J. MAZÁK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2008. május 8.1(1)
C‑203/07. P. sz. ügy
Görög Köztársaság
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Fellebbezés – Abujai (Nigéria) közös diplomáciai képviselet építésére vonatkozó projekt – A Görög Köztársaság által fizetendő összegek beszámítással történő beszedése – Az 1605/2002/EK, Euratom és a 2342/2002/EK, Euratom rendelet – Elfogadhatóság – Az EU‑Szerződés V. címe alapján megkötött megállapodások – A jóhiszeműség elve a nemzetközi közjogban”
1. Jelen fellebbezésében a Görög Köztársaság a Bíróságtól az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága (első tanács) T‑231/04. sz., Görögország kontra Bizottság ügyben 2007. január 17‑én hozott ítéletének(2) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) részben történő hatályon kívül helyezését kéri annyiban, amennyiben az tévesen következtetett arra, hogy a Bizottság és a tagállamok által kötött eredeti megállapodás Görög Köztársaság általi aláírása és megerősítése, továbbá egy kiegészítő megállapodás Görög Köztársaság általi aláírása, valamint a Görög Köztársaság magatartása pénzügyi kötelezettségeket keletkeztetett a Görög Köztársaság számára.
2. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság mint megalapozatlant elutasította az azon aktus megsemmisítése iránti keresetet, amellyel a Bizottság beszámítással beszedte azon pénzösszegeket, amelyek megfizetésére a Görög Köztársaság a Bizottság, valamint egyes tagállamok közös abujai (Nigéria) diplomáciai képviseletével kapcsolatos I. és II. Abuja‑projektben való részvétele alapján volt köteles.
I – Jogi háttér
A – A közösségi jog
3. A Bíróság Alapokmánya 58. cikkének rendelkezése szerint:
„A Bírósághoz benyújtott fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. A fellebbezésben csak az Elsőfokú Bíróság hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságra, valamint a közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság általi megsértésére lehet hivatkozni […]”.
4. Az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet(3) (a továbbiakban: költségvetési rendelet) 71. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Egy esedékessé váló követelés megállapítása olyan eljárás, amellyel a felhatalmazás vagy átruházott felhatalmazás által engedélyezésre jogosult tisztviselő:
a) igazolja, hogy az adós tartozása fennáll [helyesen: ellenőrzi az adós tartozásának fennállását];
b) meghatározza vagy ellenőrzi a tartozás tényét és összegét;
c) ellenőrzi azon feltételeket, amelyek mellett a tartozás esedékes.
(2) A Bizottság számára rendelkezésre bocsátott saját forrásokat, és bármely nem vitatott, meghatározott összegű és esedékes követelést a számvitelért felelős tisztviselőnek szóló beszedési utalvány állapít meg, amelyet az adósnak megküldött terhelési értesítés követ – mindkét okmányt az engedélyezésre jogosult illetékes tisztviselő készíti el. […]”
5. A költségvetési rendelet 72. cikke így rendelkezik:
„(1) A behajtás engedélyezése olyan eljárás, amellyel az illetékes, felhatalmazás vagy átruházott felhatalmazás által engedélyezésre jogosult tisztviselő beszedési utalvány kiállításával utasítja a számvitelért felelős tisztviselőt, hogy szedje be azon esedékessé váló követelést, amelyet megállapított. […]”
6. A költségvetési rendelet 73. cikke szerint:
„(1) A számvitelért felelős tisztviselő az engedélyezésre jogosult illetékes tisztviselő által szabályszerűen kiállított beszedési utalványok szerint jár el. Kellő körültekintéssel kell eljárnia annak biztosítására, hogy a Közösségek megkapják bevételeiket, és gondoskodnia kell a Közösségek jogainak védelméről.
A számvitelért felelős tisztviselő úgy szedi be az összegeket, hogy ellentételezi azon egyenértékű követelésekkel, amelyek a Közösségek oldalán az olyan adósokkal szemben állnak fenn, akiknek szintén vannak a Közösségekkel szemben nem vitatott, meghatározott összegű és esedékes követelései. […]”
7. Az 1605/2002 rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23‑i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet(4) (a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 78. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Eljárás
(1) Az engedélyezésre jogosult tisztviselő a követelések megállapítása révén elismeri a Közösségek jogát az adóssal szemben, és megállapítja azon jogcímet, amely alapján az adós tartozásának kiegyenlítése követelhető.
(2) A beszedési utalvány azon műveletet jelenti, amellyel az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő utasítja a számvitelért felelős tisztviselőt a megállapított összeg beszedésére.
(3) A terhelési értesítés tájékoztatja az adóst arról, hogy:
a) a Közösségek megállapították az esedékessé váló követelést;
b) a tartozás megfizetése a Közösségek részére egy meghatározott napon (a továbbiakban: az esedékesség napja) esedékes;
c) amennyiben az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének az esedékesség napjáig, úgy a 86. cikkben említett mértékű kamatot kell fizetnie az alkalmazandó különös rendelkezések sérelme nélkül;
d) az intézmény lehetőség szerint beszámítás útján végzi a beszedést azt követően, hogy értesítette az adóst;
e) amennyiben az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének az esedékesség napjáig, úgy az intézmény az előzetesen nyújtott biztosíték érvényesítése útján végzi el a behajtást;
f) amennyiben, valamennyi említett lépést követően, nem történt meg a teljes összeg beszedése, úgy az intézmény a költségvetési rendelet 72. cikkének (2) bekezdésével összhangban vagy jogi eljárással biztosított határozat útján hajtja végre a beszedést.
Az engedélyezésre jogosult tisztviselő elküldi a terhelési értesítést az adósnak, és egy példányt eljuttat a számvitelért felelős tisztviselőnek.”
8. A végrehajtási rendelet 79. cikkének értelmében:
„Az esedékessé váló követelések megállapítása
A követelések megállapításához az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő biztosítja [helyesen: meggyőződik arról], hogy
a) a követelés nem vitatott, és nem függ semmilyen feltételtől;
b) a követelés pénzbeli, azaz pontosan meghatározott pénzösszegben kifejezett;
c) a követelés esedékes, azaz nem érvényes rá fizetési határidő;
d) az adós adatai helyesek;
e) a beszedésre váró összeget a megfelelő költségvetési tételhez könyvelték;
f) a bizonylatok szabályszerűek; és
g) a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét betartják. […]”
9. A végrehajtási rendelet 83. cikke a következőképpen szól:
„Beszedés beszámítás útján
Az eljárás bármely pontján az illetékes engedélyezésre jogosult tisztviselő és az adós értesítését követően a számvitelért felelős tisztviselő beszámítással szedi be a megállapított esedékessé váló követelés összegét, amennyiben az adós is rendelkezik olyan nem vitatott, határozott összegű, esedékes követeléssel a Közösségekkel szemben, amely egy kifizetési utalványban megállapított összeghez kapcsolódik.”
B – A nemzetközi jog
10. A szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény(5) 31. cikke a következőképpen szól:
„Az értelmezés általános szabályai
1. A szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni.
2. A szerződés értelmezése céljából a szerződésnek a bevezető részt és a mellékleteit is magában foglaló szövegén túl a szövegösszefüggésbe tartozónak kell tekinteni:
a) bármely, a szerződéssel összefüggő olyan megállapodást, amely valamennyi részes fél között a szerződés megkötésével kapcsolatban jött létre;
b) bármely okmányt, amelyet egy vagy több részes fél készített a szerződés megkötésével kapcsolatban, és amelyet a többi részes fél a szerződésre vonatkozó okmánynak ismer el.
3. A szövegösszefüggés mellett figyelembe kell venni:
a) a részes felek között a szerződés értelmezésére vagy rendelkezéseinek alkalmazására vonatkozóan létrejött bármely utólagos megállapodást;
b) a szerződés alkalmazása során utólag kialakult olyan gyakorlatot, amely a szerződés értelmezését illetően a részes felek megegyezését jelenti;
c) a nemzetközi jognak a részes felek viszonyában alkalmazható bármely idevonatkozó szabályát.
4. Valamely kifejezésnek különleges értelmet kell adni, ha megállapítható, hogy a részes feleknek ez volt a szándékuk.”
II – A tényállás és a megtámadott ítélet elfogadásának háttere
11. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság az előtte lévő ügy tényállását a következőképpen foglalta össze:
„7 Miután Nigéria fővárosa Lagos helyett Abuja lett, a Bizottság 1993‑tól egy épületet bérelt külképviseletének, valamint ideiglenesen egyes tagállamok – köztük a Görög Köztársaság – képviseletének elhelyezésére. Az e tagállamokkal történt megegyezés (a továbbiakban: I. Abuja‑projekt) keretében a Bizottság bizonyos irodákat albérletbe adott, és bizonyos szolgáltatásokat nyújtott a kérdéses képviseleteknek. A tagállamok megállapodtak a képviseleteikkel kapcsolatos költségek elosztásáról. A Görög Köztársaság hozzájárulása az összköltség 5,5%‑ára rúgott. A Bizottság, mivel úgy ítélte meg, hogy a Görög Köztársaság ez irányú kötelezettségeinek nem tett eleget, 2004‑ben beszámítással beszedte a megfelelő pénzösszegeket (lásd az alábbi 44. pontot).
8 1994. április 18‑án a Belga Királyság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, a Portugál Köztársaság és a Bizottság (a továbbiakban: részes felek) az Európai Unióról szóló szerződés J.6. cikke (jelenleg, módosítást követően, EU 20. cikk) alapján megállapodást kötöttek (a továbbiakban: eredeti megállapodás) az abujai diplomáciai képviseleteik számára szolgáló, közös infrastruktúrát használó közös nagykövetségi épületegyüttes építésére (a továbbiakban: II. Abuja‑projekt). Az eredeti megállapodás csatlakozási jegyzőkönyvvel egészült ki az Osztrák Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság csatlakozását követően.
9 Az eredeti megállapodás 1. cikke kimondja, hogy a tagállamok nagykövetségei és a Bizottság külképviselete egymástól különböző diplomáciai képviseletek, amelyek a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18‑án aláírt nemzetközi szerződés hatálya, a tagállamok esetében pedig a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24‑én elfogadott egyezmény hatálya alá is tartoznak.
10 Az eredeti megállapodás 10. cikke kimondta, hogy a Bizottság a II. Abuja‑projekt koordinátoraként a többi részes fél nevében is eljár.
11 Az eredeti megállapodás 11. cikke alapján a Bizottság felel a II. Abuja‑projekt megvalósíthatóságával kapcsolatos építészeti tanulmányok végrehajtásáért, a kezdeti bekerülésiköltség‑becslés és a tervezés szakaszáért. E cikk előírja továbbá »az épület részletes tervéről, a bekerülési költségek elosztásáról és a [II. Abuja‑] projekt befejezését követően részt vevő valamennyi részes félre eső helyiség‑fenntartási költségekről« szóló kiegészítő megállapodás (a továbbiakban: kiegészítő megállapodás) megkötését. Végül a 11. cikk állandó igazgatótanácsot állít fel a II. Abuja‑projekt koordinálására és ellenőrzésére; az igazgatótanács valamennyi részes fél képviselőjéből áll, és a Bizottság elnöklete alatt működik. Az állandó igazgatótanács a Tanácsnál a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) keretében felállított, »igazgatási ügyek«‑munkacsoport (a továbbiakban: a KKBP igazgatási ügyek munkacsoportja) részére időszakonként jelentést tesz.
12 Az eredeti megállapodás 12. cikke így szól:
»A [II. Abuja‑]projekt közvetlen finanszírozása a [kiegészítő megállapodás] 11. cikkben említett jóváhagyás[a] után a projekt egyes részes feleket illető részeinek megfelelő hozzájárulásokkal történik. A Bizottság hozzájárulása a megfelelő költségvetési tétel terhére történik.
Az előkészítő munkálatok (‘1. szakasz’) költségei a Bizottság költségvetésének a működéssel kapcsolatos forrásait terhelik. Ezek becsült összege 140 000 ECU. A [II. Abuja‑] projekt befejezése után e költség megtérítése a részes feleknek a projektben fennálló részesedésük arányában fizetendő hozzájárulásaival történik.«
13 Az eredeti megállapodás 13. cikke kimondja:
»Valamennyi részes fél biztosítja, hogy a [kiegészítő megállapodás] jóváhagyás[a] után kifizeti a ráeső költségek teljes fedezését. A valamennyi részes fél által fizetendő összeg magában foglalja:
a) a saját alapterület teljes bekerülési költségét és
b) a bekerülési költségnek a közös és a nyilvános helyiségek alapján rá eső részét, amelyet arányosan, a saját alapterület és a nem közös helyiségek összes alapterülete közötti arány alapján kell kiszámolni.«
14 Az eredeti megállapodás 14. cikke úgy rendelkezik, hogy a Bizottság a részes államok jóváhagyásával és részvételével rendezi a harmadik személyekkel (szerződő felekkel) szemben fennálló tartozásokat.
15 Az eredeti megállapodás 15. cikke (1) bekezdésének rendelkezése szerint:
»Amennyiben valamely részes fél a [II. Abuja‑] projektből való kilépés mellett dönt, és nem írja alá a 11. cikkben említett [kiegészítő megállapodást], a jelen megállapodás rendelkezéseit, beleértve a 12. és 13. cikkben foglalt pénzügyi kötelezettségeket, a kilépő részes félre nem lehet a továbbiakban alkalmazni.«
16 1995. március 29‑én a Bizottság által képviselt Közösség megkötötte az első szerződést egy közös vállalattal, amely egyrészt a Dissing & Weitling arkitektfirma A/S (a Bizottság által a II. Abuja‑projektre kiírt építészeti versenykiírás nyertese), másrészt a COWIconsult Consulting Engineers and Planners A/S (a továbbiakban: tanácsadók) részvételével jött létre. E szerződés 1. cikkében a Bizottság megerősíti a részes feleknek a tanácsadókkal való »végleges szerződés« megkötésére vonatkozó szándékát. A 2. cikk szerint a tanácsadók kötelezettséget vállalnak a szóban forgó projekt előkészítésére. Ennek az előkészítésnek a költsége 212 547,59 euróra rúgott.
17 Az érintett tagállamok külügyminisztériumai illetékes osztályainak képviselői és a Dissing & Weitling arkitektfirma építészei között lezajlott találkozók során meghatározták az egyes tagállamok képviseletének tényleges szükségleteit és a rájuk eső költséghányadot.
18 1995. október 26‑án ülésezett a KKBP keretében felállított »ingatlanügyi« almunkacsoport. Az ülés jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az almunkacsoport felhívta a Bizottságot:
»[…]
– a[z alapterv] szakasz[ának] befejezésére;
– a [részletes terv elkészítése szakaszának] az építészirodával történő, az [állandó igazgatótanács] által előírt határidőn belüli elkészíttetéséhez szükséges intézkedések megtételére;
– a [talajtanulmányozással és az építési terület feltárásával kapcsolatos] szerződések megkötésére, minthogy ez utóbbi [szerződés] elengedhetetlen a kiegészítő megállapodás szövegének elkészítéséhez;
– valamint az ezen szakaszokhoz kapcsolódó költségek megelőlegezésére«.
19 Az almunkacsoport megerősítette, hogy »a Bizottság által kifizetett összegeket a részéről a [II. Abuja‑projekt] finanszírozás[á]ra korábban megfelelő megoldásként elfogadott, eseti önálló alapba befizetett előlegként [fogják] kezelni«, és hogy »[a] projekt meghiúsulása esetén a többi részes fél [ezt az előleget visszafizeti] a Bizottságnak, az előző szakaszokra jóváhagyott módon«.
20 1995. november 24‑én ülésezett az állandó igazgatótanács (lásd a fenti 11. pontot). Ennek az ülésnek a jegyzőkönyve kitér arra, hogy a tanácsadókkal kötött, 2 676 369 euró összegű »műszaki tanácsadási« szerződést (a továbbiakban: főszerződés) jóváhagyásra a Bizottság közbeszerzéssel és szerződésekkel foglalkozó tanácsadó bizottsága elé terjesztették. E jegyzőkönyv azt is tartalmazza, hogy »a projekt meghiúsulása esetén a többi részes fél visszafizeti az előleget a Bizottságnak«.
21 1995. december 27‑én a Bizottság megkötötte a főszerződést. E szerződés a II. Abuja‑projekt (4.4. és 4.5. cikk) alaptervére és későbbi szakaszára, valamint esetleges részletes tervekre (4.6. cikk) vonatkozott.
22 1996. szeptember 19‑én a KKBP igazgatási ügyek munkacsoportja jóváhagyta a részletes tervet.
23 1996. november 21‑én a KKBP igazgatási ügyek munkacsoportja felhívta a Bizottságot, hogy tegyen eseti intézkedést annak érdekében, hogy az építészek megkezdjék a részletes tervek kidolgozását. A munkacsoport jelezte, hogy az e szakaszra vonatkozó alakszerű szerződést a kiegészítő megállapodás véglegesítése után kötik meg. Ezen az ülésen a Bizottság közölte a munkacsoporttal azt a költségösszeget, amelyet a II. Abuja‑projekt előkészítésére 1996. november 15‑ig előlegezett; ez körülbelül 2,8 millió euró volt.
24 1997. február 24‑én ülésezett a munkacsoport, és úgy döntött, hogy a részletes tervek és a szerződési iratok kidolgozásához nem várja meg a kiegészítő megállapodás véglegesítését. Az ülés jegyzőkönyve az alábbi határozatokat tartalmazza:
»A munkacsoport felhívja a Bizottságot, hogy az építészekkel tegye meg a szükséges intézkedéseket a dokumentumok kidolgozására, és a projektre vonatkozó megállapodás kikötései szerint előlegezze meg a munkálatokhoz szükséges pénzeszközöket. Korábbi esetekhez hasonlóan az ily módon a Bizottság által fizetett előlegeket a többi résztvevő [az eredeti megállapodásban] meghatározott eljárások szerint utólag köteles megtéríteni.«
25 Az ezt követő hónapokban több tagállam kilépett a II. Abuja‑projektből. 1997. április 28‑án a KKBP igazgatási ügyek munkacsoportja megbízta a Bizottságot, hogy dolgozzon ki »kétoldalú megállapodást a projekttel kapcsolatban a Bizottság által a részes felek nevében eszközölt kiadásoknak a Dán Királyságra eső része megtérítésére«. Hasonló határozatot hoztak Írország 1997. szeptemberi, valamint a Portugál Köztársaság, a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság kilépését követően.
26 1997. november 12‑én a Bizottság a főszerződést módosító záradékot írt alá, amely a részletes tervek elkészítésére és az utazási költségek 1 895 696 euró összeghatárig történő viselésére irányult.
27 1998. június 18‑án a KKBP igazgatási ügyek munkacsoportja megemlítette a Belga Királyságnak a II. Abuja‑projektből való esetleges kilépését. Ennek az ülésnek a jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az állandó igazgatótanács rögzítette, hogy a Belga Királyság kifizeti a költségeknek a részletes terv jóváhagyását követően megállapított rá eső részét.
28 1998. június 10‑én a Bizottság 153 367,70 euró összegű fizetési felszólítást intézett a Görög Köztársasághoz; ez az összeg megfelelt a projekt kezdeti szakaszában a Görög Köztársaságra jutó résznek, vagyis a teljes bekerülési költség 5,06%‑ának. A fizetési határidőt a Bizottság 1998. december 31‑ében állapította meg.
29 1998. december 9‑én a kiegészítő megállapodást aláírta a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság és a Bizottság. A kiegészítő megállapodás 11. cikke előírja a projekt finanszírozására szolgáló alap létrehozását.
30 A kiegészítő megállapodás 14. cikke értelmében a megállapodás az aláírását követő második hónap első napjától ideiglenesen alkalmazandó, és azt a napot követő második hónap első napján lép hatályba, amelyen a tagállamok és a Bizottság kinyilvánítják, hogy a megállapodás megerősítése megtörtént.
31 1999. április 28‑án a Bizottság ajánlati felhívást tett közzé az érintett tagállamok nagykövetségeinek, valamint a Közösség külképviseletének építésére (HL 1999. S 82. o.). A felhívásban szerepelt, hogy a Görög Köztársaság nagykövetségének területe 677 m2 lesz.
32 1999. szeptember 3‑án a Bizottság »megismételte« 1998. évi felhívását a KKBP igazgatási ügyek munkacsoportjánál, annak érdekében, hogy a tagállamok térítsék meg részére azokat a pénzösszegeket, amelyeket a tanácsadóknak fizetett ki a részletes tervek elkészítésének szakaszában. A Bizottság jelezte, hogy egyes tagállamok már kifizették azt az összeget, amellyel tartoztak, mások azonban – köztük a Görög Köztársaság – nem térítették meg az 1998. december 31‑i határidőig. A Bizottság hozzátette, hogy az érintett részes feleknek újabb fizetési felszólítást fog küldeni, amely egyrészt a részletes tervek bekerülési költségére, másrészt a Belga Királyság, a Spanyol Királyság és a Portugál Köztársaság kilépése miatti átalakítás költségeire vonatkozik.
33 1999. szeptember 20‑án az állandó igazgatótanács az építővállalatok előválogatása végett ülést tartott. A Görög Köztársaság képviselője aláírta az ülés jegyzőkönyvét. Az építkezés folytatására vonatkozó ajánlati felhívást a Hivatalos Lap S 54., 2000. március 17‑i számában tették közzé.
34 2000. február 17‑i fizetési felszólításában a Bizottság a részletes tervekre vonatkozó ajánlattételi dokumentáció összeállításáért 168 716,94 euró megfizetését kérte a Görög Köztársaságtól.
35 2000. június 22‑én az állandó igazgatótanács úgy határozott, hogy a projektre új megközelítést alkalmaz (a továbbiakban: szűkített II. Abuja‑projekt), amelyet a Francia Köztársaság kilépése tett szükségessé. A szűkített II. Abuja‑projekt többek között a közös épületek és a közös infrastruktúra megszüntetését, valamint az alapterület csökkentését írta elő. A Görög Köztársaságnak ezen az ülésen részt vevő képviselője – felettesei jóváhagyásától függően – kifejezte egyetértését a projekttel kapcsolatban. Június 29‑én a Bizottság megküldte a Görög Köztársaságnak a 2000. június 22‑i ülés jegyzőkönyvét, és felhívta a II. Abuja‑projektre vonatkozó alakszerű válasz megadására.
36 2000. szeptember 5‑én a Bizottság megismételte kérését a Görög Köztársaság képviselőinek. Egy újabb – 2000. szeptember 14‑én kelt – emlékeztetőt követően a Bizottság 2000. szeptember 25‑én távmásolatban levelet intézett a Görög Köztársasághoz, amelyben válaszadási határidőként 2000. szeptember 30‑át jelölte meg, és közölte, hogy a Görög Köztársaság hallgatását a projektből való kilépésként fogja értelmezni. 2000. október 2‑án a görög hatóságok arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy nem tudnak választ adni a szűkített II. Abuja‑projektre vonatkozólag. Ennek következményeként a Bizottság ugyanezen a napon azt válaszolta, hogy utasította az építészeket a szűkített II. Abuja‑projektnek a Görög Köztársaság kizárásával történő átalakítására.
37 2002. január 28‑i levelében a Bizottság a Görög Köztársaságnak 1 276 484,50 euróról küldött terhelési értesítést, amely a II. Abuja‑projekttel kapcsolatos építési költségekre vonatkozott. A Bizottság ezt követően visszavonta ezt a terhelési értesítést.
38 Miután a Görög Köztársaság felállította saját nagykövetségét Abujában, 2002. július 13‑án elhagyta azokat a helyiségeket, amelyeket az I. Abuja‑projekt keretében használt.
39 2002. október 11‑i levelével a Bizottság alakszerűen közölte a Görög Köztársasággal az I. és a II. Abuja‑projektre vonatkozó, ki nem egyenlített terhelési értesítéseket, és felszólította összesen 861 813,87 euró és 11 000 amerikai dollár (USD) megfizetésére.
40 A felek közötti tárgyalásokat követően a Bizottság 2003. január 31‑i levelével emlékeztette a Görög Köztársaságot arra, hogy nem fizette ki az I. és a II. Abuja‑projekttel kapcsolatos tartozásait, és felszólította, hogy 2003 februárja előtt fizessen összesen 516 374,96 eurót és 12 684,89 USD‑t. A Bizottság hozzátette, hogy amennyiben az esedékesség napjáig a kifizetés nem történik meg, a szóban forgó pénzösszegeket bármilyen jogi úton beszedi.
41 Az ezt követő hónapokban a Görög Köztársaság és a Bizottság a fizetendő pénzösszegek nagyságáról folytatott vitát.
42 2003. december 29‑én a Görög Köztársaság az alábbi szövegű levelet küldte az Európai Unióhoz akkreditált állandó képviselőjének:
»Mivel az Európai Bizottság a beszámítási eljárás alkalmazásával fenntartja országunknak a II. Abuja‑projekttel kapcsolatos tartozására vonatkozó álláspontját, az eljárást kísérje figyelemmel, és közölje, hogy azt alkalmazták‑e, és ha igen, milyen mértékben, mégpedig annak érdekében, hogy a Görög Köztársaság megvizsgálhassa, mennyiben szándékozik az Európai Bizottság ellen keresetet indítani.
Az I. Abuja‑projektet illetően emlékeztetünk arra, hogy tartozásunkat 2002 májusáig bezárólag ismertük el; ezzel szemben a Bizottság által követelt pénzösszeg a 2002. júliusig tartó, valamint az ezen időponton túli időszakot fedi le. Minthogy nem áll szándékunkban az előbb említett tartozásunkat befizetni, lépjen kapcsolatba a Bizottság illetékes pénzügyi hivatalaival a 2002 májusáig keletkezett tartozásunk pontos végösszegének ellenőrzése érdekében.«
43 2004. február 16‑án a Bizottság a Görög Köztársaságnak az I. és a II. Abuja‑projekttel kapcsolatban még nem rendezett tartozásait ismertető levelet küldött e tagállamnak. Az ehhez a levélhez mellékelt, többek között az I. és a II. Abuja‑projekttel kapcsolatos tizenegy, ki nem egyenlített terhelési értesítést felsoroló táblázatból kitűnik, hogy a Bizottság 565 656,80 euró megfizetését követelte a Görög Köztársaságtól. Ebben a levélben a Bizottság kifejtette:
» [A Görög Köztársaság] az alábbi követelést küldte a Bizottságnak […]
2000GR161PO005OBJ 1 SZÁRAZFÖLDI GÖRÖGORSZÁG – Közbenső kifizetés – 4 774 562,67 euró.
A [költségvetési rendelet 73. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében] rögzített fizetési feltételek alkalmazásával a Bizottság beszámítja a tartozásokat és a követeléseket – adott esetben a késedelmi kamatok figyelembevételével.
Abban az esetben, ha az Önök által közölt követelések meghaladják a beszámított összegeket, haladéktalanul sor kerül az Önöknek járó nettó különbözet kifizetésére […].«
44 2004. március 10‑én a Bizottság a szárazföldi Görögország regionális operatív program keretében pénzt fizetett ki a Görög Köztársaságnak. 4 774 562,67 euró kifizetése (lásd a fenti 43. pontot) helyett azonban a Bizottság csupán 3 121 243,03 eurót fizetett ki. Ily módon a Bizottság beszámítással beszedte a Görög Köztársaság által ki nem egyenlített különbözet összegét, többek között az I. és a II. Abuja‑projekt vonatkozásában fennálló 565 656,80 eurót (a továbbiakban: megtámadott aktus).”
III – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
12. A Görög Köztársaság keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz a beszámítási aktussal szemben, amelyet később az Elsőfokú Bírósághoz tettek át, és T‑231/04. ügyszámon vettek nyilvántartásba. Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárásban a Görög Köztársaság egyetlen jogalapra hivatkozott, amelyet az eredeti és a kiegészítő megállapodás, valamint a költségvetési rendelet és a 2342/2002 rendelet megsértésére alapított.
13. A jogalap első részében a Görög Köztársaság az eredeti és a kiegészítő megállapodás megsértésére hivatkozott.
14. Elöljáróban az Elsőfokú Bíróság azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy rendelkezik‑e hatáskörrel a kereset elbírálására, tekintettel arra, hogy egy jelentős pénzösszeg az EU‑Szerződés V. címének hatálya alá tartozott, amelynek vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel, mivel az EU 46. cikk nem alapít számára ilyen hatáskört. Mindazonáltal, mivel a Bizottság a vitás pénzösszegeket a költségvetési rendelet és a 2342/2002 rendelet alapján elfogadott aktussal szedte be, az Elsőfokú Bíróság arra jutott, hogy a beszámítás aktusa a közösségi jog hatálya alá tartozik, következésképpen az EK 230. cikknek megfelelően vitássá tehető. Az Elsőfokú Bíróság tehát megállapította hatáskörét a kereset elbírálására.
15. Ezután az Elsőfokú Bíróság a Görög Köztársaságnak az I. és a II. Abuja‑projektért viselt pénzügyi felelősségét vizsgálta.
16. Az I. Abuja‑projektet illetően a Görög Köztársaság elismerte a bérleti díjakért és a működési költségekért való felelősségét, azonban vitatta, hogy felelnie kellene a 72 714,47 eurós végösszegért, amelyre a Bizottság kötelezte. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a Görög Köztársaságnak nem sikerült bizonyítania, hogy a Bizottság tévesen állapította meg a tartozás összegét. Továbbá a Görög Köztársaság nem kifogásolta a kapott számos terhelési értesítést, és nem adott magyarázatot arra, hogy miért vélte úgy, hogy nem tartozik az általa elismert tartozás és a Bizottság által követelt összeg közötti különbséggel. Emiatt a Görög Köztársaságnak az I. Abuja‑projekttel kapcsolatos tartozásokért való felelősségét tagadó érve nem volt elfogadható.
17. A II. Abuja‑projektre vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság rámutatott arra, hogy a Görög Köztársaság magatartásával több mint hat éven keresztül – 1994. április 18‑tól 2000. szeptember 30‑ig – azt érzékeltette a többi részes féllel, hogy továbbra is részt vesz a II. Abuja‑projektben. A kiegészítő megállapodás 1998 decemberében történt aláírását követően még majdnem további két évig részt vett a projektben.
18. Az Elsőfokú Bíróság e tényekből arra következtetett, hogy a Görög Köztársaság kötelezettségeinek vizsgálata nem korlátozódhat az eredeti és a kiegészítő megállapodásra, hanem figyelembe kell vennie azokat a várakozásokat is, amelyeket magatartásával e tagállam a partnereiben keltett.
19. Ezzel összefüggésben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a jóhiszeműség elve a nemzetközi szokásjog szabálya, amely kötelező a Közösségre, valamint a többi részes félre nézve, és amely „a nemzetközi közjogban a bizalomvédelem elvének szükségszerű velejárója”.
20. Az Elsőfokú Bíróság ezután megjegyezte, hogy mivel a Görög Köztársaság aláírta az eredeti megállapodást, és meg is erősítette azt, a II. Abuja‑projekt egyik résztvevője volt, és ez a minőség a résztvevők közötti együttműködés és szolidaritás tekintetében bizonyos megnövekedett kötelezettségekkel járt.
21. Az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az eredeti megállapodás a II. Abuja‑projekt kezdeti szakaszára vonatkozott, és hogy e szakasz megvalósulását követően – még a kiegészítő megállapodás aláírása előtt – a részes felek úgy döntöttek, hogy a projektet folytatják, és állják az épület részletes tervével kapcsolatos költségeket. Egy 1997. február 24‑én tartott ülésen, amelyen részt vett a Görög Köztársaság két képviselője, a részes felek felhatalmazták a Bizottságot, hogy az építészekkel tegye meg a szükséges intézkedéseket a részletes tervek kidolgozására, anélkül, hogy megvárná a kiegészítő megállapodást. Az Elsőfokú Bíróság arra jutott, hogy ezáltal a részes felek túlhaladtak a bevezető szakaszon, és így szükségszerűen hallgatólagos megállapodást kötöttek a projekt megvalósítására. Mivel a részes felek az 1997. február 24‑i ülésükön úgy döntöttek, hogy a projektet megvalósítják, a bevezető és a későbbi költségek rájuk eső részének megtérítése nélkül – az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint – már nem léphettek ki szabadon a projektből.
22. Az Elsőfokú Bíróság ezután megjegyezte, hogy jóllehet egyes tagállamok utólag kiléptek a projektből, a Görög Köztársaság nem tanúsított olyan magatartást, amely részvételével kapcsolatban kétséget ébreszthetett volna, továbbá 1998. december 9‑én a Görög Köztársaság aláírta a kiegészítő megállapodást, a projektből ki nem lépő többi féllel együtt. Az Elsőfokú Bíróság megjegyezte, hogy a Görög Köztársaság csupán 2000 nyarán mutatott első alkalommal fenntartást részvételének folytatását illetően.
23. Az Elsőfokú Bíróság szerint nem kétséges, hogy a Görög Köztársaságnak joga volt a projektből kilépni, de tekintettel a kötelezettségvállalásoknak a kezdeti szakasz óta bekövetkezett változására, valamint a kiegészítő megállapodás megerősítésének elmaradása ellenére, a Görög Köztársaság nem léphetett ki anélkül, hogy felelne a II. Abuja‑projektben való részvételével kapcsolatos költségekért.
24. Egyébként az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a Görög Köztársaság kötelezettségei az eredeti megállapodás szövegéből is következnek, nevezetesen annak 15. cikke (1) bekezdéséből. E rendelkezés szerint egy állam mentesülhet a projekttel kapcsolatos pénzügyi kötelezettségek alól, amennyiben nem írja alá a kiegészítő megállapodást. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy amennyiben egy állam a kiegészítő megállapodást aláírta – mint ahogyan ez a Görög Köztársaság esetében történt –, éppen ennek ellenkezője igaz.
25. Ami azt az érvet illeti, mely szerint a kiegészítő megállapodás megerősítése a megállapodás hatálybalépésének szükséges feltétele, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a kiegészítő megállapodás annak 14. cikke értelmében 1999. február 1‑jétől 2000 októberéig ideiglenesen alkalmazandó volt a Görög Köztársaságra nézve. Az Elsőfokú Bíróság szerint ez azt jelentette, hogy a Görög Köztársaság nem hagyhatja figyelmen kívül a kiegészítő megállapodás ideiglenes alkalmazását arra hivatkozva, hogy a kiegészítő megállapodást nem erősítette meg.
26. Végül a Görög Köztársaság azon érvével kapcsolatban, mely szerint a projekt bekerülési költségének növekedése „a körülmények alapvető megváltozásának” minősül, amely mentesítette pénzügyi kötelezettségei alól, az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy épületépítési projektről lévén szó, a projekt bekerülési költségének növekedése nem tekinthető „a körülmények alapvető megváltozásának”. Ezenkívül a Görög Köztársaság elfogadta a projekt bekerülési költségének növekedését, amely a II. Abuja‑projekt kezdetétől ismert volt, és nem emelt semmilyen kifogást, amikor a projektben fennálló részesedését több tagállam 1997 és 1999 közötti kilépése miatt megemelték.
27. Ezen indokok összességére tekintettel az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a Görög Köztársaság a II. Abuja‑projektben való részvételéhez kapcsolódó összes költségért felelősséggel tartozik.
28. Az Elsőfokú Bíróság ezért a jogalap első részét – mint alaptalant – elutasította.
29. A jogalap második részében a Görög Köztársaság a költségvetési rendelet és a 2342/2002 rendelet megsértését állította.
30. A Görög Köztársaság azon állításával kapcsolatban, mely szerint mind az I., mind a II. Abuja‑projekt címén követelt pénzösszegek összegszerűségét és igazoltságát nyilvánvaló bizonytalanság övezte, az Elsőfokú Bíróság hangsúlyozta, hogy a költségvetési rendelet 73. cikkének (1) bekezdése értelmében nem kizárt a beszámítás abban az esetben, ha a tartozások valamelyike vitatott, vagy ha e tartozásokról tárgyalások folytak a Bizottság és az adós között. Ellenkező esetben az adós meghatározatlan ideig késleltetni tudná a tartozás megtéríttetését.
31. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy bár a követelésekkel kapcsolatban bizonytalanságok voltak 2002‑ben, a felek közötti egyeztetést és az iratanyag újabb vizsgálatát követően a Bizottság a beszedés időpontjában a 2004‑re vonatkozó tartozások tekintetében biztos eredményre jutott.
32. Továbbá az Elsőfokú Bíróság szerint a Görög Köztársaság nem bizonyította, hogy a Bizottság nem tartotta be a szóban forgó rendeletben előírt eljárást, vagy azt, hogy nem volt megalapozott a Bizottságnak az a megállapítása, hogy a követelés „nem vitatott, meghatározott összegű és esedékes”. Következésképpen a beszámítással történő beszedéshez előírt feltételek a megtámadott aktus kibocsátásának időpontjában teljesültek.
33. Végül az Elsőfokú Bíróság elutasította a Görög Köztársaságnak azon állítását, mely szerint a Bizottság nem volt jogosult a beszámítással történő beszedésre, mivel a szóban forgó állítólagos követelések nem a Közösség, hanem a részes felek követelései, és emiatt a beszámítás nem felel meg a Közösségek pénzügyi érdekei védelmének, amely a fent említett rendeletek célja. Ezzel szemben az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a kérdéses pénzösszegek a Közösséget illették, mivel a Bizottság az I. és II. Abuja‑projekt vonatkozásában a részes felek megbízottja volt.
34. Az Elsőfokú Bíróság tehát az egyetlen jogalap második részét – mint alaptalant – elutasította.
IV – A felek Bíróság előtti kérelmei
35. A Görög Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:
– állapítsa meg, hogy a jelen fellebbezés elfogadható;
– helyezze hatályon kívül az Elsőfokú Bíróság ítéletének megtámadott részét;
– adjon helyt a keresetnek az abban foglalt kérelmeknek megfelelően;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
36. A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– nyilvánítsa a fellebbezést elfogadhatatlannak;
– másodlagosan a fellebbezést nyilvánítsa nyilvánvalóan alaptalannak, és teljes egészében utasítsa el;
– mindenképpen a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
V – A fellebbezésről
A – A jogalapokról
1. Az első jogalap
37. A Görög Köztársaság azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte az eredeti megállapodás 12., 13. és 15. cikkét, a kiegészítő megállapodás 14. cikkét, továbbá a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvét.
38. A Görög Köztársaság szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg azt, hogy a tagállamoknak a II. Abuja‑projekttel kapcsolatos kötelezettségeit az egyes tagállamok magatartása határozza meg, nem pedig – mint tisztán szerződési jellegű kötelezettségeket – a két megállapodás rendelkezései. Az eredeti megállapodás 12., 13. és 15. cikkének, valamint a kiegészítő megállapodás 14. cikkének megfelelő értelmezése alapján ugyanis arra kell jutni, hogy a Görög Köztársaság számára nem keletkeztek pénzügyi kötelezettségek, mivel pusztán aláírta, de nem erősítette meg a kiegészítő megállapodást. Következésképpen a Görög Köztársaság nem hagyta jóvá ezt a megállapodást, tehát e tagállam tekintetében nem teljesültek a pénzügyi kötelezettségek keletkezésének feltételei.
39. A Görög Köztársaság azzal érvel, hogy a jóhiszeműség elve csak annak megállapítása szempontjából releváns, hogy egy tagállam részt vett‑e a II. Abuja‑projektben, nem pedig a részvételből eredő kötelezettségek megállapítása tekintetében. Ilyen kötelezettségek kizárólag a megállapodás rendelkezései alapján határozhatók meg, e tekintetben a tagállam magatartása nem bír jelentőséggel.
40. Ezzel kapcsolatban a Görög Köztársaság úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság félremagyarázta az eredeti megállapodás 13. cikkét, amely „a [kiegészítő megállapodás] jóváhagyás[a] után” megköveteli az adott tagállamtól „a ráeső költségek teljes fedezését”. A kiegészítő megállapodás pusztán ideiglenes alkalmazása nem elegendő az eredeti megállapodás 12. és 13. cikkében meghatározott pénzügyi kötelezettségek keletkezéséhez, amely a kiegészítő megállapodás jóváhagyását is megköveteli.
41. Az Elsőfokú Bíróság hasonlóan félreértelmezte a kiegészítő megállapodás 14. cikkét is, amely világossá tette, hogy a kiegészítő megállapodást megerősítéssel jóvá kell hagyni ahhoz, hogy az hatályba léphessen, és így pénzügyi kötelezettségeket keletkeztessen a résztvevő tagállamok számára.
2. A második jogalap
42. A Görög Köztársaság szerint az Elsőfokú Bíróság félreértelmezte az eredeti megállapodás 15. cikkét annak megállapításával, hogy a kiegészítő megállapodás aláírását megelőzően, 1997. február 24‑én a felek a projekt végrehajtására vonatkozó hallgatólagos megállapodást kötöttek, és ilyen módon az eredeti megállapodás 15. cikkének (1) bekezdését hatályon kívül helyezték, vagy legalábbis módosították.
B – Az elfogadhatóságról
1. Az első elfogadhatatlansági kifogás
43. A Bizottság azt állítja, hogy a fellebbezés elfogadhatatlan, mivel az olyan megállapodások értelmezésén alapszik, amelyek nem képezik részét a közösségi jognak. A fellebbezés tehát nem alapul a Bíróság alapokmányának 58. cikkében felsorolt, lehetséges fellebbezési okok egyikén sem.
44. Az alapokmány 58. cikke úgy rendelkezik, hogy a Bíróság előtti fellebbezésnek jogkérdésre kell korlátozódnia. Ezt a rendelkezést úgy kell érteni, mint amely a Bíróság fellebbviteli hatáskörét az Elsőfokú Bíróság döntése jogszerűségének felülvizsgálatára korlátozza.
45. A jelen ügyben az okoz nehézséget, hogy – amint azt az Elsőfokú Bíróság kifejtette – „a Bizottságnak és a tagállamoknak az I. és a II. Abuja‑projekt megtervezése, előkészítése és megvalósítása során létrejövő együttműködéséből adódó jogviszonya az EU‑Szerződés V. címének hatálya alá tartozik”.(6) Ugyanakkor, mint azt az Elsőfokú Bíróság helyesen megjegyezte, „az EU‑Szerződésnek az Amszterdami Szerződés szerinti változatában az EU 46. cikk kimerítően felsorolja a Bíróság hatáskörét. E cikk semmilyen hatáskört nem alapít a Bíróság számára az EU‑Szerződés V. címének rendelkezései vonatkozásában”.(7) Így az egyetértési megállapodások mint olyanok nem tartoznak a Bíróság hatáskörébe.
46. Mindazonáltal az előtte folyamatban lévő jogvitára vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy „kétségtelen, hogy a Bizottság a vitás pénzösszegeket a költségvetési rendelet és a 2342/2002 rendelet alapján elfogadott aktussal szedte be, ezért a beszámítás aktusa a közösségi jog hatálya alá tartozik”.(8)
47. Az Elsőfokú Bíróság továbbá úgy vélte, hogy „a költségvetési rendelet hatályát meghatározó rendelkezésekből, különösen e rendelet 1. cikkéből az következik, hogy a rendelet 73. cikkének (1) bekezdésében előírt beszámítással történő beszedési eljárás csak a közösségi költségvetés hatálya alá tartozó pénzösszegekre vonatkozik. Nem vitatott azonban, hogy a Bizottságnak a – mind a Közösség kiadási tételeinek, mind az Európai Unióról szóló szerződésnek a közös kül‑ és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezései alapján az intézményeknél felmerülő igazgatási kiadásoknak a költségvetésben való feltüntetését előíró – EK 268. cikk alapján joga volt az I. Abuja‑ és a II. Abuja‑projekt kapcsán felmerült kiadásokkal a közösségi költségvetést megterhelni.”(9)
48. Álláspontom szerint az Elsőfokú Bíróság helyes logikai következtetéseket vont le az EK 268. cikkből, amely úgy rendelkezik, hogy nemcsak a közösségi kiadások terhelik a költségvetést, hanem bizonyos olyan kiadások is, amelyek az Európai Unióról szóló szerződésnek a közös kül‑ és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezései alapján merülnek fel az intézményeknél. Ez a rendelkezés köszön vissza az EU 28. cikk (2) bekezdésében. E rendelkezések eredményeként az ilyen kiadások költségvetési kezelése nagymértékben összekapcsolódott az EK‑Szerződés alapján felmerülő kiadásokéval.(10) Következésképpen a költségvetési rendelet 73. cikkének (1) bekezdése, amely az olyan adósok tartozásaival szembeni, a Közösségek javára történő beszámításról rendelkezik, akiknek szintén vannak a Közösségekkel szemben követeléseik, ugyanúgy alkalmazandó az intézményeknél az Európai Unióról szóló szerződésnek a közös kül‑ és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezései alapján felmerült olyan kiadásokra, amelyek közösségi kiadásokként terhelik a közösségi költségvetést.
49. Mint közösségi jogi aktusnak, a beszámítási aktusnak a felülvizsgálata az EK 230. cikk szerint a közösségi bíróság hatáskörébe tartozik. Az ilyen felülvizsgálat, amennyiben hatékony és átfogó, gyakran(11) megköveteli a beszámított tartozások fennállásának ellenőrzését. A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróságnak mind az eredeti, mind a kiegészítő megállapodást elemeznie kellett annyiban, amennyiben értelmezésük szükséges volt a beszámítási aktus jogszerűségének átfogó bírósági felülvizsgálatához.
50. Álláspontom szerint abból, hogy az Elsőfokú Bíróság jogosult volt a két megállapodást illetően jogi megállapításokat tenni, és tett is ilyen megállapításokat, logikusan és teljesen jogosan következik, hogy a Bíróság előtti fellebbezés esetén a fellebbezési jogalap vonatkozhat e két megállapodás értelmezésére. Míg azonban ez a fellebbezési jogalap olyan jogkérdésre vonatkozik, amely a jelen ügyben egy közösségi jogi aktus (a beszámítási aktus) jogszerűségének vizsgálatát célozza, az ténylegesen nem a közösségi jog állítólagos téves értelmezésén alapszik. Mivel a fellebbező fél által hivatkozott jogalapokat a Bíróság alapokmányának 58. cikke nem tartalmazza, meg kell állapítani, hogy a Bíróság ennek ellenére dönthet‑e az ilyen jogkérdésre alapozott fellebbezési jogalapok tekintetében.
51. Ezzel összefüggésben elsőként arra kell rámutatni, hogy fellebbezésen kívüli eljárások során a Bíróságot gyakran kérték a nemzetközi közjog rendelkezéseinek értelmezésére.(12)
52. Másodsorban hangsúlyozni kell, hogy a fellebbezési eljárás célja olyan kétlépcsős jogi védelmi rendszer biztosítása, amely fokozza a bírósági döntések legitimitását.(13)
53. Végül nem lehet megfeledkezni arról, hogy a Bíróság alapokmánya 58. cikkének megszorító értelmezése más, olyan típusú fellebbezésekre is hatással lehet, amelyek jogkérdést foglalnak magukban, és amelyek szigorúan véve nem a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak. Ilyen például az Elsőfokú Bíróságnak az EK 238. cikk alapján hozott ítéleteivel szembeni fellebbezések esete. Ezen eljárásokban az Elsőfokú Bíróság feltehetőleg főként – ha nem is kizárólagosan – a választottbírósági kikötést tartalmazó szerződésre vonatkozó nemzeti jogszabályokra fogja megállapításait alapozni. Amennyiben a Bizottságnak a Bíróság alapokmánya 58. cikkére alapozott jogalapja a jelen ügyben megerősítésre kerül az EU‑Szerződés V. címét érintő megállapításokkal kapcsolatosan, ez álláspontom szerint az Elsőfokú Bíróságnak az EK 238. cikk alapján hozott ítéletével szemben fellebbező felet megakadályozza abban, hogy sikerrel hivatkozzék azon megállapítások jogi hibájára, amelyeket az Elsőfokú Bíróság valamely nemzeti jog rendelkezései alapján tett. Úgy vélem, ez aligha egyeztethető össze a kétlépcsős jogi védelmi rendszer biztosítására irányuló törekvéssel.
54. Ezért azon az állásponton vagyok, hogy a megállapodás értelmezésére vonatkozó jogalapokat azon jogkérdések körébe tartozónak kell tekinteni, amelyek a Bíróság által e fellebbezéssel kapcsolatban vizsgálhatók.
55. Az első elfogadhatatlansági kifogást tehát el kell utasítani.
2. A második elfogadhatatlansági kifogás
56. A Bizottság azt állítja, hogy a fellebbezés elfogadhatatlan, mivel a hivatkozott jogalapok hatástalanok. A Bizottság szerint a megtámadott ítélet még abban a valószínűtlen esetben is érvényes maradna, ha a két jogalap elfogadhatónak és megalapozottnak lenne tekinthető. Pontosabban, a Bizottság fenntartja, hogy a fellebbező nem kérdőjelezi meg a megtámadott ítélet 100. pontjában foglalt azon megállapítást, amely szerint csak a projektben részt vevő, de a kiegészítő megállapodást alá nem író felek szabadulnak pénzügyi kötelezettségeik alól, szemben azokkal a felekkel, akik aláírták ugyan a kiegészítő megállapodást, de azt nem erősítették meg. A Bizottság szerint a fellebbező a megtámadott ítélet 101. pontjának azon megállapítását sem vitatja, mely szerint a Görög Köztársaságnak a kiegészítő megállapodás ideiglenes alkalmazása folytán pénzügyi kötelezettsége merül fel.
57. Bár a Görög Köztársaság kifejezetten nem támadja a 100. és 101. pontban foglalt megállapításokat, az első jogalapra és a megtámadott ítélet általa hivatkozott részeire vonatkozó érveléséből világosan következik, hogy alapvetően kifogásolja az Elsőfokú Bíróság e pontokban szereplő megállapításait. Először is vitatja azt a jogi álláspontot, mely szerint az eredeti megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése szerint a kiegészítő megállapodás aláírása olyan pénzügyi kötelezettségekkel jár a Görög Köztársaság számára, amelyek különböznek azon felek kötelezettségeitől, amelyek nem írták alá a kiegészítő megállapodást. Másodszor, amennyiben a Görög Köztársaság visszautasítja annak lehetőségét, hogy a kiegészítő megállapodás megerősítése előtt pénzügyi kötelezettségek keletkeznének, és kifejezetten érvel azzal, hogy az Elsőfokú Bíróság félreértelmezte a kiegészítő megállapodásnak az e megállapodás ideiglenes alkalmazására vonatkozó 14. cikkét, szükségszerűen vitatja azt is, hogy a kiegészítő megállapodásnak annak aláírói vonatkozásában történő ideiglenes alkalmazása azt eredményezhetné, hogy a kiegészítő megállapodást aláíró, de azt meg nem erősítő felek oldalán pénzügyi kötelezettségek keletkeznek. Ezért az első jogalap nyilvánvalóan vonatkozik az Elsőfokú Bíróság megtámadott ítéletének 100. és 101. pontjában foglalt megállapításokra is. Következésképpen, ha a Bíróság az első jogalapot megalapozottnak ítélné meg, ez azt vonná maga után, hogy az Elsőfokú Bíróság megtámadott ítéletének 100. és 101. pontjában foglalt megállapításai érvénytelenek.
58. A jelen elfogadhatatlansági kifogást tehát el kell utasítani.
C – Az ügy érdeméről
1. Az első jogalap
59. A jelen ügy kulcskérdése az, hogy tévedett‑e az Elsőfokú Bíróság annak megállapításakor, hogy a Görög Köztársaságnak – a II. Abuja‑projektben való tervezett részvételéből eredő pénzügyi kötelezettségek miatt – a közösségi költségvetéssel szemben pénzügyi tartozása keletkezett.
60. A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság a pénzügyi kötelezettségek fennállását az eredeti és a kiegészítő megállapodás szövegének, valamint a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvének fényében értelmezte. Továbbá a megtámadott ítélet 100. és 101. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az eredeti megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése alapján, valamint abból kifolyólag, hogy a kiegészítő megállapodás 14. cikke értelmében a megállapodás az aláírását követő második hónap első napjától ideiglenesen alkalmazandó, pénzügyi kötelezettség keletkezett (mivel a Görög Köztársaság aláírta a kiegészítő megállapodást).
61. A Görög Köztársaság azzal érvel, hogy egy pénzügyi kötelezettséget kizárólag a szerződéses rendelkezésekre alapozva kell meghatározni, és a pénzügyi kötelezettség fennállásának megállapítása szempontjából nem lehet figyelembe venni a Görög Köztársaság magatartását. Lényegében a Görög Köztársaság azt állítja, hogy pusztán a szerződéses kikötések relevánsak, és nem keletkezhetett pénzügyi kötelezettsége azt megelőzően, hogy a kiegészítő megállapodást magára nézve kötelezőnek ismerte volna el, azaz azt megerősítette volna.
62. Először is utalni kell arra, hogy – mint azt a jelen fellebbezés elfogadhatóságával kapcsolatban korábban megjegyeztem – az ügy tárgyát képező két megállapodást az EU‑Szerződés közös kül‑ és biztonságpolitikára, közismert nevén az Európai Unió „második pillérére” vonatkozó V. címe alapján fogadták el. E cím rendelkezései a nemzetközi jog területére tartozó jogokat és kötelezettségeket keletkeztetnek.(14) Ez pedig jogi értelemben azt jelenti, hogy a szóban forgó megállapodások olyan nemzetközi megállapodásoknak minősülnek,(15) amelyeket – mint az a preambulumukban is szerepel – egyrészről az Európai Közösségek Bizottsága, másrészről egyes tagállamok, köztük a Görög Köztársaság kötöttek meg.(16) Az ilyen jogforrások természetéből következik, hogy a nemzetközi közjog szabályaival összhangban kell őket értelmezni.(17)
63. E tekintetben a szerződések jogáról szóló bécsi egyezmény 31. cikkében kodifikált nemzetközi szokásjogból(18) az következik, hogy a szerződés értelmezésének három fő eleme van: i. a szöveg, ii. a szövegösszefüggés, valamint iii. a tárgy és cél.
64. A jelen ügy tárgyát képező megállapodások esetében a kilépő fél pénzügyi kötelezettségeinek meghatározása szempontjából a legfontosabb rendelkezés minden bizonnyal az eredeti megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése. Ez a rendelkezés szabályozza egy részes fél II. Abuja‑projektből való kilépésének következményeit. Lényegében úgy rendelkezik, hogy amennyiben valamely részes fél a [II. Abuja‑]projektből való kilépés mellett dönt, és nem írja alá a kiegészítő megállapodást, az eredeti megállapodás rendelkezéseit, beleértve a 12. és 13. cikkben foglalt pénzügyi kötelezettségeket, a kilépő részes félre nem lehet a továbbiakban alkalmazni.
65. Nyilvánvaló, hogy a Görög Köztársaság vitatja az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 100. és 101. pontjában tett megállapítását(19) azzal, hogy a jelen ügyben előterjesztett fellebbezésében azt állítja, hogy a kiegészítő megállapodást aláíró, de azt meg nem erősítő, tehát a kiegészítő megállapodásban nem részes állam jogi helyzete – különösen a pénzügyi kötelezettségek tekintetében – nem különbözik a kiegészítő megállapodást egyáltalán alá nem író állam jogi helyzetétől.
66. Álláspontom szerint ezt az érvet nem lehet elfogadni.
67. Először is, az eredeti megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése kifejezetten a kiegészítő megállapodás aláírására, és nem megerősítésére utal. Ez azt mutatja, hogy a felek a kiegészítő megállapodás aláírásának, nem pedig megerősítésének kívántak különös jelentőséget tulajdonítani a II. Abuja‑projektből való kilépéssel összefüggésben. Egy jövőbeni esemény – bizonyos joghatások kiváltásának kiindulópontjaként történő – ilyen meghatározása független attól, hogy csak a kiegészítő megállapodás megerősítése teszi lehetővé annak hatályba lépését.
68. Ezért semmi sem utal arra, hogy a kiegészítő megállapodást meg kellett volna erősíteni, és annak hatályba kellett volna lépnie ahhoz, hogy az eredeti megállapodás 15. cikke (1) bekezdésének kilépésre vonatkozó rendelkezései kifejtsék joghatásaikat.
69. Álláspontom szerint az Elsőfokú Bíróság ezért a megtámadott ítélet 100. pontjában jogszerűen jutott arra a megállapítására, hogy a Görög Köztársaság pénzügyi kötelezettségei az eredeti megállapodás rendelkezéseiből erednek. Úgy vélem, ez elegendő az Elsőfokú Bíróság ítéletének helybenhagyásához.
70. Másodszor, valamint ez utóbbi következtetés alátámasztásául, fontos rámutatni arra, hogy aláírásával a Görög Köztársaság hozzájárult ahhoz, hogy a kiegészítő megállapodás 14. cikkének megfelelően ez a megállapodás az aláírását követő második hónap első napjától ideiglenesen alkalmazandó legyen az aláírók általi megerősítését követő hatályba lépéséig, vagy amíg arról nem értesítik a többi aláírót, hogy nem kívánják megerősíteni a megállapodást.
71. Noha a kiegészítő megállapodás aláírása – mint arra a fentiekben rámutattam – elegendő ahhoz, hogy a kiegészítő megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése kifejtse joghatásait, az ideiglenes alkalmazás tényének további jelentősége van annak meghatározása szempontjából, hogy a Görög Köztársaságot a II. Abuja‑projektből való kilépésekor már terhelték‑e pénzügyi kötelezettségek.
72. Bár egy nemzetközi megállapodásnak az aláíró államra nézve a megerősítésig főszabály szerint nincs kötelező ereje,(20) a szerződő felek rendelkezhetnek úgy, hogy a megállapodás annak hatályba lépését megelőzően ideiglenesen alkalmazandó.(21) Az ilyen ideiglenes alkalmazás úgy kívánja kiiktatni az aláírók oldalán felmerülő, a szerződés rendszerének – a szerződés megerősítésével való késlekedés vagy annak elmaradása révén történő – felrúgására irányuló valamennyi késztetést, hogy már az aláírás időpontjában a szerződéses kötelezettségek költségeinek viselésére kényszeríti az aláírókat.(22)
73. Emiatt az a tény, hogy a kiegészítő megállapodás aláírói megállapodtak annak ideiglenes alkalmazásáról, világosan mutatja azon szándékukat, hogy elfogadják a megállapodás ideiglenes alkalmazásából folyó akár pénzügyi akár egyéb következményeket mindaddig, amíg egy aláíró nem értesíti a többi felet arról, hogy nem szándékozik megerősíteni a kiegészítő megállapodást.
74. Következésképpen úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság nem tévedett a megtámadott ítélet 101. pontjában annak megállapításakor, hogy a Görög Köztársaság nem hagyhatja figyelmen kívül a kiegészítő megállapodás ideiglenes alkalmazását arra hivatkozva, hogy a megállapodást nem erősítette meg.
75. Ebből az következik, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 100. és 101. pontjában, hogy a pénzügyi kötelezettség fennállása következik az eredeti megállapodás 15. cikkének (1) bekezdéséből és a kiegészítő megállapodás ideiglenes alkalmazásából.
76. Kérdéses ezért a jelen fellebbezés kimenetele szempontjából annak jelentősége, hogy az Elsőfokú Bíróság tévedett‑e, amikor a jóhiszeműség és a bizalomvédelem elvét az eredeti megállapodás 12., 13. és 15. cikkével, valamint a kiegészítő megállapodás 14. cikkével összefüggésben alkalmazta.
77. Mindenesetre a teljesség kedvéért röviden utalni kell arra, hogy nézetem szerint az Elsőfokú Bíróság a jóhiszeműség elvére is hivatkozhatott volna azon következtetés alátámasztásául, miszerint a Görög Köztársaságnak az eredeti megállapodás megerősítése és a kiegészítő megállapodás aláírása folytán pénzügyi kötelezettsége állt fenn.
78. Amint arra az Elsőfokú Bíróság emlékeztetett, a jóhiszeműség elve a nemzetközi szokásjog szabálya, amelyet a Nemzetek Szövetsége keretében felállított Állandó Nemzetközi Bíróság is elismert.(23) Bizonyos mértékben(24) ez a közösségi jogrendben létező bizalomvédelem elvének nemzetközi jogi megfelelője.(25)
79. Ráadásul legutóbb a Nemzetközi Bíróság is megállapította azt, hogy „a bármilyen forrásból eredő jogi kötelezettségek keletkezését és teljesítését szabályozó alapelvek egyike a jóhiszeműség elve”.(26)
80. Mindazonáltal a jóhiszeműség elvének pontos nemzetközi jogi meghatározását(27) és szerepét nem könnyű megragadni.(28) Ennek ellenére elvi síkon elfogadottnak tűnik, hogy a jóhiszeműség elvének a nemzetközi jog szerinti szerződéses kapcsolatokban történő alkalmazása a szerződés rendelkezéseinek az egyedi eset körülményeire történő, ésszerű és méltányos alkalmazását jelenti. A jóhiszeműség elve különösen a ténybeli körülmények értelmezésének vezérelve.(29)
81. A Bíróság előtti ügy szempontjából a legfontosabbnak az tűnik, hogy a jóhiszeműség elve megköveteli a kifejezett szándéknak a tényleges szándékkal való egyezőségét, illetve még általánosabban azt, hogy a jogi valóság egyezzen meg a jogi látszattal (azaz a jogi szereplők kijelentései és magatartása által keltett látszattal).(30) A jóhiszeműség elvének e hatása megegyezik az allegans contraria non est audiendus elvével, amely a nemzetközi jogban az estoppel elve néven közismert.(31)
82. Tekintettel az Elsőfokú Bíróság által megállapított számos tényre, amelyek révén a Görög Köztársaság 1994 áprilisától 2000 szeptemberéig táplálta a partnerei bizalmát arra vonatkozóan, hogy továbbra is részt fog venni a II. Abuja‑projektben, az Elsőfokú Bíróság helyesen utalt a jóhiszeműség elvére azon következtetésének alátámasztásául, hogy a Görög Köztársaság nem léphetett ki anélkül, hogy felelne a II. Abuja‑projektben való részvételével kapcsolatos költségekért.
83. Ezt a megállapítást erősíti – túl a jóhiszeműség elvének általános értelmén – a jóhiszeműség fokozott kötelezettségének fennállása,(32) amely – egymással és az Európai Unió intézményeivel való kapcsolatukat illetően – uniós tagságukból kifolyólag az Európai Unió tagállamaira hárul.(33) A jelen ügyben ilyen kötelezettség terhelte a Görög Köztársaságot a Bizottsággal és a II. Abuja‑projektben részes államokkal szemben.
84. Mindezek alapján azon az állásponton vagyok, hogy az első jogalap megalapozatlan.
2. A második jogalap
85. Mivel úgy vélem, hogy Görögország számára már az eredeti és a kiegészítő megállapodás rendelkezéseiből pénzügyi kötelezettségek eredtek, jelen fellebbezés szempontjából lényegtelennek tűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította‑e meg azt, hogy e pénzügyi kötelezettségek a 2007. február 24‑i ülésen kötött hallgatólagos megállapodásból is fakadtak.
86. A második jogalap ezért hatástalan, így azt el kell utasítani.
87. Az említett megfontolásokból az következik, hogy a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.
VI – A költségekről
88. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Görög Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
VII – Végkövetkeztetések
89. A fenti indokokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság:
(1) utasítsa el a fellebbezést;
(2) kötelezze a Görög Köztársaságot a költségek viselésére.