Ideiglenes változat
MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. június 6.(1)
C‑314/23. sz. ügy
Sindicato de Tripulantes Auxiliares de Vuelo de Líneas Aéreas (STAVLA),
Ministerio Fiscal
kontra
Air Nostrum, Líneas Aéreas del Mediterráneo SA,
Federación de Servicios de Comisiones Obreras (CCOO),
Unión General de Trabajadores (UGT),
Unión Sindical Obrera (USO),
Comité de empresa de Air Nostrum Líneas Aéreas del Mediterráneo SA,
Dirección General de Trabajo,
Instituto de las Mujeres;
a Sindicato Español de Pilotos de Líneas Aéreas (SEPLA),
a Sindicato Unión Profesional de Pilotos de Aerolíneas (UPPA)
részvételével
(az Audiencia Nacional [kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósítása – 2006/54/EK irányelv – 14. cikk – A nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés tilalma – A pilóták és a kabinszemélyzet tagjai számára az utazások alatti étkezési ellátásként nyújtandó napidíjak különböző összegeit megállapító kollektív szerződések”
I. Bevezetés
1. A 2006/54/EK irányelvre(2) tekintettel objektív módon igazolható‑e az, ha egy légitársaság kabinszemélyzetének tagjai a pilótákkal összehasonlítva alacsonyabb összegű napidíjban részesülnek a munkavégzéssel összefüggő utazások során felmerülő étkezési költségek fedezésére, amennyiben ez a különbség két kollektív szerződés alkalmazásából ered? Ez a kérdés áll a jelen ügy középpontjában.
2. Az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdése c) pontjának az értelmezésére vonatkozik.
3. Ezt a kérelmet a kabinszemélyzet tagjait képviselő szakszervezet és egy légitársaság közötti, az e társaság kabinszemélyzetének tagjaira alkalmazandó kollektív szerződés részleges megsemmisítése iránti kereset tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.
4. A jelen ügy újabb alkalmat kínál a Bíróság számára, hogy állást foglaljon a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetésnek a foglalkoztatás és a munkavégzés területén való tilalmával kapcsolatos szempontokról, és különösen arról a kérdésről, hogy objektív módon igazolható‑e egy olyan intézkedés, amely egyenlőtlen bánásmódot vezet be a munkafeltételek tekintetében, amennyiben ez az egyenlőtlenség a munkáltató és a különböző szakszervezetek által megtárgyalt két különálló kollektív szerződés alkalmazásából ered.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
5. A 2006/54 irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke az (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
b) közvetett megkülönböztetés [helyesen: közvetett hátrányos megkülönböztetés]: ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányosan [helyesen: különösen hátrányosan] érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek;
[…]”.
6. Ezen irányelvnek „A megkülönböztetés tilalma [helyesen: A hátrányos megkülönböztetés tilalma]” című 14. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:
„Tilos minden nemi alapú közvetlen vagy közvetett megkülönböztetés [helyesen: közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés] a köz‑ vagy a magánszektorban, ideértve a közigazgatási intézményeket, a következők vonatkozásában:
[…]
c) foglalkoztatási és munkafeltételek, ideértve az elbocsátásokat, valamint a Szerződés 141. cikkében előírt díjazást;
[…]”
B. A spanyol jog
7. A 2015. október 23‑i Real Decreto Legislativo 2/2015 por el que se aprueba el texto refundido de la Ley del Estatuto de los Trabajadores (a munkavállalók jogállásáról szóló törvény egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadásáról szóló 2/2015. sz. királyi törvényerejű rendelet; a továbbiakban: a munkavállalók jogállásáról szóló törvény)(3) „A munkaviszonyt szabályozó jogforrások” című 3. cikkében a következőképpen rendelkezik:
„(1) A munkaviszonnyal kapcsolatos jogokra és kötelezettségekre a következő szabályok irányadók:
a) az állam által hozott törvényi és rendeleti rendelkezések;
b) a kollektív szerződések;
[…]”.
8. E törvény 4. cikke (2) bekezdésének c) pontja a következőket írja elő:
„A munkaviszonyban a munkavállalóknak joguk van ahhoz, hogy:
[…]
c) a munkába való felvételük és foglalkoztatásuk során, nemen […] alapuló hátrányos megkülönböztetés közvetlen vagy közvetett módon […] ne érje őket.”
9. Az említett törvény 17. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„Semmis minden olyan jogszabályi, kollektív szerződésbeli rendelkezés, munkaszerződés és egyoldalú munkáltatói határozat, amely […] a munkaviszonyra, a díjazásra, a munkaidőre vagy más munkafeltételre vonatkozóan […] nemen alapuló közvetlen vagy közvetetett hátrányos megkülönböztetést eredményez […].”
10. Ugyanezen törvény 26. cikkének (2) bekezdése értelmében:
„A munkavállaló szakmai tevékenysége során felmerült költségek visszatérítése címén kapott összegek vagy díjak, a társadalombiztosítási ellátások és juttatások, valamint az áthelyezéshez, a felfüggesztéshez vagy elbocsátáshoz kapcsolódó juttatások nem tartoznak a munkabér fogalma alá.”
11. A munkavállalók jogállásáról szóló törvény 87. cikke értelmében:
„(1) A munkavállalók képviseletében a vállalati vagy alacsonyabb szintű kollektív szerződések megtárgyalására az üzemi tanács és adott esetben az üzemi megbízottak vagy a szakszervezeti egységek jogosultak, amennyiben együttesen az üzemi tanács tagjainak többségét képviselik.
A tárgyalásokat a szakszervezeti egységek folytatják le, ha azok ebben megállapodtak, feltéve, hogy az üzemi tanács tagjainak vagy az üzemi megbízottaknak a többségét képviselik.
[…]
A munkavállalók egy meghatározott különleges szakmai profillal rendelkező csoportját érintő szerződésekről azon szakszervezeti egységek jogosultak tárgyalni, amelyeket képviselőik többsége személyes, szabad, közvetlen és titkos választás útján jelölt ki.”
12. A 2018. december 18‑i Resolución de la Dirección General de Trabajo (a munkaügyi főigazgatóság határozata)(4) által nyilvántartásba vett és közzétett IV Convenio colectivo de Air Nostrum (personal de tierra y TCP’S[(5)]) (az Air Nostrum [földi személyzet és légiutas‑kísérők] negyedik kollektív szerződése) alapügy tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás), amelyet a társaság vezetősége, valamint az Unión general de trabajadores (a munkavállalók országos szakszervezete [UGT]), a Comisiones obreras (munkásbizottságok szakszervezeti szövetsége [CCOO]) és az Unión Sindical Obrera (a munkavállalók szakszervezeti tömörülése [USO]) szakszervezetek írtak alá, az 59–93. cikkében szabályozza a légiutas‑kísérők (a továbbiakban: légiutas‑kísérők) munkafeltételeit.
13. A légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás „Napidíjak” című 93. cikke úgy határozza meg a „napidíj” fogalmát, mint „a légiutas‑kísérőnek a szolgáltatásnyújtás tartalmának szerves részét képező utazásból eredő […] költségek fedezése érdekében fizetendő összeg”. E cikk szerint „[a] felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy e napidíjrendszer mentesíti a társaságot az utazás során felmerülő ellátási költségek átvállalása alól”.
14. A 2020. március 10‑i Resolución de la Dirección General de Trabajo (a munkaügyi főigazgatóság határozata)(6) által nyilvántartásba vett és közzétett Convenio Colectivo de Air Nostrum (pilotos) (az Air Nostrum kollektív szerződése [pilóták]) alapügy tényállására alkalmazandó változata (a továbbiakban: a pilótákra vonatkozó megállapodás), amelyet a társaság vezetősége és a Sindicato Español de Pilotos de Líneas Aéreas (a közforgalmi pilóták spanyol szakszervezete [a továbbiakban: SEPLA]) és a Sindicato Unión Profesional de Pilotos de Aerolíneas (közforgalmi pilóták szakmai szakszervezeti tömörülése [UPPA]) szakszervezeti egységei írtak alá, a pilóták (fedélzeti technikai személyzet, a továbbiakban: pilóták) munkaviszonyát szabályozza.
15. A pilótákra vonatkozó megállapodás „Napidíjak” című 16.19. cikke úgy rendelkezik, hogy „a napidíj a pilóta által a társaság céljaira teljesített utazások vagy a bázisállomáson kívüli tartózkodás során felmerülő költségek fedezésére kapott összeg. A napidíj nem tartalmazza sem a szállás, sem a közlekedés költségeit”. E cikk előírása szerint a felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy e napidíjrendszer mentesíti a társaságot bármilyen étkezési költség átvállalása alól.
III. Az alapeljárás tényállása, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
16. Az Air Nostrum, Líneas Aéreas del Mediterráneo SA (a továbbiakban: Air Nostrum) és a légiutas‑kísérői közötti munkaviszonyra a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás, míg az Air Nostrum és a pilótái közötti munkaviszonyra a pilótákra vonatkozó megállapodás irányadó. A légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás 93. cikke és a pilótákra vonatkozó megállapodás 16.19. cikke szabályozza a napidíjakat, amelyek különösen a légiutas‑kísérőknek, illetve a pilótáknak a szolgáltatásnyújtásuk keretében teljesített utazások során felmerülő költségeit fedezik (a továbbiakban: napidíjak).
17. 2022. november 8‑án a Sindicato de Tripulantes Auxiliares de Vuelo de Líneas Aéreas (a légitársaságok fedélzeti személyzetének szakszervezete, a továbbiakban: STAVLA), amely a légiutas‑kísérőket képviselő szakszervezet, a kollektív szerződés vitatására irányadó eljárás („procedimiento de impugnación de convenio colectivo”) keretében az alapvető jogok védelme iránti keresettel fordult a kérdést előterjesztő bírósághoz, amely keresetben különösen a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás 93. cikkének és I. mellékletének a megsemmisítését kérte, amennyiben ez a cikk a napidíjak összegét határozza meg. E szakszervezet álláspontja szerint, mivel – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság rámutat – a légiutas‑kísérők 94%‑át nők, a pilóták 93,71%‑át pedig férfiak teszik ki, az, hogy a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodásban előírt napidíj összege lényegesen alacsonyabb, mint a pilótákra vonatkozó megállapodásban ugyanezen helyzet vonatkozásában előírt összeg, a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja által tiltott, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül a munkafeltételek tekintetében.
18. A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a napidíjként fizetett összegek nem minősülnek munkabérnek sem a spanyol munkajog szempontjából – mivel e napidíjakat kifejezetten kizárták a „munkabérnek” a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 26. cikke (2) bekezdésében szereplő fogalmából –, sem pedig az uniós jog szempontjából, az EUMSZ 157. cikkel és a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének e) pontjával összhangban. E bíróság arra hivatkozik, hogy mivel e díjak nem idő‑ vagy munkaegységben számított konkrét munkát díjaznak, a pilóták és a légiutas‑kísérők által végzett munka eltérő értéke nem képezhet az e díjak összege tekintetében mutatkozó egyenlőtlen bánásmódot igazoló körülményt. Ennélfogva az ilyen díjak, amelyeket az utazások során felmerülő költségek – például a szokásos tartózkodási helyen kívüli napi étkezések – fedezésére fizetnek, a munkafeltételek körébe tartoznak.
19. E bíróság szerint ennek eredményeként az Air Nostrumon belül a munkavállalóknak egy többségében nőkből álló csoportja az utazásai során felmerülő – különösen étkezési – költségek megtérítéseként lényegesen alacsonyabb összegben részesül, mint amelyet az azonos költségek fedezése érdekében ugyanezen a címen a munkavállalók egy másik, többségében férfiakból álló csoportja kap.
20. A kérdést előterjesztő bíróság szerint nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés valósul meg akkor, ha ugyanazon kollektív szerződés eltérő napidíjakat határoz meg.(7) Ezzel szemben kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a jelen esetben ilyen hátrányos megkülönböztetés áll‑e fenn, amennyiben az eltérő bánásmód abból ered, hogy a társaság a különböző szakszervezeti képviselőkkel megtárgyalt két különböző kollektív szerződést alkalmaz. Észszerűen feltételezhető ugyanis, hogy az egyes tárgyalási folyamatok során az egyes szakszervezeti képviseletek a társasággal szemben előnyben részesítettek bizonyos követeléseket másokhoz képest.
21. A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza továbbá, hogy amikor az Air Nostrum a pilótákra vonatkozó megállapodásról tárgyalt, már sor került a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás aláírására, így az Air Nostrum ismerte a légiutas‑kísérők napidíjaira megállapított összegeket.
22. E körülmények között határozott úgy az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága) a Bírósághoz 2023. május 22‑én érkezett, 2023. március 17‑i határozatával, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Az uniós joggal ellentétes, és a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja által tiltott nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e a munkafeltételek tekintetében az, hogy az [Air Nostrum] egy olyan többnyire nőkből álló csoportnak, mint a légiutas‑kísérő személyzet, a – közlekedéssel és a szállással kapcsolatos kiadásoktól eltérő – utazási költségek fedezése érdekében alacsonyabb összeget térít, mint amennyiben ugyanilyen jogcímen a munkavállalók egy másik, többnyire férfiakból álló olyan csoportja részesül, mint a pilóták, amennyiben az ilyen eltérő bánásmód oka abban rejlik, hogy a két csoportra más‑más kollektív szerződés vonatkozik, amely kollektív szerződéseket ugyanazon vállalkozás, de [a munkavállalók jogállásáról szóló törvény] 87. cikke szerint különböző szakszervezeti képviselőkkel tárgyal meg?”
23. A Ministerio Fiscal (ügyészség, Spanyolország), a SEPLA, a spanyol, a dán és a svéd kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.
24. A Bíróság rendelkezésére álló ügyiratokból kitűnik, hogy 2023. szeptember 21‑én a STAVLA elállt a keresetétől. Az alapeljárásban részt vevő többi fél nem vitatta az elállást és az ügy törlését, az ügyészség ezzel szemben viszont úgy vélte, hogy a keresetet fenn kell tartani.(8)
25. A 2023. október 26‑i végzésével a kérdést előterjesztő bíróság, miután nyugtázta a STAVLA elállását, fenntartotta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét, mivel az ügyészség volt tekinthető a STAVLA helyébe lépő felperesnek.
26. A 2024. március 19‑i tárgyaláson az ügyészség, az Air Nostrum, az UGT, a SEPLA, a spanyol, a dán és a svéd kormány, valamint a Bizottság képviseltette magát.
IV. Elemzés
27. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az a gyakorlat, amelynek keretében valamely légitársaság a többségében nőkből álló légiutas‑kísérőknek a munkavégzéssel összefüggő utazásaik során felmerülő étkezési költségek fedezésére alacsonyabb összegű napidíjat fizet, mint ugyanezen a címen a többnyire férfiakból álló pilótáknak, amennyiben ez az egyenlőtlen bánásmód a munkáltató és a különböző szakszervezetek által megtárgyalt két különálló kollektív szerződés alkalmazásából ered.
28. E tekintetben az alapeljárás felei nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a légiutas‑kísérőkkel szemben nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés valósul‑e meg. Az Air Nostrum és a SEPLA, valamint a dán és a svéd kormány nem cáfolja e hátrányos megkülönböztetés meglétét, azonban úgy tekintik, hogy azt a szociális partnereknek az általuk képviselt munkavállalókra vonatkozó kollektív szerződések megtárgyalására és megkötésére vonatkozó autonómiája igazolja. Így egy kollektív szerződést anélkül kell alkalmazni, hogy figyelembe vennének más kollektív szerződéseket, amelyeket ugyanaz a munkáltató esetleg más munkavállalói csoportok szakszervezeti képviselőivel kötött.
29. Ezzel szemben az UGT úgy véli, hogy közvetett hátrányos megkülönböztetésről van szó, mivel a kollektív tárgyaláshoz való jog alapján nem igazolható objektív módon a szóban forgó eltérő bánásmód. Az UGT pontosítja, hogy az, hogy az eltérő bánásmód a munkáltató és a különböző szakszervezetek által megtárgyalt két különálló kollektív szerződés alkalmazásából ered, semmilyen hatással nincs a 2006/54 irányelv rendelkezéseire tekintettel történő igazolás hiányára. Az ügyészség azt állítja, hogy a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás az ugyanazon társaságon belüli munkafeltételekre vonatkozó olyan közvetett hátrányos megkülönböztetést tartalmaz, amely e hátrányos megkülönböztetés forrásától függetlenül nem fogadható el, mivel a kollektív tárgyaláshoz való jog gyakorlása nem tekinthető objektív igazolási kritériumnak. A kollektív tárgyaláshoz való jog ugyanis az uniós jog hatálya alá tartozik, és azt az uniós joggal összhangban kell gyakorolni. A spanyol kormány és a Bizottság álláspontja szerint a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy a szóban forgó hátrányos megkülönböztetés igazolt‑e. Mindezzel együtt e célból a 2006/54 irányelv rendelkezéseire tekintettel a szóban forgó eltérő bánásmód igazolásához nem elegendő pusztán az, hogy e hátrányos megkülönböztetés két kollektív szerződésből származik.
30. Ebben az összefüggésben annak érdekében, hogy hasznos választ lehessen adni a kérdést előterjesztő bíróságnak, meg kell vizsgálni egyrészt azt, hogy a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodásban előírt, az alapeljárásban szóban forgó napidíjak a 2006/54 irányelv hatálya alá tartoznak‑e (B. szakasz), másrészt pedig azt, hogy e napidíjak fizetése nem tartalmaz‑e az említett irányelv által tiltott, nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést (C. szakasz). Ezen elemzés elvégzése előtt szükségesnek tartom, hogy röviden néhány előzetes észrevételt tegyek az egyenlőség, az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvére vonatkozó elsődleges és másodlagos jogszabályi keretre vonatkozóan, amely keretbe a jelen jogvita illeszkedik (A. szakasz).
A. Előzetes észrevételek
31. Elöljáróban rámutatok arra, hogy az Európai Unió az EUSZ 2. cikkben foglalt értékek összességére épül. Ezek az értékek, amelyeknek az „egyenlőség tiszteletben tartása” szerves részét képezi az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, „az Unió identitásának magját alkotják”(9). E rendelkezés szerint ezek az értékek közösek a tagállamokban, különösen a megkülönböztetés tilalma és a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában. Az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének második albekezdése úgy rendelkezik, hogy az Unió a belső piac létrehozásával összefüggésben küzd a megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a nők és férfiak közötti egyenlőséget. Ezenkívül az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 21. cikkének (1) bekezdése előírja a nem alapján történő megkülönböztetés tilalmát, ami a Charta 20. cikkében elismert egyenlő bánásmód általános elvének konkrét kifejeződése.(10) A férfiak és nők közötti egyenlőséget a Charta 23. cikke is rögzíti.
32. Ami a 2006/54 irányelvet illeti, annak (2) preambulumbekezdése kimondja, hogy „a nők és férfiak közötti egyenlőség [az Unió] »feladata« és »célja«”. Ez a preambulumbekezdés emlékeztet továbbá arra, hogy ez az egyenlőség az EUMSZ 2. cikk és EUMSZ 3. cikk (2) bekezdése értelmében „[az uniós jog] alapelv[e]”.(11) Ezenfelül ezt az irányelvet az EK‑Szerződés 141. cikkének (3) bekezdése (jelenleg EUMSZ 157. cikk (3) bekezdése) alapján fogadták el. A (4) preambulumbekezdése szerint az említett irányelv „konkrét jogalapot nyújt […] intézkedések elfogadásához annak érdekében, hogy biztosítsa az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód elvének alkalmazását a foglalkoztatás és munkavégzés területén […]”. A 2006/54 irányelv tehát az 1. cikke értelmében arra irányul, hogy a foglalkoztatás és a munkavégzés területén biztosítsa ezen elv végrehajtását. E célkitűzéssel összhangban a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja tiltja a nemen alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést a foglalkoztatási és munkafeltételek vonatkozásában.
33. Ez tehát a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés általános háttere.
B. A 2006/54 irányelv által tiltott, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásáról
34. Elemzésem kiindulópontja arra a kérdésre vonatkozik, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjak fizetése a 2006/54 irányelv hatálya alá tartozik‑e.
35. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy ezek a napidíjak, amennyiben a légitársaság által a munkavállalóinak a munkavégzéssel összefüggő utazásaik során felmerülő költségek – így lényegében a szokásos tartózkodási helyükön kívüli napi étkezések – fedezésére fizetett megtérítésnek minősülnek, a „munkafeltételek” körébe tartoznak.(12)
36. Következésképpen aligha férhet kétség ahhoz, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjak a 2006/54 irányelv tárgyi hatálya alá tartoznak, amennyiben ezen irányelv az 1. cikke második bekezdésének b) pontjában az egyenlő bánásmód elvének a „munkafeltételek” vonatkozásában való megvalósítására irányul. Ennélfogva úgy vélem, hogy ezen irányelv alkalmazandó a jelen ügyre.
37. Ami a nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának vizsgálatát illeti, elöljáróban emlékeztetek arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak megvizsgálása, hogy a jelen ügy ténybeli körülményeire tekintettel az alapügyben szóban forgó napidíjak fizetése a 2006/54 irányelv által tiltott, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít‑e meg.
38. A 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az, ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest különösen hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek.(13) E fogalommeghatározásból az következik, hogy a 2006/54 irányelv értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetés az irányelvben meghatározott három feltétel teljesülése esetén valósul meg.
39. Következésképpen a 2006/54 irányelv által tiltott közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának vizsgálatakor az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdése b) pontjának normatív rendszerét kell követni, és háromlépcsős elemzést kell végezni. Ennek érdekében először azt a kérdést elemzem, hogy a szóban forgó intézkedés semlegesnek tűnik‑e (1. szakasz).(14) Ezt követően megvizsgálom, hogy ez az intézkedés különösen hátrányosan érinti‑e az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekkel szemben (2. szakasz). Végezetül megvizsgálom, hogy az ilyen különös hátrányt a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független objektív tényezők igazolják‑e (3. szakasz).
1. Az alapeljárásban szóban forgó gyakorlat semlegesnek tűnik‑e?
40. Elöljáróban emlékeztetek arra, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetéssel ellentétben a közvetett hátrányos megkülönböztetés megkülönböztető jegye nem a nemzeti intézkedés megjelenésében (vagy az intézkedés meghozójának szándékában), hanem a lehetséges hátrányos hatásában áll. Következésképpen általánosságban arról van szó, hogy egy adott, csupán látszólag semleges intézkedés vagy gyakorlat „hátrányos vagy nem kívánt hatást” gyakorol‑e az egyik nemhez tartozó személyekre a másik nemhez tartozó személyekkel szemben.(15) Más szóval, egy ilyen intézkedés vagy gyakorlat nem közvetlenül a hátrányos megkülönböztetés valamely tiltott okán alapul, mivel a közvetett hátrányos megkülönböztetés elemzése szempontjából a meghatározó tényezőt a két csoport közötti eltérés képezi.(16)
41. A jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból egyértelműen kitűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjak fizetése nem minősül a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, nemen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, mivel az e díjakat (vagy az eltérő bánásmódot eredményező díjak összegét) előíró kollektív szerződésbeli rendelkezések formailag semlegesek. E díjakat ugyanis a légitársaság különbségtétel nélkül fizeti az érintett férfi és női munkavállalók számára.(17)
42. A kérdést előterjesztő bíróság tehát hajlik annak megállapítására, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjak fizetése a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja által tiltott közvetett hátrányos megkülönböztetést von maga után. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy egy ilyen, látszólag semleges gyakorlat eltérő bánásmódot valósít meg a légiutas‑kísérők és a pilóták, következésképpen a nők és a férfiak között.
2. Az alapeljárásban szereplő gyakorlat különösen hátrányosan érinti‑e az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest?
43. A jelen ügy sajátossága abban rejlik, hogy a munkáltató által fizetett napidíjakból fakadó eltérő bánásmód a légiutas‑kísérőkre, illetve a pilótákra vonatkozó megállapodások releváns rendelkezéseinek az alkalmazásából ered. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a túlnyomórészt nőkből álló légiutas‑kísérőknek a munkavégzéssel összefüggő utazások esetén fizetett étkezési költségtérítés összege alacsonyabb, mint a túlnyomórészt férfiakból álló pilóták számára az ugyanezen a címen fizetett összeg. E bíróság szerint egy ilyen látszólag semleges gyakorlat, amely e megállapodások alkalmazása következtében eltérő bánásmódot eredményez, alkalmas arra, hogy a légiutas‑kísérőket hátrányos helyzetbe hozza.
44. Mielőtt megvizsgálnám, hogy az alapeljárásban szóban forgó gyakorlat a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében alkalmas‑e ilyen komparatív hátrányt okozni, hasznosnak tartom a következő megjegyzések megtételét.
a) Az összehasonlítás vizsgálatával kapcsolatos általános megjegyzések
45. Az egyenlő bánásmód elvével kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a hátrányos megkülönböztetés „a különböző szabályoknak hasonló helyzetekre való alkalmazása, vagy pedig ugyanazon szabálynak különböző helyzetekre történő alkalmazása”(18). Amint arra a jogirodalom szerzői rámutatnak, a Bíróság ítélkezési gyakorlatán alapuló meghatározások, különösen a közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés tekintetében, továbbra is alapvető fontosságúak azokon a területeken, ahol az uniós jogalkotó nem határozta meg ezeket a fogalmakat. Ebben az összefüggésben az uniós szociális jog célkitűzéseinek alkalmazásában a „közvetett hátrányos megkülönböztetés” fogalma mindenekelőtt az összehasonlítható helyzetek eltérő kezeléséhez kapcsolódik(19).
46. Ami azokat a területeket illeti, amelyeken az uniós jogalkotó kodifikálta a hátrányos megkülönböztetés különböző formáinak a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kidolgozott fogalmait,(20) az előtte folyamatban lévő ügy tényállásának értékelésére és az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmezésére egyedül hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata, hogy e fogalmakkal és az említett ítélkezési gyakorlattal összefüggésben megállapítsa, hogy a gyakorlatban fennáll‑e az állítólagos hátrányos megkülönböztetés, vagy adott esetben a hátrányos megkülönböztetés valamely más formája.(21)
47. Amint azt már kifejtettem, a 2006/54 irányelv értelmében vett közvetlen vagy közvetett megkülönböztetés kizárólag a vonatkozó rendelkezésekben meghatározott feltételek teljesülése esetén állapítható meg. Ami konkrétan a „közvetlen hátrányos megkülönböztetés” fogalmával összefüggésben (a 2. cikk (1) bekezdésének a) pontja) a „helyzetek hasonlóságára” vonatkozó feltétel értékelését, valamint a közvetett hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben (a 2. cikk (1) bekezdésének b) pontja) „az egyik nemhez tartozó személyek[nek] a másik nemhez tartozó személyekhez képest [való] különösen hátrányos[… érintettségére]” vonatkozó feltétel értékelését illeti, fontosnak tartom, hogy emlékeztessek arra, hogy az összehasonlítás vizsgálata a szóban forgó hátrányos megkülönböztetés típusától és következésképpen annak a rendelkezésnek a normatív szerkezetétől függően változik, amelyben ez a feltétel szerepel.(22)
48. E tekintetben a „közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek” a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő fogalommeghatározása kifejezetten említi a helyzetek összehasonlíthatóságának követelményét („hasonló helyzetben”).(23) A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából tehát az következik, hogy az ilyen hátrányos megkülönböztetés fennállása feltételezi az egymással összemért helyzetek összehasonlíthatóságát(24).
49. Ezzel szemben a „közvetett hátrányos megkülönböztetésnek” a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdése b) pontjában szereplő fogalommeghatározása nem tesz említést a helyzetek összehasonlíthatóságának követelményéről. Az e második rendelkezésben szereplő, „az egyik nemhez tartozó személyek[…] a másik nemhez tartozó személyekhez képest” kifejezés ugyanis nem a helyzetek összehasonlíthatóságára, hanem pusztán a látszólag semleges rendelkezésből, feltételből vagy gyakorlatból eredő különös hátrányra utal a személyek egyik csoportjával szemben a személyek egy másik csoportjához képest.(25) Az összehasonlítás vizsgálata tehát, jóllehet az mindkét esetben alapvető fontosságú, nem egyezik meg pontosan az ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában meghatározott közvetett hátrányos megkülönböztetés és közvetlen hátrányos megkülönböztetés esetében.(26)
50. A 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontját illetően a jogirodalom szerzői rámutatnak arra, hogy „a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának megállapítása nem követeli meg a kedvező bánásmódban részesülő, illetve a hátrányos bánásmódban részesülő személyek helyzetének összehasonlíthatóságát”(27). Másként fogalmazva, az irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontjából nem következik, hogy kizárólag az azonos vagy hasonló helyzetben lévő munkavállalókkal (például kizárólag a részmunkaidőben dolgozó munkavállalókkal) való összehasonlítást kell végezni.(28) Ehelyett az összehasonlított csoportoknak magukban kell foglalniuk a vitatott intézkedés, azaz rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat által érintett munkavállalók összességét (például a részmunkaidőben dolgozó munkavállalókat a teljes munkaidőben dolgozó munkavállalókkal kell összehasonlítani).(29) Amennyiben ugyanis a különösen hátrányosan érintett csoport helyzetével kapcsolatos különbségek az alkalmazott összehasonlítási kritériumra tekintettel (amely lehetővé teszi a vitatott különbség fennállásának megállapítását) nem tekinthetők jelentősnek, kizárólag az a kérdés merül fel, hogy – bár a két csoport egyikét komparatív hátrány éri – az e csoportok közötti különbségtétel megfelelő és szükséges‑e valamely jogszerű cél eléréséhez.
51. Így a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának megállapításához azonosítani kell a különös hátrányt, az összehasonlítási kritériumot, nevezetesen bizonyos számú összehasonlított csoportot, azaz az intézkedés által érintett munkavállalók csoportjait, valamint az objektív igazoltság hiányát. A jogirodalom szerzői kiemelik különösen azt, hogy az egyenlő bánásmódról szóló irányelvek értelmezésének keretében a Bíróság a közvetett hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában gyakran vizsgálta az összehasonlítás kérdését az objektív igazoltság vizsgálatával összefüggésben.(30)
52. Mindezek rögzítését követően, és szem előtt tartva az általam imént kifejtetteket, az alábbiakban megvizsgálom az Air Nostrum és a SEPLA által felhozott, a pilóták összehasonlítás céljára szolgáló referenciacsoportként való azonosításának állítólagos irrelevanciájára alapított érvet, annak megállapítása céljából, hogy a hátrányos helyzetbe hozott csoportot, azaz a légiutas‑kísérőket közvetett hátrányos megkülönböztetés éri‑e. Mivel ugyanis az összehasonlításra szolgáló referenciacsoport azonosítása fogalmilag megelőzi az objektív igazolás elemzését, az egyértelműség kedvéért röviden érintem ezt a kérdést, mielőtt rátérnék azon különös hátrány konkrét vizsgálatára, amelyet a szóban forgó gyakorlat a pilótákhoz képest a légiutas‑kísérőkre gyakorol.(31)
b) Az állítólagos közvetett hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben a pilóták összehasonlításra szolgáló referenciacsoportként való azonosításának állítólagos irrelevanciájáról
53. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az Air Nostrum és a SEPLA az alapeljárásban tett írásbeli és szóbeli észrevételeikben előadták, hogy a légiutas‑kísérők helyzete „nem hasonlítható” a pilóták helyzetéhez, mivel a szóban forgó napidíjakat „díjazásnak” kell tekinteni, és az egyenlő díjazás elve kizárólag akkor alkalmazandó, ha a munkavállalók e két csoportja azonos vagy egyenlő értékű munkát végez, azonban a légiutas‑kísérők és a pilóták esetében nem ez a helyzet.
54. Nem értek egyet ezzel az érvvel. Ez az érv összemossa egyrészt a – közvetlen hátrányos megkülönböztetés vizsgálatára jellemző – „helyzetek összehasonlíthatóságát” a referenciacsoport azonosításával, amely utóbbi a 2006/54 irányelv értelmében vett közvetett hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben a különös hátrány megállapítására szolgáló összehasonlítás céljából alkalmazandó,(32) másrészt pedig a díjazás tekintetében megvalósuló egyenlőtlen bánásmód kérdését az említett irányelv értelmében vett, a munkafeltételek tekintetében megvalósuló egyenlőtlen bánásmód kérdésével. Másként fogalmazva, e felek gyakorlatilag újra kívánják definiálni az összehasonlítás célját – amely összehasonlítás a munkafeltételeknek minősülő napidíjakra vonatkozik –, hogy azt az egyenlő díjazással kapcsolatos kérdéssé alakítsák át.(33)
55. Ami először is a „munkafeltételek” tekintetében megvalósuló egyenlőtlen bánásmódot illeti, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a napidíj címén fizetett összegek nem tekinthetők „díjazásnak”, mivel azokat a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 26. cikkének (2) bekezdése kifejezetten kizárja a „munkabér” fogalma alól. E bíróság szerint ugyanis ezek a díjak nem változnak az érintett munkavállalók munkája értékének függvényében, hanem – amint azt már kifejtettem(34) – a 2006/54 irányelv értelmében vett „munkafeltételek” körébe tartoznak, amennyiben kizárólag a munkavégzéssel összefüggő utazások során felmerülő költségek – így alapvetően a szokásos tartózkodási helyen kívüli napi étkezések – fedezésére fizetik azokat.
56. A spanyol kormány, az ügyészség és a Bizottság az írásbeli és szóbeli észrevételeikben osztják ezt a nézetet, és arra hivatkoznak, hogy a szóban forgó napidíjak nem bér jellegűek. Véleményük szerint ugyanis ezek a juttatások nem idő‑ vagy munkaegységben számított konkrét munkát díjaznak, hanem a „béren kívüli juttatás” fogalma alá tartoznak, ezért a légiutas‑kísérők és a pilóták munkavégzéssel összefüggő utazásaival kapcsolatos munkafeltételek körébe tartoznak. A tárgyaláson az UGT szintén ezt az álláspontot képviselte. Amint arra a Bizottság rámutat, az említett díjak nem függnek a pilóta vagy a légiutas‑kísérő tapasztalatától.(35) Úgy tűnik tehát, hogy az érintett légitársaság által üzemeltetett járatokon egyrészt a légi jármű parancsnoka ugyanazt a napidíjat kapja, mint a másodpilóta, másrészt a vezető légiutas‑kísérő ugyanazt a napidíjat kapja, mint a többi légiutas‑kísérő, jóllehet a fizetésük nagy valószínűséggel nem azonos.
57. Másodszor, ami az összehasonlítási kritérium, nevezetesen a 2006/54 irányelv értelmében vett, összehasonlítás céljára szolgáló referenciacsoport azonosítását illeti, már kifejtettem, hogy a közvetlen hátrányos megkülönböztetés összefüggésében a hasonló helyzeteket kell összehasonlítani, míg a közvetett hátrányos megkülönböztetés összefüggésében az intézkedés által érintett személyek két csoportjának egyikével szembeni komparatív hátrányt kell azonosítani.(36) A nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés ugyanis alapvetően egy intézkedésnek a személyek különböző csoportjaira gyakorolt hatására vonatkozik. Annak meghatározásáról van tehát szó, hogy ez az intézkedés alkalmas‑e arra, hogy hátrányos helyzetbe hozza vagy előnyben részesítse az egyik nemhez tartozó csoportot a másikkal szemben, és ezáltal komparatív hátrányt okozzon e csoportok egyikének.(37)
58. A jelen esetben az eltérő bánásmód alapeljárásban való fennállásának megállapítása érdekében a kérdést előterjesztő bíróság a napidíjak munkáltató általi fizetését veszi alapul, így az összehasonlítás releváns kritériumaként (tertium comparationis) az igazolni kívánt különbséget keletkeztető juttatások fizetésében részesülő személyek csoportjait jelöli meg. E bíróság tehát a munkavállalók hátrányos helyzetbe hozott csoportját (a légiutas‑kísérők) emeli ki, amely csoport a munkavégzéssel összefüggő utazások során a 2006/54 irányelv értelmében véve eltérő bánásmódban részesül egy másik csoporthoz (a pilóták) képest a munkafeltételek tekintetében.(38)
59. Ebből véleményem szerint az következik, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjaknak a kérdést előterjesztő bíróság által figyelembe vett összege képezi azon érvényes összehasonlítási elemet, amely rávilágít a munkavégzéssel összefüggő utazások során a légiutas‑kísérőket a pilótákhoz képest érő különös hátrányra. Ezenfelül rámutatok arra, hogy a komparatív hátrányt nem absztrakt módon, hanem kizárólag az ilyen különös hátrányt okozó érintett rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat vonatkozásában kell azonosítani.(39) Másként fogalmazva, figyelembe kell venni a szóban forgó intézkedés általános célját.
60. A jelen esetben a légiutas‑kísérőket a pilótákhoz képest érő hátrány megállapítása érdekében meg kell vizsgálni az alapeljárásban szóban forgó napidíjak fizetésének célját. E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az érintett munkavállalók két csoportja esetében e cél azonos, nevezetesen az, hogy a munkáltató megtérítse az e munkavállalóknál a munkavégzéssel összefüggő utazásaik keretében felmerülő – a közlekedéssel és a szállással kapcsolatos kiadásoktól eltérő – étkezési költségeket. Az ügyészség és a Bizottság a tárgyaláson megerősítette ezt.
61. Ennélfogva a napidíjak fizetése – mint érvényes összehasonlítási kritérium – a céljának szempontjából lehetővé teszi a személyek túlnyomórészt nőkből álló csoportját (a légiutas‑kísérők) a személyek másik, túlnyomórészt férfiak alkotta csoportjához (a pilóták) képest érő különös hátrány azonosítását.
c) Az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest érő különös hátrány fennállásáról
62. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával összhangban a különös hátrány fennállása többek között akkor állapítható meg, ha bebizonyosodik, hogy egy látszólag semleges rendelkezés, kritérium vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket jelentősen nagyobb arányban érinti hátrányosan, mint a másik nemhez tartozó személyeket. A nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapügyben ez az eset áll‑e fenn.(40)
63. E tekintetben a Bíróság hosszú ideje elismeri a statisztikák hasznosságát a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállásának vagy hiányának elemzése keretében.(41) Ebben az összefüggésben a statisztikai adatok alapvető szerepet játszanak annak megállapításában, hogy az egyik nemhez tartozó személyeket de facto hátrány éri‑e a másik nemhez tartozó személyekkel szemben. Ugyanakkor a nemzeti bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az ilyen adatok megbízhatóak‑e, és hogy azok figyelembe vehetők‑e.(42) Amennyiben e bíróság úgy ítéli meg, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjak fizetése a nőket a férfiakhoz képest nagyobb százalékban érinti, ez a fizetés a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontja által tiltott egyenlőtlen bánásmódot képez.
64. Ezen adatok értékelését illetően emlékeztetek arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak egyrészt minden olyan munkavállalót figyelembe kell vennie, akire az eltérő bánásmódot eredményező nemzeti szabályozás(43) hatálya kiterjed, másrészt pedig össze kell vetnie egymással azon munkavállalók arányát, akiket a szabályozás hatálya alá tartozó férfi munkaerő körében az állítólagos eltérő bánásmód érint, illetve nem érint, másfelől pedig ugyanezen arányokat a vonatkozó női munkaerő körében.(44)
65. A jelen ügyben, amint azt már említettem, a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezésére álló statisztikai adatok szerint a légiutas‑kísérők 94%‑a nő (6%‑a pedig férfi), míg a pilóták 93,71%‑a férfi (6,29%‑a pedig nő). Márpedig a napidíjaknak a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodásban előírt összege lényegesen alacsonyabb, mint a pilótákra vonatkozó megállapodásban ugyanazon helyzetben, a munkavégzéssel összefüggő utazások tekintetében előírt összeg.(45) Ezekből az adatokból tehát az következik, hogy az alapeljárásban szóban forgó napidíjak fizetéséből eredő eltérő bánásmód által érintett női munkavállalók aránya lényegesen magasabb, mint a férfi munkavállalók aránya.
66. Következésképpen úgy vélem, hogy amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság az általam imént megvizsgált statisztikai adatok, illetve adott esetben más releváns bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutna, hogy az alapeljárás tárgyát képező gyakorlat a túlnyomórészt nőkből álló légiutas‑kísérőket érinti hátrányosan, úgy kellene tekinteni, hogy ez a gyakorlat ellentétes a 2006/54 irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontjával, kivéve, ha azt a nemen alapuló bárminemű hátrányos megkülönböztetéstől eltérő, objektív tényezők igazolják.(46)
3. Milyen mértékben igazolt objektív módon az állítólagos hátrányosan megkülönböztető gyakorlat?
67. Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a 2006/54 irányelv különbséget tesz a nemen alapuló közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetés között, amennyiben az előbbi nem igazolható valamely jogszerű céllal.(47) Ezzel szemben ezen irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében az olyan rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat, amely alkalmas arra, hogy közvetett hátrányos megkülönböztetést képezzen, mentesülhet a „hátrányos megkülönböztetésként” való minősítés alól, feltéve, hogy „jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek”.
a) Az alapeljárás tárgyát képező gyakorlat igazolása érdekében hivatkozott cél jogszerűségéről
68. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy noha végső soron a tényállás értékelésére és a nemzeti jogszabály értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy az érintett jogszabályi rendelkezés a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív tényezővel igazolható‑e, és ha igen, milyen mértékben, a nemzeti bíróság számára az előzetes döntéshozatal keretében hasznos válaszokat adni hivatott Bíróság hatásköre kiterjed arra, hogy az alapeljárás iratai, valamint az elé terjesztett írásbeli és szóbeli észrevételek alapján a jogvita eldöntését lehetővé tévő útmutatást adjon a nemzeti bíróságnak.(48)
69. Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy a munkafeltételekkel kapcsolatos, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetés esetén a munkáltató feladata annak bizonyítása, hogy nem került sor a hátrányos megkülönböztetés elvének megsértésére, azáltal, hogy objektív igazolással szolgál a hátrányos megkülönböztetést elszenvedett munkavállalókkal szembeni eltérő bánásmódot illetően.(49)
70. Írásbeli és szóbeli észrevételeikben az Air Nostrum, a SEPLA, valamint a dán és a svéd kormány azt állította, hogy a légiutas‑kísérőkkel szembeni eltérő bánásmódot objektív módon igazolja a szociális partnereknek az általuk képviselt munkavállalókra alkalmazandó kollektív szerződések megtárgyalásával és megkötésével kapcsolatos autonómiája. Az UGT, az ügyészség, a spanyol kormány és a Bizottság nem ért egyet ezzel a megközelítéssel.(50)
71. Ebben az összefüggésben felmerül az a kérdés, hogy a szociális partnerek autonómiája önmagában elegendő indokul szolgálhat‑e az alapeljárásban vizsgálthoz hasonló eltérő bánásmód objektív igazolásához (1. cím), vagy ellenkezőleg, a munkavállalók két csoportját megillető napidíjak összege közötti különbségeket a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független más objektív tényezőkkel kell igazolni (2. cím).
1) A szociális partnerek autonómiájáról mint az objektív igazolás elégséges indokáról
72. A különálló kollektív tárgyalásokon alapuló igazolás vizsgálata előtt a szociális partnereket az egyes kollektív tárgyalások keretében megillető autonómián alapuló objektív igazolást vizsgálom meg.
i) A szociális partnereket az egyes kollektív tárgyalások keretében megillető autonómián alapuló objektív igazolásról
73. Elöljáróban rámutatok arra, hogy a kollektív tárgyalások autonómiája, amely a tagállamok jogi hagyományaiban és nemzeti gyakorlatában különös elismerésben részesül, kulcsfontosságú fogalma az európai munkajog fejlődése megértésének, amely körül felépülnek a demokratikus érdekképviseleti rendszerek szabályai, és rögzítésre kerülnek a szakszervezeti szabadság törvényi korlátai.(51)
74. Az uniós jog keretében a kollektív tárgyalások autonómiájának védelme a Charta 28. cikkében szerepel, amely rögzíti a kollektív tárgyaláshoz való alapvető jogot, amelyre az EUSZ 6. cikk a Chartában kimondott jogok, szabadságok és elvek általános elismerése révén utal.(52) A Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a kollektív szerződés útján elfogadott intézkedések abban különböznek a tagállamok által egyoldalúan, törvény vagy rendelet útján elfogadottaktól, hogy az alapjogukat gyakorló szociális partnerekre volt bízva az érdekeik közötti egyensúly meghatározása.(53) A jelenleg a Chartában biztosított kollektív tárgyalás ezért tagadhatatlanul fontos szerepet tölt be(54).
75. Ugyanezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ha a kollektív tárgyaláshoz való, a Charta 28. cikke által biztosított jog uniós jogi rendelkezéseket érint, akkor e jogot az említett uniós jog alkalmazási körén belül, azzal összhangban kell gyakorolni.(55) Következésképpen a szociális partnerek, amikor a 2006/54 irányelv hatálya alá tartozó intézkedéseket fogadnak el (amely irányelv az előzetes észrevételeimben jelzettekkel összhangban konkrét formát ad a foglalkoztatás és munkavégzés területén a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének), kötelesek ezen irányelvet tiszteletben tartva eljárni.(56) A Defrenne‑ítélet(57) óta ugyanis a bőséges ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a férfi és női munkavállalók közötti hátrányos megkülönböztetés tilalma kiterjed a munkaviszonyt kollektív módon rendező valamennyi megállapodásra.(58)
76. Konkrétabban, a 2006/54 irányelv 21. cikkének (2) bekezdéséből világosan kitűnik, hogy a szociális partnerek által kötött megállapodásoknak tiszteletben kell tartaniuk „ezen irányelv rendelkezéseit, illetve a vonatkozó nemzeti végrehajtási intézkedéseket”. Hasonlóképpen, az említett irányelv 23. cikke első bekezdésének b) pontja értelmében a tagállamoknak meg kell tenniük minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy „az egyenlő bánásmód elvével ellentétes rendelkezéseket, amelyek […] kollektív […] megállapodásokban […] szerepelnek, semmissé nyilvánítsanak vagy nyilváníthassanak, illetve módosíthassanak”. E tekintetben a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy a kollektív szerződéseknek – csakúgy, mint a törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek – tiszteletben kell tartaniuk az egyenlő bánásmód elvét.(59)
77. Ebből meglátásom szerint az következik, hogy a 2006/54 irányelvvel összefüggésben a szociális partnerek autonómiája önmagában nem elegendő a jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló eltérő bánásmód objektív módon való igazolásához.
78. Ezenfelül a Bíróság már megállapította, hogy az, hogy egy kollektív szerződésben szereplő intézkedés ellentétes az uniós joggal, nem sérti a kollektív tárgyaláshoz és kollektív szerződés kötéséhez való, a Charta 28. cikke által biztosított jogot,(60) mivel az érintett felek szabadon felülvizsgálhatják e megállapodások releváns rendelkezéseit. Így az Air Nostrum és a SEPLA állításával ellentétben az ilyen felülvizsgálat nem a szóban forgó kollektív szerződés egészének, hanem csupán a napidíjakra vonatkozó releváns rendelkezéseknek az újratárgyalását vonná maga után, ezáltal lehetővé téve a felek között kialkudott egyensúly fenntartását.
79. Mindezek után, és mivel az általam imént megvizsgált ítélkezési gyakorlat az olyan hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, amely közvetlenül vagy közvetve ugyanazon kollektív szerződésből ered, most megvizsgálom a jelen ügy sajátosságát, nevezetesen a szociális partnereket az elkülönülő és önálló kollektív tárgyalásokkal összefüggésben megillető autonómián alapuló objektív igazolást.
ii) A szociális partnereket a különálló kollektív tárgyalások keretében megillető autonómián alapuló objektív igazolásról
80. A kérdést előterjesztő bíróságban lényegében az a kérdés merül fel, hogy az a körülmény, hogy az alapeljárásban megállapított eltérő bánásmód két különböző szakszervezet által megtárgyalt két különálló kollektív szerződés alkalmazásából ered, önmagában elegendő‑e a 2006/54 irányelv szerinti állítólagos közvetett hátrányos megkülönböztetés objektív módon való igazolásához.
81. Először is, az egyenlő díjazással összefüggésben az Enderby ítélet alapjául szolgáló ügyre kell utalni, amely az EUMSZ 157. cikk (korábbi EGK 119. cikk és EK 141. cikk) szerinti, nemen alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésre vonatkozott. Az ebben az ügyben érintett csoportok a logopédusi és gyógyszerészi munkakört töltötték be, és az előbbi csoport csaknem kizárólag nőkből, míg az utóbbi főként férfiakból állt, és a logopédusok hátrányára különbség mutatkozott a díjazásukban. A Bíróság mindenekelőtt kimondta, hogy „az a körülmény, hogy a szóban forgó díjazások meghatározása a két érintett szakmai csoport esetében külön‑külön folytatott olyan kollektív tárgyalások eredménye, amelyeknek e két csoporton belül nem volt hátrányosan megkülönböztető hatása, nem zárja ki a nyilvánvaló hátrányos megkülönböztetés megállapítását, amennyiben e tárgyalások eredményeként eltérő bánásmód mutatkozik az ugyanazon munkáltató és ugyanazon szakszervezet alá tartozó két csoport között”(61). A Bíróság ezt követően megállapította, hogy „[a] munkáltató, bár a díjazásbeli különbség igazolásához elegendő arra hivatkoznia, hogy az elkülönülten vizsgált egyes tárgyalások keretében nem valósult meg hátrányos megkülönböztetés, az egymástól elkülönülő tárgyalásokkal […] könnyen [meg]kerülhetné az egyenlő díjazás elvét”(62). Végül kimondta, hogy az ilyen díjazásbeli különbség objektív igazolásához nem elegendő arra a körülményre hivatkozni, hogy e két szakmai csoport díjazását az „ugyanazon felek által folytatott, de különálló olyan kollektív tárgyalási folyamatok útján [határozták meg], amelyek egyike sem jár – önmagában és elkülönülten vizsgálva – hátrányosan megkülönböztető hatással”(63).
82. Kétségtelenül igaz, hogy az Enderby ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben az eltérő bánásmód az ugyanazon felek, nevezetesen a munkáltató és a két érintett szakmát képviselő szakszervezet által folytatott különálló kollektív tárgyalási folyamatokból eredt. Mindazonáltal ezen ítéletből világosan kitűnik, hogy az igazolás Bíróság általi vizsgálatának központi eleme az a körülmény volt, hogy a logopédusokra vonatkozó kollektív tárgyalást a gyógyszerészekre vonatkozó kollektív tárgyalástól „elkülönülten és függetlenül” folytatták le.
83. Így, bár a jelen esetben megállapított eltérő bánásmód ahhoz kapcsolódik, hogy a két kollektív szerződést különböző szakszervezetekkel tárgyalták meg, a döntő körülmény az Enderby ítélet alapjául szolgáló ügyhöz hasonlóan az, hogy a különálló kollektív szerződéseket egymástól elkülönülten és függetlenül tárgyalták meg. Ebből az következik, hogy amennyiben a két ügyben a kollektív szerződéseket egymástól elkülönülten és függetlenül tárgyalták meg, és következésképpen azok különböző kollektív tárgyalásokra vonatkoznak, az, hogy a jelen esetben a kollektív szerződéseket különböző szakszervezetek tárgyalták meg, véleményem szerint nem elegendő ahhoz, hogy kizárja az Enderby ítélet tanulságainak a jelen ügyre való átültetését.(64)
84. Másodszor, amint azt a spanyol kormány a Bíróság által feltett kérdésre válaszul kifejtette, a munkavállalók jogállásáról szóló törvény 89. cikke értelmében a tárgyalások kezdeményezésének lehetősége és az e tárgyalásokat folytató felek kiválasztása a munkáltatót és a munkavállalók képviselőit egyaránt megilleti.(65) E kormány szerint a nemzeti jogszabályokban meghatározott feltételek mellett mindkét fél megtagadhatja a másik fél által kezdeményezett tárgyalások megkezdését. Ebben az összefüggésben a munkáltató mozgástere bizonyos szabályok betartása mellett a legitim tárgyalópartnerek kiválasztásának lehetőségében áll.(66)
85. Amennyiben a munkavállalók kezdeményezték a tárgyalásokat, és erre vonatkozó felhatalmazással rendelkeznek, a munkáltató köteles tárgyalást folytatni. Ezzel kapcsolatban az ügyészség a tárgyaláson pontosította, hogy a munkáltató tárgyalásokat kezdhet a munkavállalók képviselőivel, „szabadon döntve arról, hogy konkrét kérdésekben elfogadja‑e a megállapodás megkötését vagy sem”.
86. Kétségtelen, hogy bár – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság feltételezi – az Air Nostrummal folytatott egyes tárgyalási folyamatokban valamennyi szakszervezeti képviselet előnyben részesített bizonyos követeléseket másokkal szemben, e bíróság rámutat arra, hogy amikor ez a társaság a pilótákra vonatkozó megállapodásról tárgyalt, már sor került a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás aláírására, így az Air Nostrum ismerte a légiutas‑kísérők napidíjaként megállapított összegeket. Következésképpen könnyen megállapítható, hogy e társaság tisztában volt azzal, hogy a szóban forgó napidíjak kifizetéséből eredő, a munkafeltételekkel kapcsolatos eltérő bánásmód komparatív hátrányt eredményez a légiutas‑kísérőkkel szemben, ami ellentétes a 2006/54 irányelvet átültető nemzeti szabályozással, és így magával az említett irányelvvel.
87. Harmadszor, kétségtelenül igaz, hogy első látásra úgy tűnhet, hogy az Air Nostrum által felhozott indokolás elvetése azzal a következménnyel járhat, hogy egy kollektív szerződést – még ha közvetve is – olyan munkavállalókra kellene alkalmazni, akiknek a szakszervezeti képviselői nem tárgyalták és még kevésbé kötötték meg az említett szerződést.
88. Ugyanakkor ha a jelen ügyben szereplőhöz hasonló hátrányos megkülönböztetés objektív igazolásának egyedüli indokaként elfogadnánk a szociális partnerek autonómiáját, ez véleményem szerint annak elismerését jelentené, hogy egyetlen olyan esetben sem valósulna meg közvetett hátrányos megkülönböztetés, amikor különálló kollektív szerződések szabályozzák többek között a munkafeltételeket. Amint az ugyanis a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a munkáltató, amennyiben a munkafeltételek közötti különbség igazolásához elegendő lenne arra hivatkoznia, hogy az elkülönülten vizsgált egyes tárgyalások keretében nem valósult meg hátrányos megkülönböztetés, az egymástól elkülönülő tárgyalások útján könnyen megkerülhetné az egyenlő bánásmód alapelvét.(67)
89. Negyedszer, amint arra a Bizottság az írásbeli észrevételeiben rámutatott, a tárgyalások lefolyásával kapcsolatos konkrét részletek hiányában annak elfogadása, hogy általános jelleggel hivatkozni lehessen a szociális partnerek autonómiájára és a felek azon lehetőségére, hogy eltérő tárgyalási stratégiákat fogadjanak el, legalábbis elfedheti azt, hogy – még ha a szakszervezetek valamennyi munkavállaló munkafeltételeinek javítására törekszenek is – a munkáltatóknak és a szakszervezeteknek egyaránt lehetnek olyan tudattalan előítéleteik, amelyek miatt alábecsülik a női munkavállalók szükségleteit a férfi munkavállalókéhoz képest, és következésképpen eltérő feltételeket fogadnak el a túlnyomórészt nőkből álló csoportok esetében(68).
90. Mindenesetre, még ha első látásra úgy is tekintenénk, hogy a két különálló kollektív szerződés megléte elfogadható a szóban forgó eltérő bánásmód objektív igazolásaként, emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a légiutas‑kísérőkre vonatkozó megállapodás túlnyomórészt nőket, míg a pilótákra vonatkozó megállapodás túlnyomórészt férfiakat érint, a közvetett hátrányos megkülönböztetés keretében nem lehetséges a komparatív hátrányt okozó konkrét tény azonosítása, mivel az igazolásnak a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől eltérő és független célhoz kell kapcsolódnia.(69)
91. A fentiek összességéből az következik, hogy – anélkül, hogy meg ne fosztanánk a hatékony érvényesülésétől a 2006/54 irányelv 23. cikke első bekezdésének b) pontját – a szociális partnereket az elkülönülő és önálló kollektív tárgyalások keretében megillető autonómia önmagában nem képez a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független és objektív igazolási indokot, és következésképpen önmagában nem elegendő a jelen ügyben szereplőhöz hasonló eltérő bánásmód objektív igazolásához.
2) A szóban forgó eltérő bánásmód igazolására szolgáló, a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független és objektív más tényezők fennállásáról
92. Fontosnak tűnik számomra két eset megkülönböztetése: egyrészt amikor azt a körülményt, hogy az egyenlőtlen bánásmód két különálló kollektív szerződés alkalmazásából ered, úgy tekintjük, hogy az önmagában elegendő alapot jelenthet a nemen alapuló eltérő bánásmód igazolásához, másrészt amikor úgy tekintjük, hogy ez az igazolás más kritériumokkal együtt hozzájárulhat egy olyan objektív igazolási indok megjelenéséhez, amely független a 2006/54 irányelv szerinti, nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől.
93. Ezen utóbbi körülményt illetően, amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróság figyelembe veheti a két kollektív szerződés meglétét annak értékelése érdekében, hogy vannak‑e különbségek a két érintett csoport napidíjai között, és hogy ezek a különbségek a nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéstől független, objektív tényezőkre vezethetők‑e vissza.(70)
94. Meg kell azonban jegyezni, hogy ilyen tényezők sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, sem az Air Nostrum észrevételeiből nem tűnnek ki. E tekintetben rámutatok arra, hogy még annak feltételezése esetén is, hogy az állítólagos igazolás valamely jogszerű célt kíván érvényesíteni, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy egy csupán általános jellegű kijelentés nem elegendő annak bizonyításához, hogy a kérdéses intézkedés célja semmiféle, nemen alapuló hátrányos megkülönböztetéssel nem függ össze.(71)
95. Ezzel ellentétben, ha a munkáltató konkrét és meggyőző bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy az eltérő bánásmód ténylegesen valamely jogszerű célból, nem pedig a nemek közötti különbségből fakad, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy ez ténylegesen így van‑e. Amint arra a Bizottság helyesen rámutatott, ilyen bizonyítékot képezhetnek különösen a munkavállalókat képviselő szakszervezetek különböző prioritásai.
96. Ebben az összefüggésben, és amint az az előbbi pontokból kitűnik, nem elegendő, ha a munkáltató két különálló kollektív tárgyalásra hivatkozik; konkrétan bizonyítania kell, hogy az egyes csoportok prioritásai eltérőek voltak, hogy e prioritások valódi és független tárgyalás tárgyát képezték, és hogy a felek ténylegesen a saját prioritásaiknak megfelelően tárgyaltak, ragaszkodva bizonyos szempontokhoz és rugalmasságot mutatva másokban, hogy mindkét fél érdekeit figyelembe vevő megállapodásra jussanak. E tekintetben fontosnak tűnik számomra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megvizsgálja, hogy az a priori hátrányos helyzetű csoport a szóban forgó napidíjak összegeivel kapcsolatos különbségek maradéktalan ismeretében fogadta‑e el e különbségeket, és azok ellentételezéseként más, különösen a munkafeltételekkel kapcsolatos elemeket – például a szállodák minősége vagy az éves szabadnapok száma – részesített‑e előnyben.
b) Az alapeljárásban szóban forgó gyakorlatnak a hivatkozott cél elérésére való megfelelőségéről és szükségességéről
97. Az általam folytatott elemzés fényében nincs szükség annak vizsgálatára, hogy a szóban forgó gyakorlat alkalmas‑e a követett cél megvalósítására. Mindazonáltal rámutatok arra, hogy amennyiben bizonyítást nyer a jogszerű cél fennállása, a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy az e jogszerű cél elérésére szolgáló eszközök a 2006/54 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében megfelelőek és szükségesek‑e.
98. E vizsgálat keretében fontosnak tűnik számomra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság figyelembe vegyen olyan tényezőket, mint a munkáltató által a szóban forgó napidíjakkal kapcsolatban nyújtott tájékoztatás valódisága, és különösen az, hogy ezek a napidíjak elérik‑e a munkavégzéssel összefüggő utazások során felmerülő étkezési költségek megtérítésében álló céljukat.
V. Következtetés
99. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Audiencia Nacional (kiemelt ügyek országos bírósága, Spanyolország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:
A férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5‑i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikke (1) bekezdésének c) pontját
a következőképpen kell értelmezni:
azzal ellentétes az a gyakorlat, amelynek keretében valamely légitársaság a többségében nőkből álló légiutas‑kísérőknek a munkavégzéssel összefüggő utazásaik során felmerülő étkezési költségek fedezésére alacsonyabb összegű napidíjat fizet, mint ugyanezen a címen a többnyire férfiakból álló pilótáknak, amennyiben ez az egyenlőtlen bánásmód a munkáltató és a különböző szakszervezetek által megtárgyalt két különálló kollektív szerződés alkalmazásából ered.