A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE

(harmadik tanács)

2011. szeptember 13.

F‑100/09. sz. ügy

Christos Michail

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Tisztviselő – Jogerő – Segítségnyújtási kötelezettség – A személyzeti szabályzat 24. cikke – Lelki zaklatás”

Tárgy:      Az EK 236. cikk és az EAK 152. cikk alapján benyújtott kereset, amellyel Ch. Michail különösen azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy egyrészt semmisítse meg a Bizottság 2009. március 9‑én hozott, az általa lelki zaklatás miatt segítségnyújtás iránt előterjesztett kérelmet elutasító határozatát, másrészt kötelezze a Bizottságot az őt ért 30 000 euró összegű nem vagyoni kár megtérítésére.

Határozat:      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A felperes maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni a Bizottság részéről felmerült költségeket.

Összefoglaló

1.      Eljárás – Jogerő – Terjedelem

2.      Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – Az érintett lejáratására vagy munkafeltételei romlásának előidézésére irányuló magatartás – A magatartás ismétlődő jellegére vonatkozó követelmény – A magatartás szándékosságának követelménye – Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, 12a. cikk, (3) bekezdés)

3.      Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása – Az adminisztráció mérlegelési jogköre – Terjedelem – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok

(Személyzeti szabályzat, 7. cikk)

4.      Tisztviselők – A szervezeti egységek szervezése – A személyi állomány beosztása – Újrabeosztás – A besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelési szabály tiszteletben tartása – Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, 5. és 7. cikk)

1.      A kereset a korábbi jogerős ítéletből kifolyólag akkor elfogadhatatlan, ha a szóban forgó ítélet alapjául szolgáló jogvita ugyanazon felek között volt folyamatban, a keresetnek ugyanaz volt a tárgya, és ugyanazon a jogcímen alapult. A határozat, melynek megsemmisítését kérték alapvető információt nyújt a kereset tárgyának megítéléséhez.

Mindenesetre az a körülmény, hogy a kereseteket az adminisztráció által formálisan külön meghozott határozatokkal szemben nyújtották be, nem elegendő annak megállapításához, hogy azok tárgya eltérő, amennyiben e határozatok tartalma lényegében azonos, és azonos indokok támasztják őket alá. Egyébiránt, még ha az egyik keresetben felhozott kifogások részben egyeznek is a korábbi eljárásban hivatkozott kifogásokkal, a második kereset – amennyiben eltérő tényálláson és jogalapon alapul – nem az első megismétlése, hanem új jogvitára vonatkozik.

(lásd a 29–31. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 172/83. és 226/83. sz., Hoogovens Groep kontra Bizottság egyesített ügyekben 1985. szeptember 19‑én hozott ítéletének 9. pontja; 146/85. és 431/85. sz., Diezler és társai kontra EGSZB egyesített ügyekben 1987. október 27‑én hozott ítéletének 14–16. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑162/94. sz., NMB és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének 37 és 38. pontja; T‑177/94. és T‑377/94. sz., Altmann és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1996. december 12‑én hozott ítéletének 52. pontja;

az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke T‑66/01. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság ügyben 2010. június 25‑én hozott ítéletének 197. pontja.

2.      A személyzeti szabályzat 2004. május 1‑jétől hatályos 12a. cikkének (3) bekezdése a lelki zaklatást olyan „helytelen magatartásként” határozza meg, amelynek megállapításához két konjunktív feltételnek kell teljesülnie. Az első feltétel olyan „ismétlődően vagy rendszeresen” előforduló magatartásra, szóbeli vagy írott nyelvhasználatra, gesztusokra vagy más cselekvésekre vonatkozik, amely azzal jár, hogy a lelki zaklatást olyan folyamatként kell értelmezni, amely szükségszerűen egy időszak során fordul elő, és ismételt vagy folyamatos, továbbá „szándékos” cselekedetet feltételez. A második feltétel – melyet az elsőtől az „és” kötőszó választ el – megköveteli, hogy a magatartás, a szóbeli vagy írott nyelvhasználat, a gesztusok vagy más cselekedetek alkalmasak legyenek arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét sértsék. Abból, hogy a „szándékos” jelző az első, és nem a második feltételre vonatkozik, kettős következtetés vonható le. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése szerinti magatartásnak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusnak vagy más cselekedetnek akaratlagosnak kell lennie, amely kizárja e rendelkezés hatálya alól a véletlenszerű cselekedeteket. Másrészt azonban nem előírás, hogy e magatartást, szóbeli vagy írott nyelvhasználatot, gesztusokat vagy más cselekedeteket olyan szándékkal kell elkövetni, hogy azok bármely másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy lelki integritását sértsék. Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy bizonyítani lehetne, hogy a zaklatónak szándékában állt volna az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit szándékosan rontani. Elegendő az is, ha a szándékosan megvalósított cselekedetei objektíve ilyen következményekkel járnak.

Egyébiránt a Közszolgálati Törvényszék F‑52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2009. december 9‑én hozott ítéletében megállapította, hogy a korábbi megoldás értelmében ahhoz, hogy valamely magatartást lelki zaklatásnak lehessen tekinteni, annak objektíve szándékos jellegűnek kell lennie, és valamely felperesnek a felhozott tények szubjektív megítélésétől függetlenül olyan tények összességét kell bemutatnia, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a rá irányuló magatartás objektív módon a lejáratását vagy munkakörülményeinek rontását célozta. Mindazonáltal a Közszolgálati Törvényszék azt is megállapította, hogy e megoldás a személyzeti szabályzat 12a. cikke (3) bekezdésének hatálybalépése előtt megvalósult cselekményekre vonatkozó ügyek alapján alakult ki, és éppen e rendelkezés értelmezése arra késztette a Közszolgálati Törvényszéket, hogy az említett megoldást megváltoztassa.

(lásd az 55. és 56. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2009. december 9‑én hozott ítéletének 135. és 140. pontja; F‑26/09. sz., N kontra Parlament ügyben 2010. március 9‑én hozott ítéletének 72. pontja.

3.      Az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek abban, hogy a rájuk bízott feladatoknak megfelelően szervezzék szervezeti egységeiket, valamint abban, hogy a feladataik teljesítése céljából hogyan osztják be a rendelkezésükre bocsátott személyi állományt, azzal a feltétellel azonban, hogy e beosztásnak szolgálati érdekből, valamint a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabályának tiszteletben tartásával kell történnie. E mérlegelési jogkörre való tekintettel az uniós bíróság szolgálati érdekre vonatkozó feltétel tiszteletben tartását érintő felülvizsgálatának arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy a kinevezésre jogosult hatóság ésszerű korlátok között maradt‑e, és mérlegelési jogkörében nem járt‑e el nyilvánvalóan hibásan.

(lásd az 58. és 59. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 69/83. sz., Lux kontra Számvevőszék ügyben 1984. június 21‑én hozott ítéletének 17. pontja; C‑116/88. és C‑149/88. sz., Hecq kontra Bizottság egyesített ügyekben 1990. március 7‑én hozott ítéletének 11. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑80/92. sz., Turner kontra Bizottság ügyben 1993. december 16‑án hozott ítéletének 53. pontja; T‑223/99. sz., Dejaiffe kontra OHIM ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének 53. pontja; T‑325/02. sz., Soubies kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 21‑én hozott ítéletének 50. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑52/08. sz., Plasa kontra Bizottság ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének 77. pontja.

4.      Az a tény, hogy egy tisztviselő magas szintű képességekkel rendelkezik, még nem jelenti azt, hogy nem lehet újra beosztani, mivel az adminisztráció érdeke megkívánja ugyan, hogy a tisztviselőt képességeinek és törekvéseinek megfelelő munkakörbe osszák be, egyéb megfontolások azonban azt eredményezhetik, hogy – a besorolási fokozat és a munkakör közötti megfelelés szabályának tiszteletben tartásával – a tisztviselő más feladatra kerül beosztásra. Egyébiránt, még ha a személyzeti szabályzat 5. és 7. cikkéből az következik is, hogy a tisztviselőnek joga van arra, hogy olyan feladatkörbe osszák be, amely összességében megfelel a besorolási fokozata szerinti munkakörének, e rendelkezést nem sérti az érintett feladatainak bármilyen mértékű csökkentése, kivéve ha új feladatköre – annak természetét, jelentőségét és mértékét tekintve – összességében a besorolási fokozatának és a munkakörének egyértelműen nem megfelelő szintet jelent.

(lásd a 64. és 65. pontot)

Hivatkozás:

a Bíróság 19/87. sz., Hecq kontra Bizottság ügyben 1988. március 23‑án hozott ítéletének 8. pontja;

az Elsőfokú Bíróság T‑118/04. és T‑134/04. sz., Caló kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. február 7‑én hozott ítéletének 99. pontja.