A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2011. június 9.(*)
„Joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001/EK rendelet – Különös joghatóságok – Az 5. cikk 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdése – Az eljárás tárgyát képező szerződéses kötelezettség teljesítési helye szerinti bíróság – Áru értékesítése – Szállítási hely – Szerződés, amely az »Átvétel: a gyárban« kikötést tartalmazza”
A C‑87/10. sz. ügyben,
az EUMSZ 267 cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale ordinario di Vicenza (Olaszország) a Bírósághoz 2010. február 15‑én érkezett, 2010. január 30‑i határozatával terjesztett elő az előtte
az Electrosteel Europe SA
és
az Edil Centro SpA
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, D. Šváby, R. Silva de Lapuerta, Juhász E. (előadó) és T. von Danwitz bírák,
főtanácsnok: J. Kokott,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az Edil Centro SpA képviseletében R. Campese avvocatessa,
– az Európai Bizottság képviseletében N. Bambara és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2011. március 3‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o., helyesbítve: HL 2006. L 242., 6. o. és HL 2011. L 124., 47. o., a továbbiakban: rendelet) 5. cikke 1. pontja b) alpontja első francia bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet az Electrosteel Europe SA (székhelye: Arles, Franciaország; a továbbiakban: Electrosteel) és az Edil Centro SpA (székhelye: Piovene Rocchette, Olaszország, a továbbiakban: Edil Centro) közötti eljárás keretében terjesztették elő áru értékesítésére vonatkozó szerződés teljesítésének tárgyában.
Jogi háttér
3 A rendelet „Általános rendelkezések” című II. fejezetének 1. szakaszában található 2. cikkének (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki:
„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”.
4 A rendelet – ugyanabban a szakaszban található – 3. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”
5 A rendelet II. fejezete „Különös joghatóság” című 2. szakaszában található 5. cikke értelmében:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:
1) a) ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;
b) e rendelkezés értelmében, eltérő megállapodás hiányában a vitatott kötelezettség teljesítésének helye:
– ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,
– szolgáltatás nyújtása esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;
c) amennyiben a b) pont nem alkalmazható, az a) pontot kell alkalmazni.
[…]”
6 A rendelet hivatkozott II. szakaszának „Megállapodás joghatóságról” című 7. szakaszában található 23. cikke (1) bekezdésének szövegezése az alábbi:
„Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni:
a) írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek; vagy
b) a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy
c) nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a feleknek ismerniük kell, vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak.”
7 A rendelet „Általános rendelkezések” című V. fejezetének részét képező 60. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:
„E rendelet alkalmazásában a társaság vagy más jogi személy, illetve természetes vagy jogi személyek társulása azon a helyen rendelkezik székhellyel, ahol:
a) létesítő okirat szerinti székhelye; vagy
b) központi ügyvezetése; vagy
c) üzleti tevékenységének fő helye
található.”
Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
8 A Bíróság előtt benyújtott iratokból következik, hogy az Edil Centro mint eladó és az Electrosteel mint vevő áru értékesítésére vonatkozó szerződést kötött. Egy, az e szerződés teljesítésére vonatkozó vitát követően az eladó a Tribunale ordinario di Vicenza előtt kérelmet nyújtott be az iránt, hogy a vevőt kötelezzék 36 588,26 euró összegnek a vásárolt áru vételára címén történő megfizetésére.
9 A vevő ellentmondással élt, amelyben elöljáróban arra hivatkozott, hogy a rendelet rendelkezései értelmében az olasz bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal. Ezen ellentmondás alátámasztásául a vevő kijelentette, hogy székhelye Franciaországban van, ennélfogva e tagállam bírósága előtt kellett volna őt perelni.
10 Az Edil Centro ezzel szemben azt állítja, hogy a szerződés, amelyet az ő Olaszországban található székhelyén kötöttek, az áru szállítási helye tekintetében az alábbi kikötést tartalmazza: „Resa: Franco ns. [nostra] sede” („Átvétel: székhelyünkön”), következésképpen az olasz bíróságok rendelkeznek joghatósággal a jogvita eldöntésére.
11 Az Edil Centro a párizsi székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kidolgozott és annak hivatalos nyelvén, angolul szövegezett „Incoterms” („international commercial terms”) elnevezésű klauzulagyűjtemény 2000‑ben közzétett változatára (a továbbiakban: Incoterms), hivatkozik, és azt állítja, hogy a „Resa: Franco nostra sede” az „Incoterm EXW” („Ex Works”) klauzula A4. és B4. pontjának felel meg, amelyek az áru szállítási helyét jelölik meg.
12 Az Incoterm „Ex Works” klauzulájának szövegezése az alábbi:
„A4 Delivery
The seller must place the goods at the disposal of the buyer at the named place of delivery, not loaded on any collecting vehicle, on the date or within the period agreed or, if no such time is agreed, at the usual time for delivery of such goods. If no specific point has been agreed within the named place, and if there are several points available, the seller may select the point at the place of delivery which best suits his purpose.
B4 Taking delivery
The buyer must take delivery of the goods when they have been delivered in accordance with A4 […].”
13 Az ügy irataiból az következik, hogy a vitatott szerződés tárgyát képező árut fuvarozó útján szállították a vevőnek, amely fuvarozó a szóban forgó árut Olaszország területén, az eladó székhelyén rakodta fel, és Franciaországban, a vevő székhelyén adta át.
14 A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a „szállítási hely” mint a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontja első francia bekezdésének értelmében „az eljárás tárgyát képező szerződéses kötelezettség teljesítési helye” fogalmát Olaszországban eltérő módon értelmezték mind az első fokon eljáró bíróságok, mind a Corte suprema di cassazione.
15 Ezen eltérő értelmezésekre tekintettel a Tribunale ordinario di Vicenza az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„A [rendelet] 5. cikke 1. pontjának b) alpontját és általánosabb jelleggel a közösségi jogot akként kell‑e értelmezni, hogy amikor akként rendelkezik, hogy a kötelezettség teljesítésének helye ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani, azt úgy kell‑e értelmezni, hogy a szállítási hely – amely a joghatósággal rendelkező bíróság megállapítása tekintetében releváns – a szerződés szerinti áru végső rendeltetési helye, vagy úgy, hogy az a hely, ahol az eladó szállítási kötelezettségét az egyes ügyre alkalmazandó anyagi jogszabály alapján teljesíti, illetve az idézett jogszabály ezektől eltérő értelmezése szükséges?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
16 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a Bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem kérdést előterjesztő bíróság által történt benyújtását követően, 2010. február 25‑én ítéletet hozott a C‑381/08. sz. Car Trim ügyben (az EBHT‑ban még nem tették közzé), amely ítélet rendelkező részének 2. pontjában kimondta, hogy a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy távértékesítés esetén azon helyet, ahol a szerződés alapján az árut leszállították, vagy le kellett volna szállítani, e szerződés rendelkezései alapján kell meghatározni. A Bíróság ehhez hozzátette, hogy amennyiben a szállítási helyet ez alapján nem lehet meghatározni, anélkül hogy a szerződésre irányadó anyagi jogi jogszabályokhoz kellene fordulni, e hely ott található, ahol az árut az adásvételi ügylet szerinti rendeltetési helyen a vevőnek oly módon adják át, hogy ezáltal megszerzi vagy meg kellene szereznie az áru feletti tényleges rendelkezés jogát.
17 Az említett rendelkezésnek a Bíróság által a fent hivatkozott Car Trim ügyben hozott ítéletben nyújtott értelmezése a jelen alapügyre is átültethető, és szinte kimerítő választ ad a Tribunale ordinario di Vicenza által előterjesztett kérdésre.
18 Mindazonáltal hátra van még annak a kérdésnek a tisztázása, hogy miként értelmezendő a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdésében szereplő „szerződés alapján” fordulat, közelebbről mennyiben lehetséges tekintetbe venni a szerződés olyan klauzuláit és kikötéseit, amelyek nem tartalmazzák a felek közötti jogviták tárgyában döntéshozatalra joghatósággal rendelkező bíróságot meghatározó, szállítási hely közvetlen és explicit megjelölését.
19 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a rendelet 23. cikke értelmében joghatóságot kikötő megállapodást nemcsak írásban vagy írásban történő megerősítés mellett szóban lehet kötni, hanem a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában vagy nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában is, amelyet a feleknek ismerniük kell vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek és rendszeresen betartanak.
20 Nem indokolt akként vélekedni, hogy az uniós jogalkotó el akarta volna vetni ezen kereskedelmi gyakorlat tekintetbevételét ugyanazon rendelet más rendelkezésének értelmezése és főként az e rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdése értelmében joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása céljából.
21 A gyakorlat, főként ha azt elismert szakmai szervezetek összegzik, pontosítják és teszik közzé, és a gazdasági szereplők működésük során széles körben követik, jelentős szerepet játszik a nemzetközi kereskedelem nem állami szintű szabályozásában. Megkönnyíti e gazdasági szereplők szerződésszerkesztési feladatait, mivel azok kereskedelmi kapcsolataik nagy részét meghatározhatják rövid és egyszerű fordulatok használata révén. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kidolgozott Incotermsnek, amely meghatározza és kodifikálja egyes, a nemzetközi kereskedelemben gyakorta használt klauzulák tartalmát, különlegesen jelentős az elismertsége és gyakorlati használhatósága.
22 Tehát egy szerződés vizsgálatának keretében a szállítási hely rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdése szerinti meghatározásához a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie e szerződés valamennyi releváns klauzuláját és kikötését, ideértve adott esetben az Incotermshez hasonló, a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat által általánosságban elismert és elfogadott klauzulákat és kikötéseket, amennyiben azok képesek lehetővé tenni e hely egyértelmű azonosítását.
23 Amennyiben a szóban forgó szerződés ilyen klauzulákat vagy kikötéseket tartalmaz, szükségesnek bizonyulhat annak vizsgálata, hogy ezek kizárólag az áru fuvarozásához kapcsolódó kockázatok megosztására vagy a szerződő felek közötti költségmegosztásra vonatkozó feltételeket rögzítik, vagy az áru szállítási helyét is megjelölik. Ami a jelen alapeljárásban hivatkozott „Ex Works” Incoterm klauzulát illeti, meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 40. pontjában, hogy az nemcsak a „Transfer of risks” címet viselő és a kárveszély átszállására vonatkozó A5. és B5. pontot, valamint a „Division of costs” címet viselő és a költségmegosztásra vonatkozó A6. és B6. pontot tartalmazza, hanem ettől elkülönülten a „Delivery” és „Taking delivery” című A4. és B4. pontot is, amelyek ugyanazon helyre utalnak, ily módon lehetővé teszik az áru szállítási helyének megjelölését.
24 Ezzel szemben, ha a szerződés tárgyát képező áru csupán áthalad valamely, mind a felek lakóhelyét, mind az áru indulási vagy rendeltetési helyét tekintve harmadik tagállam területén, meg kell vizsgálni különösen azt, hogy a szerződésben szereplő, e tagállam területén található hely kizárólag az áru fuvarozásához kapcsolódó költségek és kockázatok megosztására vonatkozik, vagy ezen áru szállítási helyének is tekinthető.
25 A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak értékelése, hogy az alapügy tárgyát képező szerződésben foglalt „Resa: Franco [nostra] sede” kikötés az Incoterm szerinti „Ex Works” A4. és B4. pontjának, vagy egy másik, a kereskedelemben szokásosan alkalmazott kikötésnek vagy gyakorlatnak felel‑e meg, amely alkalmas az áru szállítási helyének egyértelmű, a szerződésre irányadó anyagi jogi jogszabályokhoz való fordulást nem igénylő, e szerződés szerinti megjelölésére.
26 A fenti megfontolások fényében az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy távértékesítés esetén azon helyet, ahol a szerződés alapján az árut leszállították, vagy le kellett volna szállítani, e szerződés rendelkezései alapján kell meghatározni. Annak vizsgálata során, hogy e szállítási hely meghatározása „szerződés alapján” történt‑e, az eljáró nemzeti bíróságnak tekintetbe kell vennie e szerződés valamennyi releváns klauzuláját és kikötését, ideértve a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kidolgozott Incoterms elnevezésű klauzulagyűjtemény 2000‑ben közzétett változatához hasonló, a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat által általánosságban elismert és elfogadott klauzulákat és kikötéseket, amennyiben azok alkalmasak e hely egyértelmű azonosítására. Amennyiben a szállítási helyet ez alapján nem lehet meghatározni, anélkül hogy a szerződésre irányadó anyagi jogi jogszabályokhoz kellene fordulni, e hely ott található, ahol az árut az adásvételi ügylet szerinti rendeltetési helyen a vevőnek oly módon adják át, hogy ezáltal megszerzi vagy meg kellene szereznie az áru feletti tényleges rendelkezés jogát.
A költségekről
27 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 5. cikke 1. pontja b) alpontjának első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy távértékesítés esetén azon helyet, ahol a szerződés alapján az árut leszállították, vagy le kellett volna szállítani, e szerződés rendelkezései alapján kell meghatározni.
Annak vizsgálata során, hogy e szállítási hely meghatározása „szerződés alapján” történt‑e, az eljáró nemzeti bíróságnak tekintetbe kell vennie e szerződés valamennyi releváns klauzuláját és kikötését, ideértve a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által kidolgozott Incoterms („international commercial terms”) elnevezésű klauzulagyűjtemény 2000‑ben közzétett változatához hasonló, a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat által általánosságban elismert és elfogadott klauzulákat és kikötéseket, amennyiben azok alkalmasak e hely egyértelmű azonosítására.
Amennyiben a szállítási helyet ez alapján nem lehet meghatározni, anélkül hogy a szerződésre irányadó anyagi jogi jogszabályokhoz kellene fordulni, e hely ott található, ahol az árut az adásvételi ügylet szerinti rendeltetési helyen a vevőnek oly módon adják át, hogy ezáltal megszerzi vagy meg kellene szereznie az áru feletti tényleges rendelkezés jogát.
Aláírások