A TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE (első tanács)
2017. január 13.(*)
„Eljárás – Költségek megállapítása”
A T‑88/09. DEP. sz. ügyben,
az Idromacchine Srl (székhelye: Porto Marghera [Olaszország]),
Alessandro Capuzzo (lakóhelye: Mirano [Olaszország]),
Roberto Capuzzo (lakóhelye: Spinea [Olaszország]),
(képviselik őket: W. Viscardini és G. Donà ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Bizottság (képviselik: É. Gippini Fournier és D. Grespan, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a 2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság ítélethez (T‑88/09, EU:T:2011:641) kapcsolódó, költségek megállapítása iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: I. Pelikánová (előadó) elnök, V. Valančius és U. Öberg bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Végzést
A tényállás, az eljárás és a felek kereseti kérelmei
1 A Törvényszék Hivatalához 2009. február 27‑én benyújtott keresetlevelükkel a felperesek, az Idromacchine Srl, valamint Alessandro és Roberto Capuzzo, akik egyenként 50%‑os részesedéssel rendelkeznek az Idromacchine társasági tőkéjében, kártérítési keresetet nyújtottak be, amelyben azt kérték, hogy a Törvényszék kötelezze az Európai Bizottságot az „Állami támogatás – Olaszország – Állami támogatás N 586/2003, N 587/2003, N 589/2003 és C 48/2004 (ex N 595/2003) – A hároméves teljesítési határidő meghosszabbítása egy vegyianyag‑szállító tartályhajó vonatkozásában – Felhívás észrevételek benyújtására az [EK] 88. cikk (2) bekezdésének megfelelően” című, 2004. december 30‑i C (2002) 5426 végleges bizottsági határozatban (HL 2005. C 42., 15. o.) azon megállapítás közzététele következtében állítólagosan bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére, amely szerint az Idromacchine által a minőségi és biztonsági előírásoknak meg nem felelő tartályok szolgáltatása azon hajók késedelmes leszállításához vezetett, amely hajókba ezeket a tartályokat be kellett szerelni.
2 A Törvényszék a 2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság (T‑88/09, EU:T:2011:641) ítéletében a kártérítési keresetet az állítólagos vagyoni károk egészét érintő részében mint megalapozatlant elutasította, és az Idromacchinét ért nem vagyoni károk megtérítését illetően helyt adott a felperesek keresetének. Továbbá a Bizottságot kötelezte arra, hogy a saját költségein túl viselje a felperesek költségeinek kétharmadát; míg a fennmaradó egyharmad viselésére a felpereseket kötelezte.
3 A Bíróság Hivatalához a felperesek 2012. január 24‑én fellebbezést nyújtottak be a 2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság ítélettel (T‑88/09, EU:T:2011:641) szemben, amelyet a Bíróság a 2013. szeptember 3‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság (C‑34/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:552) végzéssel elutasított. A Bíróság továbbá a felpereseket kötelezte a fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére.
4 A felperesek a 2014. február 13‑i levelükben jelezték a Bizottságnak, hogy az üggyel kapcsolatban „megtérítendő költségek” címén 98 598,33 eurót kell számukra megfizetnie.
5 A felek közötti különböző levélváltásokat követően a Bizottság a 2015. március 9‑i levelében azt ajánlotta, hogy 25 000 eurót fizet meg, majd a felperesek ügyvédeivel 2015. május 19‑én folytatott telefonbeszélgetésben azt, hogy 29 000 eurót fizet meg.
6 A felperesek a 2015. június 9‑i elektronikus levelükben elutasították a Bizottság ajánlatát.
7 A Törvényszék Hivatalához 2015. november 26‑án benyújtott beadványukban a felperesek előterjesztették a költségek megállapítása iránti jelen keresetüket, amelyben azt kérik, hogy a Törvényszék:
– a T‑88/09. sz. ügyben és a költségek megállapítása iránti jelen eljárásban megtérítendő költségek összegét 102 264,99 euróban állapítsa meg;
– erre vagy a Törvényszék által meghatározott összegre vessen ki késedelmi kamatot, a végzés kihirdetésétől, de legalább közlésétől a tényleges megfizetés időpontjáig számítva, melynek mértéke az Európai Központi Bank (EKB) által az elsődleges refinanszírozási műveletekre alkalmazott, a fizetés esedékessége szerinti hónap első napján hatályban lévő kamat három és fél százalékponttal növelt összege, vagy másodlagosan két százalékponttal növelt összege.
8 A Törvényszék Hivatalához 2016. január 19‑én benyújtott észrevételeiben a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a T‑88/09. sz. ügyben a felperesek részéről felmerült szükségszerű költségeket legfeljebb 36 000 euróban állapítsa meg;
– őt a megtérítendő költségek teljes összege kétharmadának megfizetésére kötelezze.
A jogkérdésről
9 A Törvényszék eljárási szabályzata 170. cikkének (3) bekezdése értelmében a megtérítendő költségek vitatása esetén a Törvényszék – az érintett fél kérelmére, az ellenérdekű fél észrevételeinek meghallgatását követően – végzéssel határoz, amely ellen fellebbezésnek helye nincs.
A felperesek részéről felmerült költségek megtérítendő jellegéről
10 Az eljárási szabályzat 140. cikkének b) pontja szerint megtérítendő költségeknek kell tekinteni a feleknél az eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket, különösen az úti‑ és tartózkodási költségeket, valamint a meghatalmazottak, tanácsadók vagy ügyvédek díjazását.
11 A Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 91. cikkének b) pontjára – amelynek tartalma megegyezik az eljárási szabályzat 140. cikk b) pontjával – vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat szerint ebből a rendelkezésből az következik, hogy a megtérítendő költségek egyrészt a Törvényszék előtti eljárás érdekében felmerült költségekre, másrészt pedig az eljárás szempontjából szükségszerűen felmerülő költségekre korlátozódnak (lásd: 2014. március 25‑i Marcuccio kontra Bizottság végzés, T‑126/11 P‑DEP, nem tették közzé, EU:T:2014:171, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
12 Ezenkívül a megtérítendő költségek megállapításakor a Törvényszék figyelembe veszi az ügynek a költségek megállapításáról hozott végzés aláírásáig megvalósuló összes körülményét, beleértve a költségek megállapításával kapcsolatos eljárásban szükségszerűen felmerült költségeket is (2014. március 25‑i Marcuccio kontra Bizottság végzés, T‑126/11 P‑DEP, nem tették közzé, EU:T:2014:171, 27. pont).
13 A jelen ügyben a felperesek különböző díjakra és munkadíjakra hivatkoznak, mégpedig ügyvédi – óradíj és nem óradíj szerint kiszámlázott – munkadíjakra, kommunikációs és telefonkonferencia‑díjakra, az elektronikus levelek, faxüzenetek, levelek és fénymásolatok költségeire, egy műszaki szakértői és könyvvizsgálói vélemény (a továbbiakban: szakértői vélemény) díjára és a 2011. február 8‑i tárgyalással kapcsolatos utazási költségekre, valamint az „általános díjak megtérítése” címén a munkadíjak alapján számított 5%‑os átalányösszegre.
14 A Bizottság vitatja a szakértői véleménnyel kapcsolatos díjak, a kommunikációval kapcsolatos munkadíjak és az általános díjak címén számított átalányösszeg megtérítendő jellegét.
15 Elsősorban az ügyvédi munkadíjakat illetően nem vitatott, hogy a tényleges jogi munkára vonatkozó munkadíjak megtérítendő költségeknek minősülnek. A jelen ügyben azonban a felperesek az egyenként kiszámlázott, sajátos szolgáltatások, mégpedig a kommunikációs és telefonkonferencia‑díjak, az elektronikus levelek, faxüzenetek, levelek és fénymásolatok költségének megtérítését is kérik.
16 E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár a fenti 15. pontban hivatkozott sajátos szolgáltatások némelyike tényleges jogi munkát érint, az ezzel kapcsolatos munkadíjak már benne foglaltatnak az óránként kiszámlázott munkadíj összegében, és a munkadíjak megkettőzésének elfogadása nélkül nem számíthatók fel kiegészítő díjak, amint azzal a Bizottság helyesen érvel. Egyébiránt, amennyiben a szolgáltatások, köztük a fenti 15. pontban hivatkozott szolgáltatások olyan adminisztratív jellegű kiegészítő munkákra vonatkoznak, amelyeket nem a munkadíjból fizetnek, a vonatkozó díjak általános, főszabály szerint megtérítendő költségeknek minősülnek. Mindazonáltal, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, amennyiben a felperesek az általános költségek átalányjellegű visszatérítését is kérik, el kell kerülni e díjak kettős visszatérítését.
17 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a bíróságnak figyelembe kell vennie elsősorban a Törvényszék előtti eljárás szempontjából objektíve szükségszerűnek tekinthető munkaórák teljes számát, függetlenül a szolgáltatásokat teljesítő ügyvédek számától (1998. október 30‑i Kaysersberg kontra Bizottság végzés, T‑290/94 (92), EU:T:1998:255, 20. pont; 2000. március 15‑i Enso‑Gutzeit kontra Bizottság, T‑337/94 (92), EU:T:2000:76, 20. pont; 2004. június 28‑i Airtours kontra Bizottság végzés, T‑342/99 DEP, EU:T:2004:192, 30. pont). E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek két ügyvéde által párhuzamosan kiszámlázott órák száma, többek között az ügyfelekkel az ügyvédi irodában tartott megbeszélések, az iratok tanulmányozása, az ellenkérelem és a viszonválasz tanulmányozása, a tárgyalásra készített jelentés tanulmányozása, a tárgyalás előkészítése és a tárgyaláson való részvétel kapcsán, nyilvánvalóan túlzott és összességében véve nem minősülhet a Törvényszék előtti eljárás szempontjából szükségszerűnek.
18 Másodsorban a szakértői vélemény díját illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a főként gazdasági értékelést magában foglaló ügyekben a gazdasági tanácsadóknak vagy szakértőknek az ügyvéd munkáját kiegészítő beavatkozása adott esetben szükségszerű lehet, és ezáltal az eljárási szabályzat 140. cikkének b) pontja szerint megtérítendő költségeknek minősülhet (lásd ebben az értelemben: 2006. december 19‑i WestLB kontra Bizottság végzés, T‑228/99 DEP, nem tették közzé, EU:T:2006:405, 78. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
19 Ehhez azonban e beavatkozásnak az eljárás szempontjából objektív szükségesnek kell lennie. Ez az eset áll fenn többek között akkor, ha a szakértői vélemény olyannyira döntő jelentőségű a jogvita kimenetele szempontjából, hogy a valamely fél által történő előterjesztése okán nem szükséges, hogy a Törvényszék az Európai Unió Bírósága alapokmányának 25. cikke és az eljárási szabályzat 91. cikke értelmében őt megillető bizonyításfelvételi hatáskörben elrendelje a szakértői vélemény beszerzését (2006. december 19‑i WestLB kontra Bizottság végzés, T‑228/99 DEP, nem tették közzé, EU:T:2006:405, 79. pont).
20 A jelen ügyben azonban nem erről van szó. A felperesek szerint ugyanis a szakértői vélemény arra irányult, hogy egy külső, szakértő és független személy megbízhatóbbá tegye a kár és a Bizottságnak felrótt magatartással fennálló okozati összefüggés bizonyítása érdekében általuk figyelembe vett kereskedelmi és gazdasági adatokat. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy először is a szakértői vélemény maga a szakértő, egy könyvelő‑könyvvizsgáló iroda által leírt célkitűzés szerint valójában annak egyszerű vizsgálatában állt, hogy a fémmegmunkálási ágazatra vonatkozó, a felperesek által készített „műszaki szakértői és könyvvizsgálói” jelentés 1., 2. és 3. szakaszában foglalt számadatok megfelelnek‑e a könyvelésben, a gazdasági év mérlegeiben, a kereskedelmi levelezésben és az említett jelentésben hivatkozott egyéb forrásokban szereplő számoknak és információknak. Valójában tehát inkább hitelességi bizonyítványról, mintsem szakértői véleményről van szó.
21 Másodszor, a hitelesített jelentés mindenekelőtt a felperesek által a Törvényszék előtt hivatkozott anyagi károk részletezésére vonatkozott. Ezzel szemben a nem vagyoni kárt illetően csupán arra tesz javaslatot, hogy azt méltányossági alapon a hivatkozott 5 459 641,28 euróban meghatározott vagyoni kár 30% és 50%‑a közötti összegben számszerűsítsék, az ezen értéktartományt indokolni hivatott megfontolásokat azonban nem ismerteti. Mivel a Törvényszék egyrészt a felperesek vagyoni kárra vonatkozó kérelmeinek egészét mint megalapozatlant elutasította, másrészt pedig kifejezetten elvetette a vagyoni kár felperesek által javasolt számítási módját és végeredményben 20 000 euró összegben történő megállapítását (2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság ítélet, T‑88/09, EU:T:2011:641, 74. és 76. pont), arra kell következtetni, hogy az eljárás szempontjából a hitelesített jelentés sem szükséges, sem pedig hasznos nem volt.
22 Igaz, hogy a Törvényszék elé terjesztett valamely bizonyítéknak az eljárás szempontjából vett szükségességének és hasznosságának hiányára nem lehet kizárólag abból következtetni, hogy a felperes bizonyos kérelmének nem adtak helyt, vagy hogy a Törvényszék nem fogadta el a tényeket, amelyeket e bizonyítékok alátámasztani voltak hivatottak, anélkül hogy ez ne sújtaná a felet amiatt, hogy igyekezett teljes mértékben eleget tenni az általa hivatkozott tények bizonyítására irányuló kötelezettségének. Mindazonáltal a jelen ügyben a felperes által elkészített „műszaki szakértői és könyvvizsgálói” jelentés hitelesítése a fenti 19. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében véve nem tette szükségtelenné, hogy a Törvényszék az Európai Unió Bírósága alapokmányának 25. cikke és az eljárási szabályzat 91. cikke értelmében őt megillető bizonyításfelvételi hatáskörben elrendelje a szakértői vélemény beszerzését. A 2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság ítélet (T‑88/09, EU:T:2011:641) 104–115. pontjából ugyanis az következik, hogy a felpereseknek a hitelesített jelentés által bizonyítani kívánt vagyoni kárral kapcsolatos kereseti kérelmeit a Törvényszék azért utasította el, mert a felperesek nem bizonyították, hogy okozati összefüggés állt fenn a Bizottság vétkes magatartása és a hivatkozott kár között. A Törvényszéknek nem volt tehát szüksége arra, hogy a felperesek által előterjesztett bizonyítvány hiányában elrendelje a szakértői vélemény beszerzését a felperesek által továbbított adatok ellenőrzése érdekében.
23 Következésképpen a szakértői véleménnyel kapcsolatos díjak nem térítendők meg.
24 Egyébiránt a felperesek azon érvét illetően, amely szerint maga a Törvényszék megerősítette, aki előtt az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítése címén a szakértői vélemény díjának visszatéríttetését kérte, hogy a feleknél a bírósági eljárás céljából felmerült költségek nem tekinthetők az eljárás költségeitől elkülönülő kárnak (2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság ítélet, T‑88/09, EU:T:2011:641, 98. pont), elegendő azt megjegyezni, hogy bár a Törvényszék rámutatott arra, hogy a szakértői vélemény díja az eljárási költségek részét képezi, egyáltalán nem foglalt állást azoknak az eljárási szabályzat 140. cikkének b) pontja értelmében vett megtérítendő jellegéről.
25 Harmadsorban a kommunikációs költségek főszabály szerint megtérítendő költségek, kivéve a felperesek ügyvédei által folytatott, a brüsszeli (Belgium) és a padovai (Olaszország) irodák közötti belső kommunikáció költségeit. Emlékeztetni kell arra ugyanis, hogy ugyanazon fél két ügyvéde közötti kommunikáció költségei nem minősülhetnek szükségszerű költségeknek (lásd ebben az értelemben: 2012. november 20‑i Al Shanfari kontra Tanács és Bizottság végzés, T‑121/09 DEP, nem tették közzé, EU:T:2012:607, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amennyiben e kommunikáció nem szerepel a felperesek által hivatkozott kommunikáció egészében, előnyben részesítendő a kommunikációs díjak átalányalapú, általános díjak címén történő visszatérítése.
26 Negyedsorban a fénymásolatoknak a jelen ügyben a felperesek által hivatkozott díjai megtérítendő költségek, amit a Bizottság nem vitat.
27 Ötödsorban a tárgyalással kapcsolatos költségeket illetően meg kell jegyezni, hogy egyrészt az „utazási költségtérítés” nem tűnik szükségszerűnek, mivel a tárgyaláson való részvétel díjazása számításba kerül a munkadíjban. Másrészt a Bizottság véleményével ellentétben két ügyvéd részvétele a tárgyaláson az ügy tétjére tekintettel nem tűnik túlzottnak, úgyhogy a tárgyaláson való részvételhez fűződő úti‑ és tartózkodási költségek megtérítendők.
28 Hatodsorban, bár az általános költségek az eljárási szabályzat 140. cikkének b) pontja értelmében valóban megtérítendő költségek, a felperesek ügyvédei által felszámolt munkadíjak 5%‑ában meghatározott arány a jelen ügyben túlzott. A jelen ügy körülményei között az említett munkadíjak 2%‑ában meghatározott aránya megfelelőnek tűnik a fénymásolatok – megtérítendő – költségén kívüli általános költségek összegének megállapításához.
A megtérítendő költségek összegéről
29 A megtérítendő költségek összegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint díjszabási jellegű uniós rendelkezések hiányában a Törvényszéknek szabadon kell értékelnie az eset tényeit, figyelembe véve a jogvita tárgyát és természetét, az uniós jog szemszögéből való jelentőségét, valamint az ügy nehézségeit, az eljáró meghatalmazottaknak vagy tanácsadóknak a peres eljárással okozott munka mennyiségét, és a felek szempontjából a jogvita által képviselt gazdasági érdekeket (2006. december 19‑i WestLB kontra Bizottság végzés, T‑228/99 DEP, nem tették közzé, EU:T:2006:405, 61. pont).
30 Elsősorban a konkrét gazdasági érdekek jelentősége egy olyan kártérítési kereset alapján indult eljárásban, mint a jelen ügyben, nem határozható meg a felperesek által az alapügyben kért kártérítés teljes összegével. Amint azt a Bizottság ugyanis hangsúlyozza, ez a megközelítés arra ösztönözhetné a felpereseket, hogy túlzó kérelmeket adjanak elő. A jelen ügyben az ügy körülményeire tekintettel meg kell állapítani, hogy a konkrét gazdasági érdekek korlátozott jelentőséggel bírtak.
31 Másodsorban a jogvitának az uniós jog szemszögéből való jelentőségét és nehézségét illetően meg kell jegyezni, hogy a jogvita a Bizottság jogellenes magatartása miatt állítólagosan okozott kár megtérítésére irányult, amely az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapításához megkövetelt feltételeket és a kár számszerűsítését illetően jelentős mennyiségű ítélkezési gyakorlat tárgyát képezte. Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság magatartását a tényállás szempontjából nem vitatták, így a jogvita a jogi minősítésre, az okozati összefüggés megállapítására és a kár számszerűsítésére korlátozódott. E körülmények között a jogvita jelentőségét és nehézségét átlagosnak kell minősíteni.
32 Harmadsorban az elvégzett munka mennyiségét illetően a konkrét gazdasági érdekek korlátozott jelentősége, illetve a jogi jelentőség és a jogvita nehézségének átlagos szintje nem indokolja a felperesek ügyvédei által állításuk szerint az alapügyre fordított 486 óra munkát, és nem teszi lehetővé, hogy a Törvényszék az eljárási szabályzat 140. cikkének b) pontja értelmében objektíve szükségszerűnek tekintse a hivatkozott, óradíjban kiszámlázott, összesen 118 700 euró összegű munkadíjat, mivel a felperesek egyes tanácsadói által végzett munka összehangolásának költségei nem tekinthetők olyan szükségszerű költségeknek, amelyeket figyelembe kellene venni a megtérítendő költségek összegének kiszámításához (lásd ebben az értelemben: 2012. november 20‑i Al Shanfari kontra Tanács és Bizottság végzés, T‑121/09 DEP, nem tették közzé, EU:T:2012:607, 30. pont, valamit az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Meg kell jegyezni ugyanis, hogy először az alapügy tanulmányozására, illetve a meghatalmazás és a keresetlevél megszerkesztésére összesen fordított 241 munkaóra túlzottnak tűnik. A fenti 30. és 31. pontban hivatkozott körülményekre tekintettel, egy e téren tapasztalt ügyvéd számára az említett szolgáltatások teljesítéséhez szükséges idő becsléseként összesen 85 munkaóra tűnik megfelelőnek.
34 Másodszor a felperesek azzal érvelnek, hogy négy munkaórára volt szükség a Törvényszéknek a névtelenség és bizonyos adatok közzé nem tétele iránti kérelemmel kapcsolatban hozott határozatának felülvizsgálata iránti kérelem megszerkesztéséhez. Tekintettel arra, hogy ez a kérelem, amelyet a Törvényszék elutasított, csupán átvette a névtelenség iránti – a keresetlevélben előadott és a Törvényszék által elutasított – eredeti kérelemben foglalt tényezőket és érveket, az erre fordított munkaórák a Törvényszék előtti eljárás szempontjából nem tekinthetők szükségszerűnek.
35 Harmadszor a felperesek által az ellenkérelem tanulmányozására és a viszonválasz megszerkesztésére elszámolt 148 munkaóra túlzottnak tűnik. A fenti 30. és 31. pontban hivatkozott körülményeket és a fenti 33. pontban kifejtett, az alapügy tanulmányozásához és a meghatalmazás, illetve a keresetlevél megszerkesztéséhez megfelelőnek tekintendő időt figyelembe véve, egy e téren tapasztalt ügyvéd számára az említett szolgáltatások teljesítéséhez szükséges idő becsléseként összesen 35 munkaóra tűnik megfelelőnek.
36 Negyedszer a felperesek azzal érvelnek, hogy 20 munkaóra volt szükséges a viszonválasz tanulmányozásához, hat munkaóra az ügyfelekkel történő megvitatáshoz, két munkaóra a szóbeli előadás idejének meghosszabbítása iránti kérelem megszerkesztéséhez, tizennégy munkaóra a tárgyalásra készített jelentés tanulmányozásához és az ehhez fűzött észrevételek megszerkesztéséhez, valamint 47 munkaóra a tárgyalás előkészítéséhez. Amint arra a Bizottság helyesen rámutatott, ez az összesen 89 munkaóra erősen túlzottnak tűnik. Ugyanis, különösen a viszonválasz és a tárgyalásra készített jelentés tanulmányozása a tárgyalás előkészítésének szerves részét képezi, a tárgyalásra készített jelentés csupán tizenhárom oldalt tett ki, és összefoglaló jelleggel ismertette a feleknek a felperesek ügyvédei által már ismert jogalapjait és érveit, továbbá maga a tárgyalás egyszerű volt és csupán két órán át tartott, anélkül hogy a felek szóbeli előadására szánt időt meg kellett volna hosszabbítani. E körülmények között egy tapasztalt ügyvéd számára az említett szolgáltatások teljesítéséhez szükséges idő becsléseként összesen 24 munkaóra tűnik megfelelőnek. Hasonlóképpen magára a tárgyaláson való részvétel előkészítésére négy munkaórát (a felperesek két ügyvédjének két‑két munkaórát) kell elismerni szükségszerűnek.
37 Ötödször hangsúlyozni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy a felek által a saját ügyvédeiknek fizetendő díjakat megállapítsa, hanem annak az összegnek a meghatározása, amelynek erejéig ezek az illetmények megtéríttethetők a költségek viselésére kötelezett féllel. A Törvényszéknek tehát, amikor a költségek megállapítása iránti kérelemről határoz, nem kell figyelembe vennie az ügyvédi munkadíjakat megállapító nemzeti díjszabást, sem pedig az érdekelt fél és a meghatalmazottai vagy tanácsadói közt ezzel kapcsolatban létrejött esetleges megállapodást (1996. november 8‑i Stahlwerke Peine‑Salzgitter kontra Bizottság végzés, T‑120/89 (92), EU:T:1996:161, 27. pont; 2002. január 10‑i Starway kontra Tanács végzés, T‑80/97 DEP, EU:T:2002:1, 26. pont).
38 A jelen ügyben úgy tűnik, hogy a felperesek ügyvédei által felszámolt munkadíjak a jogvita bonyolultságával állnak összhangban. Így az olyan díjszabás, mint a W. Viscardini által elvégzett munkáért kiszámlázott díj, vagyis óránként 300 euró, valóban megfelel a szóban forgó téren jelentős tapasztalattal rendelkező szakember díjának. A G. Donà által kiszámlázott munkadíj, vagyis óránként 200 euró, szintén megfelel a bizonyos tapasztalatokkal rendelkező jogi munkatárs által általában kért díjnak. A fenti 17. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel a jelen ügyben tehát a Törvényszék előtti eljárás szempontjából szükségszerűként elismert munkaórák tekintetében egy egységes, óránként 250 euró díjat kell alkalmazni.
39 Ebből következik, hogy a felperesek számára a Bizottság által ügyvédi munkadíjak címén megtérítendő költségek összesen 37 000 eurót tesznek ki, mégpedig 21 250 euró az alapügy tanulmányozására, valamint a meghatalmazás és a keresetlevél megszerkesztésére, 8750 euró az ellenkérelem tanulmányozására és a viszonválasz megszerkesztésére, 6000 euró a tárgyalás előkészítésére és 1000 euró magán a tárgyaláson való részvételre.
40 Negyedsorban a fénymásolatok 411 euró összegű költségei nem tűnnek túlzottnak, egyébiránt a Bizottság sem vitatja azokat, úgyhogy a Törvényszék előtti eljárás szempontjából szükségszerűnek kell elismerni.
41 Ötödsorban a tárgyalással kapcsolatos költségeket illetően, amint azt a Bizottság megjegyzi, tekintettel arra, hogy a fénymásolatok költségein kívül az általános költségek a felperesek ügyvédeit megillető munkadíjak százalékos arányában kiszámított, átalányjellegű megtérítés tárgyát képezik, ezt meghaladóan nem szükséges megtéríteni „a tárgyalás járulékos költségeit”, amint azt a felperesek e költségek természetének kifejtése nélkül kérik. E körülményekre tekintettel a tárgyalással kapcsolatos költségek címén megtérítendő költségek összegét 1082 euróban kell megállapítani, amelybe beletartozik a felperesek két ügyvédjének úti‑ és tartózkodási költsége.
42 Hatodsorban a fénymásolatok költségein kívüli általános költségeket – a fenti 28. pontban kifejtettek szerint – átalányjelleggel kell megtéríteni, 740 euró összegben, vagyis a felperes ügyvédeinek fizetendő, a Törvényszék előtti eljárás szempontjából a fenti 39. pontban megállapítottak szerint szükségszerűnek minősülő munkadíjak 2%‑a erejéig.
43 Hetedsorban a költségek megállapítása iránti jelen eljárásban felmerült költségeket illetően, amelyet a felperesek 5000 euróra becsülnek (20 munkaóra, óránként 250 euró munkadíjként kiszámlázva), elegendő azt megjegyezni, hogy ezek a költségek a Törvényszék előtti eljárás szempontjából nem szükségszerűek, mivel a Bizottság a pert megelőző szakaszban a Törvényszék által szükségszerűnek ítélt összegnél magasabb összeg kifizetését ajánlotta fel (lásd a fenti 5. pontot).
44 A fenti megfontolások összességére tekintettel a felpereseknek az alapügyben megtérítendő költségek összességének helyes mérlegelése alapján, ezek összegét 39 233 euróban kell megállapítani, vagyis 37 000 euró az ügyvédeiknek az alapeljárásban járó munkadíja címén, 411 euró a fénymásolatok költsége címén, 1082 euró a tárgyalással kapcsolatos költségek címén és 740 euró a fénymásolatok költségén kívüli általános költségek címén.
45 Ezen 39 233 euró összeg kétharmadát, azaz 26 155 eurót, a Bizottság viseli a 2011. november 8‑i Idromacchine és társai kontra Bizottság ítélet (T‑88/09, EU:T:2011:641) értelmében.
A bírósági eljáráshoz való jog megsértésére alapított érvről
46 A felperesek azzal érvelnek, hogy amennyiben Törvényszék nem ismeri el az általuk ténylegesen felmerültnek mondott költségek megtérítendő jellegét, az az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke által és az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkében biztosított bírósági eljáráshoz való jog megsértését jelentené. Véleményük szerint, amennyiben a jelen ügyben a Törvényszék által nem vagyoni kár megtérítése címén megítélt 20 000 euró összeget „semlegesíti” az általuk viselendő költségek összege, ami az igazságszolgáltatás megtagadásának minősül.
47 A Bizottság cáfolja ezeket az érveket.
48 Emlékeztetni kell először is arra, hogy a hatékony bírói jogvédelem elve az uniós jog egyik alapelve, amely jelenleg a Charta 47. cikkében jut kifejeződésre, és amely kimondja az első bekezdésében, hogy mindenkinek, akinek az uniós jog által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz az e cikkben szereplő feltételek tiszteletben tartásával, valamint az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének megfelelő második bekezdésében, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja (2013. február 28‑i Arango Jaramillo és társai kontra EBB ítélet (felülvizsgálat), C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 40–42. pont).
49 Márpedig a felperesek a jelen ügyben nem azt állítják, hogy a bírósági eljáráshoz való joguk érvényesítését korlátozták, hanem lényegében azzal érvelnek, hogy ez a jog elveszítené lényegi tartalmát, ha a T‑88/09. sz. ügyben felmerült, általuk viselendő költségek meghaladják a Törvényszék által ezen ügyben megítélt kártérítés összegét, mivel ez azt eredményezné, hogy megfosztja őket e kártérítéstől.
50 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a – jelen ügyben nem releváns – költségmentesség esetétől eltekintve, az ügyvédi képviselet költségeit minden olyan személynek állnia kell, aki a kötelező ügyvédi képviseletet előíró bírósághoz nyújt be keresetet, ugyanígy minden egyéb, a jogai érvényesítéséhez fűződő költséget, mint a bíróság előtti állításai megalapozottságának bizonyítását szolgáló bizonyítványok kiállításával szakértői vélemények beszerzésével kapcsolatos költségek. Az, hogy a csupán részleges pernyertesség esetén a költségek egy részét a felperesnek kell viselnie, a költségmegosztásnak különösen a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 87. cikkének (3) bekezdésében megfogalmazott általános szabályában benne rejtőzik, amely szerint ilyen esetekben a költségek megoszthatók. Ugyanígy az, hogy valamely fél részéről felmerült költségek tekintetében előfordulhat, hogy nem ismerhetők el megtérítendő költségekként, és így ennek a félnek kell viselnie azokat, az eljárási szabályzat 170. cikkében benne rejlik, amely szerint a felek közötti nézeteltérés esetén a Törvényszéknek kell meghatároznia a megtérítendő költségeket. E rendelkezések alkalmazása nem minősülhet a bírósági eljáráshoz való jog megsértésének, azokban az esetekben sem, amikor – mint a jelen ügyben – a felperes által viselendő költségek összege meghaladja a Törvényszék által az alapügyben számára megítélt összeget. Ugyanis a felperes által viselendő költségek összegének kérdése eltér és független attól a kérdéstől, hogy az alapügyben az alperes intézményt milyen mértékben kötelezték fizetésre.
51 Ezt a megállapítást nem teszi kétségessé az Emberi Jogok Európai Bíróságának a felperesek által hivatkozott ítélete sem, amelyben lényegében megállapítást nyert, hogy az eljárási költségekre vonatkozó olyan szabályok alkalmazása, amely azt eredményezi, hogy a felperest majdnem teljes egészében megfosztja a jogellenes fogva tartása miatt az állam által fizetendő kártérítéstől, a bírósági eljáráshoz való jog megsértésének minősül. E tekintetben elegendő azt megjegyezni, hogy ezen ügy tárgyát azon állam által beszedett eljárási költségek képezték, amelyet a felperes számára történő kártérítés megfizetésére köteleztek, ami azt a benyomást keltheti, hogy az állam az egyik kezével visszavette azt, amit az EJEE megsértésének orvoslására a másik kezével nyújtott (EJEB, 2007. július 12‑i Stankov kontra Bulgária ítélet, CE:ECHR:2007:0712JUD006849001, 51–67. §). Márpedig a jelen ügyben, mivel az uniós bíróság előtti eljárás főszabály szerint költségmentes, a felpereseknek a saját ügyvédeik munkadíjának és költségeinek csupán egy részét kell viselniük, amely összegeket – természetüknél fogva – a Bizottság egyáltalán nem befolyásolhat.
52 Következésképpen a bírósági eljáráshoz való jog megsértésére alapított érvet el kell utasítani.
A késedelmi kamat iránti kérelemről
53 A felperesek a megtérítendő költségek összegére késedelmi kamat felszámítását kérik, a végzés kihirdetésétől, de legalábbis kézbesítésétől az említett költségek tényleges megfizetéséig számítva.
54 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a késedelmi kamat fizetésére vonatkozó esetleges kötelezettség megállapítása és az alkalmazandó kamatláb meghatározása az eljárási szabályzat 170. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében a Törvényszék hatáskörébe tartozik (2014. május 23‑i Marcuccio kontra Bizottság végzés, T‑286/11 P‑DEP, nem tették közzé, EU:T:2014:312, 25. pont).
55 A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a költségek megállapítására irányuló eljárásban fizetendő összeg késedelmi kamattal történő növelése iránti kérelemnek a költségeket megállapító végzés kézbesítése és a költségek tényleges megtérítése közötti időszakra nézve kell helyt adni (lásd: 2011. október 24‑i Marcuccio kontra Bizottság végzés, T‑176/04 DEP II, nem tették közzé, EU:T:2011:616, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 A jelen ügy körülményeire tekintettel a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az alkalmazandó kamatláb számításához az EKB által az elsődleges refinanszírozási műveletekre alkalmazott, a fizetés esedékessége szerinti hónap első napján hatályban lévő kamat három és fél százalékponttal növelt értékét kell alapul venni.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Bizottság által az Idromacchine Srl‑nek, illetve Alessandro és Roberto Capuzzónak megtérítendő költségek teljes összegét 26 155 euróban határozza meg.
2) Erre az összegre késedelmi kamatot kell felszámítani a jelen végzés kézbesítésétől kezdve a fizetendő összeg maradéktalan megfizetésének időpontjáig, melynek mértéke az Európai Központi Bank által az elsődleges refinanszírozási műveletekre alkalmazott, a fizetés esedékessége szerinti hónap első napján hatályban lévő kamat 3,5 százalékponttal növelt összege.
Luxembourg, 2017. január 13.