AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács)
2008. szeptember 11.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Felvétel – Besorolási fokozatba és fizetési fokozatba történő besorolás – Szabálytalan besorolás – Jogellenes aktus visszavonása – Jogos bizalom – Ésszerű határidő – Védelemhez való jog – Gondos ügyintézéshez való jog”
Az F‑51/07. sz. ügyben,
az EK 236. és az EA 152. cikk alapján
Philippe Bui Van, az Európai Közösségek Bizottsága tisztviselője (lakóhelye: Hettange‑Grande [Franciaország], képviselik: S. Rodrigues és R. Albelice ügyvédek),
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: J. Currall és G. Berscheid, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: S. Van Raepenbusch (előadó) elnök, I. Boruta és H. Kanninen bírák,
hivatalvezető: R. Schiano tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. június 5‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. május 30‑án telefax útján érkezett keresetlevelében (az eredeti példány benyújtására 2007. június 4‑én került sor) P. Bui Van az Európai Közösségek Bizottsága Közös Kutatóközpontjának főigazgatója által 2006. október 4‑én hozott határozat megsemmisítését kéri (a továbbiakban: megtámadott határozat), mivel e határozat a felperest az AST 3 besorolási fokozat második fizetési fokozatába sorolja át, noha eredetileg az AST 4 besorolási fokozat második fizetési fokozatába sorolták be, továbbá kéri a kinevezésre jogosult hatóság 2007. március 5‑i, a felperes panaszát elutasító határozatának megsemmisítését, és az őt állítólagosan ért nem vagyoni károkért egy euró jelképes kártérítés megfizetését.
Jogi háttér
2 Az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 85. cikke kimondja:
„Minden túlfizetett összeget vissza kell téríteni, amennyiben az átvevő tudatában volt annak, hogy a kifizetésnek nem volt jogos indoka, vagy amennyiben a túlfizetés ténye nyilvánvalóan olyan [helyesen: olyan nyilvánvaló] volt, hogy azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Az összeget a befizetése utáni legfeljebb öt éven belül kell visszaigényelni [helyesen: Az összeget a kifizetését követő legfeljebb öt éven belül lehet behajtani]. Ha a kinevezésre jogosult hatóság azt állapítja meg [helyesen: bizonyítani tudja], hogy a kedvezményezett az érintett összeg megszerzése érdekében szándékosan vezette félre az igazgatást, a visszaigénylésre vonatkozó felhívást az említett időszak elteltével sem érvénytelenítik [helyesen: az említett határidőre vele szemben nem lehet hivatkozni].”
3 A személyzeti szabályzatba az Európai Közösségek egyéb alkalmazottai alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló, 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelettel (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 120. o.) beillesztett, „A Közösségek tisztviselőire alkalmazandó átmeneti intézkedések” elnevezésű XIII. melléklet 13. cikkének (1) bekezdése értelmében azokat a tisztviselőket, akiket 2006. május 1‑je előtt vettek fel az alkalmas pályázók listájára, és akiket az említett időpontot követően vettek fel, a B 5 és B 4 besorolási fokozatra kiírt nyílt versenyvizsga sikeres pályázói esetén AST 3 besorolási fokozatba sorolják be.
4 A B 5/ B4 besorolási fokozatú műszaki alkalmazottak tartaléklistájának létrehozására irányuló EPSO/B/23/04 nyílt versenyvizsga vizsgakiírása (HL C 81 A, 2004.3.31., 17. o., a továbbiakban: versenyvizsga‑kiírás) a következőképpen megfogalmazott lábjegyzetet tartalmazta:
„A jelen versenyvizsga a jelenleg hatályos személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelően B4/B5 szinten kerül meghirdetésre. Azonban a Bizottság hivatalosan kezdeményezte a Tanácsnál a személyzeti szabályzat módosítását. A módosítás többek között új előmeneteli rendszer bevezetését is tartalmazza. Következésképpen a módosítás Tanács általi elfogadását követően e versenyvizsga sikeres pályázói a személyzeti szabályzat új rendelkezéseinek megfelelően nyerhetnek felvételt. A módosított személyzeti szabályzat XIII. melléklete második részének 11. és 12. cikke értelmében a B 5 és B 4 besorolási fokozatokat a 2004. május 1‑je és 2006. április 30‑i közötti átmeneti időszakban a B*3, azt követően pedig az AST 3 besorolási fokozat váltja fel.”
A jogvita alapjául szolgáló tényállás
5 A felperes az EPSO/B/23/04 versenyvizsga sikeres pályázója.
6 Miután felvették az EPSO/B/23/04 versenyvizsga vizsgabizottsága által 2005 decemberében létrehozott alkalmassági listára, a felperest a kinevezésre jogosult hatóság 2006. június 28‑i határozatával az AST csoport 4. besorolási fokozatának második fizetési fokozatába besorolva próbaidős tisztviselővé nevezte ki 2006. szeptember 16‑i hatállyal, és beosztotta a Közös Kutatóközpont Transzurán Alkotóelemek Intézetébe, Karlsruhébe (Németország). A felperes 2006. július 18‑án vette kézhez az erre vonatkozó határozatot, amelyről elmondása szerint 2006. július 6‑án már elektronikus úton tudomást szerzett.
7 A felperes nem 2006. szeptember 16‑án, hanem 2006. október 1‑jén állt munkába.
8 A 2006. június 28‑i határozatot hatályon kívül helyező és azt helyettesítő megtámadott határozat a felperest az AST csoport 3. besorolási fokozatának második fizetési fokozatába sorolta be 2006. október 1‑jétől. E határozatot a felperesnek 2006. október 19‑én személyesen adták át.
9 2006. november 7‑i elektronikus levelében – amelyet ugyanazon a napon iktattak a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság Panaszügyekkel foglalkozó egységénél – a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben. E panaszban a felperes lényegében azzal érvel, hogy a szolgálatba lépését követő harmadik napon történt átsorolása kész tények elé állította, és hogy korábbi állásáról az AST 4 besorolási fokozat második fizetési fokozatába történő kinevezés érdekében mondott le.
10 2006. december 15‑én három másik, a Transzurán Alkotóelemek Intézetébe felvett és szintén AST 4‑ből AST 3 besorolási fokozatba átsorolt tisztviselő, K. B., B. H. és M. L. ugyancsak panaszt nyújtott be az őket átsoroló határozatokkal szemben.
11 2007. március 5‑i határozatával a kinevezésre jogosult hatóság elutasította a felperes panaszát. A fent említett három másik tisztviselőnek azonban kedvező választ adott.
A felek kérelmei
12 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak;
– semmisítse meg a felperes panaszát elutasító 2007. március 5‑i határozatot;
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– hívja fel a kinevezésre jogosult hatóság figyelmét a megtámadott határozat megsemmisítésének következményeire, többek között a felperes besorolására, kinevezésének szolgálatba lépése időpontjára visszaható hatályára, a díjazásbeli különbségre, a késedelmi kamatokra és az előmenetelre vonatkozóan;
– ítéljen meg a felperes számára az őt ért nem vagyoni károk megtérítése címén egy euró jelképes kártérítést;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
13 A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a jogszabályoknak megfelelően határozzon a költségekről.
A jogkérdésről
A – Egyrészt a 2007. március 5‑i határozat megsemmisítésére irányuló kérelemről, másrészt arról a kérelemről, hogy a Közszolgálati Törvényszék mutasson rá a megtámadott határozat megsemmisítésének következményeire
14 Noha a felperes kérelme többek között a kinevezésre jogosult hatóságnak a személyzeti szabályzat 90. cikk (2) bekezdése alapján 2006. november 7‑én benyújtott panaszt elutasító 2007. március 5‑i határozata megsemmisítésére irányul, a jelen kereset célja az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azon sérelmet okozó aktus Közszolgálati Törvényszék előtti megtámadása, amellyel szemben a panaszt benyújtották (lásd ilyen értelemben többek között a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 23. o.] 8. pontját és a Közszolgálati Törvényszék F‑100/05. sz., Chatziioannidou kontra Bizottság ügyben 2006. november 14‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 24. pontját). Ebből következik, hogy a jelen kereset a megtámadott 2006. október 4‑i határozat megsemmisítésére irányul, amely a felperest az eredeti AST 4 besorolási fokozat második fizetési fokozatából az AST 3 besorolási fokozat második fizetési fokozatába sorolta át.
15 Következésképpen az alakilag a panaszt elutasító határozattal szembeni kérelmet a megtámadott határozat ellen irányulónak is kell tekinteni, amely egybeolvad a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló fő kérelemmel.
16 Másodsorban a felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék mutasson rá a megtámadott határozat esetleges megsemmisítésének következményeire.
17 E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy nem a Közszolgálati Törvényszék feladata, hogy utasítsa a közösségi intézményeket (lásd többek között az Elsőfokú Bíróság T‑157/89. sz., Valverde Mordt kontra Bíróság ügyben 1991. június 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑407. o.] 150. pontját és a Közszolgálati Törvényszék F‑17/05. sz., de Brito Sequeira Carvalho kontra Bizottság ügyben 2006. december 13‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 134. pontját), függetlenül az EK 233. cikkben az aktust kibocsátó intézmény számára megfogalmazott azon általános kötelezettségtől, hogy tegyen meg minden, az aktust megsemmisítő ítélet teljesítéséhez szükséges intézkedést.
18 Következésképpen a keresetben szereplő, az intézmény felszólítására vonatkozó kérelem elfogadhatatlan, ezért azt el kell utasítani.
1. A megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságáról
a) A felek érvei
19 A Bizottság megjegyzi, hogy a felperes panaszában előadott fő érv az, hogy ő AST 4 besorolási fokozatba történő kinevezésre vonatkozó ajánlatot fogadott el. A „jogos bizalom” kifejezés a panaszban nem szerepelt, de az intézmény elismeri, hogy a felperes arra kívánt hivatkozni.
20 A panaszban az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértése sem szerepelt. Mindazonáltal a Bizottság elismeri, hogy erre a felperes csak azután hivatkozhatott, hogy a panaszra adott választ megkapta, és azt a hasonló panaszt benyújtó személyeknek adott válasszal összehasonlíthatta. Ilyen körülmények között a Bizottság úgy véli, hogy a felperest ésszerűen mentesíteni lehet a panasz és a kereset közötti összhangra vonatkozó szabály szigorú alkalmazása alól.
21 A felperes szerint az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikke (2) bekezdésének célja nem az, hogy szigorúan és véglegesen korlátok közé szorítsa az esetleges pert megelőző eljárást akkor is, amikor a kereset nem módosítja sem a panasz indokát, sem annak tárgyát (a Bíróság 52/85. sz., Rihoux és társai kontra Bizottság ügyben 1986. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1986., 1555. o.] 12. pontja). A kifogásokat így a közösségi bíróság előtt ki lehet fejteni olyan jogalapok és érvek bemutatásával, amelyek a panaszban ugyan nem szerepelnek, ahhoz azonban szorosan kapcsolódnak (a fent hivatkozott Rihoux és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 13. pontja).
22 A felperes arra is emlékeztet, hogy a 133/88. sz., Del Amo Martinez kontra Parlament ügyben 1989. március 14‑én hozott ítéletében a Bíróság hangsúlyozta, hogy mivel a pert megelőző eljárás informális, és abban az érdekeltek általában ügyvéd közreműködése nélkül vesznek részt, az adminisztrációnak nem szabad a panaszt megszorítóan értelmezni, hanem éppen ellenkezőleg, nyitottan kell megvizsgálni.
23 Márpedig a jelen esetben a felperes megjegyzi, hogy panaszát ügyvéd közreműködése nélkül nyújtotta be, és annak alátámasztására a besorolás során elkövetett hibára hivatkozott, amely őt kész tények elé állította, és amelynek következtében nem abba a besorolási fokozatba került, amely a korábbi állásáról való lemondásra késztette. A keresetének alátámasztására felhozott jogalapokat elfogadhatónak kell tekinteni, mivel azok szorosan kapcsolódnak ehhez a kifogáshoz.
b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
24 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tisztviselők kereseti kérelmének nem csupán ugyanarra a tárgyra kell vonatkoznia, mint amely az előzetes közigazgatási panaszban szerepelt, hanem ugyanazon az indokon alapuló kifogásokat is kell tartalmaznia, mint a panasznak (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑193/96. sz., Rasmussen kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 16‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑495. és II‑1495. o.] 47. pontját és a Közszolgálati Törvényszék F‑31/07. sz., Putterie‑De‑Beukelaer kontra Bizottság ügyben 2008. február 21‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé, az ítélettel szemben T‑160/08. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Elsőfokú Bíróság előtt] 43. pontját). Mindazonáltal e kifogásokat ki lehet fejteni olyan jogalapok és érvek bemutatásával, amelyek a panaszban ugyan nem szerepelnek, ahhoz azonban szorosan kapcsolódnak (a Bíróság C‑62/01. P. sz., Campogrande kontra Bizottság ügyben 2002. április 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑3793. o.] 34. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑58/91. sz., Booss és Fischer kontra Bizottság ügyben 1993. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑147. o.] 83. pontja; a T‑496/93. sz., Allo kontra Bizottság ügyben 1995. június 8‑án hozott ítélet [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑127. és II‑405. o.] 26. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑293/02. sz., Vranckx kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑187. és II‑947. o.] 41. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑165/04. sz., Vounakis kontra Bizottság ügyben 2006. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., II‑A‑2‑735. o.] 27. pontja).
25 A jelen esetben nem vitatott, hogy a panasz és a kereset tárgya is a felperest a felvételekor megállapított AST 4 besorolási fokozat második fizetési fokozatából visszaható hatállyal az AST 3 besorolási fokozat második fizetési fokozatába átsoroló határozat. Ráadásul a keresetben szereplő kifogások ugyanazokon az indokokon alapszanak, mint a panasz, vagyis azon a tényen, hogy a felperest megfosztották attól a fizetési fokozattól, amelynek reményében korábbi állásáról lemondott, és kész tények elé állították. A bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozó jogalap tehát szorosan kapcsolódik e kifogásokhoz.
26 Ráadásul, ahogyan azt a Bizottság elismeri, pontosan a kinevezésre jogosult hatóságnak a felperes panaszára adott válasza – összehasonlítva a K. B., B. H. és M. L. panaszára adott válasszal – vezette arra a felperest, hogy keresetében az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére vonatkozó jogalapot hozzon fel.
27 A fentiekből következik, hogy a Bizottság által a megsemmisítés iránti kérelemmel szemben felhozott elfogadhatatlansági kifogást, de legalábbis az erre vonatkozó kételyek kinyilvánítását el kell utasítani.
2. A megsemmisítés iránti kereset érdeméről
28 Keresetének alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, az egyik az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére vonatkozik, a másik pedig nyilvánvaló mérlegelési hibára, valamint a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértésre.
29 Elsősorban a második jogalapot kell megvizsgálni.
a) A nyilvánvaló mérlegelési hibára, valamint a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértésére vonatkozó második jogalapról
A felek érvei
30 Második jogalapjában a felperes mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes aktus visszavonása akkor megengedett, ha arra ésszerű időn belül kerül sor, és ha az érintett intézmény megfelelő módon tekintetbe veszi az aktus címzettjének az aktus jogszerűségébe vetett bizalmát. E feltételek betartásának hiányában az aktus visszavonása veszélyezteti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, ezért azt meg kell semmisíteni (a Bíróság 15/85. sz., Abruzzo kontra Bizottság ügyben 1987. február 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1987., 1005. o.] 12. és 17. pontja).
31 A jelen esetben a kinevezésre jogosult hatóság egyrészt nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor az ésszerű határidő számításának kezdőpontjaként a kinevező határozat közlésének időpontját, vagyis 2006. július 6‑át vette alapul, nem pedig az eredeti kinevezésről szóló határozatét, vagyis 2006. június 28‑át.
32 Noha a jogos bizalom kialakulásának megítélésekor figyelembe vett időpont valóban a határozat közlésének vagy az arról való tudomásszerzésnek az időpontja, a felperes szerint nem ez a helyzet akkor, amikor az adminisztráció számára a jogellenes aktus visszavonására rendelkezésre álló határidő számításáról van szó. Ez utóbbi határidő ugyanis független a jogellenes aktus érintettel való közlésétől, és a határozat elfogadásától annak visszavonásáig terjed, a közléstől függetlenül, mivel az csupán az aktus címzettjével szembeni formai követelmény.
33 Következésképpen az ésszerű határidő számításának alapjául szolgáló időtartam a jelen esetben az eredeti kinevezési határozat elfogadása (vagyis 2006. június 28‑a) és az e határozat visszavonása (vagyis 2006. október 4‑e) közötti, azaz három hónap és hét nap terjedelmű időtartam.
34 A felperes másrészt azt rója fel a kinevezésre jogosult hatóságnak, hogy ezt a három hónapot meghaladó időtartamot, amely a 2006. június 28‑i határozat visszavonásával zárult, az ítélkezési gyakorlat értelmében ésszerűnek tekintette.
35 Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis a határidő ésszerűségét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell értékelni, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és a felek magatartására (a Bíróság C‑238/99. P., 244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 187. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑144/02. sz., Eagle és társai kontra Bizottság ügyben 2004. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3381. o.] 66. pontja).
36 Jelen esetben az adminisztráció jóval a felperes 2006. június 28‑i kinevezése előtt három, K. B., B. H. és M. L. kinevezéséről szóló határozatot hozott, 2006. április 7‑én, május 2‑án és május 12‑én, amelyek szintén besorolási hibát tartalmaztak, így a felperest kinevező 2006. június 28‑i határozat és annak 2006. október 4‑i visszavonása közötti három hónapot meghaladó időtartam nyilvánvalóan nem ésszerű az eset körülményeire, és különösen az érintett alacsonyabb besorolási fokozatba történő besorolásának tétjére való tekintettel.
37 A felperes kéri azt is, hogy a Bizottság fejtse ki, miért vonta vissza az M. L. átsorolásáról szóló határozatot, ha úgy véli, hogy az ésszerű határidő az adott esetben négy hónap volt. A Bizottság érvelését követve ugyanis, amely szerint a jogellenes aktus visszavonásának ésszerű határideje az aktus közlésétől annak visszavonásáig terjed, a kinevezésre jogosult hatóság a négyhónapos ésszerű határidőn belül vonta vissza az M. L. eredeti kinevezéséről szóló határozatot, mivel három hónap és huszonhárom nap telt el az említett aktus közlése és annak visszavonása között. Ebből következik, hogy az adminisztráció eltérő módon bánt a felperessel és annak kollégájával, M. L.‑lel.
38 Végezetül a felperes a bizalomvédelem elvének megsértésére hivatkozik, ugyanis amikor tudomást szerzett a kinevezéséről szóló 2006. június 28‑i határozatról, joggal bízhatott ezen aktus jogszerűségében, és igényelhette annak fenntartását. Igaz ugyan, hogy a versenyvizsga‑kiírás lábjegyzete említést tett a „személyzeti szabályzat módosítására tett bizottsági javaslatról”, amely „új előmeneteli rendszer bevezetését is tartalmazza”, azonban a használt kifejezések (vagyis az, hogy „e versenyvizsga sikeres pályázói a személyzeti szabályzat új rendelkezéseinek megfelelően nyerhetnek felvételt”), a felperes szerint úgy is értelmezhetők, hogy az új személyzeti szabályzat alapján történő felvétel egyszerű lehetőség.
39 A Bizottság mindenekelőtt rámutat, hogy a kérdéses versenyvizsga pályázóinak figyelmét különösen arra hívták fel, hogy felvételük esetén B*3 vagy adott esetben AST 3 besorolási fokozatba fogják őket felvenni. Csupán a Transzurán Alkotóelemek Intézetének a Közös Kutatóközpont humánerőforrás egysége által 2006. szeptember végén feltárt tévedése folytán születetett eredetileg AST 4 besorolási fokozatba történő felvételről határozat. Ez a hiba nyilvánvaló volt. A hiba megállapítását követően, 2006. október 4‑én a Közös Kutatóközpont főigazgatója haladéktalanul helyesbítő határozatot hozott, amelyet a felperessel 2006. október 19‑én egy megbeszélés keretében közöltek, amely során a felperest egyaránt tájékoztatták a pénzügyi következményekről és a jogorvoslati lehetőségekről.
40 A Bizottság emlékeztet rá, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint ha valamely aktus jogellenes, az azt kibocsátó intézmény ésszerű határidőn belül visszaható hatállyal jogosult annak visszavonására (a Bíróság 14/81. sz., Alpha Steel kontra Bizottság ügyben 1982. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1982., 749. o.] 10. pontja; a fent hivatkozott Consorzio Cooperative d’Abruzzo kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 12. pontja; a C‑248/89. sz., Cargill kontra Bizottság ügyben 1991. június 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑2987. o.] 20. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑197/99. sz., Gooch kontra Bizottság ügyben 2000. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑271. és II‑1247. o.] 53. pontja).
41 Márpedig a látszólag a felperes által sem vitatott jogellenesség a jelen esetben a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 13. cikkének első olvasatakor nyilvánvalóan látszik.
42 Az ésszerű határidőre vonatkozóan a Bizottság azzal érvel, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a jogos bizalomnak az aktus címzettjében való kialakulása megítéléséhez figyelembe vett időpont a határozat közlésének, és nem annak elfogadásának időpontja (a Bíróság C‑90/95. P. sz., De Compte kontra Parlament ügyben 1997. április 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑1999. o.] 35. pontja, az Elsőfokú Bíróság T‑20/96. sz., Pascall kontra Bizottság ügyben 1997. november 27‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑361. és II‑977. o.] 79. pontja). E ténynél fogva a jogos bizalom nem létezhet, ha magának a felperesnek nincs tudomása arról az aktusról, amely azt megalapozná. Ugyanezen érvelést követve a bizalom megrendülése időpontjának az első határozatot visszavonó második határozat közlése pillanatának kellene lennie.
43 A Bizottság szerint mindenesetre a kinevezésről szóló eredeti határozat visszavonására nyitva álló határidő kezdő napja 2006. július 18., amikor a felperes igazolta az első kinevezésről szóló határozat kézhezvételét (vagy 2006. július 6‑ától, amikor a határozatot elektronikus úton továbbították). Az az időszak, amely alatt a visszavonásra sor kerülhetett, 2006. október 19‑én zárult, az első, szabálytalan kinevezési határozat visszavonásának közlésével.
44 Ez az álláspont összhangban van a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdésével, amely meghatározza az egyedi határozattal szembeni panasz benyújtására nyitva álló határidő kezdő időpontját, amely „egy meghatározott személyre vonatkozó intézkedés esetében az az időpont, amikor az érintett személyt a határozatról értesítették, de semmiképpen sem később, mint amikor az érintett a határozatot kézhez kapta”.
45 Emellett a Bizottság úgy véli, hogy a három hónap plusz egy nap terjedelmű határidő ésszerű. Azzal érvel, hogy a határidő ésszerű jellegét az adott eset körülményeire tekintettel kell értékelni, és a panasz benyújtásának vagy a keresetindításnak a közszolgálati peres eljárásokban alkalmazott határideje e tekintetben megfelelő támpontként szolgálhatna annak eldöntésekor, hogy a jogot keletkeztető aktus visszavonása ésszerű határidőn belül történt‑e, vagy nem.
46 Noha bizonyos ítéletek a közösségi peres eljárások más területein inkább a két hónapos határidőt fogadják el, a Bizottság szerint ennek oka az, hogy azok az ítéletek az EK 230. cikkben előírt két hónapos keresetindítási határidőt veszik alapul. A Bizottság ezen ítélkezési gyakorlatból arra következtet, hogy a visszavonás ésszerű határidejének a vonatkozó keresetindítási határidőnél némileg hosszabbnak kellene lennie.
47 A közszolgálat területén létezik egy még relevánsabb határidő, mégpedig az, amely a kinevezésre jogosult hatóság számára a panaszra való válaszadásra áll nyitva, és amelyet a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének utolsó fordulata négy hónapban határoz meg. Annak magyarázata, hogy a kinevezésre jogosult hatóság számára hosszabb határidő áll rendelkezésre, mint a tisztviselő számára, az, hogy az önállóan fellépő tisztviselővel ellentétben az intézménynek egyidejűleg számos ügyet kell kezelnie, ami belső egyeztetések sokaságát igényli (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Alpha Steel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 12. pontját).
48 A Bizottság elsődlegesen arra következtet, hogy az ítélkezési gyakorlatra tekintettel a figyelembe veendő határidőnek 2006. július 18‑tól (vagy akár 2006. július 6‑tól) 2006. október 19‑ig kell tartania. Hozzáteszi, hogy M. L. esetében az alkalmazott határidő semmi esetre sem három hónap és huszonhárom nap (a kézhezvétel visszaigazolásától számítva), hanem négy hónap és öt nap (a kézbesítéstől számítva), amely tehát meghaladja a referenciaként szolgáló négyhónapos határidőt. Márpedig a felperes szerint az ő esetében e határidő csupán három hónap és tizenhárom nap volt. Az érvelés tehát nélkülözi a ténybeli alapot.
49 Másodlagosan a Bizottság azzal érvel, hogy még ha a három hónapot némileg meghaladó határidőt túlzottnak kellene is tekinteni, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a kinevezésről szóló határozatot adott időpontban fogadják el, de más időpontban lép hatályba, ahogyan az a személyzeti szabályzat 3. cikkéből kitűnik.
50 A Bizottság ebből arra következtet, hogy az említett általános szabálytól eltérően, amely szerint az aktus közlését kell figyelembe venni, a jogos bizalom csak a határozat hatályba lépésekor alakul ki, mivel e bizalom csak akkor létezhet, ha az érintett ténylegesen a kinevezésről szóló határozat által létrehozott helyzetbe kerül. A jelen esetben ez a helyzet 2006. október 1‑jén alakult ki, a felperes tényleges szolgálatba lépésének napján. Ezen érvelést követve a jogos bizalom kialakulása és a visszavonás közlése közötti időtartam csupán két hét és öt nap volt (2006. október 1–19.) E határidő bőven az ésszerűnek tekinthető mértéken belül marad.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
51 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a kedvező közigazgatási aktus visszaható hatályú visszavonása általában igen szigorú feltételeknek van alávetve (lásd a Bíróság 4/77. sz., Herpels kontra Bizottság ügyben 1978. március 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1978., 585. o.] 38. pontját és a fent hivatkozott De Compte kontra Parlament ügyben hozott ítélet 35. pontját). Így az állandó ítélkezési gyakorlat szerint minden közösségi intézmény számára el kell ismerni azt a jogot, hogy amennyiben valamely aktus jogellenességét észleli, azt ésszerű határidőn belül visszaható hatállyal visszavonja, azonban e jogot korlátozhatja az a követelmény, hogy tiszteletben kell tartani a jogi aktus olyan kedvezményezettjének jogos elvárását, aki bízhatott a jogi aktus jogszerűségében (a fent hivatkozott Alpha Steel kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 10–12. pontja; a fent hivatkozott Consorzio Cooperative d’Abruzzo kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 12–17. pontja; a fent hivatkozott Cargill kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 20. pontja; a Bíróság C‑365/89. sz. Cargill‑ügyben 1991. június 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑3045. o.] 18. pontja és a fent hivatkozott De Compte kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 35. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑416/04. sz., Kantouli kontra Tanács ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., II‑A‑2‑897. o.] 161. pontja).
52 Ezen ítélkezési gyakorlatot a következőképpen kell pontosítani.
– A bizalomvédelemről
53 Elsősorban a bizalomvédelem elvére vonatkozóan az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a közigazgatási aktus címzettjénél az ilyen bizalom kialakulásának meghatározó időpontja a határozat közlése, nem pedig annak elfogadása vagy visszavonása (a fent hivatkozott De Compte kontra Parlament ügyben hozott ítélet 36. pontja és a fent hivatkozott Kontouli kontra Tanács ügyben hozott ítélet 162. pontja).
54 Másrészt a kedvezményezett nem hivatkozhat a bizalomvédelemre akkor, ha az aktus elfogadását maga váltotta ki téves vagy hiányos adatok szolgáltatásával (a Bíróság 42/59. és 49/59. sz., Snupat kontra Főhatóság ügyben 1961. március 22‑én hozott ítélete [EBHT 1961., 99., 160. o.], 14/61. sz., Koninklijke Nederlandsche Hoogovens en Staalfabrieken kontra Főhatóság ügyben 1962. július 12‑én hozott ítélete [EBHT 1962., 485., 516. o], a fent hivatkozott De Compte kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 37. pontja és a fent hivatkozott Kontouli kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 163. pontja).
55 Különösen a tisztviselő számára alanyi jogokat vagy hasonló kedvezményeket biztosító aktus visszaható hatályú visszavonására vonatkozóan kell hozzátenni, hogy a jogos bizalom az említett aktus kedvezményezettjénél való fennállásának feltétele nem teljesül, ha a visszavonás indokául szolgáló szabálytalanság nem kerülhette volna el a szokásos gondossággal eljáró tisztviselő figyelmét, aki – a szükséges ellenőrzés elvégzésére való képességére tekintettel – nem mentesülhet mindennemű gondolkodás és ellenőrzés feladata alól.
56 E tekintetben a jogalap nélküli kifizetések adminisztráció számára történő visszakövetelésének a személyzeti szabályzat 85. cikke első bekezdésében megfogalmazott feltételeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatból kell meríteni, különösen a kifizetés szabálytalanságának nyilvánvaló voltára vonatkozó feltételből, amely szerint e szabálytalanság olyan nyilvánvaló, hogy a kedvezményezett figyelmét nem kerülhette el (az Elsőfokú Bíróság T‑38/93. sz., Stahlschmidt kontra Parlament ügyben 1994. február 24‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑65. és II‑227. o.] 19. pontja; a T‑205/01. sz., Ronsse kontra Bizottság ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2002., I‑A‑211. és II‑1065. o.] 47. pontja; a T‑180/02. és 113/03. sz., Gouvras kontra Bizottság ügyben 2004. július 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑225. és II‑987. o.] 110. pontja és a T‑324/04. sz., F kontra Bizottság ügyben 2007. május 16‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 142. pontja). Ugyanis e feltételek fejezik ki pontosan azt a követelményt, hogy tiszteletben kell tartani a jogi aktus olyan kedvezményezettjének jogos elvárását, aki bízhatott a jogi aktus jogszerűségében.
57 A jelen esetben a versenyvizsga‑kiírás a jelen ítélet 4. pontjában idézett lábjegyzetet tartalmazta.
58 E lábjegyzet egyszerű elolvasásának következtében bármely szokásos gondossággal eljáró tisztviselőben, aki az EPSO/B/23/04 versenyvizsga sikeres pályázója, fel kellett volna merülnie a felvétele során történt besorolása szabályszerűségének kérdése, ha e besorolás nem B*3 vagy AST 3 besorolási fokozatba történt. Annál is inkább igaz ez, mivel az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a 2004. március 22‑én módosított személyzeti szabályzatot, melyet 2004. április 27‑én az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek, míg a 2004. március 31‑én közzétett versenyvizsga‑kiírás a pályázatok benyújtásának határidejét 2004. április 30‑ban jelölte meg. Ez azt jelenti, hogy ezen időpontban a módosított személyzeti szabályzat alkalmazására vonatkozó semmiféle bizonytalanság nem állhatott fenn, különösen a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének az említett versenyvizsga sikeres pályázóira való alkalmazását illetően.
59 Ilyen körülmények között még ha feltételezzük is, hogy a felperes nem tudta pontosan megállapítani az adminisztráció által elkövetett tévedés mértékét, akkor is kételkednie kellett volna a szóban forgó határozat megalapozottságában, és legalábbis jelentkeznie kellett volna az adminisztrációnál, hogy ez utóbbi elvégezze a szükséges ellenőrzéseket (lásd analógia útján az Elsőfokú Bíróság T‑14/99. sz., Kraus kontra Bizottság ügyben 2001. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2001., I‑A‑7. és II‑39. o.] 41. pontját és a fent hivatkozott F kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 157. pontját).
60 Emellett, ami a felperes azon érvelését illeti, hogy e tévedés magának az adminisztrációnak a figyelmét is négy ízben elkerülte, mivel ugyanez történt K. B., B. H. és M. L. esetében is, hangsúlyozni kell, hogy a jelen esetben nem annak megállapításáról van szó, hogy az adminisztráció figyelmét elkerülhette‑e ez a tévedés, hanem annak vizsgálatáról, hogy az érintett bízhatott‑e az eredeti besorolás jogszerűségében, vagy sem. Másfelől az ezernyi igazgatási határozatot hozó adminisztráció helyzete nem hasonlítható az olyan tisztviselőéhez, akinek egyéni érdeke fűződik ahhoz, hogy felvételekor ellenőrizze besorolási fokozatát és fizetési fokozatát (lásd analógia útján a Bíróság 252/78. sz., Broe kontra Bizottság ügyben 1979. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 2393. o.] 11. pontját).
61 Ebből következik, hogy 2006. július 6‑án, amikor tudomást szerzett a 2006. június 28‑i határozatról, a felperes nem bízhatott ezen aktus jogszerűségének látszatában. Következésképpen csupán ezen az alapon nem hivatkozhat az ilyen jogszerűségben való jogos bizalomra.
– Az érdekek mérlegeléséről
62 Másodsorban még a jogellenes aktus címzettjénél fennálló jogos bizalom esetén is az következik az ítélkezési gyakorlatból, hogy valamely feltétlenül érvényesítendő közérdek, mint a gondos igazgatás vagy az intézmény pénzügyi forrásainak védelme, megelőzheti a kedvezményezettnek az általa szilárdnak vélt helyzet fenntartásához fűződő érdekét (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Snupat kontra Főhatóság ügyben hozott ítélet 159. pontját; a fent hivatkozott Koninklijke Nederlandsche Hoogovens en Staalfabrieken kontra Főhatóság ügyben hozott ítélet 518. pontját; a fent hivatkozott De Compte kontra Parlament ügyben hozott ítélet 39. pontját és a Bíróság C‑183/95. sz., Affish‑ügyben 1997. július 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑4315. o.] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott Kontouli kontra Tanács ügyben hozott ítélet 167. pontját). Az érdekek e mérlegelését szintén számításba kell venni a visszavonás határideje ésszerűségének értékelése során, ahogyan az a jelen ítélet 67. pontjából kiderül.
– Az ésszerű határidőről
63 Harmadsorban az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogellenes hatósági aktust ésszerű határidőn belül kell visszavonni (a fent hivatkozott De Compte kontra Parlament ügyben hozott ítélet 35. pontja, a fent hivatkozott Pascall kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. és 77. pontja, a fent hivatkozott Gooch kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja és a fent hivatkozott Kontouli kontra Tanács ügyben hozott ítélet 161. pontja).
64 Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a személyzeti szabályzat reformját követően a személyzeti szabályzat 85. cikkének második bekezdése kimondja, hogy „[a]z összeget a befizetése utáni legfeljebb öt éven belül kell visszaigényelni [helyesen: (a)z összeget a kifizetését követő legfeljebb öt éven belül lehet behajtani]”, kivéve ha az adminisztráció bizonyítani tudja a kedvezményezett részéről a csalást.
65 A személyzeti szabályzat 85. cikkének második bekezdése mindazonáltal nem értelmezhető úgy, hogy bizonyos feltételek fennállása mellett az adminisztráció bármely jogalap nélküli kifizetés alapját képező – akár öt évnél régebben elfogadott –szabálytalan aktust visszavonhat.
66 A személyzeti szabályzat 85. cikke ugyanis csupán azon feltételekről szól, amelyek mellett az adminisztráció a tisztviselőnek jogalap nélkül kifizetett összeget visszakövetelheti, bármi legyen is a szabálytalan kifizetés oka, de e rendelkezésnek nem célja, hogy magát a jogellenes aktus visszavonását szabályozza, amely szükségszerűen megelőzi a jogalap nélküli kifizetés esetleges visszakövetelését.
67 Az igazgatási aktus visszavonására vonatkozóan az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a visszavonás határidejének ésszerűségét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és a felek magatartására (a fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 187. pontja, a fent hivatkozott Eagle és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 66. pontja). Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy a szóban forgó aktus keletkeztet‑e alanyi jogokat, vagy sem, valamint mérlegelni kell az érdekeket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Snupat kontra Főhatóság ügyben hozott ítélet 159. pontját és a fent hivatkozott Koninklijke Nederlandsche Hoogovens en Staalfabrieken kontra Főhatóság ügyben hozott ítélet 520. pontját), a jelen esetben a kedvezményezettnek az általa szilárdnak vélt helyzet fenntartásához fűződő érdekét és az adminisztrációnak az egyedi határozatok jogszerűségének érvényesítéséhez és az intézménynek a pénzügyi forrásai védelméhez fűződő érdekét.
68 A fentiekre tekintettel főszabály szerint ésszerűnek kell tekinteni az olyan visszavonási határidőt, amely megfelel a személyzeti szabályzat 91. cikke (3) bekezdésében előírt három hónapos keresetindítási határidőnek.
69 A visszavonás határidejének számítását illetően annak megítéléséhez, hogy a visszavonás határideje ésszerű‑e – mivel e határidő köti magát az adminisztrációt is –, a visszavonni kívánt határozat elfogadását kell kezdő időpontnak tekinteni.
70 A jelen esetben három hónap és huszonegy nap telt el 2006. június 28‑a, az eredeti besorolásról szóló határozat meghozatala és 2006. október 19‑e között, amikor az adminisztráció tájékoztatta a felperest, hogy az említet határozatot jogellenesnek tekinti. Több körülményt is érdemes figyelembe venni:
– egyrészt, ahogyan az a jelen ítélet 57–61. pontjából kiderül, a felperes nem tanúsított különösebben körültekintő magatartást, amikor elmulasztotta felhívni az adminisztráció figyelmét, hogy a versenyvizsga lábjegyzetének tartalmára tekintettel végezze el a szükséges ellenőrzéseket;
– másrészt a felvételkor hozott, besorolásról szóló határozat az érdekelt egész előmenetele szempontjából fontos döntésnek minősül, ami tovább erősíti a jogszerűség elve tiszteletben tartásának követelményét a jogbiztonság elvével szemben, amely nem alkalmazandó abszolút módon;
– harmadrészt a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 13. cikkének (1) bekezdése, amely a megtámadott határozat alapjául szolgál, rendkívül világos és egyértelmű;
– negyedrészt az eredeti besorolásról szóló határozat valójában csak 2006. október 1‑jén lépett hatályba, így az nagyon rövid ideig, csupán tizenkilenc napig váltotta ki hatásait.
71 Ilyen körülmények között ésszerűnek kell tekinteni azt a határidőt, amelyen belül a Bizottság eljárt a 2006. június 28‑i határozat visszavonása érdekében, még akkor is, ha e határidő némileg meghaladja a személyzeti szabályzat 91. cikkének (3) bekezdésében előírt keresetindítási határidőt.
– A védelemhez való jogról
72 Végezetül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amelyet valamely személy ellen indítottak, és amely esetleg e személy számára sérelmet okozó aktus meghozatalához vezethet, a közösségi jog egyik alapvető elvét képezi, amely jogot még az adott eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiányában is biztosítani kell (lásd többek között a Bíróság 234/84. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1986., I‑2263. o.] 27. pontját; a C‑288/96. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑8237. o.] 99. pontját; a C‑344/05. P. sz., Bizottság kontra De Bry ügyben 2006. november 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑10915. o.] 37. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑277/03. sz., Vlachaki kontra Bizottság ügyben 2005. március 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑A‑57. és II‑243. o.] 64. pontját).
73 Ezen elv, amely a gondos ügyintézés elve követelményének felel meg, megköveteli, hogy bárkinek, akivel szemben sérelmet okozó határozatot hozhatnak, lehetőséget biztosítsanak arra, hogy álláspontját tárgyszerűen kifejthesse azon körülményekkel kapcsolatban, amelyeket a meghozandó határozatban ellene felhozhatnak (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27. pontját, a C‑458/98. P. sz., Industrie des poudres sphériques kontra Tanács ügyben 2000. október 3‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑8147. o.] 99. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra De Brye ügyben hozott ítélet 64. pontját).
74 E tekintetben a Nizzában 2000. december 7‑én kihirdetett Európai Unió Alapjogi Chartája (HL C 364., 1. o.) 41. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a gondos ügyintézés elve „többek között magában foglalja:
– mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák;
[…]”.
75 Márpedig az említett Charta preambulumából kiderül, a Charta fő célkitűzése, hogy megerősítse „azokat a jogokat, amelyek különösen a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból és nemzetközi kötelezettségeiből, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményből, az Unió és az Európa Tanács által elfogadott szociális chartákból, valamint a […] Bíróságnak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogából következnek” (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑540/03. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 2006. június 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑5769. o.] 38. pontját).
76 Ráadásul az Európai Unió Alapjogi Chartájának ünnepélyes kihirdetésével az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság szükségképpen a Charta különleges jelentőségét kívánta elismerni, amelyet a jelen esetben számításba kell venni az Európai Közösségek személyzeti szabályzata és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek rendelkezéseinek értelmezése során (a Közszolgálati Törvényszék F‑1/05. sz., Landgren kontra ETF ügyben 2006. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑A‑1459. o.] 72. pontja, amely ítélettel szemben fellebbezési eljárás van folyamatban az Elsőfokú Bíróság előtt, T‑404/06. P. ügyszám alatt).
77 Hangsúlyozni kell azt is, hogy a védelemhez való jognak, közelebbről pedig annak a jognak a tiszteletben tartása, hogy a tisztviselőt meghallgassák azon körülményekkel kapcsolatban, amelyek alapján vele szemben sérelmet okozó határozatott hozhatnak, olyan lényeges eljárási szabály, amelyet hivatalból lehet vizsgálni (lásd analógia útján a Bíróság C‑291/89. sz., Interhotel kontra Bizottság ügyben 1991. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑2257. o.] 14. pontját; a C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítélet [EBHT 1998., I‑1719. o.] 67. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑186/97., T‑187/97., T‑190/97–T‑192/97., T‑210/97., T‑211/97., T‑216/97–T‑218/97., T‑279/97., T‑280/97., T‑293/97. és T‑147/99. sz., Kaufring és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. május 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1337. o.] 134. pontját; lásd szintén az Elsőfokú Bíróság T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 487. pontját).
78 A Közszolgálati Törvényszék tehát hivatalból vizsgálhatja, hogy a jelen esetben a Bizottság tiszteletben tartotta‑e a felperes védelemhez való jogát a megtámadott határozat elfogadásához vezető igazgatási eljárás során.
79 Márpedig meg kell állapítani, és azt a tárgyaláson a Bizottság is elismerte, hogy a felperesnek a megtámadott határozat elfogadása előtt nem volt lehetősége észrevételeket tenni és magyarázatot adni.
80 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság megsértette a felperes védelemhez való jogát.
81 Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlatból az is kiderül, hogy a védelemhez való jog megsértése nem minden esetben vonja maga után a megtámadott határozat megsemmisítését. Így van ez akkor, amikor a jogsértés nem érinthette a megtámadott határozat tartalmát (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 31. pontját; a C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1990. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑959. o.] 48. pontját; a fent hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 101. pontját és a fent hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság ügyekben hozott ítéletének 318. és 324. pontját).
82 Márpedig a jelen esetben egyértelmű, hogy a felperes által a Közszolgálati Törvényszékhez benyújtott észrevételek nem tartalmaznak semmiféle többletinformációt, amellyel a Bizottság még nem rendelkezett, és amelyet a felperes ismert. Ilyen körülmények között az a körülmény, hogy a felperesnek nem volt lehetősége észrevételei megtételére a megtámadott határozat meghozatalát megelőzően, nem befolyásolta a határozat tartalmát, amely egyébként a fent kifejtettekből is láthatóan, nem lehetett volna más.
83 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes a határozat meghozatala előtti meghallgatáshoz való jogának megsértése önmagában nem indokolja a határozat megsemmisítését.
84 Ez nem változtat azon, hogy az adminisztráció ugyanezen oknál fogva közszolgálati kötelezettségszegést követett el, amely kártérítés megítélésére adhat alapot. E kérdés vizsgálatára a jelen ítélet 92–94. pontjában kerül sor.
85 A fentiek alapján a második jogalapot el kell utasítani.
b) Az egyenlőség elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére vonatkozó első jogalapról
86 A felperes rámutat, hogy az ő, valamint K. B., B. H. és M. L. helyzete között nincs lényeges eltérés:
– mindannyian a B 5/B 4 besorolási fokozatra meghirdetett EPSO/B/23/04 (a felperes, B. H. és M. L. esetében) és EPSO/B/21/04 (K. B. esetében) versenyvizsga sikeres pályázói;
– mindegyiküket tévesen az új AST 4 besorolási fokozatba (a felperest és M. L.‑t) vagy a később AST 4‑gyé átalakult B*4 ideiglenes besorolási fokozatba (B. H.‑t és K. B.‑t) sorolták be, és a Transzurán Alkotóelemek Intézetébe osztották be;
– a kinevezésükről szóló aktusokat a Közös Kutatóközpont főigazgatójának 2006. október 4‑i határozata semmisítette meg és lépett a helyükbe, amely mindegyiküket az AST 3 besorolási fokozat második fizetési fokozatába sorolta át.
87 Ilyen körülmények között K. B., B. H., M. L. és a felperes összehasonlítható helyzetben vannak. Márpedig ez utóbbit a másik három tisztviselőhöz képest hátrányos megkülönböztetés érte, mivel az ő AST 3 besorolási fokozatba történő átsorolásáról szóló határozatot fenntartották, míg a K. B., B. H., M. L. átsorolásáról szóló határozatokat visszavonták, és három, AST 4 besorolási fokozatba való besorolásról szóló határozattal helyettesítették. A felperes és M. L. közötti eltérő bánásmód különösen szembeötlő, ugyanis a Bizottságnak a második jogalapra vonatkozó fejtegetéseire tekintettel a kinevezésre jogosult hatóság az M. L. panaszára adott válaszában úgy vélte, hogy az eredeti besorolásról szóló határozat közlése és a visszavonásról szóló megtámadott határozat között eltelt három hónap és huszonhárom nap meghaladta az ésszerűnek számító határidőt.
88 E tekintetben, ahogyan azt a Bizottság helyesen megállapította, még ha feltételezzük is, hogy a felperes által említett tisztviselők valamelyike lényegében a felperesével azonos helyzetben volna, és a kinevezésre jogosult hatóság azáltal, hogy nem vonta vissza az eredeti besorolásra vonatkozó határozatot, megszegte a jogellenes hatósági aktus visszavonásának az ítélkezési gyakorlatból következő feltételeit, e körülmény mint olyan akkor sem indokolna a felperes javára azonos bánásmódot, mivel senki sem hivatkozhat előnyök szerzése végett valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑82/92. sz., Cortes Jimenez és társai kontra Bizottság ügyben 1994. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑69. és II‑237. o.] 43. pontját; a T‑22/99. sz., Rose kontra Bizottság ügyben 2000. február 22‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑27. és II‑115. o.] 39. pontját; a T‑290/03. sz., Pantoulis kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑241. és II‑1123. o.] 56. pontját és a Közszolgálati Törvényszék F‑101/05. sz., Grünheid kontra Bizottság ügyben 2006. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑a‑55. és II‑A‑1‑199. o] 140. pontját).
89 Következésképpen az első jogalapot is el kell utasítani.
B – A kártérítési keresetről
90 A felperes azon nem vagyoni kárának megtérítést kéri, amely őt állítólag amiatt érte, hogy AST 3 besorolási fokozatba sorolták át azt követően, hogy az adminisztráció hibája folytán eredetileg AST 4 besorolási fokozatba sorolták be. Ezen túlmenően a felperes azzal érvel, hogy az ő átsorolására vonatkozó határozatot fenntartották, míg az övéhez hasonló helyzetben lévő három munkatársa átsorolásáról szóló határozatot visszavonták.
91 A felperes nem vagyoni kárát egy euró jelképes összegben határozta meg.
92 E tekintetben a jelen ítélet 84. pontjából következik, hogy annak ellenére, hogy a felperes megsemmisítés iránti keresetét a Közszolgálati Törvényszék elutasítja, a Bizottság közszolgálati kötelezettségszegést követett el azáltal, hogy a megtámadott határozat meghozatala előtt a felperest nem hallgatta meg.
93 Nem vitatható, hogy a felperest nem vagyoni kár érte amiatt, hogy – a 2006. november 7‑i panaszában használt kifejezéssel élve – kész tények elé állították. E kifejezés pontosan tükrözi annak következményeit, ha valakinek az őt hátrányosan érintő intézkedés megtétele előtti meghallgatáshoz való jogát semmibe veszik.
94 A jelen eset körülményeire tekintettel a Közszolgálati Törvényszék a kárt méltányosan értékelve úgy véli, hogy a felperes számára 1 500 euró megítélése megfelelő kártérítésnek minősül.
95 Másfelől el kell utasítani a jelképes egy euró kártérítés iránti kérelmet, amennyiben az a jelen ítéletben nem szankcionált állítólagos jogsértésekre vonatkozik.
A költségekről
96 Az eljárási szabályzat 122. cikke értelmében az e szabályzat II. címének a költségekről és az eljárással összefüggő ügyviteli költségekről szóló 8. fejezetének rendelkezései csak az e szabályzat hatálybalépését, vagyis 2007. november 1‑jét követően a Törvényszékhez benyújtott ügyekre irányadók. Ezen időpontig a Közszolgálati Törvényszék előtt mutatis mutandis továbbra is az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának vonatkozó részeit kell alkalmazni.
97 Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján az Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Több pervesztes fél esetén a Közszolgálati Törvényszék határoz a költségek megosztásáról. Részleges pernyertesség esetén vagy kivételes okból a Közszolgálati Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. Ugyanezen eljárási szabályzat 88. cikke értelmében azonban a Közösségek és azok alkalmazottai közötti jogvitákban az intézmények maguk viselik saját költségeiket.
98 Mivel a felperes részben pernyertes lett, a Közszolgálati Törvényszék szerint helyénvaló, hogy a Bizottság viselje saját költségeit, valamint a felperes költségeinek egyharmad részét.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) Az Európai Közösségek Bizottsága köteles 1 500 euró kártérítést fizetni P. Bui Vannak.
2) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) P. Bui Van viseli saját költségeinek kétharmad részét.
4) Az Európai Közösségek Bizottsága viseli saját költségeit, valamint köteles viselni P. Bui Van költségeinek egyharmad részét.
Van Raepenbusch | Boruta | Kanninen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2008. szeptember 11‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Van Raepenbusch |
A jelen határozat szövege, továbbá a benne hivatkozott és az EBHT-ban még közzé nem tett közösségi bírósági határozatok a Bíróság honlapján érhetőek el: www.curia.europa.eu