A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1979. december 13.(*)

„Új szőlőültetvények telepítésének tilalma”

A 44/79. sz. ügyben,

a Bírósághoz a Verwaltungsgericht (közigazgatási bíróság) Neustadt an der Weinstraße által az EGK‑Szerződés 177. cikkének értelmében benyújtott, az e bíróság előtt

Liselotte Hauer (lakóhelye: Bad Dürkheim)

és

a Land Rheinland-Pfalz (Rajna-Pfalz tartomány)

között folyamatban lévő eljárásban az 1978. november 23‑i 2776/78 tanácsi rendelettel módosított, a bortermelési potenciálnak a piaci igényekhez való igazítása érdekében hozott intézkedésekről szóló, 1976. május 17‑i 1162/76 tanácsi rendelet 2. cikkének a Gesetz über Maßnahmen auf dem Gebiete der Weinwirtschaft – Weinwirtschaftsgesetz (a borgazdálkodás terén hozott intézkedésekről szóló német törvény) 1. cikkére tekintettel történő értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: H. Kutscher elnök, A. O’Keeffe és A. Touffait tanácselnökök, J. Mertens de Wilmars, P. Pescatore, Mackenzie Stuart, G. Bosco, T. Koopmans és O. Due bírák,

főtanácsnok: F. Capotorti,

hivatalvezető: A. Van Houtte,

meghozta a következő

Ítéletet

1       Az 1978. december 14‑i végzéssel, amely 1979. március 20‑án érkezett a Bírósághoz, a Verwaltungsgericht Neustadt an der Weinstraße az EGK‑Szerződés 177. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából két, az 1978. november 23-i 2776/78 tanácsi rendelettel (HL L 333., 1. o.) módosított, a bortermelési potenciálnak a piaci igényekhez való igazítása érdekében hozott intézkedésekről szóló, 1976. május 17-i 1162/76 tanácsi rendelet (HL L 135., 32. o.) értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2       Az iratokból kitűnik, hogy 1975. június 6-án az alapeljárás felperese engedélyt kért a Land Rheinland-Pfalz illetékes közigazgatási hatóságától, hogy Bad Dürkheim régióban a tulajdonában lévő földterületen szőlőt telepíthessen. Az engedélyt eredetileg azért tagadták meg tőle, mert a vonatkozó német jogszabályok, vagyis az 1977. március 10-i, a borgazdálkodásról szóló törvény (Weinwirtschaftsgesetz) szerint a kérdéses földterület nem minősült szőlőtermelésre alkalmasnak. 1976. január 22-én az érintett ellentmondással élt e határozattal szemben. Mialatt ezen ellentmondás elbírálása folyamatban volt az illetékes közigazgatási hatóság előtt, elfogadták az 1976. május 17-i 1162/76 rendeletet, amelynek 2. cikke 3 évre megtiltotta új szőlőültetvények telepítését. Október 21-én a hatóság az ellenmondást elutasította, két okból: egyrészt a földterület alkalmatlan volta miatt, másrészt az említett, az új szőlőültetvény telepítését tiltó közösségi rendeletre hivatkozva.

3       Miután az érintett keresetet indított a Verwaltungsgerichtnél, a közigazgatási hatóság – az ugyanazon körzetben szüretelt szőlőről készített szakértői vélemények elkészíttetését követően, és a felperesével szomszédos földterületek tulajdonosaival kötött egyezségre is figyelemmel – elismerte, hogy a felperes földterülete a nemzeti jogszabályok által előírt minimumkövetelmények szerint szőlőtermesztésre alkalmasnak tekinthető. Következésképp a hatóság kijelentette, hogy amint a közösségi szabályozás által előírt, az új telepítésekre vonatkozó tilalom ideje lejár, hajlandó megadni az engedélyt. A felek közötti jogvita tehát már csak közösségi jogi kérdésekre vonatkozik.

4       Az alapeljárás felperesének álláspontja szerint a kért engedélyt azért kellett volna megkapnia, mert az 1162/76 rendelet rendelkezései a hatálybalépését jóval megelőzően benyújtott kérelem tekintetében nem alkalmazhatók. Még akkor sem lehetne a rendelet rendelkezéseit érvényesíteni a felperessel szemben, ha a rendeletet a hatálybalépését megelőzően benyújtott kérelmek tekintetében is alkalmazni kellene, mivel e rendelkezések sértenék a felperesnek a Németországi Szövetségi Köztársaság Grundgesetz-ének 12. és 14. cikke által biztosított, tulajdonhoz és a foglalkozás szabad gyakorlásához való jogát.

5       E jogvita eldöntésének érdekében a Verwaltungsgericht a következő két kérdést terjesztette elő:

1.      Az 1978. november 23-i 2776/78 tanácsi rendelettel módosított, 1976. május 17-i 1162/76 tanácsi rendeletet úgy kell-e értelmezni, hogy annak 2. cikkének (1) bekezdését az e rendelet hatálybalépését megelőzően benyújtott, új szőlőültetvények telepítésére irányuló engedély iránti kérelmek tekintetében is alkalmazni kell?

2.      Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén:

Az 1162/76 rendelet 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy az új szőlőültetvények telepítése engedélyezésének abban foglalt tilalma – a rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve – általánosan, azaz, különösen a földterület alkalmatlanságának a Weinwirtschaftsgesetz (a borgazdálkodás területén hozott intézkedésekről szóló német jogszabály) 1. cikke (1) bekezdésének második mondatában, és (2) bekezdésében szabályozott kérdésétől függetlenül alkalmazandó?

 Az első kérdésről (az 1162/76 rendelet időbeli hatálya)

6       Az alapeljárás felperese hangsúlyozza e tekintetben, hogy az illetékes közigazgatási hatósághoz 1975. június 6-án benyújtott kérelmének rendes körülmények között még a közösségi rendelet hatálybalépése előtt számára kedvező döntést kellett volna eredményeznie, ha a közigazgatási eljárás szabályosan zajlik le, és ha a közigazgatási hatóság késedelem nélkül elismeri, hogy földterülete a nemzeti törvény követelményei alapján szőlőtermesztésre alkalmas. E körülményt figyelembe kellene venni a közösségi rendelet időbeli hatályának megítélésekor, annál is inkább, mivel a szóban forgó szőlőültetvény hozamának semmilyen érzékelhető hatása nem lenne a piaci viszonyokra, tekintettel arra az időtartamra, ami egy szőlőültetvény telepítése és termővé válása között telik el.

7       Az alapeljárás felperese által felhozott érvek nem fogadhatóak el. Az 1162/76 rendelet 2. cikke (1) bekezdésének második albekezdése ugyanis kifejezetten előírja, hogy a tagállamok e „rendelet hatálybalépésének napjától kezdve” nem adnak ki több engedélyt új ültetvény telepítésére. Az engedély kiadásának cselekményére történő utalással e rendelkezés kizárja a kérelem benyújtása időpontjának figyelembevételét. E rendelkezés a rendelet azonnali hatálya biztosításának szándékát jelzi, olyannyira, hogy a rendelet 4. cikke alapján a rendelet hatálybalépését megelőzően megszerzett telepítési és újratelepítési jogok gyakorlását is fel kell függeszteni a tilalom idejére.

8       Ahogyan ez utóbbi rendelkezéssel kapcsolatban a hatodik preambulumbekezdés kimondja, az új ültetvények telepítésének tilalmát az a „vitathatatlan közérdek” indokolja, amely szerint meg kell akadályozni a Közösségen belül a bortúltermelés növekedését, helyre kell állítani a piaci egyensúlyt, és meg kell előzni a strukturális többletek kialakulását. Az 1162/76 rendelet célja tehát az, hogy azonnali hatállyal megakadályozza a meglévő szőlőültetvények növelését. Ezért a rendelet hatálybalépése előtt benyújtott kérelem javára nem tehető kivétel.

9       Az első kérdésre adandó válasz tehát az, hogy az 1978. november 23-i 2776/78 tanácsi rendelettel módosított, 1976. május 17-i 1162/76 tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy 2. cikkének (1) bekezdését a rendelet hatálybalépése előtt benyújtott, új szőlőültetvények telepítésére irányuló engedély iránti kérelmek tekintetében is alkalmazni kell.

 A második kérdésről (az 1162/76 rendelet tárgyi hatálya)

10     Második kérdésével a Verwaltungsgericht arra kéri a Bíróságot, határozzon abban a kérdésben, hogy az 1162/76 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében megállapított, új ültetvény telepítése engedélyezésének tilalma általánosan alkalmazandó-e, vagyis magában foglalja-e a nemzeti jogszabályban megadott szempontok alapján szőlőtermesztésre alkalmasnak minősülő földterületeket is.

11     E tekintetben a rendelet szövege egyértelmű, hiszen a 2. cikk „minden új szőlőültetvény telepítését” tiltja, nem téve különbséget az érintett talajok minősége között. Az 1162/76 rendelet szövegéből és céljaiból egyaránt következik, hogy a tilalom minden új telepítésre vonatkozik, a talaj jellegétől és nemzeti jogszabály szerinti besorolásától függetlenül. A rendelet célja – ahogyan különösen a második preambulumbekezdéséből következik – az, hogy véget vessen az európai bortúltermelésnek, valamint rövid és hosszú távon egyaránt helyreállítsa a piaci egyensúlyt. Csak a rendelet 2. cikkének (2) bekezdése enged néhány kivételt az ugyanazon cikk (1) bekezdésében kimondott általános tilalom alól, de nem vitás, hogy jelen esetben e kivételek egyike sem alkalmazható.

12     A második kérdésre adandó válasz tehát az, hogy az 1162/76 rendelet 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az új telepítési engedélyek kiadásának abban megállapított tilalma – a rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve – általánosan alkalmazandó, vagyis függetlenül attól, hogy egy földterület a nemzeti törvény rendelkezései szerint szőlőtermesztésre alkalmas-e vagy sem.

 Az alapvető jogok közösségi jogrendben való biztosításának kérdéséről

13     A Verwaltungsgericht előzetes döntéshozatalra utaló végzésében előadja, hogy amennyiben az 1162/76 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az általános hatályú, a szőlőtermesztésre alkalmas földterületekre is vonatkozó tilalmat rendel el, ezt a rendelkezést a Németországi Szövetségi Köztársaságban esetlegesen alkalmazhatatlannak kell tekinteni, mivel kétséges annak összeegyeztethetősége a Grundgesetz tulajdonhoz való jogra, illetve a foglalkozás szabad gyakorlására vonatkozó 12. és 14. cikke által biztosított alapvető jogokkal.

14     Amint azt a Bíróság az Internationale Handelsgesellschaft-ügyben 1970. december 17-én hozott ítéletében (EBHT 1970., 1125. o.) kifejtette, az alapvető jogok közösségi intézmények valamely jogi aktusa általi esetleges megsértésének kérdését csak a közösségi jog keretében lehet megítélni. Adott tagállam jogszabályain vagy alkotmányos rendjén alapuló különleges értékelési szempontok bevezetése csorbítaná a közösségi jog anyagi egységét és hatékonyságát, ezáltal elkerülhetetlenül megbontaná a közös piac egységét, és veszélyeztetné a Közösség kohézióját.

15     A Bíróság az említett ítéletben, és később a Nold-ügyben 1974. május 14-én hozott ítéletben (EBHT 1974., 491. o.) is hangsúlyozta, hogy az alapvető jogok azon általános jogelvek szerves részét képezik, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja. E jogok védelmének biztosítása során a Bíróságnak a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból kell merítenie, és ezáltal a Közösségben nem engedhetőek meg az ezen államok alkotmányai által elismert alapvető jogokkal össze nem egyeztethető intézkedések. Az emberi jogok védelmére vonatkozó nemzetközi szerződések, amelyek kidolgozásában a tagállamok együttműködtek, illetve amelyekhez csatlakoztak, szintén tartalmazhatnak olyan iránymutatásokat, amelyeket a közösségi jog keretében figyelembe kell venni. Ezt a tételt később az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság 1977. április 5-i együttes nyilatkozatával elismerte, amely a Bíróság ítélkezési gyakorlatára történő hivatkozást követően egyrészről a tagállamok alkotmányai által biztosított jogokat, másrészről az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-i európai egyezményt említi (HL 1977. C 103., 1. o.).

16     Ilyen körülmények között a Verwaltungsgericht által az 1162/76 rendelet rendelkezéseinek az alapvető jogok védelmére vonatkozó szabályokkal való összeegyeztethetőségére vonatkozóan megfogalmazott kétségeket úgy kell érteni, hogy azok a rendelet érvényességét a közösségi jog szempontjából kérdőjelezik meg. E szempontból különbséget kell tenni egyrészről a tulajdonhoz való jog esetleges megsértése, másrészről a foglalkozás szabad gyakorlásának esetleges korlátozása között.

 A tulajdonhoz való jog kérdéséről

17     A tulajdonhoz való jog a közösségi jogrendszerben a tagállamok alkotmányaiban szereplő közös felfogásnak megfelelően biztosított, melyet az emberi jogok védelméről szóló európai egyezmény első jegyzőkönyve is tükröz.

18     A jegyzőkönyv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik.

Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák.”

19     A rendelkezés annak kinyilvánítását követően, hogy minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához, a tulajdonos jogainak kétféle lehetséges sérelmét említi, aszerint, hogy e sérelem a tulajdonosnak a jogától való megfosztására, vagy e jog gyakorlásának korlátozására vonatkozik-e. A jelen esetben nem vitatható, hogy az új szőlőültetvények telepítésének tilalma nem tekinthető a tulajdontól való megfosztással járó intézkedésnek, mivel a tulajdonos továbbra is szabadon rendelkezhet tulajdonával, és bármely más, nem tiltott módon szabadon használhatja azt. Ugyanakkor nem kétséges, hogy e tilalom korlátozza a tulajdon használatát. A jegyzőkönyv 1. cikkének második bekezdése e tekintetben fontos utalást tartalmaz, amennyiben elismeri az államok olyan törvények alkalmazásához való jogát, „melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák”. A jegyzőkönyv lényegében tehát elfogadja a tulajdon használata korlátozásának jogosságát, ezt azonban az államok által a „köz érdekében” „szükségesnek” ítélt mértékre korlátozza. Mindazonáltal e rendelkezés nem ad kellően pontos választ a Verwaltungsgericht által felvetett kérdésre.

20     A kérdés megválaszolása érdekében ezért figyelembe kell venni a kilenc tagállam alkotmányos szabályaiból és gyakorlatából eredő iránymutatásokat. E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy e szabályok és gyakorlat lehetővé teszik a jogalkotó számára a magántulajdon köz érdekében történő használatának szabályozását. E célból egyes alkotmányok a tulajdonnal járó kötelezettségekre (a német alaptörvény 14. cikke (2) bekezdésének első mondata), annak társadalmi szerepére (az olasz alkotmány 42. cikkének (2) bekezdése), használatának a közjó követelményeinek való alárendelésére (a német alaptörvény 14. cikke (2) bekezdésének második mondata és az ír alkotmány 43. cikke (2) bekezdésének második mondata) vagy a társadalmi igazságosságra (az ír alkotmány 43. cikke (2) bekezdésének első mondata) hivatkoznak. Minden tagállamban számos jogalkotási aktus nyilvánította ki kifejezetten a tulajdonjog e társadalmi szerepét. Így minden tagállamban találunk a mezőgazdaságra, az erdőgazdálkodásra, a vízgazdálkodásra, a természeti környezet védelmére, a környezetrendezésre és a városrendezésre vonatkozó jogszabályokat, amelyek – néha jelentős mértékben – korlátozzák az ingatlantulajdon használatát.

21     A Közösség minden bortermelő országában léteznek a szőlőtelepítésre, a szőlőfajták kiválasztására és a termesztéstechnológiára vonatkozó, különböző szigorúságú, kényszerítő jellegű jogszabályok. Az érintett országok egyikében sem tekintik e rendelkezéseket a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartásával összeegyeztethetetlennek.

22     Így különböző területeken a tagállamok közös alkotmányos felfogását és az állandó jogalkotási gyakorlatot figyelembe véve, megállapítható, hogy az új szőlőültetvények telepítését korlátozó 1162/76 rendelet lényegét tekintve nem támadható. Az összes tagállam alkotmányos rendjében – azonos vagy hasonló formában – ismert és jogszerűnek elfogadott korlátozásról van szó.

23     Ez a megállapítás ugyanakkor nem ad kimerítő választ a Verwaltungsgericht által felvetett problémára. Még ha lényegében nem is vitatható, hogy a Közösség a piac közös szervezése keretében és a strukturális politika céljából korlátozhatja a tulajdonjog gyakorlását, meg kell vizsgálni azt is, hogy a megtámadott szabályozás által bevezetett korlátozások ténylegesen megfelelnek-e a Közösség által kitűzött közérdekű céloknak, és a kitűzött célhoz viszonyítva nem jelentenek-e olyan aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást a tulajdonos jogaiba, mely a tulajdonhoz való jog lényegét sérti. Az alapeljárás felperese tulajdonképpen ezt sérelmezi, és úgy véli, a jogalkotó a szőlészeti-borászati tulajdon használatát csak minőségpolitikai okokból korlátozhatja, így az ő joga vitathatatlan, amint a telkét szőlőtermesztésre alkalmasnak ismerik el. Meg kell tehát vizsgálni, mi a vitatott rendelet célja, valamint, hogy a rendelet által meghatározott intézkedések és a jelen esetben a Közösség által követett cél között ésszerű kapcsolat áll-e fenn.

24     Az 1162/76 rendelet rendelkezéseit a borpiac közös szervezésének összefüggésében kell megvizsgálni, amely szorosan kapcsolódik a Közösség e területen követett strukturális politikai céljaihoz. E célokat a vitatott rendelet alapjául szolgáló, a borpiac közös szervezésére vonatkozó kiegészítő rendelkezések megállapításáról szóló, 1970. április 28-i 816/70 rendelet (HL L 99., 1. o.), valamint a piac közös szervezésére vonatkozó összes rendelkezést egységes szerkezetbe foglaló, a borpiac közös szervezéséről szóló, 1979. február 5-i 337/79 rendelet (HL L 54., 1. o.) határozza meg. Jelenleg e rendeletnek a termelésre és a telepítések ellenőrzésére vonatkozó szabályokról szóló III. címe alkotja e terület jogi keretét. Az e területen követett közösségi politika elismerését lehetővé tévő további jogi aktus az asztali bor piacon az egyensúly helyreállítására irányuló új iránymutatásokról szóló, 1975. április 21-i tanácsi állásfoglalás (HL C 90., 1. o.).

25     E jogi aktusok összességéből következik, hogy a Közösség által bevezetett és részben végrehajtott politikát a borágazat strukturális fejlődésével együtt járó közös piacszervezés képezi. Az EGK-Szerződés 39. cikke iránymutatásainak keretében e tevékenység kettős célja egyrészt tartós egyensúly létrehozása a borpiacon a termelők számára jövedelmező és a fogyasztók számára méltányos árszinten, másrészt a forgalomba hozott borok minőségének javítása. E kettős célkitűzés – a mennyiségi egyensúly és a minőségi fejlődés – elérése érdekében a borra vonatkozó közösségi szabályozás a bor termelésének szakaszában csakúgy, mint piaci értékesítés szakaszában alkalmazandó intézkedések széles skáláját határozza meg.

26     E tekintetben különösen a 816/70 rendelet 17. cikkének a 337/79 rendelet 31. cikkében kidolgozottabb formában átvett. rendelkezéseire kell felhívni a figyelmet, amelyek értelmében a tagállamoknak egy kötelező közösségi program keretében összehangolt előzetes telepítési és termelési terveket kell kialakítaniuk. E terv végrehajtása érdekében a szőlőültetvények telepítésére, újratelepítésére, kivágására és a szőlőtermő területek termelésből való végleges kivonására vonatkozó rendelkezések hozhatók.

27     Ezzel összefüggésben fogadták el az 1162/76 rendeletet. Kitűnik a rendelet preambulumából és azon gazdasági körülményekből, amelyek között született, és amelyeket az 1974-es szürettől kezdve az állandó túltermelés jellemzett, hogy e rendelet kettős feladatot lát el: egyrészt lehetővé kell tennie a többletek folyamatos növekedésének azonnali megfékezését; másrészt biztosítania kell a Közösség intézményei számára a szükséges időt arra, hogy – a Közösség különböző borvidékei sajátosságainak és szükségleteinek tiszteletben tartása mellett – a termőterületek és a szőlőfajták kiválasztásával, valamint a termelési módszerek szabályozásával a minőségi termelés elősegítésére irányuló strukturális politikát alakítsanak ki.

28     A Tanács e kettős törekvésnek való megfelelés érdekében vezette be az 1162/76 rendelettel az új szőlőültetvények telepítésének általános tilalmát, – néhány pontosan meghatározott kivételtől eltekintve – a talajminőség szerinti különbségtétel nélkül. A tilalom általános volta tekintetében meg kell jegyezni, hogy a Tanács által hozott intézkedés ideiglenes jellegű. Célja, hogy azonnal véget vessen a többlettermelés jellemezte konjunkturális helyzetnek, ugyanakkor végleges strukturális intézkedéseket készítsen elő.

29     Így értelmezve a vitatott intézkedés nem jelenti a tulajdonjog gyakorlásának jogtalan korlátozását. Ugyanis az új szőlőültetvények telepítésének tartós túltermelési helyzetben gazdasági szempontból nem lenne más hatása, mint a többlet mennyiségének növelése. Továbbá ilyen növekedés ebben az időszakban azzal a veszéllyel járna, hogy megnehezítené a strukturális politika közösségi szintű végrehajtását, ha az a szőlőtermesztésre alkalmasnak elismert talajok kiválasztása tekintetében a jelenlegi nemzeti jogszabályoknál szigorúbb feltételek alkalmazásán alapulna.

30     Mindezekből az következik, hogy a tulajdon használatának az 1162/76 rendelettel az új szőlőültetvények telepítésére vonatkozó, meghatározott időre elrendelt tilalma általi korlátozását igazolják a Közösség által követett közérdekű célok, és az nem sérti a tulajdonhoz való jog lényegét, ahogyan az a közösségi jogrendben elismert és biztosított.

 A foglalkozás szabad gyakorlásának kérdéséről

31     Az alapeljárás felperese úgy véli továbbá, hogy az új szőlőültetvények telepítésének az 1162/76 rendelettel elrendelt tilalma alapvető jogait sérti, mivel e tilalom hatása az, hogy korlátozza az általa borászként végzett foglalkozás szabad gyakorlását.

32     Ahogy a Bíróság a fent említett Nold-ügyben 1974. május 14-én hozott ítéletében már kifejtette, noha több tagállam alkotmányos rendjében is biztosított a foglalkozás szabad gyakorlása, az így biztosított jog azonban messze nem korlátlan jogosultság, és azt szintén a védelmezett tevékenységek társadalmi szerepére tekintettel kell figyelembe venni. Jelen esetben a vitatott közösségi intézkedés semmilyen módon nem befolyásolja a borász szakmába történő bejutást, sem e foglalkozás szabad gyakorlását a jelenleg a bortermelésnek szentelt területeken. Amennyiben az új szőlőültetvények telepítésének tilalma befolyásolja a borász foglalkozás szabad gyakorlását, ez a korlátozás csak a tulajdonjog gyakorlása korlátozásának következménye, a két korlátozás tehát egybeesik. A borász foglalkozás szabad gyakorlásának korlátozását tehát, feltéve, hogy létezik, ugyanazon okok indokolják, mint amelyek a tulajdon használatának korlátozását.

33     A fentiek alapján az 1162/76 rendeletnek a Verwaltungsgericht által megfogalmazott kételyek fényében történő vizsgálata semmilyen olyan elemet nem tárt fel, amely a Közösségben az alapvető jogok védelméből eredő követelményekkel ellentétes volta miatt befolyásolja e rendelet érvényességét.

 A költségekről

A Bíróságnál észrevételt előterjesztő Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya, valamint a Tanács és az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek nem téríthetők meg.

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a Verwaltungsgericht Neustadt an der Weinstraße előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a Verwaltungsgericht Neustadt an der Weinstraße 1978. december 14‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1)      Az 1978. november 23‑i 2776/78 tanácsi rendelettel másodszor módosított, a bortermelési potenciálnak a piaci igényekhez való igazítása érdekében hozott intézkedésekről szóló, 1976. május 17‑i 1162/76 tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy 2. cikkének (1) bekezdését a rendelet hatálybalépése előtt benyújtott, új szőlőültetvények telepítésére irányuló engedély iránti kérelmek tekintetében is alkalmazni kell.

2)      Az 1162/76 rendelet 2. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az új szőlőültetvények telepítésére vonatkozó engedélyek megadásának abban megállapított tilalma – a rendelet 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve – általánosan alkalmazandó, vagyis függetlenül attól, hogy egy földterület a nemzeti törvény rendelkezései szerint szőlőtermesztésre alkalmas-e vagy sem.

Kihirdetve Luxembourgban, az 1979. december 13‑i nyilvános ülésen.

* Az eljárás nyelve: német.