A BÍRÓSÁG 1/94. SZ. VÉLEMÉNYE
1994. november 15.
„A Közösség hatásköre a szolgáltatásokról és a szellemi tulajdon oltalmáról szóló nemzetközi szerződések megkötésére – Eljárás az EK‑Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján”
Az EK‑Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján benyújtott kérelemmel a Bizottság a Bíróság véleményét kérte az Európai Közösség hatásköréről a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény, nevezetesen a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános megállapodás (GATS), valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló, és a hamisított áruk kereskedelmére is kiterjedő megállapodás (TRIPs) megkötésére.
Tartalomjegyzék
A kérelem ismertetése
I – Az Uruguayi Forduló eredményeként létrejött megállapodások
II – Az Európai Közösségek jogállása a WTO-ban
III – A WTO-egyezmény tárgyalása és aláírása
IV – A Bizottság kérdései és az eljárás
A – A Bizottság kérdései
B – Eljárás
V – A kérelem elfogadhatóságáról
VI – A kérdések megfogalmazásáról
VII – A jogvita lényege
VIII – A felek által nem vitatott pontok
IX – Az áruk kereskedelemről szóló többoldalú egyezmények
X – A GATS- és a TRIPs-megállapodás elemzése
A – GATS
1. A GATS létjogosultsága
2. A GATS lényege
3. A szolgáltatások meghatározása és a szolgáltatásnyújtás módjai
4. A GATS kettős „egyetemessége”
5. A vállalt kötelezettségek jellege
a) Általános kötelezettségvállalások
b) Konkrét kötelezettségvállalások
6. A megállapodás dinamikus jellege
B – TRIPs
1. Célkitűzések és létjogosultság
2. A TRIPs hatálya és a célkitűzések elérése érdekében elfogadott módszerek
3. Különleges anyagi jogi rendelkezések
a) Szerzői jog és szomszédos jogok
b) Ipari tulajdon
i) Védjegyek
ii) Földrajzi megjelölések
iii) Ipari minták
iv) Szabadalmak
v) Félvezető áramkörök térbeli elrendezése (topográfiája)
vi) Nyilvánosságra nem hozott műszaki adatok védelme
vii) Versenyellenes gyakorlat ellenőrzése licencia szerződésekben
4. Az eljárásra vonatkozó különös rendelkezések (a szellemi tulajdonjogok érvényesítése)
a) Korrekciós intézkedések
b) Eljárási biztosítékok
XI – Közös kereskedelempolitika, GATS és TRIPs: az eljárásban részt vevő felek álláspontjai
A – GATS
B – TRIPs
XII – GATS, TRIPs és a bennefoglalt hatáskörök
A – A bennefoglalt hatáskörökre vonatkozó általános megállapítások
B – GATS
1. A Bizottság álláspontja
a) A belső hatáskörök meglétéről
i) Az EK-Szerződés különös rendelkezéseiből levezetett hatáskörökről
ii) A Szerződés általános rendelkezéseiből levezethető hatáskörökről (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke)
b) A Közösség külső cselekvésének szükségességéről
2. Az észrevétellel élő felek álláspontjai
i) Az EK-Szerződés különös rendelkezéseiből levezetett hatáskörökről
ii) A Szerződés általános rendelkezéseiből levezethető hatáskörökről (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke)
C – TRIPs
1. A Bizottság álláspontja
a) A belső hatáskörök meglétéről
i) A másodlagos jogszabályokból levezetett hatáskörökről
ii) A Szerződés általános rendelkezéseiből levezethető hatáskörökről (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke)
b) A Közösség külső cselekvésének szükségességéről
2. Az észrevétellel élő felek álláspontjai
XIII – Bizonyos, a tagállamokkal függő viszonyban lévő, de nem a Közösséghez tartozó területek képviseletével kapcsolatos problémák
XIV – A hatáskör kérdésének hatása az álláspontok WTO-n belüli kifejtésének módjára
XV – Költségvetési és pénzügyi kérdések
XVI – A Bizottság, a Tanács és az észrevétellel élő tagállamok által javasolt válaszok a vélemény iránti kérelemben feltett kérdésekre
XVII – A Bíróságnak a Bizottsághoz, a Tanácshoz és a tagállamokhoz intézett kérdései és az e kérdésekre adott válaszok
A – Első kérdés
B – Második kérdés
C – Harmadik kérdés
D – Negyedik kérdés
E – Ötödik kérdés
F – Hatodik kérdés
G – Hetedik kérdés
H – Nyolcadik kérdés
I – Kilencedik kérdés
J – Tizedik kérdés
K – Tizenegyedik kérdés
A Bíróság álláspontja
I – Bevezetés
II – A kérelem elfogadhatóságáról
III – A Bizottság kérdéseinek megfogalmazásáról
IV – A tagállamokkal függő viszonyban lévő egyes területek képviseletéről
V – A költségvetési és pénzügyi kérdésekről
VI – Az áruk kereskedelmére vonatkozó többoldalú megállapodásokról
VII – Az EK-Szerződés 113. cikkéről, a GATS-ról és a TRIPs-ről
A – A GATS
B – A TRIPs
VIII – Az Európai Közösség bennefoglalt külső hatásköreiről, a GATS-ról és a TRIPs-ről
A – A GATS
B – A TRIPs
IX – A tagállamok és a közösségi intézmények közötti együttműködési kötelezettségről
A kérelem ismertetése
I – Az Uruguayi Forduló eredményeként létrejött megállapodások
A „világtörténelem legösszetettebb” gazdasági tárgyalásai (a Tanács megfogalmazása) 1994. április 15‑én Marrakeshben, az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásainak eredményeit tartalmazó záróokmány aláírásával értek véget. A tárgyalások hét évig tartottak, kiindulópontjuk az 1986. szeptember 20‑i Punta del Este-i miniszteri nyilatkozat volt. Az Európai Közösségek kormányainak záróokmányt létrehozó képviselői egyetértettek abban, hogy kívánatos lenne, ha az 1995. január 1‑jén, vagy az ezt követő legkorábbi lehetséges időpontban lépne hatályba.
A záróokmány tartalmazza a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezményt (a továbbiakban WTO-egyezmény). Ennek célja közös intézményes keretet biztosítása a tagok közötti kereskedelmi kapcsolatok folytatására. A megállapodás nem tartalmaz anyagi jellegű rendelkezéseket. Az ilyen rendelkezések a különböző, a WTO-egyezmény szerves részét képező „többoldalú kereskedelmi megállapodásokat” tartalmazó mellékletekben szerepelnek.
Azok az alábbiakat tartalmazzák:
– az áruk kereskedelemről szóló többoldalú egyezmények, beleértve az 1994-es GATT-ot (1.A) melléklet);
– a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezmény (1.B) melléklet)(1);
– a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (1.C) melléklet)(2);
– a vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés (2. melléklet);
– kereskedelempolitikai felülvizsgálati mechanizmus (3. melléklet).
A WTO-egyezmény és mellékletei egységes „csomagot” képeznek. Azok az államok, amelyek WTO-tagok kívánnak lenni, kötelesek az Uruguayi Forduló keretében megtárgyalt valamennyi többoldalú megállapodást elfogadni. A vitarendezési eljárás valamennyi többoldalú megállapodásra vonatkozik. Ez az eljárás végső soron lehetőséget biztosít az ún. „keresztretorzió” igénybevételére. A megállapodások, mint egész egyetlen elemének megsértése (legyen ez az árukról, a szolgáltatásokról vagy a szellemi tulajdonjogokról szóló rész) egy másik ágazat szerinti (a vitarendezésről szóló egyetértési 22. cikke (3) bekezdésének b. pontja) vagy egy másik megállapodás szerinti (az egyetértési megállapodás 22. cikke (3) bekezdésének c. pontja) retorziót vonhat maga után. Ezen túlmenően – amint azt a Bizottság megállapítja – „ehhez hasonlóan, a jogsértéssel érintett ágazatától eltérő ágazatban vagy más megállapodás keretében is felajánlható kompenzáció”.
Ez az egységes „csomag”-rendszer vet véget annak, amit „GATT á la carte”-ként emlegettek. A Tokiói Forduló egyes megállapodásaiban való részvétel változó volt. Ráadásul valamennyi megállapodáshoz saját vitarendezési eljárás tartozott.
A WTO-egyezményhez további négy (a közbeszerzésre, a polgári légi járművek kereskedelmére, a tejtermékágazatra, illetve a szarvasmarhahúsra vonatkozó) többoldalú megállapodást csatoltak. E területeken kivételt tesznek lehetővé az egységes „csomag” elve alól: a megállapodások csak azon WTO-tagok esetében bírnak kötelező erővel, akik ezeket elfogadják. A vitarendezési eljárás ugyanakkor alkalmazandó az ezeket elfogadó felek közötti kapcsolatokban.
II – Az Európai Közösségek jogállása a WTO-ban
A WTO-egyezmény két rendelkezése kifejezetten az Európai Közösségekre hivatkozik.
A döntéshozatalról szóló IX. cikk előírja, hogy szavazással hozott döntések esetén „a Miniszteri Konferencia és az Általános Tanács ülésein a WTO minden egyes Tagja egy szavazattal rendelkezik”, és „ahol az Európai Közösségek gyakorolja szavazati jogát, annyi számú szavazata van, amennyi azon tagállamainak száma, amelyek a WTO tagjai”.
Ezen túlmenően a WTO eredeti tagjairól szóló XI. cikknek (1) bekezdése a következőt írja elő:
„1. A WTO eredeti tagjaivá válnak, akik a jelen Egyezmény hatálybalépése napján a GATT 1947 Szerződő Felei, valamint az Európai Közösségek, amennyiben elfogadják a jelen Egyezményt és a Multilaterális Kereskedelmi Megállapodásokat, valamint Engedményekről és Kötelezettségvállalásokról szóló Listáikat a GATT 1994-hez, és Specifikus Kötelezettségvállalási Listáikat a GATS-hoz csatolják.”
III – A WTO-egyezmény tárgyalása és aláírása
A tárgyalások kiindulópontjául szolgáló Punta del Este-i nyilatkozatot a Tanács és a tagállamok kormányainak képviselői jóváhagyták „annyiban, amennyiben az rájuk vonatkozik”. A Közösségek és a tagállamok nevében a Bizottság egyedül folytatta a tárgyalásokat. A Tanács kifejti, hogy „a tárgyalás folytatása maximális koherenciájának biztosítása érdekében úgy határoztak, hogy a Bizottság jár el egyedüli tárgyalóként a Közösségek és a tagállamok nevében”. Ugyanakkor azon ülés jegyzőkönyvéből, amelyen a Tanács a Punta del Este-i nyilatkozatot elfogadta, az derül ki, hogy „e határozat (miszerint a Bizottság felhatalmazást kap a nyilatkozatban előírt tárgyalások megkezdésére) nem határozza meg előre a Közösség és a tagállamok egyes meghatározott témakörökre vonatkozó hatáskörének kérdését”.
A WTO-egyezményt egyrészről a Tanács elnöke és Sir Leon Brittan, a Bizottság tagja írta alá az Európai Unió Tanácsának nevében, másrészről a tagállamok képviselői kormányaik nevében. Ezt az eljárást alkalmazták a Tanács és a tagállamok képviselői által az 1994. március 7-8-i ülésen hozott határozat során is. A Tanács észrevételeiből kiderül, hogy a Bizottság – a maga részéről – biztosította, hogy az ülés jegyzőkönyvében szerepeljen azon nyilatkozata, amely szerint „a záróokmány (...) és a csatolt megállapodások az Európai Közösség kizárólagos hatáskörébe tartoznak”.
IV – A Bizottság kérdései és az eljárás
A – A Bizottság kérdései
1994. április 6-án, néhány nappal a WTO-egyezmény Marrakeshben történő aláírását megelőzően, de pár héttel a záróokmánynak a Kereskedelmi Tárgyalások Bizottsága (egy, az Uruguayi Forduló tárgyalásainak lezárására a Punta del Este-i konferencián létrehozott testület) által történő jóváhagyását követően, a Bizottság, az EK-szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján vélemény iránti kérelmet nyújtott be a Bírósághoz.
A kérdések a következők:
„Az 1993. december 15-i záróokmányban szereplő, a GATT Uruguayi Fordulója kereskedelmi tárgyalásainak eredményeire tekintettel:
1) Az Európai Közösség rendelkezik-e hatáskörrel arra, hogy az EK-Szerződés, mégpedig egyedül annak 113. cikke alapján, vagy e cikk és ezzel együtt az említett szerződés 100a. cikke és/vagy 235. cikke alapján megkösse a WTO-t létrehozó egyezménynek a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó (GATS), valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira vonatkozó, és a hamisított áruk kereskedelmére is kiterjedő (TRIPs) valamennyi részét?
2) Az Európai Közösség rendelkezik-e hatáskörrel arra, hogy önállóan kösse meg a WTO-egyezmény kizárólag az ESZAK- és az Euratom-Szerződés hatálya alá tartozó termékekre és/vagy szolgáltatásokra vonatkozó részeit?
3) Ha a fenti kérdésekre adott válasz igenlő, érinti-e ez a tagállamok azon képességét, hogy megkössék a WTO-egyezményt, tekintettel arra a tényre, hogy már megegyezés született arról, hogy a WTO eredeti tagjaivá válnak?”
B – Eljárás
A Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének 1. §-ával összhangban a vélemény iránti kérelemről értesítést kapott az Európai Unió Tanácsa (a továbbiakban: a Tanács) és valamennyi tagállam. A Tanács, a dán, a német, a görög, a spanyol, a francia, a holland, a portugál kormány, valamint az Egyesült Királyság kormánya írásbeli észrevételeket tett. Kérésére az Európai Parlament is észrevételeket tehetett.
V – A kérelem elfogadhatóságáról
A Tanács – a kérelem elfogadhatóságának formális felvetése nélkül – azt az észrevételt teszi, hogy minden olyan korábbi esetben, ahol a 228. cikk (6) bekezdése szerinti eljárást alkalmazták, „a kérelmet a megállapodás aláírása előtt nyújtották be”. A Tanács véleménye szerint „komoly kétségek merülnek fel arra vonatkozóan, hogy lehetséges-e előzetes véleményt kérni (egy már „kilátásba helyezett” megállapodással kapcsolatban) (…) azt követően, hogy nemzetközi szinten már kötelezettségek születtek”. A holland kormány osztja e kétségeket.
A spanyol kormány formális kifogást terjesztett elő a kérelem elfogadhatatlansága tekintetében. A véleményre irányuló eljárás álláspontja szerint csak akkor indítható meg, ha a Közösség még nem vállalt nemzetközi kötelezettséget. A spanyol kormány hangsúlyozza, hogy az aláírás célja a tárgyalásokon elfogadott szövegek hitelesítése volt, és magában foglalta az arra irányuló kötelezettségvállalást, hogy ezeket jóváhagyásra a megfelelő hatóságok elé terjesztik.
A francia kormány inkább politikai szempontú kritikával illeti a Bizottságot. Az elfogadhatatlanság említése nélkül kifejti, hogy a Bizottság – azzal, hogy kérelmével az utolsó pillanatig, azaz a WTO-egyezmény megkötéséig és aláírásáig várt, annak ellenére, hogy a nemzeti kormányok hatásköre körüli viták már 1992-től nyilvánvalóak voltak – nem tanúsított együttműködési készséget, és olyan hozzáállást választott, amely nem egyeztethető össze a Közösség és a tagállamok egységes fellépésével. A tagállamok aligha terjeszthetik a WTO-egyezményt parlamentjük elé jóváhagyásra, ha nem dőlt el a hatáskör kérdése. A Tanács szintén nem nyújthat be a Parlamentnek a megállapodás megkötésére vonatkozó javaslatot, míg bizonytalanság áll fenn a határozat jogalapjainak és a hatáskörnek kérdését illetően.
VI – A kérdések megfogalmazásáról
A Tanács bírálja a Bizottság kérdéseinek megfogalmazását.
Megítélése szerint mivel az eljárás egy olyan megállapodással kapcsolatos, amelyet a Közösség és tagállamai saját hatáskörük alapján írtak alá, a kérdés nem az, hogy a Közösség megkötheti-e egyedül e megállapodást (ez szerinte elméleti kérdés), hanem az, hogy „az Uruguayi Forduló megállapodásainak a Közösség és tagállamok általi közös megkötése összeegyeztethető-e az Európai Közösségeket létrehozó Szerződésekben megállapított hatáskörmegosztással”.
A portugál kormány szerint a Bizottság által megfogalmazott kérdések a megállapodás megkötési folyamatának egy korábbi – már meghaladott – szakaszára vonatkoznak. Valójában azt kell megállapítani, hogy a vegyes megállapodások formája összeegyeztethető-e vagy sem az EK- és az ESZAK-Szerződésnek a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásra vonatkozó elveivel és szabályaival.
Az Egyesült Királyság kormánya a Bizottságétól eltérő sorrendben vizsgálja a kérdéseket. A Közösség hatáskörét először a bennefoglalt hatáskörök elméletével magyarázza, kiemelve egyúttal a tagállamok párhuzamos hatáskörét, ezt követően pedig rámutat arra, hogy a 113. cikk miért nem lehet a megállapodások megkötésének alapja.
VII – A jogvita lényege
Az eldöntendő kérdések nem valamennyi, a WTO-egyezményhez csatolt többoldalú megállapodásra, és nem a WTO-t létrehozó egyezményre vonatkoznak.
Amint azt a Tanács megjegyzi, elsősorban az anyagi jogi rendelkezések a kérdésesek. Az intézményi rendelkezések egyetlen kifejezetten hatásköri problémát sem vetnek fel: az intézményi rendszerben való részvétel jogosultsága szükségszerűen következik az anyagi jogi rendelkezésekkel kapcsolatos hatáskörből: az intézményi rendelkezések célja az anyagi jogi szabályok „kezelésének” biztosítása. Ezért itt nem szükséges ismertetni ezen intézményi szabályokat.
A Tanács kifejti, hogy az anyagi jogi rendelkezések közül az árukról (a GATT 1994-es változata), a szolgáltatásokról (GATS) és a szellemi tulajdonról (TRIPs) szóló három nagy megállapodást kell vizsgálni.
Az áruk kereskedelmét illetően (amely az 1994-es GATT és különféle értelmező megegyezések tárgyát képezte), a Tanács, az észrevétellel élő kormányok, és az Európai Parlament egyetért abban, hogy a Közösség rendelkezik hatáskörrel. Fenntartások csak az ESZAK-termékekkel (a Tanács és valamennyi észrevétellel élő kormány által megfogalmazott fenntartások), a kereskedelem technikai akadályairól szóló megállapodással (kizárólag a holland kormány által megfogalmazott fenntartás) kapcsolatban, valamint annak szükségességével kapcsolatban voltak hogy a mezőgazdaság vonatkozásában jogalapként kiegészítő jelleggel az EK-Szerződés 43. cikkét is alkalmazzák-e (ám ez utóbbi – a Tanács, az Egyesült Királyság és az Európai Parlament által megfogalmazott – fenntartás nem vonja kétségbe a Közösség kizárólagos hatáskörét).
A vita középpontjában a szolgáltatások és a szellemi tulajdon áll. A Bizottság álláspontját nyolc tagállam (valamennyi tagállam a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség, Írország és az Olasz Köztársaság kivételével) és az Európai Parlament vitatja. A nézeteltérés röviden a következő:
A Bizottság szerint a Közösség hatásköre kizárólagos (akár a közös kereskedelempolitika, akár – másodlagosan – a bennefoglalt hatáskörök, pontosabban a belső és külső hatáskörök párhuzamossága alapján). Az észrevétellel élő tagállamok szerint a hatáskör megoszlik az államok és a Közösség között. Az észrevétellel élő tagállamok és a Parlament mindenesetre kizárják a közös kereskedelempolitika alapján megállapított hatáskört. A Parlament nem foglal hivatalosan állást a Bizottság másodlagosan megfogalmazott véleményének megalapozottságáról.
VIII – A felek által nem vitatott pontok
A nézeteltérések és a különböző felek által képviselt álláspontok alátámasztására felhozott okfejtések ismertetése előtt ki kell emelni azon pontokat, amelyek tekintetében úgy tűnik, egyetértés van a felek között.
– Abból, hogy a Tanács és valamennyi tagállam aláírta a WTO-egyezményt és annak mellékleteit, az következik, hogy egyetértés van az egyezmény megkötésének hasznosságát, sőt szükségességét illetően.
– Egyetértés van abban, hogy a WTO-egyezmény megkötése – az EK-Szerződés 228. cikkének (3) bekezdésével összhangban – megköveteli a Parlament hozzájárulását, mivel az egyezmény sajátos intézményi keret létrehozásáról rendelkezik.
– A Bizottság hangsúlyozza, hogy „ha nem is jogi, de politikai okokból (...) az Uruguayi Forduló egészének lezárásához egyhangúság szükséges”. Ezt sem a Tanács, sem az észrevételeket tett tagállamok nem vitatták.
IX – Az áruk kereskedelemről szóló többoldalú egyezmények
Az áruk kereskedelemről szóló többoldalú egyezmények elsősorban az 1994-es GATT-ot tartalmazzák, amely értelmezését a különféle megegyezések, bizonyos (mezőgazdasági és textilipari) termékekről szóló megállapodások, és a megszorító szabályozásokról – mint a kereskedelem technikai akadályai – és az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodások és a TRIM-ek („Trade related investment measures”) pontosítják.
A Bizottság úgy véli, hogy minden ilyen megállapodás „az áruk kereskedelmére vonatkozik, és céljuk a nemzetközi kereskedelem kiterjesztése a kereskedelem akadályainak felszámolásával és a kereskedelmi torzulások kiküszöbölésével”, és hogy e megállapodások az EK-Szerződés 113. cikkének hatálya alá tartoznak.
A Tanács elismeri, hogy „a Közösség kizárólagos hatásköre kiterjed a GATT és mellékletei szinte valamennyi rendelkezésére”, és hogy ez a hatáskör „elsősorban a 113. cikken alapul”. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy feltétlenül hivatkozni kell a 43. cikkre – a mezőgazdaságra és az egészségügyi, illetve növény-egészségügyi intézkedésekre vonatkozó megállapodásokkal kapcsolatban – minthogy ezek „nem csak a mezőgazdasági termékek nemzetközi kereskedelmével kapcsolatos kereskedelmi intézkedésekre vonatkoznak, hanem (…) főként a mezőgazdasági piacok belső szervezeti rendjére is”.
A mezőgazdaságot illetően az Egyesült Királyság kormánya támogatja a Tanács álláspontját, s ezt konkrét példákon alapuló érveléssel támasztja alá.
Hoz „két példát arra, hogy a WTO-t létrehozó egyezményhez csatolt 1.A) mellékletben szereplő megállapodások hatással vannak a mezőgazdasági termékek belső közösségi rendszerére. Egyrészről, a megállapodás »belső támogatást« korlátozó rendelkezései közvetlenül befolyásolják a mezőgazdasági piacok közös szervezése által a gazdálkodóknak és a mezőgazdasági termékeket feldolgozóknak nyújtott, az EK-Szerződés 43. cikke alapján elfogadott támogatás összegét, következésképpen közvetlenül hatnak e szervezés működésére. Másrészről a mezőgazdaságról szóló megállapodás exporttámogatások csökkentésének kötelezettségére vonatkozó korlátozó rendelkezései hatással lesznek a közösségi mezőgazdasági termékek vonatkozásában nyújtott export-visszatérítések – 43. cikk alapján létrehozott és irányított – közösségi rendszerére. Szinte minden közös piaci szervezés tartalmaz export-visszatérítésre vonatkozó rendelkezéseket, és e rendszer a Tanács és a Bizottság által a közös szervezésekre vonatkozó rendelkezések értelmében hozott végrehajtási rendeletek alapján működik”.
Az Egyesült Királyság hangsúlyozza, hogy ezen intézkedések a Közösségből származó mezőgazdasági termékekre vonatkoznak, míg a kereskedelempolitika hagyományos eszközei (mennyiségi korlátozások, tarifális intézkedések) az importált és nem a hazai termékeket érintik. Ebből arra következtet, hogy ezen intézkedések a 43. cikk hatálya alá tartoznak.
E mezőgazdaságra vonatkozó megjegyzések nem vonják kétségbe a Közösség kizárólagos hatáskörét.
Az Európai Parlamentnek is az a véleménye, hogy feltétlenül hivatkozni kell a 43. cikkre, tekintettel a mezőgazdaságról szóló megállapodás nagy jelentőségére. Rámutat, hogy az általános preferenciarendszer éppúgy alapul a Szerződés 113. cikkén, mint annak 43. cikkén. (A Tanács 1992. december 21-i 3917/92/EGK rendelete [HL L 396., 1. o.], és a Tanács 1993. december 20-i 3668/93/EGK rendelete [HL L 338., 22. o.]).
A holland kormány elsősorban a kereskedelem technikai akadályairól szóló megállapodásra összpontosítja figyelmét. A Bizottsággal szemben – amely ezen új szerződés tekintetében azt állítja, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik –, a holland kormány úgy véli, hogy „a Közösség széles körben kapott kizárólagos hatáskört a kereskedelem technikai akadályainak területén”, de „a tagállamok bizonyos irányelvek természetéből fakadóan továbbra is rendelkeznek saját hatáskörrel, valamint azért is, mert e területen nem valósult meg, és nem is terveztek teljes körű harmonizációt”.
Az áruk kereskedelme területén az egyfelől a Bizottság, másfelől a Tanács és az észrevétellel élő kormányok között kialakult vita valódi magját az ESZAK-termékek képezik.
A Bizottság szerint az áruk kereskedeleméről szóló többoldalú megállapodások a 113. cikken kívül nem igényelnek más jogalapot, még az ESZAK- és az Euratom-termékek vonatkozásában sem.
A Bizottság csökkenteni igyekszik a többi fél által az ESZAK-Szerződés 71. cikkének tulajdonított jelentőséget. Álláspontja szerint a 71. cikk azon rendelkezése, amely szerint az a kormányok hatásköreit nem érinti, nem jelenti a tagállamok jogainak az EK-Szerződés 232. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fenntartását.
A Bizottság az 1975. november 11-i 1/75. sz. véleményre hivatkozik (EBHT 1975., 1355. o. és különösen 1365. o.), amely szerint:
„kizárt, hogy (az ESZAK-Szerződés 71. cikke) az EGK-Szerződés 113. és 114. cikkét érvénytelenné tegye, és hatással legyen a Közösségnek a közös kereskedelempolitika területére vonatkozó nemzetközi megállapodások tárgyalására és megkötésére vonatkozó hatáskörrel történő felruházására”.
Végül a Bizottság úgy ítéli meg, hogy az ESZAK-Szerződés szerinti kereskedelmi megállapodások megkötésének másik jogszerű lehetőségét a 95. cikk rendelkezései tartalmazzák.
A Tanács szerint ezzel szemben úgy ítéli meg, hogy „a GATT és mellékleteinek tagállamok általi megkötése, amennyiben ezek rendelkezései az ESZAK-Szerződés 71. cikkében a kereskedelempolitikával kapcsolatos kérdésekben a tagállamok számára fenntartott hatáskörök hatálya alá tartoznak, egyértelműen összeegyeztethető a Szerződéssel”.
A spanyol kormány hangsúlyozza a tagállamok kizárólagos hatáskörét az ESZAK-termékek tekintetében. A görög kormány, valamint a portugál kormány osztja ezt az álláspontot.
Nézőpontja alátámasztására az Egyesült Királyság kormánya is az ESZAK-Szerződés 71. cikkére hivatkozik, és megállapítja, hogy a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel, de elismeri hogy – amint azt a Bizottság kifejtette – az ESZAK-Szerződés 95. cikkére történő hivatkozás a megállapodás megkötésének egy másik jogszerű módja lenne.
A francia kormány úgy véli, hogy „ESZAK-termékek kereskedelmi rendszerére vonatkozó megállapodásoknak az ESZAK-Szerződés 95. cikke alapján történő ESZAK általi megkötése nem eredményezte azt, hogy az ESZAK-ra ruházták a Szerződés 71. cikke által a tagállamoknak biztosított hatásköröket”, valamint hogy „következésképpen a tagállamok maguk dönthetnek a GATT és mellékletei megkötéséről azon ESZAK-termékek kereskedelmével kapcsolatos rendelkezések tekintetében, amelyek az ESZAK-Szerződés 71. cikke értelmében hatáskörükbe tartoznak.”
X – A GATS- és a TRIPs-megállapodás elemzése
A – GATS
1. A GATS létjogosultsága
Miért van szükség a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános megállapodásra? Némely fejlett országban a szolgáltatások ágazata a gazdaság vezető ágazatává vált. A Bizottság szerint egyes közgazdászok ebben „a világgazdaság gyökeres átalakulásának előjelét” látják, „amely során az eredeti értelemben vett termelés egyre inkább a fejlődő országok gazdaságai felé fog tolódni, és amelyek ezáltal az előállított termékek fő exportőreivé válnak. A fejlett gazdaságok valószínűleg főként szolgáltatásokat és magas hozzáadott-értékű (nagy arányú ismeretet tartalmazó) árukat fognak exportálni.” „A szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének expanziója lemaradt a nemzeti gazdaságokban bekövetkezett fejlődése mögött, mivel nem léteztek a gazdasági szereplőknek kellő biztonságot és előrelátást biztosító nemzetközi szabályok. Innen a gondolat, hogy új szabályok tárgyalásos úton való elfogadásával létre kell hozni egy a liberalizációt biztosító keretet.”
2. A GATS lényege
A GATS valójában kísérlet a GATT elveinek átültetésére a szolgáltatások területén, ahol a kereskedelmi akadályt nem vámok vagy a behozatali kvóták jelentik, hanem a piacra jutással és a szolgáltatásnyújtók megfelelősségével kapcsolatos szabályozások. Még nem határozták meg valamennyi betartandó szabályt. Ahogy arra a francia kormány a WTO-val kapcsolatban általánosságban rámutat, a GATS tárgyalási keret a már elfogadott szabályok kidolgozására, valamint megállapodások megkötésére új területeken.
3. A szolgáltatások meghatározása és a szolgáltatásnyújtás módjai
A szolgáltatások fogalma nagyon széles, hiszen magában foglalja „valamennyi ágazat valamennyi szolgáltatását a kormányzati tevékenység során nyújtott szolgáltatások kivételével”. Ami a „kormányzati tevékenység során nyújtott szolgáltatások” fogalmát illeti, az „azokat a szolgáltatásokat jelenti, amelyeket nem üzleti alapon és nem egy vagy több szolgáltatóval versengve nyújtanak” (A GATS I. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontja).
A GATS I. cikkének (2) bekezdése értelmében a szolgáltatások kereskedelme a szolgáltatásnyújtás négy típusát vagy módját foglalja magában:
– A „cross-border supply” („határokon átnyúló szolgáltatás”): egy adott tag területéről származó szolgáltatásnak valamely másik tag területére történő nyújtása. A Tanács a következő példát hozza: az A. országban letelepedett építésziroda a B. országban letelepedett mérnöki irodának készít elektromos berendezésekre vonatkozó projektet.
– A „consumption abroad” („külföldi fogyasztás”): szolgáltatásnyújtás egy adott tag területén valamely másik tag szolgáltatásfogyasztói számára. Példa: A. országban nyújtott szolgáltatások B. országból érkező turisták számára.
– A „commercial presence” („kereskedelmi jelenlét” vagy „jogi személy jelenléte”): a szolgáltatásnak egy adott tag szolgáltatója által valamely másik tag területén lévő üzleti jelenléten keresztül történő nyújtása. Az „üzleti jelenlét” a XXVIII. cikk d) pontja értelmében „bármilyen típus üzleti vagy szakmai jelenlétet jelent, ideértve azokat, amelyek a tag területén szolgáltatás nyújtása céljából az alábbi módon keletkeztek:
i) jogi személy alapítása, megszerzése vagy fenntartása, vagy
ii) fiók vagy képviseleti iroda létrehozása vagy fenntartása útján”.
Amint azt a Tanács is megállapítja, ez magában foglalja azt, amikor B. országban telepednek le és nyújtanak szolgáltatást A. ország vállalkozásai vagy szakemberei. Ez a szolgáltatásnyújtási forma figyelhető meg például a banki szolgáltatásoknál.
– A „movement of persons” („személyek mozgása” vagy „természetes személyek jelenléte”). Ez egy adott tag szolgáltatója által valamely másik tag területén természetes személyek jelenlétén keresztül megvalósuló szolgáltatásnyújtás. A Tanács szerint erre példa, amikor A. ország vállalkozása B. országban nyújt szolgáltatást A. országból származó munkavállalókkal. Erre nyilvánvaló példa az építőipari munkák elvégzése.
4. A GATS kettős „egyetemessége”
A Tanács megjegyzi, hogy a GATS kétszeresen egyetemes. Egyrészt kiterjed valamennyi szolgáltatási ágazatra (a szolgáltatás meghatározását lásd fent a X., A., 3. pontban), azaz egyaránt vonatkozik a közlekedésre, a pénzügyi szolgáltatásokra és biztosításokra, a távközlésre, az informatikai és audiovizuális szolgáltatásokra, az idegenforgalmi ágazatra, a szálloda- és vendéglátóiparra, az építőiparra, a szellemi szabadfoglalkozásokra, az oktatásra és az egészségügyre stb.. Másrészt a GATS kiterjed a szolgáltatók letelepedésének és tevékenységeinek valamennyi vonatkozására. A GATS-ot alkalmazni kell „a tagok azon intézkedéseire, amelyek hatással vannak a szolgáltatások kereskedelmére”, amint az meghatározásra került. Felöleli tehát:
– valamennyi, a letelepedésre vonatkozó feltételt (akár társaság alapítása vagy megszerzése, akár fiók létrehozása révén történik);
– valamennyi, e tevékenységek gyakorlására irányadó feltételt (a fizetésképtelenségi szabályoktól az adóra, vagy a személyzetre vonatkozó szabályokig).
5. A vállalt kötelezettségek jellege
Meg kell különböztetni az általános és a különleges kötelezettségvállalásokat.
a) Általános kötelezettségvállalások
A legfontosabb kötelezettségvállalás legnagyobb kedvezményes elbánás elve (a II. cikk (1) bekezdése). Ugyanakkor egy tíz évnél nem hosszabb időszak alatt (lásd a mellékletet) egy ország fenntarthat olyan intézkedést, amely megkülönböztetést tartalmaz kereskedelmi partnerei között, amennyiben ezen intézkedés szerepel a mentességekre vonatkozó mellékletben, és eleget tesz az ott megállapított feltételeknek. Az V. cikk ezen túlmenően a GATT XXIV. cikkében meghatározott regionális integrációk javára állandó mentességet állapít meg a legnagyobb kedvezményes elbánás elve alól.
Egy másik általános kötelezettségvállalás az átláthatóság, nevezetesen minden tag köteles közzétenni a szolgáltatásokra vonatkozó intézkedéseket és szabályozásokat (a III. cikk (1) bekezdése), amelyek a megállapodás megfogalmazása szerint „olyan általános alkalmazásra vonatkozó intézkedések, amelyek hatással vannak, vagy befolyásolják a jelen Egyezmény működését”.
Megemlítendő a szolgáltatások kereskedelmét érintő közigazgatási határozatok felülvizsgálatára irányuló (bírósági, választottbírósági vagy közigazgatási) eljárások megállapítására vonatkozó kötelezettségvállalás (a VI. cikk (2) bekezdése).
Megjegyzendő továbbá az a kötelezettségvállalás, amely szerint minden tag köteles biztosítani, hogy területén egyetlen monopolhelyzetben lévő szolgáltató se lépjen fel a legnagyobb kedvezményes elbánás elvével vagy a konkrét kötelezettségvállalásaival ellentétes módon (a VIII. cikk (1) bekezdése).
Végül léteznek a szolgáltatók működési engedélyeinek, jogosítványainak vagy bizonyítványainak elismerésére vonatkozó kötelezettségvállalások (VII. cikk).
b) Konkrét kötelezettségvállalások
A megállapodás III. és IV. részében és a mellékletekben szereplő konkrét kötelezettségvállalások valamennyi tagot kötelezik arra, hogy bármely másik tagból származó szolgáltatás és szolgáltató számára biztosítsák a piacra jutást, valamint hogy a szolgáltatásnyújtást érintő intézkedések tekintetében ne részesítsék a többi tagországból származó szolgáltatásokat és szolgáltatót kedvezőtlenebb elbánásban, mint a hasonló hazai szolgáltatásokat, illetve a hasonló szolgáltatásokat nyújtó hazai szolgáltatókat (a nemzeti elbánás elve).
A piacra jutásra vonatkozó kötelezettségvállalás hatálya alá tartozó korlátozásokat a XVI. cikk (2) bekezdése tartalmazza: lényegében ez olyan kötelezettség, amelynek értelmében a tagok tartózkodnak a másik tag szolgáltatójának tevékenységeire vonatkozó mennyiségi korlátozások megállapításától. A Tanács példaként a következő korlátokat említi:
– harmadik ország vállalkozásai vagy állampolgárai által irányított televízió-társaságok vagy fuvarozók maximális száma;
– „külföldi” orvosok maximális száma;
– – maximális „külföldi” tőkerészesedés aránya a televízió-társaságok, a fuvarozók stb. esetében;
– – külföldi irányítású bankok vagy biztosítótársaságok által végzett egyes tevékenységek gyakorlásának tilalma;
– – az audiovizuális ágazatban „kvóták” megállapítása harmadik országok termékei tekintetében.
E nem feltétel nélküli, és nem abszolút kötelezettségvállalásokat az országonkénti listákban határozzák meg. Egy tag jelezheti a listájában, hogy nem engedélyezi a teljes piacra jutást, feltételeket támaszt (például a kereskedelmi jelenlétet) vagy korlátozásokkal él. E feltételek és korlátozások szerepelnek a listájában. Ugyanez vonatkozik a nemzeti elbánással kapcsolatos kötelezettségvállalásra.
Az Európai Közösség vonatkozásában a listákat a Közösség és a tagállamok nyújtották be; a vállalt kötelezettségek ugyanakkor név szerint vonatkoznak az egyes tagállamokra, a feltételek és a korlátozások nem azonosak minden tagállam esetében.
E konkrét kötelezettségvállalások többoldalú tárgyalások eredményei, amelyek során a kölcsönösségre nem ágazati szinten, hanem általánosságban törekedtek.
6. A megállapodás dinamikus jellege
A Tanács jelzi, hogy a GATS – mivel annak célja egy tárgyalási keret biztosítása – dinamikus megállapodás. A Tanács felhívja a figyelmet a GATS-nak a liberalizáció magasabb szintjének fokozatos elérése érdekében egymást követő tárgyalási fordulókban való részvétellel kapcsolatos kötelezettségre vonatkozó XIX. cikkére. Meg kell említeni a X. cikket is, amely a diszkriminációmentességen alapuló rendkívüli védőintézkedésekről szóló többoldalú tárgyalásokról rendelkezik, valamint a XIII. cikket is, amely kimondja, hogy a legnagyobb kedvezményes elbánás elve, a piacra jutásra vonatkozó konkrét kötelezettségvállalások, és a nemzeti elbánás nem alkalmazhatók a szolgáltatásokra vonatkozó közbeszerzésére, de előírja, hogy e tárgyban bizonyos határidőn belül többoldalú tárgyalásokat kell tartani. Végezetül a XV. cikk a támogatásokból eredő torzító hatások elkerüléséhez szükséges multilaterális fegyelem megalkotására irányuló tárgyalások megkezdését írja elő.
B – TRIPs
1. Célkitűzések és létjogosultság
A TRIPs elsődleges célkitűzése – amint arra a francia kormány rámutat –, hogy nemzetközi szinten megerősítse és összehangolja a szellemi tulajdon oltalmát.
A francia kormány kifejti, hogy mivel kudarcot vallottak az e célból más kontextusban kifejtett erőfeszítések, és különösen az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Egyezmény felülvizsgálata tekintetében 1980 és 1984 között elvégzett munka, a fejlett országok ragaszkodtak ahhoz, hogy a szellemi tulajdonjogok kerüljenek be az Uruguayi Fordulóba, oly módon, hogy kihasználják a GATT egészére jellemző dinamizmus előnyeit (a tárgyalásokra vonatkozó rendelkezéseivel együtt) és a jogviták rendezésére vonatkozó mechanizmusát.
A Bizottság kifejti, hogy a hamisított termékek kereskedelme (bitorolt védjegyek, imitált termékformák, hamisított szabadalommal védett termékek vagy eljárások, könyvek, lemezek és videokazetták kalózmásolatai) egyes harmadik országokban komoly károkat okoz a Közösség iparának. A szellemi tulajdon hatékony oltalmának hiánya egyes harmadik országokban úgy tekinthető, mint ami a „szellemi tulajdonjogok tárgyát képező árukra” nézve ugyanolyan hatással jár, mint bármilyen importkorlátozás.
A Bizottság megjegyzi, hogy mind az Egyesült Államok, mind a Közösség kereskedelmi megtorló intézkedéseket alkalmazott az olyan országokkal szemben, amelyek nem biztosították a szellemi tulajdon megfelelő oltalmát, vagy megkülönböztetést alkalmaztak kereskedelmi partnereik között. Ezen intézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy a fejlődő országok elfogadják a szellemi tulajdon erősebb oltalmának gondolatát, annak ellenére, hogy korábban e jogágat az iparosodott gazdaságok részéről a kizsákmányolás egyik eszközének tartották. Ezen túlmenően a Bizottság azt állítja, hogy a fejlődő országok egyre inkább tisztában vannak a szellemi tulajdon erősebb oltalmából származó előnyökkel, beleértve a helyi innováció fokozottabb ösztönzését is.
2. A TRIPs hatálya és a célkitűzések elérése érdekében elfogadott módszerek
A TRIPs-megállapodás hatálya igen széleskörű, mivel az kiterjed mind az irodalmi és művészeti tulajdonra (szerzői jog és szomszédos jogok), mind az ipari tulajdonra (védjegyek, származási jelzések és eredetmegjelölések, szabadalmak, ipari minták és know-how), de nem tartoznak hatálya alá az új növényfajták (a TRIPs 1. cikkének (2) bekezdése).
Az I. rész (1-8. cikk) általános rendelkezéseket és alapelveket tartalmaz. A II. rész (9-40. cikk) a szellemi tulajdonjogok megadásával, terjedelmével és felhasználásával kapcsolatos szabályokat határozza meg. A III. rész (41-61. cikk) a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének eszközeit állapítja meg. A IV. rész (62. cikk) a szellemi tulajdonjogok megszerzésével és fenntartásával kapcsolatos eljárásokra vonatkozik. Az V. rész (63. és 64. cikk) a viták rendezésével foglalkozik. A VI. rész (65-67. cikk) tartalmazza az átmeneti rendelkezéseket, a VII. rész pedig (68-73. cikk) az intézményi előírásokat és a záró rendelkezéseket állapítja meg.
A TRIPs-megállapodás a szellemi tulajdon oltalmának minimális szintjét igyekszik megállapítani. A megállapodás értemében a tagok szabadon alkalmazhatnak szélesebb körű oltalmat, és szabadon állapíthatják meg a rendelkezéseinek végrehajtására irányuló legmegfelelőbb eszközöket (a TRIPs-megállapodás 1. cikkének (1) bekezdése).
A megállapodás alkalmazhatóságát személyes feltétel határozza meg (a más országokból származó természetes és jogi személyekre alkalmazandó jog; a TRIPs 1. cikkének (3) bekezdése).
A TRIPs meghatározza mind a nemzeti elbánás (3. cikk), mind a legnagyobb kedvezményes elbánás (4. cikk) elvét. Mindkét elv alól vannak kivételek. A nemzeti elbánás elve így csak az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Egyezményben, az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezményben, az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és műsorsugárzó szervezetek jogvédelméről szóló Római Egyezményben, valamint az integrált áramkörök szellemi tulajdonáról szóló Washingtoni Szerződésben már előírt kivételekre is figyelemmel érvényesül. Ezen túlmenően az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és műsorsugárzó szervezetek tekintetében a nemzeti elbánásra irányuló kötelezettség a magában a TRIPs-megállapodásban előírt jogokra korlátozódik (a TRIPs-megállapodás 3. cikkének (1) bekezdése).
A TRIPs célkitűzéseit, fejti ki a Tanács, kétféleképpen valósítják meg: elsőként olyan nemzetközi egyezményekre való hivatkozással történik, mint különösen az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Egyezmény valamint az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezmény, amelyeknek – a Bizottság szavaival élve – „elfogadottsági szintje viszonylag magas”, és amely egyezmények szintén a jogok harmonizációjának és a nemzeti elbánás biztosításának elérésére törekszenek a nem harmonizált területeken; másrészt – hangsúlyozza a Bizottság – bizonyos anyagi rendelkezésekkel („plusz-elemekkel”) „a szellemi tulajdon olyan területein, ahol a résztvevő országok sürgős szükségét érezték az oltalom kiterjesztésének”.
A Párizsi Egyezményre való hivatkozás magában foglalja azon egyezmény valamennyi anyagi jogi rendelkezését az intézményi, záró- és átmeneti intézkedések kivételével (a TRIPs-megállapodás 2. cikkének (1) bekezdése). A Berni Egyezményre való hivatkozás is kiterjed az egyezmény minden anyagi jogi rendelkezésére, kivéve a szerzők személyhez fűződő jogosultságokra vonatkozókat (a TRIPs-megállapodás 9. cikkének (1) bekezdése).
A különleges anyagi jogi rendelkezések a TRIPs-megállapodás II., III., és IV. részében szerepelnek.
Van egy fontos kérdés, amellyel a különleges anyagi rendelkezések nem foglalkoznak: a jogkimerülés. A TRIPs-megállapodás egyik általános rendelkezése, a 6. cikk, a következőt mondja ki:
„A jelen megállapodás szerinti vitarendezés céljára, a fenti 3. [nemzeti elbánás] és 4. [legnagyobb kedvezményes elbánás] cikkben foglaltak fenntartásával, a jelen megállapodásban foglaltak a szellemi tulajdonjogok kimerülésének kérdését nem érintik.”
Emlékeztetni kell arra, hogy a kimerülés elve zárja ki, hogy a szellemi tulajdonjogok jogosultjai e jogokra való hivatkozással befolyást gyakoroljanak az általuk vagy beleegyezésükkel forgalomba helyezett termékek mozgására. A Bizottság szerint a TRIPs-megállapodás 6. cikkéből az következik, hogy „ha a TRIPs egy tagja alkalmazza a »nemzeti« (vámuniók vagy szabadkereskedelmi térségek esetén a »regionális«) kimerülés elvét, akkor a TRIPs-megállapodás jogviták rendezésével kapcsolatos rendelkezései nem alkalmazhatók (beleértve a megállapodás megszegése miatti és nem a megszegésre vonatkozó panaszokat is)”.
A Közösség azon tagállamai, amelyek a Közösségen belüli kereskedelemben kötelesek a kimerülés elvét alkalmazni, eltekinthetnek annak alkalmazásától, amennyiben a behozott termék harmadik országból származik; ugyanez vonatkozik magára a Közösségre is.
Ugyanakkor, ha egy tagállam úgy alkalmazza saját állampolgáraira nézve a kimerülés elvét, hogy nem korlátozza azt a Közösség egy tagállamában forgalomba bocsátott termékekre, akkor – a nemzeti elbánás elvének értelmében – ugyanígy kell alkalmaznia azt harmadik ország állampolgáraira nézve is. Ugyanígy, a legnagyobb kedvezményes elbánás elve kizárja, hogy akármelyik TRIPs-tag ország különböző szabályokat alkalmazzon attól függően, hogy a személyek e harmadik ország vagy más harmadik ország állampolgárai-e.
A Bizottság szerint, a TRIPs-megállapodás 6. cikke lehetővé teszi, hogy egy tag „továbbra is megtagadja olyan áruk párhuzamos behozatalát, amelyek (…) külföldi (azaz harmadik országban történő) forgalmazása a szellemi tulajdonjog birtokosa által vagy az ő beleegyezésével történt”. A Bizottság szerint a kimerülés elvének a Közösségen belüli kereskedelemre történő korlátozása „szükséges a közösségi jog rendelkezéseinek tiszteletben tartásához és ahhoz, hogy a közösségbeli jogosultak külföldi (azaz harmadik országbeli) piacokat szerezhessenek miközben bizonyos mértékig továbbra is befolyásolni tudják a technológiaalapú áruk Közösségbe történő (újra)behozatalát”.
3. Különleges anyagi jogi rendelkezések
a) Szerzői jog és szomszédos jogok
A szerzői jogi védelem kifejezésekre vonatkozik, és nem alkalmazható ötletekre, eljárásokra, működési módszerekre vagy matematikai elméletekre (a TRIPs-megállapodás 9. cikkének (2) bekezdése). A védelmi idő minimális időtartama meghatározásra került (12. cikk).
A számítógépes programok a Berni Egyezmény értelmében irodalmi műként állnak védelem alatt (a TRIPs-megállapodás 10. cikkének (1) bekezdése).
A előadóművészek, a hangfelvételelőállítók és műsorsugárzó szervezetek szomszédos jogait elismerésre és meghatározásra kerültek (a TRIPs-megállapodás 14. cikke).
Bérleti jog illeti meg a számítógépes programok szerzőit. Ilyen jogok a filmművészeti alkotások szerzőinek csak akkor adhatók, ha a bérbeadás „a szóban forgó művek olyan széles körű másolásához vezetett, ami (az illető tagban) a szerzőkre és jogutódaikra ruházott kizárólagos többszörözési jog anyagi sérelméhez vezetett.
b) Ipari tulajdon
i) Védjegyek
A védjegyeknek nyújtandó oltalom mind a termékek, mind a szolgáltatások védjegyeire vonatkozik.
Meghatározásra kerültek azok a megjelölések, amelyek védjegyoltalom tárgyai lehetnek, és meghatározásra kerültek a védjegy által biztosított jogok (a TRIPs-megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése és 16. cikkének (1) bekezdése).
A védjegy lajstromozhatóságát függővé tehetik annak használatától, de az ilyen használat nem lehet a lajstromozásra irányuló kérelem benyújtásának feltétele (a 15. cikk (3) bekezdése). Meghatározásra került a lajstromozás és a megújítások minimális időtartama (18. cikk). Kötelező használat előírása esetén a TRIPs a használat elmaradásának minimális időtartamát szabja meg, amely a védjegy törlését vonhatja maga után (19. cikk).
A Párizsi Egyezmény 6a. cikke értelmében vett közismert védjegyek oltalma kiterjesztésre került a szolgáltatásokkal kapcsolatos védjegyekre (16. cikk (2) bekezdés), és ezen túlmenően a hasonló termékek körére is (16. cikk (3) bekezdés).
A védjegyek használati engedélyek megadásának és átruházásának feltételeit a TRIPs-tagok határozhatják meg. Nem tartozik ide a védjegyek kötelező használati engedélyeinek megadása, a védjegy átruházása viszont a védjeggyel rendelkező vállalat egyidejű átruházása nélkül is megtörténhet.
ii) Földrajzi megjelölések
A TRIPs II. részének 3. fejezete nagyon részletes rendelkezéseket állapít meg a földrajzi megjelölések oltalmára vonatkozóan, amelyek „valamely tag területéről, vidékéről vagy helységéből származó olyan termékre vonatkozó megjelölés, amelynek meghatározott minőségét, hírnevét vagy egyéb jellemzőit lényegében a földrajzi eredet határozza meg” (a TRIPs-megállapodás 22. cikkének (1) bekezdése).
Általánosságban az a cél, hogy a következőket megakadályozzák:
„a) a termék megjelölésében vagy külső kialakításában olyan eszközök használatát, amelyek az áru földrajzi eredetével kapcsolatban a közönség megtévesztésére alkalmas módon arra mutatnak vagy azt sugallják, hogy a kérdéses termék olyan földrajzi területről származik, ami eltér annak tényleges származási helyétől;
b) a Párizsi Egyezmény (1967) 10. bis cikke értelmében tisztességtelen versenycselekményt képező bármely használatot” (a TRIPs-megállapodás 22. cikkének (2) bekezdése).
A borok és a szeszes italok földrajzi megjelöléseinek fokozott oltalmat kell biztosítani: abban az esetben is biztosítani kell a nem a jelölt helyről származó borokat és szeszes italokat megnevező földrajzi megjelölés használatát akadályozó eszközök alkalmazását, „ha a termék valóságos eredetét is feltüntetik, vagy ha a földrajzi megjelölést fordításban vagy »fajta«, »típusú«, »-féle«, »utánzat«, illetve hasonló kifejezéssel együtt alkalmazzák” (a TRIPs-megállapodás 23. cikkének (1) bekezdése).
Ugyanakkor e szabályok csak a jövőre vonatkozóan érvényesek. Valójában
„a jelen fejezet rendelkezései nem követelik meg a tagoktól, hogy megakadályozzák azokat az állampolgáraikat és lakosaikat egy másik tag borokra vagy szeszes italokra vonatkozó valamely földrajzi megjelölésének folyamatos és párhuzamos használatában árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban, akik a szóban forgó földrajzi megjelölést folyamatosan használták ugyanarra vagy kapcsolódó árukra és szolgáltatásokra az adott tag területén a) legalább tíz évig 1994. április 15-ét megelőzően, vagy b) jóhiszeműen az említett időpont előtt” (a TRIPs-megállapodás 24. cikkének (4) bekezdése).
iii) Ipari minták
Az ipari minták is a TRIPs-megállapodás hatálya alá tartoznak. Biztosítani kell az új vagy eredeti ipari minták oltalmát (25. cikk (1) bekezdés). Meghatározásra került az oltalom hatálya, és megállapításra került ennek minimális időtartama (26. cikk).
Textilminták esetében nem lehetnek olyanok az oltalom feltételei, hogy hátrányosan befolyásolják az oltalom megszerzésének lehetőségét (a TRIPs-megállapodás 25. cikk (2) bekezdés).
iv) Szabadalmak
A II. rész szabadalmakról szóló 5. fejezete először a szabadalmaztathatóságról szóló rendelkezéseket tartalmazza (27. cikk). Ennek értelmében a technika bármely területén létrehozott, akár termékre, akár eljárásra vonatkozó bármely találmány megkülönböztetés nélkül szabadalmaztatható (ugyanazon cikk). Ugyanakkor a fejlődő országoknak biztosítják a lehetőséget, hogy bizonyos időre elhalasszák az oltalom kiterjesztésének kötelezettséget olyan műszaki területeken létrehozott termékek szabadalmaira, amelyeken jogrendjük szerint nem érvényesül a szabadalmaztathatóság a megállapodás általános végrehajtásának időpontjában (65. cikk (4) bekezdés). Meghatározásra kerültek a szabadalom által biztosított jogok (28. cikk), amelyek legalább húszéves időszakra szólnak (33. cikk). A 31. cikk olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek szűkítik azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetében szabadalmi kényszerengedély adható.
v) Félvezető áramkörök térbeli elrendezése (topográfiája)
A félvezető áramkörök topográfiájával kapcsolatos rendelkezések célja a félvezető áramkörök szellemi tulajdonáról szóló Washingtoni Szerződés hiányosságainak orvoslása. Meghatározzák mind a biztosítandó oltalom hatályát (36. cikk), mind az oltalom időtartamát (38. cikk).
vi) Nyilvánosságra nem hozott műszaki adatok védelme
A TRIPs-tagok kötelezettséget vállalnak, hogy a tisztességtelen versennyel szembeni védelem biztosítása során oltalmat biztosítanak a nyilvánosságra nem hozott információknak (a 39. cikk (1) bekezdése). Az információk jogos birtokosai számára biztosítani kell annak lehetőségét, hogy megakadályozhassák az információnak „a tisztességes kereskedelmi gyakorlattal ellentétes módon, hozzájárulásuk nélkül mások által való megszerzését vagy felhasználását és nyilvánosságra hozatalát”. E védelem feltétele, hogy az információ titkos, kereskedelmi értékkel rendelkezik, mivel titkos, továbbá, hogy titokban tartása érdekében az adatok felett ellenőrzés gyakorlására feljogosított személy a körülményekhez képest ésszerű lépést tett (a 39. cikk (2) bekezdése).
vii) Versenyellenes gyakorlat ellenőrzése licencia szerződésekben
A tagok egyetértenek abban, hogy a szellemi tulajdonjogokkal összefüggő bizonyos versenykorlátozó licencbeadási gyakorlat és feltételek károsan befolyásolhatják a kereskedelmet és akadályozhatják a technológia átadását és terjesztését (40. cikk). A TRIPs ennélfogva biztosítja számukra a jogot, hogy pontosan meghatározzák azon gyakorlatokat és feltételeket, amelyek a szellemi tulajdonjogokkal való visszaélést eredményezhetnek, és megfelelő intézkedéseket tegyenek e gyakorlatok megakadályozására vagy ellenőrzésére.
4. Az eljárásra vonatkozó különös rendelkezések (a szellemi tulajdonjogok érvényesítése)
A szellemi tulajdon egységes, minimális oltalmának megteremtéséhez nem elég meghatározni az egyes biztosítandó jogok tartalmát. Érvényesítésükhöz „hatékony és megfelelő eszközöket” is biztosítani kell (lásd a TRIPs preambulumát). Ez indokolja a TRIPs-megállapodásnak a tagok által létrehozandó minden, a TRIPs-megállapodás hatálya alá tartozó szellemi tulajdonjogok megsértésével szembeni hatékony fellépést lehetővé tevő eljárásokkal kapcsolatos III. részét (a 41. cikk (1) bekezdése). E III. rész először felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyeket a szellemi tulajdonjogok jogosultjai bíróságtól, közigazgatási és vámhatóságoktól követelhetnek jogaik sérelme és a jogsérelem veszélyének fennállása esetén (lásd az a) pontot), másrészt előírja, hogy az ilyen intézkedéseket lehetővé tevő eljárásoknak meg kell felelniük bizonyos követelményeknek (lásd a b) pontot).
a) Korrekciós intézkedések
A TRIPs-megállapodás tartalmazza a szellemi tulajdonjogok megsértésének megszüntetésére vagy megakadályozására vonatkozó intézkedéseket (ideiglenes intézkedés, kártérítés, hamisított tárgyak elkobzása vagy megsemmisítése, büntetőjogi szankciók) és a szellemi tulajdonjogok megsértésének megelőzésére vonatkozó intézkedéseket (ideiglenes intézkedések, a forgalomba bocsátás vámhatóságok általi felfüggesztése).
A bíróságoknak jogosultaknak kell lenniük arra, hogy végzéssel kötelezzék a jogsértőt az eljárást indító fél szellemi tulajdonjogainak megsértésétől való tartózkodásra (a 44. cikk (1) bekezdése).
A bíróságoknak hatáskörrel kell rendelkezniük arra, hogy kötelezhessék a jogsértőt megfelelő kártérítést fizetésére a jogosult részére, amennyiben a jogsértő tudta vagy ésszerű alapon tudnia kellett volna, hogy a jogosult szellemi tulajdonhoz fűződő jogát megsértette (a 45. cikk (1) bekezdése).
A bíróságoknak továbbá jogosultaknak kell lenniük arra, hogy a jogsértőnek minősített árukat minden kártalanítás nélkül a kereskedelmi csatornák mellőzésével rendelkezzenek, mégpedig oly módon, hogy ez semmiféle kárt ne okozzon a tulajdonosnak; vagy ha ez nem ellenkezik az érvényes alkotmányos követelményekkel, az áruk megsemmisítését elrendelni (46. cikk).
A szándékos védjegyhamisítás és a kereskedelmi nagyságrendű (üzletszerű) szerzői jogi kalózkodás esetére akár szabadságvesztést jelentő büntetőjogi jogkövetkezményeket lehet elfogadni (61. cikk).
A megelőző intézkedések két csoportba sorolhatók.
A bíróságoknak először is felhatalmazással kell rendelkezniük azonnali és hatékony ideiglenes intézkedések elrendelésére a szellemi tulajdonjogot megsértése bekövetkezte megelőzése érdekében (az 50. cikk (1) bekezdése). Adott esetben, ezen intézkedések inaudita altera parte (a másik fél meghallgatása nélkül) is meghozhatók (az 50. cikk (2) bekezdése), az alperes ugyanakkor utólagos felülvizsgálatot kérhet (az 50. cikk (4) bekezdése).
A tagoknak emellett olyan eljárásokat kell elfogadniuk, amelyek lehetővé teszik, hogy az a jogosult, akinek alapos indoka van feltételezni, hogy hamisított védjeggyel ellátott áruk vagy szerzői jogot bitorló kalóztermékek behozatalára kerül sor, írásos kérelmet nyújtson be az illetékes közigazgatási hatóságoknak vagy bíróságoknak a célból, hogy a vámhatóságok függesszék fel ezen áruk szabad forgalomba bocsátásának engedélyezését. A tagok a szellemi tulajdonjogok más megsértései tekintetében is hozhatnak hasonló intézkedéseket (51. cikk).
Az ilyen, az áruk szabad forgalomba bocsátását felfüggesztő intézkedések is ideiglenes jellegűek. Fenntartásuk feltétele érdemi döntésre irányuló eljárás megindítása (55. cikk).
b) Eljárási biztosítékok
A szellemi tulajdonjogok érvényesítésére irányuló eljárásoknak tisztességesnek és méltányosnak kell lenni (a 41. cikk (2) bekezdése). Az eljárások tisztességességének és méltányosságának követelménye több módon is kifejezésre jut.
A jogosultak számára biztosítani kell szellemi tulajdonjogok érvényesítését szolgáló polgári bírósági eljárást, az alpereseket pedig kellő időben megfelelő részletezettségű írásbeli értesítéssel kell tájékoztatni, amely tartalmazza az állítólagos jogsértés alapját (42. cikk). A feleknek meg kell engedni a független jogi képviseletet, a kötelező személyes megjelenésre vonatkozó követelmények pedig nem lehetnek túl szigorúak (42. cikk). Az ilyen eljárásokban félként szereplőknek jogosultnak kell lenniük igényeik megindokolására és a megfelelő bizonyítékok előterjesztésére (42. cikk), és rendelkezniük kell azzal a joggal, hogy a másik féltől kérhessék a birtokában levő bizonyítékok bemutatását (43. cikk).
Az érdemi döntéseket lehetőleg írásba kell foglalni, és indokolni kell, továbbá azoknak kizárólag olyan bizonyítékokon kell alapulniuk, amelyekre vonatkozóan a feleknek volt alkalmuk nyilatkozni (a 41. cikk (3) bekezdése).
A felek részére biztosítani kell annak lehetőségét, hogy a végső közigazgatási határozatok és az alapfokú bírósági határozatok ellen keresetet lehessen benyújtani (a 41. cikk (4) bekezdése).
Rendelkezni kell a kártérítés lehetőségéről a szellemi tulajdonjog olyan jogosultjaival szemben, akik visszaélnek a számukra biztosított eljárásokkal vagy indokolatlanul kezdeményezik ezeket (a 48. cikk (1) bekezdése).
XI – Közös kereskedelempolitika, GATS és TRIPs: az eljárásban részt vevő felek álláspontjai
A fent elmondottaknak megfelelően, egyrészt a Bizottság, másrészt a Tanács, az észrevétellel élő tagállamok és az Európai Parlament egyáltalán nem értenek egyet abban, hogy a GATS és a TRIPs hatálya alá tartozó kérdéseket a közös kereskedelempolitika körébe tartoznak-e, amely az EK-Szerződés 113. cikke értelmében a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A feleknek a GATS-ról, illetve a TRIPs-ről alkotott álláspontjai a következőkben kerülnek bemutatásra.
A – GATS
A Bizottság fő okfejtésében úgy véli, hogy a GATS hatálya alá tartozó szolgáltatások a közös kereskedelempolitika körébe tartoznak. E politika nem korlátozható az árukra. A Bizottság álláspontjának lényege az, hogy minden, a kereskedelem volumenének vagy szerkezetének közvetlen vagy közvetett befolyásolására alkalmas megállapodás kereskedelempolitikai megállapodás, és azt a 113. cikk alapján kell megkötni.
Melyek a fő érvei?
– Először is a Bíróság ítélkezési gyakorlata, amely kiemelte, hogy „a kereskedelempolitika […] fogalomnak attól függetlenül ugyanaz a tartalma, hogy azt valamely állam vagy a Közösség nemzetközi cselekvésének területén alkalmazzák.” (fent hivatkozott 1/75. sz. vélemény, különösen a 1362. o., negyedik bekezdés). A Bizottság szerint egyetlen tagállam sem állíthatja komolyan, hogy a szolgáltatások kereskedelme nem kereskedelem, és hogy az általa e területen megkötött szerződések nem képezik a kereskedelempolitika részét.
– A gazdaságkutatók által észlelt, az áruk és a szolgáltatások közötti kapcsolatok vagy hasonlóságok, mivel a kereskedelmi mérlegnek mindkét ágazat a része.
– Azok a legújabb tudományos elméletek, amelyek gyakorlatilag egyhangúan állapítják meg, hogy a szolgáltatások kereskedelme a közös kereskedelempolitika része. A Bizottság elismeri azonban, hogy az elmélet „mérsékeltebb” irányzatának egyes képviselői nem sorolják ide azon szolgáltatásokat, amelyeket a szolgáltatásnyújtás országában található telephelyen keresztül biztosítanak. A Bizottság szerint semmi sem indokolja a közvetlen, határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás – csak ez képezné a közös kereskedelempolitika részét –, valamint a kereskedelmi jelenlét útján történő szolgáltatásnyújtás közötti különbségtételt, amely egy külső letelepedési politika része volna.
– A GATS célja, ami a szolgáltatások kereskedelmének liberalizációja.
– Az alkalmazott eszközök (a legnagyobb kedvezményes elbánás, átláthatóság), amelyek a kereskedelempolitika hagyományos eszközei. Ugyanez vonatkozik a piacra jutással és a nemzeti elbánással kapcsolatos rendelkezésekre. A konkrét kötelezettségvállalások listái – bár azok nagymértékben kapcsolódnak a szabályozási korlátokhoz – a tagok árukra vonatkozó tarifális listáihoz hasonlítanak.
Egyebekben a Bizottság annak bemutatására törekszik, hogy a GATS rendelkezései a GATT hasonló rendelkezéseinek megfelelői.
Az áruk és a szolgáltatások közötti átfedést bizonyítja a keresztretorziók lehetősége, ez az átfedés megerősíti, hogy az áruk és a szolgáltatások egyazon kereskedelempolitikához tartoznak.
A későbbi tárgyalásokról szóló rendelkezések (lásd a fenti, a GATS dinamikus jellegéről szóló X., A., 6. pontot) „nem módosíthatják e megállapodás jogalapját”. „Jogalapjának meghatározása céljából minden, az e rendelkezésekből fakadó megállapodást a későbbiekben saját vonatkozási tekintetében kell megítélni.”
A Bizottság szerint az a tény, hogy nem harmonizáltak minden, a GATS hatálya alá tartozó szolgáltatást a közösségi jogban, és bizonyos esetekben ezekre továbbra is a nemzeti jog az irányadó, nem vonja kétségbe a Közösség hatáskörét. „A GATT, és különösen a nemzeti elbánásra vonatkozó rendelkezése, évek óta kihat a tagállamok hazai jogszabályaira és rendeleteire (például az adójogszabályokra) anélkül, hogy valaha is felmerült volna, hogy a GATT részben a tagállamok hatáskörébe tartozik.”
A Bizottság végül két pontosítást tesz az EK-Szerződés 59. és 75. cikkével kapcsolatban.
A Bizottság elutasít minden olyan érvelést, amely értelmében az EK-Szerződés 59. cikkének (2) bekezdése – amely feljogosítja a Tanácsot, hogy a szolgáltatásokkal kapcsolatos fejezet rendelkezéseit kiterjessze harmadik országból származó, Közösségen belül letelepedett szolgáltatókra – kizárja a szolgáltatások kereskedelmének az EK-Szerződés 113. cikke alá történő besorolását. Az 59. cikk belső rendelkezés, és nem kereskedelempolitikai rendelkezés. „Ez nem szolgálhat egy olyan, egyezményekben – mint például a GATT-ban – szereplő politika jogalapjául, amely valamennyi nemzetközi szolgáltatásnyújtási mód szabályozására szántak.”
A Bizottság szintén kizárja annak lehetőségét, hogy – a közlekedés vonatkozásában – a GATS a 75. cikk hatály alá esne, amely belső hatáskörrel ruházza fel az intézményeket (lásd a 22/70. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1971. március 31-én hozott, ún. „AETR”-ítéletet [EBHT 1970., 263. o.] a belső és a külső hatáskörök párhuzamosságáról). A fenti AETR-ítéletre közlekedéspolitikai ágazatokra vonatkozó, nem kereskedelmi természetű megállapodások megkötésekor lehet hivatkozni. A közlekedéspolitikai ágazatban egyébként a Tanács elfogadott néhány kereskedelemkorlátozó intézkedést – így a 113. cikken alapuló kereskedelmi szankciót –, amelyek között szerepel a közlekedési szolgáltatások kereskedelmének felfüggesztése.
Az eljárásban résztvevő összes többi fél határozottan ellenzi a Bizottság által képviselt álláspontot.
A Tanács szerint a közös kereskedelempolitika fogalmának Bizottság általi értelmezése a külgazdasági kapcsolatok közös politikájává alakítja át e politikát. A világgazdaságban a valutaárfolyamok ingadozásai és a bérkülönbségek jobban befolyásolják a nemzetközi kereskedelem nagyságrendjét és áramlatait, mint például a vámtarifa változásai. „Ha a Bizottság érvelését elfogadnánk, szükségszerűen arra a megállapodásra jutnánk, hogy a Közösség a 113. cikk alapján kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tagállamok valutaárfolyamainak szabályozására és a bér meghatározására irányuló politika végrehajtására. Egy ilyen értelmezés mellett teljesen kiüresedne a tagállamok gazdaságpolitikai kérdésekben meglévő hatáskörének fogalma, legalábbis a külkapcsolatok tekintetében”.
A politikai unióról folytatott kormányközi konferencián a Bizottság a Közösség hatásköreinek ilyen irányú kiszélesítését javasolta. A közös kereskedelempolitika koncepcióját így a külgazdasági kapcsolatok közös politikájának fogalma váltotta volna fel, amely magában foglalta volna különösen „a szolgáltatásokkal, a tőkével, a szellemi tulajdonnal, a befektetéssel, a letelepedéssel és a versennyel kapcsolatos gazdasági és kereskedelmi intézkedéseket”, e területek kiterjesztésének lehetőségével. E politika a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozott volna (a Bizottság javaslata: az Y 17. cikk (2) bekezdése). A Közösséget a harmadik országokkal és a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokban, illetve nemzetközi konferenciákon kizárólag a Bizottság képviselte volna.
A Tanács szerint a Bizottság arra törekszik vélemény iránti kérelmével, hogy a jogértelmezés eszközével érvényesítse a politikai unióról folytatott kormányközi konferencián elvetett javaslatait. Ez az érv szerepel a francia, és a dán kormány, valamint az Egyesült Királyság kormányának észrevételeiben is.
A Tanács nem igazán választja szét azokat az érveket, amelyeket a szolgáltatások kereskedelempolitikából való kizárására hoz fel, és azokat, amelyekre a belső és külső hatáskör párhuzamosságának elméletét vizsgálva a Közösség vegyes hatáskörének megállapítása céljából hivatkozik.
A Tanács szerint a GATS elsősorban olyan szolgáltatásnyújtásra vonatkozik, amely a szolgáltatásokat igénybe vevők országában biztosított kereskedelmi jelenlét révén valósul meg. Ez magából a szolgáltatások természetéből fakad. Igénybevételük vagy felhasználásuk a szolgáltatásnyújtás időpontjában történik, nem raktározhatók és szállíthatók; következésképpen igénybevételük csak a szolgáltatásnyújtás helyén történhet. A kereskedelmi jelenlétre vonatkozó szabályok megállapítása nem más, mint a harmadik országok vállalkozásainak letelepedésére vonatkozó feltételek szabályozása, valamint az azokra a letelepedés után vonatkozó jogszabályok kidolgozása.
A Tanács szerint az elsődleges letelepedés szabályait a nemzeti jog határozza meg, és az nem tartozik a közös kereskedelempolitika fogalmának hatálya alá. Ehhez hasonlóan a Tanács a külföldi fogyasztók esetére (Franciaországba látogató indiai turisták példája) is azt az észrevételt teszi, hogy az idegenforgalommal kapcsolatos hatáskörök továbbra is a tagállamokat illetik meg, és hogy a politikai unióról folytatott kormányközi konferencia elvetette a Közösség részére történő hatáskör-átruházásra vonatkozó javaslatot. A „személyek mozgása” vonatkozásában a Tanács megemlíti, hogy a harmadik országok szolgáltatója által alkalmazott, harmadik országbeli állampolgársággal rendelkező természetes személyeknek a Közösség tagállamaiba való belépését és tartózkodását a tagállamok joga szabályozza, és hatáskörrel csak a tagállamok rendelkeznek. A határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás esetében a Tanács hangsúlyozza, hogy soha senki nem vitatta a tagállamoknak „a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének” szabályozására vonatkozó hatáskörét. „Egy tagállam bevezethet »mozivászon-kvótákat«, amelyek kötelezik a filmszínházakat, hogy egy minimális részt fenntartsanak a Közösségben gyártott filmek vetítésére, és ezzel korlátozzák a nem közösségi filmek bemutatását.” Összefoglalva a Tanács szerint tehát a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmére csak annyiban vonatkozik a 113. cikk, amennyiben a kérdéses szolgáltatások közvetlenül kapcsolódnak az áruszállításhoz (például egy gép összeszerelése).
Az Egyesült Királyság kormánya sajátosabban érvel a közös kereskedelempolitika fogalmának hatályáról.
Először megállapítja, hogy a szolgáltatások vonatkozásában a Szerződés letelepedésről és szolgáltatásokról szóló fejezetei csak a tagállamok állampolgárait érintik. Kizárólag valamely tagállam állampolgára jogosult arra, hogy üzleti tevékenységének elsődleges helyét hozza létre egy tagállamban. Csak valamely tagállam egy tagállamban letelepedett állampolgára alapíthatja üzleti tevékenységének másodlagos helyét egy másik tagállamban. Még egyszer hangsúlyozza, hogy csak a tagállamok állampolgárai élhetnek a szolgáltatásnyújtás szabadságával, annak ellenére, hogy az 59. cikk (2) bekezdése rendelkezik a szolgáltatásnyújtás szabadsága előnyének a valamely tagállamban letelepedett, harmadik ország állampolgáraira való kiterjeszthetőségéről.
Az Egyesült Királyság emellett azt állítja, hogy a 113. cikkre vonatkozó szó szerinti, az e rendelkezést az áruforgalomra korlátozó értelmezés teljesen összhangban van a Szerződés rendszerével. „Ha a tagállamok fenntarthatnák különböző kereskedelempolitikáikat, vagyis a harmadik országokból származó behozatalokra a tarifák és a kontingensek tekintetében eltérő szabályok vonatkoznának, az a kereskedelmi mozgások eltérítésének következményével járna.” A szolgáltatásoknál ezzel szemben nem áll fenn ennek veszélye: „nem merül fel annak a kockázata, hogy a harmadik országokkal szemben korlátozásokat alkalmazó tagállamban letelepedni szándékozó szolgáltatók vagy személyek egy engedékenyebb szabályokkal rendelkező tagállam közvetítésével hajtsák végre a letelepedést. Ha egy tagállam engedélyezi harmadik ország állampolgára számára, hogy területén szolgáltatást nyújtson, attól még ez az állampolgár nem szerez jogot a szolgáltatás más tagállamban történő nyújtására, mivel a harmadik ország állampolgára egyetlen tagállamnak sem állampolgára”. „Egyáltalán nincs értelme (...) kizárólagos közös kereskedelempolitika meglétét feltételezni a szolgáltatások terén, az viszont feltétlenül logikus, hogy az áruk vonatkozásában legyen kizárólagos közös kereskedelempolitika.”
Noha a „szolgáltatások kereskedelme” kifejezést használják, az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdések különböznek a termékekkel kapcsolatban felmerültektől. A szolgáltatások vonatkozásában a következők az alapvető kérdések: a külföldi társaságok letelepedése, és közvetlen befektetéseik, a szolgáltatásnyújtáshoz szükséges alkalmazottak szabad mozgása, valamint a szolgáltatásnyújtó szakmákba történő bejutásra vonatkozó szabályok.
Az Egyesült Királyság végül rámutat, hogy a GATS-megállapodás kiterjed a közlekedési szolgáltatásokra is, és hogy mellékleteinek hatálya a légi közlekedésre, illetve a tengeri közlekedésről szóló tárgyalásokra is kiterjed. Az EK-Szerződés 61. cikkének (1) bekezdésére és 74. cikkére, valamint az ítélkezési gyakorlatra (a fent hivatkozott AETR-ítéletre és a belvízi hajók ideiglenes leszerelése érdekében egy európai alap létrehozásáról szóló megállapodástervezetről szóló, 1977. április 26-i 1/76. sz. véleményre [EBHT 1977. 741. o.]) hivatkozik azon álláspontja alátámasztása érdekében, hogy „a Szerződésben a közlekedésről szóló fejezet, és csak e fejezet az alapja a harmadik országokkal kötött, a közlekedési szolgáltatások nyújtásáról szóló megállapodásoknak.”
Az Egyesült Királyság e tekintetben a Tanács gyakorlatára hivatkozik. Amikor a Tanács olyan külső intézkedéseket hozott, amelyek fő célja a közlekedés szabályozása volt, ezt a közlekedésről szóló fejezet alapján tette. Az Egyesült Királyság ezzel kapcsolatban a következőket idézi: a tagállamok és harmadik országok között a légi közlekedés területén létező kapcsolatokra és a nemzetközi szervezetekben történő, ilyen ügyekkel kapcsolatos fellépésekre vonatkozó konzultációs eljárás létrehozásáról szóló, 1979. december 20-i 80/50/EGK tanácsi határozat (HL L 18., 1980., 24. o.); az egyrészről a Közösségek, másrészől Ausztria, Finnország, Norvégia, Portugália, Svédország, Svájc és Törökország között létrejött, a különjárati távolsági és helyi autóbusszal történő nemzetközi közúti személyszállításról szóló megállapodás (ASOR) megkötéséről szóló, 1982. július 12-i 82/505/EGK tanácsi határozat (HL L 230., 1982., 38. o.); a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról szóló, 1986. december 22-i 4055/86/EGK tanácsi rendelet (HL L 378., 1986., 1. o.); az egyrészről az Európai Gazdasági Közösség, másrészről a Norvég Királyság és a Svéd Királyság között a polgári légi közlekedésről szóló megállapodás megkötéséről szóló, 1992. június 22-i 92/384/EGK tanácsi határozat (HL L 200., 1992., 20. o.); az Európai Gazdasági Közösség és az Osztrák Köztársaság közötti, az áruk vasúti és közúti tranzitjáról szóló megállapodás megkötéséről szóló, 1992. november 27-i 92/577/EGK tanácsi határozat (HL L 373., 1992., 4. o.); az Európai Gazdasági Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a közúti és vasúti áruszállításról szóló megállapodás megkötéséről szóló, 1992. november 30-i 92/578/EGK tanácsi határozat (HL L 373., 1992., 26. o.). Az Egyesült Királyság megjegyzi, hogy az utóbbi két határozat kapcsán a Bizottság jogalapként az EGK-Szerződés 113. cikkét javasolta, a Tanács azonban az EGK-Szerződés 75. cikke alapján fogadta el azokat.
A francia kormány először a WTO-egyezmény igen széleskörű hatályára hívja fel a figyelmet, amely:
„potenciálisan minden, a kereskedelmi kapcsolatok fejlődésével kapcsolatos területre kiterjed. Tehát hatálya magában foglalhatná a Közösség valamennyi politikáját. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy e politikáknak – amikor azok a WTO keretén kívülre vetülnek ki, és azzal az ürüggyel, hogy kereskedelmi hatással rendelkeznek –, teljesen bele kellene olvadniuk a közös kereskedelempolitikába. Egy ilyen beolvadás az összhang vonatkozásában komoly problémákat vetne fel például a környezetvédelem terén: ugyanazon intézkedések, annak függvényében, hogy belső szinten vagy más külső fórumokon kerülnek szóba, a környezetvédelmi politika részeként megosztott hatáskörbe tartoznának, és – ha azokról a WTO-n belül tárgyalnának – a közös kereskedelempolitikához, s ennélfogva a Közösség kizárólagos hatáskörébe”.
A Bizottság által képviselt, a szolgáltatásokkal kapcsolatos állásponttal szemben a francia kormány ezután néhány fent már ismertetett érvre hivatkozik, mint például a politikai unióról folytatott kormányközi konferencia tanácskozásaival kapcsolatos érvre, a vámunió és a közös kereskedelempolitika kapcsolatára vonatkozó érvre, tekintettel a kereskedelem eltérítésének veszélyére, vagy arra az érvre, hogy a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével a GATS minden szolgáltatásnyújtási módra kiterjed. A kereskedelempolitika hagyományos eszközeire történő hivatkozás (a legnagyobb kedvezményes elbánás záradék vagy a nemzeti elbánás elve) tekintetében, amelyeknek a Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít, a francia kormány pusztán azt az észrevételt teszi, hogy ezen eszközöket használták már a tagállamok kereskedelmi kapcsolatain kívüli területeken, például a menekültek jogállásáról szóló egyik egyezményben. Végül a Tanácshoz hasonlóan azt állítja, hogy csak a termékértékesítéshez közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások tartoznak a közös kereskedelempolitika hatálya alá.
A spanyol kormány megvizsgálja a GATS hatálya alá tartozó négy szolgáltatásnyújtási módot, és arra a következtetésre jut, hogy csak a három utolsó (külföldi fogyasztás, kereskedelmi jelenlét, és a személyek mozgása) tartozik a tagállamok hatáskörébe: az EK-Szerződés 48., 52., és 59. cikke csak a Közösség más tagállamainak állampolgáraira nézve szabályozzák a munkavállalók szabad mozgását, a letelepedési jogot és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.
A portugál kormány általánosságban hangsúlyozza, hogy a Bizottságot és a tagállamokat szembeállító vita megoldásának kulcsa nem WTO-egyezmény eszközeinek és céljának kérdése, hanem inkább az annak hatálya alá tartozó területek jellege. „A nemzeti gazdaságok nemzetköziesedésének jelenlegi szakaszában minden belső vagy külső, kétoldalú vagy többoldalú, a gazdasági kapcsolatokkal összefüggésben elfogadott intézkedés közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatja a kereskedelem volumenét vagy szerkezetét. E kritérium ezért önmagában nem szolgálhat alapul a közös kereskedelempolitikával összefüggésben a Közösségek kizárólagos hatáskörének megállapítására (...). Egy ilyen értelmezés a kereskedelmi adók, a nemzeti valuták, valamint a közvetlen és közvetett bérköltségek politikájával kapcsolatos kérdések kizárólagos közösségi hatáskörbe való áthelyezését vonná maga után.”
Különösen a szolgáltatások vonatkozásában, a portugál kormány hangsúlyozza, hogy – bár a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtások kétségkívül a 113. cikk hatálya alá tartoznak – nem ez a helyzet a szolgáltatásnyújtás többi formájával, mint a külföldi fogyasztással és a személyek mozgásával: az idegenforgalomra vonatkozó szabályok, a harmadik országok állampolgárainak belépése és mozgása, akárcsak a harmadik országokból származó munkavállalók jogállása a tagállamok saját hatáskörébe tartoznak. A kereskedelmi jelenléttel kapcsolatban a portugál kormány megjegyzi, hogy az EK-Szerződés 52. cikke nem állapít meg a Közösség részére saját hatáskört harmadik országok állampolgárainak letelepedésére vonatkozóan.
A Görög Köztársaság úgy véli, hogy a GATS megkötése – a GATS által létrehozott intézményi szerkezet dinamikus és fejlődő jellege miatt – mindenképpen a Közösség és a tagállamok közös fellépését feltételezi. A tagállamok részvételét saját hatáskörük indokolja, amely hatáskörök vagy „a Közösség hatásköreivel megosztottak, vagy azokhoz képest elsődlegesek, vagy kizárólagosak”. A Görög Köztársaság ezt nem fejti ki részletesebben.
A holland kormány azt a tényt emeli ki, hogy a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtások nem játszanak jelentős szerepet a GATS-ban, és hogy valójában a GATS a harmadik országokból származó szolgáltatók letelepedésére és tevékenységüknek a tagállamokban való gyakorlására vonatkozik. A tagállamok kizárólagos hatáskörének esetére példaként a (harmadik országokból származó) természetes személyek valamely tagállam területére történő mozgását hozza.
Hangsúlyozza azt is, hogy a kereskedelempolitika és a közlekedéspolitika kifejezetten különálló területekként lett megfogalmazva, és hogy a 113. cikk nem lehet a közlekedéssel kapcsolatos külpolitikai cselekvés alapja.
A pénzügyi szolgáltatások kereskedelmét illetően felhívja a Bíróság figyelmét egyes közösségi intézkedésekre: a hitelintézetekre vonatkozó második tanácsi irányelv(3), amelynek egyik címe a harmadik országokkal fennálló kapcsolatokkal foglalkozik, a nem életbiztosításról szóló első irányelv, amely megteremti a Közösség számára egyezményeknek a harmadik országokkal történő megkötésének lehetőségét(4), valamint a Svájccal kötött, az életbiztosítás körén kívül eső biztosításokról szóló megállapodást jóváhagyó tanácsi határozat(5). Az első két jogi aktus az 57. cikk (2) bekezdésén alapul, a harmadik pedig az 57. cikk (2) bekezdésén és a 235. cikken. Tehát nem esett szó a 113. cikkről.
A német kormány is csatlakozik a Tanács észrevételeihez. Hangsúlyozza, hogy a GATS szabályozza a közlekedési szolgáltatásokat, amely területtel közösségi szinten az EK-Szerződés 74. és az azt követő cikkek foglalkoznak. Véleménye szerint „az EK-Szerződés 113. cikke nem elég az Európai Unió hatáskörének igazolásához, mivel a GATS hatálya alá tartozó széles terület jóval túlmegy az áruk szabad mozgásához kapcsolódó szolgáltatásokon.” Ezen kívül azt is kiemeli, hogy bizonyos ágazatokban – mint például az oktatás és a kultúra – a Közösség csak igen szűk hatáskörrel rendelkezik, hiszen az EK-Szerződés 128. cikke értelmében a kultúrpolitika lényegében továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ezen túlmenően vannak olyan ágazatok, ahol a Közösségnek egyáltalán nincs hatásköre. A német kormány példaként olyan területeket említ, mint a harmadik országok munkavállalóinak szolgáltatásnyújtással kapcsolatos belépési, tartózkodási és munkavállalási joga, valamint a harmadik országok vállalkozásainak jogállása.
A dán kormány úgy véli, hogy a Szerződés 113. cikke általában véve nem foglalja magában a külgazdasági politikát; és a Tanácshoz és más kormányokhoz hasonlóan e tekintetben a politikai unióról folytatott kormányközi konferenciára hivatkozik. Kifejezetten a GATS-szal kapcsolatban az a dán kormány véleménye, hogy a 113. cikk nem alkalmazható szolgáltatásokról szóló megállapodás megkötésére, különösen a közlekedés területén. Szerinte a Szerződés más rendelkezéseire kell hivatkozni (a letelepedésről szóló fejezetre vagy a Szerződés közlekedésre vonatkozó IV. negyedik részére).
Az Európai Parlament szerint a Bizottság a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat, mint egészet igyekszik a közös kereskedelempolitika alól kivenni, és ezáltal a Szerződés 113. cikkének hatálya alá olyan kérdéseket vonni, amelyek a szolgáltatások szabad mozgásához, a közlekedéshez, az adózáshoz, a jogszabályok összehangolásához, stb. tartoznak. Állítása szerint vitatható a Bizottság gazdasági feltevéseken alapuló érvelése. Szerinte nem gazdasági előrejelzésekkel és elméletekkel kell foglalkozni, hanem a meglévő jogi környezetben kell vizsgálni a kérdést.
Az Európai Parlament ugyanakkor elismeri, hogy ha egy szuverén állami struktúra távlatában gondolkodik, akkor a kereskedelmi forgalom fogalma nem csak végtermékekre, hanem az áru kigondolásától a végső fogyasztónak való eladásáig a folyamat valamennyi láncszemére kiterjed. Bármilyen érdekes is ez a megfontolás, mégis meg kell hajolnia a jogszerűség, azaz a Közösségen belüli jelenlegi szabályozás előtt.
A közös kereskedelempolitika fogalmának kiterjesztő értelmezése az Európai Parlament jogköreit sértené, ami összeegyeztethetetlen a parlamenti részvétel „titán-dioxid”-ítéletből levezetett alkotmányos elvével (a C-300/98. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1991. június 11-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-2867. o.])
Az Európai Parlament kifejti, hogy a Bíróság sem az 1/78. sz. véleményében („a kaucsukról szóló megállapodás” [EBHT 1979., 2871. o.]), sem más olyan esetben, mellyel hozzá fordultak, nem alkalmazta a Szerződés 113. cikkét az áruk területén kívül.
Az Európai Parlament megjegyzi, hogy az EK-Szerződés 228. cikke (3) bekezdésének második albekezdése – amint azt Maastrichtban módosították –, amely a Parlament jóváhagyásához köti az intézményi keretet létrehozó megállapodásokat, a WTO-egyezmény megkötésének szükséges jogalapja.
Néhány sajátos szolgáltatási ágazat tekintetében az Európai Parlament úgy véli, hogy a közlekedésről szóló nemzetközi megállapodások jogalapja a Szerződés 75. és nem a 113. cikke. A Szerződés 75. cikkét különös szabálynak (lex specialis) kell tekinteni a Szerződés külkapcsolatokra vonatkozó egyéb rendelkezéseihez képest. A 75. cikk (1) bekezdése a) és c) pontjának megfogalmazásából egyértelműen kiderül, hogy e rendelkezés minden olyan közösségi jogi aktus jogalapjául szolgálhat, amelynek célja harmadik országokkal kapcsolatos közlekedési kérdések szabályozása, mint a tranzit-megállapodások vagy a harmadik országokkal közös határokra vonatkozó infrastrukturális intézkedések.
Az Európai Parlament megjegyzi, hogy a GATS közbeszerzésekre vonatkozó rendelkezései a 113. cikk körén kívül esnek. Ezzel kapcsolatban a jelenleg is folyamatban levő C-360/93. sz. ügyre hivatkozik, amelyben a Közösség és Egyesült Államok közötti közbeszerzési szerződésekről szóló megállapodásról szóló tanácsi határozatok megsemmisítését kérte, azon az alapon, hogy e határozatok csak a 113. cikken alapultak. Véleménye szerint az ilyen jogi aktusokat az 59-66. és a 100a. cikk alapján kellett volna elfogadni.
A Parlament végül azt állítja, hogy amennyiben a GATS a külföldi vállalkozások befektetéseire is vonatkozik, a Szerződés 52. cikkének és 57. cikke (2) bekezdésének kellene jogalapul szolgálnia. E tekintetben utal a Bíróság előtt jelenleg is folyamatban levő 2/92. sz. vélemény iránti kérelem vonatkozásában tett észrevételeire.
Az Európai Parlament ezen túlmenően igyekszik vitatni a Bizottság által azon álláspontjának alátámasztására felhozott érveket, hogy a szolgáltatások a közös kereskedelempolitikához tartoznak, amely azon a tényen alapul, hogy a gazdasági szankciókról szóló közösségi határozatokat kizárólag a 113. cikk alapján fogadták el. Először is ezen intézkedések arra irányultak, hogy felfüggesszék a kereskedelmi folyamatot, azaz az árukereskedelemre hassanak, és ne a közlekedést szabályozzák. Például az import- és exporttermékek tekintetében, az Irakkal folytatott kereskedelemre vonatkozó embargó(6) esetét tekintve nehezen érzékelhető, hogy ez az intézkedés miként lehetett volna hatékony, ha nem alkalmazták volna azt a légi- és a tengeri közlekedésre. Másodsorban pedig e határozatokat rendkívüli helyzetben fogadták el. Olyan atipikus jogi aktusokról van szó, amelyek jogalapja a tagállamok összehangolt politikai cselekvésre utaló preambulumbekezdések után szerepel. Ezt leginkább az a tény mutatja, hogy az Európai Unióról szóló szerződés teljesen külön rendelkezéseket állapít meg ezekre vonatkozóan. A Maastrichtban bevezetett 228a. cikk értelmében „ha az Európai Unióról szóló szerződés közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően elfogadott valamely közös álláspont vagy együttes fellépés egy vagy több harmadik országgal fennálló gazdasági kapcsolatok felfüggesztésére, korlátozására vagy teljes megszakítására irányuló fellépésről rendelkezik, a Tanács megteszi a szükséges sürgős intézkedéseket.”
B – TRIPs
A Bizottság érvei kétféle elképzelésen alapulnak. Egyrészt a közös kereskedelempolitika minden olyan intézkedést magában foglal, amelyeknek fő célja a szellemi tulajdonjogok szabályozásával vagy összehangolásával az áruk vagy szolgáltatások kereskedelme volumenének vagy szerkezetének befolyásolása. Másrészt a szellemi tulajdonjogokról szóló szabályok szorosan kapcsolódnak azon termékek és szolgáltatások kereskedelméhez, amelyekre vonatkoznak. A Bizottság ebből vonja le fő következtetésében azt, hogy a Közösség az EK-Szerződés 113. cikke értelmében kizárólagos hatáskörrel rendelkezik.
Amennyiben a tervezett megállapodás tárgya és célja a szellemi tulajdonjogok kereskedelmének közvetlen szabályozása, azt a közös kereskedelempolitika területéhez tartozónak kell tekinteni.
Az egyrészt a szellemi tulajdonjogok, másrészt a termékek és szolgáltatások közötti igen szoros kapcsolat kimutatása érdekében a Bizottság az EK-Szerződés 36. cikkére, valamint a Bíróságnak a szolgáltatásokkal kapcsolatban kifejlesztett megfelelő szabályára hivatkozik.
A Bizottság szerint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásai a közös kereskedelempolitika hatálya alá tartoznak.
A Bizottság az intézmények által folytatott gyakorlatra is támaszkodik.
A Bizottság három esetet említ, amelyben a Bizottság és a Tanács azt a 2641/84/EGK rendeletet(7) alkalmazta, amely új kereskedelempolitikai eszközt hozott létre annak érdekében, hogy a Közösség felléphessen a harmadik országok tiltott kereskedelmi gyakorlataival szemben, és hogy kizárhassa az ezek által a közösségi iparnak okozott károkat. Bár ez a rendelet nem említi külön a szellemi tulajdonjogok megsértését, a Tanács és a Bizottság eddig három alkalommal hivatkozott rá, a Közösség érdekeinek az e területen való védelme érdekében. A Bizottság ebből arra következtet, hogy áruk és szolgáltatások külkereskedelmének volumenét érintő közösségi szellemi tulajdonjogok külföldön történő biztosítása érdekében a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik arra, hogy – a meglévő kereskedelempolitikai eszközök felhasználásával – a tiltott kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni fellépés céljából végrehajtási intézkedéseket hozzon.
Ehhez hasonlatosan a Közösség 1989. január 1-jei hatállyal felfüggesztette a Koreai Köztársaságot azon országok jegyzékéről, amelyek részesülhetnek az általános preferenciarendszer előnyeiből, a szellemi tulajdonjogok területén a közösségi ipar vonatkozásában az Egyesült Államok iparának biztosított elbánáshoz képest történt hátrányos megkülönböztetés(8) miatti megtorlásként.
Ezen túlmenően számos, a Közösség és harmadik országok között létrejött kétoldalú megállapodás tartalmaz a szellemi tulajdonjogok oltalmára vonatkozó rendelkezéseket. Így például szinte valamennyi, a Szerződés 113. cikke alapján az 1980-as években kötött, a textilekről szóló kétoldalú megállapodás tartalmaz egy, a textiltermékek védjegyeinek, formatervezési mintáinak, és használati mintáinak oltalmával kapcsolatos rendelkezést(9). A Szerződés 113. cikke alapján a Közösség néhány kölcsönös megállapodást is kötött harmadik országokkal, az ezen országokból származó, és eredetmegjelölésre jogosult borok bizonyos neveinek oltalmára(10). Nemrégiben, a közép- és kelet-európai államokkal kötött Európa-megállapodásokat a Közösség a szellemi tulajdon magasabb szintű oltalmát célzó záradékokkal látta el. E megállapodások kereskedelmi és szellemi tulajdonjogokra vonatkozó rendelkezéseit ideiglenes megállapodásokkal hajtották végre. A Közösségben az ezen ideiglenes megállapodásokat alkalmazó tanácsi határozatok az EK-Szerződés 113. cikkén alapultak(11).
Végezetül 1986-ban a Szerződés 113. és 235. cikke alapján a Tanács elfogadta a hamisított áruk szabad forgalomba hozatalát tiltó intézkedések megállapításáról szóló, 1986. december 1-jei 3842/86/EGK tanácsi rendeletet(12). A Bizottság szerint e rendelet – amelynek célja a hamisított áruk forgalomba hozatalának megakadályozása – a közösségi szellemi tulajdonjogok nemzetközi szintű oltalmára szánt, klasszikus kereskedelempolitikai intézkedés.
Álláspontjának alátámasztására a Bizottság végül a Közösség külső cselekvésére hivatkozik, és különösen egyrészt a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodásra és az integrált áramkörök szellemi tulajdonáról szóló Washingtoni Szerződésre (IPIC) vonatkozó jegyzőkönyv létrehozására irányuló nemzetközi konferenciákon való részvételére, másrészt a Tanácsnak arra a határozatára, amely feljogosítja a Bizottságot, hogy a Közösség nevében tárgyaljon egy, az előadóművészek és a hangfelvételelőállítók jogainak oltalmáról szóló új megállapodásról(13).
Amint a felek GATS-szal kapcsolatos álláspontjainak ismertetésekor megfigyelhető volt, a Tanács határozottan vitatja a Bizottságnak a közös kereskedelempolitika koncepciójával kapcsolatos kiterjesztő értelmezését. A Tanács szerint az, hogy a TRIPs kihat a kereskedelemre, még nem elég ahhoz, hogy azt a közös kereskedelempolitika hatókörébe vonják. Egy jogi aktus jogalapjának meghatározásához annak fő tárgyát kell figyelembe venni. Az EK-Szerződés 100a. cikkével kapcsolatban a Tanács a C-155/91. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1993. március 17-én hozott „hulladék-irányelv” ítélet (EBHT 1993., I-939. o.) 19. és 20. pontjára hivatkozik.
A GATS-szal kapcsolatos érvelésében kifejtettekhez hasonlóan, a Tanács megjegyzi, hogy a politikai unióról folytatott kormányközi konferencia elvetette a Bizottság arra vonatkozó javaslatait, hogy a Közösség kapjon kizárólagos hatáskört a szellemi tulajdonról szóló nemzetközi szerződések megkötésére.
A Tanács – a Bizottságnak egy a tagállamok számára a Berni Egyezményhez (Párizsi Okmány) és a Római Egyezményhez való csatlakozást előíró tanácsi határozatra vonatkozó javaslata tekintetében tett észrevételére válaszul – kijelenti, hogy a javaslatot éppen azért utasította el, mert a határozat így a hatáskör rendkívüli átruházást vonta volna maga után.
A szellemi tulajdon területén a Közösség nemzetközi szinten való jelenléte vonatkozásában a Tanács azt az észrevételt teszi, hogy valahányszor feljogosította a Bizottságot a Közösség nevében való tárgyalásra, ez mindig olyan kérdésekkel kapcsolatban tette, ahol léteztek másodlagos jogszabályok.
A német kormány a TRIPs-szel kapcsolatban úgy véli, hogy az EK-Szerződés 113. cikke a szellemi tulajdonjogoknak kizárólag a termékértékesítéssel és az azt kísérő szolgáltatásokkal közvetlen kapcsolatban álló átruházása és gyakorlása vonatkozásában képezhet jogalapot.
Az Egyesült Királyság kormánya kijelenti, az árukra vonatkozóan a Szerződésben meghatározott közös kereskedelempolitika funkciója az, hogy a belső piacon valamennyi áru szabad mozgását lehetővé tegye, függetlenül attól, hogy azok tagállamokból vagy harmadik országokból származnak-e, és hogy azokat egy másik tagállamban bocsátották-e szabad forgalomba. Ez az okfejtés nem támogatja azt az érvelést, mely szerint a közös kereskedelempolitika kiterjed a szellemi tulajdonjogok Közösségen belüli és harmadik országokban való tiszteletben tartásának biztosítására szánt nemzetközi megállapodások tárgyalására. Az a tény, hogy egy tagállam elismeri egy jogosultnak egy harmadik országból behozott áruk tekintetében fennálló szellemi tulajdonjogát, nem érinti egy másik tagállambeli jogosult azon jogát, hogy a kérdéses termék behozatalának korlátozásához ez utóbbi tagállam szellemi tulajdonjogra vonatkozó jogszabályaira támaszkodjon – ez utóbbi jogosult az EK-Szerződés 36. cikkére támaszkodhat annak érdekében, hogy védje az e tagállam nemzeti joga szerinti jogait. Ebből következően az a tény, hogy a szellemi tulajdonjogok nem tartoznak a közös kereskedelempolitikához, nem eredményezi a kereskedelem eltérítését.
Az Egyesült Királyság furcsának minősíti a Bizottságnak a közös kereskedelempolitikája hatályával kapcsolatos állításait; rámutat, hogy lehetetlen kizárólagos közösségi hatáskör alá vonni egy olyan területet, amelyre továbbra is nagyrészt nem összehangolt nemzeti szabályok vonatkoznak. Azt azonban elismeri, hogy a TRIPs-megállapodás III. részének a szabad forgalomba bocsátás vámhatóságok általi felfüggesztéséről szóló 4. fejezete (51-60. cikk) – amelynek megfelelője a fent említett, a hamisított árukról szóló 3842/86/EGK tanácsi rendelet rendelkezéseiben található – a Szerződés 113. cikkének hatálya alá tartozik.
A francia kormány azt az észrevételt teszi, hogy a megállapodásnak már a címe is azt mutatja, hogy a TRIPs-megállapodás elsősorban nem a nemzetközi kereskedelemre vonatkozik, a hamisított áruk kereskedelméről szóló néhány rendelkezés (azaz a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének eszközeivel foglalkozó III. rész különböző rendelkezései, és a hamisított áruk nemzetközi kereskedelmének felszámolása céljából együttműködési rendszert létrehozó 69. cikk) kivételével. A TRIPs-megállapodás lényegében a szellemi tulajdonjogok jogosultjainak jogaira és jogosultságaira vonatkozik, amelyek nemzetközi szintű védelmét meg kellett erősíteni, és össze kellett hangolni.
A Bizottságnak a szellemi tulajdonnal kapcsolatos záradékoknak a harmadik államokkal kötött megállapodásokba történő felvételére vonatkozó érvelésére válaszul a francia kormány azt az észrevételt teszi, hogy e záradékok általában egyetlen cikkből állnak és pusztán „megfelelő erőfeszítés”-záradékok, amelyek valójában csak az érintett harmadik országokra vonatkoznak.
A francia kormány azt állítja, hogy – mivel a TRIPs-megállapodás fő tárgya nem a nemzetközi kereskedelem, hanem a szellemi tulajdon oltalma – annak nem lehet kizárólagos jogalapja csak a 113. cikk.
A dán kormány szerint a Közösségnek nem lehet a 113. cikk alapján kizárólagos hatásköre a szellemi tulajdonnal kapcsolatos kérdésekben, mert – amint az a C-92/92. és C-326/92. sz. Phil Collins és társai ügyben 1993. október 20-án hozott ítéletből (EBHT 1993., I-5145. o.) is következik – ez egy olyan terület, amely közösségi harmonizáció hiányában a nemzeti jogszabályok hatálya alá tartozik.
A görög, a holland és a portugál kormány szintén úgy véli, hogy a TRIPs-megállapodás – amennyiben nincs közösségi szintű harmonizáció – a tagállamok hatáskörébe tartozik.
A spanyol kormány azt az észrevételt teszi, hogy nincs a szellemi tulajdonjog minden aspektusára kiterjedő közösségi jogszabály, következésképpen a hatáskör továbbra is a tagállamoknál marad, a Közösség pedig nem követelhet e területen kizárólagos hatáskört.
Arra, hogy a Bizottság álláspontja alátámasztására a Közösség által a szellemi tulajdon oltalma érdekében elfogadott közös kereskedelempolitikai intézkedésekre hozott példákra támaszkodik, a spanyol kormány azzal válaszol, hogy ezen intézkedések a behozatallal kapcsolatos szabályokat rendezték, és semmiben nem érintették a szellemi tulajdon vonatkozásában meglévő rendszert, és nem tartalmaztak a kérdéssel kapcsolatos közösségi kötelezettségvállalásokat sem.
Az Európai Parlament is vitatja a Bizottság TRIPs-szel kapcsolatos álláspontjait ugyanazon okokból, amelyeket a GATS-ra vonatkozóan kifejtett (lásd fent a XI., A. pontot).
XII – GATS, TRIPs és a bennefoglalt hatáskörök
A – A bennefoglalt hatáskörökre vonatkozó általános megállapítások
Arra az esetre, ha a Bíróság kimondaná, hogy a GATS és a TRIPs nem tartozik a közös kereskedelempolitika hatálya alá, a Bizottság másodlagosan arra vonatkozóan tesz megállapításokat, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a Szerződés különleges rendelkezéseiből (mint például az EK-Szerződés 54. cikke) vagy általános jellegű rendelkezésekből (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke) levezetett bennefoglalt hatáskörök doktrínája alapján. Ezzel szemben az észrevételeket tett tagállamok és a Tanács egyrészről elismerik, hogy a Közösség rendelkezik bizonyos hatáskörökkel, ugyanakkor fenntartják, hogy a tagállamok is rendelkeznek hatáskörrel.
A Bizottság két olyan helyzetet ismertet, amelyben a Közösség nemzetközi szinten kizárólagos bennefoglalt hatáskörrel rendelkezik:
– az első helyzet: a Szerződés rendelkezései egy meghatározott cél elérése érdekében belső hatáskörökkel ruházták fel a közösségi intézményeket, és e cél eléréséhez szükséges a Közösség nemzetközi kötelezettségvállalásban való részvétele (ezt a Bizottság „az 1/76. sz. vélemény doktrínájának” nevezi). A Bizottság szerint nem feltétel e belső hatáskörök korábbi gyakorlása.
– a második helyzet: másodlagos jogszabályokat fogadtak el, akár a közös politikákon kívül eső területeken is, és a tervezett nemzetközi kötelezettségvállalások tartalmaznak olyan szabályokat, amelyek – ha a tagállamok azokat a közös intézmények keretein kívül fogadnák el – befolyásolhatnák vagy megváltoztatnák a meglévő közösségi szabályok hatályát (ezt a Bizottság „AETR-doktrínának” nevezi).
A Tanács továbbra is úgy véli, hogy a Bizottság által a bennefoglalt hatáskörök tekintetében felhozott érvek figyelmen kívül hagyják a hatáskörök megléte és gyakorlása közötti különbséget. Csak e belső hatáskörök Közösség általi gyakorlása esetén lehetnének az így kialakuló külső hatásköröknek kizárólagosak. Ezen túlmenően, ha a tagállamok belső szinten megőrzik hatáskörüket, ennek nemzetközi szinten is így kell lennie.
Az Egyesült Királyság kormánya megállapítja, hogy ha egy javasolt nemzetközi megállapodás tárgya az EK-Szerződés belső intézkedések megtételére feljogosító rendelkezésének hatálya alá tartozik, és a belső rendelkezéseket e rendelkezés alapján fogadták el, akkor a Közösség a kérdéses megállapodás szempontjából származtathatja bennefoglalt külső hatáskörét e rendelkezésből. Az a tény azonban, hogy a Közösségnek bennefoglalt hatásköre van nemzetközi megállapodás megkötésére, nem zárja ki szükségszerűen a tagállamoknak a nemzetközi megállapodás megkötésében való részvételét, különösen akkor, ha a javasolt megállapodás tárgyára vonatkozó belső szabályok nem kizárólagos harmonizációt tartalmazó intézkedések. Ilyen körülmények esetén a tagállamok részt vehetnek a kérdéses nemzetközi megállapodás megkötésében. A Bíróság ítélkezési gyakorlata által megállapított ezen elvek szerint a Közösségnek az EK-Szerződés 54., 57., 66., 75., 84., 99. és 100a. cikke értelmében hatásköre van a GATS-megállapodás megkötésében, valamint a 100a., 113. és 235. cikk értelmében a TRIPs-megállapodás megkötésében való részvételre. A tagállamok szintén rendelkeznek a két megállapodás megkötésében való részvételre vonatkozó hatáskörrel.
Az Egyesült Királyság szerint a Közösség hatáskörének kizárólagos vagy nem kizárólagos jellege nem csak a Szerződés rendelkezéseiből eredeztethető, hanem az függ a közösségi intézmények által e rendelkezések alkalmazására elfogadott intézkedések hatályától is.
A francia kormány azt az észrevételt teszi, hogy amennyiben a Közösség belső hatáskörrel rendelkezik, de azt még nem gyakorolta, és amennyiben a harmadik országokkal kötött megállapodások rendelkezései nem érintik a Közösség által elfogadott szabályokat, a tagállamok továbbra is hatáskörrel rendelkeznek nemzetközi kötelezettségvállalások megtételére.
A német kormány szerint, csak akkor és annyiban kizárólagos a Közösség bennefoglalt külső hatásköre, ha és amennyiben a közösségi szervek ténylegesen gyakorolták hatáskörüket a Közösségen belül. Egy nem gyakorolt belső jogalkotási hatáskör nem eredményezhet kizárólagos külső hatáskört.
A portugál kormány megjegyzi, hogy a közösségi jogi aktusok által nem szabályozott kérdésekben, vagy olyan kérdésekben, amelyek szabályozása csak a minimális harmonizálási kritériumoknak felelnek meg, megmarad a tagállamok versengő hatásköre, de csak átmeneti jelleggel.
Az Európai Parlament rámutat, hogy ha a Bíróság a bennefoglalt hatáskörök doktrínája alapján elismeri a Közösség hatáskörét a WTO-egyezmény és mellékletei megkötésére, akkor a megállapodás Közösség nevében való megkötéséről szóló határozat jogalapját pontosan meg kell jelölni e határozatban.
B – GATS
1. A Bizottság álláspontja
A Bizottság érvelése két részre osztható. Az elsőben a Bizottság az intézmények olyan belső hatásköreit sorolja fel, amelyekből levezethető a Közösség nemzetközi hatásköre. A másodikban arra törekszik, hogy kimutassa a Közösség fellépésének szükségességét vagy annak veszélyeit, ha a tagállamok nem összehangolva lépnének fel a harmadik országokkal való kapcsolataikban.
a) A belső hatáskörök meglétéről
A Bizottság először azt próbálja bemutatni, hogy a Közösség belső hatásköre a Szerződés letelepedési jogról és szolgáltatásokról szóló fejezeteiből ered; érintőlegesen hivatkozik a másodlagos jogszabályokra (i.). Ezt követően megállapítja, hogy arra az esetre, ha a Bíróság kimondaná, hogy a Közösségnek nincs a Szerződés különös rendelkezésein alapuló megfelelő hatásköre, fenntartja azon álláspontját, hogy a Közösség a GATS-megállapodást a Szerződés általános rendelkezései – mint amilyen a 100a. és a 235. cikk – alapján köthette meg (ii.).
i) Az EK-Szerződés különös rendelkezéseiből levezetett hatáskörökről
A Bizottság úgy véli, hogy a Közösség belső hatásköre kiterjed a GATS-ban említett négy szolgáltatásnyújtási formára. Véleménye szerint – a Szerződés értelmében – a szolgáltatásnyújtás szabadsága magában foglalja a „határokon átnyúló szolgáltatásnyújtásokat” (lásd például a 33/74. sz. Van Binsbergen-ügyben 1974. december 3-án hozott ítéletet [EBHT 1974., 1299. o.]), valamint a GATS értelmében vett „külföldi fogyasztást” is (lásd a C-154/89. sz. Bizottság kontra Franciaország, ún. „útikönyv”-ügyben 1991. február 26-án hozott ítélet [EBHT 1991., I-659. o.] 9. és 10. pontját). A kereskedelmi jelenlét útján (a GATS-ban előírt harmadik szolgáltatásnyújtási forma) vagy személyek mozgásával (a GATS-ban előírt negyedik és egyben utolsó szolgáltatásnyújtási forma) nyújtott szolgáltatások is a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára (52. cikk és 60. cikk harmadik bekezdés), valamint letelepedési jogra (52. cikk, és az 58. cikk a 66. cikkel összefüggésben) vonatkozó rendelkezései hatálya alá tartoznak.
A Bizottság tehát álláspontja alátámasztása céljából olyan rendelkezésekre hivatkozik, amelyek csak a Közösség tagállamainak állampolgáraira vonatkoznak. Véleménye szerint a Szerződés letelepedési jogról és szolgáltatásokról szóló fejezeteinek egyetlen rendelkezése sem kötelezi a közösségi jogalkotót, hogy kizárólag a Közösségen belül alkalmazza a ráruházott hatásköröket. Azt is megjegyzi, hogy az AETR-ítéletben megállapított elv sajátossága az, hogy azt olyan esetekben is alkalmazni kell, amikor a Szerződés kifejezetten csak belső szabályok létrehozását írta elő.
A Bizottság azt az észrevételt teszi, hogy – akárcsak a Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló fejezetében – a GATS-ban is a „szolgáltatások” fogalma minden ágazat szolgáltatásaira kiterjed, kivéve a „kormányzati hatáskör gyakorlása során” nyújtott szolgáltatásokat (a GATS 1. cikke (3) bekezdésének b) pontja). A Bizottság szerint ez a kivétel azért került be, hogy megakadályozza az EK-Szerződés azon rendelkezéseivel való ütközést, amelyek kizárják a szolgáltatások köréből a közhatalom gyakorlásával kapcsolatos tevékenységeket.
Abból, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata arra kötelezi a tagállamokat, hogy a közösségi jog alapján „hozzanak meg minden, a közösségi jog érvényesülésének biztosításához szükséges eljárási és anyagi jogi intézkedést”, a Bizottság a Közösség azon hatáskörét vezeti le, hogy nemzetközi megállapodás keretében ugyanilyen típusú kötelezettségek teljesítését vállalja. Ezért úgy véli, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik a GATS VI. cikke (2) bekezdésének a) pontja, amely a WTO-tagokat olyan bíróságok vagy eljárások fenntartására vagy létrehozására kötelezi, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatások kereskedelmét érintő közigazgatási határozatok felülvizsgálatát.
A GATS XVI., a piacra jutással kapcsolatos kötelezettségvállalásokról szóló cikkére térve a Bizottság azt állítja, hogy a Közösség belső szinten rendelkezik a szükséges hatáskörrel ahhoz, hogy eltörölje az abban a rendelkezésben felsorolt, a piacra jutással kapcsolatos mennyiségi korlátozásokat (kvóták, szolgáltató által alkalmazható személyek maximális száma, a szolgáltató számára kötelező, meghatározott társasági formák, stb.).
A Közösség a Maastrichti Szerződés megkötése óta rendelkezik olyan belső jogalkotói hatáskörökkel, amelyek teljesen lefedik a GATS XI. cikkét. Ez azt írja elő, hogy a WTO-tagok ne alkalmazzák a nemzetközi transzferekre és kifizetésekre vonatkozó korlátozásokat a XII. cikkben megengedetteken kívüli (a folyó fizetési mérleg egyensúlyának védelmére vonatkozó korlátozás) konkrét kötelezettségvállalásokkal összefüggő, folyamatban lévő ügyletekre. A közösségi jogban tilos minden tagállamok közötti, valamint a tagállamok és a harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó korlátozás (az EK-Szerződés 73b. cikkének (1) és (2) bekezdése). Ezen túlmenően a 73c. cikk (2) bekezdése a Tanácsra ruházza a harmadik országokba irányuló és onnan érkező, közvetlen befektetésekkel járó tőkemozgásokkal kapcsolatos intézkedések elfogadásához szükséges hatásköröket.
Az oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok elismerésének terén (a GATS VII. cikke), a Bizottság fenntartja, hogy a Közösség a Szerződés 49., 57. és 66. cikke alapján belső hatáskörökkel rendelkezik, amelyekkel már élt is.
A Bizottság e tekintetben a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló, 1988. december 21-i 89/48/EGK tanácsi irányelvre (HL L 19., 1989, 16. o.) és szakoktatás és szakképzés elismerésének második általános rendszeréről szóló, 1992. június 18-i 92/51/EGK tanácsi irányelvre (HL L 209., 1992, 25. o.) hivatkozik.
A Bizottság elismeri, hogy kölcsönös elismerésnek e két irányelvvel létrehozott általános rendszere nem vonatkozik a harmadik országokban szerzett képesítésekre vagy szakmai tapasztalatra. Véleménye szerint mégis egyértelműen következik a C-154/93. sz. Tawil-Albertini ügyben hozott ítéletben (EBHT 1994., I-451. o.) rejlő ratio decidendi alapján, hogy a harmadik országokban szerzett képesítések elismerésére vonatkozó intézkedések közösségi szinten is meghozhatók (az ítélet 11-15. pontja).
Végezetül a közlekedési módok tekintetében a Közösség széles belső hatáskörökkel rendelkezik ahhoz, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket a közös politika különös célkitűzéseinek elérése érdekében (az EK-Szerződés 74. és azt követő cikkei). Mindenekelőtt, minden közlekedési mód szolgáltatásnyújtásnak minősül, amelyhez a Szerződés céljainak elérése érdekében különösen nagy szükség van nemzetközi fellépésre. A fent hivatkozott 4055/86/EGK tanácsi rendelet tehát a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengerhajózási szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazására vonatkozó szabályokat állapítja meg. Ezen túlmenően a Közösség már széles körben gyakorolta külső szinten e hatásköreit.
ii) A Szerződés általános rendelkezéseiből levezethető hatáskörökről (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke)
Arra az esetre, ha a Közösség az EK-Szerződés különös rendelkezései alapján fennálló hatáskörei nem fednék le a GATS teljes alkalmazási körét, a Bizottság fenntartja, hogy a megállapodás megkötése megtörténhet a 100a. cikk alapján. A Bizottság véleménye szerint e cikk „egyértelmű” jogi kötelezettséget ró a Tanácsra, hogy lépjen fel a belső piac megteremtésének elérése érdekében.
Amennyiben ez a jogalap nem bizonyulna megfelelőnek, a Bizottság szerint a Szerződés 235. cikkéhez kellene folyamodni a szükséges külső hatásköröknek a közösségi intézményekre történő ruházása érdekében. Ha a 235. cikk alkalmazásához szükséges feltételek teljesülnek, akkor a tagállamok nem jogosultak a közösségi kereten kívül kötött megállapodás alapján közös fellépést kezdeményezni. A Bizottság szerint teljesülnek ezek a feltételek. A megállapodás megkötésének szükségessége nem vitatott: a megállapodás hozzájárul a Szerződés célkitűzéseinek megvalósításához, és közvetlen kapcsolatban áll a közös piac működésével. A tagállamok közösségi kereten kívüli egyoldalú fellépése viszont nem hogy nem segíti a Közösség különös célkitűzéseinek megvalósítását, de a belső piac fokozatos veszélyeztetésével és leépítésével valószínűleg akadályozná azt.
b) A Közösség külső cselekvésének szükségességéről
A Bizottság először azt az észrevételt teszi, hogy ha a Közösség saját tagállamai mellett lenne a megállapodás részese, azzal sérülne a belső piac kohéziója. Ennek alátámasztására három érvet sorakoztat fel.
Először a pénzügyi szolgáltatások példájával világít rá arra, hogy a tagállamok hatáskörének megállapításával hatalmi pozícióba kerülnének a harmadik országokkal folytatott kétoldalú tárgyalásokon azok a tagállamok, amelyek fejlett pénzügyi szolgáltatási központokkal rendelkeznek. Viszonylag nagylelkű ajánlataikért cserébe komolyabb engedményekre tehetnének szert. Ezért szolgáltatóik versenyhelyzete aránytalanul jobb lenne más tagállamok szolgáltatóihoz képest.
A Bizottság szerint éppen ez az, amit a fent idézett hitelintézeti tevékenységről szóló második 89/646 irányelv megakadályozni igyekszik. Ez az irányelv, amely a Közösségen belül összehangolta az engedélyekre vonatkozó feltételeket, valójában a pénzügyi szolgáltatások harmadik országokkal történő kereskedelmére vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz (lásd a harmadik országokkal fennálló kapcsolatokról szóló III. cím 8. és 9. cikkét). További célja, hogy megszüntesse a harmadik országok bankjainak belső piacra jutására irányadó feltételek közötti különbségeket és viszont, annak érdekében, hogy minden harmadik ország olyan hatékony piacra jutást biztosítson a közösségi hitelintézeteknek – függetlenül attól, hogy mely tagállamból származnak – mint amilyet a Közösség biztosít e harmadik országok hitelintézeteinek. Az utóbbi pont tekintetében a második irányelv 9. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy ha a Bizottság számára úgy tűnik, hogy egy harmadik ország nem biztosít ilyen hozzáférést, „javaslatokat terjeszthet a Tanács elé megfelelő tárgyalási mandátum megszerzésére, hogy a közösségi hitelintézetek számára hasonló versenyfeltételeket érjen el. A Tanács minősített többséggel határoz”.
A Bizottság ezt követően azt az észrevételt teszi, hogy harmadik országok valamely tagállamban letelepedett bankfiókjai a Szerződés 58. cikkével összhangban közösséginek minősülnek, és a többi tagállam bankjaival versenyezhetnek, anélkül, hogy a tagállamok ezt kifogásolhatnák.
Végül a Bizottság szerint nem lehet az AETR-ítélet szigorú alkalmazásával úgy dönteni, hogy a Közösség hatásköre csak azokra az ágazatokra terjed ki, amelyeket belső szinten már összehangoltak, mivel még nincs minden szolgáltatási ágazat összehangolva. E hatáskörmegosztásra vonatkozó kritérium elfogadásával azon államok, amelyeknek a kulcsfontosságú szolgáltatási ágazataira vonatkozó szabályokat már összehangolták, teljesen a közösségi szabályoktól függenének, azok az államok pedig, amelyek legfontosabb szolgáltatási ágazataira vonatkozó szabályok nem, vagy alig kerültek összehangolásra, továbbra is szinte teljes tárgyalási szabadsággal rendelkeznének. A Bizottság szerint egy ilyen helyzet megfosztaná a Közösséget annak lehetőségétől, hogy a tagállamok érdekében valamennyi szolgáltatási ágazatban kiegyensúlyozottan tárgyaljon.
A Bizottság másodsorban azt állítja, hogy ha a tagállamok megtartanák néhány hatáskörüket, akkor az érinthetné vagy megváltoztathatná a meglévő közösségi szabályok alkalmazási körét. Erre vonatkozóan három érvet sorakoztat fel.
Először arra mutat rá, hogy három évvel a WTO-egyezmény hatálybalépését követően a tagok egyoldalúan módosíthatják majd konkrét kötelezettségvállalásaik listáját, kompenzációs kiigazítást nyújtva a GATS azon tagjainak, akik úgy érzik, a módosítás „megfosztja őket jogaiktól, vagy sérti azokat”. Mivel a kompenzáció a GATS-rendszerben csak a törvények vagy rendeletek módosításával lehetséges (például azért, hogy egy szolgáltatási ágazatban könnyebbé váljanak a piacra jutás feltételei), a Bizottság úgy véli, hogy az ellentételezések érinteni fogják a közösségi jogszabályokat vagy módosítják ezek hatályát. A tagállamok ezért nem kaphatnak hatáskört a GATS megkötésére.
A Bizottság továbbá úgy véli, hogy ahhoz, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalások hatással legyenek a meglévő közösségi szabályokra, nem szükséges az, hogy azokkal ellentmondásban legyenek. Elég, ha a közösségi szabályok által „nagyrészt” lefedett területre vonatkoznak (lásd az 1993. március 19-i 2/91. sz. vélemény [EBHT 1993., I-1061. o.] 25. és 26. pontját). Márpedig a GATS teljes alkalmazási körére kiterjedően léteznek közösségi szabályok.
A Bizottság végül kifejti, hogy elvileg a konkrét kötelezettségvállalások semmiféle módosítására nincs lehetőség a WTO-egyezmény és mellékletei hatálybalépését követő három éven belül. Következésképpen ha a tagállamok saját nevükben kötnék a WTO-egyezményt, akkor ezen időszak alatt végig megtagadhatnák a közösségi jog alkalmazását azzal az ürüggyel, hogy a közösségi jogszabályok nem egyeztethetők össze a GATS értelmében vállalt kötelezettségeikkel.
2. Az észrevétellel élő felek álláspontjai
A Tanács és az észrevétellel élő kormányok vitatják a Bizottság álláspontját.
Sem a tagállamok, sem a Tanács nem tesz semmiféle észrevételt a Közösség külső cselekvésének szükségességével kapcsolatban. A Bizottság által a Szerződés különös rendelkezéseiből vagy a másodlagos jogszabályokból, illetve az EK-Szerződés 100a. és 235. cikkében szereplő általános jellegű rendelkezésekből levezetett közösségi hatáskört vitató észrevételek az alábbiakban kerültek összefoglalásra.
i) Az EK-Szerződés különös rendelkezéseiből levezetett hatáskörökről
A Tanács, a spanyol kormány és a portugál kormány először is azt állítja, hogy a GATS-ban szélesebb a szolgáltatások fogalma, mint a közösségi jogban. A GATS-szal ellentétben ugyanis a Szerződés nem vonatkozik az ingyenesen nyújtott szolgáltatásokra (a Szerződés 60. cikke).
A Tanács szerint a Bizottság nem tesz különbséget a tagállamok állampolgáraira és társaságaira vonatkozó szabályok, illetve a harmadik országok állampolgáraira és társaságaira vonatkozó szabályok között. A Tanács megállapítja, hogy a Szerződés letelepedési jogra és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó cikkei nem rendelkeznek a harmadik országok állampolgáraira és társaságaira vonatkozó elbánásról. Az egyetlen kivétel a Szerződés 59. cikkének második bekezdése. E rendelkezés különös jogalapot létesít a harmadik országok szolgáltatást nyújtó személyeire vonatkozó jogszabályok megalkotásához azzal a feltétellel, hogy azok már letelepedtek a Közösségen belül. A rendelkezés teljesen felesleges lenne, ha a Közösség – ahogyan azt a Bizottság állítja – már rendelkezne belső hatáskörrel harmadik országok állampolgáraira vonatkozóan a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a letelepedési szabadság területén.
A Tanács szerint a közösségi jog a harmadik országok állampolgáraival kapcsolatban csak a Közösségen belüli első letelepedést követő második letelepedéssel és szolgáltatásnyújtással kapcsolatos kérdésekre terjed ki. A „kereskedelmi jelenlét” tekintetében a Tanács különbséget tesz a harmadik ország társaságainak leányvállalatai és harmadik ország társaságainak egyszerű fióktelepei között. Elismeri, hogy a közösségi jog alkalmazható a harmadik ország társaságának közösségi leányvállalatára. Ezzel szemben a harmadik országok társaságainak a Közösségen belül letelepedett egyszerű fióktelepei a tagállamok hatáskörébe tartoznak, hiszen a Szerződés 58. cikke csak magukra a társaságokra vonatkozik.
A Tanács vitatja, hogy a Közösségnek hatásköre lenne a szolgáltatások piacára történő jutással kapcsolatos különös kötelezettségvállalásokra, ahogy azt a Bizottság állítja. Ugyanis a különleges kötelezettségvállalások listáit hosszas viták után a Közösség és a tagállamok nevében helyezték letétbe, és az e kötelezettségekkel kapcsolatos korlátozások és feltételek tagállamonként eltérnek. A Tanács rámutat, hogy a szolgáltatásokkal kapcsolatos különös kötelezettségvállalásokat tartalmazó, – véleménye szerint – kulcsfontosságú okmány már felületes olvasatából is egyértelműen kitűnik, hogy közvetlenül a tagállamok jogszabályairól van szó. Következésképpen a Közösség és a tagállamok által vállalt kötelezettségek többsége a tagállamok hatáskörébe tartozik. A Tanács véleménye szerint, már e lista megléte lehetővé teszi a Bíróságnak feltett kérdések megválaszolását.
A spanyol kormány szerint a GATS egyes nagyobb részei olyan területekre vonatkoznak, ahol a Közösséget belső szinten semmiféle hatáskör nem illeti meg. Véleménye szerint a GATS következő területekre vonatkozó rendelkezései tartoznak a tagállamok hatáskörébe:
– a harmadik országok Közösségben letelepedni szándékozó társaságai általi szolgáltatásnyújtás (kereskedelmi jelenlét);
– a harmadik országokból származó természetes személyek mozgása révén megvalósuló szolgáltatásnyújtás;
– ingyenes szolgáltatásnyújtások;
– a harmadik országok Közösségben nem letelepedett állampolgárai tőkéjének mozgásával kapcsolatos kötelezettségek (a GATS XI. cikke), tekintettel arra, hogy a Szerződés 67. cikke csak az olyan tőke áramlásával kapcsolatos korlátozások megszüntetését írja elő, amely tőke valamely tagállamban állandó lakóhellyel rendelkező személyekhez tartozik;
– a harmadik országokban szerzett oklevelek és egyéb képesítések elismerésével kapcsolatos kötelezettségek.
A portugál kormány megjegyzi, hogy a GATS-ban szereplő szolgáltatásnyújtási módok, a „határon átnyúló szolgáltatások” kivételével, a tagállamok hatáskörébe tartoznak.
Hangsúlyozza, hogy „a szolgáltatások nemzetközi liberalizációjának legfontosabb és legjelentősebb vonatkozásai a harmadik országok társaságainak letelepedési feltételeire, valamint a harmadik országok önálló vállalkozóival és társaságainak alkalmazottaival kapcsolatos szabályokra vonatkoznak.” Véleménye szerint e területek a tagállamok hatáskörébe tartoznak.
A dán kormány szerint a szolgáltatások ágazatában elfogadott közösségi jogi aktusok kétségkívül csak bizonyos területekre vonatkoznak. E területeken pedig az elfogadott jogi aktusok a szolgáltatásnyújtásnak csak néhány vonatkozására terjednek ki. Következésképpen a tagállamok azon területeken is rendelkeznek a nemzetközi megállapodások megkötésére irányuló hatáskörrel, ahol nincs közösségi szabályozás és azokon is, ahol van ugyan közösségi szabályozás, de az csak részleges.
A holland kormány csatlakozik a Tanács álláspontjához, és a tagállamok kizárólagos hatásköre vonatkozásában a harmadik országok természetes személyeinek a Közösségbe történő mozgásának esetét említi (munkavállalók mobilitása).
Összefoglalva az Egyesült Királyság kormánya úgy véli, hogy az EK-Szerződés 54., 57., 66., 75., 84., 99. és 100a. cikke alapján a Közösség hatáskörrel rendelkezik a GATS-megállapodás megkötésében történő részvételre. Ugyanis a megállapodás bizonyos vonatkozásai a Közösség olyan hatásköri területeihez tartoznak, amelyeket e rendelkezések lefednek, és ahol a Közösség belső intézkedéseket hozott. Ennek ellenére nem minden, a GATS hatálya alá tartozó gazdasági tevékenység képezte közösségi szabályozás tárgyát. És ha fogadtak is el közösségi szabályokat, ezek gyakran csak minimális normákat előíró harmonizációs intézkedések, amelyeket a tagállamok túlléphetnek. Ebből az következik, hogy a tagállamok is jogosultak részt venni a GATS megkötésében.
Az Egyesült Királyság azt emeli ki, hogy sem a letelepedésről, sem a szolgáltatásokról szóló fejezet nem szabályozza a következőket:
– olyan szolgáltatás nyújtását, amely harmadik ország területéről egy tagállam területére irányul (a GATS I. cikke (2) bekezdésének a) pontja);
– harmadik országból származó szolgáltató szolgáltatását, ha azt egy tagállam területén való (az EK-Szerződés 58. cikkének hatálya alá eső társaságtól eltérő) kereskedelmi jelenlét teszi lehetővé (a GATS I. cikke (2) bekezdésének c) pontja);
– harmadik országból származó szolgáltatásnyújtó általi szolgáltatás, amelyet harmadik ország természetes személyeinek valamely tagállam területén való jelenléte tesz lehetővé (a GATS I. cikke (2) bekezdésének d) pontja).
Az Egyesült Királyság külön kiemeli, hogy a Szerződés egyetlen rendelkezése sem vonatkozik olyan harmadik országokból származó természetes vagy jogi személyek első letelepedésére, akik vagy amelyek a tagállamokban szeretnének szolgáltatást nyújtani. Hangsúlyozza, hogy a Szerződés 59. cikkének második bekezdése csak a harmadik országok Közösségen belül már letelepedett állampolgáraira vonatkozik. Belső közösségi szabályozás hiányában e kérdések a tagállamok hatáskörében maradnak.
A leányvállalatokkal és a fióktelepekkel kapcsolatban az Egyesült Királyság elismeri, hogy a közösségi intézmények elfogadtak olyan intézkedéseket, „amelyek a Közösség harmadik országok állampolgárainak Közösségen belüli letelepedésével kapcsolatos külső hatáskörének gyakorlására vonatkozó szabályokat” állapítanak meg az EK-Szerződés 57. cikkének (2) bekezdése alapján.
A hitelintézetek tevékenységének megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1977. december 12-i 77/780/EGK első tanácsi irányelv (HL L 322., 1977., 30. o.) 9. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy „[...] a Közösség a Szerződéssel összhangban egy vagy több harmadik országgal megkötött megállapodások útján hozzájárulhat olyan rendelkezések alkalmazásához, amelyek a Közösségen kívüli központi irodával rendelkező hitelintézetek fióktelepei számára, a viszonosság elve alapján, azonos bánásmódot biztosítanak a Közösség egész területén.” A fent hivatkozott 89/646/EGK irányelv 8. és 9. cikke is azt igyekszik biztosítani, hogy a harmadik országokban tevékenykedő közösségi hitelintézetek a Szerződés 58. cikke értelmében közösségi társaságnak minősülő társaságok harmadik országbeli anyavállalataiéval egyenértékű előnyöket élvezzenek.
A biztosítási ágazatban is léteznek hasonló rendelkezések. A közvetlen életbiztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1979. március 5-i 79/267/EGK első tanácsi irányelv (HL L 63., 1979., 1.o.) 32. cikke előírja, hogy „A Közösség a Szerződésnek megfelelően egy vagy több harmadik országgal megkötött megállapodások révén megállapodhat az e címben előírtaktól eltérő rendelkezések alkalmazásáról annak érdekében, hogy a viszonosság feltétele mellett a tagállamokban lévő biztosítottaknak megfelelő védelmet biztosítsanak” A 1990. november 8-i 90/619/EGK tanácsi irányelvvel (HL L 330., 1990., 50. o.) bevezetett 32b. cikk (3) bekezdése pedig előírja, hogy „Amikor a Bizottság úgy véli (…), hogy a harmadik ország nem biztosít a közösségi biztosítóintézeteknek a Közösség által a harmadik országból származó biztosítóintézeteknek biztosítotthoz hasonló tényleges piaci hozzáférést, a Bizottság javaslatokat terjeszthet be a Tanácsnak megfelelő felhatalmazást kérve tárgyalásokhoz, hogy hasonló versenylehetőségeket érhessen el a Közösség biztosítóintézeteinek. A Tanács minősített többséggel határoz”
Az Egyesült Királyság is megjegyzi harmadik országok természetes személyeinek első letelepedése tekintetében, hogy létezik másodlagos jogszabályi rendelkezés.
Az 54. cikk (2) bekezdése és 63. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás területén a tagállamok állampolgárainak Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről szóló, 1973. május 21-i 73/148/EGK tanácsi irányelv (HL L 172., 1973., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 167. o.), 1. cikkének c) pontja valóban tartózkodási jogot állapít meg harmadik országok állampolgárainak házastársa és gyermekei számára.
Az Egyesült Királyság kormánya hozzáteszi, hogy e harmadik országok jogi vagy természetes személyeinek első letelepedésére vonatkozó kivételes rendelkezések gyakran szűk körben érvényesülnek.
A fent hivatkozott 77/780/EGK első banki irányelv III. címe nem akadályozza meg abban a tagállamokat, hogy szigorúbb követelményeket alkalmazzanak a harmadik országok hitelintézeteinek fióktelepeivel szemben, amikor azok Közösségen belüli tevékenységüket megkezdik vagy folytatják, mint amelyek a közösségi hitelintézetek fióktelepeire vonatkoznak. (e tekintetben lásd még a fent hivatkozott 89/646/EGK második tanácsi irányelv preambulumát, és a biztosításokról szóló 1992. november 10-i 92/96/EGK tanácsi irányelv 9. preambulumbekezdését, HL L 360., 1992., 1. o.).
Az Egyesült Királyság arra a megállapításra jut, hogy – e kivételes rendelkezésekre is figyelemmel –, a harmadik országok jogi és természetes személyeinek első letelepedése olyan terület, ahol a tagállamok megtartják átmeneti hatáskörüket.
Ezután külön megvizsgálja a tagállamok, illetve a Közösség azon szabályokkal kapcsolatos hatásköreit, amelyek a Közösség területén már letelepedett harmadik országbeli hitelintézetek és a pénzintézetek leányvállalatainak és fióktelepeinek tevékenységére vonatkoznak.
E tekintetben kifejti, hogy belső szinten, amint a harmadik országban bejegyzett hitelintézetek és a pénzintézetek leányvállalatai vagy fióktelepei valamely tagállamban letelepednek, a Közösségnek – a Szerződés letelepedésről és szolgáltatásokról szóló fejezeteinek értelmében – van hatásköre a tevékenységük szabályozására irányuló szabályok elfogadására. Azt is hangsúlyozza, hogy bizonyos ágazatokban a Közösség már élt e hatáskörével.
Az éves beszámolók közzétételére vonatkozó kötelezettségéről szóló, 1989. február 13-i 89/117/EGK tanácsi irányelv (HL L 44., 1989., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 213. o.) nem csak közösségi pénzintézetek és hitelintézetek fióktelepeire, hanem harmadik országok pénzintézeteinek és hitelintézeteinek fióktelepeire is vonatkozik (1. és 3. cikk). Ugyanígy a valamely tagállam jogának hatálya alá tartozó meghatározott jogi formájú társaságoknak egy másik tagállamban létesített fióktelepeire vonatkozó adatközlési követelményeiről szóló, 1989. december 21-i 89/666/EGK tizenegyedik tanácsi irányelv (HL L 395., 1989., 36.o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 100. o.), vonatkozik a harmadik országok pénzintézeteinek fióktelepeire is (7-10. cikk). A fenti hivatkozott 77/780/EGK első banki irányelv III. címe és a szintén hivatkozott 79/267/EGK biztosítási irányelv III. címe is tartalmaz a Közösségen kívüli székhellyel rendelkező pénzintézetek fióktelepeire vonatkozó rendelkezéseket.
Egyébként pedig – belső közösségi szabályozás hiányában – a harmadik ország gazdasági társasága leányvállalatának vagy fióktelepének tevékenységére vonatkozó szabályok továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartoznak.
A GATS. VI. cikke (2) bekezdésének a) pontja tekintetében (a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó közigazgatási határozatok felülvizsgálatát biztosító bíróságok vagy eljárások fenntartása vagy létrehozása), az Egyesült Királyság kormánya azt állítja, hogy a tagállamok hatáskörében maradnak a hatáskörrel, az eljárással és a jogorvoslattal kapcsolatos kérdések, a másodlagos jog néhány olyan rendelkezéseire is figyelemmel, amelyek a belső eljárásokat és jogorvoslati lehetőségeket hangolják össze.
Az Egyesült Királyság kormánya e tekintetben az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1989. december 21-i 89/665/EGK tanácsi irányelvre hivatkozik (HL L 395., 1989., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 246. o.). Ugyanakkor kiemeli, hogy ez az irányelv részleges harmonizációs intézkedés, amely a tagállamoknak a célkitűzések elérésére tág mozgásteret biztosít.
Ebből arra következtet, hogy a tagállamoknak van hatáskörük részt venni a GATS-megállapodás megkötésében az e megállapodás VI. cikke (2) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó területen.
Végül a GATS VII. cikke vonatkozásában (oklevelek és képesítések elismerése), az Egyesült Királyság kifejti, hogy bár a közösségi szabályok rendelkeznek a tagállamokban szerzett képesítések összehangolásáról és kölcsönös elismeréséről, továbbra is a tagállamok illetékesek a harmadik országokban kiállított képesítések ügyében. E tekintetben a hivatkozott Tawil-Albertini ítéletre hivatkozik.
ii) A Szerződés általános rendelkezéseiből levezethető hatáskörökről (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke)
A Tanács vitatja azt a felvetést, hogy a Szerződés 100a. és 235. cikke cselekvésre irányuló jogi kötelezettséget ír elő a közösségi jogalkotó számára. Egy ilyen nézet elfogadása elmosná a különbséget a hatáskör és annak gyakorlása között, és egyértelműen figyelmen kívül hagyná a Szerződés 3b. cikkét, amely kimondja a szubszidiaritás elvét.
Az Egyesült Királyság előadja, hogy a Bíróság elutasította azt a feltevést, hogy a minimális normákat megállapító irányelvek kizárólagos közösségi hatáskör alapjául szolgálhatnak (lásd a fent hivatkozott 2/91. sz. vélemény 21. pontját). Ugyanis a kizárólagos külső hatáskör csak kizárólagos harmonizációs belső intézkedéseken alapulhat. Vagyis külső kizárólagos hatáskör belső szabályok hiányában nem alapulhat csak a 100. cikken.
A francia kormány nem úgy értelmezi a Szerződés 235. cikkét, mint a Bizottság. A Bizottsággal szemben úgy véli, hogy a Tanács széles hatáskörrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy a Közösség valamely célkitűzésének megvalósításához szükséges-e a Közösség fellépése. Véleménye szerint jelen esetben nem volt erre szükség.
A német kormány kifejti, hogy a 235. cikk nem ruházhatja fel a Közösséget olyan ágazatokra vonatkozó hatáskörökkel, amelyek a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartoznak, és hogy a szolgáltatások kereskedelmének nemzetközi liberalizálása különben sem szerepel a Közösség célkitűzései között.
A portugál kormány vitatja a Bizottság azon állítását, hogy a Szerződés 235. cikkéből egy adott kérdésre vonatkozó, belső vagy külső kötelező és kizárólagos hatáskör vezethető le. A következő érveket sorakoztatja fel.
Először is véleménye szerint a Tanács továbbra is szabadon határozhat arról, hogy melyik módszer a legmegfelelőbb a közösségi célkitűzések eléréséhez. Előnyben részesíthetné például – nemzetközi vagy belső természetű okok miatt – a Közösség és a tagállamok közötti együttműködési mechanizmus alkalmazását, amely a nemzetközi kapcsolatok vonatkozásában vegyes megállapodások megkötéséhez vezetne. A Bíróság is így vélekedett, amikor kimondta, hogy „A 235. cikk – jóllehet a külkapcsolatok terén is lehetővé teszi a Tanács számára, hogy meghozza a »megfelelő rendelkezéseket« – semmiféle kötelezettséget nem keletkeztet, ugyanakkor olyan jogosultságot biztosít a Tanácsnak, amellyel ha nem él, az még nem befolyásolja egy döntés érvényességét” (a fent hivatkozott AETR-ítélet 95. pontja). Másrészt a 235. cikk nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok maradvány- és saját hatásköreiket a Közösségre ruházzák. Ugyanis elkerülhetetlen a Szerződések felülvizsgálata.
A spanyol kormány úgy véli, hogy a Szerződés 100a. és 235. cikke sok más rendelkezés mellett a közösségi hatáskör jogalapjául szolgál.
Az Európai Parlament kifejti, hogy az EK-Szerződés 235. cikke semmi esetre sem értelmezhető úgy, hogy sértené azon szabadságát, hogy megtagadja a jóváhagyás megadását, ha a Szerződés célkitűzéseit és a közösségi polgárok érdekeit figyelembe véve elfogadhatatlan számára a megállapodás.
C – TRIPs
1. A Bizottság álláspontja
Akárcsak a GATS-szal kapcsolatban, a Bizottság érvelése itt is két részre osztható. Az elsőben az intézmények azon belső hatásköreit igyekszik azonosítani a Bizottság, amelyekből a Közösség nemzetközi szintű hatásköre levezethető. A másodikban az a célja, hogy megállapítsa a Közösség fellépésének szükségességét, illetve annak veszélyét, ha a tagállamok nem összehangolt módon lépnének fel a harmadik országokkal fennálló kapcsolataikban.
a) A belső hatáskörök meglétéről
A Bizottság először azt próbálja bizonyítani, hogy a Közösség belső hatásköre a szellemi tulajdonra vonatkozó, meglévő másodlagos jogszabályokból fakad (i.). Ezután – arra az esetre, ha a Bíróság úgy határozna, hogy a Közösség nem rendelkezik megfelelő hatáskörrel a másodlagos jogszabályok alapján – azt állítja, hogy a Közösség a Szerződés általános rendelkezései, úgy mint a 100a. és a 235. cikk alapján megköthetné a TRIPs-megállapodást. (ii.).
i) A másodlagos jogszabályokból levezetett hatáskörökről
A TRIPs-et illetően a Bizottság először kifejti, hogy az EK-Szerződés 36. cikkének nem az a célja, hogy bizonyos kérdések kizárólag a tagállamok hatáskörében maradjanak (lásd a C-367/89. sz. Richardt és a „Les Accessoires Scientifiques” ügyben 1991. október 4-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-4621. o.] 19-21. pontját).
Ezután pontonként, nagyon részletesen összehasonlítja a TRIPs-megállapodást és a vonatkozó közösségi jogi rendelkezéseket, s ebből arra az általános megállapításra jut, hogy a Közösségnek megvan a szükséges külső hatásköre a TRIPs egészének megkötésére.
1. A szerzői joggal kapcsolatban (a TRIPs II. része 1. fejezetének 9-14. cikke) a Bizottság először is elismeri, hogy a Közösség sem a Berni (az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló egyezmény, az 1971. július 24-i Párizsi Okmány), sem a Római Egyezménynek (az előadóművészek, a hangfelvételelőállítók és műsorsugárzó szervezetek jogvédelméről szóló, 1961. október 26-i egyezmény) nem részese.
Hangsúlyozza, hogy a TRIPs-megállapodás II. részének a szerzői jogokra és kapcsolódó jogokra vonatkozó 1. fejezete csak egy minimális védelem nyújtására kötelezi a WTO-tagokat.
Megjegyzi, hogy a Tanács számos irányelvet fogadott el a szerzői jogok és a szomszédos jogok területén, amelyek véleménye szerint belső szinten kiterjednek a TRIPs 10-14. cikkében szabályozott területekre.
A számítógépi programok jogi védelméről szóló 1991. május 14-i 91/250/EGK tanácsi irányelv (HL L 122., 1991., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 114. o.) 1. cikkének (1) bekezdése a TRIPs-megállapodás 10. cikke (1) bekezdésének felel meg, amely előírja, hogy a Berni Egyezmény értelmében a számítógépi programokat irodalmi művekként védik. A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló, 1992. november 19-i 92/100/EGK tanácsi irányelv (HL L 346., 1992., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.) 2. cikkének (1) bekezdése a Bizottság szerint a TRIPs-megállapodás bérleti jogokra vonatkozó 11. cikkének felel meg. Ezen irányelv 6. cikkének (1) bekezdése, 7. cikke és 8. cikkének (1) bekezdése pedig a TRIPs-megállapodás 14. cikkének hatálya alá tartozó kérdéseket (szomszédos jogok) szabályozza. Véleménye szerint a szerzői és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról szóló, 1993. október 29-i 93/98/EGK tanácsi irányelv (HL L 290., 1993., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 141. o.) a TRIPs-megállapodás szerzői jog védelmi idejére vonatkozó 12. cikkének hatálya alá tartozó tárgykörre vonatkozik. A Bizottság végül jelzi, hogy a Tanácsnak egy, az adatbázisok jogi védelméről szóló irányelvtervezetet (HL C 308., 1993. november 15., 1. o.) nyújtott be, amelynek célja, hogy tisztázza az adatbázisok szerzői jog szerinti védelmét, és hogy megteremtse az adatbázisokból való tisztességtelen kivétel megakadályozására vonatkozó jogot. Megjegyzi, hogy e javaslatot nem fogadták el, de hangsúlyozza, hogy a Közösség ilyen irányelv elfogadására vonatkozó hatáskörét nem vitatták.
2. A védjegyekkel kapcsolatban (a TRIPs II. része 2. fejezetének 15-21. cikke) a Bizottság azt jegyzi meg, hogy belső szinten a Tanács elfogadta a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK rendeletet (HL 1994, L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) és a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első irányelvet (HL 1989, L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.).
Elismeri, hogy az első irányelv a belső piac működésére közvetlenül ható nemzeti rendelkezésekre korlátozódik, de hangsúlyozza, hogy a Tanács kész a későbbiekben a nemzeti védjegyjogszabályokat közelítő új irányelvek elfogadására.
3. A földrajzi jelzéseket és az eredetmegjelöléseket illetően (a TRIPs 3. fejezetének 22-24. cikke) a Bizottság azt hangsúlyozza, hogy az e területen elfogadott közösségi rendelkezések sokkal pontosabbak és kiterjedtebbek a TRIPs megfelelő szakaszában előírtaknál.
Először is a végső fogyasztók részére értékesítendő élelmiszerek címkézésére, kiszerelésére és reklámozására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1978. december 18-i 79/112/EGK tanácsi irányelv (HL L 33., 1979., 1. o.) megtiltotta az élelmiszerek minden olyan címkézését, amely megtévesztheti a fogyasztót az áru eredetét vagy származását illetően. A Tanács ezután elfogadta a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 1992. július 14-i 2081/92/EGK rendeletet (HL L 208., 1992., 1. o. magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 4. o.). Végül pedig a borpiacok közös szervezésének keretében vagy a Szerződés 43. és 100a. cikkeinek alapján több olyan irányelvet fogadott el a Tanács, amelyek a borok és a szeszes italok kiszerelésével és megjelölésével kapcsolatosak.
4. A (TRIPs II. része 4. fejezete 25. és 26. cikkének hatálya alá tartozó) formatervezési minták tekintetében a Bizottság rámutat, hogy a Szerződés 100a. cikke alapján benyújtott a Tanácsnak egy, a formatervezési minták jogi védelméről szóló irányelvre vonatkozó javaslatot, amelynek célja a nemzeti jogszabályok közelítése, valamint egy, a közösségi formatervezési mintáról szóló rendeletre vonatkozó javaslatot. A Bizottság szerint az oltalom szintje e két javaslatban sokkal kiterjedtebb, mint a TRIPs-megállapodás 25. és 26. cikkében megállapított általános kötelezettségekben.
5. A (TRIPs II. része 5. fejezete 27-34. cikkének hatálya alá tartozó) szabadalmakkal kapcsolatban a Bizottság kifejti, hogy a közösségi jogrend része mind a tagállamok által aláírt, de még nem hatályos, az európai szabadalmak megadásáról szóló, 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény, mind a közösségi szabadalmakról szóló, 1989. december 15-i Luxembourgi Megállapodás (HL L 401., 1989., 1. o.) Fenntartja, hogy a Közösségnek van hatásköre szabadalmi joggal kapcsolatos rendelkezések elfogadására, amennyiben ezek a belső piac megfelelő működéséhez szükségesek. Ezen túlmenően, a Tanács elfogadta a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának bevezetéséről szóló, 1992. június 18-i 1768/92/EGK rendeletet (HL L 182., 1992., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 11. kötet, 200. o.), és közös álláspontot fogadott el egy, a tagállamok biotechnológiai anyagok szabadalmazhatóságával kapcsolatos jogszabályait közelítő, a biotechnológiai találmányok jogi oltalmáról szóló irányelvre vonatkozó javaslatról.
6. Az integrált áramkörök topográfiáját tekintve a Bizottság rámutat, hogy a félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló, 1986. december 16-i 87/54/EGK tanácsi irányelv (HL L 24., 1987., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 8. kötet, 231. o.), belső szinten a TRIPs II. része 6. fejezetének megfelelője (a félvezető áramkörök térbeli elrendezésére vonatkozó 35-38. cikk).
7. A TRIPs-megállapodásnak, a szellemi tulajdonjogok végrehajtására vonatkozó szabályokat megállapító III. részével kapcsolatban a Bizottság rámutat, hogy a Közösség belső hatáskörei ezen a téren éppen olyan szélesek, mint a TRIPs-megállapodás 41-61. cikkének rendelkezései. Hozzáteszi, hogy a Közösség már gyakorolta hatásköreit a fent említett, a hamisított áruk szabad forgalomba bocsátását megtiltó intézkedések megállapításáról szóló, 3842/86/EGK rendelet elfogadásával.
Összefoglalva, a Bizottság úgy véli, hogy – belső szinten – a TRIPs-megállapodás minden rendelkezésének megvan a megfelelője a másodlagos közösségi jogszabályokban.
ii) A Szerződés általános rendelkezéseiből levezethető hatáskörökről (az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke)
A Bizottság általánosságban ugyanazokat az érveket hozza fel amellett, hogy a TRIPs-megállapodás megkötésének jogi alapja a 100a. cikk vagy a 235. cikk, mint amelyeket a GATS kapcsán felhozott. Az egyetlen sajátosan TRIPs-re vonatkozó érv a következő. Mivel a TRIPs olyan területeken állapít meg szabályokat, ahol nincsenek közösségi harmonizációs intézkedések, megkötése eleve Közösségen belüli harmonizációt tenne lehetővé, s ezzel hozzájárulna a belső piac létrehozásához és működéséhez.
b) A Közösség külső cselekvésének szükségességéről
A Bizottság fenntartja, hogy két okból is sértené a belső piac kohézióját, ha a Közösség saját tagállamai mellett csak egy lenne a TRIPs sok részese közül. Először is torzulna a piaci verseny, másodszor pedig mesterségesen torzulnának a versenylehetőségek harmadik országok piacain.
A Bizottság szerint a kereskedelem torzulása a következő kockázattal jár: ha a tagállamok szabadon tárgyalhatnák és köthetnék meg saját megállapodásaikat a TRIPs hatálya alá tartozó területen, a többi tagállam vállalkozásainál kedvezőbb versenyhelyzetet teremthetnének saját vállalkozásaik számára, s így gazdaságaik a belső piac tisztességes versenyével összeegyeztethetetlen módon előnyhöz jutna.
A Bizottság egy olyan másodlagos jogszabályra hoz példát, amely nem teszi lehetővé, hogy a tagállamok szabadon tárgyaljanak harmadik országokkal kétoldalú megállapodásokról.
A fent hivatkozott, a félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló, 87/54/EGK irányelv értelmében a tagállamok csak bizonyos feltételek mellett terjeszthetik ki e védelmet harmadik országok állampolgáraira. Az irányelvet már több ízben használták, hogy viszonossági alapon kiterjesszék a félvezető termékek topográfiájának oltalmát néhány olyan országra, amelyek megfelelnek az irányelv feltételeinek és azonos szintű védelmet nyújtanak a Közösség állampolgárainak. A tagállamok nem térhetnek el az e védelemre vonatkozó tanácsi határozatok rendelkezéseitől. Ennek oka az irányelv preambulumában szerepel, ahol kifejtik, hogy a tagállamok jogszabályaiban előírt jogi védelem közötti eltérések közvetlen és negatív hatással vannak a közös piac működésére.
A megosztott hatáskör esetén fennálló, a közösségi szabályok általános koherenciája megsértésének veszélye tekintetében a Bizottság azon a véleményen van, hogy a TRIPs-megállapodásnak a tagállamok általi saját nevükben történő, valamint a Közösség általi elfogadása, az AETR-ítélet szerint „befolyásolhatja” a közösségi jogot vagy „megváltoztathatja annak hatályát” a következő okok miatt.
Először is – bár a TRIPs csak minimumkövetelményeket állapít meg – legalább azon a területeken „befolyásolja” a közösségi szabályokat, ahol az e szabályok általi védelem alacsonyabb szintű, mint a TRIPs-ben előírt.
Másodsorban – bár a TRIPs az oltalom tekintetében csak minimumszabályokat állapít meg – azokat a TRIPs minden tagjára ki kellene terjeszteni. Ha a tagállamok tárgyalhatnának közösségi kereten kívül harmadik országokkal, hogy harmadik országok állampolgáraira is kiterjesszék a szellemi tulajdon oltalmát, akkor aránytalanságok és lehetséges összeütközések lehetnének e területre vonatkozó külső rendszereik és a közösségi rendszer között.
Harmadsorban – bár a TRIPs csak minimumkövetelményeket ír elő – a közösségi jogszabályok nem szabnak meg a szellemi tulajdon területén minimális oltalmi szintet. A fent hivatkozott 2/91. sz. véleményre hivatkozva, amelyben a Bíróság kimondta, hogy az azonos tárgykörre vonatkozó nemzetközi és közösségi szabályok puszta együttes megléte is befolyásolhatja a közösségi jogot, még akkor is, ha ezek nem mondanak egymásnak ellent, a Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy a TRIPs tagállamok általi megkötése „befolyásolná” a meglévő közösségi szabályokat.
Negyedsorban, a TRIPs megadja tagjainak azt a jogot, hogy magasabb szintű oltalmat biztosítsanak, amennyiben ez összeegyeztethető marad a megállapodás minimális rendelkezéseivel. Mivel a közösségi jog a nemzeti vagy „közösségi” kimerülés elvét alkalmazza, a közösségi jogszabályok és a belső piac működésének befolyásolásához már az is elég lenne, ha egy tagállam a TRIPs-ben előírt „nemzetközi kimerülés” elvét fogadná el.
Végül pedig, ha a TRIPs-et megosztott hatáskör alapján mind a Közösség, mind a tagállamok megkötnék, azzal komolyan sérülne a közösségi jog, mert ez gyakorlatilag az összehangolt közösségi intézkedések „befagyasztását” vagy kiiktatását eredményezné. A közösségi jogot akkor és annyiban „befolyásolná”, ha és amennyiben a tagállamok továbbra is élnének az EK-Szerződés 36. cikkében rögzített arra irányuló kivétellel, hogy védjék a szellemi tulajdonjogok sajátos tárgyát, meggátolva a közösségi szintű összehangolást, és a belső piac létrehozását vagy megfelelő működését.
2. Az észrevétellel élő felek álláspontjai
A Tanács először a szellemi tulajdon tekintetében meglévő közösségi jogszabályok helyzetét vizsgálja. A közösségi jogszabályok négy „blokkját” különbözteti meg.
– Az első jogszabályi „blokkot” az EK-Szerződés 43. cikke alapján elfogadott közösségi intézkedések alkotják, amelyek a földrajzi megjelölések oltalmára vonatkoznak.
– A Tanács úgy véli, hogy az első blokk hatálya egybeesik a TRIPs II. részének 3., a földrajzi megjelölésekről szóló fejezetének hatályával, és ez esetben az AETR-ítélet értelmében teljesülnek a bennefoglalt külső hatáskör meglétének feltételei.
– A második jogszabályi „blokkba” a Szerződés 100a. cikke, és – néhány esetben – az 57. és a 66. cikke alapján elfogadott, és a szellemi tulajdon bizonyos vonatkozásaihoz kapcsolódó nemzeti jogszabályok összehangolására irányuló közösségi intézkedések tartoznak.
A szerzői jogról és a szomszédos jogokról szóló irányelvekről van szó (a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló, 1992. november 19-i 92/100/EGK tanácsi irányelv [HL L 346., 1992., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.]; a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27-i 93/83/EGK tanácsi irányelv [HL L 248., 1993., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 134. o.]; a szerzői és egyes szomszédos jogok védelmi idejének összehangolásáról szóló, 1993. október 29-i 93/98/EGK tanácsi irányelv [HL L 290., 1993., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 141. o. ]; a számítógépes programok jogi oltalmáról szóló, 1991. május 14-i 91/250/EGK tanácsi irányelv [HL L 122, 1991., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 114. o.; a félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló, 1986. december 16-i 87/54/EGK tanácsi irányelv [HL L 24., 1987., 36.o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 8. kötet, 231. o.], a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv [HL L 40., 1989., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.]).
A Tanács szerint a második jogszabályi „blokk” csak egészen kis részben fedi le a TRIPs II. része 1. és 2. fejezetének hatálya alá tartozó területeket (szerzői jog és védjegyek). Azt viszont jelzi a Tanács, hogy semmiféle harmonizációs intézkedést nem fogadtak el a (TRIPs II. része 4. és 5. fejezetének hatálya alá tartozó) ipari minták és a szabadalmak területén.
Mindenesetre a közösségi szabályok elfogadása nem jelenti azt, hogy ezeket a harmadik országok állampolgáraira is alkalmazni kell, míg a TRIPs-nek éppen az az egyik célkitűzése, hogy az ezen országok állampolgáraira alkalmazandó minimális jogszabályokat határozzon meg.
– A közösségi jogszabályok harmadik „blokkját” az olyan közösségi intézkedések alkotják, amelyek arra hivatottak, hogy a szellemi tulajdonjogok bizonyos vonatkozásai tekintetében létrehozzák az oltalomnak a tagállamok joga által létrehozott rendszereket kiegészítő közösségi rendszerét. Ezen intézkedések magukba foglalják a fent hivatkozott, a gyógyszerek kiegészítő oltalmi tanúsítványának bevezetéséről szóló, 1992. június 18-i 1768/92/EGK tanácsi rendeletet (HL L 182., 1992., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 11. kötet, 200. o.), valamint a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK rendeletet.
E harmadik blokkban szereplő intézkedéseknek a Tanács szerint nem kizárólag az a céljuk, hogy a nemzeti jogszabályokat felváltó közösségi oltalmi rendszert hozzanak létre. Következésképpen úgy véli, hogy – ha az AETR-ítéletben megállapított bennefoglalt hatáskörök elmélete érvényes a közösségi rendeletekre, ez csak e kiegészítő rendszerek tárgya vonatkozásában áll fenn, és nem terjedhet ki azokra a területekre, amelyek a védjegyek (részben összehangolt) nemzeti rendszerének és a védjegyek (nem összehangolt) rendszerének tárgyát képezik.
– A negyedik jogszabályi „blokkot” a fent idézett 3842/86/EGK rendelet alkotja, amely a hamisított áruk szabad forgalomba bocsátását tiltó intézkedéseket állapít meg.
A Tanács szerint e rendelet csupán a TRIPs-megállapodás III. (a szellemi tulajdonjogok végrehajtásával kapcsolatos) részében szereplő rendelkezésének felel meg, és különösen a hamisított áruk szabad forgalomba bocsátására vonatkozóknak (a TRIPs 51-60. cikke). Ugyanakkor a III. rész főbb rendelkezései (41-50. cikk és 61. cikk) továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartoznak. Különösen így van ez a büntetőjogi szankciók alkalmazására vonatkozó rendelkezések (a TRIPs 61. cikke) tekintetében.
A Tanács ebből következően úgy véli, hogy az AETR-ítéletben megállapított szabály csak azon – korlátozott – mértékben alkalmazandó, ahol a hamisított áruk szabad forgalomba bocsátását tiltó rendelet egybevág a TRIPs-megállapodás néhány rendelkezésével.
A Tanács ebből arra következtet, hogy a Közösség és a tagállamok együttesen jogosultak a TRIPs-megállapodás megkötésére.
Az Egyesült Királyság kormánya először rámutat, hogy minden, a szellemi tulajdonjog területén tett közösségi jogalkotási kezdeményezés gondosan elismerte a szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos nemzeti jogok folyamatos meglétét.
Ebből az következik, hogy minden tagállam megtartja saját, a szabadalmak, védjegyek, szerzői jog és ipari minták oltalmára vonatkozó jogrendszerét. Az Egyesült Királyság egy pontot hangsúlyoz: (bevezetése után) még a közösségi védjegy és a közösségi szabadalom is a nemzeti jogokkal párhuzamosan – azokat lényegében érintetlenül hagyva – fog létezni.
Az Egyesült Királyság ezután megjegyzi, hogy kevés, a szellemi tulajdonjogok tartalmával kapcsolatos közösségi szabályt fogadtak el. Kevés példa van a szellemi tulajdon sajátos tárgyát meghatározó nemzeti szabályok összehangolására. Az Egyesült Királyság kettőt említ: a fent hivatkozott, a védjegyekről szóló 89/104/EGK irányelvet, és a szintén hivatkozott félvezetők topográfiájáról szóló 87/54/EGK irányelvet.
Az Egyesült Királyság jelzi, hogy különösen a szerzői jog és a szomszédos jogok tekintetében, míg a TRIPs-megállapodás számos rendelkezése a szerzői jog és a szomszédos jogok tartalmára vagy sajátos tárgyára vonatkozik, közösségi szinten nem történt e vonatkozások tekintetében harmonizációs kísérlet. Ebből arra következtet, hogy „a tagállamok feladata a szerzői jog és a szomszédos jogok sajátos tárgyának meghatározása nemzeti jogaikban, történjen ez a (Berni) Egyezményre való hivatkozással vagy másként”.
Az Egyesült Királyság a szerzői joggal kapcsolatban arra is rámutat, hogy a TRIPs-megállapodás 9. cikke előírja a tagországok számára a Berni Egyezmény 1-21. cikkének betartását. Mivel a Közösség maga nem részese a Berni Egyezménynek, kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik egy olyan megállapodás megkötéséről való döntés, amely harmadik országokkal való kapcsolataikban az egyezmény elveinek betartására kötelezi őket.
A szabadalmak tekintetében arra emlékeztet az Egyesült Királyság, hogy semmiféle közösségi szintű harmonizáció nem létezik. A közösségi szabadalomról szóló egyezményre hivatkozó Bizottságnak azt feleli az Egyesült Királyság kormánya, hogy e – hatályba még nem lépett – egyezmény tárgyalására kormányközi és nem közösségi szinten került sor, és hogy ez nem érinti a tagállamok szabadalmakkal kapcsolatos nemzeti rendszereit.
A szabadalmak és a szerzői jog területén kívül az Egyesült Királyság a szellemi tulajdonjognak a TRIPs-megállapodás hatálya alá tartozó további három olyan területét említi, amelyekre semmiféle közösségi harmonizációs intézkedés nem vonatkozik: az ipari minták, a nyilvánosságra nem hozott információk védelme, és a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartására irányuló intézkedések.
Az Egyesült Királyság rámutat, hogy még ott is, ahol a nemzeti jogszabályokat közösségi szinten harmonizálták, e harmonizáció mértéke korlátozott a tagállamok jogszabályaira történő kifejezett hivatkozás vagy annak nem kifejezett elismerése miatt, hogy a tagállamok továbbra is saját, a szellemi tulajdon oltalmára szolgáló rendszereiket működtessék a közösségi jogszabályok hatályán kívül eső területeken.
Ebben a vonatkozásban felhoz néhány példát.
a) A fent idézett, a félvezetők topográfiájáról szóló 87/54/EGK irányelv rendelkezései nem érintik azokat a jogosultságokat, amelyeket az egyes tagállamok adnak meg az általuk megkötött nemzetközi szerződések alapján őket terhelő kötelezettségek teljesítése során.
b) A fent hivatkozott, a védjegyekről szóló 89/104/EGK irányelvnek nem célja a tagállamok védjegyjogi jogszabályainak teljes közelítése, mindössze a belső piac működésére legközvetlenebb hatással bíró rendelkezések közelítésére korlátozódik (harmadik preambulumbekezdés). Nevezetesen a tagállamok megőrzik azon jogosultságukat, hogy oltalomban részesítsék a használattal megszerzett védjegyeket.
c) A fent hivatkozott, a számítógépi programok jogi védelméről szóló 91/250/EGK irányelv nem érinti a szabadalmi jogokra, a védjegyekre, a tisztességtelen versenyre, az üzleti titokra, a félvezetők oltalmára vagy a szerződések jogára vonatkozó nemzeti rendelkezéseket (a 9. cikk (1) bekezdése).
d) A fent hivatkozott, a bérleti és haszonkölcsönzési jogról szóló 92/100/EGK irányelv teljes mértékben meghagyja a tagállamok számára azon döntés lehetőségét, hogy a közös jogkezelést végző szervezetek elláthatják-e, és milyen mértékben a megfelelő díjazáshoz való jog érvényesítését, illetve azt, hogy e díjat kitől lehet igényelni vagy beszedni (4. cikk).
e) A műholdas műsorszórásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló 93/83/EGK irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára azt, hogy a kérdéses jogok jogosultjait szélesebb körű védelemben részesítsék, mint amilyen a 92/100/EGK irányelv 8. cikkében meghatározott, a műsorszórás megtiltására irányuló jog (6. cikk).
Az Egyesült Királyság továbbá általánosságban azt állítja, hogy – néhány, általa említett kivételre is figyelemmel – semmilyen, a szellemi tulajdonra vonatkozó közösségi intézkedés nem foglalkozik a viszonosság, a kölcsönös elismerés, vagy a harmadik államok polgárai számára biztosítandó jogok kérdésével.
Összegzésül úgy véli, hogy a Közösségnek és a tagállamoknak együttes hatáskörük van a TRIPs-megállapodás megkötésében való részvételre. A Közösség a bennefoglalt hatáskörök elve alapján, valamint mivel a megállapodás néhány korlátozott vonatkozása az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke alapján elfogadott belső szabályok hatálya alá tartozik, bizonyosan rendelkezik hatáskörrel a TRIPs megkötésében való részvételre, de a tagállamok szintén rendelkeznek hatáskörrel, hiszen a TRIPs-megállapodás tárgya tekintetében jelentős belső hatáskört őriztek meg.
Ami a TRIPs-et és a bennefoglalt hatásköröket illeti, az Egyesült Királyság kivételével valamennyi tagállam általánosságban véve csatlakozik a Tanács megjegyzéseihez. Csak a német, a spanyol, a francia, a portugál és a holland kormány fejti ki egy kicsit részletesebben ezt a kérdést.
A német kormány fenntartja, hogy a TRIPs-et vegyes megállapodás formájában kell megkötni. Egyrészről hatáskörrel rendelkezik a Közösség, mivel jogszabályokat alkotott a szellemi tulajdon területén. Másrészt a tagállamok három okból is rendelkeznek hatáskörrel. A szerzői jog összehangolása nagyrészt még nem történt meg; a témában született nemzetközi egyezményekhez a tagállamok önállóan csatlakoztak; a TRIPs-megállapodásból származó legtöbb kötelezettséget a tagállamok csak önállóan teljesíthetik (különösen a különböző szellemi tulajdonjogok alkalmazásához szükséges közigazgatási, polgári jogi, és büntetőjogi eljárások kialakításának a kötelezettsége).
A spanyol kormány szintén úgy véli, hogy a TRIPs-et vegyes megállapodás formájában kell megkötni. Ugyanis először is, a szellemi tulajdon és az ipari tulajdonjogok csak bizonyos vonatkozásai tartoznak a közösségi szabályok hatálya alá. Másodsorban a közösségi szabályozásnak nem mindig az a célja, hogy összehangolja a nemzeti jogszabályokat. Így például a fent hivatkozott, a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK rendelet érintetlenül hagyja a védjegyekre vonatkozó nemzeti jogszabályokat, mindössze csak egy külön oltalmi rendszert alakít ki a nemzeti védjegyekkel együtt létező közösségi védjegy vonatkozásában. Végezetül a területre vonatkozó egyes közösségi jogszabályok mindössze az oltalom legalacsonyabb szintjének létrehozására korlátozódnak. Ilyen körülmények között a tagállamok megőrzik a szigorúbb intézkedések meghozatalára vonatkozó jogosultságukat (lásd például a meghatározott területeken termelt minőségi borokra vonatkozó különleges rendelkezések bevezetéséről szóló, 1987. március 16-i 823/87/EGK tanácsi rendelet 18. cikkét [HL L 84., 1987., 59. o.]).
A spanyol kormány szintén úgy véli, hogy a TRIPs-nek a szellemi tulajdonjogok hatékony védelmének biztosítása érdekében meghozandó intézkedésekre – úgymint a tisztességes és méltányos eljárás biztosítására, a bizonyítási eszközök benyújtására, a meghallgatáshoz való jogra, a döntések indokolására, a fellebbezéshez való jogra, az ideiglenes és védintézkedésekre, a vámhatóságok hivatalból történő fellépésére, valamint a kártérítésre és a büntetőjogi szankciókra – vonatkozó rendelkezései a tagállamok hatáskörébe tartoznak. A közösségi jogrendszer ugyanis nem tartalmaz semmilyen rendelkezést e kérdésekben.
A spanyol kormány ezen túlmenően kritikával illeti a Bizottságot azért, hogy a Szerződés 36. cikkére hivatkozik. Álláspontja szerint a hivatkozás helytelen. A 36. cikket kizárólag a „tagállamok közötti” kereskedelemre kell alkalmazni, és az következésképpen nem alkalmazható a szellemi tulajdon oltalmával kapcsolatos okokból eredően a harmadik országokból származó behozatalokra alkalmazott korlátozásokra (lásd a 96/75. sz. EMI Records kontra CBS Scallplatten ügyben 1976. június 15-én hozott ítéletet [EBHT 1976., 913. o.]).
A francia kormány a Tanács által benyújtott észrevételekre hagyatkozik.
Ugyanakkor kiemeli, hogy a Bizottság álláspontja kritizálható a TRIPs-megállapodás legfontosabb része, a szabadalmak tekintetében. Megjegyzi, hogy európai szinten nemzetközi egyezmények szabályozzák a szabadalmak teljes területét, amelyek közül a gyakorlatban a legfontosabb (az európai szabadalmak megadásáról szóló, fent említett Müncheni Egyezmény) túllépi a közösségi kereteket, hiszen tizenhét európai ország a részese.
A francia kormány továbbá azt állítja, hogy a TRIPs egyik legfontosabb különlegessége az, hogy olyan területet érint, amely tekintetében évek óta széleskörű többoldalú egyezmények az irányadók, amelyeket továbbra is alkalmazni kell, és amelyeket az Egyesült Nemzetek szakosított szerve, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) kezel továbbra is. A Közösség soha nem kívánt a tagállamok helyébe lépni ezen egyezményekben, nem tagja a WIPO-nak, és nem is kérte a felvételét. Ha elfogadnák a Bizottság elméletét, a tagállamok valamennyi párhuzamos külső hatáskörüket elveszítenék, és a jövőben nem köthetnének, illetve nem kezelhetnének két- vagy többoldalú nemzetközi egyezményeket a TRIPs hatálya alá tartozó területeken.
A TRIPs tekintetében a portugál kormány szintén a Tanács észrevételeire hivatkozik.
Pusztán azt hangsúlyozza, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik (a fent hivatkozott EMI, illetve Phil Collins és társai ítéletek), hogy a közösségi jog jelen állapotában és a jogszabályokat összehangoló közösségi intézkedések hiányában az irodalmi és művészeti tulajdon oltalma feltételeinek és módozatainak meghatározása a tagállamok feladata. Véleménye szerint az elfogadott közösségi harmonizációs intézkedések a TRIPs-megállapodás hatálya alá tartozó ügyeknek csak egy nagyon korlátozott részét érintik (a II. rész félvezető áramkörök topográfiájára vonatkozó 6. fejezetét).
Végezetül a portugál kormány hangsúlyozza, hogy a tagállamok részvétele a TRIPs III. részének a bírósági eljárásokkal (a TRIPs III. részének 2. fejezete), valamint a büntetőeljárásokkal (a TRIPs III. részének 5. fejezete) kapcsolatos rendelkezései miatt szükséges, hiszen e területek a tagállamok saját hatáskörébe tartoznak.
A holland kormány úgy véli, hogy a TRIPs jórészt olyan területekre terjed ki, amelyek tekintetében a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel mindaddig, amíg nem történt közösségi szintű harmonizáció. Rámutat, hogy a közösségi védjegyre vonatkozó rendelet érintetlenül hagyja a védjegyekre vonatkozó nemzeti jogszabályokat, valamint, hogy a szabadalomról szóló egyezményekben megállapított szabályok kormányközi jellegűek.
Hangsúlyozza továbbá, hogy a TRIPs olyan ügyekre vonatkozik, amelyekben a tagállamok kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek, különösen a TRIPs-megállapodásnak a büntetőeljárásokra vonatkozó 61. cikke. A többi tagállamtól eltérően a holland kormány hivatkozik az Európai Unióról szóló szerződés bel- és igazságügyi együttműködésre vonatkozó VI. címének rendelkezéseire. Álláspontja szerint a kormányközi konferencia – azzal, hogy a büntetőjogi rendelkezésekkel az EK-Szerződés rendelkezéseitől elkülönítve foglalkozott – egyértelműen azt jelzi, hogy ez a terület a tagállamok hatáskörébe tartozik.
A holland kormány szerint már ezek az érvek is elégségesek ahhoz, hogy szükségessé tegyék a tagállamok részvételét a TRIPs-megállapodás megkötésében. Ez azért is nagyon fontos, mert a megállapodásból az e téren származó kötelezettségek betartásáért kizárólag a tagállamok a felelősek.
XIII – Bizonyos, a tagállamokkal függő viszonyban lévő, de nem a Közösséghez tartozó területek képviseletével kapcsolatos problémák
Azon függő viszonyban lévő területek helyzete tekintetében, amelyeknek külkapcsolataiért egyes tagállamok felelősek, a Bizottság szerint kétségtelen, hogy az érintett tagállamok rendelkeznek hatáskörrel a WTO-egyezménynek e területek nevében történő megkötésére, feltéve, hogy e területek is részesei lehetnek a WTO-egyezménynek.
A Tanács kifejti, hogy a GATT tekintetében bizonyos tagállamok továbbra is hatáskörrel rendelkeznek az olyan területekre – vagyis a tengerentúli területekre – vonatkozó megállapodások megkötésére és teljesítésére, amely területeken az Európai Közösségeket létrehozó szerződéseket nem kell alkalmazni.
Az Egyesült Királyság kormánya rámutat, hogy kizárólag ő rendelkezik hatáskörrel a WTO-egyezmény megkötésére azon függő viszonyban lévő területei nevében, amelyek önállóan nem tagjai a WTO-nak. Hivatkozik a fent hivatkozott 2/91. sz. véleményre (35. pont).
Ugyanezen véleményre való hivatkozással a francia kormány kiemeli, hogy amennyiben egy nemzetközi megállapodás rendelkezései kívül esnek a tengerentúli országok és területek társulására vonatkozó megállapodásokon, az e területek nemzetközi kapcsolataiért felelős tagállamok rendelkeznek hatáskörrel a megállapodás megkötésére.
A WTO-egyezmény és az ahhoz csatolt többi megállapodás számos tekintetben kívül esik a tengerentúli országok és területek társulására vonatkozó megállapodásokon. Elsősorban a WTO-egyezmény és mellékletei anyagi hatályának erejénél fogva egyes ágazatok – mint például a közlekedési szolgáltatások nyújtása vagy a szellemi tulajdon – nem tartoznak a tengerentúli országok és területek társulására vonatkozó megállapodások hatálya alá. Hasonlóképpen a WTO-egyezmény és mellékletei „személyi” hatályának erejénél fogva a tengerentúli országok és területek, illetve a harmadik országok közötti kereskedelem, valamint a harmadik országok állampolgárai és vállalkozásai letelepedése és az általuk történő szolgáltatásnyújtása kérdésköre nem tartozik a tengerentúli országok és területek társulására vonatkozó megállapodások rendelkezéseinek hatálya alá, feltéve, hogy azok nem a Közösség valamely tagállamában telepedtek le.
A holland kormány úgy ítéli meg, hogy – függetlenül a hatásköröknek Közösség és a tagállamok közötti megosztása módjától – a tengerentúli országokkal és területekkel szoros kapcsolatban álló tagállamok felhatalmazással rendelkeznek legalább arra, hogy ezen országok és területek érdekeinek védelme céljából önállóan kössék meg a WTO-egyezményt, és – amennyiben az egyezményt alkalmazzák – ezen országok és területek érdekeit szem előtt tartva járjanak el.
E tekintetben emlékeztet a Bíróságnak a természetes gumira vonatkozó nemzetközi megállapodásról szóló, fent hivatkozott 1/78. sz. véleményére, valamint az ILO 170. sz. egyezményéről szóló, fent hivatkozott 2/91. sz. véleményére.
Hivatkozik továbbá az EK-Szerződés 227. cikkének (3) bekezdésében és (5) bekezdésének a) és b) pontjában említett tengerentúli országok és területek képviseletéről szóló nyilatkozatra, amelyet az Európai Unióról szóló szerződés megkötésekor fogadtak el. Ezt a nyilatkozatot az Európai Unióról szóló szerződés valamennyi fejezetére vonatkozóként értelmezi(14). Álláspontja szerint e nyilatkozat értelmében az a tagállam, amely nemzetközi szinten képvisel függő viszonyban lévő területeket – a lehetőségekhez képest – köteles biztosítani, hogy eljárása nem ütközik a Közösségnek az e téren elfogadott általános álláspontjával. A holland kormány szerint ezek az elvek a WTO-egyezmény kezelésével összefüggésben is érvényesek.
XIV – A hatáskör kérdésének hatása az álláspontok WTO-n belüli kifejtésének módjára
A Bizottság kiemeli, hogy azért fogadta el azt, hogy a tagállamok a WTO tagjaivá váljanak, mert politikai okokból elfogadhatónak ítélte meg a GATT-ban meglévő helyzet fenntartását, vagyis az Európai Közösségek és a tagállamok együttes tagságát a szervezetben, amelyet a GATT-on belüli álláspontok kialakítása során tanúsított közösségi fegyelem szilárdít meg.
A Bizottság úgy tekinti, hogy amennyiben az egyezményt kizárólag a Közösség írná alá, annak az lenne a következménye, hogy azok tagállamok, amelyek a WTO-egyezmény XI. és XIV. cikkével összhangban a WTO teljes jogú tagjaivá válnak (lásd az Európai Közösségeknek a WTO-beli jogállásáról szóló fenti II. részt), többé nem tudnák teljes mértékben gyakorolni valamennyi, az őket a WTO keretében megillető szuverén jogukat, hanem a WTO tagjaiként rájuk az EK-Szerződés 113. vagy más vonatkozó cikkeiből származó közösségi eljárások vonatkoznának. A Bizottság e tagállamok szóvivőjeként fog eljárni, és a WTO-n belüli hivatalos álláspontokat csak a 113. cikkben (vagy a Szerződés egyéb vonatkozó cikkeiben) előírt eljárások alapján lehet majd kialakítani. A tagállamok csak annyiban tehetnek majd nyilatkozatokat, illetve alakíthatnak ki álláspontokat, amennyiben és amilyen mértékben erre külön felhatalmazással rendelkeznek, illetve amennyiben valamely „függő viszonyban lévő területük” nevében tesznek nyilatkozatot. Jelenleg pontosan ez a helyzet a GATT keretein belül.
A Bizottság fenntartja, hogy – amennyiben a tagállamok megőriznének bizonyos önálló hatásköröket a GATS-szal vagy a TRIPs-szel kapcsolatban – előfordulhatna, hogy a tagállamok, csakúgy, mint a Közösség olyan helyzetbe kerülnének, amikor jogilag lehetetlen lenne számukra a keresztretorziós intézkedések meghozatalára vonatkozó jogukat gyakorolni. Így abban az esetben, ha egy tagállam saját hatáskörében megfelelő felhatalmazással rendelkezne ahhoz, hogy keresztretorziós intézkedéseket hozzon, de ugyanez a tagállam úgy ítéli meg, hogy ezen intézkedések hatástalanok lennének abban az esetben, ha azokat a GATS vagy a TRIPs hatálya alá tartozó területeken hozná meg, az érintett tagállam nem rendelkezne felhatalmazással a közösségi jog alapján arra, hogy az árukereskedelem terén retorziós intézkedéseket hozzon, mivel ez a terület a Szerződés 113. cikke értelmében minden esetben a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik. Fordítva, amennyiben az árukereskedelem terén a Közösség kapná meg a retorzió alkalmazására vonatkozó jogot, de úgy ítélné meg, hogy nem képes ennek az alkalmazására, abban a helyzetben lenne, hogy jogilag lehetetlen lenne számára a szolgáltatások vagy a TRIPs hatálya alá tartozó területeken retorziós intézkedések meghozatala, hiszen az ehhez szükséges hatáskörök a tagállamoknál maradnának.
A Bizottság álláspontja szerint egyenlőtlen helyzeteket eredményezne mind a tagállamok, mind a Közösség számára, ha a tagállamok önálló hatáskörrel rendelkeznének a GATS és a TRIPs területén. Így például, ha a GATT, vagy valamely, az árukra vonatkozó nemzetközi megállapodásban foglaltak megsértése miatt egy harmadik ország retorziós jogot szerezne a Közösséggel szemben, de – a vitarendezési egyetértés 22. cikkében meghatározott eljárás értelmében – végül felhatalmazást kapna arra, hogy retorziós intézkedéseket hozzon olyan területen, amely a GATS vagy a TRIPs keretében a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, a tagállamokat olyan jogsértésért „büntetnék”, amely kizárólag a Közösségnek róható fel. Hasonlóképpen, az árukereskedelem területén a Közösséget is sújtanák retorziós intézkedések olyan jogsértésért, amelyet egyik tagállama követett el a GATS vagy a TRIPs keretein belül.
A Tanács erősen vitatja, hogy politikai kérdés lenne a Közösség és a tagállamok WTO-ban való részvétele eszközeinek meghatározása. Álláspontja szerint a Közösség és a tagállamok WTO-beli közös részvétele jogilag indokolt, és az az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkének második bekezdésében(15), valamint J.1. cikke (4) bekezdésének második és harmadik mondatában(16), illetve az EK-Szerződés 5. cikkében szereplő külső tevékenység koherenciájának elvével, valamint a Bíróság fent hivatkozott 2/91. sz. véleményében megállapított feltételekkel összhangban történhet meg.
A Tanács kinyilvánítja, hogy tisztában van a közösségi intézményeket és a tagállamokat arra vonatkozóan terhelő jogi kötelezettséggel, hogy a Közösség és a tagállamok közös, összehangolt és összefüggő fellépését biztosító megoldást találjanak. Elismeri, hogy jelenleg nem képes e részvételi formákat meghatározó szöveg benyújtására. Állítása szerint e tekintetben a Bizottságot terheli felelősség, amely – figyelemmel a Közösségnek a WTO-egyezmény és mellékletei megkötésére vonatkozó kizárólagos közösségi hatáskörérével kapcsolatos „hajlíthatatlan” álláspontjára – nem volt hajlandó részt venni e probléma megvitatásában.
A Tanács álláspontja szerint ez nem áthidalhatatlan probléma. Az Uruguayi Forduló tárgyalásai a Közösség és tagállamai nevében úgy zajlottak, hogy biztosítsák a fellépés egységességét. A megállapodásoknak a WTO-n belüli kezelése valószínűleg kevésbé lesz bonyolult, mint maguk a tárgyalások.
Nem támasztja alá semmi a Bizottság azon feltevését, hogy az Európai Unióról szóló szerződésben, a Szerződésekben, és a Bíróság ítélkezési gyakorlatában meghatározott követelményeket a jövőben megsértenék. Ezen túlmenően a Bizottság használhatja a rendelkezésére álló jogi eszközöket (a Szerződés 169. és 173. cikke) annak biztosítása érdekében, hogy a Tanács és a tagállamok tevékenysége a közösségi joggal összhangban legyenek.
Az észrevétellel élő tagállamok a Tanács véleményét osztják.
Az Egyesült Királyság kormánya a Tanácshoz hasonlóan elsőként szintén a 2/91. sz. véleményre, valamint az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkének második bekezdésére hivatkozik. Kiemeli, hogy pontosan az e szövegekben körvonalazott szoros együttműködés jellemezte az Uruguayi Forduló tárgyalásait. A tárgyalások rámutattak arra, hogy létezik és hatékonyan működik a Közösség és a tagállamok hatáskörét is elismerő, a harmadik országokkal folytatott tárgyalások során alkalmazandó rendszer.
A francia kormány – megjegyezve, hogy a Közösség szavazatainak száma közvetlenül és kizárólag annak a függvénye, hogy hány tagállama tagja a WTO-nak – a Tanácshoz hasonlóan úgy tekinti, hogy a tagállamok tagságát nem állítólagos politikai megfontolások, hanem a rájuk ruházott hatáskörök megléte, más szóval a Közösségnek a megállapodás megkötésére vonatkozó nem kizárólagos jellegű hatásköre indokolja.
A holland kormány a 2/91. sz. véleményre, az EK-Szerződés 5. cikkében meghatározott közösségi lojalitás követelményére, valamint az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkének második bekezdésében említett, az Unió külső tevékenységek összhangja biztosításának a szükségességére hivatkozik. Úgy ítéli meg, hogy a Tanács, a Közösség és a tagállamok a WTO-n belül vállalandó tevékenységeik valamennyi vonatkozásáról – úgy mint az álláspontok kölcsönös közelítéséről, a szóvivő funkciójának gyakorlásáról a tárgyalások során, és a vitarendezésben való közreműködésről – meg tudnának állapodni.
Rámutat, hogy a meglévő közösségi hatáskörökkel és a tagállamok hatásköreivel összhangban kialakított ilyenfajta megegyezés a Közösség és a tagállamok között rendezendő belső ügy, amely semmit sem változtat azon a tényen, hogy a WTO-egyezmény hatálya alá tartozó területeken a Közösség nem rendelkezik kizárólagos hatáskörrel.
A spanyol kormány elismeri azt, hogy – a WTO-egyezménynek és mellékleteinek a tagállamok és a Közösség általi együttes megkötése esetén – szükségessé válik a Közösség és a tagállamok jelenlegi és jövőbeli tevékenységeinek összehangolása az új szervezeten belül. E tekintetben hivatkozik a már említett határozatokra (1/78. sz. és 2/91. sz. vélemény), valamint a többi észrevétellel élő kormány által már hivatkozott, a Szerződésekben szereplő rendelkezésekre (az EK-Szerződés 5. cikkében meghatározott közösségi lojalitás követelménye).
A görög kormány mindössze azt hangsúlyozza, hogy a WTO döntéshozatali eljárásaiban való együttes tagállami és közösségi részvétel csak abban az esetben működőképes, amennyiben –az összhangban van – az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkének második bekezdésében meghatározott – az Európai Unió külső tevékenységeinek összhangjára vonatkozó elvvel.
XV – Költségvetési és pénzügyi kérdések
A WTO-egyezmény pénzügyi rendelkezései tekintetében a Bizottság kiemeli, hogy noha a WTO működési költségei életbevágóak a szervezet működéséhez, az egyezményen belül nem foglalnak el olyan központi helyet, mint az 1/78. sz. vélemény (55. pont) tárgyát képező, a természetes gumiról szóló megállapodásban szereplő pénzügyi rendelkezések. A WTO költségvetése a szervezet általános célkitűzései elérésének puszta következménye.
Következésképp, még akkor is, ha a tagállamokat terhelné a megállapított hozzájárulások megfizetése, ez nem kérdőjelezhetné meg a Közösségnek a WTO-egyezmény megkötésére irányuló kizárólagos hatáskörét: a tagállamok olyan nemzetközi kötelezettségeket teljesítenének a Közösség nevében, amely kötelezettségek vállalására egyedül a Közösség rendelkezett felhatalmazással.
Ha a Bíróság mégis úgy vélné, hogy a tagállamok saját jogukon teljesíthetnek hozzájárulásokat a WTO költségvetéséhez, a Bizottság kiemeli, hogy az ennek eredményeképp létrejövő vegyes hatáskörök kizárólag az új szervezet pénzügyi és költségvetési vonatkozásaira korlátozódnának.
A portugál kormány úgy véli, hogy a Szerződés alkalmazásából eredő kiadások nemzeti finanszírozása az egyik legfőbb oka annak, hogy a Közösség és a tagállamok bármely nemzetközi szerződést együttesen, de mégis autonóm módon kössenek meg. A közösségi ítélkezési gyakorlat az 1/78. sz. véleményben megerősítette ezt az értelmezést.
A portugál kormány rámutat, hogy a tagállamok fogják finanszírozni a WTO létrehozásával és működésével járó költségeket, mivel ők eredeti tagok (lásd a WTO-egyezmény XI. cikkét). Úgy véli, hogy már ez a tény is elégséges indok arra, hogy a tagállamok részt vegyenek a megállapodás megkötésében – két okból.
Az első ok a közösségi jogon alapul: a közösségi gyakorlatban az az egyik meghatározó indoka annak, hogy valamely nemzetközi megállapodást mind a Közösség, mind a tagállamok megkössenek, hogy a Szerződés alkalmazásából eredő kiadásokat a tagállamok viselik.
Ellentétben a Bizottság állításával, nincs nagy jelentősége annak, hogy a finanszírozás központi (mint ahogy ez volt a helyzet az 1/78. sz. vélemény alapjául szolgáló, a természetes gumiról szóló megállapodás esetében), vagy kevésbé központi helyet foglal-e el az egyezmény rendszerében. Így az 1/78. sz. vélemény meghozatalát követően számos, árukra vonatkozó nemzetközi megállapodást kötöttek meg vegyes megállapodások formájában, mivel a pénzügyi felelősség az egyes nemzeti költségvetéseket terhelte, jóllehet a hozzájárulások csak az érintett megállapodások kezelésére létrehozott szervezetek működéséből származó kiadások fedezetéül szolgáltak. Fordított esetben a hasonló megállapodásokat tisztán közösségi megállapodások formájában kötötték meg, kizárólag amiatt, hogy finanszírozásuk a közösségi költségvetést terhelte volna.
A tagállamoknak a WTO-egyezmény megkötésében történő részvételének alátámasztásául, a portugál kormány egy második – a saját alkotmányjogán alapuló – érvet nyújt. A Portugál Köztársaság Alkotmánya 164. cikkének j) alpontja értelmében a Köztársaság nemzetgyűlésének hatáskörébe tartozik mindazon nemzetközi szerződések jóváhagyása, amelyek értelmében Portugália nemzetközi szervezetek tagjává válik, és a jóváhagyást követően a köztársasági elnök feladata (lásd a 137. cikk b) pontját) azok ratifikálása. A portugál kormány álláspontja szerint Portugáliának az Európai Közösségekhez történő csatlakozása nem zárhatja ki ezen alkotmányos rendelkezések alkalmazását, legalábbis azokban az esetekben nem, amikor Portugáliának a nemzetközi szervezetekben történő részvétele a nemzeti költségvetést terhelő pénzügyi hozzájárulásokkal jár.
XVI – A Bizottság, a Tanács és az észrevétellel élő tagállamok által javasolt válaszok a vélemény iránti kérelemben feltett kérdésekre
A fenti megfontolásokra figyelemmel, a Bizottság és az észrevétellel élő felek az alábbi válaszokat javasolják a feltett kérdésekre.
A Bizottság az alábbiakat javasolja:
„– A Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezménynek az áruk kereskedelmére vonatkozó részei, tehát az 1994-es GATT-megállapodás és mellékletei az EK-Szerződés 113. cikke alapján – az ESZAK-termékek tekintetében meglévő egyes vonatkozások lehetséges kivételével – a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartoznak;
– A WTO-egyezménynek a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó része (GATS) az EK-Szerződés 113. cikke vagy 235. és/vagy 100a. cikke alapján, valamint – adott esetben – az 1/76. sz. véleményben, illetve az AETR-doktrínában meghatározott bennefoglalt hatáskörök értelmében szintén a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik;
– A WTO-egyezménynek a szellemi tulajdonjogok kereskedelmére vonatkozó része (TRIPs) az EK-Szerződés 113. cikke vagy 235. és/vagy 100a. cikke alapján, valamint – adott esetben – az 1/76. sz. véleményben, illetve az AETR-doktrínában meghatározott bennefoglalt hatáskörök értelmében szintén a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik.”
A Tanács az alábbi következtetéseket vonja le:
„Az eljárásról
A Tanács a Bíróságra hagyja annak eldöntését, hogy az esetnek a különleges körülményei mellett – hiszen nem egy „tervezett”, hanem egy, a „megkötése esetére” már aláírt megállapodásról van szó – az (előzetes) vélemény iránti kérelem elfogadható-e. Mindenesetre a Tanács elengedhetetlennek tartja a Bizottság által feltett kérdések Bíróság általi újrafogalmazását.
Az ügy érdeméről
A Közösség néhány – különösen az ESZAK-Szerződés hatálya alá tartozó termékekre vonatkozó rendszerre, valamint a közösségi szerződések hatályán kívül eső tengerentúli területekre vonatkozó – kivételtől eltekintve kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a GATT egésze vonatkozásában. Ezen túlmenően az AETR-ítélet értelmében a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a GATS és a TRIPs bizonyos vonatkozásai tekintetében.
Ezen túlmenően, és mindenek felett – mivel a Tanács már úgy döntött, hogy a GATS és a TRIPs tekintetében nem gyakorolja a Közösség lehetséges hatáskörét – a tagállamok hatásköre a döntő e két megállapodás hatálya alá tartozó kérdések többsége vonatkozásában. Végezetül, a Szerződés jelenlegi állapota szerint egyes, a GATS és a TRIPs hatálya alá tartozó kérdések egyes esetekben tartozhatnak kizárólag a tagállamok hatáskörébe.”
A Tanács az alábbiakat javasolja:
„amennyiben a vélemény iránti kérelem elfogadható, a Bíróság azt a következőképpen válaszolja meg:
Az Európai Közösségeket létrehozó szerződéseknek a hatáskörök megosztására vonatkozó rendelkezéseivel összeegyeztethető az, ha az Uruguayi Forduló eredményeképp született megállapodásokat a Közösség és a tagállamok együttesen kötik meg”.
Az Egyesült Királyság kormányának javaslatai az alábbiak:
„1. Az EK-Szerződés 54., 57., 66., 75., 84., 99. és 100a. cikke értelmében a Közösség hatáskörrel rendelkezik a GATS-megállapodás megkötésében való részvételre.
2. A tagállamok úgyszintén hatáskörrel rendelkeznek GATS-megállapodás megkötésében való részvételre.
3. A tagállamok hatáskörrel rendelkeznek a TRIPs-megállapodás megkötésében való részvételre.
4. Az EK-Szerződés 100a., 113., és 235. cikke értelmében a Közösség is hatáskörrel rendelkezik a TRIPs-megállapodás megkötésében való részvételre.
5. A tagállamok hatáskörrel rendelkeznek a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény megkötésében való részvételre”.
A francia kormány „kéri a Bíróságot, hogy a Bizottság által feltett kérdésre adott válaszában jelentse ki, hogy a WTO-egyezmény (az ahhoz csatolt megállapodásokkal együtt) egyszerre tartozik a Közösség és a tagállamok hatáskörébe, és hogy – a Közösség tekintetében – a határozat jogalapja nem lehet sem kizárólag a 113. cikk, sem pedig kizárólag a 100a., a 113. és a 235. cikk együttesen”.
A spanyol kormány kéri a Bíróságot, hogy véleményében szögezze le, hogy a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény tekintetében a Közösség és a tagállamok osztoznak a hatáskörökben, és ennek következtében az vegyes jellegű egyezmény.
A portugál kormány az alábbi javaslatokat teszi:
„– A WTO-egyezménynek a szolgáltatásokra, a szellemi tulajdonjogokra, valamint az ESZAK-Szerződés hatálya alá tartozó termékekkel történő kereskedelem szabályozására vonatkozó részei olyan kérdéseket szabályoznak, amelyek a tagállamok saját vagy versengő hatáskörébe tartoznak;
– a WTO működési költségeinek a nemzeti költségvetésekből való finanszírozása a tagállamok saját hatáskörébe tartozó kérdés;
– mivel a WTO-egyezményben említett kérdések egyik része a Közösség, másik része a tagállamok hatáskörébe tartozik, a vegyes megállapodási forma nem csak hogy összeegyeztethető a közösségi hatásköröknek az Alapszerződésekben előírt megosztási rendszerével, hanem az egyetlen olyan forma, ami biztosítja az egységességet és az összhangot az Európai Unió és a tagállamok érdekeinek a Kereskedelmi Világszervezeten belüli nemzetközi képviseletében.”
A német kormány javaslata:
„a GATS-ot, a TRIPs-et, az ESZAK vámtarifa megállapodásokat, valamint a WTO-egyezményt vegyes megállapodás formájában kell megkötni. Ezeket a Németországi Szövetségi Köztársaságnak ratifikálnia kell”.
A dán kormány javaslata:
„az Európai Közösségek nem rendelkeznek (…) kizárólagos hatáskörrel a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény megkötésére”
A dán kormány álláspontja szerint,
„a tagállamoknak jogukban áll eldönteni, hogy a Közösség megkösse-e az egyezményt. A tagállamok dönthetnek a vegyes forma mellett is, úgy, hogy az egyezményt mind a Közösség, mind a tagállamok megkötik. A dán kormány álláspontja szerint az egyezmény végrehajtásának a kérdését ennek a fényében kell értékelni. Nem volna helyes, hogy a Közösség kösse meg önállóan az egyezményt azokon területeken, ahol a tagállamok jelenleg vagy a jövőben nemzeti szinten kívánják végrehajtani az egyezményt. Ez a helyzet a GATS- és a TRIPs-megállapodások bizonyos részeivel. A dán kormány szükségesnek tartja, hogy – a két megállapodás hatálya alá tartozó két területen – megmaradjon a vegyes hatáskör, és az egyezményt kiegészítsék a szükséges jogalap megjelölésével.”
Arra az esetre, ha a Bíróság a Bizottság által beterjesztett vélemény iránti kérelmet elfogadhatónak tartja, a holland kormány úgy véli, hogy a WTO-egyezmény, valamint mellékletei megkötése a tagállamok és a Közösség együttes hatáskörébe tartozik.
A görög kormány
„azt várja a Bíróságtól, hogy a Tanács által előadott álláspont javára döntsön”.
Az Európai Parlament javasolja, hogy a Bíróság:
„– nyilvánítsa ki, hogy a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezményt az EK-Szerződés 228. cikke (3) bekezdésének második albekezdése alapján kell megkötni;
– nyilvánítsa ki – a fent elmondottaktól függetlenül – hogy az EK-Szerződés 113. cikke nem képez megfelelő jogalapot;
– nyilvánítsa ki, hogy az EK-Szerződés 235. cikkére, vagy a Bíróság ítélkezési gyakorlatára való hivatkozás semmi esetre sem értelmezhető úgy, mint ami a Parlament számára a hozzájárulása megadására irányuló jogi kötelezettséget keletkeztetne, még akkor sem, ha az egyezmény megkötése – tekintettel annak tartalmára – elfogadhatatlan lenne az Európai Parlament számára.”
XVII – A Bíróságnak a Bizottsághoz, a Tanácshoz és a tagállamokhoz intézett kérdései és az e kérdésekre adott válaszok
A Bíróság úgy határozott, hogy az alábbi kérdéseket teszi fel a Bizottságnak, valamint az észrevétellel élő feleknek.
A – Első kérdés
A Bíróság felkéri a Bizottságot, hogy válaszoljon a Tanácsnak a Közösség nevében benyújtott egyedi kötelezettségvállalások jegyzéke létrehozásának módjára alapozott érvelésére. Ezen irat vizsgálatából egyértelmű, hogy a szolgáltatások piacára való bejutást korlátozó intézkedések eltörléséhez megállapított feltételek, valamint az eltörlés korlátai tagállamonként eltérőek.
Válaszában a Bizottság kijelenti, hogy véleménye szerint a kötelezettségvállalásoknak a Közösség által benyújtott jegyzéke elkészítésének módja, annak tartalma és címe semmilyen kihatással nincs a közösségi hatáskör meghatározásának kérdésére.
A Bizottság kizárólag azért ért egyet azzal, hogy a jegyzéket a Közösség és tagállamai nevében nyújtsák be, hogy enyhítse a tagállamok amiatti félelmét, hogy ha a szolgáltatások tekintetében meglévő kötelezettségvállalásokra vonatkozó felajánlást nem az ő nevükben teszik meg, nem válhatnak WTO-taggá. Ez a tisztán politikai engedmény nem jelenti annak elismerését, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkeznek a GATS megkötésére.
Ami az egyes tagállamok által a szolgáltatások piacára való bejutást korlátozó intézkedések eltörléséhez megállapított feltételek közötti, tagállamonkénti eltéréseket illeti, ezek magyarázata a GATS-ban elfogadott módszertanban, valamint a közösségi jogharmonizáció befejezetlenségében rejlik.
A GATS alapvető célkitűzése a szolgáltatások nemzetközi kereskedelmének liberalizálása. Ennek ellenére – rugalmassági célzattal – a GATS XVI. és XVII. cikke lehetővé teszi a WTO tagjai számára, hogy feltételeket és korlátokat állapítsanak meg egyedi kötelezettségvállalásaik jegyzékében. Átláthatósági okokból helyénvalóbb lett volna a létező korlátozásokat felsorolni ahelyett, hogy egy általános „standstill-klauzulát” alkalmazzanak.
A meglévő korlátozások felsorolása tagállamonként eltér, mivel a közösségi jogharmonizáció nem volt teljes, és mivel a tagállamok még mindig versengő hatáskörrel rendelkeznek belső vonatkozásban. Ebből azonban nem következik, hogy a hatáskörök külső szinten is megosztottak.
Az áruk területe szembeszökő példa lehetne a Közösség kizárólagos külső hatáskörére, amely átfedi a részben versengő hazai hatáskört. Például a kereskedelem technikai akadályaira vonatkozó szabályok továbbra is részben a tagállamok hatáskörébe tartoznak belső szinten, ugyanakkor nemzetközi szinten a Szerződés 113. cikke alapján e téren a Közösség rendelkezik kizárólagos hatáskörrel. A Közösség e cikk felhatalmazása alapján kötötte meg a GATT technikai akadályokról szóló megállapodást. Ha ma kellene elkészíteni egy, a szolgáltatások terén meglévő kötelezettségvállalások jegyzékéhez hasonló, az árukra alkalmazandó műszaki normákkal és szabványokkal kapcsolatos helyzetre vonatkozó listát, jelentős eltéréseket tapasztalnánk. Ez ugyanakkor nem kérdőjelezné meg a Közösség kizárólagos hatáskörét olyan nemzetközi szerződés megkötésére, amelynek célja ennek a területnek a liberalizációja. A Közösség ebből arra következtet, hogy semmilyen olyan érv nem származtatható az egyedi kötelezettségvállalások jegyzékének tartalmából és elkészítési módjából arra, amely megállapítaná a Közösség és a tagállamok saját önálló hatáskörét a GATS megkötésére.
B – Második kérdés
A Bizottságnak az 1/76. sz. véleményre vonatkozó összefoglalása szerint a Közösség nemzetközi kötelezettségvállalások megtételére irányuló hatásköre nem korlátozódik azokra a helyzetekre, amikor már élt belső hatáskörével, hanem azokban az esetekben is fennállhat, amikor közösségi belső intézkedéseket csak a nemzetközi kötelezettségvállalások megkötését és végrehajthatóvá tételét követően fogadják el. A Bíróság felkéri a Bizottságot, hogy jelölje meg a GATS és a TRIPs megkötése és végrehajtása után elfogadni tervezett belső intézkedéseket.
A Bizottság rámutat, hogy a Tanácshoz nemrégiben eljuttatott – az Uruguayi Forduló eredményeinek végrehajtására vonatkozó jogi aktusokra irányuló javaslataiban – az alábbiakat javasolta:
– a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL L 11., 1994., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 5. és 29. cikkének módosítása;
– a borok, az aromás borok és a szeszes italok földrajzi jelzésére vonatkozó tanácsi rendeletek [a borpiac közös szervezéséről szóló, 1987. március 16-i 822/87/EGK tanácsi rendelet (HL L 84., 1987., 1. o.), a szeszes italok meghatározására, megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok megállapításáról szóló, 1989. május 29-i 1576/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 160., 1989., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 9. kötet, 59. o.), és az ízesített bor, az ízesített boralapú italok és az ízesített boralapú koktélok meghatározására, megnevezésére és kiszerelésére vonatkozó általános szabályok megállapításáról szóló, 1991 június 10-i 1601/91/EGK tanácsi rendelet (HL L 149., 1991., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 11. kötet, 286. o.)] módosítása;
– arra vonatkozó határozat, hogy a félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló, 1986. december 16-i 87/54/EGK tanácsi irányelv (HL 1987, L 24., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 8. kötet, 231. o.) hatályát kiterjeszti a WTO-tagok természetes és jogi személyeire;
– a kalóz és hamisított áruk szabad forgalomba bocsátását, exportját, és tranzitforgalmát tiltó intézkedések megállapítására vonatkozó módosított rendelet-tervezet.
A Bizottság hozzáteszi, hogy most csak a WTO-egyezmény és mellékletei helyes végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges intézkedésekre korlátozta javaslatait. Ezért csak a későbbiekre tervezi a GATS végrehajtásához szükséges közösségi intézkedések bevezetését.
C – Harmadik kérdés
1. A Bizottság kifejtette, hogy az EK-Szerződésnek egyetlen, a letelepedési jogra és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezése sem kötelezi a közösségi jogalkotót arra, hogy kizárólag belső szinten (tehát a tagállamok állampolgárai tekintetében) éljen a ráruházott hatáskörrel. A Bíróság felkéri a Bizottságot, hogy jelölje meg, mely esetekben és milyen megfontolások alapján élt e jogkörével harmadik országok állampolgárai tekintetében.
A Bizottság benyújtott egy harminchárom, a másodlagos joganyag részét képező, és külső hatással rendelkező jogi aktusból álló jegyzéket. Ezek közül néhánynak, amelyet a bankjog, a pénzügyi jog, a biztosítás és a távközlés területén fogadtak el, a Szerződés 54. cikke, 57. cikkének (2) bekezdése, vagy 66. cikke a jogalapja. Más jogi aktusokat a közlekedés területén fogadtak el a Szerződés 84. cikkének (2) bekezdése alapján. A Bizottság által hivatkozott legfontosabb jogi aktusokat az alábbi kategóriákba lehet csoportosítani.
a) Bizonyos másodlagos jogi aktusok előírják, hogy rendelkezéseiket harmadik államokban honos társaságoknak a Közösség területén lévő fióktelepeire is alkalmazni kell, sőt, külön rendelkezéseket állapítanak meg ezek tekintetében.
Lásd:
– a Szerződés 54. cikkén alapuló a hitelintézeteknek és pénzügyi intézményeknek nem a székhelyük szerinti tagállamban létesített fiókjai éves beszámolójának a közzétételére vonatkozó, a fiókokat terhelő kötelezettségekről szóló, 1989. február 13-i 89/117/EGK tanácsi irányelv (HL L 44., 1989., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 231. o.) 3. cikkét;
– a Szerződés 54. cikkén alapuló, a valamely tagállam jogának hatálya alá tartozó meghatározott jogi formájú társaságoknak egy másik tagállamban létesített fióktelepeire vonatkozó adatközlési követelményeiről szóló, 1989. december 21-i 89/666/EGK tizenegyedik tanácsi irányelv (HL L 395., 1989., 36. o. magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 100. o.) 7. cikkét;
– a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén, és 100a. cikkén alapuló, a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 1991. június 10-i 91/308/EGK tanácsi irányelvet (HL L 166., 1991., 77. o. magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 153. o.);
– a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló, a betétbiztosítási rendszerekről szóló, 1994. május 30-i 94/19/EGK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 135., 5. o. magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 252. o.). Ezen irányelv 6. cikke előírja, hogy a tagállamok ellenőrzik, hogy a Közösségen kívüli székhellyel rendelkező hitelintézet által létrehozott fióktelep az ezen irányelvben előírtakkal egyenértékű védelemmel rendelkezik-e. Amennyiben nem rendelkeznek ezzel, a tagállamok előírhatják, hogy csatlakozzanak valamely, az érintett tagállam területén működő betétbiztosítási rendszerhez.
b) Pénzügyi területen a közösségi szabályokat kell alkalmazni valamennyi olyan értékpapírra, amelyet valamely tagállamban található vagy ott működő értékpapírtőzsdén jegyeznek, vagy a jegyzés iránti kérelmének elbírálása folyamatban van, még akkor is, ha az értékpapír kibocsátójának székhelye harmadik állam területén található.
Lásd a Szerződés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontján, valamint annak 100. cikkén alapuló, az értékpapírok hivatalos tőzsdei jegyzésre történő bevezetéséről szóló, 1979. március 5-i 79/279/EGK tanácsi irányelv (HL L 66., 1979., 21. o.) 1. cikkét, valamint az értékpapírok értéktőzsdére történő hivatalos jegyzésekor közzéteendő tájékoztató összeállítására, vizsgálatára és terjesztésére vonatkozó követelmények összehangolásáról szóló, 1980. március 17-i 80/390/EGK tanácsi irányelv (HL L 100., 1980., 1. o.) 1. cikkét.
c) Nagyon hasonló módon egy irányelv a harmadik országok azon vállalataira vonatkozik, amelyek részvényeit valamely közösségi értéktőzsdén hivatalosan jegyzik.
Lásd a Szerződés 54. cikke (3) bekezdésének g) pontján, valamint annak 100. cikkén alapuló, a valamely hivatalos tőzsdén jegyzett részvényt kibocsátó társaságok által rendszeresen kibocsátandó tájékoztatásról szóló, 1982. február 15-i 82/121/EGK tanácsi irányelvet (HL L 48., 1982., 26. o. magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 167. o.).
Egy másik irányelv rendelkezései azokra a harmadik országbeli társaságokra vonatkoznak, amelyek egy olyan társaságban szereznek jelentős részesedést, illetve idegenítik el egy olyan társaságban meglévő jelentős részesedésüket, amely társaság valamely tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartozik, és amelynek részvényeit valamely közösségi értéktőzsdén hivatalosan jegyzik.
Lásd a Szerződés 54. cikkén alapuló, valamely, a tőzsdén jegyzett társaságban való jelentős részesedés megszerzése, vagy az ilyen jelentős részesedés eladása esetén közzéteendő tájékoztatásról szóló, 1988. december 12-i 88/627/EGK tanácsi irányelvet (HL L 348., 1988., 62. o. magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 167. o.)
d) A „Határok nélküli televíziózás” irányelv megköveteli a tagállamoktól, hogy valamennyi televíziós műsorszolgáltatás, amelyet akár a tagállam joghatósága alá tartozó televíziós műsorszolgáltató szervezet, akár bár nem a joghatósága alá tartozó, de a tagállam által biztosított frekvenciát vagy műhold kapacitást használó, vagy a tagállam területén található műholddal kapcsolatban lévő televíziós műsorszolgáltató szervezet betartsa a tagállamban a közönségnek szánt műsorokra alkalmazandó jogszabályokat.
Lásd a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén, valamint annak 66. cikkén alapuló, tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, televíziós műsorszolgáltató tevékenységre vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 1989. október 3-i 89/552/EGK tanácsi irányelvet (HL L 298., 1989., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 224. o.).
e) A másodlagos jogszabályok körébe tartozó egyes jogi aktusok felhatalmazzák a Közösséget harmadik országok hatóságaival való együttműködésre abból a célból, hogy növeljék a közösségi jogszabályok hatékonyságát.
Lásd:
– a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló, a hitelintézetek összevont felügyeletéről szóló, 1992. április 6-i 92/30/EGK tanácsi irányelvet (HL L 110., 1992., 52. o.). Az irányelv 8. cikke felhatalmazza a Tanácsot, hogy megállapodásokat kössön harmadik országokkal abból a célból, hogy megállapodjanak az összehangolt alapon történő ellenőrzés gyakorlásainak eszközeiről, egyrészt azon hitelintézetek tekintetében, amelyek anyavállalata tevékenysége végzésének központja harmadik országban található, másrészt azon hitelintézetek tekintetében, amelyek harmadik országokban találhatók, és amelyek anyavállalataként működő hitelintézet vagy pénzügyi vállalat tevékenysége végzésének központja a Közösségben található;
– a Szerződés 100a. cikkén alapuló, a bennfentes kereskedelemről szóló szabályok összehangolásáról szóló, 1989. november 13-i 89/592/EGK tanácsi irányelvet (HL L 334., 1989., 30. o.). Az irányelv 11. cikke felhatalmazza a Közösséget, hogy megállapodásokat kössön harmadik államokkal az irányelv hatálya alá tartozó területeken.
f) A másodlagos jogszabályok körébe tartozó egyes jogi aktusok felhatalmazzák a Közösséget arra, hogy megállapodásokat kössön egy vagy több harmadik országgal abból a célból, hogy az említett jogi aktusokban megállapítottaknál kedvezőbb szabályokat állapítsanak meg a harmadik országbeli vállalkozások Közösségen belüli fióktelepei számára, amennyiben a közösségi vállalkozások fióktelepei a harmadik országokban hasonló elbánásban részesülnek (viszonosság elve). A Bizottság e téren az alábbiakra hivatkozik:
– a Szerződés 57. cikkén alapuló, a hitelintézeti tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, 1977. december 12-i 77/780/EGK első tanácsi irányelv (HL L 322., 1977., 30. o.) 9. cikkének (3) bekezdését;
– a szintén a Szerződés 57. cikkén alapuló, a közvetlen életbiztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási szabályok összehangolásáról szóló, 1979. március 5-i 79/267/EGK első tanácsi irányelv (HL L 63., 1979., 1. o.) 32. cikkét;
– a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló, az életbiztosításon kívüli közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási szabályok összehangolásáról szóló, 1973. július 24-i 73/239/EGK első tanácsi irányelv (HL L 228., 1973., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 14. o.) 29. cikkét. Ezen irányelv 29. cikke értelmében a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdése, valamint 235. cikke alapján aláírtak egy megállapodást a Svájci Államszövetséggel (HL L 205., 1991., 2. o.).
g) A másodlagos jogszabályok körébe tartozó más jogi aktusok a közösségi gazdasági szereplők számára biztosított, a harmadik országok piacaira való bejutásának értékelésére vonatkozó állandó eljárását írják elő. Amennyiben úgy tűnik, hogy a közösségi vállalkozásoknak nem nyújtanak olyan piacra jutási lehetőséget, mint amilyeneket a Közösség a harmadik országok vállalkozásai számára biztosít, a Bizottság a helyzet megoldása céljából tárgyalásokat kezdeményezhet a kérdéses harmadik országgal, vagy javasolhatja a Tanácsnak, hogy zárja le a közösségi piacot e harmadik országok közösségi leányvállalatai előtt.
A Bizottság e tekintetben az alábbiakra hivatkozik:
– a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló, a hitelintézeti tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, és a Tanács 77/780/EGK irányelvének módosításáról szóló, 1989. december 15-i 89/646/EK második tanácsi irányelv (HL L 386., 1989., 1. o.) 8. és 9. cikke;
– az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelvnek elsősorban a gépjármű-felelősségbiztosítás tekintetében történő módosításáról szóló, 1990. november 8-i 90/618/EGK tanácsi irányelv (HL L 330., 1990., 4. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 252. o.) 4. cikke;
– a közvetlen életbiztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról, valamint a 79/267/EGK irányelv módosításáról szóló, 1990. november 8-i 90/619/EGK második tanácsi irányelv (HL L 330., 1990., 50. o.) 8. cikke;
– a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló, az értékpapír befektetési szolgáltatásokról szóló, 1993. május 10-i 93/22/EGK tanácsi irányelv (HL L 141. szám, 27. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 43. o.) 7. cikke.
h) Pénzügyi területen a tanácsi irányelvek felhatalmazzák a Közösséget, hogy megállapodásokat kössön harmadik országokkal, a nyilvános kibocsátásoknak a valamely értéktőzsdére való bevezetése céljából az érintett harmadik ország(ok) szabályaival összhangban elkészített és ellenőrzött tájékoztatóknak – a viszonosságra is figyelemmel történő – elismerése érdekében.
Lásd a Szerződés 54. cikkének (2) bekezdésén alapuló, a fent említett 80/390/EGK irányelvet módosításáról szóló, 1987. június 22-i 87/345/EGK tanácsi irányelvet (HL L 185.,1987., 81. o.), valamint a Szerződés 54. cikkén alapuló, az átruházható értékpapírok nyilvános ajánlattételekor közzéteendő tájékoztató összeállítására, vizsgálatára és terjesztésére vonatkozó követelmények összehangolásáról szóló, 1989. április 17-i 89/298/EGK tanácsi irányelvet (HL L 124., 1989., 8.o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 216. o.).
i) A közbeszerzések terén egy irányelv azt írja elő, hogy visszautasítható valamely szolgáltatásnyújtásra irányuló olyan ajánlat, amelyben a harmadik országból származó termékek aránya meghaladja az ajánlatot alkotó termékek összértékének 50 %-át, kivéve, ha a Közösség a közösségi vállalkozásoknak az érintett harmadik állam piacára hasonló módon és hatékonysággal történő bejutását biztosító megállapodást kötött az érintett harmadik állammal.
Lásd a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén, valamint annak 66., 100a. és 113. cikkén alapuló, a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló, 1990. szeptember 17-i 90/531/EGK tanácsi irányelv (HL L 297., 1990., 1. o.) 29. cikkét.
Ezen irányelv 29. cikke alapján az Európai Közösség egyetértési memorandum formájában a kormányzati beszerzésekről szóló megállapodást kötött az Amerikai Egyesült Államokkal. A megállapodás a közösségi vállalkozások számára az Egyesült Államok piacaira történő hatékony és hasonló bejutást biztosít az elektromos energia ágazatban történő szolgáltatásnyújtásra vagy munkavégzésre irányuló szerződések odaítélése tekintetében [lásd a Szerződés 113. cikkén alapuló, a megállapodás jóváhagyásáról szóló 1993. május 10-i 93/323/EGK tanácsi határozatot (HL L 125., 1993., 1. o.), valamint a szintén a Szerződés 113. cikkén alapuló, a 90/531/EGK irányelv rendelkezései előnyeinek az Egyesült Államokra történő kiterjesztéséről szóló, 1993. május 10-i 93/324/EGK tanácsi határozatot (HL L 125., 1993., 54. o.)].
Egy másik irányelv előírja, hogy amennyiben a Bizottság megállapítja, hogy – a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződések odaítélése tekintetében – egy harmadik ország a közösségi vállalkozásoknak nem biztosít a Közösség által e harmadik ország vállalkozásai számára nyújtott hatékony piacra jutást, javasolhatja a Tanácsnak, hogy függessze fel vagy szigorítsa a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknek az alábbiak számára történő odaítélését :
– az érintett harmadik ország jogszabályai hatálya alá tartozó vállalkozások;
– az a) pontban meghatározott vállalkozásokhoz kapcsolódó, a létesítő okirat szerinti közösségi székhellyel rendelkező olyan vállalkozások, amelyek nem rendelkeznek közvetlen és hatékony gazdasági kapcsolattal egyetlen tagállam gazdaságával sem;
– az olyan vállalkozások, amelyek ajánlataiban az érintett harmadik országból származó szolgáltatások szerepelnek.
Lásd az EGK-Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén, valamint annak 66., 100a. és 113. cikkén alapuló, a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14-i 93/38/EGK tanácsi irányelvet (HL L 199., 1993., 84. o. magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 194. o.)
j) A tengeri szállítás terén egy rendelet megállapítja az egyes harmadik országok nemzetközi vonalhajózást végző hajótulajdonosok tisztességtelen árképzési gyakorlatával szemben alkalmazandó eljárást.
Lásd a Szerződés 84. cikkének (2) bekezdésén alapuló, a tengeri fuvarozásban alkalmazott tisztességtelen árképzési gyakorlatokról szóló, 1986. december 22-i 4057/86/EGK tanácsi rendeletet (HL L 378., 1986., 14. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 251. o.).
Egy másik rendelet azt az eljárást állapítja meg, amit akkor kell alkalmazni, ha egy harmadik ország vagy annak ügynökségeinek tevékenysége korlátozza vagy veszélyezteti a tagállamok hajózási társaságainak vagy valamely tagállam jogszabályai alapján lajstromozott hajók szabad hozzáférését (1. cikk). A rendelet hatálya kiterjed a harmadik országok olyan hajózási társaságaira, amely forgalmat bonyolít saját országa vagy egy másik harmadik ország, és egy vagy több tagállam között (2. cikk). A rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja lehetőséget biztosít az ilyen vállalatok ellen összehangolt ellenintézkedések meghozatalára.
Lásd a Szerződés 84. cikkének (2) bekezdésén alapuló, az óceánokon lebonyolódó kereskedelemben a rakományokhoz való szabad hozzáférés biztosítását szolgáló összehangolt intézkedésekről szóló, 1986. december 22-i 4058/86/EGK tanácsi rendeletet (HL L 378., 1986., 21.o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 258. o.).
2. Általánosabb szinten a Bíróság felkéri a Bizottságot, hogy – amennyiben a Tanács és néhány, az eljárásban észrevételt előterjesztő állam állításának megfelelően a hatáskör a tagállamok állampolgáraira korlátozódik – fejtse ki azokat az érveket, amelyek alapján az ily módon korlátozott belső hatáskörből le lehet vezetni egy olyan külső hatáskör létezését, amely magába foglalja a harmadik államok polgárokkal szemben alkalmazandó elbánást.
Elöljáróban a Bizottság leszögezi, hogy mind a GATS, mind az EK-Szerződés a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvén alapul, és a szolgáltatásnyújtás liberalizációjára vonatkozó céljai elérése érdekében ugyanazon jogi eszközökhöz folyamodik. Így a Szerződés 52. és 59. cikke megakadályozza a tagállamokat abban, hogy az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés-mentesség elvét sértő intézkedéseket hozzanak, míg a GATS a tagjai számára megtiltja, hogy megkülönböztessék a különböző tagok állampolgárait (a legnagyobb kedvezményes elbánásra vonatkozó klauzula), valamint, hogy eltérően kezeljék a nemzeti és külföldi szolgáltatókat a piacra jutás, és a tevékenységeik gyakorlása tekintetében irányadó feltételek vonatkozásában (a piacra jutásra, és a nemzeti elbánásra vonatkozó klauzulák).
Emiatt – ha a párhuzamos hatáskör elmélete alapján elismernék a Közösségnek a GATS megkötésére vonatkozó külső hatáskörét – ez nem jelentené azt, hogy a Közösség külső hatáskörei szélesebb alkalmazási körrel rendelkeznek, mint belső hatáskörei, hanem ezek hasonlóak, sőt, esetleg szűkebbek is.
Ezt követően a Bizottság két érvet hoz fel amellett, hogy a Közösség külső hatásköre magába foglalja a harmadik országok állampolgáraival szemben alkalmazandó elbánást: egyrészt a külső fellépés szükségességét, másrészt a közösségi szabályok megsértésének kockázatát.
A külső fellépés szükségessége tekintetében a Bizottság kiemeli, hogy a közösségi szolgáltatók számára a Szerződés által nyújtott gazdasági előnyök – a belső piac kialakítása következtében – szinte elérték teljes terjedelműket. Jelenleg a szolgáltatások harmadik országokkal folytatott kereskedelmének liberalizációja az, ami a legjobb kilátásokat kínálja a tagállamok gazdasági fejlődésének fenntartása tekintetében. A Bizottság szerint a Közösség a harmadik országok piacain a közösségi gazdasági szereplők számára nem próbálhat kereskedelmi előnyöket elérni, ha cserébe nem képes a harmadik országok szolgáltatói számára a közös piacon hasonló előnyöket nyújtani, ami azt jelenti, hogy a Közösségnek hatáskörrel kell rendelkeznie ezeknek a közös piacra történő bejutása szabályozására.
A közösségi fellépés e két vonatkozása közötti szoros kölcsönös függésre a Bizottság két példát említ: az Európai Gazdasági Közösség és a Svájci Államszövetség között 1989. október 10-én megkötött, az életbiztosítás kivételével valamennyi közvetlen biztosításról szóló egyezményt, valamint a második banki irányelvet. A Svájci Államszövetséggel megkötött megállapodás 1. cikke kijelenti, hogy a megállapodás célja, hogy „a viszonosság alapján megállapítsa azokat a szükséges és elegendő feltételeket, amelyek alapján az egyik szerződő fél területén központi irodával rendelkező és a másik szerződő fél területén letelepedni kívánó vagy már letelepedett vállalkozások képviseletei és fióktelepei önálló életbiztosításon kívüli közvetlen biztosítási tevékenységet kezdhessenek, illetve folytathassanak” A második banki irányelv előírja a harmadik országok hitelintézeteinek közösségi leányvállalatai engedély-kérelmeinek felfüggesztésének lehetőségét annak érdekében, hogy a Közösség számára biztosított legyen az ezen országokban bejegyzett közösségi hitelintézetek leányvállalatai számára az érintett harmadik ország piacára történő hatékony bejutás megszerzésének eszköze.
A Bizottság második érve szerint ha a Közösség belső hatásköre a tagállamok állampolgáraira korlátozódna, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvei sérülnének.
Először is ha a tagállamok határozhatnák meg a harmadik államok állampolgárai tekintetében az érintett tagállam piacára jutására, valamint az önálló vállalkozói tevékenység folytatására irányadó szabályokat, ez a szolgáltatásnyújtás és a piaci verseny torzulásához vezethetne. Például a bank és a biztosítás területén legliberálisabb tagállam felszippantaná a nem tagországokból származó szolgáltatók legnagyobb részét úgy, hogy a közösségi jogban előírtnál kevésbé szigorú feltételeket állapítana meg (például a törzstőke legalacsonyabb összege, a biztosítástechnikai tartalék, a szavatoló tőke, stb. tekintetében); a legkevésbé liberális tagállamokban élő biztosítottak pedig elfordulnának az e tagállamokban letelepedett biztosítóktól, hogy a legliberálisabb tagállamban működő biztosítókkal lépjenek kapcsolatba.
Továbbá, függetlenül attól, hogy megvalósult-e vagy sem a közösségi jogharmonizáció, fennállna annak veszélye, hogy a közösségi jog alapvető elvei sérülnének. Például a szakképesítések elismerése vonatkozásában, ha egy tagállam kedvezőbb rendszert állapít meg egy harmadik ország állampolgárai számára, mint amilyenek a közösségi állampolgárok számára alkalmazandók, ezzel megakadályozná a saját területén a többi tagállam állampolgárait abban, hogy az őket megillető letelepedésre és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó jogukat gyakorolják. Továbbá az ilyen szabályok ellentétesek lennének a közösségi koherencia vagy preferencia elvével, vagyis a Szerződés 5. cikkével.
D – Negyedik kérdés
A Tanács úgy véli, hogy az EK-Szerződésnek a letelepedés jogára, valamint a szolgáltatások nyújtására vonatkozó fejezetei alapvetően nem rendelkeznek a harmadik országokból származó személyekkel (társaságok és természetes személyek) kapcsolatos elbánásról. Ebből következően a GATS terminológia szerinti „kereskedelmi jelenlét” formájában történő szolgáltatásnyújtás tekintetében a Tanács különbséget tesz egy harmadik országból származó társaság leányvállalatai és egyszerű fióktelepei között. A Bíróság felkéri a Tanácsot, hogy fejtse ki ezen álláspontját.
Bevezetésképpen a Tanács tájékoztatja a Bíróságot, hogy a Tanács (Általános ügyek) 1994. október 4-i ülésén elfogadott egy, az Uruguayi Forduló megállapodásainak megkötéséről szóló határozattervezetet, amelyet megküldött az Európai Parlament számára azért, hogy ez utóbbi dönthessen a hozzájárulási eljárás keretében elfogadandó álláspontját. E határozattervezet a Bíróság 1994. november 15-én meghozandó véleménye tükrében esetlegesen felülvizsgálható. Jelenleg a Tanács azt a nézetet vallja, hogy a közösségi hatáskör jogalapja az EK-Szerződés 228. cikke (3) bekezdésének második albekezdésével összefüggésben annak 43., 54., 57., 66., 75. cikke, 84. cikkének (2) bekezdése, 99., 100., 100a., 113. és 235. cikke.
Az 1994. október 11-i tárgyalást követően a Tanács közölte a Bírósággal a Tanács, a tagállamok és a Bizottság által közösen megállapított, az „Uruguayi Forduló utáni” a szolgáltatásokra vonatkozó tárgyalásokról szóló „magatartási kódexet”. A magatartási szabályok szövege az alábbi:
„1. Az 1994. április 15-én Marrakesh-ben elfogadott miniszteri határozatokban, és minden más, a szolgáltatások kereskedelméről akár a Kereskedelmi Világszervezet Előkészítő Bizottságának, akár a szolgáltatások kereskedelmével foglalkozó Tanácsának felügyelete alatt folytatott tárgyalásokon előírt, a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó tárgyalásokra tekintettel – új mandátumra, illetve a hatáskörmegosztás kérdésére vonatkozó álláspontok fenntartása mellett, a Bizottságnak a Bírósághoz a hatáskörökre vonatkozó véleményre irányuló kérelme eredményének sérelme nélkül, a Bizottság a továbbiakban is(17):
a) a Közösség és a tagállamok nevében tárgyal a fent említett tárgyalásokon és megbeszéléseken;
b) a lehető legkorábban tájékoztatja a tagállamokat, a más felekkel – akár formális tárgyalási csoportokban, akár másképpen – tartandó megbeszélések vagy tárgyalások időpontjáról és helyéről, amennyiben a tagállamokat nem tájékoztatták közvetlenül;
c) kifejti a megfelelő döntéshozatali eljárások keretében kialakított álláspontot valamennyi kérdésről;(18)
d) biztosítja, hogy mindegyik tagállam képviselője részt tudjon venni valamennyi lényeges ülésen és tárgyaláson, de a tagállamok az elnökséget is felkérhetik a nevükben történő részvételre;
e) azonnal eljuttat a tagállamok részére minden olyan hivatalos vagy nem hivatalos, a GATT Titkársága vagy bármely más résztvevő – beleértve a Bizottságot – által kiadott feljegyzést, amelyet nem küldtek meg közvetlenül a tagállamok részére,
2. A Tanács elhatározza, hogy rendszeresen felülvizsgálja a tárgyalások alakulását, azon jelentések alapján, amelyeket a Bizottság megfelelő időben nyújt be ahhoz, hogy a Tanács – kellő előkészítés után – megtarthassa tanácskozásait. A Tanács továbbra is fontolóra veszi a tárgyalási célkitűzések minden egyes szolgáltatói ágazatban történő kialakítását, és fenntartja magának azt a jogot, hogy a Bizottság részére megfelelő időben megfelel irányelveket adjon.”
A Tanács úgy véli, hogy lényegében az EK-Szerződésnek a letelepedés jogára és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetei nem vonatkoznak a harmadik országokból származó természetes vagy jogi személyekkel kapcsolatos elbánásra, mivel véleménye szerint az 52. és azt követő cikkek, az 59. és azt követő cikkek, illetve a 221. cikk megszövegezéséből is az következik, hogy az EK-Szerződés nem ír elő a tagállamok számára semmilyen kötelezettséget a harmadik országokból származó személyekkel történő elbánással kapcsolatban.
A Tanács érvelését egy szolgáltatást nyújtó közvállalkozás privatizációjának példáján keresztül világítja meg.
Az e területre vonatkozó közösségi harmonizációs intézkedések hiányában továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik a privatizációra irányadó feltételek megállapítása. E hatáskörük gyakorlása során azonban a tagállamoknak be kell tartaniuk a Szerződésben a számukra előírt feltételeket és határokat (így például az állampolgárság alapján történő megkülönböztetés tilalmát, amelyet a társaságok vonatkozásában az 58. cikk ír elő). E tekintetben meg kell különböztetni a tagállamokban alapított társaságokat és a „külföldi” társaságokat, azaz a harmadik országban alapított társaságokat. Amennyiben a nemzeti jogszabályok előírják az arra irányadó feltételeket, hogy a magántársaságok hogyan részesedhetnek a privatizálandó társaság tőkéjében, nem különböztethetik meg a tagállamokban alapított társaságokat „honosságuk” alapján. Másrészről a külföldi társaságok tekintetében a tagállamok hatásköre érintetlen marad, és anélkül gyakorolható, hogy bármely közösségi jogszabályt alkalmazni kellene.
Ugyanezen példán keresztül mutatja be a Tanács azt a különbségtételt, amelyet a „kereskedelmi jelenléten” keresztül nyújtott szolgáltatások tekintetében tett egyrészt a harmadik országok társaságainak leányvállalatai, valamint azok fióktelepei, illetve ügynökségei között.
A Tanács szerint, ha egy harmadik országból származó társaságnak két, különböző tagállamokban letelepedett leányvállalata van, a privatizációt végző tagállam – az EK-Szerződés 58. cikke alapján, összefüggésben annak 52. cikkével – nem tehet különbséget a két leányvállalat között, amikor meghatározza a magántársaságoknak a részvénytőkében való részesedésére irányadó feltételeket.
Ha azonban egy harmadik ország társaságának csak fióktelepei vagy ügynökségei vannak a tagállamokban (amelyeknek tehát nincs jogi személyiségük), a kizárólag a társaságokra vonatkozó 58. cikket nem kell alkalmazni, és a privatizációt végző tagállam különböző elbánást alkalmazhat e különböző fióktelepekre vagy ügynökségekre.
E – Ötödik kérdés
Az Egyesült Királyság kijelenti, hogy a Szerződés egyetlen rendelkezése sem vonatkozik azon harmadik országból származó természetes és jogi személyek első letelepedésére, akik szolgáltatási tevékenységet szeretnének folytatni a tagállamokban. Ugyanakkor megállapítja, hogy a közösségi intézmények elfogadtak „a Közösségnek a harmadik országok állampolgárainak a Közösség területén történő letelepedésesével kapcsolatos külső hatáskörének gyakorlására vonatkozó szabályokat” megállapító intézkedéseket. Az Egyesült Királyság ennek kapcsán a bankok és a biztosítás területén elfogadott irányelveket idézi. A Bíróság kéri az Egyesült Királyságot, hogy fejtse ki, miként egyezteti össze ezt a gyakorlatot (amelyet nem vitat) a letelepedésről és a szolgáltatásnyújtás szabadságáról szóló alkalmazási köre tekintetében máshol elfogadott elvi álláspontjával.
Az Egyesült Királyság kijelenti, hogy az EK-Szerződésnek a letelepedésről és a szolgáltatásokról szóló fejezetei nem tartalmaznak a Közösségnek a harmadik országok állampolgárainak a tagállamokban történő első letelepedése tekintetében meglévő belső hatáskörére vonatkozó különös rendelkezéseket.
A letelepedésről szóló fejezet egyetlen célkitűzése az egyik tagállam állampolgárainak egy másik tagállam területén történő letelepedésének biztosítása. A szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó fejezet célkitűzése az, hogy biztosítsa ezt a szabadságot valamely tagállam állampolgárainak, akik a Közösség egy másik tagállamában telepedtek le. E fejezetek tehát nem törekszenek – a Bíróságnak a nemzetközi hatáskörre vonatkozó ítélkezési gyakorlatának értelmében vett – olyan különös célkitűzés elérésére, ami bennefoglalt nemzetközi hatáskört hozna létre a harmadik országokkal kötendő megállapodások tekintetében.
E tekintetben ellentmondás van egyrészről a letelepedésre és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó fejezetek és másrészt a közlekedésre vonatkozó fejezetek között.
A 3/76., 4/76. és 6/76. sz. Kramer egyesített ügyekben 1976. július 14-én hozott ítéletben (EBHT 1976., 1279. o.) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EGK-Szerződés és a Csatlakozási okmány bizonyos rendelkezései a halászati termékek piacának közös szervezésérő szóló, 1970. október 20-i 2142/79/EGK tanácsi rendelettel (HL L 236. , 5. o.) együtt belső hatáskört keletkeztetnek a Közösség számára a nyílt tengeri halászati tevékenységnek a biológiai források megőrzése érdekében történő szabályozására. A Bíróság úgy vélte, hogy magukból a közösségi jog által létrehozott és a közösségi intézményekre belső szinten rótt kötelezettségekből és hatáskörökből következik, hogy a Közösség hatáskörrel rendelkezik arra, hogy nemzetközi kötelezettségvállalásokat tegyen a nyílt tengeri biológiai források megőrzése érdekében. Az Egyesült Királyság kormánya megállapítja, hogy a nyílt tengeren minden állam joghatósága kizárólag a lobogója alatt hajózó hajókra vonatkozik, valamint hogy a halállományok költöző állományok. Ebből következően az egyik állam által elfogadott (vagy a tagállamok szuverenitása vagy joghatósága alá tartozó vizek tekintetében a Közösség által elfogadott) védelmi intézkedések hiábavalók lettek volna, amennyiben a szomszédos államok nem hozzák meg a megfelelő intézkedéseket. Ebből következik, hogy – jellegénél fogva – a nyílt tengeri források megőrzése csak a vizek felett joghatósággal rendelkező felek közötti nemzetközi megállapodások megkötésével érhető el.
Az Egyesült Királyság megjegyzi, hogy az AETR-ítéletben a Bíróság az EGK-Szerződés 74. és 75. cikke alapján le tudta vezetni a belső hatáskört a 75. cikk a) pontjára alapozva, amely „a közösségi területen áthaladó útvonalrész vonatkozásában a harmadik államokból kiinduló vagy oda irányuló közlekedésre is vonatkozik”. A Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy „a Közösség hatásköre kiterjed a nemzetközi jog hatálya alá tartozó kapcsolatokra, és következésképpen magában foglalja az említett területen az érdekelt harmadik államokkal való megállapodások megkötésének szükségességét.”
Másrészről a Közösségnek a GATS-megállapodás megkötésére vonatkozó külső hatáskörének alapját nem a Szerződésnek a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezéseiben kell keresni, hanem a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetek értelmében elfogadott másodlagos jogszabályokban.
Az a tény, hogy a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetek nem határoznak meg különös célkitűzést a harmadik országok állampolgárainak első letelepedése vagy a szolgáltatásnyújtásra irányuló szabadságuk tekintetében, nem zárja ki azt, hogy a Közösség elfogadjon – bizonyos körülmények esetén – olyan jogi aktusokat, amelyek a harmadik országok állampolgáraira vonatkoznak. Az Egyesült Királyság kormánya két olyan esetet jelöl meg, ahol a Közösség így járhat el.
Elsőként, amikor a Tanács azzal a céllal fogad el belső szabályokat, hogy megkönnyítse a letelepedés szabadságának, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadságának a tagállamok állampolgárai általi gyakorlását, e belső szabályok a harmadik országok állampolgárainak helyzetét is szabályozhatják olyan mértékben, amilyenben az a fent említett jogoknak a tagállamok állampolgárai által – a Szerződésben a belső piac működése vonatkozásában megállapított feltételek mellett – történő hatékony gyakorlásának biztosításához szükséges. Az Egyesült Királyság két példát hoz erre. A letelepedési jognak a tagállamok állampolgárai által történő gyakorlásának megkönnyítése céljából egy irányelv lehetővé teszi, hogy e személyek harmadik országokból származó családtagjai is részesüljenek a belépés és a tartózkodás jogában. A másik példa a tagállamok területén székhellyel rendelkező társaságok fióktelepeire alkalmazandó szabályok kiterjesztése olyan társaságok fióktelepeire, amelyek székhelye harmadik ország területén található. Az Egyesült Királyság kormánya e tekintetben a valamely tagállam jogának hatálya alá tartozó meghatározott jogi formájú társaságoknak egy másik tagállamban létesített fióktelepeire vonatkozó adatközlési követelményeiről szóló, 1989. december 21-i 89/666/EGK tizenegyedik tanácsi irányelvre (HL L 395., 1989., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 100. o.) hivatkozik.
Másodsorban, a belső szabályok kifejezetten előírhatják, hogy a Közösség külső hatáskörrel rendelkezzen az e belső szabályok hatálya alá tartozó területeken. Így a belső jogszabályok előírhatják olyan megállapodásoknak a harmadik országokkal történő megkötését, amelyek értelmében a harmadik ország társaságainak fióktelepeit ugyanolyan elbánásban kell részesíteni a különböző tagállamokban, vagy továbbmenve, olyan megállapodás megkötését harmadik országokkal, amelyek értelmében a tagállamokból származó társaságok fióktelepeinek legalább olyan kedvező elbánásban kell részesülniük, mint amelyben a harmadik országból származó társaságok fióktelepei részesülnek a Közösségben. Az Egyesült Királyság e tekintetben a már hivatkozott első és a második banki irányelv rendelkezéseire, valamint a közvetlen életbiztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1979. március 5-i, 79/267/EGK első tanácsi irányelvre (HL L 63., 1. o.) hivatkozik, amelyekkel írásbeli észrevételeiben részletesebben foglalkozik (XXII. B. 2. i) pont).
Az Egyesült Királyság kormánya végül rámutat, hogy amennyiben a Közösség a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetek alapján olyan belső szabályokat állapít meg, amelyek maguk kizárólagos harmonizációs intézkedések, de amelyek nem tartalmaznak a nemzetközi hatáskör gyakorlására vonatkozó különös rendelkezést, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Közösség a bennefoglalt nemzetközi hatáskört e szabályokból is származtathatja (lásd a fent hivatkozott AETR-ítéletet). Amennyiben azonban a vonatkozó belső szabályok nem alkotnak kizárólagos harmonizációs intézkedéseket, a belső hatáskör gyakorlásából levezett külső hatáskör sem kizárólagos.
F – Hatodik kérdés
Sem a Tanács, sem az észrevétellel élő tagállamok nem válaszoltak a Bizottság azon érveire, amelyekkel bemutatta a Közösség – és csak a Közösség – külpolitikai intézkedésének szükségességét. A Bíróság felkéri őket, hogy vagy válaszoljanak az érvelésre vagy jelöljék meg, hogy miért találják a választ szükségtelennek.
A Tanács hangsúlyozza a problémákat, amelyekkel szembesült a Bizottság által a Közösség – és csak a Közösség – külpolitikai intézkedése szükségességének bemutatására kifejtett érvek megértése során. Egyebekben az alábbi indokok miatt nem találta szükségesnek, hogy azokra kifejezetten válaszoljon.
Elsőként a Tanács megállapítja, hogy a Közösségnek a GATS-megállapodásban való egyedüli részvétele szükségességére vonatkozó érvelésének alátámasztása érdekében a Bizottság által hivatkozott példa a közép- és kelet-európai országokkal kötött Európa-megállapodások, amelyeket valójában a Közösség és a tagállamok közösen kötötték meg.
Másodszor, a Tanács – az Európai Parlamenthez hasonlóan – úgy véli, hogy a Bizottság összekever két különálló kérdést, egyrészt a közösségi jogalkotó által betartandó jogi keret kérdését, illetve a politikai célszerűség kritériumainak kérdését, amely alapján a közösségi jogalkotó úgy határozhat (vagy nem határozhat úgy), hogy fel kíván lépni, és amely alapján a közösségi fellépés hatályáról határoz.
Végül a Tanács szerint a tények helytelen értelmezésén alapul a Bizottság azon érvelése, amellyel a tagállamok összehangolatlan nemzetközi fellépéséből eredő kockázatokra hívja fel a figyelmet arra az esetre, ha a tagállamok saját hatáskörük keretében kötik meg a GATS és a TRIPs-megállapodást.
A Tanács azt állítja, hogy mindezidáig a tagállamok hatásköre a két megállapodás hatálya alá tartozó kérdésekben nem volt vitatott és azt a tagállamok következetesen gyakorolták nemzetközi szinten (például az WIPO égisze alatt megkötött egyezmények). Ez nem akadályozta meg a belső közösségi jog és a Közösség nemzetközi fellépésének fokozatos fejlődését.
A dán és a görög kormány nem nyújtottak be részletes megjegyzéseket a Bírósághoz e kérdésről.
A német kormány szerint, ha elfogadná a Bizottság által alternatívaként a beadványában előterjesztett érvet, hogy a Közösséget az EK-Szerződés 100a. és 235. cikke alapján ráruházott hatáskör alapján cselekvési kötelezettség terheli, ez ellentétes lenne az EK-Szerződés 4. cikkével, és a Szerződés módosításához vezetne. A szövetségi kormány azokra az intézményi problémákra hivatkozik, amelyek ebből a helyzetből adódnának a Bundesverfassungsgericht által az Európai Unióról szóló szerződés ratifikációjával kapcsolatban az 1993. október 12-i ítéletében kifejtett megfontolásokra, és különösen annak C. II. 3b. pontjára tekintettel:
„Az Európai Unióról szóló szerződés alapvető különbséget tesz egyrészről a hatóságok szűken meghatározott hatáskörének gyakorlása és másrészt a Szerződés módosítása között; a Szerződés értelmezése tehát nem jelentheti annak kiterjesztését; egy ilyen kiterjesztő értelmezés pedig nem bírna kötelező erővel Németország számára.”
A spanyol kormány szerint a Bizottságnak a Közösség – és csak a Közösség – külpolitikai intézkedésének szükségessége mellett felsorakoztatott érvei szemben állnak az EK-Szerződés 3b. cikkében, illetve 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott, a hatáskörök különös átruházásának elvével. Egy külpolitikai intézkedés szükségességének megállapítása önmagában nem képezheti a kizárólagos közösségi hatáskörének alapját, amennyiben a tagállamok azzal nem ruházták fel a Közösséget. Ezzel ellenkező álláspont elfogadása a Szerződés módosítását jelentené az erre vonatkozó, az Európai Unióról szóló szerződés N. cikkében e célból megállapított külön eljárás megsértésével. A spanyol kormány hozzáteszi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított, a belső és a külső hatáskörök párhuzamosságának elve nem jelenti azt, hogy – olyan területeken, ahol a Közösség nem rendelkezik belső hatáskörrel – egy külső megállapodás erejénél fogva belső hatáskört szerezhet, és így belső szinten jogszabályt fogadhat el olyan területeken, ahol korábban erre nem volt lehetősége.
A francia kormány úgy véli, hogy EK-Szerződésnek a Bizottság által a Közösség kizárólagos hatáskörének jogalapjaként másodlagosan megadott 100a. és 235. cikke a Tanács számára széles mérlegelési jogkört hagy arra vonatkozóan, hogy e cikkek alkalmazásának feltételei teljesülnek-e.
E tekintetben a francia kormány azt az észrevételt teszi, hogy a TRIPs és a GATS hatálya alá tartozó ágazatok többségében a korábban létező közösségi szabályok nem módosulnak. Arra sem lesz szükség, hogy egyedül a Közösség lépjen fel a közösségi célkitűzések megvalósítása érdekében. Néhány ritka kivételtől eltekintve a tagállamok rendelkeznek továbbra is hatáskörrel számos érintett kérdésben. A francia kormány mindebből arra a következtetésre jut, hogy a WTO-egyezménynek kizárólag a Közösség által történő megkötése sem nem szükséges, sem nem lehetséges.
A holland kormány szerint a Bizottság érvelése, amellyel bizonyítani kívánja a Közösség – és csak a Közösség – külpolitikai intézkedésének szükségességét, a Bizottság által tervezett, de lege ferenda politikát takar. Ugyanakkor a közösségi integráció jelenlegi fokán ez nem következik az AETR-ítéletben szereplő elvek alkalmazásából.
A portugál kormány úgy véli, hogy a Közösség külső hatáskörének jogi természetű kritériumon kell alapulnia, és az nem függhet a közös fellépés hasznos voltára vagy szükségességének fokára vonatkozó értékeléstől. A külső hatáskör csak akkor vezethető le a Szerződés belső hatáskört megállapító rendelkezéseiből, ha a Közösség célkitűzéseinek megvalósításához szükséges a külső hatáskör gyakorlása, és ha e külső hatáskör gyakorlása által a Közösség nem formál jogot olyan intézkedések megtételére, amelyek a tagállamok saját hatáskörébe tartoznak. A portugál kormány ugyancsak emlékeztet a hatáskör különös átruházásának elvére, amelyet – állítása szerint – a Bizottság álláspontja megkérdőjelez.
E körülmények között a portugál kormány úgy véli, hogy a Közösség külpolitikai intézkedésének szükségessége önmagában nem elég a kizárólagos közösségi hatáskör megállapításához. Kétségtelen tény, hogy a WTO-egyezménynek a GATS és a TRIPs-megállapodásra vonatkozó mellékletei olyan kérdéseket érintenek, amely részben a tagállamok hatáskörébe tartoznak; és ebből következően a Bizottságnak a Közösség kizárólagos hatáskörét bizonyítani kívánó fejtegetései pusztán politikai jellegű értékelést tükröznek.
A Bizottság azon érvelésére válaszolva, hogy ha a Közösség és a tagállamok közösen rendelkeznének hatáskörrel egy megállapodás megkötése tekintetében, a belső piac egysége sérülne, versenytorzító jelenségek keletkeznének és a harmadik országok piacain a versenyfeltételek mesterségesen torzulnának, az Egyesült Királyság hangsúlyozza, hogy a Bizottság által hipotézisként bemutatni kívánt helyzet az Uruguayi Forduló tárgyalásai során ténylegesen megvalósult. A tárgyalások kezdetétől fogva és azok során egyértelmű volt, hogy a tárgyalások folytatása nem érinti a Közösség és a tagállamok hatáskörének kérdését az egyes témák tekintetében. A tárgyalásokat a Bizottság folytatta le a Közösség és a tagállamok képviseletében. A tagállamok érdekeit a konszenzus biztosítására szánt közösségi eljárások védték. A tagállamok szempontjából a tárgyalások a Közösség és a tagállamok megosztott hatásköre alapján folytak. A tárgyalások kimenetele teljes mértékben figyelembe vette mind a Közösség, mind a tagállamok érdekeit.
A Bizottság a pénzügyi szolgáltatások ágazatát hozza példaként arra, amikor versenytorzító jelenségek keletkezhetnek. Ugyanakkor ezt a feltevést már megvizsgálták a többoldalú tárgyalások során (az Egyesült Királyság arra emlékeztet, hogy a GATS tartalmaz egy, a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó mellékletet). Jól látható – emeli ki az Egyesült Királyság – e kiegyensúlyozott tárgyalási pozíció, amely a Bizottság szerint a Közösség kizárólagos hatásköre hiányában elérhetetlen. Megjegyzi, hogy valójában azok a típusú nehézségek, amelyek a GATS-nak a pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó mellékleteinek a tárgyalásai során merültek fel, szintén felmerültek akkor, amikor a Tanácson belül kellett megállapodni a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdésekről (a második banki irányelv 9. cikke alapján, a viszonosság a hitelintézetek tekintetében).
Az Egyesült Királyság szerint a Bizottság maga helyesen ismeri el, hogy a szolgáltatások szabad mozgása nem biztosított a tagállamok között. Ez azt jelenti, hogy egy harmadik ország állampolgárának az egyik tagállam piacára való bejutása önmagában nem biztosítja számára egy másik tagállam vonatkozásában a szolgáltatásnyújtás szabadságát, vagy a letelepedés jogát, mert a Szerződésnek a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetei kizárólag a tagállamok állampolgáraira vonatkoznak.
Az Egyesült Királyság megjegyzi, hogy a Bizottság két érvet hangsúlyoz. Egyrészt azt, hogy a tagállamok által harmadik országokkal kötendő megállapodások olyan előnyöket teremthetnek egyes államokban, amelyek nincsenek más államokban, ami a verseny elfogadhatatlan torzulását idézné elő. Másodszor, hogy egyes tagállamok állampolgárai harmadik országok piacán olyan előnyöket szereznének, amelyekkel más tagállamok állampolgárai viszont nem rendelkezhetnének.
Az Egyesült Királyság megjegyzi azonban, hogy a tagállamok azon joga, hogy szakmai tevékenységeknek a területükön történő folytatására vonatkozó feltételekkel kapcsolatos megállapodásokat kössenek egy harmadik állammal, nem összeegyeztethetetlen a belső piaccal. A 154/93. sz. Tawil kontra Albertini ügyben 1994. február 9-én hozott ítéletben (EBHT 1994., I-451. o.) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fogorvosi oklevelek, bizonyítványok és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok kölcsönös elismeréséről, illetve a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő intézkedésekről szóló, 1978. július 25-i 78/868/EGK tanácsi irányelv érintetlenül hagyja a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy e kérdéssel kapcsolatban nemzetközi megállapodást kössenek harmadik országokkal. Egy ilyen hatáskör gyakorlása alkalmas lehet a tagállamok közötti verseny feltételeinek a befolyásolására, mivel egy harmadik országban szerzett képesítést így elfogadhatnak az egyik tagállamban, míg a másikban nem. Ugyanígy hasonló hatáskör azt is eredményezheti, hogy az egyik tagállam állampolgárai képesítését elismerik egy harmadik ország területén, míg egy másik tagállam állampolgárainak képesítését nem ismerik el annak ellenére, hogy a Közösségben a képesítéseket egyenértékűnek tekintik. Egy ilyen – az adott ágazatban a Közösség és a tagállamok közötti hatáskörmegosztást tükröző – helyzet önmagában nem tekinthető a belső piaccal összeegyeztethetetlennek. Sőt, meg kell adni a tagállamok számára a lehetőséget, hogy a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó megállapodásokat köthessenek harmadik országokkal olyan ágazatokban, ahol nem fogadtak el belső szabályokat.
Másrészt pedig azon ágazatokban, ahol nem fogadtak el belső szabályokat, a Tanács határozhat úgy, hogy a Közösség kizárólagos külső hatáskört gyakorol (lásd például a második banki irányelv 9. cikkét). A Tanács feladata annak eldöntése – egy adott ágazatra irányadó belső szabályok megállapításakor –, hogy rendelkezzen-e a Közösség kizárólagos hatáskörének magállapításáról az adott terület vonatkozásában. Amikor a Tanács úgy határoz, hogy kizárólagos hatáskörrel ruházza fel a Közösséget, ez lehetővé teszi, hogy kiegyenlítődjenek versenyfeltételek egyrészt a Közösségen belül, másrészt – a tagállamok állampolgárai tekintetében – a harmadik országok piacain. Ebből következően a tagállamok számára meghagyott külső hatáskörök alkalmazási körére vonatkozó határozatok a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetek értelmében elfogadott belső szabályok elfogadása után a közösségi jogalkotó döntésétől függ. Ez sokkal inkább helyénvaló, mint a Bizottság megközelítése, amely magából a Szerződés rendelkezéseiből automatikusan vezeti le a Közösség kizárólagos hatáskörét. Az Egyesült Királyság szerint – mivel a letelepedésre és a szolgáltatásokra vonatkozó fejezetek nem határoznak meg egy olyan jellegű „egyedi célkitűzést”, amely felruházhatja a Közösséget egy bennefoglalt külső hatáskörrel – az e fejezetek értelmében elfogadott másodlagos jogi normák megfelelő jogalapot szolgáltathatnak a Közösség külső hatáskörének megállapítására a szolgáltatások területén. Ugyanakkor e szabályok nem fedik le a GATS hatálya alá tartozó gazdasági tevekénységek teljes területét, és nem is harmonizálják kizárólagosan a hatályuk alá tartozó ágazatokat.
A Bizottság fenntartja, hogy a tagállamok és a Közösség megosztott hatásköre aláásná a belső piacot. Ezen érv alátámasztása érdekében kifejtette, hogy a harmadik ország szolgáltatói gazdasági társaságot tudnak létrehozni egy tagállam jogszabályai alapján, amely lehetővé teszi számukra, hogy ezt követően ügynökségeket és fióktelepeket hozzanak létre a többi tagállamban, és ezáltal e tagállamok társaságait fokozottabb versenynek tegyék ki az adott harmadik országban székhellyel rendelkező társaságok. Ez az érv az Egyesült Királyság szerint nem állja meg a helyét.
Először is, egy harmadik ország állampolgára által egy tagállamban létrehozott leányvállat ennek a tagállamnak a nemzeti joga alá tartozik, és ennek fióktelepei, valamint ügynökségei szintén annak a tagállamnak a joga alá tartoznak, ahol ezeket alapították.
Másodsorban a GATS-nak nincs olyan hatása, hogy egy egyszerű társaságalapítás egy tagállamban ugródeszkaként szolgálhasson a többi tagállam piacára. Az egyedi kötelezettségvállalások jegyzéke a „Nemzeti elbánás korlátozása” cím alatt úgy rendelkezik, hogy „kevésbe kedvező elbánásban részesíthetők azok a tagállami jogszabályokkal összhangban alapított (harmadik országbeli társaságok) leányvállalatai, amelyeknek kizárólag az alapító okirat szerinti székhelyük található a Közösség területén, kivéve, ha bizonyítható, hogy e leányvállalatok hatékony és folyamatos gazdasági kapcsolatban állnak egy tagállam gazdaságával”.
Egy leányvállalat alapítása továbbá nem más, mint a GATS szerinti szolgáltatásnyújtás egyik módja. A szolgáltatás ugyanígy nyújtható ügynökségeken vagy fióktelepeken keresztül. Ügynökségeknek, fióktelepeknek a harmadik ország állampolgárai által történő alapítása a tagállamokban azonban nem járhat olyan következményekkel a belső piacra, mint amilyeneket a Bizottság e személyek által a tagállamokban alapított leányvállalatoknak tulajdonít. Egy harmadik ország társasága által alapított fióktelep vagy ügynökség nem rendelkezik jogosultsággal arra, hogy letelepedjen vagy szolgáltatást nyújtson más tagállamok területén; ugyanakkor – a fent említett minősítésekre is figyelemmel – a GATS ugyanúgy alkalmazandó az ügynökségek vagy fióktelepek útján történő letelepedésre, mint a leányvállalatok útján történő letelepedésre.
Lehetetlen tehát a kizárólagos külső hatáskör létezését azokra a következményekre alapozni, amellyel a Szerződés 58. cikke járna a harmadik országokból származó, egy tagállam területén letelepedett személyekre vonatkozóan. Ebből következően a Bizottságnak az 58. cikken alapuló érvelése nem érinti a tagállamok hatáskörét arra vonatkozóan, hogy azok alkalmazzák a GATS-ot az ügynökségek vagy fióktelepek útján történő letelepedésre.
A Bizottságnak a keresztretorziós intézkedések meghozatalára vonatkozó érve tekintetében az Egyesült Királyság úgy véli, hogy a Közösség és a tagállamok közötti, egy nemzetközi megállapodás megkötésére irányuló hatáskörmegosztás kérdése nem határozható meg a nemzetközi megállapodás egy kiragadott rendelkezése alapján, arról a rendelkezések összessége alapján kell megbizonyosodni. A keresztretorziós intézkedésekre vonatkozó rendelkezés puszta léte nem járhat a Közösségnek a szolgáltatásokra vonatkozó megállapodás tekintetében meglévő hatáskörének növelésével, vagy a tagállamoknak az ugyanezen megállapodás tekintetében meglévő hatáskörének csökkentésével.
A Bizottság azon érvelésére válaszolva, hogy a GATS-megállapodásnak a tagállamok által történő megkötése érintené vagy megváltoztatná a közösségi jog hatályát, mivel a GATS egésze a közösségi szabályok hatálya alá tartozik, az Egyesült Királyság kijelenti, hogy az teljes egészében helytelen. A közösségi belső szabályok nem szabályozzák a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás területére eső valamennyi gazdasági tevékenységet; és ott, ahol ilyen szabályok léteznek, ezek gyakran csak részleges harmonizációs intézkedések, vagy csak a minimális előírásokat állapítják meg.
Az Egyesült Királyság meglepődését fejezi ki a Bizottság azon megállapítása kapcsán, hogy mivel a GATS bizonyos tekintetben ellentétes lehet az elsődleges vagy másodlagos közösségi jogszabályokkal, az AETR-elv a Közösség kizárólagos hatáskörét alapozza meg a GATS-megállapodás megkötésére. A Bizottságnak a GATS tárgyalása során az volt a feladata, hogy biztosítsa annak összeegyeztethetőségét a közösségi joggal. A Bizottság azt állítja, hogy a tárgyalások során figyelembe vette a közösségi jog meglévő egészét. Az Egyesült Királyság azzal a határozott benyomással rendelkezik, hogy a Bizottság azért törekszik mindenáron arra, hogy a GATS és a közösségi jog között összeférhetetlenséget fedezzen fel, hogy ez ürügyként szolgáljon annak igazolására, hogy a Közösség – és csak a Közösség – rendelkezik hatáskörrel a GATS megkötésére. Az Egyesült Királyság szerint a Bizottság érvelésében elfelejti bemutatni, hogy valóban vannak-e ellentmondások a GATS és a meglévő közösségi szabályok között. Mindenesetre – ha az derülne ki, hogy a GATS és a meglévő közösségi szabályok között léteznek ellentmondások, ezek az ellentmondások nem zárnák ki a kérdéses közösségi szabályok hatályán kívül eső tagállami hatáskörök fennállását.
A Bizottság azon érvelésére válaszolva, hogy ha a tagállamok is megkötnék a saját nevükben a TRIPs-megállapodást, az érintené vagy megváltoztatná a közösségi jog hatályát, az Egyesült Királyság kijelenti, hogy – miközben elfogadja, hogy a Bizottság hatáskörrel rendelkezik a TRIPs vonatkozásában – e hatáskör csak olyan korlátozott mértékben áll fenn, amilyenben a TRIPs érintheti a 100a. cikk alapján elfogadott harmonizációs intézkedéseket, vagy a 235. cikk alapján elfogadott, a közösségi védjegyről szóló rendeletet. Az Egyesült Királyság azt az észrevételt teszi, hogy a Bizottság és közötte meglévő véleménykülönbség ezáltal nem az, hogy a Közösség rendelkezik-e külső hatáskörrel a TRIPs területén, hanem az, hogy vajon e hatáskör kizárólagos-e.
Az Egyesült Királyság – utalva a Bíróság 2/91. sz. véleményében meghatározott elvekre – úgy véli, hogy a TRIPs-megállapodás megkötésére vonatkozó hatáskör a Közösség és a tagállamok között megosztott, mivel a TRIPs hatálya alá tartozó területek többsége vagy teljesen kívül esik a közösségi harmonizáción, vagy pedig részleges harmonizáció tárgyát képezik, amelyet a szellemi tulajdonjogra vonatkozó nemzeti szabályok bennefoglalt vagy kifejezett elfogadása korlátoz.
A Bizottság csak egyetlen olyan területet idéz, ahol a TRIPs-ben megállapított minimumfeltételek szigorúbbnak tűnnek a közösségi jogszabályokban szereplőknél (a fent hivatkozott 87/54/EGK irányelvben meghatározott, a félvezetők topográfiái kötelező használati jogainak megadására vonatkozó feltételek). Az a tény, hogy a TRIPs érintheti és megváltoztathatja ezen irányelv hatályát jó indok arra, hogy a Közösség részt vegyen a TRIPs-megállapodás megkötésében. Ugyanakkor ez a tény nem indokolja a Közösség külső hatáskörrel történő felruházását egy olyan megállapodás megkötésére vonatkozóan, amelynek nagy része olyan kérdéseket tartalmaz, amelyekkel a közösségi jogalkotó még soha nem foglalkozott, vagy amelyek tekintetében a nemzeti hatáskör fennmaradását az EK-Szerződés vagy az alkalmazandó másodlagos jogszabály kifejezetten elismeri.
A Bizottság azon megállapítására válaszul, amely szerint a tagállamoknak a TRIPs hatálya alá tartozó területeken meglévő hatásköre ellentmondásokhoz és konfliktusokhoz vezethet a tagállamok külkapcsolati rendszerében, ami megakadályozhatja a már meglévő vagy a jövőbeli közösségi szintű harmonizációt, az Egyesült Királyság kijelenti, hogy annak puszta ténye, hogy a tagállamok a Közösséggel megosztott hatáskörrel rendelkeznek a TRIPs-megállapodás megkötésére vonatkozóan nem teszi a tagállamok számára lehetővé, hogy a létező közösségi szabályokkal össze nem egyeztethetően járjanak el, akár a közösségi joggal ellentétes jogszabályok elfogadásával, akár ilyen új nemzetközi megállapodások megkötésével.
G – Hetedik kérdés
A Bíróság felkéri a Bizottságot, hogy fejtse ki azokat az érveit, amelyeken keresztül bemutatja, hogy a GATS és a TRIPs megállapodásoknak a Közösség és a tagállamok közös részvételével történő megkötése befolyásolná vagy megváltoztathatná a már létező közösségi szabályokat.
A Bizottság szerint, ha elfogadásra kerülne a banki szektorban a vegyes hatáskör fennállása, az a közösségi szabályokat – az AETR-ítélet értelmében – három módon is befolyásolná vagy megváltoztatná.
Először is, ha a tagállamok maguk tudnák meghatározni a saját egyedi kötelezettségvállalásaikat a területükön végzendő banki tevékenység megkezdésére vonatkozóan, ez befolyásolná a már hivatkozott második banki irányelv rendelkezéseit, különös tekintettel az engedélyezés feltételeinek harmonizációjára vonatkozókra (II. cím). Ezen túlmenően értelmét vesztené a második irányelv 9. cikkében előírt tárgyalási mechanizmus, amelynek célja – a harmadik országok társaságainak a közösségi piachoz való hozzáféréséhez hasonlóan – a közösségi hitelintézeteknek a harmadik országok piacához történő hozzáférésének biztosítsa. Ez ahhoz az állapothoz vezetne vissza, amikor az egyes tagállamok saját viszonossági rendszerük szerint jártak el.
Másodsorban a tagállamoknak lehetőségük lenne arra, hogy – saját hatáskörük keretében – meghatározzák egyedi kötelezettségvállalásaik típusát és szintjét. Ebből következően többszintű követelmények létezhetnének párhuzamosan: a tagállamok hatáskörébe tartozó területekkel kapcsolatban „A” szintű egyedi kötelezettségvállalás létezne a GATS keretében, míg a közösségi hatáskörbe tartozó területeken egyrészt közösségi szabályok („B” szint) , másrészt pedig a Közösség részéről a GATS keretében tett egyedi kötelezettségvállalások („C” szint) lennének. Tekintettel arra, hogy e három szint eltérhet egymástól, valószínűleg ez befolyásolná vagy megváltoztatná a közösségi szabályokat az AETR-ítélet értelmében.
Végül pedig a banki piacra való bejutásra vonatkozó közösségi szabályok jelentősen veszítenének jelentőségükből, ha minden tagállam meghatározhatta volna azokat a kötelezettségvállalásait, amelyeket – a Közösséghez hasonlóan – a legnagyobb kedvezményes elbánás elve alapján kellene alkalmazniuk. Ez különösen igaz azokon a területeken, ahol a vegyes hatáskörre azon az alapon hivatkoznak, hogy a közösségi szabályok kizárólag minimumrendelkezéseket állapít meg. Ez esetben a Közösség és a tagállamok hatásköre ugyanarra a tárgyra vonatkoznának, minden tagállam által vállalt kötelezettség megfosztaná a Közösség által vállalt kötelezettségvállalást annak értékétől.
A Bizottság a szellemi tulajdonjogok jogkimerülésnek a problémájára is hivatkozik. Azt az észrevételt teszi, hogy a TRIPs értelmében a tagok határozzák meg a jogkimerülésre vonatkozó szabályaikat, feltéve, hogy azt a legnagyobb kedvezményes elbánás elvével (lásd 6. cikk) összhangban alkalmazzák. A közösségi jog a maga részéről a közösségi jogkimerülés elvét alkalmazza. Ebből következően vegyes hatáskör esetében három jogkimerülési típus létezne párhuzamosan:
– egyes tagállamok saját hatáskörükben alkalmazhatnák a nemzetközi jogkimerülés elvét harmadik országokkal szemben;
– más tagállamok a nemzeti jogkimerülés elvét fogadnák el;
– és mindkét esetben, a közösségi hatáskörbe tartozó területeken minden tagállam a közösségi jogkimerülés elvét alkalmazná.
Tekintettel arra, hogy nem lesz mindig könnyű meghatározni, hogy egy szellemi tulajdonjog szempontjából releváns terméket vagy szolgáltatást milyen rendszer szerint hoztak be egy tagállamba, szellemi tulajdonjog megsértése miatt perek indulhatnak a tagállamokban. A párhuzamos import is érintett lehet. Valószínű, hogy ez a mozgás szabadságának alkalmazási körét is befolyásolná vagy megváltoztatná.
Ha például egy terméket a szellemi tulajdonjog jogosultja – vagy annak beleegyezésével más – egy harmadik ország piacán forgalomba hoz, a terméket egy párhuzamos importőr behozhatja a Közösség azon tagállamainak piacára, amelyek a nemzetközi jogkimerülés elvét alkalmazzák. Ugyanakkor a szellemi tulajdonjog jogosultja tiltakozhat e terméknek az azon tagállamok piacára történő behozatala ellen, amelyek a nemzeti jogkimerülés elvét alkalmazzák. A Bíróságnak az EMI kontra CBS ügyben hozott, fent hivatkozott ítéletéből implicit módon következik, hogy a szellemi tulajdonjog jogosultja megtilthatja az érintett terméknek az olyan államból a többi tagállamba irányuló párhuzamos behozatalát, amely állam a nemzetközi jogkimerülés elvét alkalmazza, mivel a jogosult ténylegesen nem egyezett bele a terméknek a Közösségbe történő, a párhuzamos importőr általi legelső behozatalába. Ebből következően pedig a közösségi jogkimerülés elve nem volna alkalmazható. A harmonizáció tehát szükségszerűnek tűnik e területen, és erre már sor is került egyes szellemi tulajdonjogok tekintetében oly módon, hogy ki lehessen zárni a nemzetközi jogkimerülés lehetőségét.
A Bizottság rámutat, hogy a GATS nem teszi lehetővé az egyedi kötelezettségvállalások jegyzékének egyoldalú módosítását a hatálybalépését követő első három év során. Ezt követően, amennyiben egy ilyen módosítás megszünteti vagy veszélyezteti a többi GATS tagállam jogait, részükre kompenzációt kell nyújtani (XXI. cikk). A Bizottság úgy véli, hogy – vegyes hatáskör esetén – a tagállamok könnyen ellenezhetik a közösségi jog további fejlesztését annak érdekében, hogy elkerüljék a harmadik államoknak felajánlandó kompenzációt. A közösségi jog „befagyasztásának” kockázata a Bizottság szerint az AETR-ítélet értelmében befolyásolná vagy megváltoztatná a közösségi jogot.
A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy a GATS V. cikke a gazdasági integrációs megállapodások tekintetében általános eltéréseket állapít meg. Ugyanakkor még bizonytalan az V. cikk bizonyos rendelkezéseinek értelmezése. Egyáltalán nem biztos, hogy a kelet- és közép európai országokkal kötött Európa-megállapodások [lásd a Közösség vagy Közösségek Lengyelországgal 1991. december 16-án (HL L 348., 1992., 2. o), a Csehszlovák Szövetségi Köztársasággal 1991. december 16-án (HL 115., 1992., 2. o.), a Magyar Köztársasággal 1991. december 16-án, (HL 347., 1992., 2. o), a Bolgár Köztársasággal 1993. március 8-án (HL L 323., 1993., 2.o.), és Romániával 1993. február 1-jén (HL L 81., 1993., 2.o.) megkötött megállapodásokat] megfelelnek az V. cikkben szereplő kritériumoknak. Amennyiben bebizonyosodik, hogy egyes megállapodások nem felelnek meg e rendelkezésnek, csak akkor lehet ezeket preferenciális megállapodásként fenntartani, ha a legnagyobb kedvezményes elbánás elvétől való eltérést megkapnák. Ha a tagállamok visszautasítanának egy ilyen eltérésre vonatkozó kérelem előterjesztését, e megállapodások előnyeit – a legnagyobb kedvezményes elbánás elve értelmében – ki kellene terjeszteni a GATS valamennyi tagjára.
A Bizottság szintén kiemeli, hogy a fent hivatkozott, a félvezető termékek topográfiájáról szóló 87/54/EGK irányelv 6. cikke kevésbé szigorú szabályokat ír elő a kényszerengedély feltételeire, mint a TRIPs által meghatározott minimumfeltételek. A 2/91. sz. véleményre (25. és 26. pont) hivatkozva a Bizottság rámutat, hogy az ugyanazon területre vonatkozó nemzetközi és közösségi szabályok puszta egymás mellett létezése – az azok közötti ellentmondás hiányában is – befolyásolhatja a közösségi jogot.
Végül a Bizottság azt az észrevételt teszi, hogy a WTO-egyezmény csomagjellege, illetve a vitarendezésről szóló egyetértési megállapodásban szereplő keresztretorziós szabály miatt – vegyes hatáskör megállapítása esetén – a WTO-egyezményhez csatolt valamely megállapodásnak egy tagállam általi megszegése egy közösségi hatáskörbe tartozó másik megállapodás keretében meghozott retorziós intézkedéseket eredményezhet. Önmagában már a keresztretorziós intézkedések lehetősége a közösségi szabályok AETR-ítélet értelmében vett befolyásolását vagy megváltoztatását eredményezheti.
H – Nyolcadik kérdés
A TRIPs megállapodás II. részének 3. szakasza arra kötelezi a megállapodásban részes tagjait, hogy biztosítsák a többi tagállam földrajzi jelzéseinek az oltalmát. A Tanács és a Bizottság állítása szerint a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredetmegjelöléseinek oltalmáról szóló, 1992. július 14-i 2081/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 208., 1992., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 13. kötet, 4. o.) részben teljesíti ezt a kötelezettséget. A Bíróság felkéri a Bizottságot és a Tanácsot, hogy fejtsék ki, hogyan szolgálhat ez a rendelet a harmadik országokból származó földrajzi jelzések és eredetmegjelölések oltalmának alapjául.
A Bizottság kifejti, hogy a 12. cikke alapján a rendeletet a harmadik országok földrajzi jelzéseire is alkalmazni kell: azok a jelzések, amelyek megfelelnek a rendeletben megállapított feltételeknek (különösen az előírásoknak és az ellenőrző eljárásoknak való megfelelés tekintetében) ugyanazon eljárás keretében megszerezhetik a rendelet 13. cikkében meghatározott különös oltalmat.
A Tanács rámutat, hogy a TRIPs II. részének 3. szakasza azt a kötelezettséget rója a szerződő felekre, hogy biztosítsák a többi szerződő fél által védelemben részesített jelzések oltalmát. A megállapodás gondolatmenete maga is azt eredményezi, hogy alkalmazása megkérdőjelezheti a közösségi szabályokban biztosított oltalmat.
E helyzet alátámasztására a Tanács a WTO-tag Magyar Köztársaság panaszának példáját hozza fel, amely panaszban Magyarország azt fejti ki, hogy a „Tokay” megjelölésnek biztosított közösségi oltalom ellentétes a TRIPs-szel, mivel ezt a megjelölést kizárólag a magyarországi Tokaj régióban termelt borokra kellene fenntartani. Tekintettel arra, hogy a „Tokay” megjelölés a közösségi jogszabályok oltalma alatt áll, a Tanács úgy véli, hogy ebben az esetben a Közösség és nem a tagállamok hatáskörébe tartozik, hogy a Magyar Köztársaság követeléseivel szemben védekezzen egy erre vonatkozó jogvitában.
A Tanács ugyanakkor elismeri, hogy a harmadik országok földrajzi jelzései oltalmának kérdése anélkül is felmerülhet, hogy az érintené a közösségi szabályokat, és erre az eshetőségre nem tért ki írásos észrevételeiben.
E tekintetben a Tanács egy Mexikóban gyártott, „Mexikói Tequila” elnevezésű szeszes ital Spanyolországban biztosítandó oltalmának példáját ismerteti. A Tanács szerint – az erre vonatkozó másodlagos közösségi jogi aktus sérelme nélkül – ez a kérdés a tagállamok hatáskörébe tartozna. Ez utóbbi példa kapcsán a Tanács módosítani szeretné írásos észrevételeit: a földrajzi jelzésekre vonatkozó közösségi szabályok hatálya nem terjed ki teljes egészében a TRIPs II. részének 3. szakaszára. Az AETR-doktrínából fakadó közösségi hatáskör nem öleli fel teljes egészében a 3. szakaszt, és a tagállamok hatásköre ezért részben fennmarad.
I – Kilencedik kérdés
A Bíróság azt kéri a Bizottságtól és a Tanácstól, hogy állapítsák meg, hogy amennyiben létezik a szellemi tulajdonjogokat összehangoló közösségi jogi aktus, a tagállamok kötelesek-e harmadik államok állampolgáraira is alkalmazni azokat a szabályokat, amelyeknek az elfogadására kötelesek.
A Bizottság úgy véli, hogy az ipari tulajdon oltalmáról szóló Párizsi Egyezmény, valamint az irodalmi és művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezmény hatálya alá tartozó szellemi tulajdonjogokat összehangoló közösségi jogi aktusok tekintetében a kérdést e nemzetközi szerződések maguk rendezik.
A Párizsi Egyezmény 2. és 3. cikke nemzeti elbánást ír elő a szellemi tulajdon területén meglévő jogszabályokban biztosított jelenlegi vagy jövőbeli „előnyök” tekintetében a Párizsi Uniót alkotó országok állampolgárai számára, illetve azoknak a személyeknek, akik lakóhellyel vagy tényleges és komoly telephellyel rendelkeznek ezen országok valamelyikének a területén. Ezt az elvet tehát automatikusan alkalmazni kell a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL L 40., 1989., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) rendelkezéseire.
A Berni Egyezmény 3. és 5. cikke alapján azok a szerzők, akik a Berni Uniót alkotó országok állampolgárai, vagy szokásos tartózkodási helyük ezen országokban van ugyanazokban a jelenlegi és jövőbeli jogokban részesülnek, mint amelyeket a nemzeti jogszabályok a saját állampolgáriak számára biztosítanak.
Ezt az elvet tehát automatikusan alkalmazni kell az alábbi jogszabályokban szereplő szerzői jogokra:
– a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos egyes jogokról szóló, 1992. november 9-i 92/100/EGK tanácsi irányelv (HL L 346., 1992., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.);
– a műholdas műsorszórásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra, valamint a szerzői joghoz kapcsolódó jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27-i 93/83/EGK tanácsi irányelv (HL L 248., 1993., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 134. o.).
A többi szellemi tulajdonjog tekintetében az álláspont közösségi jogi aktusonként különböző. A félvezető termékek topográfiájának jogi oltalmáról szóló, 1986. december 16-i 87/54/EGK tanácsi irányelv (HL L 24., 1987., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 8. kötet, 231. o.) 3. cikkének (7) bekezdése értelmében az oltalomnak harmadik országok állampolgáraira történő kiterjesztéséről a Tanács dönt. A bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos egyes jogokról szóló, 1992. november 9-i 92/100/EGK tanácsi irányelvben (HL L 346., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.) hallgatólagosan az szerepelt, hogy a tagállamok viszonossági alapon továbbra is biztosítják e jogokat, és nemzeti elbánást nyújtanak a Római Egyezményben részes országok állampolgárai számára. Ezt az álláspontot kifejezetten megerősítette a műholdas műsorszórásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó szerzői jogra, valamint a szerzői joghoz kapcsolódó jogokra vonatkozó egyes szabályok összehangolásáról szóló, 1993. október 29-i, 93/98/EGK tanácsi irányelv (HL L 290., 1993., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 141. o.), amelynek huszonharmadik preambulumbekezdése a harmadik ország állampolgárainak nemzetközi megállapodás alapján biztosított oltalomra utal.
A Tanács először is azt állítja, hogy elvileg – amennyiben létezik a szellemi tulajdonjogokat összehangoló közösségi jogi aktus – a tagállamok nem kötelesek az általuk elfogadandó szabályokat alkalmazni a harmadik országból származó állampolgárokra.
Általánosságban véve a harmonizációs intézkedések a belső piac kialakítására és működésére irányulnak, és céljuk az, hogy megszüntessék a Közösségen belüli szabad mozgás akadályait. A harmonizációs intézkedéseknek nem az a céljuk, hogy a harmadik országok állampolgáraival és társaságaival szemben alkalmazandó elbánást harmonizálják. Legtöbbször nem is tartalmaznak rendelkezést arra vonatkozóan, hogy az egyes tagállamok milyen elbánásban részesíthetik a harmadik országok állampolgárait.
A Tanács elismeri ugyanakkor, hogy néha a közösségi harmonizációs intézkedések tartalmazhatnak a tagállamok területén folytatott tevékenységre alkalmazandó általános szabályokat, beleértve azokat a tevékenységeket is, amelyeket harmadik országok állampolgárai és társaságai folytatnak. Például egy harmonizációs intézkedés nyilvántartásba vételi kötelezettséget írhat elő minden olyan magán- vagy jogi személynek, aki szellemi tulajdonjogát meg kívánja védeni, vagy a Közösség területén bizonyos foglalkozást kíván folytatni. Ezen általános szabályt a harmadik országok állampolgáraira is alkalmazni kell.
Ezért a Tanács úgy véli, hogy a kilencedik kérdésre nem lehet a közösségi harmonizáció jelenlegi fokán válaszolni; pillanatnyilag a közösségi jogszabályok csak kivételes esetekben rónak kötelezettséget a tagállamokra a harmadik ország állampolgárainak biztosítandó szellemi tulajdonjogok területén.
J – Tizedik kérdés
Mivel a Közösség nem részese számos, a WIPO égisze alatt, a szellemi tulajdon területén megkötött megállapodásnak, a Bíróság felkéri a Bizottságot, hogy jelölje meg, hogy ki venne részt e megállapodások kezelésében abban az esetben, ha a szellemi tulajdon területén a harmadik országokkal kötendő megállapodások tekintetében a Közösség kizárólagos hatáskörét ismernék el.
Bevezetésként a Bizottság kijelenti, hogy a Közösség rendelkezik kizárólagos hatáskörrel a WTO-egyezmény megkötésére, mert az egy, elsősorban a kereskedelemre vonatkozó megállapodás; és nem állítja azt, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik minden, a harmadik országokkal kötendő megállapodás megkötésére a szellemi tulajdon területén.
A Bizottság szerint minden egyes megállapodást eseti alapon kell megvizsgálni annak meghatározása érdekében, hogy kereskedelmi vonatkozású megállapodásról van-e szó, és ha nem, a közösségi jogalkotó fogadott-e már el olyan intézkedéseket, amelyeket a kérdéses megállapodás érinthet, vagy pedig a megállapodás megkötésével készül-e elfogadni ilyet.
A Bizottság azt az észrevételt teszi, hogy a Közösség külső hatásköre folyamatosan fejlődik, különösen a szellemi tulajdon területén. Jelenleg a Közösség ezért nem válhat a WIPO tagjává, illetve nem csatlakozhat a már létező Párizsi vagy Berni Egyezményhez, mivel ez csak államok számára lehetséges. A Bizottság kizárólag megfigyelői státusszal rendelkezik a WIPO-ban, ahol a tagállamokkal összehangoltan lép fel. Ugyanakkor a Közösség nemrégiben közelebbről is részt vett két WIPO-egyezmény – az integrált áramkörök szellemi tulajdonáról szóló, 1989. május 26-i Washingtoni Szerződés, valamint a nemzetközi védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodásra vonatkozó, 1989. június 28-i Madridi Jegyzőkönyv – elkészítésében. Valójában a Bizottság küldöttségi státusszal vett részt a diplomáciai konferencián, és szerződő fele lehet e megállapodásoknak.
K – Tizenegyedik kérdés
A Bíróság felkéri a Tanácsot és az észrevétellel élő tagállamokat, hogy fejtsék ki pontosan, hogy a Közösség és a tagállamok külpolitikai intézkedésének az egysége milyen módon biztosítható abban az esetben, ha megállapítást nyerne, hogy a GATS és a TRIPs megkötéséhez a Közösség és a tagállamok együttes részvétele szükséges.
A Tanács kijelenti, hogy a Közösség és a tagállamok WTO-beli együttes részvételére vonatkozó részletes szabályok kérdése még nem megoldott, mivel – a Bíróság erre vonatkozó véleményének hiányában – a Közösség és a tagállamok együttes hatáskörének fennállása tekintetében bizonytalanság van.
A Tanács csupán az együttes részvétel esetében elfogadandó megoldást körvonalazza.
Elsősorban a megoldásnak teljes mértékben összhangban kell lennie a Szerződésekkel és a közösségi vívmányokkal. Másodsorban az egyetlen közös szóvivő elvét kell majd elfogadni még azokban a kérdésekben is, amelyek nem teljes egészében vagy egyáltalán nem tartoznak közösségi hatáskörbe. A tényleges határozatokat – még a nem közösségi ügyekben is – a Tanács hozza, annak érdekében, hogy a Tanács az Európai Unióról szóló szerződésben ráruházott szerepét megfelelően teljesíteni tudja. Végül, az egyetlen közös „postaláda” elvét kellene alkalmazni, annak érdekében, hogy ne a WTO-tagoknak kelljen eldönteniük, hogy a Közösség vagy a tagállamok rendelkeznek-e hatáskörrel. Minden, konzultációra irányuló kérést és minden panaszt vagy az „Európai Unióhoz”, vagy a „a Közösséghez és a tagállamokhoz ” lehetne címezni, és azt a hatáskör kérdésétől függetlenül át kellene venni.
A Tanács hozzáteszi, hogy a Bíróságnak nem kell ismernie a Közösség és a tagállamok együttes részvétele esetén elfogadandó szabályokat ahhoz, hogy megválaszolja az elé terjesztett kérdést, nevezetesen, hogy a tagállamok rendelkeznek-e hatáskörrel azokon a területeken, ahol a GATS vagy a TRIPs kötelezettségeket állapít meg. Hangsúlyozza, hogy mindenesetre tisztában van azzal, hogy milyen kötelezettségeket rónak rá a Szerződésnek az Európai Unió külpolitikai intézkedéseinek koherenciáját megkövetelő cikkei.
A dán kormány szerint az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkéből, az EK-Szerződés 5. cikkéből és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából is nyilvánvaló, hogy a közösségi intézmények és a tagállamok kötelesek jóhiszeműen együttműködni mind a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozó, mind a Közösség és a tagállamok megosztott hatáskörébe tartozó esetekben. Ez utóbbi esetben ez a kötelezettség attól függetlenül fennáll, hogy milyen módon gyakorolják a tagállamok a hatásköreiket.
A német kormány hivatkozik a Tanács által 1994 májusában elfogadott, az „Uruguayi Forduló utáni” tárgyalásokat lehetővé tevő „magatartási szabályokra” (lásd e megállapodásnak a fentiekben, a negyedik kérdésre adott válasznál idézett szövegét), illetve arra, a WTO-val folytatandó tárgyalásokra általánosságban vonatkozó „magatartási szabályzatra”, amelyről jelenleg a Tanács megbeszéléseket folytat. E szabályzatok alkalmasak arra, hogy megszüntessék a Közösség és a tagállamok egységes közös fellépésével kapcsolatban felmerülő nehézségeket.
A görög kormány szintén kifejezésre juttatja, hogy a WTO keretében a Közösség és a tagállamok egységes közös fellépése biztosítható egy olyan „magatartási szabályzattal”, amelyet a tagállamok kormányainak képviselői határozatként fogadnak el a Tanács keretében. Ez a szabályzat a Bizottságot jelölné ki a WTO-n belül a tagállamok és a Közösség közös szóvivőjeként, mind a kizárólagos közösségi hatáskörbe tartozó, mind pedig a tagállami hatáskörbe tartozó kérdések vonatkozásában. Ez utóbbi kategóriába tartozó kérdések tekintetében a tagállamoknak közös álláspontot kellene kialakítaniuk, amelyet a Bizottság képviselne a WTO hatáskörrel rendelkező szerveinél. Végül pedig, a görög kormány szerint, ha a tagállamok nem tudnának közös álláspontot kialakítani, de kizárólag ebben az esetben, végső soron a tagállamok maguk terjeszthetnék elő nemzeti álláspontjukat a WTO keretében.
A spanyol kormány szintén hangsúlyozza egy olyan magatartási szabályzat elfogadásának szükségességét, amely előírná a Szerződésekben megállapított eljárások alkalmazását a közösségi hatáskörbe tartozó ügyekkel kapcsolatban, valamint a tagállami hatáskörbe tartozó ügyekkel kapcsolatban a tagállamok közötti konszenzusra való törekvést. Amennyiben a tagállamoknak nem sikerülne konszenzust kialakítani, a spanyol kormány szerint a tagállamok szabadon terjeszthetnék elő saját álláspontjukat. Végül, a Bizottságot felkérnék, hogy fejezze ki saját véleményét, és tárgyaljon a Közösség és a tagállamok nevében – a körülményektől függően – akár a Tanácstól, akár a tagállamoktól kapott utasításokkal összhangban.
A francia kormány ugyancsak azt az észrevételt teszi, hogy az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkének második bekezdésével és az EK-Szerződés 5. cikkével összhangban biztosítani kell a Közösség és tagállamai fellépésének egységességét az Uruguayi Forduló keretében megkötött megállapodások alkalmazása során. A francia kormány szerint a Tanács keretében jelenleg tárgyalása alatt álló magatartási szabályzattervezet alkalmas lenne az egységes fellépés elérésére. E szabályzatnak a következő elemeket kellene tartalmaznia: a Bizottság a WTO-ban egyedüli szóvivőként járna el; a Bizottság által a Közösség és a tagállamok nevében folytatott tárgyalások az erre vonatkozó felhatalmazással zajlanának a WTO-ban; rendszeres összefoglaló a tárgyalásokról a Tanács, illetve a Tanács által a tárgyalások követésével megbízott testületei részére; a tagállamok bevonása a tárgyalások és megbeszélések minden szakaszába. Ezen túlmenően a Bizottságnak el kell fogadnia a tagállamoknak a konzultációra vonatkozó kéréseit, és átmenetileg fel kell függesztenie a tárgyalásokat, amennyiben az szükséges. Szoros együttműködést kell kialakítani a Bizottság, a tagállamok és a Tanács Főtitkársága között a tárgyalások megfelelő lefolytatása érdekében. Minden fellépésnek és állásfoglalásnak a közösségi hatáskörbe tarozó ügyekben a Szerződés megfelelő rendelkezéseivel összhangban, míg a nemzeti hatáskörbe tarozó ügyekben konszenzus alapján elfogadott közös állásfoglaláson kell alapulniuk.
A holland kormány a 2/91. sz. véleményre hivatkozik annak érdekében, hogy hangsúlyozza annak a szükségességét, hogy a lehető legszorosabb együttműködés alakuljon ki a Közösség és tagállamai között a közös hatáskör megállapítása esetében. Ezen együttműködésnek egy magatartási szabályzat elfogadásában kell formát öntenie. A holland kormány e tekintetben felhívja a figyelmet az EGK-Szerződés korábbi 116. cikkének tartalmára, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete keretében létrejött megegyezésekre, illetve az Európai Unióról szóló szerződés harmadik pillérének keretében, így különösen a K.5. cikkben megállapított meglévő eljárásokra.
A portugál kormány szerint a tagállamok saját érdekeinek a WTO-n belüli képviseletével, illetve a szándékaik kialakításával kapcsolatban esetlegesen felmerülő nehézségek nem határozzák meg a hatáskörmegosztás kérdésére adandó választ, vagy nem akadályozzák meg a kérdéses megállapodások vegyes hatáskörben való megkötését. A portugál kormány felhívja a figyelmet az Európai Unióról szóló szerződés C. cikkében, J.1. cikkének (4) bekezdésében, és J.2. cikkének (3) bekezdésében, valamint az EK-Szerződés 5. cikkében megállapított együttműködésre és a koherenciákra vonatkozó kötelezettségekre. A Közösség és a tagállamok egységes fellépésére irányuló célkitűzés sikeresen megvalósult a WTO-tárgyalások során. Az ily módon megszerzett tapasztalat a portugál kormány szerint referenciapontként szolgálhat egy olyan magatartási szabályzat kialakítása során, amely meghatározná egyrészt a Bizottság, mint a tagállamok szóvivőjének különös kötelezettségeit, másrészt a tagállamok közös vagy összehangolt álláspontjának elfogadására vonatkozó szabályokat a tagállamok hatáskörébe tartozó kérdések tekintetében. Konszenzuson alapuló döntést kell hozni azokban a kérdésekben, amelyek a tagállamok alapvető vagy különösen fontos érdekeit érintik.
Az Egyesült Királyság kormánya azt az észrevételt teszi, hogy a Bíróság kérdése valójában a tagállamok és a Közösség WTO-n belüli jövőbeli részvételére vonatkozik. Emlékeztet arra, hogy a Közösség és a tagállamok hatékonyan működtek együtt az Uruguayi Forduló többoldalú tárgyalásai során, ugyanolyan vagy ahhoz hasonló módon, mintha a felek már az elején elfogadták volna a közös hatáskört. Ez jól bizonyítja, hogy hasonló együttműködés politikailag lehetséges, és különösen hatékonyan biztosíthatja a Közösség és a tagállamok érdekeit.
Ugyanakkor egy meghatározott együttműködési módszer nem szükségszerűen alkalmazható minden megállapodásra minden körülmények között. Ezért az Egyesült Királyság csak a valószínű körvonalait tudja felvázolni annak az egyeztetett eljárásnak, amelyen keresztül a WTO-n belüli egységes külpolitikai intézkedés lenne elérhető.
1. Az eljárás a Közösségnek és a tagállamoknak a WTO keretében követendő magatartására vonatkozna, függetlenül attól, hogy az ügyek közösségi hatáskörbe vagy pedig tagállami hatáskörbe tartoznak.
2. A Bizottság rendesen a Közösség és a tagállamok nevében nyilatkozna és tárgyalna, de kivételes esetekben a tagállamok is megtehetnék ezt. Az alkalmazandó eljárás határozná meg azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén a tagállamok gyakorolhatnák e jogot.
3. A Bizottság tájékoztatná a tagállamokat a tárgyalásokról és a megbeszélésekről, és lehetővé tenné a tagállamok megfelelő részvételét.
4. A Bizottság sürgősen megküldi a tagállamok részére a megfelelő dokumentumokat, beleértve a szövegváltozatokat is.
5. A Bizottság figyelembe venné a tagállamok álláspontjait. Az alkalmazandó eljárások megállapodás tárgyát képezik.
6. Az elhatározott álláspontoknak és fellépéseknek közösségi szabályokon és eljárásokon alapulnának, ott ahol ezek alkalmazandóak (például az EK-Szerződés 228. cikkének (1) bekezdésének második albekezdése), és más esetekben konszenzussal elért közös állásponton kell alapulniuk.
7. A tagállamok – amint ezt teszik most is – az igazgatási és költségvetési ügyekben a saját nevükben járnának el, és nyilatkoznának, de elkerülnék azt, hogy eltérő álláspontokat képviseljenek.
8. Rendelkezéseket kellene elfogadni arra vonatkozóan, hogy a Közösség hogyan működtesse a WTO-egyezményben szereplő vitarendezései eljárásokat, és ezek szoros együttműködést írnának elő a Közösség és a tagállamok között.
9. Arra az esetre vonatkozó rendelkezésekre is szükség volna, ha az egyes tagállamokat érinti a WTO-egyezményben részes más feleknek az egyezmény rendelkezéseit sértő magatartása, és ezek konzultációt, illetve szoros együttműködést írnának elő a Bizottság és a tagállamok között.
Az Egyesült Királyság kormányának nincs kétsége afelől, hogy a fentiekben felvázolt jellemzők alapján kialakított eljárás hamarosan kialakul. A tagállamoknak nincs szándékukban csökkenteni a közösen gyakorolt jelentős alkupozíciót; hanem az a legfőbb érdekük, hogy azt a lehető leghatékonyabb módon használják fel.
A Bíróság álláspontja
I – Bevezetés
1. A kérdések, amelyeket a Bizottság az Európai Közösséget létrehozó szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján feltett a Bíróságnak, elsőként arra irányulnak, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik-e az árukereskedelemre vonatkozó többoldalú megállapodások megkötésére, amennyiben e megállapodások ESZAK- és Euratom-termékeket érintenek. E kérdések ezen kívül arra vonatkoznak, hogy a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezhet-e az elsősorban az EK-Szerződés 113. cikke, másodsorban a belső és külső hatáskörök párhuzamossága, vagy pedig harmadsorban az EK-Szerződés 100a. vagy 235. cikke alapján a szolgáltatások kereskedelméről szóló általános megállapodás (a továbbiakban: GATS), és a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodás (a továbbiakban: TRIPs) megkötésére, amely utóbbi a hamisított áruk kereskedelmére is vonatkozik.
2. E megállapodások a Kereskedelmi Világszervezet létrehozó egyezmény (a továbbiakban: WTO-egyezmény) mellékleteit képezik. A WTO-egyezmény közös intézményi keretet teremt a tagjai közötti kereskedelmi kapcsolatok folytatására a WTO-egyezményhez csatolt megállapodásokkal és jogi eszközökkel kapcsolatos ügyekben (a WTO-egyezmény II. cikkének (1) bekezdése). E megállapodások az 1986. szeptember 20-i Punta del Este-i miniszteri nyilatkozattal kezdődő Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásainak eredményeit foglalják magukba.
3. E nyilatkozat jóváhagyását követően a Tanács és a tagállamok úgy határoztak, hogy „a tárgyalás folytatása maximális koherenciájának biztosítása érdekében úgy határoztak, hogy a Bizottság jár el egyedüli tárgyalóként a Közösségek és a tagállamok nevében”. Ugyanakkor az ülésen elfogadott jegyzőkönyvben kijelentették, hogy „ez a határozat nem határozza meg előre a Közösség és a tagállamok egyes meghatározott témakörökre vonatkozó hatáskörének kérdését.”
4. 1993. december 15-én a magas rangú tisztviselők szintjén ülésező kereskedelmi tárgyalások bizottsága – amely szervet a Punta del Este-i konferencián kifejezetten az Uruguayi Forduló tárgyalásainak végigvitelére hoztak létre – elfogadta az Uruguayi Forduló többoldalú kereskedelmi tárgyalásainak eredményeit magába foglaló záróokmányt.
5. A Tanács az 1994. március 7-8-i ülésén elhatározta, hogy megteszi a megfelelő lépéseket a WTO-egyezmény záróokmányának az aláírására. Felhatalmazta a Tanács elnökét és Sir Leon Brittant, a Bizottság tagját, hogy az Európai Unió Tanácsa nevében írja alá 1994. április 15-én Marrakesh-ben a WTO-egyezményt és záróokmányt. A tagállamok képviselői, akik azon a véleményen voltak, hogy ezen jogi aktusok „nemzeti hatáskörbe tartozó kérdésekre is vonatkoznak”, ugyanezen alkalommal megállapodtak, hogy aláírják a WTO-egyezményt és záróokmányát is. A Bizottság a maga részéről megjegyzi a jegyzőkönyvben, hogy „a záróokmány (…) és a melléklet megállapodások a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartoznak.”.
6. 1994. április 6-án a Bizottság benyújtotta vélemény iránti kérelmét. A Bizottság kérdései a következők:
„Az 1993. december 15-i záróokmányban szereplő, az GATT Uruguayi Fordulója kereskedelmi tárgyalásainak eredményei tekintetében:
1) Az Európai Közösség rendelkezik-e hatáskörrel arra, hogy az EK-Szerződés, mégpedig egyedül annak 113. cikke alapján, vagy e cikk és ezzel együtt az említett szerződés 100a. cikke és/vagy 235. cikke alapján megkösse a WTO-t létrehozó egyezménynek a szolgáltatások kereskedelmére vonatkozó (GATS), valamint a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásaira vonatkozó, és a hamisított áruk kereskedelmére is kiterjedő (TRIPs) valamennyi részét?
2) Az Európai Közösség rendelkezik-e hatáskörrel arra, hogy önállóan kösse meg a WTO-egyezmény kizárólag az ESZAK- és az Euratom-Szerződés hatálya alá tartozó termékekre és/vagy szolgáltatásokra vonatkozó részeit?
3) Ha a fenti kérdésekre adott válasz igenlő, érinti-e ez a tagállamok azon képességét, hogy megkössék a WTO-egyezményt, tekintettel arra a tényre, hogy már megegyezés született arról, hogy a WTO eredeti tagjaivá válnak?”
7. Az Uruguayi Forduló eredményeként megszületett megállapodásokat végül 1994. április 15-én Marrakesh-ben írták alá. A Közösség és tagállamai nevében azokat a fent említet határozatokkal összhangban írták alá (lásd az 5. pontot).
8. A Bizottság által benyújtott vélemény iránti kérelemről 1994. május 24-én értesítették a Tanácsot és a tagállamokat.
II – A kérelem elfogadhatóságáról
9. Fel kell idézni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság véleményét a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján kérni lehet olyan kérdésekben, amelyek egy adott megállapodásnak a harmadik országokkal történő megkötésére irányuló hatáskörnek a Közösség és a tagállamok közötti megosztására vonatkoznak (lásd különösen az 1/75. sz. 1975. november 11-i véleményt [EBHT 1975., 1355.o. és különösen 1360. o.], az 1/78. sz. 1979. október 4-i vélemény [EBHT 1979., 2871. o.] 30. pontját, valamint a 2/91. sz. 1993. március 19-i vélemény [EBHT 1993., 1061. o. ] 3. pontját).
10. A Spanyol Királyság álláspontja szerint a kérelem nem elfogadható. Állítása szerint a 228. cikk szerinti vélemény kérésére irányuló eljárást csak akkor indítható, amikor a Közösség még nem tett nemzetközi kötelezettségvállalást. A Spanyol Királyság azt az észrevételt teszi, hogy a záróokmány Marrakesh-ben történő aláírása a tárgyalások végeredményeként keletkezett szövegek hitelesítésére szolgált, és magában foglalta az aláírók kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy ezeket jóváhagyásra benyújtják illetékes hatóságaiknak. A Tanács és a holland kormány pusztán kétségét fejezi ki arra vonatkozóan, hogy egy már aláírt megállapodás tekinthető-e a 228. cikk értelmében egyszerűen „tervezett” megállapodásnak.
11. Ezen ellenvetéseket és kétségeket el kell utasítani.
12. Azt megelőzően, hogy véglegesen kifejezésre került volna Közösség beleegyezése arra vonatkozóan, hogy a megállapodás a Közösséget kötelezze, a Bíróságot bármikor fel lehet kérni, hogy a Szerződés 228. cikkének (6) bekezdése alapján véleményt nyilvánítson. E beleegyezés megadásáig a megállapodás megállapodás-tervezetnek minősül. Ebből következően semmi sem zárja ki e kérelmet elfogadhatóságát.
III – A Bizottság kérdéseinek megfogalmazásáról
13. A Tanács bírálja a Bizottság kérdéseinek megfogalmazását. Mivel az eljárás egy, a Közösség és a tagállamok által az őket megillető hatáskörök alapján már aláírt megállapodásra irányul, a kérdés nem az, hogy a Közösség egyedül aláírhatja-e és megkötheti-e ezt a megállapodást (a Tanács szerint ez teoretikus kérdés), hanem az, hogy „az Uruguayi Forduló eredményeként létrejött megállapodásoknak a Közösség és a tagállamok által történő együttes megkötése (...) összeegyeztethető-e a Európai Közösséget létrehozó szerződésekben megállapított hatáskörmegosztással”, és nem ez lenne a helyzet, ha a megállapodás teljes egészében a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozna.
14. A Tanács bírálatait, amelyekhez a portugál kormány is csatlakozott, el kell vetni. Akár a Tanács által javasolt, akár a Bizottság által használt kifejezésekkel teszik fel a kérdéseket, az alapvető kérdés annak meghatározása, hogy a Közösség rendelkezik-e kizárólagos hatáskörrel a WTO-egyezmény és annak mellékletei megkötésére. A Bíróság e vélemény további részében ezen alapvető kérdéssel kíván foglalkozni, sorban megvizsgálva néhány, az áruk kereskedelmére vonatkozó többoldalú megállapodások, a GATS és a TRIPs kapcsán felmerülő sajátos problémát. Mindenekelőtt azonban meg kell vizsgálni azokat az érveket, amelyeket a Tanács és egyes észrevétellel élő kormányok a tagállamokkal függő viszonyban lévő területek képviseletével kapcsolatban vetettek fel, és amelyeket a portugál kormány az államoknak az WTO működtetésének finanszírozásában való részvétellel kapcsolatban vetett fel.
IV – A tagállamokkal függő viszonyban lévő egyes területek képviseletéről
15. A Bizottság azon állításával szemben, mely szerint a Közösség a WTO-egyezmény és mellékletei aláírására kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, a Tanács és több észrevétellel élő kormány rámutat, hogy egyes tagállamok továbbra is hatáskörrel rendelkeznek az olyan területekkel kapcsolatos megállapodások aláírására és végrehajtására, amelyekre vonatkozóan az Európai Közösségeket létrehozó szerződések nem alkalmazandóak.
16. A francia kormány emellett előadja, hogy az WTO-egyezmény és mellékletei számos vonatkozásban a tengerentúli országok és területek társulására vonatkozó rendelkezések által érintett területeteken kívül esnek, valamint hogy – e tekintetben – egyedül ő rendelkezik hatáskörrel az WTO-egyezmény és mellékletei megkötésére.
17. Amint azt a Bíróság a fent hivatkozott 1/78. sz. véleményében is kimondta (62. pont), a kérdéses területek – mivel nem tartoznak az EGK-Szerződés hatálya alá – a Közösség szempontjából a harmadik országokkal azonos helyzetben vannak. Ebből következően az e területekért felelős államokat nem mint a Közösség tagállamait, hanem mint a velük függő viszonyban lévő, de a közösségi jog hatálya alá nem tartozó területek nemzetközi kapcsolataiért felelős államokat kérték fel a megállapodásban való részvételre.
18. Amint azt a Bíróság is megjegyezte a fenti véleményben (ugyanazon pont), e tagállamok különleges helyzete nem befolyásolhatja a Közösségen belüli hatásköri területek körülhatárolására vonatkozó probléma megoldását.
V – A költségvetési és pénzügyi kérdésekről
19. A portugál kormány a WTO-egyezmény VII. cikkére hivatkozik, amely előírja, hogy minden tag hozzájárul a WTO kiadásaihoz, és azt állítja, hogy – mivel a Közösség tagállamai alapító tagi jogállást szereznek a WTO-ban (lásd XI. cikk (1) bekezdését) – ez elégségesen indokolja a tagállamoknak az egyezmény megkötésében való részvételét, még akkor is, ha a finanszírozásnak nincs olyan döntő szerepe, mint a fent említett 1/78. sz. vélemény alapját képező, a természetes gumiról szóló nemzetközi megállapodásban. A portugál kormány egy, a saját alkotmányjogán alapuló érvet is felhoz, amely szerint a nemzeti parlament jóváhagyása szükséges az olyan nemzetközi szerződésekhez, amelyek a Portugál Köztársaságnak a nemzetközi szervezetekben való részvételét írják elő.
20. Ez utóbbi érvre elegendő azt válaszolni, hogy a belső jogszabályok – ideértve az alkotmányos természetű jogszabályokat is – nem módosíthatják a nemzetközi hatásköröknek a tagállamok és a Közösség között a Szerződésből eredően fennálló megosztását.
21. Az első érv sem fogadható el. Mivel a WTO nemzetközi szervezet, amely csupán a működéséhez szükséges költségvetéssel, nem pedig pénzügyi politikai eszközzel rendelkezik, az a tény, hogy a WTO kiadásainak egy részét a tagállamok fogják viselni, önmagában nem indokolhatja a tagállamoknak a WTO-egyezmény megkötésében való részvételét.
VI – Az áruk kereskedelmére vonatkozó többoldalú megállapodásokról
22. A Bizottság és az észrevétellel élő felek egyetértenek abban, hogy az áruk kereskedelmére vonatkozó többoldalú megállapodások legnagyobb részt az EK-Szerződés 113. cikke alapján a közös kereskedelempolitikára vonatkozó ügyek tekintetében a Közösségre ruházott kizárólagos hatáskör hatálya alá tartoznak. Az eltérések csak egyes pontokra vonatkoznak.
23. Sem a Tanács, sem pedig az észrevétellel élő tagállamok nem vitatják a Bizottság azon állítását, mely szerint a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az áruk kereskedelmére vonatkozó többoldalú megállapodások megkötésére, amennyiben azok Euratom-termékekre vonatkoznak. Mindenesetre – mivel a Bizottság második kérdésében felvetette – ezt a kérdést meg kell vizsgálni.
24. Az EK-Szerződés 232. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy a szerződés „rendelkezései nem sérthetik az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződés rendelkezéseit”. Mivel az Euratom-Szerződés nem tartalmaz egyetlen, a külkereskedelemre vonatkozó rendelkezést sem, semmi sem akadályozza azt, hogy az EK-Szerződés 113 cikke alapján kötött szerződések kiterjedjenek az Euratom-termékek nemzetközi kereskedelmére.
25. Ezzel szemben az ESZAK-termékek esetében nincs egyetértés egyrészt a Bizottság – amely úgy véli, hogy a Közösségre az EK-Szerződés 113. cikkével ruházott kizárólagos hatáskör kiterjed az ESZAK-termékekre is – másrészt a Tanács és az észrevétellel élő tagállamok többsége között, amelyek az ESZAK-Szerződés 71. cikkére hivatkozva kívánják bizonyítani, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkeznek.
26. Az ESZAK-Szerződés 71. cikke kétségkívül azt írja elő, hogy „[e] szerződés ellenkező rendelkezés hiányában nem érinti a tagállamok kormányainak a kereskedelempolitika terén fennálló hatáskörét”. Ezen túlmenően az EK-Szerződés 232. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy ez utóbbi nem módosítja az ESZAK-ot létrehozó szerződés rendelkezéseit, különösen a tagállamok jogai és kötelezettségei, valamint az intézmények hatásköre tekintetében.
27. Mivel azonban az ESZAK-Szerződés akkor készült, amikor az Európai Gazdasági Közösség még nem létezett, e szerződés 71. cikke csak a szén- és acéltermékekről rendelkezhetett. Akárhogy is, az csak kifejezetten az ESZAK-termékekre vonatkozó megállapodások tekintetében tarthatott fenn a tagállamok részére hatáskört. Másrészről az EK-Szerződés 113. cikke értelmében a Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az általános jellegű, azaz a mindenféle árut magukban foglaló külső megállapodások megkötésére, még akkor is, ha ezen áruk magukban foglalják az ESZAK-termékeket is. Amint azt a Bíróság a fent hivatkozott 1/75. sz. véleményében kimondta (1365. o., harmadik bekezdés), kizárt, hogy az ESZAK-Szerződés 71. cikke „az EGK-Szerződés 113. és 114. cikkét érvénytelenné tegye, és hatással legyen a Közösségnek a közös kereskedelempolitika területére vonatkozó nemzetközi megállapodások tárgyalására és megkötésére vonatkozó hatáskörrel történő felruházására”. Jelen esetben az áruk kereskedelmére vonatkozó többoldalú megállapodások vizsgálata során kiderül, hogy ezek egyike sem vonatkozik kifejezetten ESZAK-termékekre. Ebből az következik, hogy a Közösségnek e megállapodások megkötésére vonatkozó kizárólagos hatásköre nem vitatható azon az alapon, hogy azokat az ESZAK-termékekre is alkalmazni kell.
28. A Tanács előadja, hogy az EK-Szerződés 43. cikkét el kell fogadni a WTO-egyezmény és mellékletei megkötésére vonatkozó határozatok alapjaként a mezőgazdaságról szóló megállapodás és az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodás tekintetében, mivel ezek nem csak a mezőgazdasági termékek nemzetközi kereskedelmére alkalmazandó kereskedelmi intézkedésekre vonatkoznak, hanem – elsősorban – a mezőgazdasági piacok szervezésének belső szabályaira. Az Egyesült Királyság különösen azt állítja, hogy a hazai támogatás csökkentésére vonatkozó kötelezettségek és a mezőgazdasági termékekről szóló megállapodásban előírt export-visszatérítések a piacok közös szervezését is befolyásolják, valamint hogy – mivel közösségi termékekre, és nem behozott termékekre vonatkoznak – kívül esnek az EK-Szerződés 113. cikkének hatályán.
29. A mezőgazdaságra vonatkozó megállapodás tekintetében igaz, hogy a 43. cikk elfogadható volt mint megfelelő jogalap egy a termékek forgalomba hozatalának feltételeire vonatkozó egységes szabályokat megállapító irányelv tekintetében, nemcsak a Közösségen belüli kereskedelemre vonatkozóan, hanem a harmadik országokból származó áruk esetére is (lásd a 131/87. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1989. november 16-án hozott ítélet [EBHT 1989., I-3764. o.] 27. pontját). Ennek az irányelvnek a célja azonban a Szerződés 39. cikkében megállapított közös agrárpolitika célkitűzései közül egy vagy több megvalósítása. A WTO-egyezményhez mellékelt, a mezőgazdaságról szóló megállapodás esetében azonban már nem ez a helyzet. A mezőgazdaságról szóló megállapodás célkitűzése, hogy létrehozzon egy az egész világra kiterjedő „méltányos és piacorientált mezőgazdasági kereskedelmi rendszert”. (lásd a megállapodás preambulumát). Az a tény, hogy az e megállapodás értelmében vállalt kötelezettségek megkövetelik, hogy a belső intézkedéseket a Szerződés 43. cikke alapján fogadják el, nem akadályozza, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalásokra egyedül a 113. cikk alapján kerül sor.
30. A Tanács azt állítja továbbá, hogy – a mezőgazdaságról szóló megállapodással kapcsolatban elmondottakhoz hasonlóan – ugyancsak az EK-Szerződés 43. cikkére kell hivatkozni az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodás megkötésére irányuló határozat jogalapjaként.
31. Ezt az álláspontot el kell utasítani. Az egészségügyi és növény-egészségügyi intézkedések alkalmazásáról szóló megállapodás – preambuluma értelmében – arra szorítkozik, hogy „létrehozzák az állat- és növény-egészségügyi intézkedések meghozatalát, továbbfejlesztését és érvényesítését célzó szabályok és fegyelem multilaterális kereteit abból a célból, hogy azoknak a kereskedelemre gyakorolt negatív hatásait minimalizálják”. Ilyen megállapodás köthető önmagában a 113. cikk alapján is.
32. A holland kormány szerint indokolt a Közösség és a tagállamok együttes részvétele a WTO-egyezményben, mivel a tagállamok saját hatáskörrel rendelkeznek a kereskedelem technikai akadályai tekintetében, mivel ezen a területen néhány közösségi irányelv szabadon választható jellegű, és mivel ezen a területen teljes harmonizáció még nem valósult meg és azt nem is tervezik.
33. Ez az érvelés nem fogadható el. A kereskedelem technikai akadályairól szóló megállapodás a közös kereskedelempolitika hatálya alá tartozik, mivel annak rendelkezéseit pusztán annak biztosítására szánták, hogy a technikai szabályok és normák, valamint a technikai szabályoknak és normáknak való megfelelősség értékelésére irányuló eljárások ne képezzék a nemzetközi kereskedelem szükségtelen akadályát (lásd a megállapodás preambulumát, valamint 2.2. és 5.1.2. cikkét).
34. Mindezekből az következik, hogy az EK-Szerződés 113. cikke alapján egyedül a Közösség rendelkezik hatáskörrel az áruk kereskedeleméről szóló többoldalú megállapodások megkötésére.
VII – Az EK-Szerződés 113. cikkéről, a GATS-ról és a TRIPs-ről
35. A Bizottság legfőbb állítása értelmében mind a GATS mind a TRIPs megkötése az EK-Szerződés 113. cikke alapján a kereskedelempolitikai ügyekben a Közösségre ruházott kizárólagos hatáskörbe tartozik. Ezt az álláspontot a lényegét illetően élénken vitatta a Tanács, az észrevétellel élő tagállamok, és az Európai Parlament, amely – kérelmére – engedélyt kapott észrevételeinek benyújtására. Célszerű ezért a Bizottságnak a GATS-ra illetve a TRIPs-re vonatkozó legfőbb állításainak vizsgálatával kezdeni.
A – A GATS
36. A Bizottság álláspontját lényegében a közös kereskedelempolitika fogalmának a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakult nem megszorító értelmezésre (lásd az 1/78. sz. vélemény 44. és 45. sz. pontját), az áruk és a szolgáltatások közötti kapcsolatokra vagy átfedésekre, a GATS céljára és az alkalmazott eszközökre alapítja, és arra a következtetésre jut, hogy a szolgáltatások a közös kereskedelempolitika területére tartoznak anélkül, hogy különbséget kellene tenni a szolgáltatásnyújtás különböző módjai között, és különösen a közvetlen, határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás és az olyan szolgáltatásnyújtás között, amelyet annak a személynek az országában történő kereskedelmi jelenléttel nyújtanak, aki számára a szolgáltatást nyújtják. A Bizottság azt is állítja, hogy a közlekedéssel kapcsolatos, kereskedelmi jellegű nemzetközi megállapodások (a biztonsági szabályokkal kapcsolatosakkal ellentétben) szintén a közös kereskedelempolitika területére tartoznak és nem a Szerződésnek a közös közlekedéspolitikáról szóló különös címe alá.
37. Először célszerű megvizsgálni a közlekedéstől eltérő szolgáltatásokat, és ezt követően a közlekedés körébe tartozó különös szolgáltatásokat.
38. Az első kategória tekintetében mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy 1/75. sz. véleményben, amelyben egy helyi kiadások előírásairól szóló megállapodással összefüggésben rendelkezett a közösségi hatáskörök kiterjedéséről, a Bíróság megállapította, hogy „közös kereskedelempolitika, és különösen az exportpolitika szükségszerűen magában foglalja a kiviteli támogatások rendszerét, és különösen a kiviteli műveletekhez kapcsolódó helyi kiadások finanszírozását célzó hitelekre vonatkozó rendelkezéseket” (EBHT 1975., 1362. o.). A kérdéses helyi kiadások mind az áruk szolgáltatásával, mind a szolgáltatások nyújtásával kapcsolatosan felmerült kiadásokra vonatkoztak. Ennek ellenére a Bíróság elismerte a Közösség kizárólagos hatáskörét, anélkül, hogy különbséget tett volna az áruk és a szolgáltatások között.
39. A Bíróság a fent hivatkozott 1/78. sz. véleményben (44. pont) elutasította a 113. cikk oly módon történő értelmezését, ami „a közös kereskedelempolitikát olyan eszközök használatára korlátozná, amelyek hatása kizárólag a külkereskedelem hagyományos szempontjaira irányul”. Épp ellenkezőleg, úgy vélte, hogy „a külkereskedelem kérdését tágabb összefüggéseiben kell szabályozni”, amit megerősít az a körülmény is, hogy a 113. cikkben a kereskedelempolitika tárgyainak (…) felsorolása nem taxatív.” (a fent hivatkozott 1/78. sz. vélemény 45. pontja).
40. Vélemény iránti kérelmében a Bizottság rámutatott arra, hogy egyes fejlett országokban a szolgáltatási szektor a gazdaság vezető szektorává vált, továbbá hogy a világgazdaság alapvető szerkezeti átalakuláson megy keresztül. Az alapvető ipar a fejlődő országokba helyeződik át, míg a fejlett gazdaságok főként magas hozzáadott értéktartalommal rendelkező áruk és szolgáltatások exportőreivé váltak. A Bíróság megjegyzi, hogy ezt a fejlődést tükrözi a WTO-egyezmény és annak mellékletei, amelyek az árukra és szolgáltatásokra kiterjedő egységes tárgyalási folyamat tárgyát képezték.
41. Tekintettel a nemzetközi kereskedelem ilyen fejlődésére, a közös kereskedelempolitikának a Szerződés értelmében vett nyitott jellegével ellentétes az, hogy a szolgáltatások kereskedelme teljes egészében és alapelvi szinten kizárásra kerüljön a 113. cikk hatálya alól, ahogyan azt egyes észrevétellel élő kormányok kívánnák.
42. E következtetés pontosítása érdekében azonban figyelembe kell venni a GATS által a szolgáltatások kereskedelmére adott meghatározást annak érdekében, hogy kiderüljön, a Szerződés általános rendszere nem korlátozza-e a szolgáltatások kereskedelmének a 113. cikk hatálya alá tartozását.
43. A szolgáltatások kereskedelme a GATS I. cikkének (2) bekezdése értelmében – a megállapodás alkalmazásában – a szolgáltatásnyújtás négy formáját jelenti: 1) személyek mozgásával nem járó, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás; 2) a külföldön történő fogyasztás, amely magában foglalja a fogyasztónak a szolgáltató letelepedése szerinti WTO-tag területére történő utazását; 3) a kereskedelmi jelenlét, azaz egy lányvállalat vagy fióktelep jelenléte azon WTO-tagország területén, ahol a szolgáltatást nyújtják; 4) WTO-tagországbeli természetes személyek jelenléte, ami lehetővé teszi egy tagország szolgáltatója számára, hogy szolgáltatást nyújtson valamely más tagország területén.
44. A határokon átnyúló szolgáltatások tekintetében, a szolgáltatást az egyik országban letelepedett szolgáltató nyújtja egy másik országban tartózkodó fogyasztónak. A szolgáltató nem megy a fogyasztó országába; illetve a fogyasztó sem megy a szolgáltató országába. Ez a helyzet tehát hasonló az árukereskedelemhez, amely a Szerződés értelmében kétségkívül a közös kereskedelempolitika hatálya alá tartozik. Nincs tehát semmi különös akadálya annak, hogy egy ilyen szolgáltatás a közös kereskedelempolitika fogalmába tartozzon.
45. Ugyanez nem mondható el a három másik, a GATS-ban meghatározott szolgáltatásnyújtási módja, nevezetesen a külföldön történő fogyasztás, a kereskedelmi jelenlét, és a természetes személyek jelenléte tekintetében.
46. A természetes személyek vonatkozásában a Szerződés 3. cikkéből – amely b) pontjában különbséget tesz a „közös kereskedelempolitika” és d) pontjában „a személyek belépésére és mozgására vonatkozó intézkedések” között – egyértelmű, hogy a harmadik országok állampolgáraival szemben a tagállamok külső határainak átlépése során tanúsított bánásmód nem tekinthető a közös kereskedelempolitika hatálya alá tartozó kérdésnek. Még általánosabban, a természetes és jogi személyek szabad mozgásáról szóló különös fejezetek léte a Szerződésben azt mutatja, hogy e kérdések nem tartoznak a közös kereskedelempolitika hatálya alá.
47. Ebből az következik, hogy a szolgáltatásnyújtás GATS-ban szereplő azon módjai, amelyeket „külföldön történő fogyasztásnak”, „kereskedelmi jelenlétnek” és „természetes személyek jelenlétének” nevez, nem tartozik a közös kereskedelempolitika hatálya alá.
48. Ezek után meg kell vizsgálni a közlekedés körébe tartozó egyes szolgáltatásokat, amelyek a Szerződésben a közös kereskedelempolitikáról szóló VII. címtől elkülönülő külön cím alá tartoznak (IV. cím). Épp a közlekedéspolitika kapcsán mondta ki először a Bíróság, hogy a Közösségnek a nemzetközi szerződések megkötésére vonatkozó hatásköre „nem csak a Szerződés kifejezett felhatalmazásából származhat – mint a vámtarifa- és kereskedelmi megállapodásokra vonatkozó a 113. és 114. cikk esetén és a társulási megállapodásokra vonatkozó 238. cikk esetén – hanem a Szerződés más rendelkezéseiből és a közösségi intézmények által e rendelkezések keretében hozott jogi aktusokból is” (lásd a 22/70. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1971. március 31-én hozott ún. „AETR-ítélet” [EBHT 1971., 263. o.] 16. pontját). Az e határozat alapját képező elgondolás az, hogy a közlekedéssel kapcsolatos ügyekre vonatkozóan megkötött nemzetközi megállapodások nem tartoznak a 113. cikk hatálya alá.
49. Az AETR-ítélet hatálya nem szűkíthető le az AETR-ítélet alapjául is szolgáló biztonsági szabályokra – mint a hivatásos gépkocsivezetők vezetési idejének hosszával kapcsolatos szabályokra – vonatkozó megállapodások és a kereskedelmi jellegű megállapodások közötti különbségtétellel.
50. Valójában az AETR-ítélet nem tesz ilyen különbséget. A Bíróság megerősítette elemzését a belvízi közlekedési ágazat gazdasági helyzetének javítására irányuló megállapodásra – azaz egy nem biztonsági szabályok megállapítására vonatkozó gazdasági megállapodásra – vonatkozó 1/76. sz. véleményében (EBHT 1977., 741. o.). Ezen túlmenően a „közlekedésről” szóló cím alapján harmadik országokkal számos megállapodás jött létre, amelyek hosszú listáját nyújtotta be az Egyesült Királyság észrevételeiben.
51. A Bizottság álláspontjának alátámasztása céljából számos, a 113. cikken alapuló, a közlekedési szolgáltatások felfüggesztését is magában foglaló embargós intézkedést sorol fel [Irak elleni intézkedések: a Közösség Irakkal és Kuvaittal folytatott kereskedelmének megakadályozásáról szóló, 1990. augusztus 8-i 2340/90/EGK tanácsi rendelet (HL L 213., 1990., 1. o.), a Közösség Irakkal és Kuvaittal folytatott kereskedelmének megakadályozásáról szóló 2340/90/EGK rendeletet kiterjesztéséről és módosításáról szóló, 1990 október 29-i 3155/90/EGK tanácsi rendelet (HL L 304., 1990., 1. o), valamint az a Közösség Irakkal és Kuvaittal folytatott kereskedelmének megakadályozásáról szóló 2340/90/EGK és 3155/90/EGK rendelet módosításáról szóló, 1991. május 7-i 1194/91/EGK tanácsi rendelet (HL L 115., 1991., 37. o.); a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia és Montenegró) elleni intézkedések: az Európai Gazdasági Közösség és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia és Montenegró) közötti kereskedelemről szóló, 1993. április 26-i 990/93/EGK tanácsi rendelet (HL L 102., 1993., 14. o.); a Haiti elleni intézkedések: az Európai Gazdasági Közösség és Haiti közötti kereskedelem egyes vonatkozásaival kapcsolatos embargó bevezetéséről szóló, 1993. június 23-i 1608/93/EGK tanácsi rendelet (HL L 155., 1993., 2. o.)]. E példák nem bizonyító erejűek. Amint azt az Európai Parlament helyesen jegyzi meg, mivel az embargók főként a termékexporttal és -importtal kapcsolatosak, ezek nem lettek volna hatékonyak, ha ugyanekkor nem határozták volna el a közlekedési szolgáltatások felfüggesztését is. Az ilyen felfüggesztés a főintézkedés szükséges velejárójának tekinthető. Ebből következően a példák nem relevánsak azon kérdés tekintetében, hogy a Közösség a közlekedéssel kapcsolatos nemzetközi megállapodások megkötése tekintetében a 113. cikk alapján rendelkezik-e kizárólagos hatáskörrel.
52. Mindenesetre az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Tanács egyszerű gyakorlata nem változtathat a Szerződés szabályain, és ennélfogva a helyes jogalap megállapítása tekintetében nem teremthet a Közösség intézményeit kötelező precedenst (lásd a 68/86. sz. Egyesült Királyság kontra Tanács ügyben 1988. február 23-én hozott ítélet [EBHT 1988., 855. o.] 24. pontját).
53. Ebből az következik, hogy a Szerződés 113. cikkének hatálya alá csak a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás tartozik, és a közlekedésre vonatkozó nemzetközi megállapodások az alól ki vannak zárva.
B – A TRIPs
54. A Közösségnek a 113. cikken alapuló kizárólagos hatáskörére vonatkozó állításának alátámasztására a Bizottság főként azzal érvel, hogy a szellemi tulajdonjogokra vonatkozó szabályok szorosan kapcsolódnak azon termékek és szolgáltatások kereskedelméhez, amelyekre e jogok vonatkoznak.
55. Először is meg kell jegyezni, hogy a TRIPs III. részének a szellemi tulajdonjogok érvényesítésére szolgáló eszközökre vonatkozó 4. fejezete különös szabályokat tartalmaz a határátkelőhelyeken alkalmazandó intézkedésekkel kapcsolatban. Amint arra az Egyesült Királyság rámutatott, ennek a résznek a megfelelője megtalálható a hamisított áruk szabad forgalomba hozatalát tiltó intézkedések megállapításáról szóló, 1986. december 1-jei 3842/86/EGK tanácsi rendelet (HL L 357., 1986., 1. o.) rendelkezéseiben. E rendelet, amennyiben a hamisított áruk szabad forgalomba hozatalának tilalmára vonatkozik, helyesen alapul a Szerződés 113. cikkén: a Közösség külső határain a vámhatóságok által meghozandó intézkedésekre vonatkozik. Mivel az ilyen típusú intézkedéseket a közösségi intézmények szabadon fogadhatják el az EK-Szerződés 113. cikke alapján, egyedül a Közösség jogosult az ilyen ügyekkel kapcsolatos nemzetközi megállapodások megkötésére.
56. A TRIPs hamisított áruk szabad forgalomba hozatalának tilalmára vonatkozó rendelkezéseinek esetén kívül ugyanakkor a Bizottság álláspontja nem fogadható el.
57. Kétségkívül van kapcsolat a szellemi tulajdon és az áruk kereskedelme között. A szellemi tulajdonjogok lehetővé teszik jogosultjaik részére, hogy harmadik személyeket bizonyos cselekmények megvalósításában megakadályozzanak. A védjegy használatának, valamely termék előállításának, egy formatervezési minta lemásolásának, egy könyv, lemez, vagy videokazetta többszörözésének megtiltására vonatkozó jog kétségtelenül hatással bír a kereskedelemre. A szellemi tulajdonjogok célja kifejezetten e hatások kiváltása. Ez nem elegendő ahhoz, hogy a 113. cikk hatálya alá tartozzanak. A szellemi tulajdonjogok nem tartoznak a nemzetközi kereskedelem területére: a belső kereskedelmet legalább annyira – ha nem jobban – érintik, mint a nemzetközi kereskedelmet.
58. Amint azt a francia kormány helyesen jegyezte meg, a TRIPs elsődleges célja a szellemi tulajdon oltalmának világméretű megerősítése és összehangolása. Maga a Bizottság is elfogadta, hogy – mivel a TRIPs olyan területen állapít meg szabályokat, ahol nincsenek közösségi harmonizációs intézkedések – annak megkötése lehetővé tenné egyidejűleg a Közösségen belüli harmonizáció megvalósítását, és ezáltal hozzájárulna a közös piac létrehozásához és működéséhez.
59. Meg kell jegyezni, hogy a belső jogszabályok szintjén a szellemi tulajdon területén a Közösség a 100. és 100a. cikk értelmében a nemzeti jogszabályok összehangolására vonatkozóan rendelkezik hatáskörrel, és a 235. cikk alapján új, a nemzeti jogok felett elhelyezkedő jogokat is alkothat, amint azt a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EGK tanácsi rendelettel (HL L 11., 1994., 1. o.) tette. Ezen intézkedéseket a szavazással kapcsolatos szabályokra (egyhangúság a 100. és 235. cikk esetében), vagy 113. cikk értelmében alkalmazandó eljárásoktól különböző eljárási szabályokra (a Parlamenttel történő konzultáció a 100. és 235. cikk esetében, vagy együttdöntési eljárás a 100a. cikk esetében) is figyelemmel kell meghozni.
60. A Közösség kizárólagos hatáskörének elismerése arra vonatkozóan, hogy megállapodások kössön a szellemi tulajdon oltalmának összehangolása céljából harmadik országokkal, és hogy egyúttal közösségi szintű harmonizációt valósítson meg, azzal a hatással járna, hogy a közösségi intézmények kivonhatnák magukat az eljárásokra és a szavazásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatos belső korlátok alól.
61. E következtetést nem befolyásolja az intézmények gyakorlata, amely a 113. cikk alapján elfogadott autonóm intézkedésekben vagy külső megállapodásokban nyilvánul meg.
62. A Bizottság három olyan esetet említ, amikor az „új kereskedelempolitikai eszköz” alapján (a különösen a tiltott kereskedelmi gyakorlatok alkalmazásával szembeni védelem vonatkozásában a közös kereskedelempolitika megerősítéséről szóló, 1984. szeptember 17-i 2641/84/EGK tanácsi rendelet [HL L 252., 1984., 1. o.], amely maga is a Szerződés 113. cikkén alapul) eljárást indítottak a szellemi tulajdonnal kapcsolatos közösségi érdekek védelme céljából (az Egyesült Államoknak az egyes aramidszálaknak az Amerikai Egyesült Államokba való behozatalát kizáró intézkedésével kapcsolatos nemzetközi konzultációs és vitarendezési eljárás kezdeményezéséről szóló, 1987. március 12-i 87/251/EGK tanácsi határozat [HL L 117., 1987., 18. o.]; a hangfelvételek engedély nélküli, Indonéziában történő többszörözésével kapcsolatos „tiltott kereskedelmi gyakorlat” miatti eljárás megindításáról szóló értesítés [HL C 136., 1987., 3. o.]; a Thaiföldön közösségi hangfelvételekre vonatkozó kalózkodás, mint a 2641/84/EGK tanácsi rendelet értelmében vett tiltott kereskedelmi gyakorlat miatti vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó értesítés [HL C 189., 1991., 26. o. ])].
63. Azon intézkedések, amelyeket e rendelet alapján meg lehet hozni válaszul a közösségi vállalkozások szellemi tulajdonjogai védelmének egy harmadik országban fennálló hiányosságaira (vagy a velük szemben e területen alkalmazott megkülönböztetésre), nem állnak kapcsolatban a szellemi tulajdon oltalmának összehangolásával, amely a TRIPs fő tárgyát képezi. A fent hivatkozott 2641/84/EGK rendelet 10. cikkének (3) bekezdése értelmében ezen intézkedések a következők: a kereskedelempolitikai tárgyalások eredményeként meglévő bármely kedvezmény felfüggesztése vagy visszavonása; a meglévő vámok emelése, vagy más, a behozatallal kapcsolatos díj bevezetése; mennyiségi korlátozások, vagy az érintett harmadik országgal folytatott kereskedelem import- vagy az exportfeltételeit módosító más intézkedések bevezetése. Mindezen intézkedések jellegüknél fogva a kereskedelempolitika területére tartoznak.
64. A Bizottság érvként hozza fel az 1989-es évre vonatkozóan a fejlődő országokból származó egyes ipari termékekre vonatkozó általános preferenciális vámok alkalmazásáról szóló, 1988. december 19-i 4257/88/EGK rendelet (HL L 375., 1988., 1. o.) keretében a Közösség által Koreával kapcsolatban elfogadott intézkedéseket. Miután Korea különbséget tett kereskedelmi partnerei között a szellemi tulajdon oltalma területén (lásd a rendelet tizenkilencedik preambulumbekezdését), a Közösség a termékeire vonatkozóan felfüggesztette az általános vámkedvezményeket (a rendelet 1. cikkének (3) bekezdése).
65. Ez az érv semmivel sem meggyőzőbb, mint az előző. Mivel az általános preferenciák nyújtása kereskedelempolitikai intézkedés, amint azt a Bíróság megállapította (lásd a 45/86. sz. Bizottság kontra Tanács ügyben 1987. március 26-én hozott „általános preferenciális vámkedvezmények” ítélet 21. pontját [EBHT 1987., 1493. o. ]), felfüggesztésük is az. Ez azonban semmivel sem bizonyítja, hogy a Közösség a 113. cikk alapján kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a szellemi tulajdon oltalmának világszintű összehangolására irányuló megállapodás megkötésére harmadik országokkal.
66. A Bizottság álláspontja alátámasztása céljából felidézte a harmadik országokkal a Szerződés 113. cikke alapján kötött egyes megállapodásoknak a szellemi tulajdon oltalmával kapcsolatos rendelkezéseit is.
67. Meg kell jegyezni, hogy e rendelkezések alkalmazási köre igen korlátozott. Az Európai Gazdasági Közösség és a Kínai Népköztársaság között létrejött, a textiltermékek kereskedelméről szóló, 1988. december 9-én parafált megállapodás (HL L 380., 1988., 1. o.), valamint az Európai Gazdasági Közösség és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között létrejött, a textiltermékek kereskedelméről szóló, 1989. december 11-én parafált megállapodás (HL L 397., 1989., 1. o.) pusztán egy konzultációs eljárást ír elő a textiltermékek vonatkozásában a védjegyek vagy a formatervezési minták oltalmával kapcsolatban. Ezen túlmenően a Közösség és egyes kelet-európai országok között létrejött három ideiglenes megállapodás (a Magyarországgal 1991. december 16-án kötött megállapodás [HL L 116., 1992., 2. o.]; a Csehszlovák Szövetségi Köztársasággal 1991. december 16-án kötött megállapodás [HL L 115., 1992., 2. o.]; a Bulgár Köztársasággal 1993 március 8-án kötött megállapodás [HL L 323., 1993., 2. o.]) mind tartalmaz egy azonos módon megfogalmazott rendelkezést (35., 36., illetőleg 37. cikk), amely felhívja ezen államokat a szellemi tulajdon védelmének javítására, hogy meghatározott időn belül „a Közösségben a közösségi jogszabályok (...) által előirányzott védelemhez hasonló szintű védelmet” biztosítsanak. Amint azt a francia kormány helyesen kiemelte, az ilyen rendelkezés csak a megállapodásban részes harmadik ország számára kötelező.
68. Az a tény, hogy a Közösség és intézményei jogosultak – az egyébként a Szerződés 113. cikkének hatálya alá tartozó – külső megállapodásokba tisztán konzultációs eljárások szervezésére vonatkozó kiegészítő rendelkezéseket, illetve a másik félt a szellemi tulajdon védelmi szintjének növelésére felszólító rendelkezéseket beilleszteni, nem jelenti azt, hogy kizárólag a Közösség rendelkezik hatáskörrel a TRIPs jellegű és ahhoz hasonló alkalmazási körrel bíró nemzetközi megállapodások megkötésére.
69. Végül igaz, amit a Bizottság állít, hogy az Osztrák Köztársasággal kötött, a minőségi és a „retsina” borok kölcsönös védelméről és ellenőrzéséről szóló, 1988. december 23-i megállapodás (HL L 56., 1989., 2. o.), valamint az Ausztráliával kötött, a borkereskedelemről szóló, 1994. január 24-i és 31-i megállapodás (HL L 86., 1994., 3. o.) a borok elnevezésének kölcsönös védelmére vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Az osztrák borvidékek elnevezései a Közösség területén kizárólag azon osztrák borok számára vannak fenntartva, amelyekre azokat alkalmazzák, és azok csak az osztrák szabályokban megállapított feltételekkel összhangban használhatók (a megállapodás 3. cikkének (3) bekezdése). Hasonló rendelkezést tartalmaz az Ausztráliával kötött megállapodás (7. cikk (3) bekezdés).
70. Mindenesetre, mint ahogy az az Európai Közösség és Ausztrália között létrejött, a borkereskedelemről szóló megállapodás megkötéséről és aláírásáról szóló, 1994. január 24-i 94/184/EGK tanácsi határozat (HL L 86., 1994., 1. o.) preambulumából kiderül, a megállapodás megkötésére azért került sor közösségi szinten, mert a megállapodás rendelkezései közvetlenül kapcsolódnak a közös agrárpolitika hatálya alá tartozó intézkedésekhez, és különösen a borra és a szőlőtermesztésre vonatkozó közösségi szabályokhoz. Ezen túlmenően ez az eset semmilyen módon nem támasztja alá a szintén a TRIPs hatálya alá tartozó szabadalmakkal és formatervezési mintákkal, nyilvánosságra nem hozott műszaki információk oltalmával, védjegyekkel vagy szerzői joggal kapcsolatos érvelést.
71. A fenti megfontolások fényében arra a következtetésre kell jutni, hogy – a hamisított áruk szabad forgalomba hozatalának tilalmára vonatkozó rendelkezései kivételével – a TRIPs nem tartozik a közös kereskedelempolitika hatálya alá.
VIII – Az Európai Közösség bennefoglalt külső hatásköreiről, a GATS-ról és a TRIPs-ről
72. Arra az esetre, ha a Bíróság elutasítaná Bizottság azon fő érvét, amely szerint a Közösség a 113. cikk alapján kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, a Bizottság másodlagosan arra hivatkozik, hogy Közösségnek a GATS és a TRIPs megkötésére vonatkozó kizárólagos hatásköre vagy a Szerződés belső hatáskört megállapító rendelkezéseiből, vagy a belső hatáskört végrehajtó másodlagos jogalkotási aktusok létezéséből, vagy a Közösség belső céljainak elérése céljából teendő nemzetközi kötelezettségvállalások szükségességéből következik. A Bizottság azt is előadja, hogy amennyiben a Szerződés vagy a másodlagos jogalkotási aktusok különös rendelkezései alapján a Közösség nem rendelkezik megfelelő hatáskörrel, a Szerződés 100a. és 235. cikke alapján kizárólagos hatáskörrel rendelkezik. Bár elismerik, hogy a Közösség rendelkezik bizonyos hatáskörökkel, a Tanács és az észrevétellel élő tagállamok vitatják annak kizárólagos jellegét.
A – A GATS
73. Ami kifejezetten a GATS-ot illeti, a Bizottság három lehetséges forrásra hivatkozik a Közösség kizárólagos külső hatásköre vonatkozásában: azon hatáskörök, amelyeket a Szerződés a közösségi intézményeknek belső szinten biztosít, a Közösség valamely céljának eléréséhez szükséges megállapodás megkötésének szükségessége, és végül a 100a. és 235. cikk.
74. A Bizottság elsősorban előadja, hogy a GATS-ban nincs egyetlen terület vagy egyetlen különös rendelkezés sem, amelyek tekintetében a Közösség ne rendelkezne a belső intézkedések megtételére vonatkozó megfelelő hatáskörrel. A Bizottság szerint e hatáskörök a letelepedési jogról, a szolgáltatásnyújtás szabadságáról és a közlekedésről szóló fejezetekben szerepelnek. A kizárólagos külső hatáskör e belső hatáskörökből ered.
75. Ezt az érvelést el kell utasítani.
76. A 75. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján – amely egy adott útnak a Közösség területére eső szakasza vonatkozásában egyaránt vonatkozik a harmadik országokból érkező vagy oda irányuló szállításokra is – állapította meg a Bíróság a fent hivatkozott AETR-ítéletben (27. pont), hogy „a Közösség hatásköre kiterjed a nemzetközi jog hatálya alá tartozó kapcsolatokra, és következésképpen magában foglalja az említett területen az érdekelt harmadik államokkal való megállapodások megkötésének szükségességét”.
77. Ennek ellenére a Közösség kizárólagos külső hatásköre még a közlekedés területén sem következik ipso facto azon hatásköréből, hogy belső szinten szabályokat állapíthat meg. Amint arra a Bíróság az AETR-ítéletben rámutatott (17. és 18. pont) a tagállamok – akár egyénileg akár együttesen eljárva – csak akkor vesztik el arra vonatkozó jogukat, hogy harmadik országokkal szemben kötelezettségeket vállaljnak, ha és amennyiben létrejöttek azok a közös szabályok, amelyeket e kötelezettségek esetlegesen érinthetnek. A Közösség hatásköre csak akkor válik kizárólagossá, ha belső szinten megállapították a közös szabályokat. Ugyanakkor nem minden közlekedéssel kapcsolatos kérdés képezi már közös szabályok tárgyát.
78. A meghallgatás során a Bizottság hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak a harmadik országokkal kötött kétoldalú megállapodásokon alapuló külpolitika folytatására vonatkozó szabadsága a szolgáltatások áramlását elkerülhetetlenül eltorzítja, és fokozatosan aláássa a belső piacot. Előadta, hogy ily módon az utasok azon tagállam repülőteréről indulnak majd, amelyik a harmadik országgal és annak légitársaságával „open-skies” típusú kétoldalú megállapodást kötött, amely megállapodás jobb ajánlatot tesz lehetővé az ár-minőség arány szempontjából a közlekedés területén. A Bizottság továbbá azt állította, hogy egy Németország és Lengyelország között létrejött, a német közúti árufuvarozókat a tranzitilleték megfizetésének kötelezettsége alól mentesítő megállapodás meglétének eredményeként torzult a német és holland fuvarozók közötti verseny az Oroszország, Belarusz, és a Baltikum országai felé irányuló közlekedés vonatkozásában, mivel egy hasonló, Lengyelország és Hollandia között létrejött megállapodás a holland fuvarozókra 650 DM illetéket ró.
79. Erre az érvelésre elegendő azt válaszolni, hogy a Szerződés egyetlen rendelkezése sem zárja ki, hogy az intézmények az általuk megállapított közös szabályokban megszervezzék a harmadik országokkal szembeni összehangolt cselekvést vagy a tagállamok számára előírják a külkapcsolataikban követendő megközelítést. A Bíróság által a Bizottságnak feltett harmadik írásbeli kérdésre adott válaszában a Bizottság több, a közlekedésről szóló rendelettel támasztja alá ezt a lehetőséget.
80. Az óceánokon lebonyolódó kereskedelemben a rakományokhoz való szabad hozzáférés biztosítását szolgáló összehangolt intézkedésekről szóló, 1986. december 22-i 4058/86/EGK tanácsi rendelet (HL L 378., 1986., 21. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 258. o.) 3. cikkének harmadik albekezdése előírja, hogy a Tanács a Szerződés 84. cikkének (2) bekezdésében megállapított szavazási eljárásnak megfelelően határozhat összehangolt cselekvésről arra az esetre, ha egy harmadik ország valamely intézkedése korlátozza a tagállamok hajózási társaságainak szabad hozzáférését a vonalhajózási rakományokhoz. Ehhez hasonlóan, a tagállamok közötti, illetve a tagállamok és harmadik országok közötti tengeri szállításban a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének alkalmazásáról szóló, 1986. december 22-i 4055/86/EGK tanácsi rendelet (HL L 378., 1986., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 174. o.), megköveteli a rakománymegosztásra vonatkozó rendelkezések felszámolását vagy kiigazítását (3. cikk), és a jövőben létrehozandó megállapodásokban szereplő rakománymegosztásra vonatkozó rendelkezéseket közösségi engedélyezési eljárásnak veti alá (5. cikk).
81. A közlekedésről szóló fejezettől eltérően a letelepedési joggal és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos fejezetek nem tartalmaznak semmilyen rendelkezést, amely kiterjeszti a Közösség hatáskörét „a nemzetközi jog hatálya alá tartozó kapcsolatokra”. Amint azt a Tanács és a legtöbb észrevételt tett tagállam helyesen jegyezte meg, e fejezetek egyetlen célja a letelepedési jog és a szolgáltatásnyújtás szabadságának biztosítása a tagállamok állampolgárai részére. Nem tartalmaznak rendelkezést sem a harmadik országok állampolgárainak első letelepedésével kapcsolatos problémára, sem az önálló vállalkozói tevékenységekhez való hozzáférésükre irányadó szabályokra vonatkozóan. Így tehát kizárt, hogy e fejezetekből vezessék le a Közösség kizárólagos hatáskörét a harmadik országokkal az első letelepedés liberalizálására és a szolgáltatási piacokhoz való hozzáférésre vonatkozó megállapodások megkötésére, kivéve azokat, amelyekre a GATS értelmében a határon átnyúló szolgáltatások vonatkoznak, és amelyek a 113. cikk hatálya alá tartoznak (lásd a fenti 42. pontot).
82. Hivatkozva az 1/76. sz. véleményre (3. és 4. pont), a Bizottság másodsorban kifejti, hogy a Közösség kizárólagos külső hatásköre nem korlátozódik azokra az esetekre, amikor a közös politikák elérése érdekében elfogadott intézkedések meghozatalakor a Közösség már élt belső hatáskörével. Amikor a közösségi jog az intézményeket meghatározott célok elérése érdekében belső hatáskörökkel ruházta fel, a Közösség nemzetközi hatásköre – a Bizottság szerint – implicit módon e rendelkezésekből származtatható. Ehhez elég az, hogy a Közösség részvétele a nemzetközi megállapodásban a Közösség valamely célkitűzésének eléréséhez szükséges.
83. A Bizottság e téren belső és külső indokokat ad elő annak indokolásaképpen, hogy miért a Közösség – és egyedül a Közösség – vegyen részt a GATS és a TRIPs megkötésében. Belső szinten a Bizottság azt állítja, hogy – ilyen részvétel hiányában – sérülne a belső piac kohéziója. Külső szinten a Közösség nem engedheti meg magának azt, hogy a nemzetközi színtéren passzív maradjon: a nemzetközi kereskedelem globális megközelítését tükröző WTO-egyezmény és mellékletei megkötésének szükségessége nem kérdéses.
84. Az 1/76. sz. vélemény ilyen alkalmazása a GATS vonatkozásában nem elfogadható.
85. Az 1/76. sz. vélemény más kérdésre vonatkozik, mint amely a GATS-szal kapcsolatban felmerült. Az előbbi a Rajna és a Mosel medencéjében, valamint a holland belvízi utak összességén és a rajnai medencéhez kapcsolódó német belvízi utakon meglévő belvízi áruszállítási eszközök konjunkturális többletéből eredő zavarok megszüntetésével kapcsolatos. Az önálló közös szabályok létrehozása nem tette lehetővé az elérni kívánt cél megvalósítását, ennek oka pedig Svájc hajóinak hagyományos részvétele volt a kérdéses fő hajózási útvonalon zajló hajózásban. Így tehát szükséges volt Svájc bevonása a tervezett rendszerbe nemzetközi megállapodás útján (lásd az 1/76. sz. vélemény 2. pontját). Hasonlóképpen a tengeri erőforrások megőrzése terén egy tagállam lobogója alatt hajózó hajók által a nyílt tengeren végzett halászat nemzetközi jogalkotási intézkedésekkel történő korlátozása aligha lenne hatékony, ha ugyanezen korlátozásokat nem kellene alkalmazni az ugyanezen tengerrel határos harmadik országok lobogója alatt hajózó hajókra. Érthető tehát, hogy anélkül is gyakorolhatók a külső hatáskörök – és ezáltal azok kizárólagossá válnak – hogy korábban valamilyen belső jogszabályt elfogadtak volna.
86. Nem ez a helyzet a szolgáltatások területén: a letelepedés szabadságának és a tagállamok állampolgárai számára a szolgáltatásnyújtás szabadságának elérése nem kapcsolódik elválaszthatatlan módon a harmadik országok állampolgárainak a Közösség területén, vagy a Közösség tagállamai állampolgárainak a harmadik országok területén biztosítandó bánásmódhoz.
87. A Bizottság harmadsorban a kizárólagos külső hatáskör jogalapjaként a Szerződés 100a. és 235. cikkére hivatkozik.
88. A 100a. cikk tekintetében vitathatatlan, hogy – amennyiben a harmonizációval kapcsolatos hatáskört gyakorolták – az így elfogadott harmonizációs intézkedések korlátozhatják, vagy akár meg is szüntethetik a tagállamoknak a harmadik országokkal fennálló tárgyalási szabadságát. Kizárt ugyanakkor az, hogy a harmonizációra vonatkozó belső hatáskör, amellyel egy meghatározott területen nem éltek, kizárólagos külső hatáskört eredményezzen ugyanezen a területen a Közösség számára.
89. A 235. cikk, amely lehetővé teszi a Közösség számára, hogy célkitűzései elérése érdekében orvosolja a számára kifejezetten vagy hallgatólagosan megállapított hatáskörök hiányosságát, önmagában nem ruházhatja fel a Közösséget nemzetközi szinten kizárólagos hatáskörrel. Valójában attól az esettől eltekintve, amikor a belső hatáskört csak a külső hatáskörrel egyidejűleg lehet hatékonyan gyakorolni (lásd az 1/76. sz. véleményt és a fenti 85. pontot), a belső hatáskör csak akkor eredményezhet kizárólagos külső hatáskört, ha azzal éltek. Ez a megállapítás a 235. cikkre a fortiori vonatkozik.
90. Noha a letelepedési jogra és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó fejezetekben kifejezetten említett egyetlen cél a Közösség tagállamainak állampolgárai számára e szabadságok megvalósítása, ebből nem következik az, hogy a közösségi intézmények számára tilos az e téren rájuk ruházott hatáskörrel élni abból a célból, hogy meghatározzák a harmadik országok állampolgáraival szemben alkalmazandó bánásmódot. A Tanács által elfogadott – de általa nem említett –, a Szerződés 54 cikkén, valamint 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló számos jogi aktus tartalmaz rendelkezéseket e tekintetben. A Bíróság által feltett egyik kérdésre adott válaszában a Bizottság ezekről készített egy listát.
91. E jogi aktusok vizsgálatából egyértelmű, hogy az ilyen külső rendelkezések beillesztése nagyon különböző célkitűzéseket követhet.
92. A közzétételi követelmények és a társaságok könyvvitelének összehangolásáról szóló irányelvek csak magukra a társaságokra, és nem a fióktelepeikre vonatkoztak. Ez egyfajta egyenlőtlenséghez vezetett a társaság tagjai és harmadik személyek védelme tekintetében azon társaságok, amelyek egy másik tagállamban fióktelepet létrehozva működnek, illetve azon társaságok között, amelyek e tagállamban leányvállalatokat létrehozva működnek. A Szerződés 54. cikkén alapuló, a valamely tagállam jogának hatálya alá tartozó meghatározott jogi formájú társaságoknak egy másik tagállamban létesített fióktelepeire vonatkozó adatközlési követelményeiről szóló, 1989. december 21-i 89/666/EGK tizenegyedik tanácsi irányelvet (HL L 395., 1989., 36. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 100. o.) az ilyen fióktelepekre alkalmazandó közzétételi követelmények szabályozására vezették be. A társaságok származási országán alapuló megkülönböztetés elkerülése érdekében az irányelv hatályát a harmadik országok jogszabályai szerint működő társaságok fióktelepeire is ki kellett terjeszteni.
93. Továbbá a Szerződés 57. cikkének (2) bekezdésén alapuló, a hitelintézeti tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról és a 77/780/EGK irányelv módosításáról szóló, 1989. december 15-i 89/646/EGK második tanácsi irányelv (HL L 386., 1989., 1. o.) tartalmaz egy, a „harmadik országokkal fennálló kapcsolatokról” szóló III. címet. Ez az irányelv vezette be az egységes engedélyezés rendszerét, és követeli meg az ellenőrzések kölcsönös elismerését.
94. Amint egy hitelintézetet valamely tagállamban engedélyeznek, egy másik tagállamban is folytathat tevékenységet (például egy fióktelep létrehozásával) anélkül, hogy újabb engedélyt kellene kérnie ettől a második tagállamtól. Ilyen feltételek mellett egy harmadik országban található székhellyel rendelkező hitelintézet számára elég az, hogy leányvállalatot alapítson egy tagállamban vagy valamely tagállamban székhellyel rendelkező intézmény felett irányítást szerezzen, hogy a Közösség többi tagállamában fióktelepeket alapítson anélkül, hogy újra engedélyeket kellene kérnie. Emiatt az irányelv III. címe egy sor olyan intézkedést tartalmaz – beleértve a tárgyalási eljárásokat is –, amelyek azt a célt szolgálják, hogy lehetővé tegyék a közösségi hitelintézetek számára, hogy hasonló versenylehetőségeket kapjanak a harmadik országokban. Hasonló rendelkezéseket fogadtak el a biztosítások területén is (az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 73/239/EGK és 88/357/EGK irányelvnek elsősorban a gépjármű-felelősségbiztosítás tekintetében történő módosításáról szóló, 1990. november 8-i 90/618/EGK tanácsi irányelv [HL L 330., 1990., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 252. o.] 4. cikke; a közvetlen életbiztosítási tevékenységekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, a szolgáltatásnyújtás szabadságának tényleges gyakorlását elősegítő rendelkezések megállapításáról, valamint a 79/267/EGK irányelv módosításáról szóló, 1990. november 8-i 90/619/EGK második tanácsi irányelv [HL L 330., 1990., 50. o.] 8. cikke), valamint pénzügyi téren is (az értékpapír befektetési szolgáltatásokról szóló, 1993. május 10-i 93/22/EGK tanácsi irányelv [HL L 141., 1993., 27. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 43. o.] 7. cikke).
95. Minden olyan esetben, amikor a Közösség belső jogalkotási aktusaiba harmadik országok állampolgáraival szemben alkalmazandó bánásmódra vonatkozó rendelkezést illesztett be, vagy kifejezetten felruházta intézményeit a harmadik országokkal folytatott tárgyalásra vonatkozó hatáskörrel, a Közösség az e jogi aktusok hatálya alá tartozó területeken kizárólagos külső hatáskört szerzett.
96. Az intézményeket a harmadik országokkal folytatott tárgyalásra kifejezetten feljogosító rendelkezések hiányában is ugyanez vonatkozik arra az esetre, amikor a Közösség egy adott önálló vállalkozói tevékenységhez való hozzáférésre irányadó szabályok teljes összehangolását valósította meg, mert az így elfogadott közös szabályokat az AETR-ítélet értelmében véve befolyásolná az, ha a tagállamok e téren is megőriznék a harmadik államokkal folytatott tárgyalásokra vonatkozó szabadságukat.
97. Ugyanakkor – amint azt a Bizottság is elismerte –, nem ez a helyzet valamennyi szolgáltatási ágazat tekintetében.
98. A fentiekből az következik, hogy a GATS megkötésére vonatkozó hatáskör megoszlik a Közösség és a tagállamok között.
B – A TRIPs
99. A Közösségnek a TRIPs megkötésére vonatkozó kizárólagos hatáskörét alátámasztandó, a Bizottság hivatkozik az intézmények olyan jogalkotási aktusainak meglétére, amelyeket az AETR-ítélet értelmében véve befolyásolhatna, ha a tagállamok közösen vehetnének részt annak megkötésében, hivatkozik továbbá – úgy, mint a GATS esetében is – annak szükségességére, hogy a Közösség a Szerződésben megállapított célkitűzései elérése érdekében vegyen részt a megállapodásban (az ún. 1/76. sz. vélemény doktrínája), és hivatkozik a 100a. és 235. cikkre is.
100. Az 1/76. sz. véleményre történő hivatkozás helyessége a TRIPs szempontjából ugyanúgy vitatható, mint a GATS szempontjából: a szellemi tulajdonjogoknak a Közösség keretein belül történő egyesítését vagy összehangolását nem feltétlenül kell harmadik országokkal kötött megállapodásoknak kísérniük ahhoz, hogy azok hatékonyak legyenek.
101. Ezen túlmenően a Szerződés 100a. és 235. cikke önmagában nem ruházhat kizárólagos hatáskört a Közösségre, amint az fent megállapításra került.
102. Nem marad más hátra, mint megvizsgálni, hogy a közösségi szinten elfogadott jogalkotási aktusokat befolyásolná-e a fent hivatkozott AETR-ítélet értelmében az, ha a tagállamok a Bizottság álláspontjának megfelelően részt vennének a TRIPs megkötésében.
103. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a TRIPs hatálya alá tartozó egyes területeken a Közösségen belül megvalósított harmonizáció csak részleges, és hogy más területeken nem terveznek harmonizációt. A harmonizáció a védjegyek területén csak részleges, például: a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelv (HL L 40., 1989., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.) harmadik preambulumbekezdéséből egyértelmű, hogy ez csak azon nemzeti jogszabályok közelítésére korlátozódik, amelyek „a legközvetlenebbül érintik a belső piac működését”. A TRIPs hatálya alá tartozó más területeken sem fogadtak el közösségi harmonizációs intézkedést. Ez a helyzet a nyilvánosságra nem hozott műszaki információk védelme tekintetében, az ipari minták tekintetében, amelyekkel kapcsolatban mindeddig pusztán javaslatokat nyújtottak be, valamint a szabadalmak tekintetében is. A szabadalmak vonatkozásában a Bizottság egyedül kormányközi egyezményekre hivatkozik, és nem pedig közösségi jogi aktusokra: az európai szabadalmak megadásáról szóló, 1973. október 5-i Müncheni Egyezményre (JORF, 1977. szeptember 27., 77-1151. sz. rendelet, 5002. o.), és a közösségi szabadalmakról szóló, 1989. december 15-i Luxembourgi Megállapodásra (HL L 401., 1989., 1. o.), amely még nem lépett hatályba.
104. Az észrevételt tett kormányok némelyike azt állítja, hogy a TRIPs-nek a szellemi tulajdonjogok hatékony oltalmának biztosítása érdekében elfogadandó intézkedésekkel kapcsolatos rendelkezései, mint például a jogszerű és méltányos eljárás, a bizonyítékok szolgáltatására vonatkozó szabályok, a meghallgatáshoz való jog, a határozatok indokolása, a jogorvoslathoz való jog, az ideiglenes intézkedések és a kártérítés nyújtása a tagállamok hatáskörébe tartozik. Ez az érv nem fogadható el, ha úgy értelmezendő, hogy a felsorolt kérdések mindegyike a tagállamok hatáskörébe tartozik. A Közösség feltétlenül rendelkezik hatáskörrel az e kérdésekre vonatkozó nemzeti szabályok összehangolása tekintetében, amennyiben – ahogy azt az Szerződés 100. cikke megfogalmazza – ezek „közvetlenül érintik a közös piac megteremtését vagy működését”. A közösségi intézmények mostanáig nem gyakorolták hatáskörüket „a szellemi tulajdonjogok érvényesítése” területén, kivéve a hamisított áruk szabad forgalomba hozatalát tiltó intézkedések megállapításáról szóló, fent hivatkozott (lásd a fenti 55. pontot) 3842/86/EGK rendelet esetét.
105. A fentiekből az következik, hogy a TRIPs megkötésére vonatkozó hatáskör megoszlik Közösség és a tagállamok között.
IX – A tagállamok és a közösségi intézmények közötti együttműködési kötelezettségről
106. A meghallgatás során a Bizottság felhívta a Bíróság figyelmét azokra a nehézségekre, amelyek a megállapodások végrehajtása tekintetében merülhetnek fel abban az esetben, ha a GATS- és a TRIPs-megállapodás megkötésére vonatkozóan a Közösség és a tagállamok közötti megosztott hatáskört állapítanák meg. Míg a megállapodások tárgyalása során a Szerződés 113. cikke szerinti eljárást alkalmazták néhány kisebb kiigazításra is figyelemmel, a tagállamok a WTO keretében – amennyiben nem sikerül konszenzusra jutni – kétségkívül meg fogják kísérelni, hogy a hatáskörükbe tartozó ügyekre vonatkozóan álláspontjukat önállóan is kifejtsék. Ezen túlmenően végtelen viták bontakoznának ki annak eldöntése kapcsán, hogy az egyes kérdések a Közösség hatáskörébe tartoznak-e, amely esetben a Szerződés vonatkozó rendelkezéseiben megállapított közösségi mechanizmusokat kell alkalmazni, vagy a tagállamok hatáskörébe, amely esetben a konszenzusra vonatkozó szabály lép működésbe. Ebben az esetben a kifelé irányuló egységes közösségi fellépés veszélybe kerül és a Közösség tárgyalási pozíciója nagymértékben gyengül.
107. E teljesen jogos aggodalomra válaszul mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy először is azon nehézségek, amelyek a WTO-egyezmény és mellékletei alkalmazása során az egységes fellépés biztosításához szükséges koordinációval kapcsolatban a Közösség és a tagállamok közös részvétele esetén merülhetnek fel, nem befolyásolhatják a hatáskör kérdésére adandó választ, mivel ez utóbbi valójában előkérdés. Amint arra a Tanács rámutatott, a hatáskör megosztásának kérdésére vonatkozó állásfoglalás nem függhet azoktól a problémáktól, amelyek a megállapodások végrehajtása során esetlegesen felmerülhetnek.
108. Ezt követően fel kell idézni, hogy amennyiben egy megállapodás vagy egyezmény tárgya részben a Közösség részben pedig a tagállamok hatáskörébe tartozik, szoros együttműködést kell biztosítani a tagállamok és a közösségi intézmények között, mind a tárgyalások és azok megkötése során, mind a vállalt kötelezettségek teljesítése során. Ez az együttműködési kötelezettség a Közösség egységes nemzetközi képviseletének követelményéből fakad (1/78. sz. döntés [EBHT 1978., 2151. o.] 34-36. pontja és a fent hivatkozott 2/91. sz. vélemény 36. pontja).
109. Ez az együttműködési kötelezettség még hangsúlyosabban van jelen az olyan megállapodásokban, mint a WTO-egyezmény mellékletét képezők, amelyek egymástól elválaszthatatlanok, és különösen a jogviták rendezésére vonatkozó jegyzőkönyvben szereplő keresztretorziós intézkedések tekintetében. Így – szoros együttműködés hiányában –, ha egy tagállam a saját hatáskörében eljárva jogosult lenne keresztretorziós intézkedéseket hozni, de úgy ítélné meg, hogy azok nem lennének hatékonyak, ha a GATS vagy a TRIPs hatálya alá tartozó területre vonatkoznának, ez a tagállam a közösségi jog értelmében nem lenne jogosult az áruk kereskedelme területén retorziós intézkedések meghozatalára, mivel ez a terület a Szerződés 113. cikke értelmében a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik. A másik oldalról nézve, ha a szoros együttműködés hiányában a Közösség jogosult lenne az áruk kereskedelme területén retorziós intézkedések meghozatalára, de úgy ítélné meg, hogy nem tud azzal élni, jogilag lehetetlenné válna számára, hogy retorziós intézkedéseket hozzon a GATS és a TRIPs hatálya alá tartozó területen, amelyek a tagállamok hatáskörébe tartoznak.
110. Mivel a Bizottság harmadik kérdése csak arra az esetre vonatkozott, ha a Bíróság elismerné a Közösség kizárólagos hatáskörét, erre nem kell válaszolni.
Következésképpen
A BÍRÓSÁG
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, R. Joliet (előadó), F. A. Schockweiler, P. J. G. Kapteyn és C. Gulmann tanácselnökök, G. F. Mancini, C. N. Kakouris, J. C. Moitinho de Almeida, J. L. Murray, D. A. O. Edward, és A. M. La Pergola bírák,
F. G. Jacobs első főtanácsnok és C. O. Lenz, G. Tesauro, G. Cosmas, P. Léger és M. Elmer főtanácsnokok meghallgatását követően,
a következő véleményt adja:
1) A Közösség kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az EK‑Szerződés 113. cikke alapján az áruk kereskedelemére vonatkozó többoldalú megállapodások megkötésére.
2) A GATS megkötésére vonatkozó hatáskör megoszlik a Közösség és a tagállamok között.
3) A TRIPs megkötésére vonatkozó hatáskör megoszlik a Közösség és a tagállamok között.
|
Rodríguez Iglesias |
Joliet |
Schockweiler |
|
Kapteyn |
Gulmann |
Mancini |
|
Kakouris |
Moitinho de Almeida |
Murray |
|
Edward |
La Pergola |
Kelt Luxembourgban, 1994. november 15‑én.
|
R. Grass |
G. C. Rodríguez Iglesias |
|
hivatalvezető |
elnök |
1– A GATS az angol elnevezés rövidítése: „General Agreement on Trade in Services”.
2– A TRIPs az angol elnevezés rövidítése: „Agreement on Trade-Related Aspects of Intellectual Property Rights”.
3– A hitelintézetek létesítésére, üzleti tevékenységének megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról, és a Tanács 77/780/EGK irányelvének módosításáról szóló, 1989. december 15-i 89/646/EGK második tanácsi irányelv (HL L 386, 1. o.).
4– A életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1973. július 24-i 73/239/EGK első tanácsi irányelv (HL L 228., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. kötet, 1. fejezet, 14. o.).
5– Az Európai Gazdasági Közösség és a Svájci Konföderáció között az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosításra vonatkozóan kötött megállapodás megkötéséről szóló, 1991. június 20-i 91/370/EGK tanácsi határozat (HL L 205., 2. o.).
6– A Közösség Irakot és Kuvaitot érintő kereskedelmének megakadályozásáról szóló, 1990. augusztus 8-i 2340/90/EGK tanácsi rendelet (HL L 213., 1990, 1. o.).
7– A közös kereskedelempolitika erősítéséről, különös tekintettel a tiltott kereskedelmi gyakorlatok elleni védelemről szóló, 1984. szeptember 17-i 2641/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 252., 1. o.).
8– Az 1989. évre a fejlődő országokból származó egyes ipari termékekre vonatkozóan általános preferenciális vámok alkalmazásáról szóló, 1988. december 19-i 4257/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 375., 1. o.).
9– Lásd például az Európai Gazdasági Közösség és a Kínai Népi Köztársaság között a textiltermékek kereskedelmére vonatkozó, 1988. december 9-én parafált egyezmény (HL L 380., 1. o.) 18 cikkét és az Európai Gazdasági Közösség és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a textil termékekre vonatkozó, 1989. december 11-én parafált egyezmény (HL L 397., 1. o.) 20 cikkét.
10– Lásd például a Marokkói Királysággal kötött egyezményt: a Tanács 1977. március 8-i 482/77/EGK rendelete (HL L 65., 1. o.); a Tunéziai Köztársasággal kötött egyezményt: a Tanács 1987. november 30-i 3618/87/EGK rendelete (HL L 340., 27. o.); az Ausztriával kötött egyezményt: a Tanács 1988. december 12-i 89/146/EGK határozata (HL 1989, L 56., 1. o.).
11– Lásd például a Tanács 1992. február 25-i 92/230/EGK határozatát (HL L 116., 1. o.) a Magyar Köztársasággal kötött átmeneti egyezményről (35. cikk); a Tanács 1993. december 10-i 93/690/EK határozatát (HL L 323., 1. o.) a Bolgár Köztársasággal kötött átmeneti egyezményről (37. cikk); a Tanács 1992. február 25-i 92/229/EGK határozatát (HL L 115., 1. o.) a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársasággal kötött átmeneti egyezményről (36. cikk).
12– HL L 357., 1986., 1. o.
13– HL C 24., 1991.1.31., 5. o.
14– „A Konferencia – tudomásul véve, hogy rendkívüli körülmények között különbségek merülhetnek fel az Unió és a 227. cikk (3) bekezdésében és (6) bekezdésének a) és b) pontjában említett tengerentúli országok és területek érdekei között – megállapodott abban, hogy a Tanács az Unió álláspontjának megfelelő megoldást kísérel meg elérni. Ugyanakkor a Konferencia egyetért abban, hogy amennyiben ez nem lehetséges, az érintett tagállam az említett tengerentúli országok és területek érdekében önállóan eljárhat, ez azonban nem sértheti a Közösség érdekeit. Az érintett tagállam, ha fennáll a valószínűsége, hogy ilyen érdekkülönbség merül fel, értesíti a Tanácsot és a Bizottságot, és amennyiben elkerülhetetlennek bizonyul, hogy önállóan járjon el, egyértelművé teszi, hogy a fent említett valamely tengerentúli terület érdekében jár el. E nyilatkozatot Makaóra és Kelet-Timorra is alkalmazni kell.”
15– „Az Unió különösen külső tevékenységei egészének összhangját biztosítja a kül-, a biztonság-, a gazdaság- és a fejlesztési politikája keretében. A Tanács és a Bizottság felel ezen összhang biztosításáért. Saját hatáskörüknek megfelelően biztosítják e politikák végrehajtását.”
16– E cikk értelmében a tagállamok „tartózkodnak minden olyan cselekvéstől, amely ellentétes az Unió érdekeivel, illetve ronthatja az Unió mint kohéziós erő eredményességét a nemzetközi kapcsolatokban. A Tanács gondoskodik ezeknek az elveknek a tiszteletben tartásáról”.
17– A Tanács jegyzőkönyvébe az alábbi nyilatkozat fog bekerülni: „A Tanács, a tagállamok, és a Bizottság megállapodik, hogy e magatartási kódex 1. pontja nem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy – saját felelősségére – a tárgyalt kérdések tekintetében megoldásokat keressen.”
18– A Tanács jegyzőkönyvébe az alábbi nyilatkozatok fognak bekerülni:
a) „A Tanács kijelenti, hogy az 1. pont c) alpontjában szereplő »megfelelő döntéshozatali eljárások« kifejezés nemzeti hatáskör esetén konszenzust jelent.
b) „A Bizottság kijelenti, hogy a megfelelő döntéshozatali eljárások végrehajtása során minden erőfeszítést meg kell tenni a konszenzus elérése érdekében.”