A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2011. október 18.(*)

„Az európai parlamenti képviselők költségtérítéséről és juttatásairól szóló szabályzat – Kiegészítő nyugdíjrendszer – Az önkéntes kiegészítő nyugdíj részben tőke formájában történő igénybevételének megtagadása – Jogellenességi kifogás – Megszerzett jogosultságok – Jogos bizalom – Arányosság”

A T‑439/09. sz. ügyben,

John Robert Purvis (lakóhelye: Saint-Andrews [Egyesült Királyság], képviselik: S. Orlandi, A. Coolen, J.‑N. Louis és É. Marchal ügyvédek)

felperesnek

az Európai Parlament (képviselik kezdetben: H. Krück, A. Pospíšilová Padowska és G. Corstens, később: N. Lorenz, A. Pospíšilová Padowska és M. Corstens, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

önkéntes kiegészítő nyugdíjának részben tőke formájában történő igénybevételét a felperestől megtagadó, 2009. augusztus 7‑i európai parlamenti határozat megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök (előadó), K. Jürimäe és M. van der Woude bírák,

hivatalvezető: K. Pocheć tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. március 29‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az Európai Parlament Elnöksége (a továbbiakban: Elnökség) az Európai Parlament egyik szerve. A Parlament eljárási szabályzata „Az Elnökség feladatai” című 22. cikke (2) bekezdésének a jelen ügyben alkalmazandó szövege (HL 2005. L 44., 1. o.) értelmében az Elnökség az európai parlamenti képviselőket (a továbbiakban: képviselők) érintő pénzügyi, szervezeti és igazgatási határozatokat hoz.

2        Ez alapján az Elnökség elfogadta az európai parlamenti képviselők költségtérítéséről és juttatásairól szóló szabályzatot (a továbbiakban: KKJ‑szabályzat).

3        1990. június 12‑én az Elnökség elfogadta a KKJ‑szabályzat VII. mellékletében szereplő, a parlamenti képviselők (önkéntes) kiegészítő nyugdíjrendszeréről szóló szabályzatot (a továbbiakban: 1990. június 12‑i szabályzat).

4        Az 1990. június 12‑i szabályzat 2009 márciusában hatályos szövegében előírta különösen a következőket:

„1. cikk

(1)      A képviselők statútumáról szóló egységes szabályozás elfogadásáig és függetlenül az I. és II. mellékletben előírt nyugdíjjogosultságtól, valamennyi európai parlamenti képviselő, aki legalább két évig járulékot fizetett az önkéntes nyugdíjrendszerbe, mandátuma megszűnését követően az azon hónapot követő hónap első napjától kezdődően, amikor betölti a hatvanadik életévét, élete végéig nyugdíjra jogosult.

[…]

2. cikk

(1)      A nyugdíj mértéke a mandátum valamennyi teljes éve után az Európai Közösségek Bírósága bírái alapilletményének 3,5%–40%‑áig terjed, és a mandátum valamennyi teljes hónapja után ezen összeg 1/12 részéig.

(2)      A nyugdíj maximális összege az Európai Közösségek Bírósága bírái alapilletménye 40%‑ának 70%‑a (a minimális összege ugyanezen összeg 10,5%‑a).

(3)      A nyugdíj kiszámítása és kifizetése euróban történik.

3. cikk

A volt képviselők és a távozó képviselők hatvanéves koruk előtt is kérhetik, hogy a nyugdíjuk folyósítását azonnal, vagy bármely más, a távozásuk és hatvanadik életévük betöltése közötti időpontban kezdjék meg, feltéve hogy az ötvenedik életévüket betöltötték. Ez utóbbi esetben a nyugdíj összege a 2. cikk (1) bekezdése alapján kiszámított összeg és a képviselőnek a nyugdíj folyósításának megkezdésekor betöltött életkora alapján kiszámított, és az alábbi táblázat szerinti együttható szorzata […].

4. cikk (A nyugdíj egy részének tőkeként történő kifizetése)

(1)      A 2. cikk (1) bekezdése alapján kiszámított nyugdíj maximum 25%‑a tőkeként kifizethető az önkéntes nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselőknek.

(2)      E lehetőséggel csak a nyugdíj folyósításának megkezdése előtt lehet élni, és az erre vonatkozó nyilatkozat visszavonhatatlan.

(3)      Az (1) bekezdésben rögzített maximális mértéket nem sértve, a tőkekifizetés nem befolyásolja és nem csökkenti a túlélő házastárs vagy az önkéntes nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselő által eltartott gyermekek nyugdíjra való jogosultságát.

(4)      A tőkekifizetést a képviselőnek a kifizetéskor betöltött életkora alapján kell kiszámítani a következő táblázat szerint […].

(5)      A tőkekifizetés kiszámítása és teljesítése euróban történik. A kifizetést a nyugdíj első folyósítása előtt kell teljesíteni.

[…]”

5        A kiegészítő nyugdíjalapot a „Fonds de pension – Députés au Parlement Européen” (Nyugdíjalap – Európai parlamenti képviselők) ASBL‑nek (nonprofit egyesület, a továbbiakban: ASBL) az Európai Parlament quaestorai általi létrehozásával alapították, amely ASBL pedig létrehozott egy luxemburgi jog szerinti változó tőkéjű befektetési társaságot (société d’investissement à capital variable, a továbbiakban: SICAV) „Fonds de pension – Députés au Parlement Européen, Société d’Investissement à Capital Variable” (Nyugdíjalap – Európai parlamenti képviselők, Változó Tőkéjű Befektetési Társaság) elnevezéssel, amelynek feladata a befektetések szakmai kezelése volt.

6        Az európai parlamenti képviselők statútumát az európai parlamenti képviselők statútumának elfogadásáról szóló, 2005. szeptember 28‑i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozattal (HL L 262., 1. o., a továbbiakban: a képviselők statútuma) fogadták el, amely 2009. július 14‑én, a hetedik parlamenti ciklus első napján lépett hatályba.

7        A képviselők statútuma hozta létre az európai parlamenti képviselők végleges nyugdíjrendszerét, amelynek értelmében a képviselők a hatvanharmadik életévük betöltését követően öregségi nyugdíjra jogosultak, járulékfizetés nélkül.

8        A képviselők statútuma a kiegészítő nyugdíjrendszerre alkalmazandó átmeneti rendelkezéseket határoz meg. E tekintetben a 27. cikk előírja:

„(1)      Az Európai Parlament által létrehozott önkéntes nyugdíjalap e statútum hatálybalépése után továbbra is működik azon képviselők vagy volt képviselők számára, akik ezen alapban jogokat vagy várományokat szereztek.

(2)      A megszerzett jogosultságok és várományok teljes körűen fennmaradnak. A Parlament az új jogok vagy várományok megszerzésére vonatkozóan feltételeket határozhat meg.

(3)      A [statútumban meghatározott] tiszteletdíjban részesülő képviselők az önkéntes nyugdíjalapban új jogokat vagy várományokat már nem szerezhetnek.

(4)      Az alap az e statútum hatálybalépését követően megválasztott parlamenti képviselők számára nem áll rendelkezésre.

[…]”

9        2008. május 19‑i és július 9‑i határozatával az Elnökség elfogadta az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedéseket (HL 2009. C 159., 1. o.; a továbbiakban: végrehajtási intézkedések). Ennek 73. cikke értelmében ezen alkalmazási szabályok a képviselők statútumának hatálybalépésével egyidejűleg léptek hatályba, azaz 2009. július 14‑én.

10      A végrehajtási intézkedések 74. cikke kimondja, hogy a IV. címben előírt átmeneti rendelkezések fenntartásával a KKJ‑szabályzat a képviselői statútum hatálybalépésének napján hatályát veszti.

11      A végrehajtási intézkedések „Kiegészítő nyugdíj” című 76. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A KKJ‑szabályzat VII. melléklete értelmében biztosított kiegészítő (önkéntes) nyugdíj e melléklet alkalmazásában továbbra is folyósításra kerül azon személyek részére, akik a [képviselői] statútum hatálybalépése előtt részesültek e juttatásban.

(2)      A fent nevezett VII. mellékletnek megfelelően a [képviselői] statútum hatálybalépéséig megszerzett nyugdíjjogosultság nem vész el. A jogosultság teljesítése az e cikkben meghatározott feltételek szerint történik.

(3)      Új jogosultságokat szerezhetnek a fent nevezett VII. melléklet értelmében a [képviselői] statútum hatálybalépését követően azok a 2009‑ben megválasztott képviselők:

a)      akik egy előző parlamenti ciklusban is képviselők voltak; és

b)      akik a kiegészítő nyugdíjrendszerben korábban már vagy éppen most szereztek jogosultságot; és

c)      akik számára a megválasztásuk szerinti tagállam a statútum 29. cikke értelmében átmeneti időszakra e [képviselői] statútum rendelkezéseitől eltérő szabályokat határozott meg, vagy akik a[z említett] statútum 25. cikke értelmében önként a nemzeti nyugdíjrendszer mellett döntöttek; valamint

d)      akik európai parlamenti képviselői mandátumuk vonatkozásában nem jogosultak sem tagállami, sem európai nyugdíjra.

(4)      A kiegészítő nyugdíjalapokba való képviselői befizetések a képviselők magánalapját terhelik.”

12      2009. március 9‑én, miután megállapították az önkéntes nyugdíjalap pénzügyi helyzetének romlását, az Elnökség a következőkről határozott:

–        „munkacsoport létrehozása […] a nyugdíjalap igazgatótanácsának tagjaival a helyzet értékelésére irányuló megbeszélések lefolytatására;

–        […] biztosítási, illetve elővigyázatossági intézkedésként a KKJ‑szabályzat VII. melléklete 3. és 4. cikke alkalmazására vonatkozó lehetőség azonnali hatállyal történő felfüggesztése;

–        […] ezen elővigyázatossági intézkedéseknek az Elnökség általi felülvizsgálata egy következő ülésen a munkacsoport által felvázolt tények, az általa végzett megbeszélések eredményei, valamint a munkacsoport által tett megállapítások alapján.”

13      2009. április 1‑jén az Elnökség úgy határozott, hogy módosítja az 1990. június 12‑i szabályzatot. A módosítások többek között az alábbi intézkedéseket tartalmazzák:

–        a hetedik parlamenti ciklus első napjától – azaz 2009. július 14‑től – a nyugdíjkorhatár hatvanról hatvanhárom évre történő emelése (az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikke);

–        a nyugdíj egy részének tőkeként történő kifizetésére vonatkozó lehetőség azonnali hatályú megszüntetése (az 1990. június 12‑i szabályzat 3. cikke);

–        az ötvenéves kortól kérhető előrehozott nyugdíj lehetőségének azonnali hatályú megszüntetése (az 1990. június 12‑i szabályzat 4. cikke).

14      Ezen intézkedések igazolása céljából az Elnökség a 2009. április 1‑jei határozat első és második preambulumbekezdésében a nyugdíjalapnak – a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság hatásainak betudható – erőteljes romlására, valamint arra a kilátásra hivatkozott, hogy a képviselők statútumának 2009 júliusában történő hatálybalépését követően – a biztosítottak járulékainak megszüntetése és a befektetések elégtelen megtérülése miatt – fennállna annak kockázata, hogy az alap rendelkezésére álló készpénz 2010‑től nem lesz elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjfizetési kötelezettségeknek eleget lehessen tenni. Az Elnökség meglátása szerint a nyugdíjalap esetében tehát fennállna annak kockázata, hogy likviddé kell tenni az aktívákat, ami miatt – az alap likviditásának lehető legmagasabb szinten tartása érdekében –intézkedéseket kell tenni.

15      Ezt a határozatot a Parlament igazgatása 2009. május 18‑i levelében közölte valamennyi képviselővel.

 A jogvita előzményei

16      A felperes, John Robert Purvis 1979 és 1984 júliusa, valamint 1999 júliusa és 2009 júliusa között volt parlamenti képviselő. Belépett a kiegészítő nyugdíjrendszerbe és tíz évig – 1999 augusztusától 2009 júliusáig – fizetett járulékokat az alapba.

17      2009. január 8‑án a parlamenti „képviselők díjazásával és szociális jogaival” foglalkozó osztály két előzetes számítást továbbított a felperesnek, amelyek értelmében a felperes 2009. augusztus 1‑jétől vagy 2706,20 euró havi nyugdíjat vagy pedig tőke formájában nyugdíjának 25%‑át – azaz 81 429,56 eurót – és 2029,65 havi nyugdíjat igényelhet.

18      2009. április 24‑én a felperes kérelmet nyújtott be aziránt, hogy hatodik parlamenti ciklusának végén – a fent említett számításnak megfelelően – részben tőke formájában és részben járadék formájában nyújtott kiegészítő nyugdíjban részesülhessen.

19      A felperest a 2009. augusztus 7‑i levélben tájékoztatták kérelmének elutasításáról (a továbbiakban: megtámadott határozat). Ebben a levélben a parlamenti „képviselők díjazásával és szociális jogaival” foglalkozó osztály vezetője többen között arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjjogosultságok egy része tőke formájában történő kifizetésének lehetőségét az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatában megszüntette. Az osztályvezető a levelet azzal zárta, hogy „mivel a hatályos szabályok már nem [teszik lehetővé] a nyugdíj egy részének tőke formájában történő kifizetését, így az Ön nyugdíjjogosultságát – 2009. augusztus 1‑jétől – a 25% tőke formájában történő kifizetés iránti kérelmének figyelembevétele nélkül számították ki”.

 Eljárás és a felek kereseti kérelmei

20      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2009. október 23‑án benyújtott keresetlevelével terjesztette elő keresetét.

21      Mivel a felperes a 2011. március 29‑i tárgyaláson új bizonyítékokkal szolgált, a Parlament számára kéthetes határidőt biztosítottak az erre vonatkozó észrevételeinek előterjesztése céljából. A Parlament észrevételeit 2011. április 8‑án terjesztette elő. A felperes 2011. május 25‑i levelében – a Törvényszék felhívására – benyújtotta a Parlament 2011. április 8‑i észrevételeire vonatkozó észrevételeit.

22      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        állapítsa meg, hogy a 2009. március 9‑i és április 1‑jei parlamenti elnökségi határozatok jogellenesek, amennyiben módosítják a kiegészítő nyugdíjrendszert, és megszüntetik a kiegészítő nyugdíjának különleges átutalási módjait;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére.

23      A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

1.     A jelen ítéletből levonandó következtetésekről

24      A felperes kijelenti, hogy 2009. június 17‑i határozatában az Elnökség többek között úgy határozott, hogy a jelen ügyben hozandó jövőbeli ítéletet a kiegészítő nyugdíjalap valamennyi tagjára alkalmazni kell.

25      A Parlament fenntartja, hogy a jelen keresetről csak 2009. november 19‑én szerzett tudomást, ekként pedig nem vállalhatott ilyen kötelezettséget 2009. június 17‑én.

26      E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint nem tartozik az uniós bíróság hatáskörébe, hogy az általa végzett jogszerűségi felülvizsgálat keretében az intézményekkel szemben meghagyással éljen, vagy azokat helyettesítse, hanem az érintett hatóságnak kell megtennie a megsemmisítési kereset tárgyában hozott ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket (a Törvényszék T‑67/94. sz., Ladbroke Racing kontra Bizottság ügyben 1998. január 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1. o.] 200. pontja, T‑374/94., T‑375/94., T‑384/94. és T‑388/94. sz., European Night Services és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3141. o.] 53. pontja, valamint T‑155/04. sz., SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4797. o.] 28. pontja).

27      Ennélfogva, amennyiben a felperes arra kéri a Törvényszéket, hogy határozzon a jelen ítéletből levonandó következtetésekről, úgy az erre irányuló kereseti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

2.     Az ügy érdeméről

28      Keresetének alátámasztására a felperes – elsősorban a megszerzett jogosultságok és a jogbiztonság elvének megsértésére, másodsorban az egyenlő bánásmód és az arányosság elveinek megsértésére, harmadsorban a KKJ‑szabályzat 29. cikkének megsértésére, negyedsorban pedig a szerződések jóhiszemű teljesítése elvének megsértésére alapított – négy jogalapra hivatkozik. Ezen túlmenően többek között az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatára vonatkozó jogellenességi kifogást is felhoz.

 A jogalapok és a jogellenességi kifogás felsorolásáról

29      Mindenekelőtt rá kell mutatni arra, hogy a felek egyetértenek abban, hogy a megtámadott határozat csak annyiban képezi a jelen kereset tárgyát, amennyiben megtagadta, hogy a felperes nyugdíjának 25%‑át tőke formájában vehesse igénybe. Márpedig a megtámadott határozat e tekintetben kötött határozat. Ugyanis mivel az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatával hatályon kívül helyezte az 1990. június 12‑i szabályzat 4. cikkét – amely előírta azt a lehetőséget, hogy valamely parlamenti képviselő nyugdíjának egy (legfeljebb 25%‑os) részét tőke formájában igényelje –, a Parlament Pénzügyi Főigazgatósága semmiféle mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezett, és nem tehetett mást, mint hogy elutasítja a felperesnek az e rendelkezésén alapuló kérelmét.

30      Ezenfelül – amint azt a Parlament helyesen jegyzi meg – a felperes nem terjeszt elő semmilyen jogalapot a megtámadott határozattal szemben, hanem négy érdemi jogalapjában mindössze arra szorítkozik, hogy az említett határozat azon részét kifogásolja, amelyben az megtagadta, hogy a felperes nyugdíjának 25%‑át tőke formájában vegye igénybe. Márpedig – amint az az imént megállapítást nyert – a határozat tartalmát az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata határozta meg. A keresetnek ezért csak abban az esetben lehet helyt adni, ha a jogellenességi kifogás megalapozott. Ha azonban az említett határozattal összefüggésben nem lehet semmiféle jogellenességet megállapítani, a keresetet el kell utasítani.

31      E körülmények között a felperes által hivatkozott négy jogalapot akként kell értelmezni, mint amelyekre a felperes kizárólag a jogellenességi kifogás alátámasztására hivatkozik, amelyet – formailag – külön hozott fel.

 A jogellenességi kifogás hatóköréről

32      A felperes azzal érvel, hogy a megtámadott határozat az Elnökség 2009. március 9‑i és április 1‑jei határozatán alapul. Mindkét határozat jogellenes, mivel megszünteti azt a lehetőséget, hogy valamely képviselő nyugdíját részben tőke formájában igényelhesse.

33      A Parlament úgy véli, hogy a jogellenességi kifogás kizárólag az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatára irányulhat. A Parlament szerint annak végleges jellege van, és ekként „pontot tesz” az Elnökség 2009. március 9‑i ideiglenes határozatának a végére.

34      A két fél egyebekben egyetért abban, hogy a jogellenességi kifogás csupán az 1990. június 12‑i szabályzat egykori 4. cikkében előírt azon lehetőség megszüntetésére vonatkozik, hogy valamely képviselő számára nyugdíjának egy részét tőke formájában folyósítsák. Ezzel szemben nem képezi a jelen jogvita tárgyát a nyugdíjkorhatár felemelése, valamint az 50. életév betöltésétől kezdve előrehozott nyugdíj igénybevételére vonatkozó lehetőség megszüntetése, amelyeket szintén az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata írt elő.

35      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a jogellenességi kifogást a jogvita megoldásához feltétlenül szükségesre kell korlátozni. Az EK 241. cikknek ugyanis nem az a célja, hogy lehetővé tegye valamely fél számára, hogy bármely általános jellegű aktus alkalmazását bármilyen kereset alátámasztása érdekében vitathassa. Közvetlen jogi kapcsolatnak kell fennállnia a megtámadott egyéni határozat és a kérdéses általános aktus között (lásd a Törvényszék T‑222/99., T‑327/99. és T‑329/99. sz., Martinez és társai kontra Parlament egyesített ügyekben 2001. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., 227., II‑2823. o.] 136. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

36      Felmerül tehát az a kérdés, hogy az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából mi a releváns időpont, következésképpen pedig az, hogy a jogellenességi kifogás mely határozatokra vonatkozik. E tekintetben három időpont vehető figyelembe: 2009. április 24., az az időpont, amikor a felperes benyújtotta a kiegészítő nyugdíj igénybevétele iránti kérelmét, 2009. július 14., az az időpont, amikor mandátuma megszűnt, ekként pedig kiegészítő nyugdíjra való jogosultsága keletkezett, valamint 2009. augusztus 7., az az időpont, amikor elfogadták a megtámadott határozatot.

37      A Törvényszék úgy véli, hogy a 2009. július 14‑i időpontot kell figyelembe venni. Az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdése ugyanis a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot keletkeztető időpontként a képviselő mandátuma megszűnésének napját határozza meg (lásd a fenti 4. pontot), ami a felek között nem képezi vita tárgyát. A felperes mandátuma ezenfelül ekkor szűnt meg. Egyebekben meg kell állapítani, hogy 2009. április 24‑én nem lehetett bizonyossággal megállapítani a felperes nyugdíjjogosultságait, mivel ez utóbbi időpontban képviselői mandátumának lejárta és járulékainak teljes időtartama nem volt még biztos, mivel a felperest parlamenti képviselőként még újraválaszthatták, de – a képviselő lemondása vagy halála miatt – akár megbízatásának lejárta előtt is megszűnhetett volna képviselői mandátuma. Ebből következik, hogy 2009. július 14. előtt a felperes nyugdíjjogosultságainak bármiféle kiszámítása szükségszerűen ideiglenes jelleget öltött. Ennélfogva a nyugdíjjogosultságok felperes általi megszerzésének időpontját – azaz 2009. július 14‑ét – kell a jelen ügyben alkalmazandó jog meghatározása szempontjából relevánsnak tekinteni.

38      Ezzel összefüggésben pontosítani kell, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított képviselők nyugdíjjogosultságát rögzítő határozat nemcsak hogy kötött határozat – mivel a Parlament igazgatása semmiféle diszkrecionális jogkörrel nem rendelkezik a nyugdíjjogosultságok meghatározásakor –, hanem e jogosultságok tartalmát illetően kizárólag deklaratív jelleget ölt. Az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikke (1) bekezdésének szövegét ugyanis – amely szerint „[…] valamennyi európai parlamenti képviselő, aki legalább két évig járulékot fizetett a[z kiegészítő nyugdíjrendszerbe], mandátuma megszűnését követően az azon hónapot követő hónap első napjától kezdődően, amikor betölti a hatvanadik életévét, élete végéig nyugdíjra jogosult” – kizárólag úgy lehet értelmezni, hogy a képviselők nyugdíjjogosultságai őket az 1990. június 12‑i szabályzat puszta alkalmazása révén – az ott említett feltételek teljesülése esetén – ipso iure megilleti. Ilyen feltételek mellett az a határozat, amelyben a Parlament rögzíti a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított valamely képviselő nyugdíjjogosultságait, mindössze annyi hatással bír, hogy az említett képviselő tudomására hozza nyugdíjjogosultságainak terjedelmét, ily módon lehetőséget biztosítva számára, hogy – amennyiben e jogosultságok pontos tartalmát tekintve eltérés mutatkozik – az uniós bíróságoktól kérhesse az 1990. június 12‑i szabályzat alkalmazásának felülvizsgálatát, valamint hogy igazolhassa az adminisztrációnál az említett jogosultságok alapján teljesítendő kifizetéseket.

39      Ha viszont azt az időpontot kellene relevánsnak tekinteni, amikor a kiegészítő nyugdíj igénylése iránti kérelmet benyújtották, ez azzal a kockázattal járna, hogy ennek eredményeként eltérő jogokat alkalmaznának olyan személyekre, akiknek nyugdíjjogosultságaik ugyanakkor keletkeztek. Abban az esetben ugyanis, ha két képviselő, akinek mandátuma 2009. július 14‑én szűnt meg, ilyen kérelmet nyújt be – egyikük 2009. március 9. előtt, másikuk pedig ezen időpont után –, az első igényelheti a nyugdíj egy részének tőke formájában történő kifizetését, a másik pedig nem. Márpedig az ítélkezési gyakorlat értelmében sérti az egyenlőség elvét az, ha eltérő bánásmódot alkalmaznak személyek két olyan kategóriájára, akiknek ténybeli és jogi helyzete nem mutat alapvető különbségeket (lásd a Törvényszék T‑135/05. sz., Campoli kontra Bizottság ügyben 2006. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑297. o., II‑A‑2‑1527. o.] 95. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

40      Ugyanezen érv alapján lehet eltekinteni a megtámadott határozat elfogadásának időpontjától, azaz 2009. augusztus 7‑től is. A kiegészítő nyugdíj igénybevételére irányuló kérelemre vonatkozó határozat elfogadása időpontjának megválasztása ugyanis attól tenné függővé az alkalmazandó jogot, hogy az adminisztráció milyen gyorsan dolgozza fel a képviselők kérelmeit, ezáltal önkényes tényezőt vonna be a kérdésbe, ez ugyanakkor a manipulációra, illetve a visszaélésre is lehetőséget teremtene. Különösen az fordulhatna elő, hogy két képviselőre – akiknek mandátuma ugyanakkor szűnik meg, és akik ugyanakkor nyújtják be nyugdíj iránti kérelmüket – pusztán amiatt alkalmaznak más jogokat, hogy kérelmeikről a Parlament eltérő időben hozott határozatot.

41      A fentiekben lefolytatott elemzés tükrében tehát az alkalmazandó jog meghatározása szempontjából 2009. július 14‑ét kell releváns időpontnak tekinteni. Mivel az Elnökség 2009. március 9‑i határozata ekkor már semmiféle joghatást nem váltott ki, nem szolgálhatott a megtámadott határozat alapjaként, a jogellenességi kifogás vizsgálata céljából pedig kizárólag az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának jogszerűségét kell elemezni.

 Az első jogalapról

42      A felperes által felhozott jogalap a megszerzett jogosultságok megsértésére, valamint a jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek megsértésére alapított két részre tagolódik.

 A megszerzett jogosultságok megsértésére alapított, első részről

43      A felperes a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozik, amelynek értelmében főszabályként a megszerzett jogosultságok nem vonhatók kétségbe. A felperes azzal érvel, hogy nyugdíjjogosultságait a képviselői mandátumának megszűnésekor hatályos szabályozásnak megfelelően kell meghatározni. Véleménye szerint a nyugdíj részben tőke formájában történő igénylésére irányuló lehetőség megszüntetése sérti a képviselők statútuma 27. cikkének (2) bekezdését és sérti a kifizetési módokat a megszerzett nyugdíjjogosultságokat illetően, amelyeket nem lehet elválasztani a nyugdíjhoz való, megszerzett jogosultságoktól. Hangsúlyozza a képviselők tekintetében különös kockázat fennállását, amely ténylegesen megkülönbözteti rendszerüket az Európai Közösségek tisztviselőire (a továbbiakban: európai tisztviselők) vonatkozó rendszertől, és amely alapján igazoltan lehet úgy vélni, hogy a nyugdíj részben tőke formájában történő kifizetése a nyugdíj alapvető tényezőjét képezi.

44      Az ítélkezési gyakorlatból mindazonáltal kitűnik, hogy a felperes csak akkor hivatkozhat valamely megszerzett jogra, ha a jogot keletkeztető tényállás az e rendszerben végzett és keresetében kifogásolt módosítást megelőző korábbi szabályozás hatálya alatt keletkezett (lásd ebben az értelemben a Bíróság 28/74. sz., Gillet kontra Bizottság ügyben 1975. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1975., 463. o.] 5. pontját, valamint a fenti 39. pontban hivatkozott, Campoli kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. pontját). Ugyanis noha ez az ítélkezési gyakorlat az európai tisztviselőkre vonatkozik, az abban kimondott elvet általánosságban és – különösen – a jelen ügyben is lehet alkalmazni. Az ezen ítélkezési gyakorlatban lefektetett elv alkalmazását egyébként a felek is javasolták.

45      Ezen túlmenően a képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerében és az európai tisztviselők nyugdíjrendszerében van egy közös, kulcsfontosságú jellemző. Az említett tisztviselők nyugdíjrendszere ugyanis főszabályként tőkésítési modellt követ, amely „virtuális” alapok alkotta rendszernek is minősülhet, mivel – jóllehet valójában e tisztviselők járulékai tartják el az uniós költségvetést, a munkáltatói hozzájárulásokat ténylegesen nem fizetik meg, és az e rendszer alapján járó nyugdíjak kifizetése tekintetében felmerülő kiadásokat az említett költségvetés fedezi – a rendszer biztosításmatematikai mérlegét úgy számítják ki, mintha létezne nyugdíjalap. Ez többek között azt vonja maga után, hogy valamely európai tisztviselő éves járulékai és a feltevésszerű munkáltatói hozzájárulás összegének meg kell felelnie a tisztviselő által az ugyanabban az évben megszerzett nyugdíjjogosultságok biztosításmatematikai értékének, amely a „nyugdíjalaprendszer” alapvető jellemzője. Ily módon az európai tisztviselők nyugdíjrendszerének jellemzői igencsak hasonlítanak a képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerének jellemzőire, mivel a két rendszer olyan biztosításmatematikai számítást határoz meg, amelynek keretében az éves hozzájárulásnak meg kell felelnie az ugyanazon évben megszerzett nyugdíjjogosultságok egyharmadának (a munkáltatói hozzájárulás, azaz a jelen ügyben a Parlament hozzájárulása fedezi a fennmaradó kétharmadot).

46      Végül – amint az a fenti 37. pontban már ismertetésre került – az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdése a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot keletkeztető időpontként a képviselő mandátuma megszűnésének napját határozza meg. Márpedig a felperes mandátuma 2009. július 14‑én szűnt meg. Következésképpen az Elnökség 2009. április 1‑jei – és a képviselőkkel 2009. május 18‑án közölt – azon határozatának hatálybalépésekor, amely többek között megszüntette a nyugdíj egy részének tőke formájában történő folyósítására irányuló lehetőséget, a felperes még nem szerezte meg nyugdíjjogosultságát. Ennélfogva e tekintetben nem hivatkozhat megszerzett jogainak megsértésére.

47      A felperes által előterjesztett többi érv sem teszi lehetővé e következtetés megkérdőjelezését.

48      Elsősorban, több okból kifolyólag el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a képviselői mandátum az európai tisztviselők funkciójához képest különös kockázatot, azaz a képviselői mandátum megszűnésével a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedés szükségességét jelenti, valamint hogy a részben tőke formájában nyújtott kifizetés lehetővé teszi e kockázat kezelését.

49      Először is, a KKJ‑szabályzat V. melléklete korábban már előírta a megbízatás lejártakor a távozó képviselők részére – akár a származási tagállamuk, akár maga a Parlament által – fizetendő átmeneti juttatást. Igaz, hogy a KKJ‑szabályzatból nem tűnik ki kifejezetten, hogy e juttatás célja a megbízatás lejártát követően a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedés elősegítése. A képviselőknek a 2009. július 14. óta hatályos és a KKJ‑szabályzatot hatályon kívül helyező statútuma azonban szintén előírja az átmeneti juttatás kifizetését. E tekintetben a képviselők statútumának elfogadásáról szóló parlamenti határozat (13) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] [statútum] 9. cikk[ének] (2) bekezdésében és a 13. cikk[é]ben foglalt átmeneti ellátás [helyesen: juttatás] célja különösen a mandátum lejárta és az új állás betöltése [helyesen: szakmai tevékenység folytatása] közötti időszak áthidalása”. Feltételezhető, hogy az átmeneti juttatás létjogosultsága nem módosult a képviselők statútumának elfogadásával, valamint hogy – már az említett statútum hatálybalépését megelőzően is – e juttatás célja tehát a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedés elősegítése volt. Figyelemmel e juttatás meglétére, a kiegészítő nyugdíj különös kifizetési módjainak a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedés kockázata általi igazolására legalább is nincs szükség, még akkor sem, ha elképzelhető, hogy az említett nyugdíj egy részének tőke formájában történő kifizetése korábban ténylegesen ilyen célokra szolgálhatott egyes konkrét esetekben.

50      Másodszor, a képviselők a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének megfelelően a hatvanadik életévben meghatározott nyugdíjkorhatár elérésekor szerzik meg. Nem tűnik szükségesnek tehát a nyugdíjnak a munkaerőpiacra történő újbóli beilleszkedés céljából részben tőke formájában történő kifizetése, mivel a nyugdíjkorhatárt elérő valamely képviselő főszabályként nem kényszerül újabb szakmai tevékenységeket végezni.

51      Harmadszor, a nyugdíj egy része tőke formájában való kifizetésének különös módját csupán 1999 márciusában – azaz jó néhány évvel az említett, 1990. június 12‑i rendszer létrehozása után – vezették be. Mivel tehát ez nem képezte eredetileg a kiegészítő nyugdíjrendszer részét, a kifizetésnek ez a különös módja nem képezheti az említett rendszer alapvető jellemzőjét.

52      Másodsorban, a felperes a Parlament főtitkárának 2005. november 24‑i feljegyzésére hivatkozik, amely emlékeztetett a megszerzett jogosultságok megsértésének tilalmára. E feljegyzés releváns részeinek szövege a következő:

„21.  A képviselők statútumának hatálybalépésétől kezdve a statútum 27. cikke képezi a nyugdíjalapok jogalapját. Ennek (2) bekezdése értelmében »[a] megszerzett jogosultságok és várományok teljes körűen fennmaradnak. A Parlament az új jogok vagy várományok megszerzésére vonatkozóan feltételeket határozhat meg«.

22.       Tekintettel erre, az Elnökség – az EK 199. cikk mint jogalap tiszteletben tartása mellett – határozott ideig tartó átmeneti időszakra a jövőre nézve módosíthatja a nyugdíjrendszert, fenn kell azonban tartania a megszerzett jogosultságokat, különösen az olyan egykori képviselők jogosultságait, akik már nyugdíjban részesülnek, vagy akik járulékot fizettek az alapba, és nyugdíjuk kifizetését várják. Amint az [a megszerzett jogosultságok tiszteletben tartása elvének hatókörére vonatkozó elemzésből] kitűnik, ezzel az elvvel nem ellentétes, hogy az aktív képviselők tekintetében a paraméterek változása a módosítások hatálybalépésétől kezdve esetlegesen kihasson nyugdíjjogosultságaikra.”

53      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Parlament főtitkárának 2005. november 24‑i feljegyzése inkább a Parlament, semmint a felperes álláspontját tudja alátámasztani. Amint ugyanis arra maga a felperes keresetlevelének 29. pontjában rámutat, az említett feljegyzés a személyek három kategóriáját különbözteti meg: az egykori képviselőket, akik már nyugdíjban részesülnek, az egykori képviselőket, akik járulékot fizettek az alapba, és nyugdíjuk kifizetését várják, valamint az aktív képviselőket, akik jelenleg járulnak hozzá az alaphoz. E feljegyzés közzétételének időpontjában, 2005. november 24‑én – csakúgy, mint 2009. április 1‑jén – a felperes a harmadik kategóriába – az aktív képviselők kategóriájába – tartozott. Márpedig a szóban forgó feljegyzés egyértelműen pontosítja, hogy jóllehet az első két kategóriára vonatkozik a megszerzett jogosultságok védelmének elve, ezzel az elvvel nem ellentétes az, hogy a nyugdíjrendszer jövőre nézve történő módosítása – az Elnökség által elfogadott módosítások hatálybalépésétől kezdve – esetlegesen kihasson a harmadik kategóriába tartozó képviselők nyugdíjjogosultságaira.

54      Harmadsorban a felperes a képviselők statútuma 27. cikkének a megszerzett jogosultságok védelmére vonatkozó (2) bekezdésére hivatkozik. Mivel azonban az említett statútum csak 2009. július 14‑én lépett hatályba – amint azt maga a felperes hangsúlyozza a keresetlevél 26. pontjában – ezt a cikket az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatára még nem kellett alkalmazni, amely azt megelőzően lépett hatályba, eltekintve attól, hogy – amint az a fenti 46. pontban megállapításra került – a felperes nem tudott igazolni egyetlen, védelemre szoruló megszerzett jogosultságot sem képviselői mandátumának megszűnése, 2009. július 14. előtt. A felperes tehát nem hivatkozhat a képviselők statútuma 27. cikkének (2) bekezdésére.

55      Negyedsorban a felperes az átmeneti intézkedések visszaélésszerű hiányával kapcsolatos érvre hivatkozik. E tekintetben elegendő kiemelni ebben a szakaszban azt, hogy a megszerzett jogosultságok megsértésére alapított jogalappal összefüggésben ez az érv nem releváns. Az tehát a második jogalap vizsgálata keretében fogja elemzés tárgyát képezni.

56      Tekintettel a fentiekre, az első jogalapnak a megszerzett jogosultságok megsértésére alapított első részét el kell utasítani.

 A jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek megsértésére alapított, második részről

–       A jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogásról

57      A jogbiztonság elvének megsértését illetően a felperes két fő érvre hivatkozik. A felperes először is azt állítja, hogy az Elnökség a 2009. április 1‑jei határozat elfogadásával megsértette a „kiegészítő nyugdíjszerződéshez” fűződő jogbiztonságot, valamint a szerződések folytonosságának elvét. Másodszor, a felperes szerint az Elnökség nem rendelkezett hatáskörrel az 1990. június 12‑i szabályzat módosítására. Harmadsorban a megtámadott határozat visszaható hatállyal rendelkezik.

58      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszer kizárólag azon hatósági jogkörökbe tartozik, amelyeket a Parlamentre azért ruháztak, hogy a Szerződésekben rá bízott feladatát elláthassa.

59      Ugyanis minden parlamenti rendszerben az egyik legfontosabb aggály a képviselők – mint a nép képviselői – függetlenségének, köztük anyagi függetlenségüknek a garantálása, amely képviselőknek a nép általános közérdekét kell szolgálniuk. Amint az a képviselők statútumának (4) preambulumbekezdésében szerepel, az elsődleges jogforrások nem említik a képviselő szabadságát és függetlenségét. A Parlament eljárási szabályzatának 2. cikke azonban előírja, hogy „[a] […] képviselők megbízatásukat szabadon gyakorolják”. Ugyanígy, a képviselők statútuma 2. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[a] képviselők szabadok és függetlenek”, az említett statútum 9. cikkének (1) bekezdése pedig előírja, hogy „[a] képviselők a függetlenségüket biztosító megfelelő tiszteletdíjra jogosultak”. Még akkor is, ha ez a statútum csak 2009. július 14‑én lépett hatályba, ennélfogva pedig azt a jelen ügyre nem kell alkalmazni, e rendelkezések – és különösen az utóbbi – a demokratikus parlamenti képviselet bármely rendszeréhez szorosan kapcsolódó általános elvből erednek. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a képviselő függetlenségét biztosító megfelelő tiszteletdíj garanciája nem korlátozódhat kizárólag a megbízatás időtartamára, hanem annak – megfelelő mértékben – az e megbízatás végét követő átmeneti időszakra is ki kell terjednie, és nyugdíjat kell biztosítania azon időszak alapján, amely alatt a képviselő a Parlament tagja volt. A képviselők anyagi függetlensége garanciájának ehhez hasonló koncepcióját egyebekben a Bizottság tagjaira és az uniós bíróságok tagjaira vonatkozó szabályozatok is megerősítik, amely tagok esetében hasonló igény merül fel annak biztosítására, hogy feladataikat az egyéni érdekektől való teljes függetlenség mellett tudják ellátni.

60      Következésképpen a jelen jogvita tárgyát képező kiegészítő nyugdíjrendszer olyan jogi rendelkezések részét képezi, amelyek tárgya, hogy – általános érdekből – biztosítsa a képviselők anyagi függetlenségét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a képviselők statútumának hatálybalépése előtt a képviselőkre – többek között a pénzbeli juttatásaikra vonatkozó szabályokat illetően – a nemzeti rendelkezések vonatkoztak (lásd ebben az értelemben a Bíróság 208/80. sz. Bruce of Donington ügyben 1981. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2205. o.] 12. és 21. pontját), amelyek a megbízatással összefüggő juttatások és a nyugdíjrendszerek tekintetében jelentős eltéréseket mutattak. A kiegészítő nyugdíjrendszert e körülmények között hozták létre átmeneti jelleggel a képviselők statútumáról szóló egységes szabályozás hatálybalépéséig, azzal a céllal, hogy biztosítsák a minimális biztosítási fedezetet különösen az olyan tagállamokból származó képviselők számára, ahol a képviselők tekintetében előírt nyugdíjrendszer nem volt megfelelő. Ez az átmeneti funkció egyébként kifejezetten kitűnik a kiegészítő nyugdíjrendszert „[a] képviselők statútumáról szóló egységes szabályozás elfogadásáig” létrehozó 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdéséből.

61      Ennélfogva a kiegészítő nyugdíjrendszer létrehozását, valamint szükség esetén történő módosítását olyan belső szervezési intézkedéseknek kell tekinteni, amelyek célja a Parlament megfelelő működésének biztosítása és amelyek – ilyenként – azon hatósági jogkörökbe tartoznak, amelyeket a Parlamentre azért ruháztak, hogy a Szerződésekben rá bízott feladatát elláthassa. A Parlament és a képviselők számára az e rendszerből eredő jogok és kötelezettségek következésképpen a Parlamentet és a képviselőket összekötő, jogszabályon alapuló jogviszonyba illeszkednek, tehát nem kötelmi jogok és kötelezettségek, hanem a közjog hatálya alá tartoznak. Egyebekben – mivel a jogi hátteret, valamint többek között a felperes kiegészítő nyugdíjrendszerbe való belépéséből esetlegesen keletkező jogokat és kötelezettségeket a Parlament egyoldalúan határozta meg – nem változtat a felperes Parlamenttel meglévő és továbbra is a közjog által szabályozott jogviszonyának jellegén az, hogy önként lépett be az említett rendszerbe.

62      Következésképpen a felperes által a „kiegészítő nyugdíjszerződéshez fűződő” jogbiztonság elvének megsértésére, valamint a szerződések folytonossága elvének megsértésére alapított érveit el kell utasítani.

63      Ugyanígy el kell utasítani az Elnökség 1990. június 12‑i szabályzat módosítására irányuló hatáskörének hiányára alapított, a felperes által az első jogalap első részével összefüggésben felhozott érvet.

64      Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis, amennyiben valamely szabályozás a Parlament belső szervezési intézkedéseinek részét képezi, úgy az a Parlament hatáskörébe, és azon intézkedések közé tartozik, amelyeket az EK 199. cikk első bekezdése értelmében meg kell hoznia (lásd ebben az értelemben a fenti 60. pontban hivatkozott Bruce of Donington ügyben hozott ítélet 15. pontját). Márpedig – az imént kifejtetteknek megfelelően – a kiegészítő nyugdíjrendszer létrehozását és – adott esetben – módosítását a Parlament megfelelő működésének biztosítását célzó, a belső szervezési intézkedéseknek kell tekinteni. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az 1990. június 12‑i szabályzat az Elnökség által a Parlament eljárási szabályzata jelen ügyben alkalmazandó szövege 22. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott KKJ‑szabályzat részét képezi, amely előbbi feljogosítja az Elnökséget, hogy a képviselőket érintő – többek között – pénzügyi, szervezeti és igazgatási kérdéseket szabályozza (lásd a fenti 1–3. pontot). Az eljárási szabályzatot – a maga részéről – az EK 199. cikk első bekezdése alapján fogadták el, amelynek értelmében a Parlament elfogadja eljárási szabályzatát. Következésképpen a felperes által az Elnökség 2009. április 1‑jei határozat elfogadására irányuló hatáskörének hiányára alapított érvelésnek nem lehet helyt adni.

65      Egyebekben – feltéve, hogy a felperes a jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogást a szerződéses összefüggésen kívül is fel kívánta hozni – emlékeztetni kell arra, hogy a jogbiztonság alapvető követelménye különböző megjelenési formáiban a közösségi jogból fakadó helyzetek és jogviszonyok előreláthatóságának biztosítását célozza (a Bíróság C‑63/93. sz., Duff és társai ügyben 1996. február 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑569. o.] 20. pontja, a Törvényszék T‑73/95. sz., Oliveira kontra Bizottság ügyben 1997. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑381. o.] 29. pontja és T‑20/03. sz., Kahla/Thüringen Porzellan kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2305. o.] 136. pontja). A jogbiztonság elvével ellentétes többek között az, hogy valamely közösségi aktus időbeli hatályának kezdő időpontját az aktus közzététele előtti időpontban állapítsa meg (a Bíróság 98/78. sz. Racke‑ügyben 1979. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 69. o.] 88. pontja és 224/82. sz., Meiko‑Konservenfabrik ügyben 1983. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 2539. o.] 12. pontja; a Törvényszék T‑357/02. sz., Freistaat Sachsen kontra Bizottság ügyben 2007. május 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑1261. o.] 95. pontja). A jelen ügyben az iratokból nem tűnik ki, hogy az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata hatásokat váltott‑e ki azelőtt, hogy arról valamennyi képviselőt 2009. május 18‑án értesítettek volna. A nyugdíj egy részének tőke formájában történő nyújtására irányuló lehetőséget valójában csak ezen időponttól helyezték hatályon kívül. Ily módon az említett határozat nem érintette azokat a képviselőket, akiknek mandátuma ezen időpont előtt szűnt meg, és akik tehát megszerezték kiegészítő nyugdíjjogosultságaikat.

66      Következésképpen – a felperes állításaival ellentétben – a megtámadott határozat nem rendelkezik visszaható hatályú elemekkel.

67      A jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogást tehát teljes egészében mint megalapozatlant kell elutasítani.

–       – A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogásról

68      A felperes mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy tíz évig fizetett járulékot a kiegészítő nyugdíjrendszerbe, olyan egyértelmű és előzetesen megállapított feltételek mellett, amelyek alapján jogosan hihette azt, hogy nyugdíjának egy részét tőke formájában is megszerezheti. Ily módon az Elnökség által elérni kívánt célkitűzés nem élvezhet elsőbbséget megszerzett jogosultságainak fenntartásához fűződő érdekével szemben. Egyebekben ezt a bizalmat erősítették meg a Parlament adminisztrációja által 2009 januárjában megállapított, a nyugdíjára vonatkozó előzetes számítások, valamint az ASBL által 2001. április 27‑én elvégzett példaszámítások. E számítások mindegyike megemlíti azt a lehetőséget, hogy nyugdíjának egy részét tőke formájában is megkaphatja. A Parlament végül – az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatában – elismerte, hogy az alap helyzetétől függetlenül garantálnia kell a kiegészítő nyugdíjrendszer tagjaival szemben tett kötelezettségvállalásokat.

69      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ahhoz, hogy valamely magánszemély a bizalomvédelemre hivatkozhasson, az adminisztrációnak korábban pontos biztosítékokat kellett nyújtania számára, és megalapozott várakozásokat kellett keltenie benne. Ilyen biztosítékokat képez a határozott, feltétlen és ellentmondásmentes, valamint felhatalmazással rendelkező és megbízható forrásból származó pontos tájékoztatás (lásd a Törvényszék T‑66/96. és T‑221/97. sz., Mellett kontra Bíróság egyesített ügyekben 1998. július 21‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑449. o. és II‑1305. o.] 104. és 107. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a Törvényszék T‑273/01. sz., Innova Privat‑Akademie kontra Bizottság ügyben 2003. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑1093. o.] 26. pontját).

70      Elsősorban az, hogy a kiegészítő nyugdíj egy részének tőke formájában való megszerzésére irányuló lehetőség a felperes kiegészítő nyugdíjrendszerbe 1999 júliusában való belépésekor fennállt, nem tekinthető a Parlament részéről a tekintetben nyújtott biztosítéknak, hogy az e rendszerrel kapcsolatos feltételek a jövőben nem fognak módosulni.

71      Másodsorban az ASBL által 2001. április 27‑én szolgáltatott becsléseket illetően mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy azok nem a Parlamenttől származtak. Tehát nem az ítélkezési gyakorlat szerinti, felhatalmazással rendelkező és megbízható adminisztratív forrásról van szó, az említett számítások pedig ily módon nem alapozhatják meg a felperes bizalomvédelmét. Egyebekben mindenesetre a „C. útmutató” című dokumentumban szereplő említett számítások a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében biztosított valamennyi képviselőhöz vagy egykori képviselőhöz szóltak, amint az a dokumentum bevezetőjéből kitűnik. Ezen túlmenően az említett dokumentum mindössze számítási példákat tartalmazott, az ASBL pedig egyértelműen pontosította, hogy az említett becslések nem vonatkoznak a még aktív képviselőkre. Végül, e számítások egyik eleme sem volt névre szóló, pontos vagy feltétlen. Következésképpen, tisztán indikatív és általános, példaként kiadott útmutatóról van szó, amely a kiegészítő nyugdíj kifizetési módja tekintetében ily módon nem alapozhatja meg a felperes bizalomvédelmét.

72      Harmadsorban, ami az adminisztráció által 2009. január 8‑án nyújtott számításokat illeti, a továbbított dokumentum bevezetőjében kifejezetten feltüntették, hogy a számítások pusztán előzetes számítások. E számításokat arra az esetre nyújtották, ha a felperes a hatodik parlamenti ciklus végén vonulna nyugdíjba, mivel 2009. augusztus 1‑jét tüntették fel a nyugdíjjogosultságok megszerzésének időpontjaként, és a felperes által 2009 júliusáig fizetett járulékokat vették figyelembe. Ebből következik, hogy a szóban forgó számítások hipotetikus jellegűek, mivel a Parlament nem tudott kötelezettséget vállalni sem a felperes mandátuma lejáratának időpontját, sem pedig az 1990. június 12‑i szabályzatban szereplő rendelkezések – köztük a kifizetés különös módjainak – változatlanságát illetően. Következésképpen az adminisztráció által 2009. január 8‑án elvégzett számítások nem képezhettek a fenti 69. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti biztosítékokat. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Bíróság már kimondta – a kinevezésre jogosult hatóság hatáskörrel rendelkező szolgálatai által az európai tisztviselők részére nyugdíjjogosultságaikkal kapcsolatban tájékoztató jelleggel nyújtott elszámolásoknak nincs a címzetteknél jogokat keletkeztető aktus jellege (a Bíróság 19/69., 20/69., 25/69. és 30/69. sz., Richez‑Parise és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1970. május 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1970., 325. o.] 18–20. pontja). Ezt az ítélkezési gyakorlatot a jelen ügyre megfelelően lehet alkalmazni.

73      Negyedsorban igaz az, hogy az Elnökség a 2009. április 1‑jei ülésen nemcsak elfogadta az aznapi határozatot, hanem a Parlament nevében kötelezettséget is vállalt arra, hogy garantálja „a nyugdíjrendszerben biztosított képviselők azon jogát, hogy kiegészítő nyugdíjban részesüljenek, amelyet – kimerülését követően – továbbra is az alapnál lehet megszerezni, valamint hogy ugyanilyen módon, valamennyi nyugdíjjogosultság kifizetését követően az alapnál maradt összes tőke az Európai Parlamenthez kerül”. Ez a kötelezettségvállalás azonban egyértelműen csak a képviselők megszerzett nyugdíjjogosultságainak garantálására irányul, abban a valószínű esetben, ha a tagok által felhalmozott összes nyugdíjjogosultság kifizetését megelőzően a nyugdíjalap kimerül. Márpedig a fenti 46–51. pontban kifejtetteknek megfelelően a különös kifizetési módok nem képezik e megszerzett jogosultságok részét, ily módon a Parlament által 2009. április 1‑jén tett kötelezettségvállalás e tekintetben nem kelthetett jogos bizalmat a felperesnél.

74      Végezetül, a Parlament főtitkársága – fenti 52. pontban hivatkozott – 2005. november 24‑i feljegyzésének az a része, amelyre maga a felperes hivatkozik, kifejezetten megemlíti annak lehetőségét, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerre vonatkozó szabályozás módosításai érinthetik az aktív képviselők – akik körébe a felperes tartozott – kiegészítő nyugdíjjogosultságait. Következésképpen a felperes által az adminisztrációtól kapott tájékoztatások semmi esetre sem lehettek egyezőek a tekintetben, hogy élhet‑e különös kifizetési módokkal.

75      A fentiekből következik, hogy a felperes által hivatkozott tájékoztatás nem volt – a fenti 69. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – határozott, feltétlen és ellentmondásmentes, tehát a jelen ügyben nem teszi lehetővé a bizalomvédelem elve megsértésének bizonyítását.

76      Következésképpen a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogást, ennélfogva pedig az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 Az egyenlő bánásmód és az arányosság elveinek megsértésére alapított, második jogalapról

 Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogásról

77      A felperes azzal érvel, hogy az Elnökség 2009. március 9‑i ideiglenes határozata hátrányosan megkülönböztető, mivel átmeneti intézkedések előírása nélkül szünteti meg a nyugdíj egy részének tőke formájában való igénylésére irányuló lehetőséget. A felperes e tekintetben két példát terjeszt elő a közösségi nyugdíjrendszerek módosításával kapcsolatban, amelyek esetében a Tanács nemcsak az új jogosultságok megszerzését, hanem a nyugdíjjogosultság megnyílására vonatkozó feltételeket illetően is átmeneti intézkedéseket írt elő.

78      A Parlament vitatja ezeket az érveket.

79      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve akkor sérül, ha lényeges különbséget fel nem mutató tény‑ vagy joghelyzetben lévő személyek két kategóriája különböző elbánásban részesül, vagy amikor egymástól eltérő helyzeteket azonos módon kezelnek (a Törvényszék T‑100/92. sz., La Pietra kontra Bizottság ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑83. o. és II‑275. o.] 50. pontja, valamint T‑66/95. sz., Kuchlenz‑Winter kontra Bizottság ügyben 1997. április 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑637. o.] 55. pontja; lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑251/02. sz., E. kontra Bizottság ügyben 2004. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑359. o. és II‑1643. o.] 123. pontját).

80      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata ugyanúgy vonatkozik a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított valamennyi képviselőre vagy egykori képviselőre. Ugyanis az említett határozat hatálybalépését követően nyugdíjba vonuló valamennyi képviselő lényeges különbséget fel nem mutató tény‑ vagy joghelyzetben van, és azonos elbánásban részesül.

81      A felperes mindazonáltal a képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerének módosítását hasonlítja össze az európai tisztviselők nyugdíjrendszerének az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatának, valamint az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló, 2004. március 22‑i 723/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.) hatálybalépését követően sorra került módosításával, valamint az Európai Bizottság tagjai és a közösségi bíróságok tagjai nyugdíjrendszerének a Bizottság elnökének és tagjainak, valamint a Bíróság elnökének, bíráinak, főtanácsnokainak és hivatalvezetőjének, illetve a Törvényszék elnökének, tagjainak és hivatalvezetőjének járandóságairól szóló 422/67/EGK, 5/67/Euratom rendelet módosításáról szóló, 2004. április 30‑i 1292/2004/EK, Euratom rendelet (HL L 243., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 5. kötet, 116. o.) hatálybalépését követően sorra került módosításával. A felperes ezzel azt kívánja bizonyítani, hogy – az e rendeletek hatálya alá tartozó személyekhez hasonlóan – rá is vonatkoznia kellett volna átmeneti intézkedéseknek.

82      A felperes helyzete azonban nem hasonlítható az általa hivatkozott rendeletek hatálya alá tartozó személyekéhez. Elsősorban ugyanis az európai tisztviselők nyugdíjrendszerének módosítását illetően a felperes kizárólag nyugdíjkorhatáruknak a 723/2004 rendelettel bevezetett felemelésére utal. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 34. pontból kitűnik – sem a nyugdíjkorhatárnak az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatában előírt felemelése, sem az előrehozott nyugdíj igénybevételének szintén ott előírt lehetősége nem képezi a jelen jogvita tárgyát. Ennélfogva a felperes az általa hivatkozott európai tisztviselőkétől eltérő helyzetben van, következésképpen nem érvelhet a velük szemben alkalmazott eltérő bánásmóddal.

83      Másodsorban – amint az az 1292/2004 rendelet 1. cikkének keresetlevélben hivatkozott (5) bekezdéséből kitűnik – a Bizottság és az uniós bíróságok tagjainak nyugdíjrendszerében bekövetkezett módosítások a nyugdíjjogosultságok növekedési rátájának csökkentésével, következésképpen pedig az e személyek által igényelhető nyugdíj összegének csökkentésével jártak.. Az e tekintetben elfogadott átmeneti intézkedések fenntartották a nyugdíjjogosultságok növekedési rátáit a szóban forgó intézmények azon tagjai tekintetében, akik 2004. április 1‑jén hivatalban voltak. A jelen ügyben azonban sem a felperes nyugdíjának összegét, sem a nyugdíjjogosultságok növekedési rátáját nem módosította az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata. A nyugdíj egy része tőke formájában történő felvétele lehetőségének megszüntetése ugyanis mindössze egyetlen nyugdíj‑kifizetési módot számol fel, anélkül azonban, hogy érintené annak a nyugdíjnak a biztosításmatematikai értékét, amelyre a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított képviselők igényt tarthatnak.

84      E tekintetben a Parlament hangsúlyozta – a felperes pedig nem vitatta –, hogy a nyugdíj egy része tőke formájában történő folyósításának lehetőségét kezdetben úgy alakították ki, hogy az a nyugdíj havi részletekben történő teljes kifizetéséhez képest pénzügyi szempontból elméletileg semleges legyen. E különös kifizetési mód biztosításmatematikai semlegességét egyébként a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosítottaknak szánt, az ASBL által 2001. április 27‑én megállapított és „C. útmutató” című (lásd a fenti 71. pontot) tájékoztatóban is hangsúlyozták, amelyet a felperes maga is benyújtott. A szóban forgó szakasz szövege a következő:

„Ezenfelül figyelembe kell venni, hogy az előrehozott nyugdíj és az átalányösszeg mindegyikét az alap szempontjából pénzügyileg semleges módon számítják ki. Más szóval: jóllehet ezek a lehetőségek bizonyos biztosítottak számára »nyereséget« jelenthetnek – például azok számára, akik az »előrehozott nyugdíjat« és/vagy az »átalányösszeget« választották, majd idejekorán elhaláloztak –, e lehetőségek közül egyik vagy másik, illetve mindkettő »veszteséget« jelentene a többi biztosított számára, akik kivételesen hosszú ideig maradnak életben”.

85      Ezt a tényezőt tehát a felek által nem vitatott olyan tényként kell kezelni, amelyet magának a Törvényszéknek nem kell vizsgálnia. Ennélfogva abból a vélelemből kell kiindulni, hogy a részben tőke formájában történő kifizetés esetére a nyugdíj éves összegének az 1990. június 12‑i szabályzat 4. cikkének (4) bekezdésében szereplő táblázatból eredő csökkentése a tőkében történő kifizetés helyes biztosításmatematikai értékét képezi. E tekintetben pontosítani kell, hogy ez a vélelem a képviselő életkorától függetlenül érvényes, mivel az említett táblázatban a tőkében történő kifizetés értéke a képviselő nyugdíjba vonulásának időpontja szerinti életkora alapján változik, ily módon figyelembe veszi a várható egyéni élettartamot.

86      Következésképpen – a Bizottság és az uniós bíróságok tagjai nyugdíjrendszerének az 1292/2004 rendelettel bevezetett módosításaival ellentétben – a képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerében az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának hatálybalépését követően bekövetkezett módosítások nem érintették annak a nyugdíjnak a biztosításmatematikai értékét, amelyet az ezen utóbbi rendszer keretében biztosítottak elvárhattak.

87      Ennélfogva egyrészről a képviselőkre, másrészről pedig a Bizottság és az uniós bíróságok tagjaira – akik nyugdíjjogosultságaik biztosításmatematikai értékében bekövetkezett módosítások hatását tekintve lényeges különbséget felmutató tény‑ vagy joghelyzetben voltak – lehetett eltérő bánásmódot alkalmazni az átmeneti intézkedések elfogadását illetően.

88      Ezzel összefüggésben a felperes által az első jogalap keretében felhozott azon érvet is el kell utasítani, amely szerint a mérlegelési jogkör Parlament általi gyakorlása – feltételezve annak megállapított fennállását – visszaélés jellegű az átmeneti intézkedések hiányára tekintettel. Amint ugyanis a fentebb végigvitt elemzésből kitűnik, egyrészről a felperes nem hivatkozhatott a megszerzett jogosultságokra az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának hatálybalépésekor (lásd a fenti 46. pontot), másrészről pedig a nyugdíj részben tőke formájában történő kifizetésére irányuló lehetőség megszüntetése nem érintette azon nyugdíj biztosításmatematikai értékét, amelyet elvárhatott (lásd a fenti 86. pontot).

89      Ennélfogva az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

 Az arányosság elvének megsértésére alapított kifogásról

90      A felperes azzal érvel, hogy érdekeit a megtámadott határozat aránytalanul sérti. Úgy véli, hogy nyugdíjjogosultságainak tőke formájában nyújtható részét lehetett volna csökkenteni – és nem megszüntetni – anélkül, hogy ez az alap finanszírozásával kapcsolatban problémákat okozott volna. A felperes egyebekben pontos adatokat kér a Parlamenttől az Elnökség 2009. március 9‑i és április 1‑jei határozataival érintett képviselők, egykori képviselők és eltartottaik számára vonatkozóan.

91      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve alapján valamely közösségi szabályozás jogszerűsége annak a feltételnek van alárendelve, hogy az általa bevezetett intézkedések alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött, jogos cél megvalósítására, és ne haladják meg az annak eléréséhez szükséges mértéket, valamint hogy amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, főszabály szerint a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni (a Törvényszék T‑162/94. sz., NMB France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑427. o.] 69. pontja).

92      A közösségi jog általános elve szerint egyébként valamely jogi aktus jogszerűségét az e jogi aktus elfogadásakor fennálló ténybeli és jogi helyzetre tekintettel kell értékelni (lásd a Törvényszék elnöke T‑125/03. R. és T‑253/03. R. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. október 30‑án hozott végzésének [EBHT 2003., II‑4771. o.] 69. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑449/98. P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑3875. o.] 87. pontját, valamint a Törvényszék T‑296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3871. o.] 86. pontját). Ennélfogva – a felperes által a tárgyaláson előadott érveléssel ellentétben – az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának keretében hozott intézkedések arányosságának vizsgálata céljából nem lehet figyelembe venni a kiegészítő nyugdíjalapok eszközeiben később bekövetkező esetleges pozitív alakulást.

–       Az elérni kívánt cél jogszerűségéről

93      Ami az elérni kívánt cél jogszerűségét illeti, az Elnökség – 2009. április 1‑jei határozatának elfogadásakor – a következő négy elérni kívánt célt határozta meg:

–        annak biztosítása, hogy az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerbe járulékot fizető képviselők az említett rendszer alapján nyugdíjban részesüljenek;

–        az európai adófizetőkre gyakorolt bármilyen pénzügyi hatás lehetőség szerinti elkerülése;

–        annak biztosítása, hogy a költségeket méltányosan osztják szét, és megfelelően figyelembe veszik a döntések nyilvánosság részére való kifejtésének szükségességét;

–        a nyugdíjalap likviditásának megőrzése, amennyire lehetéges.

94      Úgy kell tekinteni, hogy a Parlament – a kiegészítő nyugdíjrendszer szabályozására irányuló hatáskörének gyakorlásával összefüggésben (lásd a fenti 64. pontot) – jogszerűen törekedhetett e célok elérésére.

–       A kitűzött cél elérése céljából hozott intézkedések alkalmasságáról

95      A kitűzött cél elérése céljából hozott intézkedések alkalmasságát illetően emlékeztetni kell a nyugdíjalap 2009 elején fennálló – a Parlament főtitkára által az Elnökség tagjaihoz intézett, 2009. április 1‑jei feljegyzés 4–6. pontjában, valamint az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának első és második preambulumbekezdésében vázolt – gazdasági helyzetére. Ezt a helyzetet a folyamatban lévő pénzügyi és gazdasági válság hatásainak, és annak a kilátásnak betudható erőteljes hanyatlás jellemezte, hogy a képviselők statútumának 2009. júliusi hatálybalépését követően a biztosítottak járulékainak megszüntetése és a befektetések megtérülésének elégtelensége okán fennállt annak a kockázata, hogy a rendelkezésre álló készpénz nem lesz elég a nyugdíjak kifizetésével összefüggő kötelezettségek teljesítéséhez.

96      Különösen az alap eszközei értékének alakulásában következett be 28,3%‑os csökkenés 2006 vége és 2009 eleje között, amint az az alábbi táblázatból kitűnik:

	2006. december 31.	2007. június 30.	2008. június 30.	2008. szeptember 30.	2008. december 31.	2009. február 28.
Eszközök értéke (EUR)	202 153 585	218 083 135	189 406 299	180 628 488	159 047 636	144 973 916

97      Ugyanígy, a kifizetendő nyugdíjak fedezetének – 2007. június 30‑án 92%‑os – aránya sem volt már több 63%‑nál 2008. december 31‑én.

98      A Parlament főtitkárának 2009. április 1‑jei feljegyzése értelmében egyébként a folyósítandó nyugdíjak költségét 2009 augusztusától havi 1 000 000 euróra becsülték. A Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszában a Parlament pontosította, hogy 2009. április 1‑jén úgy becsülték, hogy 2009 második felében a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított 105 képviselő fog nyugdíjat igényelni. Ezt a számadatot úgy határozták meg, hogy csak azokat a biztosítottakat vették figyelembe, akik 2009 második félévében kell, hogy betöltsék hatvanadik életévüket, figyelembe vették továbbá a képviselők mandátuma megújításának átlagos arányát, ami 50% volt. Ha az említett 105 képviselő közül mindegyik kiegészítő nyugdíjának 25%‑át tőkében kérte volna, ez az alap számára nagyjából 7 900 000 euró többletköltséget jelentett volna, ami arra kényszerítette volna ez utóbbit, hogy figyelemmel a rendelkezésre álló csekély készpénzre, eszközeinek egy részét – a gazdasági válság miatt – jelentősen alacsonyabb áron értékesítse. E tekintetben a nyugdíjalap készpénzállományával kapcsolatos, a Parlament által szolgáltatott 2009. február 28‑i jelentésekből kitűnik, hogy az ASBL‑nél és a SICAV‑nál felhalmozódott készpénzállomány, azaz a fennálló kötelezettségek teljesítésére azonnal és további költségek nélkül rendelkezésre álló eszközök körülbelül 5 000 000 eurót tettek ki.

99      A Parlament által kifejtett számításokat és előrejelzéseket hihetőnek kell tekinteni. Különösen a Parlament által arra az esetre jelzett 7 900 000 euró teljes összeg tűnik reálisnak, ha mind a 105 képviselő, aki 2009 második felében nyugdíjat igényelhetne, nyugdíja 25%‑ának tőkében történő kifizetését kérné. Ez ugyanis biztosítottanként átlagosan nagyjából 75 250 eurónak felel meg, ami nagyságrendjét tekintve megegyezik azzal a – valamivel több mint – 81 400 euró tőkével, amelyet a felperes az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatával hatályon kívül helyezett 1990. június 12‑i szabályzat 4. cikke alapján igényelhetett volna.

100    Mindezen tényezők tükrében úgy tűnik, hogy az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata és különösen a nyugdíj egy részének tőke formájában való kifizetésére irányuló lehetőség megszüntetésével a közeljövőben elkerülhető volt a nyugdíjalap likviditási válsága, az értékpapírok kedvezőtlen feltételek melletti értékesítése, valamint a nem elhanyagolható bevételkiesés. Az említett határozat emiatt alkalmas volt a fenti 93. pontban említett negyedik cél elérésére. Egyébként ez az intézkedés alkalmas volt arra, hogy legalább előmozdítsa a másik három célt, még akkor is, ha minden bizonnyal nem volt elegendő ahhoz, hogy azokat meg is valósítsa. Az intézkedés mindenesetre nem haladta meg az említett célok eléréséhez szükséges mértéket, amint azt a fenti 91. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megköveteli.

101    A felperes általánosságban nem vitatta a nyugdíjalapnak a fenti 95–98. pontban vázolt gazdasági helyzetét, azonban az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatában megtett intézkedések szükségességének kifogásolása céljából három érvre hivatkozik.

102    A felperes elsősorban a Parlament független biztosításmatemaikus szakértőinek az egyik biztosításmatematikai tanácsadó társaság által elvégzett tanulmánya keretében kifejtett véleményére utal. A Parlament által megrendelt 2007. novemberi tanulmány a nyugdíjalap pénzügyi helyzetét a képviselők statútumának 2009‑ben történő hatálybalépéséből eredő hatások tükrében elemzi. A jelentés összefoglalója 4. pontjának szövege a következő:

„A tőke formájában történő kifizetés céljából alkalmazott átváltási tényezők az Egyesült Királyságra vonatkozó táblázatokban szereplő megfelelő és néggyel elosztott átváltási tényezőkhöz képest csaknem semlegesek. Ha valamely képviselő a nyugdíjkorhatár elérésekor a tőkében történő kifizetést választja, ez nem járul hozzá semmilyen hiányhoz, továbbá nem érinti az Európai Parlament és a képviselők által fizetett hozzájárulás arányát.”

103    E tekintetben meg kell állapítani, hogy ezt a tanulmányt a 2007. június 30‑án naprakésszé tett adatok alapján 2007 novemberében véglegesítették. Amint azt abban kifejezetten pontosították, a tanulmány a jövőben ténylegesen bekövetkező alakulástól minden valószínűség szerint eltérő feltételezéseken alapul. A tanulmány szerzői például a 2007. június 30. előtti alakulásból a jövőben végbemenő projekción alapuló azon abból a feltevésből indulnak ki, hogy az alap eszközei évi 6,99%‑os megtérülési arányt hoznak majd. Márpedig – amint az a fenti 96. pontban szereplő táblázatból kitűnik – az eszközök értékének alakulása 2007. június 30‑tól 2009. február 28‑ig folyamatosan negatív volt, ekként pedig a tényleges fejlemények meghamisították a megtérüléssel kapcsolatos feltételezéseket.

104    Ily módon a biztosításmatematikai tanulmánynak a nyilvánvalóan túlhaladott adatokon és 2009. április 1‑jén tévesnek bizonyuló feltételezésein alapuló következtetései semmilyen szempontból nem relevánsak a kiegészítő nyugdíjalap – az Elnökség ugyanaznapi határozata elfogadásának időpontjában meglévő – pénzügyi helyzetét illetően. E következtetések különösen nem alkalmasak arra, hogy megingassák a 2009 februárjában az akkori pénzügyi helyzet vonatkozásában elvégzett ideiglenes számításokat.

105    A biztosításmatematikai tanulmány szerzői által kifejtett véleményre alapuló érvet tehát el kell utasítani.

106    A felperes másodsorban a tárgyaláson előterjesztette a SICAV igazgatótanácsa 2008. december 3‑i ülésének jegyzőkönyvét. Az említett jegyzőkönyvnek „A befektetési bizottság jelentése” címet viselő 10. pontjában a következő szerepel:

„A jelentések és megállapítások szerint a 2009 júniusi európai választásokat követően az alapból körülbelül 6‑7 millió euró, a rendszerbe tartozó új nyugdíjasok részére történő tőkekifizetést fognak kérni. Következésképpen, [az alapkezelő banknak] az alapban elegendő, rendelkezésre álló készpénzeszközre lesz szüksége ahhoz, hogy 2009 augusztusában reagálni tudjon a tőke iránti kérelmekre.”

107    A felperes szerint ebből a szakaszból kitűnik, hogy ettől az időponttól kezdve rendelkezéseket hoztak annak biztosítása céljából, hogy 2009 augusztusában elegendő készpénz álljon rendelkezésre a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosítottak közül újonnan nyugdíjba vonultak részéről várható, tőkekifizetés iránti kérelmekre való reagáláshoz.

108    Márpedig – amint azt a Parlament a tárgyaláson, valamint 2011. április 8‑i észrevételeiben jogosan megállapította – a fenti 106. pontban hivatkozott szakasz mindössze annyit bizonyít, hogy további készpénz rendelkezésre bocsátására volt szükség ahhoz, hogy a nyugdíjalap teljesíthesse a tőke formájában történő kifizetés iránt 2009 augusztusában előre láthatóan benyújtásra kerülő kérelmeket, valamint hogy e célból értékpapírokat kell majd értékesítenie. Ellenkező esetben ugyanis nem kellene hangsúlyozni az e tekintetben meghozandó rendelkezések szükségességét. Ez a szakasz viszont nem bizonyítja azt, hogy a nyugdíj egy részének tőke formájában történő kifizetésre irányuló kérelem lehetőségének megszüntetése nem volt alkalmas arra, hogy megkímélje a nyugdíjalapot attól, hogy kedvezőtlen feltételek mellett kelljen 2009‑ben értékpapírokat értékesítenie.

109    A SICAV igazgatótanácsa 2008. december 3‑i ülésének jegyzőkönyvére alapított érvelést tehát anélkül kell elutasítani, hogy határozni kellene e bizonyíték elfogadhatóságáról.

110    A felperes harmadsorban azzal érvel, hogy a nyugdíjalap készpénzállományának értéke 2009. február 28‑án nagyjából 8 000 000 euró, nem pedig körülbellül 5 000 000 euró volt, ahogyan azt a Parlament állítja (lásd a fenti 97. pontot). E tekintetben a felperes egyrészt a tárgyaláson előterjesztette a nyugdíjalap eszközeinek 2009. február 28‑i értékéről szóló jelentés (a továbbiakban: 2009. februári jelentés) teljes változatát, amelynek részét képezik a Parlament által a készpénzre vonatkozóan tett jelentések (lásd a fenti 97. pontot). A felperes szerint a 2009. februári jelentésben az szerepel, hogy a SICAV a Parlament által előterjesztett jelentésben szereplő 3 869 848,69 euró helyett 6 921 988 euró készpénzzel rendelkezik. A felperes másrészt 2011. május 25‑i észrevételeihez egy 2011. márciusi levélváltást csatolt. Az első levelet 2011. március 30‑án a nyugdíjalap befektetési bizottságának egyik tagja intézte a nyugdíjalap adminisztrátorához, és az – többek között – a következőt tartalmazza:

„A teljes készpénzállomány 2009. február végén körülbelül 8 millió euró:

Sicav készpénzállomány: 6 885 045 EUR (3 869 848 EUR‑ral együtt) (a NAV 2009. február 27‑i csomagjának 11. oldala)

ASBL készpénz‑állomány: 1 172 163 EUR”.

111    E tekintetben – elsősorban a felperes azon érvét illetően, amely szerint a 2009. februári jelentésben szereplő, „Asset distribution” (eszközök bontása) címet viselő táblázat „CASH amount” (készpénzösszeg) sorának végén feltüntetett 6 921 988 euró összeget kell figyelembe venni a SICAV készpénzállományának kiszámításához –, meg kell állapítani, hogy amint azt a Parlament a tárgyalás során észrevételezte, ez a számadat nyilvánvalóan nem a SICAV azonnal rendelkezésre álló készpénzállományára, hanem azokra az összegekre utal, amelyekkel befektetési számlákon meglévő különböző fizetőeszközök formájában rendelkezett, és amelyek tehát teljes egészükben nem álltak rendelkezésre azonnal és költségek nélkül. Ettől eltérő esetben ugyanis fel kellett volna készülni arra, hogy ezek az összegek szerepeljenek a SICAV készpénzállományára vonatkozó, a 2009. februári jelentés részét képező jelentésben. Tehát – éppen ellenkezőleg – úgy kell tekinteni, hogy a SICAV készpénzállományára vonatkozó jelentésben szereplő 3 869 848,69 euró összeg az „Asset distribution” címet viselő táblázat „CASH amount” sorának végén feltüntetett 6 921 988 euró részét képezi.

112    Másodsorban, jóllehet az ASBL készpénzállományának a fenti 110. pontban hivatkozott 2011. március 30‑i levélben feltüntetett 1 172 163 euró értéke megfelel a 2009. februári jelentésben szereplőnek, a SICAV készpénzállománya tekintetében feltüntetett 6 885 045 euró nem felel meg a 2009. februári jelentésben szereplő egyik adatnak sem. Mivel a felek nem vitatták a 2009. februári jelentésben szereplő, a felperes által a tárgyaláson előadott számadatok tárgyi pontosságát, és mivel a felperes nem szolgál semmiféle magyarázattal a 6 885 045 euró összeg kiszámítási alapjára, valamint annak okára vonatkozóan, hogy e számadatnak miért kellene a 2009. februári jelentésben szreplő adatokhoz képest elsőbbséget élveznie, az említett levélben szereplő információ nem kérdőjelezheti meg a nyugdíjalap 2009. február 28‑i készpénzállományának értékére vonatkozóan a fenti 98. pontban tett megállapításokat.

113    Harmadsorban meg kell állapítani, hogy a felperes 2011. május 25‑i észreveteleiben szereplő állításaival ellentétben a 2009 februárjára a Parlament által fizetett hozzájárulások összege – a nyugdíjalap tagjai által ebben a hónapban fizetett hozzájárulások összegéhez hasonlóan – szintén szerepel az ASBL készpénzállományára vonatkozó és a 2009. februári jelentés részét képező jelentés „Contributions” (hozzájárulások) rovatában.

114    A 2009. februári jelentésre, valamint a felperes által a 2011. május 25‑i észrevételeihez csatolt tényezőkre alapított érveléseket tehát anélkül kell elutasítani, hogy ez utóbbiak bizonyítékként való elfogadhatóságáról határozni kellene.

–       – A legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés megválasztásáról

115    Végül a legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés megválasztását illetően a felperes előadja, hogy aránytalan megszüntetni annak minden lehetőségét, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében biztosítottak nyugdíjuk egy részét tőke formájában szerezhessék meg, holott – adott esetben – a nyugdíj előzetesen vagy átalányjelleggel tőke formájában kérhető százalékának korlátozását is elő lehetett volna írni.

116    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 98. pontban szereplő, megközelítő jellegű számítások azt feltételezik, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított mind a 105 egykori képviselő, aki 2009 második felében nyugdíjat igényelhetne, úgy dönt, hogy nyugdíja maximális mértékét, azaz 25%‑át kéri tőke formájában. Igaz tehát, hogy ezek a számadatok a legrosszabb hipotézisnek felelnek meg, valamint hogy lehetséges volt az, hogy 2009 második felében az alap tényleges kiadásai ennél alacsonyabbak lesznek. Mindazonáltal ezt a hipotézist semmi esetre sem lehetett kizárni. Ezen túlmenően, a nyugdíjalapnak a fentiekben vázolt gazdasági helyzetében óvatos és az alap készpénzállományának rövid távon lehető legmagasabb szinten tartását biztosító megközelítésre volt szükség. Ez annál inkább érvényes, ha figyelembe vesszük a fenti 100. pontban megállapított azon tényt, hogy a megtett intézkedések valójában nem voltak elegendők az azokkal megvalósítani kívánt négy cél közül három – és különösen az európai adófizetőkre gyakorolt valamennyi pénzügyi hatás elkerülésére irányuló második cél – eléréséhez. Ezzel összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a tőke formájában történő kifizetés megszüntetése biztosításmatematikai szempontból semleges volt. A biztosítottak által elvárható nyugdíjak biztosításmatematikai értékének csökkenését vonták volna maguk után az esetlegesen előirányozható azon egyéb intézkedések – mint amilyen a nyugdíjak csökkentése vagy a járulékok emelése –, amelyek minden bizonnyal nagyobb mértékben mozdíthatták volna elő vagy akár érhették volna el a másik három célt. Következésképpen a különös kifizetési módok, és – többek között – a nyugdíj egy részének tőke formájában történő folyósítására irányuló lehetőség megszüntetése volt a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosítottak tekintetében a legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés.

117    A fentiekből következik, hogy a nyugdíj részben tőke formájában történő kifizetésére irányuló lehetőség megszüntetése tiszteletben tartotta az arányosság elvét.

118    Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

 A KKJ‑szabályzat 29. cikkének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

119    A felperes azt állítja, hogy az Elnökség megsértette a KKJ‑szabályzat 29. cikkét, mivel a 2009. április 1‑jei határozat elfogadása előtt nem folytatott konzultációt a Parlament főtitkárságával és a Quaestorok Kollégiumával.

120    Előzetesen emlékeztetni kell a KKJ‑szabályzat 29. cikkére, amely pontosítja, hogy „[a] quaestorok és a [f]őtitkár az elnök utasításainak megfelelően felügyelik a [KKJ‑]szabályzat értelmezését és szigorú alkalmazását”.

121    Ebből a szövegből egyértelműen kitűnik, hogy a 29. cikk mindössze a KKJ‑szabályzat értelmezésére és alkalmazására, nem pedig annak módosítására vonatkozik. Egyebekben – a fenti 64. pontban hangsúlyozottaknak megfelelően – az Elnökség rendelkezett hatáskörrel a KKJ‑szabályzat módosítására.

122    Ezen túlmenően pedig meg kell jegyezni, hogy – amint az a Parlament főtitkárának 2009. április 1‑jei feljegyzéséből kitűnik – a 2009. április 1‑jei határozatot az említett főtitkár javaslatára az Elnökség hozta, valamint hogy a Parlament eljárási szabályzata jelen ügyben alkalmazandó szövege 21. cikkének (2) bekezdése értelmében a quaestorok az Elnökség ülésein tanácskozási joggal vesznek részt.

123    Ennélfogva a felperes harmadik jogalapját el kell utasítani.

 A szerződések jóhiszemű teljesítése elvének megsértésére alapított, negyedik jogalapról

124    A felperes – a közte és a Parlament között fennálló szerződéses jogviszony alapján – azzal érvel, hogy az Elnökség 2009. március 9‑i és április 1‑jei határozatai nemcsak hogy a felek akaratától függnek, hanem a szerződés felbontásával érnek fel. A felperes hozzáfűzi, hogy – jogainak kötelmi jogi eredete ellenére – továbbra is a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a megtámadott határozat jogszerűségének értékelésére, ami elválasztható az őt a Parlamenthez kötő szerződéstől.

125    Ez a jogalap azon az előfeltevésen alapul, hogy a felperes és a Parlament közötti jogviszony szerződéses jellegű. Márpedig a fenti 58–61. pontban kifejtetteknek megfelelően ez a jogviszony a felperest a Parlamenttel összekötő, jogszabályon alapuló jogviszonyba illeszkedik, ekként pedig azokba a hatósági jogkörökbe tartozik, amelyeket a Parlamentre azért ruháztak, hogy a Szerződésekben rá bízott feladatát elláthassa.

126    Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

127    Mivel a Törvényszék az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának jogellenességére vonatkozó kifogás alátámasztására a felperes által felhozott valamennyi jogalapot elutasította, az említett kifogást el kell utasítani. Ebből következik, hogy a 2009. április 1‑jei határozat a megtámadott határozat érvényes alapját képezte. Ennélfogva – a fenti 30. pontban kifejtetteknek megfelelően – a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

128    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Parlament kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)       A Törvényszék John Robert Purvist kötelezi a költségek viselésére.

Pelikánová Jürimäe Van der Woude

Kihirdetve Luxembourgban a 2011. október 18‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttér2

A jogvita előzményei6

Eljárás és a felek kereseti kérelmei7

A jogkérdésről7

1.  A jelen ítéletből levonandó következtetésekről7

2.  Az ügy érdeméről8

A jogalapok és a jogellenességi kifogás felsorolásáról8

A jogellenességi kifogás hatóköréről9

Az első jogalapról11

A megszerzett jogosultságok megsértésére alapított, első részről11

A jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek megsértésére alapított, második részről15

–  A jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogásról15

–  – A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogásról17

Az egyenlő bánásmód és az arányosság elveinek megsértésére alapított, második jogalapról20

Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogásról20

Az arányosság elvének megsértésére alapított kifogásról22

–  Az elérni kívánt cél jogszerűségéről23

–  A kitűzött cél elérése céljából hozott intézkedések alkalmasságáról24

–  – A legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés megválasztásáról28

A KKJ‑szabályzat 29. cikkének megsértésére alapított, harmadik jogalapról29

A szerződések jóhiszemű teljesítése elvének megsértésére alapított, negyedik jogalapról29

A költségekről30

* Az eljárás nyelve: francia.