A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1966. július 13. (*)

Az 56‑64. és 58‑64. sz. egyesített ügyekben,

az Etablissements Consten S.A.R.L. (székhelye: Courbevoie [Seine])

(képviseli: J. Lassier avocat, Cour d’appel de Paris, kézbesítési cím: Luxembourg, J. Welter avocat-avoué ügyvédi irodája, 6, rue Willy‑Goergen)

az 56‑64. sz. ügy felperesének

és

a Grundig-Verkaufs-GmbH (német jog szerinti korlátolt felelősségű társaság, székhelye: Fürth [Bajorország])

(képviseli: tulajdonosa, Max Grundig, segítői: H. Hellmann és K. Pfeiffer, a kölni ügyvédi kamara tagjai, kézbesítési cím: Luxembourg, A. Neyens avocat-avoué ügyvédi irodája, 9, rue des Glacis)

az 58‑64. sz. ügy felperesének,

támogatják őket:

az Olasz Köztársaság kormánya (képviseli: A. Maresca, a Külügyminisztérium meghatalmazott minisztere és a jogi osztály helyettes vezetője, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Peronaci, állami főügyész, kézbesítési cím: Luxembourg, Olaszország Nagykövetsége, 5, rue Marie‑Adélaide)

mindkét ügyben beavatkozó,

a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya (képviselik: U. Everling, Ministerialrat, és H. Peters, Regierungsrat, kézbesítési cím: Luxembourg, a Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének Kancelláriai Hivatala, 3, boulevard Royal)

az 58‑64. sz. ügyben beavatkozó,

az Európai Gazdasági Közösség Bizottsága (képviselik jogtanácsosai: G. Le Tallec [56‑64. sz. ügy] és J. Thiesing [58‑64. sz. ügy], meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg, az Európai Végrehajtó Intézmények Jogi Szolgálatának titkársága, 2, place de Metz)

alperes ellen,

támogatják:

a Firma Willy Leissner (részvénytársaság, székhelye: Strasbourg, képviseli C. Lapp, a strasbourgi ügyvédi kamara tagja, kézbesítési cím: Luxembourg, H. Glaesener jegyző irodája, 20, rue Glesener),

az UNEF (a francia jog szerinti korlátolt felelősségű társaság, székhelye: Párizs, képviselik: R. Collin avocat, Cour d’appel de Paris, és P. A. Franck avocat, Cour d’appel de Bruxelles, kézbesítési cím: Luxembourg, E. Arendt avocat‑avoué ügyvédi irodája, 6, rue Willy-Goergen)

beavatkozók,

a Bizottság 1964. szeptember 23‑i, a Szerződés 85. cikke szerinti eljárásra vonatkozó határozatának (IV/A‑OOOO4‑03344 „Grundig-Consten”) megsemmisítése iránt benyújtott keresetei tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: Ch. L. Hammes elnök, L. Delvaux és W. Strauss tanácselnökök, A. M. Donner, A. Trabucchi (előadó), R. Lecourt és R. Monaco bírák,

főtanácsnok: K. Roemer,

hivatalvezető: A. Van Houtte,

meghozta a következő

Ítéletet

 A megtámadott jogi aktus minősítésére vonatkozó kifogásról

A felperes Consten lényeges eljárási szabályok megsértésének jogalapját hozza fel, mivel a Hivatalos Lapban közzétett szöveg irányelvként minősíti a megtámadott jogi aktust, holott ilyen jogi aktus nem címezhető magánszemélyeknek.

Mivel név szerint megnevezett vállalkozásoknak szóló jogi aktusról van szó, csak az a szöveg hiteles, amelyről a címzetteket értesítették.

Ez a szöveg a következő kifejezést tartalmazza: „a Bizottság meghozta a következő határozatot”.

Ezért ez a jogalap nem megalapozott.

 A védelemhez való jog megsértésére vonatkozó kifogásokról

A felperes Consten kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette védelemhez való jogát, mert nem közölte vele az ügy iratainak minden elemét.

A felperes Grundig ugyanezt a kifogást emeli, különösen két feljegyzés tekintetében, amelyeket francia és német hatóságok bocsátottak ki, és amelyeket a Bizottság figyelembe vett határozatának meghozatalánál.

A Bizottság előtti, a Szerződés 85. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárás igazgatási eljárás, ami magában foglalja, hogy az érintett felek számára előzetesen olyan helyzetet kell teremteni, hogy megtehessék észrevételeiket azon kifogások tekintetében, amelyeket a Bizottság velük szemben érvényesíteni kíván.

E célból tájékoztatni kell őket azokról a tényekről, amelyeken ezek a kifogások alapulnak.

Azonban nem szükséges az ügy iratainak teljes tartalmát közölni.

Jelen esetben úgy tűnik, hogy a Bizottság 1963. december 20-i beszámolója tartalmaz minden olyan tényt, amely szükséges ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy melyek a felvetett kifogások.

A felperesek szabályszerű tájékoztatást kaptak erről a beszámolóról, és előadhatták írásbeli és szóbeli észrevételeiket.

A megtámadott határozat nem alapul más kifogásokon, mint amelyek ezen eljárásnak a tárgyát képezték.

A felperes Consten azt állítja, hogy a határozat megsérti védelemhez való jogát, abból a tényből adódóan, hogy nem vette figyelembe az általa a Bizottsághoz benyújtott fő jogalapokat, különösen a kiegészítő vizsgálatra irányuló kérelmeket.

Ilyen, nem bírósági eljárásban az adminisztráció nem köteles indokolni a felek jogalapjainak elutasítását.

Ezért nem tűnik úgy, hogy a Bizottság előtti eljárásban a felek védelemhez való jogát megsértették volna.

Ez a jogalap nem megalapozott.

 A jogsértésnek a határozat rendelkező részében való megállapítására vonatkozó kifogásról

A német kormány lényeges eljárási szabályok megsértésének jogalapjára hivatkozik, azon az alapon, hogy a jogsértés megállapítását kizárólag az indokolásban kellett volna említeni, és nem a határozat rendelkező részében.

A jogsértés e megállapítása képezi a felek azon kötelezettségének alapját, hogy a jogsértésnek véget vessenek.

A jogsértés e megállapításának az érintett vállalkozások jogi helyzetére gyakorolt hatásai nem a határozatban elfoglalt helyétől függenek.

Így ennek a kifogásnak nincs jelentősége, és ezért el kell utasítani.

 A 85. cikk (1) bekezdésének a kizárólagos forgalmazási szerződésekre való alkalmazhatóságára vonatkozó jogalapokról

A felperesek azt állítják, hogy a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom csak az ún. horizontális megállapodásokra vonatkozik.

Az olasz kormány ezen kívül azt állítja, hogy a kizárólagos forgalmazási szerződések nem minősülnek e rendelkezés értelmében „vállalkozások közötti megállapodásoknak”, mivel a felek nem egyenlő helyzetben vannak.

E szerződések tekintetében a verseny szabadságát csak a Szerződés 86. cikke alapján lehet védelemben részesíteni.

Sem a 85. cikk, sem a 86. cikk megszövegezése nem alapozhatja meg e két cikkhez különböző alkalmazási területek hozzárendelését azon gazdasági szinttől függően, amelyen a szerződő felek működnek.

Mivel a 85. cikk általánosan minden olyan megállapodásra utal, amely a közös piacon torzítja a versenyt, nem tesz semmilyen különbséget ezek között a megállapodások között aszerint, hogy ezek a gazdasági folyamat azonos szintjén működő versenytársak, vagy különböző szinten működő nem versenytársak között jöttek-e létre.

Elvben nem lehet különbséget tenni ott, ahol a Szerződés nem tesz különbséget.

Ezen kívül a 85. cikknek kizárólagos forgalmazási szerződésre történő esetleges alkalmazását nem lehet kizárni abból az okból, hogy az előállító és a forgalmazó egymásnak nem versenytársai, és nem egyenlő a helyzetük.

A 85. cikk (1) bekezdése értelmében a versenyt nemcsak azok a megállapodások torzítják, amelyek a felek között korlátozzák azt, hanem azok is, amelyek megakadályozzák vagy korlátozzák a kialakuló versenyt e felek egyike és harmadik személy között.

E szempontból közömbös, hogy a megállapodásban részt vevő felek gazdasági helyzetük vagy szerepük tekintetében egyenlők-e vagy sem.

Annál is inkább így kell lennie, mivel ilyen megállapodás által a felek törekedhetnének arra, hogy megakadályozva vagy korlátozva harmadik személyeket az áruk tekintetében fennálló versenyben, saját javukra, a fogyasztó vagy a felhasználó kárára indokolatlan előnyt teremtsenek vagy biztosítsanak, a 85. cikk általános céljaival ellentétesen.

Különböző szintű gazdasági szereplők közötti megállapodás erőfölénnyel való visszaélés nélkül is hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és ezzel egyidejűleg célja vagy hatása lehet a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása, és így a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozhat.

Ezen kívül értelmetlen lenne összehasonlítani a termékei forgalmazójához kizárólagos forgalmazási szerződéssel kapcsolódó előállítónak a 85. cikk hatálya alá tartozó helyzetét azon előállító helyzetével, aki valamilyen módon – például kereskedelmi képviselettel – saját vállalkozásába integrálta termékeinek forgalmazását, és akire így a 85. cikk nem alkalmazható.

Ezek a helyzetek jogilag különböznek.

Másrészt, e helyzeteket eltérően kell értékelni, mivel eltérő lehet két olyan gazdasági csatorna hatékonysága, amelyek közül az egyik integrált, a másik nem.

Bár a 85. cikk megszövegezése szerint a tilalom több vállalkozás közötti megállapodásra alkalmazandó, feltéve, hogy a többi feltételnek is megfelel, és így nem alkalmazható arra az egyedüli vállalkozásra, amely integrálja saját forgalmazási hálózatát, ebből azonban nem következik az, hogy egyszerű gazdasági analógiasegítségével – amely analógia egyébként nem teljes és a fenti szöveggel ellentétes – jogszerűsíteni lehetne egy gyártó és egy forgalmazó vállalkozás közötti megállapodásból eredő szerződéses helyzetet.

Továbbá, noha az első esetben a Szerződés 85. cikke tiszteletben tartja a vállalkozás belső szervezetét, és csak abban az esetben teszi lehetővé ennek vitatását a 86. cikk alapján, ha a helyzet az erőfölénnyel való visszaélés súlyosságát érné el, ugyanezt a fenntartást nem lehet alkalmazni akkor, amikor a verseny akadályai két különböző vállalkozás között létrejött megállapodásból származnak, ezért ebben az esetben elég az általános tilalom.

Végül, a Közösség legalapvetőbb céljaival ellentétes lehet egy előállító és egy forgalmazó közötti olyan megállapodás, amely újrateremtené a tagállamok közötti kereskedelem nemzeti piacok szerinti felosztását.

A Szerződés, amelynek preambuluma és szövege értelmében az államok közötti határok megszüntetését tűzi ki céljául, és amely számos rendelkezésében szigorúan lép fel azok újbóli megjelenése ellen, nem teheti lehetővé a vállalkozásoknak, hogy újból létrehozzák e határokat.

A 85. cikk (1) bekezdése megfelel e célnak, még akkor is, ha a gazdasági folyamat különböző szintjén álló vállalkozások közötti megállapodásokról van szó.

Így tehát a fent említett jogalapok nem megalapozottak.

 A 19/65 tanácsi rendeletre alapított kifogásról

A felperes Grundig felveti azt a kérdést, hogy a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom alkalmazható volt-e a kérdéses megállapodásra a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a megállapodások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról szóló 19/65 tanácsi rendelet elfogadása előtt.

Ezt a jogalapot a felperes első alkalommal a válaszban hozta fel.

Az a körülmény, hogy a rendeletet a kereset benyújtását követően fogadták el, nem igazolja ezt a késedelmet.

Ez a jogalap ugyanis lényegében egyenlő annak feltételezésével, hogy e rendelet elfogadása előtt a Bizottságnak nem kellett volna alkalmaznia a 85. cikk (1) bekezdését, mivel nem volt hatásköre a megállapodások csoportjainak mentesítésére.

Mivel ez a körülmény a 19/65 rendelet elfogadását megelőzően állt fenn, e rendelet az eljárási szabályzat 42. cikkének értelmében nem minősül olyan új ténynek, amely alkalmas lenne e jogalap késedelmes előterjesztésének igazolására.

Ezért ez a jogalap elfogadhatatlan.

 A „megállapodás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre” fogalmára vonatkozó kifogásokról

A felperesek és a német kormány azt állítják, hogy a Bizottság – tévesen értelmezve az olyan megállapodás fogalmát, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre – nem bizonyította, hogy ez a kereskedelem intenzívebb lett volna a kérdéses megállapodás nélkül.

Az alperes erre azt válaszolja, hogy a 85. cikk (1) bekezdésének ez a feltétele akkor teljesül, ha a tagállamok közötti kereskedelem másként alakul a megállapodás eredményeként, mint a megállapodásból következő versenykorlátozás nélkül, és ha a megállapodás befolyása a piaci feltételekre elér egy bizonyos mértéket.

Ez az eset áll fenn ebben az ügyben is, különösen a Grundig termékek Franciaországba történő behozatalával és onnan történő kivitelével kapcsolatos akadályokra figyelemmel, amelyek a vitatott megállapodásból erednek a közös piacon.

A fenti feltétel célja a kartelljogban a közösségi jog és a tagállami jog alkalmazási körének elhatárolása.

A versenynek a megállapodásra visszavezethető változása ugyanis csak akkor tartozik a 85. cikkben foglalt közösségi jogi tilalom hatálya alá, ha a megállapodás hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, ellenkező esetben nem.

E tekintetben különösen fontos, hogy a megállapodás alkalmas-e arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelem szabadságára akár közvetlen vagy közvetett, akár tényleges vagy potenciális veszélyt jelentsen, amely az államok közötti egységes piac célkitűzéseinek megvalósítását akadályozhatja.

Így az a körülmény, hogy egy megállapodás elősegíti a tagállamok közötti kereskedelem volumenének akár jelentős növekedését, nem elég annak a kizárásához, hogy ez a megállapodás „hatással lehet” e kereskedelemre a fentiekben említett értelemben.

Jelen esetben, a Grundig és a Consten közötti szerződés azáltal, hogy egyrészről megakadályozza, hogy a Consten-en kívül más vállalkozás Franciaországba Grundig termékeket importáljon, és másrészről megtiltja Constennek, hogy újra-exportálja ezeket a termékeket a közös piac más országaiba, vitathatatlanul hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre.

A kereskedelem szabadságának ezek a korlátozásai, valamint azok, amelyek harmadik személyek számára abból következnek, hogy a Consten a GINT védjegyet Franciaországban bejegyeztette, amely védjegyet a Grundig minden termékére ráteszi, elégségesek a kérdéses feltétel teljesítéséhez.

Következésképpen, az e tekintetben felvetett kifogásokat el kell utasítani.

 A verseny korlátozásának feltételére vonatkozó kifogásokról

A felperesek és a német kormány azt állítják, hogy mivel a Bizottság csak a Grundig termékeire korlátozta vizsgálatát, a határozat a verseny és a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmi rendszer tévesen értelmezett fogalmán alapult.

Ez a fogalom különösen a különböző márkájú, hasonló termékek közötti versenyre vonatkozik.

A Bizottságnak, mielőtt alkalmazhatónak nyilvánította volna a 85. cikk (1) bekezdését, a józan mérlegelés („rule of reason”) alapján figyelembe kellett volna vennie a vitatott szerződés gazdasági hatásait a különböző márkák közötti versenyre.

A vertikális kizárólagos forgalmazási megállapodások esetében vélelmezni kell, hogy azok nem hátrányosak a versenyre nézve, és jelen esetben egyetlen tény sem teszi lehetővé e vélelem megdöntését.

Ellenkezőleg, a szóban forgó szerződés növelte a versenyt a különböző márkájú hasonló termékek között.

A verseny szabadságának elve a verseny különböző szakaszaira és megnyilvánulásaira vonatkozik.

Noha az előállítók közötti verseny általában jobban látható, mint az ugyanazon márkájú termékek forgalmazói közötti verseny, ebből még nem következik, hogy egy megállapodásnak, amely ez utóbbi korlátozására irányul, ki kellene kerülnie a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alól, azon egyetlen tényből kifolyólag, hogy az előbbit erősítheti.

Egyébként egy megállapodás konkrét hatásainak a 85. cikk (1) bekezdése alkalmazásának céljából való figyelembevétele felesleges, amikor úgy tűnik, hogy annak célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása.

Következésképpen a megtámadott határozatban a megállapodás különböző márkájú hasonló termékek közötti versenyre gyakorolt hatására vonatkozó bármilyen vizsgálat mellőzése önmagában nem minősül a határozat hiányosságának.

Meg kell tehát vizsgálni, hogy a megtámadott határozat jogosan alkalmazta-e a 85. cikk (1) bekezdésének tilalmát a vitatott megállapodásra kizárólag a Grundig termékek forgalmazása terén így teremtett versenykorlátozás miatt.

A megtámadott határozat által megállapított jogsértés azon abszolút területvédelemből ered, amelyet az említett szerződés hozott létre a francia jog alapján a Consten javára.

A felperesek két fő eszközzel akartak felszámolni a szerződésben meghatározott területen minden versenylehetőséget a Grundig termékek nagykereskedelmének szintjén.

Egyrészt, a Grundig kötelezte magát, hogy harmadik személynek még közvetetten sem szállít a szerződésben meghatározott területre szánt termékeket.

E kötelezettségvállalás korlátozó jellege világosan kitűnik, ha azt annak az exporttilalom nak a fényében vizsgáljuk, amelyet nemcsak a Consten tekintetében állítottak fel, hanem a Grundig minden más kizárólagos forgalmazójára, valamint a német nagykereskedőkre vonatkozóan is.

Másrészt, a Consten által annak a GINT védjegynek a franciaországi bejegyeztetése, amelyet a Grundig minden termékére rátesz, fokozni kívánja a vitatott szerződés részét képező védelmet a Grundig termékek párhuzamos franciaországi importjának kockázata ellen, kiegészítve azt az ipari tulajdonjogból eredő védelemmel.

Így egyetlen harmadik személy sem tudna a Közösség többi tagállamából Grundig termékeket importálni, hogy azokat újra eladja Franciaországban, anélkül, hogy komoly kockázatoknak tenné ki magát.

Az alperes jogosan vette figyelembe a Grundig által így felállított forgalmazási rendszer egészét.

A szerződéses helyzet bemutatásához ugyanis a szerződést abba a gazdasági és jogi környezetbe kell helyezni, amelynek ismeretében a felek azt megkötötték, anélkül, hogy ezt a Bizottság előtt folyó eljárásnak tárgyát nem képező jogi ügyletekbe vagy helyzetekbe való beavatkozásnak tekinthetnék.

A fentiekben megállapított helyzet a francia piac elszigetelődéséhez vezet, és lehetővé teszi a szóban forgó termékek vonatkozásában a hatékony verseny alól kivont árak meghatározását.

Ráadásul, minél inkább sikerül az előállítóknak márkáikat egyediesíteniük a fogyasztók szemében, az előállítók közötti verseny hatékonysága annál inkább csökken.

A forgalmazási költségeknek a teljes önköltségre gyakorolt jelentős hatása miatt fontosnak tűnik, hogy a kereskedők közötti verseny is ösztönözve legyen.

A kereskedő erőfeszítéseit az azonos márka forgalmazói közötti verseny ösztönzi.

A megállapodás, amely így a Grundig termékek tekintetében a francia piac elszigetelésére, és egy jól ismert márka termékei tekintetében a Közösségen belül különböző nemzeti piacok mesterséges fenntartására irányul, olyan jellegű tehát, amely torzítja a versenyt a közös piacon.

Ezért jogos, hogy a megtámadott határozat úgy ítélte meg, hogy a megállapodás a 85. cikk (1) bekezdése megsértésének minősül, mivel semmilyen későbbi megfontolás, sem a gazdasági adatokra vonatkozóan (a Németország és Franciaország közötti árkülönbség, az adott készülék típusának reprezentatív jellege, a Consten által viselt általános költségek szintje), sem azon szempontok helyesbítésére vonatkozóan, amelyekre a Bizottság támaszkodott a francia és a német piacok helyzetének összehasonlításakor, sem a megállapodás más tekintetben esetlegesen kedvező hatásai nem vezethetnek a fent említett korlátozásokkal szemben más megoldásra a 85. cikk (1) bekezdése alapján.

 A tilalom terjedelmére vonatkozó kifogásokról

A felperes Grundig és a német kormány kifogásolják, hogy a Bizottság a megtámadott határozat rendelkező részében nem zárta ki a tilalom hatálya alól a szerződés azon kikötéseit, amelyek tekintetében semmilyen, a verseny korlátozására alkalmas hatást nem állapítottak meg, és így elmulasztotta a jogsértés körülhatárolását.

A megtámadott határozat indokolásából, valamint annak 3. cikkéből következik, hogy a rendelkező rész 1. cikke által megállapított jogsértés nem a Grundig azon kötelezettségvállalásában rejlik, hogy Franciaországban csak a Constennek szállít közvetlenül.

Ez a jogsértés azokból a kikötésekből ered, amelyek – mindamellett, hogy biztosítják e kizárólagosságot – meg kívánják akadályozni a nemzeti jog alapján a Grundig termékek Franciaországba irányuló párhuzamos importját az abszolút területvédelemnek az egyedüli forgalmazó javára történő felállításával.

A 85. cikk (2) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a tiltott megállapodások automatikusan semmisek, a megállapodásnak csak azon részeire vonatkozik, amelyeket a tilalom sújt, vagy a megállapodás egészére, ha ezek a részek nem tűnnek elválaszthatónak magától a megállapodástól.

A Bizottságnak vagy arra kellett volna korlátoznia magát, hogy a megtámadott határozat rendelkező részében kinyilvánítsa, hogy a megállapodásnak csak azon részeit érinti a jogsértés, amelyeket a tilalom sújt, vagy a preambulumban kellett volna felsorolnia azokat az okokat, amelyek szerint ezek a részek nem tűnnek számára elválaszthatónak a megállapodás egészétől.

Mindeközben a határozat első cikkéből az következik, hogy a jogsértés a megállapodás egészének tekintetében került megállapításra, jóllehet a Bizottság nem indokolta megfelelően, hogy miért volt szükség a megállapodás egészének semmissé nyilvánítására, amikor nem bizonyított, hogy minden kikötés megsértette volna a 85. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit.

Éppen ellenkezőleg, a 85. cikk (1) bekezdésével összeegyeztethetetlennek minősített helyzet nem a megállapodás összes kikötésének együttes megvalósulásából és ezek összhatásából származik, hanem az 1957. április 1-jei szerződésnek az abszolút területvédelmet meghatározó egyes adott kikötéseiből, és a GINT védjegyre vonatkozó kiegészítő megállapodásból.

A megtámadott határozat 1. cikkét tehát meg kell semmisíteni azon részében, amelyben elfogadható indok nélkül a 85. cikk (2) bekezdése alapján semmissé nyilvánítja a megállapodás minden kikötését.

A jogsértésnek a GINT védjegyre vonatkozó megállapodás tekintetében történő megállapítását érintő jogalapokról

A felperesek kifogásolják, hogy a Bizottság megsértette az EGK-Szerződés 36., 222. és 234. cikkét, és ezen kívül túllépte hatáskörét, amikor kijelentette, hogy a GINT védjegy franciaországi bejegyzésére vonatkozó megállapodás az abszolút területvédelem biztosítására szolgál a Consten javára, és amikor ezáltal a megtámadott határozat rendelkező részének 3. cikkében kizárta, hogy a Consten érvényesíthesse a védjegyekre vonatkozó nemzeti jogszabályokból eredő jogait annak érdekében, hogy megakadályozza a párhuzamos importot.

A felperesek különösen arra hivatkoznak, hogy a kifogásolt, versenyre gyakorolt hatás nem a megállapodásnak tulajdonítható, hanem a védjegy francia jog szerinti bejegyzésének, amely megteremti a jogosult eredeti jogát a védjegyre, és amelyből a nemzeti jog szerint az abszolút területvédelem adódik.

Az a tény, hogy a Consten a szerződés szerint egyedüliként rendelkezik Franciaországban a GINT védjeggyel, amely más országokban ugyanilyen módon használható, azt a célt szolgálja, hogy lehetővé tegye a párhuzamos import ellenőrzését és megakadályozását.

Következésképpen az a megállapodás, amely alapján a Grundig, nemzetközi bejegyzés szerint e védjegy jogosultja, meghatalmazta a Constent, hogy a nevében ezt bejegyeztesse Franciaországban, a verseny korlátozására irányul.

Noha a francia jog szerint a GINT védjegy bejegyzése által a Consten az e védjegyhez kapcsolódó jogok eredeti jogosultja, a bejegyeztetést mégis a Grundiggal kötött megállapodás alapján kérte.

Következésképpen ez a megállapodás a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozhat.

Ez a tilalom hatástalan lenne, ha a Consten ugyanazon cél érdekében élhetne továbbra is e védjeggyel, mint amelyre a jogszerűtlennek ítélt megállapodás irányul.

A Szerződés 36., 222. és 234. cikke, amelyre a felperesek hivatkoztak, nem zárja ki teljes mértékben a nemzeti ipari tulajdonjogok gyakorlása vonatkozásában a közösségi jog befolyását.

A 36. cikk, amely korlátozza a kereskedelem liberalizálására vonatkozó, a Szerződés I. címének 2. fejezetében foglalt szabályok alkalmazási körét, nem korlátozhatja a 85. cikk hatályát.

A 222. cikk annak kinyilvánítására szorítkozik, hogy a „Szerződés nem sértheti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet”.

A megtámadott határozat rendelkező részének 3. cikkében foglalt arra vonatkozó felszólítás, hogy a védjegyre vonatkozó nemzeti jogszabályokat ne alkalmazzák a párhuzamos import megakadályozása céljából, e jogok odaítélését nem, csak azok gyakorlását korlátozza a 85. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom végrehajtásához szükséges mértékben.

A Bizottság azon hatásköre, hogy a Tanács 17/62 rendeletének 3. cikkében előírt ilyen felszólítást bocsásson ki, összhangban van a verseny közösségi rendszerének jellegével, amely azonnali hatályú, és az egyéneket közvetlenül kötelező szabályokból áll.

Ilyen rendszer, fent említett jellege és funkciója miatt, nem engedi meg a védjegyekre vonatkozó nemzeti jogszabályokból eredő jogoknak a közösségi kartelljog lerontása érdekében történő visszaélésszerű gyakorlását.

A 234. cikk, amelynek célja harmadik országok jogainak védelme, nem alkalmazható jelen esetben.

Ezért a fent említett jogalapok nem megalapozottak.

 Az érintett harmadik személyek meghallgatásának hiányára vonatkozó kifogásokról

A felperesek és a német kormány megerősítik, hogy a megtámadott határozat rendelkező részének 3. cikke tulajdonképpen a Grundig termékek közös piaci forgalmazásának egészére vonatkozik.

Így a Bizottság túllépte hatáskörét, és nem biztosította valamennyi érintettnek a meghallgatáshoz való jogot.

A Grundigra a fent említett 3. cikk szerint arra vonatkozó tilalom, hogy megakadályozza kereskedőit és kizárólagos forgalmazóit abban, hogy Franciaországba exportáljanak, a Consten javára létrehozott abszolút területvédelem tilalmának következménye.

Ez a tilalom így nem lépi túl azon eljárás határait, amely a 85 cikk (1) bekezdésének a Grundig és Consten közötti megállapodásra történő alkalmazásához vezetett.

Egyébként a megtámadott határozat nem érinti közvetlenül azon megállapodások jogi érvényességét, amelyeket a Grundig és a Constentől eltérő nagykereskedők és forgalmazók kötöttek.

Ez a határozat arra szorítkozik, hogy korlátozza a Grundig cselekvési szabadságát termékeinek Franciaországba irányuló párhuzamos importját illetően.

Noha kívánatos, hogy a Bizottság a lehető legnagyobb mértékben kiterjessze vizsgálatait azokra, akiket határozatai érinthetnek, önmagában a Grundig egyéb forgalmazóinak azon érdeke, hogy megakadályozzák olyan megállapodás jogellenesnek nyilvánítását, amelynek nem részesei, mivel meg kívánják őrizni az e megállapodás által eredményezett helyzetből számukra de facto származó előnyöket, nem képezheti elégséges alapját olyan jognak, mely megkívánja, hogy a Bizottságtól hivatalból felhívást kapjanak a Consten és a Grundig közötti kapcsolatokra vonatkozó eljárásban való részvételre.

Ezért ez a jogalap nem megalapozott.

 A 85. cikk (3) bekezdésének alkalmazására vonatkozó kifogásokról

 Az alkalmazás feltételeiről

A felperesek, akiket a német kormány több ponton támogat, megemlítik többek között, hogy a mentesség valamennyi feltétele, amely létezését a megtámadott határozat tagadja, a jelen esetben teljesül.

Az alperes abból a tételből indul ki, hogy az érintett vállalkozásoknak kell bizonyítaniuk, hogy a mentességhez megkövetelt feltételek teljesülnek.

A vállalkozásoknak joguk van ahhoz, hogy a Bizottság megfelelően kivizsgálja kérelmeiket, amelyek a 85. cikk (3) bekezdésének alkalmazására irányulnak.

E célból a Bizottság nem szorítkozhat arra, hogy a vállalkozásoktól igényelje a mentességhez szükséges feltételek teljesülésének bizonyítását, a gondos igazgatásnak megfelelően a rendelkezésére álló eszközökkel törekednie kell a vonatkozó tények és körülmények megállapítására.

Továbbá, a Bizottság hatáskörének gyakorlása szükségszerűen gazdasági kérdések összetett értékeléséből áll.

Az ezen értékelésekre vonatkozó bírósági felülvizsgálatnak oly módon kell figyelembe vennie e jelleget, hogy a tények és a Bizottság által azokból levont jogi következtetések jelentőségének vizsgálatára szorítkozik.

Ezt a felülvizsgálatot elsősorban a határozatok indokolása tekintetében kell elvégezni, amelynek tartalmaznia kell azokat a tényeket és megfontolásokat, amelyeken az említett értékelés alapul.

A megtámadott határozat kimondja, hogy a mentesség elutasításának fő oka abban a tényben rejlik, hogy a 85. cikk (3) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltétel nem teljesült.

A német kormány kifogásolja, hogy az említett határozat nem ad választ arra a kérdésre, hogy azok a tényezők – különösen az előzetes tervezés, a garanciális vagy a vevőszolgálati szolgáltatások –, amelyek kedvező hatásait Bizottság elismerte, abszolút területvédelem hiányában érintetlenül fenntarthatóak-e.

A megtámadott határozat csak feltételezésszerűen ismeri el, hogy a kérdéses kizárólagos forgalmazási szerződés hozzájárul a termelés és a forgalmazás javításához.

Ezt követően a megtámadott határozat azt a kérdést vizsgálja, hogy vajon „az áruk forgalmazásának javítása, amelyet a kizárólagos forgalmazási megállapodás eredményez, már nem lenne-e elérhető, amennyiben párhuzamos import lehetséges lenne”.

Az előzetes tervezésre, a piac megfigyelésére, valamint a garanciális és vevőszolgálati szolgáltatásokra vonatkozó érvek megvizsgálását követően a határozat megállapította, hogy „semmilyen más indok, amely az abszolút területi védelem szükségessége mellett szólna, nem került bemutatásra és nem volt felfedezhető”.

A kérdéses áruk termelésének vagy forgalmazásának javítását, amely a mentesítéshez szükséges, a 85. cikk szellemének megfelelően kell értékelni.

Először is ezt a javítást nem lehet azonosítani valamennyi olyan előnnyel, amelyet a megállapodásban részes felek a megállapodás révén szereznek termelési vagy forgalmazási tevékenységük tekintetében, mivel ez utóbbiak általában olyan vitathatatlan előnyök, amelyek a megállapodást minden elemében úgy tüntetik fel, mintha az nélkülözhetetlen lenne az ebben az értelemben vett javításhoz.

Ilyen szubjektív módszer, amely a javítás fogalmának tartalmát a kérdéses szerződéses jogviszony sajátosságaitól teszi függővé, nem egyeztethető össze a 85. cikk céljaival.

Ezen kívül maga az a tény, hogy a Szerződés megkívánja, hogy a verseny korlátozása „nélkülözhetetlen” legyen a szóban forgó javításhoz, világosan jelzi azt a jelentőséget, amellyel ez utóbbinak rendelkeznie kell.

Ennek a javításnak különösen érzékelhető objektív előnyöket kell felmutatnia, amelyek jellegüknél fogva ellensúlyozzák a verseny területén általuk okozott hátrányokat.

A német kormány érvelése, amely azon a tételen alapul, hogy minden olyan tényezőt, amely a megállapodásban résztvevő felek szándéka szerint kedvez a javításnak, érintetlenül kell hagyni, megelőlegezi az igenlő választ arra a kérdésre, hogy vajon ezek a tényezők nemcsak kedvezőek-e, hanem nélkülözhetetlenek-e is a kérdéses áruk termelésének vagy forgalmazásának a javításához.

Ebből következően az érvelés nemcsak, hogy a nélkülözhetetlen jelleg fogalmát szűkíti, de ezen kívül össze is keveri a felek különös érdekeinek érvényesítését a Szerződés által előírt objektív javításokkal.

Ugyanakkor az általa vizsgált különböző tényezők jelentőségének értékelése során a Bizottságnak ugyanúgy mérlegelnie kellett a hatékonyságot az áruk termelésének és forgalmazásának objektív módon megállapítható javítása tekintetében, mint ahogy el kellett döntenie, hogy az ebből származó haszon elégséges-e ahhoz, hogy a verseny adott korlátozását nélkülözhetetlennek lehessen tekinteni.

A fent kifejtettekkel összeegyeztethetetlen az a felfogás, amely szerint érintetlenül kell hagyni a felek minden olyan rendelkezését, amely hozzájárulhat a megkívánt javításhoz.

Ezért a szövetségi kormány kifogása, amely pontatlan előfeltevéseken alapul, nem érvénytelenítheti a Bizottság értékelését.

A felperesek azt állítják, hogy a párhuzamos import megengedése azzal a hatással járna, hogy a kizárólagos képviselő nem tudna előre tervezni.

Az eladások jövőbeli lehetőségének előrejelzésében mindig jelen van a bizonytalanság bizonyos foka.

Ilyen előrejelzés ugyanis változékony és bizonytalan tényezők során alapul.

A párhuzamos import megengedése természetesen megnövelheti a kockázatot a forgalmazó számára, aki az eladhatónak vélt mennyiségek tekintetében előzetesen fix rendeléseket ad le.

Azonban ilyen kockázat benne rejlik minden kereskedelmi tevékenységben, így tehát nem indokolhat különleges védelmet e tekintetben.

A felperesek kifogásolják, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg konkrét tények alapján, hogy lehetséges-e a garanciális és vevőszolgálati szolgáltatások biztosítása abszolút területi védelem nélkül.

Különösen a piacon forgalomban lévő valamennyi Grundig termékre vonatkozó megfelelő szintű szolgáltatás fontosságát hangsúlyozzák, mely a Grundig márkanév hírneve tekintetében nagy jelentőséggel bír.

A párhuzamos import lehetővé tétele arra kötelezné a Constent, hogy megtagadja e szolgáltatásokat az olyan versenytársak által behozott készülékek tekintetében, akik maguk e szolgáltatásokat nem biztosítják kielégítően.

Ez a megtagadás ellentétes lenne a fogyasztók érdekeivel is.

Ami az ingyenes jótállást illeti, a határozat megerősíti, hogy a vevő általában csak szállítójánál érvényesítheti jogát az ilyen jótállásra, és csak a vele megállapodott feltételek szerint.

A felperesek nem vitatják komolyan ezt az állítást.

Jelen esetben nem tűnnek indokoltnak az azon kárra vonatkozó félelmek, amely a Grundig termékek hírnevét az elégtelen szolgáltatásból eredően érheti.

Az UNEF, a Consten fő versenytársa, aki ugyan később kezdett eladni Grundig termékeket Franciaországban, mint a Consten, és akinek nem elhanyagolható kockázatokat kellett viselnie, olyan feltételekkel biztosít ugyanis ingyenes jótállást és vevőszolgálati szolgáltatást, amelyek összességükben aligha árthattak a Grundig márkanév hírnevének.

Egyébként a felpereseket semmi nem akadályozza meg abban, hogy megfelelő reklám útján tájékoztassák a fogyasztókat a Grundig termékek hivatalos forgalmazási hálózata által esetlegesen nyújtott szolgáltatások jellegéről és más előnyökről.

Így tehát nem igaz az, hogy a Consten reklámja ugyanolyan mértékben kedvez a párhuzamos importőröknek.

Ezért a felperesek által felvetett kifogások nem megalapozottak.

A felperesek kifogásolják, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg azt, hogy az abszolút területvédelem nélkülözhetetlen-e még ahhoz, hogy lehetővé tegye a Consten által viselt, a Grundig termékek francia piacon történő forgalomba hozatalával járó jelentős költségek amortizálását.

Az alperes azt az ellenvetést hozza fel, hogy a megtámadott határozat elfogadása előtt nem volt ismeretében olyan forgalomba hozatali költségeknek, amelyeket ne amortizáltak volna.

Az alperesnek ez az állítása nem volt vitatott.

A Bizottság nem kötelezhető arra, hogy hivatalból vizsgálatot indítson e pontra vonatkozóan.

Ezen kívül a felperesek állítása lényegében megerősíti, hogy a forgalmazó az abszolút területvédelem nélkül nem fogadta volna el a megállapodásban meghatározott feltételeket.

Azonban ez a körülmény semmilyen kapcsolatban nem áll a forgalmazás azon javításaival, amelyeket a 85. cikk (3) bekezdése ír elő.

Ezért ez a kifogás nem elfogadható.

Ezen kívül a felperes Grundig azt állítja, hogy abszolút területvédelem nélkül a kizárólagos forgalmazó nem lenne hajlandó vállalni a piacfigyeléshez szükséges költségeket, mivel erőfeszítéseinek eredményeiből a párhuzamos importőrök is profitálnának.

Az alperes azt az ellenvetést tette, hogy kizárólag a Consten profitálna az említett piacfigyelésből, amely különösen a Franciaország felé exportálásra szánt termékeknek a francia fogyasztók kívánságainak megfelelő műszaki fejlesztését teszi lehetővé.

A Consten mint kizárólagos forgalmazó – amely tényt a megtámadott határozat nem vitat – lenne ugyanis az egyetlen, aki olyan készülékeket kapna, amelyek kifejezetten a francia piac igényeihez igazított tulajdonságokkal rendelkeznek.

Következésképpen ez a kifogás nem megalapozott.

A határozat azon része ellen felhozott kifogások, amely a 85. cikk (3) bekezdésének a) pontjában előírt feltételek meglétére vonatkozik ebben az ügyben, akár önmagukban, akár együttesen értékelve, nem tűnnek megalapozottaknak.

Mivel a 85. cikk (3) bekezdésében előírt mentesség megadásához szükséges valamennyi feltételnek teljesülnie kell, felesleges megvizsgálni a más mentességi feltételekre vonatkozó érveket.

A feltételes mentesség megadásának hiányáról

A felperes Grundig, mivel úgy véli, hogy a mentesség elutasítása a Consten javára szóló abszolút területvédelmen alapul, azt állítja, hogy a 17/62 tanácsi rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Bizottságnak legalább a kizárólagos forgalmazói szerződést el kellett volna fogadnia azzal a feltétellel, hogy a párhuzamos importot nem akadályozza.

Ilyen feltételes mentesség hiányában a határozat rendelkező része túllépi indokolását, valamint célját, mely az abszolút területvédelem megtiltása volt.

A megtámadott határozat részleges megsemmisítése tárgytalanná teszi e kifogás további megvitatását.

 A költségekről

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 3. §-a alapján, a felek részleges pernyertessége esetén a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását.

Jelen esetben nem ez a helyzet.

A költségeket tehát egyrészt a felpereseknek, és az Olasz Köztársaság, illetve a Németországi Szövetségi Köztársaság kormányainak, mint beavatkozóknak, másrészt az alperesnek, és a Leissner és UNEF társaságoknak, mint beavatkozóknak kell viselniük.

Tekintettel az eljárási iratokra,

az előadó bíró előadásának meghallgatását követően,

a felek szóbeli előadásainak meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának meghallgatását követően,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre, és különösen annak 3., 36., 85., 86., 222. és 234. cikkére,

tekintettel a Tanács 17/62 és 19/65 rendeletére,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösség Bíróságának alapokmányáról szóló jegyzőkönyvre,

tekintettel a Bíróság eljárási szabályzatára,

A BÍRÓSÁG

minden további kiegészítő vagy ellentétes indítványt elutasítva a következőképpen határozott:

1)      Az Európai Gazdasági Közösség Bizottságának 1964. szeptember 23-i, a Szerződés 85. cikke szerinti eljárásra vonatkozó határozatát (IV‑A/00004‑03344, „Grundig-Consten”), amelyet az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának 1964. október 20-i számában (2545/64. oldal) tettek közzé, megsemmisíti azon részében, amelyben az 1. cikkében azt állapítja meg, hogy az 1957. április 1‑jei szerződés egésze sérti a 85. cikk rendelkezéseit, ideértve e szerződés azon elemeit is, amelyek nem valósítják meg az említett jogsértést.

2)      Egyebekben az 56/64. sz. és az 58/64. sz. keresetet, mint megalapozatlant elutasítja.

3)      A felpereseket, az alperest és beavatkozókat kötelezi saját költségeik viselésére.

A Bíróság így döntött Luxembourgban, 1966. július 13‑án.

Kihirdetve Luxembourgban, az 1966. július 13‑i nyilvános ülésen.

* Az eljárás nyelve: francia.