T‑124/04. sz. ügy
Jamal Ouariachi
kontra
az Európai Közösségek Bizottsága
„Kártérítési kereset − A Közösség szerződésen kívüli felelőssége − Alkalmazott által, feladata teljesítése során okozott kár − Okozati összefüggés hiánya”
A végzés összefoglalása
Szerződésen kívüli felelősség – A Közösség alkalmazottja által, feladata teljesítése során okozott kár megtérítése – Az alkalmazott feladatainak teljesítése körébe nem tartozó tevékenység – A felelősség kizártsága
(EK 288. cikk, (2) bekezdés)
Azzal, hogy az EK 288. cikk az intézmények és az alkalmazottaik által okozott károkra nézve egységes szabályozást állapít meg, azt jelzi, hogy a Közösség az alkalmazottainak csak azon tevékenységeiért felelős, amelyek belső és közvetlen kapcsolatuk révén az intézményekre ruházott feladatok szükségszerű folytatásának tekinthetőek. E szabályozási rendszer különös jellegére tekintettel nem helyénvaló a fenti szabályozás kiterjesztése a fenti eseteken kívül eső tevékenységekre.
Így olyan „szóbeli jegyzéknek” a Bizottság harmadik állambeli képviseletének tisztviselője általi aláírása, amely e tisztviselő hozzátartozója – a felperes volt házastársa – és annak gyermekei tartózkodási engedély helyi hatóságok által történő kiállítása iránti kérelmét támogatja, nem tekinthető a Közösség felelősségének megállapítására alkalmas cselekménynek. Az ilyen „szóbeli jegyzék” kibocsátása megfelel az egyszerű gyakorlatnak, nem tekinthető az intézményre – a jelen esetben a Bizottság képviseletére – ruházott feladatok szükségszerű folytatásának minősülő aktusnak, ezért nem tartozik az azt készítő alkalmazott feladatai teljesítésének körébe.
(vö. 18., 22. pont)