A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2012. március 15.(*)

„Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – Bírósági iratok hirdetményi kézbesítése – Az alperes valamely tagállam területén lévő ismert lakóhelyének vagy tartózkodási helyének hiánya – Joghatóság »jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben« – A személyiségi jogok esetleges megsértése tárgyában benyújtott kereset esetében, amely jogsértésre fényképeknek internetes oldalon való elhelyezésével került sor – Azon hely, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”

A C‑292/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Landgericht Regensburg (Németország) a Bírósághoz 2010. június 11‑én érkezett, 2010. május 17‑i határozatával terjesztett elő az előtte

G

és

Cornelius de Visser

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: A. Tizzano tanácselnök, M. Safjan (előadó), A. Borg Barthet, J.‑J. Kasel és M. Berger bírák,

főtanácsnok: P. Cruz Villalón,

hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. május 25‑i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        a dán kormány képviseletében C. Vang, meghatalmazotti minőségben,

–        Írország képviseletében D. O’Hagan, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Collins SC és M. Noonan BL,

–        az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Varone avvocato dello Stato,

–        a luxemburgi kormány képviseletében C. Schiltz, meghatalmazotti minőségben,

–        a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Szíjjártó K. és Molnár K., meghatalmazotti minőségben,

–        a holland kormány képviseletében C. Wissels, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 6. cikk és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.) 3. cikke (1) és (2) bekezdésének, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítés: HL L 242., 2006.9.5., 6. o. és HL L 124., 2011.5.13., 47. o.) 4. cikke (1) bekezdésének, 5. cikke 3. pontjának és 26. cikke (2) bekezdésének, valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21‑i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 143., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 38. o.) 12. cikkének értelmezésére irányul.

2        Ezt a kérelmet a G és C. de Visser között olyan fényképek internetes oldalon való elhelyezése miatti felelősség megállapítása iránti kereset tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amely fényképeken G részben meztelenül látható.

 Jogi háttér

 Az uniós jog

 A 2000/31 irányelv

3        A 2000/31 irányelv (23) preambulumbekezdése a következőt mondja ki:

„Ennek az irányelvnek nem célja, hogy a kollíziós nemzetközi magánjog terén további szabályokat állapítson meg, és nem foglalkozik a Bíróságok hatáskörével sem; a nemzetközi magánjog szabályai szerint megállapított alkalmazandó jog rendelkezései nem korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának ebben az irányelvben rögzített szabadságát.”

4        Ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően az irányelv „a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által”.

5        Az említett irányelv 1. cikke (4) bekezdésének szövege a következő:

„Ez az irányelv nem állapít meg újabb nemzetközi magánjogi szabályokat, és nem foglalkozik a Bíróságok [helyesen: bíróságok] hatáskörével.”

6        Ugyanezen irányelv „Belső piac” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.”

7        A 2000/31 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének szövege a következő:

„A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.”

 A 44/2001 rendelet

8        A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése a következőt mondja ki:

„A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából elengedhetetlenül szükségesek a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére és az alaki követelmények egyszerűsítésére irányuló rendelkezések.”

9        E rendelet 2. cikke értelmében:

„(1)      E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.

(2)      Arra a személyre, aki nem állampolgára annak a tagállamnak, ahol lakóhellyel rendelkezik, a tagállam állampolgáraira irányadó joghatósági szabályokat kell alkalmazni.”

10      Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

11      Ugyanezen rendelet 4. cikkének szövege a következő:

„(1)      Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 22. és 23. cikk alapján az adott tagállam joga határozza meg.

(2)      Ilyen alperessel szemben, valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező bármely személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam állampolgáraihoz hasonló módon igénybe veheti az állam hatályos joghatósági szabályait, különösen az I. mellékletben meghatározott szabályokat.”

12      A 44/2001 rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” címet viselő 2. szakasza 5. cikkének (3) bekezdése a következőt írja elő:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

[...]

3.      jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”.

13      A rendeletnek az említett II. fejezetben található, „A joghatóság és az elfogadhatóság vizsgálata” címet viselő 8. szakaszában szereplő 26. cikkének szövege a következő:

„(1)      Amennyiben a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen másik tagállam bíróságán indítanak peres eljárást, és az alperes a bíróság előtt nem jelenik meg, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát, kivéve ha e rendelet rendelkezései alapján joghatósággal rendelkezik.

(2)      A bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.

(3)      Amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot e rendelet alapján egyik tagállamból a másikba kellett továbbítani, a (2) bekezdés rendelkezései helyett a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló, 2000. május 29‑i 1348/2000/EK tanácsi rendelet [HL L 160., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 227. o.] 19. cikkét kell alkalmazni.

(4)      Amennyiben az 1348/2000/EK rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók, a bírósági és bíróságon kívüli iratoknak polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő kézbesítéséről szóló, 1965. november 15. napján kötött Hágai Egyezmény [a továbbiakban: 1965. évi Hágai Egyezmény] 15. cikkét kell alkalmazni, amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot az említett egyezmény alapján kellett továbbítani.”

14      A 44/2001 rendelet „Elismerés és végrehajtás” címet viselő III. címében szerepel a 34. cikk, amelynek 2. pontja előírja, hogy a határozat nem ismerhető el, amennyiben:

„a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.

15      A 44/2001 rendelet 59. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Annak megállapítása során, hogy a fél rendelkezik‑e lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, a bíróság saját belső jogát alkalmazza.

(2)      Amennyiben a fél nem rendelkezik lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, annak megállapítása során, hogy a fél más tagállamban rendelkezik‑e lakóhellyel, a bíróság az említett másik tagállam jogát alkalmazza.”

 A 805/2004 rendelet

16      A 805/2004 rendelet 1. cikke értelmében a rendelet célja a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozása annak érdekében, hogy minimumszabályok megállapítása révén lehetővé váljon a határozatok, bírósági egyezségek és közokiratok szabad mozgása a tagállamok között, anélkül hogy a végrehajtás szerinti tagállamban az elismerést és a végrehajtást megelőzően bármely közbenső eljárás meghozatalára [helyesen: lefolytatására] lenne szükség.

17      A rendelet „A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlése” címet viselő 5. cikkének szövege a következő:

„A származási tagállamban európai végrehajtható okiratként hitelesített határozatot a többi tagállamban a végrehajthatóvá nyilvánítás szükségessége és az elismerés megtámadhatóságának lehetősége nélkül el kell ismerni és végre kell hajtani.”

18      Az említett rendelet 12. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A 3. cikk (1) bekezdésének b) vagy c) pontja értelmében nem vitatott követelésre vonatkozó határozat kizárólag akkor hitelesíthető európai végrehajtható okiratként, ha a származási tagállamban lefolytatott bírósági eljárás megfelel az e fejezetben meghatározott eljárási követelményeknek.”

19      A 805/2004 rendelet 14. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)      Az eljárást megindító irat vagy azzal egyenértékű irat, valamint a bírósági tárgyalásra való idézés a következő módok valamelyikével is kézbesíthető az adós részére:

a)      személyes kézbesítés az adós személyes címére, az adóssal egy háztartásban élő vagy az ott foglalkoztatott személyek részére;

b)      ha az adós önálló munkavégző vagy jogi személy, személyes kézbesítés az adós üzlethelyiségében, az adós alkalmazásában álló személyek részére;

c)      az irat elhelyezése az adós levélszekrényében;

d)      az irat elhelyezése egy postahivatalban vagy az illetékes hatóságoknál, és az adós levélszekrényében egy írásos értesítés elhelyezése a letétről, azzal a feltétellel, hogy az írásos értesítés egyértelműen bírósági iratként jelöli meg az irat jellegét, illetve utal arra, hogy a kézbesítés ezen értesítéssel megtörténtnek tekintendő, és ezáltal a határidők számítása megkezdődött;

e)      postai kézbesítés a (3) bekezdés szerinti bizonyíték [helyesen: igazolás] nélkül, ha az adós címe a származási tagállamban van;

f)      a kézbesítést automatikus megerősítő rendszerrel igazoló elektronikus értesítés, feltéve hogy az adós előzetesen kifejezetten elfogadta e kézbesítési módot.

(2)      E rendelet alkalmazásában az (1) bekezdés szerinti kézbesítés nem elfogadható, ha az adós címe nem ismert kellő bizonyossággal.”

Az 1393/2007/EK rendelet

20      A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 324., 79. o.) 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a rendelet nem alkalmazható, ha az irat címzettjének címe ismeretlen.

21      Az 1393/2007 rendelet „A megjelenést elmulasztó alperes” címet viselő 19. cikkének szövege a következő:

„(1)      Amennyiben e rendelet rendelkezései alapján idézést [helyesen: eljárást megindító iratot] vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani, és az alperes nem jelent meg, határozat addig nem hozható [helyesen: a bíróságnak mindaddig fel kell függesztenie az eljárást], amíg megállapítást nem nyer, hogy:

a)      az iratot olyan módon kézbesítették, amelyet az átvevő tagállam belső joga a saját területén keletkezett iratoknak az ott tartózkodó személyek részére történő kézbesítésére előír; vagy

b)      az iratot ténylegesen átadták az alperes számára, vagy azt eljuttatták a lakóhelyére az e rendelet által előírt valamely más módon,

és az iratot mindkét esetben megfelelő időben kézbesítették vagy adták át ahhoz, hogy az alperes védekezést terjeszthessen elő.

(2)      Bármely tagállam a 23. cikk (1) bekezdésének megfelelően közölheti, hogy a bíróság az (1) bekezdés rendelkezéseitől függetlenül akkor is hozhat határozatot, ha nem kapott igazolást a kézbesítésről vagy az átadásról, amennyiben a következő feltételek mindegyike teljesül:

a)      az iratot az e rendeletben előírt módok egyikén továbbították;

b)      az irat továbbításának időpontja óta eltelt egy olyan időtartam, amelyet a bíróság az adott esetben megfelelőnek tekint, de legalább hat hónap;

c)      semmiféle igazolás nem érkezett, az annak az átvevő tagállam illetékes hatóságai vagy szervei útján való beszerzésére irányuló minden ésszerű intézkedés ellenére sem.

(3)      Az (1) és a (2) bekezdéstől függetlenül a bíróság sürgős esetben ideiglenes vagy biztosítási intézkedést rendelhet el.

(4)      Amennyiben e rendelet rendelkezései alapján idézést [helyesen: eljárást megindító iratot] vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani, és határozatot hoztak olyan alperessel szemben, aki nem jelent meg, a bíróság mentesítheti az alperest a jogorvoslati [helyesen: jogvesztő] határidő elmulasztásának következményei alól, amennyiben a következő feltételek teljesülnek:

a)      az alperes – önhibáján kívül – nem értesült időben az iratról ahhoz, hogy védekezést terjesszen elő, vagy a határozatról ahhoz, hogy jogorvoslattal élhessen; és

b)      az alperes védekezése a kereset érdemi részéről nem tűnik [helyesen: az alperes által előterjesztett jogalapok nem tűnnek] megalapozatlannak.

Mentesítésre [helyesen: jogvesztő határidő módosítására] irányuló kérelem csak ésszerű határidőn belül nyújtható be azt követően, hogy az alperes tudomást szerzett a határozatról.

Minden tagállam a 23. cikk (1) bekezdésének megfelelően közölheti, hogy a kérelmet elutasítja [helyesen: a kérelem elfogadhatatlan], ha azt a közleményében megjelölt határidő lejárta után nyújtják be; ez a határidő azonban nem lehet rövidebb, mint a határozat keltétől [helyesen: meghozatalától] számított egy év.

(5)      A (4) bekezdés nem alkalmazható a személyállapot [helyesen: személyi állapotának, jog‑ és cselekvőképességének ] tárgyában hozott határozatokra.”

 A nemzeti jog

22      A német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung) 185., 186. és 188. §‑a a hirdetményi kézbesítés tárgyában a következő rendelkezéseket tartalmazza:

„185. § Hirdetményi kézbesítés

A kézbesítésre nyilvános hirdetmény útján is sor kerülhet (hirdetményi kézbesítés),

amennyiben

1.      a fél lakóhelye ismeretlen, az érintett iratot pedig nem lehet képviselő vagy perbeli eljárásra meghatalmazott képviselő részére kézbesíteni,

2.      a cégjegyzékbe valamely belföldi székhelyet bejelenteni köteles jogi személyek esetében a kézbesítés sem a bejegyzett címre, sem a kézbesítési megbízott cégjegyzékben feltüntetett címére, sem más – kutatás lefolytatása nélkül ismert – belföldi címre nem lehetséges,

3.      a külföldre történő kézbesítés nem lehetséges, vagy minden valószínűség szerint eredménytelennek mutatkozik, vagy

4.      a kézbesítésre azért nem kerülhet sor, mert a kézbesítés helye a bírósági szervezet felépítéséről szóló törvény 18–20. §‑a értelmében nem perelhető személy lakása.

186. § A hirdetményi kézbesítés jóváhagyása és végrehajtása

1)      Az eljáró bíróság határoz a hirdetményi kézbesítés engedélyezéséről vagy az engedélyezés megtagadásáról. Ez a határozat tárgyalás mellőzésével is meghozható.

2)      A hirdetményi kézbesítésre az értesítésnek a hirdetőtáblán való kifüggesztésével, illetve ezen értesítésnek a nyilvánosság által a bíróságon hozzáférhető elektronikus tájékoztató rendszerbe való bevitelével kerül sor. Az értesítést a bíróság által hirdetmények céljából működtetett elektronikus tájékoztatási és kommunikációs rendszerben is közzé lehet tenni. Az értesítésnek fel kell tüntetnie az alábbiakat:

1. a kézbesítés címzettje,

2. a kézbesítés címzettjének neve és utolsó ismert címe,

3. az irat kelte, ügyszáma, valamint a jogvita tárgyának megjelölése, és

4. az a helyiség, ahol az iratba be lehet tekinteni.

Az értesítésben fel kell tüntetni, hogy valamely iratot hirdetmény útján kézbesítenek, valamint hogy olyan határidők számítása kezdődhet meg, amelyek lejárta jogvesztést eredményezhet. Idézés kézbesítése esetén az értesítésnek fel kell tüntetnie, hogy az irat határnapra szóló idézést tartalmaz, amelynek elmulasztása hátrányos jogkövetkezményekkel járhat.

3)      Az iratokba fel kell jegyezni az értesítés kifüggesztésének időpontját, valamint az értesítés levételének időpontját.

[...]

188. § A hirdetményi kézbesítés időpontja

Az iratot az értesítés kifüggesztésétől számított egy hónap elteltével kézbesítettnek tekintendő. Az eljáró bíróság ennél hosszabb határidőt is megállapíthat.”

23      A német polgári perrendtartásnak az „Alperes távollétében hozott határozat” címet viselő 331. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)      Ha a felperes kérelme arra irányul, hogy a tárgyaláson meg nem jelenő alperessel szemben mulasztási ítéletet hozzanak, a felperes által felhozott tények valóságtartalmát elfogadottnak kell tekinteni. Ez a szabály nem vonatkozik a bíróság 29. § (2) bekezdésén, illetve a 38. §‑on alapuló illetékességének megalapozására szolgáló tényekre.

(2)      Amennyiben a felperes által előadott érvek az előterjesztett kérelmek tekintetében alapot biztosítanak, azoknak helyt kell adni; ellenkező esetben a keresetet el kell utasítani.

(3)      Amennyiben – a 276. § (1) bekezdésének első mondatával és (2) bekezdésével ellentétben – az alperes nem jelezte ésszerű időn belül, hogy a keresettel szemben védekezni kíván, a bíróság – a felperes kérelmére – tárgyalás mellőzésével határoz; ezt a szabályt nem lehet alkalmazni akkor, ha az alperes nyilatkozata még a bírák által aláírt ítéletnek a hivatal részére történő továbbítását megelőzően megérkezik a bírósághoz. A kérelmet az eljárást megindító iratban is elő lehet terjeszteni. A bíróság akkor is határozhat tárgyalás mellőzésével, ha a felperes által előterjesztett érvelés nem alapozza meg a valamely járulékos kérelemre vonatkozó kereseti kérelmeit, feltéve hogy a felperest a határozathozatal előtt tájékoztatták erről a lehetőségről.”

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

24      C. de Visser a www.*****.de honlap domainjének jogosultja és a honlapért felelős személy. E honlap „Fotos und Videos” (Fotók és videók) linkje alatt megtalálható G fényképe. A „für weitere Fotos hier klicken” (kattints ide a további fotókért) linkre kattintva a honlapon különböző fényképek találhatók a felperesről, amelyeken a felperes részben meztelenül látható.

25      Ennek hátterében az áll, hogy G 2003 körül érdeklődött C. de Visser honlapja és szolgáltatásai iránt, és ezért kapcsolatba lépett vele. A későbbiekben ez utóbbi munkatársnője, illetve egy, a C. de Visser által megbízott fényképész „für eine Party” (egy partira) történő felhasználás céljából fényképeket készített G‑ről Németországban. G azonban soha nem járult hozzá ahhoz, hogy ezeket a fényképeket közzétegyék. A szóban forgó fényképek interneten való elhelyezéséről soha nem beszéltek vele, és így konkrét megállapodást sem kötöttek e vonatkozásban.

26      G‑t csak 2009‑ben szembesítették munkatársai az interneten elhelyezett, szóban forgó fényképekkel.

27      Mind a szóban forgó honlap impresszumában, mind pedig a DENIC (a .de‑t nyilvántartó szervezet) adatbázisában G. S. N***** szerepel „Admin‑C‑ként” (adminisztrációért felelős személy), Dortmundban (Németország) található címmel. A dortmundi telefonkönyvben azonban senki nem található ilyen néven.

28      Nem ismert, hogy hol található az a szerver, amelyen a honlapot tárolják.

29      A www.*****.de honlapon található impresszumban C. de Visser a domain‑név jogosultjaként egy terneuzeni (Hollandia) címmel és egy venlói (Hollandia) levelezési címmel szerepel. A kézbesítés e címekre azonban nem volt lehetséges, mivel a postai küldemények „a címzett ezen a címen ismeretlen” jelzéssel érkeztek vissza. A Holland Királyság müncheni (Németország) konzulátusa – megkeresés alapján – közölte, hogy C. de Visser semmilyen hollandiai népesség‑nyilvántartásban nem szerepel.

30      A költségmentesség G számára történő megadását követően a kérdést előterjesztő bíróság 2010. február 8‑i végzésével elrendelte az eljárást megindító irat hirdetményi kézbesítését, valamint írásbeli előzetes eljárás lefolytatását. Ezt megelőzően a költségmentesség iránti kérelemre irányuló eljárás keretében hiába próbálták meg C. de Visser részére a keresettervezetet szokásos postai úton – különböző címeire – kézbesíteni.

31      Az eljárást megindító irat hirdetményi kézbesítésére – a német polgári perrendtartásnak megfelelően – az e kézbesítésre vonatkozó értesítésnek a Landgericht Regensburg hirdetőtábláján 2010. február 11. és 2010. március 15. között történő kifüggesztésével került sor. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat elfogadásának napján a C. de Visser számára védekezési szándékának bejelentésére vonatkozóan az említett kézbesítésben kitűzött határidők ez utóbbi válasza nélkül lejártak. A kérdést előterjesztő bíróság szerint – e körülményekre figyelemmel – abból kell kiindulni, hogy C. de Vissernek mindeddig nincs tudomása a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásról.

32      Ez a bíróság hozzáteszi, hogy ha az eljárást megindító irat nemzeti jog szerinti hirdetményi kézbesítése lehetőségének az uniós jog szabályaival szemben háttérbe kellene szorulnia, úgy nem létezne más lehetőség G számára, mint hogy C. de Visser olyan egyéb címeit közölje, ahová a kézbesítést teljesíteni lehet, ami – mivel nem ismeri ezeket a címeket, illetve azokat nem tudja meghatározni – valószínűleg lehetetlen lenne a számára. Márpedig elképzelhető, hogy ez összeegyeztethetetlen a Charta 47. cikkének első bekezdésével, mivel ez esetben G‑t ténylegesen megfosztanák a számára garantált, hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogtól.

33      Egyebekben a Landgericht Regensburg – mivel kételyei merültek fel a 44/2001 rendelet alkalmazására és értelmezésére, valamint az alapeljárás tárgyát képező keresetre alkalmazandó anyagi jog meghatározására vonatkozóan – úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„1)      Ellentétes‑e [az EUSZ‑nak] […] a […] Charta 47. cikke második bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének első félmondatával vagy más európai jogi rendelkezésekkel egy a nemzeti jog szerinti ún. hirdetményi kézbesítés (a kézbesítésről szóló értesítésnek a kézbesítést elrendelő bíróság hirdetőtábláján egy hónapra történő kifüggesztése a német polgári perrendtartás 185–188. §‑a szerint), ha egy (kezdődő) polgári jogi jogvita alperese ugyan a honlapján egy, az Európai Unió területén […] található címet tüntet fel, azonban a kézbesítés az ott‑tartózkodása hiányában nem lehetséges, és egyébként sem állapítható meg, hogy az alperes éppen hol tartózkodik?

2)      A[z első] […] kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

A nemzeti bíróságnak a hirdetményi kézbesítést megengedő nemzeti rendelkezések alkalmazását a Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatának (legutóbb a C‑341/06. sz. Petersen‑ügyben 2010. január 12‑én [EBHT 2010., I‑47. o.]) megfelelően akkor is mellőznie kell‑e, ha a nemzeti jog ilyen mellőzésre vonatkozó hatáskört csak a Bundesverfassungsgerichtnek biztosít?

És:

Kell‑e a felperesnek közölnie a bírósággal a kereset ismételt kézbesítése végett az alperes új, kézbesítésre alkalmas címét ahhoz, hogy a jogait érvényesíthesse, mivel a nemzeti jog szerint hirdetményi kézbesítés hiányában és az alperes tartózkodási helyének ismerete nélkül az eljárás lefolytatása nem lenne lehetséges?

3)      A[z első] […] kérdésre adandó nemleges válasz esetén: ellentétes‑e a jelen ügyben a […] 44/2001 […] rendelet […] 26. cikkének (2) bekezdésével a német polgári perrendtartás 331. §‑a szerinti olyan mulasztási ítélet meghozatala, amely a […] 805/2004 […] rendelet […] szerinti nem vitatott követelésre vonatkozó végrehajtható okiratnak minősül, amennyiben a kereset legalább 20 000 euró összegű fájdalomdíj (nem vagyoni kár megtérítése) és kamata, továbbá 1419,19 euró ügyvédi munkadíj és kamata megfizetésére irányul?

A következő kérdéseket azzal a feltétellel terjesztik a Bíróság elé, hogy a jogvita a felperes részéről a Bíróság által a[z elsőtől a harmadik] kérdésekre adott válaszoknak megfelelően lefolytatható:

4)      A 44/2001 rendeletet – a 4. cikkének (1) bekezdésére és az 5. cikkének 3. pontjára figyelemmel – kell‑e alkalmazni azokra az esetekre is, amelyekben a polgári per olyan alperesét perlik egy honlap üzemeltetése miatt abbahagyásra kötelezés, tájékoztatás adása és fájdalomdíj megfizetése iránt, aki ugyan (feltehetően) az EUSZ 9. cikk második mondata értelmében uniós állampolgár, azonban a tartózkodási helye ismeretlen, és ezért az is elképzelhető, de semmiképpen sem biztos, hogy jelenleg az Unió területén kívül és a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1988. szeptember 16‑i Luganói Egyezmény (a továbbiakban: Luganói Egyezmény) Unión kívüli alkalmazási területén kívül tartózkodik, ahogy ismeretlen annak a nyilvánvalóan az Unió területén található szervernek a pontos fellelhetősége is, amelyen a honlapot tárolják?

5)      Ha a 44/2001 rendelet alkalmazható ebben az esetben: a személyiségi jogok valamely internetes honlap tartalma általi (lehetséges) megsértése esetén [e] rendelet 5. cikkének 3. pontjában foglalt »ahol a káresemény […] bekövetkezhet« fordulatot úgy kell‑e értelmezni, hogy:

a […] [felperes] bármely olyan tagállam bírósága előtt előterjeszthet a honlap üzemeltetőjével […] szemben abbahagyásra kötelezés, tájékoztatás adása és kártérítés megfizetése iránti keresetet, ahol a honlap letölthető, függetlenül attól, hogy az üzemeltető hol (az Unió területén belül vagy kívül) telepedett le,

vagy

azon tagállam bíróságai vonatkozásában, amelyben az alperes nem minősül letelepedett személynek, vagy semmi nem támasztja alá azt, hogy az alperes ebben a tagállamban tartózkodik, a joghatóság megállapításának az a feltétele, hogy a műszakilag lehetséges letölthetőségen túlmenően a kifogásolt tartalomnak vagy a honlapnak a bíróság államához való sajátos kötődése (belföldi kötődés) álljon fenn?

6)      Ha egy ilyen sajátos belföldi kötődés szükséges: milyen szempontok szerint határozható meg ez a kötődés?

Attól függ a belföldi kötődés, hogy a kifogásolt honlap az üzemeltető rendelkezésének megfelelően célzottan a bíróság államának internetfelhasználóira (is) irányul‑e, vagy elegendő, hogy a honlapról letölthető információk objektív kötődést mutassanak a bíróság államához abban az értelemben, hogy az ellentétes érdekeknek – a felperes személyiségi jogainak tiszteletben tartásához fűződő érdekének és az üzemeltető honlapja kialakításához fűződő érdekének – az összeütközése az egyedi eset körülményei, különösen a kifogásolt honlap tartalma alapján a bíróság államában ténylegesen bekövetkezett vagy bekövetkezhet, illetve azáltal következett be, hogy a személyiségi jogaiban megsértett személyek egy vagy több ismerőse tudomást szerzett a honlap tartalmáról?

7)      Függ‑e a különös belföldi kötődés megállapítása a kifogásolt honlapnak a bíróság államában történő letöltéseinek számától?

8)      Abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság a kereset vonatkozásában az előbbi kérdések alapján joghatósággal rendelkezik: a Bíróságnak a C‑68/93. sz., Shevill és társai ügyben 1995. március 7‑én hozott ítéletében (EBHT 1995., I‑415. o.) foglalt jogelvek érvényesek‑e a fent leírt esetben is?

9)      Ha a bíróság joghatóságának megállapításához nem szükséges a különös belföldi kötődés, vagy ha a megállapításához elegendő, hogy a kifogásolt információk objektív kötődést mutatnak a bíróság államához abban az értelemben, hogy az ellentétes érdekek összeütközése a bíróság államában az egyedi eset körülményei, különösen a kifogásolt honlap tartalma alapján ténylegesen bekövetkezett vagy bekövetkezhet, illetve azáltal következett be, hogy a személyiségi jogaiban megsértett személyek egy vagy több ismerőse tudomást szerzett a honlap tartalmáról, és a különös belföldi kötődés megállapításának nem feltétele a kifogásolt honlapnak a bíróság államában történő minimális számú letöltése, vagy a 44/2001 rendelet a jelen ügyre egyáltalán nem alkalmazható:

A […] 2000/31 […] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy e rendelkezéseknek kollíziós jelleget kell tulajdonítani abban az értelemben, hogy a nemzeti kollíziós szabályok háttérbe szorításával a magánjog területén is a származási országban hatályos jog kizárólagos alkalmazását rendelik el,

vagy

e rendelkezések esetében anyagi jogi szintű korrekcióról van szó, amely a nemzeti kollíziós szabályok szerint alkalmazandónak nyilvánított jog anyagi jogi következményét tartalmilag módosítja, és a származási ország rendelkezéseire korlátozza?

10)      Abban az esetben, ha a […] [2000/31] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése kollíziós jellegű:

A hivatkozott rendelkezések csupán a származási országban hatályos anyagi jog kizárólagos alkalmazását vagy az ott hatályos kollíziós szabályok alkalmazását is elrendelik, amelynek következményeként megmarad annak lehetősége, hogy a származási ország joga a rendeltetési ország jogára utaljon?

11)      Abban az esetben, ha a […] [2000/31] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése kollíziós jellegű:

A szolgáltató letelepedési helyének meghatározásakor a (feltehető) jelenlegi tartózkodási helyét, a felperesről készült fényképek közzétételének kezdetekor fennállt tartózkodási helyét, vagy annak a szervernek a (feltehető) fellelhetőségét kell figyelembe venni, amelyen a honlapot tárolják?”

34      A Bíróság Hivatala 2011. október 28‑i levelében továbbította a kérdést előterjesztő bíróság számára a C‑509/09. és C‑161/10. sz., EDate Advertising és társai egyesített ügyekben 2011. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10269. o.) egy példányát, és felkérte, hogy jelezze azt, hogy ezen ítélet tükrében fenn kívánja‑e tartani az 5–11. előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdését.

35      A kérdést előterjesztő bíróság a Bírósághoz 2011. november 10‑én, illetve 16‑án beérkezett 2011. november 10‑i, illetve 16‑i határozatában arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy 5–10. kérdését visszavonja, 11. kérdését azonban az alábbi átfogalmazásban tartja fenn:

„A Bíróságnak a […] [fent hivatkozott] EDate Advertising [és társai] ügyben […] hozott ítéletére tekintettel a 2000/31 […] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben ismeretlen a szolgáltató letelepedésének helye, és amennyiben lehetetlen, hogy az az […] Unió területén kívül található, a szabályozott területen alkalmazandó jog kizárólag azon tagállam jogából ered, amelyben a sérelmet szenvedett személy lakóhelye vagy állandó tartózkodás helye található, vagy

a 2000/31 […] irányelv által szabályozott területen ügyelni kell‑e arra, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatóra ne vonatkozzanak a valószínűleg a szolgáltató állampolgársága szerinti tagállamban alkalmazandó anyagi jogban előírt követelményeknél szigorúbb követelmények, vagy

ebben az esetben a 2000/31 […] irányelv által szabályozott területen ügyelni kell‑e arra, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatóra ne vonatkozzanak a tagállamok összességében alkalmazandó anyagi jogban előírt követelményeknél szigorúbb követelmények?”

36      E körülmények között kizárólag az eredetileg előterjesztett első négy kérdésről, valamint az átfogalmazott utolsó kérdésről kérik a Bíróság határozathozatalát.

 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 A negyedik kérdésről

37      Elsősorban megvizsgálandó negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes ugyanezen rendelet 5. cikke (3) bekezdésének honlap üzemeltetése miatti felelősség megállapítása iránti, olyan alperessel szembeni keresetre történő alkalmazása, amely alperes valószínűleg uniós polgár, de ismeretlen helyen tartózkodik.

38      Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az említett bíróság ugyanis pontosítja, hogy jóllehet számos tényező utal arra, hogy az alperes az Unió területén található, ez egyáltalán nem biztos. A bíróság kérdése tehát különösen a „nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban” kritérium értelmezésére irányul, amely kritérium – a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében – az említett rendelet egységes szabályai helyett a nemzeti joghatósági szabályok alkalmazását kívánja meg.

39      E tekintetben emlékeztetni kell arra egyrészről, hogy olyan körülmények között, amikor a tagállami állampolgár alperes lakóhelye ismeretlen, a 44/2001 rendeletben megállapított egységes joghatósági szabályoknak a különböző tagállamokban hatályos joghatósági szabályok helyett való alkalmazása megfelel a jogbiztonság követelményének, és az említett rendelettel elérni kívánt azon célnak, hogy fokozzák az Unióban letelepedett személyek jogi védelmét, egyszerre lehetővé téve egyrészt a felperesnek azon bíróság nehézségek nélküli azonosítását, amelyhez fordulhat, másrészt az alperesnek annak ésszerűen történő felmérését, hogy mely bíróság előtt indítható ellene eljárás (lásd ebben az értelemben a C‑327/10. sz. Hypoteční banka ügyben 2011. november 17‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑11543. o.] 44. pontját).

40      Másrészről a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében alkalmazott „nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban” kifejezést úgy kell érteni, hogy a nemzeti szabályok egységes joghatósági szabályok helyetti alkalmazása csak abban az esetben lehetséges, ha az ügyben eljáró bíróság rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy az alperesnek – az említett bíróság szerinti tagállamban lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárnak – ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 42. pontját).

41      Ilyen bizonyítékok hiányában a 44/2001 rendelet alapján valamely tagállami bíróság akkor rendelkezik joghatósággal, ha az e rendeletben – köztük különösen a rendelet jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekre vonatkozó 5. cikkének 3. pontjában – előírt joghatósági szabályok valamelyikének az alkalmazására vonatkozó feltételek teljesülnek.

42      A fentiekre figyelemmel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes ugyanezen rendelet 5. cikke (3) bekezdésének honlap üzemeltetése miatti felelősség megállapítása iránti, olyan alperessel szembeni keresetre történő alkalmazása, amely alperes valószínűleg uniós polgár, de ismeretlen helyen tartózkodik, ha az ügyben eljáró bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy az említett alperesnek ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye.

 Az első kérdésről és a harmadik kérdés első részéről

43      Együttesen vizsgálandó első kérdésével és harmadik kérdésének első részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az uniós jogot akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítélet, aki részére – mivel tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani – az eljárást megindító iratot a nemzeti jog szerint hirdetmény útján kézbesítették.

44      E tekintetben már ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy az új tagállamok csatlakozására vonatkozó egyes egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményhez (HL 1972. L 299., 32. o.) hasonlóan a 44/2001 rendeletnek nem az a célja, hogy egységesítse a tagállamok valamennyi eljárási szabályát, hanem hogy az ezen államok közötti viszonyokban szabályozza a polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos jogviták megoldására vonatkozó bírósági joghatóságot, és elősegítse a bírósági határozatok végrehajtását (a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 37. pontja).

45      Az uniós jogban a belső eljárások módszeres szabályozásának hiányában tehát a tagállamok feladata, hogy eljárási önállóságuk keretében meghatározzák a bíróságaik előtt indított keresetekre alkalmazandó eljárási szabályokat, e szabályok azonban nem sérthetik az uniós jogot, köztük – különösen – a 44/2001 rendelet rendelkezéseit.

46      Következésképpen az említett rendelet hatályán belül, valamely nemzeti bíróság – saját nemzeti jogának egyik rendelkezése alapján – csak akkor folytathat eljárást olyan személlyel szemben, akinek lakóhelye ismeretlen, ha azzal nem ellentétesek az ugyanezen rendeletben rögzített joghatósági szabályok.

47      Az eljárás során tiszteletben tartandó követelményeket illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 44/2001 rendelet minden rendelkezése az arról való gondoskodás iránti törekvést fejezi ki, hogy a rendelet célkitűzéseinek keretében a bírósági határozatok elfogadásához vezető eljárásokat a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett folytassák le (lásd a 125/79. sz. Denilauler‑ügyben 1980. május 21‑én hozott ítélet [EBHT 1980., 1553. o.] 13. pontját és a C‑394/07. sz. Gambazzi‑ügyben 2009. április 2‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑2563. o.] 23. pontját).

48      Mindazonáltal a charta 47. cikkében is szereplő, a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó követelményt a felperes azon jogának egyidejű tiszteletben tartásával kell teljesíteni, hogy a követeléseinek megalapozottságáról való döntés érdekében bírósághoz fordulhat.

49      Ezzel kapcsolatban a Bíróság a fent hivatkozott Gambazzi‑ügyben hozott ítéletének 29. pontjában kimondta, hogy az alapvető jogok – amilyen a védelemhez való jogok tiszteletben tartása is – nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem tartalmazhatnak korlátozásokat. Mindazonáltal e korlátozásoknak ténylegesen meg kell felelniük a szóban forgó intézkedés által követett közérdekű céloknak, és az elérni kívánt célra tekintettel nem jelenthetik az említett jogok aránytalan sérelmét.

50      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy az igazságszolgáltatás megtagadását eredményező helyzetek – amilyenben az alperes lakóhelye meghatározásának lehetetlensége miatt a felperes lenne – elkerülésére való törekvés ilyen közérdekű célnak minősül (a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 51. pontja).

51      Ami a védelemhez való jogok aránytalan sérelme elkerülésének követelményét illeti, meg kell jegyezni, hogy a 44/2001 rendelet 26. cikkének (2) bekezdésében kimondott szabály tartalmaz egy olyan kifejezést, amelynek értelmében a bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.

52      Egyrészről e rendelkezés alkalmazhatóságát illetően rögtön az elején meg kell jegyezni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között ennek nem képezik akadályát a 44/2001 rendelet 26. cikkének (3) és (4) bekezdésében szereplő szabályok, azaz az 1393/2007 rendelet 19. cikke, illetve az 1965. évi Hágai Egyezmény 15. cikke.

53      Az eljárást megindító irat alperes részére történő kézbesítésének jogszerűségét természetesen az említett egyezmény rendelkezései (a C‑522/03. sz. Scania Finance France ügyben 2005. október 13‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑8639. o.] 30. pontja), és – a fortiori – az 1393/2007 rendelet rendelkezései alapján kell megítélni. Ez a szabály azonban csak addig érvényes, amíg az említett rendelkezések az alkalmazandók. Márpedig mind az 1393/2007 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése, mind pedig az 1965. évi Hágai Egyezmény 1. cikkének második bekezdése azt írja elő, hogy e jogi eszközök „nem alkalmazható[k], ha az irat címzettjének címe ismeretlen”.

54      Úgy kell tehát tekinteni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között – az alperes címe ismeretének hiányában – sem az 1393/2007 rendelet 19. cikkét, sem pedig az 1965. évi Hágai Egyezmény 15. cikkét nem kell alkalmazni.

55      Másrészről a 44/2001 rendelet 26. cikke (2) bekezdésének értelmezését illetően ezt a rendelkezést úgy kell érteni – amint azt a Bíróság nemrégiben megállapította –, hogy az e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság, amennyiben nem lehet megbizonyosodni arról, hogy az alperes kézhez vehette az eljárást megindító iratot, csak akkor folytathatja jogszerűen az eljárást, ha valamennyi szükséges intézkedést megtették annak érdekében, hogy az alperes védekezni tudjon. E tekintetben az eljáró bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy ezen alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek (lásd a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 52. pontját).

56      Tény, hogy – amint az alapeljárásban is – az alperes elleni eljárás „hirdetményi kézbesítés” útján való folytatásának lehetősége még az említett feltételek teljesülése esetén is korlátozza az alperes védelemhez való jogát. E korlátozás azonban igazolható a felperes hatékony védelemhez való jogával, mivel az ehhez hasonló kézbesítés hiányában e jog nem érvényesülne (lásd a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 53. pontját).

57      Ugyanis az alperes helyzetével ellentétben, akinek abban az esetben, ha nem tudja hatékonyan védeni magát, lehetősége van a védelemhez való joga érvényesítésére oly módon, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontja alapján kifogást emel a vele szemben hozott ítélet elismerése ellen, a felperes esetében fennáll az a veszély, hogy jogorvoslatra egyáltalán nem lesz lehetősége (lásd a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 54. pontját).

58      Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából egyébként kitűnik, hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezménynek (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) – a charta 47. cikke második bekezdésének megfelelő – 6. cikke (1) bekezdésében garantált bírósághoz fordulás jogával nem ellentétes a „hirdetmény útján történő idézés”, feltéve hogy az érdekeltek jogait megfelelő módon védik (lásd az EJEB, 2003. április 10‑i Nunes Dias kontra Portugália ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára, 2003‑IV).

59      Az első kérdésre és a harmadik kérdés első részére tehát azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítélet, aki részére – mivel tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani – az eljárást megindító iratot a nemzeti jog szerint hirdetmény útján kézbesítették, azzal a feltétellel, hogy az eljáró bíróság előzetesen megbizonyosodott arról, hogy ezen alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.

 A második kérdésről

60      Tekintettel az előző pontban az első kérdésre adott válaszra, a második kérdést nem kell megválaszolni.

 A harmadik kérdés második részéről

61      Harmadik kérdésének második részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az uniós jogot akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletnek a 805/2004 rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként való tanúsítása, amely alperes címe ismeretlen.

62      Igaz az, hogy a mulasztási ítélet szerepel az európai végrehajtható okiratként hitelesíthető, az említett rendelet 3. cikke szerinti, végrehajtható okiratok körében. Amint azt a 805/2004 rendelet (6) preambulumbekezdése hangsúlyozza, az adós részéről a kifogások e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott hiánya megnyilvánulhat a bírósági tárgyaláson való megjelenés elmulasztásának vagy a bíróság arra irányuló felszólítása nemteljesítésének formájában, hogy védekezési szándékát írásban jelezze.

63      Ugyanezen rendelet 14. cikkének (2) bekezdése értelmében azonban e „rendelet alkalmazásában az (1) bekezdés szerinti kézbesítés nem elfogadható, ha az adós címe nem ismert kellő bizonyossággal”.

64      Tehát magából a 805/2004 rendelet szövegéből kitűnik, hogy az alperes lakóhelyének meghatározhatatlansága esetén hozott mulasztási ítélet nem hitelesíthető európai végrehajtható okiratként. Erre a következtetésre lehet jutni e rendelet célkitűzéseinek és rendszerének elemzéséből is. Az említett rendelet ugyanis az ítéletek elismerésének közös rendszere alól eltérést engedő mechanizmust hoz létre, amelynek feltételeit – főszabályként – megszorítóan kell értelmezni.

65      A 805/2004 rendelet (10) preambulumbekezdése szintén hangsúlyozza azt, hogy ha egy tagállam bírósága az adósnak az eljárásban való részvétele nélkül hoz határozatot egy nem vitatott követelésről, úgy a határozatnak a végrehajtás helye szerinti tagállamban történő vizsgálata csak akkor mellőzhető, ha kellő biztosíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a védekezéshez való jogot tiszteletben tartották.

66      Márpedig – amint az a jelen ítélet 57. pontjából kitűnik – az alperes azon lehetősége, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontja értelmében kifogást emeljen a vele szemben hozott ítélet elismerése ellen, lehetővé teszi, hogy tiszteletben tartassa védelemhez való jogait. Ez a garancia azonban hiányozna akkor, ha – az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között – európai végrehajtható okiratként tanúsítanák azt a mulasztási ítéletet, amelyet olyan alperessel szemben hoztak, aki nem szerzett tudomást az eljárásról.

67      Nem lehet tehát a 805/2004 rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként tanúsítani az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletet, akinek a címe ismeretlen.

68      Következésképpen a harmadik kérdés második részére azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletnek a 805/2004 rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként való tanúsítása, amely alperes címe ismeretlen.

 A tizenegyedik kérdésről

69      Tizenegyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azt alkalmazni kell olyan helyzetben, amelyben az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató letelepedési helye ismeretlen.

70      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fent hivatkozott, eDate Advertising és társai ügyben hozott ítéletből egyértelműen kitűnik, hogy az információs társadalommal összefüggő, szóban forgó szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatónak valamely másik tagállambeli letelepedési helye képezi a 2000/31 irányelv 3. cikkével létrehozott mechanizmusnak mind a létjogosultságát, mind pedig annak alkalmazási feltételét. Az említett mechanizmus célja ugyanis az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának azáltal történő biztosítása, hogy az említett szolgáltatásokat a szolgáltatóik letelepedési helye szerinti tagállam jogrendszerének hatálya alá veti (a fent hivatkozott EDate Advertising és társai ügyben hozott ítélet 66. pontja).

71      Mivel az említett irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdése alkalmazásának lehetősége azon tagállam meghatározásától függ, amelynek területén az információs társadalommal összefüggő, szóban forgó szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató ténylegesen letelepedett (a fent hivatkozott EDate Advertising és társai ügyben hozott ítélet 68. pontja), a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapeljárás alperese ténylegesen valamely tagállam területén letelepedett‑e. Ilyen letelepedési hely hiányában a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt mechanizmust nem kell alkalmazni.

72      E körülmények között a tizenegyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését nem kell alkalmazni olyan helyzetben, amelyben az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató letelepedési helye ismeretlen, mivel e rendelkezés alkalmazásának feltétele azon tagállam meghatározása, amelynek területén a szóban forgó szolgáltató ténylegesen letelepedett.

 A költségekről

73      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1)      Az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ugyanezen rendelet 5. cikke (3) bekezdésének honlap üzemeltetése miatti felelősség megállapítása iránti, olyan alperessel szembeni keresetre történő alkalmazása, amely alperes valószínűleg uniós polgár, de ismeretlen helyen tartózkodik, ha az ügyben eljáró bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy az említett alperesnek ténylegesen az Európai Unió területén kívül van a lakóhelye.

2)      Az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítélet, aki részére – mivel tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani – az eljárást megindító iratot a nemzeti jog szerint hirdetmény útján kézbesítették, azzal a feltétellel, hogy az eljáró bíróság előzetesen megbizonyosodott arról, hogy ezen alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.

3)      Az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletnek a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21‑i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként való tanúsítása, amely alperes címe ismeretlen.

4)      A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) 3. cikkének (1) és (2) bekezdését nem kell alkalmazni olyan helyzetben, amelyben az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató letelepedési helye ismeretlen, mivel e rendelkezés alkalmazásának feltétele azon tagállam meghatározása, amelynek területén a szóban forgó szolgáltató ténylegesen letelepedett.

Aláírások


* Az eljárás nyelve: német.