A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2015. június 16.(*)

„Verseny – Kartellek – Az európai banánpiac Olaszországban, Görögországban és Portugáliában – Az árak rögzítésének összehangolása – A bizonyítékok elfogadhatósága – Védelemhez való jog – Hatáskörrel való visszaélés – A jogsértés bizonyítéka – A bírság összegének kiszámítása”

A T‑655/11. sz. ügyben,

az FSL Holdings (székhelye: Antwerpen [Belgium]),

a Firma Léon Van Parys (székhelye: Antwerpen),

a Pacific Fruit Company Italy SpA (székhelye: Róma [Olaszország])

(képviselik őket: P. Vlaemminck, C. Verdonck, B. Van Vooren és B. Gielen ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: M. Kellerbauer és A. Biolan, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az elsődlegesen az [EUMSZ] 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök [banán]”‑ügy) 2011. október 12‑én hozott C(2011) 7273 végleges bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelme, illetve másodlagosan a bírság csökkentése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök (előadó), S. Gervasoni és L. Madise bírák,

hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. november 4‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        A jelen keresettel az FSL Holdings (a továbbiakban: FSL), a Firma Léon Van Parys (a továbbiakban: LVP) és a Pacific Fruit Company Italy SpA (a továbbiakban: PFCI) (a továbbiakban együtt: felperesek vagy Pacific) az [EUMSZ] 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök [banán]”‑ügy) 2011. október 12‑én hozott C(2011) 7273 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kérik.

2        A felperesek a Bonita márkájú banán európai importjával, forgalmazásával és értékesítésével foglalkoznak (a megtámadott határozat (14) preambulumbekezdése). Az LVP‑t, a PFCI‑t és az azonos csoporthoz tartozó, az európai banánágazatbeli tevékenységekhez kapcsolódó jogalanyokat információforrástól függően a „Pacific”, „Pacific Fruit”, „Bonita”, illetve „Noboa” megnevezésekkel lehet jelölni, mivel a Bonita márka a Noboa csoporthoz tartozik (a megtámadott határozat (15) és (16) preambulumbekezdése).

3        2005. április 8‑án a Chiquita Brands International Inc. (a továbbiakban: Chiquita) a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) alapján mentesség iránti kérelmet nyújtott be a banán, illetve az ananász és más Európába importált friss gyümölcsök forgalmazása és értékesítése vonatkozásában. E kérelmet a COMP/39188 – Banán ügyszámon vették nyilvántartásba (a megtámadott határozat (79) preambulumbekezdése).

4        2005. május 3‑án az Európai Közösségek Bizottsága a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjának a) alpontja alapján feltételes mentességet nyújtott a Chiquitának a banán és az ananász Európai Gazdasági Térségben (EGT) történő értékesítésével kapcsolatos feltételezett titkos kartell miatt kiszabott bírságok alól (a megtámadott határozat (79) és (345) preambulumbekezdése).

5        2008. október 15‑én a Bizottság elfogadta az [EUMSZ 101.] cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott C(2008) 5955 végleges határozatot (COMP/39188–„banán”‑ügy) (összefoglaló: HL 2009. C 189., 12. o.; a továbbiakban: a COMP/39188 – „banán”‑ügyben hozott határozat), amelyben megállapította, hogy a Chiquita, a Dole‑csoport és az Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert & Co. KG (a továbbiakban: Weichert), amely ebben az időszakban a Del Monte‑csoport meghatározó befolyása alatt állt, megsértették az EK 81. cikket azáltal, hogy összehangolt magatartást tanúsítottak, amely keretében 2000 és 2002 között egyeztették az Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Németországban, Luxemburgban, Hollandiában, valamint Svédországban forgalmazott banánra vonatkozó, hetente megállapított referenciaáraikat (a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdése).

6        A COMP/39188 – „banán”‑ügy vizsgálata során a Bizottság helyszíni vizsgálatokat folytatott több banánimportőr helyiségeiben, így többek között az LVP Anvers‑ben (Belgium) található helyiségeiben, és 2007. július 20‑án kifogásközlést intézett több banánimportőrhöz, köztük az FSL‑hez és az LVP‑hez, az utóbbiak azonban végül nem lettek a COMP/39188 – „banán”‑ügyben hozott határozat címzettjei.

7        2007. július 26‑án az olasz adórendőrség olyan dokumentumok másolatait juttatta el a Bizottsághoz, amelyeknek egy nemzeti szintű vizsgálat keretében a Pacific vállalat egyik alkalmazottjának otthonában és irodájában végzett helyszíni vizsgálat során jutottak birtokába (a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdése).

8        2007. november 26‑án a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága szóban arról tájékoztatta a Chiquitát, hogy alkalmazottai 2007. november 28‑án helyszíni vizsgálatot fognak folytatni a Chiquita Italia SpA helyiségeiben. Ezen alkalommal arról tájékoztatták a Chiquitát, hogy egy Dél‑Európára vonatkozó vizsgálat lefolytatására kerül majd sor COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök [banán]”‑ügyszámon, valamint emlékeztették arra, hogy a bírságok alól feltételes mentességben részesült az Európai Közösség egész területét illetően, továbbá hogy együttműködési kötelezettség terheli (a megtámadott határozat (82) preambulumbekezdése).

9        A Bizottság 2007. november 28. és 30. között az [EUMSZ 101. cikkben] és az [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikkének (4) bekezdése alapján helyszíni vizsgálatokat folytatott a spanyolországi és olaszországi banánimportőrök irodahelyiségeiben (a megtámadott határozat (83) preambulumbekezdése).

10      A vizsgálat során a Bizottság több információkérést intézett a felekhez, az ügyfelekhez és az egyéb piaci szereplőkhöz, többek között a kikötőkhöz és kikötői hatóságokhoz, továbbá a feleket felhívták, hogy ismételten nyújtsanak be egyes olyan információkat és bizonyítékokat, amelyek a COMP/39188 – „banán”‑ügy vizsgálati iratai között szerepeltek, a Chiquitát pedig felkérték, hogy jelölje meg, hogy az említett ügyben tett szóbeli nyilatkozatainak mely részeit tekinti olyannak, amelyek a jelen ügyhöz is kapcsolódnak (a megtámadott határozat (84) preambulumbekezdése). 2009. február 9‑én a Versenypolitikai Főigazgatóság levelet küldött a Chiquita részére, amelyben rögzítette a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján tanúsított együttműködésével kapcsolatos helyzetét (a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdése).

11      2009. december 10‑én a Bizottság kifogásközlést fogadott el a COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök [banán]”‑ügyben a Chiquitával, a Fruit Shippers Ltd‑vel és a felperesekkel szemben. Az iratbetekintést követően a megtámadott határozat valamennyi címzettje közölte észrevételeit a Bizottsággal, és részt vett a 2010. június 18‑án tartott meghallgatáson (a megtámadott határozat (87) és (88) preambulumbekezdése).

12      2011. október 12‑én a Bizottság meghozta a megtámadott határozatot.

 A megtámadott határozat

13      A Bizottság rámutat arra, hogy a megtámadott határozat egy a Chiquita és a Pacific között a 2004. július 28. és a 2005. április 8. közötti időszakban a banán görögországi, olaszországi és portugáliai (dél‑európai régió) importja, forgalmazása és értékesítése terén fennállt kartellre vonatkozik (a megtámadott határozat (1), (73), (93)–(95), (306) és (330) preambulumbekezdése).

14      A Bizottság által folytatott eljárás tárgyát képező termék a banán (friss gyümölcs), mivel a megtámadott határozat hatálya kiterjed mind az éretlen (zöld) banánra, mind az érett (sárga) banánra. A banánt egész évben elérhető terméknek tekintik, amelyet heti alapon forgalmaznak, és amelynek kereslete az évszaktól függően enyhén változik, mivel az év első hat hónapjában jelentősebb, míg kevésbé erős a meleg nyári hónapokban. A banánt márkanév alatt vagy márka nélkül értékesítik, és az vagy az Európai Unióból, vagy az afrikai, karibi és csendes‑óceáni országokból (AKCS‑országok), vagy nem AKCS‑országokból származik. A nem AKCS‑országokból származó banánt általában a Karib‑szigetekről, Közép‑Amerikából és Dél‑Amerikából, illetve Afrika egyes országaiból importálják az Unióba, és azt hűtőhajók szállítják az európai kikötőkbe (a megtámadott határozat (2) és (3) preambulumbekezdése).

15      A megtámadott határozat által érintett időszak során a banán Európai Közösségbe történő behozatalát a banán piacának közös szervezéséről szóló, 1993. február 13‑i 404/93/EGK tanácsi rendelet (HL L 47., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 388. o.) szabályozta, amely kvótákon és vámokon alapuló rendszert írt elő. A banán importkvótáit évente határozták meg, és negyedévente osztották fel korlátozott mértékű rugalmassággal az adott naptári év negyedévei között (a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdése).

16      A banánágazatban a banánok három kategóriáját különböztették meg: a Chiquita márkájú, első osztályú banánt, a másodosztályú – Dole és Del Monte márkájú – banánt és a harmadosztályú – „egyébnek” is nevezett – banánt, mely több más márkát is magában foglalt, így a Pacific Bonita márkáját, valamint a Chiquita Consul márkáját. E márkák szerinti felosztás tükröződött a banán árazásában (a megtámadott határozat (27) preambulumbekezdése).

17      Az árak tekintetében a banánágazatban „T1” és „T2” árakat különböztettek meg, amelyek közül a T1 a „vámok nélküli”, vagyis a vámokat és az engedélyek díjait nem tartalmazó árat, míg a T2 a „vámokkal terhelt” árat jelentette (a megtámadott határozat (29) preambulumbekezdése).

18      Az olaszországi, görögországi és portugáliai banánágazat két szinten működött, amelyek közül a „zöld” szint az éretlen banánnak az importőrök által az érlelők és a nagykereskedők részére történő eladását, a „sárga” szint pedig az érett banánnak az érlelők, a sárga banánt értékesítő importőrök, illetve a nagykereskedők által más nagykereskedők, szupermarketek vagy kiskereskedők részére történő eladását jelenti. Az érintett időszak során a Chiquita és a Pacific volt szinte kizárólagosan a zöld banánok értékesítője a dél‑európai régióban, anélkül hogy hosszú távú szerződéses megállapodást vagy keretszerződést kötöttek volna a nagykereskedőkkel vagy az érlelőkkel (a megtámadott határozat (31), (32) és (39) preambulumbekezdése).

19      A Bizottság kiemeli, hogy a „sárga” banán árát a „zöld” banán egy vagy akár két héttel korábban rögzített, az érlelés és az egyéb költségek kulcsával megemelt ára képezte azzal, hogy e kulcs nem volt egységes a dél‑európai régióban, mivel itt alacsonyabb volt a korreláció a zöld banán és a sárga banán ára között, mint az Unió más részeiben (a megtámadott határozat (33) preambulumbekezdése).

20      A megtámadott határozatban az egyéb megjelölés nélküli „ár” kifejezés az egyes felek, vagyis a Chiquita, illetve a Bonita első márkájának T2 zöld árára vonatkozik (engedmények és visszatérítések előtt) (a megtámadott határozat (42) preambulumbekezdése).

21      A dél‑európai árrögzítésben a Chiquitánál elsődleges szerepet játszott C1, aki a tényállás idején többek között a [bizalmas](1) feladatait látta el, és C2, [bizalmas]. A Pacific esetében a jelentős szereplők P1, [bizalmas], és P2, [bizalmas], voltak. Ezenkívül az érintett időszak során [bizalmas] P3 [bizalmas] és P4 [bizalmas] voltak (a megtámadott határozat (12) és (18) preambulumbekezdése).

22      A Bizottság kifejti, hogy 2004. július 28‑tól legalább a 2005. évi „15. értékesítési hétig” tartó időszakban a Chiquita és a Pacific összehangolta árstratégiáját Görögországban, Olaszországban és Portugáliában a jövőbeli árak, az árszintek és/vagy az ármozgások/ártendenciák vonatkozásában, és információkat cseréltek a piac árakkal kapcsolatos jövőbeli alakulásáról (a megtámadott határozat (94) és (187) preambulumbekezdése).

23      A Bizottság szerint a szóban forgó tények az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodásnak minősülnek abban az értelemben, hogy az érintett vállalkozások kifejezetten megállapodtak egy bizonyos piaci magatartásban annak érdekében, hogy tudatosan egymás közötti gyakorlati együttműködésükkel helyettesítsék a verseny kockázatait. A Bizottság egyebekben úgy ítéli meg, hogy még ha esetlegesen nem lehetne is bizonyítani, hogy a felek kifejezetten egy megállapodásnak minősülő közös tervet alakítottak ki, a szóban forgó magatartás, illetve annak egyes részei akkor is az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett összehangolt magatartásnak minősülnek, valamint hogy a felek közötti kommunikáció befolyásolta az általuk a banán árának dél‑európai megállapítása során tanúsított magatartást (a megtámadott határozat (188)–(195) preambulumbekezdése).

24      A Bizottság úgy véli, hogy a felek által elfogadott magatartás az EUMSZ 101. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésnek minősül, mivel az észlelt megállapodások és/vagy összehangolt magatartások olyan átfogó rendszer elemeit alkották, amely piaci fellépésük irányvonalainak meghatározására és egyéni üzleti magatartásuk korlátozására irányult annak érdekében, hogy azonos versenyellenes célt és egységes gazdasági célt kövessenek, vagyis az árak rendes mozgásának korlátozását vagy torzítását az olaszországi, görögországi és portugáliai banánágazatban, továbbá az információcserét ebben a tárgyban (a megtámadott határozat (209)–(213) preambulumbekezdése).

25      A Bizottság előadja, hogy a tényállás megvalósulásának idején hatályban lévő, az egyes versenyszabályok mezőgazdasági termékek termelésére és kereskedelmére történő alkalmazásáról szóló, 1962. április 4‑i 26. tanácsi rendelet (HL 1962. 30., 993. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 1. kötet, 6. o.), amely úgy rendelkezett, hogy az EUMSZ 101. cikket alkalmazni kell minden olyan megállapodásra, döntésre és összehangolt magatartásra, amely a különböző termékek, többek között a gyümölcsök termeléséhez vagy kereskedelméhez kapcsolódik, a 2. cikkében meghatározta az EUMSZ 101. cikk alkalmazása alóli kivételeket. Mivel e kivételek alkalmazásának feltételei a jelen ügyben nem állnak fenn, a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó magatartások nem mentesülhetnek a 26. rendelet 2. cikke alapján (a megtámadott határozat (172)–(174) preambulumbekezdése).

26      A bírságok összegének meghatározását illetően a Bizottság a megtámadott határozatban az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) és a 2002. évi engedékenységi közlemény rendelkezéseit alkalmazta.

27      A Bizottság meghatározta a kiszabandó bírság alapösszegét, amely a jogsértés súlyának függvényében a vállalkozás érintett eladásai értékének legfeljebb 30%‑áig terjedő összegnek felel meg, amelyet meg kell szorozni a vállalkozás jogsértésben való részvétele éveinek számával, valamint az eladások értékének 15%‑a és 25%‑a közötti, a jogsértésben való részvétel időtartamától független kiegészítő összegnek felel meg (a megtámadott határozat (319) preambulumbekezdése).

28      E számítások alapján a kiszabandó bírság alapösszegei a következők:

–        a Chiquita esetében 47 922 000 euró;

–        a Pacific esetében 11 149 000 euró (a megtámadott határozat (334) preambulumbekezdése).

29      A COMP/39188 – „banán”‑ügy sajátos körülményeire figyelemmel (lásd a fenti 5. pontot) az említett ügyben a bírság alapösszegét 60%‑kal csökkentették annak érdekében, hogy figyelembe vegyék a banánágazat különleges szabályozási rendszerét, és azt, hogy az összehangolás a referenciaárakra irányult. Mivel a jelen ügyben e körülmények nem álltak fenn, a Bizottság úgy döntött, hogy az alapösszeget valamennyi érintett vállalkozás vonatkozásában 20%‑kal indokolt csökkenteni. Ekképpen a Bizottság rámutatott, hogy a COMP/39188 – „banán”‑ügyben és a jelen ügyben szereplő jogsértés időpontjában alkalmazandó szabályozási rendszerek nagyrészt azonos jellege ellenére a jelen esetben az árak rögzítése nem vonatkozott a referenciaárakra, amelyek Dél‑Európában nem léteztek, és hogy arra is voltak bizonyítékok, hogy az összejátszás kiterjedt a valós árak szintjén lévő árakra is (a megtámadott határozat (336)–(340) preambulumbekezdése).

30      E kiigazítást követően a kiszabandó bírságok alapösszege a következőképpen alakult:

–        a Chiquita esetében 38 337 600 euró;

–        a Pacific esetében 8 919 200 euró (a megtámadott határozat (341) preambulumbekezdése).

31      A Chiquita bírság alóli mentességet kapott a 2002. évi engedékenységi közlemény értelmében (a megtámadott határozat (345)–(352) preambulumbekezdése). Mivel további kiigazításokra nem került sor a Pacific esetében, a rá vonatkozó bírság kerekített végösszege 8 919 000 euró.

32      A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

„1. cikk

Az alábbi vállalkozások megsértették a Szerződés 101. cikkét azáltal, hogy a 2004. július 28. és 2005. április 8. közötti időszakban egységes és folyamatos megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vettek részt, amely három dél‑európai ország piacán, nevezetesen az olaszországi, görög és portugál piacon a banán értékesítési árának rögzítésére irányult:

a)      Chiquita Brands International, Inc., Chiquita Banana Company BV és Chiquita Italia SpA,

b)      FSL Holdings NV, Firma Leon Van Parys NV és Pacific Fruit Company Italy SpA.

2. cikk

Az 1. cikkben meghatározott jogsértés vagy jogsértések miatt kiszabott bírságok a következők:

a)      a Chiquita Brands International, Inc., a Chiquita Banana Company BV és a Chiquita Italia SpA esetében egyetemlegesen: 0 EUR,

b)      az FSL Holdings NV, a Firma Leon Van Parys NV és a Pacific Fruit Company Italy SpA esetében egyetemlegesen: 8 919 000 EUR.

[…]”

 Az eljárás és a felek kérelmei

33      A Törvényszék Hivatalához 2011. december 22‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

34      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, és az eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdést intézett a Bizottsághoz, valamint felszólította a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására. A felek az előírt határidőn belül eleget tettek e felhívásoknak. A Bizottság azonban megtagadta bizonyos kért dokumentumok benyújtását azok bizalmas jellegére hivatkozva.

35      2014. október 24‑i végzésével a Törvényszék az eljárási szabályzat 65. cikke b) pontjának, 66. cikke 1. §‑ának és 67. cikke 3. §‑a második bekezdésének megfelelően felszólította a Bizottságot, hogy nyújtsa be azokat a dokumentumokat, amelyek bizalmas jellegére hivatkozik. A Bizottság e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tett. Mivel a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az említett dokumentumok nem szükségesek a jogvita eldöntéséhez, azokat az ügyiratok közül kivették, és azokat nem közölték a felperesekkel.

36      A Törvényszék a 2014. november 4‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

37      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben kimondja, hogy a felperesek megsértették az EUMSZ 101. cikket (a megtámadott határozat 1. és 2. cikkének megsemmisítése a felpereseket érintő részükben);

–        másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét annyiban, amennyiben az 8 919 000 euró összegű bírságot szab ki velük szemben, és csökkentse a bírságot a keresetlevélben felhozott érveknek megfelelően;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

38      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

 A jogkérdésről

39      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek négy jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap a lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésén alapul. A második jogalap hatáskörrel való visszaélésre vonatkozik. A harmadik jogalap alapját a megtámadott határozat téves volta jelenti, amennyiben e határozat nem bizonyítja jogilag megkövetelt módon, hogy a felperesek megsértették az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, illetve a bizonyítékok téves értékelése, és az, hogy az előterjesztett bizonyítékok nem alkalmasak a jogsértés megállapításának alátámasztására. Végül a negyedik jogalap az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének és a 2006. évi iránymutatásnak a megsértésén alapul, mivel nyilvánvalóan tévesen értékelték a jogsértés súlyát és időtartamát, valamint az enyhítő körülményeket, továbbá a bírság kiszámítása során megsértették a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

40      „Az érintett ágazat leírása” című bevezető részben a felperesek általában az európai banánpiacra és különösen a dél‑európai banánpiacra vonatkozó észrevételeket fogalmaznak meg. A tárgyaláson a felperesek kiemelték, hogy beadványaik e fejtegetéseknek szentelt részeinek az a célja, hogy felvilágosítást nyújtsanak a Törvényszék részére az ügy összefüggéseiről, és azok nem tartalmaznak konkrét kifogásokat a megtámadott határozattal szemben, ami a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítésre is került.

I –  Az elsődlegesen előterjesztett, a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmekről

A –  A lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapról

41      Első jogalapjukban a felperesek a lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésére hivatkoznak azon az alapon, hogy a Bizottság kizárólag egy nemzeti adóvizsgálat céljából beszerzett dokumentumokat, illetve más aktákból származó dokumentumokat használt fel, valamint jogellenes befolyást gyakorolt a mentességet kérelmező társaságra. Az utóbbi kifogás alátámasztása érdekében hivatkozott ténybeli körülmények azonban, ahogy azt a felperesek a tárgyaláson is megerősítették, azonosak azokkal, amelyek a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap alátámasztására irányulnak, így ezeket az elemeket az említett jogalap vizsgálata során kell megvizsgálni.

1.     Előzetes észrevételek

42      Először emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad értékelésének elve, és az egyetlen olyan releváns tényező, amelyet meg kell vizsgálni, az előterjesztett bizonyítékok hitelessége (a Törvényszék 2004. július 8‑i JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélete, T‑67/00, T‑68/00, T‑71/00 és T‑78/00, EBHT 2004., II‑2501. o., 273. pont; 2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélete, T‑50/00, EBHT 2004., II‑2395. o., 72. pont, valamint 2012. december 12‑i Almamet kontra Bizottság ítélete, T‑410/0938. pont).

43      Ugyanakkor szintén az állandó ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartása az uniós jogi aktusok jogszerűségének feltétele, és nem engedhetők meg olyan intézkedések az Unión belül, amelyek összeegyeztethetetlenek ezek tiszteletben tartásával (lásd: a Bíróság 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélete, C‑402/05 P és C‑415/05 P, EBHT 2008., I‑6351. o., 284. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a Törvényszék 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélete, T‑390/08, EBHT 2009., II‑3967. o., 70. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 39. pont).

44      Az uniós jog tehát ebből következően nem fogadhat el a bizonyítékok beszerzésére előírt és az érintettek alapvető jogainak védelmére irányuló eljárás teljes megsértésével megszerzett bizonyítékokat. Ezen eljárás alkalmazását tehát az EUMSZ 263. cikk második bekezdése értelmében vett lényeges eljárási szabálynak kell tekinteni. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint egy lényeges eljárási szabály megsértése attól függetlenül következményekkel jár, hogy e jogsértés okozott‑e kárt az arra hivatkozó személynek (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélete, C‑286/95 P, EBHT 2000., I‑2341. o., 42. és 52. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 39. pont).

45      E tekintetben fontos kiemelni, hogy már kimondásra került, hogy a nemzeti jog alapján eldöntendő kérdés az, hogy jogszerű‑e az, ha a nemzeti ügyész vagy a versenyhatóságok a nemzeti büntetőjog alkalmazásával megszerzett információkat adnak át a Bizottságnak. Továbbá az uniós bíróságnak nincs hatásköre ellenőrizni a nemzeti hatóság által elfogadott jogi aktusnak a nemzeti jogra tekintettel való jogszerűségét (lásd: a Bíróság 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélete, C‑407/04 P, EBHT 2007., I‑829. o., 62. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott 2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46      Következésképpen, mivel a kérdéses dokumentumok átadásának jogellenességét nem mondta ki nemzeti bíróság, nincs helye olyan megállapításnak, amely szerint ezek a dokumentumok olyan elfogadhatatlan bizonyítékok lennének, amelyeket ki kell zárni az ügy iratai közül (a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 63. pont).

47      Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, így az 1/2003 rendeletben előírt eljárásban is, olyan alapvető jogot jelent, amely szerves részét képezi azon általános jogelveknek, amelyek tiszteletben tartását az uniós bíróság biztosítja (lásd: a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

48      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az 1/2003 rendelet szerinti, a Bizottság előtt zajló közigazgatási eljárás két külön, egymást követő szakaszra oszlik, amelyek mindegyike saját belső logikának felel meg: vagyis egyrészt egy előzetes vizsgálati szakaszra, másrészt pedig egy kontradiktórius szakaszra. Az előzetes vizsgálati szakasz – amely során a Bizottság az e rendeletben előírt vizsgálati jogköreit gyakorolja, és amely a kifogásközlésig terjed – célja annak lehetővé tétele, hogy a Bizottság összegyűjtse a versenyszabályok megsértésének fennállását bizonyító vagy azt cáfoló valamennyi releváns elemet, és előzetesen állást foglaljon az eljárás irányultságát és későbbi alakulását illetően. A kontradiktórius szakasznak viszont, amely a kifogásközléstől a végleges határozat elfogadásáig terjed, azt kell lehetővé tennie a Bizottság számára, hogy a felrótt jogsértés tekintetében végleges határozatot hozzon (lásd: a Bíróság 2009. szeptember 3‑i Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélete, C‑534/07 P, EBHT 2009., I‑7415. o., 27. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49      Egyrészt, ami az előzetes vizsgálati szakaszt illeti, e szakasznak a kezdete az az időpont, amikor a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. és 20. cikkében ráruházott hatáskörében eljárva olyan intézkedéseket tesz, amelyekkel kifogásolja jogsértés elkövetését, és amelyek jelentős következményekkel járnak a gyanúsított vállalkozások helyzetére (a Bíróság 2002. október 15‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélete, C‑238/99 P, C‑244/99 P, C‑245/99 P, C‑247/99 P, C‑250/99 P–C‑252/99 P és C‑254/99 P, EBHT 2002., I‑8375. o., 182. pont; 2006. szeptember 21‑i Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélete, C‑105/04 P, EBHT 2006., I‑8725. o., 38. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 25. pont).

50      Másrészt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az érintett vállalkozás csak a közigazgatási kontradiktórius szakasz kezdetén, a kifogásközlés révén szerezhet tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik, és hogy e vállalkozásnak jogában áll az aktába is betekinteni a védelemhez való joga hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében. Következésképpen az érintett vállalkozás csak a kifogásközlés megküldése után élhet teljes mértékben a védelemhez való jogával (lásd: a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az ugyanis, ha e jogot a kifogásközlés megküldését megelőző időszakra is kiterjesztenék, veszélyeztethetné a Bizottság vizsgálatának hatékonyságát, mivel az érintett vállalkozás már az előzetes vizsgálati szakaszban azonosíthatná, mely információk vannak már a Bizottság birtokában, és mely információk tarthatók még előtte titokban (a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 60. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 25. pont).

51      Mindazonáltal a Bizottság által az előzetes vizsgálati szakasz során végzett bizonyításfelvétel, így különösen az 1/2003 rendelet 18. és 20. cikke szerinti információkérések és helyszíni vizsgálatok természetüknél fogva jogsértést róhatnak fel, és jelentős következményekkel járhatnak a gyanúsított vállalkozások helyzetére. Következésképpen el kell kerülni azt, hogy a védelemhez való jog orvosolhatatlanul sérülhessen a közigazgatási eljárás ezen szakaszában, mivel a bizonyításfelvétel során hozott intézkedéseknek meghatározó jellege lehet a vállalkozások felróható magatartása jogellenességének bizonyításában (lásd: a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52      Ekképpen az 1/2003 rendelet 20. cikkének (4) bekezdése azt írja elő a Bizottság számára, hogy indokolja a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatot, megjelölve annak tárgyát és célját, ami alapvető követelmény annak érdekében, hogy kitűnjön az érintett vállalkozásokon belül tervezett fellépés igazolt jellege, ugyanakkor azt is szolgálja, hogy az említett vállalkozások tudomást szerezhessenek együttműködési kötelezettségük tartalmáról, megőrizve ugyanakkor a védelemhez való jogukat (a Bíróság 1989. szeptember 21‑i Hoechst kontra Bizottság ítélete, 46/87 és 227/88, EBHT 1989., 2859. o., 29. pont; 2002. október 22‑i Roquette Frères ítélete, C‑94/00, EBHT 2002., I‑9011. o., 47. pont; a Törvényszék 2003. december 11‑i Minoan Lines kontra Bizottság ítélete, T‑66/99, EBHT 2003., II‑5515. o., 54. pont; 2007. március 8‑i France Télécom kontra Bizottság ítélete, T‑339/04, EBHT 2007., II‑521. o., 57. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 28. pont).

53      Ekképpen a Bizottságnak a lehető legpontosabban meg kell jelölnie, hogy mit keres, valamint azokat az elemeket, amelyekre a helyszíni vizsgálat vonatkozik. Ez a követelmény az érintett vállalkozások védelemhez való jogának biztosítását szolgálja, mivel e jogokat komolyan veszélyeztetné, ha a Bizottság a vállalkozásokkal szemben olyan bizonyítékokra támaszkodhatna, amelyeket helyszíni vizsgálat során szereztek meg, azonban nem kapcsolódnak a vizsgálat tárgyához és céljához (a Bíróság 1989. október 17‑i Dow Benelux kontra Bizottság ítélete, 85/87, EBHT 1989., 3137. o., 18. pont; a fenti 52. pontban hivatkozott Roquette Frères ítélet, 48. pont; a fenti 52. pontban hivatkozott Minoan Lines kontra Bizottság ítélet, 55. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 29. pont).

54      Bár az ítélkezési gyakorlatból tehát az tűnik ki, hogy a vizsgálatok során a Bizottság által megszerzett információkat nem lehet más célra felhasználni, mint amelyet a felhatalmazás vagy a vizsgálatot elrendelő határozat megjelöl, ebből nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság ne indíthatna vizsgálati eljárást azon információk pontosságának ellenőrzése vagy kiegészítése érdekében, amelyekről egy korábbi helyszíni vizsgálat során szerzett véletlenül tudomást, amennyiben ezek az információk a Szerződés versenyszabályaival ellentétes magatartások fennállását jelzik, mivel egy ilyen tilalom meghaladná a szakmai titoktartáshoz és a védelemhez való jog megóvásához szükséges mértéket, és indokolatlan akadályát képezné a Bizottság azon feladata teljesítésének, hogy a belső piacon biztosítsa a versenyszabályok tiszteletben tartását, és az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértésének felderítését (a fenti 53. pontban hivatkozott Dow Benelux kontra Bizottság ítélet, 17–19. pont; a fenti 49. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, 298–301. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 30. pont).

55      Egy ilyen új vizsgálat során a Bizottság jogosult arra, hogy az első vizsgálat során beszerzett dokumentumokról új másolatokat kérjen, és azokat bizonyítékként felhasználja a második vizsgálat által érintett ügyben, anélkül hogy ez kihatna az érintett vállalkozások védelemhez való jogára (lásd ebben az értelemben: a fenti 49. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, 303–305. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott Almamet kontra Bizottság ítélet, 30. pont).

56      Harmadszor meg kell jegyezni, hogy az eljárás szétválasztására vonatkozó döntés, amely egyenértékű egy vagy több új vizsgálati eljárás megindításával, a Bizottság diszkrecionális hatáskörébe tartozik azon előjogok gyakorlása során, amelyeket rá a versenyjog területén a Szerződés ruház (lásd ebben az értelemben: a fenti 53. pontban hivatkozott Dow Benelux kontra Bizottság ítélet, 17–19. pont; a fenti 49. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, 446–449. pont; a Törvényszék 2010. május 19‑i Wieland‑Werke és társai kontra Bizottság ítélete, T‑11/05, az EBHT‑ban nem tették közzé, 101. pont).

57      Ekképpen a Bizottság objektív okokból jogosult az eljárásokat elkülöníteni, illetve egyesíteni (a Törvényszék 2007. szeptember 12‑i Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélete, T‑30/05, az EBHT‑ban nem tették közzé, 64. pont; 2011. július 13‑i Polimeri Europa kontra Bizottság ítélete, T‑59/07, EBHT 2011., II‑4687. o., 100. pont).

58      Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a felperesek által hivatkozott jogalapot.

2.     Az olasz adóhatóság által átadott dokumentumok bizonyítékként való felhasználására alapított kifogásról

59      A felperesek emlékeztetnek arra, hogy a Bizottság állításai nagyrészt az olasz adóhatóság, a Guardia di Finanza (pénzügyőrség) által egy nemzeti adóvizsgálat során lefoglalt és a Bizottságnak átadott dokumentumokon, vagyis P1 kézzel írott jegyzetein alapulnak.

60      A felperesek előadják, hogy nem tájékoztatták őket e dokumentumok átadásáról, és hogy azokat a Bizottság aktájában közel két évig őrizték, mielőtt közölték volna velük, így nem volt lehetőségük arra, hogy az olasz eljárási garanciákra hivatkozzanak az említett dokumentumok Bizottság részére való átadásának és azok vizsgálat során történő felhasználásának megakadályozása érdekében, és a védelemhez való jogukat sem tudták gyakorolni.

61      A felperesek szerint az 1/2003 rendelet 12. cikkének (1) bekezdésében szereplő minimális eljárási garanciák, amelyeket analógia útján alkalmazni kell a jelen ügyben is, kizárják a szóban forgó dokumentumok felhasználását a jelen eljárásban. Ezenkívül a Guardia di Finanza részére a római (Olaszország) Procuratore della Repubblica (ügyész) által az említett dokumentumok közigazgatási felhasználására adott engedély nem terjedhet ki a jelen eljárásra, mivel a Bizottság által a versenyjog területén kiszabott bírságok az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke értelmében büntetőjogi jellegűek.

62      Ennélfogva a felperesek azt kérik, hogy a szóban forgó dokumentumokat távolítsák el az ügy iratai közül, és azokat ne vegyék figyelembe bizonyítékként a jelen ügyben.

63      A Bizottság előadja, hogy a nemzeti hatóságok által a nemzeti büntetőjog alkalmazásával megszerzett dokumentumok átadásának jogszerűsége a nemzeti jogszabályoktól függ, mivel a dokumentumot csak akkor tekintik elfogadhatatlannak, ha átadását egy nemzeti bíróság jogellenesnek nyilvánította. Márpedig a jelen ügyben a római Procuratore della Repubblica éppen ellenkezőleg, engedélyezte a szóban forgó dokumentumok közigazgatási célra történő felhasználását. E tekintetben a Bizottság elutasítja azt az állítást, amely szerint az uniós versenyjog alapján folytatott eljárások büntetőjogi jellegűek.

64      Ezenkívül a Bizottság előadja, hogy az 1/2003 rendelet 12. cikkének (2) bekezdése csak az Európai Versenyhatóságok Hálózatán belüli információcserére vonatkozik, és nem tiltja a Bizottság számára, hogy más forrásokból származó dokumentumokat szerezzen be.

65      Meg kell különböztetni az olasz hatóságok által átadott dokumentumok jelen ügyben bizonyítékként való elfogadhatóságának kérdését a felperesek védelemhez való jogának garanciáira vonatkozó kérdéstől. A felperesek érveléséből kitűnik ugyanis, hogy egyrészt vitatják az említett dokumentumok bizonyítékként való elfogadhatóságát, másrészt pedig a védelemhez való jog megsértésére hivatkoznak.

a)     A vitatott dokumentumokról mint elfogadhatatlan bizonyítékokról

66      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a Guardia di Finanza által a Bizottságnak átadott dokumentumok közül a Bizottság a jelen ügyben bizonyítékként P1 négyoldalnyi jegyzetét használta fel, azaz a 2004. július 28‑i ebédről szóló kétoldalnyi jegyzetet, illetve 2004 augusztusában kelt kétoldalnyi jegyzetet. E négy oldal mellett a Bizottság hivatkozott P1 Guardia di Finanza által átadott jegyzeteinek néhány más oldalára is a jogsértés bizonyítékai, így P1 jegyzetei (lásd az alábbi 210. pontot) és a Pacific irányításában való közvetlen részvétele (lásd az alábbi 296. pontot) hitelességének megerősítése érdekében, anélkül azonban, hogy ezen oldalakra a jogsértés bizonyítékaként támaszkodott volna.

67      A jogsértés bizonyítékaként felhasznált négy oldal vonatkozásában rá kell mutatni arra, hogy az ügy irataiból kitűnik, hogy a 2004. július 28‑i ebédről szóló kétoldalnyi jegyzetet a Bizottság is megtalálta a Pacific római helyiségeiben végzett helyszíni vizsgálatok során.

68      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a 2004. július 28‑i ebédről szóló kétoldalnyi jegyzet a Guardia di Finanza által átadott dokumentumok elfogadhatóságának kérdésétől függetlenül is szerepel a jelen ügy iratai között. Márpedig a tárgyaláson a felperesek megerősítették, hogy nem vitatják sem a Bizottság által a jelen ügyben folytatott helyszíni vizsgálatok jogszerűségét – ami a tárgyalás jegyzőkönyvében rögzítésre került –, sem pedig ebből következően az e helyszíni vizsgálatok során beszerzett dokumentumok bizonyítékként való elfogadhatóságát.

69      Mindenesetre a fenti 54. és 55. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy bár a vizsgálatok során a Bizottság által megszerzett információkat nem lehet más célra felhasználni, mint amelyet a felhatalmazás vagy a vizsgálatot elrendelő határozat megjelöl, ebből nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság ne indíthatna vizsgálati eljárást azon információk pontosságának ellenőrzése vagy kiegészítése érdekében, amelyekről egy korábbi helyszíni vizsgálat során szerzett véletlenül tudomást, amennyiben ezek az információk a Szerződés versenyszabályaival ellentétes magatartások fennállását jelzik, és hogy egy ilyen új vizsgálat során a Bizottság jogosult arra, hogy az első vizsgálat során beszerzett dokumentumokról új másolatokat kérjen, és azokat bizonyítékként felhasználja a második vizsgálat által érintett ügyben, anélkül hogy ez kihatna az érintett vállalkozások védelemhez való jogára.

70      A fentiekből az következik, hogy a Guardia di Finanza által átadott és a Bizottság által a jelen ügyben bizonyítékként hivatkozott olyan dokumentumnak, amelynek az elfogadhatóságát vitatják, kizárólag a 2004 augusztusában kelt kétoldalnyi jegyzet tekintendő.

b)     Az olasz adóhatóság által átadott dokumentumok bizonyítékként való elfogadhatóságáról

71      A felperesek előadják, hogy a jelen ügyben az olasz adóhatóságok által átadott dokumentumok bizonyítékként való felhasználása ellentétes azokkal a garanciákkal, amelyeket az 1/2003 rendelet 12. cikkének (2) bekezdése véd; e rendelkezés szerint a Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai által egymásnak átadott információ bizonyítékként kizárólag „olyan tárgyban használható fel, amellyel kapcsolatban az átadó hatóság azt gyűjtötte”.

72      A felperesek szerint, bár főszabály szerint kizárólag az EVH‑n belül alkalmazandó, az 1/2003 rendelet olyan minimum eljárási szabályokat és garanciákat vezet be, amelyek alkalmazási területét ki kell terjeszteni a Bizottság által a versenyjogi vizsgálat során bizonyítékként felhasznált valamennyi információra. Minden más értelmezés olyan igazolatlan eltérést eredményezne, amely felhatalmazná a Bizottságot arra, hogy együttműködjön az EVH‑hoz nem tartozó nemzeti hatóságokkal annak érdekében, hogy kevésbé korlátozott és szabályozott módon szerezzen be bizonyítékokat, és lehetővé tenné számára, hogy kijátssza az 1/2003 rendeletben előírt eljárási garanciákat és korlátozásokat.

73      A felperesek előadják, hogy ebből következően a jelen ügyben szóban forgó dokumentumokat kizárólag a nemzeti adóvizsgálat során lehet bizonyítékként felhasználni abból a célból, amelyre azokat beszerezték, az EUMSZ 101. cikk megsértésének megállapítására irányuló versenyjogi vizsgálatban pedig nem. Minden más értelmezés a védelemhez való joguk és a versenyjogi vizsgálatokra konkrétan alkalmazandó belső eljárási szabályok alapvető megsértésével járna.

74      Ezt az érvelést el kell utasítani. Nem állítható, hogy a bármilyen nemzeti hatóságok által az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazásától és a Bizottság által folytatott vizsgálat céljától eltérő célból beszerzett dokumentumok Bizottság által bizonyítékként való felhasználása az 1/2003 rendelet által szabályozott eljárásban az 1/2003 rendelet 12. cikke (2) bekezdésében biztosított garanciák megsértését jelenti.

75      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet véget vet a korábbi központosított rendszernek, és a szubszidiaritás elvének megfelelően a nemzeti versenyhatóságok nagyobb mértékű részvételét hozta létre, felhatalmazva őket e célból az uniós versenyjog alkalmazására. A rendelet rendszere a Bizottság és a tagállamok hálózatba szervezett versenyhatóságai közötti, fejlesztésre hivatott szoros együttműködésén alapul (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2007. március 8‑i France Télécom kontra Bizottság ítélete, T‑339/04, EBHT 2007., II‑521. o., 79. pont).

76      Az 1/2003 rendelet „Együttműködés” című IV. fejezetében található 12. cikkének célja tehát a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok között kialakított hálózatban zajló információcsere szabályozása annak érdekében, hogy lehetővé tegye az információk áramlását e hálózaton belül, ezzel egyidejűleg biztosítva a vállalkozások számára a megfelelő eljárási garanciák tiszteletben tartását.

77      Az 1/2003 rendelet tervezetének indokolásában a Bizottság a következőket fejtette ki:

„[A 12 cikk] (1) bekezdése alkotja a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok közötti összes információcsere, illetve a közösségi versenyjog alkalmazására irányuló eljárásokban az átadott információ bizonyítékként való felhasználásának jogalapját […] A cél az, hogy a hatékony ügyelosztás érdekében lehetővé tegyük egy adott ügynek az egyik versenyhatóságtól a másik versenyhatósághoz történő átadását. A (2) bekezdés rögzíti az (1) bekezdés alapján átadott információk felhasználásának korlátait annak biztosítása érdekében, hogy az érintett vállalkozások megfelelő eljárási garanciákkal rendelkezzenek.”

78      Az 1/2003 rendelet 12. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok által vizsgálati hatásköreik gyakorlása során szerzett információknak a beszerzés céljától eltérő célból bizonyítékként történő felhasználására vonatkozó tilalom sajátos igénynek felel meg, mégpedig annak, hogy biztosítani kell a Bizottság és a nemzeti versenyhatóságok által feladataik ellátása során való információgyűjtéshez kapcsolódó eljárási garanciák tiszteletben tartását, lehetővé téve ugyanakkor az e hatóságok közötti információcserét. E tilalomból azonban nem lehet automatikusan levonni azt a következtetést, hogy a Bizottság számára általában tilos a valamely másik nemzeti hatóság által feladatai ellátása során kapott információk bizonyítékként való felhasználása.

79      Kitűnik egyébként, hogy egy ilyen általános tilalom fennállása fenntarthatatlanná tenné az EUMSZ 101. cikkel és az EUMSZ 102. cikkel ellentétes magatartások bizonyításának a Bizottságra háruló terhét, vagyis összeegyeztethetetlen lenne az e rendelkezések helyes alkalmazásának ellenőrzésére irányuló, a Bizottságot a Szerződések alapján terhelő feladattal.

80      A fenti 45. és 46. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a nemzeti jog alapján eldöntendő kérdés az, hogy jogszerű‑e az, ha a nemzeti ügyész vagy a versenyhatóságok a nemzeti büntetőjog alkalmazásával megszerzett információkat adnak át a Bizottságnak. Továbbá az uniós bíróságnak nincs hatásköre ellenőrizni a nemzeti hatóság által elfogadott jogi aktusnak a nemzeti jogra tekintettel való jogszerűségét. Következésképpen, mivel a kérdéses dokumentumok átadásának jogellenességét nem mondta ki nemzeti bíróság, nincs helye olyan megállapításnak, amely szerint ezek a dokumentumok olyan elfogadhatatlan bizonyítékok lennének, amelyeket ki kell zárni az ügy iratai közül.

81      E tekintetben elegendő azt megjegyezni, hogy a jelen ügyben a felperesek nem terjesztenek elő olyan bizonyítékokat, amelyek alkalmasak lennének annak bizonyítására, hogy a szóban forgó dokumentumok átadását egy nemzeti bíróság jogellenesnek nyilvánította. Ezen túlmenően érvelésükből az sem tűnik ki, hogy megkeresték‑e a hatáskörrel rendelkező olasz bíróságot, hogy döntsön a kérdéses dokumentumok átadásának és uniós szinten történő felhasználásának jogszerűségéről (lásd ebben az értelemben: a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 63. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott 2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 87. pont).

82      A teljesség kedvéért el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a római Procuratore della Repubblica által adott engedély csak közigazgatási célokra szólt. A felperesek szerint a kartellel kapcsolatos eljárás nem minősíthető „közigazgatási célnak”, mivel a Bizottság által kiszabott bírságok az EJEE 6. cikke értelmében büntetőjogi jellegűek. A Guardia di Finanza részére a Procuratore della Repubblica által adott engedély tehát nem fedheti le a Bizottság által a jelen ügyben folytatott eljárást.

83      Először is meg kell jegyezni, hogy vitathatatlanul igaz, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a felperesek által hivatkozott 2011. szeptember 27‑i A. Menarini Diagnostics S.R.L. kontra Olaszország ítéletének (43509/08. sz. kereset) 44. pontjában azt mondta ki, hogy „[f]igyelemmel az ügy különböző vetületeire, [úgy véli], hogy a felperes társasággal szemben kiszabott bírság büntetőjogi jellegű, ezért a 6. cikk (1) bekezdése a büntetőjogi vonatkozásában alkalmazandó”.

84      Ez mindazonáltal nem jelentheti az, hogy a római Procuratore della Repubblica engedélyét, amellyel az lehetővé tette a szóban forgó dokumentumok felhasználását „közigazgatási célokra”, úgy kell értelmezni, hogy a Procuratore della Repubblica ki kívánta zárni a dokumentumoknak egy, a versenyjog területére tartozó eljárás során való felhasználását, amennyiben a versenyjogot az olasz jogban a közigazgatási jog részének tekintik. Márpedig ez a helyzet, ahogy az kitűnik különösen magának az Emberi Jogok Európai Bíróságának a fenti 83. pontban hivatkozott A. Menarini Diagnostics S.R.L. kontra Olaszország ítéletéből (11. és azt követő pontok, valamint 60. pont).

85      E tekintetben rá kell ugyanis mutatni arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 6. cikkének tiszteletben tartása nem zárja ki, hogy egy közigazgatási jellegű eljárásban valamely „büntetést” elsőként egy közigazgatási hatóság szabjon ki. Feltételezi azonban, hogy valamely közigazgatási hatóság határozata, amely hatóság maga nem teljesíti az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeket, korlátlan felülvizsgálati jogkörrel rendelkező bírói szerv utólagos felülvizsgálata alá vethető (a Bíróság 2014. július 10‑i Telefónica és Telefónica de España kontra Bizottság ítélete, C‑295/12 P, 51. pont).

86      Ezen túlmenően érdemes megjegyezni, hogy nem vitatott, hogy a Guardia di Finanza a szóban forgó dokumentumokat 2007. július 25‑én adta át a Bizottságnak, miután megkapta a római Procuratore della Repubblicától az említett dokumentumok közigazgatási célú felhasználására vonatkozó engedélyt (a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdése), míg a felperesek által hivatkozott, a fenti 83. pontban hivatkozott A. Menarini Diagnostics S.R.L. kontra Olaszország ítéletet az Emberi Jogok Európai Bírósága 2011. szeptember 27‑én hozta. Ennélfogva a Procuratore határozatát nem lehet a versenyjogi szankciók ezen ítéletben szereplő esetleges minősítése alapján értelmezni.

87      Másodszor fontos kiemelni, hogy az iratokból kitűnik, hogy nem állítható, hogy a Procuratore della Repubblica, amikor a jelen ügyben megadta a szóban forgó engedélyeket, nem tudta, hogy az érintett dokumentumokat versenyjogi vizsgálat keretében történő felhasználásra szánják.

88      E tekintetben a felperesek a kifogásközlésre adott válaszuk 466. pontjában azt állítják, hogy 2007. július 13‑i határozatával a római Procuratore della Repubblica engedélyezte a P1 lakóhelyén lefoglalt dokumentumok belső, a Guardia di Finanzán belüli átadását az azokat lefoglaló Nucleo Polizia Tributaria di Romától (római pénzügyi rendőrségi szerv) a Nucleo Speciale Tutela Mercati (különleges piacvédelmi szerv) részére. Márpedig a Guardia di Finanza által a Bizottság részére megküldött dokumentumok kísérőlevelének 2. lábjegyzetéből kitűnik, hogy a „Comando tutela dell’Economia” (gazdaságvédelmi parancsnokság) igazgatóság szervezetébe hierarchikusan integrált Nucleo Speciale Tutela Mercati a Guardia di Finanza versenyvédelemre specializált országos illetékességű részlege. A Nucleo Speciale Tutela Mercati jogosult arra, hogy fogadja az intézmény más szervezeti egységeinek jelzéseit, és azokat értékelést követően továbbítsa a hatáskörrel rendelkező hatóság felé. Ennélfogva az adóügyi vizsgálat keretében a Guardia di Finanza Nucleo Polizia Tributaria di Roma egysége által lefoglalt dokumentumok ugyanezen hatóság Nucleo Speciale Tutela Mercati egysége részére történő átadásának engedélyezése során a Procuratore della Repubblicának szükségképpen tudnia kellett, hogy ezáltal engedélyezi a dokumentumok felhasználását egy versenyjogi vizsgálat céljaira.

89      Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a felperesek által a kifogásközlésre adott válasz 467. pontjából, valamint a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdéséből és az ellenkérelem 21. pontjából kitűnik, hogy később a Procuratore della Repubblica a Bizottság által a Guardia di Finanzához 2007. december 21‑én intézett megkeresést, illetve a részére a Guardia di Finanza által 2008. január 3‑án küldött levelet követően kijelentette, hogy a szóban forgó dokumentumoknak a Bizottság általi, a felekkel való közlése nem sérti az Olaszországban folytatott nemzeti vizsgálat érdekeit. Következésképpen meg kell állapítani, hogy legkésőbb ettől az időponttól a Procuratore della Repubblica már szükségképpen tudomással bírt arról, hogy a dokumentumok a Bizottságnál vannak egy versenyjogi vizsgálat céljából.

90      A fenti megfontolásokból az következik, hogy el kell utasítani az arra alapított kifogást, hogy a Bizottság a jelen ügyben bizonyítékként használta fel az olasz Guardia di Finanza által átadott dokumentumokat.

c)     A felperesek védelemhez való jogának Bizottság általi biztosításáról

91      Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Bizottságnak már korábban betekintést kellett volna‑e biztosítania a dokumentumokba a felperesek számára, már emlékeztettünk a fenti 47. pontban arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, így az 1/2003 rendelet által előírt eljárásban is, olyan alapvető jogot jelent, amely szerves részét képezi azon általános jogelveknek, amelyek tiszteletben tartását az uniós bíróság biztosítja.

92      A védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásnak lehetősége legyen kifejteni álláspontját a tényállás és a hivatkozott körülmények valóságtartalmáról és relevanciájáról, valamint a Bizottság által a jogsértés fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált dokumentumokról (lásd: a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93      E tekintetben a kifogásközlés az eljárási biztosíték azon uniós jogi alapelv érvényesülésére, amely megköveteli a védelemhez való jog tiszteletben tartását minden eljárásban. Ahogy ugyanis arra a fenti 48. pontban emlékeztettünk, az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárás kapcsán különbséget kell tenni a közigazgatási eljárás két szakasza, vagyis a kifogásközlést megelőző vizsgálati szakasz, valamint a közigazgatási eljárás további részének megfelelő szakasz között. Ezen egymást követő szakaszok mindegyike saját belső logikának felel meg, mivel az első szakasznak azt kell lehetővé tennie a Bizottság számára, hogy állást foglaljon az eljárás irányultságát illetően, a másodiknak pedig azt, hogy a felrótt jogsértés tekintetében végleges határozatot hozzon (lásd: a fenti 48. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélet, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      Azt a kérdést illetően, hogy a Bizottságnak a felpereseket korábban – sőt már a kifogásközlés megküldése előtt – tájékoztatnia kellett volna‑e arról, hogy az olasz hatóságok által átadott dokumentumok a birtokában vannak, emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbezők által a jelen jogalap keretében hivatkozott védelemhez való jogot egyrészt éppen a kifogásközlés megküldése, másrészt az iratokba való betekintés biztosítja, amely az említett kifogásközlés címzettjének lehetővé teszi, hogy megismerhesse a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékokat (lásd ebben az értelemben: a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 58. pont).

95      Az érintett vállalkozás ugyanis a kifogásközlés révén szerez tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik. Következésképpen az érintett vállalkozás csak az említett kifogásközlés megküldése után élhet teljes mértékben a védelemhez való jogával (lásd: a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

96      Márpedig az, ha a fent említett jogokat – a felperesek által javasoltak szerint – a kifogásközlést megelőző időszakra is kiterjesztenék, veszélyeztethetné a Bizottság vizsgálatának hatékonyságát, mivel a vállalkozás már a Bizottság vizsgálatának első szakaszában azonosíthatná, mely információk vannak a Bizottság birtokában, és ennélfogva mely információk tarthatók még előtte titokban (lásd ebben az értelemben: a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 60. pont).

97      Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem volt köteles a kifogásközlés megküldését megelőzően tájékoztatni a felpereseket arról, hogy a Guardia di Finanza megküldte a dokumentumokat.

98      Ennélfogva elegendő azt megállapítani, hogy a Bizottság a kifogásközlés 86. pontjában kifejezetten kiemelte, hogy bizonyítékként támaszkodik az említett dokumentumokra. Ezenkívül a felperesek által a Bizottság részére 2009. július 13‑án megküldött levélből kitűnik, hogy a Bizottság a Guardia di Finanzától kapott dokumentumokat 2009. július 6‑án, vagyis még a kifogásközlés 2009. december 10‑i megküldését megelőzően megküldte a felperesek részére. E tényt a felperesek is megerősítették a tárgyalás során, ami a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítésre is került.

99      Ezen túlmenően rá kell mutatni, hogy a felperesek nem hivatkoznak arra, hogy az, hogy a Bizottság nem értesítette őket a vizsgálati szakaszban arról, hogy az olasz hatóságok által megküldött dokumentumok a birtokában vannak, bármilyen hatással lett volna későbbi védekezési lehetőségeikre a közigazgatási eljárásnak a kifogásközlés megküldésével kezdődő szakaszában (lásd ebben az értelemben: a fenti 45. pontban hivatkozott 2007. január 25‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 61. pont).

100    A fenti megfontolásokból az következik, hogy az olasz adóhatóság által megküldött dokumentumok bizonyítékként való felhasználására alapított kifogást el kell utasítani.

3.     A más aktákból származó dokumentumok felhasználására alapított kifogásról

101    A felperesek kifogásolják, hogy a Bizottság felhasznált egy, a COMP/39188 – „banán”‑ügy iratai közé tartozó dokumentumot, amelyet az említett ügyben lefolytatott, be nem jelentett helyszíni vizsgálatok során szerzett be az LVP‑től, mégpedig a P1 által P2 részére 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött belső elektronikus levelet (a továbbiakban: a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött elektronikus levél).

102    A felperesek azt kifogásolják, hogy egyrészt a Bizottság e dokumentumot felhasználta a Chiquita mentesség iránti kérelmével összefüggésben, másrészt pedig, hogy azt bizonyítékként használta fel a jelen ügyben. Mivel az első körülmény a mentességet kérelmezőre gyakorolt jogellenes befolyásra alapított kifogásra vonatkozik, az ebben az összefüggésben kerül megvizsgálásra (lásd az alábbi 162. és azt követő pontokat).

103    Az említett dokumentum jelen ügyben bizonyítékként való felhasználását illetően meg kell állapítani, hogy az iratokból kitűnik, hogy a Bizottság a jelen ügyben felhívta a felpereseket e dokumentum benyújtására. Ekképpen a felperesek a dokumentumot 2008. augusztus 14‑én benyújtották egy bizottsági információkérésre adott válasz mellékleteként, illetve 2008 szeptemberében egy másik bizottsági információkérés mellékleteként.

104    Márpedig a fenti 54. és 55. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy bár a vizsgálatok során a Bizottság által megszerzett információkat nem lehet más célra felhasználni, mint amelyet a felhatalmazás vagy a vizsgálatot elrendelő határozat megjelöl, ebből nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság ne indíthatna vizsgálati eljárást azon információk pontosságának ellenőrzése vagy kiegészítése érdekében, amelyekről egy korábbi helyszíni vizsgálat során szerzett véletlenül tudomást, amennyiben ezek az információk a Szerződés versenyszabályaival ellentétes magatartások fennállását jelzik, valamint hogy egy ilyen új vizsgálat során a Bizottság jogosult arra, hogy az első vizsgálat során beszerzett dokumentumokról új másolatokat kérjen, és azokat bizonyítékként felhasználja a második vizsgálat által érintett ügyben, anélkül hogy ez kihatna az érintett vállalkozások védelemhez való jogára.

105    A fentiekből az következik, hogy a más aktából származó dokumentum jelen ügyben bizonyítékként való felhasználására alapított kifogást és ennélfogva az első jogalap egészét el kell utasítani.

B –  A mentességet kérelmezőre gyakorolt jogellenes befolyásra és hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapról

106    A felperesek legalábbis formálisan megkülönböztetnek egy, a mentességet kérelmezőre gyakorolt jogellenes befolyásra alapított, a lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésén alapuló első jogalap (lásd a fenti 41. pontot) alátámasztása érdekében hivatkozott kifogást és egy hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapot.

107    A tárgyaláson a felperesek kifejtették, hogy az első jogalap (lásd a fenti 41. pontot) keretében hivatkozott, a mentességet kérelmezőre gyakorolt jogellenes befolyásra alapított kifogás alátámasztására szolgáló tények egyszersmind a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap alátámasztását is célozzák, amely egyébként más módon nincs alátámasztva. Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a felperesek lényegileg arra hivatkoznak, hogy a szóban forgó tények azt bizonyítják, hogy a Bizottság jogellenes befolyást gyakorolt a mentességet kérelmezőre, ami egyszersmind hatáskörrel való visszaélést is megvalósított, és az említett tények összességét az alábbiakban, a második jogalap vizsgálata keretében kell megvizsgálni.

108    Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a jelen jogalap alátámasztása érdekében kifejtett érvelésükben a felperesek több olyan érvet is előadnak, amely keveredik a harmadik jogalapban a Chiquita nyilatkozatai, illetve az azokból a Bizottság által levont következtetések valóságtartalmának vagy hitelességének vitatása érdekében hivatkozott érvekkel. Mivel ezek az érvek nem a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás szabályszerűségének, hanem annak a kérdésnek a körébe tartoznak, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította‑e a jogsértés fennállását, ezeket a harmadik, arra alapított jogalap keretében kell megvizsgálni, hogy a Bizottság nem bizonyította megfelelően az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének fennállását, vagyis nem tett eleget az 1/2003 rendelet 2. cikke alapján rá háruló bizonyítási tehernek (173. és azt követő pontok).

1.     Előzetes észrevételek

a)     Az engedékenységi programról

109    A Bizottság az EUMSZ 101. cikkel kapcsolatos jogsértésekkel szembeni fellépése keretében olyan engedékenységi programot vezetett be, amelynek célja, hogy kedvezményes bánásmódot biztosítson azon vállalkozások részére, amelyek együttműködnek vele az Uniót érintő titkos kartellekkel kapcsolatos vizsgálatok során (a Törvényszék 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélete, T‑12/06, EBHT 2011., II‑5639. o., 103. pont, fellebbezés nyomán helybenhagyta: a Bíróság 2014. június 12‑i Deltafina kontra Bizottság ítélete, C‑578/11 P).

110    Az eredetileg a kartellügyekben a bírság kiszabásának mellőzéséről vagy a bírság összegének csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: 1996. évi engedékenységi közlemény) által bevezetett ezen engedékenységi programot a jelen ügyben alkalmazandó 2002. évi engedékenységi közlemény, majd a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o.; a továbbiakban: 2006. évi engedékenységi közlemény) bővítette ki (lásd ebben az értelemben: a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 104. pont).

111    Az e programban részt vevő vállalkozások a vizsgálatban való tevékeny és önkéntes együttműködést ajánlanak, így könnyítve meg a Bizottság feladatát, amely a versenyszabályok megsértésének megállapítására és megtorlására irányul (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2005. október 25‑i Groupe Danone kontra Bizottság ítélete, T‑38/02, EBHT 2005., II‑4407. o., 505. pont; 2007. december 12‑i BASF és UCB kontra Bizottság ítélete, T‑101/05 és T‑111/05, EBHT 2007., II‑4949. o., 90. pont). Ezen együttműködés ellentételezéseként a vállalkozások kedvezményes bánásmódban részesülhetnek azon bírságok tekintetében, amelyeket a Bizottság egyéb esetben kiszabna velük szemben, feltéve hogy megfelelnek az alkalmazandó engedékenységi közleményben meghatározott feltételeknek (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 108. pont).

112    A 2002. évi engedékenységi közleményben meghatározott engedékenységi program lehetővé teszi, hogy a Bizottság teljes bírságmentességet nyújtson annak a vállalkozásnak, amely elsőként működik együtt a vizsgálatban, és csökkentse az azon vállalkozásokkal szemben kiszabandó bírságot, amelyek ezt követően működnek együtt vele. Az első esetben a szóban forgó vállalkozás teljesen mentesül a személyes felelősség elve alól, amelynek értelmében, amennyiben egy vállalkozás megsérti a versenyszabályokat, felelnie kell ezért a jogsértésért (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2009. szeptember 24‑i Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ítélete, C‑125/07 P, C‑133/07 P, C‑135/07 P és C‑137/07 P, EBHT 2009., I‑8681. o., 77. pont). A többi esetben e mentesség alkalmazásának mértéke az engedékenység iránti kérelem benyújtásának időbeli sorrendjétől, valamint az együttműködés minőségétől függ (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 109. pont).

113    A 2002. évi engedékenységi közleményből kitűnik, hogy az e közleményben előírt és a 2006. évi engedékenységi közlemény által lényegében átvett engedékenységi program keretében a valamely vállalkozásnak teljes bírságmentességet biztosító eljárás három elkülönülő szakaszból áll (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 111. pont).

114    Az első szakaszban az együttműködni kívánó vállalkozásnak meg kell keresnie a Bizottságot, és az állítólagosan az Unión belüli versenyt érintő kartellre vonatkozó bizonyítékokat kell nyújtania. E bizonyítékoknak lehetővé kell tenniük, hogy a Bizottság vagy a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjának a) alpontjában meghatározott esetben vizsgálatot elrendelő határozatot fogadhasson el, vagy a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjának b) alpontjában meghatározott esetben megállapítsa az [EUMSZ 101. cikkbe] ütköző jogsértést (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 112. pont).

115    A második szakaszban a Bizottság – amint kézhez kapta a mentességi kérelmet – értékeli a kérelem alátámasztására előterjesztett bizonyítékokat annak ellenőrzése érdekében, hogy a szóban forgó vállalkozás megfelel‑e a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjának a), illetve b) alpontjában előírt feltételeknek. Amennyiben e vállalkozás felel meg elsőként e feltételeknek, a Bizottság írásban biztosítja a vállalkozásnak a bírság alóli feltételes mentességet a 2002. évi engedékenységi közlemény 15. és 16. pontjának megfelelően (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 113. pont).

116    A feltételes mentesség nyújtása tehát olyan különleges eljárásjogi helyzetet biztosít a közigazgatási eljárás során azon vállalkozás javára, amelyik teljesíti a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjában meghatározott feltételeket, amely bizonyos joghatásokat keletkeztet. Ez a feltételes mentesség mindazonáltal egyáltalán nem felel meg a végleges bírságmentességnek, amelyet a Bizottság csak a közigazgatási eljárás végén nyújt (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 114. pont).

117    Pontosabban a feltételes mentesség nyújtása egyrészt azt tanúsítja, hogy az érintett vállalkozás felelt meg elsőként a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjának a) vagy b) alpontjában meghatározott feltételeknek, és ezért a Bizottság csak azt követően vizsgálja meg a további bírságmentesség iránti kérelmeket, miután a már benyújtott kérelem tekintetében állást foglalt (a 2002. évi engedékenységi közlemény 18. pontja), másrészt pedig arról biztosítja az említett vállalkozást, hogy a Bizottság bírságmentességet nyújt részére, amennyiben a közigazgatási eljárás lezártával megállapítja, hogy e vállalkozás betartotta a 2002. évi engedékenységi közlemény 11. pontjának a)–c) alpontjában meghatározott feltételeket (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 115. pont).

118    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény 11. pontjának a)–c) alpontja szerint:

„A 8. pont a) alpontjában és a 9. pontban vagy a 8. pont b) alpontjában és a 10. pontban meghatározott feltételeken kívül értelemszerűen a következő halmozott feltételeknek is teljesülniük kell a bírság alóli mentesség elnyerésének minden esetében:

a)      a vállalkozás teljes mértékben, folyamatosan és eredményesen [helyesen: gyorsan] együttműködik a Bizottság közigazgatási eljárása során, és a Bizottság rendelkezésére bocsátja a birtokába került vagy számára elérhető összes bizonyítékot a feltehető jogsértéssel kapcsolatban. Különösen a Bizottság rendelkezésére áll bármely olyan kérés gyors teljesítésére, amely hozzájárulhat a tényállás megállapításához;

b)      a vállalkozás nem később, mint értelemszerűen a 8. pont a) alpontja vagy a 8. pont b) alpontja szerint a bizonyítékok benyújtása időpontjában véget vet a feltehető jogsértésben való részvételének;

c)      a vállalkozás nem tett lépéseket annak érdekében, hogy más vállalkozásokat a jogsértésben való részvételre kényszerítsen.”

119    Végül a Bizottság csupán a harmadik szakaszban – vagyis a közigazgatási eljárás végén, a végleges határozat elfogadásakor – dönt arról, hogy e határozatban tényleges bírságmentességet nyújt‑e, vagy sem, a feltételes mentességben részesülő vállalkozásnak. A feltételes mentességből eredő eljárásjogi helyzet joghatásai ekkor szűnnek meg. Mindazonáltal a 2002. évi engedékenységi közlemény 19. pontja kifejti, hogy a Bizottság csak akkor nyújt bírság alóli végleges mentességet, ha a szóban forgó vállalkozás a közigazgatási eljárás egésze alatt, a végleges határozat meghozatalának pillanatáig megfelel az e közlemény 11. pontjának a)–c) alpontjában meghatározott három kumulatív feltételnek (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 117. pont).

120    Így a 2002. évi engedékenységi közlemény által bevezetett rendszerből kitűnik, hogy a végleges határozat meghozatala előtt a mentességet kérő vállalkozás nem részesül tényleges bírságmentességben, hanem csak olyan eljárásjogi helyzetben van, amely a közigazgatási eljárás végén bírságmentességgé válhat, amennyiben az előírt feltételek teljesülnek (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 118. pont; a Törvényszék 2013. június 18‑i Fluorsid és Minmet kontra Bizottság ítélete, T‑404/08, 134. pont).

b)     Az együttműködési kötelezettség terjedelméről

121    Magából a 2002. évi engedékenységi közlemény 11. pontja a) alpontjának szövegéből (lásd a fenti 118. pontot), és különösen a megkövetelt együttműködés „teljes mértékű, folyamatos és gyors” jellegéből az tűnik ki, hogy a mentességet kérelmező vállalkozás együttműködési kötelezettsége nagyon általános kötelezettség, amelynek határai nincsenek pontosan megállapítva, és amelynek konkrét terjedelmét csupán azon háttérbe ágyazódva – vagyis az engedékenységi program keretében – lehet értelmezni, amelybe illeszkedik (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 124. pont).

122    A bírság alóli teljes mentesség nyújtása a vállalkozás versenyszabályok megsértéséért fennálló személyes felelősségének elve alóli kivételt képez, amelyet a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozó magatartások felderítése, kivizsgálása, megtorlása, valamint az ilyen magatartásoktól való elrettentés elősegítésének célja igazol. E körülmények között tehát logikus annak megkövetelése, hogy a jogsértő magatartás miatt kiszabandó bírság alóli teljes mentességért cserében a mentességet kérelmező vállalkozás a Bizottság vizsgálata során olyan együttműködést tanúsítson, amely a 2002. évi engedékenységi közlemény értelmében „teljes mértékű, folyamatos és gyors” (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 125. pont).

123    Márpedig az együttműködés „teljes mértékű” jellegéből az következik, hogy a mentesség kérelmezőjének – annak érdekében, hogy mentességben részesüljön – teljes mértékben, korlátlanul és fenntartás nélkül együtt kell működnie a Bizottsággal. A „folyamatos” és „gyors” kitétel azt jelenti, hogy a vállalkozásnak a közigazgatási eljárás teljes ideje alatt együtt kell működnie, és együttműködésének főszabály szerint haladéktalannak kell lennie (a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 126. pont).

124    Ezenfelül az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az alkalmazandó engedékenységi közlemény alapján engedélyezett bírságcsökkentés csak akkor indokolt, ha az átadott információk és általában az érintett vállalkozás magatartása e tekintetben valódi együttműködést jelentenek a részéről (az 1996. évi engedékenységi közleményre vonatkozóan lásd: a Bíróság 2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélete, C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EBHT 2005., I‑5425. o., 395. pont; 2006. június 29‑i Bizottság kontra SGL Carbon ítélete, C‑301/04 P, EBHT 2006., I‑5915. o., 68. pont; a fenti 112. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 281. pont; a 2002. évi engedékenységi közleményre vonatkozóan lásd: a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 127. pont).

125    Amint az magából az együttműködésnek a 2002. évi engedékenységi közlemény szövegében nyilvánvalóvá tett fogalmából következik, csupán abban az esetben részesülhet ugyanis az érintett vállalkozás az alkalmazandó engedékenységi közlemény alapján nyújtott csökkentésben, ha magatartása ilyen együttműködési szellemről tanúskodik (lásd ebben az értelemben az 1996. évi engedékenységi közleményre vonatkozóan: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 396. pont, valamint a fenti 112. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 282. pont; a 2002. évi engedékenységi közleményre vonatkozóan lásd: a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 128. pont).

126    Ez a megfontolás még inkább alkalmazandó a bírság alóli teljes mentességben való részesülés igazolásához szükséges együttműködés esetében, mivel a mentesség még kedvezményesebb bánásmódot képez, mint pusztán a bírság csökkentése. Ennélfogva a bírság alóli teljes mentesség nyújtását igazoló „teljes mértékű, folyamatos és gyors” együttműködés fogalma tényleges, teljes és valódi együttműködési szellemet tükröző együttműködést jelent (lásd ebben az értelemben: a fenti 109. pontban hivatkozott 2011. szeptember 9‑i Deltafina kontra Bizottság ítélet, 129. és 130. pont).

2.     A megtámadott határozat

127    Emlékeztetni kell arra, ahogy az már a fenti 3. és azt követő pontokban kiemelésre került, hogy 2005. április 8‑án a Chiquita a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján a bírság alóli mentesség, illetve másodlagosan a bírság csökkentése iránti kérelmet nyújtott be a banán, valamint az ananász és más Európába importált friss gyümölcsök forgalmazása és értékesítése vonatkozásában. E kérelmet COMP/39188 – „banán”‑ügyszámon vették nyilvántartásba, és a Chiquitát 2005. május 3‑án feltételes mentességben részesítették a banán és az ananász EGT‑ben történő értékesítésével kapcsolatos, a Chiquita által 2005. április 8‑án, 14‑én, 21‑én és 28‑én szolgáltatott információkban leírt feltételezett titkos kartell miatt kiszabott bírságok alól. A COMP/39188 – „banán”‑ügyben folytatott vizsgálat eredményeként került sor 2008. október 15‑én az [EUMSZ 101.] cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott C(2008) 5955 végleges bizottsági határozat (COMP/39188 – „banán”‑ügy) meghozatalára, amely megállapította, hogy a Chiquita, a Dole‑csoport és a Weichert, amely ebben az időszakban a Del Monte‑csoport meghatározó befolyása alatt állt, megsértették az EK 81. cikket azáltal, hogy összehangolt magatartást tanúsítottak, amely keretében 2000 és 2002 között egyeztették az Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Németországban, Luxemburgban, Hollandiában, valamint Svédországban forgalmazott banánra vonatkozó, hetente megállapított referenciaáraikat (a megtámadott határozat (79) és (80) preambulumbekezdése).

128    A fenti 7. és 8. pontban az is rögzítésre került, hogy a Bizottság, miután 2007. július 26‑án az olasz adórendőrség olyan dokumentumok másolatait juttatta el a Bizottsághoz, amelyeknek egy nemzeti szintű vizsgálat keretében a Pacific vállalat egyik alkalmazottjának otthonában és irodájában végzett helyszíni vizsgálat során jutottak birtokába, a COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök [banán]”‑ügy keretében Dél‑Európára vonatkozó vizsgálatokat folytatott le (a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdése).

129    A megtámadott határozat (82) és (83) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy 2007. november 26‑án a Versenypolitikai Főigazgatóság szóban arról tájékoztatta a Chiquitát, hogy alkalmazottai 2007. november 28‑án helyszíni vizsgálatot fognak folytatni a Chiquita Italia római helyiségeiben, valamint hogy e napon számítanak C1 megjelenésére megbeszélés céljából. Ezen alkalommal arra emlékeztették a Chiquitát, hogy a bírságok alól feltételes mentességben részesült a Közösség egész területét illetően, továbbá hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján együttműködési kötelezettség terheli, valamint hogy egy Dél‑Európára vonatkozó vizsgálat lefolytatására kerül majd sor COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök”‑ügyszámon. Végül a Bizottság alkalmazottai az 1/2003 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének megfelelően helyszíni vizsgálatot tartottak a Chiquita Italiánál, és megbeszélést folytattak C1‑gyel.

130    Ahogy az a fenti 10. pontban már kiemelésre került, a megtámadott határozat (84) és (85) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy a vizsgálat során több információkérést intézett a felekhez, továbbá felhívták őket, hogy ismételten nyújtsanak be egyes olyan, tőlük származó információkat és bizonyítékokat, amelyek a COMP/39188 – „banán”‑ügy vizsgálati iratai között szerepeltek, a Chiquitát pedig felkérték, hogy jelölje meg, hogy az említett ügyben tett szóbeli nyilatkozatainak mely részeit tekinti olyannak, amelyek a jelen ügyhöz is kapcsolódnak. 2009. február 9‑én a Versenypolitikai Főigazgatóság levelet küldött a Chiquita részére, amelyben rögzítette a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján tanúsított együttműködésével kapcsolatos helyzetét.

131    A jelen ügyben szereplő jogsértést úgy tekintették, mint amely nyilvánvalóan elkülönül a COMP/39188 – „banán”‑ügyben megállapított jogsértéstől. A Bizottság ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a jelen ügy egy (egységes és folyamatos) jogsértésre vonatkozik, amely elkülönültnek tekintendő többek között amiatt, hogy a megállapodások földrajzi terjedelme, az érintett alkalmazottak, a feltételezett jogsértés által érintett időszak, az ágazat működése és a vizsgált magatartások jellege nyilvánvalóan különbözik a COMP/39188 – „banán”‑ügyben megállapítottaktól (a megtámadott határozat (80), (316) és (345) preambulumbekezdése).

132    A Chiquita engedékenység iránti kérelme kapcsán a Bizottság konkrétabban megjegyezte, hogy e kérelem előtt semmilyen helyszíni vizsgálatot nem végzett a feltételezett kartellel kapcsolatban, és nem rendelkezik az ehhez szükséges semmilyen bizonyítékkal, valamint hogy 2005. május 3‑án a Chiquita feltételes mentességben részesült a banán és az ananász EGT‑ben történő értékesítésével kapcsolatos, az e vállalkozás által 2005. április 8‑án, 14‑én, 21‑én és 28‑én szolgáltatott információkban leírt, feltételezett titkos kartell miatt kiszabott bírságok alól, valamint hogy mivel a jelen ügy tárgyát képező magatartások elkülönülnek a COMP/39188 – „banán”‑ügy körébe tartozó magatartásoktól, az eredeti vizsgálatot két ügyre különítették el, azaz a COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök”‑ügyre és a COMP/39188 –„banán”‑ügyre. A Bizottság rámutatott arra, hogy ilyen helyzetben minden mentességet kérelmezőnek együtt kell működnie mindkét külön vizsgálatban, amelyek ugyanazon mentesség iránti kérelmen alapulhatnak, és még azt követően is folytatniuk kell az együttműködést, hogy végleges mentességben részesültek a valamelyik vizsgálat hatálya alá tartozó jogsértés vagy jogsértések vonatkozásában (a megtámadott határozat (345) preambulumbekezdése).

133    A Bizottság ezenkívül kifejtette, hogy a Chiquita által az eljárás során tett egyes nyilatkozatok alapján a jelen ügyben e vállalkozáshoz 2009. december 10‑én intézett kifogásközlésben előzetesen azt állapította meg, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező jogsértésre nem terjed ki a vállalkozás által 2005. április 8‑án benyújtott mentesség iránti kérelem hatálya, és ennek hiányában a vállalkozás nem tett eleget az őt a 2002. évi engedékenységi közlemény 11. pontjának a) alpontja (együttműködési kötelezettség) és b) alpontja (a jogsértés abbahagyása a kérelem benyújtásának időpontjára) alapján terhelő kötelezettségeknek. Ahogy az a fenti 130. pontban már megjegyzésre került, a kifogásközlést megelőzően a Bizottság levelet küldött a Chiquita részére, amelyben rögzítette a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján tanúsított együttműködésével kapcsolatos helyzetét (a megtámadott határozat (348) preambulumbekezdése).

134    A Bizottság ezt követően rámutatott arra, hogy figyelemmel a Chiquita által különösen a kifogásközlést követően előterjesztett érvek összességére, azokból azt a következtetést vonta le, hogy a megtámadott határozatban megállapított jogsértésre kiterjed a vállalkozás által benyújtott mentesség iránti kérelem. A Bizottság ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a mentességet kérelmezőknek törekedniük kell arra, hogy egyértelműen megjelöljék azokat az információkat, amelyekre állításaikat a mentesség kérelmezésekor alapítják (a megtámadott határozat (349) preambulumbekezdése).

135    Végül a Bizottság összefoglaló jelleggel emlékeztetett arra, hogy a Chiquita több nyilatkozatot nyújtott be hozzá, amelyben ismertette az általa a dél‑európai banánágazatban játszott szerepet, beleértve a Pacifickel fenntartott összejátszásra irányuló kapcsolatait is, illetve emlékeztetett arra is, hogy eredetileg a Chiquita egyik közlése alapján indította meg vizsgálatát, így azt kell megállapítani, hogy e vállalkozás teljesítette a folyamatos együttműködésre irányuló kötelezettségét, valamint hogy a jelen ügy sajátos körülményeire figyelemmel nem lenne indokolt visszavonni a mentességét (a megtámadott határozat (351) és (352) preambulumbekezdése).

3.     A felperesek által hivatkozott körülményekről

136    A felperesek előadják, hogy a Bizottság jogellenes gyakorlatot követett abból a célból, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény szellemével ellentétesen befolyást gyakoroljon a Chiquitára annak érdekében, hogy az alátámassza saját gyanúit és feltételezéseit. Ennek bizonyítéka az, hogy mentesség iránti kérelmében a Chiquita semmilyen, a jelen ügyre vonatkozó körülményt nem terjesztett elő, valamint hogy a Bizottság egyébként nem támaszkodik e kérelemre a jelen ügyben elkövetett jogsértés alátámasztása érdekében. A Bizottság a kezdetektől fogva prekoncepcióval állt a jogvita tárgyát képező ügyhöz, először megindítva egy versenyellenes kartellel kapcsolatos ügyet, majd ezt követően állításainak alátámasztása érdekében egy másik ügyben mentességet kérelmező vállalkozást vett igénybe.

137    A felperesek szerint a Bizottság azáltal, hogy ilyen módon visszaélésszerű befolyást gyakorolt a mentességet kérelmező társaságra, nyilvánvalóan nem pusztán túllépte a 2002. évi engedékenységi közlemény által ráruházott hatáskört, valamint a számára az 1/2003 rendelet által biztosított vizsgálati és szankciós hatáskört, hanem hatásköreit olyan célokból gyakorolta, amelyek eltértek azoktól, amelyek érdekében e hatáskörökkel felruházták.

138    A Bizottság vitatja a felperesek állításait, és előadja, hogy a közigazgatási eljárás során végzett egyik cselekménye sem értelmezhető úgy, hogy jogellenesen nyomást gyakorolt a Chiquitára, illetve olyan magatartásként, amely a mentességet kérelmező irányítására irányult.

139    Fontos mindenekelőtt emlékeztetni arra, hogy hatáskörrel való visszaélésnek minősül valamely uniós intézmény által egy aktusnak kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy a konkrét tényállás kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében történő elfogadása. Az uniós bíróság így megállapítja, hogy valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták el (a Bíróság 1990. november 13‑i Fedesa‑ítélete, C‑331/88, EBHT 1990., I‑4023. o., 24. pont; 2004. november 11‑i Ramondín és társai kontra Bizottság ítélete, C‑186/02 P és C‑188/02 P, EBHT 2004., I‑10653. o., 44. pont; 2013. április 16‑i Spanyolország és Olaszország kontra Tanács ítélete, C‑274/11 és C‑295/11, 33. pont; a Törvényszék 2012. szeptember 27‑i Koninklijke Wegenbouw Stevin kontra Bizottság ítélete, T‑357/06, 246. pont; 2014. január 16‑i BP Products North America kontra Tanács ítélete, T‑385/11, 120. pont).

140    Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet abból a célból ruház hatásköröket a Bizottságra, hogy lehetővé tegye számára, hogy teljesítse a Szerződés által rábízott azon feladatot, hogy őrködjön a belső piacon belül a versenyszabályok betartása felett (lásd analógia útján a 17. rendelet vonatkozásában: a Bíróság 1980. június 26‑i National Panasonic kontra Bizottság ítélete, 136/79, EBHT 1980., 2033. o., 20. pont; a Bíróság 2005. november 17‑i Minoan Lines kontra Bizottság végzése, C‑121/04 P, az EBHT‑ban nem tették közzé, 34. pont).

141    Végül a 2002. évi engedékenységi közlemény, amelynek logikáját a fenti 111–126. pontban ismertettük, általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság magával szemben előírt az engedékenységi programjának alkalmazása végett, következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát (lásd analógia útján: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 211. és 213. pont).

142    Noha az említett engedékenységi közlemény nem minősül olyan jogi szabálynak, amelyet a Bizottságnak mindenképpen kötelezően be kell tartania, mégis olyan, a gyakorlatban követendő, tájékoztató jellegű magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a Bizottság egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan indokolást ne adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével (lásd analógia útján: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 209. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a Törvényszék 2008. október 8‑i Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ítélete, T‑73/04, EBHT 2008., II‑2661. o., 70. pont).

143    A Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének a megsértése címén (lásd analógia útján: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 211. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fenti 142. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ítélet, 71. pont).

144    Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy bár a fenti felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság támaszkodhat más vizsgálatok során feltárt valószínűsítő körülményekre egy új vizsgálat megindítása (lásd a fenti 54. és 55. pontot), illetve az eljárások egyesítése vagy elkülönítése (lásd a fenti 56. és 57. pontot) érdekében, és bár a fenti 121–126. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a mentesség kérelmezője együttműködésének „teljes mértékűnek” kell lennie, a Bizottságnak, ahogy azt maga is rögzítette a megtámadott határozat (351) preambulumbekezdésében, „semlegesnek kell maradnia, és tartózkodnia kell a mentességet kérelmező befolyásolásától”.

145    Mindazonáltal, ellentétben a felperesek állításával, az általuk a mentességet kérelmezőre történő jogellenes befolyásgyakorlásra alapított kifogás és a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap alátámasztása érdekében előterjesztett körülmények nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a Bizottság a jelen ügyben megsértette ezeket az elveket. Ekképpen a felperesek által hivatkozott tények nem teszik lehetővé azon állítások megalapozását, amelyek szerint „a Bizottság jogellenes gyakorlatot követett abból a célból, hogy [az engedékenységi] közlemény szellemével ellentétesen befolyást gyakoroljon a Chiquitára mint engedékenységet kérelmező társaságra annak érdekében, hogy az alátámassza saját gyanúit és feltételezéseit”, „először [megindítva] egy versenyellenes kartellel kapcsolatos ügyet, személyes, kézzel írott feljegyzések spekulatív értelmezésére támaszkodva, majd ezt követően […] az említett ügy alátámasztása érdekében egy másik ügyben mentességet kérelmező vállalkozást vett igénybe”.

146    Először is a felperesek általános jelleggel nem alapíthatnak arra érvet, hogy a Bizottság először úgy tekintette, hogy a Chiquita engedékenység iránti kérelmének hatálya nem terjed ki a jelen eljárásra, majd a megtámadott határozatban „meggondolta magát”. Ahogy ugyanis azt a fenti 113–120. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat rögzítette, a 2002. évi engedékenységi közlemény által kialakított együttműködési eljárás egy olyan folyamat, amelynek csak a végén biztosít vagy nem biztosít végleges mentességet a kérelmező részére a Bizottság a bírságok alól a kérelmező által a teljes eljárás során tanúsított együttműködés alapján. A Bizottságnak tehát nem kell már a kifogásközlés szakaszában véglegesen állást foglalnia az engedékenység iránti kérelemről (lásd ebben az értelemben: a fenti 120. pontban hivatkozott Fluorsid és Minmet kontra Bizottság ítélet, 134–136. pont).

147    Az, hogy a Bizottság nem hivatkozik a jelen ügyben a jogsértés bizonyítékaként a Chiquita eredeti engedékenység iránti kérelmére, amely az EGT egészére vonatkozik (lásd a fenti 3., 4. és 127. pontot), szintén nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a Bizottság a későbbi eljárás során visszaélt hatáskörével annak érdekében, hogy arra kényszerítse a Chiquitát, hogy megerősítse a jelen ügyre vonatkozó tényeket. A fenti 121–126. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik ugyanis, hogy a bírságok alóli teljes mentességet kérelmező vállalkozás együttműködési kötelezettsége magában foglalja a teljes mértékű, folyamatos és gyors együttműködés tanúsításának kötelezettségét az eljárás teljes időtartama alatt, ami magában foglalhat a Bizottság által feltett kérdésekre adott eredeti nyilatkozat által le nem fedett tényekre vonatkozó kutatásokat és nyilatkozatokat is, mivel, ahogy azt a Bizottság megalapozottan állítja ellenkérelmének 31. pontjában, a kérdések megválaszolása fontos részét képezi a mentességet kérelmezők együttműködési kötelezettségének.

148    Ezenkívül a fenti 56. és 57. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság objektív okokból jogosult az eljárásokat elkülöníteni, illetve egyesíteni. A jelen ügyben a felperesek nem hivatkoznak olyan körülményekre, amelyek a Bizottság által azon döntés alátámasztása érdekében előadott indokok megkérdőjelezésére irányulnak, hogy a jelen ügyben úgy kell tekinteni, hogy a COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök”‑ügy körébe, illetve a COMP/39188 – „banán”‑ügy körébe tartozó tények két, nyilvánvalóan elkülönült jogsértésnek tekintendők (lásd a fenti 131. pontot).

149    E körülmények között a Bizottság megalapozottan tekinthette úgy, hogy ilyen helyzetben minden mentességet kérelmezőnek együtt kell működnie mindkét külön vizsgálatban, amelyek ugyanazon, az EGT egészére vonatkozó (lásd a fenti 3., 4. és 127. pontot) mentesség iránti kérelmen alapulhatnak, és még azt követően is folytatniuk kell az együttműködést, hogy végleges mentesítésben részesültek a valamelyik eljárás hatálya alá tartozó jogsértés vagy jogsértések vonatkozásában (lásd a fenti 132. pontot).

150    Ebből következik, hogy a felperesek azon érvelésének, amely azon az általános elgondoláson alapul, hogy a Chiquita „hozzáigazította” érvelését a Bizottság által előadott tényekhez, szintén nem lehet helyt adni.

151    E tekintetben egyébként emlékeztetni kell arra, hogy főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni azt a nyilatkozatot, amely a nyilatkozattevő ellen irányul (a Törvényszék 2007. április 26‑i Bolloré és társai kontra Bizottság ítélete, T‑109/02, T‑118/02, T‑122/02, T‑125/02, T‑126/02, T‑128/02, T‑129/02, T‑132/02 és T‑136/02, EBHT 2007., II‑947. o., 166. pont).

152    Márpedig, noha vitathatatlan, hogy a bírságok alóli mentességet kérelmező vállalkozás érdekében állhat, hogy a lehető legtöbb terhelő bizonyítékot szolgáltassa, e vállalkozás tisztában lesz a pontatlan információk szolgáltatásával járó potenciális negatív következményekkel, így az egyszer már megkapott mentesség elveszítésének lehetőségével is. Ezenkívül annak kockázatát, hogy a pontatlan nyilatkozatokat azonosítják, és azok az említett következmények alapjául szolgálnak, fokozza az a tény, hogy az ilyen nyilatkozatokat más bizonyítékok révén is meg kell erősíteni (a Bíróság 2013. december 19‑i Siemens és társai kontra Bizottság ítélete, C‑239/11 P, C‑489/11 P és C‑498/11 P, az EBHT‑ban nem tették közzé, 138. pont).

153    Egyébként a Bíróságnak már volt alkalma annak hangsúlyozására, hogy egy olyan társaság által tett nyilatkozat, amely elismeri az általa elkövetett jogsértés fennállását, jelentős jogi és gazdasági kockázatokkal jár, amelyek közé tartozik többek között a nemzeti bíróságok előtt indított kártérítési keresetek kockázata, amelyek keretében adott esetben hivatkozhatnak arra, hogy a Bizottság megállapította, hogy egy társaság jogsértést követett el (lásd: a fenti 152. pontban hivatkozott Siemens és társai kontra Bizottság ítélet, 140. és 141. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

154    Másodszor, figyelemmel a Chiquitát a mentességet kérelmező eljárásjogi helyzete alapján terhelő kötelezettségekre (lásd a fenti 120–126. pontot), nem tekinthető úgy, hogy önmagában az a tény, hogy emlékeztették e helyzetre, jogellenes nyomásgyakorlást valósít meg, ahogy azt a felperesek állítják. Ehhez hasonlóan, az utóbbiak azon állítása, hogy a Bizottság „azzal fenyegette a Chiquitát, hogy megtagadja tőle a mentességet az észak‑európai ügyben [(COMP/39188 – »banán«‑ügy)], annak érdekében, hogy biztosítsa e vállalkozás együttműködését, hogy meggyőző bizonyítékokat találjon, valamint hogy befolyásolja a Chiquita által a jelen ügy ténybeli körülményei vonatkozásában tett nyilatkozatok tartalmát”, semmilyen módon nincs alátámasztva.

155    Végül a Chiquita ügyvédje, A1 által a meghallgatáson tett nyilatkozat, amelyre a felperesek a válasz 43. lábjegyzetében hivatkoznak, és amelyből kitűnik, hogy a meghallgatás során a Bizottság azt kérte a Chiquita ügyvédeitől, hogy magyarázzák el C1‑nek, hogy kommunikatívabbnak kell lennie, nem bizonyítja azt, hogy a Bizottság többet követelt a Chiquitától, mint amit tőle a mentességet kérelmezőtől elvárt együttműködés megkövetelt (lásd a fenti 121–126. pontot). A felperesek által hivatkozott részletet egyébként a nyilatkozat egészének kontextusába kell helyezni, amelynek keretében A1 és A2 védekezett a Bizottság azon álláspontjával szemben, amely megkérdőjelezte a Chiquita együttműködési szándékát, és kifejtették, hogy a Bizottság nem várhatja, hogy C1 rendkívül kedves legyen a helyszíni vizsgálatok során, amikor a Bizottság kifejezetten az kérte, hogy ne tájékoztassák előre annak érdekében, hogy megmaradjon némi meglepetéssel járó hatás. A Chiquita ügyvédeinek, illetve magának C1‑nek az e helyzetre vonatkozó nyilatkozatai ebből következően rámutatnak arra, hogy C1 mint egyén úgy érezte, hogy vele szemben agresszíven léptek fel, és a helyszíni vizsgálatot „ellenségesnek” tekintette egészen addig, míg az ügyvédek el nem magyarázták neki, hogy a Chiquita úgy döntött, hogy együttműködik a Bizottsággal, és így fogalmazhat barátságosan.

156    Harmadszor, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság több nyomásgyakorlási mechanizmust is alkalmazott, mivel több levélben is jelezte a Chiquita számára, hogy helyszíni vizsgálatokat fog végezni a helyiségeiben, és ki fogja kérdezni az alkalmazottait, továbbá arra hívta fel, hogy a jelen ügyben nyújtson be olyan dokumentumokat, amelyeket már benyújtott az Észak‑Európára vonatkozó ügyben (COMP/39188 – „banán”‑ügy), és megerősítette, hogy az említett ügy dokumentumait a jelen ügy irataihoz csatolta.

157    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Bizottság az ellenkérelem 34. pontjában azt állította, anélkül hogy ennek a felperesek a válaszban ellentmondtak volna, hogy a felperesek azon állítása, amely szerint a Bizottság több levelet küldött a Chiquitának annak érdekében, hogy tájékoztassa a várható helyszíni vizsgálatokról, ténybelileg pontatlan. A Bizottság e tekintetben megismétli azt a megtámadott határozat (82) preambulumbekezdésében már szereplő állítást, hogy 2007. november 26‑án csak arról tájékoztatta szóban a Chiquitát, hogy két nappal később ellátogat annak helyiségeibe, és találkozni kíván C1‑gyel. Ez az eljárás indokoltnak tűnik annak érdekében, hogy a Chiquita biztosítani tudja C1 jelenlétét e napon, és önmagában nem minősülhet visszaélésszerű nyomásgyakorlási mechanizmusnak a mentességet kérelmező vonatkozásában. Ezt követően az a tény, hogy arra hívták fel a Chiquitát, hogy nyújtson be ismét olyan dokumentumokat, amelyeket a COMP/39188 – „banán”‑ügyben már benyújtott, nem jogellenes, hanem elengedhetetlen feltétele az említett dokumentumok jelen ügyben történő felhasználásának, ahogy az kitűnik a fenti 54. és 55. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból. Végül a felperesek azon állítása, hogy a Bizottság arról tájékoztatta a Chiquitát, hogy a COMP/39188 – „banán”‑ügy dokumentumait a jelen ügy irataihoz csatolta, semmilyen módon nincs alátámasztva, így az szintén nem alkalmas a Bizottság által elkövetett hatáskörrel való visszaélés bizonyítására.

158    Negyedszer az iratok felperesek által összefüggésükből kiragadva idézett elemei sem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a Bizottság visszaélésszerű nyomást gyakorolt a mentességet kérelmezőre.

159    Először is azok a Chiquita által a COMP/39188 – „banán”‑ügyben előterjesztett, a felperesek által hivatkozott következtetések, amelyek szerint „az Egyesült Királyságra/Írországra, Dél‑Európára és Franciaországra vonatkozó árakat nem közölték a versenytársakkal”, azt a módot írják le, ahogy a Chiquita csütörtök reggelenként közölte referenciaárait a versenytársaival. Márpedig a COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök”‑ügy nem a referenciaárakra vonatkozott, így a Chiquita által a jelen ügyben tett nyilatkozatok nem ellentétesek a COMP/39188 – „banán”‑ügyben előterjesztett következtetéseivel.

160    Másodszor a Chiquita ügyvédje, A2 által a meghallgatás során tett azon nyilatkozat, amelyre a felperesek szintén hivatkoznak, és amelyben az kijelentette, hogy a 2005. április 8. előtti időszakra vonatkozó észrevételek „nem feltétlenül támasztják alá a Bizottság érvelését”, a Bizottság azon lehetőségére vonatkoznak, hogy egy másik megbeszélést is tartson C1‑gyel a Chiquita által a kifogásközlésre adott választ követően, mivel azok a tények, amelyekre vonatkozóan C1 egy ilyen megbeszélésen észrevételeket tehet, illetve tágabban az, hogy a Chiquitának észrevételeket kell tennie a 2005. április 8. előtti időszakra vonatkozó tényeket illetően, a mentesség iránti kérelmétől keltezhető. A2 ekkor kijelentette, hogy a Chiquita úgy tekintette, hogy az, hogy két alkalommal javasolta a Bizottságnak, hogy tartson megbeszélést C1‑gyel, elegendő a Chiquita mint mentességet kérelmező kötelezettségeit illetően, ezenfelül azért is, mivel a Chiquita úgy döntött, hogy kizárólag a kifogásközlésben szereplő 2005. április 8. utáni tények tekintetében tesz észrevételeket. Az, hogy ebben az összefüggésben arra hivatkoznak, hogy a korábbi időszakra vonatkozó észrevételek „nem feltétlenül támasztják alá a Bizottság érvelését”, nem értelmezhető úgy, mint egy olyan nyilatkozat, amely szerint 2005. április 8. előtt nem történt jogsértés. A2 ezzel ellentétesen a meghallgatás során egyértelműen kijelentette, hogy a Chiquita nem vitatja azt, hogy 2005. április 8. előtt jogsértésre került sor, hanem azt vitatja, hogy e jogsértés folytatódott ezen időpontot követően is.

161    Harmadszor A2‑nek a meghallgatáson tett, a válasz 25. lábjegyzetében hivatkozott azon nyilatkozatát, amely szerint „[a] Chiquita szempontjából úgy tűnt, hogy a Versenypolitikai Főigazgatóság az elejétől kezdve prekoncepciót követett” „annak érdekében, hogy alátámassza az ezzel az üggyel kapcsolatos elméletét, a Versenypolitikai Főigazgatóság azt igényelte a Chiquitától, hogy [működjön együtt] meggyőző információk és bizonyítékok megtalálása érdekében”, „mindazonáltal a Bizottságnak megállapításait a neki szolgáltatott bizonyítékok révén alá kellett támasztania, ahelyett hogy következtetéseket dolgoz ki, és felhasználja a mentességet kérelmezőt annak érdekében, hogy megpróbálja alátámasztani azokat”, valamint „ha a Chiquita által kapott és szolgáltatott információk nem feleltek meg a Versenypolitikai Főigazgatóság ezen üggyel kapcsolatos prekoncepciójának, ezért a Chiquita nem tehető felelőssé”, a maga összefüggésébe, vagyis a Chiquitának a jogvita tárgyát képező ügyben történt kifogásközlést követő, az említett ügyben a mentesség megszerzésének esetleges elmaradásával szembesülve előadott védekezésébe kell beilleszteni. A felperesek által hivatkozott utolsó mondat ugyanis így fejeződik be: „[H]a a Chiquita által kapott és szolgáltatott információk nem feleltek meg a Versenypolitikai Főigazgatóság ezen üggyel kapcsolatos prekoncepciójának, ezért a Chiquita nem tehető felelőssé, és a Versenypolitikai Főigazgatóság bizonyosan nem hivatkozhat erre a mentesség vele szembeni megtagadása érdekében”. Ugyanez a helyzet A2‑nek a válasz 45. és 46. lábjegyzetében hivatkozott nyilatkozataival is, amelyek egy olyan érvelés keretébe illeszkednek, amely az ügy két ügyre való elkülönítését vitatta, mivel ez azzal az eredménnyel fog járni, hogy megszünteti a Chiquita mentességét a belső piac egy része vonatkozásában, noha a feltételes mentességben az egész piacot illetően részesült.

162    Ötödször a felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság a Chiquita együttműködésének irányítása során felhasznált egy a COMP/39188 – „banán”‑ügy iratai közé tartozó dokumentumot, amelyet az említett ügyben be nem jelentett helyszíni vizsgálatok során szerzett be az LVP‑től, mégpedig a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött elektronikus levelet.

163    Először is 2007 novemberében, a Chiquita Italiánál végzett helyszíni vizsgálatok során a Bizottság képviselői arról tájékoztatták e vállalkozás munkavállalóit, hogy létezik egy olyan dokumentum – azaz a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött elektronikus levél –, amely bizonyítja a Chiquita és a felperesek jogellenes magatartását, noha e dokumentumot a jelen ügyben nem csatolták a vizsgálati iratokhoz.

164    A Bizottság előadja, hogy a 2007. novemberi helyszíni vizsgálatok során a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött elektronikus levél egyetlen másolatát sem adták át a Chiquitának, mivel alkalmazottai csak azt közölték, hogy a Chiquita a COMP/39188 – „banán”‑ügy iratai között találhat egy olyan dokumentumot, amelyből kitűnik, hogy összejátszásra irányuló kapcsolattartásra került sor 2005. április 11. körül (a megtámadott határozat (248) preambulumbekezdése). Mindazonáltal az említett ügyben a kifogásközlés címzettjeként a Chiquita megalapozottan szerzett tudomást a szóban forgó dokumentumról, mivel a számára biztosított betekintés jogszerű volt, sőt, az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése alapján kötelezettségnek is minősült. Ezenfelül a Bizottság előadja, hogy az említett dokumentumot felhasználhatta a megtámadott határozat meghozatalához vezető eljárásban, mivel az ítélkezési gyakorlat szerint összegyűjthette a más vizsgálatok során feltárt valószínűsítő körülményeket, az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése ugyanis nem tiltja, hogy olyan információk ellenőrzése vagy kiegészítése érdekében indítson vizsgálatot, amelyekről egy korábbi vizsgálat során véletlenül szerzett tudomást.

165    Meg kell jegyezni, hogy a Bizottság azon állítását, hogy a 2007. novemberi helyszíni vizsgálatok során a szóban forgó dokumentum semmilyen másolatát nem adták át a Chiquita részére, mivel a megbeszélésekért felelős alkalmazottai csak azt közölték, hogy a Chiquita az Észak‑Európára vonatkozó ügy iratai között találhat egy olyan dokumentumot, amelyből kitűnik, hogy összejátszásra irányuló kapcsolattartásra került sor 2005. április 11. körül, a Chiquita és C1 is megerősítette a meghallgatáson, és ezt a felperesek sem vitatták. A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében, amely szerint a Bizottság kiindulásként támaszkodhat egy adott ügyben feltárt valószínűsítő körülményekre egy másik ügyben folytatott vizsgálat céljából (lásd a fenti 54. és 55. pontot), valamint azon ítélkezési gyakorlatra figyelemmel, amely szerint a mentességet kérelmező együttműködési kötelezettsége az egész eljárás során fennáll, és az magában foglalja az új körülményekre való reagálás kötelezettségét is (lásd a fenti 121–126. pontot), az a tény, hogy a Bizottság ilyen módon egy másik ügy iratai között található dokumentumra támaszkodott annak érdekében, hogy kérdést tegyen fel a mentességet kérelmezőnek, nem tűnik jogellenesnek.

166    Másodszor a felperesek azt kifogásolják, hogy később a Bizottság a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött elektronikus levél két változatát mutatta meg a Chiquita munkavállalóinak, azt sugallva, hogy azok a P1 és C1 közötti jogellenes kapcsolatok bizonyítékát képezik.

167    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (248) preambulumbekezdésében azt állította, hogy a szóban forgó elektronikus levél egy másolatát átadták a Chiquitának azon levél elküldését követően, amely rögzítette a helyzetét, annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítsanak számára arra, hogy kifejtse álláspontját ezzel a dokumentummal kapcsolatban, amely alkalmas volt annak bizonyítására, hogy az engedékenység iránti kérelmét követően is részt vett a jogsértésben.

168    A Chiquita 2009. március 5‑i nyilatkozatából, valamint a meghallgatáson tett nyilatkozatából ugyanakkor az tűnik ki, hogy a Chiquita a helyzetet rögzítő levél megküldését megelőzően megkapta az elektronikus levél nem bizalmas változatát, amelyben az szerepelt, hogy valamennyi kihúzott név a Pacific munkavállalóinak neve volt, és csak az említett levél megküldése után kapott egy olyan változatot, amelyből kitűnt, hogy az egyik kihúzott név C1‑et takarta, így csak ebben a időpontban értette meg, hogy a dokumentum annak bizonyítéka lehet, hogy a Chiquita a jogsértést a mentesség iránti kérelem után is folytatta.

169    A felperesek és a Bizottság között 2008. október 17‑én és november 6‑án és 14‑én történt levélváltások és a felperesek által a Bizottság információkéréseire 2008. augusztus 14‑én és 2008 szeptemberében adott válaszok együttes értelmezéséből kitűnik, hogy a Bizottság felhívta a Pacificet arra, hogy nyújtsa be a szóban forgó elektronikus levél nem bizalmas változatát.

170    A fenti 103. és azt követő pontokban megvizsgáltakból, valamint az iratok imént említett elemeiből kitűnik, hogy amikor a Bizottság megküldte a szóban forgó elektronikus levelet a Chiquita részére, a felperesek a jelen ügyben már benyújtották a dokumentumot, így a Bizottság megalapozottan használta fel azt a Chiquitával szemben. Nem lehet e tekintetben azt kifogásolni, hogy a Bizottság olyan nem bizalmas változatban küldte meg a dokumentumot a Chiquitának, amelyben a Pacific munkavállalóinak nevét kihúzták annak érdekében, hogy ne fedjék fel személyazonosságukat.

171    Mindazonáltal az is indokoltnak tűnik, hogy miután megmutatta a dokumentum olyan változatát a Chiquitának, amelyben valamennyi név ki volt húzva, és amelyben tévedésből az szerepelt, hogy valamennyi ilyen név a Pacific munkavállalóinak neve, a Bizottság olyan változatot küldött meg a Chiquitának, amelyből kitűnt, hogy e nevek egyike C1‑re utal, mivel a Chiquita csak így volt képes egyrészt megérteni azt, hogy a dokumentum alkalmas arra, hogy bizonyítsa a Pacific és a Chiquita közötti versenyellenes kapcsolatokat az utóbbi mentesség iránti kérelmét követően, másrészt pedig csak így tudta kinyilvánítani álláspontját egy olyan bizonyítékkal kapcsolatban, amely igazolhatta a mentesség megtagadását a jelen ügyben. Indokoltnak tűnik, hogy a Bizottság a mentesség iránti kérelmének elbírálása során biztosította ezt a lehetőséget a Chiquita számára, és ennélfogva a felperesek nem kifogásolhatják, hogy a Bizottság e tekintetben jogellenes befolyást gyakorolt a mentességet kérelmezőre.

172    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a második jogalapot el kell utasítani.

C –  Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértése elégséges bizonyítékainak hiányára alapított jogalapról

173    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította megfelelően azt, hogy magatartásuk az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének minősül, tehát nem tett eleget az 1/2003 rendelet 2. cikke alapján rá háruló bizonyítási tehernek.

174    E jogalap két részre tagolódik. Az első részben a felperesek előadják, hogy a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok nem támasztják alá az ezen intézmény által ismertetett tényállást. A második részben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a jelen ügy tényállása nem valósítja meg az EUMSZ 101. cikk megsértését. Először is a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania, hogy a felperesek megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vettek részt, másodszor a Bizottság nem bizonyította, hogy annak a magatartásnak a célja vagy hatása, amelyben részt vettek, versenyellenes volt, harmadszor pedig a Bizottság nem bizonyította, hogy e magatartás egységes és folyamatos jogsértésnek minősül.

1.     A bizonyítékok téves értékelésére alapított, első részről

a)     Előzetes észrevételek

 A bizonyítási teherre vonatkozó elvekről

175    Az 1/2003 rendelet 2. cikkéből, valamint az állandó ítélkezési gyakorlatból azt tűnik ki, hogy a versenyjog területén a jogsértés fennállásával kapcsolatos jogviták esetében a Bizottságra hárul az általa megállapított jogsértések bizonyítása, és azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alkalmasak a jogsértést megvalósító tényállás fennállásának jogilag megkövetelt módon történő bizonyítására (a Bíróság 1998. december 17‑i Baustahlgewebe kontra Bizottság ítélete, C‑185/95 P, EBHT 1998., I‑8417. o., 58. pont; 2004. január 6‑i BAI és Bizottság kontra Bayer ítélete, C‑2/01 P és C‑3/01 P, EBHT 2004., I‑23. o., 62. pont; 2012. november 22‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélete, C‑89/11 P, 71. pont; a Törvényszék 2007. szeptember 17‑i Microsoft kontra Bizottság ítélete, T‑201/04, EBHT 2007., II‑3601. o., 688. pont).

176    Ennek érdekében kellőképpen pontos és egybehangzó bizonyítékokat kell előterjesztenie azon szilárd meggyőződés alátámasztása érdekében, miszerint az állítólagos jogsértés bekövetkezett (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 1984. március 28‑i Compagnie royale asturienne des mines és Rheinzink kontra Bizottság ítélete, 29/83 és 30/83, EBHT 1984., 1679. o., 20. pont; 1993. március 31‑i Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélete, C‑89/85, C‑104/85, C‑114/85, C‑116/85, C‑117/85 és C‑125/85–C‑129/85, EBHT 1993., I‑1307. o., 127. pont; a Törvényszék 1999. január 21‑i Riviera Auto Service és társai kontra Bizottság ítélete, T‑185/96, T‑189/96 és T‑190/96, EBHT 1999., II‑93. o., 47. pont; 2006. szeptember 27‑i Dresdner Bank és társai kontra Bizottság ítélete, T‑44/02 OP, T‑54/02 OP, T‑56/02 OP, T‑60/02 OP és T‑61/02 OP, EBHT 2006., II‑3567. o., 62. pont; 2010. december 15‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélete, T‑141/08, EBHT 2010., II‑5761. o., 48. pont).

177    Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak a jogsértés összes elemét tekintve eleget tennie e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által hivatkozott valószínűsítő körülmények csoportja összességében értékelve megfelel e követelménynek (lásd: a fenti 49. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, 513–523. pont; a fenti 176. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

178    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság figyelembe vehet a jogsértés időszakán kívül megállapított körülményeket, amennyiben e körülmények a Bizottság által az említett jogsértés bizonyítása érdekében hivatkozott valószínűsítő körülmények csoportjának részét képezik (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2012. február 2‑i Denki Kagaku Kogyo és Denka Chemicals kontra Bizottság ítélete, T‑83/08, az EBHT‑ban nem tették közzé, 193. pont), és a Bizottság hivatkozhat valamely versenyellenes magatartás megvalósulását követő ténybeli körülményekre valamely objektív bizonyíték tartalmának megerősítése érdekében (a Törvényszék 2012. szeptember 27‑i Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélete, T‑82/08, 55. pont).

179    A versenyellenes megállapodások tilalmának közismert jellegére figyelemmel a Bizottságtól nem várható el, hogy olyan iratokat nyújtson be, amelyek kifejezetten bizonyítják az érintett szereplők kapcsolatfelvételét. A Bizottság rendelkezésére álló töredékes és szórványos elemek mindenesetre kiegészíthetők a releváns körülmények rekonstruálására alkalmas következtetésekkel. A versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezésére tehát bizonyos egybeesésekből és valószínűsítő körülményekből is lehet következtetni, amelyek együttesen vizsgálva, más összefüggő magyarázat hiányában, a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2004. január 7‑i Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélete, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EBHT 2004., I‑123. o., 55–57. pont; a fenti 176. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 64. és 65. pont).

180    Kétségtelen, hogy amennyiben a Bizottság kizárólag az érintett vállalkozások piaci magatartására támaszkodik a jogsértés fennállásának megállapításakor, elegendő, ha ez utóbbiak bizonyítják olyan körülmények fennállását, amelyek más megvilágításba helyezik a Bizottság által az uniós versenyszabályok megsértésének megállapítása érdekében leírt tényeket, és így a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatát adják azoknak (lásd: a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 186. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ekképpen, ha a Bizottság a versenyszabályok megsértését azon feltételezésből kiindulva állapítja meg, hogy a megállapított tényállás nem magyarázható másként, mint a versenyellenes magatartás fennállásával, az uniós bíróságnak meg kell semmisítenie a szóban forgó határozatot, amennyiben az érintett vállalkozások olyan érvelést terjesztenek elő, amely a Bizottság által megállapított tényállást más megvilágításba helyezi, és amely így lehetővé teszi, hogy a tényállásnak a Bizottság által a jogsértés fennállásának megállapításakor kialakított magyarázatát más hihető magyarázattal lehessen felváltani. Ilyen esetben ugyanis nem tekinthető úgy, hogy a Bizottság bizonyítékkal szolgált volna a versenyjog megsértésének fennállásáról (lásd ebben az értelemben: a fenti 176. pontban hivatkozott Compagnie royale asturienne des mines és Rheinzink kontra Bizottság ítélet, 16. pont; a fenti 176. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, 126. és 127. pont; a fenti 175. pontban hivatkozott 2012. november 22‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, 74. pont).

181    Mindenesetre, amikor a Bizottság versenyjogi jogsértés bizonyításának keretében okirati bizonyítékokra hivatkozik, az érintett vállalkozások feladata, hogy ne csak a Bizottság elméletének hihető alternatíváját mutassák be, hanem hivatkozzanak a megtámadott határozatban a jogsértés létezésének alátámasztására előterjesztett bizonyítékok elégtelen voltára is (a Törvényszék 1999. április 20‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélete, T‑305/94–T‑307/94, T‑313/94–T‑316/94, T‑318/94, T‑325/94, T‑328/94, T‑329/94 és T‑335/94, EBHT 1999., II‑931. o., 725–728. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 187. pont; a fenti 176. pontban hivatkozott 2010. december 15‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, 55. pont).

182    Az EUMSZ 101. cikk megsértésének bizonyítása érdekében hivatkozható bizonyítási eszközöket illetően ismételten meg kell jegyezni, hogy az uniós jogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad értékelésének elve (lásd a fenti 42. pontot, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Így különösen az uniós jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, eljárás alá vont vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EUMSZ 101. cikkel ellentétes magatartások bizonyításának a Bizottságra háruló terhe tarthatatlan, és a Szerződések alapján ráruházott azon feladattal ellentétes lenne, hogy felügyelje ezen rendelkezések megfelelő alkalmazását (lásd ebben az értelemben: a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 192. pont).

183    Végül azon bizonyító erőt illetően, amelyet a különböző bizonyítékoknak kell tulajdonítani, hangsúlyozni kell, hogy az egyetlen olyan releváns tényező, amelyet a szabadon benyújtott bizonyítékok mérlegelése során meg kell vizsgálni, a bizonyítékok hitelessége (lásd: a Törvényszék 2004. július 8‑i Mannesmannröhren‑Werke kontra Bizottság ítélete, T‑44/00, EBHT 2004., II‑2223. o., 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fenti 42. pontban hivatkozott 2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, 72. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 273. pont). Az általánosan alkalmazandó bizonyítási szabályok szerint valamely okirat hitelessége, következésképpen bizonyító ereje annak eredetétől, kidolgozási körülményeitől, címzettjétől, valamint tartalmának értelmétől és megbízhatóságától függ (a Törvényszék 2000. március 15‑i Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélete, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/95–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EBHT 2000., II‑491. o., 1053. pont). Így különösen nagy jelentőséget kell tulajdonítani annak, ha valamely dokumentum a tényekkel szoros összefüggésben (a Törvényszék 1999. március 11‑i Ensidesa kontra Bizottság ítélete, T‑157/94, EBHT 1999., II‑707. o., 312. pont; 2003. december 16‑i Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied és Technische Unie kontra Bizottság ítélete, T‑5/00 és T‑6/00, EBHT 2003., II‑5761. o., 181. pont) vagy e tények közvetlen tanúja révén jött létre. Ezen túlmenően főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni azt a nyilatkozatot, amely a nyilatkozattevő érdekeivel ellentétes (a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 207., 211. és 212. pont).

184    A Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok értékelése során, ha a bíróságnak kétségei vannak, azt a jogsértést megállapító határozat címzettjének minősülő vállalkozás javára kell értelmezni. A bíróság így nem vonhatja le azt a következtetést, hogy a Bizottság a kérdéses jogsértés fennállását a jogilag megkövetelt módon bizonyította, ha ezzel kapcsolatban még kétsége van, különösen bírságot kiszabó határozat megsemmisítése iránti kereset esetén (a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 177. pont; a fenti 176. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 60. pont; a fenti 176. pontban hivatkozott 2010. december 15‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, 51. pont).

185    Az utóbbi esetben ugyanis tekintettel kell lenni az ártatlanság vélelmének elvére, amely jelenleg az Európai Unió Alapjogi Chartája 48. cikkének (1) bekezdésében szerepel, és amely alkalmazandó azokban a vállalkozásokat érintő, versenyszabályok megsértésére vonatkozó eljárásokban, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság megállapításához vezethetnek (a Bíróság 1999. július 8‑i Hüls kontra Bizottság ítélete, C‑199/92 P, EBHT 1999., I‑4287. o., 149. és 150. pont; Montecatini kontra Bizottság ítélete, C‑235/92 P, EBHT 1999., I‑4539. o., 175. és 176. pont; a fenti 175. pontban hivatkozott 2012. november 22‑i E.ON Energie kontra Bizottság ítélet, 72. és 73. pont; a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 178. pont).

186    A felperesek által hivatkozott kifogásokat ezen észrevételekre figyelemmel kell megvizsgálni.

 A Bizottság által a jelen ügyben előterjesztett bizonyítékok felidézése

187    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat (94) és (95) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutatott arra, hogy 2004. július 28‑tól legalább a 2005. évi „15. értékesítési hétig” terjedő időszakban a Chiquita és a Pacific összehangolta üzleti stratégiáját Görögországban, Olaszországban és Portugáliában oly módon, hogy összehangolták árstratégiájukat a jövőbeli árak, az árszintek, ármozgások és/vagy ártendenciák vonatkozásában, és információkat cseréltek a piac árakkal kapcsolatos jövőbeli alakulásáról. A Bizottság azt állítja, hogy az összejátszást a Chiquita és a Pacific között 2004. július 28‑án tartott találkozón alakították ki, és ezen eseményt követően a felek azonnal újabb összejátszásra irányuló kapcsolatokat létesítettek. Ekképpen a bizonyítékokból kitűnik, hogy a 2005. februártól április elejéig tartó időszakban a Chiquita és a Pacific szinte hetente létesített ilyen kapcsolatokat.

188    A megtámadott határozat (96) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutat arra, hogy az összejátszás főbb bizonyítékai a következő elemekből tevődnek össze:

–        a Guardia di Finanza által egy nemzeti vizsgálat keretében folytatott helyszíni vizsgálatok során beszerzett dokumentumok (P1 jegyzetei);

–        a Bizottság által 2007. november 28. és 30. között folytatott helyszíni vizsgálatok során beszerzett dokumentumok, illetve az e helyszíni vizsgálatok során tett nyilatkozatok;

–        a mentességet kérelmező Chiquita által benyújtott vállalati nyilatkozatok;

–        a Chiquita információkérésekre adott válaszai és azt követő beadványai.

189    A Bizottság ezt követően különbséget tesz a jogsértés egészére vonatkozó bizonyítékok – ezek a Chiquita nyilatkozatai – (a megtámadott határozat (97)–(101) preambulumbekezdése), a 2004. július 28‑i találkozóra vonatkozó bizonyítékok – ezek a Chiquita nyilatkozatai és P1 jegyzetei – (a megtámadott határozat (102)–(120) preambulumbekezdése), a 2004. augusztusi utólagos kapcsolatokra vonatkozó bizonyítékok – ezek a Chiquita nyilatkozatai és P1 jegyzetei – (a megtámadott határozat (121)–(125) preambulumbekezdése) és végül a 2005. február–áprilisban létesített egyéb kapcsolatokra vonatkozó bizonyítékok között; ez utóbbiak közé tartozik egy P1 által 2005. április 11‑én, hétfőn, 9 óra 57 perckor P2 részére küldött belső elektronikus levél, amelyben szerepel egy „A Chiquita árai – 2005” című, a Chiquita által 2005 9–15. hetében alkalmazott árakra vonatkozó információkat tartalmazó táblázat, valamint egy hasonló, keltezés nélküli táblázat, amelyet P2 irodájában találtak, és amely 2005 6–13. hetére vonatkozóan tartalmaz információkat (a (126)–(139) preambulumbekezdés).

b)     A bizonyítékok jelen ügyben való értékeléséről

190    A felperesek előadják, hogy a Bizottság és a Chiquita által annak érdekében kifejtett jelentős erőfeszítések ellenére, hogy bizonyítékokat találjanak a jelen ügyben szóban forgó állítólagos jogsértésre, a versenytársak közötti összejátszásra irányuló kapcsolatoknak a Bizottság által állításainak alátámasztása érdekében felhasznált szerény okirati „bizonyítékait” három kézzel írott jegyzet és egy belső elektronikus levél alkotja, amelyeket P1, a PFCI korábbi munkavállalója szerkesztett, aki több mint egy évvel a Bizottság vizsgálatának megkezdése előtt elhunyt. A felperesek ekképpen P1 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzeteire, 2004 augusztusában kelt kétoldalnyi jegyzetére, valamint a P1 által 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor P2 részére küldött belső elektronikus levélre utalnak.

191    Figyelemmel bármilyen egyéb közvetlen okirati bizonyíték, illetve a mentességet kérelmező részéről bármilyen indokolt és megfelelően alátámasztott vallomás hiányára, a Bizottság állításai kizárólag a fent hivatkozott kézzel írott jegyzetekre és az elektronikus levélre vonatkozó saját értelmezésén alapulnak. Márpedig a Bizottság teljesen tévesen értelmezte ezeket a dokumentumokat, azokat kiragadta összefüggéseikből, és általánosította azok homályos, pontatlan és töredékes megfogalmazásait, ezáltal figyelmen kívül hagyva számos olyan, mind a Chiquita, mind a PFCI által a Bizottságnak átadott dokumentumot és általuk tett vallomást, amely alkalmas a felperesek tisztázására.

192    Ennélfogva a felperesek előadják, hogy sem a kézzel írott jegyzetek, sem az elektronikus levél nem jelenti elégséges bizonyítékát az állítólagos jogsértő magatartásnak, és mindezen dokumentumok esetében alternatív és teljesen hihető értelmezést lehet adni.

193    Ezenkívül a felperesek előadják, hogy e dokumentumok Bizottság által előterjesztett értelmezésével kifejezetten ellentétesek a Chiquita és különösen C1 nyilatkozatai, valamint az iratokhoz csatolt dokumentumok.

 P1 jegyzeteiről és a 2004. július 28‑i munkaebédről

–       P1 jegyzeteinek hitelességéről

194    A felperesek előadják, hogy P1 jegyzeteinek hitelességét csökkenti azok jellege és szerzőjük személye, valamint hogy a 2004. július 28‑i ebéd időpontjában C1‑nek és P1‑nek több jogszerű oka volt a kapcsolatfelvételre, továbbá hogy a jegyzetek, amelyeket a szóban forgó találkozót követően szerkesztettek, nem minősülhetnek a találkozó „egyidejű” bizonyítékainak.

195    Először is a felperesek emlékeztetnek arra, hogy P1 jegyzeteit a lakóhelyén egy nemzeti adóvizsgálat során lefoglalt személyes jegyzetfüzetekben találták meg, hogy e jegyzeteket soha nem közölték, illetve vitatták meg senkivel, és ezeket nem is erre szánták. A PFCI‑ben közismert volt, hogy P1 „szokása volt, hogy miután elhagyja az irodát, elmegy egy bárba, hogy igyon pár pohárral, végiggondolja a nap eseményeit, és papírra vesse személyes és szakmai életét érintő ötleteit, gondolatait és reflexióit”. A felperesek hangsúlyozzák, hogy P1 2006 júliusában 32 éves korában elhunyt, tehát rendkívül óvatosnak kell lenni, mielőtt következtetéseket vonnánk le személyes jegyzeteiből, amelyek mindenféle értelmezés alapjául szolgálhatnak, már csak azért is, mivel ezek maguk is rendkívül homályosak, inkoherensek és töredékesek, valamint számos helyesírási és nyelvtani hibát tartalmaznak, ami azt demonstrálja, hogy szerzőjük nem volt angol anyanyelvű.

196    Egyebekben a felperesek hangsúlyozzák, hogy P1 csak 26 éves volt, amikor felvették a Pacifichez, valamint hogy újonnan jöttnek számított a banánágazatban, amelyben tapasztalt üzletemberek dominálnak, akikben P1 olyan benyomást keltett, mint aki „elveszett”, és „kicsit fél”. Amellett, hogy „szorgalmas, pontos” és pénzügyi szempontból „jól felkészült” volt, „érzékeny, sértődékeny és öntelt” is volt. A 2004. július 28‑i munkaebéd idején P1 csak hét hónapja dolgozott a PFCI‑nél, miután áthelyezték az LVP antwerpeni irodáiból Rómába; ez az áthelyezés nem éppen nyugodt körülmények között zajlott, és P1‑nek nem volt jó kapcsolata a kereskedelmi részlegen dolgozó, nála jóval tapasztaltabb kollégáival, így viszonylag elszigetelődött a munkában. Mint „igen ambiciózus személy” mindazonáltal megpróbálta elnyerni P2 [bizalmas] bizalmát annak reményében, hogy a PFCI vagy az LVP szervezetében jelentősebb pozíciót bíznak rá, „amivel kapcsolatban gyakran hallották ábrándozni”. A felperesek szerint e körülmények arra indíthatták P1‑et, hogy írásaiban jelentősen túlozzon.

197    A fenti 183. pont emlékeztetett arra, hogy az egyetlen olyan releváns tényező, amelyet a szabadon benyújtott bizonyítékok mérlegelése során meg kell vizsgálni, a bizonyítékok hitelessége, ami azok eredetétől, kidolgozási körülményeitől, címzettjétől, valamint tartalma értelmétől és megbízhatóságától függ. Az is megjegyzésre került, hogy különösen nagy jelentőséget kell tulajdonítani annak a körülménynek, ha valamely dokumentum a tényekkel szoros összefüggésben vagy e tények közvetlen tanúja révén jött létre.

198    Ezen elvek fényében a felperesek érvelése általános jelleggel nem kérdőjelezheti meg P1 jegyzeteinek hitelességét.

199    Először is sem az, hogy olyan személyes jegyzetfüzetekről van szó, amelyekben nemcsak szerzőjük szakmai életére, hanem magánéletére vonatkozó elemek is szerepeltek, sem pedig az, hogy a füzeteket a szerző lakóhelyén találták meg, nem alkalmas az említett dokumentumok hitelességének megkérdőjelezésére.

200    P1 nem közlésre szánt jegyzeteinek személyes jellege nem cáfolja azok hitelességét, hanem ellenkezőleg, megerősíti azt. Bár a Törvényszék egy dokumentum bizonyító ereje alacsonyabb szintjének megállapítása érdekében egyéb körülmények között figyelembe vehette azt, hogy adott szerző személyes érdekében állhatott a tények szépítése annak érdekében, hogy főnökeinek az elvárásuknak megfelelő eredményt tudjon felmutatni (lásd ebben az értelemben: a fenti 176. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 132. pont), ez az okfejtés nem alkalmazható a jelen ügyben, amelyben az a tény, hogy P1 jegyzeteit nem arra szánták, hogy azt bárki is olvassa, olyan elemet jelent, amely azon állítást erősíti, hogy e jegyzetek őszintén tükrözik a szerzőjük által észlelt valóságot.

201    Ennélfogva a felperesek azon érvelése, amely szerint P1, aki személyisége, a PFCI‑n belül, illetve a banánüzlet világában betöltött pozíciója miatt arra törekedett, hogy „elnyerje főnökei tiszteletét”, hajlamos lehetett arra, hogy jelentősen túlozzon írásaiban, nem alkalmas a Törvényszék meggyőzésére.

202    Másodszor, bár a szóban forgó, kulcsszavakból álló jegyzetek rövidsége, illetve az a tény, hogy a szerzőjük 2006 júliusában – vagyis röviddel a Guardia di Finanza által lakóhelyén 2006. május 30‑án folytatott azon vizsgálatot követően, amelynek során a szóban forgó dokumentumokat megtalálták, és ezek Bizottságnak 2007 júliusában történő átadását megelőzően – elhunyt (a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdése), tehát nem tudott magyarázatokkal szolgálni azok tartalmát illetően, kétségtelenül bizonyos óvatosságot követelnek meg e jegyzetek értelmezése során, e körülmények azonban nem alkalmasak e jegyzetek hitelességének általános megkérdőjelezésére.

203    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy a szóban forgó bizonyítékok olyan titkos magatartásokra vonatkoznak, amelyek titkos találkozókat és a minimumra csökkentett írásbeliséget foglalnak magukban. Figyelemmel arra, hogy milyen nehézségekkel jár az ilyen magatartásokkal kapcsolatos közvetlen bizonyítékok – mint például a feljegyzések vagy a jogsértés időszakában tartott találkozókról készült beszámolók – beszerzése, azok bizonyító erejét nem lehet csupán azért kétségbe vonni, mert azok kézzel írottak vagy töredékesek, rövidítéseket és szimbólumokat tartalmaznak, és ezért kiegészítésre szorulhatnak, vagy azokat a Bizottság birtokában lévő más információkkal együttesen kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2011. június 16‑i Solvay kontra Bizottság ítélete, T‑186/06, EBHT 2011., II‑2839. o., 405. és 406. pont).

204    A jelen ügyben egyébként meg kell jegyezni, hogy ellentétben a felperesek állításával, P1 jegyzetei nem homályosak, ellentmondóak, illetve inkoherensek. Ezenkívül az a tény, hogy P1 nem volt angol anyanyelvű, nem alkalmas jegyzetei hitelességének általános megkérdőjelezésére. Bár a Törvényszék figyelembe vette egy beszámoló hitelességének értékelése érdekében szerzője részéről azon nyelv ismeretének mértékét, amelyen az említett beszámoló tárgyát képező beszélgetések zajlottak (lásd ebben az értelemben: a fenti 176. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 132. pont), a jelen ügyben nemcsak P1 jegyzetei bizonyítják, hogy jól ismerte az angol nyelvet, hanem ezenfelül a Bizottság, anélkül hogy ezt a felperesek vitatták volna, rámutatott arra is, hogy P1 a kaliforniai (Egyesült Államok) egyetemen végzett, ahol kereskedelmi diplomát szerzett (a megtámadott határozat (169) preambulumbekezdése), amit a meghallgatáson P2 (Pacific) is kijelentett. Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy már kimondásra került, hogy az a tény, hogy valamely dokumentumról hiányzik a dátum vagy az aláírás, illetve hogy rosszul olvasható, nem fosztja meg teljesen az iratot a bizonyító erejétől, különösen amennyiben annak eredete, valószínű kelte és tartalma kellő bizonyossággal megállapítható (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2014. július 11‑i Sasol és társai kontra Bizottság ítélete, T‑541/08, 232. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

205    Harmadszor, sem P1 fiatal kora, sem a PFCI‑n belül, illetve általánosabban a banánágazatban betöltött pozíciója nem jelent olyan érvet, amely alkalmas lenne jegyzetei hitelességének megkérdőjelezésére. C1‑nek a felperesek által e tekintetben hivatkozott nyilatkozatai nem alkalmasak e megállapítás megcáfolására. Ahogy azt a Bizottság kijelentette, anélkül hogy a felperesek ennek ellentmondtak volna, a P1‑nél legalább tizenöt évvel idősebb C1 nyilatkozata, amely szerint C1 P1‑gyel kapcsolatos első benyomása az volt, hogy „igencsak elveszett fiatalember”, aki „kicsit fél”, a két férfi első találkozására utal az Associazione Nazionale Importatori Prodotti Ortofrutticoli (gyümölcs‑ és zöldségimportőrök nemzeti szövetsége, ANIPO), egy olyan szakmai szövetség egyik ülésén, amely C1 által „vén rókák bandájának” minősített, tapasztalat üzletemberekből állt. A Bizottság megalapozottan állítja, hogy ilyen összefüggésben nem meglepő, ha egy fiatal és kevésbé tapasztalt személy első alkalommal kényelmetlenül érzi magát.

206    Ezenkívül a felperesek kiforgatják C1 szavait, amikor azt állítják, hogy az „elismerte, hogy nem tekintette valóban következetes személynek [P1‑et], és nem tudta elképzelni, hogy kereskedelmi ügyleteket köt vele”. Valójában az ilyen, P1 személyére vonatkozó negatív értékelések, amelyek a meghallgatás azon részében, amelyre a felperesek hivatkoznak, egyáltalán nem szerepelnek, a contrario nem vezethetők le kizárólag C1 P2‑re vonatkozó pozitív megítéléséből.

207    A felperesek azon állítását illetően, amely szerint „[s]zámosan megerősítették, hogy amellett, hogy [(P1)] szorgalmas, pénzügyi szempontból pontos és jól felkészült volt, érzékeny, sértődékeny és öntelt is volt”, meg kell jegyezni, hogy a felperesek itt kizárólag P2‑nek a meghallgatáson tett nyilatkozatára utalnak, amelyet P2 a Pacific jogtanácsosai által kialakított, P1 személye hitelességének megkérdőjelezésére (azt hangsúlyozva, hogy P1 hajlamos volt eltúlozni saját szerepét jegyzeteiben) alapított védekezéssel összhangban tett. Ezenkívül, még ha P1 „öntelt” volt is, a fenti 199–201. pontban már megállapítást nyert, hogy jegyzetei személyesek és nem olvasásra szántak voltak, ami valószínűtlenné teszi azt a feltételezést, hogy eltúlozta saját jelentőségét e jegyzetekben annak érdekében, hogy elnyerje főnökei tiszteletét. Végül az a maguk a felperesek által előadott tény, hogy P1 „pénzügyi szempontból pontos” volt, inkább jegyzetkészítésének hitelessége mellett szól.

208    Negyedszer, ugyanezen gondolatmenetet követve, ahogy azt a Bizottság megalapozottan hangsúlyozza, sem P1 állítólagos elszigeteltsége az irodában, illetve a kollégáival fennálló állítólagos kapcsolati nehézségei, sem pedig állítólagos szakmai ambíciói, amelyek végeredményben teljesen normálisak egy ilyen korú munkavállalónál, nem alkalmasak jegyzetei hitelességének aláaknázására. Egyébként meg kell jegyezni, hogy a felperesek ezen állítások alátámasztása érdekében egy korlátozott bizonyító erővel rendelkező dokumentumra, vagyis egy jogtanácsosuk, A3 által a kifogásközlésre adandó válasz céljából írt levélre hivatkoznak.

209    Végül ötödször, bár meg kell állapítani, hogy a fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a felperesek nem terjesztettek elő olyan konkrét körülményt, amely kétséget vethet fel P1 jegyzeteinek hitelességét illetően, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság több olyan elemet jelöl meg, amelyek az említett jegyzetek hitelessége mellett szólnak (a megtámadott határozat (115)–(119) preambulumbekezdése), anélkül hogy a felpereseknek sikerülne ezeket megcáfolniuk. Ekképpen a Bizottság előadja, hogy P1 jegyzeteinek hitelességét, valamint jegyzetelésének gondos és ésszerű jellegét támasztja alá az a tény, hogy az abban szereplő elemeket egyéb források is alátámasztják.

210    Először is az egyrészt P1, másrészt pedig P2 által készített, egy 2004. január 14‑i találkozóra vonatkozó jegyzetek összehasonlításából kitűnik, hogy ezek több ponton egyeznek (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése).

211    Másodszor P1 Portugáliára vonatkozó jegyzetei helyesen utalnak arra a tényre, hogy a 2004. július 28‑i ebéd időpontjában a Chiquitának egy ügynöke volt Portugáliában, valamint arra, hogy a Chiquita azt tervezte, hogy megváltoztatja ezt a struktúrát, amit a Chiquita több válasza, egy szervezeti ábra és egy e társaság 2005. évi stratégiai prioritásairól szóló dokumentum is megerősít; ezenkívül P1 jegyzetei úgy írják le a portugál piacot, mint a másik két érintett piachoz, vagyis Görögországhoz és Olaszországhoz képest „kevésbé stabil”, „a legalacsonyabb árakkal” jellemezhető piacot, amelyen a Chiquita banánjai nem rendelkeznek „első osztályú” minősítéssel, amit megerősít egy információkérésre a Chiquita által közölt válasz, illetve ártáblázat, valamint egy a Pacific által adott válasz is. Ezek a P1 jegyzetei és az iratok egyéb elemei közötti egybeesések a felperesek azon érvelése későbbi vizsgálatának sérelme nélkül állapíthatók meg, amely a Chiquita nyilatkozatai hitelességének megkérdőjelezésére irányul.

212    Harmadszor P1 Görögországot érintő jegyzetei helyesen írják le a Chiquita hierarchikus szerkezetét e piacot illetően (lásd a megtámadott határozat (10) preambulumbekezdését), és utalnak a Chiquita és a Pacific között a szállítás terén Salerno (Olaszország) és Aigion (Görögország) kikötőit illetően folytatandó együttműködéssel kapcsolatos megbeszélésekre. Márpedig a Pacific elismeri, hogy az e kikötőkbe irányuló szállítással kapcsolatos együttműködést a Pacific és a Chiquita megvitatta. A Chiquita által benyújtott 2005. február 23‑i belső elektronikus levél is bizonyítja a közös berakodással kapcsolatos megbeszéléseket, amelyek a Chiquita nyilatkozatai szerint 2006 júniusáig tartottak. A 2005. február 23‑i belső elektronikus levél kapcsán meg kell jegyezni, hogy a felek által e levélnek tulajdonított eltérő értelmezések ellenére, és függetlenül attól a kérdéstől, hogy az abban szereplő megbeszéléseknek milyen típusú megállapodás, illetve melyik piac volt a tárgya, ebből az elektronikus levélből egyértelműen kitűnik, hogy az a Chiquita és a Pacific közötti, a közös berakodással kapcsolatos (potenciális) együttműködésre vonatkozott, ami azt mutatja, hogy e témát a két versenytárs megvitatta, és ez alapján a szóban forgó elektronikus levél P1 jegyzetei hitelességének alátámasztására alkalmas bizonyíték.

213    Ezenkívül P1 utalt arra, hogy a Chiquita (esetlegesen) csökkenti a Görögországba szállított Consul márkájú banánok mennyiségét, a Chiquita táblázatából pedig kitűnik, hogy az ténylegesen csökkentette az ilyen márkájú banánok értékesítését 2005 18. hetétől.

214    Negyedszer P1‑nek a Pacific és a Chiquita között az olasz piac tekintetében zajló stratégiai megbeszélésekre vonatkozó feljegyzései tekintetében (amelyek utalnak többek között „[a] Consul [csökkentésére]: 15 000/hét”, a Chiquita mennyisége emelésének középpontba állítására, valamint arra az elgondolásra, hogy „teret kell adni a Bonitának”, valamint hogy a „Bonita nyomja az árakat”), a Chiquita ártáblázatai azt mutatják, hogy az 2004 második félévétől ténylegesen elkezdte növelni prémium márkája, a Chiquita banán értékesítéseinek mennyiségét, és arra készült, hogy jelentősen csökkenti gyengébb márkája, a Consul banán értékesítéseit a 2005. év folyamán Olaszországban.

215    Ezenfelül P1‑nek a Chiquita olaszországi stratégiájára vonatkozó megjegyezéseit megerősíti a Chiquita egy – C2 által a 2005. év végén véget érő engedélyezési rendszer végét követően C1 részére készített – belső feljegyzése is (lásd a megtámadott határozat (35) preambulumbekezdését és 60. lábjegyzetét), amely az olasz piac elemzését tartalmazza az említett rendszert követő időszak kezdetén, és amelyben a következő állítás szerepel:

„Az új rendszer hajnalán ésszerűen »szoros« piacra lehetett volna számítani a Chiquita és a Bonita között. Ez az egyik oka annak, hogy a Chiquita lemondott a Consul importjáról. Sajnos, míg a Chiquita által a kínálat felső részéről indított lépések állandóak voltak, a Bonitának a »kínálat alsó részéről« indított piaci magatartására egyáltalán nem került sor.”

216    El lehet ismerni, hogy e dokumentum alátámasztja egy P1 jegyzetei között szereplő körülmény, mégpedig a Chiquita arra irányuló szándéka valós jellegét, hogy a Chiquita márkája javára csökkentse a Consul márkája értékesítéseit, anélkül hogy el kellene dönteni azt a felek között vitás kérdést (a megtámadott határozat (118) és (119) preambulumbekezdése), hogy e jegyzet a Chiquita és a Pacific versenyellenes magatartásának bizonyítéka‑e. A megtámadott határozat (118)–(120) preambulumbekezdéséből kitűnik ugyanis, hogy a Bizottság a szóban forgó feljegyzésre kizárólag a P1 jegyzeteinek hitelességét megerősítő elemként hivatkozott, nem pedig olyan bizonyítékként, amely alátámasztja egy megállapodásnak a 2004. július 28‑i ebéd során történő megkötését, illetve ilyen megállapodás végrehajtását (lásd e tekintetben az alábbi 257–260. pontot is).

217    Ezenkívül, ellentétben a felperesek állításával, az a tény, hogy ezt a feljegyzést P1 jegyzeteinek időpontját követően írták, nem von le semmit annak bizonyító jellegéből. A fenti 178. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik ugyanis, hogy a Bizottság figyelembe vehet a jogsértés időszakán kívül megállapított körülményeket, amennyiben e körülmények a Bizottság által az említett jogsértés bizonyítása érdekében hivatkozott valószínűsítő körülmények csoportjának részét képezik, a feljegyzés pedig szintén a múltra, tehát az engedélyezési rendszer időszakára utal.

218    A válaszban a felperesek nem cáfolják a fent kifejtett elemeket, és annak előadására szorítkoznak, hogy „attól, hogy [P1] jegyzetei tartalmaznak bizonyos, valóban a megbeszélések tárgyát képező témákra vonatkozó sorokat, vagy mert a banánágazattal kapcsolatos bizonyos számú ténybeli állítás nyilvánosan elérhető információk alapján ellenőrizhető, a jegyzetek összessége nem tekinthető hiteles bizonyítéknak”. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperesek nem cáfolják a Bizottság által előterjesztett és a fenti 210–217. pontban hivatkozott elemeket.

219    Másodszor a felperesek előadják, hogy a 2004. július 28‑i munkaebéd idején C1‑nek és P1‑nek több jogszerű oka volt a kapcsolatfelvételre, többek között az ANIPO jövője, és a co‑sourcingra, valamint a csoportos szállításra vonatkozó megállapodások lehetősége kapcsán, amit megerősítenek C1 nyilatkozatai is. Engedélyek híján, más versenytársai révén egyéb beszerzési forrásokat keresve a Chiquita tehát ilyen megállapodásokat kötött egyéb versenytársakkal, és megkereste P2‑t a PFCI‑től annak érdekében, hogy ilyen megállapodást kössön a PFCI‑vel. Mivel az utóbbi nem fogadta el ezt az általa üzleti szempontból hátrányosnak ítélt ajánlatot, a felperesek előadják, hogy nem volt meglepő, hogy C1 ismét szerencsét próbált, ez alkalommal hasonló megállapodást ajánlva közvetlenül a tapasztalatlan újoncnak, P1‑nek.

220    Ezt az érvelést el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni, hogy C1‑nek és P1‑nek voltak‑e jogszerű okai a találkozásra. Elegendő ugyanis azt megjegyezni, hogy bár az ilyen jogszerű okok kétségtelenül alternatív magyarázatot nyújthatnának találkozásuk indokára, azonban semmit sem változtatnának egyebekben kapcsolataik összejátszásra irányuló jellegén, ha azt bizonyítottnak vesszük. Ahogy a Bizottság megjegyezte a megtámadott határozat (147) preambulumbekezdésében, az az állítás, amely szerint a versenytársak között állítólag jogszerű kapcsolatok álltak fenn, semmilyen esetben sem zárja ki, hogy összejátszásra irányuló kapcsolattartásra is sor került. A Bíróság már hangsúlyozta, hogy valamely megállapodás versenykorlátozó célúnak tekinthető akkor is, ha célja nem csupán a verseny korlátozása, hanem más, jogszerű célokat is követ (lásd: a Bíróság 2006. április 6‑i General Motors kontra Bizottság ítélete, C‑551/03 P, EBHT 2006., I‑3173. o., 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ahogy azt a Bizottság megalapozottan állítja, a megtámadott határozat megállapításainak megkérdőjelezése céljából a felperesek nem szorítkozhatnak annak bizonyítására, hogy a kapcsolatok jogszerű célt is követtek, hanem azt kell bizonyítaniuk, hogy azok kizárólag ilyen célt szolgáltak.

221    Harmadszor a felperesek előadják, hogy P1 jegyzetei nem tekinthetők a 2004. július 28‑i ebéd során zajlott, egyébként csak 40‑45 perces, a hotel zajos medencéje mellett lefolytatott beszélgetés hiteles leiratának, mivel, ahogy azt C1 is megerősítette, P1 semmilyen olyan jegyzetet nem készített ezen ebéd során, amelyet annak „egyidejű” bizonyítékának lehetne tekinteni. E jegyzeteket P1 valószínűleg röviddel a találkozót követően készítette, azok tehát a megvitatott témákkal kapcsolatos személyes reflexiók, amelyek P1 gondolatait tükrözik azzal kapcsolatban, hogy milyen módon működne a co‑sourcing és a csoportos szállítás a Chiquitával, ahogy azt C1 is állította.

222    Ahogy arra a fenti 183. és 197. pontban már emlékeztettünk, egy dokumentum bizonyító erejének értékelésénél különösen nagy jelentőséget kell tulajdonítani annak, ha valamely dokumentum a tényekkel szoros összefüggésben vagy e tények közvetlen tanúja révén jött létre. A jelen ügyben nem vitatott, hogy P1 részt vett a 2004. július 28‑i ebéden, tehát az ebéd közvetlen tanújának tekinthető. Egyebekben ezen ebéd résztvevőinek – P1, C1 és C2 – alacsony száma miatt, illetve mivel P1 volt a Pacific egyetlen képviselője, az utóbbi nem pusztán néma tanú volt, hanem a beszélgetések aktív résztvevője is, ami magas bizonyító erőt kölcsönöz a személyén keresztül szerzett bizonyítéknak. Az a tény, hogy ilyen módon közvetlen beszélgetés zajlott a három szereplő között, valószínűtlenné teszi azt a felperesek által sugallt feltevést, hogy a P1 személyén keresztül szerzett bizonyíték bizonyító erejét csökkenti az, hogy zaj volt az ebéd során, ami akadályozhatta P1‑et a beszélgetés megértésében.

223    Következésképpen P1 jegyzetei a 2004. július 28‑i ebéddel egyidejű bizonyítéknak tekinthetők akkor is, ha azok nem az ebéd alatt, hanem röviddel azután készültek. Elegendő ugyanis azt megállapítani, miként azt a Bizottság megalapozottan rögzíti a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdésében, hogy nem ellentétes egy egyidejűleg készült dokumentum jellegével az, ha az olyan nyilatkozatokat rögzít, amelyeket nem sokkal előbb tettek, és P1 jegyzeteinek egyik eleme sem utal arra, még ha esetleg egy adott eseményt követően írták is azokat, hogy azok ne felelnének meg az esemény során folytatott megbeszélések tartalmának (lásd ebben az értelemben: a fenti 178. pontban hivatkozott Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, 39. pont). Az a tény, hogy a jegyzetek szabályosan követik az események és időpontok időrendjét, egyébként azon állítás mellett szól, hogy azokat az adott események időpontjában vagy legfeljebb röviddel azután írták. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 210. pontban rögzítettek szerint legalább egy esemény, azaz a 2004. január 14‑i találkozó esetében az iratok között szerepelnek egyrészt P1, másrészt P2 jegyzetei, amelyek több ponton egyeznek (a megtámadott határozat (167) preambulumbekezdése).

224    A fenti megfontolásokból következik, hogy el kell utasítani a felperesek azon érveit, amelyek általános jelleggel P1 jegyzetei hitelességének megkérdőjelezésére irányulnak.

–       A 2004. július 28‑i munkaebédről készített jegyzetek felperesek által javasolt értelmezéséről

225    A felperesek előadják, hogy annak érdekében, hogy megpróbálja bizonyítani a Chiquita és a PFCI közötti versenyellenes megállapodás megkötését, a Bizottság P1 kézzel írott jegyzeteiben található, a Chiquita részéről C1 és C2, a PFCI részéről pedig P1 részvételével 2004. július 28‑án, a római Shangri la Corsetti étteremben tartott munkaebéd „egyidejű okirati bizonyítékaként” bemutatott egyes sorokra vonatkozó saját értelmezésére támaszkodik (a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdése) azzal, hogy e munkaebéd volt „a Chiquita és a Pacific közötti összejátszásra irányuló megállapodás kiindulópontja”, holott nemcsak hogy rendkívül korlátozott e jegyzetek bizonyító ereje, hanem emellett a Bizottság teljesen tévesen értelmezte azokat, figyelemmel az összefüggésre és azokra a körülményekre, amelyek között P1 a jegyzeteket készítette.

226    A megtámadott határozatban a Bizottság kifejti, hogy a Chiquita részéről C1 és C2, a PFCI részéről pedig P1 részvételével 2004. július 28‑án, a római Shangri la Corsetti étteremben tartott munkaebéd volt a Chiquita és a Pacific közötti összejátszásra irányuló megállapodás kiindulópontja, valamint hogy e találkozót követően C1 és P1 rendszeresen hívni kezdték egymást. A Bizottság szerint az e találkozóhoz kapcsolódó egyidejű okirati bizonyítékok – vagyis P1 jegyzetei (a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdése) – bemutatják, hogy a Chiquita és a Pacific milyen módon tett szert előnyre e találkozóból annak érdekében, hogy kialakítsák az árkoordinációs rendszert, amely a későbbiekben aztán tovább fejlődött (a megtámadott határozat (102)–(104) preambulumbekezdése).

227    A Bizottság előadja, hogy e jegyzetekből kitűnik, hogy a Chiquita és a – „Bonita” névvel jelölt – Pacific megvitatták portugáliai, görögországi és olaszországi tevékenységeiket, valamint háromlépéses „akciótervet” alakítottak ki folyamatos együttműködésük érdekében. Ennek megfelelően a két fél először a következő héten lép kapcsolatba annak érdekében, hogy egyeztessenek a portugáliai árakról, hogy megállapíthassák, hogy ugyanazon a szinten kell‑e „maradni”, illetve „emelni” vagy „csökkenteni” kell‑e. E pont egybevág a Chiquita azon nyilatkozatával, amely szerint a 2004. július 28‑i találkozót követően C1 és P1 esetenként információt cserélt a következő hét konkrétabb ártendenciáiról, olyan kifejezéseket használva, amelyek lehetővé tették, hogy mindkét fél megértse, hogy az áraknak nőniük vagy csökkenniük kell‑e, vagy azonos szinten kell‑e maradniuk. Másodszor az akcióterv azt mutatja, hogy a két fél bizonyos prioritást kapcsolt az Olaszországra vonatkozó stratégiájához (az „először Olaszországot nézzük” kifejezés használatával), harmadszor pedig a hangsúly a Görögországra vonatkozó közös stratégiára került (a „majd Görögországot” kifejezés használatával) (a megtámadott határozat (106) preambulumbekezdése).

228    A felperesek ezzel szemben előadják, hogy P1‑nek a 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetei saját reflexióit tartalmazzák az ezen ebéd során történt beszélgetés C1 által megerősített tárgya – „annak lehetősége, hogy a Chiquita Ecuadorban a Noboától szerezzen be banánt” – kapcsán. Ennélfogva a jegyzeteket úgy kell értelmezni, mint P1 arra vonatkozó személyes elgondolásait, hogy milyen módon kell működnie egy co‑sourcing megállapodásnak a gyakorlatban.

229    Emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 194–224. pontban szereplő megfontolásokból kitűnik, hogy a felperesek által P1 jegyzetei hitelességének általános jellegű vitatása érdekében előterjesztett érveknek nem lehet helyt adni, valamint hogy az említett jegyzeteknek éppen ellenkezőleg, magas bizonyító erőt kell tulajdonítani, mivel azokat a tények közvetlen tanúja készítette, és hitelességüket egyéb bizonyítékok is alátámasztják. E körülmények között a felperesek azon feltevése, amely szerint e jegyzeteket úgy kell értelmezni, mint amelyek P1 személyes gondolatait tükrözik, nem pedig a 2004. július 28‑i ebéd során ténylegesen történt beszélgetést, nem fogadható el.

230    Először is meg kell jegyezni, hogy C1‑nek a felperesek által hivatkozott azon állítása, amely szerint az ebéd során történt beszélgetés tárgya „annak lehetősége [volt], hogy a Chiquita Ecuadorban a Noboától szerezzen be banánt”, nem cáfolja a Bizottság értelmezését, mivel az nem tagadja, hogy a közös beszerzés lehetőségeit szintén megvitatták a szóban forgó ebéd során (a megtámadott határozat (151) preambulumbekezdése). A felperesek által előterjesztett idézetből azonban nem tűnik ki, hogy e kérdés volt‑e az egyetlen, a találkozó során megtárgyalt téma, és a fenti 220. pontban pedig már kiemelésre került, hogy a megtámadott határozat megállapításainak megkérdőjelezése céljából a felperesek nem szorítkozhatnak annak bizonyítására, hogy a kapcsolatok jogszerű célt is követtek, hanem azt kell bizonyítaniuk, hogy azok kizárólag ilyen célt szolgáltak.

231    Márpedig ezt az értelmezést – ahogyan azt is, amely szerint a jegyzetek csak P1 személyes gondolatait tükrözik – el kell utasítani, figyelemmel a jegyzetek egyértelműségére a Pacific és a Chiquita arra irányuló szándékát illetően, hogy összehangolják áraikat.

232    Ekképpen a Bizottság megalapozottan terjeszti elő, hogy az az értelmezés, amely szerint a 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetek P1 személyes reflexióit tükrözik annak lehetősége kapcsán, hogy a Chiquita Ecuadorban a Noboától szerezzen be banánt, nem vág egybe azzal a ténnyel, hogy e jegyzetekből egyértelműen kitűnik, hogy a Chiquita és a Pacific megvitatták portugáliai, görögországi és olaszországi tevékenységeiket, hogy „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést” irányoztak elő, valamint háromlépéses „akciótervet” alakítottak ki, amely szerint „[P1]” és „[C1]” „a [következő] héten [beszélnek] Portugáliáról” annak érdekében, hogy „[d]öntsenek az árakról”, hogy megállapíthassák, hogy ugyanazon a szinten kell‑e maradni, illetve „emelni” vagy „csökkenteni” kell‑e. Ez az előadás megfelel a Chiquita 2008. május 22‑i nyilatkozatának, amely szerint a 2004. július 28‑i találkozót követően C1 és P1 esetenként információt cserélt a következő hét konkrétabb ártendenciáiról, olyan kifejezéseket használva, amelyek lehetővé tették, hogy mindkét fél megértse, hogy az áraknak nőniük vagy csökkenniük kell‑e, vagy azonos szinten kell‑e maradniuk (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdése), ami a felpereseknek a Chiquita nyilatkozataira vonatkozó érvelésének későbbi vizsgálatától függően állapítható meg (lásd az alábbi 336. és azt követő pontokat).

233    Másodszor, nem lehet elfogadni a felperesek azon értelmezését, amely szerint a jegyzetekből kitűnik, hogy C1 rövid összefoglaló áttekintést adott P1 részére a portugáliai piacról annak érdekében, hogy tájékoztassa az újoncot arról a kereskedelmi struktúráról, amelybe a PFCI kerülne, ha banánokat szállítana a Chiquita részére, mivel nem veszi figyelembe, hogy azt a kijelentést, amely szerint a portugál a „legkevésbé stabil a három T2 piac közül”, „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést” kifejezés követi, amit – ahogy azt a Bizottság megjegyzi – nem magyarázhat az arra irányuló szándék, hogy tájékoztassák az újoncot a Chiquita portugáliai értékesítési struktúrájáról.

234    A felperesek ugyanakkor előadják, hogy azzal az értelmezéssel, amely szerint „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést” kifejezés azt bizonyítja, hogy a Chiquita és a Pacific megállapodtak az árak összehangolásában, ellentétben állnak a Chiquita magyarázatai, valamint az az ár, amelynek elérését a PFCI Portugáliában előirányozta. Ebből következően hitelesebb értelmezés lenne az, hogy C1 elmagyarázta P1‑nek, hogy az ügynökkel dolgozás azt jelenti, hogy a Chiquita heti alapon egyeztet ezzel az ügynökkel annak érdekében, hogy döntsenek a portugál piacon rögzítendő árról. Alternatív esetben P1 arra is gondolhatott, hogy a csoportos szállítási megállapodás Chiquitával való megkötése lehetőséget teremtene a PFCI számára, hogy fenntartsa árait, ha heti szolgáltatásra térne át Portugáliában.

235    Mindenekelőtt ez az értelmezés nem meggyőző, mivel, figyelemmel az akcióterv „a következő héten beszélünk Portugáliáról: döntés az árról: status quo, emelni, csökkenteni. [P1]/[C1]” kifejezés használatával megvalósult szakaszára, kitűnik, hogy a Portugáliára vonatkozó, „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést” mondat a C1 és a P1 közötti kétoldalú együttműködésre utal.

236    Ezt követően, a Chiquita és C1 felperesek által hivatkozott nyilatkozatai, amelyek szerint az ebéd során folyt tárgyalás témái a co‑sourcing és a közös szállítás voltak, nem cáfolják a Bizottság által P1 jegyzeteiből levont következtetéseket (lásd e tekintetben már a fenti 230. pontot).

237    Végül a felperesek azt állítják, hogy „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést” kifejezés nem értelmezhető úgy, mint amely a versenytársak közötti együttműködésre utal. Ellenkező esetben a Portugáliára vonatkozó, „a következő héten beszélünk Portugáliáról: döntés az árról: status quo, emelni, csökkenteni” kifejezés használatával megvalósult akcióterv fényében P1‑nek és C1‑nek a 32. héttől heti kapcsolatot kellett volna tartania „az ár fenntartása érdekében”, amit a Bizottság nem bizonyított. Ezenfelül az iratokhoz csatolt bizonyítékok, vagyis P1 2004. augusztus 2‑i jegyzetei és a 2004 32. hetére vonatkozó heti árjelentés kifejezetten azt támasztja alá, hogy a PFCI arra számított, hogy csökkentenie kell portugáliai árait a 32. hét során. Ezenkívül a Bizottság önkényesen figyelmen kívül hagyja, hogy az „emelni” kifejezés P1 jegyzeteiben áthúzva szerepel.

238    Ezt az érvelést el kell utasítani.

239    Egyrészt „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést” kifejezés nem értelmezhető úgy, mint amely azt jelenti, hogy az árnak mindenféleképpen azonos szinten kell maradnia a következő héten, hanem az az annak érdekében folytatott együttműködésre utal, hogy általános jelleggel fenntartsák az árak bizonyos stabilitását olyan heti tárgyalások révén, amelyek során el kellett dönteni, hogy az adott héten az ár ugyanazon a szinten maradjon‑e, illetve nőjön vagy csökkenjen‑e (a következő kifejezés révén: „a következő héten beszélünk Portugáliáról: döntés az árról: status quo, emelni, csökkenteni”). Ennélfogva az a tény, hogy a Pacific arra számított, hogy portugáliai árát csökkenti a 2004. július 28‑i ebédet követő héten, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felek ezen ebéd során nem állapodtak meg az árakkal kapcsolatos együttműködésben. Ugyanilyen módon az, hogy az „emelni” szó áthúzva szerepel P1 jegyzeteiben, nem alkalmas a Bizottság értelmezésének megkérdőjelezésére, sőt, még azt is meg kell jegyezni, hogy az a tény, hogy P1 áthúzta ezt a szót a Portugáliára vonatkozó következő heti „akciótervvel” kapcsolatos jegyzeteiben, egybevág azzal a felperesek által előadott körülménnyel, hogy a Pacific valóban arra számított, hogy csökkenti portugáliai árát a szóban forgó hét során.

240    Másrészt, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a Bizottságnak bizonyítania kellett volna‑e a 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetekben szereplő együttműködés végrehajtását, illetve függetlenül a felek későbbi kapcsolataira vonatkozó bizonyítékok vizsgálatától, elegendő azt megállapítani, hogy az, hogy a Bizottság nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely konkrétan alátámasztja, hogy P1 és C1 kapcsolatot tartott a 2004. július 28‑i ebédet követő héttől, nem jelentheti annak bizonyítékát, hogy a két férfi nem egyeztetett ezen ebéd során.

241    Harmadszor a felperesek előadják, hogy a Görögországra vonatkozó jegyzetekben az szerepel, hogy C1 rövid áttekintést adott P1 részére a Chiquita görögországi tevékenységeiről annak érdekében, hogy meggyőzze őt egy co‑sourcingra vonatkozó megállapodás megkötésének előnyeiről. A „segítség a Chiquita/Bonita kombináció megtolásához” kifejezés ekképpen úgy értelmezhető, mint amely azt jelenti, hogy C1 hozzászoktatta P1‑et ahhoz a gondolathoz, hogy gyümölcsöket és engedélyeket adjanak egy versenytárs részére egy co‑sourcing megállapodás keretében. Mivel a Chiquita nem rendelkezett engedélyekkel, úgy döntött, hogy a Chiquita márkájú banán javára csökkenti a Consul márkájú banán értékesítéseit, mivel az előbbiek után magasabb árat tudott kérni, ami megmagyarázza a következő kifejezés használatát: „a Consult is csökkenteni. A Chiquita ötlete: minden Chiquita, csak a prémium márka”. Ebben az összefüggésben a „segítség a Chiquita/Bonita kombináció megtolásához” kifejezés a Pacific Bonita márkájával szemben támasztott verseny csökkenésére utal, a Chiquita azon egyoldalú döntését követően, hogy növeli a Chiquita prémium márkájának értékesítéseit és csökkenti gyengébb Consul márkájának értékesítéseit. Alternatív esetben e kifejezést úgy is lehetne érteni, hogy az a C1 által a PFCI‑től beszerzett banánok minőségi követelményei kapcsán adott utasításoknak felel meg.

242    A felperesek szerint a „Chiquita görögországi árai = olaszországi” és az „azt hiszik, hogy a Bonita esetében = kell legyen Olaszországban és Görögországban” kifejezések értelmetlenek, mivel sem a Chiquita, sem a PFCI árai nem voltak azonosak Olaszországban és Görögországban. A szóban forgó sorokat tehát a co‑sourcinggal kapcsolatos viták fényében kell elemezni, oly módon, hogy azok azt jelentik, hogy a C1 megpróbálta meggyőzni P1‑et arról, hogy kössenek co‑sourcingra vonatkozó megállapodást, elmagyarázva neki, hogy amennyiben a PFCI a saját engedélyei alapján Chiquita banánokat importálna, amelyeket ezt követően magas áron értékesítenének, a Chiquita ezen ár egy részét visszatérítené a Pacific részére annak érdekében, hogy kompenzálja annak elmaradt hasznát, amelyet a Bonita márkája alatt importált banánok mennyiségének csökkenése okozna. E kifejezések tehát nem alkotnak arra vonatkozó bizonyítékot, hogy a két versenytárs megvitatta árstratégiáit, még kevésbé a valós piaci árat.

243    Következésképpen a jegyzetek egyik eleme sem utal arra, hogy a Chiquita és a PFCI versenyellenes megállapodást kötött a görögországi árstratégiákat illetően, és a Bizottság azt sem bizonyította, hogy ilyen megállapodást hajtottak végre. E tekintetben a tények egyértelműen azt bizonyítják, hogy a PFCI görögországi és olaszországi árainak különbségei egyáltalán nem csökkentek, ami bekövetkezett volna, ha a feltételezett megállapodást megkötötték és végrehajtották volna.

244    A Bizottság azt állítja, hogy P1 jegyzeteiből a görögországi árazást illetően kitűnik, hogy a Chiquita közölte, hogy az a célja, hogy görögországi árát az olaszországi árának szintjére emelje, ahol az magasabb volt (ahogy az a „Chiquita görögországi árai = olaszországi” szövegből kitűnik), és kifejtette, hogy álláspontja szerint ugyanezt a megközelítést kell alkalmazni a Pacific Bonita márkájú banánjára Görögországban és Olaszországban (ahogy azt „[a Chiquita azt hiszi], hogy a Bonita esetében = kell legyen Olaszországban és Görögországban” kifejezés használata jelzi). Ezenkívül a Bizottság szerint a Chiquita és a Pacific görögországi és olaszországi árai közötti kölcsönös kapcsolódás módjának kérdése igen érzékeny téma a két versenytárs árstratégiáját illetően (a megtámadott határozat (109) és (110) preambulumbekezdése).

245    Egyebekben a Bizottság rámutat arra, hogy a megtámadott határozat nem állítja azt, hogy a Consul márka értékesítéseinek csökkenése, illetve „a Chiquita/Bonita kombináció megtolásá[nak]” ténye egy árrögzítő megállapodás részét képezte. Nincs helye tehát a felperesek azon érvelése vizsgálatának, amely azt bizonyítja, hogy a Consul márkája értékesítéseinek a Chiquita márka javára történő csökkentése a Chiquita egyoldalú döntéséből fakadt.

246    Függetlenül attól, hogy a Görögországra vonatkozó jegyzetek bizonyítják‑e megállapodás vagy összehangolt magatartás fennállását, illetve attól, hogy a Bizottságnak mindenképpen meg kellett volna‑e különböztetnie e két jogellenes magatartási formát (lásd e tekintetben az alábbi 437. és azt követő pontokat), meg kell állapítani, hogy e jegyzetekben nem szerepelnek olyan elemek, amelyek a felperesek azon értelmezését támasztanák alá, amely szerint a jegyzetek a Pacific engedélyei alapján importált Chiquita márkájú banán után elért magasabb ár felosztásával kapcsolatos tárgyalásokat tükrözik. Éppen ellenkezőleg, e jegyzetekből az tűnik ki, hogy C1 és P1 ismertette egymással az árrögzítésre irányuló szándékokat és stratégiákat, valamint hogy az előbbi tájékoztatta az utóbbit arról az álláspontjáról, hogy a Pacificnek meg kellene próbálnia felemelnie görögországi árszintjét az olaszországi árszintre (ahogy azt az „azt hiszik, hogy a Bonita esetében = kell legyen Olaszországban és Görögországban” kifejezés használata jelzi). Az a kérdés, hogy a valós árak ezt követően pontosan megfeleltek‑e ezen szándékoknak, e tekintetben nem releváns, és az áraknak a tervezettek szerinti kiigazításának elmaradása semmiképpen nem cáfolhatja azt a következtetést, hogy a jegyzetek bizonyítják a görögországi árakra vonatkozó szándékoknak a Chiquita és a Pacific közötti kommunikációját.

247    Negyedszer a felperesek előadják mindenekelőtt azt, hogy a „Dole és a Del Monte kiszorítása” kifejezés az Olaszországra vonatkozó jegyzetekben nem tükrözhet egy C1 és P1 között folyt tárgyalást, mivel tekintettel arra, hogy a Dole és a Del Monte összesített piaci részesedése Olaszországban körülbelül 40% volt, egyáltalán nem hihető, hogy az összesen csak körülbelül 10%‑os olasz piaci részesedéssel rendelkező Chiquita és PFCI ilyen stratégiáról tárgyalhattak, még kevésbé, hogy abban meg is állapodhattak, amit egyébként C1 is megerősített, aki a 2010. június 18‑án tartott meghallgatáson P1‑nek a „Dole és a Del Monte kiszorítására” vonatkozó elgondolását tükröző jegyzetei kapcsán kijelentette, hogy „ez csak egy fickó, aki nem tudja, mit beszél”, valamint hogy „ez teljesen ésszerűtlen”.

248    A felperesek ezt követően azt állítják, hogy az ezt követő sorokban használt, a Consul márkájú banán mennyiségének csökkentésére és a Chiquita márkájú banán mennyiségének növelésére vonatkozó kifejezéseket ismét csak úgy kell értelmezni, mint a C1 által szolgáltatott, a Chiquita arra vonatkozó egyoldalú tervével kapcsolatos magyarázatokat, hogy engedélyek híján a Chiquita márkájú banán nyereségesebb értékesítésére koncentrál; P1 e magyarázatokból azt a következtetést vonta le, hogy a Chiquita e stratégiája helyet kínál a Bonita márkának. Ehhez hasonlóan a „kínálat szabályozása (Ecuador)” és a „Bonita nyomja az árakat” kifejezések P1 azon elgondolását tükrözik, hogy az, ha Ecuadorban a Chiquita számára is beszerez banánt, lehetővé teszi a Pacific számára, hogy a kínálati árakat lenyomja ebben az országban. A Consul márkájú banán mennyiségének csökkentését azonban a Chiquita csak majdnem egy évvel a 2004. július 28‑i ebédet követően végezte el, így e csökkentés semmiképpen nem kapcsolható valamely ezen ebéd során megvitatott témához, valamint nem jelentheti versenyellenes magatartás eredményét sem, és mindenesetre a P1 által C1 magyarázataiból levont személyes következtetések semmiképpen nem jelentik, illetve bizonyítják azt, hogy sor került volna bármilyen, a piacok felosztására vagy az árak összehangolására irányuló versenyellenes megállapodás megkötésére.

249    Végül a felperesek előadják, hogy a „helyi megállapodás (Olaszország/Görögország/Portugália)” és a „túl nagy (központ). Lehetetlen” kifejezésekben szereplő állításokat szintén a co‑sourcing keretében kell értelmezni, és azok azt jelentik, hogy P1 úgy vélte, hogy túl bonyolult egy co‑sourcing megállapodás véglegesítése, amennyiben abban a Chiquita és a PFCI központja is részt vesz, ahogy ezt az is bizonyította, hogy a Chiquita és a PFCI központja között zajlott korábbi tárgyalások nem vezettek eredményre, így célszerűbb a megállapodást helyi szinten megkötni.

250    Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat (112) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság nem állítja azt, hogy a felek megállapodtak a „Dole és a Del Monte [olasz] piacról való kiszorítása” érdekében, sem azt, hogy egy ilyen terv alapját egy „annak érdekében kötött megállapodás [jelentette], hogy azáltal támadják a piacon erős két versenytárs pozícióját, hogy csökkentik a »Consul« márkájú banán mennyiségét, majd azt a »Bonita« márkájú banánnal váltják fel, az árakat pedig növelik”. Ennélfogva nincs helye azon kérdés vizsgálatának, hogy a jegyzetek e tekintetben bizonyító erejűek‑e, sem pedig a szóban forgó sorok Bizottság által a beadványaiban előadott és a felperesek által „tisztán spekulációkon alapulónak” minősített lehetséges magyarázatai hitelességével kapcsolatos döntésnek.

251    Amennyiben a felperesek érvelése úgy értelmezhető, hogy az ismét a P1 jegyzetei hitelességének megcáfolására irányuló szándékhoz kapcsolódik, C1 2010. június 18‑i meghallgatáson kifejtett állítására hivatkozva, amely szerint a „Dole és a Del Monte kiszorítására” vonatkozó elgondolás „teljesen ésszerűtlen”, és azt bizonyítja, hogy annak forrása „csak egy fickó, aki nem tudja, mit beszél”, elegendő megjegyezni egyrészt azt, hogy a P1 jegyzeteinek állítólagos hiteltelenségére vonatkozó érvelés már a fenti 194. és azt követő pontokban cáfolásra került, másrészt pedig azt, hogy a felpereseknek a C1 nyilatkozatainak összességére vonatkozó érvelésének későbbi vizsgálatától (lásd az alábbi 336. és azt követő pontokat) függően C1 azon, összefüggésében és egészében értelmezve végeredményben nem egyértelmű nyilatkozata, amely szerint a „Dole és a Del Monte piacról való kiszorítására” vonatkozó elgondolás ésszerűtlen, önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felek nem hozták fel ezt a témát, valamint hogy a jegyzetek összessége nem tükrözi a 2004. július 28‑i ebéd során történt tárgyalást.

252    Ezt követően a felek között „a Consul csökkentése: 15 000/hét […] A Chiquita mennyisége emelésének középpontba állítása […] Teret kell adni Bonitának […] Kínálat szabályozása (Ecuador)” kifejezések értelmezése kapcsán fennálló véleménykülönbségek azt a kérdést érintik, hogy azt kell‑e megállapítani, hogy e kifejezések P1‑nek a C1‑nek a Chiquita egyoldalú, a Chiquita márkájú banán mennyiségének növelésére irányuló stratégiája kapcsán adott magyarázataira vonatkozó saját reflexióit tükrözik‑e, vagy pedig a versenytársak olyan közös stratégiáját, amely az árak emelésének előnyben részesítésére, valamint az ecuadori beszerzések szabályozására irányult az említett márkákra vonatkozó importstratégiáik módosítása révén. E tekintetben meg kell állapítani – anélkül, hogy dönteni kellene a felek azon kérdésre vonatkozó érveléséről, hogy a piac közös piacszervezés általi szabályozása engedélyezett‑e rugalmasságot az importált mennyiségeket illetően, vagy sem –, hogy a felperesek arra irányuló érvelését, hogy a jegyzetek egyoldalú magyarázatokat és reflexiókat tükröznek, nem lehet elfogadni, mivel annak ellentmond a szóban forgó részleteket közvetlenül követő „helyi megállapodás” kifejezés, valamint a jegyzetek összességének azon részei, amelyek azt bizonyítják, hogy a jegyzetek kétoldalú döntéseket tükröznek (lásd a fenti 231., 232. és 235. pontot).

253    A felperesek arra való hivatkozása, hogy a Chiquita a Consul márkája mennyiségének csökkentésére és a Chiquita márkája mennyiségeinek növelésére irányuló stratégiát csak egy évvel a 2004. július 28‑i ebédet követően kezdte el végrehajtani, valamint a C1 azon nyilatkozataira való hivatkozása, amelyek szerint e stratégia kizárólag belső üzleti megfontolásokon alapult, nem annyira arra a kérdésre vonatkoznak, hogy mit vitattak meg a 2004. július 28‑i ebéd során, hanem ezen ebéd esetleges folyományaira, és így, miként azt a Bizottság megalapozottan hangsúlyozza, az összejátszás hatásaira.

254    Végül, figyelemmel a jegyzetek összességére, valamint a fenti megfontolásokra, meg kell állapítani, hogy el kell utasítani a felperesek azon állítását, amely szerint a „helyi megállapodás (Olaszország/Görögország/Portugália)” és a „túl nagy (központ). Lehetetlen” kifejezéseket szintén a co‑sourcing keretében kell értelmezni, és azok azt jelentik, hogy P1 úgy vélte, hogy túl bonyolult egy co‑sourcing megállapodás véglegesítése, amennyiben abban a Chiquita és a PFCI központja is részt vesz, ahogy ezt az is bizonyította, hogy a Chiquita és a PFCI központja között zajlott korábbi tárgyalások nem vezettek eredményre, így célszerűbb a megállapodást helyi szinten megkötni.

255    Ötödször, ehhez hasonlóan nem lehet helyt adni a felperesek azon érvelésének sem, amely szerint a jegyzetekben az „Akcióterv” cím alatt szereplő egyik mondat sem kellően egyértelmű ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy a Chiquita és a PFCI ténylegesen megállapodást kötött, valamint hogy további együttműködésük érdekében háromlépéses akciótervet dolgozott ki. Ezzel szemben a P1 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetei végén említett „akciótervet” alkotó elemek az említett ebéd során történt beszélgetés és a felek által ezen alkalommal megállapított stratégia összefoglalásából állnak.

256    A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy a felperesek alternatív magyarázatai nem alkalmasak arra, hogy megcáfolják a Bizottság által a P1 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzeteiből levont következtetéseket.

–       A versenyellenes megállapodás fennállásának megerősítésére alkalmas bizonyítékok fennállásáról

257    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem terjesztett elő semmilyen olyan bizonyítékot, amely alátámasztja, hogy a Chiquita és a Pacific a munkaebéd során versenykorlátozó megállapodást kötött. A Bizottság által annak bizonyítása érdekében hivatkozott tények összessége, hogy „[P1] jegyzetei valóban a valóságban gyökereznek”, összeegyeztethető a felperesek által előadott alternatív értelmezésekkel. Az egyetlen olyan kiegészítő dokumentum, amely a Bizottság álláspontja szerint alátámasztja „[P1‑nek] a stratégiára vonatkozó megjegyzéseit”, a Chiquita egy C2 által az engedélyezési rendszer végét követően szerkesztett belső feljegyzése, amely a banánpiac említett rendszer végét követő elemzését tartalmazza.

258    A felperesek szerint a Bizottságnak a megtámadott határozat (118) és (119) preambulumbekezdésében szereplő értelmezését, amely szerint „a Bonita által a piacra »lefelé« gyakorolt nyomás hatása egyáltalán nem létezett” szövegrész megerősíti, hogy a Chiquita előre látta, hogy a piacot a Bonita fogja irányítani, és csalódott volt az eredmények miatt, el kell utasítani, mivel a feljegyzés nem fedi le a vizsgált időszakot. Nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Chiquita előre látta, hogy a PFCI egy a 2004. július 28‑i ebéd során kötött megállapodás miatt meghatározott módon fog eljárni a piacon, és hihetőbb magyarázat, hogy a PFCI egyszerűen eltérő magatartást tanúsított, mint amire a Chiquita egyoldalúan előzetesen számított. Ezenkívül maga az a tény, hogy a feljegyzésben az szerepel, hogy a PFCI befolyása „egyáltalán nem létezett”, határozottan ellentmond a Bizottságnak a Chiquita és a PFCI között létrejött, a piaci magatartásuk összehangolására irányuló megállapodás végrehajtása kapcsán tett nyilatkozatainak.

259    A felperesek érvelését el kell utasítani.

260    Egyrészt fent már kiemelésre került, hogy a Bizottság a szóban forgó feljegyzésre csak olyan körülményként hivatkozott, amely megerősíti P1 jegyzeteinek hitelességét, nem pedig olyan körülményként, amely alátámasztja a 2004. július 28‑i ebéd során egy megállapodás megkötését vagy egy ilyen megállapodás végrehajtását (lásd a fenti 216. pontot).

261    Másrészt, függetlenül attól, hogy a Bizottság kiemelte, hogy a jelen ügyben általa alapul vett bizonyítékok csoportja azt mutatta, hogy a felek későbbi kapcsolataik során 2005. április 8‑ig követték a 2004. április 28‑i egyeztetést (a megtámadott határozat (187)–(195) preambulumbekezdése), kizárólag a 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetekre figyelemmel emlékeztetni kell arra, hogy egy versenyellenes megállapodást bizonyító okirati bizonyíték fennállása esetén a Bizottság nem köteles az említett megállapodást vagy annak végrehajtását alátámasztó bizonyítékok előterjesztésére, hanem ellenkezőleg, a felperesekre hárul annak bizonyítása, hogy a Bizottság által felhozott bizonyítékok elégtelenek.

262    E tekintetben ugyanis a fenti 181. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy amikor a Bizottság versenyjogi jogsértés bizonyításának keretében okirati bizonyítékokra hivatkozik, az érintett vállalkozások feladata, hogy ne csak a Bizottság elméletének hihető alternatíváját mutassák be, hanem hivatkozzanak a megtámadott határozatban a jogsértés létezésének alátámasztására előterjesztett bizonyítékok elégtelen voltára is.

263    Ennélfogva a felperesek azon érve, amely szerint maga az a tény, hogy a feljegyzésben az szerepel, hogy a PFCI befolyása „egyáltalán nem létezett”, határozottan ellentmond a Bizottságnak a Chiquita és a PFCI között létrejött, a piaci magatartásuk összehangolására irányuló megállapodás végrehajtása kapcsán tett nyilatkozatainak, nem alkalmas a 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetek hitelességének megkérdőjelezésére.

264    A fentiekből az következik, hogy el kell utasítani a felperesek olyan bizonyítékok hiányára vonatkozó érvelését, amelyek alkalmasak egy versenyellenes megállapodás fennállásának alátámasztására, és ennélfogva el kell utasítani a P1 jegyzeteire és a 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó érvelés egészét is.

 A Chiquita és a PFCI közötti 2004. július 28. utáni utólagos kapcsolatokról

265    A felperesek vitatják a Bizottság azon állítását, hogy az árakkal kapcsolatos kommunikáció gyakoribb volt, mint ahogy azt a Chiquita jelezte, és az szinte azonnal megkezdődött a 2004. július 28‑i találkozót követően (a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdése). Sem a PFCI által benyújtott telefonos híváslisták, sem P1 Bizottság által hivatkozott jegyzetei nem alkalmasak ennek bizonyítására.

–       P1 telefonadatairól

266    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság rámutatott arra, hogy a 2004. július 28‑i találkozót követően C1 és P1 rendszeresen hívni kezdték egymást, 2004 szeptembere és 2006 júniusa között összesen körülbelül 15–20 alkalommal, és e tekintetben hivatkoztak P1 mobiltelefonjának hívásadataira, valamint C1 és a Chiquita 2007. novemberi, valamint 2008. február 15‑i és május 22‑i helyszíni vizsgálatok során tett nyilatkozataira (a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdése, valamint 160. lábjegyzete).

267    A Bizottság azt állította, hogy P1 mobiltelefonjának hívásadatai a 2004. február–július, a 2004. október–december és a 2005. január–november közötti időszakokban azt mutatják, hogy tizennégyszer beszélt C1‑gyel, és két hívást kezdeményezett a Chiquita Italiával. A Bizottság ezenkívül rámutatott arra, hogy a Pacific azt állította, hogy nincsenek birtokában a vezetékes telefon hívásadatai, valamint hogy a mobiltelefont illetően csak a 2005. évre vonatkozó adatokat tudja bemutatni, így az adatok, amelyek mindenféleképpen csak P1 C1, illetve a Chiquita felé kezdeményezett hívásait érintik, töredékesek, és nem nyújtanak teljes képet (a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdése és 159. lábjegyzete).

268    A felperesek előadják, hogy bár a Bizottság rendelkezett P1 mobiltelefon‑adataival a 2004. február–július, a 2004. október–december és a 2005. január–november közötti időszakokra vonatkozóan, csak tizennégy hívást tudott azonosítani P1 és C1 között, amelyek mindegyike 2005. január 20. után történt (a megtámadott határozat 159. lábjegyzete), és csak kettő, egy húsz másodperces és egy egy perc öt másodperces hívásra került sor 2005. január 20. és április 8. között. Következésképpen a Bizottság nem használhatta volna fel e híváslistákat annak érdekében, hogy alátámassza velük azt a következtetését, amely szerint P1 és C1 versenyellenes megállapodást hajtott végre 2004. július 28. és 2005. április 8. között.

269    Meg kell jegyezni mindenekelőtt azt, hogy miként azt a Bizottság megalapozottan előadja, a telefonadatok töredékes jellege miatt (lásd a fenti 267. pontot) a felek közötti kapcsolatokat mutató egyéb adatok hiánya nem értelmezhető úgy, mint amely azt bizonyítja, hogy ilyen kapcsolatokra nem került sor. A felperesek azon érvét, amely szerint a Bizottság az adatok töredékes jellegét arra használja fel, hogy alátámassza azt az állítást, amely szerint ilyen hívásokra került sor, és ezáltal megfordítja a bizonyítási terhet, e tekintetben el kell utasítani, mivel a Bizottság nem az említett töredékes jellegre hivatkozik a felek közötti koherens kommunikációs rendszerre vonatkozó megállapításának alátámasztása érdekében, hanem bizonyítékok olyan csoportjára (lásd a fenti 187–189. pontot), amely tartalmazza a P1 és C1 között 2005 januárjában és áprilisában történt két telefonos kapcsolatfelvételt bizonyító adatokat is.

270    Ezt követően, e két hívás rövidsége nem bizonyíthatja a beszélgetések versenyellenes tartalmának hiányát, mivel egy kialakított kommunikációs rendszerben rövid idő alatt lehet közölni egy árakkal kapcsolatos jövőbeli szándékra vonatkozó információt.

271    Végül a felperesek azon érvelésével, amely szerint a Bizottság által előterjesztett egyetlen bizonyíték sem támasztja alá azt a feltevést, amely szerint a felek rendszeresen kommunikáltak 2004. július 28‑tól, a felek ezt követő érveinek vizsgálatát követően kell foglalkozni, beleértve többek között – azon kérdés összefüggésében, hogy a Bizottság megalapozottan minősítette‑e a jelen ügyben szereplő jogsértést „egységes és folyamatos” jogsértésnek – az annak alátámasztására irányuló érvet, hogy C1 nyilatkozatai kifejezetten cáfolják azt, hogy rendszeresen kommunikált P1‑gyel (lásd az alábbi 475. és azt követő pontokat).

272    A fentiekből következik, hogy a felperesek későbbi érvelésétől függően a kizárólag P1 telefonadataira alapított érveket el kell utasítani.

–       P1 2004. augusztusi jegyzeteiről

273    Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság azt állította, hogy P1 jegyzeteiből azt tűnik ki, hogy két elkülönült esetben, 2004 augusztusában, vagyis körülbelül egy és két héttel a 2004. július 28‑i találkozót követően P1 kapcsolatba lépett C1‑gyel és C2‑vel a Chiquitától annak érdekében, hogy megvitassák a görögországi és olaszországi jövőbeli árakat, valamint a portugáliai piac alakulását. A Bizottság szerint e jegyzetek jelentik a bizonyítékát a Chiquita és a Pacific közötti 2004. július 28‑i találkozó utáni első utólagos kapcsolatoknak, és megerősítik, hogy az említett találkozó nem elszigetelt esemény volt, hanem az ezen alkalommal kialakított, összejátszásra irányuló rendszernek megfelelően a felek utólagos magatartást tanúsítottak az említett rendszer működtetése érdekében (a megtámadott határozat (122) és (124) preambulumbekezdése).

274    A Bizottság rámutat egyrészt arra, hogy a kettő közül az első jegyzetből (a megtámadott határozat (123) preambulumbekezdése) kitűnik, hogy 2004. augusztus 6‑án pénteken (32. hét) kapcsolatfelvételre került sor P1 és C1 között, amelynek során árazással kapcsolatos információkat cseréltek, valamint hogy bár az időmúlás miatt nem lehet minden részletet értelmezni, e jegyzet azt mutatja, hogy miután megvitatták a hajóik érkezésének ütemezését, a Pacific és a Chiquita árakkal kapcsolatos információkat vitatott meg és cserélt, amit megerősít az a tény is, hogy a P1 által említett árak (ahogy az kitűnik a „Bonita: € 10,75 […] Chiquita € 10,75 [tényleges]  nem ez alatt […] Görögország  € 15,50- € 16,25- ugyanaz[ok] a szint[ek]” kifejezés használatából) szorosan megfelelnek azoknak a T2 áraknak, amelyeket a Chiquita és a Pacific a valóságban elértek főbb vevőiknél e kapcsolatfelvétel időszakában (a megtámadott határozat (124) preambulumbekezdése).

275    A Bizottság másrészt előadja, hogy P1 egy másik jegyzete bizonyít egy másik, röviddel 2004. augusztus 11. után a Pacific és a Chiquita között történt kapcsolatfelvételt, amelynek során P1 és C2 legalábbis a [stabil] piaci feltételeket megvitatta a portugál piacon, mivel a jegyzet azt tartalmazza, hogy „Chiquita  [C2] [sic] […] Portugália  stabil”, valamint hogy a portugál ágazat stabilitását alátámasztják azok a valós árak, amelyeket a Chiquita a zöld banán után kapott Portugáliában a 2004. augusztus 6. és 20. közötti időszakban (a megtámadott határozat (125) preambulumbekezdése).

276    A felperesek előadják, hogy a Bizottság figyelmen kívül hagyja P1 2004. augusztus 6‑i jegyzeteinek valós tartalmát (fenti 274. pont), és azokat úgy értelmezi, hogy megfeleljenek állításainak. A Bizottság ennek megfelelően az e jegyzetekben szereplő pusztán három sorból azt a következtetést vonja le, hogy a felek megvitatták az árakra vonatkozó információkat, mivel az ott szereplő árak láthatóan megfelelnek a Chiquita és a PFCI által Görögországban és Olaszországban ténylegesen elért T2 áraknak, de egyáltalán nem veszi figyelembe az e jegyzetekben szereplő egyéb árakat és információkat.

277    Érvelésük alátámasztása érdekében a felperesek vitatják egyrészt a Bizottság azon állítását, hogy a jegyzetekben feltüntetett árak megfelelnek a Chiquita és a Pacific által a szóban forgó időszak során ténylegesen elért áraknak, másrészt előadják, hogy a jegyzetekben szereplő egyéb információk nem pontosak, nem felelnek meg a valós eseményeknek, közismertek voltak, és nem felelnek meg a C1 és P1 által 2004. július 28‑án állítólagosan kialakított „akciótervnek”.

278    Először is meg kell jegyezni, hogy figyelemmel a felek által benyújtott árlistákra, nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének, amellyel előadják, hogy a jegyzetekben szereplő árak nem felelnek meg a Chiquita és a Pacific által ténylegesen kiszámlázott áraknak. Ekképpen a jegyzetek a „Bonita: € 10,75 […] Chiquita € 10,75 [tényleges]  nem ez alatt […] Görögország  € 15,50- € 16,25- ugyanaz[ok] a szint[ek]” kifejezést tartalmazzák, az árlistákban pedig a következők szerepelnek:

–        a Chiquita esetében a főbb görög vevőinek kiszámlázott valós dobozonkénti T2 zöld ár a 2004/33. hét során 15,00–15,50 euró volt, míg a legtöbb olasz vevőjének kiszámlázott valós dobozonkénti T2 zöld ár a 2004/33. hét során 16,00–16,25 euró volt;

–        a Pacific esetében a főbb görög vevőinek kiszámlázott valós dobozonkénti T2 ár a 2004/31. hét során (amikor egy Pacific hajó érkezett Görögországba) 10,50–10,75 euró volt, a főbb görög vevőinek kiszámlázott valós dobozonkénti T2 ár a 2004/34. hét során (amikor a következő Pacific hajó megérkezett Görögországba) 10,25 euró volt (a megtámadott határozat (124) preambulumbekezdése és 192. lábjegyzete).

279    Mindenekelőtt a felperesek azon érvelése, amely szerint a jegyzetekben feltüntetett árak nem felelnek meg a Chiquita tényleges árainak, a „Chiquitaˮ szó mögött szereplő valamennyi számszerű adat (11,50–11,75 euró, 10,50–10,75 euró, 10,75 euró és végül 15,50–16,25 euró) figyelembevételén alapul; márpedig valamennyi ilyen adat nem szükségképpen felel meg a Chiquita árainak. Mivel a 10 és 11 euró közötti értékek megfelelnek a Pacific által felszámított áraknak, e számok feltüntetése a „Chiquita” szó mögött azt jelentheti, hogy azok megfelelnek azoknak az áraknak, amelyek felszámítását a Chiquita javasolta a Pacific részére, amit láthatóan megerősít a „nem ez alatt” kifejezés. E tekintetben el kell utasítani azt az érvet, amely szerint, mivel a PFCI semmilyen értékesítést nem végzett Görögországban a 33. héten, lehetetlen lett volna számára árainak a Chiquitával való összehangolása ezen a héten, mivel a jegyzetek teljes mértékben vonatkozhatnak a 31., illetve a 34. hétre is, amelyek során összességében a Pacific árai megfeleltek a jegyzetekben szereplő áraknak. Ezt követően a felpereseknek nem sikerül megcáfolniuk azt a megállapítást, amely szerint a 15,50‑es és 16,25‑ös értékek megfelelnek a Chiquita által görög és olasz vevői részére a szóban forgó időszak során felszámított áraknak. Végül el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a jegyzetek nem utalnak Olaszországra, mivel még ha név szerint nem hivatkoznak is erre az országra, a „Görögország  € 15,50- € 16,25- ugyanaz[ok] a szint[ek]” kifejezés és a fenti 278. pontban feltüntetett valós árszintek akkor is azt mutatják, ahogy azt a Bizottság is megalapozottan állítja, hogy a jegyzetek összehasonlították a Chiquita görögországi és olaszországi dobozonkénti árait.

280    Másodszor a felperesek bizonyítékokra hivatkozva előadják, hogy a „Görögország” cím alatt szereplő „[a] jövő héten odamegyünk. 93 000 doboz két hétre”, illetve „ Bonita: € 10,75  0,25 (szállítás)” kifejezések nem felelhetnek meg a valóságnak, figyelemmel a PFCI által 2004‑ben és 2005‑ben Görögországba szállított banán mennyiségére vonatkozó egyes adatokra, illetve a banán Görögországba szállításának költségeire, és elutasítják a Bizottság által e tekintetben nyújtott magyarázatokat mint olyan spekulációkat, amelyek nem hihetők, és nem is életszerűek, míg a Bizottság, szintén bizonyítékokra hivatkozva, ugyanezt állítja a felperesek által előadott értelmezésekről.

281    Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság arra az állításra szorítkozott, hogy a szóban forgó jegyzetekből kitűnik, hogy 2004. augusztus 6‑án pénteken kapcsolatfelvételre került sor P1 és C1 között, hogy a jövőbeli árakra vonatkozó számos utalás alapján nyilvánvaló, hogy a két vállalkozás árazással kapcsolatos jövőbeli magatartására vonatkozó információkat cseréltek, hogy a megvitatott árakra vonatkozó információk a görögországi és olaszországi árakra vonatkoztak, amit alátámasztott az a tény, hogy a jegyzetekben szereplő árak megfeleltek a valóban elért áraknak, valamint hogy az időmúlás miatt a Bizottság nem volt képes valamennyi egyéb elem értelmezésére (lásd a fenti 274. pontot). Ennélfogva, mivel nem bizonyították, sőt, még csak nem is állították, hogy ezek az egyéb körülmények lehetővé teszik a Bizottság ezen értelmezésének megcáfolását, mivel a felperesek arra az állításra – illetve az állítás bizonyítására való törekvésre – szorítkoznak, hogy ezek az elemek „nem pontosak, és nem felelnek meg a valós eseményeknek”, nem szükséges, hogy a Törvényszék döntést hozzon a felek által e körülmények kapcsán előadott érvelést és bizonyítékokat illetően.

282    Harmadszor a felperesek előadják, hogy a pontatlan információk mellett a jegyzetek olyan információkat is tartalmaznak, amelyek a 32. héten közismertek voltak. Márpedig a Bizottsághoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy ez csak azt jelezheti, hogy versenyellenes kapcsolataik során olyan információkat is cseréltek, amelyeket más forrásokból is meg lehetett volna szerezni. E tekintetben egyébként meg kell jegyezni, hogy jellegénél fogva nem minősül nyilvánosan hozzáférhető információnak egy versenytárs álláspontja valamely, a kínálati és a keresleti feltételek szempontjából jelentős információt illetően – mely információ megismerhető ugyan az érintett vállalkozásokkal folytatott megbeszélésen kívül más módon is –, és annak a piac alakulására gyakorolt hatását illetően (a Törvényszék 2013. március 14‑i Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélete, T‑588/08, 279. pont).

283    Negyedszer a felperesek előadják, hogy a második 2004. augusztusi jegyzet (a megtámadott határozat (125) preambulumbekezdése) (lásd a fenti 275. pontot) kapcsán a Bizottság nem fejti ki, hogy e jegyzet miként bizonyítja bármilyen kapcsolat fennállását P1 és C2 között, illetve bármilyen megállapodás végrehajtását, továbbá hogy az az állítás, amely szerint C2 közölte, hogy az ár változatlan marad Portugáliában, egy olyan pletyka lehet, amelyet P1 a PFCI irodáiban hallott.

284    Ezt az érvelést azonban el kell utasítani, mivel figyelemmel a már megvizsgált bizonyítékok összességére, kitűnik, hogy a második 2004. augusztusi jegyzetben szereplő „Chiquita  [C2] [sic] […] Portugália  stabil” kifejezésből indokoltnak tűnik azt a következtetést levonni, hogy olyan kapcsolatfelvételre került sor P1 és C2 között, amelynek során az utóbbi közölte az előbbivel, hogy a portugáliai árak stabilak maradnak, annál is inkább, mivel a felperesek nem terjesztenek elő semmilyen bizonyítékot azon állításuk alátámasztására, hogy az, hogy C2 bejelentette, hogy az árak stabilak maradnak, egy P1 által hallott „pletyka”, valamint hogy a Chiquita által a zöld banánért a 2004. augusztus 6. és 20. között Portugáliában kapott valós árak stabilitását megerősíti a Chiquita portugáliai ügynökének egy árlistája is.

285    Végül ötödször a felperesek előadják, hogy a Bizottság által a 2004. augusztus 6‑i jegyzetekből levezetett, a figyelemmel kísérést biztosítani hivatott kapcsolatok nem felelnek meg a 2004. július 28‑án C1 és P1 között állítólagosan rögzített „akciótervnek”, mivel a Bizottság ezen „akciótervvel” kapcsolatos értelmezése szerint a Chiquita és a PFCI kizárólag a Portugáliát és Olaszországot érintő közös stratégiájuk felvázolását követően koncentrált volna a Görögországot érintő közös stratégiájukra. Márpedig a Bizottság nem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot az e két országot érintő esetleges utólagos kapcsolatokat illetően.

286    Ezt az érvelést el kell utasítani. Nem csupán a két 2004. augusztusi jegyzet tanúsítja ugyanis, hogy a felek Portugáliáról (lásd a fenti 283. és 284. pontot), hallgatólagosan Olaszországról (lásd a fenti 278. és 279. pontot) és Görögországról is beszéltek, hanem emellett a Bizottság azt is megalapozottan állítja, hogy a bizonyítékainak hitelessége nem kérdőjelezhető meg pusztán azon tény alapján, hogy a felek közötti összehangolás nem követte szigorúan a 2004. július 28‑i „akciótervben” kialakított rendet.

287    A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely a Chiquita és a PFCI 2004. július 28‑at követő utólagos kapcsolataira vonatkozó bizonyítékok megkérdőjelezésére irányul.

 A 2005. február és 2005. április között további kapcsolatokról

288    A felperesek előadják, hogy a Bizottság egyetlen, P1 által 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor P2 részére küldött belső elektronikus levélre és egy keltezés nélküli, „A Chiquita árai – 2005” című táblázatra támaszkodott (a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdése) a „2005 6. hete és 15. hete között az árakkal kapcsolatos szinte heti szintű összejátszás” bizonyítása érdekében, noha e dokumentumokat úgy kell értelmezni, mint egyrészt a P1 által rögzített jegyzetek, másrészt pedig a PFCI‑n belül betöltött pénzügyi ellenőr szerepéhez kapcsolódó feladatok, végül pedig a főnökei tiszteletének elnyerése érdekében a túlzásokra való hajlama elegyét.

289    A felperesek először azokra az elemekre hivatkoznak, amelyek annak bizonyítására irányulnak, hogy P1‑nek semmilyen árakkal kapcsolatos feladatköre nem volt a PFCI‑n belül, valamint hogy benchmarking‑feladatokat végzett nyilvánosan elérhető információk alapján. Másodszor előadják a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor elküldött elektronikus levélre vonatkozó saját értelmezésüket, amelynek keretében többek között azt állítják, hogy semmi nem utal arra, hogy az abban szereplő elemek a Chiquitától származtak, végül pedig harmadszor azt állítják, hogy ezt az értelmezést megerősítik a Chiquita és C1 nyilatkozatai is.

–       A megtámadott határozat

290    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság rámutatott, hogy a Pacific és a Chiquita által a 2004. július 28‑i találkozón kialakított ár‑összehangolási rendszer fenntartását és végrehajtását egy P1 által 2005. április 11‑én, hétfőn (2005. évi 15. hét) 9 óra 57 perckor főnöke, P2 ([bizalmas]) részére küldött belső elektronikus levél, valamint egy keltezés nélküli, „A Chiquita árai – 2005” című táblázat bizonyítja, amely a 2005. év 6–13. hetében a Chiquita által alkalmazott árakra vonatkozó információkat tartalmazott. A Bizottság szerint e dokumentumok együttesen bizonyítják, hogy P1 (Pacific) és C1 (Chiquita) között 2005. február és 2005. április eleje (2005/6–2005/15. hét) között az árakkal kapcsolatos szinte heti szintű összejátszás folyt (a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdése).

291    A Bizottság kifejti, hogy 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor megküldött elektronikus levelében P1 tájékoztatta P2‑t az árkartellel kapcsolatban C1‑gyel folytatott legutóbbi kapcsolatfelvételeinek tartalmáról (ahogy az kitűnik az „Az alábbiakban találhatók a [C1‑gyel] megbeszélt árakkal kapcsolatos friss információk” kifejezés használatából), beleértve a Chiquitára vonatkozó érzékeny árképzési információkat is (a megtámadott határozat (127) preambulumbekezdése). A Bizottság ezt követően előadja, hogy az elektronikus levélben szereplő táblázat tartalmazza a Chiquita banánok árait (ahogy az kitűnik a „Chiquita árai – 2005 […] bruttó árak euróban” kifejezés használatából) a 2005. év 9–15. hetére, márkánkénti (Chiquita és Consul), valamint országonkénti (Olaszország, Görögország és Portugália) bontásban. A 2005. április 11‑én, hétfőn kezdődő hetet, azaz a 15. hetet illetően az árakat „(f)” („forecast”, előrejelzés) jellel jelölik, ami kiemeli a jövőbeli árakkal kapcsolatos összejátszást. A Chiquita által Olaszország, Görögország és Portugália vonatkozásában előrevetített árak ezenkívül megfelelnek a főbb vevőitől e hét folyamán a Chiquita által ténylegesen kapott T2 áraknak (a megtámadott határozat (128) preambulumbekezdése).

292    A Bizottság ezt követően rámutat arra, hogy a Chiquitának a különböző hetekre vonatkozó táblázatban szereplő áraira hivatkozó, a táblázat alatt található több lábjegyzet is bizonyítja a P1 és C1 között szinte heti rendszerességű, a jövőbeli árakra vonatkozó, összejátszásra irányuló kapcsolatok tartalmát. A jegyzetek a következőket tartalmazzák „10. hét: növelni fogja P & S‑t [Portugália és Spanyolország] a mi szintünkig”; „13. hét: a Chiquita érzi az annak érdekében gyakorolt nyomást, hogy csak Olaszországban csökkentse az árakat (húsvét után). Mindketten egyetértünk abban, hogy változatlanul fenn kell tartanunk az árakat”; „14. hét: a Chiquita érzi az annak érdekében gyakorolt nyomást, hogy Olaszországban csökkentse az árakat, különösen északon. Azért hív, hogy azt kérje, hogy egyeztessük stratégiánkat a jövő hétre, és próbáljunk meg azon nem változtatni”; „15. hét – […] beszéltem [C1‑gyel], és utasításokat fog adni annak érdekében, hogy minden ár változatlan maradjon” (a megtámadott határozat (129) preambulumbekezdése).

293    A Bizottság szerint ezen összejátszásra irányuló kapcsolatok szinte heti rendszerességét a 2005. február–áprilisi időszak során egyébként bizonyítja a keltezés nélküli, „A Chiquita árai – 2005” című táblázat is, amelyet papíralapon P2 irodájában találtak meg a Pacificnél, ugyanabban az irattartóban, mint a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levelet, és amely az ebben az elektronikus levélben szereplő táblázat korábbi változata (a megtámadott határozat (130) preambulumbekezdése). A Bizottság megjegyzi, hogy míg a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő táblázat a 2005. év 9–15. hetére vonatkozott, a keltezés nélküli, „A Chiquita árai – 2005” című táblázat a 2005. év 6–13. hetére vonatkozik, és ugyanazokat a magyarázó jegyzeteket tartalmazza a 10. és 13. hét vonatkozásában, mint a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő táblázat [ahogy az kitűnik a „10. hét: növelni fogja P & S‑t [Portugália és Spanyolország] a mi szintünkig”; „13. hét: a Chiquita érzi az annak érdekében gyakorolt nyomást, hogy csak Olaszországban csökkentse az árakat (húsvét után). Mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy változatlanul fenn kell tartanunk az árakat” kifejezések használatából]. Ez alátámasztja azt – ahogy azt P1 is kiemelte a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levelében (amelyben „Az alábbiakban találhatók a [C1‑gyel] megbeszélt árakkal kapcsolatos friss információk” kifejezés szerepel) –, hogy a táblázatot és a magyarázó jegyzeteket P1 a C1‑gyel fenntartott, a zöld banán portugáliai, görögországi és olaszországi heti áraira vonatkozó összejátszás során rendszeresen, szinte heti jelleggel frissítette (a megtámadott határozat (131) preambulumbekezdése).

–       A 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél összefüggéseiről és körülményeiről

294    Először is a felperesek előadják, hogy P1‑nek soha semmilyen értékesítéssel, illetve a mennyiségek vagy árak rögzítésével kapcsolatos feladata nem volt a Pacificon belül.

295    Ezt az érvelést el kell utasítani. Meg kell ugyanis jegyezni, hogy a Bizottság azt állította – anélkül, hogy a felperesek ennek érvényesen ellentmondtak volna –, hogy a Pacific keretében betöltött feladataitól függetlenül P1 jelen volt és részt vett azokon a belső találkozókon, amelyek során megvitatták az árakat, hogy beszámolt P2‑nek a Chiquitával fenntartott összejátszásra irányuló kapcsolatairól, valamint hogy megvitatta az árakat a Pacific kereskedelmi személyzetének tagjaival, például P3‑mal, ahogy azt a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél is bizonyítja, amely többek között az alábbi kifejezéseket tartalmazza: „Tájékoztattam [P3‑at] és [P4‑et] arról, hogy az Aldi változatlan marad a 15. héten”; „[P3] szünet nélkül arról tájékoztat, hogy az árak esnek Olaszországban”.

296    Ehhez hasonlóan a Bizottság több bizonyítékot terjeszt elő annak alátámasztása érdekében, hogy P1 közvetlenül részt vett a PFCI irányításában, így a következőket:

–        jegyzeteinek különböző részeit, amelyek bemutatják, hogy milyen magas szinten volt érintett a banán kereskedelmének minden területén, így többek között az árazási kérdésekben, a mennyiségekben, az engedélyekben és a szállításokban, valamint a vevőkkel és egyéb piaci szereplőkkel (mint a kikötőüzemeltetőkkel) való kapcsolattartásban, és amelyek alátámasztják a PFCI személyzetével és P2‑vel folytatott megbeszéléseit, illetve üzleti útjait;

–        egy 2005. február 23‑án C1 által C3 és C4 (Chiquita) részére az import tárgyában elküldött elektronikus levelet, amely a Chiquita munkavállalói és P2 közötti kapcsolattartóként és közvetítőként utal P1‑re, valamint a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levelet (lásd a fenti 290–292. pontot);

–        a Pacific számos helyszíni vizsgálati dokumentumát.

297    Ezenkívül a Bizottsághoz hasonlóan (a megtámadott határozat (324) preambulumbekezdése) meg kell jegyezni, hogy az a tény, hogy mind a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levelet, mind a Chiquita 2005. évi 6–13. heti áraira vonatkozó információkat tartalmazó keltezés nélküli táblázatot P2 irodájában találták meg, kinyomtatott formában és egy irattartóba helyezve, arra utal, hogy a P1 által „összegyűjtött” információkat a Pacific felhasználta.

298    Mivel a felperesek arra az állításra szorítkoznak, hogy „[P1] nem rendelkezett semmilyen döntési jogkörrel az értékesítések, valamint a mennyiségek és árak meghatározását illetően, továbbá nem vett részt semmilyen olyan megbeszélésen sem, amelynek alkalmával az árak szintjét rögzítették”, továbbá „az iratokban semmi sem bizonyítja, hogy [P1] ténylegesen közölt a Chiquitával kapcsolatos információkat a kereskedelmi képviselők csapatával”, meg kell állapítani, hogy nem sikerült cáfolniuk a Bizottság által előterjesztett bizonyítékokat.

299    A P1 által 2005. április 11‑én 11 óra 24 perckor P2 és a Pacific más vezetői részére küldött, a felperesek által hivatkozott elektronikus levél nem alkalmas e megállapítás megcáfolására. E dokumentum ugyanis nem minősül olyan bizonyítéknak, amely alátámasztja, hogy P1 nem vett részt az árak rögzítésében.

300    A felperesek e tekintetben előadják, hogy P1 a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben megjegyezte, hogy bár „[P3] szünet nélkül arról tájékoztat, hogy az árak esnek Olaszországban 0,75–1,00 euróval”, úgy vélte, hogy „a [PFCI‑nek] 17,00 eurón kell tudnia maradni Olaszországban”. Márpedig az ugyanezen a napon 11 óra 24 perckor küldött, a 15. hét árairól szóló heti jelentést tartalmazó elektronikus levélben az szerepel, hogy a PFCI olaszországi árai ténylegesen 0,45 euróval csökkentek a raktárkészlet felhalmozódása miatt, ami egyértelműen bizonyítja, hogy P3‑mal ellentétben P1 egyáltalán nem vett részt a PFCI árainak meghatározásában, valamint hogy a Chiquita árai, amelyek a 15. héten változatlanok maradtak, semmilyen döntő hatással nem voltak a PFCI árainak megállapítására.

301    Ezt az érvelést a Bizottság a megtámadott határozat (137) és (138) preambulumbekezdésében már megcáfolta, anélkül hogy a felpereseknek sikerült volna a Törvényszék elé terjesztett beadványaikban megkérdőjelezniük az említett preambulumbekezdésekben előadott magyarázatokat. Ekképpen a Bizottság rámutatott, hogy a két elektronikus levél tárgya nyilvánvalóan eltér, mivel az első azt tartalmazza, hogy az olaszországi árak általában csökkentek, de különböző okokból meg kell kísérelni változatlanul fenntartani az árat, míg a második, amely a Pacific árképzésével kapcsolatos belső vitákat tükrözi, olyan árakkal kapcsolatos információkat tartalmaz, amelyeket a Pacific heti jelentésében kívántak szerepeltetni, következésképpen a két elektronikus levél azt bizonyítja, hogy a Pacificnek a vevőkkel folytatott tárgyalások előtt egyértelmű elgondolása volt azokról az árszintekről, amelyeket kereskedelmi személyzetének alkalmaznia kell (a megtámadott határozat (137) és (138) preambulumbekezdése). A Bizottság tehát megalapozottan állapítotja meg, hogy az első elektronikus levél ex ante információkat tartalmazott a Chiquita árakkal kapcsolatos szándékairól, míg a második az olaszországi vevőkkel folytatott tárgyalások ex post heti beszámolójáról szólt, így ésszerűen úgy lehet tekinteni, hogy a második elektronikus levél olyan aktualizált információkon alapul, amelyek módosították P1 eredeti értékelését. Az utóbbi egyébként a második elektronikus levélben közölte azokat az okokat, amelyek miatt végül mérlegelte az árcsökkentést, vagyis az árak Olaszország északi részén való csökkentését, az újonnan érkezett banán mennyiségét és a Pacific el nem adott készleteit. Az a tény, hogy P1 elküldte e két elektronikus levelet, azt mutatja, hogy – ellentétben a felperesek állításával – részt vett az árak megállapításában a Pacificnél.

302    Végül nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének sem, amely szerint az, hogy a Pacific olaszországi árai a 2005. évi 15. héten csökkentek, míg a Chiquita árai változatlanok maradtak, azt mutatja, hogy az utóbbiaknak semmilyen befolyásuk nem volt az előbbiekre. Egyrészt ugyanis az, hogy egy vállalkozás nem követi az árakkal kapcsolatos összehangolást, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy nem került sor az uniós versenyjog megsértésére (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2009. április 30‑i CD‑Contact Data kontra Bizottság ítélete, T‑18/03, EBHT 2009., II‑1021. o., 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), másrészt pedig ezenfelül éppen az előző pontban kifejtettekből tűnik ki az, hogy a 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél, amely a Chiquita ártáblázatát tartalmazta, a Pacific árakkal kapcsolatos szándékaira vonatkozott, valamint hogy a 11 óra 24 perckor küldött elektronikus levél éppen azt magyarázza, hogy a valós árak miért tértek el ezektől a szándékoktól. Ez nem jelentheti annak bizonyítékát, hogy az árakkal kapcsolatos szándékok összehangolása nem befolyásolta a valós árakat.

303    A felperesek P1 szerepével kapcsolatos érvelését illetően következtetésként emlékeztetni kell arra, hogy mindenesetre az ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 101. cikk megsértése adott vállalkozásnak való betudása nem a jogsértéssel érintett vállalkozás tulajdonosainak vagy főbb vezetőinek a részvételét, vagy erről való tudomását feltételezi, hanem egy olyan személynek a részvételét, aki jogosult a vállalkozás nevében eljárni (a Bíróság 1983. június 7‑i Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ítélete, 100/80–103/80, EBHT 1983., 1825. o., 97. pont; a Törvényszék 2002. március 20‑i Brugg Rohrsysteme kontra Bizottság ítélete, T‑15/99, EBHT 2002., II‑1613. o., 58. pont; a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 581. pont). Márpedig a felperesek nem cáfolják a Bizottság által annak bizonyítása érdekében előterjesztett bizonyítékokat – többek között a Pacific alapszabályát –, hogy P1 esetében ez volt a helyzet.

304    Mindenféleképpen irreleváns e körülmények között a felperesek azon érve, mely szerint P1 nem volt az árak megállapításával kapcsolatos végleges felelősséggel felruházva, és azt el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 582. pont).

305    Másodszor meg kell állapítani, hogy a felperesek azon érvelése, amely annak bizonyítására irányul, hogy P1 benchmarkingfeladatokat végzett nyilvánosan elérhető információk alapján, nem alkalmas azon tény megcáfolására, hogy versenyellenes információkat is kapott C1‑től. Ily módon az, hogy P2 azt kérte P1‑től, hogy foglalkozzon a nyilvánosan elérhető adatokkal, ahogy azt egy 2004. december 8‑i elektronikus levél is alátámasztja, nem minősülhet olyan bizonyítéknak, amely azt bizonyítja, hogy a Pacific nem rendelkezett bizalmas információkkal a Chiquita árait illetően. Az említett elektronikus levélben szereplő nyilatkozat, amely szerint a Pacific nem rendelkezett más független ellenőrzési forrással a Sopiscón kívül, nem teszi lehetővé azon következtetés levonását, hogy a Pacific nem rendelkezett közvetlen információforrásokkal a versenytársak árait illetően.

306    Végül harmadszor, már a fenti 220. pontban megállapításra került, hogy az, hogy a versenytársak között jogszerű kapcsolatok is fennálltak a tényállás idején, amit egyébként egy C1 által 2005. február 23‑án küldött, a felperesek által hivatkozott belső elektronikus levél bizonyít, nem alkalmas a versenyellenes kapcsolatok fenn nem állásának bizonyítására. A Bizottság elismerte, hogy P1 és C1 a közös berakodásról és a közös szállításról folytatott tárgyalásokat a jogsértés időszaka során (a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdése). Ugyanakkor, ahogy az a fenti 220. pontban már említésre került, a Bíróság hangsúlyozta, hogy valamely megállapodás korlátozó célúnak tekinthető akkor is, ha célja nem csupán a verseny korlátozása, hanem más, jogszerű célokat is követ (lásd: a fenti 220. pontban hivatkozott General Motors kontra Bizottság ítélet, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

–       A 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél felperesek által javasolt értelmezéséről

307    A felperesek előadják, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél egyik eleme sem utal arra, hogy az abban szereplő információkat versenytársaktól szerezték, illetve hogy azok még nem voltak nyilvánosan hozzáférhetők az elektronikus levél elküldésének időpontjában. Egyebekben ezek az információk pontatlanok voltak.

308    Először is az elektronikus levélben szereplő több állítás olyan tényekre hivatkozik, amelyek a piacon közismertek voltak. Ekképpen a 13. hétre vonatkozó jegyzetek utalnak arra, hogy „a Chiquita ér[ezte] az annak érdekében gyakorolt nyomást, hogy csak Olaszországban csökkentse az árakat (húsvét után)”. Márpedig az árak a piacon minden évben csökkenni kezdenek húsvét után, amit P1 talán nem tudott. Ugyanígy, az a tény, hogy a Wong egy hajója jelentős mennyiségeket fog szállítani a Di Leonardo részére, szükségképpen közismert volt a piacon. Mivel ugyanis a Wong hajója már 2005. április 4‑én megérkezett, a ravennai (Olaszország) kikötőben kirakodott mennyiség már legalább néhány nappal ezen időpont előtt ismert volt, így a Di Leonardo beszállítóiként a Chiquita és a PFCI tudott arról – a Di Leonardo révén –, hogy az utóbbinak nincs szüksége jelentős mennyiségre tőlük.

309    Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni, mivel az többek között a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő elemek részleges hivatkozásán alapul. Ekképpen a felperesek elmulasztják jelezni, hogy „a Chiquita érzi az annak érdekében gyakorolt nyomást, hogy csak Olaszországban csökkentse az árakat (húsvét után)” kifejezést egy olyan elem követi, amely bizonyítja a jövőbeli árazásra vonatkozó megállapodás megkötését, mégpedig a „Mindketten meg vagyunk győződve arról, hogy változatlanul fenn kell tartanunk az árakat”. Ehhez hasonlóan a felperesek hangsúlyozzák, hogy a Wong hajójának érkezése a 14. hét során közismert volt a piacon, de nem veszik figyelembe, hogy P1 egyértelműen megjelölte ezen információ forrását, amennyiben a következőket rögzítette:

„Az alábbiakban találhatók a [C1‑gyel] megbeszélt árakkal kapcsolatos friss információk. Ő beszélt nekem a Di Leonardo/Wongról.”

310    Ugyanebben a gondolatmenetben a felperesek elhallgatják az elektronikus levél olyan más elemeit, amelyek nem tekinthetők olyannak, mint amelyek kizárólag az általános piaci feltételekre vonatkoznak, vagy mint amelyek nyilvános vagy az ügyfelektől származó információkat tartalmaznak, hanem amelyek éppen ellenkezőleg, azt bizonyítják, hogy a Pacific megvitatta jövőbeli árait és árakkal kapcsolatos szándékait a Chiquitával. Ekképpen az elektronikus levél többek között tartalmazza a következő kifejezéseket: „Azért hívott, hogy azt kérje, hogy egyeztessük stratégiánkat a jövő hétre, és próbáljuk meg fenntartani az árakat”; „Az alábbiakban találhatók a [C1‑gyel] megbeszélt árakkal kapcsolatos friss információk”, illetve „15. hét – […] Beszéltem [C1‑gyel], és utasításokat fog adni annak érdekében, hogy minden ár változatlan maradjon”. Ezen elemek bizonyítják a versenyellenes kapcsolatok fennállását P1 és C1 között, függetlenül attól a felperesek által feltárt ténytől, hogy P1 helytelenül írta le C1 nevét, és azokat nem lehet úgy értelmezni, mint „a [C1] által a 2005. eleji jogszerű kapcsolatok során tett általános nyilatkozatok olyan feltupírozott változatát, amely lehetővé tette [P1] számára, hogy hangsúlyozza saját állítólagos ismereteit és szerepét a banánágazatban”, ahogy azt a felperesek állítják.

311    E tekintetben el kell utasítani az utóbbiak azon érvelését is, amellyel azt állítják, hogy mivel a 13. és 14. hétre vonatkozó jegyzetek név szerint nem említik C1‑et, nem állapítható meg, hogy az „ő” névmás kire utal, és nem állapítható meg, hogy a „mindketten egyetértünk abban”, illetve az „azért hívott, hogy azt kérje, hogy egyeztessük stratégiánkat” kifejezések C1‑re, illetve a Chiquita bármely más alkalmazottjára vonatkoznak, mivel azok egyszerűen a PFCI‑n belüli vitákra is utalhatnak. Figyelemmel ugyanis „az alábbiakban találhatók a [C1‑gyel] megbeszélt árakkal kapcsolatos friss információk”, illetve a „Beszéltem [C1‑gyel], és utasításokat fog adni annak érdekében, hogy minden ár változatlan maradjon” kifejezésekben szereplő elemekre, arra, hogy valamennyi érintett közlés a Chiquita egy ártáblázatához fűzött megjegyzés, továbbá figyelemmel a Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok összességére (lásd a fenti 188. és 189. pontot), a Bizottság jogszerűen állapíthatta meg, hogy a „mindketten egyetértünk abban”, illetve az „azért hívott, hogy azt kérje, hogy egyeztessük stratégiánkat” kifejezések C1‑re utalnak.

312    Másodszor a felperesek előadják, hogy az elektronikus levél egyik eleme sem utal arra, hogy az információt a piaci közlése előtt szerezték meg, sem arra, hogy az a Chiquitától származott, valamint hogy a Bizottság e tekintetben semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő. Ekképpen a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél küldésének időpontjában, a 2005. évi 15. hét hétfőjén a 9–14. hétre vonatkozó információk már nem voltak aktuálisak, és már ismertek voltak a piacon, így P1 könnyedén beszerezhette ezeket az információkat a PFCI kereskedelmi részlegétől, figyelemmel kísérve a részleg által a vevőkkel folytatott tárgyalásokat, vagy akár nyilvánosan elérhető információk segítségével.

313    Ugyanígy a felperesek előadják, hogy ami a 15. hétre vonatkozó információkat illeti, különös figyelmet kell fordítani arra az időpontra (9 óra 57 perc), amikor az elektronikus levelet elküldték. Ugyanis, bár nem állapítható meg, hogy P1 mikor szerkesztette az elektronikus levél egyes más részeit, valószínű, hogy a 15. hétre vonatkozó információkat aznap reggel tette hozzá, miután beszélt a kereskedelmi részleg egy tagjával a Chiquita e hétre vonatkozó árairól, ahogyan arról annak vevői beszámoltak. E magyarázat tökéletesen összhangban van az ár Chiquita általi megállapításával és a piaccal való közlésével, amire rendszerint hétfő reggel kilenc óra után került sor, és amivel kapcsolatban a Chiquita megerősítette, hogy „ésszerűen feltételezhető, hogy hétfőn reggel 9 óra 57 perckor a vevők már ismerték a Chiquita adott hétre vonatkozó árát”. Ezenfelül, még ha P1 nem is kapta meg a Chiquita áraival kapcsolatos információkat a vevőktől, a Chiquita jelezte, hogy „ha az általános piaci feltételek többé‑kevésbé változatlanok maradtak, ahogy azt [C1] több alkalommal jelezte nekik a vele folytatott beszélgetésekben, logikus volt, és [P1] is biztonsággal vonhatta le azt a következtetést már hétfő reggel előtt is, hogy a Chiquita ára nem fog változni a következő héten”.

314    Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság kiemelte, hogy a Pacific azt állította, hogy az olasz vevőivel folytatott heti tárgyalásai hétfő reggel tíz óra felé kezdődtek, de nem feltétlenül zárultak ekkor üzletkötéssel, valamint hogy gyakori volt, hogy a hét folyamán került sor további tárgyalásokra, illetve az értékesítésre (a megtámadott határozat (135) preambulumbekezdése), amit egyébként a felperesek is megerősítettek beadványaikban, előadva, hogy olaszországi árainak hétfő reggeli rögzítésekor a PFCI már ismerte a Chiquita vevőkkel szemben felszámított árait. Görögország és Portugália esetében a felperesek azt állították, hogy az eladások egyedi alapon is zajlottak. Mivel a PFCI e két ország vonatkozásában nem hetente, hanem kéthetente kapott szállítmányokat, a kereskedelmi képviselők körülbelül tíz nappal a hajó várható érkezése előtt kezdtek kapcsolatba lépni a vevőkkel, és a tárgyalások az árakra és a mennyiségekre vonatkozó megállapodás megkötéséig zajlottak. Az a tény, hogy Portugáliában és Görögországban a Chiquita csütörtökön és pénteken rögzítette árait a következő heti szállítások vonatkozásában, azt eredményezte, hogy az ezekben az országokban a szállítmányokat csak kéthetente kapó és az értékesítést is csak kéthetente folytató PFCI előre tudta a Chiquita árait a vevőitől, és a piacon gyűjtött egyéb információk között figyelembe is vette azokat saját árainak megállapításánál.

315    Ennek fényében nem tűnik valószínűnek, legalábbis az olaszországi árak vonatkozásában, hogy P1 ugyanaznap reggel, elküldés előtt tette hozzá az elektronikus levélhez a 15. hétre vonatkozó információkat, miután a kereskedelmi részleg egy tagja közölte vele a Chiquita e hétre vonatkozó árát, ahogyan arról annak vevői beszámoltak. A Chiquita ebben az összefüggésben tett nyilatkozatait egyébként a nyilatkozattétel összefüggéseinek, vagyis a Chiquita részéről a helyzetet rögzítő bizottsági levelet követő védekezésnek a fényében kell értelmezni: e levélben a Bizottság rámutatott arra, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél miatt volt oka kételkedni abban, hogy a Chiquita a mentesség iránti kérelmének időpontjára, vagyis 2005. április 8‑ra felhagyott a jogsértő magatartással, ami indokot jelenthetett volna arra, hogy tőle a jelen ügyben megtagadják a mentességet. A Chiquitának tehát pontos oka volt arra, hogy amellett érveljen, hogy P1 C1‑től eltérő más forrásból is ismerhette a Chiquita 15. hétre vonatkozó árait hétfő reggel, az elektronikus levél elküldését megelőzően, mégpedig az, hogy bizonyítsa, hogy 2005. április 8. után már nem állt fenn kapcsolat C1 és P1 között.

316    Ami a Chiquita által a helyzetet rögzítő bizottsági levélre válaszul tett nyilatkozatot illeti, a Chiquita abban kiemelte, hogy először úgy gondolta, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél a Pacific egy belső vitáját tükrözi, mivel az említett dokumentum nem bizalmas változatát kapta meg, amelyben valamennyi nevet törölték, és vele tévesen azt közölték, hogy e nevek a Pacific munkavállalóira utalnak. Ezzel szemben a nyilatkozatban – a felperesek által sugalltakkal ellentétben – a Chiquita nem jelentette ki, hogy eredetileg azt feltételezte, hogy a Pacific a piacról ismerte az elektronikus levélben szereplő információkat.

317    Ezenfelül az elektronikus levélben használt megfogalmazás, vagyis a „15. hét – […] Beszéltem [C1‑gyel], és utasításokat fog adni annak érdekében, hogy minden ár változatlan maradjon” kifejezés arra utal, hogy a Chiquita árelőrejelzéseivel kapcsolatos információk magától a Chiquitától, nem pedig egyes vevőktől származtak. Ennek egyébként az a feltevés is ellentmond, hogy P1 maga vonta le azt a következtetést, hogy az árak változatlanul maradnak, mivel az általános piaci feltételek többé‑kevésbé ugyanazok.

318    A 9–14. hétre vonatkozó információk bizalmas jellegét illetően a Bizottság megalapozottan állapította meg, hogy valószínű, hogy ezeket az információkat nem 2005. április 11‑én cserélték ki először, hanem korábban, olyan időpontban, amikor azok érzékenyek voltak, valamint hogy ekképpen a felperesek rosszul választották meg az említett információk bizalmas jellege értékelésének időpontját (a megtámadott határozat (126)–(131) preambulumbekezdése, lásd a fenti 290–293. pontot). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság kiemelte, hogy azt, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél egy korábbi hetekre vonatkozó információcserére utalt, az magyarázza, hogy a Chiquitával folytatott tárgyalásról szóló táblázatot rendszeresen frissítették, amit a keltezés nélküli, a 2005. év 6–13. hetére vonatkozó, „A Chiquita árai – 2005” című táblázat is bizonyít, amely ugyanazt a szöveget tartalmazza a Chiquitával fenntartott kapcsolatokat illetően, mint a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél (a megtámadott határozat (130) és (131) preambulumbekezdése, lásd a fenti 293. pontot). Ennélfogva nem lehet helyt adni a felperesek azon állításának, amely szerint a keltezés nélküli táblázat sem teszi lehetővé azon személy meghatározását, aki átadhatta a táblázatban szereplő információkat, illetve ezen információk átadásának időpontját, és annak eldöntését sem, hogy ebben az időpontban az információk versenyszempontból érzékenyek voltak‑e.

319    Mindenesetre, noha a felek olyan információkat is cseréltek, amelyeket más forrásból is be lehetett volna szerezni, a Bizottsághoz hasonlóan (a megtámadott határozat (155) preambulumbekezdése) meg kell jegyezni, hogy a versenytársak közötti kapcsolatokat nem teszi jogszerűvé az a tény, hogy a banán ára a közegben széles körben ismert volt.

320    A versenytársak közötti információcserét ugyanis nem teszi jogszerűvé az, hogy ezek az információk vagy azok egy része nyilvánosan ismert, mivel minden gazdasági szereplőnek önállóan kell meghatároznia a belső piacon folytatni kívánt politikáját. Bár ez az önállósági követelmény nem zárja ki azt, hogy a gazdasági szereplők racionálisan alkalmazkodjanak a versenytársaik megfigyelt vagy várható magatartásához, azt szigorúan tiltja, hogy ezek a szereplők közvetlenül vagy közvetve felvegyék egymással a kapcsolatot, azzal a céllal vagy hatással, hogy egy tényleges vagy lehetséges versenytárs piaci magatartását befolyásolják, vagy hogy egy ilyen versenytársnak felfedjék az általuk elhatározott vagy tanúsítani kívánt piaci magatartást (lásd: a Törvényszék 1991. október 24‑i Rhône‑Poulenc kontra Bizottság ítélete, T‑1/89, EBHT 1991., II‑867. o., 121. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

321    E tekintetben egyébként a fenti 282. pontban rögzítettekhez hasonlóan ismét meg kell jegyezni, hogy jellegénél fogva nem minősül nyilvánosan hozzáférhető információnak egy versenytárs álláspontja valamely, a kínálati és a keresleti feltételek szempontjából jelentős információt illetően – mely információ megismerhető ugyan az érintett vállalkozásokkal folytatott megbeszélésen kívül más módon is –, és annak a piac alakulására gyakorolt hatását illetően (a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 279. pont).

322    Ezenkívül fontos kiemelni, hogy az árakra vonatkozó információk rendszeres megosztása következtében mesterségesen nőhet az átláthatóság egy olyan piacon, ahol a sajátos szabályozási környezet és a versenytársak közötti információcsere okán a verseny már gyengült (lásd ebben az értelemben: a fenti 179. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, 281. pont; a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 405. pont).

323    Ehhez hasonlóan a felperesek azon állítását, miszerint az árakra vonatkozó információkról az ügyfeleknek a versenytársakkal való közlést megelőzően is tudomásuk volt, és hogy ezért ezen információkat a piacon is össze lehetett gyűjteni, el kell utasítani. Ez a tény, még ha igaz is, nem jelenti azt, hogy az ártáblázatok versenytársaknak való megküldésekor ezen árak már a piac objektív adatainak számítottak, amelyeket egyből meg lehetett ismerni. A közvetlen megküldés lehetővé tette a versenytársak számára, hogy ezen információkról egyszerűbb, gyorsabb és közvetlenebb módon szerezzenek tudomást, mint ha azokat a piacon gyűjtenék össze. Ráadásul ezen előzetes megküldés lehetővé tette, hogy a versenytársak jövőbeli árpolitikájával kapcsolatosan kölcsönös bizalmi légkör alakuljon ki (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2008. július 8‑i Lafarge kontra Bizottság ítélete, T‑54/03, az EBHT‑ban nem tették közzé, 463. pont).

324    Végül a felperesek azon állítása tekintetében, miszerint az árakra vonatkozó információkról az érintett vállalkozás ügyfeleinek már a versenytársakkal való közlést megelőzően is tudomásuk volt, és hogy ezért a felfedett információkat a versenytársak már a piacon is összegyűjthették, emlékeztetni kell arra, hogy pusztán az a tény, hogy valamely vállalkozás versenytársakra vonatkozó olyan információkat szerzett, amelyeket egy független piaci szereplő üzleti titokként őriz, megfelelően tanúsítja a versenyellenes szellem fennállását (a Törvényszék 1991. október 24‑i Atochem kontra Bizottság ítélete, T‑3/89, EBHT 1991., II‑1177. o., 54. pont; 1992. március 10‑i Solvay kontra Bizottság ítélete, T‑12/89, EBHT 1992., II‑907. o., 100. pont; 2001. július 12‑i Tate & Lyle és társai kontra Bizottság ítélete, T‑202/98, T‑204/98 és T‑207/98, EBHT 2001., II‑2035. o., 66. pont; 2008. július 8‑i BPB kontra Bizottság ítélete, T‑53/03, EBHT 2008., II‑1333. o., 154. pont; a fenti 323. pontban hivatkozott Lafarge kontra Bizottság ítélete, 462. pont).

325    Harmadszor a 2005. április 11‑én 11 óra 24 perckor küldött elektronikus levél a felperesek állításával ellentétben nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő információk pontatlanok, így az utóbbi elveszti minden hitelességét, mivel a fenti 299–301. pontban már megállapítást nyert, hogy a két elektronikus levél tárgya nyilvánvalóan eltér, ugyanis az első ex ante információkat tartalmazott a Chiquita árakkal kapcsolatos szándékairól, míg a második az olaszországi vevőkkel folytatott tárgyalások ex post heti beszámolójáról szólt, amelyet az árak Olaszország északi részén történő csökkentése, az újonnan érkezett banán mennyisége és a Pacific el nem adott készletei miatt frissítettek.

326    Végül negyedszer a felperesek előadják, hogy a Chiquita árainak a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő, a 2005. évi 9–10. és 10–11. hétre vonatkozó variációi pontatlanok. Márpedig, ha P1 és C1 valóban rendszeresen megtárgyalták volna az árakat, akkor legalább azt várhatnánk, hogy a Chiquita P1 által ismertetett árai pontosak. A Bizottság ekképpen próbálja meg leplezni azt a tényt, hogy az általa benyújtott dokumentumokban szereplő árak nem feleltek meg a valós áraknak.

327    A Bizottság cáfolja ezt az állítást, és előadja egyrészt azt, hogy az elektronikus levélben szereplő árak megfeleltek a valós áraknak, másrészt pedig, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél szerinti ártárgyalások akkor is versenyellenesek, ha a későbbiekben kapott valós áraknak nem felelnek meg.

328    Elegendő azt megállapítani, hogy mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a későbbiekben felszámított valós árak nem feleltek meg a felek által egymással közölt, árakra irányuló szándékoknak, ez nem szünteti meg az említett információcsere versenyellenes jellegét, mivel a versenytársak közötti információcsere ellentétesnek bizonyulhat a versenyszabályokkal, amennyiben az érintett piac működésével kapcsolatos bizonytalanság fokát csökkenti vagy megszünteti, aminek következménye a vállalkozások közötti verseny korlátozása. Ezenfelül az EUMSZ 101. cikk a Szerződésben foglalt többi versenyszabályhoz hasonlóan nem csupán a versenytársak vagy a fogyasztók közvetlen érdekeinek, hanem a piac szerkezetének, ezáltal pedig magának a versenynek a védelmére is irányul (a Bíróság 2009. június 4‑i T‑Mobile Netherlands és társai ítélete, C‑8/08, EBHT 2009., I‑4529. o., 31., 35. és 38. pont; a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 545. pont).

329    Különösen azon tény, hogy az összehangolt magatartás nincs közvetlen hatással az árszintre, nem zárja ki annak megállapítását, hogy az korlátozta a versenyt az érintett vállalkozások között (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2002. március 20‑i Dansk Rørindustri kontra Bizottság ítélete, T‑21/99, EBHT 2002., II‑1681. o., 140. pont; a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 546. pont).

330    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy egy adott piacon ténylegesen alkalmazott árakra a kartell tagjainak befolyása alatt nem álló, olyan külső tényezők is hatással lehetnek, mint a gazdaság általános alakulása, az adott ágazaton belüli kereslet alakulása vagy az ügyfelek tárgyalási képessége (a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 547. pont).

331    A fenti megfontolásokból azt következik, hogy a felpereseknek nem sikerült megcáfolniuk a Bizottságnak a Chiquita és a Pacific között 2005 februárja és áprilisa között fennálló kapcsolatokra vonatkozó megállapításait. Ennélfogva el kell utasítani azon következetésüket is, amely szerint, ha valóban úgy kellene tekinteni, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél a C1 és P1 közötti ártárgyalásokat tükrözte, ez az elektronikus levél akkor is csak a két férfi közötti legfeljebb négy kapcsolatfelvétel közvetett bizonyítékait tartalmazza a 2005. évi 10., 13., 14. és 15. hét vonatkozásában.

–       A Chiquitának és C1‑nek az 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélre vonatkozó nyilatkozatairól

332    A felperesek előadják, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélre vonatkozó értelmezésük teljes mértékben egybevág a Chiquita és C1 által adott értelmezéssel, és e tekintetben hivatkoznak az utóbbi különböző nyilatkozataira.

333    Anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a felperesek által hivatkozott valamennyi részletet, elegendő annyit megjegyezni, hogy – ahogy az már fentebb kiemelésre került (lásd a fenti 315. pontot) – a felpereseknek a Chiquita és C1 nyilatkozataira alapított érvelése későbbi vizsgálatára is figyelemmel (lásd az alábbi 336. és azt követő pontokat) a szóban forgó nyilatkozatok célja a Bizottság azon vádjának megcáfolása volt, hogy a Chiquita 2005. április 8., a mentesség iránti kérelmének időpontja után is folytatta a jogsértést, amit a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél bizonyít. Ennélfogva nem meglepő, hogy a Chiquita és C1 ezzel kapcsolatos nyilatkozatai azt próbálják előadni, hogy az elektronikus levél nem bizonyít 2005. április 8. utáni versenyellenes információcserét.

334    Ezzel szemben nyilatkozataiban a Chiquita és C1 nem állítja, hogy ez az elektronikus levél nem tükrözi a korábban történt versenyellenes tárgyalásokat, ahogy az kitűnik többek között C1‑nek a Chiquita 2009. október 13‑i nyilatkozatában szereplő tanúvallomásából.

335    Ebből következik, hogy el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amellyel azt állítják, hogy a Chiquita nyilatkozatai megerősítik a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélre vonatkozó értelmezésüket.

 A Chiquita és C1 nyilatkozatairól

336    A felperesek előadják, hogy a Bizottság teljesen tévesen értelmezi a Chiquita és különösen C1 nyilatkozatait. A felperesek szerint e nyilatkozatok kifejezetten ellentmondanak a Bizottság következtetéseinek, és éppen ellenkezőleg, láthatóan a Pacific által a Bizottság részéről előterjesztett okirati bizonyítékok kapcsán szolgáltatott alternatív magyarázatokkal vágnak egybe.

337    A Bizottság előadja, hogy a Chiquita nyilatkozatai összességében egybevágnak a jogsértés megállapításával, és megfelelnek az okirati bizonyítékoknak, még ha tartalmaznak is egyes védekező részeket.

–       Előzetes észrevételek

338    Emlékeztetni kell arra, hogy – ahogy az már a fenti 182. pontban kiemelésre került – az uniós jogban érvényesülő elv a bizonyítékok szabad értékelésének elve, és hogy az uniós jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, eljárás alá vont vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon.

339    A Chiquita nyilatkozatainak tulajdonítandó hitelesség mértékével kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben a kartell első bejelentőjeként a Chiquita ésszerűen bízhatott abban, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény 8. pontjában meghatározottak szerint a bírság alóli teljes mentességet kap. Ennélfogva nem zárható ki, hogy arra érzett ösztönzést, hogy piaci versenytársainak tönkretétele érdekében a bejelentett jogsértő magatartás jelentőségét felnagyítsa (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2011. március 3‑i Siemens kontra Bizottság ítélete, T‑110/07, EBHT 2011., II‑477. o., 64. pont).

340    Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy a Chiquita nyilatkozatait teljesen hitelteleneknek kell tekinteni. Ekképpen megállapításra került, hogy bár a jogellenes kartell fő résztvevői által önkéntesen szolgáltatott bizonyítékokkal kapcsolatos bizonyos fenntartás érthető, az a tény, hogy valaki a bírság összegének csökkentése érdekében az engedékenységi közlemény alkalmazásából eredő előnyökben kíván részesülni, nem jelent szükségszerűen indítékot arra, hogy a kifogásolt kartell többi tagjára vonatkozó elferdített bizonyítékokat terjesszen elő. Az engedékenységi közleményben előírt eljárás belső logikájára figyelemmel ugyanis a Bizottság félrevezetésére irányuló szándék megkérdőjelezi a kérelmező együttműködésének őszinteségét és teljességét, ennek következtében az ezen eljárás teljes kedvezményéből való részesülés lehetősége kerül veszélybe (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék fenti 339. pontban hivatkozott Siemens kontra Bizottság ítélete, 65. pont; 2011. november 30‑i Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ítélete, T‑208/06, EBHT 2011., II‑7953. o., 53. pont).

341    Ezenkívül, ahogy az a fenti 151–153. pontban kiemelésre került, főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni azt a nyilatkozatot, amely a nyilatkozattevő ellen irányul, és bár egy bírságok alóli mentességet kérelmező vállalkozás érdekében állhat, hogy a lehető legtöbb terhelő bizonyítékot szolgáltassa, egy ilyen vállalkozás tisztában lesz a pontatlan információk szolgáltatásával járó potenciális negatív következményekkel, így az egyszer már megkapott mentesség elveszítésének lehetőségével is, mivel annak kockázatát, hogy a pontatlan nyilatkozatokat azonosítják, és azok az említett következmények alapjául szolgálnak, fokozza az a tény, hogy az ilyen nyilatkozatokat más bizonyítékok révén is meg kell erősíteni. Ehhez hasonlóan egy olyan társaság által tett nyilatkozat, amely elismeri az általa elkövetett jogsértés fennállását, jelentős jogi és gazdasági kockázatokkal jár, amelyek közé tartozik többek között a nemzeti bíróságok előtt indított kártérítési keresetek kockázata, amelyek keretében adott esetben hivatkozhatnak arra, hogy a Bizottság megállapította, hogy e társaság jogsértést követett el.

342    Mindazonáltal, mivel a Chiquita nyilatkozatait más olyan vállalkozások is vitatják, amelyekkel szemben a Bizottság azt állítja, hogy ugyancsak közös megállapodást kötöttek, e nyilatkozatokat más bizonyítékoknak is alá kell támasztaniuk ahhoz, hogy azok a közös megállapodás létezésének és hatályának megfelelő bizonyítékát képezzék (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék fenti 339. pontban hivatkozott Siemens kontra Bizottság ítélete, 66. pont; 2011. június 16‑i Bavaria kontra Bizottság ítélete, T‑235/07, EBHT 2011., II‑3229. o., 79. pont; a fenti 57. pontban hivatkozott Polimeri Europa kontra Bizottság ítélet, 54. pont).

343    C1 nyilatkozataival kapcsolatosan egyrészt hangsúlyozni kell, hogy tanúvallomása nem tekinthető a Chiquita nyilatkozatától eltérőnek és függetlennek, mivel nemcsak hogy e társaság alkalmazottja volt 1989 óta, vagyis szakmai pályafutásának jelentős része alatt, és a Bizottság vizsgálatának tartama folyamán is, hanem mivel a Bizottság előtt a Chiquita bírság alóli mentességben való részesülése miatti együttműködési kötelezettsége keretében annak nevében is nyilatkozott (a megtámadott határozat (97) preambulumbekezdése). Egyebekben a Chiquita nyilatkozatai lényegileg a kikérdezések során C1 által tett nyilatkozatok összefoglalásából állnak, és a Bizottság részben a Chiquita nyilatkozatainak tekintette C1 közvetlen nyilatkozatait (a megtámadott határozat (97) és azt követő preambulumbekezdései). Következésképpen C1 nyilatkozatai a fenti 342. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem a Chiquita nyilatkozatait alátámasztó más bizonyítéknak, hanem az utóbbiak részét képező bizonyítéknak tekintendők (lásd ebben az értelemben: a fenti 339. pontban hivatkozott Siemens kontra Bizottság ítélet, 69. és 70. pont).

344    Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az általa említett körülmények közvetlen tanújának tanúvallomását főszabály szerint jelentős bizonyító erejű bizonyítéknak kell tekinteni (a fenti 339. pontban hivatkozott Siemens kontra Bizottság ítélet, 75. pont).

–       A megtámadott határozat

345    A megtámadott határozatban a Bizottság kiemelte, hogy a Chiquita az egész eljárás során több, a dél‑európai banánkereskedelemre vonatkozó nyilatkozatot tett, ezek közé tartozik a Chiquita több szóbeli nyilatkozata, a Chiquita válasza a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján tanúsított együttműködésével kapcsolatos helyzetét rögzítő levélre, valamint a meghallgatás során tett nyilatkozatok. Ezenkívül a Bizottság tisztviselői által az 1/2003 rendelet 19. cikke alapján a helyszíni vizsgálatok során lefolytatott kikérdezés során C1 nyilatkozatot tett a Chiquita nevében az engedékenység iránti kérelem alapján tanúsított együttműködés keretében (a megtámadott határozat (97) preambulumbekezdése).

346    A Bizottság megjegyzi, hogy a Chiquita kiemelte, hogy a 2004. július 28. és 2005. április 8. (az engedékenységi közlemény alapján benyújtott kérelmének időpontja) közötti időszakban jogsértésben vett részt, amely abban állt, hogy alkalmilag jogellenes kapcsolatokat tartott fenn a Pacifickel a következő hetet érintő ártendenciákra vonatkozó adatok cseréje vonatkozásában (a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdése).

347    A Bizottság szerint a Chiquita előadja, hogy a C1 (Chiquita) és P1 (Pacific) (aki akkor [bizalmas] volt) között folyt több, lényegileg az ecuadori banán beszerzésével, a közös berakodásra vonatkozó intézkedésekkel, a salernói kikötői szolgáltatásokra vonatkozó panaszokkal, valamint az ANIPO kereskedelmi szövetség megszűnésével, továbbá a portugáliai, olaszországi és görögországi, illetve más országokban történő banánértékesítéssel kapcsolatos tárgyalással összefüggésben a Chiquita és a Pacific képviselői megvitatták a piac jövőbeli fejleményeit és az árakra irányuló szándékokat is, valamint megosztották ezekkel kapcsolatos álláspontjaikat oly módon, hogy az árakra irányuló szándékokat árvariációk formájában fejezték ki (a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdése).

348    A Bizottság rámutat arra, hogy a Chiquita azt is kifejti, hogy a felek időnként eszmét cseréltek a piac általános tendenciáiról is, valamint hogy egyes ilyen tárgyalásokon konkrétabb információcserére is sor került a következő heti ártendenciákat illetően. A Chiquita előadja, hogy C1 (Chiquita) nem szolgáltatott kifejezett vagy nyílt árinformációkat P1 (Pacific) részére, hanem olyan kifejezések útján közölte az általános piaci tendenciákkal kapcsolatos álláspontját, mint „a piac puha”, „most épp nincs sok gyümölcs”, „nem gondolom, hogy a piac be fog szakadni”, illetve „semmi okom nincs változtatni”. A Chiquita által benyújtott iratok szerint e leírásokat ugyanakkor minden, a banánágazatot jól ismerő személy könnyedén értelmezhette úgy, mint amelyek konkrét árinformációkat tartalmaznak. A Chiquita szerint, mivel az árak rendesen 0,50 eurós léptékben változtak, az olyan közlés, mint amelyet „a piac puha” kifejezés tartalmaz, azt jelentette, hogy az árak 0,50 euróval csökkenni fognak; az olyan közlés, mint amelyet a „most épp nincs sok gyümölcs” kifejezés tartalmaz, azt jelentette, hogy az árak várhatóan 0,50 euróval emelkednek, az olyan közlés pedig, mint amelyet a „semmi okom nincs változtatni” kifejezés tartalmaz, azt jelentette, hogy a Chiquita árai változatlanok maradnak. A Chiquita nyilatkozatai ugyanis azt bizonyítják, hogy az árakkal kapcsolatos szándékokat oly módon cserélték ki, hogy a két fél megértette, hogy a következő héten az árakat 0,50 euróval emelni vagy 0,50 euróval csökkenteni kell, vagy hogy azoknak ugyanazon a szinten kell maradniuk (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdése).

349    Végül, a Bizottság megjegyzi, hogy a Chiquita szerint az árakra vonatkozó kapcsolatfelvételekben közvetlenül részt vevő személyek a Chiquitától C1, a Pacifictől pedig P1 voltak azzal, hogy a Chiquitától C2 ([bizalmas]) szintén részt vett e kapcsolatfelvételekben. A Chiquita kifejti, hogy a 2004. június 24‑én az ANIPO kereskedelmi szervezet egyik ülése alkalmával tartott első találkozót követően munkatársa, C1 (Chiquita) és P1 (Pacific) részvételével ebédet szerveztek 2004. július 28‑án, amelyen részt vett a Chiquita munkatársa, C2 is. A 2004. július 28‑i találkozót követően C1 (Chiquita) és P1 (Pacific) rendszeresen hívni kezdték egymást, 2004 szeptembere és 2006 júniusa között összesen körülbelül 15–20 alkalommal. A Chiquita kifejti, hogy bár gyakoriságuk a megvitatandó kérdésektől függött, a hívások gyakoribbak voltak 2004 végén és 2005 elején, amikor az ANIPO kereskedelmi szervezet jövője széles körű vita tárgyát képezte annak tagjai között, és amikor P1, aki újonc volt a piacon, C1‑hez fordult, hogy megismerje álláspontját, és információkat szerezzen a piaci tendenciákról, illetve az azokhoz kapcsolódó kérdésekről. Egyebekben kiemelte, hogy e 15–20 hívás kevesebb mint felében általános vagy konkrétabb ártendenciákra vonatkozó megbeszélésekre került sor, ezek közül körülbelül öt hívás a jövőbeli piaci tendenciákra vonatkozott, és általánosabb jellegű volt, öt másikban pedig C1 következő hétre vonatkozó, „árakkal kapcsolatos konkrétabb várakozásai” szerepeltek, „a piaci tendenciára vonatkozó információk révén”. A Chiquita ezenkívül rámutatott arra, hogy e kapcsolatokra az olaszországi árak ügyfelekkel való szabályos, a Chiquita kereskedői által hétfő reggel történt közlését megelőzően került sor. A Chiquita szerint azok a hívások, amelyek során a Chiquita és a Pacific az ártendenciára vonatkozó információkat cserélt, legkésőbb akkor befejeződtek, amikor a Chiquita 2005. április 8‑án mentességet kért (a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdése).

–       A felperesek azon érveléséről, amely a Chiquita és C1 nyilatkozatainak bizonyító erejét kérdőjelezi meg

350    A felperesek előadják, hogy a Chiquita nyilatkozatai kifejezetten ellentmondanak a Bizottság következtetéseinek, valamint hogy a Bizottság tévesen értelmezi e nyilatkozatokat annak érdekében, hogy megfeleltesse őket állításainak, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva azok kimentő jellegét, holott e nyilatkozatok egybevágnak a PFCI által P1 2004. július 28‑i jegyzetei és a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél kapcsán adott alternatív magyarázatoknak.

351    A felperesek szerint azt az állítást, amely szerint a Chiquita és a PFCI együtt versenyellenes megállapodást kötött, amelyet később végre is hajtottak, közvetlenül, kifejezetten és véglegesen megcáfolták a Chiquita és különösen C1, a jelen ügy koronatanúja, nyilatkozatai. Mivel C1 az egyetlen olyan, még életben lévő személy, aki részt vett a P1‑gyel való, feltételezett versenyellenes kapcsolatfelvételekben, álláspontja és emlékei nyilvánvalóan alapvető fontosságúak a jelen ügy eldöntése szempontjából, és tagadhatatlanul ő a legalkalmasabb személy a 2004. július 28‑i ebédről készített feljegyzések, valamint a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél értelmezésére. Különleges fontosságot kell tehát tulajdonítani annak, hogy cáfolta a Bizottság által e dokumentumokkal kapcsolatban elfogadott értelmezést, és folyamatosan tagadta, hogy tárgyalt a PFCI‑vel annak érdekében, hogy összehangolják piaci magatartásaikat, illetve a fortiori, hogy ilyen megállapodást kötöttek.

352    Márpedig a Bizottság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a Chiquita és C1 egyértelmű kimentő nyilatkozatait, ami alapvető, a tisztességes eljáráshoz kapcsolódó problémát jelent. A felperesek előadják, hogy a Bizottságnak objektív vizsgálatot kell lefolytatnia, és nem hagyhatja figyelmen kívül a mentő bizonyítékokat, különösen ha az említett bizonyítékok kifejezetten megkérdőjelezik állításait. Ezenkívül a Bizottság elmulasztotta közölni a Pacifickel a vevők által az információkérésekre adott válaszokat, valamint nem szervezte meg C1 további kikérdezését.

353    Némiképpen felülvizsgálva érvelésük kategorikus jellegét, a felperesek mindazonáltal azt is elismerik, hogy lehetséges, hogy a Chiquita formálisan nem vitatta a jogsértés megállapítását a 2005. április 8‑at megelőző időszak vonatkozásában. A felperesek szerint azonban egyértelműen kitűnik, hogy érdemben a Chiquita és C1 kifejezetten ellentmondott a Bizottság azon állításainak, amelyek szerint a Chiquita és a PFCI intézményesített kartellt hozott létre áraik összehangolása érdekében.

354    Meg kell jegyezni mindenekelőtt, hogy a Chiquita nyilatkozatainak releváns részei (a Chiquita 2008. február 15‑i, 2008. május 22‑i, 2009. március 5‑i és 2009. október 13‑i nyilatkozata) lényegileg a C1 által a Chiquita felelős személyei, illetve ügyvédei által vezetett beszélgetések során tett nyilatkozatok reprodukciójából állnak (lásd a megtámadott határozat (250) preambulumbekezdését is). A harmadik jogalap jelen részének vizsgálata tehát lényegileg C1 nyilatkozatai tartalmának és hitelességének elemzését jelenti.

355    Ezt követően figyelembe kell venni, hogy a feltételezett jogsértést megvalósító tényállási elemek, ahogy azokat a Bizottság a rendelkezésére álló bizonyítékokból levezette (lásd a fenti 187–189. pontot), egy C1 és C2 (Chiquita), valamint P1 (PFCI) között a 2004. július 28‑i ebéd során tartott találkozó, amelynek során a felek eldöntötték, hogy innentől fogva összehangolják az árstratégiájukat, így ez volt a jogsértés kezdő időpontja, majd ezt követően a 2004. július és 2005. április 8. között C1 és P1 között eszközölt telefonhívások, amelyek során a két férfi egyeztetett a Chiquita és a Pacific ártendenciáiról, végrehajtva ezáltal a 2004. július 28‑i ebéd során kötött megállapodást (a megtámadott határozat (102), (103), (121) és (126) preambulumbekezdése). C1 tehát egyike a feltételezett kartell két főszereplőjének, így nyilatkozatai fontos bizonyítékok.

356    Végül az ítélkezési gyakorlat értelmében (lásd a fenti 342. és 343. pontot) a Chiquita és C1 nyilatkozatait, mivel azokat a Pacific vitatja, más bizonyítékoknak is alá kell támasztaniuk ahhoz, hogy azok a jogsértés létezésének és terjedelmének megfelelő bizonyítékát képezzék. A Bizottság előadja, hogy ez megvalósul, mivel a jogsértésre vonatkozó megállapításának alátámasztása érdekében nemcsak a Chiquita és C1 nyilatkozataira támaszkodik, hanem a Guardia di Finanza által egy nemzeti vizsgálat keretében folytatott helyszíni vizsgálatok során beszerzett dokumentumokra, vagyis P1 jegyzeteire, valamint a Bizottság által 2007. november 28. és 30. között folytatott helyszíni vizsgálatok során beszerzett dokumentumokra, vagyis egy P1 által 2005. április 11‑én, hétfőn, 9 óra 57 perckor P2 részére küldött belső elektronikus levélre, és egy keltezés nélküli táblázatra is, amelyet P2 irodájában találtak (lásd a fenti 187–189. pontot).

357    Márpedig a felpereseknek a beadványaikból kitűnő, a fenti 350–353. pontban összefoglalt és a tárgyalás során megerősített érveléséből kiderül, hogy nem azt kifogásolják, hogy a szó szoros értelmében nem voltak más olyan bizonyítékok, amelyek alátámasztják a Chiquita és C1 nyilatkozatait, hanem azzal érvelnek, hogy e nyilatkozatok kifejezetten ellentmondanak a Bizottság által más bizonyítékokból levont következtetéseknek. Érvelésük alátámasztása érdekében a felperesek a Chiquita és C1 nyilatkozatainak több részére hivatkoznak.

358    A tárgyalás során azonban a felperesek rámutattak arra, hogy azt is előadták, hogy C1 arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy P1‑gyel fenntartott kapcsolatai a piac alakulásának általános tendenciáival kapcsolatos információcseréből álltak, nem támasztják alá más bizonyítékok. Ez az érvelés ahhoz kapcsolódik, hogy a felperesek vitatják, hogy a Bizottság megfelelően bizonyította, hogy a jelen ügyben a jogsértés egységesnek és folyamatosnak minősíthető, és azt ebből következően ebben az összefüggésben kell megvizsgálni (lásd az alábbi 493–497. pontot).

359    Most tehát először azt kell megvizsgálni, hogy a Chiquita és C1 nyilatkozatai kifejezetten ellentmondanak‑e a Bizottság következtetéseinek, mielőtt másodszor megvizsgálnánk a felperesek által hivatkozott részeket, majd harmadszor azokat a kifogásokat, amelyek szerint a Bizottság elmulasztotta bizonyos dokumentumok közlését a Pacifickel, valamint nem szervezte meg C1 további kikérdezését.

360    Először is meg kell állapítani, hogy a Chiquita és C1 nyilatkozatainak (a Chiquita 2008. február 15‑i, 2008. május 22‑i, 2009. március 5‑i és 2009. október 13‑i nyilatkozata) értelmezéséből kitűnik, hogy bár e nyilatkozatok egyes pontjai védekező jellegűek a Bizottság által a bizonyítékok összességéből levezetett állításokkal szemben, azok semmiképpen sem mondanak ellent „közvetlenül, kifejezetten és véglegesen” a Bizottság következtetéseinek, és semmiképpen sem minősülhetnek „mentő bizonyítékoknak”. Hasonlóképpen, C1 nem „cáfolta” a Bizottság bizonyítékait, figyelemmel az utóbbi által összegyűjtött okirati bizonyítékokra.

361    A Bizottság azon, a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdésében szereplő, a felperesek által megkérdőjelezett megállapítása, amely szerint nyilatkozataiban „a Chiquita kiemelte, hogy a 2004. július 28. és 2005. április 8. […] közötti időszakban jogsértésben vett részt, amely abban állt, hogy alkalmilag jogellenes kapcsolatokat tartott fenn a Pacifickel a következő hetet érintő ártendenciákra vonatkozó adatok cseréje vonatkozásában”, helyesen foglalja össze tehát a C1 által a Chiquita helyiségeiben 2007. november 28‑án és 29‑én végzett helyszíni vizsgálatok során tett nyilatkozatokat, valamint a Chiquita által a bizottsági vizsgálat során tett azon nyilatkozatokat, amelyekre a felek hivatkoznak.

362    E nyilatkozatok azonban, noha nem cáfolják meg a Bizottság által más bizonyítékokból levont következtetéseket, azoknál kevésbé egyértelműek, amit a Bizottság is elismert többek között a megtámadott határozat (104) és (121) preambulumbekezdésében.

363    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság megvizsgálta a felperesek azon érvelését, amellyel előadták, hogy a Chiquita nyilatkozatai ellentmondanak a megtámadott határozat (158) és azt követő preambulumbekezdéseiben rögzített észrevételeinek. A Bizottság ekképpen előadta, hogy bár a Chiquita nyilatkozatai tartalmaznak bizonyos védekező részeket, e nyilatkozatok összességében egybevágnak a jogsértés megállapításával, és összhangban vannak az okirati bizonyítékokkal (a megtámadott határozat (159) preambulumbekezdése).

364    A Bizottság előadja, hogy C1‑nek a 2007. novemberi helyszíni vizsgálatok során lefolytatott kikérdezésére olyan időpontban került sor, amikor C1‑nek még a védekezést kellett előkészítenie, valamint hogy az ebben az összefüggésben tett nyilatkozatok ebből következően különösen hitelesek. A Bizottság előadja, hogy bár C1 időnként húzódozott attól, hogy elismerje, hogy teljes mértékben tudomással bírt a kartellmagatartásról, mindazonáltal elismerte, hogy a két fél olyan összejátszásra irányuló magatartást tanúsított, amely egyértelműen túlment a közös berakodással és a közös szállítással kapcsolatos, tisztán véletlenszerű beszélgetéseken (a megtámadott határozat (159) preambulumbekezdése).

365    Ezenkívül a Bizottság rámutat arra, hogy a 2005. április 17‑i elektronikus levél (amelyet a mentesség iránti kérelmét tíz nappal követően küldtek) útján a Chiquita európai elnök‑vezérigazgatója arról tájékoztatta személyzetének tagjait, beleértve C1‑et is, hogy a vállalat fegyelmi eljárást indít azokkal szemben, akik elmulasztják 48 órán belül bejelenteni, hogy tudomással bírnak a versenytársakkal fennálló versenyellenes kapcsolatokról. A Chiquita szerint C1‑et az e határidő lejártát követő napon kérdezték ki először. A Bizottság előadja, hogy el lehet fogadni, hogy az, hogy C1 nem említette meg a Pacifickel fennálló, összejátszásra irányuló kapcsolatokat a megadott 48 órás határidőn belül, a jelen eljárás 2007‑ben történt megindítását követően negatívan befolyásolta az annak közlésére irányuló szándékát, hogy tudomással bírt az összejátszásról, mert félt a fegyelmi eljárástól (mivel 2005‑ben nem jelentette be a megadott határidőn belül a Pacifickel az árak kapcsán fenntartott kapcsolatokat) (a megtámadott határozat (159) és (251) preambulumbekezdése).

366    A Bizottság kifejti továbbá, hogy a Bizottság helyzetet rögzítő levelére adott válaszában a Chiquita bemutatta azokat a fegyelmi intézkedéseket, amelyekkel munkavállalói az általa előírt megfelelőségi intézkedések megsértése esetén szembesültek (legyen szó esetleges jogellenes magatartás tovább folytatásáról, a versenytársakkal fenntartott nem megfelelő kapcsolatokról vagy hiányos, félrevezető, illetve hamis válaszok adásáról), és amelyek a munkaviszony megszüntetéséig terjedhettek, továbbá kifejtette, hogy C1‑et 2005 óta folyamatosan tájékoztatták e következményekről. A Bizottság előadja, hogy ennek fényében a Chiquita által a szóban forgó tényeket több évvel követően tett egyes nyilatkozatok védekező jellege nem vonhatja kétségbe a Pacificnél a jogsértés időszakában keletkezett okirati bizonyítékokban szereplő, a Chiquita nyilatkozatai által is alátámasztott pontos és részletes információk bizonyító erejét (a megtámadott határozat (159) preambulumbekezdése).

367    A felperesek előadják, hogy a Bizottságnak a C1 nyilatkozatainak értékére vonatkozó állításai inkoherensek és ellentmondásosak. A Bizottság egyrészt hangsúlyozza, hogy C1 nyilatkozatai különösen hitelesek, ugyanakkor másrészt megpróbálja csökkenteni e nyilatkozatok jelentőségét, amikor azok mentő bizonyíték jellegéről van szó. A Bizottság azon állítása, hogy C1 nyilatkozatait a jogsértésben való saját részvételével összefüggésben kell értékelni, így tehát érdeke fűződött ahhoz, hogy csökkentse a P1‑gyel fenntartott kapcsolatainak versenyellenes tartalmát, spekulatív jellegű, és egyáltalán nem a valóságon alapul. Éppen ellenkezőleg, C1‑et azzal fenyegették, hogy felmondanak neki, és felelősségre vonják, ha nem közli a kikérdezések során teljes körűen a ténybeli körülményeket. Ezenkívül, mivel e nyilatkozatokat olyan időpontban tették, amikor a Chiquita azt hitte, hogy a részéről tanúsított együttműködés hiánya miatt potenciálisan elveszítheti mentességét mind az észak‑európai ügyben, mind a jelen ügyben, a Chiquitának és munkavállalóinak semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy elleplezzék akár a legjelentéktelenebb jogsértő cselekményt is, hanem ellenkezőleg a túlzott mennyiségű információ szolgáltatása állt érdekükben.

368    Ezt az érvelést el kell utasítani.

369    Egyrészt meg kell jegyezni, hogy bár C1 nyilatkozatait kétségkívül a Chiquita nyilatkozatainak kell tekinteni abban az értelemben, hogy e nyilatkozatok nem támaszthatják alá egymást mint bizonyítékok (lásd a fenti 343. pontot), mindazonáltal figyelembe kell venni bizonyos különbségeket azon indokok elemzésekor, amelyek egy olyan egyén nyilatkozatai mögött húzódhatnak meg, aki elismeri saját részvételét egy jogsértésben, illetve amelyek egy mentességet kérelmező vállalkozás nyilatkozatai mögött húzódhatnak meg.

370    Ekképpen ugyanúgy, ahogy az ítélkezési gyakorlat már elismerte, hogy egy egyénnek – a vállalkozással ellentétben – nem fűződhet személyes érdeke ahhoz, hogy a vállalkozás versenytársai jogsértő magatartásának jelentőségét felnagyítsa (lásd ebben az értelemben: a fenti 339. pontban hivatkozott Siemens kontra Bizottság ítélet, 70. pont), el kell fogadni, hogy bár igaz, hogy a Chiquitának mentességet kérelmezőként nem fűződött érdeke ahhoz, hogy elleplezze a jogsértést képező tényeket, teljes mértékben lehetséges, hogy C1 mint egyén nem volt lelkes attól a gondolattól, hogy el kell ismernie személyes részvételét a jogsértésben, többek között azért, mert a megadott határidőn belül nem jelentette be a jogsértést (lásd a fenti 365. pontot) a Chiquita által annak érdekében tett lépések ellenére sem, hogy arra ösztönözzék, hogy tárja fel a P1‑gyel fenntartott kapcsolatainak valamennyi vetületét. Az egyén ugyanis bizonyos mértékű ellenérzéssel viseltethet azzal szemben, hogy bevalljon egy olyan magatartást, amely szakmai, sőt személyes szempontból negatívnak minősülhet, különösen a jelen ügyhöz hasonló helyzetben, amelyben a vállalkozáson belül egyetlen személynek róják fel a jogsértésben való részvételt (lásd e tekintetben C1‑nek a meghallgatás során tett nyilatkozatát, amelyben bevallja, hogy „sajnálja” a történteket, valamint hogy nem így járt volna el, ha tudta volna, hogy ezáltal megsérti az európai jogot).

371    Ezenkívül, ahogy azt megalapozottan hangsúlyozza a Bizottság, figyelemmel a például a nemzeti polgári jog, sőt akár a büntetőjog alapján fennálló esetleges személyes felelősségére, C1‑nek nyilvánvaló érdeke fűződött ahhoz, hogy enyhítse a P1‑gyel fenntartott kapcsolatainak versenyellenes tartalmát.

372    Ennélfogva teljes mértékben életszerű, hogy C1 vonakodott a P1‑gyel fennálló kapcsolatai valamennyi vetületének feltárásától, és különösen attól, hogy elismerje e kapcsolatok összejátszásra irányuló jellegét, annak ellenére, hogy a Chiquita bizonyos mértékű nyomást gyakorolt rá annak érdekében, hogy ne leplezzen el információkat.

373    Másrészt a Bizottság megalapozottan állítja, hogy különösen hitelesek a C1 által a 2007. novemberi bizottsági helyszíni vizsgálatok során, egy olyan időpontban tett nyilatkozatok, amikor C1 még nem készítette elő a védekezést. Egyébként a Chiquita és C1 nyilatkozataiból kitűnik, hogy annak érdekében, hogy megmaradjon némi meglepetéssel járó hatás, C1‑et nem tájékoztatták a Bizottság helyszíni vizsgálatairól (lásd a fenti 155. pontot). A Chiquita ügyvédeinek a helyszíni vizsgálatok során ismertetett magyarázatai (lásd szintén a fenti 155. pontot) ellenére tehát hihető, hogy C1‑nek még nem volt ideje a védekezés előkészítésére. Márpedig az a tény, hogy C1 a későbbi nyilatkozataiban szereplő pontosítások ellenére lényegileg mindig fenntartotta, amit ezen első nyilatkozatok során állított (lásd a Chiquita 2009. március 5‑i nyilatkozatát), nyilatkozatai összességének hitelessége mellett szól.

374    A fentiekből következik, a felperesek által hivatkozott részek későbbi vizsgálatára is figyelemmel (lásd az alábbi 376. és azt követő pontokat), hogy C1 összességében vett nyilatkozatainak általános tartalma nem mond ellent a Bizottság következtetéseinek, hogy a Bizottság koherens magyarázatot szolgáltatott e nyilatkozatok védekező jellegére, valamint hogy nem kizárólag e nyilatkozatokra támaszkodott a jogsértés megállapítása érdekében, hanem a bizonyítékok többek között okirati bizonyítékokat is tartalmazó csoportjára (lásd a fenti 187–189. pontot), így hivatkozhatott e nyilatkozatokra annak érdekében, hogy alátámassza a többi bizonyítékot (lásd a fenti 342. pontot), ami nem prejudikálja a felpereseknek a jogsértés folyamatos jellegére vonatkozó érvelésére vonatkozó későbbi vizsgálatot (lásd a fenti 358. pontot, valamint az alábbi 475. és azt követő pontokat).

375    E tekintetben érdemes emlékeztetni arra, hogy már kimondásra került, hogy bár egy bizonyíték nem egyértelmű volta vitathatatlanul csökkenti annak bizonyító erejét, az nem ok arra, hogy azt teljes mértékben elutasítsuk. Emlékeztetni kell arra, hogy az, ha valamely dokumentum más bizonyítékokban említett tényeknek csak egy részére utal, nem jelenti azt, hogy a Bizottság nem hivatkozhat rá más bizonyítékok alátámasztása céljából (lásd ebben az értelemben: a fenti 42. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ítélet, 263. pont).

376    Másodszor a felperesek a Chiquita és C1 nyilatkozatainak különböző részeit idézik annak érdekében, hogy alátámasszák azon állításukat, amely szerint e nyilatkozatok megkérdőjelezik a Bizottság következtetéseit, és ezzel szemben egybevágnak a Pacific által szolgáltatott alternatív magyarázatokkal.

377    Először is a felperesek előadják, hogy a nyilatkozatokban több helyen az szerepel, hogy P1 és C1 első alkalommal az ANIPO 2004. júniusi ülésén találkozott, hogy a 2004. július 28‑i munkaebéd csak a második találkozásuk volt, valamint hogy a Chiquita szerint ezen ebéd során megvitatásra került „annak lehetősége, hogy a Chiquita Ecuadorban a Noboától szerezzen be banánt”. E nyilatkozatok egyáltalán nem utalnak semmilyen ártárgyalásra e találkozó során, és még kevésbé arra, hogy a felek megállapodtak volna abban, hogy összehangolják az árakkal kapcsolatos magatartásukat.

378    Egyrészt meg kell jegyezni, hogy a 2004. július 28‑i ebéddel kapcsolatos következtetéseinek alátámasztása érdekében a Bizottság nem a Chiquita nyilatkozataira támaszkodott, hanem P1 jegyzeteire (a megtámadott határozat (102)–(120) preambulumbekezdése), elismerve ugyanakkor azt, hogy ezen okirati bizonyítékokból kitűnt, hogy az ebéd során más tárgyalási témák is szóba kerültek, mint amelyekre a felek hivatkoztak (a megtámadott határozat (104) preambulumbekezdése). Másrészt az a tény, hogy C1 kijelentette, hogy e találkozón a beszélgetés témája annak lehetősége volt, hogy a Chiquita Ecuadorban a Noboától szerezzen be banánt, és nem jelentette ki azt, hogy P1‑gyel megvitatták az árakat, vagy hogy megállapodtak abban, hogy összehangolják az árakkal kapcsolatos magatartásukat, nem értelmezhető úgy, mint a Bizottság következtetéseinek cáfolata. Ekképpen C1 nem cáfolta, hogy megvitatták a felek árakkal kapcsolatos magatartását, és azt sem jelentette ki, hogy az ebéd során megvitatott egyetlen téma annak lehetősége volt, hogy a Chiquita Ecuadorban a Noboától szerezzen be banánt.

379    E tekintetben egyébként meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (106) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy a P1 jegyzetei alapján levont azon következtetés, amely szerint a 2004. július 28‑i ebéd során a felek olyan akciótervet dolgoztak ki, amely szerint a következő héten kapcsolatba lépnek annak érdekében, hogy egyeztessenek a portugáliai árakról, hogy megállapíthassák, hogy ugyanazon a szinten kell‑e „maradni”, illetve „emelni” vagy „csökkenteni” kell‑e, összhangban van a Chiquita 2008. február 15‑i és 2008. május 22‑i nyilatkozataival, amelyek szerint a 2004. július 28‑i találkozót követően C1 és P1 esetenként információt cserélt a következő hét konkrétabb ártendenciáiról, olyan kifejezéseket használva, amelyek lehetővé tették, hogy mindkét fél megértse, hogy az áraknak nőniük vagy csökkenniük kell‑e, vagy azonos szinten kell‑e maradniuk. Márpedig a Bizottság megjegyzi (a megtámadott határozat 171. lábjegyzete), hogy a Chiquita, amikor az említett nyilatkozatot tette, nem ismerte a kézzel írott jegyzeteket, mivel azokba csak akkor tekinthetett bele, amikor a Bizottság kifogásközlésének 2009. december 10‑i megküldését követően betekinthetett az iratokba (lásd a fenti 11. pontot).

380    Ebben az összefüggésben hasznos emlékeztetni arra, hogy egy mentesség iránti kérelmet benyújtó vállalkozás által a Bizottság által vizsgálata során összegyűjtött bizonyítékok megismerését megelőzően tett nyilatkozatok bizonyító ereje rendkívül nagy.

381    E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy bár az a körülmény, hogy egy nyilatkozatot az eljárás előrehaladottabb szakaszában, többek között a kifogásközlésre adott válaszban tettek, önmagában nem alkalmas arra, hogy az ilyen nyilatkozatot minden bizonyító erőtől megfossza, annak azonban mindazonáltal kisebb a bizonyító ereje, mint ha azt szabad elhatározásból tették volna. Különösen abban az esetben, ha a mentesség iránti kérelmet benyújtó vállalkozás ismeri a Bizottság által a vizsgálata keretében összegyűjtött elemeket, nem ugyanabban a mértékben érvényesül az engedékenységi közleményben előírt eljárás belső logikája, amelynek értelmében a Bizottság félrevezetésére irányuló szándék megkérdőjelezi a vállalkozás együttműködésének őszinteségét és teljességét (lásd a fenti 340. pontot), mint ha szabad elhatározásból tett nyilatkozatról van szó, a Bizottság által előadott kifogások ismerete nélkül. Hasonlóképpen a mentesség iránti kérelmet előterjesztő vállalkozásnak a kifogásközlésre adott válaszára nem alkalmazhatóak teljes körűen azon megfontolások, amelyek szerint az engedékenységi közlemény alapján tett nyilatkozatok a nyilatkozattevő érdekei ellen irányulnak, és azokat főszabály szerint különösen megbízható bizonyítéknak kell tekinteni (lásd a fenti 341. pontot) (lásd ebben az értelemben: a fenti 340. pontban hivatkozott Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ítélet, 108. és 109. pont).

382    Másodszor a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a nyilatkozatokból kitűnik, hogy a 2004. július 28‑i munkaebédet követően C1 és P1 2004. szeptember és 2006. szeptember között szórványosan hívni kezdte egymást, valamint hogy az e telefonhívások során érintett főbb témák az ecuadori banánbeszerzés lehetősége, a csoportos berakodási megállapodások, a salernói kikötőkkel kapcsolatos panaszok, az ANIPO jövője és néha az észak‑olaszországi értékesítések voltak. Ez ugyanakkor nem vitatott, és nem is mond ellent a Bizottság következtetéseinek, mivel a nyilatkozatokban az is szerepel, hogy megvitatták a piac alakulásának tendenciáit és az árakkal kapcsolatos szándékokat.

383    E tekintetben a felperesek ugyanakkor előadják, hogy e tárgyalásokat magyarázhatja az a Chiquita által is megerősített tény, hogy P1 teljesen újonc volt a banánpiacon, és érdekelték C1 tapasztalatai, valamint hogy az ilyen típusú általános tárgyalások megfeleltek az olyan típusú megbeszéléseknek, amelyekre az ANIPO keretében került sor a különböző szereplők között, így egyáltalán nem lehet azt a következtetést levonni e nyilatkozatokból, hogy C1 és P1 bármilyen árösszehangolásra irányuló megállapodást hajtott volna végre.

384    Először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem kizárólag a szóban forgó nyilatkozatokra támaszkodott annak megállapítása céljából, hogy C1 és P1 árösszehangolásra irányuló megállapodást hajtott végre, hanem a megtámadott határozat 4. pontjában hivatkozott bizonyítékok összességére (lásd a megtámadott határozat (190) és (191) preambulumbekezdését). Másodszor az, hogy P1 érdeklődött C1 tapasztalatai iránt, nem cáfolja azt a következtetést, hogy a két férfi telefonbeszélgetéseik során az árakra vonatkozó információkat cserélt, és nem is áll azzal ellentétben. Harmadszor, nemcsak hogy a felperesek nem támasztják alá semmilyen módon azon állításukat, hogy a P1 és C1 között történt tárgyalás típusa megfelelt azon tárgyalások jellegének, amelyekre az ANIPO keretében akkoriban sor került, hanem még ha feltételezzük is, hogy ez igaz, ez akkor sem zárná ki a P1 és C1 között az árak kapcsán folytatott információcsere jogellenes jellegét. Végül negyedszer a felperesek elmulasztják jelezni, hogy C1 nem kizárólag azt jelentette ki, hogy megvitatta P1‑gyel a piac általános tendenciáit, hanem azt is kifejtette, hogy esetenként megvitatta P1‑gyel a következő hét konkrétabb ártendenciáit, olyan kifejezéseket használva, amelyeket lehetővé tették, hogy mindkét fél megértse, hogy az áraknak nőniük vagy csökkenniük kell‑e, vagy azonos szinten kell‑e maradniuk.

385    Harmadszor e tekintetben a felperesek előadják, hogy C1 vitathatatlanul rámutatott, hogy a közötte és P1 között zajlott egyes hívások a következő hét konkrétabb ártendenciáiról szóló információcserét eredményeztek, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy soha nem adott kifejezett és nyílt információt az árakról. A Chiquita csak a Bizottság nyomására tette ehhez később hozzá, hogy a banánágazatot ismerő valamennyi személy általában értette, hogy ezek az általános leírások konkrét jelentést hordoztak az árak kapcsán, mivel egy olyan piacon, amelyen közismert, hogy az árak 0,50 eurós léptékben változnak, ezek az általános leírások azt jelentették, hogy az árak 0,50 euróval csökkennek, 0,50 euróval emelkednek, vagy ugyanazon a szinten maradnak.

386    Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni mindenekelőtt azt, hogy azt az érvelést, amely szerint a Bizottság szabálytalanul nyomást gyakorolt a Chiquitára a közigazgatási eljárás során, már elutasítottuk a fenti 106–172. pontban. Ezenkívül, bár az az állítás, amely szerint a banánágazatot ismerő bármely személy megérthette C1 általános információit (a Chiquita 2008. május 22‑i nyilatkozata), vitathatatlanul későbbi, mint az a nyilatkozat, amely elismeri, hogy az utóbbi ilyen általános információkat szolgáltatott (a Chiquita 2008. február 15‑i nyilatkozata), a két nyilatkozat megelőzi a Chiquita részére a bizottsági iratokba való betekintésre a kifogásközlés 2009. december 10‑i kézbesítését követően biztosított lehetőséget (lásd a fenti 11. pontot), így különösen megbízhatóak (lásd a fenti 380. és 381. pontot).

387    Ezt követően, a szóban forgó két nyilatkozat közül az elsőtől (a Chiquita 2008. február 15‑i nyilatkozata) kezdve elismerték, hogy lehetséges, hogy C1 olyan kifejezésekkel írta le az általános piaci tendenciákat, mint „a piac puha”, „most épp nincs sok gyümölcs”, „nem gondolom, hogy a piac be fog szakadni”, illetve „semmi okom nincs változtatni”. Márpedig az ilyen kommentárok értelmezhetők a jövőbeli árváltozásokkal kapcsolatos információként, mivel „a piac puha” kifejezés árcsökkenést, a „most épp nincs sok gyümölcs” kifejezés áremelkedést jelenthet, míg a „semmi okom nincs változtatni” kifejezés azt, hogy az árak ugyanazon a szinten maradnak. Ennélfogva nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének sem, amely szerint P1 nem volt tapasztalt szereplő a banánágazatban, így nem lehet azt feltételezni, hogy megértette, hogy ezek az általános leírások az árak változásaira vonatkoznak.

388    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék már kimondta, hogy az időjárási feltételek – a termelő országokban csakúgy, mint azon országokban, ahová a gyümölcsöt fogyasztás céljából szállítják –, a készletek nagysága a kikötőkben és az érleléssel foglalkozó vállalkozásoknál, az értékesítések helyzete a kiskereskedelem szintjén és az érleléssel foglalkozó vállalkozásoknál, az eladásösztönző kampányok létezése, mindezek nyilvánvalóan nagyon fontos tényezők a kínálatnak a kereslethez képest történő meghatározása szempontjából, és ezek említése a megfelelően tájékozott gazdasági szereplők közötti kétoldalú megbeszélések során szükségképpen a piacra és annak árakat érintő alakulására vonatkozó ismeretek egymással való megosztását eredményezte (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2013. március 14‑i Fresh Del Monte Produce kontra Bizottság ítélete, T‑587/08, 360. pont).

389    Végül ezen árváltozások pontos mértéke kapcsán a felperesek előadják, hogy nem alapulhat a valóságon a Chiquita azon nyilatkozata, amely szerint közismert volt a banán piacán, hogy az árak 0,50 eurós léptékben változnak, így C1 információit úgy lehetett érteni, hogy az árak 0,50 euróval csökkenni vagy nőni fognak, illetve ugyanazon a szinten maradnak, mivel a valós heti ármozgások elemzéséből kitűnik, hogy az árak nem kizárólag 0,50 euróval nőttek vagy csökkentek, és bizonyosan nem létezett olyan tendencia, amely szerint az árak alakulása 0,50 eurós léptékben történt. A felperesek ekképpen előadják, hogy a PFCI és a Chiquita által alkalmazott valós árakra vonatkozó adatokból éppen ellenkezőleg, az tűnik ki, hogy az árak heti alapon akár 1–2 eurós léptékben, illetve 0,25 eurós vagy ennél kisebb mértékben is mozoghattak, és ezen állítás alátámasztása érdekében benyújtják a Chiquita és a Pacific ártáblázatait.

390    Ezt az érvelést el kell utasítani. Ahogy azt a Bizottság megalapozottan hangsúlyozza, az a kérdés, hogy az árak pontosan 0,50 euróval változtak‑e, nem releváns, ha a felek oly módon közölték egymással a következő heti árakkal kapcsolatos szándékaikat, hogy mindkettő tudta, hogy az árak nőni vagy csökkenni fognak‑e, illetve ugyanazon a szinten maradnak‑e, mivel az ilyen, az ártendenciákkal kapcsolatos tárgyalások csökkentik az egyes felek bizonytalanságát a piaci magatartásukkal kapcsolatban.

391    Ekképpen az árrögzítés, még ha csak irányadó jellegű is, azáltal befolyásolja a versenyt, hogy a kartell minden résztvevője számára lehetővé teszi, hogy ésszerű bizonyossággal előre tudja, hogy milyen lesz a versenytársai árpolitikája. Az ilyen kartellek általánosabban közvetlen beavatkozást jelentenek az érintett piacon fennálló verseny lényegi paramétereibe. Az érintett gyártók ugyanis, azáltal hogy kifejezték arra irányuló közös akaratukat, hogy a termékeikre meghatározott szintű árat alkalmaznak, már nem önálló módon döntenek a piaci politikájukról, és így veszélyeztetik a Szerződés versenyre vonatkozó rendelkezéseiben rejlő koncepciót (lásd: a fenti 324. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ítélet, 310. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyebekben a felperesek további érvelése vizsgálatának sérelme nélkül emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk bármilyen hatástól függetlenül tiltja a megállapodásokat és összehangolt magatartásokat, ha azok versenyellenes célra irányulnak (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 1999. július 8‑i Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélete, C‑49/92 P, EBHT 1999., I‑4125. o., 122. és 123. pont).

392    Negyedszer a felperesek egyéb észrevételek nélkül felidézik a Chiquita 2008. május 22‑i nyilatkozatának azon részeit, amelyek összefoglalják C1‑nek a közötte és P1 között zajlott telefonhívások céljára és számára vonatkozó információit.

393    Amennyiben e nyilatkozat felperesek általi felidézését az annak bizonyítására irányuló érvelésükben, hogy a Chiquita nyilatkozataiból semmilyen versenyellenes magatartás nem vezethető le, úgy lehet érteni, hogy a felperesek azt állítják, hogy az említett nyilatkozat szerint csak kisszámú olyan hívásra került sor, amely az érintett időszakra vonatkozó árakkal kapcsolatos tárgyalásokat tartalmazott, elegendő annyit megállapítani, hogy a fenti 362–374. pontban már megállapítottuk, hogy a Bizottság elismerte, hogy a Chiquita és C1 nyilatkozatai kevésbé egyértelműek, mint az általa a bizonyítékok összességéből levont következtetések, valamint hogy hihető magyarázatot szolgáltatott arra, hogy C1 miért vonakodott elismerni részvételét a feltételezett jogsértésben, anélkül hogy a felpereseknek sikerült volna megkérdőjelezniük e magyarázatot.

394    Ötödször C1 nyilatkozatának azon részét illetően, amelyre a felperesek annak állítása érdekében hivatkoznak, hogy P1‑nek a 2004. július 28‑i ebédről készített feljegyzéseit úgy kell tekinteni, hogy azok annak módját tükrözik, ahogy beszámolt kollégáinak a PFCI‑nél a találkozóról, elegendő azt megállapítani, hogy az említett nyilatkozatból kitűnik, hogy C1 nem vitatta a Bizottság e jegyzetekre vonatkozó következtetéseit, hogy azt állította, hogy az ebéd során zajló tárgyalás a jegyzetekben szereplő egyes elemekre vonatkozott, egyebekben pedig elegendő visszautalni a C1‑nek a versenyellenes magatartása teljes feltárásával kapcsolatos vonakodása tekintetében fent kifejtettekre (lásd a fenti a fenti 362–374. pontot).

395    Hatodszor a felperesek részlegesen és összefüggéséből kiragadva idézik a Chiquita 2009. október 13‑i nyilatkozatának bizonyos részeit annak érdekében, hogy azt sugallják, hogy a Chiquita kijelentette, hogy nem volt tudomása a jogsértő magatartás semmilyen bizonyítékáról a P1 és C1 között folyt telefonbeszélgetések során, valamint hogy az utóbbi azt állította, hogy jogszerű okai voltak a P1‑gyel való beszélgetésre, és hogy nem emlékszik egyetlen olyan megbeszélésre sem, amely az ártendenciákra vonatkozott volna a P1 által P2 részére 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél időpontja körül. A felperesek azonban elmulasztják közölni, hogy a Chiquita e nyilatkozata a mentesség iránti kérelmével kapcsolatban a helyzetet rögzítő levélre válaszol, amelyben a Bizottság kiemelte, hogy a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél miatt okai vannak, hogy azt higgye, hogy a Chiquita nem hagyott fel jogsértő magatartásával mentesség iránti kérelmének időpontjára, vagyis 2005. április 8‑ig. A felperesek által hivatkozott részek a maguk teljességében következésképpen csak azt tartalmazzák, hogy C1 semmilyen összejátszásra irányuló információcserét nem folytatott P1‑gyel 2005. április 8‑át követően, amit egyébként megerősíti a Chiquita 2009. március 5‑i nyilatkozata is.

396    Ehhez hasonlóan a felperesek elferdítik ez utóbbi nyilatkozat egyes részeit, amelyek szerint C1 mindig fenntartotta a tényekkel kapcsolatos álláspontját, és azt állította, hogy P1 információi más forrásból is származhattak volna, és amelyek szerint a C1‑gyel együttműködő valamennyi munkavállaló meghallgatása során mindenki olyan életszerű vallomást tett, amely megerősítette, hogy semmilyen jogellenes kommunikációra vagy együttműködésre nem került sor a versenytársak között. E részek ugyanis a Chiquita azon állításaiból származnak, amelyek szerint a jogsértés 2005. április 8‑án megszűnt, és amelyek szerint a Chiquita már igen röviddel 2005. április 8. után kikérdezte C1‑et és munkatársait, és ez alkalommal senki nem ismerte el, hogy Dél‑Európában jogellenes kapcsolatok álltak fenn a versenytársak között. Márpedig nem vitatott, hogy C1 első alkalommal a Bizottság 2007. novemberi helyszíni vizsgálatai során ismerte el, hogy információcserét folytatott P1‑gyel az ártendenciákról, miután felismerte, hogy Dél‑Európára vonatkozó vizsgálatot fognak lefolytatni, és annak ellenére, hogy versenyellenes magatartását a Chiquita elnök‑vezérigazgatója által a vállalkozás 2005. április 8‑i mentesség iránti kérelmét követően a munkavállalók részére e célból előírt határidőn belül nem jelentette be (lásd többek között a fenti 365. pontot). A Dél‑Európára vonatkozó eljárás megkezdése előtt tett nyilatkozatok tehát nem mutathatók be úgy, mint a Bizottság által az említett eljárás során levont következtetések cáfolatai.

397    Végül ugyanezt a logikát követve a felperesek előadják, hogy C1 nem csupán vitatta a benyújtott bizonyítékok Bizottság által előterjesztett értelmezését, amint azokba betekintett, hanem magyarázatai egybevágnak a még azt megelőzően tett nyilatkozatokkal is, hogy a jogvita tárgyát képező ügyben egyáltalán megindult volna a vizsgálat. A felperesek ez utóbbi tekintetben a Chiquita által a COMP/39188 – „banán”‑ügyben megfogalmazott következtetésekre hivatkoznak, amelyekben a Chiquita kiemelte, hogy „az Egyesült Királyságra / Írországra, Dél‑Európára és Franciaországra vonatkozó árakat nem közölték a versenytársakkal”.

398    E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy már a fenti 159. pontban megjegyzésre került, hogy a Chiquita azon nyilatkozatai, amelyek szerint „az Egyesült Királyságra / Írországra, Dél‑Európára és Franciaországra vonatkozó árakat nem közölték a versenytársakkal”, azt a módot írják le, ahogyan a Chiquita csütörtök reggelenként közölte referenciárait versenytársaival, valamint hogy a Dél‑Európát érintő ügy nem a referenciaárakra vonatkozott, így a Chiquita által Észak‑Európára vonatkozóan tett nyilatkozatok nem lehetnek ellentétesek a Bizottság jelen ügyben levont következtetéseivel.

399    Harmadszor, azon állításukkal összefüggésben, amely szerint a Bizottságnak objektív vizsgálatot kell folytatnia, és nem hagyhatja figyelmen kívül a mentő bizonyítékokat, a felperesek rámutatnak, hogy a vevők által a Bizottság információkéréseire adott válaszok szerkesztett és nem bizalmas változataiba való betekintés iránti kérelme ellenére a Pacific csak e válaszok összefoglalóiba tekinthetett bele, ami megakadályozta abban, hogy megismerje a vevők által szolgáltatott, potenciálisan mentő jellegű információkkal kapcsolatos részleteket.

400    Az ítélkezési gyakorlat szerint versenyügyekben az iratbetekintésnek különösen az a célja, hogy lehetővé tegye a kifogásközlés címzettje számára, hogy megismerje a Bizottság aktájában szereplő bizonyítékokat azért, hogy e bizonyítékok alapján megfelelően ki tudja fejteni a véleményét azokról a következtetésekről, amelyekre a Bizottság a kifogásközlésében jutott. Az iratbetekintés ennélfogva a védelemhez való jog biztosítására és különösen a meghallgatáshoz való jog hatékony gyakorlására vonatkozó eljárási garanciák közé tartozik (lásd ebben az értelemben: a fenti 179. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, 68. pont; a fenti 111. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

401    A Bizottságnak tehát az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban a vállalkozások számára hozzáférhetővé kell tennie az összes mentő és terhelő iratot, amelyet a vizsgálat során gyűjtött, kivéve a többi vállalkozás üzleti titkát, az intézmény belső dokumentumait és egyéb bizalmas információkat (lásd ebben az értelemben: a fenti 179. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, 68. pont; a fenti 111. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ítélet, 34. pont).

402    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a Bizottság információkéréseire harmadik felek által adott válaszok esetében a Bizottságnak figyelemmel kell lennie annak kockázatára, hogy egy piaci erőfölényben lévő vállalkozás megtorló intézkedéseket alkalmazhat a Bizottság által folytatott vizsgálatban együttműködő versenytársaival, szállítóival vagy vevőivel szemben. E kockázatra figyelemmel a bizottsági vizsgálat során olyan iratokat benyújtó harmadik felek, amelyekről úgy vélik, hogy a benyújtásuk velük szemben megtorlással járhat, okkal várhatják el, hogy a bizalmas kezelés iránti kérelmüket figyelembe veszik (lásd: a Törvényszék 2002. október 25‑i Tetra Laval kontra Bizottság ítélete, T‑5/02, EBHT 2002., II‑4381. o., 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

403    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (253) preambulumbekezdésében válaszolt a Pacific által a kifogásközlésre adott válaszában megfogalmazott azon kifogásra, amely szerint nem csupán a különböző banánimportőrök vevői által a Bizottság információkéréseire adott válaszok összefoglalóiba kellett volna számára betekintést biztosítani, kiemelve, hogy olyan vállalkozások esetében, amelyek képesek jelentős gazdasági és üzleti nyomást gyakorolni versenytársaikra vagy üzleti partnereikre, vevőikre vagy beszállítóikra, jogszerű volt a betekintés megtagadása az ügyfeleiktől vagy más szállítók ügyfeleitől származó levelekbe. Mivel a felperesek nem próbálják meg cáfolni ezt a Bizottság által szolgáltatott magyarázatot, úgy kell tekinteni, hogy nem bizonyították, hogy a jelen ügyben jogszerűtlen volt egyes elemek kivétele az iratokba való betekintés köréből.

404    Végül a felperesek előadják, hogy a Bizottság soha nem használta ki azt a neki tett ajánlatot, hogy szervezze meg C1 további kikérdezését, ami jelentősen érintette a Bizottság arra irányuló képességét, hogy a jelen ügy tényállási elemeit pontosan és teljes körűen elemezze. Így egy további kikérdezés lehetővé tette volna a Bizottság számára, hogy megértse, hogy a nyilatkozatok tényleg „csökkentési tendenciára” utaltak‑e, vagy egyszerűen tévesen értette és értelmezte azt az egyetlen mondatot, amelyre támaszkodott.

405    Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az uniós jogrend által a közigazgatási eljárásokban biztosított garanciák közé tartozik többek között a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettsége, hogy gondosan és pártatlanul vizsgálja meg az adott eset összes releváns körülményét (a Bíróság 1991. november 21‑i Technische Universität München ítélete, C‑269/90, EBHT 1991., I‑5469. o., 14. pont; a fenti 342. pontban hivatkozott Bavaria kontra Bizottság ítélet, 222. pont).

406    Ezt követően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által az [EUMSZ 101. cikk] és az [EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004 bizottsági rendelet (HL L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. kötet, 3. fejezet, 81. o.) 10. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy az 1/2003 rendelet alapján folytatott eljárás alá vont vállalkozások és vállalkozások társulásai „javaslatot tehetnek a Bizottságnak olyan személyek meghallgatására, akik igazolhatják a beadványukban megadott tényeket”. A 773/2004 rendelet 13. cikkéből kitűnik, hogy ilyen esetben a Bizottság ésszerű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntése szempontjából, hogy milyen érdek fűződhet olyan személyek meghallgatásához, akik tanúvallomása az ügy vizsgálata szempontjából jelentős lehet. A védelemhez való jog biztosítása ugyanis nem követeli meg, hogy a Bizottság meghallgassa az érdekeltek által javasolt tanúkat, amennyiben úgy véli, hogy az ügyben folytatott vizsgálat elegendő volt (lásd analógia útján a 17. rendelet vonatkozásában: a Törvényszék 2002. március 20‑i HFB és társai kontra Bizottság ítélete, T‑9/99, EBHT 2002., II‑1487. o., 383. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

407    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (250) és (251) preambulumbekezdésében kiemelte azokat az indokokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy egyetlen körülmény sem szól azon állítás mellett, hogy C1‑et újból ki kell kérdezni. Márpedig a felperesek nem pusztán nem cáfolják konkrétan a Bizottság által e tekintetben előterjesztett körülményeket, hanem emellett nem fejtik ki azt sem érvényesen, hogy a Pacific miért nem használta ki a lehetőséget arra, hogy maga kérdezze ki C1‑et a meghallgatáson. A felperesek által a tárgyaláson a Chiquita azon döntésére tett utalás, hogy a 2010. június 18‑i meghallgatáson csak a 2005. április 8., vagyis a mentesség iránti kérelmének időpontja utáni időszakkal kapcsolatban tesz észrevételeket, e tekintetben nem meggyőző. Ekképpen, bár valóban kitűnik az általa az említett meghallgatás során tett nyilatkozatokból, hogy a Chiquita a rendelkezésére álló időt annak érdekében kívánta felhasználni, hogy védekezzen a Bizottság azon lehetőségével szemben, hogy a jelen ügyben megvonja tőle a mentességet, így nem kívánta arra fordítani ezt az időt, hogy észrevételeket tegyen a mentesség iránti kérelmét megelőző időszakot illetően, amelynek vonatkozásában nem vitatta a Bizottság megállapításait, e nyilatkozatokból nem tűnik ki, hogy a Chiquita kifogásolta, hogy a Pacific kérdéseket tegyen fel C1‑nek a korábbi időszakot illetően. A Chiquita éppen ellenkezőleg, kifejezetten kiemelte, hogy a C1 kikérdezése lehetőségének biztosítására vonatkozó ajánlata továbbra is érvényes.

408    E körülmények között meg kell állapítani, hogy el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amellyel azt kívánják kifogásolni, hogy a Bizottság nem szervezte meg C1 további kikérdezését.

409    A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely megkérdőjelezi a Chiquita és C1 nyilatkozatainak bizonyító erejét, és ennélfogva a harmadik jogalap első részének egészét is.

2.     A második, arra alapított részről, hogy a szolgáltatott bizonyítékok nem teszik lehetővé a jogsértés megállapításának alátámasztását

410    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította sem megállapodás, sem pedig összehangolt magatartás felek közötti fennállását. Először is a Bizottságnak nem sikerült bizonyítania, hogy megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vettek részt, másodszor nem bizonyította, hogy az a magatartás, amelyben részt vettek, versenyellenes célú vagy hatású volt, harmadszor pedig nem bizonyította, hogy e magatartás egységes és folyamatos jogsértésnek minősül.

a)     Előzetes észrevételek

411    Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk tilt minden olyan vállalkozások közötti megállapodást, vállalkozások társulásai által hozott döntést és összehangolt magatartást, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, így különösen a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítését, a termelés és az értékesítés korlátozását vagy ellenőrzését, valamint a piacok vagy a beszerzési források felosztását.

412    Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás fogalma a részt vevő vállalkozások arra irányuló közös akaratának kifejeződéséből ered, hogy a piacon adott módon viselkedjenek (lásd analógia útján az EK 81. cikk (1) bekezdése tekintetében: a fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, 130. pont; lásd továbbá analógia útján az ESZAK 65. cikk (1) bekezdése tekintetében: a Törvényszék 1999. március 11‑i Thyssen Stahl kontra Bizottság ítélete, T‑141/94, EBHT 1999., II‑347. o., 262. pont).

413    Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás ítélkezési gyakorlat által értelmezett fogalmának középpontjában legalább két fél szándékegységének fennállása áll, amelynek a megnyilvánulási formája nem lényeges, amennyiben a felek szándékának hű kifejezését képezi (a Törvényszék 2000. október 26‑i Bayer kontra Bizottság ítélete, T‑41/96, EBHT 2000., II‑3383. o., 69. pont; 2010. május 19‑i IMI és társai kontra Bizottság ítélete, T‑18/05, EBHT 2010., II‑1769. o., 88. pont).

414    Ugyanezen rendelkezés értelmében az összehangolt magatartás fogalma olyan vállalkozások közötti együttműködést jelent, amelyek nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel tudatosan kiiktatják a verseny kockázatait (a Bíróság 1975. december 16‑i Suiker Unie és társai kontra Bizottság ítélete, 40/73–48/73, 50/73, 54/73–56/73, 111/73, 113/73 és 114/73, EBHT 1975., 1663. o., 26. pont; fenti 176. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélete, 63. pont; fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélete, 115. pont; fenti 185. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ítélete, 158. pont).

415    A Bíróság hozzátette, hogy az egyeztetés és együttműködés fogalmát a Szerződés versenyjogi rendelkezéseinek azon alapvető kiindulópontjára tekintettel kell értelmezni, amely szerint minden gazdasági szereplőnek önállóan kell meghatároznia a belső piacon követni kívánt politikáját (a Bíróság fenti 414. pontban hivatkozott Suiker Unie és társai kontra Bizottság ítélete, 173. pont; fenti 176. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélete, 63. pont; fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélete, 116. pont; 2003. október 2‑i Corus UK kontra Bizottság ítélete, C‑199/99 P, EBHT 2003., I‑11177. o., 106. pont).

416    Bár ez az önállósági követelmény nem zárja ki azt, hogy a piaci szereplők racionálisan alkalmazkodjanak a versenytársaik megfigyelt vagy várható magatartásához, azt szigorúan tiltja, hogy ezek a szereplők közvetlenül vagy közvetve felvegyék egymással a kapcsolatot annak érdekében, hogy egy tényleges vagy lehetséges versenytárs piaci magatartását befolyásolják, vagy hogy az ilyen versenytársnak felfedjék az általuk elhatározott vagy tanúsítani kívánt piaci magatartást, amennyiben e kapcsolat célja vagy hatása olyan versenyfeltételek teremtése, amelyek – figyelembe véve a felkínált termékek vagy szolgáltatások jellegét, a vállalkozások jelentőségét és számát, továbbá az érintett piac volumenét – nem felelnek meg a szóban forgó piacon szokásos feltételeknek (a Bíróság fenti 414. pontban hivatkozott Suiker Unie és társai kontra Bizottság ítélete, 174. pont; fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélete, 117. pont; fenti 185. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ítélete, 160. pont; fenti 415. pontban hivatkozott Corus UK kontra Bizottság ítélete, 107. pont).

417    Az összehangolt magatartás fogalma az érintett vállalkozások közötti egyeztetésen kívül magában foglalja az ezen egyeztetésnek megfelelő piaci magatartást is, és az e két tényező közötti okozati összefüggést. E tekintetben vélelmezni kell – hacsak az érdekelt gazdasági szereplők nem bizonyítják ennek ellenkezőjét –, hogy az összehangolásban részt vevő és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások figyelembe veszik a versenytársaikkal cserélt információkat piaci magatartásuk meghatározása érdekében. Ez még inkább így van abban az esetben, ha az összehangolásra hosszú időn keresztül rendszeresen sor kerül (a fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, 121. pont; a fenti 185. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ítélet, 161–163. pont; a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 51. pont).

418    Végül emlékeztetni kell arra, hogy a „megállapodás” és az „összehangolt magatartás” fogalmainak összehasonlításából kitűnik, hogy e fogalmak szubjektív szempontból az összejátszás azonos jellegű formáit jelenítik meg, és csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböztethetők meg egymástól (a fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, 131. pont).

419    Ennélfogva, jóllehet a megállapodás és az összehangolt magatartás fogalmai részben eltérő alkotóelemekből tevődnek össze, azok nem összeegyeztethetetlenek egymással. A Bizottság tehát nem köteles megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősíteni valamennyi megállapított magatartást, hanem helyesen minősítheti e magatartások némelyikét „megállapodásnak”, másokat pedig „összehangolt magatartásoknakˮ (lásd ebben az értelemben: a fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, 132. pont; a Törvényszék 1991. december 17‑i Hercules Chemicals kontra Bizottság ítélete, T‑7/89, EBHT 1991., II‑1711. o., 264. pont).

420    Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában felesleges a megállapodás tényleges hatásainak figyelembevétele, amennyiben nyilvánvaló, hogy annak célja a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (a fenti 179. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, 261. pont).

421    Azzal kapcsolatban, hogy az összehangolt magatartást akkor is versenyellenes célúnak lehet tekinteni, ha nem áll közvetlen kapcsolatban a fogyasztói árakkal, hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének szövege nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy csak azok az összehangolt magatartások lennének tilosak, amelyek közvetlen hatással vannak a végső fogyasztók által fizetett árra. Éppen ellenkezőleg, az említett EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a) pontjából kitűnik, hogy az összehangolt magatartás versenyellenes célú lehet, ha „a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítés[éből]” áll (a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 36. és 37. pont).

422    Mindenesetre az EUMSZ 101. cikk – a Szerződésben foglalt többi versenyjogi szabályhoz hasonlóan – nem csupán a versenytársak vagy a fogyasztók közvetlen érdekeinek, hanem a piac szerkezetének, ezáltal pedig magának a versenynek a védelmére is irányul. Ennélfogva az összehangolt magatartás versenyellenes célja fennállásának megállapítása nem tehető függővé annak megállapításától, hogy e magatartás közvetlen kapcsolatban áll a fogyasztói árakkal (a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 38. és 39. pont).

423    A versenyellenes célú és a versenyellenes hatású összehangolt magatartások elhatárolását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a versenyellenes cél és hatás feltételeinek nem együttesen, hanem vagylagosan kell fennállniuk annak mérlegelése során, hogy valamely magatartás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik‑e. Az 1966. június 30‑i LTM‑ítélet (56/65, EBHT 1966., 337., 359. o.) óta fennálló állandó ítélkezési gyakorlat szerint e feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni az összehangolt magatartás tulajdonképpeni célját, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Amennyiben azonban az összehangolt magatartás tartalmának elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni a hatásait, és a magatartás megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése ténylegesen érezhetően akadályozva vagy korlátozva volt, illetve torzult (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 2008. november 20‑i Beef Industry Development Society és Barry Brothers ítélete, C‑209/07, EBHT 2008., I‑8637. o., 15. pont; a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélete, 28. pont).

424    Annak értékeléséhez, hogy valamely összehangolt magatartást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése tilt‑e, felesleges tehát a magatartás tényleges hatásainak figyelembevétele, amennyiben nyilvánvaló, hogy annak célja a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (lásd ebben az értelemben: a Bíróság 1966. július 13‑i Consten és Grundig kontra Bizottság ítélete, 56/64 és 58/64, EBHT 1966., 429., 496. o.; a fenti 49. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ítélete, 125. pont; a fenti 423. pontban hivatkozott Beef Industry Development Society és Barry Brothers ítélete, 16. pont). A „cél általi jogsértések” és a „hatás általi jogsértések” közötti megkülönböztetés azon körülménnyel függ össze, hogy a vállalkozások közötti összejátszás bizonyos formái már természetüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére (a fenti 423. pontban hivatkozott Beef Industry Development Society és Barry Brothers ítélet, 17. pont; a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 29. pont).

425    A versenyellenes cél fennállásához elegendő, ha az összehangolt magatartás alkalmas arra, hogy kedvezőtlen hatással legyen a versenyre. Más szavakkal, e magatartásnak a hátterét képező jogi és gazdasági összefüggéseket figyelembe véve csupán ténylegesen képesnek kell lennie arra, hogy a belső piac keretében megakadályozza, korlátozza vagy torzítsa a versenyt. Azon kérdésnek, hogy e hatás ténylegesen bekövetkezik‑e, illetve milyen mértékben következik be, csak a bírságok összegének kiszámítása, valamint a kártérítéshez való jogok mérlegelése szempontjából van jelentősége (a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 31. pont).

426    E tekintetben emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a vállalkozások közötti egyeztetés bizonyos típusai a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy hatásaik vizsgálata nem szükséges (lásd: a Bíróság 2014. szeptember 11‑i CB kontra Bizottság ítélete, C‑67/13 P, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

427    Ezen ítélkezési gyakorlat azzal a körülménnyel függ össze, hogy a vállalkozások közötti egyeztetés bizonyos formái jellegüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére (lásd: a fenti 426. pontban hivatkozott CB kontra Bizottság ítélet, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

428    Így általánosan elfogadott, hogy bizonyos összejátszásra irányuló magatartások, úgymint a kartellek révén való horizontális árrögzítéshez vezető magatartások úgy tekinthetők, hogy annyira valószínűen negatív hatásokkal járnak különösen az áruk és szolgáltatások árára, mennyiségére vagy minőségére, hogy úgy tekinthető, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában szükségtelen bizonyítani a piacra gyakorolt tényleges hatásaikat A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az ilyen magatartások a termelés csökkenésével és az árak növekedésével járnak, és a forrásoknak különösen a fogyasztók hátrányára való kedvezőtlen elosztását eredményezik (a fenti 426. pontban hivatkozott CB kontra Bizottság ítélet, 51. pont).

429    Amennyiben azonban a vállalkozások közötti egyeztetés valamely típusának elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni az egyeztetés hatásait, és az egyeztetés megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése érezhetően akadályozva vagy korlátozva volt, illetve torzult (lásd: a fenti 426. pontban hivatkozott CB kontra Bizottság ítélet, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

430    A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint annak értékelése során, hogy valamely vállalkozások közötti megállapodás vagy vállalkozások társulása által hozott döntés elegendő károssági fokot mutat‑e ahhoz, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „cél általi” versenykorlátozásnak kelljen tekinteni, e megállapodás rendelkezéseinek tartalmát és az általa elérni kívánt célkitűzéseket, valamint azt a gazdasági és jogi hátteret kell megvizsgálni, amelybe a megállapodás illeszkedik. Az említett háttér értékelése keretében figyelembe kell venni továbbá az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit is (lásd: a fenti 426. pontban hivatkozott CB kontra Bizottság ítélet, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

431    Ezenkívül, noha a felek szándéka nem szükséges elem a vállalkozások közötti megállapodás korlátozó jellegének meghatározásához, a versenyhatóságokat, a nemzeti bíróságokat vagy az uniós bíróságot semmi nem akadályozza abban, hogy tekintetbe vegyék e szándékot (lásd: a fenti 426. pontban hivatkozott CB kontra Bizottság ítélet, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

432    Ezen elvekre figyelemmel kell a felperesek érvelését megvizsgálni.

b)     A megtámadott határozat

433    A megtámadott határozat (187) preambulumbekezdésében a Bizottság kiemelte, hogy az említett határozat 4. részében leírt tények azt bizonyítják, hogy címzettjei összejátszásra irányuló tevékenységekben vettek részt a dél‑európai banánágazat vonatkozásában, így különösen a következő cselekményekben:

–        a jövőbeli árakkal, az árak szintjével, az árak mozgásával és/vagy tendenciáival kapcsolatos árstratégiáik összehangolása;

–        információcsere a piac árakkal kapcsolatos jövőbeli alakulását illetően.

434    A Bizottság ezt követően rámutatott arra, hogy a szóban forgó tények és az említett magatartás egyértelműen az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodást alkot abban az értelemben, hogy az érintett vállalkozások kifejezetten megállapodtak egy bizonyos piaci magatartásban, e tevékenységek ugyanis az egyeztetés és az együttműködés olyan formáját alkotják, amely révén a felek tudatosan egymás közötti gyakorlati együttműködésükkel helyettesítették a verseny kockázatait. A Bizottság azt állította, hogy még ha esetlegesen végül nem is lehetne bizonyítani, hogy a felek kifejezetten egy megállapodásnak minősülő közös tervet alakítottak ki, a szóban forgó magatartás, illetve annak egyes részei ennek ellenére az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett összehangolt magatartást alkotnak (a megtámadott határozat (188) preambulumbekezdése).

435    Továbbra is a Bizottság szerint, a megtámadott határozat 4. részében leírt tények azt bizonyítják, hogy bizonyos időszakon keresztül szisztematikus (vagy legalábbis rendszeres) és ismétlődő kétoldalú összejátszásra került sor, mivel a kétoldalú megállapodások egy olyan bevett modellt követtek, amely az érintett időszak során koherens volt, annak ellenére, hogy adott esetben az egyedi jellemzők és a kommunikáció intenzitása az időben változhatott (a megtámadott határozat (191) preambulumbekezdése).

436    A Bizottság előadta továbbá, hogy nem csupán semmi nem utalt arra, hogy az érintett vállalkozások nem vették figyelembe a kicserélt információkat abban az időpontban, amikor döntöttek piaci magatartásukról, hanem a megtámadott határozat 4. részében leírt tények is azt bizonyítják, hogy a felek legalább részben figyelembe vették az árakkal kapcsolatban kicserélt információkat, és ennek megfelelően jártak el. Ennélfogva a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felek között létrejött kétoldalú megállapodások következménye az volt, hogy e kommunikáció befolyásolta a felek által a banán árának olaszországi, görögországi és portugáliai megállapítása során tanúsított magatartást (a megtámadott határozat (192)–(194) preambulumbekezdése).

c)     A megállapodás vagy összehangolt magatartás fennállásáról

437    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy megállapodásban vagy összehangolt magatartásban vettek részt, és megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

438    Elsősorban a felperesek előadják, hogy annak érdekében, hogy alátámassza a Chiquita és a PFCI közötti megállapodás fennállását, a Bizottságnak azt kell bizonyítania, hogy a felek kifejezték arra irányuló közös akaratukat, hogy a piacon adott magatartást tanúsítsanak, valamint hogy a jelen ügyben a Bizottság által előterjesztett okirati bizonyítékok egyike sem támaszthatja alá azt a szilárd meggyőződést, hogy ez megtörtént. A 2004. július 28‑i ebédre vonatkozó jegyzetekből kizárólag azt lehet levezetni, hogy C1 és P1 jogszerű tárgyalásokat folytatott többek között az ANIPO szakmai szövetség jövőjével, valamint a co‑sourcingra és a csoportos berakodásra vonatkozó megállapodások lehetőségéről, P1 jegyzetei pedig egyszerűen az e tárgyalás tartalmával kapcsolatos személyes reflexiók voltak, nem pedig a Chiquita és a felperesek arra irányuló közös akaratának kifejeződései, hogy meghatározott versenyellenes magatartást tanúsítanak.

439    A felperesek szerint egyedül a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő „mindketten egyetértünk abban, hogy változatlanul fenn kell tartanunk az árakat” kifejezés lenne esetlegesen úgy értelmezhető, mint közös akarat kifejeződése. Márpedig ez az elektronikus levél nem bizonyítja jogilag megkövetelt módon egy megállapodás megkötését, és még ha erre sor került is volna, ez csak egy napot vagy legfeljebb egy hetet érintene, de semmiképpen nem támaszthatná alá a nyolc hónap és tizenkét nap tartamú, árakkal kapcsolatos egyeztetésre vonatkozó megállapodással kapcsolatos állítást. A Bizottság tehát nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a Chiquita és a felperesek a verseny korlátozására irányuló megállapodást kötöttek, és nem hozott megfelelő bizonyítékokat annak alátámasztására sem, hogy egy ilyen megállapodást a felek között végrehajtottak.

440    Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperesek megismételnek egyes olyan érveket, amelyeket a jelen jogalap első része keretében a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok vizsgálata során már megcáfoltunk.

441    Ezt követően, ahogy arra a Bizottság megalapozottan emlékeztetett a megtámadott határozat (177) preambulumbekezdésében, úgy tekinthető, hogy megállapodás áll fenn a versenytársak között, amennyiben a felek olyan közös projekthez csatlakoznak, amely korlátozza vagy korlátozhatja kereskedelmi önállóságukat azáltal, hogy főbb vonalaiban meghatározza kölcsönös piaci fellépésüket, illetve ennek elmaradását. Nem szükséges, hogy e megállapodást írásba foglalják, nincs semmilyen előírt alakiság, és nem kötelező a szerződéses szankciók, illetve végrehajtási intézkedések előírása. Egyekben a megállapodás lehet kifejezett, vagy következhet hallgatólagosan a felek magatartásából.

442    Végül, ellentétben a felperesek állításával, a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben szereplő „mindketten egyetértünk abban, hogy változatlanul fenn kell tartanunk az árakat” kifejezés nem az egyetlen olyan bizonyíték, amely alátámasztja a felek közös akaratának kifejezőségét. Több, P1 2004. július 28‑i jegyzeteiben (többek között „az árak fenntartása érdekében heti együttműködést”, „helyi megállapodás”, illetve „1. akcióterv – a következő héten beszélünk Portugáliáról: döntés az árról: status quo, emelni, csökkenteni. [P1]/[C1]”, lásd a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdését), illetve a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélben (ebben a „mindketten egyetértünk abban, hogy változatlanul fenn kell tartanunk az árakat”, illetve az „azért hív, hogy azt kérje, hogy egyeztessük stratégiánkat a jövő hétre, és próbáljunk meg azon nem változtatni” kifejezések szerepelnek, lásd a fenti 292. pontot) található egyéb bizonyíték azt mutatja ugyanis, hogy a felek kifejezték azon közös akaratukat, hogy a piacon meghatározott magatartást tanúsítanak.

443    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperesek azon érvelése, amellyel azt állítják, hogy P1 jegyzetei és a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél kizárólag P1‑nek a C1 egyoldalú nyilatkozatain alapuló személyes gondolatait tükrözik, elutasításra került a harmadik jogalap vizsgálata során, és megállapítást nyert, hogy e dokumentumok éppen ellenkezőleg, a felek között kétoldalúan hozott döntéseket tükrözik (lásd többek között: a fenti 221–223., 232–235., 252., 255., 309–311. és 317. pont).

444    Másodsorban a felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy összehangolt magatartásban vettek részt.

445    Először is a felperesek emlékeztetnek arra, hogy annak alátámasztása érdekében, hogy a Chiquita és a Pacific összehangolt magatartásban vett részt, a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy a felek egyeztettek, hogy az összehangolt magatartás későbbi piaci magatartást eredményezett, és a kettő között okozati összefüggés áll fenn. A Bizottság e tekintetben a T‑Mobile ítélkezési gyakorlatra (fenti 328. pont, 60–62. pont) hivatkozik, amely azonban hatástalan a jelen ügyben, amelyben a Bizottságnak azt kellett volna bizonyítania, hogy a felperesek és a Chiquita között nagyszámú és gyakori kapcsolat állt fenn, valamint hogy e találkozók túlmentek a teljesen jogszerű szakmai kapcsolatokon, amit nem sikerült megvalósítania, többek között azért, mert semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a Chiquita és a PFCI között – két igen rövid telefonhíváson kívül – bármilyen kapcsolat állt fenn 2004. július 28. és 2005. április 8. között.

446    Rá kell mutatni arra, hogy függetlenül a megtámadott határozatban az ítélkezési gyakorlat egyes határozataira való hivatkozás relevanciájától, a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy a jelen ügy körülményei között a Bizottság megalapozottan állapíthatta‑e meg, hogy a felek magatartása olyan összehangolt magatartásnak minősül, amelynek célja vagy hatása a verseny korlátozása.

447    Ezen túlmenően emlékeztetni kell arra, hogy a T‑Mobile Netherlands és társai ügyben (fenti 328. pont), a Bíróság kimondta, hogy egyrészt az összehangolás célja, másrészt pedig a piac sajátos körülményei határozzák meg, hogy a versenytársaknak milyen gyakran, milyen időközönként és milyen módon kell kapcsolatba lépniük egymással ahhoz, hogy piaci magatartásukat összehangolják. Ha ugyanis az érintett vállalkozások a piaci magatartásuk nagyszámú jellemzőjére kiterjedő, bonyolult összehangolási rendszer révén hoz létre kartellt, akkor hosszú időn keresztül rendszeres kapcsolatfelvételre lehet szükségük. Ezzel szemben, ha az összehangolás eseti jellegű, és a verseny valamely elkülönült jellemzője vonatkozásában a piaci magatartás egyszeri egyeztetésére irányul, akkor egyetlen kapcsolatfelvétel is elegendő lehet ahhoz, hogy megvalósuljon az érintett vállalkozások által elérni kívánt versenyellenes cél (a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 60. pont).

448    A Bíróság ezt követően kimondta, hogy e feltételek mellett meg kell állapítani, hogy nem az számít, hogy az érintett vállalkozások között hány találkozóra került sor, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a megvalósult kapcsolatfelvétel vagy kapcsolatfelvételek lehetővé tették‑e a vállalkozások számára, hogy a vizsgált piacon tanúsított magatartásuk meghatározása érdekében figyelembe vegyék a versenytársaiktól kapott információkat, és az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel szándékosan kiiktassák a verseny kockázatait. Amennyiben megállapítható, hogy e vállalkozások összehangolták magatartásukat, és továbbra is tevékenyek maradtak e piacon, megalapozottan elvárható tőlük, hogy ők bizonyítsák, hogy ez az összehangolás nem befolyásolta az említett piacon tanúsított magatartásukat (a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 60. pont).

449    Ellentétben a felperesek állításával, ez az ítélkezési gyakorlat hatásos a jelen ügyben, mivel a Bizottság éppen azt bizonyította, hogy a jövőbeli árakkal kapcsolatban a felek között folyt információcsere lehetővé tette az utóbbiak számára, hogy figyelembe vegyék a kicserélt információkat piaci magatartásuk meghatározása céljából, amit többek között a Chiquita rendszeresen frissített, P2 (Pacific) irodájában levő irattartóban talált ártáblázat is bizonyított (lásd a fenti 290–293. pontot).

450    El kell utasítani a felperesek azon érvelését, amely szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a Chiquita és a PFCI között bármilyen kapcsolat állt fenn 2004. július 28. és 2005. április 8. között, mivel a felperesek nem cáfolták azokat a bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság a felek között 2004. július 28. és 2005. április 8. között fennállt kapcsolatok alátámasztása érdekében támaszkodott, vagyis a két 2004. augusztusi jegyzetet, a 2005. januári és áprilisi két telefonos kapcsolatfelvételt, a Chiquita 2005. évi 6. héttől alkalmazandó árait tartalmazó táblázatot és a Chiquita 2005. évi 9. héttől alkalmazandó árait tartalmazó elektronikus levelet, amelyeket P2 (Pacific) irodájában egy irattartóban találtak, valamint a Chiquita és C1 nyilatkozatait (lásd a fenti 265–287., 288–335., valamint 336–409. pontot).

451    Bár a felperesek érvelése bizonyos fokú relevanciával bírhat a jelen ügyben az egységes és folyamatos jogsértés fennállásának vizsgálatánál, azt el kell tehát utasítani az összehangolt magatartás fennállásának vizsgálata során, mivel a harmadik jogalap vizsgálata során megállapítást nyert, hogy a felperesek nem cáfolják az egybevágó bizonyítékok azon csoportját, amelyre a Bizottság a felek közötti megállapodás és/vagy összehangolt magatartás fennállásának megállapítása érdekében támaszkodott – ezek a 2004. július 28‑i ebédről készített jegyzetek, a 2004. augusztusi jegyzetek, a telefonhívások adatai, a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél, a keltezés nélküli táblázat és a Chiquita nyilatkozatai. Ekképpen, függetlenül attól a kérdéstől, hogy e jogsértés egységesnek és folyamatosnak minősíthető‑e a kapcsolatok rendszeressége miatt (lásd e tekintetben az alábbi 475. és azt követő pontokat), meg kell állapítani, hogy a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok tanúsítják, hogy a felek között olyan kapcsolatok álltak fenn, amelyek lehetőséget biztosítottak számukra, hogy figyelembe vegyék a versenytársaikkal kicserélt információkat az érintett piacon tanúsított magatartásuk meghatározása érdekében, valamint hogy az egymás közötti gyakorlati együttműködésükkel tudatosan kiiktassák a verseny kockázatait. Ez különösen érvényes a jelen ügyben, amelyben az összehangolás a felek magatartásának egyetlen elemére, vagyis az árra vonatkozott, így a 2004. július 28‑i ebéd során kialakított információcsere‑rendszerben a felek ártendenciáival kapcsolatos eseti jellegű összehangolás is elegendő lehetett az elérni kívánt versenyellenes cél megvalósításához.

452    Másodszor a felperesek szerint a Bizottság ellentmondásos módon az összetett jogsértésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozik annak érdekében, hogy elkerülje, hogy az állítólagos magatartást megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak kelljen minősítenie. Márpedig, mivel a jelen ügyben csak két vállalkozás szerepel, amelyek közül az egyik kicsi, valamint mivel az állítólagos jogsértés csak nyolc hónapig és tizenkét napig tartott, a Bizottság nem hivatkozhat erre az ítélkezési gyakorlatra, hanem egzakt módon bizonyítania kell, hogy pontosan mely időpontban kötött állítólagosan a PFCI és a Chiquita megállapodást, illetve vett részt összehangolt magatartásban.

453    Ezt az érvelést el kell utasítani, mivel a felperesek nem kifogásolhatják, hogy a Bizottság a jelen ügyben tévesen hivatkozott az összetett jogsértésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra (lásd a fenti 418. és 419. pontot). Az a körülmény, hogy a szóban forgó jogsértésben csak két vállalkozás vett részt, amelyek közül az egyik kicsi volt, valamint hogy a jogsértés csak nyolc hónapig és tizenkét napig tartott, egyáltalán nem változtat azon, hogy a Bizottság nem köteles megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősíteni valamennyi megállapított magatartást, hanem helyesen minősítheti e magatartások némelyikét „megállapodásnak”, másokat pedig „összehangolt magatartásoknak”. E tekintetben, mivel a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a felek közötti kapcsolatok fennállását, nem lehet azt elvárni, hogy – ahogy azt a felperesek sugallják – a Bizottság pontosan megjelöljön minden egyes olyan egyedi időpontot, amikor a felek egyeztettek.

454    Harmadszor a felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy összehangolt magatartásban vettek részt, mivel nem bizonyította, hogy sor került összehangolásra, sem pedig azt, hogy ezen összehangolás utóbb piaci magatartást eredményezett. Az a vélelem, amely szerint az összehangolásban részt vevő vállalkozás figyelembe veszi a kicserélt információkat későbbi piaci magatartása során, cáfolható, ha bizonyítják, hogy az összehangolás egyáltalán semmilyen befolyást nem gyakorolt a vállalkozás egyedi piaci magatartására. Márpedig a 13. és 15. heti olaszországi árak – amelyekkel kapcsolatban C1 és P1 állítólagosan egyeztetett – nem maradtak változatlanok, és ebből következően nem követték P1 elemzését. A Bizottságnak emellett azt sem sikerült bizonyítania, hogy a Chiquita és a PFCI összehangolt módon állapították meg áraikat az állítólagos jogsértés időtartamának többi hete alatt.

455    Meg kell jegyezni, hogy a fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a Bizottság bizonyította, hogy összehangolásra került sor a felek között, valamint hogy a felperesek érvelése nem alkalmas azon vélelem megdöntésére, amely szerint a felperesek figyelembe vették a kicserélt információkat későbbi piaci magatartásuk meghatározása során.

456    Emlékeztetni kell arra, hogy – ahogy az már a fenti 328., 329. és 330. pontban is megjegyzésre került – még ha feltételezzük is, hogy a későbbiekben felszámított valós árak nem feleltek meg a felek által egymással közölt, árakra irányuló szándékoknak, azon tény, hogy az összehangolt magatartás nincs közvetlen hatással az árszintre, nem zárja ki annak megállapítását, hogy az korlátozta a versenyt az érintett vállalkozások között (lásd ebben az értelemben: a fenti 329. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri kontra Bizottság ítélet, 140. pont; a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 546. pont).

457    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy egy adott piacon ténylegesen alkalmazott árakra a kartell tagjainak befolyása alatt nem álló, külső tényezők is hatással lehetnek, mint a gazdaság általános alakulása, az adott ágazaton belüli kereslet alakulása vagy az ügyfelek tárgyalási képessége (a fenti 282. pontban hivatkozott Dole Food és Dole Germany kontra Bizottság ítélet, 547. pont).

458    Ekképpen az árrögzítés, még ha csak irányadó jellegű is, azáltal befolyásolja a versenyt, hogy a kartell minden résztvevője számára lehetővé teszi, hogy ésszerű bizonyossággal előre tudja, hogy milyen lesz a versenytársai árpolitikája. Az ilyen kartellek általánosabban közvetlen beavatkozást jelentenek az érintett piacon fennálló verseny lényegi paramétereibe. Az érintett gyártók ugyanis, azáltal hogy kifejezték arra irányuló közös akaratukat, hogy a termékeikre meghatározott szintű árat alkalmaznak, már nem önálló módon döntenek a piaci politikájukról, és így veszélyeztetik a Szerződés versenyre vonatkozó rendelkezéseiben rejlő koncepciót (lásd: a fenti 324. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ítélet, 310. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Egyebekben a felperesek további érvelése vizsgálatának sérelme nélkül emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk bármilyen hatástól függetlenül tiltja a megállapodásokat és összehangolt magatartásokat, ha azok versenyellenes célra irányulnak (lásd ebben az értelemben: a fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, 122. és 123. pont).

459    Végül negyedszer meg kell állapítani, hogy azon érvelésükkel, amely szerint a Bizottság összehangolásra vonatkozó állításait a Chiquita és C1 folyamatosan cáfolta, a felperesek a harmadik jogalap vizsgálata keretében már megcáfolt érvek megismétlésére szorítkoznak (lásd a fenti 332–409. pontot).

460    Harmadsorban, a felperesek előadják, hogy a Bizottság aktája egyértelmű okirati bizonyítékokat tartalmaz a versenytársak közötti olyan konkrét ártárgyalásokkal kapcsolatban, amelyekben a PFCI nem vett részt, a Bizottság azonban e versenytársakkal kapcsolatban nem fogalmazott meg semmilyen versenyellenes magatartással kapcsolatos állítást, ami az Alapjogi Charta 20. cikke által garantált hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértését jelenti.

461    Ezt a kifogást el kell utasítani. A felperesek nem alapíthatják érvelésüket arra, hogy más vállalkozásokkal szemben nem jártak el. A fenti megfontolásokból az következik, hogy a Bizottság elegendő olyan bizonyítékot gyűjtött össze, amely igazolja a felperesekkel szembeni eljárást. Még ha feltételezzük is, hogy más gazdasági szereplők a felperesekhez hasonló helyzetben voltak, és velük szemben nem indult eljárás, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a körülmény, hogy a felpereshez hasonló helyzetben lévő gazdasági szereplővel szemben a Bizottság nem állapította meg jogsértés elkövetését, nem teszi lehetővé az említett felperes vonatkozásában megállapított jogsértés elvetését, amennyiben azt megfelelően bizonyították (a fenti 176. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, 146. pont; a Törvényszék 2002. március 20‑i KE KELIT kontra Bizottság ítélete, T‑17/99, EBHT 2002., II‑1647. o., 101. pont; 2005. június 15‑i Tokai Carbon társai kontra Bizottság ítélete, T‑71/03, T‑74/03, T‑87/03 és T‑91/03, az EBHT‑ban nem tették közzé, 397. pont), amennyiben a bíróság előtt e másik szereplővel szemben nem indult eljárás (lásd: a Törvényszék 2006. július 4‑i Hoek Loos kontra Bizottság ítélete, T‑304/02, EBHT 2006., II‑1887. o., 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

462    A fenti megfontolásokból az következik, hogy el kell utasítani a felperesek azon érvelését, amellyel azt állítják, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vettek részt.

d)     A versenyellenes cél vagy hatás fennállásáról

463    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy magatartásuknak versenyellenes célja vagy hatása volt.

464    Először is a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a Bizottságnak jogilag megkövetelt módon bizonyítania kell, hogy a megállapodás vagy összehangolt magatartás célja a verseny akadályozása, korlátozása vagy torzítása volt. Márpedig a tényekből és az állítólagos jogsértés körülményeiből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a felek versenykorlátozó célú horizontális árrögzítő megállapodást kötöttek, így az állítólagos jogsértés nem tekinthető cél általi versenykorlátozásnak.

465    A felperesek előadják, hogy a Bizottság arra a tényre hivatkozik, hogy a felek magatartásának célja az árak rögzítése volt, azon következtetés levonása érdekében, hogy a jelen ügyben a jogsértés célja a verseny korlátozása volt. Márpedig a tényekből és az említett jogsértés körülményeiből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a felek horizontális árrögzítő megállapodást kötöttek, mivel magatartásuk legfeljebb olyan homályos és elszigetelt információk független cseréjének tekinthető, amelyek kizárólag az általános piaci tendenciákra vonatkoztak, ami lehetetlenné teszi annak cél általi jogsértésnek való minősítését.

466    Ezt a kifogást el kell utasítani. A fenti 411–431. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra és a harmadik jogalappal összefüggésben megvizsgált tényekre figyelemmel kitűnik, hogy a Bizottság a jelen ügyben megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy a felek magatartásának célja a verseny akadályozása, korlátozása vagy torzítása volt a belső piacon.

467    Ekképpen, ellentétben a felperesek állításával, akik a jogsértés jogi minősítésével összefüggésben is megismételnek egyes olyan érveket, amelyeket már a jelen ügy tényállása és a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok vizsgálata során megcáfoltunk, a jelen ügyben szereplő jogsértést cél általi versenykorlátozásnak kell minősíteni, mivel, ahogy azt a Bizottság a megtámadott határozat (226) preambulumbekezdésében előadta, e magatartás hordozza az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett horizontális megállapodások általános jellemzőit, mivel az ár a verseny elsődleges eszköze, és a jelen ügyben a felek kifejezetten összehangolták az ármozgásokat azzal a végső céllal, hogy saját hasznukra növeljék az árakat.

468    E tekintetben fontos rámutatni arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a) pontjában a kartellre vonatkozóan megadott első, a belső piaccal kifejezetten összeegyeztethetetlennek nyilvánított példa éppen nem más, mint „a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése”. A kartell tárgyát képező magatartást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése így kifejezetten tiltja, mivel e magatartás lényegéből adódó korlátozásokat foglal magában a belső piacon belüli verseny tekintetében (lásd ebben az értelemben: a fenti 388. pontban hivatkozott Fresh Del Monte Produce kontra Bizottság ítélet, 768. pont).

469    Ekképpen, ahogyan az a fenti 426–428. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a jelen ügyben szereplő egyeztetés típusa, vagyis az árak egyeztetése, ami abból állt, hogy a gazdasági szereplők olyan kapcsolatokat tartottak fenn, amelyek célja az árak irányítása, és így végső soron azok növelése volt, a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutat ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy hatásainak vizsgálata nem szükséges, mivel egy árkartell jellegénél fogva úgy tekinthető, hogy káros a rendes verseny megfelelő működésére.

470    Másodszor a felperesek előadják, hogy mivel magatartásuk nem minősíthető cél általi versenykorlátozásnak, a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy annak hatása a piaci verseny korlátozása volt, ez pedig szintén nem sikerült a Bizottságnak.

471    Mivel ez az érvelés azon a téves előfeltevésen alapul, hogy a szóban forgó magatartás nem minősíthető cél általi versenykorlátozásnak, azt el kell utasítani. Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének szövegéből magából következik, hogy tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, hatásától függetlenül, amelynek versenyellenes célja van. Következésképpen a Bizottság nem köteles a tényleges versenyellenes hatásokat bizonyítani, amennyiben megállapítást nyert a kifogásolt magatartások versenyellenes célja (lásd: a Törvényszék 2011. március 3‑i Siemens Österreich és társai kontra Bizottság ítélete, T‑122/07–T‑124/07, EBHT 2011., II‑793. o., 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

472    Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában ugyanis a megállapodás tényleges hatásait felesleges figyelembe venni, amennyiben kitűnik, hogy a megállapodás célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása. Különösen erről van szó a versenyt nyilvánvalóan korlátozó megállapodások, úgymint az árak rögzítése és a piac felosztása esetén (a Bíróság 2011. december 8‑i KME Germany és társai kontra Bizottság ítélete, C‑389/10 P, EBHT 2011., I‑13125. o., 75. pont).

473    Ennélfogva kitűnik, hogy a Bizottság megalapozottan emelte ki a megtámadott határozat 222–234. pontjában, hogy a jelen ügyben szóban forgó jogsértést cél általi versenykorlátozásnak lehet minősíteni, és hogy nem szükséges a hatásainak vizsgálata.

474    Ebből következik, hogy a felpereseknek a magatartásuk versenyellenes céljának és hatásának hiányára vonatkozó érvelését el kell utasítani.

e)     Az egységes és folyamatos jogsértés fennállásáról

475    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon a jogsértés időtartamát, mivel nem bizonyította annak folyamatos jellegét.

476    E tekintetben a felperesek emlékeztetnek arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogsértés időtartamának megállapítására közvetlenül alkalmas bizonyítékok hiányában a Bizottságnak legalább olyan bizonyítékokra kell hivatkoznia, amelyek időben kellően közel álló tényekre vonatkoznak oly módon, hogy ésszerűen elfogadható legyen, hogy a jogsértés két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott, azt a kérdést pedig, hogy a két tényt elválasztó időszak kellően hosszú‑e ahhoz, hogy megszakítást jelentsen, a szóban forgó kartell működésével összefüggésben kell értékelni.

477    A jelen ügyben a Bizottság nem hivatkozott olyan bizonyítékra, amely alátámasztotta volna bármilyen kapcsolat fennállását P1 és C1 között az állítólagos jogsértés teljes időtartama alatt, két igen rövid telefonhívás kivételével, amelyek mindegyike 2005. január 20. után történt. Mivel az árakkal kapcsolatos tárgyalásokra minden héten sor kerül a banánágazatban, a kapcsolatok említett hiánya azt jelenti, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy több mint harminc tárgyalási ciklus során bármilyen tevékenységet kifejtettek volna. Következésképpen, mivel a Bizottság nyilvánvalóan nem bizonyította a legminimálisabb kapcsolat fennállását a 2004. július 28‑i jegyzetek és a 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél között, a Bizottság nem bizonyította, hogy az állítólagos magatartások egységes és folyamatos jogsértésnek minősülnek. Állításuk alátámasztása érdekében a felperesek ismét hivatkoznak C1 azon nyilatkozataira, amelyekről feltételezik, hogy tagadják egy közös célt követő átfogó terv létezését.

478    Rá kell mutatni arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése nemcsak elszigetelt cselekmény eredménye lehet, hanem cselekmények sorozata, vagy akár folytatólagos magatartás eredménye is. Ez az értelmezés nem vitatható azon az alapon, hogy a cselekmények sorozata vagy a folytatólagos magatartás egy vagy több eleme önmagában is az említett rendelkezés megsértésének minősülhet. Amennyiben a különböző cselekmények – azonos, a belső piacon belüli versenyt torzító tárgyuk alapján – „átfogó tervˮ keretébe illeszkednek, a Bizottság az e cselekmények miatti felelősséget jogszerűen róhatja fel az összességében figyelembe vett jogsértésben való részvétel alapján (a fenti 391. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, 81. pont; a fenti 179. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, 258. pont; a Törvényszék 2010. április 28‑i Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ítélete, T‑446/05, EBHT 2010., II‑1255. o., 90. pont).

479    Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az egységes jogsértés fogalma olyan helyzetre vonatkozik, amelyben több vállalkozás egy folytatólagos, a verseny torzítására irányuló gazdasági célt követő magatartásból álló jogsértésben, vagy azonos tárgyuk (a tényezők összességének azonos célja) és alanyuk (az érintett vállalkozások azonossága, amelyeknek tudomásuk van a közös célról) alapján egymással összefüggő önálló jogsértésekben vett részt (a fenti 324. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ítélet, 257. pont; a fenti 478. pontban hivatkozott Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ítélet, 89. pont).

480    Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egységes jogsértés fogalma kapcsolódhat megállapodásokban, összehangolt magatartásokban, illetve vállalkozások társulásainak döntéseiben megnyilvánuló versenyellenes magatartás jogi minősítéséhez (lásd ebben az értelemben: a fenti 181. pontban hivatkozott 1999. április 20‑i Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ítélet, 696–698. pont; a fenti 406. pontban hivatkozott HFB és társai kontra Bizottság ítélet, 186. pont; a fenti 111. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ítélet, 159. pont).

481    A folyamatos jogsértést illetően meg kell jegyezni, hogy az átfogó terv fogalma még akkor is lehetővé teszi a Bizottság számára annak vélelmezését, hogy a jogsértés elkövetése nem szakadt meg, ha bizonyos időszak vonatkozásában nem rendelkezik bizonyítékkal az érintett vállalkozás e jogsértésben való részvételére, amennyiben e vállalkozás ezen időszakot megelőzően és azt követően részt vett a jogsértésben, továbbá amennyiben nem léteznek olyan bizonyítékok vagy valószínűsítő körülmények, amelyek alapján feltételezni lehetne, hogy a jogsértés a vállalkozást illetően megszakadt. Ilyen esetben a Bizottság az egész jogsértési időszak vonatkozásában bírságot szabhat ki, ideértve azt az időszakot is, amelynek kapcsán nem rendelkezik az érintett vállalkozás részvételére vonatkozó bizonyítékkal (a Törvényszék 2013. május 17‑i Trelleborg Industrie és Trelleborg kontra Bizottság ítélete, T‑147/09 és T‑148/09, 87. pont).

482    Ugyanakkor a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogsértés időtartamát közvetlenül megalapozó bizonyítékok hiányában a Bizottság legalább időben kellően közeli tényekre vonatkozó bizonyítékokra hivatkozzék, hogy ésszerűen elfogadható legyen az, hogy e jogsértés a két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott (a Törvényszék 1994. július 7‑i Dunlop Slazenger kontra Bizottság ítélete, T‑43/92, EBHT 1994., II‑441. o., 79. pont; 2000. július 6‑i Volkswagen kontra Bizottság ítélete, T‑62/98, EBHT 2000., II‑2707. o., 188. pont; 2006. április 5‑i Degussa kontra Bizottság ítélete, T‑279/02, EBHT 2006., II‑897. o., 114. és 153. pont; a fenti 413. pontban hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ítélete, 88. pont).

483    Noha a jogsértő magatartás két megnyilvánulását elválasztó időszak releváns kritériumot jelent a jogsértés folyamatos jellegének bizonyításakor, azon kérdés, hogy az említett időszak elegendően hosszú‑e a jogsértés megszakításához, vagy sem, nem vizsgálható absztrakt módon. Épp ellenkezőleg, a kérdéses kartell működésével összefüggésben kell értékelni (a fenti 413. pontban hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ítélet, 89. pont).

484    Végül, amennyiben megállapítható, hogy a vállalkozás jogsértésben való részvétele megszakadt, továbbá hogy a vállalkozás e megszakadást megelőzően és azt követően részt vett a jogsértésben, e jogsértést ismétlődőnek kell minősíteni, amennyiben – a folyamatos jogsértéshez hasonlóan (lásd a fenti 479. pontot) – létezik a vállalkozás által a megszakadás előtt és után követett egységes cél, ami levezethető a szóban forgó magatartások céljai, az érintett termékek, az összejátszásban részt vevő vállalkozások, az összejátszás fő végrehajtási módjai, a vállalkozások nevében eljáró természetes személyek, végül pedig az említett magatartások földrajzi kiterjedésének azonosságából. A jogsértés tehát egységes és ismétlődő, és jóllehet a Bizottság az egész jogsértési időszak vonatkozásában bírságot szabhat ki, ezt nem teheti meg azon időszak vonatkozásában, amelynek során a jogsértés megszakadt (a fenti 481. pontban hivatkozott Trelleborg Industrie és Trelleborg kontra Bizottság ítélet, 88. pont).

485    A jelen ügyben a Bizottság úgy véli, hogy a felek által elfogadott magatartás az EUMSZ 101. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésnek minősül, mivel az észlelt megállapodások és/vagy összehangolt magatartások olyan átfogó rendszer elemeit alkották, amely piaci fellépésük irányvonalainak meghatározására és egyéni üzleti magatartásuk korlátozására irányult annak érdekében, hogy azonos versenyellenes célt és egységes gazdasági célt kövessenek, vagyis az árak rendes mozgásának korlátozását vagy torzítását az olaszországi, görögországi és portugáliai banánágazatban, továbbá az e tárgyban folytatott információcserét (a megtámadott határozat (209)–(213) preambulumbekezdése).

486    Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozat (214)–(221) preambulumbekezdésében rámutatott arra, hogy nem fogadhatók el a felperesek azon érvei, amelyek megkérdőjelezik a jogsértés folyamatos jellegét, mivel az a megállapítás, amely szerint a Pacific és a Chiquita összehangolta az árakat, és információkat cserélt a piacon az árakkal kapcsolatban a jövőben követendő magatartást illetően, a megtámadott határozat 4. részében megvizsgált korabeli okiratokon és a Chiquita vállalati nyilatkozatain alapult.

487    A megtámadott határozat (216) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy a jogsértés kezdetét az a találkozó jelentette, amelyet a Pacific és a Chiquita között 2004. július 28‑án tartottak, és amelynek összejátszásra irányuló jellegét P1 jegyzetei bizonyítják, valamint hogy az e találkozó során kialakított összejátszásra irányuló rendszer (többek között az árrögzítés strukturált és rendszeres, Görögországot, Olaszországot és Portugáliát lefedő rendszere) P1 jegyzeteiből kitűnő jellege egybevág a Chiquita vállalati nyilatkozataiban leírt magatartással.

488    A Bizottság ezt követően azzal folytatta, hogy a megtámadott határozat (217) preambulumbekezdésében rámutatott arra, hogy az iratok között szereplő korabeli bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a 2004. július 28‑i találkozót követően a Chiquita és a Pacific folytatták összejátszásra irányuló kapcsolataikat azzal, hogy az első kapcsolatfelvételre 2004. augusztus 6‑án, a második kapcsolatfelvételre pedig 2004. augusztus 11‑én került sor, és e kapcsolatok során a felek megvitatták a görögországi árakat, illetve a portugáliai piac alakulását. A Bizottság ezenkívül kiemelte, hogy e kapcsolatok jellege és lényege egybevág a Chiquita vállalati nyilatkozataival, illetve a meghallgatás során megfogalmazott állításaival, többek között a 2004. július 28‑i találkozót követő időszak vonatkozásában, hogy C1 és P1 kölcsönösen hívni kezdték egymást, és megvitatták többek között a piac általános tendenciáit, valamint a konkrét ártendenciákat és a következő hétre vonatkozó árakkal kapcsolatos szándékokat, valamint hogy a Chiquita szerint a két férfi közötti hívások 2004 vége és 2005 eleje felé egyre gyakoribbakká váltak.

489    A Bizottság ezenkívül a megtámadott határozat (218) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy a rendszeres kétoldalú kapcsolatok fenntartását, amelyek során a Pacific és a Chiquita összehangolta az árakat, többek között bizonyította a Pacific 2005. április 11‑i belső elektronikus levele, valamint „A Chiquita árai – 2005” című keltezés nélküli táblázat, amelyek mind arra utalnak, hogy e kapcsolatokra szinte heti rendszerességgel került sor 2005. február és április között (2005/6–2005/15. hét), valamint hogy „A Chiquita árai – 2005” című keltezés nélküli táblázatból kitűnt különösen az, hogy P1 (Pacific) hetente naprakésszé tette a Chiquita árait tartalmazó táblázatot, és hozzátette a C1‑gyel (Chiquita) folytatott tárgyalásainak tartalmáról készített jegyzeteket.

490    Végül a Bizottság a megtámadott határozat (219)–(221) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy ellentétben a Pacific által előadott érvekkel, az általa alapul vett bizonyítékok összessége alapján nem lehetett azt a következtetést levonni, hogy a bizonyítékok egy hét hónapos lyukat tartalmaztak, hanem a bizonyítékokat összességükben értékelve megállapítást nyert, hogy a 2005. április 11‑i elektronikus levél és „A Chiquita árai – 2005” című keltezés nélküli táblázat által bizonyított, összejátszásra irányuló magatartás a 2004. július 28‑i találkozón kialakított, az árak összehangolására irányuló rendszer folytatása volt, amit a Chiquita is megerősített, fenntartva, hogy a 2004. július 28. és 2005. április 8. közötti időszak során olyan jogsértést követett el, amely a Pacifickel alkalmi jogellenes kapcsolatok fenntartásában állt az egyes felek következő hétre vonatkozó egyedi „ártendenciákkal kapcsolatos adatai” cseréje vonatkozásában. A Bizottság a megtámadott határozat (221) preambulumbekezdésében azt a következtetést vonta le, hogy az általa az előzőekben megállapítottakból az következik, hogy a Chiquita és a Pacific közötti kétoldalú összejátszásra rendszeresen és ismétlődően sor került egy bizonyos időszak alatt, valamint hogy a kétoldalú megállapodások koherens modellt követtek az érintett időszak egésze alatt, annak ellenére, hogy az egyedi jellemzők és a kommunikáció intenzitása az időben eltérhetett. A felek között a 2004. július 28‑i találkozón és azt követően bonyolított különféle kétoldalú kapcsolatok a felek piaci magatartásának összehangolását, valamint az üzletileg érzékeny információk cseréjét szolgálták azzal, hogy minden ilyen cselekmény egy átfogó terv keretébe illeszkedett, mivel egységes és közös versenyellenes célt követve hajtották végre azokat, amely cél az olaszországi, görögországi és portugáliai banánágazat árai rendes mozgásának korlátozására, illetve torzítására, valamint az e paraméterrel kapcsolatos információcserére irányult.

491    Először is, amennyiben a felpereseknek a válasz 65. pontjában szereplő állításait úgy lehet értelmezni, mint a jelen ügyben szóban forgó jogsértés egységes jellegének vitatását, úgy ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni. Egyértelműen kitűnik ugyanis mind a fenti 479., 480. és 484. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat, mind pedig a jelen jogalap első részében megvizsgált tények fényében, hogy a jelen ügyben szóban forgó magatartást egységes jogsértésnek kell minősíteni, figyelemmel a jogsértés különböző megnyilvánulásai céljának és alanyainak azonosságára. Ezenkívül C1‑nek a felperesek által hivatkozott nyilatkozata, amely szerint az nem tudott arról, hogy a P1‑gyel fenntartott kapcsolatai során megsérti az uniós jogot, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felek nem csatlakoztak olyan közös tervhez, amelynek célja a verseny korlátozása volt, mivel, ahogy azt a Bizottság is megalapozottan hangsúlyozta, az uniós jog megsértésének tudata nem szükséges feltétele a közös versenyellenes célt követő terv létezése elismerésének.

492    Másodszor, ami a jogsértés folyamatos jellegét illeti, meg kell jegyezni, hogy a bizonyítékoknak a jelen jogalap első részében szereplő vizsgálatából az következik, hogy a felperesek megalapozatlanul állítják, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a felek között két igen rövid telefonhíváson kívül bármilyen kapcsolat állt fenn 2004. augusztus és 2005. április között, vagyis több mint hét hónapos időszakon át. Ekképpen e bizonyítékok azt támasztják alá, a felek összejátszásra irányuló rendszert alakítottak ki a 2004. július 28‑i ebéd során (lásd P1 jegyzeteit a 2004. július 28‑i ebédről), hogy 2004. augusztus 6‑án és 11‑én kapcsolatba léptek egymással (lásd P1 két, 2004. augusztusi jegyzetét), valamint hogy P1 2005. január 20‑án és április 7‑én telefonált C1‑nek (lásd P1 C1‑hez 2005. január 20‑án és április 7‑én intézett két telefonhívását). Ezenfelül a 2005. április 11‑i elektronikus levél a Chiquita 2005. évi 9–15. heti ártáblázatával és a P2 irodájában lévő irattartóban talált keltezés nélküli táblázat a Chiquita 2005. évi 6–13. hétre vonatkozó áraival tanúsítja a felek között 2005. február 7. (2005/6. hét) és 2005. április 8. (2005/14. hét vége) között fennállt kapcsolatokat. Végül a Chiquita nyilatkozataiból kitűnik, hogy a 2004. július 28. és 2005. április 8. közötti időszak során olyan jogsértést követett el, amely a Pacifickel alkalmi jogellenes kapcsolatok fenntartásában állt a következő hétre vonatkozó ártendenciákkal kapcsolatos adatok cseréje vonatkozásában (a Chiquita meghallgatás során tett nyilatkozatai), hogy a 2008. július 28‑i találkozót követően C1 (Chiquita) és P1 (Pacific) rendszeresen hívni kezdték egymást, összesen 15–20 alkalommal körülbelül 2004 szeptembere és 2006 júniusa között (a Chiquita 2008. május 22‑i nyilatkozata), valamint hogy e hívások gyakoribbá váltak 2004 végén és 2005 elején (a Chiquita 2008. február 15‑i nyilatkozata).

493    Harmadszor meg kell állapítani, hogy az említett bizonyítékok összességéből kitűnik, hogy a Bizottság nem terjesztette elő a felek közötti kapcsolat okirati bizonyítékait a 2004. augusztus 12. és 2005. január 19. közötti időszak vonatkozásában. A megtámadott határozat fenti 485–490. pontban összefoglalt preambulumbekezdéseiből, illetve a Bizottság által az ellenkérelemben kifejtett érvelésből kitűnik ugyanis, hogy a Bizottság, annak megállapítása érdekében, hogy a jogsértés ezen időszak során folyamatosan folyt, egyrészt a bizonyítékok összességében mérlegelt csoportjára, másrészt pedig a Chiquita azon nyilatkozataira támaszkodott, amelyek a Bizottság által megállapított jogsértési időszak egészét lefedték.

494    E tekintetben ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bár a bizonyítékokat összességükben kell értékelni annak vizsgálata során, hogy a Bizottság a fenti 175–185. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően eleget tett‑e a bizonyítási tehernek annak érdekében, hogy jogilag megkövetelt módon bizonyítsa a jogsértés fennállását, a jogsértés folyamatos jellegének megállapítása érdekében folyatott vizsgálat célja nem annak elemzése, hogy összességében a bizonyítékok csoportja alapján ésszerűen elfogadható‑e, hogy a jogsértés az e bizonyítékok által érintett egész időszak során megszakítás nélkül folytatódott, hanem annak megvizsgálása, hogy a Bizottság olyan bizonyítékokat terjesztett‑e elő, amelyek időben kellően közel álló tényekre vonatkoznak oly módon, hogy ésszerűen elfogadható legyen, hogy a jogsértés két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott (a fenti 413. pontban hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ítélet, 88–97. pont).

495    Ezenkívül, bár a Chiquita nyilatkozatai valóban olyan bizonyítékoknak tekinthetők, amelyek a versenytársak közötti kapcsolatfelvételt tanúsító okirati bizonyítékok által le nem fedett időszakra vonatkoznak, és bár az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a mentességet kérelmező nyilatkozatai főszabály szerint jelentős bizonyító erővel bírnak (lásd a fenti 151–153., 339–341., 380. és 381. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), az állandó ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy a vállalkozások nyilatkozatait más bizonyítékoknak is alá kell támasztaniuk, amennyiben azokat olyan más vállalkozások vitatják, amelyek tekintetében szintén a közös megállapodás megkötését kifogásolják (lásd a fenti 342. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

496    Végül nem lehet helyt adni a Bizottság azon érvelésének, amely szerint „ha összességében nézzük a bizonyítékokat, egyértelmű, hogy a 2005. április 11‑i elektronikus levél és a keltezési nélküli táblázat által bizonyított összejátszásra irányuló magatartás a 2004. július 28‑i találkozó során kialakított árösszehangolásra irányuló rendszer következménye”. Egyrészt az a megállapítás, amely szerint nincsenek olyan bizonyítékok, illetve valószínűsítő körülmények, amelyek alapján úgy lehetne gondolni, hogy a jogsértés megszakadt a felperesek vonatkozásában, csak azt követően lehet releváns, hogy a Bizottság eleget tett a rá háruló bizonyítási tehernek, vagyis olyan bizonyítékokat terjesztett elő, amelyek időben kellően közel álló tényekre vonatkoznak oly módon, hogy ésszerűen elfogadható legyen, hogy a jogsértés két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott (lásd: a fenti 413. pontban hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ítélet, 86. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másrészt valamely vállalkozás kartellben való részvételére semmiképpen nem lehet pontatlan bizonyítékok alapján végzett találgatásokból következtetni (lásd: a Törvényszék 2014. október 10‑i Soliver kontra Bizottság ítélete, T‑68/09, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

497    E körülmények között a Chiquita nyilatkozatait alátámasztó, és a jogsértés teljes, kissé több mint nyolc hónapos időtartamából a Chiquita és a Pacific közötti körülbelül öt hónapos (2004. augusztus 12. és 2005. január 19. közötti) időszak során fennálló kapcsolatokat alátámasztó bizonyítékok hiányát úgy kell tekinteni, hogy az a jogsértés megszakításának minősül, annál is inkább, mivel – ahogy azt a felperesek anélkül állítják, hogy azt a Bizottság vitatná – a banán piacán az árakkal kapcsolatos tárgyalásokra hetente került sor, amit egyébként a Chiquita 2005. évi 6–13. és 9–15. heti, P1 által rögzített ártáblázatai is alátámasztanak, vagyis nincs kifejezett bizonyíték a Chiquita és a Pacific közötti kapcsolatfelvételre körülbelül húsz tárgyalási ciklus vonatkozásában.

498    Figyelemmel arra, hogy a felperesek az említett körülbelül öt hónapos időszakot követően újrakezdték és megismételték azt a jogsértést, amelyről nem bizonyítják, hogy eltér attól a kartelltől, amelyben a megszakítás előtt is részt vettek, a jogsértést egységesnek és ismétlődőnek kell minősíteni, valamint úgy kell tekinteni, hogy az 2004. július 28‑tól 2004. augusztus 11‑ig, valamint 2005. január 20‑tól 2005. április 8‑ig tartott (lásd ebben az értelemben: a fenti 413. pontban hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ítélet, 97. pont; a fenti 481. pontban hivatkozott Trelleborg Industrie és Trelleborg kontra Bizottság ítélet, 95. pont).

499    A fenti megfontolásokból következik, hogy részlegesen helyt kell adni a harmadik jogalapnak, amennyiben a Bizottság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a jogsértés folyamatosan zajlott 2004. augusztus 12. és 2005. január 19. között, a harmadik jogalapot pedig ezt meghaladó részében el kell utasítani.

500    Következésképpen részlegesen helyt kell adni a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelemnek, amennyiben egyrészt a Bizottság az említett határozat 1. cikkében megállapította, hogy a felperesek 2004. augusztus 12. és 2005. január 19. között részt vettek a jogsértésben, másrészt pedig amennyiben a Bizottság a 2. cikkben a felperesekkel szemben kiszabott bírság összegét úgy állapította meg, hogy figyelembe vette a jogsértés eredetileg megállapított időtartamát. A megtámadott határozat e részleges megsemmisítése következményeinek vizsgálatára az alábbi 560–564. pontban kerül sor.

II –  A másodlagosan előterjesztett, a bírság összegének törlésére, illetve csökkentésére irányuló kérelmekről

501    Másodlagosan előterjesztett kérelmeik alátámasztása érdekében a felperesek az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének és a 2006. évi iránymutatásnak a megsértésére alapított jogalapra hivatkoznak az állítólagos jogsértés súlyának és időtartamának, valamint az enyhítő körülményeknek a hibás értékelése, továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértése miatt.

A –  Előzetes észrevételek

502    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság a bírságok összege kiszámításának módszerét illetően széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Ezen, a 2006. évi iránymutatásban meghatározott módszer különböző rugalmassági tényezőket tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a Bizottság számára, hogy a mérlegelési jogkörét az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően gyakorolhassa (lásd ebben az értelemben analógia útján: a Bíróság 2009. szeptember 3‑i Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság ítélete, C‑322/07 P, C‑327/07 P és C‑338/07 P, EBHT 2009., I‑7191. o., 112. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

503    Az uniós versenyjogi jogsértések súlyát számos tényező függvényében kell értékelni, úgymint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, anélkül azonban, hogy létezne kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája (a Bíróság 2009. március 19‑i Archer Daniels Midland kontra Bizottság ítélete, C‑510/06 P, EBHT 2009., I‑1843. o., 72. pont; a fenti 48. pontban hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ítélete, 54. pont).

504    Amint a fenti 26. pontban kifejtésre került, a Bizottság a jelen ügyben a 2006. évi iránymutatásban meghatározott módszert alkalmazva határozta meg a bírságok összegét.

505    A 2006. évi iránymutatás ugyan nem minősül olyan jogi szabálynak, amelyet a közigazgatásnak mindenképpen kötelezően be kell tartania, mégis olyan, a gyakorlatban követendő, tájékoztató jellegű magatartási szabályt tartalmaz, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan indokolást ne adna, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével (lásd analógia útján: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 209. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fenti 142. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ítélet, 70. pont).

506    A Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének a megsértése címén (lásd analógia útján: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 211. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; a fenti 142. pontban hivatkozott Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ítélet, 71. pont).

507    Ezenkívül a 2006. évi iránymutatás általánosan és elvont módon meghatározza azt a módszert, amelyet a Bizottság a maga számára előírt a bírságok összegének megállapítása végett, következésképpen garantálja a vállalkozások jogbiztonságát (lásd analógia útján: a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 211. és 213. pont).

508    A 2006. évi iránymutatás kétlépcsős számítási módszert határoz meg (a 2006. évi iránymutatás 9. pontja), és a számítás első lépcsőjeként azt rögzíti, hogy a Bizottság meghatározza az alapösszeget az egyes érintett vállalkozások vagy vállalkozások társulásai számára. E tekintetben a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„12. Az alapösszeg az eladások értékének megfelelően a következő módszer alapján kerül megállapításra.

[…]

13. A kiszabásra kerülő bírságok alapösszegének meghatározásához a Bizottság a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül, az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza. A Bizottság rendszerint a vállalkozásnak a jogsértésben való részvétel utolsó teljes üzleti évében történt eladásait veszi figyelembe.

[…]

19. A bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg.

20. A súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével.

21. Általános szabály szerint az eladások értékének szóban forgó arányát akár 30%‑ban is megállapíthatják.

22. Annak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének adott esetben alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen ennél a mértéknél [helyesen: e skála alsó vagy felső értékéhez közelítsen‑e], a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e.

23. Az árak rögzítéséről, a piac felosztásáról és a termelés korlátozásáról szóló – általában titkos – horizontális megállapodások természetüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számítanak. A versenypolitika elvei jegyében szigorú bírságokat kell ellenük alkalmazni. Ezért az ilyen jellegű jogsértések esetén az eladások arányát általában a legmagasabb szinten állapítják meg.

24. Annak érdekében, hogy a jogsértésben részt vevő minden egyes vállalkozás részvételének időtartamát figyelembe vegyék, az eladások értékének függvényében meghatározott összeget (lásd a fenti 20–23. pontot) megszorozzák a jogsértésben való részvétel éveinek számával. A hat hónapnál rövidebb időszak fél évként, a hat hónapot meghaladó, de egy évnél rövidebb időszak egy teljes évként kerül beszámításra.

25. Ezenkívül, függetlenül attól, hogy a vállalkozás milyen hosszú időszakon keresztül vett részt a jogsértésben, a Bizottság – az A. szakaszban fent meghatározott módon – az alapösszegbe beépít egy olyan összeget, mely az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozog, annak érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy egyáltalán árrögzítésről, piacfelosztásról és termeléskorlátozásról szóló horizontális megállapodásokat kössenek. A Bizottság más jogsértések esetén is alkalmazhat ilyen kiegészítő összeget. Annak eldöntésére, hogy adott esetben az eladások értékének mekkora hányada alkalmazandó, a Bizottság figyelembe fog venni bizonyos – főként a 22. pontban meghatározott – tényezőket.”

509    A 2006. évi iránymutatás a számítás második lépéseként azt rögzíti, hogy a Bizottság az alapösszeget kiigazíthatja: emelheti vagy csökkentheti a valamennyi releváns körülményt figyelembe vevő átfogó jellegű értékelés alapján (a 2006. évi iránymutatás 11. és 27. pontja).

510    E körülmények kapcsán a 2006. évi iránymutatás 29. pontja az alábbiakat írja elő:

„A bírság alapösszege csökkenthető, ha a Bizottság enyhítő körülményeket állapít meg, mint például:

–        amikor az érintett vállalat bizonyítani tudja, hogy a Bizottság első közbelépésére abbahagyta a jogsértést. Ez nem vonatkozik a titkos megállapodásokra és magatartásra (főként a kartellekre nem);

–        amikor az érintett vállalkozás bizonyítani tudja, hogy a jogsértést gondatlanságból követték el;

–        amikor az érintett vállalat bizonyítékkal szolgál arra, hogy részvétele a jogsértésben kifejezetten csekély, és következésképpen bizonyítani tudja azt is, hogy mialatt részt vett a jogsértő megállapodásban, a piacon versenyző magatartás tanúsításával hatékony módon elkerülte azok végrehajtását; annak puszta ténye, hogy egy vállalkozás a jogsértésben rövidebb ideig vett részt, mint a többi vállalkozás, nem számít enyhítő körülménynek, hiszen ez a tény már az alapösszegben is tükröződik;

–        amikor az érintett vállalkozás hatékonyan együttműködik a Bizottsággal az Engedékenységi Közlemény hatályán, valamint a jog által előírt együttműködési kötelezettségein túl;

–        amennyiben a versenyellenes magatartást közhatóságok vagy jogszabályok engedélyezték vagy ösztönözték.”

511    Végül, ahogy arra a Bíróság a 2011. december 8‑i KME Germany és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑389/10 P, fenti 472. pont, 129. pont), és 2011. december 8‑i KME és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑272/09 P, 102. pont) emlékeztetett, az uniós bíróság feladata, hogy a hivatkozott jogalapok alátámasztása érdekében a felperes által előterjesztett elemek alapján elvégezze a jogszerűség vizsgálatát. E vizsgálat során a bíróság sem az iránymutatásban említett kritériumok alkalmazásakor figyelembe vett tényezők megválasztását, sem pedig e tényezők értékelését illetően nem hivatkozhat a Bizottság rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre annak érdekében, hogy lemondjon a mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálat elvégzéséről.

B –  A megtámadott határozat

512    A megtámadott határozatban a Bizottság emlékeztetett arra, hogy a 2006. évi iránymutatásnak megfelelően a bírság alapösszege egy adott évben a jogsértéssel érintett áruk vagy szolgáltatások eladásai értékének a jogsértés súlyától függően akár 30%‑áig terjedő összegből áll, amelyet meg kell szorozni a vállalkozás jogsértésben való részvétele éveinek számával, valamint egy kiegészítő összegből, amely a vállalkozás jogsértésben való részvételének időtartamától függetlenül a vállalkozás eladásai értékének 15 és 25%‑a között mozog. Ezt követően ez az alapösszeg az egyes vállalkozások tekintetében növelhető vagy csökkenthető, ha súlyosító vagy enyhítő körülményeket állapítanak meg (a megtámadott határozat (313) és (319) preambulumbekezdése).

513    A Bizottság ezt követően rámutatott arra, hogy a bírság alapösszegét általában a jogsértés által közvetlenül érintett, a vállalkozás által az érintett földrajzi területen értékesített áruknak vagy szolgáltatásoknak a vállalkozás jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében történt eladásainak értéke alapján állapítja meg. A Bizottság ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelen ügyben a két naptári évet érintő jogsértés rövid időtartama miatt el kellett térni ettől az elvtől, és az eladások éves értékére vonatkozó becslésre kellett támaszkodni, amely a vállalkozások által a jogsértésben való nyolc hónapos részvételük során elért eladások tényleges értékén alapul (a megtámadott határozat (314) preambulumbekezdése).

514    A Bizottság arra is emlékezetett, hogy a jelen ügyben a jogsértés a banánt (friss gyümölcs) – mind az éretlen (zöld) banánt, mind az érett (sárga) banánt – érintette, valamint hogy az érintett földrajzi terület három dél‑európai ország, azaz Görögország, Olaszország és Portugália (a megtámadott határozat (315) és (316) preambulumbekezdése).

515    A Bizottság ezt követően rámutatott arra, hogy a jogsértés súlyának foka határozza meg az eladások értékének azon arányát, amelyet a bírság kiszámításánál figyelembe vesznek, valamint hogy a figyelembe veendő arány meghatározása érdekében olyan tényezőket vesz figyelembe, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e, vagy sem (a megtámadott határozat (320) preambulumbekezdése).

516    A Bizottság szerint a jelen ügyben a megtámadott határozat címzettjei az EUMSZ 101. cikkbe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt, egységes és közös versenyellenes célból, vagyis azért, hogy korlátozzák vagy torzítsák az árak rendes mozgását az olaszországi, görögországi és portugáliai banánágazatban, valamint hogy információkat cseréljenek e paraméterről, a jogsértés pedig abban állt, hogy összehangolták árstratégiáikat a jövőbeli árak, valamint az árszintek, ármozgások és/vagy ártendenciák vonatkozásában, és információkat cseréltek a piacon az árakkal kapcsolatban a jövőben követendő magatartásról, ami így jellegénél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé tartozik (a megtámadott határozat (321) és (325) preambulumbekezdése).

517    A Bizottság ezt követően a megtámadott határozat (326)–(328) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy 2004‑ben a Chiquita és a Pacific becsült összesített piaci részesedése 50% volt Olaszországban, 30% Portugáliában és 65–70% Görögországban, míg 2005‑ben e becsült piaci részesedés 50% volt Olaszországban, 40% Portugáliában és 60% Görögországban. A Bizottság ezenkívül rámutatott arra, hogy a kartell három tagállamra terjedt ki, azaz Görögországra, Olaszországra és Portugáliára, valamint hogy a megállapodásokat végrehajtották.

518    A Bizottság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a jelen ügyben a megtámadott határozat (321)–(325) preambulumbekezdésében vizsgált szempontokra figyelemmel az eladások értékének figyelembe veendő arányát valamennyi érintett vállalkozás esetében 15%‑ban kell megállapítani (a megtámadott határozat (329) preambulumbekezdése).

519    A jogsértés időtartamát illetően a Bizottság rámutatott, hogy a vállalkozások jogsértésben való tényleges részvételének időtartamát veszi figyelembe, vagyis nyolc hónap tizenkét napot, lefelé kerekítve, így a számítás nyolc hónapra vonatkozott, ami 0,66‑os, időtartamot tükröző együtthatót eredményez (egy teljes év kétharmadát) valamennyi érintett vállalkozás vonatkozásában (a megtámadott határozat (330) és (331) preambulumbekezdése).

520    Az alapösszegbe elrettentés céljából beépített, az eladások értéke 15–25%‑ának megfelelő kiegészítő összeg kapcsán a Bizottság azt állapította meg, hogy valamennyi érintett vállalkozás esetében az eladások éves értéke 15%‑ának megfelelő kiegészítő összeget kell alkalmazni (a megtámadott határozat (332) és (333) preambulumbekezdése).

521    Végül az alapösszeg kiigazítása tekintetében a Bizottság rámutatott, hogy semmilyen súlyosító körülmény megállapítására nem került sor. Az enyhítő körülményeket illetően a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az Észak‑Európára vonatkozó ügyben az alapösszeget 60%‑kal csökkentették, mivel a banánágazat sajátos szabályozás alá tartozott, továbbá az összehangolás ebben az ügyben megállapított típusa a referenciaárakat érintette. Mivel e körülmények a jelen ügyben nem állnak fenn, a Bizottság úgy döntött, hogy valamennyi érintett vállalkozás vonatkozásában csak 20%‑kal kell csökkenteni az alapösszeget. Ekképpen a Bizottság rámutatott, hogy annak ellenére, hogy a COMP/39188 – „banán”‑ügyben és a jelen ügyben a jogsértés időpontjában alkalmazandó szabályozás nagyrészt azonos volt, a jelen ügyben az árak rögzítése nem referenciaárakat érintett, amelyek nem is léteztek Dél‑Európában, valamint hogy arra is voltak bizonyítékok, hogy az összejátszás olyan árakra is kiterjedt, amelyek a valós árak szintjén voltak (a megtámadott határozat (336)–(340) preambulumbekezdése.

C –  A jogsértés súlyáról

522    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nyilvánvalóan nem értékelte helyesen az állítólagos jogsértés súlyát.

523    Először is a felperesek azt kifogásolják, hogy a Bizottság azt állította, hogy a Pacific és a Chiquita „intézményesült és szisztematikus, árrögzítésre irányuló kartellben” vett részt, holott az állítólagos jogsértés igen távol áll egy különösen súlyos árrögzítő kartelltől, mivel a felek magatartása legfeljebb olyan pontatlan és homályos információk független cseréjének tekinthető, amelyek kizárólag a piac általános tendenciáira vonatkoztak, és amelyekre alkalmilag került sor a jogszerű célú kapcsolatfelvételek során. Következésképpen a Bizottság nyilvánvalóan nem értékelte helyesen az állítólagos jogsértés súlyát, mivel az jellegénél fogva semmiképpen nem tekinthető cél általi versenykorlátozásnak.

524    Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni, mivel a felperesek a jogsértés megállapításával kapcsolatban megfogalmazott kifogások megismétlésére szorítkoznak. Márpedig a harmadik jogalap vizsgálata során már megállapításra került, hogy a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy a Bizottság megalapozatlanul állítja, hogy intézményesült és szisztematikus, árrögzítésre irányuló kartellben vettek részt, valamint hogy a jelen ügyben szóban forgó jogsértés cél általi versenykorlátozásnak minősül.

525    Mivel a 2006. évi iránymutatás 23. pontja világosan kimondja, hogy az árak rögzítéséről szóló horizontális megállapodások és összehangolt magatartások esetén az arányt általában „a legmagasabb szinten” állapítják meg, valamint mivel e pontból kitűnik, hogy a legsúlyosabb korlátozások esetén a mértéknek meg kell haladnia legalább a 15%‑ot, a Bizottság tehát jogosan állapított meg a jelen ügyben 15%‑ot, amely a „a legmagasabb szint” minimumát jelenti (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2011. június 16‑i Team Relocations és társai kontra Bizottság ítélete, T‑204/08 és T‑212/08, EBHT 2011., II‑3569. o., 94. pont; Ziegler kontra Bizottság ítélete, T‑199/08, EBHT 2011., II‑3507. o., 141. o.; Gosselin Group és Stichting Administratiekantoor Portielje kontra Bizottság ítélete, T‑208/08 és T‑209/08, EBHT 2011., 3639. o., 131. pont). Ki kell ugyanis emelni, hogy a Bizottság a felek eladásai értékének 15%‑át kitevő összeget véve alapul, a felét alkalmazta azon aránynak, amely az árrögzítésre irányuló horizontális megállapodások vagy összehangolt magatartások esetén általában elfogadott, vagyis a 30%‑nak (lásd ebben az értelemben: a fenti 388. pontban hivatkozott Fresh Del Monte Produce kontra Bizottság ítélet, 776. pont).

526    Másodszor a felperesek előadják, hogy a korlátozott összesített piaci részesedést és a szóban forgó időszak során csak három, az európai banánpiac mindössze 15%‑át kitevő tagállamot érintő jogsértés igen korlátozott földrajzi kiterjedését szintén figyelembe kell venni a bírság alapösszegének megállapításánál.

527    Ezt az érvelést el kell utasítani.

528    Ami ugyanis az eladások értékének azon arányát illeti, amelyet az alapösszeg változó részének megállapítása érdekében a 2006. évi iránymutatás 19–24. pontjának megfelelően figyelembe vesznek, ami a jelen ügyben 15% (lásd a fenti 18. pontot), emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 20. pontja kifejezetten kimondja, hogy „[a] súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével”. Továbbá a 2006. évi iránymutatás a bírságok kiszámítása területén alapvető módszertani változást eredményezett. Közelebbről a jogsértések három („enyhe”, „súlyos” és „különösen súlyos”) kategóriába való sorolását eltörölték, és a pontosabb különbségtétel lehetővé tétele érdekében egy 0‑tól 30%‑ig terjedő skálát vezettek be. A 2006. évi iránymutatás 19. pontja szerint a bírság alapösszege „az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg”. Általános szabály szerint „az eladások értékének szóban forgó arányát akár 30%‑ban is megállapíthatják” a 2006. évi iránymutatás 21. pontjának megfelelően (a fenti 525. pontban hivatkozott Ziegler kontra Bizottság ítélet, 139. pont, és a fenti 525. pontban hivatkozott Gosselin Group és Stichting Administratiekantoor Portielje kontra Bizottság ítélet, 129. pont).

529    Ennélfogva a Bizottság nem élhet úgy a bírságok kiszabása területén rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérrel, és nem állapíthatja meg úgy a 0 és 30% közötti pontos mértéket, hogy nem veszi figyelembe az ügy sajátos körülményeit. Így a 2006. évi iránymutatás 22. pontja kimondja, hogy „[a]nnak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének adott esetben alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen ennél a mértéknél [helyesen: e skála alsó vagy felső értékéhez közelítsen‑e], a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e” (a fenti 525. pontban hivatkozott Ziegler kontra Bizottság ítélet, 140. pont; a fenti 525. pontban hivatkozott Gosselin Group és Stichting Administratiekantoor Portielje kontra Bizottság ítélet, 130. pont).

530    A pontos százalékszám meghatározása bizonyos mértékben könnyebb az árak rögzítésére és a piac felosztására vonatkozó titkos horizontális megállapodások és összehangolt magatartások esetén, amelyek esetén a 2006. évi iránymutatás 23. pontja értelmében a figyelembe vett eladások arányát általában „a legmagasabb szinten” állapítják meg. E pontból kitűnik, hogy a legsúlyosabb korlátozások esetén a mértéknek meg kell haladnia legalább a 15%‑ot (a fenti 525. pontban hivatkozott Ziegler kontra Bizottság ítélet, 141. pont; a fenti 525. pontban hivatkozott Gosselin Group és Stichting Administratiekantoor Portielje kontra Bizottság ítélet, 131. pont).

531    A jelen ügyben a megtámadott határozat (329) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a 15%‑os mértéket kizárólag a jogsértés jellege alapján állapították meg, míg a megtámadott határozat (326)–(328) preambulumbekezdésében említett egyéb tényezők – így a felek összesített piaci részesedése, illetve a jogsértés földrajzi kiterjedése és végrehajtása – semmilyen kihatással nem voltak az alapösszeg meghatározása során figyelembe vett, súly alapján alkalmazott arányra.

532    Márpedig, amikor a Bizottság megelégszik a legsúlyosabb korlátozásokra előírt minimális mértékkel megegyező vagy majdnem megegyező mérték alkalmazásával, nem szükséges további elemeket vagy körülményeket figyelembe venni. Erre csak akkor lenne szükség, ha magasabb mértéket kellene megállapítani (a fenti 525. pontban hivatkozott Ziegler kontra Bizottság ítélet, 142. pont, a fenti 525. pontban hivatkozott Gosselin Group és Stichting Administratiekantoor Portielje kontra Bizottság ítélet, 132. pont).

533    Egyebekben a Bizottsághoz hasonlóan meg kell jegyezni, hogy az eladásoknak a bírság alapösszegének megállapítása céljából figyelembe vett értéke – vagyis a portugáliai, olaszországi és görögországi eladások értéke – már tükrözi a kartell korlátozott földrajzi kiterjedését.

534    Harmadszor a felperesek előadják, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy az állítólagos jogsértés akár a legkisebb hatást is gyakorolta a piacra, sőt, az esetleges konkrét hatással kapcsolatban semmilyen elemzést nem végzett, annak ellenére, hogy a jelen ügyben bizonyosan nem lehet azt feltételezni, hogy a két szállító (köztük egy kicsi) között folyó, az általános piaci tendenciákra vonatkozó információcsere egy rendkívül szabályozott és átlátható piacon bármilyen piaci hatást válthatott ki, és az érintett időszak során a valós árak és az ármozgások egyébként nem felelnek meg annak, amire akkor számíthatnánk, ha egy árrögzítő kartellt hajtottak volna végre.

535    Ennek az érvelésnek sem lehet helyt adni.

536    E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a) pontjában a kartellre vonatkozóan megadott első, a belső piaccal kifejezetten összeegyeztethetetlennek nyilvánított példa éppen nem más, mint „a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése”. A kartell tárgyát képező magatartást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése kifejezetten tiltja, mivel e magatartás lényegéből adódó korlátozásokat foglal magában a belső piacon belüli verseny tekintetében (a fenti 388. pontban hivatkozott Fresh Del Monte Produce kontra Bizottság ítélet, 768. pont).

537    Az EUMSZ 101. cikk – a Szerződésben foglalt többi versenyszabályhoz hasonlóan – nem csupán a versenytársak vagy a fogyasztók közvetlen érdekeinek, hanem a piac szerkezetének, ezáltal pedig magának a versenynek a védelmére is irányul. Ennélfogva az összehangolt magatartás versenyellenes célja fennállásának megállapítása nem tehető függővé annak megállapításától, hogy e magatartás közvetlen kapcsolatban áll a fogyasztói árakkal (a fenti 328. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ítélet, 38. és 39. pont).

538    A versenyszabályok megsértésére vonatkozó, a 17. és az 1/2003 rendelettel létrehozott és az ítélkezési gyakorlatban értelmezett szankciórendszerből kitűnik, hogy a kartellek jellegüknél fogva a legszigorúbb bírságokkal büntetendők. Valamely versenyellenes magatartás hatása önmagában nem meghatározó tényező a bírságok mértékének meghatározása szempontjából (a Bíróság 2009. november 12‑i Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ítélete, C‑554/08 P, az EBHT‑ban nem tették közzé, 44. pont; a fenti 388. pontban hivatkozott Fresh Del Monte Produce kontra Bizottság ítélet, 770. pont).

539    Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatással (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.) ellentétben a 2006. évi iránymutatás már nem említi, hogy a súly értékelésekor figyelembe kell venni azt, hogy „a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek […] kárt okozzanak”, sem pedig a jogsértés „piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető” (a fenti 525. pontban hivatkozott Gosselin Group és Stichting Administratiekantoor Portielje kontra Bizottság ítélet, 128. pont; a fenti 388. pontban hivatkozott Fresh Del Monte Produce kontra Bizottság ítélet, 772. pont). Ennélfogva a Bizottság nem volt köteles figyelembe venni a jogsértés hatását az eladások értéke súly alapján rögzített arányának megállapításánál a 2006. évi iránymutatás 19–24. pontjának megfelelően.

540    Márpedig a felperesek érveléséből nem tűnik ki, hogy vitatják a 2006. évi iránymutatás jogszerűségét.

541    A fenti megfontolásokból az következik, hogy el kell utasítani a felpereseknek a jogsértés súlyának téves értékelésére alapított érvelését.

D –  A jogsértés időtartamáról

542    A felperesek előadják, hogy a Bizottság nem elemezte helyesen a jogsértés időtartamát. A Bizottság ugyanis nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a jogsértés 2004. július 28‑án kezdődött, és 2005. április 8‑ig tartott, így a feltételezett jogsértés időtartamát legfeljebb egy hétre kell lerövidíteni.

543    Meg kell állapítani, hogy a felperesek megismétlik a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok vitatásával összefüggésben megfogalmazott kifogásokat, amelyeket a harmadik jogalap keretében már megvizsgálásra és elutasításra kerültek. Ezzel szemben emlékeztetni kell arra, hogy az említett vizsgálat során a Bizottság tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a jogsértés folyamatosan zajlott 2004. július 28. és 2005. április 8. között (lásd a fenti 497. és 499. pontot). Ennélfogva fontos megjegyezni, hogy a Bizottság tévesen állította a megtámadott határozat (306) preambulumbekezdésében, hogy a felperesek által elkövetett jogsértés időtartama nyolc hónap és tizenkét nap volt. Mivel a harmadik jogalap vizsgálata során (lásd a fenti 498. pontot) megállapítást nyert, hogy a jogsértés 2004. július 28‑tól 2004. augusztus 11‑ig, valamint 2005. január 20‑tól 2005. április 8‑ig tartott, azt kell megállapítani, hogy a jogsértés időtartama három hónap és tizenegy nap volt.

E –  Az enyhítő körülményekről

544    A felperesek emlékeztetnek arra, hogy a COMP/39188 – „banán”‑ügyben hozott határozatban a Bizottság a bírságok alapösszegét valamennyi fél vonatkozásában 60%‑kal csökkentette azzal az indokkal, hogy a banánágazat sajátos szabályozás alá tartozott, továbbá az összehangolás e határozatban megállapított típusa az ajánlati árakat érintette (a megtámadott határozat (336) preambulumbekezdése).

545    Bár kifejezetten elismerte, hogy a COMP/39188 – „banán”‑ügyben hozott határozat tárgyát képező jogsértés és a jelen ügy kapcsán érintett jogsértés időpontjában alkalmazandó szabályozás nagyrészt azonos szabályok szerint működött, a Bizottság mindazonáltal a jelen ügyben megtagadta ugyanazon csökkentés alkalmazását, mint amelyet a COMP/39188 – „banán”‑ügyben alkalmazott, azzal az indokkal, hogy a COMP/39188 – „banán”‑ügyben megállapított ajánlati ártípus nem létezett Dél‑Európában, valamint hogy az állítólagos dél‑európai jogsértés olyan árak összehangolásával járt, amelyek a valós árak szintjén voltak, így a bírság alapösszegét csak 20%‑kal csökkentették (a megtámadott határozat (338) és (339) preambulumbekezdése).

546    Márpedig a felperesek szerint a PFCI és a Chiquita semmilyen formában nem kötöttek árrögzítő vagy árak összehangolására irányuló megállapodást, és még kevésbé hangolták össze a tényleges árak szintjét, továbbá a jogszerű célú kapcsolatfelvételek során a piaci trendre vonatkozó homályos információkra kiterjedő, rendkívül szórványos információcsere sokkal kevésbé volt potenciálisan káros, mint a COMP/39188 – „banán”‑ügy tárgyát képező, az ajánlati árakkal kapcsolatos, hetente tartott tárgyalások. Következésképpen a jelen ügyben legalább 60%‑os csökkentést kell alkalmazni valamennyi, a Pacifickel szemben kiszabott bírságra.

547    Ezt az érvelést el kell utasítani.

548    Előzetesen emlékeztetni kell arra, ahogyan azt már a fenti 510. pontban kiemeltük, hogy a 2006. évi iránymutatás 29. pontja előírja a bírság alapösszegének bizonyos enyhítő körülmények esetén történő kiigazítását, és e célból megállapítja azon körülmények nem kimerítő felsorolását, amelyek bizonyos feltételek mellett ezen alapösszeg csökkentéséhez vezethetnek (lásd ebben az értelemben: a Törvényszék 2011. október 25‑i Aragonesas Industrias y Energía kontra Bizottság ítélete, T‑348/08, EBHT 2011., II‑7583. o., 279. és 280. pont).

549    Mivel a 2006. évi iránymutatás nem írja elő kötelező jelleggel a figyelembe vehető enyhítő körülményeket, meg kell állapítani, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástere bizonyos mértékben továbbra is fennáll arra vonatkozóan, hogy enyhítő körülmény címén átfogó módon értékelhesse a bírságösszeg esetleges csökkentésének mértékét (a Törvényszék 2011. szeptember 15‑i Lucite International és Lucite International UK kontra Bizottság ítélete, T‑216/06, az EBHT‑ban nem tették közzé, 92. pont).

550    Mindenekelőtt ismét el kell utasítani a felperesek azon állítását, amely szerint a PFCI és a Chiquita semmilyen formában nem kötött árrögzítő vagy árak összehangolására irányuló megállapodást, és nem hangolta össze a tényleges árak szintjét sem, mivel a harmadik jogalap vizsgálata keretében megállapítást nyert, hogy a Bizottság joggal állapította meg, hogy a felek intézményesített és általános kartellben vették részt, amelynek célja az árak rögzítése volt, és amely magában foglalta a valós árak szintjén lévő árak összehangolását is.

551    Ezt követően a Bizottsághoz hasonlóan meg kell jegyezni (a megtámadott határozat (339) preambulumbekezdése), hogy az Észak‑Európára vonatkozó ügyben nyújtott csökkentést egymást kölcsönösen megerősítő tényezők indokolták, mégpedig a sajátos szabályozás fennállása és a kizárólag a referenciaárakra vonatkozó összehangolás, míg a második tényezőt a jelen ügyben szereplő jogsértés vonatkozásában nem állapították meg, így az Észak‑Európára vonatkozó ügyben egymást kölcsönösen megerősítő és a 60%‑os csökkentést indokoló körülmények csoportjának ezen eleme a jelen ügyben hiányzott.

552    Végül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság többször is kimondta, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata nem szolgálhat a versenyjogi bírságok rögzítésének jogi háttereként, és a más ügyekre vonatkozó határozatok csupán a hátrányos megkülönböztetés fennállását jelezhetik (a Bíróság 2006. szeptember 21‑i JCB Service kontra Bizottság ítélete, C‑167/04 P, EBHT 2006., I‑8935. o., 205. pont). A bírságok összegének meghatározása terén a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel bír, és nem kötik saját korábbi értékelései. Következésképpen a felperesek nem hivatkozhatnak a Bizottság határozathozatali gyakorlatára az uniós bíróság előtt (a fenti 503. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland kontra Bizottság ítélet, 82. pont; a fenti 112. pontban hivatkozott Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ítélet, 123. pont).

553    Ugyanez a következtetés alkalmazandó a bírságcsökkentésre irányuló olyan igény esetében is, amely azon alapul, hogy a Bizottság más határozatokban „rendkívüli körülmények” címén csökkentést ítélt meg. Annak puszta ténye, hogy a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatában bizonyos mértékű csökkentést állapított meg egy adott magatartás esetében, nem jelenti azt, hogy valamely későbbi közigazgatási eljárás során valamely hasonló magatartás értékelésekor ugyanilyen arányú csökkentést köteles megállapítani. A bírságok összegének megállapítása területén a Bizottság olyan mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy az 1/2003 rendeletben meghatározott korlátok között bármikor megemelje a bírságok általános mértékét, amennyiben ez szükséges ahhoz, hogy biztosítsa az uniós versenypolitika végrehajtását (a fenti 124. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet, 190. és 191. pont).

554    A fenti megfontolásokból az következik, hogy el kell utasítani a felpereseknek az enyhítő körülmények alapján biztosított csökkentés elégtelenségére vonatkozó kifogását.

F –  A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a bírság kiszámítása során való tiszteletben tartásáról

555    A felperesek előadják, hogy a Bizottság iratai egyértelmű okirati bizonyítékait tartalmazzák a versenytársak közötti olyan konkrét ártárgyalásoknak, amelyeken a PFCI nem vett részt, és e tekintetben hivatkoznak [bizalmas] 2005. március 2‑i elektronikus levelére, amely a következőket tartalmazza: „Beszéltem [bizalmas]‑val, aki megerősítette, hogy megpróbálnak 0,5 euróval emelni, mindenhol 17,00‑ra pozícionálva”. Mivel a Bizottság úgy döntött, hogy az iratai között szereplő bizonyítékok ellenére nem alkalmaz bírságot [bizalmas] és [bizalmas] tekintetében, az, hogy a PFCI‑vel szemben bírságot szabott ki, nyilvánvalóan sérti az Alapjogi Charta 20. cikke által garantált hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.

556    Ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni, mivel a felperesek nem alapíthatnak érvet arra a körülményre, hogy más vállalkozásokat nem szankcionáltak, annak érdekében, hogy saját maguk elkerüljék az EUMSZ 101. cikk megsértése miatt kirótt szankciót, amikor e más vállalkozások ügyében a bíróság előtt nem indult eljárás (lásd: a fenti 461. pontban hivatkozott Hoek Loos kontra Bizottság ítélet, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

557    Ekképpen, még ha feltételezzük is, hogy más gazdasági szereplők a felperesekhez hasonló helyzetben voltak, és velük szemben nem indult eljárás, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e körülmény nem teszi lehetővé az említett felperesek vonatkozásában a jogsértés megállapításának elvetését, ha azt megfelelően bizonyították (a fenti 176. pontban hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság ítélet, 146. pont; a fenti 461. pontban hivatkozott KE KELIT kontra Bizottság ítélet, 101. pont; a fenti 461. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, 397. pont).

558    Végül, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság szabálytalanul elmulasztotta [bizalmas] és [bizalmas] szankcionálását, emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását össze kell egyeztetni a jogszerűség elvének tiszteletben tartásával, amely elv szerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra előnyök szerzése végett (a Bíróság 1985. július 4‑i Williams kontra Számvevőszék ítélete, 134/84, EBHT 1985., 2225. o., 14. pont; a Törvényszék 1998. május 14‑i SCA Holding kontra Bizottság ítélete, T‑327/94, EBHT 1998., II‑1373. o., 160. pont, fellebbezés nyomán helybenhagyta: a Bíróság 2000. november 16‑i SCA Holding kontra Bizottság ítélete, C‑297/98 P, EBHT 2000., I‑10101. o.; a 2002. március 20‑i LR AF 1998 kontra Bizottság ítélet, T‑23/99, EBHT 2002., II‑1705. o., 367. pont).

559    A fentiekből következik, hogy el kell utasítani a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a bírság kiszámítása során való megsértésére alapított kifogást, ahogy a jogalap egészét is.

III –  A bírság végső összegének meghatározásáról

560    Először is fontos emlékeztetni arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (314) preambulumbekezdésében rámutatott arra, hogy az érintett vállalkozásokkal szemben kiszabandó bírság alapösszegét a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, a vállalkozás által az EGT‑n belül az érintett földrajzi területen értékesített áruk vagy szolgáltatások eladásainak értéke alapján állapítja meg. A Bizottság ezt követően megjegyezte, hogy bár általában a vállalkozások jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében történt eladásait veszi figyelembe, a jelen ügyben a két naptári évet érintő jogsértés rövid időtartama miatt el kell térni ettől az elvtől. Ennélfogva a Bizottság a bírságok alapösszegének számítása érdekében az eladások éves értékére vonatkozó becslésre támaszkodott, amely a vállalkozások által a jogsértésben való részvételük időtartamaként megállapított nyolc hónapos (2004. augusztus és 2005. március közötti) időtartam során elért eladásaik tényleges értékén alapult. A Pacific tekintetében az eladások éves értékére vonatkozó ezen becslés 44 599 308 euró összegnek felelt meg (a megtámadott határozat (318) preambulumbekezdése).

561    Meg kell állapítani, hogy a felpereseknek a jelen ügyben betudott egységes és ismétlődő jogsértés 2004. július 28‑án kezdődött, és 2005. április 8‑án ért véget. Azt is meg kell állapítani, hogy a felperesek nem vitatják a Bizottság fenti 560. pontban ismertetett számítását, illetve a bírság alapösszegének kiszámítása érdekében alkalmazott módszert, amely révén az egységes és ismétlődő jogsértés elejét és végét elválasztó körülbelül nyolc hónap alatt történt eladások tényleges értéke alapján meghatározták az eladások éves értékére vonatkozó becslést.

562    Másodszor, a Bizottsághoz hasonlóan (a megtámadott határozat (313) preambulumbekezdése), a fenti 508. pontban előadottaknak megfelelően emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás alapján a bírság alapösszege valamennyi fél vonatkozásában tartalmaz egy belépési díjat és egy változó összeget. A belépési díj a figyelembe vett eladások értéke arányának felel meg, míg a változó összeg az eladások említett értékének arányát tükrözi, szorozva a vállalkozás jogsértésben való részvétele éveinek számával.

563    A jelen ügyben a Bizottság a belépési díjat az eladások megállapított értékének 15%‑ában állapította meg (a megtámadott határozat (333) preambulumbekezdése). A változó összeget illetően a Bizottság az eladások változó összegként figyelembe veendő arányát 15%‑ban állapította meg (a megtámadott határozat (329) preambulumbekezdése), majd rámutatott, hogy az időszakoknak a 2006. évi iránymutatás 24. pontjában javasolt kerekítése helyett az érintett vállalkozások jogsértésben való részvételének tényleges időtartamát veszi figyelembe, amelyet havi alapon lefelé kerekítve arányosan állapított meg annak érdekében, hogy teljes mértékben figyelembe vegye az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételét (a megtámadott határozat (331) preambulumbekezdése). A jelen ügyben a Bizottság által megállapított időtartam nyolc hónap és tizenkét nap volt, a számítás pedig nyolc hónapra vonatkozott, ami 0,66‑os, időtartamot tükröző együtthatót eredményez (egy teljes év kétharmadát).

564    Mivel a fenti 498. és 543. pontokban megállapítást nyert, hogy a jelen ügyben szóban forgó egységes és ismétlődő jogsértés időtartama nem nyolc hónap és tizenkét nap volt, hanem három hónap és tizenegy nap, a jogsértés időtartama alapján alkalmazandó együttható nem 0,66 (egy teljes év kétharmada), hanem 0,25 (egy teljes év negyede). Ezzel szemben az eladások értékének a Bizottság által az alapösszeg két összetevőjének kiszámítása érdekében megállapított hányada ugyanúgy 15% marad. A bírság alapösszegét tehát a következők szerint kell kiszámítani: az alapösszeg változó részét úgy kapjuk meg, hogy az eladások értékének 15%‑át (6 689 896,20 euró) megszorozzuk 0,25‑tel (1 672 474,05 euró), míg az alapösszeg állandó része (a belépési díj) a Bizottság által kiszámított marad, vagyis az eladások értékének 15%‑a (6 689 896,20 euró), így a kerekített alapösszeg 8 362 000 eurót tesz ki. A megtámadott határozat (340) preambulumbekezdésében rögzítetteknek megfelelően ezt az alapösszeget ezt követően az enyhítő körülmények alapján 20%‑kal csökkenteni kell, így marad 6 689 600 euró. Végül ezt az utolsó összeget 6 689 000 euróra kell kerekíteni.

 A költségekről

565    A Törvényszék eljárási szabályzata 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.

566    Mivel a jelen esetben a felperesek elérték a megtámadott határozat részleges megsemmisítését, úgy kell dönteni, hogy a Bizottság viseli a felperesek költségeinek kétharmadát és saját költségeinek felét. A felperesek viselik saját költségeik egyharmadát és a Bizottság költségeinek felét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EUMSZ] 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39482 – „egzotikus gyümölcsök [banán]”‑ügy) 2011. október 12‑én hozott C(2011) 7273 végleges bizottsági határozat 1. cikkét az FSL Holdings, a Firma Léon Van Parys és a Pacific Fruit Company Italy SpA társaságot érintő részében a 2004. augusztus 11‑től 2005. január 19‑ig tartó időszak vonatkozásában megsemmisíti.

2)      A Törvényszék a C(2011) 7273 végleges határozat 2. cikkét megsemmisíti annyiban, amennyiben az az FSL Holdings, a Firma Léon Van Parys és a Pacific Fruit Company Italy társasággal szemben kiszabott bírság összegét 8 919 000 euróban állapítja meg.

3)      A Törvényszék az említett (2011) 7273 végleges határozat 2. cikkében az FSL Holdings, a Firma Léon Van Parys és a Pacific Fruit Company Italy társasággal szemben kiszabott bírság összegét 6 689 000 euróban állapítja meg.

4)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

5)      A Törvényszék az FSL Holdings, a Firma Léon Van Parys és a Pacific Fruit Company Italy társaságot kötelezi saját költségei egyharmadának, valamint az Európai Bizottság költségei felének viselésére.

6)      A Törvényszék a Bizottságot kötelezi saját költségei felének, valamint az FSL Holdings, a Firma Léon Van Parys és a Pacific Fruit Company Italy társaság költségei kétharmadának viselésére.

Martins Ribeiro

Gervasoni

Madise

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. június 16‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék


A jogvita alapját képező tényállás

A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

I –  Az elsődlegesen előterjesztett, a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmekről

A –  A lényeges eljárási szabályok és a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapról

1.  Előzetes észrevételek

2.  Az olasz adóhatóság által átadott dokumentumok bizonyítékként való felhasználására alapított kifogásról

a)  A vitatott dokumentumokról mint elfogadhatatlan bizonyítékokról

b)  Az olasz adóhatóság által átadott dokumentumok bizonyítékként való elfogadhatóságáról

c)  A felperesek védelemhez való jogának Bizottság általi biztosításáról

3.  A más aktákból származó dokumentumok felhasználására alapított kifogásról

B –  A mentességet kérelmezőre gyakorolt jogellenes befolyásra és hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapról

1.  Előzetes észrevételek

a)  Az engedékenységi programról

b)  Az együttműködési kötelezettség terjedelméről

2.  A megtámadott határozat

3.  A felperesek által hivatkozott körülményekről

C –  Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértése elégséges bizonyítékainak hiányára alapított jogalapról

1.  A bizonyítékok téves értékelésére alapított, első részről

a)  Előzetes észrevételek

A bizonyítási teherre vonatkozó elvekről

A Bizottság által a jelen ügyben előterjesztett bizonyítékok felidézése

b)  A bizonyítékok jelen ügyben való értékeléséről

P1 jegyzeteiről és a 2004. július 28‑i munkaebédről

–  P1 jegyzeteinek hitelességéről

–  A 2004. július 28‑i munkaebédről készített jegyzetek felperesek által javasolt értelmezéséről

–  A versenyellenes megállapodás fennállásának megerősítésére alkalmas bizonyítékok fennállásáról

A Chiquita és a PFCI közötti 2004. július 28. utáni utólagos kapcsolatokról

–  P1 telefonadatairól

–  P1 2004. augusztusi jegyzeteiről

A 2005. február és 2005. április között további kapcsolatokról

–  A megtámadott határozat

–  A 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél összefüggéseiről és körülményeiről

–  A 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levél felperesek által javasolt értelmezéséről

–  A Chiquitának és C1‑nek az 2005. április 11‑én 9 óra 57 perckor küldött elektronikus levélre vonatkozó nyilatkozatairól

A Chiquita és C1 nyilatkozatairól

–  Előzetes észrevételek

–  A megtámadott határozat

–  A felperesek azon érveléséről, amely a Chiquita és C1 nyilatkozatainak bizonyító erejét kérdőjelezi meg

2.  A második, arra alapított részről, hogy a szolgáltatott bizonyítékok nem teszik lehetővé a jogsértés megállapításának alátámasztását

a)  Előzetes észrevételek

b)  A megtámadott határozat

c)  A megállapodás vagy összehangolt magatartás fennállásáról

d)  A versenyellenes cél vagy hatás fennállásáról

e)  Az egységes és folyamatos jogsértés fennállásáról

II –  A másodlagosan előterjesztett, a bírság összegének törlésére, illetve csökkentésére irányuló kérelmekről

A –  Előzetes észrevételek

B –  A megtámadott határozat

C –  A jogsértés súlyáról

D –  A jogsértés időtartamáról

E –  Az enyhítő körülményekről

F –  A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a bírság kiszámítása során való tiszteletben tartásáról

III –  A bírság végső összegének meghatározásáról

A költségekről


* Az eljárás nyelve: angol.


1 – A bizalmas adatok kihúzva. A személyek nevét anonimitásuk megőrzése érdekében azon vállalat nevének kezdőbetűjével helyettesítettük, amelynek dolgoztak („Cˮ a Chiquita esetében és „Pˮ a Pacific esetében), ezt pedig egy szám követi. Egyebekben a Chiquitát a közigazgatási eljárás során képviselő két ügyvéd neve helyett A1 és A2 áll, a Pacific egy jogtanácsosának neve helyett pedig A3.