A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2010. december 16.(*)
„Közösségi védjegy – A »Hallux« közösségi szóvédjegy bejelentése –Feltétlen kizáró ok – A 40/94/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja)”
A T‑286/08. sz. ügyben,
a Fidelio KG (székhelye: Linz [Ausztria], képviseli: M. Gail ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM), (képviseli: S. Schäffner, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának 2008. május 21‑i, a Hallux szómegjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozása ügyében hozott határozatával (R 632/2007‑4. sz. ügy) szemben benyújtott keresete tárgyában
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: J. Azizi elnök, E. Cremona és S. Frimodt Nielsen (előadó) bírák,
hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2008. július 21‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2008. október 16‑án benyújtott válaszbeadványra,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2009. január 7‑én benyújtott válaszbeadványra,
a 2010. szeptember 15‑i tárgyalást követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A felperes Fidelio KG az osztrák jog szerint bejegyzett vállalkozás, amelynek alapító okiratban megjelölt célja lábbeli nagykereskedelmi értékesítése. A vállalkozás a kényelmi lábbelik ágazatára szakosodott.
2 2006. július 19‑én a felperes, akkori nevén Kasperek KG, a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1 o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
3 A lajstromoztatni kívánt védjegy a Hallux szómegjelölés volt.
4 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 10., 18. és 25. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, az egyes osztályoknak megfelelő alábbi leírással:
– 10. osztály: „Ortopédiai cikkek”;
– 18. osztály: „Bőr és bőrutánzatok, ilyen anyagokból készült – a 18. osztályba tartozó – termékek; utazótáskák és bőröndök; esernyők, napernyők és sétapálcák”;
– 25. osztály: „Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk”.
5 2007. február 28‑i határozatával (a továbbiakban: az elbíráló határozata) az elbíráló a 40/94 rendelet 38. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 37. cikke) értelmében elutasította a védjegybejelentési kérelmet az alábbi áruk tekintetében:
– 10. osztály: „Ortopédiai cikkek”;
– 18. osztály: „Bőr és bőrutánzatok, ilyen anyagokból készült – a 18. osztályba tartozó – termékek”;
– 25. osztály: „Ruházati cikkek, cipők”.
6 2007. április 24‑én a felperes a 40/94 rendelet 57–62. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 58–64. cikke) alapján fellebbezést nyújtott be az elbíráló határozata ellen.
7 2008. május 21‑i határozatával (R 632/2007‑4. sz. ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) a negyedik fellebbezési tanács helyt adott a fellebbezésnek egyrészt a 18. osztályba tartozó valamennyi vitatott áru, másrészt a 25. osztályba tartozó ruházati cikkek tekintetében. A fellebbezési tanács azonban a fellebbezés ezt meghaladó részét az alábbi árukra vonatkozóan elutasította.
– 10. osztály: „Ortopédiai cikkek”;
– 25. osztály: „Cipők”.
8 A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a „hallux” latin szó, amelynek jelentése „nagylábujj”. E szó az orvosi szaknyelvben a láb különböző, vele született vagy szerzett torzulásaira alkalmazható. Ezek egyike, a hallux valgus a nagylábujjat alátámasztó ízület torzulásával jellemezhető, amely a nagylábujjnak a lábfej belseje felé történő ferdülését vonja maga után. A „hallux” szót a német nyelvű nem szakértő vásárlóközönség e gyakran előforduló kór megjelölésére alkalmazhatja (a megtámadott határozat 10–12. pontja).
9 A „hallux” szót a német nyelvű átlagos fogyasztó közvetlenül ortopédiai cikkekkel, valamint lábbelikkel társíthatja, mivel a szó eme áruk rendeltetésére utalhat, hogy megfelelőek lehetnek a hallux valgusban szenvedő betegeknek.
10 Még konkrétabban, ami az ortopédiai cikkeket illeti, ezek az áruk kereskedelmi forgalomban kaphatók, de rendszerint orvos tanácsára vásárolják meg. A konzultáció során a latin szakkifejezéseket ismerő orvosnak alkalma van megmagyarázni a „hallux” szó jelentését azoknak a betegeknek, akiknek a hallux valgushoz illeszkedő lábbelik viselését javasolja. A fellebbezési tanács egyébként – anélkül, hogy következtetést vont volna le e megállapításból – számításba vette azt is, hogy ez a szó az Európai Unió nem német nyelvű területein is leíró lehet (a megtámadott határozat 13. pontja).
11 Általában a lábbeliket illetően a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy az érintett vásárlóközönség a „hallux” szót úgy értené, mint amely enyhe hallux valgusban szenvedő olyan személyek számára megfelelő lábbeliket jelöl, akiknek nem szükséges ortopéd cipőket viselniük, de akik számára ezek a lábbelik előnyösek, mivel különösen kényelmesek, nem szorítanak, a torzuláshoz könnyedén illeszkednek, vagy a torzulás kezdetekor szabályozó hatásuk van (a megtámadott határozat 14. pontja).
12 Mivel e két árucsoport tekintetében leíró jellegű, a „hallux” szó nem alkalmas a megkülönböztetésre sem, ugyanis az érintett vásárlóközönség kizárólag a szóban forgó áruk egy jellemzőjeként és nem az áruk kereskedelmi származását jelző védjegyként értené azt (a megtámadott határozat 17. pontja).
A felek kérelmei
13 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
14 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
15 A tárgyaláson a felperes kijelentette, hogy első kereseti kérelme a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésére csak annyiban irányul, amennyiben az elutasította fellebbezését a 10. osztályba tartozó ortopédiai cikkek és a 25. osztályba tartozó lábbelik vonatkozásában, amint az a tárgyalásról készült jegyzőkönyvben rögzítésre került.
A jogkérdésről
16 A jelen kereset alátámasztása érdekében a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése c) pontjának (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja), illetve a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja) megsértésén alapulnak.
A felek érvei
17 Az első jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy az érintett vásárlóközönség nem hozhatja közvetlenül, azonnal és további gondolkodás nélkül konkrét kapcsolatba a „hallux” szót és a vitatott áruk jellemzőit.
18 Először is, a válaszbeadvány mellékleteként benyújtott latin–német szótárrészlet tanúsága szerint a „hallux” latin szó, amelynek jelentése „nagylábujj”. Ez a szó tehát nem a vitatott áruk egy jellemzőjét jelöli.
19 A felperes azt állítja, hogy mind a lábbelik, mind az ortopédiai cikkek kereskedelmi forgalomban kaphatók és orvosi vény nélkül megvásárolhatók, így valamennyi ilyen áru vonatkozásában a szokásos mértékben tájékozott, figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztókból áll az érintett vásárlóközönség.
20 A felperes hivatkozik a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság, Németország) ítélkezési gyakorlatára, amely szerint a holt nyelvekből származó szavak általában alkalmasak a lajstromozásra, mivel az érintett vásárlóközönség számára főszabály szerint olyan eredetiséget mutatnak fel, amely lehetővé teszi, hogy betöltsék a védjegy származásjelző szerepét, hacsak nem írják le közvetlenül a védjegybejelentésben foglalt árukat, és nem jelentik egy meghatározott terület sajátos kifejezései megfogalmazásának szokásos alkalmazását.
21 Márpedig a felperes szerint a „hallux” szó nem került be a német nyelvbe, nem írja le közvetlenül a védjegybejelentésében foglalt árukat, és nem jellegzetes műszaki megjelölésként használják. E szó jelentése ezért ismeretlen az Unió német nyelvű népessége számára, beleértve a latintudással rendelkező fogyasztókat is, tekintettel arra, hogy a szóban forgó kifejezés nem tartozik az általában tanult irodalmi nyelvhez. A „hallux” szó következésképpen nem rendelkezik semmilyen sajátos jelentéssel az érintett vásárlóközönség számára, amely – éppen ellenkezőleg – egy fantáziamegjelölést láthat a szóban, amely a vitatott áruk származásának jelzésére, és így a védjegyek azonosító funkciójának betöltésére szolgál.
22 Még ha feltételeznénk is, hogy a latin „hallux” szó jelentése ismert, akkor is meg kellene állapítani, hogy ez a szó nem írja le közvetlenül a szóban forgó árukat.
23 Továbbá az érintett vásárlóközönség nagy részét nem érinti a „halluxvalgus” (a nagylábujj ízületének kifelé történő ferdülése) nevű kór, és a kereskedelemben szokásosan eladott lábbeliket nem kifejezetten az e betegségben szenvedő vásárlóközönségnek szánják. Az érintett vásárlóközönségnek még a „hallux” szót ismerő része sem fogná fel a lajstromoztatni kért megjelölést a vitatott áruk leírásaként, mivel a nagylábujj nincs közvetlen kapcsolatban a lábbelik és az ortopédiai cikkek rendeltetésével vagy bármely más jellemzőjével.
24 Másodszor, a fellebbezési tanács tévesen ítélte meg úgy, hogy a „hallux” szó a „hallux valgus” kifejezés ismert rövidítését képezi. A nagylábujjnak ugyanis más betegségei is léteznek, amelyek latin neve tartalmazza a „hallux” szót (például hallux rigidus vagy hallus malleus), és semmi nem indokolja annak megállapítását, hogy a „hallux” szó önmagában történő használata egyikük rövidítését képezné. A fellebbezési tanács által hivatkozott internetes oldalak kivonatai nem megfelelőek a „hallux” szó alkalmazása szokásos jellegének bizonyítására. Ezek nem bizonyítják azt, hogy a „hallux” szó a „hallux valgus” kifejezés szokásos rövidítése lenne. Ezenkívül a „Hallux Schuhe” (Hallux lábbelik) kifejezésnek a megtámadott határozatban említett egyik ilyen oldalon történő megjelenése egy vállalkozás üzleti stratégiájának eredménye, és nem elégséges annak megállapítására, hogy e kifejezés egy szokásos rövidítést tartalmaz.
25 Másfelől nem léteznek speciális lábbelik a hallux valgus gyógyítására. Ezzel szemben minden – meghatározott jellemzőkkel nem rendelkező – kényelmi lábbeli viselése e betegség megelőzésének vagy súlyosbodása megakadályozásának tényezője lehet. Nem létezik tehát olyan lábbeli, amelynek saját jellemzői lehetővé tennék, hogy a hallux valgusban szenvedő személy fájdalmát enyhítsék. Ilyen körülmények között az az esetleges kapcsolat, amelyet az érintett vásárlóközönség a „hallux” szó és a lábbelik között megállapítana, túl bizonytalan és határozatlan ahhoz, hogy leíró jelleget lehessen neki tulajdonítani.
26 Harmadszor, a felperes azt állítja, hogy a „hallux” szónak a széles vásárlóközönségnek szánt lábbelikkel való társítása üzleti stratégia, és hatása legfeljebb egy sugallat lehet. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint az olyan szóvédjegy, amely az áruk származásának sugalmazására korlátozódik, nem szükségszerűen leíró jellegű, és rendelkezhet megkülönböztető képességgel.
27 Ahhoz, hogy arra a következtetésre jusson, hogy a bejelentett védjegy és a „hallux valgus” nevű betegség között kapcsolat áll fenn, az átlagos fogyasztónak – beleértve a hallus valgusszal érintett betegeket – olyan jelentős gondolati erőfeszítést kell tennie, amelyet nem lehet vélelmezni. Mivel ugyanis a nagylábujjat érintő több különálló betegség létezhet, amelyek mindegyikét „hallux” szóval jelölik, a vitatott áruk minőségére vagy meghatározott jellemzőjére vonatkozó sajátos, közvetlen és azonnali információk hiányában az érintett vásárlóközönség, beleértve a vásárlóközönség hallux valgusban szenvedő és e betegség nevét ismerő részét, a lajstromoztatni kívánt megjelölést csak egy értelmezésre irányuló erőfeszítést igénylő elemzési eljárás eredményeképp érzékelheti leíró jellegűnek. Márpedig nagy értelmezési mozgástér marad fenn egyrészt a nagylábujj, másrészt a lábbelik és az ortopédiai cikkek közötti valamilyen kapcsolat megállapításában.
28 Negyedszer, nem létezik olyan műszaki szakszókincs, amelyben a „hallux” szót lábbelik vagy ortopédiai cikkek megjelölésére használnák.
29 Ötödször, a felperes arra hivatkozik, hogy az OHIM‑nak nem sikerült bizonyítania, hogy a várható demográfiai változások elő fogják segíteni a „hallux” vagy a „hallux valgus” szó széles vásárlóközönség általi ismeretét. A felperes azon a véleményen van, hogy a kényelmi lábbeliket viselni kívánó fogyasztók száma, anélkül hogy hallux valgusban szenvednének, a népesség öregedése miatt növekedhet. Márpedig semmi sem indokolja azt a számítást, hogy ez – a felperes árui iránt érdeklődő – vásárlóközönség tudni fog a hallux valgus létezéséről, vagy valamilyen módon találkozik a „hallux” szóval.
30 Az OHIM vitatja a felperes érveit.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
31 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru vagy a szolgáltatás fajtája, minősége, mennyisége, rendeltetése, értéke, földrajzi származása, előállítási vagy teljesítési ideje, illetve egyéb jellemzője feltüntetésére használhatnak. Ezenkívül ugyanezen rendelet 7. cikkének (2) bekezdése (jelenleg a 207/2009/EK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése) kimondja, hogy az (1) bekezdést akkor is alkalmazni kell, ha a kizáró ok csak a Közösség egy részében áll fenn.
32 Azok a jelek és adatok ugyanis, amelyeket a forgalomban a lajstromozás iránti kérelemmel érintett áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek feltüntetésére használhatnak, a 40/94 rendelet értelmében önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a védjegy származást jelölő funkcióját betöltsék, kivéve ha a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése (jelenleg a 207/2009 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése) alapján használat révén szereztek megkülönböztető képességet (a Bíróság C‑191/01. P. sz., OHIM kontra Wrigley ügyben 2003. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑12447. o.] 30. pontja).
33 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja a közérdeket szolgálja, amely megköveteli, hogy a védjegybejelentésben foglalt áruk vagy szolgáltatások jellemzőit leíró jeleket vagy megjelöléseket bárki szabadon használhassa (a fenti 32. pontban hivatkozott OHIM kontra Wrigley ügyben hozott ítélet 31. pontja és a Törvényszék T‑316/03. sz., Münchener Rückversicherungs‑Gesellschaft kontra OHIM [MunichFinancialServices] ügyben 2005. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑1951. o.] 25. pontja).
34 A lajstromozásnak a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontján alapuló megtagadása indokoltságának nem feltétele, hogy az adott védjegyet alkotó jeleket vagy megjelöléseket a bejelentés időpontjában ténylegesen használják a bejelentésben felsorolt áruk vagy szolgáltatások, illetve jellemzőik leírására. Elegendő – mint ez a rendelkezés szövegéből is kitűnik –, ha ezek a jelek vagy megjelölések alkalmasak az ilyen használatra. Meg kell tagadni valamely szómegjelölés lajstromozását akkor is, ha annak legalább egyik lehetséges jelentése az érintett áruk vagy szolgáltatások egyik jellemzőjét jelöli meg (a fenti 32. pontban hivatkozott OHIM kontra Wrigley ügyben hozott ítélet 32. pontja).
35 Valamely megjelölés leíró jellegét egyrészről az érintett vásárlóközönség által a megjelölésnek tulajdonított értelem szempontjából, másrészről az érintett áruk és szolgáltatások vonatkozásában lehet csak megítélni (lásd a Törvényszék T‑315/09. sz., Hoelzer kontra OHIM [SAFELOAD] ügyben 2010. június 9‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
36 Következésképpen az OHIM‑nak a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében azt kell megvizsgálnia, hogy a bejelentett védjegy az érdekeltek szempontjából az érintett áruk vagy szolgáltatások jellemzőinek leírását jeleníti‑e meg jelenleg, illetve ésszerűen feltételezhető‑e, hogy ez fog történni a jövőben. Amennyiben e vizsgálat alapján a fellebbezési tanács arra a következtetésre jut, hogy fennáll e helyzet, az említett rendelkezés alapján meg kell tagadni a védjegy lajstromozását (lásd analógia útján a Bíróság C‑363/99. sz. Koninklijke KPN Nederland ügyben 2004. február 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑1619. o.] 56. pontját).
37 Másfelől, amennyiben valamely megjelölés közösségi védjegyként történő lajstromozását különbségtétel nélkül, a teljes árucsoportra vonatkozóan kérik, és e megjelölés az említett kategóriába tartozó áruknak csak egy része tekintetében leíró jellegű, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában előírt kizáró ok mégis megakadályozza e megjelölésnek az érintett teljes árucsoport tekintetében történő lajstromozását (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑106/00. sz., Streamserve kontra OHIM [STREAMSERVE] ügyben 2002. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑723. o.] 46. pontját és T‑458/05. sz., Tegometall International kontra OHIM ‑ Wupermann [TEK] ügyben 2007. november 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4721. o.] 94. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
38 Az előző megállapítások fényében kell megítélni a felperes által hivatkozott első jogalap megalapozottságát mind a 10. osztályba tartozó ortopédiai cikkeket, mind a 25. osztályba tartozó lábbeliket illetően.
– Az ortopédiai cikkeket illetően
39 A felperes vitatja a fellebbezési tanács ama értékelését, amely szerint az ortopédiai cikkeket illetően az érintett vásárlóközönség tájékozott személyekből, úgymint a csontváz torzulásával vagy működési zavarával érintett személyekből, valamint orvosokból és ortopédiai területen járatos szakemberekből áll (a megtámadott határozat 13. pontja).
40 A felperes szerint, mivel az ortopédiai cikkek kereskedelmi forgalomban kaphatók és orvosi vény nélkül megvásárolhatók, meg kell állapítani, hogy az érintett vásárlóközönség e cikkeket illetően a széles vásárlóközönségből áll.
41 Bár igaz, hogy egy áru értékesítésének körülményei kihatással lehetnek az érintett vásárlóközönség összetételére, nem állítható ezzel szemben az, hogy minden kereskedelmi forgalomban kapható és orvosi vény nélkül hozzáférhető áru emiatt a széles vásárlóközönséget célozza. Elsősorban inkább a tervezett áruk természetét és azt a népességcsoportot kell tekintetbe venni, amelynek az árukat szánják.
42 E tekintetben el kell fogadni a fellebbezési tanács azon megállapítását, amely szerint az érintett vásárlóközönség az ortopédiai cikkeket illetően e terület szakembereiből és ilyen cikkek viselése által korrekciót igénylő torzulásokkal vagy működési zavarokkal érintett betegekből áll. Következésképpen az érintett vásárlóközönség szakmai ismereteinek szintjét magasnak kell tekinteni.
43 Meg kell tehát vizsgálni, hogy az érintett vásárlóközönség észlelése szerint a „hallux” szót lehet‑e ortopédiai cikkek egy jellemzőjeként – például rendeltetéseként – érteni.
44 Nem vitatott, hogy a védjegybejelentésben szereplő árucsoportba tartozó bizonyos ortopédiai cikkek kifejezetten a nagylábujj torzulásai esetén használhatók. A fenti 37. pontban említett ítélkezési gyakorlatból egyébként az következik, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti lajstromozást kizáró ok megalapozásához elégséges, ha az ott előírt feltétlen kizáró ok fennáll ama árucsoportba tartozó áruk egy részére, amelyek vonatkozásában a Hallux megjelölés lajstromozását kérték.
45 A megtámadott határozatban a fellebbezési tanács három megállapítást tett, amelyeket internetes oldalakra való hivatkozással támasztott alá. Először is, a „hallux” szó latinul „nagylábujjat” jelent. Másodszor, ugyanez a szó más latin szavakkal társítva a láb több, betegséget jellemző torzulását jelöli. Harmadszor, a „hallux” szó önmagában használható az egyik leggyakoribb ilyen torzulás megnevezésére, úgymint a nagylábujjat alátámasztó ízület kifelé történő ferdülésére, amelyet „hallux valgusnak” neveznek.
46 A felperes a maga részéről elismeri, hogy a „hallux” szó latinul „nagylábujjat” jelent, és a „hallux” szó társítható más szavakkal a láb különböző torzulásainak jelölésére. Vitatja azonban azt, hogy a „hallux” szó a „hallux valgus” kifejezés rövidítéseként lenne érthető, és a „hallux” szó jelentése az Unió német nyelvű területein ismert lenne.
47 A felperes megalapozottan állítja, hogy internetes oldalak kivonatainak bemutatása nem elégséges annak megállapításához, hogy az érintett vásárlóközönség képes a „hallux” szót a „hallux valgus” kifejezés helyett szokásosan alkalmazott rövidítésként érzékelni úgy, hogy a „hallux” szó csak ezt az egy betegséget jelölje. Egy szó internetes oldalakon történő használata ugyanis nem lehet elegendő a használata gyakoriságának megállapításához, beleértve a szakértő vásárlóközönség általi használatot is.
48 Mindazonáltal maga a felperes is elismeri, hogy a „hallux” szó latinul „nagylábujjat” jelent, és a tudományos szaknyelvben a láb többféle betegségére és torzulására alkalmazzák. Márpedig a felperes egyetlen olyan bizonyítékot sem hoz fel, amellyel képes lenne kétségbe vonni a fellebbezési tanács ama érvének megalapozottságát, amely szerint a láb betegségeinek tudományos neve az érintett vásárlóközönség által ismert, vagyis nemcsak a szakértők – a felíró orvosok és az ortopédiai cikkek eladói –, hanem a végső fogyasztóknak a nagylábujj betegségeiben szenvedő és e betegségek esetében használatos ortopédiai eszközöket igénylő része által is. Azok a személyek ugyanis, akik a betegségük esetén használatos ortopédiai cikkeket terveznek vásárolni, általában maguk tájékozódhatnak vagy tájékoztatják őket azoknak a betegségeknek a tudományos nevéről, amelyekben szenvednek, vagy akár a betegségükhöz illeszkedő ortopédiai cikkek vásárlásának alkalmával is tájékozódhatnak. Valószínű tehát, hogy a nagylábujj torzulásaiban szenvedő személyek tudják, hogy olyan betegség által érintettek, amelynek neve tartalmazza a „hallux” szót, és ésszerűen feltételezhető, hogy az érintett vásárlóközönségnek a nagylábujj torzulásaihoz illeszkedő ortopédiai cikkekkel érintett része, amely még nem ismerte a „hallux” szót, e cikkek vásárlásakor tájékozódik e szó jelentéséről (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑85/08. sz., Exalation kontra OHIM [Vektor Lycopin] ügyben 2010. július 9‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 42. és 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 Következésképpen a nagylábujj betegségeinek ápolására szánt ortopédiai cikkek érintett vásárlóközönsége szemszögéből a „hallux” szó magát a betegséget írja le. Így, ellentétben azzal, amit a felperes állít, e cikkek érintett vásárlóközönsége képes, anélkül hogy külön gondolati erőfeszítést tenne, konkrét kapcsolatba hozni a „hallux” szót és az említett áruk rendeltetését.
50 Ezt az értékelést máskülönben nem kérdőjelezi meg a felek által a tárgyaláson előadott ama tény, hogy nem minden ortopédiai cikket szánnak a nagylábujj betegségeinek ápolására. Ugyanis, bár a védjegybejelentés más betegségek ápolására szánt ortopédiai cikkeket is magában foglalt, és ha következésképpen ez utóbbi cikkek érintett vásárlóközönsége nem is ismeri a „hallux” szó jelentését, amely egy őket nem sújtó betegséget jelöl, meg kell jegyezni, hogy a vásárlóközönség e része nem a nagylábujj betegségeinek ápolására szánt ortopédiai cikkek érintett vásárlóközönségét képezi. Márpedig a fenti 48. és 49. pontban bemutatott indokok folytán a fellebbezési tanács nem követett el hibát, amikor azt állapította meg, hogy a „hallux” szó az említett áruk érintett vásárlóközönsége szempontjából eme áruk egy jellemzőjét jelöli. Ennélfogva, mivel a védjegybejelentésben foglalt árucsoport tartalmaz olyan árukat, amelyek tekintetében a Hallux megjelölés leíró jellegű, ez elegendő ahhoz, hogy indokolja a bejelentés elutasítását a teljes árucsoport vonatkozásában, amelybe az említett áruk tartoznak (lásd ebben az értelemben a fenti 37. pontban hivatkozott STREAMSERVE‑ügyben hozott ítélet 46. pontját és a fenti 37. pontban hivatkozott TEK‑ügyben hozott ítélet 94. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
51 Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a felperes – annak megállapítására irányuló jogalapjának alátámasztására, hogy az OHIM helytelenül alkalmazta a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontját – nem hivatkozhat eredményesen a Bundespatentgerichtnek egy holt nyelvhez tartozó szóból álló megjelölés lajstromozása tárgyában kialakított ítélkezési gyakorlatára. Az OHIM ugyanis a közösségi védjegyre vonatkozóan mérlegelést nem engedő hatáskört gyakorol a vonatkozó közösségi jogszabályok rendelkezéseinek a közösségi bíróságok általi értelmezése alapján történő alkalmazását illetően (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑24/00. sz., Sunrider kontra OHIM [VITALITE] ügyben 2001. január 31‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑449. o.] 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint T‑16/02. sz., Audi kontra OHIM [TDI] ügyben 2003. december 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5167. o.] 40. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
52 A fentiekből következően a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontját helyesen alkalmazta annak értékelésénél, hogy az e rendelkezés által előírt feltétlen kizáró okkal ellentétes a Hallux megjelölés 10. osztályba tartozó ortopédiai cikkek tekintetében történő lajstromozása.
– A lábbeliket illetően
53 A felperes és az OHIM egyetért a fellebbezési tanáccsal, amely a megtámadott határozatban rámutatott arra, hogy mivel a lábbelik gyakori fogyasztási cikkek, az érintett vásárlóközönség a széles vásárlóközönség. Ezt a megállapítást helyben kell hagyni. Ebből következik, hogy meg kell vizsgálni, milyen képet alkotnak a „hallux” szóról a szokásos mértékben tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztók (a Törvényszék T‑219/00. sz., Ellos kontra OHIM [ELLOS] ügyben 2002. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑753. o.] 30. pontja; lásd továbbá, analógia útján, a Bíróság C‑342/97. sz. Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben 1999. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3819. o.] 26. pontját).
54 Elsősorban meg kell jegyezni, hogy a „hallux” szó, bár szerepel a szótárakban, egy holt nyelvhez tartozik, amelynek tanulmányozása nem elterjedt. Ezenkívül, amint a felperes megjegyzi, e szó nem található meg a latintanulás során leggyakrabban használt irodalmi nyelvben. Másfelől nem vélelmezhető, hogy a nagylábujj különböző torzulásainak tudományos neve a széles vásárlóközönség által ismert lenne. E tekintetben a fellebbezési tanács internetes oldalak kivonataira történő hivatkozásra szorítkozott. Márpedig az ilyen bizonyítékok nem elegendőek egy szakszó használata gyakoriságának, és következésképpen e szó széles vásárlóközönség általi ismertségének bizonyítására (lásd a fenti 47. pontot). A Törvényszék ugyanis korábban már kimondta, hogy nem elegendő annak bizonyítása egy szó érintett vásárlóközönség általi ismertségének megállapítására, hogy e szakszó használatát szakszótárak igazolják, amennyiben e vásárlóközönséget átlagos fogyasztók alkotják (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑341/06. sz., Compagnie générale de diététique kontra OHIM [GARUM] ügyben 2008. március 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 39. pontját).
55 Másodsorban azonban meg kell jegyezni, hogy a lábbelik általában vett csoportján belül elkülönül a kényelmi lábbelik alcsoportja. E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes írásbeli beadványaiban és a tárgyalás során is hivatkozott arra, hogy kényelmi lábbeliket forgalmaz. A lábbelik e sajátos alcsoportja – amint a felperes írásbeli beadványaiban állítja (lásd a fenti 25. pontot) –, jóllehet nem kifejezetten a hallux valgusban szenvedő betegeknek szánták, mégis megfelelő lehet számukra, és korlátozhatja a betegségük továbbfejlődését.
56 Márpedig meg kell jegyezni, hogy a lábbelik e sajátos alcsoportjának érintett vásárlóközönsége egybeesik egyrészt a nagylábujj betegségei esetében használt ortopédiai cikkek érintett vásárlóközönségével, akikről megállapítható, hogy ismerik a „hallux” szó jelentését, vagy arról tudomást szerezhetnek (lásd a fenti 48. pontot). Másrészt, amint azt az OHIM állítja, a kényelmi lábbelik érintett vásárlóközönsége azokat a személyeket is magában foglalja, akiknek nem szükséges ortopédiai cikkeket viselniük, mégis vagy közvetlenül érintik őket a láb betegségei, vagy fogékonyak e problémákra, és különös figyelmet tanúsítanak e tekintetben. Márpedig, ha igaz is az, hogy a kényelmi lábbelik orvosi vény nélkül megvásárolhatók, e lábbelik eladói azonban adhatnak magyarázatokat vagy tanácsokat a nagylábujj betegségeiben szenvedő személyeknek, és így különösen tájékoztathatják őket ama betegségek neveiről, amelyekhez a kényelmi lábbelik illeszkednek. Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a Hallux védjeggyel forgalmazott kényelmi lábbelik fogyasztói e megjelölést úgy érzékelnék, mint amely azt jelöli, hogy a szóban forgó áruk kifejezetten a nagylábujj betegségei által érintett személyek számára megfelelőek.
57 A fellebbezési tanács tehát megalapozottan ítélte meg úgy, hogy legalábbis a kényelmi lábbelik alcsoportja tekintetében a „hallux” megjelölés a védjegybejelentésben foglalt áruk rendeltetését írja le. Következésképpen a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy a szóban forgó megjelölés nem lajstromozható a teljes árucsoport vonatkozásában (lásd ebben az értelemben a fenti 37. pontban hivatkozott STREAMSERVE‑ügyben hozott ítélet 46. pontját és a fenti 37. pontban hivatkozott TEK‑ügyben hozott ítélet 94. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
58 A fentiekből következően a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének c) pontját helyesen alkalmazta annak értékelésénél, hogy az e rendelkezés által előírt feltétlen kizáró okkal ellentétes a Hallux megjelölés 25. osztályba tartozó lábbelik tekintetében történő lajstromozása.
59 Következésképpen az első kereseti jogalapot valamennyi vitatott áru vonatkozásában el kell utasítani.
60 A 40/94 rendelet 7. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy ahhoz, hogy egy megjelölés közösségi védjegyként ne legyen lajstromozható, elegendő, hogy az e rendelkezésben felsorolt feltétlen kizáró okok egyike fennálljon (lásd a Törvényszék T‑360/99. sz., Community Concepts kontra OHIM [Investorworld] ügyben 2000. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3545. o.] 26. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
61 Következésképpen, egyrészt a fellebbezési tanács helyesen ítélte meg úgy, hogy a Hallux megjelölés közösségi védjegyként nem lajstromozható valamennyi vitatott áru tekintetében, és másrészt a felperesnek a megtámadott határozat részleges hatályon kívül helyezésére irányuló kereseti kérelmeit el kell utasítani, anélkül hogy szükséges volna a második kereseti jogalapról határozni.
A költségekről
62 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Fidelio KG‑t kötelezi a költségek viselésére.
Azizi | Cremona | Frimodt Nielsen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. december 16‑i nyilvános ülésen.
Aláírások