis csak akkor tekinthető úgy, hogy valamely bírósághoz fordultak, ha hozzá benyújtották az eljárást megindító iratot, illetve az azzal egyenértékű iratot, amennyiben a kérelmező ezt követően nem mulasztja el az alperes részére történő kézbesítés érdekében számára előírt intézkedések megtételét(12).

55.      Az alapügy körülményei között és a kérdést előterjesztő bíróság által közölt információkra tekintettel, úgy tűnik, hogy csak a 2009. október 12‑i időpont tekinthető relevánsnak a 2201/2003 rendelet 16. cikke rendelkezéseinek szempontjából, azzal, hogy minden esetben a kérdést előterjesztő bíróságnak kell arról megbizonyosodnia, hogy a kézbesítési eljárásokat befejezték a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről („iratkézbesítés”), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. november 13‑i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet rendelkezéseinek megfelelően(13).

56.      Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy egyetlen bíróság két különböző tanácsa által hozott két végzéssel szemben benyújtott fellebbezés keretében fordultak előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Bírósághoz, amely tanácsok saját joghatóságukról a 2201/2003 rendelet alapján döntöttek, és amelyek közül az elsőt nem sokkal az anya és a gyermek távozását követően, 2009. október 12‑én hozták, a másikat pedig körülbelül hat hónappal a távozást követően, 2010. április 15‑én.

57.      A kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés igen általános jellegéhez kapcsolódó e sajátosság miatt nehéz meghatározni, hogy a bíróság a fellebbezés alapján a két alsóbb szintű bíróság joghatóságáról kíván‑e dönteni, vagy e fellebbezés keretében a 2201/2003 rendelet alapján fennálló saját joghatóságáról. Márpedig a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása, figyelemmel a Bíróság által a fenti hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletben meghatározott szempontokra, sokkal kényesebb feladat az első esetben, mint a másodikban(14). Az alábbi megállapítások ugyanakkor abból az előfeltevésből indulnak ki, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyét az angol bíróságokhoz fordulás első időpontja, vagyis 2009. október 12‑e szerint kell meghatározni, azzal, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell döntenie arról, hogy e tekintetben milyen állásfoglalást kíván elfogadni.

V –    Az első kérdésről

58.      A kérdést előterjesztő bíróság első kérdésében azt kéri, hogy a Bíróság ismertesse vele a megfelelő „kritériumot” a gyermek szokásos tartózkodási helyének a 2201/2003 rendelet szerinti meghatározása érdekében(15). Először, elég nehéz meghatározni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság absztrakt kérdésére adandó általános választ vár‑e a Bíróságtól, vagy ellenkezőleg, azt szeretné, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita körülményeihez igazított választ kapjon. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy konkrét választ szeretne az előtte álló problémára.

59.      Ennek során a kérdést előterjesztő bíróság a 2201/2003 rendelet értelmében vett joghatósága fennállásának megállapítása érdekében közvetlenül a szokásos tartózkodási hely fogalmáról kérdez, ahogy az különösen az említett rendelet 8. cikkében megjelenik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szokásos tartózkodási hely az egyetlen és kizárólagos alap, amely révén a nemzeti bíróságok joghatósága meghatározható. Márpedig a 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése tágabb körbe illeszkedik. Az említett rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten szerepel, hogy az ott megállapított általános joghatóság csak akkor áll fenn, amennyiben az egyéb szabályozott joghatósági okok nem állnak fenn, és a szokásos tartózkodási hely csak egy kritérium több olyan kritérium közül, amelyek szubszidiárius alapon szintén alkalmasak a joghatóság megalapozására.

60.      Ebből a szempontból jelezni kell a kérdést előterjesztő bíróságnak, hogy az első, a 2201/2003 rendelet szerinti joghatóságának megalapozását lehetővé tevő „kritérium” a szokásos tartózkodási hely rendszertani elhelyezkedésének vizsgálata a rendelet rendszerében. A szokásos tartózkodási hely fogalma – bármilyen fontos is – csak korlátozott lehetőségeket kínál. Úgy kell azt értelmezni, mint olyan fogalmat, amely a megfelelő pillanatban más fogalmaknak vagy alternatív kategóriáknak adja át helyét.

61.      Emiatt úgy vélem, hogy az első kérdésre a választ két szakaszban kell megadni. Az első szakaszban különösen a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletből(16) a következő kiindulási pontokat igyekszem a lehető leginkább körbejárni, törekedve arra, hogy az alapügy egyedi körülményeit mindig figyelembe vegyem, anélkül azonban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság helyébe lépnék annak feladatában, vagyis az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntésében. A második szakaszban – annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság hasznos választ kaphasson – megpróbálom felhívni a figyelmet a 2201/2003 rendelet által elsődleges céljának, vagyis a bírósági joghatóság meghatározásának biztosítása érdekében megnyitott valamennyi útra.

A –    A gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározásáról

62.      A Bíróság a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletben(17) oly módon értelmezte a gyermek szokásos tartózkodási helyének a 2201/2003 rendelet 8. cikke (1) bekezdése szerinti fogalmát, hogy az lehetővé tegye a nemzeti bíróságok számára, hogy minden esetben képesek legyenek dönteni az e rendelet értelmében vett saját joghatóságukról. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanakkor kitűnik, hogy a Bíróság által az említett ítéletben előírt módszertan nem elegendő. Úgy tűnik, hogy az nem tartalmaz olyan kiegészítő iránymutatásokat, amelyek lehetővé tennék a nemzeti bíróságok számára, hogy megvizsgálják azokat a helyzeteket, amelyekben a gyermek szokásos tartózkodási helye megváltozott.

1.      A szokásos tartózkodási hely fogalma: az A‑ügyben hozott ítélet tanulságai

63.      A Bíróság a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletében először megállapította, hogy a 2201/2003 rendelet nem határozza meg a szokásos tartózkodási hely fogalmát, valamint jelentésének és hatályának meghatározása érdekében nem utal kifejezetten a tagállamok jogára sem. A Bíróság – ítélkezési gyakorlatának megfelelően – ebből azt a következtetést vonta le, hogy azt a rendelkezés vagy rendelkezések összefüggéseire, illetve a rendelet céljára figyelemmel kell meghatározni. E tekintetben hangsúlyozta a 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdésében szereplő célt, amely szerint a rendeletben a joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével alakítják ki, különösen a fizikai közelség alapján.(18)

64.      A 2201/2003 rendelet értelmében a szokásos tartózkodási hely fogalma tehát közösségi jogi fogalom is, amelyet ezért az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni(19). A Bíróság e tekintetben kifejtette, hogy ez az önállóság bizonyos függetlenséget jelent a közösségi jog más területein, így a migráns munkavállalók szociális biztonsága, vagy a közszolgálati jog területén használt azonos vagy hasonló fogalmaktól(20).

65.      Másodszor, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyét az „adott ügy konkrét tényállásában szereplő valamennyi körülmény alapján kell megállapítani”(21). Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a gyermek valamelyik tagállamban való fizikai jelenlétén kívül más olyan tényezőkre is figyelemmel kell lenni, amelyek arra engednek következtetni, hogy ez a jelenlét semmiképpen sem ideiglenes vagy alkalmi jellegű, és hogy a gyermek tartózkodása együtt jár a szociális és családi környezetbe való, bizonyos fokú beilleszkedéssel (22). A nem kizárólagos jelleggel felsorolt tényezők között feltüntette a család adott tagállam területén való tartózkodásának időtartamát, szabályszerűségét, az e tagállam területén való tartózkodás, illetve az e tagállamba való költözés körülményeit és indokait, a gyermek állampolgárságát, az iskoláztatás helyét és körülményeit, a nyelvismeretet, valamint a gyermeknek az említett tagállamban kialakított családi és szociális kapcsolatait(23). Hozzátette, hogy a szokásos tartózkodási hely áthelyezésére utalhat különösen a szülők arra vonatkozó szándéka, hogy a gyermekkel együtt másik államban telepedjenek le, ami például olyan külső körülményekben nyilvánulhat meg, mint a fogadó államban történő lakásszerzés vagy lakásbérlés(24).

66.      A fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletből tehát kitűnik, hogy a 2201/2003 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének értelmében a szokásos tartózkodási hely „együtt jár a gyermeknek a szociális és családi környezetbe való, bizonyos fokú beilleszkedésével”. Ugyanakkor az említett ítélet valójában többet tartalmaz a szokásos tartózkodási hely fogalmának meghatározásánál. Kialakítja a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározását lehetővé tevő teszt főbb vonalait. E teszt több, objektív és szubjektív, mennyiségi és minőségi, időbeli és szándékokkal kapcsolatos elem értékeléséből és mérlegeléséből áll, amelyek alkalmasak arra, hogy bizonyítsák a gyermeknek a szociális és családi környezetbe való beilleszkedését, amelynek bizonyos fokot el kell érnie.

67.      Harmadszor, a Bíróság úgy döntött, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása a nemzeti bíróságok feladata, amelyeknek átfogóan kell értékelniük a helyzetet, és kell megvizsgálniuk a különböző releváns elemeket és körülményeket(25). A Bíróság ugyanakkor nem nyújtott pontosabb iránymutatást az e tekintetben a nemzeti bíróságokat terhelő kötelezettségekről.

68.      Ezen emlékeztetés alapján úgy lehetne tekinteni, hogy a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet – mivel egyszerre tartalmazza a gyermek 2201/2003 rendelet értelmében vett szokásos tartózkodási helye meghatározásának keretét, kritériumait és módszerét – már tartalmazza a pontos és teljes választ a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott első kérdésre.

69.      A kérdést előterjesztő bíróságnak ugyanakkor nem ez a véleménye, mivel annak ellenére, hogy tökéletesen ismerte a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletet, mégis szükségesnek tartotta e kérdés feltevését(26).

70.      A kérdést előterjesztő bíróság láthatóan azt kívánja, hogy a Bíróság lépjen túl a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletben kialakított megállapításokon, és hogy nyújtson számára pontosabb iránymutatást, amely alapján az uniós joggal összhangban mérlegelheti az alapügy felei által ezzel kapcsolatban előterjesztett ellentmondásos érveket, és eldöntheti az előtte folyamatban lévő jogvitát. A kérdést előterjesztő bíróság kérdését tehát se többnek, se kevesebbnek nem kell tekinteni, mint az azon kritériumok pontosítására irányuló felkérést, amelyek alapján meghatározható, hogy milyen körülmények között lehet úgy tekinteni, hogy az a gyermek, aki édesanyjával együtt jogszerűen hagyta el annak a tagállamnak a területét, ahol szokásos tartózkodási helye volt, az eredeti szokásos tartózkodási helyet „elveszítette”, és új szokásos tartózkodási helyet szerzett.

2.      A szokásos tartózkodási hely „elvesztése” és „megszerzése” jogszerű elvitel esetén

a)      A szokásos tartózkodási hely áthelyezésének feltételei

71.      Ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy a szokásos tartózkodási hely megváltozott, az szükséges, hogy sor kerüljön az eredeti szokásos tartózkodási hely „elvesztésére” és az új szokásos tartózkodási hely „megszerzésére”(27). Jóllehet valaki rendelkezhet több „egyszerű” tartózkodási hellyel, csak egy szokásos tartózkodási helye lehet. Emellett annak a személynek a helyzete, aki úgy dönt, hogy elhagyja az egyik tagállamot annak érdekében, hogy egy másikban telepedjen le, és véglegesen ott éljen, nem azonos annak a személynek a helyzetével, aki először ideiglenesen választja tartózkodási helyének valamelyik tagállamot, azonban bizonyos idő után letelepedik ott. Az első esetben az eredeti szokásos tartózkodási hely elvesztése és az új szokásos tartózkodási hely megszerzése egyidejű események. A második esetben a tartózkodási hely megszerzése az új tagállamban valószínűleg csak egy bizonyos időtartam eltelte után tekinthető ténylegesnek(28). Ugyanakkor továbbra is meg kell határozni, hogy melyek a szokásos tartózkodási hely elvesztésére és megszerzésére utaló körülmények.

b)      A szokásos tartózkodási hely áthelyezésére utaló körülmények

72.      E tekintetben különös figyelmet kell fordítani a 2201/2003 rendelet 9. cikkének rendelkezéseire, valamint az alapügy körülményei között a gyermek anyjának szándékára.

i)      i.     A 2201/2003 rendelet 9. cikkéből levezethető értelmezési tényezők

73.      Amennyiben egy gyermek jogszerűen az egyik tagállamból másikba költözik, és ott új szokásos tartózkodási helyet szerez, a 2201/2003 rendelet 9. cikke szerint az eredeti szokásos tartózkodási szerinti tagállam bíróságai csak három hónapos időtartamig őrzik meg joghatóságukat. A 2201/2003 rendelet tehát elismeri, hogy a gyermek három hónap alatt szerezhet új szokásos tartózkodási helyet(29).

74.      E rendelkezés az alkalmazott nyelvi változattól függően árnyaltan, mondhatni eltérően értelmezhető. Így például e rendelkezés német nyelvi változata(30) arra utal, hogy a jogszerű elköltözés rendszerint új szokásos tartózkodási hely megszerzésével jár, míg a francia nyelvi változatból(31) egyértelműen az tűnik ki, hogy a rendelkezés csak azzal a feltétellel alkalmazható, ha a gyermek egyrészt jogszerűen költözött el, másrészt új szokásos tartózkodási helyet szerzett.

75.      Anélkül, hogy hosszasan visszatérnék a Bíróság jól ismert ítélkezési gyakorlatára az uniós jogszabályok többnyelvű szövegének értelmezését illetően, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezést a nyelvi változatok összességének és azon szabályozás általános rendszerének és céljának figyelembevételével kell értelmezni, amelynek a rendelkezés részét képezi(32), továbbá tekintettel alkotójának tényleges szándékára, valamint az általa követett célra(33).

76.      Némiképp megtévesztő címe ellenére(34) a 2201/2003 rendelet 9. cikke valójában azt az elvet tartalmazza, amely szerint a gyermek jogszerű elköltözése esetén a joghatóság átszáll a gyermek új szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bíróságaira. Az eredeti tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságainak joghatósága csak azért marad fenn korlátozott, három hónapos időtartamig, hogy lehetővé tegye a láthatási jog jogosultjának – aki kénytelen elfogadni a gyermek elköltözését –, hogy azokhoz a bíróságokhoz fordulhasson, amelyek a láthatási jogot engedélyezték, annak érdekében, hogy azok módosítani tudják azt az új körülményeknek megfelelően.

77.      Az e rendelkezés által kialakított szabályozás következésképpen előírja, hogy a gyermek felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy jogszerű átköltözése valamely másik tagállamba rendszerint új tartózkodási hely megszerzésével jár ebben a tagállamban. Ennélfogva – kivételes körülmények hiányában – a jogszerű elköltözésnek rendesen magával kellene vonnia a joghatóság átszállását is a kiindulási tagállam bíróságairól az érkezési tagállam fizikai közelség elve alkalmazásának szempontjából alkalmasabb bíróságaira(35).

78.      Ennélfogva a 2201/2003 rendelet 9. cikkének rendelkezéseiből arra lehet következtetni, hogy az egyik tagállamból egy másik tagállamba való jogszerű elköltözés – amennyiben az az utóbbi tagállamban való határozatlan idejű és nem ciklikus letelepedés minden jelét mutatja – kellőképpen utal a szokásos tartózkodási hely megszerzésére e tagállamban, és ezt az új szokásos tartózkodási hely megszerzésére vonatkozó – bár gyenge – vélelemnek kell tekinteni azzal a következménnyel, hogy a megszerzést vitató félnek kell arra utaló bizonyítékokat szolgáltatnia, hogy az ügy körülményei között az új tartózkodási hely megszerzésére nem került sor.

79.      Ugyanakkor ki kell emelni, hogy bár ezek a körülmények fontosak, semmiképpen sem kizárólag ezeket kell figyelembe venni, mivel a nemzeti bíróságok által elvégzendő vizsgálatot minden esetben a helyzet átfogó értékelésével kell lefolyatni a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletben megfogalmazott feltételek szerint, mérlegelve továbbá minden releváns elemet annak érdekében, hogy meg lehessen állapítani a gyermek családi és szociális környezetbe való beilleszkedését.

80.      Itt kell kiemelni, hogy nem tűnik célszerűnek megmerevíteni a nemzeti bíróságok vizsgálatát a szokásos tartózkodási hely áthelyezésével járó helyzeteket illetően, például a joggyakorlat szintjén rögzítve egy szabvány időtartamot(36), amelynek eltelte után a tartózkodási hely megváltozása ténylegesnek tekinthető(37), vagy elhatározva, hogy a gyermek jogszerű elvitele – annak megtörténtétől kezdve – szokásos tartózkodási helyének azonnali elvesztésével jár(38). E két megközelítés ugyanis közvetlenül ellentmondásban állna azzal a rugalmas és gyakorlatias megközelítéssel, amelyet a Bíróság a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletében javasol, anélkül, hogy az feltétlenül alkalmas lenne valamennyi elképzelhető helyzet kezelésére.

ii)    ii.   Az anya szándékának jelentősége a jogszerűen elvitt gyermek szokásos tartózkodási helyének értékelése során

81.      Ahogy arra fent emlékeztettem, az elsőként megkeresett bíróságnak kell meghatároznia, hogy a megkeresés időpontjában mi a gyermek szokásos tartózkodási helye a Bíróság által a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletében előírt módszert követve. Bár a Bíróság az említett ítéletben nem utalt erre, egyértelmű, hogy az említett bíróság a véleményének kialakítását lehetővé tévő körülmények vizsgálata során a nemzeti jog releváns rendelkezéseivel összhangban köteles eljárni, tiszteletben tartva ugyanakkor az uniós jog általános elveit. Ugyanakkor az alapügyben szereplőkhöz hasonló körülmények között a gyermek anyja – aki az elvitel idején az előbbivel kapcsolatos szülői felügyeleti jog kizárólagos jogosultja – szándékának figyelembe vétele kiemelten releváns körülmény.

82.      Emlékeztetek arra, hogy az alapügyben az anya és a gyermek 2009. október 7‑én hagyták el Angliát. A 2009. október 12‑én megkeresett angol bíróságoknak, amelyeket elsőnek hívtak fel arra, hogy állapítsák meg joghatóságuk fennállását a 2201/2003 rendeletnek megfelelően, azt kellett tehát meghatározniuk, hogy a gyermek az anyjával való távozásának időpontjában elveszítette‑e szokásos tartózkodási helyét Angliában, és megkeresésük időpontjában új tartózkodási helyet szerzett‑e Franciaországban.

83.      Nyilvánvaló – ahogy az a 2010. április 15‑i végzésből is kitűnik –, hogy az anya azon szándéka, hogy lányával együtt véglegesen elhagyja Angliát, egyfelől levezethető bizonyos objektív tényekből, így abból, hogy csak az odaútra szóló repülőjegyet vásárolt, valamint több, többé‑kevésbé ezt a szándékot tükröző nyilatkozatból is. Azt ugyanakkor, hogy az anya eladta Angliában birtokolt gépkocsiját, nem tekintették kellően döntőnek ebből a szempontból. Másfelől ugyanakkor komoly kétségek merülhetnek fel e szándékkal kapcsolatban, tekintettel arra, hogy az anya távozásáról nem tájékoztatta sem munkáltatóját, sem lakása tulajdonosát.

84.      Emellett, ha az anya Anglia elhagyására irányuló szándékával kapcsolatban nem is igen merülhetnének fel kétségek, egyéb körülmények bizonytalanná teszik azon határozott szándékát, hogy Réunion szigetén telepedjen le. Többek között a röviddel távozása előtt folytatott levelezéséből, és különösen egy, a távozás napján a repülőtéren feladott levelezőlapból az következik, hogy e távozás sokkal inkább az apa részéről a gyermek felett szülői felügyelet megszerzésére irányuló bírósági eljárás megindítására vonatkozó fenyegetések által okozott stresszre adott válasz volt, mint egy kiérlelt és átgondolt elhatározás arról, hogy Réunion szigetén kívánja újrakezdeni életét.

85.      Bizonyos – ahogy fent is hangsúlyoztam –, hogy az egyik tagállamból való jogszerű távozás és új tartózkodási hely létesítése egy másik tagállamban nem szükségképpen, automatikusan és azonnal jár az új szokásos tartózkodási hely megszerzésével a második tagállamban. Ennek ellenére az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben azon személy szándékát, aki kizárólagosan rendelkezik a gyermek felett szülői felügyelettel, mindenképpen túlnyomó súllyal kell figyelembe venni, ahogy azt a német kormány is kifejtette a tárgyalás során.

86.      E figyelembevétel annál is jelentősebb volt az alapügy során, hogy a gyermek elköltözésének idején csecsemő volt.

87.      A gyermek életkorának figyelembevétele szóba jöhet mind a szokásos tartózkodási hely elvesztése, mind az új szokásos tartózkodási hely megszerzése vizsgálatának keretében. Mivel a nagyon fiatal gyermekek különösen függnek anyjuktól, aki „életének kereteit” jelenti, nyilvánvaló, hogy az anya szándéka, hogy jogszerűen el kívánja hagyni az egyik tagállamot, hogy letelepedjen, vagy ismét letelepedjen egy másik tagállamban, döntő körülményt képez a szóban forgó gyermek részéről a szokásos tartózkodási hely elvesztésének értékelése szempontjából. A gyermek rendkívüli fiatalsága emellett azzal jár, hogy az új szociális és családi környezetbe való beilleszkedésének feltételei rendkívül gyorsan teljesülhetnek.

88.      A szülői felügyeleti jog kizárólagos jogosultja szándékának döntő súlyú figyelembevétele ugyanakkor semmiképpen nem jelenti, hogy más tényezőkre ne kellene figyelemmel lenni.

89.      Ezt a szándékot, éppen ellenkezőleg, olyan kézzelfogható körülményeknek kell megerősíteniük, mint – ahogy azt a Bíróság a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletében is hangsúlyozta – az új tagállamban történő lakásszerzés vagy lakásbérlés. Ugyanakkor a származási országba való visszatérés vagy a családtagokat követő visszatérés szintén releváns körülmények e szándék értékelésénél. Ez különösen így lehet az alapügyben szereplőhöz hasonló helyzetben, ahol az apa kevéssel a gyermek születése előtt elhagyta a közös lakóhelyet. Pszichológiai és gazdasági megfontolások szintén lehetővé teszik ilyen körülmények között a távozás jelentésének értékelését.

90.      Ahogy azt a német kormány is hangsúlyozta a tárgyalás során, ez a szándék nem hagyható figyelmen kívül pusztán egy olyan állítás alapján, amely szerint a gyermek elvitelét lényegében a kizárólagos felügyeleti jog megőrzésének szándéka indokolta.

91.      A gyermek apja e tekintetben lényegében azzal érvel, hogy az anya és gyermeke távozására kifejezetten azért került sor, hogy az az előbbi számára lehetővé tegye, hogy kivonja magát az angol bíróságok joghatósága alól, valamint abból a célból, hogy mesterséges jogi és joghatósági kötelékeket hozzon létre, megsértve ezzel mind az apa, mind a gyermek családi élethez való jogát, amelyet a Charta 7. cikke, és az Emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény 8. cikke garantál, továbbá a gyermekek Charta 24. cikke szerinti jogait. Hangsúlyozza, hogy a gyermekek elvitelének káros hatásai a való életben fognak megnyilvánulni, valamint, hogy ezek a hatások nem tehetők viszonylagossá olyan elvont jogi megfontolások révén, mint például az arra vonatkozó megfontolás, hogy a gyermek elvitelének időpontjában a szülői felelősséget csak az anya, vagy mindkét szülő birtokolta. Hozzáteszi, hogy sem a 2201/2003 rendelet, sem a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény nem tesz különbséget a szülők jogállása alapján, attól függően, hogy azok házasok‑e vagy sem.

92.      Még ha ezek az állítások meg is felelnek a valóságnak – amit pusztán az iratok alapján nem lehet megállapítani – azokat el kell utasítani.

93.      Fontos szem előtt tartani, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye meghatározásának egyetlen célja azon bíróság azonosítása, amely a fizikai közelség elvének megfelelően és a gyermek alapvető érdekeit követve a gyermekhez a legközelebbinek tekintendő. E vizsgálatot – ahogy már hangsúlyoztam – a gyermek, és semmiképpen sem a szülők szempontjából kell lefolytatni, függetlenül attól, hogy az említett gyermekkel kapcsolatos igényük mennyire jogszerű.

94.      A nemzeti bíróságok – anélkül, hogy aláaknáznák a 2201/2003 rendelet alapjait – nem alapíthatják joghatóságukat kizárólag arra a megfontolásra, amely szerint a kérelmezők megalapozott jogait valamely másik tagállam bíróságai nem képesek megfelelően megvédeni.

95.      Következtetésként különösen azt kell hangsúlyozni, hogy 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében a joghatóságukról való döntésre felhívott nemzeti bíróságok a gyermek szokásos tartózkodási helyének jogszerű elköltözést követő meghatározása, és különösen a jogszerű tartózkodási hely áthelyezése valóságának vizsgálata keretében kötelesek megtenni minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsák a szülői felügyelettel kizárólagosan rendelkező, az elvitelt kezdeményező személy számára a teljes körű meghallgatás lehetőségeit. Nemcsak az elengedhetetlen, hogy e személy képes legyen kifejteni észrevételeit, hanem az is, hogy minden eszközzel biztosítsanak számára lehetőséget, hogy kifejtse távozásának okait.

96.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy bár ez a helyzet fennállt a 2010. április 15‑i végzés meghozatalát megelőzően, azonban nem állt fenn a 2009. október 12‑i végzés meghozatalát megelőzően, amely a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdése értelmében az első bírósághoz fordulás időpontját képezte az alapügyben.

B –    A nemzeti bíróságok joghatóságának értékeléséről a szokásos tartózkodási hely megváltozása esetén

97.      Abból az elvből kiindulva, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyomán hozott ítéletben hasznos és teljes választ kell adnia a kérdést előterjesztő bíróság kérdésére, és emellett a tagállamok valamennyi, a 2201/2003 rendelet alkalmazására felhívott bíróságának meg kell adnia az alapokat ahhoz, hogy dönteni tudjanak saját joghatóságukról, érdemes arra emlékeztetni, hogy a 2201/2003 rendelet egyszerre teljes és koherens joghatósági rendszert alakított ki, amelynek keretében a gyermek szokásos tartózkodási helye csak az egyik kritérium – még ha a legfontosabb is –, amely alapján a nemzeti bíróságoknak meg kell állapítaniuk joghatóságukat. Ezért érdemes némiképp tisztázni azt, hogy mi képezi, illetve hogy minek kell képeznie a nemzeti bíróságok feladatát a 2201/2003 rendelet szerint.

1.      A nemzeti bíróságok 2201/2003 rendelet szerinti feladatának tisztázása

98.      A 2201/2003 rendelet 8. cikkének (1) bekezdését – amely rögzíti a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti bíróság általános joghatóságát – (2) bekezdésének megfelelően a rendelet 9., 10. és 12. cikke rendelkezéseire figyelemmel kell alkalmazni.

99.      A tagállamok bíróságainak, amelyeket a 2201/2003 rendelet alapján arra hívnak fel, hogy döntsenek saját joghatóságukról, tehát ennek érdekében az említett rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében előírt utat kell követniük. Mindenekelőtt meg kell vizsgálniuk, hogy rendelkeznek‑e joghatósággal a 2201/2003 rendelet 9., 10. és 12. cikke alapján. Amennyiben nem, a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása érdekében joghatóságukat az említett rendelet 8. cikkének (1) bekezdése alapján kell megállapítaniuk a Bíróság által ítélkezési gyakorlatában, és különösen a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletben kialakított keretben.

100. Feltéve, hogy ez a módszer nem teszi lehetővé a gyermek szokásos tartózkodási helyének megállapítását, a megkeresett nemzeti bíróságoknak a 2201/2003 rendelet egyéb rendelkezései alapján kell dönteniük, akár a 13. cikk alapján, ha a gyermek szokásos tartózkodási helyét nem lehet megállapítani, akár a rendelet 15. cikke alapján, ha az tűnik számukra ésszerűnek, hogy megállapítsák a gyermek szokásos tartózkodási helyén alapuló joghatóságuk hiányát(39).

101. E tekintetben fontos hangsúlyozni a nemzeti bíróságok 2201/2003 rendelet szerinti feladatának különböző vetületeit(40).

102. A 2201/2003 rendelet 17. cikke arra kötelezi a nemzeti bíróságokat, hogy hivatalból vegyék figyelembe joghatóságuk hiányát, amennyiben a rendelet értelmében nem rendelkeznek joghatósággal, és a rendelet értelmében más tagállam bírósága joghatósággal rendelkezik.

103. Ugyanakkor a 2201/2003 rendelet rendszeréből bizonyosan levezethető, hogy utóbbi – saját joghatóságuk vizsgálata mellett(41) – arra is kötelezi a nemzeti bíróságokat, hogy – adott esetben előírva, hogy kérjék fel a feleket ezzel kapcsolatos észrevételeik előterjesztésére(42) – hivatalból alapítsák joghatóságukat az említett rendeletre. Ezenkívül ebben a keretben a gyermek alapvető érdeke biztosításának céljából meg kell vizsgálniuk valamennyi lehetséges joghatósági okot, és különösen annak lehetőségét, hogy megállapítsák saját joghatóságuk hiányát egy alkalmasabb bíróság javára.

104. A Bíróság nem nyilatkozott másként a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítéletében sem(43), amelyben arra a kivételes helyzetre utalt, amikor a nemzeti bíróság a 2201/2003 rendelet 13. cikke alapján kénytelen úgy dönteni, hogy megállapítja joghatóságának hiányát azon tagállam bíróságainak javára, amelyben a gyermek jelen van, mivel lehetetlen volt meghatározni a gyermek szokásos tartózkodási helyét. Valamely nemzeti bíróság az említett rendelet 16. cikke alapján is megállapíthatja joghatóságának hiányát. E két lehetőséget fogom a továbbiakban megvizsgálni.

2.      A másik bírósághoz való áttétel lehetőségének vizsgálata

105. Az alapügy igen jól ábrázolja azokat a feltételeket, amelyek mellett egy bíróság áttehetné az ügyet valamely másik bírósághoz. A High Court of Justice (England & Wales), Family Division, figyelemmel a 2010. április 15‑i végzésében kifejtett aggodalmakra, mindenképpen megállapíthatta volna joghatóságának hiányát a 2201/2003 rendelet 13. cikke alapján. A Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) pedig a helyzet alakulására figyelemmel dönthetett volna úgy, hogy átteszi az ügyet a francia bíróságokhoz, amelyek akkor már bizonyosan alkalmasabbak voltak az alapügyben szereplő jogvita eldöntésére.

a)      Áttétel a gyermek jelenléte szerinti bírósághoz: a 2201/2003 rendelet 13. cikke

106. A 2201/2003 rendelet 13. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a rendelet 12. cikke alapján nem határozható meg a joghatóság, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van.

107. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásában azt vizsgálta, hogy lehet‑e úgy tekinteni, hogy 2009. október 12‑én a gyermeknek már nem volt szokásos tartózkodási helye.

108. A Bizottság írásbeli észrevételeiben utalt erre a lehetőségre. Brandon of Oakbrook bíró egyik ítéletére hivatkozva(44) azt hangsúlyozza ugyanis, hogy egy személy egyetlen nap alatt megszűnhet szokásosan valamely tagállam területén tartózkodni, amennyiben azzal a jól megalapozott szándékkal hagyja el azt, hogy nem tér oda vissza, és eldönti, hogy ehelyett tartósan valamely másik tagállamba helyezi át tartózkodási helyét. Ugyanakkor e személy nem létesíthet szokásos tartózkodási helyet a második tagállamban egyetlen nap alatt, mivel ehhez viszonylag hosszú idő és jól megalapozott szándék szükséges. E viszonylag hosszú idő folyamán tehát a személy már elveszítette szokásos tartózkodási helyét az első tagállamban, anélkül azonban, hogy új szokásos tartózkodási helyet szerezne a második tagállamban. A Bizottság ebből azt a következtetést vonja le, hogy a bíróságnak kell eldöntenie, hogy az anyának az volt‑e a határozott szándéka, hogy nem tér vissza Angliába, feltéve, hogy utóbbi a kérdést előterjesztő bíróság nemzeti joga rendelkezéseinek megfelelően bizonyítja ezt.

109. Az Egyesült Királyság kormánya ehhez hasonlóan – kissé eltérő megfogalmazásban – azzal érvel, hogy a nemzeti bíróság, miután figyelembe vette a releváns tényezők összességét, a szóban forgó ügy jellegzetességei alapján dönthetett úgy, hogy a gyermek azonnal elveszíthette szokásos tartózkodási helyét egy tagállamban, amint elhagyta azt. E tekintetben hangsúlyozza, hogy valamely ehhez hasonló helyzet nem vonja maga után a gyermek védelmének csökkentését, mivel a 2201/2003 rendelet 13. cikke éppen azon tagállam joghatóságát írja elő, amelyben a gyermek jelen van.

110. Újból hangsúlyozni lehet tehát azt az elgondolást, hogy a nemzeti bíróságoknak kell megvizsgálniuk, hogy a 2201/2003 rendelet 13. cikke alkalmazásának feltételei teljesültek‑e, és következésképpen e rendelkezést alkalmazni kell‑e.

b)      Áttétel az alkalmasabb bírósághoz: a 2201/2003 rendelet 16. cikke és a forum non conveniens kifogás

111. A 2201/2003 rendelet 15. cikke előírja, hogy kivételes esetben, és ha ez a gyermek alapvető érdekének megfelel, valamely tagállam joghatósággal rendelkező bíróságai, amennyiben úgy ítélik meg, hogy valamely másik tagállam, amelyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi, alkalmasabb az ügy tárgyalásához, felfüggeszthetik az ügyet, és felkérhetik a feleket arra, hogy terjesszenek kérelmet az említett másik tagállam bírósága elé a rendelet (4) bekezdésével összhangban, vagy felkérhetik valamely másik tagállam bíróságát arra, hogy vállalja a joghatóságot a rendelet ugyanezen cikkének (5) bekezdésével összhangban.

112. A 2201/2003 rendelet 15. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy e lehetőséggel többek között a megkeresett nemzeti bíróság hivatalbóli indítványára lehet élni.

113. Hangsúlyozni lehet tehát azt az elgondolást, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia, hogy a 2201/2003 rendelet 15. cikke alkalmazásának feltételei az alapügybeli helyzetben teljesültek‑e, és következésképpen alkalmazni kell‑e ezt a rendelkezést.

C –    Végkövetkeztetés

114. A kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát a következő választ kell adni. Általánosságban a gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó kérelemmel megkeresett nemzeti bíróságnak kifejezetten határoznia kell a 2201/2003 rendelet alapján saját joghatóságáról, miután egymás után megvizsgálta azokat a különböző jogalapokat, amelyekre ez a joghatóság az említett rendelet szerint alapítható. E vizsgálat során a gyermek alapvető érdekére tekintettel kell meghatároznia utóbbi szokásos tartózkodási helyét, értékelve a szóban forgó helyzet sajátos tényállásának egészét. Különösen az alapügybelihez hasonló körülmények között – amelyet egyrészt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamból valamely másik tagállamba való elvitelének jogszerűsége, másrészt pedig az eredeti tartózkodási szerinti tagállam bíróságának azonnali, de későbbi megkeresése jellemez – az említett bíróságnak mindenképpen törekednie kell arra, hogy megállapítsa, hogy az elvitel ténylegesen rövid távon a gyermek eredeti szokásos tartózkodási helyének elvesztésével, és az érkezés szerinti tagállamban új szokásos tartózkodási hely megszerzésével járt‑e. Ennek érdekében túlnyomóan és meghatározhatóan kell figyelembe vennie a szülői felügyelettel rendelkező, az elvitelt kezdeményező személy szándékát, tekintettel különösen a gyermek életkorára, valamint azután, hogy az említett személy számára lehetőséget biztosított észrevételeinek előterjesztésére, továbbá az elvitel indokainak teljes körű kifejtésére. Annak a személynek kell bizonyítania azt, hogy ezt az elvitelt nem az érkezés szerinti tagállamban való szokásos tartózkodási hely létesítésének szándéka indokolta, aki vitatja az új tartózkodási hely ilyen körülmények között való megszerzését. Végül a nemzeti bíróságnak – amennyiben nem képes megállapítani a gyermek szokásos tartózkodási helyét – ezt kell kimondania, és a fizikai közelség elvét tiszteletben tartva kell határoznia saját joghatóságáról a 2201/2003 rendelet 13. vagy 15. cikkének rendelkezései alapján.

VI – A második és a harmadik kérdésről

A –    Előzetes észrevételek a feltett kérdések relevanciáját illetően

1.      A probléma felvetése

115. Első kérdésének(45) második francia bekezdésével, valamint harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a 2201/2003 rendelet 10., a gyermek jogellenes elvitele esetén alkalmazandó joghatósági szabályokat tartalmazó cikkének értelmezéséről kérdezi a Bíróságot.

116. Emellett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a 2201/2003 rendelet rendelkezései szempontjából tekinthető‑e valamely bíróság „intézménynek vagy más szervnek”, amely fogalmak, illetve kifejezés csak az említett rendelet 10. és 11. cikkében szerepel.

117. Ahogyan azt írásbeli észrevételeiben a Bizottság is hangsúlyozta, a kérdést előterjesztő bíróság nem fejti ki azokat az indokokat, amelyek miatt e kérdés megválaszolására szüksége lenne az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy e kérdés feltehetően abból az előfeltevésből indul ki, hogy amennyiben az angol bíróságok 2010. október 9‑én felügyeleti jogot szereztek, a gyermek Anglián kívüli visszatartása jogellenes, és így kiválthatja mind a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezménynek, mind a 2201/2003 rendelet 11. cikkének – amely éppen a gyermek visszavitelére vonatkozik annak jogellenes elvitele, illetve visszatartása esetén – alkalmazását.

118. A gyermek apja e tekintetben többek között azt állítja, hogy bár az anya és a gyermek távozása eredetileg nem volt jogszerűtlen, a gyermek Anglián kívüli visszatartása jogszerűtlenné vált, mivel az anya nem teljesítette az angol bíróságok által hozott különböző végzésekben foglaltakat.

119. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdést is úgy lehet tekinteni, hogy az hallgatólagosan a 2201/2003 rendelet 11. cikkének rendelkezéseire utal.

120. Ennek megfelelően a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseiből kitűnik, hogy az legalábbis hallgatólagosan úgy véli, hogy az alapügy szóban forgó tényállása egyenértékű a gyermek jogellenes elvitelével, és így mind a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény, mind a 2201/2003 rendelet 10. és 11. cikke alkalmazható.

121. Márpedig magából az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapügy felperese jogszerűen távozott Angliából Réunion szigetére, amit mindent összevéve a High Court of Justice (England & Wales), Family Division 2010. április 15‑i végzése is megállapított. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat ugyanis arra utal, hogy az alapügy felperese volt a gyermek feletti szülői felelősség kizárólagos jogosultja, és ebből következően az egyetlen olyan személy, aki a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 3. és 5. cikkének értelmében felügyeleti joggal rendelkezett.

122. A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy Angliában és Walesben a házasságon kívül született gyermekkel kapcsolatban az apa ipso iure nem rendelkezik szülői felelősséggel. Ugyanakkor megszerezheti a szülői felelősséget, amennyiben apaként szerepel a gyermek születési anyakönyvi kivonatában, illetve, ha a szülői felelősség vonatkozásában megállapodást köt az anyával, valamint a részére szülői felügyeletet biztosító bírósági végzés („parental responsibility order”) alapján.

123. A német és a francia kormány az alapügy tényállására figyelemmel a tárgyaláson szintén kétségeit fejezte ki a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések relevanciáját illetően.

2.      Értékelés

124. E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 11. pontja értelmében csak akkor állhat fenn „jogellenes elvitel vagy visszatartás”, amennyiben az sérti a határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve azon tagállam joga szerint jogilag kötelező megállapodás útján szerzett felügyeleti jogokat, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.

125. A jelen ügyben – ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság is megállapította, és ahogyan azzal mind az alapügy felperese és alperese, valamint írásbeli és szóbeli észrevételeiben az Egyesült Királyság kormánya és a Bizottság, továbbá szóbeli észrevételeiben a német, az ír és a francia kormány is egyetért – az anya gyermekkel való távozása jogszerű volt. Nem került sor sem az apa felügyeleti jogának, sem egyéb intézmény vagy más szerv felügyeleti jogának megsértésére(46).

126. Márpedig a 2201/2003 rendelet 10. cikke, amely a gyermek jogellenes elvitele esetére speciális joghatósági szabályt állapít meg, csak akkor alkalmazható, ha a gyermek 2201/2003 rendelet 2. cikkének 11. pontja szerinti jogellenes elvitelére vagy visszatartására kerül sor.

127. Ahogyan a Bíróság az McB.‑ügyben hozott ítéletében(47) kimondta, valamely gyermek elvitelének a 2201/2003 rendeletet szerinti jogellenessége kizárólag az alkalmazandó nemzeti jog által biztosított felügyeleti jog létezésétől függ, amelynek megsértésével sor került az elvitelre.

128. A Bíróság ebben az ítéletben azt is kimondta, hogy a 2201/2003 rendelet ilyen értelmezése nem összeegyeztethetetlen a Charta által biztosított jogokkal, és különösen annak 7. és 24. cikkével, amelyek a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogot, valamint a gyermek alapvető jogait biztosítják, mivel a gyermek apjának joga volt kérni, hogy biztosítsák számára a gyermeke feletti felügyeleti jogot annak elvitele előtt(48).

129. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 3. cikke szerint csak két feltétel fennállása esetén lehet úgy tekinteni, hogy a gyermek „jogellenes elvitelére” vagy „jogellenes visszatartására” került sor. Az első az, hogy megsértették az azon állam jogrendszere szerint juttatott felügyeleti jogot, amelyben a gyermeknek az elvitelét vagy visszatartását közvetlenül megelőzően a szokásos tartózkodási helye volt(49). A második, hogy e jogot ténylegesen gyakorolták (50).

130. A gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 3. cikke emellett második bekezdésében kiemeli, hogy a szóban forgó felügyeleti jogosultság keletkezhet különösen jogszabály, bírósági vagy államigazgatási határozat, vagy ezen állam joga szerint hatályban lévő megállapodás alapján. Másként fogalmazva, a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény értelmében a felügyeleti jog átszállásának módjai megfelelnek a szülői felelősség átszállása angol és walesi jogszabályok által előírt háromféle módjának.

131. Ebből következik, hogy – figyelemmel a Bíróságnak a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott, nem vitatott információkra – a 2201/2003 rendelet 10. cikke nem tűnik alkalmazandónak az alapügyben szóban forgó helyzetre.

132. Mindemellett, ezzel kapcsolatos kétségeik ellenére az alapügy felperese és alperese, valamint írásbeli és szóbeli észrevételeiben az Egyesült Királyság kormánya és a Bizottság, továbbá a tárgyaláson a német, az ír és a francia kormány is előterjesztettek az így feltett kérdésekre adandó válaszokhoz kapcsolódó tényezőket.

133. Javasolt tehát az alábbiakban röviden – de csak másodlagosan – megvizsgálni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második és harmadik kérdést.

134. Ugyanakkor célszerű lenne megragadni a jelen ügy által kínált alkalmat arra, hogy emlékeztessük a nemzeti bíróságokat, hogy az EUMSZ 267. cikke szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében őket terhelő kötelezettségek között szerepel azon indokok kifejtése, amelyek alapján úgy vélik, hogy az általuk feltett kérdésre vagy kérdésekre adandó válasz szükséges az előttük folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez. Ez az igény különösen hangsúlyos a sürgős előzetes döntéshozatali eljárásban.

B –    A második kérdésről

135. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kéri a Bíróságot, hogy döntsön arról, hogy valamely bíróság olyan „intézménynek vagy más szervnek” tekinthető‑e, amely felügyeleti joggal ruházható fel a 2201/2003 rendelet rendelkezéseinek alkalmazásában.

136. Ahogyan a fenti előzetes észrevételekben rámutattam, ez a kérdés a 2201/2003 rendelet 10. és 11. cikkének értelmezését igényli, amelyek az említett rendelet egyedüli olyan rendelkezései, amelyek a felügyeleti joggal összefüggésben „intézményre” vagy „más szervre” utalnak(51).

137. A 2201/2003 rendelet nem határozza meg, hogy mit kell érteni a 10. és 11. cikk szerinti „intézmény” alatt.

138. A fent hivatkozott McB.‑ügyben hozott ítéletében(52) a bíróság ugyanakkor e tekintetben kiemelte, hogy szemben a „felügyeleti jog” közösségi jogi, a tagállamok jogától független fogalmával – mivel azt a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 9. pontja meghatározza –, a felügyeleti jog jogosultjának kijelölése az említett rendelet 2. cikke 11. pontjának szövegére tekintettel a tagállamok jogára tartozik(53).

139. Az alapügy felperese és alperese, az Egyesült Királyság kormánya, az ír és a francia kormány, valamint a Bizottság is utalt általános jelleggel a fent hivatkozott McB.‑ügyben hozott ítéletre, hangsúlyozva beadványaikban, illetve a tárgyaláson, hogy semmilyen kifogásuk nem merül fel azzal kapcsolatban, hogy a felügyeleti jogot bíróság kapja meg.

140. Kizárólag a német kormány érvelt azzal a tárgyaláson, hogy az említett rendelet egységes alkalmazásának sérelme nélkül nem lehet elismerni az éppen a 2201/2003 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a gyermek felett felügyeleti jogra vonatkozó kérelemmel megkeresett bíróságnak az említett rendelet 10. és 11. cikke szerinti intézményi minőségét. Mindamellett ez a kormány is hozzáteszi ugyanakkor, hogy a 2201/2003 rendelet nem zárja, hogy bíróság esetében ilyen jogot ismerjenek el.

141. Általánosan tehát úgy tekintik – ahogy azt a Bíróság is megállapította a fent hivatkozott McB.‑ügyben hozott ítéletében –, hogy a felügyeleti jog és a szülői felelősség biztosításának feltételei a tagállamok jogára tartoznak. Ugyanakkor – figyelemmel a német kormány által e tekintetben megfogalmazott kifogásra – vita tárgyát képezheti az a kérdés, hogy a 2201/2003 rendelet 10. és 11. cikkében szereplő „intézmény” fogalma ebben a körben szintén a tagállamokra tartozik‑e.

142. E tekintetben meg lehet jegyezni, hogy a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 9. pontja úgy határozza meg a „felügyeleti jog” fogalmát, mint „a gyermek gondozásával kapcsolatos jogok és kötelességek, és különösen a gyermek tartózkodási helye meghatározásának joga”. A rendelet 2. cikkének 7. pontja kiemeli, hogy az így meghatározott felügyeleti jog a szülői felelősség egyik jellemzője, amelyet pedig úgy határoz meg, mint „egy gyermek személyével, illetve vagyonával kapcsolatos valamennyi jog és kötelesség, amelyet valamely természetes vagy jogi személy határozat, jogszabály hatálya, illetve jogilag kötelező megállapodás útján gyakorol”.

143. A 2201/2003 rendelet 2. cikke 7. pontjának – amely a szülői felelősséget a tagállamok jogára való utalás nélkül határozza meg – és az említett rendelet 2. cikke 11. pontjának – amely a jogellenes elvitelt és visszatartást határozza meg – összevetése lehetővé tehet egy olyan értelmezést, amely szerint a Bíróságnak kell meghatároznia, hogy mit takar az „intézmény” fogalma e két rendelkezésben.

144. Ugyanakkor elég nehéz elképzelni, hogy a Bíróság valóban képes független és egységes értelmezést adni e fogalom tekintetében, figyelemmel a szóban forgó szabályozás rendelkezéseinek összefüggéseire és céljára(54), illetve törekedve arra, hogy annak olyan értelmet tulajdonítson, amely teljes mértékben megfelel a rendelet által elérni kívánt célnak, minden egyéb tekintetben utalva ugyanakkor a tagállamok jogára(55).

145. Mindenesetre, az Egyesült Királyság kormánya és az ír kormány a tárgyaláson kiemelték azon lehetőség fontosságát, hogy el lehet ismerni a bíróságot olyan intézménynek, amely a felügyeleti jog jogosultja lehet a 2201/2003 rendelet, illetve a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alkalmazásában. Bizonyos tagállamokban ugyanis – így Angliában és Walesben – a felelősséggel kapcsolatos jogok és a felügyeleti jog nem illetik meg automatikusan a vér szerinti apákat, mivel utóbbiak azokat csak az anya hozzájárulásával, illetve ennek hiányában a hatáskörrel rendelkező bíróságok határozata alapján szerezhetik meg. Ilyen körülmények között mindenképp szükség van arra, hogy a vér szerinti apák részéről szülői felelősségük elismerésére irányuló kérelemmel megkeresett bíróságok rendelkezzenek felügyeleti joggal. Ilyen jog hiányában a megkeresett bíróságok nem tudnák megakadályozni, hogy az anyák – az apák részére esetlegesen szülői felelősséget biztosító határozat meghozatala előtt, de az eljárás megindulását követően – annak érdekében hagyják el az államterületet, hogy kivonják magukat az eljárás hatálya alól.

146. A tárgyalás során a Bizottság e tekintetben a német kormány érvelésére válaszul előadta, hogy a bíróságok e tagállamokban így elismert felügyeleti joga e tagállamok jogszabályain alapul, vagyis ipso iure fennáll, és nem amiatt, hogy hozzájuk fordultak.

147. Következésképpen azt javaslom, hogy a kérdést előterjesztő bíróság második kérdésére a Bíróság azt a választ adja, hogy a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 7., 9. és 11. pontját, valamint 10. és 11. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállami bíróság e rendelkezések értelmében lehet olyan „intézmény vagy más szerv”, amelynek a rendelet rendelkezései alkalmazásában felügyeleti jogot lehet biztosítani, mivel a felügyeleti jog biztosítását az érintett tagállam jogszabályai ipso iure előírják.

C –    A harmadik kérdésről

148. A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdése a 2201/2003 rendelet 10. cikkének és 19. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik, pontosabban azokra a szabályokra, amelyeket akkor kell alkalmazni, ha két tagállam bíróságai által elfogadott ellentétes határozatok léteznek egymás mellett, az egyik a 2201/2003 rendelet alapján, míg a másik a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján.

1.      Az alapügy feleinek, az érintett tagállamok kormányainak és a Bizottságnak az észrevételei

149. A gyermek anyja elsődlegesen kifejti, hogy mivel a gyermek elvitele jogszerű volt, a 2201/2003 rendelet 10. cikke nem alkalmazható. Emellett kiemeli, hogy úgy kell válaszolni a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésének első bekezdésére, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható azt követően, hogy a megkeresett tagállam bíróságai elutasították a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény értelmében a gyermek visszatérésére irányuló kérelmet. Ezzel szemben nem javasol közvetlen választ a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésének második bekezdésére. Pusztán azt jegyzi meg, hogy a 2201/2003 rendelet rendszerének – helyes alkalmazása esetén – lehetővé kell tennie bármilyen ellentét elkerülését, és hangsúlyozza e tekintetben, hogy a tagállamok bíróságainak használniuk kell az Európai Igazságügyi Hálózatot, valamint annak szükségességét, hogy egységesen alkalmazzák a perfüggőségre vonatkozó szabályokat, valamint szigorúan tartsák tiszteletben a 2201/2003 rendelet 16. cikkének a megkeresésekre vonatkozó szabályait. Mindenesetre, amennyiben a joghatósági kérdést nem lehet megoldani, a nemzeti bíróságoknak a 2201/2003 rendelet 15. cikkét kell alkalmazniuk annak érdekében, hogy megvédjék a gyermek alapvető érdekeit, tiszteletben tartva a Chartát és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt.

150. A gyermek apja azzal érvel, hogy mivel az angol bíróságokat keresték meg először a szülői felelősségre vonatkozó kérelemmel, az anya által 2009. október 28‑án azonos kérelemmel megkeresett francia bíróságnak a 2201/2003 rendelet 19. cikkének megfelelően fel kellett volna függesztenie az eljárást, amíg az angol bíróságok joghatóságát meg nem állapítják. A francia bíróságnak a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény szerinti, gyermeknek visszaviteléről szóló 2010. március 15‑i határozata nem tehette lehetővé a francia bíróság joghatóságának megalapozását.

151. Az Egyesült Királyság kormánya emlékeztet arra, hogy a 2201/2003 rendelet 60. cikkének e) pontja értelmében utóbbi elsőbbséget élvez a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezménnyel szemben, azonban a 2201/2003 rendelet 62. cikkének megfelelően az egyezmény továbbra is hatást fejt ki az e rendelet által nem szabályozott területeken. Megállapítva, hogy a 2201/2003 rendelet csak korlátozottan szabályozza a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alkalmazását abban az esetben, ha utóbbi alapján kérelmet nyújtanak be, úgy véli, hogy a szülői felelősségre vonatkozó ügyben elsőként megkeresett tagállami bíróságot – a rendelet szerinti joghatóságának vizsgálatakor – nem köti valamely másik tagállam bíróságának az említett egyezmény alapján benyújtott kérelemről döntő határozata.

152. A német kormány a tárgyaláson – hangsúlyozva, hogy a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdése nem releváns az alapügyben szereplő jogvita eldöntése szempontjából, mivel a gyermek elvitelére jogszerűen került sor – mégis be kívánta mutatni álláspontját. E tekintetben hangsúlyozza, hogy bár a 2201/2003 rendelet 17. cikke előírja a tagállamok bíróságai számára, hogy vizsgálják joghatóságukat, mind az említett rendelet, mind a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján, egyik rendelkezés sem határozza meg, hogy végső soron melyik bíróság dönt. Ugyanakkor mivel a két aktus ugyanazokon a feltételeken alapul, a tagállamok pedig kötelesek tiszteletben tartani azokat, és biztosítani határozataik egységességét, a két aktus együttes alkalmazásának lehetővé kell tennie az ütközések elkerülését. Ugyanakkor mivel az eljárási és bizonyítási szabályok eltérőek, előfordulhat, hogy az egyik tagállam bírósága joghatóságát a 2201/2003 rendelet 10. cikkére alapítja, miközben valamely másik tagállam bírósága már korábban elutasított egy visszavitelre irányuló kérelmet a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján.

153. A francia kormány mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy mivel a 2201/2003 rendelet 10. cikke nem alkalmazható, a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésének első bekezdése nem releváns. A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésének második bekezdésére válaszul úgy véli, hogy a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján megkeresett Bíróság nem dönthet két, a 2201/2003 rendelet alapján megkeresett bíróság megkereséssel kapcsolatos esetleges vitájában. Az ilyen megkereséssel kapcsolatos vitára ellenben a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése az irányadó.

154. A Bizottság úgy próbál válaszolni a harmadik kérdésre, hogy emlékeztet a 2201/2003 rendelet 8., 10. és 11. cikkére. Először, az angol bíróság megállapíthatja joghatóságának fennállását az említett rendelet 8. cikke alapján, amennyiben a szokásos tartózkodási helyre vonatkozó feltétel teljesül. Az ezen az alapon hozott ideiglenes vagy végleges határozat tehát végrehajtható az említett rendelet III. fejezetének megfelelően. Valamely bíróság megkeresése magával vonja a 2201/2003 rendelet 19. cikke (2) bekezdésének alkalmazását oly módon, hogy valamely másik tagállam azonos jogalapon megkeresett bíróságának fel kell függesztenie az eljárást.

155. Másodszor – kiemelve, hogy nem helyes, ha az angol bíróságok a 2201/2003 rendelet 10. cikke alapján állapítják meg joghatóságuk fennállását – úgy véli, hogy a bíróság ezen az alapon való megkeresése hasonlóképpen magával vonja a perfüggőségre vonatkozó szabályok alkalmazását, kivéve, ha a bíróságot kizárólag a 2201/2003 rendelet 20. cikkének megfelelő ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel keresik meg.

156. Harmadszor úgy véli, hogy a 2201/2003 rendelet 11. cikke előírja, hogy különbséget kell tenni a megkeresett állam arra vonatkozó joghatósága között, hogy el kell‑e rendelni a gyermek visszavitelét, és az eredeti eljárás helye szerinti tagállam ilyen határozat megerősítésére vonatkozó joghatósága között. A megkeresett állam joghatósága a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján, nem pedig a 2201/2003 rendelet 11. cikke alapján áll fenn, mivel az ebben az államban megkeresett bíróságnak joghatósággal kell rendelkeznie azon előzetes kérdés eldöntésére, hogy a gyermek az egyezmény 3. cikke értelmében jogellenes elvitel vagy visszatartás alanya volt‑e. Amennyiben e bíróság arra a következtetésre jut, hogy nem ez a helyzet állt fenn, akkor e határozat nem kötheti az eredeti eljárás helye szerinti tagállam 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése alapján később megkeresett bíróságát.

157. A Bizottság mindebből arra a következtetésre jut, hogy a megkeresett állam bíróságai által hozott határozatok a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény végrehajtására korlátozódnak, és semmilyen hatással nem lehetnek a 2201/2003 rendeletben előírt általános joghatósági okokra.

2.      Értékelés

158. Ahogy az megállapítható, a harmadik kérdésre adott válaszok meglehetősen ellentmondásosak. Valójában – ahogy a Bizottság is rámutat beadványaiban – az említett kérdés a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott formájában nem igazán felel meg az utóbbi által feltett kettős kérdés szövegezésének. E tekintetben tehát tisztázásra van szükség.

a)      A harmadik kérdés tisztázása

159. A kérdést előterjesztő bíróság elsősorban azzal kapcsolatban tesz fel kérdést, hogy a 2201/2003 rendelet 10. cikke továbbra is alkalmazható‑e azt követően, hogy a megkeresett tagállam bírósága elutasította a gyermek visszavitelére irányuló keresetet a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezményre hivatkozva azon az alapon, hogy a 3. és az 5. cikk szerinti feltételek nem teljesültek.

160. Másodsorban azt kérdezi, hogy a francia bíróság, amely 2010. március 15‑én elutasította az apának a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény értelmében a gyermek visszatérésére irányuló kérelmét azzal az indokkal, hogy az egyezmény 3. és 5. cikke értelmében nem rendelkezik a gyermek feletti felügyeleti joggal, ezen az alapon megállapíthatta‑e joghatósága fennállását a gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó jogvita elbírálására, vagy ellenkezőleg, el kell ismernie, hogy a High Court of Justice (England & Wales), Family Division az első, a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében megkeresett bíróság.

161. A két kérdés tehát lényegében a 2201/2003 rendelet perfüggőségre vonatkozó szabályainak két eltérő helyzetben való alkalmazását érinti. Az első helyzetben két különböző tagállam bírósága által elfogadott ellentétes határozatok léteznek egymás mellett, amelyek közül az egyiket a 2201/2003 rendelet alapján fogadták el, míg a másikat a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján. A második helyzetben szintén két különböző tagállam bírósága által elfogadott ellentétes határozatok léteznek egymás mellett, azonban mindkettőt a 2201/2003 rendelet alapján fogadták el.

b)      A 2201/2003 rendelet alapján elfogadott határozat és a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján elfogadott határozat közötti ellentét

162. Az ebben az ügyben fennálló helyzetben(56) egymás mellett léteznek egyrészt az angol bíróságok határozatai – amelyekben a 2201/2003 rendelet alapján állapították meg joghatóságuk fennállását a 2201/2003 rendelet 10. és 11. cikkének hatálya alá tartozó szülői felelősséggel kapcsolatos jogvita elbírálására –, másrészt pedig az a francia határozat, amely az apa által ugyanezen jogvita keretében a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján benyújtott kérelmet mint megalapozatlant elutasítja.

163. Úgy vélem, hogy a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése tartalmazza a választ erre a kérdésre. E rendelkezés ugyanis lehetőséget nyújt a 2201/2003 rendelet alapján joghatósággal rendelkező tagállami bíróságnak arra, hogy határozatával elrendelje a gyermek visszavitelét a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény 13. cikkének alkalmazásában hozott, a gyermek visszavitelét elutasító határozat meghozatala után.

c)      A 2201/2003 rendelet alapján elfogadott határozatok közötti ellentét

164. Az ebben az esetben fennálló helyzet az, hogy egymás mellett léteznek egyrészt az angol bíróságok 2009. október 12‑i és 2010. április 15‑i határozatai, másrészt pedig a francia bíróság 2010. június 23‑i határozata, amelyek megállapították a 2201/2003 rendelet alapján joghatóságuk fennállását ugyanazon szülői felelősségre vonatkozó jogvita elbírálására, még ha más‑más jogalapon is.

165. A 2201/2003 rendelet perfüggőségre vonatkozó, a jelen ügyben az említett rendelet 19. cikkének (2) bekezdésében található rendelkezéseinek célja éppen az ilyen jellegű helyzetek kezelése. A francia bíróságnak fel kell függesztenie az eljárást, amíg az először megkeresett angol bíróság meg nem állapítja joghatósága fennállását(57).

166. Ehhez hozzá kell tenni, hogy nem változtat ezen a megállapításon az a körülmény, hogy a francia bíróság határozata ugyanezen bíróság korábbi határozatán alapul, amellyel az apa által a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján benyújtott kérelmet mint megalapozatlant elutasította, mivel az első határozatot a 2201/2003 rendelet alapján fogadták el.

d)      Végkövetkeztetés

167. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésére azt a választ kell adni, először, hogy a 2201/2003 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az említett rendelet 10. cikke alapján joghatósággal rendelkező tagállami bíróság bármilyen intézkedést elfogadjon a gyermek visszavitele céljából a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alkalmazásában elfogadott, visszavitelt elutasító határozatot követően, másodszor, hogy a 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a szülői felelősséggel kapcsolatos eljárásban megkeresett tagállami bíróságnak, amennyiben valamely másik tagállam azonos jogalapon megkeresett bírósága után keresik meg, fel kell függesztenie az eljárást, amíg az először megkeresett bíróság joghatóságát meg nem állapítják. E tekintetben közömbös az a körülmény, hogy az először megkeresett bíróság joghatósága a 2201/2003 rendelet 10. cikkén alapul, a másodszor megkeresett bíróság joghatósága pedig egy későbbi, a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény alapján elfogadott, a visszavitelt azzal az indokkal elutasító határozaton, hogy az említett egyezmény 3. és 5. cikkében foglalt feltételek nem teljesültek, mivel az említett másodszor megkeresett bíróság az említett rendelet alapján joghatósággal rendelkezik.

VII – Végkövetkeztetések

168. A fenti megállapítások eredményeként, és emlékeztetve a második és harmadik kérdés relevanciájával kapcsolatos fenntartásokra, azt javasolom, hogy a Bíróság a következők szerint válaszoljon a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:

„1)      Általánosságban a gyermek feletti szülői felelősségre vonatkozó kérelemmel megkeresett nemzeti bíróságnak kifejezetten határoznia kell a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet alapján saját joghatóságáról, miután egymás után megvizsgálta azokat a különböző jogalapokat, amelyekre ez a joghatóság az említett rendelet szerint alapítható.

E vizsgálat során a gyermek alapvető érdekére tekintettel kell meghatároznia utóbbi szokásos tartózkodási helyét, értékelve a szóban forgó helyzet sajátos tényállásának egészét.

Különösen az alapügybelihez hasonló körülmények között – amelyet egyrészt a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamból valamely másik tagállamba való elvitelének jogszerűsége, másrészt pedig az eredeti tartózkodási hely szerinti tagállam bíróságának azonnali, de későbbi megkeresése jellemez – az említett bíróságnak mindenképpen törekednie kell arra, hogy megállapítsa, hogy az elvitel ténylegesen rövid távon a gyermek eredeti szokásos tartózkodási helyének elvesztésével, és az érkezési szerinti tagállamban egy új szokásos tartózkodási hely megszerzésével járt‑e.

Ennek érdekében túlnyomóan és meghatározhatóan figyelembe kell vennie a szülői felügyelettel rendelkező, az elvitelt kezdeményező személy szándékát, tekintettel különösen a gyermek életkorára, valamint azután, hogy az említett személy számára lehetőséget biztosított észrevételeinek előterjesztésére, továbbá az elvitel indokainak teljes körű kifejtésére.

Annak a személynek kell bizonyítania azt, hogy ezt az elvitelt nem az érkezés szerinti tagállamban való szokásos tartózkodási hely létesítésének szándéka indokolta, aki vitatja az új tartózkodási hely ilyen körülmények között való megszerzését.

Végül, a nemzeti bíróságnak – amennyiben nem képes megállapítani a gyermek szokásos tartózkodási helyét – ezt kell kimondania, és a fizikai közelség elvét tiszteletben tartva kell határoznia saját joghatóságáról a 2201/2003 rendelet 13. vagy 15. cikkének rendelkezései alapján.

2)      A 2201/2003 rendelet 2. cikkének 7., 9. és 11. pontját, valamint 10. és 11. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállami bíróság e rendelkezések értelmében lehet olyan »intézmény vagy más szerv«, amelynek a rendelet rendelkezései alkalmazásában felügyeleti jogot lehet biztosítani, mivel a felügyeleti jog biztosítását az érintett tagállam jogszabályai ipso iure előírják.

3)      A 2201/2003 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az említett rendelet 10. cikke alapján joghatósággal rendelkező tagállami bíróság bármilyen intézkedést elfogadjon a gyermek visszavitele céljából a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény alkalmazásában elfogadott, visszavitelt elutasító határozatot követően.

A 2201/2003 rendelet 19. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a szülői felelősséggel kapcsolatos eljárásban megkeresett tagállami bíróságnak, amennyiben valamely másik tagállam azonos jogalapon megkeresett bírósága után keresik meg, fel kell függesztenie az eljárást, amíg az először megkeresett bíróság joghatóságát meg nem állapítják. E tekintetben közömbös az a körülmény, hogy az először megkeresett bíróság joghatósága a 2201/2003 rendelet 10. cikkén alapul, a másodszor megkeresett bíróság joghatósága pedig egy későbbi, a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló, 1980. október 25‑i Hágai Egyezmény alapján elfogadott, a visszavitelt azzal az indokkal elutasító határozaton, hogy az egyezmény 3. és 5. cikkében foglalt feltételek nem teljesültek, mivel az említett másodszor megkeresett bíróság az említett rendelet alapján joghatósággal rendelkezik.”


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 – HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.


3 – C‑523/07. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2805. o.).


4 – A továbbiakban: a Charta.


5 – UNTS, 1983., vol. 1343, 22514. sz., 89. o., a továbbiakban: a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény.


6 – Re H (Abduction: Rights of custody) [2000] 1 FLR 374.


7 – Lásd a jelen állásfoglalás 41. pontját.


8 – Lásd a jelen állásfoglalás 38. pontját.


9 – Lásd a jelen állásfoglalás 115. és azt követő pontjait.


10 – A gyermek apjának érvelésével kapcsolatban lásd ugyanakkor a jelen állásfoglalás 91. pontját.


11 – Az így kialakított joghatósági rendszerrel kapcsolatban lásd a jelen állásfoglalás 104. és azt követő pontjait.


12 – A 2201/2003 rendelet 16. cikke – amely ily módon pontos és egységes anyagi jogi szabályt állapít meg, ahogyan azt egyébként a házassági ügyekben és a házastársaknak a közös gyermekekkel kapcsolatos szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2000. május 29‑i 1347/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 19.o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 209. o.) is tette – eltér a Bíróság által a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. évi brüsszeli egyezmény (HL 1972., L 299, 32. o.) kapcsán kialakított értelmezéstől, amely alapján a lex fori szabályozta azt, hogy mikortól kell úgy tekinteni, hogy a tagállami bírósághoz fordultak. Lásd a 129/83. sz. Zelger‑ügyben 1984. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2397. o.) 16. pontját. A kérdés e vetületéről lásd többek Rey, J., „L’office du juge – la saisine”, in Fulchiron, H., és Nourissat, C. (szerk.), Le nouveau droit communautaire du divorce et de la responsabilité parentale, Dalloz, Paris, 2005., 181. o.


13 – HL L 324., 79. o. A 2201/2003 rendelet (15) preambulumbekezdése ugyanis kimondja, hogy ezt a rendeletet kell alkalmazni az utóbbi rendelet alapján indított eljárásokkal kapcsolatos iratok kézbesítésére.


14 – Amennyiben a saját joghatóságáról való döntésre felhívott nemzeti bíróságnak – ahogyan arra korábban utaltam – ezt a megkeresésének időpontjában kell megtennie, a szokásos tartózkodási hely kritériumainak mérlegelése nem zárja ki, hogy a hozzá fordulást követő, de a végső döntés időpontját megelőző körülményeket vegyen figyelembe. Lásd e tekintetben Richez–Pons, A., La résidence en droit international privé (conflits de juridictions et conflits de lois), (PHD‑dolgozat) Lyon, 2004.


15 – A kérdést előterjesztő bíróság kérdése valójában pontosabb, mivel az a 2201/2003 rendelet 8. és 10. cikkére vonatkozik. Ugyanakkor, ahogy arra az alábbi megállapítások során is emlékeztetek, a szokásos tartózkodási hely fogalma azonos, és azonosnak is kell lennie, függetlenül attól, hogy a 2201/2003 rendelet melyik rendelkezéséről van szó. Emellett – ahogy arra később kitérek – alapos okok vannak kételkedni a 2201/2003 rendelet 10. cikkére vonatkozó kérdés relevanciájában. Végül – bár az így feltett kérdés ténylegesen bizonyos pontosításokat igényel a szokásos tartózkodási helynek a 2201/2003 rendelet szerinti fogalma szempontjából – az alapügy jelentősebb problémát vet fel, mint e fogalom meghatározása.


16 – Azt is ki kell emelni, hogy a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben ismertetett indítványában Kokott főtanácsnok nagy relevanciával hosszasan foglalkozott a szokásos tartózkodási hely fogalmának értelmezésével (13–52. pont), vizsgálva többek között a 2201/2003 rendelet létrejöttét, a nemzetközi egyezményekben (22–31. pont), illetve a közösségi jog más területein (32–37. pont) használt azonos vagy hasonló fogalmakat, arra törekedve, hogy meghatározza azokat a főbb kritériumokat, amelyeket figyelembe kell venni a gyermek szokásos tartózkodási helyének meghatározása során (41–52. pont). Ilyen körülmények között nem tűnik szükségesnek egy tökéletesen tagolt elemzés megismétlése.


17 – 31. pont.


18 – A fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet 31., 34. és 35. pontja.


19 – Uo. (34. pont).


20 – Uo. (36. pont).


21 – Uo. (37. pont).


22 – A fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet 38. pontja.


23 – Uo. (39. pont).


24 – Uo. (40. pont).


25 – A fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet 42. pontja.


26 – A kérdést előterjesztő bíróság előtt kifejtett érvekből kitűnik, hogy a High Court of Justice (England & Wales), Family Division a 2010. április 15‑i végzés meghozatala során tisztában volt a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet létezésével, és a gyermek szokásos tartózkodási helyének általa végzett meghatározása során figyelembe vette az utóbbi által az angol jogra gyakorolt hatást.


27 – A Lagarde, P. által a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről, valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló, 1996. október 19‑én kelt Hágai Egyezményhez fűzött magyarázatban (UNTS, 2004., vol. 2204, 39130. sz.), (Actes et documents de la XVIIIème Session de la Conférence de La Haye, 1996, II. kötet, Protection des enfants, 41. szám) használt kifejezés nyomán. E javaslatot a jogtudomány és az ítélkezési gyakorlat is általánosan elfogadja. Lásd többek között Richez–Pons, A., id. mű, 206. o.


28 – Lásd Richez–Pons, A., id. mű, 206. és azt követő oldalak.


29 – A 2201/2003 rendelet alkalmazásáról szóló gyakorlati útmutató e tekintetben pontosítja, hogy a rendelet 9. cikke csak akkor alkalmazandó, ha a gyermek e három hónapos időtartam során szerezte meg a szokásos tartózkodási helyet az érkezés tagállamában.


30 – A német változatban a 2201/2003 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szól: „Beim rechtmäßigen Umzug eines Kindes von einem Mitgliedstaat in einen anderen, durch den es dort einen neuen gewöhnlichen Aufenthalt erlangt». Hasonlóképpen az olasz változatban „In caso di lecito trasferimento della residenza di un minore da uno Stato membro ad un altro che diventa la sua residenza abituale”.


31 – Ehhez hasonlóan a spanyol változat „Cuando un menor cambie legalmente de residencia de un Estado miembro a otro y adquiera una nueva residencia habitual en este último”, dánul „Når et barn lovligt flytter fra én medlemsstat til en anden og får nyt sædvanligt opholdssted dér”, angolul „Where a child moves lawfully from one Member State to another and acquires a new habitual residence there”, hollandul „Wanneer een kind legaal van een lidstaat naar een andere lidstaat verhuist en aldaar een nieuwe gewone verblijfplaats verkrijgt”, portugálul „Quando uma criança se desloca legalmente de um Estado–Membro para outro e passa a ter a sua residência habitual neste último”, finnül „Kun lapsi muuttaa laillisesti jäsenvaltiosta toiseen ja saa siellä uuden asuinpaikan” és svédül „När ett barn lagligen flyttar från en medlemsstat till en annan och förvärvar nytt hemvist där skall”.


32 – Lásd többek között a 30/77. sz. Bouchereau‑ügyben 1977. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 1977., 1999. o.) 14. pontját, valamint a C‑340/08. sz., M. és társai ügyben 2010. április 29‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 44. pontját.


33 – Lásd többek között a 29/69. sz., Stauder kontra Ulm ügyben 1969. november 12‑én hozott ítélet (EBHT 1969., 419. o.) 3. pontját, a C‑261/08. és C‑348/08. sz., Zurita García és Choque Cabrera egyesített ügyekben 2009. október 22‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑10143. o.) 54. pontját, valamint a C‑569/08. sz. Internetportal und Marketing ügyben 2010. június 3‑án hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 35. pontját.


34 – Ilyen értelemben például Gallant, E., Compétence reconnaissance et exécution (Matières matrimoniale et de responsabilité parentale), Répertoire de droit communautaire, Dalloz, 2007. augusztus, 167. sz.


35 – Egyébként a 2201/2003 rendelet 10. cikke a gyermek jogellenes elvitele esetében csak addig írja elő azon tagállam bíróságai joghatóságának fenntartását, amelyben a gyermek szokásos tartózkodási helye közvetlenül elvitele előtt volt, amíg a gyermek szokásos tartózkodási helyet nem szerez egy másik tagállamban, azzal a feltétellel, hogy a gyermek legalább egy éve tartózkodik az említett másik tagállamban, és beilleszkedett új környezetébe.


36 – Amely lehetne például hat hónap. A szokásos tartózkodási hely ezen időbeli elemére vonatkozó vitával kapcsolatban lásd többek között Espinosa Calabuig, R., Custodia y visita de menores en el espacio judicial europeo, Marial Pons, 2007., 128. és azt követő oldalak. Meg kell állapítani, hogy a 1996. október 19‑i Hágai Egyezmény kidolgozásával megbízott, fent említett bizottság éppen azért „vetette el azon időtartam számszerűsítésének elképzelését, amely az új tartózkodási hely megszerzéséhez lenne szükséges”, mert olyan ténykérdésről van szó, amelyet esetről esetre kell értékelni. Lásd Lagarde, P., id. mű, 41. sz.


37 – Illetve amelyen belül nem fogadható el, hogy a lakóhely megváltozása megfelel a szokásos tartózkodási hely megváltozásának.


38 – Ez többek között a 2201/2003 rendelet alkalmazásáról szóló gyakorlati útmutató (13. o.) által javasolt megoldás. A gyermek puszta jelenléte az érkezési tagállamban így beleolvadna a szokásos tartózkodási hely megszerzésébe, ami ellentétben állna a Bíróság fent hivatkozott A‑ügyben elfogadott álláspontjával, amely szerint a gyermek puszta fizikai jelenléte valamely tagállamban nem elegendő annak megállapításához, hogy utóbbi szokásos tartózkodási helye ott található.


39 – Emellett végső soron megállapíthatják joghatóságuk fennállását a 2201/2003 rendelet 14. cikke alapján is, amely szerint amennyiben egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a 8. vagy a 13. cikk alapján, a joghatóságot minden tagállamban az adott állam joga határozza meg.


40 – A kérdés e vetületéről lásd például Niboyet, M.–L., „L’office du juge – la vérification et l’exercice de la compétence”, in Fulchiron, H., és Nourissat, C. (szerk.), id. mű., 191. o.


41 – A C‑256/09. sz. Purrucker‑ügyben 2010. július 15‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 73. pontja.


42 – Lásd a jelen állásfoglalás 101. pontját.


43 – 43. pont.


44 – J‑ügy, [1990] 2 AC 562, 578. o.


45 – A kérdés e vetületéről lásd a 13. lábjegyzetet.


46 – A kérdés e vetületéről lásd alább a kérdést előterjesztő bíróság második kérdésére javasolt választ.


47 – A C‑400/10 PPU. sz. ügyben 2010. október 10‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 44. pontja.


48 – A fent hivatkozott McB. ügyben hozott ítélet 49–64. pontja.


49 – Amennyiben a 2009. október 9‑én telefonon megkeresett bíróságot az anya és a gyermek távozását megelőző napon keresték volna meg, az elvitel a megkeresett bíróságnak a gyermek eredeti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam által elismert felügyeleti jog megsértésével történt volna, amennyiben azt ez a bíróság előzetesen nem engedélyezi. Ez az elvitel tehát jogellenes lett volna, és a 2201/2003 rendelet 10. cikke alapján megalapozta volna a megkeresett bíróság joghatóságát.


50 –      E tekintetben lásd Perez Vera, E., magyarázó jelentés gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezményről, Actes et documents de la Quatorzième session (1980), III. kötet, Enlèvement d’enfants, 64. és azt követő számok.


51 – A gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló Hágai Egyezmény, amelyet a 2201/2003 rendelet e tekintetben követ, szintén tartalmazza az intézmények és más szervek felügyeleti jogát. Lásd Perez Vera, E., id. mű., 80. pont.


52 – 43. pont.


53 – A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot 2010. október 8‑án fogadta el, igen kevéssel a fent hivatkozott McB.‑ügyben 2010. október 5‑én hozott ítéletet követően, ezért ezt az ítéletet nem ismerte.


54 – Lásd különösen a fent hivatkozott A‑ügyben hozott ítélet 34. pontját.


55 – Lásd ritkábban a C‑486/04. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2006. november 23‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11025. o.) 44. pontját, a C‑255/05. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2007. július 5‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑5767. o.) 60. pontját, valamint a C‑247/06. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2008. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑00150. o.) 30. pontját.


56 – Ez megfelel az előzetes döntéshozatalra utaló határozat harmadik kérdése első bekezdésének.


57 – A jelen állásfoglalás 55. és azt követő pontjaiban megfogalmazott fenntartások mellett.