A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2017. március 28.(*)
„A dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Versenyszabályok alkalmazására irányuló eljárásra vonatkozó dokumentumok – A hozzáférés megtagadása – Indokolási kötelezettség – Harmadik személy kereskedelmi érdekeinek védelmével kapcsolatos kivétel – Az ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok céljának védelmére vonatkozó kivétel – Nyomós közérdek – Harmadik személyekkel való egyeztetés – Átláthatóság – A megerősítő kérelemre határidőn belül adott válasz hiánya”
A T‑210/15. sz. ügyben,
a Deutsche Telekom AG (székhelye: Bonn [Németország], képviselik: A. Rosenfeld és O. Corzilius ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: J. Vondung és A. Buchet, később: F. Erlbacher, P. Van Nuffel és A. Dawes, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a COMP/AT.40089 – Deutsche Telekom hivatkozási számú, erőfölénnyel való visszaélést érintő eljárásra vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférést a felperestől megtagadó, 2015. február 17‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: S. Frimodt Nielsen elnök, A. M. Collins és V. Valančius (előadó) bírák,
hivatalvezető: S. Bukšek Tomac tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2016. október 27‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 Az Európai Bizottság 2013. június 25‑i határozatával az [EUMSZ 101.] és az [EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. kötet, 2. fejezet, 205. o.) 20. cikkének megfelelően helyszíni vizsgálatot rendelt el a felperes Deutsche Telekom AG helyiségeiben.
2 A határozat szövege szerint a Bizottság arra vonatkozó információkkal rendelkezett, hogy a felperes „erőfölénnyel bírhat az internet‑összeköttetési szolgáltatások nyújtása tekintetében egy vagy több érintett piacon”, és „olyan gyakorlatokat folytathat, amelyek korlátozzák és/vagy csökkentik az internet‑összeköttetési szolgáltatások minőségét az EGT‑ben”, ami azzal a következménnyel járhat, hogy „a független internetestartalom‑ és/vagy ‑alkalmazásszolgáltatókat […] kedvezőtlen versenyhelyzetbe hozzák”.
3 2013. július 9. és 11. között a Bizottság házkutatást végzett a felperesek helyiségeiben.
4 A Bizottság 2014. október 3‑i sajtóközleményében ismertette az egyes európai távközlési szolgáltatóknak az internet‑összeköttetési szolgáltatások piacára vonatkozó gyakorlatára irányuló vizsgálata befejezéséről szóló határozatát, és közölte, hogy a továbbiakban is felügyelni fogja ezt a szektort.
5 2014. október 7‑én a felperes az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) 2. cikkének (1) bekezdése és az 1/2003 rendelet 27. cikke (2) bekezdésének második mondata alapján hozzáférést kért a bizottsági iratanyagban szereplő dokumentumokhoz.
6 A felperes a Bizottsághoz intézett 2014. október 14‑i levelével és 2014. október 23‑i e‑mailjében pontosította, hogy hozzáférés iránti kérelem a COMP/AT.40089 – Deutsche Telekom hivatkozási számú, erőfölénnyel való visszaélést érintő eljárás iratanyagában szereplő összes dokumentumra vonatkozik. Az említett e‑mailben egyébként a felperes ismertette, hogy kérelme az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemnek tekinthető.
7 2014. november 13‑i levelében a Bizottság elutasította a felperes első kérelmét. E tekintetben két dokumentumkategóriát különböztetett meg: egyrészt a belső bizottsági dokumentumokat, amelyek tekintetében az 1049/2001 rendelet 4. cikkének a döntéshozatali eljárás védelmére vonatkozó (3) bekezdése és ugyenezen rendelet 4. cikke (2) bekezdésének a természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekeire vonatkozó első francia bekezdése alapján tagadta meg a hozzáférést, másrészt a Bizottság és az érintett felek által egymásnak küldött dokumentumokat, amelyek tekintetében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdése alapján tagadta meg a hozzáférést.
8 2014. november 26‑i levelében a felperes az 1049/2001 rendelet 8. cikke értelmében megerősítő kérelmet nyújtott be.
9 2014. december 17‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest, hogy 2015. január 19‑ig meg kell hosszabbítania a válaszadás határidejét. 2015. január 19‑én a Bizottság tudatta a felperessel, hogy a közölt határidőn belül nem tud határozni a kérelemről, és amint lehetséges, válaszolni fog.
10 2015. február 17‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság elutasította a felperes megerősítő kérelmét, de határozata alátámasztásaként más jogalapra hivatkozott, mint az első kérelemre adott válaszában.
11 Először is a döntéshozatali eljárás védelmére vonatkozó kivétellel kapcsolatban a Bizottság ismertette, hogy annak már nincsen létjogosultsága, mert 2014. október 3‑án a COMP/AT.40089 erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó eljárásban végleges határozatot hoztak.
12 Ezt követően a Bizottság lényegében a kereskedelmi érdekeinek védelmére vonatkozó kivételre hivatkozott, és ezen az alapon megtagadta egyrészt a saját belső dokumentumaihoz, másrészt a harmadik személyekkel váltott dokumentumokhoz való hozzáférést.
13 A belső dokumentumok és a harmadik személyekkel váltott dokumentumok közötti ilyen különbségtétel – ahogyan ezt a felek a tárgyaláson elismerték – bár nem könnyítette meg a Törvényszék számára az ügy kezelését, a jelen ügyre nincsen kihatással, mivel nem vitatott, hogy a Bizottság az eljárás iratanyagában szereplő valamennyi dokumentum tekintetében alkalmazta a vélelmet.
14 Végül a Bizottság ugyanezen általános vélelem alapján a kérelemmel érintett valamennyi dokumentum tekintetében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében foglalt, a vizsgálatok céljának védelmére vonatkozó kivételre hivatkozott, ám ezúttal nem tett különbséget a belső dokumentumok és a harmadik személyekkel váltott dokumentumok között.
15 E tekintetben arra hivatkozik, hogy a kartellekre vonatkozó ítélkezési gyakorlattal való analógia szerint az az általános vélelem áll fenn, hogy az ilyen dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértené az érintett vállalkozások kereskedelmi érdekeinek védelmét és a vizsgálatok céljának védelmét, következésképpen a Bizottság jogosult az erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatban összeállított közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz anélkül megtagadni a hozzáférést, hogy minden egyes dokumentumot külön‑külön megvizsgálna.
16 Végezetül megállapította, hogy a felperes által előadott érvek közül egyik sem támasztja alá azt, hogy nyomós közérdek fűződne a dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez, következésképpen elutasította a megerősítő kérelmet.
Az eljárás és a felek kérelmei
17 A felperes a Törvényszék Hivatalához 2015. április 24‑én benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.
18 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
19 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
20 Keresetének alátámasztására a felperes lényegében hét jogalapra hivatkozik: az első jogalapot az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdése és az indokolási kötelezettség megsértésére, a második jogalapot az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésének megsértésére, a harmadik jogalapot az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése utolsó albekezdésének megsértésére, a negyedik jogalapot az 1049/2001 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének megsértésére, az ötödik jogalapot az 1049/2001 rendelet 4. cikke (6) bekezdésének megsértésére, a hatodik jogalapot az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (2) bekezdése b) pontjának és 42. cikkének megsértésére, valamint az EUMSZ 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt átláthatósági kötelezettség megsértésére, a hetedik jogalapot pedig az 1049/2001 rendelet 8. cikkének megsértésére alapítja.
21 Elöljáróban arról kell állást foglalni, hogy el kell‑e ismerni azt, hogy az erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatban összeállított közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem esetében általános vélelem áll fenn.
Az erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel kapcsolatos általános vélelem fennállásáról
22 Az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdése, valamint az Alapjogi Charta 42. cikke értelmében bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az Unió intézményeinek, szerveinek és hivatalainak dokumentumaihoz hozzáférni az említett EUMSZ 15. cikk (3) bekezdésének megfelelően meghatározott elvek és feltételek szerint. Közelebbről, ez utóbbi bekezdés második albekezdése értelmében az említett elveket és feltételeket az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben határozza meg.
23 Ez alapján az 1049/2001 rendelet célja, hogy a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa a nyilvánosság számára az uniós intézmények dokumentumaihoz, e jogra ugyanakkor – ahogyan ez különösen a rendelet 4. cikkében szereplő kivételekből is kitűnik – köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló korlátozások vonatkoznak (lásd: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
24 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdéséből többek között az is kitűnik, hogy az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha az sértené valamely természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekeinek, vagy az ellenőrzési, vizsgálati vagy könyvvizsgálói tevékenység céljainak védelmét, kivéve, ha a hozzáférhetővé tételhez nyomós közérdek fűződik.
25 E kivételrendszer egy adott helyzetben egymással szemben álló érdekek – azaz egyrészről azon érdekek, amelyeknek kedvezne az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tétele, másrészről pedig az e hozzáférhetővé tétellel esetlegesen fenyegetett érdekek – összevetésén alapul (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 42. pont; 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 63. pont).
26 Az 1049/2001 rendeletben foglalt kivételeket – mivel eltérnek az uniós intézmények dokumentumaihoz való lehető legszélesebb körű nyilvános hozzáférés elvétől – szigorúan kell értelmezni és alkalmazni (2014. július 3‑i Tanács kontra in ’t Veld ítélet, C‑350/12 P, EU:C:2014:2039, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Következésképpen az azon dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásának alátámasztásához, amelynek hozzáférhetővé tételét kérték, főszabály szerint nem elegendő az, hogy e dokumentum az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdésében említett tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódjon. Az érintett intézménynek főszabály szerint arra is magyarázatot kell adnia, hogy az említett dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sérthetné az általa hivatkozott kivétellel, illetve kivételekkel védett érdeket (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 49. pont; 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 64. pont). Az ilyen sérelem veszélyének továbbá észszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 43. pont).
28 Ugyanakkor az érintett intézmény megteheti, hogy a dokumentumok bizonyos kategóriáira alkalmazandó általános vélelmekre alapítsa az álláspontját, mivel az azonos jellegű dokumentumok hozzáférhetővé tételére irányuló kérelmek esetében hasonló megfontolások alkalmazhatók (2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 Adott jellegű dokumentumok egy csoportjára vonatkozó kérelem esetében tehát az érintett intézmény álláspontját arra az általános vélelemre alapíthatja, hogy a dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértené az 1049/2001 rendelet 4. cikkében felsorolt valamelyik érdek védelmét, és ez az eljárás lehetővé teszi számára, hogy az általános kérelmet megfelelően kezelje (2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 67. és 68. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Konkrétan a versenyszabályok alkalmazására vonatkozó eljárás iratanyagában szereplő dokumentumok csoportjára irányuló kérelem esetében az uniós bíróság mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a Bizottságnak joga van az egyes dokumentumok egyedi és konkrét vizsgálatának elvégzése nélkül vélelmezni azt, hogy e dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértené az ellenőrzési vagy vizsgálati tevékenységek céljainak védelmét, valamint az eljárásban részt vevő vállalkozások kereskedelmi érdekeinek védelmét, amelyek e tekintetben szorosan összefüggenek (lásd: 2015. július 7‑i Axa Versicherung kontra Bizottság ítélet, T‑677/13, EU:T:2015:473, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Meg kell állapítani, hogy a kartellre vonatkozó eljárás keretében összeállított közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz való hozzáféréssel összefüggésben kialakított ezen ítélkezési gyakorlatot analógia útján, azonos okokból az erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó eljárás keretében összeállított közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokra is alkalmazni kell, akár a Bizottság által az eljárásban részt vevő felekkel vagy harmadik személyekkel folytatott levélváltásról, akár a Bizottság által a szóban forgó eljárás lefolytatása érdekében készített belső dokumentumokról van szó.
32 Ilyen általános vélelem következhet ugyanis az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárások vonatkozásában az 1/2003 rendeletben és az [EUMSZ 101. cikk] és [EUMSZ 102. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendeletben (HL 2004. L 123, 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) foglalt rendelkezésekből, amelyek kifejezetten a Bizottság ilyen eljárásokra vonatkozó iratanyagában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés jogát szabályozzák.
33 E tekintetben fontos megjegyezni, hogy az 1/2003 és a 773/2004 rendelet eltérő célokat tűzött ki, mint az 1049/2001 rendelet, mivel az előbbiek az érintett felek védelemhez való joga tiszteletben tartásának és a panaszok gondos intézésének biztosítására irányulnak, mindeközben biztosítva a szakmai titok tiszteletben tartását az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárások során, míg az 1049/2001 rendelet célja a dokumentumokhoz való hozzáférés joga gyakorlásának a lehető legnagyobb mértékben történő megkönnyítése, valamint a helyes közigazgatási gyakorlat elősegítése a hatóságok döntéshozatali eljárásának, és azon információk lehető legnagyobb átláthatóságának a biztosítása által, amelyeken határozataik alapulnak (lásd analógia útján: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 83. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EU:T:2013:480, 30. pont).
34 Márpedig a jelen ügyben az állapítható meg, hogy a felperes a szóban forgó közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet az 1049/2001 rendelet alapján nyújtotta be, ahogyan ezt egyébként 2014. október 23‑i e‑mailjében meg is erősítette.
35 Ezenfelül az 1049/2001 rendelet és valamely más uniós jogi szabály közötti ellentmondást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet és az 1/2003 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely egyiknek a másikkal szembeni elsőbbségét kifejezetten előírná. Következésképpen mindegyik rendeletet a másikkal összeegyeztethető, és így koherens alkalmazást lehetővé tévő módon kell alkalmazni (2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 84. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EU:T:2013:480, 31. pont).
36 Márpedig egyfelől, noha az 1049/2001 rendelet arra irányul, hogy a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa a nyilvánosság számára az intézmények dokumentumaihoz, e jogra köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló korlátozások vonatkoznak.
37 Másfelől az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdése és 28. cikke, valamint a 773/2004 rendelet 6., 8., 15. és 16. cikke megszorítóan rendelkezik az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárásra vonatkozó iratanyagban szereplő dokumentumok felhasználásáról, amikor az iratanyaghoz való hozzáférést az „érintett felekre” és az olyan „panaszosokra” korlátozza, akiknek a panaszát a Bizottság el akarja utasítani, azzal a feltétellel, hogy az üzleti titkot és a vállalkozások egyéb bizalmas információit, valamint a Bizottság és a tagállamok versenyhatóságainak belső dokumentumait nem teszik hozzáférhetővé, és csak amennyiben a hozzáférhetővé tett dokumentumokat kizárólag az EUMSZ 102. cikk alkalmazásának tárgyában folyamatban lévő bírósági vagy közigazgatási eljárások céljából használják fel (2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 86. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EU:T:2013:480, 38. pont).
38 Ebből következően nemcsak az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárás feleinek nincsen korlátlan hozzáférési joga a Bizottság iratanyagában szereplő dokumentumokhoz, hanem az ilyen eljárás keretében a panaszosok kivételével a harmadik személyek sem rendelkeznek hozzáférési joggal a Bizottság iratanyagának dokumentumaihoz (lásd analógia útján: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 87. pont).
39 E megfontolásokat figyelembe kell venni az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésének értelmezéséhez. Az iratanyaghoz való hozzáférés 1/2003 és 773/2004 rendelet által létrehozott rendszere ugyanis megkérdőjeleződne, ha az 1049/2001 rendelet alapján a dokumentumokhoz más személyek is hozzá tudnának férni azokon kívül, akik az 1/2003 és a 773/2004 rendelet alapján hozzáférési joggal rendelkeznek az iratanyaghoz, vagy olyanok, akiket ugyan főszabály szerint megillet ilyen jog, ám azzal nem éltek, vagy akiktől a hozzáférést megtagadták (lásd analógia útján: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 88. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EU:T:2013:480, 40. pont).
40 Kétségtelen, hogy az EUMSZ 102. cikk alkalmazására irányuló eljárás keretében a közigazgatási iratanyaghoz való hozzáférés joga és az 1049/2001 rendelet szerinti, intézményi dokumentumokhoz való hozzáférés joga jogilag különbözik egymástól, de az is igaz ugyanakkor, hogy funkcionális szempontból hasonló helyzetet eredményeznek. Az iratanyaghoz való hozzáférés ugyanis – függetlenül attól, hogy melyik jogalap alapján adták meg – lehetővé teszi, hogy a Bizottságnak benyújtott észrevételekhez és dokumentumokhoz az érintett vállalkozások és a harmadik személyek hozzáférjenek (lásd analógia útján: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 89. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EU:T:2013:480, 32. pont).
41 Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárás során a Bizottság és az ezen eljárással érintett felek vagy harmadik személyek között váltott dokumentumokhoz az 1049/2001 rendelet alapján való általános hozzáférés veszélybe sodorhatná az érintett vállalkozásoknak a kereskedelmi szempontból esetlegesen érzékeny információk Bizottsággal való közlésére irányuló kötelezettsége és a Bizottság részére ily módon továbbított információkat – szakmai titok és üzleti titok címén – megillető megerősített védelem garanciája között az uniós jogalkotó által az 1/2003 és a 773/2004 rendeletben biztosítani kívánt egyensúlyt (lásd analógia útján: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 90. pont; 2013. szeptember 13‑i Hollandia kontra Bizottság ítélet, T‑380/08, EU:T:2013:480, 39. pont).
42 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a Bizottság közigazgatási tevékenysége nem igényel ugyanolyan széles körű hozzáférést a dokumentumokhoz, mint valamely uniós intézmény jogalkotói tevékenysége (lásd ebben az értelemben: 2010. június 29‑i Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, C‑139/07 P, EU:C:2010:376, 60. pont; 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 77. pont; 2011. július 21‑i Svédország kontra MyTravel és Bizottság ítélet, C‑506/08 P, EU:C:2011:496, 87. pont).
43 Ebből következően az EUMSZ 102. cikkel kapcsolatos eljárások vonatkozásában ilyen általános vélelem következhet az 1/2003 és a 773/2004 rendeletben foglalt rendelkezésekből, amelyek kifejezetten a Bizottság ilyen eljárásokra vonatkozó iratanyagában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés jogát szabályozzák (lásd analógia útján: 2010. június 29‑i Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, C‑139/07 P, EU:C:2010:376, 55–57. pont; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 117. pont; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Agrofert Holding ítélet, C‑477/10 P, EU:C:2012:394, 58. pont), és e tekintetben nem kell különbséget tenni a belső dokumentumok és a harmadik személyekkel váltott dokumentumok között, ez a különbségtétel ugyanis nem releváns, mivel az általános vélelem a közigazgatási eljárás teljes iratanyagára vonatkozik (lásd a fenti 31. pontot).
44 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság helyesen támaszkodott az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésében meghatározott kivételekre alapított általános vélelemre annak megtagadásakor, hogy a felperes a szóban forgó eljárásban hozzáférést kapjon a dokumentumokhoz, abból kiindulva, hogy e dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértheti ilyen eljárásban érintett vállalkozások kereskedelmi érdekeinek, valamint az eljárással kapcsolatos vizsgálati tevékenység céljainak védelmét (lásd analógia útján: 2010. június 29‑i Bizottság kontra Technische Glaswerke Ilmenau ítélet, C‑139/07 P, EU:C:2010:376, 61. pont; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 123. pont; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Agrofert Holding ítélet, C‑477/10 P, EU:C:2012:394, 64. pont; 2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 64. pont).
45 Egyébiránt a védett érdekek jellegére tekintettel azt kell megállapítani, hogy az általános vélelem fennállása attól függetlenül érvényes, hogy a hozzáférés iránti kérelem már befejezett vizsgálati eljárásra vagy folyamatban lévő eljárásra vonatkozik‑e. Az érintett vállalkozások gazdasági tevékenységeire vonatkozó érzékeny információk közzététele ugyanis attól függetlenül sértheti a kereskedelmi érdekeiket, hogy van‑e folyamatban vizsgálati eljárás. Ezen túlmenően a vizsgálati eljárás befejezését követően történő közzététel lehetőségével fennállna annak kockázata, hogy csökken a vállalkozások együttműködési hajlandósága, ha ilyen eljárás folyamatban van (lásd analógia útján: 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 124. pont; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Agrofert Holding ítélet, C‑477/10 P, EU:C:2012:394, 66. pont).
46 Végül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Bizottság számára biztosított azon lehetőség, hogy egy dokumentumcsoportra vonatkozóan általános vélelmet állítson fel, azt jelenti, hogy a szóban forgó dokumentumok mentesülnek bármiféle, a teljes vagy akár részleges hozzáférhetővé tételre vonatkozó kötelezettség alól (lásd ebben az értelemben: 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 134. pont).
47 Ezen megfontolások alapján kell egymás után megvizsgálni az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésének megsértésére alapított jogalapot, az e rendelet 4. cikke (2) bekezdése utolsó albekezdésének megsértésére alapított jogalapot, ugyanezen rendelet 4. cikkének (3) bekezdése és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot, az említett rendelet 4. cikke (4) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot, ugyanezen rendelet 4. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalapot, az Alapjogi Charta 41. és 42. cikkének megsértésére, valamint az EUMSZ 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt átláthatósági kötelezettség megsértésére alapított jogalapot, végül pedig az 1049/2001 rendelet 8. cikkének megsértésére alapított jogalapot.
Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról
48 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdését. Azzal érvel, hogy a Bizottságnak le kellett volna folytatnia a dokumentumok egyedi és konkrét vizsgálatát, és magyarázatot kellett volna adnia arra, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként sértheti a védett érdeket.
49 A felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a belső dokumentumok és a Bizottság és harmadik személyek között váltott dokumentumok – nevezetesen a tájékoztatás iránti kérelmek, a felektől kapott levelek és mellékletek, valamint a harmadik személyek által megküldött információk – hozzáférhetővé tétele konkrétan és ténylegesen sértené a védett érdeket.
50 A felperes úgy véli, hogy a Bizottság helytelenül támaszkodott olyan általános vélelemre, amely csak a kartellekkel kapcsolatos eljárásokra alkalmazandó és nem ültethető át az erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó eljárásokra, és hogy a Bizottságnak minden egyes dokumentum tekintetében meg kellett volna vizsgálnia, hogy az tartalmaz‑e a helyszíni ellenőrzést elrendelő határozatára vonatkozó információt, illetve harmadik személyek kereskedelmi szempontból érzékeny információit, és nem lehetne‑e adott esetben úgy védeni őket, hogy az említett dokumentumok egyes részeit kitakarják.
51 A felperes azt állítja, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférésnek a vizsgálati tevékenységek védelme miatti megtagadása csak a vizsgálat tartama alatt érvényesül.
52 A felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság arra vonatkozó magyarázata, hogy az ellenőrzést utólag újból meg lehetne indítani, nem támasztja alá a dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadását, és a Bizottság nem támaszkodhat az 1/2003 rendelet 28. cikkében és a 773/2004 rendelet 15. cikkében foglalt rendelkezésekre ahhoz, hogy megtagadja tőle a dokumentumokhoz való hozzáférést, sőt arra sem hivatkozhat, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés lehetősége visszafogná a vállalkozások együttműködési hajlandóságát az eljárás során.
53 A fenti 22–44. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel azt kell megállapítani, hogy a Bizottság helyesen támaszkodott az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése első és harmadik francia bekezdésében meghatározott kivételekre alapított általános vélelemre annak megtagadásakor, hogy a felperes a szóban forgó eljárásban hozzáférést kapjon a dokumentumokhoz, abból kiindulva, hogy e dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértheti ilyen eljárásban érintett vállalkozások kereskedelmi érdekeinek, valamint az eljárással kapcsolatos vizsgálati tevékenység céljainak védelmét.
54 Ezen túlmenően az olyan általános vélelem elismerése, amely szerint bizonyos jellegű dokumentumok hozzáférhetővé tétele főszabály szerint sértené az 1049/2001 rendelet 4. cikkében felsorolt valamely érdek védelmét, lehetővé teszi az érintett intézmény számára, hogy az általános kérelmet kezelje, és arra megfelelően reagáljon (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 48. pont).
55 Ebből következően az általános vélelem azt jelenti, hogy a hatálya alá tartozó dokumentumok mentesülnek a tartalmukhoz való teljes vagy részleges hozzáférhetővé tétel kötelezettsége alól (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 133. pont).
56 A Bizottság következésképpen nem volt köteles egyenként megvizsgálni a közigazgatási iratanyagban szereplő összes dokumentumot, vagy azt megvizsgálni, hogy nem lehetne‑e legalább részleges hozzáférést adni az említett dokumentumokhoz.
57 A felperes által e tekintetben előadott érvelést következésképpen el kell utasítani.
58 Egyébiránt a felperes arra vonatkozó érvelésével kapcsolatban, miszerint egyrészt a dokumentumokhoz való hozzáférésnek a vizsgálati tevékenységek védelme miatti megtagadására csak lezárt vizsgálati eljárás körébe tartozó dokumentumok esetében kerülhet sor, másrészt miszerint a Bizottság nem hivatkozhat arra, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés lehetősége visszafogná a vállalkozások együttműködési hajlandóságát az eljárás során, meg kell állapítani, hogy ennek az érvelésnek a fenti 45. pontban kifejtett okokból nem adható hely.
59 Ebből következik, hogy a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése utolsó albekezdésének megsértésére alapított harmadik jogalapról
60 A felperes azt állítja, hogy nyomós közérdek fűződik ahhoz, hogy a nyilvánosság megismerhesse a Bizottság versenypolitikai tevékenységének egyes alapvető elemeit és különösen az uniós versenyszabályok végrehajtásának módját.
61 A felperes úgy ítéli meg, hogy nyomós közérdek fűződik a szóban forgó eljárásban a dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez a Bizottság helyes közigazgatási gyakorlatának elősegítése, a társaságok által a megfelelés érdekében tett intézkedések javítása, az elsősorban az ellenőrzésből eredő kár megtérítése, és a közigazgatási tevékenység bírósági felülvizsgálatának szükségessége miatt is.
62 Az ítélkezési gyakorlat szerint az általános vélelem nem zárja ki annak bizonyíthatóságát, hogy e vélelem nem vonatkozik valamely olyan dokumentumra, amelynek hozzáférhetővé tételét kérik, illetve hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének utolsó mondatrésze értelmében a dokumentum hozzáférhetővé tételéhez nyomós közérdek fűződik (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 66. pont).
63 A kérelmező feladata azonban, hogy konkrétan hivatkozzon az érintett dokumentumok hozzáférhetővé tételét igazoló nyomós közérdeket megalapozó körülményekre (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 94. pont; 2015. július 16‑i ClientEarth kontra Bizottság ítélet, C‑612/13 P, EU:C:2015:486, 90. pont).
64 A nyomós közérdek fennállásával kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy lehetőséget kell biztosítani a nyilvánosság számára a Bizottság versenypolitikai tevékenységének megismerésére, egyrészt hogy kellően pontosan meg tudja határozni, hogy melyek a gazdasági szereplők szankciókkal sújtható cselekményei, másrészt hogy megérthesse a Bizottság döntéshozatali gyakorlatát, mivel ez alapvető fontosságú a belső piac működése szempontjából, amely az Unió valamennyi polgárát – akár gazdasági szereplői, akár fogyasztói minőségében – érinti (2014. október 7‑i Schenker kontra Bizottság ítélet, T‑534/11, EU:T:2014:854, 80. pont).
65 Nyomós közérdek fűződik tehát ahhoz, hogy a nyilvánosság megismerhesse a Bizottság versenypolitikai tevékenységének egyes alapvető elemeit. Mindazonáltal, ellentétben azzal, amire a felperes lényegében hivatkozik, e közérdek fennállása miatt a Bizottság nem köteles az 1049/2001 rendelet alapján általános hozzáférést biztosítani az EUMSZ 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárás keretében összegyűjtött valamennyi információhoz (2014. október 7‑i Schenker kontra Bizottság ítélet, T‑534/11, EU:T:2014:854, 81. és 82. pont).
66 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az ilyen általános hozzáférés veszélybe sodorhatná az érintett vállalkozásoknak a kereskedelmi szempontból esetlegesen érzékeny információk Bizottsággal való közlésére irányuló kötelezettsége és a Bizottság részére ily módon továbbított információkat – szakmai titok és üzleti titok címén – megillető megerősített védelem garanciája között az uniós jogalkotó által az 1/2003 rendeletben biztosítani kívánt egyensúlyt (2014. október 7‑i Schenker kontra Bizottság ítélet, T‑534/11, EU:T:2014:854, 83. pont).
67 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet (6) preambulumbekezdéséből következően valamely dokumentumnak az átláthatóság elve alapján történő kiadásához fűződő közérdek nem azonos súllyal esik a latba attól függően, hogy közigazgatási eljárásra vonatkozó dokumentumról vagy olyan eljárásra vonatkozó dokumentumról van‑e szó, amelynek keretében valamely uniós intézmény jogalkotói minőségben jár el (2014. október 7‑i Schenker kontra Bizottság ítélet, T‑534/11, EU:T:2014:854, 84. pont).
68 Ezen túlmenően a dokumentumokhoz való hozzáférésnek az EUMSZ 15. cikkben és az 1049/2001 rendelet (1) és (2) bekezdésében kimondott általános elvére tekintettel a nyomós közérdeknek objektív és általános jellegűnek kell lennie, és nem keverendő össze egyéni, illetve magánérdekekkel (2014. március 20‑i Reagens kontra Bizottság ítélet, T‑181/10, EU:T:2014:139, 142. pont).
69 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a helyes közigazgatási gyakorlat elősegítésén és a társaságok által a megfelelés érdekében tett intézkedések javításán kívül, amelyekkel kapcsolatban a felperes csupán homályos állításokba bocsátkozik, a felperes által tulajdonképpen hivatkozott érdekek csak őt érintik, és nem minősülnek az ítélkezési gyakorlatban megköveteltek szerint objektív és általános jellegűnek. Következésképpen az ilyen érdekek egyéni, illetve magánérdeknek minősülnek, és nem tekinthetők a kért dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez fűződő nyomós közérdeknek.
70 E tekintetben nem lehet helyt adni a felperes azon érvének, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadása nem engedi hatékonyan érvényesülni a hatékony jogorvoslathoz való jogot.
71 Ebben a vonatkozásban emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a helyszíni ellenőrzést elrendelő határozattal szemben jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésre, és a felperes – aki a jelen ügyben a határozattal szemben nem élt ezekkel – nem állítja, hogy megakadályozták vagy korlátozták volna őt abban, hogy időben éljen ezekkel a lehetőségekkel. Másrészt annak is szubjektív jellege lett volna, és ezért nem minősülhetne az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének utolsó albekezdése értelmében vett nyomós közérdeknek, ha a felperes jogai érvényesítése végett esetleg élt volna ezekkel a jogorvoslati lehetőségekkel.
72 Ugyanez vonatkozik a felperesnek az elsősorban az ellenőrzésből eredő kár megtérítésével kapcsolatos érdekre vonatkozó érvére is, amely nyilvánvalóan magánérdeknek minősül.
73 E körülményekre tekintettel a 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdése utolsó albekezdésének állítólagos megsértésére alapított kifogásnak nem adható hely.
74 Ebből következően a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított jogalapról
75 A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott határozatban nem az 1049/2001 rendelet 4. cikkének a folyamatban lévő döntéshozatali eljárásra vonatkozó (3) bekezdésére támaszkodott, amelyre pedig az első kérelemre adott válaszában hivatkozott. A felperes szerint a döntéshozatali eljárás befejezésekor a Bizottságnak az új helyzet következtében meg kellett volna változtatnia az álláspontját, és ebből következően hozzáférést kellett volna adnia az iratanyaghoz. A felperes szerint azonban a Bizottság a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem megtagadásakor csupán az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésére hivatkozott, amelyek kevésbé szigorú rendelkezések, mint ugyanezen rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdése.
76 A felperes ezért vitatja azokat a feltételeket, amelyek mellett a Bizottság az 1049/2001 rendelet 4. cikkét alkalmazta. Úgy véli, hogy a Bizottságnak a dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadása esetén ismertetnie kell, hogy a hozzáférés miként sérthetné konkrétan és ténylegesen a védett érdeket, az ilyen sérelem kockázatának pedig észszerűen előreláthatónak, és nem pusztán feltételezésen alapulónak kell lennie.
77 A felperes a belső dokumentumokkal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy önmagában a döntéshozatali eljárás veszélyeztetése nem elegendő, és az ítélkezési gyakorlat szerint súlyos veszélyeztetésének kell fennállnia.
78 A felperes továbbá úgy véli, hogy a Bizottság azzal, hogy nem fejtette ki, hogy miért nem támaszkodik már az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésére, megsértette az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében foglalt indokolási kötelezettséget, és az 1049/2001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján teljes mértékben felül kellett volna vizsgálnia az eredeti határozatot, a megerősítő határozatban pedig ismertetnie kellett volna azokat az indokokat, amelyek miatt nem alkalmazta az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében foglalt kivételt.
79 Elsőként az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének állítólagos megsértésével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a Bizottság a felperes dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmének elutasításakor először, az első kérelemre adott válaszában, valóban az e rendelkezésben foglalt, a döntéshozatali eljárás veszélyeztetésére vonatkozó kivételre támaszkodott a belső dokumentumait illetően.
80 Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az 1049/2001 rendelet 8. cikke értelmében az első kérelemre adott válasz csupán olyan, elsőként megfogalmazott állásfoglalást jelent, amely a kérelmező számára az adott ügyben biztosítja annak lehetőségét, hogy a Bizottság főtitkárától a szóban forgó állásfoglalás felülvizsgálatát kérje (lásd: 2011. május 24‑i NLG kontra Bizottság ítélet, T‑109/05 és T‑444/05, EU:T:2011:235, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
81 Következésképpen csak a Bizottság főtitkárának azon intézkedése válthat ki a kérelmező érdekeit adott esetben sértő joghatást, amely jellegénél fogva határozatnak minősül, és az azt megelőző állásfoglalást teljes egészében helyettesíti, és ezért megsemmisítés iránti keresettel megtámadható (lásd: 2011. május 24‑i NLG kontra Bizottság ítélet, T‑109/05 és T‑444/05, EU:T:2011:235, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
82 Ezen túlmenően az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az uniós intézmények a birtokukban lévő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem értékelése céljából több, az 1049/2001 rendelet 4. cikkében szereplő megtagadási indokot is figyelembe vehetnek (2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 113. pont; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Agrofert Holding ítélet, C‑477/10 P, EU:C:2012:394, 55. pont).
83 A Bizottság a megerősítő kérelemre válaszul meghozott határozatában következésképpen egyáltalán nem köteles arra, hogy megtartsa az első kérelemre adott válaszának alátámasztásaként elfogadott jogalapot.
84 Ezen túlmenően bár az intézménynek jogában áll az 1049/2001 rendelet 4. cikkében foglalt okok közül többet is figyelembe venni, semmi nem kötelezi őt arra, hogy az összes elfogadható okot alkalmazza, vagy azokról határozzon.
85 A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozatot csupán az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében foglalt kivételekre alapította, és már nem hivatkozott az ugyanezen rendelet 4. cikkének (3) bekezdésére.
86 Ezért az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének második albekezdésében foglalt rendelkezések megsértésére alapított jogalapot mint hatástalant mindenképpen el kell utasítani.
87 Másodikként az indokolási kötelezettség állítólagos megsértésével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében előírt indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, továbbá világosan és egyértelműen tükröznie kell a jogi aktust elfogadó intézmény érvelését oly módon, hogy lehetővé tegye az érdekeltek számára az elfogadott intézkedés indokainak megismerését, illetve a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat gyakorlását.
88 Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság kifejtette annak indokait, hogy miért nem az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésére – azaz a vizsgálatnak a 2014. október 3‑i végleges határozattal történt lezárására – támaszkodott azon határozata indokolásakor, amelyben megtagadta a közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést.
89 Ezen túlmenően a Bizottság azt is megvizsgálta, hogy nyomós közérdek fűződik‑e a kért dokumentumok hozzáférhetővé tételéhez, és arra a megállapításra jutott, hogy az említett dokumentumok az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében foglalt kivételek hatálya alá tartoznak. A felperesnek tehát módjában állt megismerni azokat az indokokat, amelyekre a Bizottság a vitatott eljárásban a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem elutasítása érdekében hivatkozott.
90 Ilyen körülmények között az indokolási kötelezettség megsértésére alapított felperesi érvnek nem adható hely.
91 Harmadikként a felperes arra irányuló érvével kapcsolatban, miszerint a Bizottságnak az 1049/2001 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése alapján felül kellett volna vizsgálnia az eredeti határozatot, és ismertetnie kellett volna azokat az indokokat, amelyek miatt nem alkalmazta az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésében foglalt kivételt, arra kell emlékeztetni, hogy a 7. cikk (2) bekezdése az első kérelmek feldolgozásával kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy teljes vagy részleges elutasítás esetén a kérelmező az intézmény válaszának átvételétől számított 15 munkanapon belül megerősítő kérelmet nyújthat be, amelyben az intézményt álláspontja felülvizsgálatára kéri.
92 Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes megerősítő kérelmet intézett a Bizottsághoz, amely válaszolt is arra.
93 A jogalap harmadik részének első felének tehát nincsen ténybeli alapja, a második fele pedig összemosódik a jogalap második részének alátámasztásaként előadott érveléssel, amelyet a fenti 87. és 88. pontban kifejtett okokból el kell utasítani.
94 Ebből az következik, hogy ezt a jogalapot részben mint hatástalant, részben mint megalapozatlant el kell utasítani.
A 1049/2001 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének megsértésére alapított negyedik jogalapról
95 Negyedik jogalapjával a felperes azt állítja, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az intézmény köteles a harmadik személyekkel – jelen esetben a szóban forgó eljárással érintett többi távközlési vállalkozással – egyeztetni annak megállapítása érdekében, hogy a 4. cikk (1) vagy (2) bekezdésében foglalt valamely kivétel alkalmazható‑e, és az egyeztetéstől csak abban az esetben lehet eltekinteni, ha egyértelmű, hogy a dokumentum hozzáférhetővé tehető, illetve nem tehető hozzáférhetővé, ami a jelen ügyben nem nyert megállapítást. A felperes rámutat, hogy a jelen ügyben nem került sor egyeztetésre.
96 Az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése alapján harmadik személytől származó dokumentumok esetében az intézmény köteles a harmadik személlyel egyeztetni annak megállapítása érdekében, hogy a 4. cikk (1) vagy (2) bekezdésében felsorolt valamely kivétel alkalmazható‑e, kivéve ha egyértelmű, hogy a dokumentum hozzáférhetővé tehető, illetve nem tehető hozzáférhetővé.
97 Ebből következően az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése nem kötelezi az intézményeket arra, hogy minden körülmények között egyeztessenek a harmadik személyekkel.
98 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a felperes dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmét az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében meghatározott kivételekre alapított általános vélelemre támaszkodva utasította el, és úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó eljárásban szereplő dokumentumok egyike sem tehető hozzáférhetővé.
99 Ilyen körülmények között a felperes állításával ellentétben a Bizottság egyáltalán nem köteles arra, hogy harmadik személyekkel – jelen esetben a szóban forgó eljárás keretében folytatott vizsgálattal érintett többi távközlési vállalkozással – egyeztessen.
100 Következésképpen az 1049/2001 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének állítólagos megsértésére vonatkozó kifogásnak nem adható hely.
101 Ebből következően a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A 1049/2001 rendelet 4. cikke (6) bekezdésének megsértésére vonatkozó ötödik jogalapról
102 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdését, amikor megtagadta tőle azt, hogy legalább részleges hozzáférést kapjon a dokumentumokhoz.
103 Álláspontja szerint a Bizottságnak meg kellett volna vizsgálnia annak lehetőségét, hogy egyes dokumentumokhoz – bizonyos részeket kihagyva vagy bizalmas változatot készítve belőlük – részleges hozzáférést biztosítson, mivel ennek hiányában a dokumentumokhoz való részleges hozzáféréshez való jog nem érvényesül hatékonyan.
104 Az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (6) bekezdése értelmében, ha valamelyik kivétel vagy kivételek a kért dokumentumnak csak egy részét érintik, a dokumentum fennmaradó része hozzáférhetővé tehető.
105 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság által hivatkozott általános vélelem nem zárja ki annak bizonyíthatóságát, hogy ez a vélelem nem vonatkozik valamely olyan dokumentumra, amelynek hozzáférhetővé tételét kérik (lásd ebben az értelemben: 2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezzel szemben az annak ellenőrzésére vonatkozó követelményt, hogy a szóban forgó általános vélelem ténylegesen alkalmazandó‑e, nem lehet akként értelmezni, hogy a Bizottságnak az adott ügyben kért valamennyi dokumentumot egyenként kellene megvizsgálnia. Egy ehhez hasonló követelmény nem engedné ezt az általános vélelmet hatékonyan érvényesülni, azaz nem tenné lehetővé azt, hogy a Bizottság egy általános hozzáférés iránti kérelemre ugyancsak általánosságban reagálhasson (2013. november 14‑i LPN és Finnország kontra Bizottság ítélet, C‑514/11 P és C‑605/11 P, EU:C:2013:738, 68. pont).
106 A jelen esetben elegendő annyit megállapítani, hogy a Bizottság a szóban forgó eljárás iratanyagában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmet az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében meghatározott kivételekre alapított általános vélelemre támaszkodva utasította el.
107 Ilyen körülmények között, mivel a kért dokumentumok a hivatkozott általános vélelem hatálya alá tartoznak, a Bíróság azon állandó ítélkezési gyakorlata értelmében mentesülnek a tartalmukhoz való teljes vagy részleges hozzáférhetővé tétel kötelezettsége alól (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 133. pont; 2014. február 27‑i Bizottság kontra EnBW ítélet, C‑365/12 P, EU:C:2014:112, 134. pont).
108 Következésképpen az 1049/2001 rendelet 4. cikke (6) bekezdésének állítólagos megsértésére vonatkozó kifogásnak nem adható hely.
109 Következésképpen az ötödik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az Alapjogi Charta 41. és 42. cikkének megsértésére, valamint az EUMSZ 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt átláthatósági kötelezettség megsértésére alapított hatodik jogalapról
110 Ezzel a másodlagosan előterjesztett jogalappal a felperes lényegében azt állítja, hogy amennyiben a Törvényszék esetleg nem adna helyt az 1049/2001 rendelet megsértésére alapított érveinek, úgy azt kellene megállapítania, hogy megsértették a bizottsági közigazgatási iratanyagban szereplő dokumentumokhoz való hozzáféréshez fűződő, az Alapjogi Charta 42. cikkében biztosított alapvető jogát, az említett iratanyaghoz való hozzáféréshez fűződő, az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontjában biztosított jogát, és az EUMSZ 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt átláthatósági elvet.
111 A felperes továbbá úgy véli, hogy bár a bizalmas jelleg védelme, valamint a szakmai titok és üzleti titok védelme az EUMSZ 339. cikkben elismert és a másodlagos jogi rendelkezésekben részletesebben meghatározott általános érdekű célkitűzésnek minősül, aránytalan a jelen esetben ezen érdekek, illetve a vizsgálati tevékenységek védelme érdekében a dokumentumokhoz való hozzáférést korlátozni.
112 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a jelen jogvita a közigazgatási eljárás iratanyagában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférés iránt az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott kérelemre irányul, ahogyan ez a felperes 2014. október 23‑i e‑mailjéből is következik, nem pedig az 1/2003 és a 773/2004 rendelet különös rendelkezései alapján benyújtott, iratanyaghoz való hozzáférés iránti kérelemre, amely rendelkezések az versenyjogi szabályok megsértésére vonatkozó eljárással érintett felek védelemhez való jogának betartatására irányulnak.
113 Először is az Alapjogi Chartának a dokumentumokhoz való hozzáférés jogára vonatkozó 42. cikkének és az EUMSZ 15. cikk (3) bekezdésének Bizottság általi állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az utóbbi rendelkezés szerint a dokumentumokhoz való hozzáférés jogát a Parlament és a Tanács által rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben meghatározott elvekre és feltételekre tekintettel kell biztosítani. Így az – EUMSZ 15. cikk (3) bekezdésével tartalmilag egyező – EK 255. cikk alapján elfogadott 1049/2001 rendelet rögzíti a Bizottság birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférés jogára vonatkozó általános szabályokat és azok korlátait. Az Alapjogi Charta 52. cikkének (2) bekezdése szerint továbbá a Charta által elismert, a Szerződések egyes rendelkezéseiben szabályozott jogok csak az ott meghatározott feltételek és korlátozások mellett gyakorolhatók.
114 Következésképpen a Törvényszék általi felülvizsgálatnak arra kell vonatkoznia, hogy az elutasító határozat önmagában az 1049/2001 rendeletre tekintettel jogszerű‑e, nem pedig arra, hogy az Alapjogi Chartára tekintettel jogszerű‑e, mivel a jelen ügyben nem terjesztettek elő jogellenességi kifogást. A Bizottság pedig – ahogyan ez a második jogalap vizsgálatából is következik – a kért dokumentumokhoz való hozzáférést az 1049/2001 rendelet alapján tagadta meg (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 2‑i Verein Natura Havel és Vierhaus kontra Bizottság végzés, T‑538/13, nem tették közzé, EU:T:2014:738, 69. és 70. pont).
115 Másodszor, a megfelelő ügyintézéshez jog állítólagos megsértésével kapcsolatban, amely magában foglalja mindenkinek az Alapjogi Charta 41. cikke (2) bekezdésének b) pontjában elismert jogát is arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba betekintsen, elegendő azt megállapítani, hogy a megtámadott határozat dokumentumokhoz, nem pedig iratanyaghoz való hozzáférés iránti kérelemre vonatkozott. A felperes 2014. október 23‑i e‑mailjéből ugyanis az következik, hogy a felperes kifejezetten jelezte a Bizottságnak, hogy kérelme az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemnek tekinthető, amit a megerősítő kérelem átfogó értelmezése is alátámaszt.
116 Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy az Alapjogi Chartában elismert iratbetekintési jogról az EUMSZ 101. és 102. cikk hatálya alá tartozó vizsgálatok tekintetében az 1/2003 és a 773/2004 rendelet rendelkezik. Egyébként pedig a felperes nem emelt jogellenességi kifogást az 1/2003 és a 773/2004 rendeletekkel szemben a Charta megsértése miatt. Ezen túlmenően a 773/2004 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének szövegéből az következik, hogy az iratbetekintési jog azokat a feleket illeti meg, akikhez a Bizottság kifogásközlést intézett. Márpedig nem vitatott, hogy a Bizottság nem intézett kifogásközlést a felpereshez. Ezért ilyen körülmények között a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a Bizottság a szóban forgó versenyjogi vizsgálat során iratbetekintési jogot sértett.
117 Következésképpen az Alapjogi Charta 41. és 42. cikke, valamint az EUMSZ 15. cikkének (3) bekezdésében foglalt átláthatósági kötelezettség állítólagos megsértésére alapított kifogásokat el kell utasítani.
118 Harmadszor, a felperesnek azokra a korlátozásokra vonatkozó érvét illetően, amelyeknek a dokumentumokhoz való hozzáférés joga csak akkor vethető alá, ha azok valóban közérdekű célkitűzéseknek felelnek meg, és nem jelentenek az elérni kívánt célhoz képest aránytalan és megengedhetetlen beavatkozást, emlékeztetni kell arra – amennyiben abból indulunk ki, hogy a felperes az arányosság elvének megsértésére kívánt hivatkozni –, hogy ez az elv megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket; így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (2013. október 17‑i Schaible‑ítélet, C‑101/12, EU:C:2013:661, 29. pont). Így a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatban az ítélkezési gyakorlat kimondta, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy a kivételekkel ne lépjék túl a megvalósítani kívánt cél eléréséhez alkalmas és szükséges mértéket (2016. szeptember 20‑i PAN Europe kontra Bizottság ítélet, T‑51/15, nem tették közzé, EU:T:2016:519, 21. pont).
119 A jelen ügyben rá kell mutatni arra, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének első és harmadik francia bekezdésében foglalt és a Bizottság által a dokumentumokhoz való hozzáférést a felperessel szemben megtagadó határozat indokolásául hivatkozott kivételek egyrészt az érintett vállalkozások kereskedelmi érdekeinek védelmére, másrészt pedig a vizsgálatok céljának védelmére irányulnak, és ezek a célkitűzések olyan közérdekű megfontolásoknak felelnek meg, amelyek végeredményben nem tűnnek az elérni kívánt célokhoz képest aránytalannak.
120 Ennélfogva az arányosság elvének állítólagos megsértésére vonatkozó kifogást el kell utasítani.
121 Ebből következően a hatodik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
Az 1049/2001 rendelet 8. cikkének megsértésére vonatkozó hetedik jogalapról
122 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az 1049/2001 rendelet 8. cikkének (1) és (2) bekezdését azáltal, hogy az iratanyaghoz való hozzáférésre vonatkozó megerősítő kérelmet nem dolgozta fel az e rendelkezésekben előírt határidőn belül.
123 A felperes hangsúlyozza, hogy bár a Bizottság az alkalmazandó határidő lejártának napján tájékoztatta őt arról, hogy 15 munkanappal meghosszabbítja a határidőt, erre vonatkozóan azonban nem adott részletes indokolást.
124 A felperes úgy ítéli meg, hogy az is az 1049/2001 rendelet 8. cikke (2) bekezdése megsértésének minősül, hogy a Bizottság annak ellenére másodszor is meghosszabbította a válaszadási határidőt, hogy ez a rendelkezés nem ír elő ilyen lehetőséget. Rámutat arra, hogy a Bizottság erre a második határidő‑hosszabbításra sem adott részletes indokolást.
125 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során a Bizottságnak tiszteletben kell tartania az uniós jog által előírt eljárási garanciákat (1998. május 14‑i Enso Española kontra Bizottság ítélet, T‑348/94, EU:T:1998:102, 56. pont; 2008. június 18‑i Hoechst kontra Bizottság ítélet, T‑410/03, EU:T:2008:211, 128. pont).
126 E tekintetben az 1049/2001 rendelet 8. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt 15 munkanapos meghosszabbítható határidő, amelyen belül az intézménynek meg kell válaszolnia a megerősítő kérelmet, jogvesztő határidő. E határidő lejárta azonban nem fosztja meg az intézményt a határozathozatalra irányuló jogkörétől.
127 A dokumentumokhoz való hozzáférés terén a jogalkotó az 1049/2001 rendelet 8. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt határidő túllépésének következményeiről az említett rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében úgy rendelkezett, hogy a határidő intézmény általi elmulasztása bírósági eljárás indítására jogosít fel (2010. január 19‑i Co‑Frutta kontra Bizottság ítélet, T‑355/04 és T‑446/04, EU:T:2010:15, 58. pont).
128 A jelen esetben rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság még azelőtt válaszolt a hozzáférés iránti kérelemre, hogy a felperes az 1049/2001 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően bírósági eljárást indított volna a határidőn belüli válaszadás elmaradása miatt.
129 Ilyen körülmények között bármilyen sajnálatos is a határidő túllépése, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint nem jelenti a megtámadott határozat megsemmisítését indokolttá tévő jogellenességét (lásd ebben az értelemben: 2012. június 28‑i Bizottság kontra Agrofert Holding ítélet, C‑477/10 P, EU:C:2012:394, 89. pont).
130 Következésképpen az 1049/2001 rendelet 8. cikkének állítólagos megsértésére alapított kifogásnak nem adható hely.
131 Ebből következően a hetedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
132 A fenti megfontolások összességéből következően a felperes által hivatkozott jogalapok egyike sem minősíthető megalapozottnak.
133 Ennélfogva a jelen keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
134 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Deutsche Telekom AG‑t kötelezi a költségek viselésére.
Frimodt Nielsen | Collins | Valančius |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2017. március 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások