MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2020. június 25.(1)
C‑393/19. sz. ügy
Okrazhna prokuratura – Haskovo,
Apelativna prokuratura – Plovdiv
kontra
OM
(az Apelativen sad – Plovdiv [plovdivi fellebbviteli bíróság, Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke – Tulajdonjog – A csempészés bűncselekményének elkövetéséhez használt járműnek az állam javára történő elkobzását előíró nemzeti jogszabály – Jóhiszemű harmadik fél tulajdonát képező jármű – 2005/212/IB kerethatározat – A 2. cikk (1) bekezdése – 2014/42/EU irányelv – 6. cikk”
1. Egy nemzetközi fuvarozásban részt vevő tehergépjármű vezetőjét, aki a Törökországból Németországba tartó útvonalon közlekedett, miután Bulgáriában őrizetbe vették, mert érmekincset rejtegetett az említett gépjárműben, az utóbbi országban csempészés bűncselekménye miatt vád alá helyezték és elítélték. Az említett ítélet alapján egyebek mellett a tehergépjármű vontatójának elkobzását is elrendelték, azon vállalkozásnak pedig, amelynek ez a vontató gépkocsi a tulajdonában állt – az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztő bíróság szerint – „nem volt tudomása, és nem kellett, hogy tudomása legyen, illetve nem lehetett tudomása arról, hogy alkalmazottja bűncselekményt követ el”.
2. A szóban forgó bíróság arra keresi a választ, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) két cikke milyen hatással van az ügyre alkalmazandó nemzeti szabályokra. Konkrétan a következők tekintetében vonja kétségbe az említett szabályok összeegyeztethetőségét:
– A Charta 17. cikkének (1) bekezdése, mivel a bolgár büntető törvénykönyv a csempészés bűncselekményének elkövetéséhez használt szállítóeszközök elkobzásáról rendelkezik, annak ellenére is, ha azok jóhiszemű harmadik fél tulajdonát képezik.
– A Charta 47. cikke, mivel a bolgár eljárási jogszabályok szerint a jóhiszemű harmadik fél – az elkobzott vagyontárgy tulajdonosa – nem érvényesítheti álláspontját az elkobzást elrendelő bíróság előtt.
3. A Bíróság útmutatása szerint az említett kérdések közül az első kérdés elemzésére szorítkozom.
I. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. A Charta
4. A 17. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”
2. A 2005/212/IB kerethatározat(2)
5. Az 1. cikk („Fogalommeghatározások”) megállapítja:
„E kerethatározat alkalmazásában:
[…]
– »elkövetési eszközök« bármilyen vagyontárgy, amit bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetéséhez bármely módon, részben vagy egészben használtak vagy használni szándékoztak,
– »elkobzás« bűncselekménnyel vagy bűncselekményekkel kapcsolatos eljárás eredményeképpen bíróság által hozott szankció vagy intézkedés, amely végleges tulajdonvesztést eredményez,
[…].”
6. A 2. cikk („Elkobzás”) kimondja:
„(1) A tagállamok megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy képesek legyenek – akár egészben akár részben – az egy évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények elkövetési eszközeinek, illetőleg a bűncselekményekből származó jövedelmeknek, vagy az ilyen jövedelmekkel megegyező értékű vagyonnak az elkobzására.
(2) Az adóügyi bűncselekmények vonatkozásában a tagállamok a büntetőeljárástól eltérő más eljárásokat is alkalmazhatnak annak érdekében, hogy az elkövetőt megfosszák a bűncselekményből származó jövedelmektől.”
7. A 4. cikk („Jogorvoslat”) előírja:
„A tagállamok megteszik az annak biztosításához szükséges lépéseket, hogy a 2. és 3. cikk hatálya alá tartozó intézkedések által érintett érdekelt felek jogaik megőrzése érdekében hatékony jogorvoslati lehetőségekkel rendelkezzenek.”
3. A 2014/42/EU irányelv(3)
8. A 2. cikk („Fogalommeghatározások”) megállapítja:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
3. »elkövetési eszközök«: bármilyen vagyontárgy, amelyet bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetéséhez bármely módon, részben vagy egészben használtak vagy használni szándékoztak;
4. »elkobzás«: valamely bűncselekménnyel kapcsolatban bíróság által elrendelt végleges tulajdonvesztés;
[…].”
9. A 4. cikk („Elkobzás”) így szól:
„(1) A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy – a bűncselekmény elkövetése miatti bűnösséget megállapító jogerős ítélettől függően, amelynek meghozatalára a terhelt távollétében lefolytatott eljárás keretében is sor kerülhet –, lehetővé tegyék az elkövetési eszközök és a bűncselekményből származó jövedelem, vagy az ilyen elkövetési eszközök vagy jövedelem értékének megfelelő vagyon egészben vagy részben történő elkobzását.
(2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti elkobzás nem lehetséges, legalább azokban az esetekben, amikor az elkobzás a gyanúsított vagy vádlott betegsége vagy szökése miatt vált lehetetlenné, a tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az elkövetési eszközöknek és a bűncselekményből származó jövedelemnek az elkobzását azokban az ügyekben, amelyekben a büntetőeljárást olyan bűncselekmények miatt indították meg, amelyek közvetve vagy közvetlenül valószínűleg gazdasági hasznot eredményeznek és az ilyen eljárás elítélést eredményezett volna, ha a gyanúsított vagy vádlott meg tudott volna jelenni a bíróság előtt.”
10. Az 5. cikk („Kiterjesztett hatályú elkobzás”) előírja:
„(1) A tagállamok elfogadják az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az olyan bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személy tulajdonában lévő vagyon egészben vagy részben történő elkobzását, amely közvetve vagy közvetlenül valószínűleg gazdasági hasznot eredményez, amennyiben az ügy körülményei, köztük a konkrét tények és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján – így például annak alapján, hogy a vagyon értéke nem áll arányban az elítélt személy jogszerű jövedelmével – a bíróság úgy véli, hogy a szóban forgó vagyon bűncselekményből származik.
(2) E cikk (1) bekezdése alkalmazásában a »bűncselekmény« fogalma legalább a következőket foglalja magában:
[…]
b) a bűnszervezetben való részvételhez kapcsolódó bűncselekmények, a 2008/841/IB kerethatározat 2. cikkében foglaltak szerint, legalább azokban az esetekben, amikor a bűncselekmény gazdasági hasznot eredményezett;
[…]
e) olyan bűncselekmény, amely a 3. cikkben foglalt, vonatkozó jogi eszközökkel összhangban büntetendő, vagy – amennyiben az adott jogi eszköz büntetési küszöböt nem határoz meg – amelyre a vonatkozó nemzeti joggal összhangban a maximálisan kiszabható szabadságvesztés legalább négy év.”
11. A 6. cikk („Harmadik féltől történő elkobzás”) szerint:
„(1) A tagállamok meghozzák az ahhoz szükséges intézkedéseket, hogy lehetővé tegyék az olyan, bűncselekményből származó jövedelem vagy az annak megfelelő értékű más vagyon elkobzását, amelyet – közvetlenül vagy közvetve – a gyanúsított vagy vádlott harmadik felekre ruházott át, vagy amelyet harmadik felek a gyanúsítottól vagy vádlottól szereztek, legalább azokban az esetekben, amikor az említett harmadik feleknek konkrét tények és körülmények alapján tudomásuk volt vagy tudomásuk kellett, hogy legyen arról, hogy az átruházás vagy a szerzés célja az elkobzás elkerülése volt, ideértve azt is, hogy az átruházásra vagy szerzésre ingyenesen vagy a piaci értéknél jelentősen alacsonyabb összeg ellenében került sor.
(2) Az (1) bekezdés nem sértheti jóhiszemű harmadik felek jogait.”
4. A bolgár jog. A nakazatelen kodeks(4)
12. Az 53. cikk (1) bekezdése megállapítja:
„(1) A büntetőjogi felelősségtől függetlenül el kell kobozni az állam javára:
a) az elkövető tulajdonában álló dolgokat, amelyeket a szándékos bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használtak, vagy arra szántak […];
b) az elkövető tulajdonában álló dolgokat, amelyekre a szándékos bűncselekményt elkövették, amennyiben az elkobzást e törvénykönyv különös része kifejezetten előírja.
(2) Az állam javára el kell kobozni továbbá:
a) a bűncselekményből közvetlenül vagy közvetve származó dolgokat, amelyekre a bűncselekményt elkövették vagy az elkövetéshez eszközül használtak, amelynek birtoklása jogszabályba ütközik, és
b) a bűncselekményből közvetlenül vagy közvetve származó dolgokat, amennyiben azokat nem kell visszafizetni vagy visszaszolgáltatni. Amennyiben a bűncselekménybő közvetlenül vagy közvetve eredő dolgok nem lelhetők fel vagy azokat elidegenítették, a vagyonelkobzást az értéküknek megfelelő összegben kell elrendelni.”
13. Az NK 242. cikkének (8) bekezdése a csempészet tárgyát képező áruk fuvarozására vagy szállítására szolgáló fuvar‑ vagy szállítóeszköznek az állam javára történő elkobzásáról rendelkezik, még ha az nem a tettes tulajdonát képezi is, kivéve, ha a fuvar‑ vagy szállítóeszköz értéke egyértelműen nem áll arányban a bűncselekmény súlyával.
II. A tényállás (az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban foglaltak szerint) és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
14. OM egy nemzetközi árufuvarozással foglalkozó török vállalkozásnak dolgozott, amelynek tulajdonát képezi az a nyergesvontató, amelyet több uniós országon áthaladó útvonalon vezetett.
15. 2018 júniusának elején egy ismeretlen személy lépett kapcsolatba OM‑mel, és ajánlatot tett neki arra, hogy díjazás fejében csempésszen 2940 darab antik pénzérmét Németországba,(5) azt kihasználva, hogy a törökországi Isztambul városából a németországi Delmenhorst városába kellett fuvaroznia.
16. OM beleegyezett ebbe, és a pénzérmék átvételét követően azokat a vezetőülés alatt, csomagok, szerszámok és egyéb tartozékok számára szériaszerűen kialakított üregbe helyezte, ahol különböző tárgyak közé elrejtette.
17. 2018. június 12. reggelén OM átlépte a török „Kapıkule” határátkelőhelyet, majd „Kapitan Andreevo” határátkelőhelyen keresztül belépett a Bolgár Köztársaság területére. Az említett határátkelőhelyen átvizsgálták a tehergépjárművet, és a vámtisztviselő felfedezte az érméket.
18. Az antik érméket, a vontatót, a pótkocsit, az indítókulcsot és a forgalmi engedélyt bizonyítékként lefoglalták.
19. A gépjármű tulajdonosának ügyvezetője a nyomozás során a vontató és a pótkocsi kiadását kérte. A kérelmet először a felügyeletet ellátó ügyész, utána pedig a panasz nyomán az Okrazhen sad – Haskovo (haszkovói regionális bíróság, Bulgária) 2018. október 19‑i végzésével elutasította.
20. A hivatkozott bíróság 2019. március 22‑i ítéletével OM‑et három év szabadságvesztésre és 20 000 BGN pénzbüntetésre ítélte az NK 242. cikke (1) bekezdésének e) pontja szerinti, olyan érmekincs minősített csempészése bűncselekményének elkövetőjeként, amelynek értéke kielégíti a „nagy mennyiségben” tényállási elemet.
21. Az NK 242. cikke (7) bekezdésének megfelelően a lefoglalt érméket elkobozták az állam javára. Az NK 242. cikkének (8) bekezdése alapján az érmék fuvarozására szolgáló vontatót is elkobozták az állam javára. A fuvarozással közvetlen összefüggésben nem álló pótkocsit kiadták a tulajdonosának.
22. OM az ítéletnek a vontató elkobzását illető része ellen fellebbezést nyújtott be az Apelativen sad – Plovdivhoz (plovdivi fellebbviteli bíróság, Bulgária).
23. A fellebbviteli bíróság pontosítja, hogy az elkobzás nem minősül büntetésnek, valamint azt az NK 242. cikkének (8) bekezdése értelmében feltétlenül el kell rendelni a csempészés bűncselekményének elkövetése során használt vagyontárgyakkal kapcsolatban.
24. Az ekként elrendelt elkobzás jogi alapja ellenére a hivatkozott bíróságban kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a Bulgária európai uniós csatlakozását megelőzően kihirdetett NK hivatkozott cikke összeegyeztethető‑e a Charta 17. cikkének (1) bekezdésével.
25. Konkrétan úgy ítéli meg, hogy a csempészés bűncselekményének elkövetéséhez eszközként használt fuvareszköznek az állam javára történő elkobzása – ha annak tulajdonosa a bűncselekmény elkövetésében nem vett részt – a bűncselekmény elkövetéséről tudomással nem bíró tulajdonos érdeke és az államnak a bűncselekmény elkövetési eszközeinek lefoglalásához fűződő érdeke közötti egyensúly felborulását vonhatja maga után.
26. E bíróság ezenkívül kiemeli, hogy a nemzeti jogszabály nem írja elő, hogy a fuvareszköz tulajdonosát meg kell hallgatni az elkobzáshoz vezető eljárás során, ami megkérdőjelezheti annak a Charta 47. cikkével és a hatékony jogorvoslathoz való joggal történő összeegyeztethetőségét.
27. Ilyen körülmények között az Apelativen sad – Plovdiv (plovdivi fellebbviteli bíróság, Bulgária) előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a […] [Charta] […] 17. cikkének (1) bekezdését, hogy a közérdek és a tulajdonhoz való jog védelmének követelménye közötti megfelelő egyensúly felborítása miatt tiltott a Bolgár Köztársaság Nakazatelen kodekse (büntető törvénykönyv, NK) 242. cikkének (8) bekezdése szerintihez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely szerint el kell kobozni az állam javára a minősített csempészés elkövetéséhez használt, olyan harmadik fél tulajdonát képező fuvareszközt, akinek nem volt tudomása, és nem kellett, hogy tudomása legyen, illetve nem lehetett tudomása arról, hogy alkalmazottja bűncselekményt követ el?
2) Úgy kell‑e értelmezni a […] Charta 47. cikkét, hogy tiltott az NK 242. cikkének (8) bekezdése szerintihez hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a cselekményt elkövető személytől eltérő személy tulajdonát képező fuvareszköz elkobozható anélkül, hogy a tulajdonos közvetlenül igénybe vehetné az igazságszolgáltatást álláspontjának ismertetése céljából?”
III. Bíróság előtti eljárás
28. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés 2019. május 21‑én érkezett a Bírósághoz.
29. Írásbeli észrevételeket a haszkovói ügyészség, a plovdivi ügyészség, a görög kormány és az Európai Bizottság nyújtott be.
IV. Értékelés
A. Az elfogadhatóságról
30. A kérdést előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdésével és a 47. cikkével ellentétes‑e az olyan nemzeti szabály (az NK 242. cikkének (8) bekezdése), amely lehetővé teszi a csempészés bűncselekményének elkövetéséhez használt vagyontárgyak elkobzását annak ellenére, hogy azok olyan harmadik fél tulajdonát képezik, aki a bűncselekmény elkövetésében nem vett részt.
31. Mivel a Charta címzettjei a tagállamok „annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre” (51. cikk), a Charta egyik cikkéből kiragadott idézet nem elegendő egy előzetes döntéshozatal iránti kérelem alátámasztására, ha nincs valamilyen kapcsolat az uniós jog egyéb rendelkezéseivel.
32. Kétségtelen azonban, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés megemlíti a 2014/42 irányelv (33) preambulumbekezdését. A hivatkozott irányelv összefüggésben áll a jogvita tárgyát képező tényállással, mivel: a) minimumszabályokat állapít meg a bűncselekmény során használt eszközök elkobzásával kapcsolatban, és b) jogorvoslati lehetőségek bevezetését írja elő a harmadik személyek jogainak védelme céljából.
33. Ugyanakkor kétséges, hogy a 2014/42 irányelv, tekintettel a 3. cikkében foglalt kimerítő jellegű felsorolásban szereplő Egyezmény, kerethatározatok és irányelvek hatálya alá tartozó bűncselekményekre, alkalmazható lenne a jelen ügyben. Azt kivéve, hogy a jelen ügyben szankcionált érmecsempészet az említett bűncselekmények (például a 2008/841/IB kerethatározat hatálya alá tartozók)(6) valamelyikébe sorolható be, az ismertetett tényállás kívül esik az irányelv hatályán.
34. A Bíróság egyébként adhat olyan értelmezési szempontokat az uniós jog tekintetében a kérdést előterjesztő bíróság számára, amelyeket ez utóbbi nem említett az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében.(7) Legutóbb ezt egy másik előzetes döntéshozatal iránti kérelemre való válaszadása során tette,(8) amelyben egy bolgár bíróság a 2014/42 irányelv értelmezését kérte. A Bíróság a hivatkozott ügyben úgy döntött, hogy a 2005/212 kerethatározattal kapcsolatban ad értelmezést, mivel a 2014/42 irányelv nem volt alkalmazható.(9)
35. A 2005/212 kerethatározatot anélkül váltotta fel részben a 2014/42 irányelv, hogy az említett módosítás érintené a kerethatározat 2., 4. és 5. cikkét, amelyek továbbra is hatályban maradnak.(10) Ahogy azt a Bizottság megállapítja, a 2014/42 irányelv hatályának korlátozása az oka annak, hogy ez az irányelv nem váltotta fel a 2005/212 kerethatározat bizonyos rendelkezéseit.
36. Tehát a 2005/212 kerethatározat (2. cikkének (1) bekezdése) szerint „a tagállamok megteszik a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy képesek legyenek – akár egészben akár részben – az egy évet meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények elkövetési eszközeinek, illetőleg a bűncselekményekből származó jövedelmeknek […] az elkobzására”.
37. A 2014/42 irányelvben szereplő feltételtől eltérően – amely irányelv az alkalmazási körét a fent ismertetett módon korlátozza – a 2005/212 kerethatározat a Bulgáriában elkövetett csempészet bűncselekményére is alkalmazható, mivel az NK azt háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálja.
38. Összességében úgy vélem, hogy a jelen ügyben a 2005/212 kerethatározatot kell értelmezni a kérdést előterjesztő bíróság kétségeinek eloszlatására.(11) Alkalmazhatósága ugyanakkor lehetővé teszi a másodlagos jog valamely szabályával a „szóban forgó területek közötti közelséget, illetve az egyik terület által a másikra gyakorolt közvetett hatásokat meghaladó bizonyos fokú”(12) közvetlen kapcsolat elismerését, és ennélfogva megnyitja az utat a Chartára történő hivatkozás előtt.
B. Az ügy érdeméről
39. Az ügyben eljáró bíróság kimondja, hogy annak a vállalkozásnak, amely a (tehergépjármű) vontatójának a tulajdonosa, „nem volt tudomása, és nem kellett, hogy tudomása legyen, illetve nem lehetett tudomása arról, hogy alkalmazottja bűncselekményt követ el”. Tehát olyan jóhiszemű harmadik félről van szó, akit a tulajdonát képező vagyontárgytól anélkül fosztanak meg, hogy a bűncselekmény elkövetésében részt vett volna. Kizárólag a jogsértés tényleges elkövetője használta az említett fuvareszközt az érmekincs csempészésére szolgáló eszközként.
40. Annak megállapítása céljából, hogy egy ilyen helyzetben lévő tulajdonos hivatkozhat‑e védelme érdekében a Charta 17. cikkének (1) bekezdésére, elsődlegesen a 2005/212 kerethatározat tartalmát kell figyelembe venni.
41. Az említett kerethatározat 1. cikkének negyedik francia bekezdése úgy határozza meg az elkobzást, hogy az „bűncselekménnyel vagy bűncselekményekkel kapcsolatos eljárás eredményeképpen bíróság által hozott szankció vagy intézkedés, amely végleges tulajdonvesztést eredményez”.
42. E rendelkezés nem tesz említést az elkobzott vagyontárgyak tulajdonjogáról. Főszabály szerint nem zárja ki, hogy olyan harmadik fél tulajdonát képezzék, aki a bűncselekmény elkövetőjétől vagy a bűncselekményben résztvevő egyéb személyektől eltérő személy.
43. A 2005/212 kerethatározat egyes előírásai az elkobzás személyi hatályát pontosítják:
– A 2. cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[az adóügyi bűncselekmények] elkövetőjét meg kell fosztani a bűncselekményből származó jövedelmektől”.
– A 3. cikk (1) bekezdése utal a „bűncselekmény miatt elítélt személy tulajdonában álló vagyon […] elkobzására”.
– Ugyanezen 3. cikk (3) bekezdése hivatkozik „az érintett személy legközelebbi hozzátartozói által szerzett, valamint olyan jogi személy részére átruházott vagyon részben vagy egészben történő elkobzására, amelyben az érintett személy – [közvetve vagy közvetlenül] – meghatározó befolyással rendelkezik”.
– Végül a (3) preambulumbekezdés előírja, hogy „a bűncselekményekből származó jövedelmek lefoglalására és elkobzására vonatkozó nemzeti rendelkezéseket fejleszteni és szükség esetén közelíteni kell, figyelembe véve a jóhiszemű harmadik felek jogait”.
44. A 2005/212 kerthatározat ennélfogva kellő alapot nyújtott azon állításhoz, hogy főszabály szerint a bűncselekményt elkövető személy tulajdonában álló vagyont kell elkobozni, ugyanakkor elismerte annak lehetőségét, hogy az harmadik személyek vagyonára is kiterjeszthető legyen.
45. E harmadik személyek nagymértékben eltérő helyzetben lehetnek. Naivság lenne figyelmen kívül hagyni, hogy sok esetben a bűncselekmények tényleges elkövetői (büntetőeljárás alá vont személyek, gyanúsítottak vagy vádlottak) éppen azért próbálnak bevonni egy harmadik személyt, hogy elkerüljék saját vagyontárgyaik elkobzását.(13)
46. Előfordulhat tehát, hogy a harmadik felek, bár nem a bűncselekmény tényleges elkövetői,
– bizonyos mértékben részt vettek a bűncselekmény elkövetésében, vagy annak előkészítésében felbujtóként, tettestársként vagy bűnpártolóként;
– jogellenesen tartott vagyontárgyak, például tiltott fegyverek, kábítószerek vagy olyan egyéb tárgyak tulajdonosai, amelyek konkrétan bűncselekmények elkövetésére szolgálnak vagy azokat az elkövetés során használják;
– éppen az elkobzás elkerülése céljából szerezték meg a vagyontárgyakat, tudva azt, hogy azok bűncselekményből származnak.
47. Ezekben az esetekben (és talán néhány más hasonló esetben is) nincs akadálya a lefoglalt vagyontárgyak elkobzásának, még ha a bűncselekmény tényleges elkövetőjétől eltérő személyek tulajdonát képezik is azok.
48. A helyzet megváltozik, ha jóhiszemű harmadik felekről van szó, a rájuk irányadó szabályozás külön vizsgálatot igényel.
1. Jóhiszemű harmadik fél jogai a vagyontárgyai elkobzása esetén
49. Az uniós jogalkotó szem előtt tartotta a jóhiszemű harmadik fél jogainak (eljárásjogi és anyagi jogi) védelmét, ahogy azt a 2005/212 kerethatározat (3) preambulumbekezdése tükrözi és a 2014/42 irányelv előírta.
50. Az említett védelem a Charta 17. cikkében rögzített (anyagi) tulajdonjogra és e jog védelme érdekében a Charta 47. cikke szerinti, az igazságszolgáltatás igénybevételéhez való (eljárási) jogra vonatkozik. Csak az előbbivel fogok foglalkozni.(14)
51. Annak ellenére, hogy a 2014/42 irányelvnek a jóhiszemű harmadik felekkel kapcsolatos rendelkezései a jelen ügyben nem alkalmazhatók, azokat figyelembe lehet venni a 2005/212 kerethatározat értelmezése során, mert mind a két jogszabály azonos célokat követ, amelyek az utóbbiban már rejtett módon jelennek meg.
52. A 2014/42 irányelv (33) preambulumbekezdése elismeri, hogy az irányelv „lényegesen érinti a személyek jogait, nem csupán a gyanúsítottakét vagy vádlottakét, hanem a büntetőeljárás alá nem vont harmadik felekét is”. E harmadik feleknek biztosítani kell a „meghallgatáshoz való [jogot] is, [amennyiben] azt állítják, hogy az érintett vagyon tulajdonosai, vagy hogy egyéb vagyoni jogokkal (»dologi jogok«, »ius in re«) […] rendelkeznek”.
53. E preambulumbekezdéssel összhangban a 2014/42 irányelv egy rendelkezést (6. cikk) szentel a harmadik féltől történő elkobzásnak, amelynek értelmében:
– Az (1) bekezdés arra a vagyonra utal, „amelyet – közvetlenül vagy közvetve – a gyanúsított vagy vádlott harmadik felekre ruházott át, vagy amelyet harmadik felek a gyanúsítottól vagy vádlottól szereztek […]”.(15)
– A (2) bekezdés szerint ez nem sértheti a „jóhiszemű harmadik felek jogait”.
54. E szabályozás váltja fel a 2005/212 kerethatározat 3. cikkét. Bár ez utóbbi cikk már nincs hatályban, véleményem szerint téves lenne azt a következtetést levonni, hogy megszűnt annak lehetősége, hogy harmadik fél vagyontárgyait a 2005/212 kerethatározattal összefüggésben elkobozhassák.
55. Ezzel szemben úgy vélem, hogy az, ahogyan a 2014/42 irányelv a harmadik felek vagyontárgyainak elkobzását kezeli – bár formálisan eltér a 2005/212 kerethatározatban foglalt szabályozástól –, segítséget nyújthat a kerethatározat hatályának megértéséhez.(16)
56. Következésképpen semmi nem akadályozza a 2005/212 kerethatározat 2. cikke (1) bekezdésének akként történő értelmezését, hogy az lehetővé teszi harmadik felek vagyontárgyainak elkobzását, kivéve, ha azok jóhiszeműek.
57. Ezen előfeltevés megállapítását követően jegyzem meg, hogy a Charta 17. cikkének (1) bekezdése által biztosított tulajdonjogot a 2019. május 21‑i ítélet(17) határolta körül, amelyben a Bíróság:
– Elismeri, hogy az e cikk által biztosított oltalom nem abszolút mértékű és lehetővé teszi a tulajdontól való megfosztást, feltéve, hogy azt közérdek igazolja. E tekintetben figyelembe kell venni a Charta 52. cikkének (1) bekezdését.(18)
– Kimondja, hogy „a Charta 17. cikke (1) bekezdésének és 52. cikke (1) bekezdésének együttes értelmezése annak megállapításához vezet, hogy egyrészt, amikor közérdekű célkitűzésre hivatkoznak a tulajdontól való megfosztás igazolására, akkor e közérdekre és az abban foglalt általános érdekű célkitűzésekre tekintettel kell ügyelni az arányosság elvének a Charta 52. cikke (1) bekezdésében előírt tiszteletben tartására”.
– Megállapítja, hogy „ezen értelmezés magában foglalja, hogy ilyen, a tulajdontól való megfosztás igazolására alkalmas közérdek hiányában, vagy feltételezve, hogy az ilyen közérdek megállapításra kerül, a Charta 17. cikke (1) bekezdésének második mondatában előírt feltételek teljesülése hiányában sérül az e rendelkezésben biztosított tulajdonhoz való jog”.(19)
58. A fentiek alapján úgy vélem, hogy főszabály szerint nincs helye a jóhiszemű harmadik felek tulajdonát képező azon vagyontárgyak elkobzásának, amelyeket a bűncselekmény elkövetési eszközeként használtak.
59. Az említett szabály alól azonban közérdekből kivételek állapíthatók meg olyan nemzeti jogszabályban, amely általános érdekű jogszerű célkitűzéseket követ, alkalmas azok elérésére és nem haladja meg az elérésükhöz szükséges mértéket.(20) Véleményem szerint egyébként elengedhetetlen, hogy a tulajdontól való megfosztást az észszerű időben történő méltányos kártalanítás fizetésével kompenzálják.(21)
60. Mindenképpen célszerűnek vélem, hogy további észrevételeket tegyek ezen összefüggésben a jóhiszeműség fogalmával kapcsolatban. Elismerem, hogy ez nyilvánvalóan olyan jogterület, amely esetről‑esetre történő vizsgálatot követel meg, és az alapügyben eljáró bíróság feladata a jóhiszeműség fennállásának vagy hiányának megállapítása (a jelen ügyben a bíróság megerősíti, hogy a fent idézett hangsúlyos kifejezések értelmében az fennállt).(22) Ezzel azt akarom mondani, hogy nem elég a szándék hiánya: a tudatos gondatlanság is megszüntetheti bizonyos körülmények között a jóhiszeműséget.
61. Aligha tekinthető jóhiszeműnek például az olyan harmadik fél magatartása, aki, bár nem tudva arról, hogy az általa másnak kölcsönadott gépjármű konkrétan csempészés (vagy kábítószer‑kereskedelem) bűncselekményének elkövetésére fog szolgálni, úgy adja azt át, hogy könnyen feltételezheti, hogy az átvevő szokásosan ilyen tevékenységekkel foglalkozik.
2. Jóhiszemű harmadik félnek a szállítóeszköztől való megfosztása a nemzeti jogban
62. Az elkobzásnak a bűncselekmény elkövetése során alkalmazott szállítóeszközre (gépkocsik, hajók és légi közlekedési eszközök) történő kiterjesztése – főszabály szerint – az egyes államok jogszabályainak hatálya alá tartozik.(23) A 2005/2012 kerethatározat szempontjából semmi nem akadályozza meg azt, hogy az említett szállítóeszközöket azon eszközök közé sorolják, amelyekkel bűncselekményt követtek el vagy annak elkövetését megkísérelték.
63. A kérdést előterjesztő bíróság egyértelműnek tartja, hogy a jelen ügyben az NK 242. cikkének (8) bekezdését kell alkalmazni, ezért a tehergépjármű vontatóját el kell kobozni az állam javára, annak ellenére, hogy az jóhiszemű harmadik fél tulajdonát képezi.
64. Ugyanezen bíróság emlékeztet arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) egy 2015‑ben hozott ítéletben(24) kimondta, hogy a hivatkozott rendelkezés alapján Bulgáriában elrendelt elkobzás megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye Első Kiegészítő Jegyzőkönyvének 1. cikkét, amely a Charta 17. cikkének (1) bekezdéséhez (a tulajdonhoz való jog) hasonló tartalommal rendelkezik.
65. A plovdivi ügyészség, amely észrevételeiben ugyanezen említett ítéletre hivatkozik, az elkobzás érvényességével kapcsolatos álláspontjának alátámasztására az EJEB egy későbbi ítéletét(25) idézi, amely a Zakon za mitnitsite (vámkódex)(26) 233. cikkének (6) bekezdése (korábban (3) bekezdése) alapján Bulgáriában elrendelt elkobzásról szólt, amely rendelkezés szövege – állítása szerint – az NK 242. cikkének (8) bekezdéséhez hasonló a vámügy területén.(27)
66. A két ítélet valójában korlátozott jelentőséggel bír abból a szempontból, hogy a Bíróság milyen választ adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre (a Charta 52. cikkének (3) bekezdése alapján):
– Az Atanasov ítéletet illetően, bár az EJEB nem állapította meg kétségtelenül, hogy a vámkódex 233. cikke (3) bekezdésének alkalmazása sérti a tulajdonjogot, ennek az volt az oka, hogy indokoltnak ítélte a tulajdonjogba való beavatkozást, mivel Atanasov megsértette a vámjogszabályokat.(28)
– Az Ünsped ítéletet illetően, amelynek tényállása a jelen ügy tényállásához hasonló (olyan, kábítószereket szállító tehergépjárműről volt szó, amelyet az NK 242. cikkének (8) bekezdése alapján elkoboztak, anélkül, hogy tulajdonosa a bűncselekmény elkövetésében részt vett volna), az EJEB a tulajdonjog védelmére vonatkozó általános jogelvek vizsgálatát követően inkább az eljárási szempontokra összpontosította figyelmét.(29)
67. Az Ünsped ítélet szerint a hivatkozott ügyben a nemzeti hatóságoknak figyelembe kellett volna venniük az elkobzott vagyontárggyal kapcsolatos vétkesség vagy gondosság mértékét, vagy legalábbis a megvalósított magatartás és a bűncselekmény közötti viszonyt.(30) Mivel azt nem vették figyelembe, és többek között nem biztosították a tulajdonosnak azt a lehetőséget, hogy vagyontárgyainak a büntetőeljárásból következő elkobzását megtámadhassa, megsértették az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. cikke által védett jogot.(31)
68. Mivel a jelen előzetes döntéshozatal eljárásjogi szempontjaival az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés foglalkozik, az első kérdés megvitatásának arra kell összpontosulnia, hogy a csempészéshez használt szállítóeszközök elkobzása, ha azok jóhiszemű harmadik fél tulajdonát képezik, kellően igazolt és arányos‑e.
69. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem hivatkozik az említett esetleges igazolásra, a bolgár kormány pedig nem avatkozott be az előzetes döntéshozatali eljárásba az igazolás alátámasztása céljából. A bolgár ügyészek azonban, akik észrevételeket nyújtottak be a szóban forgó eljárásban, utaltak erre az igazolásra. Emellett egyéb érveket is felhoztak a büntetőeljárásban az elsőfokú és fellebbviteli bíróság előtt képviselt álláspontjuk védelmében.
70. Az említett érvek (különösen a plovdivi ügyészség által ismertetett érvek) közül első ránézésre az tűnik elutasíthatónak, amely az elkobzás érvényességétazon okból támogatja, mivel az NK 242. cikkének (8) bekezdése kellően hozzáférhető, pontos és előre látható szabály és közérdekű célt követ. A kérdést előterjesztő bíróság éppen azt a kérdést veti fel, hogy a hivatkozott törvényi rendelkezés – ahogy azt e bíróság értelmezi – összeegyeztethető‑e az uniós joggal.
71. Az alkalmazott szabály védelmében azon állítás sem fogadható el, miszerint e szabály megfelel Bulgária nemzetközi kötelezettségvállalásainak, és az elkobzás egy törvényen alapuló tulajdonszerzési (és ezzel összefüggő tulajdonvesztési) forma, amelyre az Unió hatásköre nem terjed ki.
72. E tekintetben csak arra emlékeztetek, hogy a 2005/212 kerethatározatot uniós hatáskörben fogadták el, és a tulajdonjog tiszteletben tartása a Charta 17. cikkének részét alkotja, amely a fent ismertetett értelemben alkalmazható az államok tekintetében. A hivatkozott nemzetközi kötelezettségvállalások nem teszik kötelezővé a jóhiszemű harmadik felek vagyontárgyainak elkobzását.
73. Azon érvelést illetően, miszerint a kötelmekről és szerződésekről szóló bolgár törvény lehetővé teszi, hogy a gépjárművet tulajdonló társaság pert indítson a vezető ellen az elkobzással okozott károk miatt (aminek következtében tulajdonképpen nem a jogaitól fosztották meg, mivel kereseti joggal rendelkezik az elítélttel szemben a vonatkozó kártérítés követeléséhez), elegendő arra hivatkozni, amit a Bíróság a Bizottság kontra Magyarország (Mezőgazdasági földterületen fennálló haszonélvezeti jogok) ítéletben állapított meg egy hasonló okfejtéssel szemben.(32)
74. Visszatérve tehát az intézkedés igazolásához, az elkobzás – jellegénél fogva – meghiúsítja a bűncselekmény elkövetőjének haszonszerzési indítékát, megfosztva őt a bűncselekményből származó minden vagyontól, a bűncselekmény elkövetési eszközeitől és a bűncselekmény eredményeitől. A bűnözés elleni küzdelemhez kapcsolódó ezen igazolás – főszabály szerint – nem tartható fenn, ha a lefoglalt vagyon jóhiszemű harmadik személy tulajdonát képezi.
75. A haszkovói ügyészség szerint a törvényben foglalt e következmény eltörlése arra ösztönözné a szervezett bűnözést, hogy idegen szállítóeszközöket használjanak a csempészés bűncselekményének elkövetése során. Az e (jogos) aggodalomra adandó válasz a hivatkozott szállítóeszközök tulajdonosai és a bűncselekmény elkövetői közötti kapcsolatok vizsgálatában rejlik, akár a tulajdonosok jóhiszeműségének megítélésére vonatkozó kritériumok szigorítása mellett is.(33)
76. Ha a nemzeti törvény úgy rendelkezne, hogy az alkalmazott szállítóeszközök feltétel nélküli elkobzására kötelezne a tulajdonosok ténylegesen jóhiszemű cselekvése esetén is (azt az esetet is beleértve, amikor őket magukat is megfosztották gépjárművüktől: olyan személy esetére gondoljunk, akitől ellopták a gépjárművét, hogy azt csempészés bűncselekményének elkövetése során használják), nem megfelelő jogi eszközt alkalmazna a hivatkozott vagyontárgyak kisajátítására.
77. Ilyen körülmények között az elkobzásnak a tulajdon kisajátításává történő átalakításához az azt igazoló megfelelő indok és végső soron a Charta 17. cikke (1) bekezdésének első mondata szerinti kártalanítás biztosítása szükséges.
V. Végkövetkeztetés
78. A fent kifejtettekre tekintettel, azt javaslom, hogy a Bíróság az Apelativen sad – Plovdiv (plovdivi fellebbviteli bíróság, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre az alábbi választ adja:
„A bűncselekményből származó jövedelmek, vagyon és az elkövetéshez használt eszközök elkobzásáról szóló, 2005. február 24‑i 2005/212/IB tanácsi kerethatározat 2. cikkének (1) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan rendelkezés, amely lehetővé teszi a minősített csempészés bűncselekményének elkövetéséhez használt eszköznek az állam javára történő elkobzását, ha az említett szállítóeszköz olyan jóhiszemű harmadik fél tulajdonát képezi, akinek nem volt tudomása, és nem kellett, hogy tudomása legyen, illetve nem lehetett tudomása arról, hogy azt bűncselekmény elkövetésére használják fel.”