A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1987. március 12.?(1)

„Tagállami kötelezettségszegés – A »sörtisztasági törvény«”

A 178/84. sz. ügyben,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: R. C. Beraud vezető jogtanácsos és J. Sack, a jogi szolgálat tagja, kézbesítési cím: G. Kremlis, a Bizottság jogi szolgálatának tagja, Jean Monnet épület, Kirchberg, Luxembourg)

felperesnek

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: M. Seidel, Ministerialrat a Szövetségi Gazdasági Minisztériumban, J. Dietrich, Ministerialrat a Szövetségi Családügyi, Ifjúsági és Egészségügyi Minisztériumban, J. Sedemund kölni ügyvéd és R. Lukes, a Münsteri Egyetem jogászprofesszora, megbízotti minőségben, kézbesítési cím: Németországi Szövetségi Köztársaság Nagykövetségének első titkára, 20‑22, avenue E. Reuter, Luxembourg)

alperes ellen

a „sörtisztasági törvény” más tagállamokból importált sörökre történő alkalmazása tekintetében benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG,

tagjai: Mackenzie Stuart elnök, Y. Galmot, C. Kakouris, T. F. O'Higgins és F. Schockweiler tanácselnökök, G. Bosco, T. Koopmans, O. Due, U. Eerling, K. Bahlmann, R. Joliet, J. C. Moitinho de Almeida és G. C. Rodríguez Iglesias bírák,

főtanácsnok: Sir Gordon Slynn,

hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,

tekintettel az 1986. május 13‑i és 14‑i szóbeli szakaszt követően kiegészített tárgyalásra készített jelentésre,

a főtanácsnok indítványának az 1986. szeptember 18‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1       A Bíróság Hivatalához 1984. július 6-án benyújtott keresetlevelével az Európai Közösségek Bizottsága az EGK-Szerződés 169. cikke alapján keresetet indított annak megállapítása iránt, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság, mivel megtiltotta a más tagállamokban jogszerűen előállított és forgalmazott, a Biersteuergesetz (a söradóról szóló, 1952. március 14-i törvény, BGB1., I, 149. o.) 9. és 10. cikkében foglaltaknak meg nem felelő sörök forgalmazását, nem teljesítette a Szerződés 30. cikke alapján fennálló kötelezettségeit.

2       Az ügy tényállását, az eljárás menetét és a felek érvelését a tárgyalásra készített jelentés tartalmazza. Az ügy iratainak e részei a továbbiakban csak a Bíróság érveléséhez szükséges mértékben kerülnek ismertetésre.

 Az alkalmazandó nemzeti jogról

3       A Bíróság előtti eljárás során a német kormány a sörre vonatkozó nemzeti jogszabályai tárgyában a következőket adta elő, amelyeket a Bizottság nem vitat, és amelyeket a jelen jogvita alapjául el kell fogadni.

4       A jelen jogvitához kapcsolódóan a Biersteuergesetz (a söradóról szóló törvény) egyrészről az előállításra vonatkozó, csak a Németországi Szövetségi Köztársaság területén található sörfőzdék tekintetében alkalmazandó szabályokat tartalmaz, másrészről a „Bier” (sör) elnevezés használatára vonatkozóan tartalmaz előírásokat, amelyek egyaránt alkalmazandóak a Németországi Szövetségi Köztársaság területén előállított és az importált sörök tekintetében.

5       Az előállítás szabályait a Biersteuergesetz 9. cikke tartalmazza. A 9. cikk (1) bekezdése előírja, hogy az alsóerjedésű sör előállításához kizárólag árpamalátát, komlót, élesztőt és vizet lehet felhasználni. A 9. cikk (2) bekezdése szerint a felsőerjedésű sör előállítására ugyanezek a szabályok vonatkoznak, azonban más maláta, technikai tisztaságú nádcukor, répacukor, invertcukor és szőlőcukor, valamint a felsorolt cukorfajtákból előállított színezék is felhasználható. A 9. cikk (3) bekezdése szerint maláta alatt minden mesterségesen csíráztatott gabonafélét érteni kell. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az 1952. március 14-i Durchführungsbestimmungen zum Biersteuergesetz (a Biersteuergesetz végrehajtásáról szóló rendelkezések, BGB1., I, 153. o.) 17. cikkének (4) bekezdése szerint a rizs, a kukorica és a cirok nem minősülnek gabonának a Biersteuergesetz 9. cikkének (3) bekezdése értelmében. A Biersteuergesetz 9. cikkének (7) bekezdése szerint a különleges sörök, az exportra vagy tudományos kísérletekben történő felhasználásra szánt sörök esetében kérelemre engedélyezhető a 9. cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt előállítási szabályoktól való eltérés. Másfelől a 9. cikk (8) bekezdése szerint az (1) és (2) bekezdést nem kell alkalmazni azon sörfőzdék tekintetében, amelyek csak házi szükségleteik fedezésére állítanak elő sört (Hausbrauer). A Biersteuergesetz 18. cikke (1) bekezdésének 1. pontja szerint a 9. cikkben foglalt előállítási szabályok megsértése esetén pénzbírság szabható ki.

6       A „Bier” (sör) elnevezés kereskedelmi használatát a Biersteuergesetz 10. cikke szabályozza. Ennek értelmében a „Bier” elnevezés – önmagában vagy összetett elnevezés részeként – vagy más név, illetve figuratív ábrázolás, amely arra enged következtetni, hogy sörről van szó, kereskedelmi forgalomban csak azon erjesztett italok vonatkozásában használható, amelyek megfelelnek a Biersteuergesetz 9. cikkének (1) és (2), valamint (4)-(6) bekezdésében foglalt előírásoknak. A 10. cikk csak relatív módon tiltja a forgalomba hozatalt, abban az értelemben, hogy a fenti előállítási szabályoknak meg nem felelő italok más elnevezés alatt árusíthatók, amennyiben ez az elnevezés nem tartozik a 10. cikkben meghatározott korlátozások körébe. A Biersteuergesetz 18. cikk (1) bekezdésének 4. pontja szerint az elnevezésre vonatkozó ezen szabály megsértése esetén pénzbírság szabható ki.

7       Az adalékanyagot tartalmazó sör Németországi Szövetségi Köztársaságba történő importja egy további, a forgalmazás abszolút tilalmát jelentő rendelkezésbe, az 1945. augusztus 15-i, az élelmiszerek, a dohánytermékek, a kozmetikai termékek és más fogyasztási cikkek forgalmazásáról szóló törvény („Gesetz über den Verkehr mit Lebensmitteln, Tabakerzeugnissen, kosmetischen Mitteln und sonstigen Bedarfsgegenständen”) („Lebensmittel- und Bedarfsgegenständegesetz” [a továbbiakban: LMBG], BGB1., I, 1945. o.) 11. cikke (1) bekezdésének 2. pontjába ütközik.

8       Megelőző egészségvédelmi megfontolásokat követve ez a törvény az adalékanyagok tekintetében az engedélyezés esetét kivéve tilalmi elven alapul. Az LMBG 2. cikke az adalékanyagokat a következőképpen határozza meg: „azon anyagok, amelyek felhasználásának célja, hogy az élelmiszerekhez hozzáadva befolyásolják azok jellemzőit, vagy különleges tulajdonságot, illetve hatást kölcsönözzenek az élelmiszereknek”; nem tartoznak ide: „a természetes eredetű anyagok, vagy az azokkal kémiailag egyező anyagok, amelyeket az általános kereskedelmi szokásoknak megfelelően elsősorban a tápértékük, kellemes illatuk vagy ízük miatt használnak, valamint az ivóvíz és a palackozott ásványvíz.”

9       Az LMBG 11. cikke (1) bekezdésének 1. pontja a forgalomba hozatal céljából iparszerűen előállított vagy kezelt élelmiszerek tekintetében tiltja a nem engedélyezett adalékanyagok mind tiszta, mind más anyagokkal vegyített formában történő felhasználását. Az LMBG 11. cikke (2) bekezdésének 1. pontja és 11. cikkének (3) bekezdése szerint e tilalom a technológiai segédanyagokra és az enzimekre nem vonatkozik. Az LMBG 11. cikke (2) bekezdésének 1. pontja értelmében technológiai segédanyagok „azon adalékanyagok, amelyek vagy teljes egészében, vagy oly mértékben eltávolíthatók az élelmiszerből, hogy a fogyasztónak szánt termékben csak technikailag elkerülhetetlen, technológiai szempontból jelentéktelen maradékuk található, amelynek mennyisége az egészség, az íz és az illat szempontjából elhanyagolható”.

10     Az LMBG 11. cikke (1) bekezdésének 2. pontja szerint tilos olyan élelmiszer iparszerű kereskedelmi forgalomba hozatala, amelyet a 11. cikk (1) bekezdése 1. pontjának megsértésével állítottak elő vagy kezeltek, vagy amely nem felel meg a 12. cikk (1) bekezdése alapján hozott rendelet rendelkezéseinek. Ez utóbbi rendelkezés értelmében a Bundesrat által jóváhagyott miniszteri szintű rendelet engedélyezheti bizonyos adalékanyagok általános, illetve meghatározott élelmiszerekhez vagy meghatározott felhasználási célból történő felhasználását, amennyiben ez a technológiai, a táplálkozási és a dietétikai követelményeket is figyelembe véve a fogyasztóvédelemmel összeegyeztethető. Ezek az engedélyek az 1981. december 22-i, az élelmiszerekben felhasznált adalékanyagok engedélyezéséről szóló rendelet („Verordnung über die Zulassung von Zusatzstoffen zu Lebensmitteln”; a továbbiakban: ZZulV; BGB1., I, 1633. o.) mellékletében találhatóak.

11     Mint élelmiszer, a sör az adalékanyagokra vonatkozó törvényi szabályozás hatálya alá tartozik, ugyanakkor e tekintetben különös rendelkezések is vonatkoznak rá. A Biersteuergesetz 9. cikkének az előállításra vonatkozó szabályai az ott felsoroltakon kívül kizárják minden más anyag felhasználásának lehetőségét, az adalékanyagokat is beleértve. A ZZulV 1. cikkének (3) bekezdése értelmében e szabályok tartalmazzák az adalékanyagokra vonatkozó különös rendelkezéseket. E bekezdés szerint a ZZulV nem érinti az abban foglalt feltételektől eltérő feltételek mellett az élelmiszerek meghatározott körére vonatkozóan az adalékanyagok használatát tiltó, korlátozó vagy engedélyező szabályok alkalmazását. Ezért a ZZulV mellékleteiben általánosan, vagy meghatározott felhasználási célra engedélyezett adalékanyagok használata a sör esetén kizárt. Ez a kizártság azonban csak azon anyagokra vonatkozik, amelyek az LMBG értelmében adalékanyagnak minősülnek, és amelyek tekintetében maga az LMBG, amely a Biersteuergesetz-nél későbbi törvény, nem ír elő eltéréseket. A sörben felhasználható adalékanyagokra vonatkozó tilalom tehát sem a technikai segédanyagokra, sem az enzimekre nem vonatkozik.

12     Ebből következően az LMBG 11. cikke (1) bekezdésének 2. pontja a Biersteuergesetz 9. cikkével összefüggésben azt eredményezi, hogy tilos a Németországi Szövetségi Köztársaságba olyan söröket importálni, amelyek az LMBG 11. cikke (1) bekezdésének 1. pontjában foglalt, az adalékanyagok felhasználását tiltó szabály hatálya alá tartozó adalékanyagokat tartalmaznak.

 A jogvita tárgyáról

13     Meg kell állapítani, hogy a jogvita csak a más tagállamban, a Biersteuergesetz 9. cikkében foglaltaktól eltérő szabályok szerint előállított sörök „Bier” elnevezés alatt történő forgalmazásának tilalmát érinti-e, vagy a származás helye szerinti tagállamban engedélyezett, a Németországi Szövetségi Köztársaságban viszont tiltott adalékanyagot tartalmazó sörök importjának tilalmára is kiterjed.

14     A Bizottság felszólító levelében kifogásolta a Biersteuergesetz 9. és 10. cikkének rendelkezéseit, amennyiben az kizárja a más tagállamokban jogszerűen előállított sör Németországi Szövetségi Köztársaságba történő importját, ha azt nem a Németországi Szövetségi Köztársaságban alkalmazandó sörfőzésre vonatkozó szabályoknak megfelelően állították elő. A Bizottság véleménye szerint a forgalomba hozatal ilyen jellegű tilalma nem igazolható a fogyasztóvédelemhez és a közegészség védelméhez fűződő közérdekkel.

15     A felszólító levélre adott válaszában a német kormány hangsúlyozta, hogy a sör tisztaságára vonatkozó jogi rendelkezések a közegészség védelmének szempontjából elengedhetetlenek, mivel ha a sört kizárólag a Biersteuergesetz 9. cikkében felsorolt nyersanyagokból állítanák elő, elkerülhető lenne az adalékanyagok felhasználása. A német kormány 1982. december 15-én kelt, a Bizottság egyik tagjának címzett kiegészítő levelében megerősítette ezen érvelését, kiegészítve azzal, hogy a Biersteuergesetz 9. cikkében felsorolt nyersanyagok kizárólagos használatára kötelező előírás magában foglalja az adalékanyagok felhasználásának tilalmát, amelynek célja a közegészség védelme.

16     A Bizottság indokolással ellátott véleményében fenntartotta álláspontját. A Bizottság szerint az a tény, hogy a német tradicionális sörtisztasági elvnek megfelelően főzött sör adalékanyag nélkül előállítható, általános érvénnyel nem zárhatja ki, hogy a más tradíció szerint vagy más nyersanyagok felhasználásával történő sörfőzéshez technológiai szempontból adalékanyag szükséges. A Bizottság véleménye szerint az adalékanyagok felhasználása technológiai szükségességének kérdését csakis az alkalmazott előállítási eljárások figyelembevételével és meghatározott adalékanyagokra tekintettel lehet megítélni.

17     A német kormány az indokolással ellátott véleményre adott válaszában megismételte a megelőző egészségvédelmi megfontolásokat, amelyek véleménye szerint igazolják a Biersteuergesetz 9. és 10. cikkének rendelkezéseit. Mindamellett sem a jogszabály pontos alkalmazási körét, sem annak az adalékanyagokra vonatkozó szabályozáshoz való viszonyát nem tisztázta.

18     Keresetlevele indokolásában a Bizottság kifogásolta az import akadályait, amelyeket a Biersteuergesetz-nek a más tagállamokban, más nyersanyagokból vagy az azon államban engedélyezett adalékanyagok felhasználásával előállított sörre történő alkalmazása idézett elő.

19     A német kormány csak ellenkérelmében adta elő, hogy a sör tisztaságára vonatkozó szabályozás két különálló, de egymást kiegészítő jogszabályon alapul, és a német jogszabályokat a fentebb leírtaknak megfelelően ismertette.

20     A Bizottság válaszában külön fogalmazta meg a Biersteuergesetz 10. cikkének elnevezésre vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatos kifogásait, és az adalékanyagok sörben való felhasználásának abszolút tilalmával szembeni kifogásait. A Bizottság véleménye szerint az alkalmazandó jog német kormány általi átfogó ismertetése lényegében nem változtat a jelen jogvita alapját képező tényeken. A Bizottság e tekintetben hangsúlyozta, hogy keresete nem kizárólag a Biersteuergesetz 9. és 10. cikke ellen irányul, hanem általában a más tagállamokból származó, az e rendelkezésekben foglalt előállítási feltételeknek meg nem felelő sör forgalmazásának tilalma ellen, és e tilalom pontos jogi alapjának a tilalom szempontjából egyébként sincs jelentősége.

21     E körülmények között két okból is figyelembe kell venni, hogy a kérelem egyaránt irányul a más tagállamban nem a Biersteuergesetz 9. cikkének megfelelően előállított sör „Bier” (sör) elnevezés alatt történő forgalmazásának tilalma ellen, valamint az olyan adalékanyagokat tartalmazó sör importjának tilalma ellen, amelyek használata a származás helye szerinti tagállamban engedélyezett, a Németországi Szövetségi Köztársaságban viszont tiltott.

22     Először, a Bizottság a kötelezettségszegés lényegét a kezdetektől úgy határozta meg, hogy a pert megelőző eljárás kezdetétől fogva a forgalmazás tilalmát vitatta, amely akadályozza a nem a Németországi Szövetségi Köztársaságban alkalmazandó előírásoknak megfelelően főzött sör más tagállamokból történő importját. A Biersteuergesetz 9. cikkére csak ezen előírások pontos meghatározása érdekében hivatkozott. Ahogyan azt a német kormány is előadta, e rendelkezés alkalmazási köre nem csak a nyersanyagokra, hanem az adalékanyagokra is kiterjed. A Bizottság által a pert megelőző eljárás során kifejtett érvelés, miszerint az adalékanyagok felhasználásának abszolút tilalma helytelen, ugyancsak arra utal, hogy a Bizottság szándéka szerint e tilalom a kereset tárgyának részét képezi.

23     Másodszor, meg kell jegyezni, hogy maga a német kormány az eljárás kezdetétől fogva lényegében az adalékanyagokkal és a közegészség védelmével kapcsolatos érvekkel védekezett, ami egyrészről arra enged következtetni, hogy megértette és elismerte, hogy a jogvita tárgya kiterjed az adalékanyagok felhasználásának abszolút tilalmára is, másrészről kizárja a védelemhez való jog sérelmét.

 A Biersteuergesetz 9. cikkében foglalt követelményeknek meg nem felelő sörök „Bier” (sör) elnevezés alatt történő forgalomba hozatalának tilalmáról

24     Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a Biersteuergesetz 9. cikkében foglalt előállítási szabályok önmagukban nem jelentenek a Szerződés 30. cikke szerinti tiltott mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést, mivel hatályuk csak a Németországi Szövetségi Köztársaság területén lévő sörfőzdékre terjed ki. A Biersteuergesetz 9. cikkét a jelen ügy csak annyiban érinti, amennyiben arra a Biersteuergesetz 10. cikke – amelynek hatálya a más tagállamokból importált termékekre, valamint a nemzeti területen előállított termékekre egyaránt kiterjed – hivatkozik, meghatározva azon italokat, amelyek „Bier” (sör) elnevezés alatt forgalomba hozhatóak.

25     A Bizottság az elnevezésre vonatkozó szabállyal kapcsolatban elismeri, hogy a tagállamok főszabály szerint saját hatáskörükben határozhatják meg az italok előállítására, összetételére és forgalomba hozatalára vonatkozó követelményeket mindaddig, amíg azokat közösségi szinten nem hangolják össze. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy olyan szabályrendszer, mint a Biersteuergesetz 10. cikke, amely tiltja egy szokásos elnevezés kereskedelmi forgalomban történő használatát olyan termékek esetében, amelyeket részben a belföldön előírtaktól eltérő nyersanyagokból állítanak elő – mint a rizs vagy a kukorica –, a közösségi joggal összeegyeztethetetlen. Ilyen szabályozás minden tekintetben túllépi a német fogyasztók védelméhez szükséges mértéket, mivel ezt a védelmet akár címkézés, akár tájékoztató útján is biztosítani lehetne. Ennélfogva a fenti szabályozás a kereskedelemnek a Szerződés 30. cikkébe ütköző akadályát képezi.

26     A német kormány először közegészség-védelmi megfontolások alapján próbálta igazolni a szabályozást. Véleménye szerint a Biersteuergesetz 9. cikke által engedélyezett nyersanyagoktól eltérő nyersanyagok használata elkerülhetetlenül az adalékanyagok használatához vezetne. A tárgyalás során azonban a német kormány elismerte, hogy a Biersteuergesetz – mindössze az elnevezés használatát szabályozó – 10. cikke kizárólag a fogyasztók védelmét szolgálja. A fogyasztók a „Bier” (sör) elnevezést olyan italhoz kapcsolják, amelyet kizárólag a Biersteuergesetz 9. cikkében felsorolt nyersanyagokból állítottak elő. E szabály célja megakadályozni a termék eredetét illetően a fogyasztók megtévesztését azáltal, hogy a fogyasztókban azt a meggyőződést keltik, miszerint meghatározott, „Bier” (sör) elnevezésű ital megfelel a sörtisztasági törvénynek, holott nem ez a valós helyzet. A német kormány fenntartotta azon álláspontját, hogy a szabályozás semmiféle protekcionista célt nem szolgált. E tekintetben hangsúlyozta, hogy azon nyersanyagok, amelyek használatát a Biersteuergesetz 9. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja, nem feltétlenül hazai származású termékek, és a „Bier” (sör) elnevezést minden gazdasági szereplő szabadon használhatja, aki az előírt szabályok szerint előállított terméket hoz forgalomba, és e szabályok könnyen betarthatók a Németországi Szövetségi Köztársaság területén kívül is.

27     Mindenekelőtt fel kell idézni a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatát (elsősorban a 8/74. sz., Procureur du roi kontra Dassonville ügyben 1974. július 11-én hozott ítéletet [EBHT 1974., 837. o.]), amely szerint ,a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedéseknek a Szerződés 30. cikkében meghatározott tilalma magában foglalja „a tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet”.

28     Ki kell emelni továbbá, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából (többek között a 120/78. sz. Rewe-ügyben 1979. február 20-án hozott ítélet [EBHT 1979., 649. o.] és a 261/81. sz. Rau-ügyben 1982. november 10-én hozott ítélet [EBHT 1982., 3961. o.]) következik, hogy „közös szabályozás hiányában el kell fogadni a Közösségen belüli mozgásnak a kérdéses termékek forgalmazására vonatkozó nemzeti jogszabályok különbségeiből eredő akadályait, amennyiben elismerhető, hogy ezek a hazai és importált termékekre különbségtétel nélkül alkalmazandó előírások olyan feltétlenül érvényesítendő követelményeknek való megfelelés érdekében szükségesek, mint amilyen különösen a fogyasztóvédelem. Ezen kívül e szabályozásnak arányban kell állnia a kitűzött céllal. Ha egy tagállamnak ugyanazon cél elérésére különböző megfelelő eszközök állnak rendelkezésére, a kereskedelem szabadságát legkevésbé akadályozó eszközt kell választania.”

29     Nem vitatott, hogy a Biersteuergesetz 10. cikkének a más tagállamokból származó, a malátától eltérő más nyersanyagok, különösen rizs vagy kukorica jogszerű felhasználásával előállított sörök tekintetében történő alkalmazása akadályozhatja e sörök Németországi Szövetségi Köztársaságba történő importját.

30     Tehát még azt kell megvizsgálni, hogy a fenti szabály alkalmazását igazolják-e a fogyasztóvédelemhez fűződő feltétlenül érvényesítendő követelmények.

31     E tekintetben el kell vetni a német kormány azon érvelését, amely szerint a Biersteuergesetz 10. cikkében előírt szabály elengedhetetlen a német fogyasztók védelméhez, mivel e fogyasztók képzetei szerint a „Bier” (sör) elnevezés elválaszthatatlanul kapcsolódik a kizárólag a Biersteuergesetz 9. cikkében előírt anyagokból előállított italhoz.

32     Először is, a fogyasztói elképzelések, amelyek tagállamonként is eltérőek lehetnek, idővel egyazon tagállamon belül is változhatnak. A közös piac létrehozása egyébként egyike azon lényeges tényezőknek, amelyek hozzájárulhatnak e fejlődéshez. Noha a fogyasztók megtévesztése ellen védelmet biztosító szabályozás lehetővé teszi e fejlődés figyelembevételét, a Biersteuergesetz 10. cikkéhez hasonló szabályozás akadályozza e fejlődést. Amint azt a Bíróság más vonatkozásban már kifejtette (a 170/78. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 1980. február 27-én hozott ítélet [EBHT 1980., 417. o.]), egy tagállam belső jogszabályai „nem szolgálhatják meglévő fogyasztási szokások megmerevítését és e szokásokat kielégítő nemzeti ipar által elért előny stabilizálását”.

33     Másodszor, a német „Bier” (sör) szónak megfelelő elnevezések a Közösség többi tagállamában szokásos elnevezések, amelyek akár kizárólag malátából, akár maláta és rizs vagy kukorica felhasználásával készült erjesztett italt jelölnek. Ugyanez vonatkozik a közösségi jogra is, mint ahogyan az a közös vámtarifa 22.03 vámtarifaszámából is kiderül. A német törvényhozó maga is a „Bier” (sör) elnevezést használja a Biersteuergesetz 9. cikkének (7) és (8) bekezdésében, az ugyanezen cikk (1) és (2) bekezdésében foglalt előállítási szabályoknak meg nem felelő italok jelölésére.

34     A német „Bier” (sör) elnevezés, és a Közösség többi tagállamának nyelve szerint ezzel azonos jelentésű elnevezések nem korlátozódhatnak tehát a Németországi Szövetségi Köztársaságban hatályos szabályok szerint előállított sörre.

35     Természetesen helyes az a törekvés, hogy azon fogyasztók számára, akik különleges jelentőséget tulajdonítanak a meghatározott nyersanyagokból készült sörnek, biztosítsák a lehetőséget, hogy döntésüket e tényező alapján hozhassák meg. Mindazonáltal, mint ahogyan azt a Bíróság már megállapította (a 193/80. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1981. december 9-én hozott ítélet [EBHT 1981., 3019. o.]), ez a lehetőség a más tagállamokban jogszerűen előállított és forgalmazott termékek importját nem akadályozó egyéb eszközökkel is biztosítható, különösen „a forgalmazott termék jellegére vonatkozó megfelelő címkézés kötelezettségével”. A sör előállításához használt nyersanyagok feltűntetésével „a fogyasztó számára lehetővé válik, hogy döntését a körülmények teljes ismeretében hozza meg, valamint így biztosítani lehet a kereskedelmi ügyletek és a fogyasztóknak tett ajánlatok átláthatóságát”. Hozzá kell tenni, hogy a kötelező fogyasztói tájékoztatás e rendszere nem jelentheti a Biersteuergesetz 9. cikke szerinti követelményeknek meg nem felelő sörök negatív értékelését.

36     A német kormány állításával ellentétben ilyen tájékoztatási rendszer tökéletesen működhet még olyan termék esetében is, mint a sör, amely nem feltétlenül a megfelelő adatokat tartalmazó címkével ellátható üveg vagy doboz formájában kerül a fogyasztóhoz. Ezt újfent maga a német szabályozás támasztotta alá. A Biersteuergesetz imént említett végrehajtási rendelkezései 26. cikkének (1) és (2) bekezdése bizonyos sörök, még a csapolt sör esetében is, előírja a fogyasztók tájékoztatását. A szükséges tájékoztatást az utóbbi esetben a hordón vagy a sörcsapon kell feltüntetni.

37     A fent ismertetett megfontolások alapján megállapítható, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság, mivel a Biersteuergesetz 10. cikkében foglalt elnevezési szabályt a más tagállamokban jogszerűen előállított és forgalomba hozott sör importja tekintetében alkalmazta, nem teljesítette a Szerződés 30. cikke alapján fennálló kötelezettségeit.

 Az adalékanyagokat tartalmazó sörök forgalmazásának abszolút tilalmáról

38     A Bizottság véleménye szerint az adalékanyagokat tartalmazó sörök forgalmazására vonatkozó abszolút tilalom nem igazolható a közegészség védelméhez kapcsolódó megfontolásokkal. A felperes intézmény úgy véli, hogy a többi tagállam szigorúan ellenőrzi az adalékanyagok élelmiszerekben történő felhasználását, és meghatározott adalékanyag használatát kizárólag akkor engedélyezik, ha mélyreható vizsgálatok igazolják annak ártalmatlanságát. A Bizottság véleménye szerint az e tagállamokban előállított sörök tekintetében, amelyek ott engedélyezett adalékanyagokat tartalmaznak, feltételezni kell, hogy azok nem veszélyeztetik a közegészséget. Ha a Németországi Szövetségi Köztársaság ellenzi e sörök importját, úgy őt terheli annak bizonyítása, hogy e sörök veszélyeztetik a közegészséget. A Bizottság szerint a jelen esetben ilyen bizonyíték szolgáltatására nem került sor. A Németországi Szövetségi Köztársaságban az adalékanyagok felhasználását illetően a sörre vonatkozó szabályozás mindenképpen aránytalan, amennyiben az adalékanyagok felhasználását a sör esetében teljesen kizárja, míg az egyéb italok, mint például az üdítők esetében sokkal rugalmasabb szabályokat állapít meg.

39     A német kormány úgy véli, hogy figyelemmel az adalékanyagok használatából eredő veszélyekre, amelyek hosszú távú hatásai még nem ismertek, és különös tekintettel az adalékanyagok szervezetben történő felhalmozódásából, valamint az adalékanyagok más anyagokkal, például az alkohollal való kölcsönhatásából eredő kockázatokra, az adalékanyagok szervezetbe történő bevitelét a lehető legnagyobb mértékben korlátozni kell. Mivel a sör a Németországi Szövetségi Köztársaságban nagy mennyiségben fogyasztott élelmiszer, a német kormány véleménye szerint különösen fontos az előállítása tekintetében minden adalékanyag felhasználását kizárni. Ez annál inkább kívánatos, mivel az adalékanyagok felhasználása technológiailag nem szükségszerű, mivel a Biersteuergesetz által előírt anyagok kizárólagos használata esetén elkerülhető. Ilyen körülmények között az adalékanyagok sörre vonatkozó német szabályozását a közegészség védelmének követelménye teljes egészében igazolja, és az nem sérti az arányosság elvét.

40     Vitathatatlan, hogy az adalékanyagokat tartalmazó sör forgalmazásának tilalma akadályozza a más tagállamokból származó olyan sörök importját, amelyek a származás helye szerinti tagállamban engedélyezett adalékanyagot tartalmaznak, és így a Szerződés 30. cikkében foglalt szabályok vonatkoznak rá. Meg kell azonban vizsgálni, hogy e tilalom alkalmazása a Szerződés 36. cikke alapján nem igazolható-e egészségvédelmi okokkal.

41     Mint ahogyan az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából (többek között a 174/82. sz. Sandoz-ügyben 1983. július 14-én hozott ítélet [EBHT 1983., 2445. o.]) következik, „amennyiben a tudományos kutatások mai állása szerint kétségek merülnek fel, a jogszabályok összehangolásának hiányában a tagállamok jogosultak annak eldöntésére, hogy milyen szinten kívánják biztosítani a személyek egészségének és életének védelmét, figyelembe véve az áruk szabad mozgásának Közösségen belüli követelményeit”.

42     A Bíróság ítélkezési gyakorlatából (különösen a fent hivatkozott Sandoz-ügyben 1983. július 14-én hozott ítélet, a 247/84. sz. Motte-ügyben 1985. december 10-én hozott ítélet [EBHT 1985., 3888. o.] és a 304/84. sz. Müller-ügyben 1986. május 6-án hozott ítélet [EBHT 1986., 1511. o.]) az is következik, hogy ilyen körülmények között a közösségi jog nem tiltja, hogy a tagállamok olyan szabályozást vezessenek be, amely az adalékanyagok használatát általános hatályú jogi aktussal kiadott előzetes engedélyhez köti, amelyet meghatározott adalékanyagok tekintetében, vagy minden termékre vonatkozóan, vagy egyes termékekre, de meghatározott felhasználási célra vonatkozóan adnak ki. Az ilyen jellegű szabályozás jogszerű egészségügy-politikai célt követ: az élelmiszer-adalékanyagok ellenőrizhetetlen fogyasztásának visszaszorítását.

43     Az előállítás helye szerinti tagállamban engedélyezett, de az importáló tagállamban tiltott adalékanyagokat tartalmazó importált termékek forgalmazásának tilalma csak annyiban alkalmazható, amennyiben az összhangban áll a Szerződés 36. cikke szerinti követelményekkel, ahogyan azokat a Bíróság értelmezte.

44     Először is emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Sandoz-, Motte- és Müller-ügyekben hozott ítéletekben a Bíróság a Szerződés 36. cikke utolsó mondatának alapját képező arányosság elvéből levezette, hogy az előállítás helye szerinti tagállamban engedélyezett, de az importáló tagállamban tiltott adalékanyagokat tartalmazó termékek forgalmazásának tilalma csak olyan mértékben alkalmazható, amennyire az a közegészség védelme érdekében ténylegesen szükséges. A Bíróság ezen elvből vezette le továbbá, hogy másik tagállamban engedélyezett adott adalékanyag használatát ezen országból importált termék esetében engedélyezni kell, amennyiben az egyrészt a nemzetközi tudományos kutatások eredményeit, és különösen a Közösség élelmiszerekkel foglalkozó tudományos bizottságának, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Codex Alimentarius Bizottságának és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének munkáját, másrészt az importáló tagállamban a táplálkozási szokásokat figyelembe véve a közegészséget nem veszélyezteti, és valós,– különösen technológiai jellegű – szükségletet elégít ki.

45     Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bíróság az 1986. május 6-i ítéletében (a fent hivatkozott Müller-ügy) megállapította – az arányosság elve megköveteli továbbá, hogy a gazdasági szereplők könnyen igénybe vehető és ésszerű időn belül lefolytatott eljárás keretében kérelmezhessék meghatározott adalékanyagok felhasználásának általános hatályú jogi aktussal történő engedélyezését.

46     Fontos megjegyezni, hogy a gazdasági szereplők számára lehetővé kell tenni, hogy az engedély kiadásának indokolatlan megtagadásának vitatása végett bírósági eljárást kezdeményezhessenek. Bár az importáló tagállam illetékes nemzeti hatóságai kérhetik a gazdasági szereplőktől a birtokukban lévő olyan információk bemutatását, amelyek az ügy megítélése szempontjából hasznosak lehetnek, annak bizonyítása, hogy a tilalom a lakosság egészségének védelme érdekében indokolt – amint azt a Bíróság 1986. május 6-i ítéletében (a fent hivatkozott Müller-ügyb) megállapította – e hatóságok feladata.

47     Az adalékanyagok sörre vonatkozó német szabályozása a többi tagállamban engedélyezett összes adalékanyag felhasználását kizárja, nem csak egyes olyan adalékanyagokét, amelyek felhasználásának kizárása – a német lakosság táplálkozási szokásaira is figyelemmel – az általuk jelentett veszély alapján valóban indokolt, másrészről e szabályozás nem rendelkezik olyan eljárásról, amely a gazdasági szereplőknek lehetőséget biztosítana, hogy kérelmezzék ilyen meghatározott adalékanyag sör előállítása során történő felhasználásának általános hatályú jogi aktussal történő engedélyezését.

48     Különösen az adalékanyagok ártalmasságát illetően, a német kormány különböző szakértői véleményekre hivatkozva utalt az adalékanyagok fogyasztásában rejlő általános veszélyekre. Kifejtette, hogy az általános megelőzés érdekében fontos a felhasznált adalékanyagok mennyiségét a lehető legkisebb mértékre csökkenteni, és különösen indokolt a sör előállítása esetében az adalékanyagok használatának teljes kizárása, mivel a sör a német lakosság körében nagy mennyiségben fogyasztott élelmiszer.

49     A német kormány által benyújtott, a különböző élelmiszerek esetében engedélyezett adalékanyagokat tartalmazó táblázatból kiderül, hogy bizonyos adalékanyagok felhasználása, amelyeknek a sör előállításához történő felhasználása más tagállamokban engedélyezett, a német szabályozás, különösen a ZZulV szerint az összes, vagy csaknem az összes ital előállítása esetében engedélyezett. Általában az adalékanyagok fogyasztásából eredő lehetséges kockázatokra történő egyetlen hivatkozás, és az a tény, hogy a sör nagy mennyiségben fogyasztott élelmiszer, nem elegendő a sörre vonatkozó szigorúbb szabályozás bevezetésének igazolásához.

50     Az adalékanyagok felhasználásának – különösen technológiai jellegű – szükségességet illetően a német kormány érvelése szerint nincs szükség adalékanyagokra, amennyiben a sört a Biersteuergesetz 9. cikkében foglalt előírásoknak megfelelően állítják elő.

51     E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy annak kizárása végett, hogy bizonyos adalékanyagok technológiailag szükségesek, nem elég arra a tényre hivatkozni, miszerint a sört adalékanyagok felhasználása nélkül is elő lehet állítani, amennyiben azt a Németországi Szövetségi Köztársaságban előírt nyersanyagokból állítják elő. A technológiai szükségesség fogalmának ilyen értelmezése, amely a nemzeti előállítási módszerek előnyben részesítéséhez vezet, a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközét jelenti.

52     A technológiai szükségesség fogalmát a felhasznált nyersanyagokra tekintettel kell megállapítani, azon tagállam hatóságai által alkalmazott értelmezést is figyelembe véve, ahol a terméket jogszerűen előállították és forgalmazták. Figyelembe kell venni továbbá a nemzetközi tudományos kutatások eredményeit, és különösen a Közösség élelmiszerekkel foglalkozó tudományos bizottságának, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Codex Alimentarius Bizottságának és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének munkáját.

53     Ezért amennyiben az adalékanyagok sörre vonatkozó német szabályozása az adalékanyagok általános tilalmára vonatkozó rendelkezést tartalmaz, e rendelkezés más tagállamokból importált sörök tekintetében történő alkalmazása nem felel meg a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kidolgozott közösségi jogi követelményeknek, mivel ellentétes az arányosság elvével, és így nem tartozik a Szerződés 36. cikke által biztosított kivételek körébe.

54     A fenti megfontolások alapján meg kell állapítani, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság, mivel megtiltotta a más tagállamban jogszerűen előállított és forgalmazott, de a Biersteuergesetz 9. és 10. cikkében foglaltaknak meg nem felelő sörök forgalmazását, nem teljesítette a Szerződés 30. cikke alapján fennálló kötelezettségeit.

 A költségekről

55     Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére. Mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság pervesztes lett, a költségek viselésére kell kötelezni.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG

a következőképpen határozott:

1)      A Németországi Szövetségi Köztársaság, mivel megtiltotta a más tagállamban jogszerűen előállított és forgalmazott, de a Biersteuergesetz 9. és 10. cikkében foglaltaknak meg nem felelő sörök forgalmazását, nem teljesítette a Szerződés 30. cikke alapján fennálló kötelezettségeit.

2)      A Bíróság a Németországi Szövetségi Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.

Kihirdetve Luxembourgban, az 1987. március 12‑i nyilvános ülésen.

1? Az eljárás nyelve: német.