YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. október 24.(1)
C‑353/16. sz. ügy
MP
kontra
Secretary of State for the Home Department
(a Supreme Court of the United Kingdom [az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Menekültpolitika – A menekült jogállás elismerésére vonatkozó minimumszabályok – A kiegészítő védelemre való jogosultság feltételei – A származási országban elszenvedett kínzási cselekmények következményei – A kérelmező mentális egészségét érintő súlyos sérelem veszélye a származási országába való visszaküldése esetén – A betegségek megfelelő kezelésének hiánya a származási országban”
I. Bevezetés
1. Harmadik ország olyan állampolgárát, aki a származási országában elkövetett kínzási cselekmények következményeit viseli, de akit az oda való visszatérése esetén már nem fenyeget ilyen bánásmód veszélye, megilleti‑e a kiegészítő védelem azon az alapon, hogy e harmadik ország egészségügyi rendszere nem volna képes a pszichés betegségeit megfelelően kezelni?
2. A jelen ügyben lényegében erre a kérdésre várnak választ a Bíróságtól. Ez lehetőséget ad a Bíróság számára, hogy ismételten határozzon a 2004/83/EK irányelv(2) 2. cikkének e) pontjáról és 15. cikkének b) pontjáról, valamint másodlagosan az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény(3) 3. cikkéről és a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezmény(4) 14. cikkének (1) bekezdéséről is.
3. Ezen elemzés végén azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy – függetlenül az EJEE 3. cikkétől és a kínzás elleni egyezmény 14. cikkének (1) bekezdésétől – a 2004/83 irányelv 2. cikkének e) pontja és 15. cikkének b) pontja nem teszi kötelezővé a tagállamok számára a kiegészítő védelem szabályainak az alapügyhöz hasonló esetre történő kiterjesztését.
II. Jogi háttér
A. A nemzetközi jog
4. A kínzás elleni egyezmény 14. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Minden részes állam biztosítja jogrendszerében a kínzási cselekmény sértettjének azt a jogot, hogy jóvátételt kapjon, és megfelelő módon méltányos kártalanításban részesüljön, ideértve a lehető legteljesebb mértékű rehabilitációjához szükséges anyagi eszközöket is. Ha a sértett a kínzási cselekmény következtében meghal, jogutódai kártalanításra jogosultak.”
5. Az EJEE 3. cikke a következőt mondja ki:
„Senkit sem lehet kínzásnak vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
B. Az uniós jog
6. A 2004/83 irányelv (9), (25) és (26) preambulumbekezdése kimondja:
„(9) Nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá harmadik országok azon állampolgárai, illetve azon hontalan személyek, akik számára nem a nemzetközi védelem szükségessége miatt, hanem kivételes [helyesen: szolidaritásból] vagy humanitárius okból hozott diszkrecionális döntés alapján engedélyezték a tagállamok területén való tartózkodást.
[…]
(25) Meg kell állapítani azon kritériumokat, amelyek alapján a nemzetközi védelmet kérők a kiegészítő védelemre jogosultként ismerhetők el. E kritériumok a tagállamok emberi jogi okmányok alapján fennálló nemzetközi kötelezettségein és a fennálló gyakorlatokon alapulnak.
(26) Valamely ország lakosságát vagy lakosságának bizonyos csoportját rendszeresen fenyegető veszélyek önmagukban általában nem keletkeztetnek olyan egyéni fenyegetettséget, amely súlyos sérelemként minősülne.”
7. Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
e) »kiegészítő védelemre jogosult személy«: harmadik ország olyan állampolgára, illetve olyan hontalan személy, aki nem minősül menekültnek, de akivel kapcsolatban megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy származási országába, illetőleg hontalan személy esetében a korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti országba való visszatérése esetén a 15. cikk szerinti súlyos sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve; valamint rá a 17. cikk (1) és (2) bekezdése nem vonatkozik, és nem tudja vagy az ilyen veszélytől való félelmében nem kívánja ezen ország védelmét igénybe venni;
[…]”
8. Az említett irányelv 3. cikke előírja:
„A tagállamok kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek; valamint úgyszintén a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására is, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.”
9. A 2004/83 irányelv 4. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Azon tény, hogy a kérelmező korábban már üldöztetésnek vagy súlyos sérelemnek volt kitéve, illetve vele szemben ilyen üldöztetés vagy súlyos sérelem közvetlen veszélye állt fenn, komoly alátámasztásául szolgál a kérelmező üldöztetéstől való megalapozott félelmének, valamit a súlyos sérelem tényleges veszélyének, kivéve, amennyiben alapos okból feltételezhető, hogy a kérelmezőt nem fogják újból üldözni, illetve hogy a súlyos sérelem veszélye vele szemben már nem áll fenn.”
10. Ezen irányelv 6. cikke előírja:
„Az üldöztetés, illetve a súlyos sérelem forrásai az alábbiak lehetnek:
a) az állam;
b) az államot vagy az államterület egy jelentős részét ellenőrzésük alatt tartó pártok vagy szervezetek;
c) az államtól független szereplők, amennyiben megállapítható, hogy az a) és b) pontban említett szereplők, ideértve a nemzetközi szervezeteket is, nem képesek vagy nem hajlandók az üldöztetéssel, illetve a súlyos sérelemmel szemben a 7. cikk szerint védelmet nyújtani.”
11. Az említett irányelv 15. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Az alábbiak minősülnek súlyos sérelemnek:
a) halálbüntetés kiszabása vagy végrehajtása; vagy
b) kínzás vagy embertelen, illetve megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása a kérelmezővel szemben a származási országban; vagy
c) nemzetközi vagy belső fegyveres konfliktushelyzetekben felmerülő megkülönböztetés nélküli erőszak következtében polgári személy életének vagy testi épségének súlyos és egyedi fenyegetettsége.”
12. A 2004/83 irányelv 16. cikke előírja:
„(1) A harmadik ország állampolgárának, illetve a hontalan személynek kiegészítő védelemre való jogosultsága megszűnik, amennyiben a kiegészítő védelem elismeréséhez vezető körülmények megszűntek, vagy olyan mértékben változtak meg, hogy az említett védelem már nem szükséges.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásakor a tagállamoknak meg kell vizsgálniuk, hogy a körülményekben bekövetkezett változás annyira jelentős és maradandó jellegű‑e, hogy a kiegészítő védelemre jogosult személy súlyos sérelemmel szembeni fenyegetettsége már nem megalapozott.”
III. Az alapeljárás tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
13. A Srí Lanka‑i állampolgár MP 2005 januárjában érkezett az Egyesült Királyságba, és diákként tartózkodhatott ott. E tartózkodási engedély meghosszabbítását 2008. december 11‑én megtagadták.
14. Az érintett személy 2009. január 5‑én menedékjogot kért, arra hivatkozva, hogy a „Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei” (a továbbiakban: LTTE) szervezet tagja volt, a származási országa biztonsági erői fogva tartották és megkínozták, és az e harmadik országba való visszatérése esetén további rossz bánásmód veszélye fenyegeti.
15. 2009. február 23‑án ezt a kérelmet elutasították, azzal az indokkal, hogy nem állapítható meg, hogy a kérelmező további fenyegetésnek lenne kitéve a származási országába való visszatérése esetén.
16. MP orvosi látleletek benyújtásával vitatta ezt a határozatot az Upper Tribunal (felsőbíróság, Egyesült Királyság) előtt, amelyek szerint kínzási cselekmények következményeit viseli, poszttraumatikus stressz szindrómában, valamint depresszióban szenved, öngyilkosságra hajlamos, és vélhetőleg elhatározta, hogy megöli magát a származási országába való visszatérése esetén. Ez a bíróság ugyanakkor elutasította az érintett személy keresetét, amennyiben az egyrészről a menekültek helyzetére vonatkozó egyezményen,(5) valamint a 2004/83 irányelven alapult, másrészről nem nyert megállapítást, hogy MP továbbra is veszélyben lenne a származási országában.
17. Az Upper Tribunal (felsőbíróság) ugyanakkor helyt adott MP keresetének, amennyiben az az EJEE 3. cikkének előírásain alapult, lényegében azon az alapon, hogy a származási országába való visszatérése esetén a kérelmező – e cikk megsértésével – nem részesülhetne a pszichés betegségének kezeléséhez megfelelő ellátásban.
18. Ezt a határozatot helybenhagyta a Court of Appeal (England and Wales) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales], Egyesült Királyság), megállapítva, hogy a 2004/83 irányelv nem foglalja magában az EJEE 3. cikke szerinti olyan eseteket, amelyekben a kockázat egészségügyi vagy öngyilkossággal összefüggő, nem pedig az üldöztetéssel.
19. MP fellebbezést nyújtott be e határozat ellen a kérdést előterjesztő Supreme Court of the United Kingdomhoz (az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága). Arra hivatkozik, hogy a 2004/83 irányelv hatálya nem értelmezhető olyan szűken, mint ahogyan azt az első és másodfokú bíróságok meghatározták, illetve hogy kiegészítő védelemben kellett volna részesülnie, figyelembe véve egyrészről a származási országában a múltban elszenvedett és a betegségét okozó rossz bánásmódot, valamint másrészről a következmények megfelelő kezelésére szolgáló intézmények hiányát a származási országában. Az alapeljárás kérelmezője szerint a kiegészítő védelemre való jogosultságának vizsgálata során figyelmen kívül kell hagyni a rossz bánásmód jövőbeli veszélyének hiányát a származási országába való visszatérése esetén.
20. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy ezt a kérdést még sem a Bíróság, sem pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata nem tisztázta pontosan.
21. E körülmények között a Supreme Court of the United Kingdom (az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„A 2004/83/EK tanácsi irányelv 15. cikkének b) pontjával összefüggésben értelmezett 2. cikkének e) pontja magában foglalja‑e származási országába való visszaküldése esetén a kérelmező fizikai vagy mentális egészségét érintő súlyos sérelem tényleges veszélyét, amely olyan korábbi kínzás vagy embertelen vagy megalázó bánásmód eredménye, amelyért a származási ország felelős?”
IV. Elemzés
22. Előzetesen ki kell emelni, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem megítélésére két lehetőség áll a Bíróság rendelkezésére. A Bíróság határozhat a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre szorítkozva, azaz egyszerűen a 2004/83 irányelv 2. cikkének e) pontja és 15. cikkének b) pontja értelmezéséről, de válasza kiterjedhet az irányelv rendelkezéseinek az EJEE 3. cikkének és a kínzás elleni egyezmény 14. cikkének előírásai tekintetében történő értékelésére is.
23. Először is, ami kizárólag a 2004/83 irányelv rendelkezéseire vonatkozó választ illeti, ki kell emelni, hogy ezen irányelv – a súlyos sérelmeket kimerítően meghatározó – 15. cikkének tisztán nyelvtani értelmezése kizárja a kiegészítő védelem hatályából valamely betegség megfelelő kezelésének hiányát a származási országban, ahová az érintett személy visszaküldését tervezik.
24. Az említett irányelv 15. cikke b) pontjának megfogalmazása ugyanis világos. Csak olyan kínzási cselekményekből vagy embertelen, illetve megalázó bánásmódból vagy büntetésből származó súlyos sérelem veszélye esetén teszi lehetővé a kiegészítő védelem elismerését, amelyeknek a kérelmezővel szembeni jövőbeli alkalmazására sor kerülhet a származási országába való visszatérése esetén.
25. A Bíróság egyébiránt úgy ítélte meg, hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkében meghatározott súlyos sérelem három típusa olyan feltételnek minősül, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy valamely személyt kiegészítő védelemre jogosultnak lehessen tekinteni, amikor ezen irányelv 2. cikke e) pontjának megfelelően megalapozott okokból azt kell feltételezni, hogy a kérelmező az érintett származási országba való visszatérése esetén ilyen sérelem elszenvedése tényleges veszélyének lenne kitéve.(6)
26. Ez az olvasat a jelen ügyben magában foglalja azt is, hogy MP nem hivatkozhat a kiegészítő védelem igénybevételére, mivel nem vitatott, hogy a származási országába való visszatérése esetén nem áll fenn annak veszélye, hogy kínzási cselekményeket szenvedjen el, még akkor is, ha az egészségügyi rendszer hiányosságai miatt valószínűleg nem részesülhetne az őt ért poszttraumatikus stressz szindróma enyhítéséhez szükséges kezelésekben, és fennáll annak a veszélye, hogy a származási országába való visszatérése esetén megöli magát.
27. E tekintetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár egészségi állapotának nem az egészségügyi ellátás szándékos megtagadása miatti romlásának veszélyei nem tartoznak a 2004/83 irányelv 15. cikkének hatálya alá. Ezen irányelv 15. cikkének b) pontja a kínzási cselekménynek vagy embertelen, illetve megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek a harmadik országbeli állampolgárral szemben a származási országában való alkalmazásában álló súlyos sérelmet határozza meg.(7)
28. Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében az említett irányelv 6. cikkének értelmezéséből következik, hogy a szóban forgó súlyos sérelmeket harmadik személyek magatartásának kell okoznia, és azok nem eredhetnek egyszerűen a származási ország egészségügyi rendszerének általános hiányosságaiból.(8)
29. Emlékeztetek arra, hogy bár bizonyos különleges körülmények között a betegségből származó szenvedés embertelen vagy megalázó bánásmódnak minősülhet,(9) továbbra is fennáll, hogy a kiegészítő védelem megadásának egyik alapvető kritériuma – nevezetesen a sérelem okozójának, és annak azonosítása, aki ellen a védelem szükséges – nem teljesül.
30. Ahhoz ugyanis, hogy egy személyt olyannak lehessen tekinteni, mint aki kiegészítő védelemben részesülhet, nem elegendő annak bizonyítása, hogy fennáll annak veszélye, hogy a származási országába való visszatérése esetén embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve. Annak bizonyítása is szükséges, hogy ez a veszély olyan tényezőkből ered, amelyek közvetlenül vagy közvetetten, de minden esetben szándékosan ezen ország hatóságainak róhatók fel, akár azért, mert az érintett személyt személyesen érintő fenyegetéseket azon ország hatóságai okozták, amelynek állampolgára, vagy azokat ezek a hatóságok eltűrik, akár azért, mert ezeket a fenyegetéseket olyan független csoportok okozták, akik ellen az említett hatóságok nem tudnak hatékony védelmet nyújtani az állampolgáraik számára.
31. Márpedig az olyan egyén esetében, akinek az egészségi állapota orvosi ellátást igényel, és aki a származási országában nem részesülhetne megfelelő orvosi kezelésben, az embertelen vagy megalázó bánásmód, amelyet az ezen országba való visszatérés esetén elszenvedne, nem a hatóságok vagy az államtól független szervek szándékos cselekedetéből vagy mulasztásából származik, és nem egy meghatározott személy ellen irányul.
32. Ilyen esetben valójában hiányzik a kiegészítő védelem nyújtásához szükséges alapvető feltételek egyike, azaz a származási ország hatóságainak azon súlyos sérelem elkövetésében való közvetlen vagy közvetett felelőssége, amely ellen a védelem szükséges.
33. Ennélfogva az alapügyhöz hasonló helyzetben a tagállam által kínált védelem nem felelne meg a 2004/83 irányelv 2. cikkének e) pontja szerinti nemzetközi védelem szükségességének, és nem volna értelmezhető a közös európai menekültügyi rendszer keretében.
34. Ebből következik, hogy annak veszélye, hogy valamely harmadik ország pszichés betegségben szenvedő állampolgárának egészségi állapota a megfelelő kezelés származási országában való hiánya miatt anélkül romlik, hogy az ellátás szándékos megtagadásáról lenne szó, nem lenne elegendő a kiegészítő védelem biztosításához,(10) még akkor sem, ha a kérelmező betegsége a származási országában a múltban elszenvedett kínzási cselekményekből származik.
35. Így semmiképpen sem tekinthető úgy – szemben azzal, amit az alapeljárás kérelmezője és a Lengyel Köztársaság javasol –, hogy a 2014. december 18‑i M’Bodj ítélet(11) szerinti ügytől való egyetlen eltérés – azaz a tény, hogy MP betegségei olyan kínzási cselekményekhez kapcsolódó következményekből származnak, amelyeknek az érintett személy a múltban a származási országában lett áldozata, nem pedig egy természetes úton kialakult betegség következményeiből származnak – olyan természetű lenne, ami megváltoztatná a kiegészítő védelem biztosításának a 2004/83 irányelv rendelkezéseiből következő, a Bíróság által már értelmezett(12) feltételeit.
36. Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkének b) pontjával együttesen értelmezett 2. cikkének e) pontjában szereplő meghatározás nem foglalja magában az azon kínzásból vagy embertelen vagy megalázó bánásmódból származó fizikai és mentális egészség súlyos sérelmének tényleges veszélyét, amelyet a kérelmező a múltban szenvedett el, és amelyért – a kérelmező visszaküldése esetén – a származási ország lenne felelős.
37. Másodszor, amennyiben a Bíróság átfogóbb választ kívánna adni, lehetővé téve a 2004/83 irányelv rendelkezéseinek az EJEE 3. cikkével, valamint a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésével való együttes értelmezését, a következő észrevételeket teszem.
38. Ami egyrészről az EJEE 3. cikkét illeti, az ítélkezési gyakorlat fontos támpontként szolgál.
39. Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már határozott arról, hogy az EJEE 3. cikkében biztosított alapvető jog az uniós jog általános elveinek részét képezi, amelynek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, és hogy e jog tartalmának az uniós jogrendben való értelmezése során figyelembe veszik az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatát, azzal, hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkének b) pontja lényegében az EJEE 3. cikkének felel meg.(13)
40. A Bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a 2004/83 irányelv (5), (6), (9) és (24) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy bár ez az irányelv a nemzetközi védelemre valóban rászorulókat beazonosítva a kiegészítő védelemmel igyekszik kiegészíteni a Genfi Egyezményben a menekültek számára biztosított védelmet, a hatálya nem terjed ki azon személyekre, akiknek más okokból, vagyis szolidaritásból vagy humanitárius okból hozott diszkrecionális döntés alapján engedélyezték a tagállamok területén való tartózkodást. Nem vonhatja kétségbe ezt az értelmezést az a kötelezettség, hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkének b) pontját az EJEE 3. cikkét figyelembe véve – amelynek ez lényegében megfelel – kell értelmezni.(14)
41. Mindamellett a Bíróság arról is határozott,(15) hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkének az EJEE 3. cikkével összhangban való értelmezése – az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatának megfelelően(16) – lehetővé teheti a kiegészítő védelem biztosítását, de kizárólag nagyon kivételes esetekben, amikor nyomós humanitárius megfontolások szólnak a kiutasítás ellen.
42. Ez a Bíróság e tekintetben úgy ítélte meg, hogy abból a tényből, hogy valamely harmadik ország súlyos betegségben szenvedő állampolgára kivételes esetekben nem utasítható ki olyan államba, amelyben nem érhetők el a betegségének megfelelő kezelések, nem következik szükségképpen, hogy az érintett személy jogosult legyen valamely tagállamban tartózkodni.(17)
43. Ez az ítélkezési gyakorlat az alapügy esetére is átültethető lenne, és azt eredményezné, hogy a tagállamoknak nem kell automatikusan kiegészítő védelemben részesíteniük a múltban, a származási országukban elszenvedett kínzási cselekmények következtében szerzett betegségben szenvedő személyeket. Nem tekinthető úgy ugyanis, hogy MP esete megfelel egy olyan kivételes esetnek, amely során nyomós humanitárius megfontolások merülnek fel.
44. A jelen esetben nem állapítható meg, hogy az egészségügyi rendszer hiányossága önmagában az EJEE 3. cikke rendelkezéseinek megsértését alapozná meg. Mindazonáltal, ha ez a hiányosság az érintett személy egészségi állapotának romlását eredményezné, felmerülhet e rendelkezés megsértése. Egy ilyen jogsérelem megítélése kizárólag a nemzeti bíróságra tartozik, még akkor is, ha valószínűnek tűnik, hogy ez a helyzet áll fenn a jelen esetben, figyelembe véve az MP‑t ért poszttraumatikus stresszt, valamint öngyilkosságának veszélyét a származási országába való visszatérése esetén. Az első‑ és másodfokú nemzeti bíróságok egyébként megállapították e rendelkezések megsértését, továbbá az alapeljárás irataiból következik és nem vitatott, hogy MP‑t nem fogják visszaküldeni a származási országába.
45. Ezenkívül emlékeztetek arra, hogy a kiegészítő védelem rendszerét függetleníteni kell azon megfontolásoktól, amelyek az alapügyet is meghatározzák, amelyben nem vitatott, hogy nem áll fenn annak a veszélye, hogy a kérelmező kínzási cselekményt szenvedjen el a származási országába való visszatérése esetén.
46. A Bíróság e tekintetben úgy ítélte meg, hogy ellentétes a 2004/83 irányelv általános rendszerével és célkitűzéseivel, ha az abban meghatározott védelmeket e nemzetközi védelem logikájával egyáltalán össze nem függő helyzetben lévő, harmadik országbeli állampolgároknak biztosítják.(18)
47. Ugyanis az ezen irányelv 2. cikkének e) pontja és 15. cikkének b) pontja értelmezésére vonatkozóan már felidézett megfontolások eredményeképpen, ha a kérelmező nemzetközi védelemben részesülne, az másfajta típusú – végtére is az említett irányelv 2. cikkének g) pontja megfogalmazása szerinti – védelmet jelentene. E védelem nyújtására más okból kerülne sor, különösen diszkrecionális döntés vagy az EJEE 3. cikkének való megfelelésre alapozott humanitárius megfontolások alapján.
48. Márpedig az uniós jogalkotó nyilvánvalóan ki kívánta zárni a 2004/83 irányelv hatálya alól a humanitárius indokokon alapuló helyzeteket, a (9) preambulumbekezdésében foglaltaknak megfelelően.(19)
49. A fentiekből következik tehát, hogy a 2004/83 irányelv rendelkezéseinek és az EJEE 3. cikkének együttes olvasata nem gátolja a tagállamokat abban, hogy a kiegészítő védelem hatálya alól kizárják azon – MP‑hez hasonló helyzetben lévő – személyeket, akik a múltban őket ért kínzási cselekményekhez kapcsolódó következményektől szenvednek, de akik esetében nem áll fenn annak veszélye, hogy a származási országukba való visszatérésük esetén ilyen bánásmóddal szembesüljenek, még akkor is, ha fennáll az öngyilkosság kockázata, és feltehetőleg nem részesülhetnének a betegségüknek megfelelő gyógykezelésben. Ebben az összefüggésben kizárólag a nemzeti bíróságra tartozik annak megítélése, hogy figyelembe véve a rendelkezésére álló adatokat, fennáll‑e az EJEE 3. cikkének megsértése.
50. Ami másrészről a kínzás elleni egyezmény 14. cikkét illeti, máris emlékeztetek arra, hogy a 2004/83 irányelv rendelkezései, valamint a közös európai menekültügyi rendszer alapját jelentő egyéb okmányok elfogadására abból a célból került sor, hogy segítsék a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságait a Genfi Egyezmény, valamint a tárgyban releváns egyéb egyezmények alkalmazásában, az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdésének megfelelően.(20) Ennélfogva ezen irányelv rendelkezéseit e jogszabályok általános rendszerének és célkitűzésének fényében kell értelmezni.(21)
51. Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog alkalmazásának függetlennek kell lennie a nemzetközi humanitárius jogtól.(22) Ki kell emelni ezenkívül azt is, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi humanitárius jognak, illetve a kiegészítő védelem 2004/83 irányelv szerinti rendszerének más a célja, és egymástól világosan elkülönülő védelmi intézményeket hoztak létre.(23)
52. Ennélfogva be fogom mutatni, hogy a 2004/83 irányelv nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely közvetlenül vagy közvetve a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésének azon rendelkezéseihez kapcsolódna, amelyek arra kötelezik a tagállamokat, hogy olyan eljárásokat és eszközöket írjanak elő, amelyek lehetővé teszik, hogya kínzási cselekmény sértettjei jóvátételt kapjanak.
53. A Bíróság csak ebben a körben kereshetne választ arra a kérdésre, hogy a kínzás elleni egyezmény 14. cikkének azon harmadik ország általi megsértése, amelynek a kérelmező állampolgára, alkalmas‑e arra, hogy hatással legyen az Unió tagállamainak a kiegészítő védelem nyújtásával kapcsolatban a 2004/83 irányelvből eredő kötelezettségeire, és lehetővé teszik az egyének védelmét bármely súlyos sérelemmel szemben.
54. A kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezéséből következik, hogy főszabályként annak az államnak kell biztosítania az érintett személyek számára a jóvátételben való részesülést, illetve a lehető legteljesebb mértékű rehabilitációt lehetővé tevő anyagi eszközöket és eljárásokat, amely felelős a területén elkövetett kínzási cselekményekért.(24)
55. Ezen egyezmény előírásainak együttes olvasata ténylegesen megerősíti ezt a szó szerinti értelmezést, mivel a 13. és azt követő cikkeinek címzettje lényegében a sérelemért felelős állam.(25) Ennek fényében szükséges azt a kérdést is megvizsgálni, hogy abban az esetben, ha Srí Lanka nem tartaná tiszteletben a kínzás elleni egyezményből – amelynek részese – eredő kötelezettségeket, ez eredményezheti‑e a tagállamoknak a kiegészítő védelemmel összefüggő kötelezettségei kibővülését.
56. A kínzás elleni egyezménynek egy Unión kívüli harmadik állam általi megsértése lehetővé teszi‑e az egyének számára, hogy a kiegészítő védelemhez való jogra hivatkozzanak az Európai Unióban? Ez a jogsértés értelmezhető‑e annak bizonytékaként, hogy az érintett személynek a származási országába való visszatérése esetén fennáll az embertelen és megalázó bánásmód veszélye? A jóvátételt lehetővé tevő eljárás hiánya a származási országban tekinthető‑e súlyos sérelem kockázatának? Ezekre a kérdésekre adhat választ a Bíróság.
57. Bizonyos államok magukra vállalhatják a kínzás elleni egyezmény által meghatározott kötelezettségeket, akkor is, ha azok nem felelősek a szóban forgó kínzási cselekményekért. Ami a kínzási cselekmények elkövetőinek üldözését és elítélését illeti, a büntetőjogban elfogadott az ilyen egyetemes joghatóság. Az egyezmény ugyanis elismeri, hogy az eljárás állama és a jogsértés elkövetése közötti egyetlen kapcsolat, hogy a kínzási cselekmények feltételezett elkövetője az állam területén tartózkodik, amelynek ezt a feltételezett elkövetőt vagy ki kell adnia, vagy büntetőeljárást kell lefolytatnia és határozatot kell hoznia ellene.(26) Nem gyakori azonban, hogy a polgári jogi felelősséget, illetve a károkozást elszenvedők kártalanításhoz való jogát érintően is sor kerüljön ezen egyetemes joghatóság elismerésére.(27) Ebben a vonatkozásban a jogsértés és az állam közötti egyetlen kapcsolat az lenne, hogy a külföldön elkövetett kínzási cselekmény áldozata azon állam területén tartózkodik, amely a jóvátételi eljárást lefolytatja. A kínzás elleni egyezményben részes államok joghatóságának ilyen kibővítése – amennyiben a Bíróság azt elfogadná(28) – lehetővé tenné a kínzási cselekmények áldozatai számára a jóvátételhez való joguk hatékony gyakorlását, ami teljes mértékben tükrözné a jus cogenst,(29) tovább erősítve ezzel a kínzás elleni nemzetközi szintű küzdelmet.(30)
58. Kizárólag ebben a körben volna elfogadható a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésének az alapügyben való alkalmazhatósága, lehetővé téve a tagállamok kiegészítő védelemre vonatkozó kötelezettségeinek kiterjesztését. Következésképpen egy ilyen egyetemes joghatóság elismerése túlmenne azon, amit az uniós ítélkezési gyakorlat már megállapított, és nem az alapügy tűnik legalkalmasabbnak e lépés megtételére, mivel két tényező is akadályát képezi a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdése alkalmazásának.
59. Egyrészről egyetlen iratból sem következik, hogy Srí Lanka MP tekintetében – visszaküldése esetén – szándékosan megsértené a kínzás elleni egyezmény 14. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeket. A fentiekből valójában az következik, hogy MP nem hivatkozhat Srí Lankával szemben az ellátások semmilyen megtagadására, és ennélfogva nem áll fenn a 2004/83 irányelv 15. cikkének rendelkezéseiben felsorolt, a kiegészítő védelem nyújtását lehetővé tevő súlyos sérelem, még akkor sem, ha nem vitatott az egészségügyi rendszer elégtelensége. Következésképpen nem állapítható meg előzetesen, hogy Srí Lanka megsérti MP‑vel szemben a kínzás elleni egyezményből eredő kötelezettségeket.
60. Másrészről, a jóvátételhez való jog elismeréséhez szükséges még valamely panasznak vagy bírósági kérelemnek a benyújtása is. A magát kínzási cselekmény áldozatának valló személyre hárul ugyanis, hogy eljárást indítson annak érdekében, hogy a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően jóvátételt kapjon, vagy hogy a lehető legteljesebb mértékű rehabilitációját lehetővé tevő megfelelő feltételekben részesüljön. A jelen esetben azonban a kérelmező nem bizonyítja, és nem is hivatkozik arra, hogy kártalanításban vagy a rehabilitációját lehetővé tevő anyagi eszközökben való részesülésre irányuló kérelmet nyújtott volna be akár Srí Lanka, akár valamely tagállam hatóságainál, ha egyáltalán ez utóbbiak rendelkeznek joghatósággal. Egyetlen iratból sem következik, hogy MP bármilyen eljárást kezdeményezett volna a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésének rendelkezései alapján.
61. Ennélfogva a jelen ügy e rendelkezések hatálya alá történő vonásának az lenne elméletileg az egyetlen módja, hogy ha megállapítást nyerne egyrészről, hogy Srí Lanka egészségügyi rendszerének hiányosságai e tagállam kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésében foglalt kötelezettségeinek MP‑vel szembeni szándékos megsértéséből erednek, illetve másrészről, hogy ha a kiegészítő védelem iránti kérelemnek az Unió valamely tagállamában történő benyújtása egyenértékű lenne a kártalanításban vagy a lehető legteljesebb mértékű rehabilitációhoz szükséges anyagi eszközökben való részesüléshez fűződő jog iránti kérelemmel.
62. Ez az értelmezés azonban szükségtelenül szélesíti mind a 2004/83 irányelv rendelkezéseinek, mind pedig a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdése előírásainak hatályát.
63. Ezen túlmenően elengedhetetlen felmérni az ilyen messzemenő olvasat gyakorlati következményeit is. Hogyha az lehetővé tenné, hogy kiegészítő védelemben részesüljön valamennyi olyan személy, aki a múltban rossz bánásmódot szenvedett el, mindaddig, amíg a származási ország nem írja elő az áldozatok kártalanítását vagy rehabilitációját lehetővé tevő anyagi eszközöket és eljárásokat, ideértve az elégséges egészségügyi rendszer felállítását is, az nagymértékben növelné a tagállamok kiegészítő védelemmel kapcsolatos kötelezettségeit, és nemcsak eljárási, hanem anyagi nehézségeket is okozna. Egy ilyen értelmezés jelentősen túllépne azon, amit az uniós jogalkotó a 2004/83 irányelv és a közös európai menekültügyi rendszer elfogadásával szándékozott elérni, és a nemzetközi védelem iránti kérelmek számának növekedését eredményezné, valamint e védelmeknek a 2004/83 irányelv 16. cikke szerinti megszüntetése is nehézségekbe ütközne poszttraumatikus stressz vagy öngyilkosság veszélye esetén. Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlata a tagállamok azon kizárólagos jogosultságának sérelme nélkül alkalmazandó, hogy humanitárius okokból engedélyezzék az ilyen betegségekben szenvedő személyek tartózkodását.
64. A fentiekből következően azt javaslom, hogy a Bíróság úgy ítélje meg, hogy a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésének előírásai nem ellentétesek azzal, hogy ne részesüljön kiegészítő védelemben az alapügyhöz hasonló helyzetben lévő kérelmező.
65. Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 2004/83 irányelv 15. cikkének b) pontjával együttesen értelmezett 2. cikkének e) pontjában foglalt meghatározás nem foglalja magában – az EJEE 3. cikke és a kínzás elleni egyezmény 14. cikke (1) bekezdésének sérelme nélkül – a származási országába való visszaküldése esetén a kérelmező fizikai vagy mentális egészségét érintő, azon súlyos sérelem tényleges veszélyét, amely olyan korábbi kínzás vagy embertelen vagy megalázó bánásmód eredménye, amelyért a származási ország felelős.
V. Végkövetkeztetések
66. A fenti megállapításokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Supreme Court of the United Kingdom (az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága) által előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:
A harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy amás okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről [helyesen: feltételeire] és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29‑i 2004/83/EK tanácsi irányelv 15. cikkének b) pontjával együttesen értelmezett 2. cikkének e) pontjában foglalt meghatározás nem foglalja magában a származási országába való visszaküldése esetén a kérelmező fizikai vagy mentális egészségét érintő, azon súlyos sérelem tényleges veszélyét, amely olyan korábbi kínzás vagy embertelen vagy megalázó bánásmód eredménye, amelyért a származási ország felelős.