JÄÄSKINEN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2014. július 17.(1)

C‑354/13. sz. ügy

A Karsten Kaltoft nevében eljáró FOA

kontra

a Billund önkormányzata nevében eljáró Kommunernes Landsforening (KL)

(A Retten i Kolding [Dánia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód – Fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés – Az uniós alapvető jogok magukban foglalják‑e az elhízás alapján a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetés általános tilalmát – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának hatálya – Képezhet‑e az elhízás a 2000/78 irányelv 1. cikke szerinti »fogyatékosságot«”





I –    Bevezetés

1.        Az elhízás egyre növekvő probléma a modern társadalomban.(2) A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben első alkalommal kérik a Bíróságtól annak meghatározását, hogy – ha van ilyen, akkor – melyik uniós jogi rendelkezést kell alkalmazni az elhízáson alapuló hátrányos megkülönböztetésre.

2.        K. Kaltoft, az alapügy felperese azt állítja, hogy elhízása miatt szüntették meg a Billund önkormányzatánál családinapközi‑üzemeltetőként fennálló foglalkoztatási jogviszonyát, és hogy ez fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósított meg. K. Kaltoft azzal érvel továbbá, hogy a Billund önkormányzatánál való foglalkoztatása során sohasem nyomott kevesebbet 160 kg‑nál. K. Kaltoft 1,72 méter magas. A felek egyetértenek abban, hogy K. Kaltoft a családinapközi‑üzemeltetőként Billund önkormányzatánál eltöltött 15 éves munkaviszonya során a WHO fogalommeghatározása értelmében mindvégig elhízottnak minősült.(3)

3.        K. Kaltoft álláspontját két fő érv támasztja alá. Először is az az állítás, hogy az elhízás a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját magában foglaló általános uniós jogi tilalom hatálya alá tartozik, és Billund önkormányzata K. Kaltoft elbocsátásával megsértette ezt a szabályt. Másodszor az arra vonatkozó érvelés, hogy az elhízás a „fogyatékosság” egyik formája, és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK irányelv(4) 1. és 2. cikke ezért tiltja az elhízáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.

II – A jogi keret, a tényállás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

A –    Az alkalmazandó rendelkezések.

1.      Az uniós jog

4.        A 2000/78 irányelv 1. cikke értelmében az irányelv célja „a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel”, míg a 2. cikk megállapítja, hogy a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés is a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik, és csak ez utóbbi lehet tárgya objektív igazolhatóságnak.

5.        A 2000/78 irányelv hatályát a 3. cikke határozza meg. A 3. cikk (1) bekezdésének c) pontja kimondja, hogy a Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül a 2000/78 irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve az állami szerveket is, az alkalmazási és munkafeltételekre tekintettel, beleértve az elbocsátást és a díjazást.

2.      A dán jog

6.        A dán jog vonatkozó rendelkezéseiként az előzetes döntéshozatalra utaló végzés a Lov om forbud mod forskelsbehandling på arbejdsmarkedet mv. (Forskelsbehandlingsloven) lovbekendtgørelse nr. 1349 af 16. december 2008 (többek között a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló, 2008. december 16‑i, 1349. sz. egységes szerkezetbe foglalt törvény) 1. §‑át, 2. §‑ának (1) bekezdését, 2a. §‑át és 7a. §‑át jelöli meg. A 2000/78 irányelvet a Forskelsbehandlingsloven módosításával ültették át.

7.        A Forskelsbehandlingsloven értelmében hátrányos megkülönböztetés többek között a fogyatékosságon alapuló minden közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés. Az ilyen, munkáltató általi hátrányos megkülönböztetés tilos többek között az elbocsátáskor.

B –    A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8.        A felperes, K. Kaltoft, akit szakszervezete, a FOA Fag og Arbejde (a továbbiakban: FOA) képvisel, 1996 óta dolgozott családinapközi‑üzemeltetőként Billund önkormányzatánál, amely a dániai közigazgatás részét képezi. A családinapközi‑üzemeltetőket arra alkalmazzák, hogy mások gyermekeit a saját otthonukban gondozzák. K. Kaltoftot elhízása miatt Billund önkormányzata egészségügyi politikája keretében 2008 januárjától 2009 januárjáig támogatta pénzügyileg abban, hogy edzőtermet látogathasson és sportolhasson.

9.        Egy 2010. november 22‑i levéllel felmondtak K. Kaltoftnak. A felmondásra hivatalos meghallgatási eljárást követően került sor, amelyet az állami alkalmazottaknak történő felmondás esetén kell lefolytatni. Az ezen eljárás keretében tartott egyik találkozón K. Kaltoft elhízásával foglalkoztak. A felek mindazonáltal nem értenek egyet azt illetően, hogy e találkozón miért foglalkoztak K. Kaltoft elhízásával, ahogyan azt illetően is eltérő véleményen vannak, hogy a találkozón egyértelművé tették‑e, hogy a felperes elhízása volt a döntés egyik oka. Az írásbeli felmondásban közölt indokolás úgy szólt, hogy a felmondásra „a csökkenő gyerekszámra tekintettel elvégzett konkrét vizsgálat alapján” került sor. Az elhízást nem említette a felmondás, ahogy azt sem indokolták meg konkrétan, hogy miért éppen K. Kaltoftnak mondtak fel a Billund önkormányzata által foglalkoztatott számos családinapközi‑üzemeltető közül.

10.      K. Kaltoft arra hivatkozik, hogy jogellenes hátrányos megkülönböztetésben részesült elhízása miatt, és hogy Billund önkormányzata a hátrányos megkülönböztetésre tekintettel kártérítést köteles fizetni annak kompenzációjaként. E kérelmének érvényesítése céljából K. Kaltoft eljárást indított a Retten i Kolding előtt.

11.      A Retten i Kolding 2013. június 25‑én úgy határozott, hogy következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra.

„1)   Sérti‑e az elhízás alapján a munkaerőpiacon történő általános, vagy valamely állami munkáltató általi különös hátrányos megkülönböztetés az uniós jogot, ahogy az például az Európai Unióról szóló szerződés alapvető jogokra vonatkozó 6. cikkében kifejezésre jut?

2)      Közvetlenül alkalmazandó‑e az elhízás alapján történő hátrányos megkülönböztetés esetleges uniós jogi tilalma valamely dán állampolgár és a munkáltatója – valamely hatóság – közötti viszonyra?

3)      Amennyiben a Bíróság úgy véli, hogy az Európai Unióban fennáll az elhízás alapján a munkaerőpiacon történő általános vagy valamely állami munkáltató általi különös hátrányos megkülönböztetés tilalma, úgy adott esetben a megosztott bizonyítási tehernek megfelelően kell‑e elvégezni annak vizsgálatát, hogy megsértették‑e az elhízás alapján történő hátrányos megkülönböztetés esetleges tilalmát, és így a tilalom hatékony végrehajtásához azokban az esetekben, amelyekben a hátrányos megkülönböztetés valószínűsíthető, a bizonyítási terhet az alperes munkáltatóra kell telepíteni (lásd a nemi alapon történő hátrányos megkülönböztetés esetén a bizonyítási teherről szóló, 1997. december 15‑i 97/80/EK tanácsi irányelv (18) preambulumbekezdését)?

4)      A […] 2000/78/EK tanácsi irányelv által nyújtott védelem hatálya alá tartozó fogyatékosságnak tekinthető‑e az elhízás, és adott esetben mely kritériumok relevánsak azon szempontból, hogy konkrétan valamely személy elhízására kiterjed‑e a fogyatékosság alapján történő megkülönböztetés említett irányelvben foglalt tilalma által nyújtott védelem?”

12.      A K. Kaltoft nevében eljáró FOA, a Kommunernes Landsförening (dán önkormányzatok szövetsége) által képviselt Billund önkormányzata, a Dán Királyság és a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A 2014. június 12‑i tárgyaláson képviselőik útján valamennyien részt vettek.

III – Értékelés

A –    Előzetes észrevételek

13.      Fontos először emlékeztetni az előterjesztett kérdések tárgyára. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és az azt követő két kérdés azzal a problémával foglalkozik, hogy az elhízás tekinthető‑e olyan önálló hátrányos megkülönböztetési oknak, amely – ahogyan azt K. Kaltoft véli – jogellenes a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját tiltó, általános uniós jogelv alapján.

14.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés azonban lényegében azt kérdezi, hogy az elhízás minden esetben vagy néhány esetben beletartozik‑e a „fogyatékosság” 2000/78 irányelv szerinti fogalmába.

15.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre adandó nemleges válasz szükségtelenné teszi a nemzeti bíróság által megfogalmazott formában feltett második és harmadik kérdés megválaszolását, mivel azok is a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetés valamennyi formáját magában foglaló, állítólagos általános uniós jogi tilalomra vonatkoznak. A következőkben arra a következtetésre jutok, hogy nem létezik a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetést tiltó, olyan általános uniós jogelv, amely a jogellenes hátrányos megkülönböztetés önálló okaként magában foglalná az elhízáson alapuló hátrányos megkülönböztetést. Véleményem szerint azonban bizonyos mértékű elhízás a 2000/78 irányelv szerinti fogyatékosságot képezhet.

B –    Létezik a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájára vonatkozó, olyan általános uniós jogi tilalom, amely magában foglalja az elhízást? (első kérdés)

16.      A Szerződésekben négy rendelkezés foglalkozik a fogyatékosság kérdésével. Ezek az EUMSZ 10. cikk, amelynek értelmében „[p]olitikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió küzd mindenfajta […] fogyatékosságon […] alapuló megkülönböztetés ellen”; az EUMSZ 19. cikk, amely jogalapot biztosít az Európai Unió számára ahhoz, hogy megfelelő intézkedéseket tegyen a fogyatékosságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére; az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 21. cikke, amelynek értelmében tilos „minden megkülönböztetés, így különösen a […] fogyatékosság […] alapján történő megkülönböztetés”, és a Charta 26. cikke, amely kimondja, hogy az „Unió elismeri és tiszteletben tartja a fogyatékkal élő személyek jogát az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekre”.

17.      Az elhízást azonban a fent részletezett rendelkezések egyike sem, és más uniós jogi aktus sem említi a tiltott hátrányos megkülönböztetés okaként. A Charta 21. cikke azonban nem kimerítő jellegű annyiban, amennyiben annak értelmében tilos „minden megkülönböztetés, így különösen a […] alapján történő megkülönböztetés”. Következésképpen önmagában e rendelkezés szövege alapján érvelhetnénk azzal, hogy az uniós jogban létezik a hátrányos megkülönböztetés olyan általános tilalma, amely magában foglalja a Charta 21. cikkében kifejezetten nem említett okokat. A tiltott hátrányos megkülönböztetés ilyen okainak példáit képezhetik az olyan élettani feltételek, mint például a megjelenés vagy a méret, az olyan pszichológiai jellemzők, mint a temperamentum vagy a jellem, vagy az olyan társadalmi tényezők, mint az osztály vagy a státusz.

18.      Ha létezik az uniós jogban a munkaerőpiacon történő hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó, általános tilalom, akkor azt i. a Charta diszkrimináció‑ellenes rendelkezésére (21. cikk)(5), vagy ii. a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból fakadó vagy az emberi jogok európai egyezménye (a továbbiakban: EJEE) által biztosított általános uniós jogelvekre kell alapozni. Az utóbbi eset alátámasztásaként K. Kaltoft az EJEE 14. cikkére, az EJEE 12. jegyzőkönyvére, valamint az észt, holland, lengyel, finn és svéd alkotmányok hátrányos megkülönböztetést tiltó, nem kimerítő jellegű rendelkezéseire hivatkozik.

19.      Fontos azonban emlékezni arra, hogy a Bíróság megerősítette, hogy az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése kizárja, hogy a Chartát „[bármilyen módon]” kiterjesszék „az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatáskörei[re]”,(6) míg a Charta 51. cikkének (2) bekezdését hasonló módon értelmezték.(7) E rendelkezések határozzák meg az alapvető jogokra vonatkozó, a jelen ügyben releváns uniós jog külső határát.

20.      A Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében a Charta csak annyiban kötelezi a tagállamokat, amennyiben az Unió jogát „hajtják végre”. A Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlata szerint az a tény, hogy a hátrányos megkülönböztetés valamely, a munkaerőpiachoz hasonló lényeges területen merül fel, nem alapozza meg kellőképpen azt a következtetést, hogy valamely tagállam, jelen esetben Dánia, az Unió jogát „hajtja végre”.(8) Hasonlóképpen, ha az alapeljárás tárgya nem az uniós jog – Chartában szereplőkön kívüli – valamely szabályának az értelmezésére vagy alkalmazására vonatkozik,(9) akkor a kapcsolat nem lesz elegendő.

21.      Ahhoz, hogy a Chartában rögzített uniós alapvető jog lefedjen valamely jogi helyzetet, a szóban forgó területek közötti közelséget, illetve az egyik terület által a másikra gyakorolt közvetett hatásokat meghaladó, az uniós joggal fennálló bizonyos fokú kapcsolat fennállására van szükség.(10)

22.      A szükséges kapcsolat létrejön akkor, ha a tagállami jogban, a jelen esetben Dánia jogában, szerepel olyan különös és azonosított rendelkezés, amely az uniós jog hasonlóképpen különös és azonosított rendelkezésének (anyagi) hatálya alá tartozik, szerepeljen az akár valamely uniós jogalkotási aktusban, akár magukban a Szerződésekben.(11) Ilyen kettős azonosítás elvégzése nem tűnik ki az ügy irataiból. Sokkal inkább a munkaerőpiacon történő valamennyi hátrányos megkülönböztetést tiltó, általános uniós jogelv létezésére hivatkoznak.

23.      Az EUMSZ 10. és 19. cikk továbbá álláspontom szerint nem elegendő annak megállapításához, hogy az az eset áll fenn, amikor valamely tagállam a Charta 51. cikke értelmében végrehajtja az uniós jogot. Az EUMSZ 10. cikk, ahogyan azt Wahl főtanácsnok megállapította a Z‑ügyben,(12) olyan generálklauzulát tartalmaz, amely egy olyan különös politikai célkitűzést nyilvánít ki, amely mellett az Európai Unió elkötelezett. Hozzáteszem, hogy az EUMSZ 19. cikk csak saját hatáskörein belül teremti meg a hátrányos megkülönböztetést tiltó uniós jogi aktusok jogi alapját, és nem alkalmazható a hátrányos megkülönböztetés abban nem kifejezett okaira.(13) A Bíróság nemrég megismételte, hogy önmagában a mezőgazdasági piacok közös szervezésének működését esetlegesen közvetetten érintő nemzeti jog nem képezhet elégséges kapcsolatot a Charta 51. cikke (1) bekezdése alkalmazásának kiváltásához .(14) Hasonlóképpen az a tény, hogy valamely tagállam hatósága határozatot hoz – jelen esetben a K. Kaltoftot elbocsátó határozatot –, érintheti az Unió diszkrimináció‑ellenes gyakorlatát, de nem biztosíthat megfelelő kapcsolatot a Charta 51. cikke (1) bekezdése alkalmazásának a kiváltásához. által előírt.

24.      A Chartához fűzött magyarázatok értelmében a Charta 21. cikkének (1) bekezdése „nem változtat sem a 19. cikkben biztosított hatáskörök terjedelmén, sem e cikk értelmezésén”.(15) Ezen túlmenően a hátrányosan megkülönböztető magatartást tiltó valamennyi uniós jogi aktus különös megkülönböztetési okokra vonatkozik meghatározott tárgyú területeken belül, és nem általános módon zár ki valamennyi hátrányosan megkülönböztető bánásmódot. A vallásra, meggyőződésre, fogyatékosságra, életkorra vagy szexuális irányultságra hivatkozva a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteit létrehozó 2000/78 irányelv mellett itt az olyan jogi aktusokra gondolok, mint a személyek közötti, faji‑ vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29‑i 2000/43/EK tanácsi irányelv(16), és a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv.(17) Ezek a jogi aktusok nem általános módon tiltják a hátrányos megkülönböztetést, hanem az érintett jogi aktusokban kifejezésre jutó okokon alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltják.

25.      Így az alapvető jogokra vonatkozó uniós jog külső határán létrehozott korlátokat sértené az az ezzel ellentétes következtetés, mely szerint a tagállami és az uniós munkaerő‑piaci jog közötti általánosított kapcsolat elegendő lenne az uniós alapjogi védelem nemzeti szinten való alkalmazásához. A Bíróság valóban megállapította, hogy bár az alapjogokra vonatkozó uniós jog keretébe tartozik a hátrányos megkülönböztetés általános tilalma, és köti a tagállamokat, amennyiben a szóban forgó nemzeti tényállás az uniós jog hatálya alá tartozik, „ebből nem következik, hogy a 2000/78 irányelv tárgyi hatálya analógia útján kiterjesztendő lenne az irányelv 1. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt okokon alapuló hátrányos megkülönböztetésen túlra”.(18)

26.      Végül nem fogadom el K. Kaltoft arra vonatkozó érveit, hogy bármilyen módon támogatná álláspontját az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkének (1) bekezdésében jelenleg kifejeződő, általános uniós jogi tilalma, amely bizonyos körülmények között horizontális közvetlen hatállyal bírhat két magánszemély között.(19) Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó releváns szabályokban semmi nem utal a munkaerőpiacon történő általános hátrányos megkülönböztetést tiltó általános jogelv létezésére.. Sem a számos tagállam esetében közös alkotmányos rendelkezések, sem az EJEE jegyzőkönyvei, mint például a 12. sz. jegyzőkönyv (amely 2005. április 1‑jén lépett hatályba) nem hoz létre olyan általános jogelvet, amely arra kötelezné a tagállamokat, hogy küzdjenek az olyan okokra visszavezethető hátrányos megkülönböztetés ellen, amelyek az életkortól eltérően nem fejeződnek ki a Szerződésekben vagy az uniós jogban. Az EJEE 14. cikke ezen túlmenően nem terjesztheti ki az Európai Unió hatáskörét a hátrányos megkülönböztetésnek a Charta 21. cikkével védelemben részesített tilalma tekintetében.

27.      Mindezek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdésre nemleges választ adjon. Ebből következően nem szükséges megválaszolni az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerinti második és harmadik kérdést.(20)

C –    „Fogyatékosságnak” tekinthető‑e az elhízás (negyedik kérdés)?

1.      A fogyatékosság 2000/78 irányelv szerinti fogalma

28.      Először megjegyzem, hogy a fogyatékosság 2000/78 irányelv szerinti fogalmával kimerítően foglalkozik a Bíróság ítélkezési gyakorlata. Ennek központi elemei a következők.

29.      A „fogyatékosság” fogalmát a 2000/78 irányelv nem határozza meg, és meghatározását ez az irányelv nem utalja a tagállamok jogára sem.(21) Így a „fogyatékosság” önálló és egységes értelmezése a Bíróság ítélkezési gyakorlatában alakult ki, legújabban pedig a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezmény alapján, amelyet a 2009. november 26‑i határozattal jóváhagyott az Európai Unió.(22) Az egyezmény a hatálybalépésétől az uniós jogrend szerves részét képezi.(23) Érdemes hangsúlyozni azt is, hogy a 2000/78 irányelvet lehetőség szerint az ENSZ‑egyezménnyel összhangban kell értelmezni.(24) A Bíróság kimondta, hogy „a 2000/78 irányelv célja a foglalkoztatás és munkavégzés terén alkalmazott, fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés valamennyi formája elleni küzdelem”.(25) (kiemelés tőlem)

30.      A „fogyatékosság” 2000/78 irányelv szerinti fogalma olyan korlátozottságként értendő, amely különösen valamilyen i. hosszan tartó(26) ii. testi, szellemi vagy lelki ártalmon alapul, iii. amely számos egyéb akadállyal(27) együtt iv. korlátozhatja v. az adott személy teljes, hatékony és vi. más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben.(28) A Bíróság megállapította továbbá, hogy a 2000/78 irányelv 5. cikkében szereplő „fogyatékos személyek” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az magában foglalja az e meghatározásnak megfelelő fogyatékossággal rendelkező valamennyi személyt.(29)

31.      A hátrányos megkülönböztetés általános uniós jogi tilalmára hivatkozással a 2000/78 irányelv tárgyi hatálya nem terjeszthető ki analógia útján az irányelv 1. cikkében felsorolt okokon alapuló hátrányos megkülönböztetésen túlra.(30) Következésképpen a betegség önmagában nem tekinthető a 2000/78 irányelv által tiltott, hátrányos megkülönböztetési oknak.(31)

32.      Mivel a 2000/78 irányelv semmiféle olyan utalást nem tartalmaz, amely akként lenne érthető, hogy a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma bármilyen betegség jelentkezése esetén védi a munkavállalókat,(32) az állandó ítélkezési gyakorlat megállapítja, hogy „ha valamely gyógyítható vagy gyógyíthatatlan betegség” a fenti meghatározásnak megfelelő korlátozottsággal jár, akkor az ilyen betegség a 2000/78 irányelv értelmében vett „fogyatékosság” fogalma alá tartozhat,(33) ha orvosilag minősített,(34) és a korlátozottság hosszan tartó.(35) A Bíróság megállapította, hogy az „irányelvnek az egyenlő bánásmód megvalósítására törekvő céljával ugyanis ellentétes lenne az, ha a fogyatékosság okai alapján különbözőképpen állapítanák meg az irányelv hatályát”.(36)

33.      Figyelembe véve a 2000/78 irányelv célkitűzését, amely különösen arra irányul, hogy a fogyatékos személy hozzáférhessen valamely munkához, illetve azt végezhesse, a „fogyatékosság” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a szakmai tevékenység végzésének zavarára vonatkozik, nem csupán az ilyen tevékenység végzésének lehetetlenségére.(37) Az ENSZ‑egyezmény e) preambulumbekezdésében elismeri, hogy „a fogyatékosság egy változó fogalom, továbbá, hogy a fogyatékosság a fogyatékossággal élő személyek és az attitűdbeli, illetve a környezeti akadályok kölcsönhatásának következménye, amely gátolja őket a társadalomban való teljes és hatékony, másokkal azonos alapon történő részvételben”. Így az ENSZ‑egyezmény 1. cikkének második bekezdésében a „számos egyéb akadállyal együtt” kifejezés a hozzáálláshoz és a környezethez kapcsolódó akadályokra vonatkozik.

34.      Ezért önmagában egy betegség vagy a valamely szerv hiányához hasonló anatómiai vagy testi fogyatkozás nem eredményez fogyatékosságot a 2000/78 irányelv értelmében akkor, ha nem eredményez olyan korlátozottságot, amely zavarhatja az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben. Például a testi funkciók vagy valamely szerv hiánya, vagy a különös figyelmet, folyamatos orvosi ellátást és ellenőrzést igénylő betegség lehet testi vagy lelki teher az érintett személy számára, de nem teszi lehetetlenné a teljes és hatékony munkavégzést, és nem zavarja általában az egyenlő szerepvállalást a szakmai életben.(38)

35.      Ez magyarázza azt, hogy a Bíróság miért mondta ki a Z‑ügyben hozott ítéletében, hogy nem minősül a 2000/78 irányelv értelmében fogyatékossággal élőnek az a méhhel nem rendelkező nő, akitől a munkáltató béranyaság útján való anyává válása alkalmával megtagadta a szülési szabadságot annak ellenére, hogy a szülés vagy örökbefogadás révén anyává vált nők esetében szülési szabadság állt rendelkezésre. A Bíróság megállapította, hogy „az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem következik, hogy betegsége önmagában lehetetlenné tette volna Z. számára, hogy munkáját elvégezze, illetve hogy szakmai tevékenységének folytatásában zavarta volna”.(39)

36.      A Bíróság a Z‑ügyben hozott ítéletének 81. pontjával enyhén ellentmondásos módon korábban megállapította, hogy a fogyatékosok gondozói is élhetnek a 2000/78 irányelv által biztosított védelem előnyeivel. Így a Coleman‑ügyben hozott ítéletben nem hoztak létre kapcsolatot a szóban forgó fogyatékosság és az adott szóban forgó munka között (és ez a kapcsolat egyébként a HK Danmark ügyben sem jelent meg). A Coleman‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság azt vizsgálta, hogy a 2000/78 irányelv vonatkozik‑e arra a helyzetre, amelyben a nem fogyatékos munkavállalót azon az alapon különböztették meg hátrányos módon, hogy fogyatékos gyermeket gondozott.

37.      A Bíróság a Coleman‑ügyben hozott ítéletben megállapította, hogy a fogyatékosság terén előírt egyenlő bánásmód elve nem személyek egy meghatározott csoportjára alkalmazandó, hanem az irányelv 1. cikkében felsorolt okok vonatkozásában. Következésképpen nem tűnik ki, hogy az egyenlő bánásmód elve – amelynek érvényesülését biztosítani kívánja – azon személyekre korlátozódna, akik maguk fogyatékosok az irányelv értelmében. A 2000/78 irányelv célja sokkal inkább az, hogy egy egységes kiindulási alapot hozzon létre az Unióban a foglalkoztatási és munkavégzési egyenlőség vonatkozásában.(40)

38.      Ezért elegendő az, hogy valamely hosszan tartó állapot korlátozottságot alakít ki általánosságban a teljes, hatékony és az ezen állapottal nem rendelkező személyekkel egyenlő szerepvállalás tekintetében a szakmai életben. Nem kell kapcsolatot létesíteni az érintett munka és a kérdéses fogyatékosság között a 2000/78 irányelv alkalmazásához.

39.      Így például az utazási iroda azon kerekesszékhez kötött alkalmazottját, akit azért bocsátottak el, mert az új tulajdonos a fogyatékosságát összeegyeztethetetlennek tartja az iroda általa kialakítani kívánt új imázsával, nem akadályozza meg a 2000/78 irányelv 1. és 2. cikkére való hivatkozásban önmagában az, hogy valamennyi munkatársa ugyancsak ülve végzi az ellátandó feladatokat, tehát a kérdéses munkát nem érinti az állapota. Ez jelentőséggel bír a Billund önkormányzata, Dánia és a Bizottság arra vonatkozó érvei tekintetében, hogy K. Kaltoft tizenöt éven keresztül eredményesen látta el az családinapközi‑üzemeltetői munkakört. Ezzel a lenti III. rész C. pontjának 2. alpontjában foglalkozom.

40.      A kulcsfontosságú jogi rendelkezésekre vonatkozó elemzésemet azzal a megjegyzéssel teszem teljessé, hogy (17) preambulumbekezdése értelmében a 2000/78 irányelv – az egyenlő bánásmód elvének a fogyatékos személyekkel kapcsolatban történő végrehajtása céljából a 2000/78 irányelv 5. cikkében szereplő, ésszerű intézkedések bevezetésére vonatkozó kötelezettség sérelme nélkül – nem keletkeztet továbbfoglalkoztatási kötelezettséget olyan személy tekintetében, aki nem alkalmas az adott munkakör alapvető feladatainak ellátására. Ez azt jelenti, hogy a munkaadóknak meg kell tenniük a megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, az előmenetel, az át‑ vagy továbbképzés, kivéve, ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró a munkaadóra.(41)

41.      Ahogyan az a fent kifejtettekből kitűnik, a Bíróság által a fogyatékosság jelentésének meghatározása tekintetében kidolgozott elvek az annak fogalmi körébe tartozó feltételek fajtáinak széles spektrumát tükrözik. Álláspontom szerint ez azt jelenti, hogy az ítélkezési gyakorlat a releváns uniós joghoz hasonlóan az ENSZ‑egyezmény megközelítését követve szociális és nem (tisztán) orvosi fogyatékossági modellt fogadott el.(42)

2.      A munkavégzési képesség nem zárja ki a fogyatékosságot

42.      Ahogyan már megjegyeztem, a Bíróság ítélkezési gyakorlata a munkavégzés lehetetlenségére vagy a szakmai tevékenység folytatásának zavarására hivatkozik.(43) Ez az adott munka tekintetében vett abszolút és relatív alkalmatlanság, valamint általában véve a szakmai életben való teljes és hatékony szerepvállalás közötti különbségtételt tükröz.

43.      Ez a különbségtétel azért fontos, mert Billund önkormányzata, Dánia és a Bizottság azzal érvel, hogy nem állítható, hogy K. Kaltoft elhízása olyan korlátozottságot eredményez, amely zavarhatja az érintett személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben, mivel tizenöt évig családinapközi‑üzemeltetőként dolgozott az önkormányzattal, és más családinapközi‑üzemeltetőkkel egyenlően vállalt szerepet a szakmai életben munkájuk során. Más szóval elhízása nem akadályozhatta K. Kaltoftot szükségszerűen családinapközi‑üzemeltetőként való munkavégzésében.

44.      Igaz, hogy az adott munka elvégzésének lehetetlensége vagy akadályainak létezése tekintetében a fogyatékosság fogalmának alkalmazhatósága a kérdéses munka konkrét körülményeitől függ, nem pedig önmagában az ártalom szintjének az elvont orvosi vagy társadalombiztosítási besorolásától. Ahogyan Bot főtanácsnok nemrég megállapította, azok az „akadályok” döntőek, amelyekkel valamely személy akkor találkozik, amikor kapcsolatba lép a környezettel.(44) Létezhetnek azonban olyan hosszan tartó testi, szellemi vagy lelki ártalmak, amelyek nem tesznek lehetetlenné bizonyos munkát, de amelyek nehezebbé és nagyobb elvárásokkal járóvá tehetik az e munka elvégzésére vagy a szakmai életben való szerepvállalásra irányuló célok elérését. Ennek tipikus példái a mozgékonyságot súlyosan korlátozó, vagy a látáshoz vagy halláshoz hasonló érzékelést jelentősen befolyásoló fogyatékosságok.

45.      Visszatérve az utazási iroda kerekesszékhez kötött alkalmazottjáról szóló fenti példához, a kerekesszékből való munkavégzés a feladatok végzése során elkerülhetetlenül jelentkező testi nehézségek miatt akkor is korlátozza a teljes, hatékony és az ezzel az állapottal nem rendelkező más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalást a szakmai életben, ha nem érinti az érintett személy különös, kérdéses munkavégzésre való képességét.

46.      Megállapítottuk, hogy a 2000/78 irányelv célkitűzése különösen annak biztosítására irányul, hogy a fogyatékos személy hozzáférhessen valamely munkához, illetve azt végezhesse. Következésképpen a fogyatékosság fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a szakmai tevékenység végzésének zavarára vonatkozik, nem csupán az ilyen tevékenység végzésének lehetetlenségére.(45) A dániai Billund önkormányzata és a Bizottság által felhozott érv továbbá azzal az abszurd eredménnyel járna, hogy a 2000/78 irányelv hatálya alól kizárná azokat a személyeket, akik vagy valamely meghatározott munka megszerzésekor már rendelkeztek fogyatékossággal, vagy a foglalkoztatási jogviszony ideje alatt váltak fogyatékossá, de képesek voltak tovább dolgozni.

47.      Így, ahogyan azt fent kifejtettem, elegendő az, hogy valamely hosszan tartó állapot korlátozottságot alakít ki általánosságban a teljes, hatékony és az ezen állapottal nem rendelkező személyekkel egyenlő szerepvállalás tekintetében a szakmai életben. A Bíróság Coleman‑ügyben hozott ítéletéből továbbá az következik, hogy nem csak a hátrányosan megkülönböztetett személy, hanem a munkavállaló gondozásában álló, azon személy is rendelkezhet a releváns fogyatékossággal, aki a 2007/78 irányelvre kíván hivatkozni. Így nincs szükség arra, hogy a fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni, a 2000/78 irányelv által biztosított védelemre való hivatkozás előtt K. Kaltoft számára lehetetlen legyen a Billund önkormányzatánál családinapközi‑üzemeltetőként való munkavégzés. Az ítélkezési gyakorlat pusztán azt írja elő számára, hogy megfeleljen a 30. pontban felidézett meghatározásnak.

48.      A teljesség kedvéért foglalkozom a tárgyaláson felmerült azon kérdéssel, hogy a 2000/78 irányelv hatálya alá tartozik‑e a tévesen feltételezett fogyatékosság és az abból fakadó hátrányos megkülönböztetés. Más szóval, fennáll‑e a fogyatékosságon alapuló, tiltott hátrányos megkülönböztetés akkor, ha a munkáltató indokolatlanul azt hiszi, hogy valamely munkavállaló fogyatékos, és ezért korlátozott mértékben képes feladatainak megfelelő ellátására, és ennek eredményeképpen hátrányosan kezelik őt?(46)

49.      Álláspontom szerint a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel összefüggésben nem kell állást foglalni e bonyolult jogkérdés tekintetében. Ez azért van így, mert nem vitatott, hogy K. Kaltoft elhízott. Ha a nemzeti bíróság megállapítja, hogy ez az állapot fogyatékosságot jelent, és hogy K. Kaltoftot emiatt bocsátották el, akkor bármilyen bánásmódbeli eltérés valódi és nem csupán feltételezett fogyatékosságon alapul.

3.      Fogyatékosságot képez‑e az elhízás?

50.      Az elhízást rendszerint a testtömeg indexre (Body Mass Index, BMI) hivatkozással mérik, amelyet úgy kapunk, hogy a személy kilogrammban kifejezett testtömegét elosztjuk a méterben kifejezett magasságának négyzetével (kg/m2). A WHO a BMI‑re hivatkozva három osztályba sorolja az elhízást. A 30,00–34,99 BMI‑értékkel rendelkező személyek az I. osztályú elhízás csoportjába tartoznak, a 35,00–39,99 BMI‑értékkel rendelkező személyek a II. osztályú elhízás csoportjába, a 40,00 feletti BMI‑értékkel rendelkező személyek pedig a III. osztályú elhízás csoportjába,(47) amelyre néha súlyos, extrém vagy kóros elhízásként hivatkoznak.

51.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat és K. Kaltoft írásbeli beadványa értelmében K. Kaltoft a Billund önkormányzatával fennálló foglalkoztatása teljes időtartamában elhízott volt. 2007‑ben BMI‑értéke az extrém elhízást jelentő 54 volt. K. Kaltoft írásbeli beadványában kifejti továbbá, hogy foglalkoztatásának időtartama alatt egészségügyi szakemberek beutalták a gyomortérfogatának csökkentésére irányuló gyomorműtétre. A műtétre azonban nem kerülhetett sor egy időközben felmerült akut egészségügyi állapot miatt. Véleményem szerint a nemzeti bíróságnak ezt figyelembe kell vennie annak eldöntése során, hogy a Bíróság által a HK Danmark ügyben hozott ítéletben meghatározott teszt értelmében K. Kaltoft betegségét minősítette‑e orvos azon körülmények tekintetében, amelyek fennállása esetén a hosszan tartó betegségek fogyatékosságnak tekinthetőek.

52.      K. Kaltoft azzal érvel, hogy a WHO krónikus és tartós betegségnek minősíti az elhízást. Írásbeli beadványában kiemeli továbbá, hogy az Amerikai Egyesült Államok joga értelmében az elhízás fogyatékosságnak minősül.(48) K. Kaltoft szerint az elhízás olyan testi korlátozottságokat jelenthet, amelyek akadályt teremthetnek a teljes és hatékony szerepvállalás tekintetében a szakmai életben, vagy a csökkent mértékű mozgékonyság, vagy a belőle fakadó betegségek vagy tünetek miatt, és ugyanígy korlátozottságot jelenthet a munkaerőpiacon a fizikai megjelenésen alapuló előítélet miatt.

53.      Úgy tűnik, hogy Dánia Kormánya és a Bizottság egyetért abban, hogy a bizonyos komolyságú elhízás eleget tehet a fogyatékosság 2000/78 irányelv szerinti fogalmára vonatkozó, a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott feltételeknek, ennek megállapítása azonban a nemzeti bíróság feladata.

54.      Megjegyzem, hogy az elhízás WHO általi, betegségként való minősítése önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az fogyatékosságnak minősüljön a 2000/78 irányelv alkalmazásában. Ez azért van így, mert ahogyan fent kifejtettem, magukat a betegségeket nem foglalja magában a 2000/78 irányelv.

55.      Azt is gondolom, hogy azokban az esetekben, amikor az elhízás olyan szintet ér el, amely a hozzáállással és a környezettel kapcsolatos akadályokkal való kölcsönhatás során – ahogyan azt az ENSZ‑egyezmény említi – világosan akadályozza a más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalást a szakmai életben az annak következtében fellépő testi és/vagy lelki korlátozottságok miatt, akkor az fogyatékosságnak tekinthető.

56.      A WHO szerinti I. osztályú elhízás értelmében vett „puszta” elhízás azonban nem elegendő ahhoz, hogy megfeleljen a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a 2000/78 irányelv szerinti „fogyatékosság” tekintetében kialakított feltételeknek. Valójában egy K. Kaltoft magasságával (1,72 m) rendelkező személynek 89 kg‑os testtömeg elegendő a 30‑at meghaladó BMI‑érték eléréséhez. Álláspontom szerint az a legvalószínűbb, hogy csak a WHO szerinti III. osztályba tartozó elhízás, azaz a súlyos, extrém vagy kóros elhízás okoz olyan korlátozottságokat, mint a mozgásbeli, kitartásbeli és kedélyállapotbeli problémák, ami a 2000/78 irányelv szerinti „fogyatékosságot” képezhet.

57.      Ez az álláspont nem jár a hátrányos megkülönböztetés 2000/78 irányelv 1. cikkében kimerítő jelleggel felsorolt okainak kiterjesztésével abban az értelemben, ahogyan azt a Chacón Navas‑ügyben hozott ítélet kizárja.(49) Ahogyan a Bíróság már megállapította, az ENSZ‑egyezmény e) preambulumbekezdése elismeri, hogy a fogyatékosság egy változó fogalom.(50)

58.      Végül a 32. pontban már említettem, hogy a Bíróság megállapította, hogy „az irányelvnek az egyenlő bánásmód megvalósítására törekvő céljával ellentétes lenne az, ha a fogyatékosság okai alapján különbözőképpen állapítanák meg az irányelv hatályát”.(51) Következésképpen az elhízással összefüggésben a 2000/78 irányelv alkalmazásában nem bír jelentőséggel az, hogy az érintett személy egyszerűen az energialeadáshoz képest túlzott energiabevitel miatt hízott el, vagy ez lelki vagy anyagcserére visszavezethető problémával, vagy gyógyszer‑mellékhatással magyarázható.(52) A fogyatékosság 2000/78 irányelv szerinti fogalma objektív, és nem függ attól, hogy „saját maga által kiváltott” abban az értelemben, hogy a személy tevőlegesen hozzájárult a fogyatékosság kialakulásához. Ellenkező esetben kizárnák a 2000/78 irányelv 1. cikke szerinti „fogyatékosság” alól a közlekedésben vagy a sport területén szándékos és gondatlan kockázatvállalásból fakadóan létrejövő testi fogyatékosságokat.

59.      A meghallgatáson a munkáltató képviselője azon aggályának adott hangot, hogy az elhízás bármely formájának fogyatékosságként való elfogadása elfogadhatatlan eredményekhez vezetne, mivel így az alkoholizmus és a kábítószer‑függőség súlyos betegségként beletartozhatna e fogalomba. Álláspontom szerint helytelen ez az aggodalom. Igaz, hogy orvosi fogalmakkal élve az alkoholizmus és a pszichotróp anyagoktól való függőség betegségnek minősül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy e betegségekre hivatkozva a munkaadótól elvárnánk a munkavállaló szerződéses kötelezettsége megszegésének a tűrését. A bódult állapotban munkába érkező munkavállaló elbocsátása például nem önmagában az alkoholizmus vagy kábítószer‑függőség betegsége alapján történik, hanem a munkaszerződés megszegése alapján, amit a munkavállaló elkerülhetett volna akkor, ha tartózkodik az alkohol vagy a szóban forgó anyag fogyasztásától. Minden munkáltatónak jogában áll elvárni azt, hogy az ilyen munkavállaló igénybe vegye az ahhoz szükséges megfelelő orvosi ellátást, hogy megfelelően elláthassa a munkaszerződésből eredő kötelezettségeit. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a 2000/78 irányelv 5. cikke pusztán azt írja elő,hogy a munkáltató „ésszerű intézkedéseket” vezessen be a fogyatékos személyekkel kapcsolatban.

60.      Ezen érvekre tekintettel azt javaslom, hogy a negyedik kérdésre a Bíróság azt a választ adja, hogy csak a súlyos elhízás képezhet fogyatékosságot a 2000/78 irányelv 1. cikkével összhangban, és csak abban az esetben, ha az megfelel a Bíróság ítélkezési gyakorlatában a fogyatékosság fogalmával összefüggésben meghatározott valamennyi feltételnek. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez a helyzet fennáll‑e K. Kaltoft esetében.

IV – Végkövetkeztetések

61.      Ezen érvekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Retten i Kolding előzetes döntéshozatalra utaló végzésében szereplő első és negyedik kérdésre:

1)      Az uniós jogban nem létezik olyan általános elv, amely a munkáltatók számára tiltaná a munkaerőpiacon történő, elhízáson alapuló hátrányos megkülönböztetést.

2)      Az elhízás a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv által nyújtott védelem hatálya alá tartozó fogyatékosságnak tekinthető abban az esetben, ha számos egyéb akadállyal együtt korlátozza az adott személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben. A nemzeti bíróság feladata annak megállapítása, hogy ez a helyzet fennáll‑e az alapügy felperese esetében.


1 – Eredeti nyelv: angol.


2 – Az Európában felmerülő problémák áttekintéséhez lásd: a Bizottság A táplálkozással, túlsúllyal és elhízással kapcsolatos egészségügyi kérdésekre vonatkozó európai stratégiáról című Fehér Könyve, COM(2007) 279 végleges.


3 – Az elhízás nem egyértelműen meghatározott jelenség, hanem a pusztán komoly túlsúlynak tekinthető állapottól a kóros túlsúlyig terjed. Az ezzel kapcsolatos fejtegetéshez, beleértve a WHO elhízással kapcsolatos értékelését is, lásd a lenti III. rész C. pontjának 3. alpontját.


4 – HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o. Lásd különösen: Chacón Navas‑ítélet, C‑13/05, EU:C:2006:456; Coleman‑ítélet, C‑303/06, EU:C:2008:415; Odar‑ítélet, C‑152/11, EU:C:2012:772; HK Danmark ítélet, C‑335/11 és C‑337/11, EU:C:2013:222; Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑312/11, EU:C:2013:446; Z‑ítélet, C‑363/12, EU:C:2014:159; Glatzel‑ítélet, C‑356/12, EU:C:2014:350.


5 – Megjegyzem, hogy a Bíróság nemrég megállapította, hogy a Chartának a fogyatékossággal élő személyek beilleszkedéséről szóló 26. cikke „önmagában […] nem ruházhat a magánszemélyekre olyan alanyi jogot, amelyre hivatkozni lehet”. Glatzel‑ítélet, EU:C:2014:350, 78. pont.


6 – Åkerberg Fransson‑ítélet, C‑617/10, EU:C:2013:105, 23. pont (kiemelés tőlem).


7 – Uo. Lásd még: Pringle‑ítélet, C‑370/12, EU:C:2012:756, 179. pont.


8 – Lásd különösen a következőben szereplő iránymutatást: Åkerberg Fransson‑ítélet, EU:C:2013:105.


9 – Torralbo Marcos‑ítélet, C‑265/13, EU:C:2014:187, 33. pont.


10 – Siragusa‑ítélet, C‑206/13, EU:C:2014:126, 24. pont.


11 – Lásd például a Bíróság értékelését: Åkerberg Fransson‑ítélet, EU:C:2013:105, 24–28. pont. Lásd továbbá: Texdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, amelynek 44. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó helyzetet „külön szabályozza” a (meghatározott) irányelv. Olyan ügyekre példaként, amelyekben a kettős azonosítás követelményének való megfeleléshez nem állapítottak meg az uniós joggal való kapcsolatot, lásd: Vinkov‑ítélet, C‑27/11, EU:C:2012:326; Pedone‑végzés, C‑498/12, EU:C:2013:76; Gentile‑végzés, C‑499/12, EU:C:2013:77; Sociedade Agrícola e Imobiliária da Quinta de S. Paio végzés, C‑258/13, EU:C:2013:810.


12 – Wahl főtanácsnok Z‑ügyben ismertetett indítványa, C-363/12, EU:C:2013:604, 112. pont.


13 – Ebben az értelemben: Chacón Navas ítélet, EU:C:2006:456, 55. pont.


14 – Siragusa‑ítélet, EU:C:2014:126, 29. pont, a következőkre hivatkozva: Annibaldi‑ítélet, C‑309/96, EU:C:1997:631, 22. pont, és Kremzow‑ítélet, C‑299/95, EU:C:1997:254, 16. pont.


15 – HL 2007. C 303., 17. o.; a 21. cikkhez fűzött magyarázat.


16 – HL 2000. L 180., 22. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 23. o.


17 – HL 2006. L 204., 23. o.


18 – Chacón Navas‑ítélet, EU:C:2006:456, 56. pont. Lásd továbbá többek között: Betriu Montull‑ítélet, C‑5/12, EU:C:2013:571, amelynek 73. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az alapeljárás tényállása megvalósulásának időpontjában sem az EK‑Szerződés, sem egyéb más uniós jogszabály nem tiltotta az örökbe fogadó apák és a biológiai apák közötti hátrányos megkülönböztetést a szülési szabadság tekintetében. Az ítélet 72. pontjában a Bíróság megállapította, hogy az előtté lévő helyzet nem tartozik az uniós jog hatálya alá.


19 – Mangold‑ítélet, C‑144/04, EU:C:2005:709; Kücükdeveci‑ítélet, C‑555/07, EU:C:2010:21.


20 – Emlékeztetek mindazonáltal arra, hogy a 2000/78 irányelv alkalmazása tekintetében a bizonyítási teherrel részletesen foglalkozott a Coleman‑ítélet (EU:C:2008:415).


21 – Chacón Navas‑ítélet, EU:C:2006:456, 39. pont.


22 – Lásd: 2009. november 26‑i 2010/48/EK tanácsi határozat (HL 2010. L 23., 35. o.). Továbbá a 2010/48 határozat II. mellékletéből az tűnik ki, hogy többek között a foglalkoztatás területén a 2000/78 irányelv az ENSZ‑egyezmény hatálya alá tartozó kérdésekkel kapcsolatos uniós jogi aktusok közé tartozik. HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 31. pont.


23 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Glatzel‑ítélet, EU:C:2014:350, 68. pont.


24 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 32. pont; Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 75. pont. Ezt újabban alátámasztotta a Glatzel‑ítélet, EU:C:2014:350, 70. pontja, bár a Bíróság a Glatzel‑ítélet 69. pontjában a Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 89. és 90. pontjára hivatkozva megerősítette, hogy az ENSZ‑egyezmény rendelkezései „tartalmuk vonatkozásában nem minősülnek feltétel nélkülinek és kellően pontosnak ahhoz, hogy lehetővé tegyék az uniós jogi aktus érvényességének az említett egyezmény rendelkezéseire tekintettel történő felülvizsgálatát”.


25 – Coleman‑ítélet, EU:C:2008:415, 38. pont.


26 – Ez az ENSZ‑egyezmény 1. cikkének második bekezdéséből következik. A károsodásoknak azonban nem kell tartós jellegűnek lenniük. Csak „hosszan tartónak”. Lásd: HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 39. pont.


27 – Az ENSZ‑egyezmény e) preambulumbekezdése értelmében ezen akadályok lehetnek attitűdbeliek és környezetiek. Lásd: HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 37. pont.


28 – Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 80. pont; Bizottság kontra Olaszország ítélet, EU:C:2013:446, 56. pont, hivatkozással a HK Danmark ítéletre, EU:C:2013:222, 38. és 39. pont.


29 – Bizottság kontra Olaszország ítélet, EU:C:2013:446, 57. pont (kiemelés tőlem).


30 – Chacón Navas‑ítélet, EU:C:2006:456, 56. pont.


31 – Uo., 57. pont.


32 – Chacón Navas‑ítélet, EU:C:2006:456, 46. pont. A betegség és a „fogyatékosság” között fennálló kapcsolat kifejtéséről lásd: Geelhoed főtanácsnok Chacón Navas‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2006:184, 77–80. pont; valamint Kokott főtanácsnok HK Danmark ügyre vonatkozó indítványa (EU:C:2012:775), 30–38. és 46. pont.


33 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 41. pont.


34 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 47. pont. Lásd továbbá: Kokott főtanácsnok hivatkozott ügyre vonatkozó indítványa, 28. pont.


35 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 41. pont.


36 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 40. pont. Lásd továbbá: Kokott főtanácsnok hivatkozott ügyre vonatkozó indítványa, 32. pont.


37 – Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 77. pont, hivatkozással a HK Danmark ítéletre, EU:C:2013:222, 44. pont.


38 – E tekintetben lásd: Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 79. és 80. pont. Ahogyan Geelhoed főtanácsnok megjegyezte a Chacón Navas‑ügyre vonatkozó indítványának, EU:C:2006:184, 62. pontjában: „amíg a genetikai hiba nincs megállapítva, az érintett személynek nem kell a hátrányos megkülönböztetéssel szembesülnie. Ez egy csapásra megváltozhat, ha a genetikai probléma kiderül, mivel a munkáltatók vagy a biztosítók nem kívánják viselni a szóban forgó személy alkalmazásának vagy biztosításának megnövekedett kockázatát”.


39 – Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 81. pont. Lásd a 80. pontot is.


40 – Coleman‑ítélet, EU:C:2008:415, 38. és 47. pont.


41 – Chacón Navas‑ítélet, EU:C:2006:456, 49. és 50. pont.


42 – E megkülönböztetés tekintetében lásd: Wahl főtanácsnok Z‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2013:604, 83–85. pont.


43 – Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 81. pont.


44 – Bot főtanácsnoknak a Glatzel‑ügyben ismertetett indítványa, C‑356/12, EU:C:2013:505, 36. pont. Lásd ehhez hasonlóan: Kokott főtanácsnok HK Danmark ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2012:775, 27. pont; Wahl főtanácsnok Z‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2013:604, 84. pont, valamint Geelhoed főtanácsnok Chacón Navas‑ügyre vonatkozó indítványa, EU:C:2006:184, 58. pont, amelyben Geelhoed főtanácsnok úgy vélte, hogy „[…] nem zárható ki, hogy valamely adott társadalmi környezetben egyes testi és lelki fogyatkozások már »fogyatékosságnak« számítanak, míg máshol nem”.


45 – Z‑ítélet, EU:C:2014:159, 77. pont, hivatkozássala a HK Danmark ítéletre, EU:C:2013:222, 44. pont.


46 – Lásd: a Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak Közös jelentés a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelv (faji egyenlőségi irányelv) és a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (foglalkoztatási egyenlőségi irányelv) alkalmazásáról, COM (2014) 2 végleges, 4.5. pont.


47 – Lásd: http://apps.who.int/bmi/index.jsp?introPage=intro_3.html. Lásd még: http://www.cdc.gov/mmwr/preview/mmwrhtml/mm5917a9.htm.


48 – A fogyatékosságról szóló 1990. évi amerikai törvényre és a United States District, Eastern District of Louisiana (Louisiana állam keleti kerületi bírósága) ítéletére hivatkozik, E.E.O.C. v. Resources for Human Dev., Inc. 827 F. Supp. 2d 688, 693-94 (E.D. La. 2011).


49 – Chacón Navas‑ítélet, EU:C:2006:456, 56. pont.


50 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 37. pont.


51 – HK Danmark ítélet, EU:C:2013:222, 40. pont.


52 – Egy tanulmány szerint például „[a] tömegnövekedés sok pszichotróp gyógyszer használatához kapcsolódik, beleértve az anti‑depresszánsokat, a hangulatjavítókat, a pszichózist kezelő szereket, és súlyos hosszan tartó következményekkel járhat”. Kivonat: Ruetsch e.a., „Psychotropic drugs induced weight gain: a review of the literature concerning epidemiological data, mechanisms and management”, Encéphale, 2005., idézi: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16389718.