Language of document : ECLI:EU:T:2022:46

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)

2022. február 2.(*)(i)

„Gazdaság‑ és monetáris politika – Hitelintézetek prudenciális felügyelete – Az EKB‑ra ruházott külön felügyeleti feladatok – Valamely hitelintézet engedélyének visszavonásáról szóló határozat – A főrészvényes elleni vádemelés egy harmadik országban – A jóhírnév kritériuma – A jóhírnév piaci megítélése – Az ártatlanság vélelme – Arányosság – Védelemhez való jog”

A T‑27/19. sz. ügyben,

a Pilatus Bank plc (székhelye: Ta’Xbiex [Málta]),

a Pilatus Holding Ltd. (székhelye: Ta’Xbiex)

(képviseli őket: O. Behrends ügyvéd)

felpereseknek

az Európai Központi Bank (EKB) (képviseli: E. Yoo, M. Puidokas és A. Karpf, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik: D. Triantafyllou, A. Nijenhuis és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

a Pilatus Banktól a hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyének visszavonásáról szóló 2018. november 2‑i EKB‑határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),

tagjai: M. van der Woude elnök, M. J. Costeira (előadó), M. Kancheva, Berke B. és T. Perišin bírák,

hivatalvezető: I. Pollalis tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2021. február 26‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      A jogvita előzményei

1        A felperesek, a Pilatus Bank plc és a Pilatus Holding Ltd., amelyek közül az előbbi Máltán letelepedett, a Malta Financial Services Authority (MFSA, máltai pénzügyi felügyeleti hatóság) közvetlen prudenciális felügyelete alatt álló, kevésbé jelentős hitelintézet, az utóbbi pedig e hitelintézet többségi részvényese.

2        A United States Department of Justice (az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma) által 2018. március 19‑én közzétett sajtóközlemény szerint Ali Sadr, az elsőrendű felperes részvényese, aki közvetve 100%‑os tőkerészesedéssel és szavazati joggal rendelkezett, letartóztatásra került az Egyesült Államokban hat azzal összefüggő vádpont alapján, hogy feltehetően részt vett egy olyan rendszerben, amelynek révén egy venezuelai projekt finanszírozására kifizetett, hozzávetőleg 115 millió amerikai dollárt (USD) iráni személyek és vállalkozások javára használtak fel.

3        A United States Attorney for the Southern District of New York (az Egyesült Államok New York‑i déli kerületi ügyésze) által elfogadott vádirat szerint az elsőrendű felperes 2013‑ban történő létrehozása és finanszírozása érdekében felhasznált egyes pénzeszközöknek a venezuelai projekthez kapcsolódó jogellenes eredete volt.

4        Az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádemelést követően az elsőrendű felpereshez többek között összesen 51,4 millió euró összeget, vagyis a mérlegében szereplő betétek körülbelül 40%‑át kitevő betétkivonás iránti kérelem érkezett.

5        2018. március 21‑én az MFSA elfogadta a szavazati jogok visszavonásáról vagy felfüggesztéséről szóló irányelvet, amelyben többek között elrendelte, hogy A. Sadr mondjon le azonnali hatállyal az elsőrendű felperesnél betöltött elnöki posztjáról, valamint a felperesen belül gyakorolt minden más döntéshozatali funkciójáról, függessze fel szavazati jogainak gyakorlását, és tartózkodjon az említett felperes jogi vagy perbeli képviseletétől.

6        Ugyanezen a napon az MFSA elfogadta a moratóriumról szóló irányelvet, amelyben felszólította az elsőrendű felperest, hogy ne engedélyezzen semmilyen banki tranzakciót, különösen az említett felperes részvényesei és igazgatótanácsának tagjai általi pénzkivonásokat és betételhelyezéseket.

7        2018. március 22‑én az MFSA elfogadta az illetékes személy kinevezéséről szóló irányelvet annak érdekében, hogy lényegében e személyre bízza az általában az elsőrendű felperes vezető szerveire ruházott hatáskörök közül a legfontosabbak gyakorlását a felperes konkrét tevékenységei és eszközei tekintetében.

8        2018. június 29‑én az Európai Központi Bank (EKB) javaslatot kapott az MFSA‑tól arra vonatkozóan, hogy vonja vissza az elsőrendű felperes hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyét az EKB‑nak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 63. o.) 14. cikkének (5) bekezdése alapján.

9        2018. augusztus 2‑án az MFSA felülvizsgált javaslatot nyújtott be az EKB‑hoz az elsőrendű felperes hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyének visszavonására vonatkozóan.

10      2018. augusztus 31‑i levelében az EKB felhívta az elsőrendű felperest, hogy az említett levél kézhezvételétől számított öt munkanapon belül tegye meg észrevételeit az engedély visszavonására vonatkozó határozattervezettel kapcsolatban.

11      2018. szeptember 6‑án az elsőrendű felperes kérte a meghallgatásra nyitva álló határidő 14 nappal való meghosszabbítását, valamint hozzáférést kért az ezen eljárás ügyirataihoz.

12      Az elsőrendű felperes kérelmére a határidőt először 2018. szeptember 17‑ig, másodszor pedig szeptember 21‑ig meghosszabbították.

13      2018. szeptember 13‑i levelében az EKB hozzáférést biztosított az elsőrendű felperesnek a közigazgatási eljárás ügyirataihoz.

14      2018. szeptember 21‑én az elsőrendű felperes benyújtotta az engedély visszavonására vonatkozó határozattervezettel kapcsolatos észrevételeit, és kifejtette, hogy az igazgatósága és részvényesei ezt ellenzik.

15      2018. november 2‑án az EKB az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 14. cikkének (5) bekezdése alapján elfogadta azt a határozatot, amellyel visszavonta az elsőrendű felperes hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyét (a továbbiakban: megtámadott határozat).

II.    Az eljárás és a felek kérelmei

16      A Törvényszék Hivatalához 2019. január 15‑én benyújtott keresetlevelével a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

17      Az EKB 2019. március 28‑án nyújtotta be az ellenkérelmét.

18      2019. május 17‑i határozatával a Törvényszék korábbi második tanácsának elnöke engedélyezte az Európai Bizottság számára, hogy az EKB kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon.

19      A Bizottság az előírt határidőn belül benyújtotta a beavatkozási beadványt.

20      A felperesek 2019. augusztus 2‑án benyújtották a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeiket.

21      A felperesek 2019. június 28‑án nyújtották be válaszukat, az EKB pedig 2019. augusztus 21‑én nyújtotta be viszonválaszát.

22      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (5) bekezdése alapján az előadó bírót a kilencedik tanácsba osztották be, a jelen ügyet következésképpen e tanács elé utalták.

23      A második tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.

24      A Törvényszék elnöke 2021. február 25‑i határozatával új bírót és tanácselnököt jelölt ki a testület kiegészítése érdekében.

25      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (kibővített kilencedik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a 2021. február 26‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait.

26      2021. február 26‑án az előadó bíró javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzat 89. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében felhívta az EKB‑t, hogy válaszoljon egy kérdésre, a többi felet pedig arra, hogy fejtsék ki álláspontjukat. A felek a megszabott határidőn belül eleget tettek ennek a felhívásnak.

27      A Törvényszék elnökének 2021. augusztus 12‑i határozatával a jelen ügyet új előadó bírónak osztották ki.

28      Berke B. bíró 2021. augusztus 1‑jén bekövetkezett halálát követően azon három bíró, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten, az eljárási szabályzat 22. cikkének és 24. cikke (1) bekezdésének megfelelően folytatta a tanácskozásokat.

29      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére.

30      A Bizottság által támogatott EKB azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant a másodrendű felperes vonatkozásában;

–        másodlagosan utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant az említett felperes vonatkozásában;

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant az elsőrendű felperes vonatkozásában;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

III. A jogkérdésről

A.      Az elfogadhatóságról

31      A Bizottság által támogatott EKB lényegében arra hivatkozik, hogy a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben azt a másodrendű felperes nevében és képviseletében nyújtották be, mivel e felperes nem bizonyította, hogy személyes és elkülönült érdeke fűződik a megtámadott határozat megsemmisítéséhez, és őt az említett határozat közvetlenül és személyében érinti.

32      A felperesek előadják, hogy a kereset elfogadható annyiban, amennyiben azt a másodrendű felperes nyújtotta be, amely az elsőrendű felperes többségi részvényese.

33      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az engedélyt visszavonó határozat nem érinti közvetlenül az olyan hitelintézet részvényeseit, amelynek a hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyét visszavonták (lásd ebben az értelemben: 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923, 107–115. pont és a rendelkező rész).

34      Így, amint arra az EKB és a Bizottság hivatkozik, a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben azt a másodrendű felperes nyújtotta be.

B.      Az ügy érdeméről

35      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek tizenegy jogalapra hivatkoznak.

36      Az első jogalap az 1024/2013 rendelet 14. cikke (5) bekezdésének és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapul. A második jogalap az engedély visszavonására vonatkozó indok fennállásával kapcsolatos mérlegelési hibán alapul. A harmadik jogalap azon alapul, hogy az EKB nem gyakorolta mérlegelési jogkörét, vagy nem megfelelően gyakorolta e jogkörét. A negyedik jogalap a releváns tények vizsgálatának hiányán, valamint e tények pártatlan és objektív értékelésének hiányán alapul. Az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik jogalap az arányosság elvének megsértésén, a nemo auditur elvének megsértésén, az ártatlanság vélelméhez való jog megsértésén, illetve az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul. A kilencedik jogalap az 1024/2013 rendelet 19. cikkének és (75) preambulumbekezdésének megsértésén, valamint hatáskörrel való visszaélésen alapul. A tizedik jogalap a védelemhez való jog és különösen a meghallgatáshoz való jog megsértésén, a tizenegyedik jogalap pedig az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

1.      Az első jogalapról, amely az 1024/2013 rendelet 14. cikke (5) bekezdésének és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén alapul

37      A felperesek azt állítják, hogy az EKB nem teljesítette az 1024/2013 rendelet 14. cikkének (5) bekezdése alapján fennálló feladatait, és megsértette az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkét azáltal, hogy lehetővé tette az MFSA számára, hogy de facto visszavonja az engedélyt bármely szabályos eljárás nélkül a 2018. március 21‑i és 22‑i irányelvek elfogadásával, és amennyiben az MFSA határozatának jóváhagyására szorítkozott.

38      A megtámadott határozat jogellenes, mivel lényegében az MFSA által létrehozott kész helyzet puszta megerősítése, nem pedig az EKB valódi határozata.

39      Ebben az összefüggésben a felperesek szerint az EKB‑nak az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének c) pontja és a magas színvonalú felügyeleti standardok biztosítására irányuló kötelezettsége alapján kellett volna beavatkoznia, lényegében az érintett prudenciális követelmények betartásának biztosítása, az engedély visszavonásáról szóló határozatokra vonatkozó hatáskörmegosztás és az alapvető eljárási szabályok, különösen pedig minden bank azon igényének garantálása céljából, hogy a saját képviselői képviseljék a szabályozó hatósággal szemben, ne pedig az e szabályozó hatóság ellenőrzése alatt álló személy „képviselje”.

40      Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

41      Először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében kizárólag az EKB rendelkezik hatáskörrel a hitelintézetek engedélyeinek kiadására és ezen engedélyek visszavonására különösen olyan hitelintézetek vonatkozásában, amelyek székhelye európénznemű tagállamokban található.

42      Ezenkívül az 1024/2013 rendelet 14. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy a vonatkozó uniós jogban meghatározott esetekben az EKB – azt követően, hogy konzultált a mechanizmusban részt vevő azon tagállam illetékes nemzeti hatóságával, amelyben a hitelintézet székhellyel rendelkezik – saját kezdeményezésére vagy az illetékes nemzeti hatóságának javaslatára visszavonhatja a hitelintézet engedélyét.

43      Amint az az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjából és 14. cikkének (5) bekezdéséből kitűnik, az MFSA nem rendelkezik hatáskörrel a hitelintézetek engedélyének visszavonására, hanem csupán arra, hogy adott esetben javasolja az EKB‑nak az ilyen visszavonást.

44      Márpedig, amint arra a Törvényszék a fenti 8. és 9. pontban emlékeztetett, az EKB az, amely az 1024/2013 rendelet 14. cikke (5) bekezdésének megfelelően úgy határozott, hogy az MFSA javaslatára visszavonja az elsőrendű felperes engedélyét.

45      Ezenkívül meg kell állapítani, hogy még ha az MFSA túl is lépte volna a hatáskörét, és határozatot hozott volna az engedély visszavonásáról, az ilyen, illetékes nemzeti hatóság által elfogadott határozat – a 2018. december 19‑i Berlusconi és Fininvest ítélet (C‑219/17, EU:C:2018:1023) alapjául szolgáló határozattól eltérően – nem minősül eljárást megindító, előkészítő aktusnak vagy a megtámadott határozat nem kötelező erejű javaslatának, és így az nem okozhatja e határozat jogellenességét (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2018. december 19‑i Berlusconi és Fininvest ítélet, C‑219/17, EU:C:2018:1023, 44. pont).

46      Hasonlóképpen, mivel az MFSA‑nak a moratóriumra és az illetékes személy kijelölésére vonatkozó, a fenti 6. és 7. pontban említett irányelvei nem minősülnek eljárást megindító, előkészítő aktusnak vagy a megtámadott határozat nem kötelező erejű javaslatának, így azok esetleges jogellenessége nem teszi jogellenessé a megtámadott határozatot.

47      Az MFSA szóban forgó irányelvei ugyanis, bár ugyanazon helyzetre vonatkoznak, más határozatok, amelyeket nem az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján fogadtak el.

48      Ennélfogva a felperesek érvei nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a megtámadott határozatot az 1024/2013 rendelet 14. cikke (5) bekezdésének megsértésével fogadták el.

49      Másodszor, ami a felperesek azon érvét illeti, amely szerint az EKB‑nak az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján kellett volna beavatkoznia, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében, amennyiben az a magas színvonalú felügyelet biztosításához szükséges, az EKB dönthet úgy, hogy az említett hitelintézetek közül egy vagy több tekintetében minden vonatkozó hatáskörével közvetlenül él.

50      Mindazonáltal az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja lehetőséget biztosít az EKB számára, hogy úgy döntsön, hogy a hitelintézettel szemben saját maga gyakorolja közvetlenül minden vonatkozó hatáskörét, de nem kötelezi arra, hogy saját maga gyakorolja a hitelintézet feletti közvetlen felügyeletet.

51      Ebből következik, hogy az EKB dönthet úgy, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján beavatkozik, ha úgy ítéli meg, hogy a beavatkozása szükséges ahhoz, hogy elkerülhető legyen a magas színvonalú felügyeleti normáknak az illetékes nemzeti hatóságok általi következetlen alkalmazása.

52      Mivel a felperesek nem bizonyítják, hogy az EKB beavatkozásának hiánya a jelen ügyben a magas színvonalú felügyeleti normák következetlen alkalmazását eredményezte volna, nem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy nem az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja és a magas színvonalú felügyeleti standardok biztosítására vonatkozó állítólagos kötelezettség alapján járt el.

53      Ebből következik, hogy az a tény, hogy az EKB nem úgy döntött, hogy maga gyakorolja az elsőrendű felperes közvetlen felügyeletét, nem eredményezi a megtámadott határozat jogellenességét.

54      A fentiekre tekintettel a felperesek érvei nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a megtámadott határozatot az 1024/2013 rendelet 14. cikke (5) bekezdésének és 6. cikke (5) bekezdése c) pontjának megsértésével fogadták el.

55      Harmadszor, ami a gondos ügyintézés elvének megsértését illeti, a felperesek megelégednek annak kijelentésével, hogy azáltal, hogy lehetővé tette az MFSA számára, hogy visszavonja az engedélyt bármely szabályos eljárás nélkül de facto visszavonja az engedélyt, az EKB megsértette azon jogukat, hogy ügyeiket részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék.

56      Mivel a felperesek nem támasztják alá konkrét érvekkel a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított kifogásukat, és ezen elv említésére szorítkoznak, meg kell állapítani, hogy e kifogás elfogadhatatlan az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése alapján, amely ugyanezen alapokmány 53. cikke első bekezdésének megfelelően alkalmazandó a Törvényszék előtti eljárásra, valamint az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja alapján.

57      Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

2.      A második jogalapról, amely az engedély visszavonására vonatkozó indok fennállásával kapcsolatos mérlegelési hibán alapul

58      A felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott határozat mérlegelési hibát tartalmaz, amennyiben az EKB az engedély visszavonását az A. Sadrral szembeni, pénzügyi jogsértések miatti vádirat meglétére alapozta.

59      E tekintetben a felperesek azt állítják, hogy az EKB nem támaszkodhatott volna az Egyesült Államok hatóságai által kiadott puszta sajtóközleményre, különösen mivel e sajtóközlemény pontosította, hogy az abban szereplő valamennyi kijelentést állításnak kell tekinteni.

60      Ezenkívül a felperesek úgy vélik, hogy az EKB nem vizsgálta meg a szóban forgó vádiratban leírt tényeket, és nem is állapította meg azok általános jellegét. Különösen azt állítják, hogy az EKB nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni egyesült államokbeli szankciókra vonatkozó szabályok megsértése miatti vádról volt szó, miközben a kifogásolt magatartás az uniós jog szempontjából nem jogellenes.

61      Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

62      Emlékeztetni kell az engedély visszavonására alkalmazandó jogi háttérre és a megtámadott határozatnak az engedély visszavonására vonatkozó ok fennállására vonatkozó indokolására, majd meg kell vizsgálni, hogy – amint azt a felperesek állítják – az EKB e tekintetben követett‑e el mérlegelési hibát.

63      Először is, mivel a részvényes és a hitelintézet két különálló személy, előzetesen meg kell vizsgálni, hogy valamely hitelintézet részvényesére vonatkozó tény releváns lehet‑e az e hitelintézet prudenciális felügyeletére vonatkozó olyan határozat meghozatala szempontjából, mint amilyen az engedélyének visszavonása.

64      E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 14. cikkének (5) bekezdése, amelyet az Unión és az egyes tagállamokon belül a hitelintézetek biztonságának és stabilitásának, valamint a pénzügyi rendszer stabilitásának biztosítása érdekében fogadtak el (az említett rendelet 1. cikkének (1) bekezdése), azt írja elő, hogy az EKB hatáskörrel rendelkezik a hitelintézetek engedélyezésére és a vonatkozó uniós jogban meghatározott esetekben a hitelintézetek engedélyének visszavonására.

65      Amint azt az 1024/2013 rendelet (20) preambulumbekezdése pontosítja, a hitelintézetek tevékenységének megkezdésére vonatkozó előzetes engedélyezés kulcsfontosságú prudenciális technika annak biztosítására, hogy csak gazdaságilag szilárd alapokon álló piaci szereplők végezzék e tevékenységeket, amelyek szervezetileg képesek a betétgyűjtéssel és hitelezéssel járó egyedi kockázatok kezelésére, és amelyeket arra alkalmas igazgatók irányítanak.

66      Ezenkívül az 1024/2013 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése értelmében, az EKB‑nak az e rendeletben rá ruházott feladatok elvégzése és a magas színvonalú felügyelet biztosítása céljából alkalmaznia kell a teljes vonatkozó uniós joganyagot, és amennyiben a vonatkozó uniós joganyag irányelvekből áll, az ezeket az irányelvet átültető nemzeti jogszabályokat.

67      Ezt követően egyrészt meg kell állapítani, hogy a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o.; HL 2017. L 20., 1. o.) 14. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az illetékes hatóságok megtagadják a hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyt, ha – figyelembe véve a hitelintézet megbízható és prudens irányítása biztosításának szükségességét – nincsenek meggyőződve a részvényesek vagy tagok alkalmasságáról, különösen ha a 23. cikk (1) bekezdésében megállapított feltételek nem teljesülnek.

68      A 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése meghatározza azokat a kritériumokat, amelyeket a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerezni kívánó részvényesnek tiszteletben kell tartania ahhoz, hogy megfelelőnek minősüljön a hitelintézetek hatékony, eredményes és prudens vezetésének biztosítására irányuló cél szempontjából, figyelembe véve az érintett hitelintézetre gyakorolt valószínűsíthető befolyását. E kritériumok között szerepel többek között a jóhírnév kritériuma.

69      A 2013/36 irányelv 23. cikkében előírt jóhírnévi kritériumot a máltai jogban átveszi az 1994. november 15‑i Banking Act (banktörvény, Málta törvényei, 371. fejezet) 13. cikke A. részének (9) bekezdése, amely ugyanazt a megfogalmazást használja, mint az irányelv.

70      Másrészt a 2013/36 irányelv 18. cikke értelmében az illetékes hatóságok visszavonhatják a megadott engedélyt, ha valamely hitelintézet már nem felel meg az engedély kiadásának alapjául szolgáló feltételeknek.

71      A fenti 64–70. pontban említett rendelkezések együttes olvasatából következik, hogy azok a kritériumok, amelyeket a részesedést szerezni kívánó személyeknek tiszteletben kell tartaniuk ahhoz, hogy jogosultak legyenek befolyásoló részesedés megszerzésére, ideértve a jóhírnév kritériumát is, alkalmazandók a részvényesek alkalmasságának a hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedély visszavonása céljából végzett értékelésére.

72      Ebből következik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok visszavonhatják a hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyt, ha – tekintettel arra, hogy biztosítani kell e hitelintézet megbízható és prudens irányítását, valamint biztosítani kell a pénzügyi rendszer megőrzését és stabilitását az Unión belül és az egyes tagállamokban – az említett hatóságok – különösen a jóhírnév hiánya miatt – nem tartják megfelelőnek azon részvényesek vagy tagok alkalmasságát, akik befolyást gyakorolhatnak a hitelintézetre.

73      Másodszor meg kell állapítani, hogy a jóhírnév fogalma nem definiált jogi fogalom. A 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése ugyanis nem tartalmazza az említett fogalom kimerítő meghatározását, illetve azon magatartások felsorolását, amelyek az említett fogalom hatálya alá tartozhatnak. Ez azt feltételezi, hogy az illetékes hatóságok esetről esetre vizsgálják, hogy a hitelintézetben befolyásoló részesedést szerezni kívánó részvényes tiszteletben tartja‑e a jóhírnév kritériumát, figyelembe véve a releváns tényeket, az említett kritériumot alátámasztó okokat és az e kritérium által biztosítani kívánt célokat. A jogbiztonság elvével tehát nem ellentétes az, hogy az említett hatóságok mérlegelési mozgástérrel rendelkezzenek a szóban forgó kritérium alkalmazása során.

74      Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2005. június 7‑i VEMW és társai ítélet, C‑17/03, EU:C:2005:362, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75      E tekintetben először is az Európai Bankhatóság (EBH), az Európai Biztosítás‑ és Foglalkoztatóinyugdíj‑hatóság (EIOPA), valamint az Európai Értékpapír‑piaci Hatóság (ESMA) által elfogadott, a pénzügyi szektorbeli befolyásoló részesedések szerzésének és növelésének felügyeleti értékeléséről szóló közös iránymutatás 10.9 pontja kimondja egyrészt, hogy a részesedést szerezni kívánó személy jó hírnevűnek tekintendő, ha nincs olyan megbízható bizonyíték, amely mást sugallna, és a célfelügyelőnek nincs észszerű oka kételkedni a jó hírnevében, másrészt pedig az értékeléshez rendelkezésre álló összes releváns információt figyelembe kell venni.

76      Másodszor meg kell jegyezni, hogy általános értelemben a jóhírnév egy olyan személy alkalmasságára utal, aki megfelel a szokásos normáknak és szabályoknak, valamint azon hírnévre vonatkozik, amellyel e személy ezen alkalmasságát és magatartását illetően a nyilvánosság előtt rendelkezik.

77      Így a jóhírnév nemcsak valamely személy magatartásától függ, hanem attól is, hogy más személy hogyan észleli ezt a magatartást.

78      Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy a hitelintézetek részvényesei jóhírneve értékelésének célja e hitelintézetek megbízható és prudens irányításának biztosítása, a hitelintézetek tulajdonosai folyamatos alkalmasságának és pénzügyi stabilitásának, valamint a pénzügyi rendszer megőrzésének és stabilitásának biztosítása az Unión belül és az egyes tagállamokban (az 1024/2013 rendelet (16), (17) és (22) preambulumbekezdése).

79      Márpedig azon szabályozás célkitűzéseinek megvalósítása, amelynek a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése a részét képezi, szorosan a nyilvánosság és a bankpiaci szereplők hitelintézetekbe vetett bizalmától függ. Az ilyen bizalom elvesztése ugyanis ezen intézmények számára a finanszírozás elvesztését vonhatja maga után, és így nemcsak a szóban forgó intézményre, hanem az Unión belül és az egyes tagállamokban a pénzügyi rendszerre nézve is kockázatot jelenthet.

80      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a hitelintézetek részvényeseinek jóhírnevét annak figyelembevételével kell értékelni, hogy magatartásuk megfelel‑e az alkalmazandó törvényeknek és jogszabályoknak, valamint azt, hogy a nyilvánosság és a pénzügyi piacok szereplői hogyan észlelik ezt a magatartást és hírnevüket.

81      Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban az EKB úgy ítélte meg, hogy az elsőrendű felperes már nem felel meg az ahhoz szükséges feltételeknek, hogy hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedéllyel rendelkezzen, és hogy ez a helyzet nem orvosolható a jóhírnevének és üzleti modelljének visszafordíthatatlan sérülése miatt.

82      Az EKB mindenekelőtt emlékeztetett arra, hogy A. Sadr közvetetten az elsőrendű felperes tőkéjének és szavazati jogainak 100%‑ával rendelkezett.

83      Ezt követően az EKB rámutatott, hogy az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma által 2018. március 19‑én közzétett sajtóközleményből kitűnik, hogy A. Sadr letartóztatásra került az Egyesült Államokban hat azzal összefüggő vádpont alapján, hogy feltehetően részt vett egy olyan rendszerben, amelynek révén egy venezuelai projekt finanszírozására kifizetett, hozzávetőleg 115 millió amerikai dollárt (USD) iráni személyek és vállalkozások javára használtak fel, és hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezték azt követően, hogy lefoglalták az útlevelét és az úti okmányait, egyúttal elektronikus megfigyelés alá helyezték.

84      Ezenkívül az EKB rámutatott, hogy a szóban forgó vádirat jelentős figyelmet keltett a nemzetközi médiában, valamint az elsőrendű felperesre vonatkozó negatív sajtócikkeket eredményezett, ami azzal a hatással járt, hogy súlyosan rontotta ez utóbbi hírnevét, különösen az Egyesült Államok New York‑i déli kerületi ügyészének állításai miatt, amelyek szerint az említett felperes 2013‑ban történő létrehozása és finanszírozása érdekében felhasznált egyes pénzeszközök a venezuelai projekthez kapcsolódóan jogellenes eredetűek voltak.

85      Az EKB tehát lényegében úgy ítélte meg, hogy miközben figyelembe vette az ártatlanság vélelmét, és azt a tényt, hogy az A. Sadr elleni vádak csupán puszta állítások voltak, utóbbi vád alá helyezése komoly kétségeket vethet fel az elsőrendű felperes részvényeseként fennálló feddhetetlenségét illetően.

86      Az EKB azt is pontosította, hogy a fenti 75. pontban említett közös iránymutatások szerint a részvényes feddhetetlenségét eseti alapon értékelik, és azt nem kizárólag a jogerős elítélés esetén kérdőjelezik meg, hanem minden hiteles és megbízható forrásból származó információt figyelembe kell venni. Így a folyamatban lévő büntetőeljárások, különösen amikor bizonyos bűncselekmények, mint például a csalás vagy a pénzügyi bűncselekmények – ideértve a pénzmosást is – miatti felelősségre vonásról van szó, hatással lehettek az érintett személy jóhírnevére, és ennélfogva a felügyelet alatt álló hitelintézetre.

87      Az EKB hozzátette, hogy a jelen ügyben az elsőrendű felperes tulajdonosi szerkezetének különös jelentősége van, mivel ez a szerkezet A. Sadrból, az említett felperes feletti irányítást gyakorló végső és egyedüli részvényesből állt.

88      Mivel A. Sadr, mint az elsőrendű felperes feletti irányítást biztosító befolyásoló részesedés tulajdonosa, az EKB szerint már nem rendelkezett a 2013/36 irányelv 14. cikkének (2) bekezdése és 23. cikke (1) bekezdésének a) pontja, valamint az e rendelkezéseket átültető nemzeti rendelkezések értelmében vett szükséges alkalmassággal, ebből az EKB azt a következtetést vonta le, hogy indokolt volt annak megállapítása, hogy az említett felperes már nem felel meg azon feltételeknek, amelyek mellett az engedélyét megkapta.

89      Egyébiránt az EKB lényegében részletezte azokat az indokokat, amelyek miatt az eljárások fennállása elegendő volt azon prudenciális felügyelet keretében, amelynek célja – a büntetőeljárástól eltérően – a kockázatok kiküszöbölése és megelőzése, nem pedig személyek szankcionálása az érintett részvényes jóhírneve megkérdőjelezése céljából.

90      Az EKB szerint ugyanis a prudenciális felügyelet olyan előretekintő szemléletet igényel, amely figyelembe veszi azt, hogy a pénzügyi piacok a nyilvánosságnak a pénzügyi piacok szereplőibe vetett bizalmától függnek, így indokolt volt figyelembe venni A. Sadr vád alá helyezését. Úgy vélte ugyanis, hogy az említett vádemelés közvetlenül megkérdőjelezte az elsőrendű felperes egyetlen részvényesének jóhírnevét a nyilvánosság előtt, a jogerős elítélés hiánya ellenére.

91      Ez annál is inkább így van, mivel a szóban forgó eljárások a jelen ügyben hatással voltak magának az elsőrendű felperesnek a jóhírnevére, amely káros piaci hangulatot eredményezett, amelyet az eljárás megindítását követően a betétek kivonására irányuló kérelmek jelentős száma bizonyít, amely az említett felperes mérlegében szereplő betétek teljes összegének több mint 40%‑át tette ki, valamint a levelező banki kapcsolatok megszüntetését is maga után vonta.

92      Az A. Sadr elleni vádemelés egyébként egyik tényezője volt a máltai banki ágazat egészére vonatkozó, egy hitelminősítő intézet által megállapított kockázati mutató romlásának, ami az ezen intézet értékelő jelentésében egyebek mellett az ezen eljárásokra való utalásokból is kitűnik.

93      Ráadásul az EKB egyrészt az elsőrendű felperes fő adósának azon levelére támaszkodott, amelyben kérte kölcsönének idő előtti megszüntetését, amely az említett felperes kölcsönszerződéseinek 90%‑át tette ki, amely ebből következően a felperes fő bevételi forrását jelentette.

94      Másrészt az EKB figyelembe vette azt a tényt, hogy a fennmaradó kölcsönszerződések 10%‑a közül, amely öt kölcsönt jelent, három kölcsönvevő már nem fizette a tőkeösszeget és a kamatokat, míg a másik kettő a kölcsöne idő előtti megszüntetését kérte.

95      A megtámadott határozatot tehát kifejezetten a fenti 81–94. pontban ismertetett különböző okok indokolták, amelyek megkérdőjelezik az e hitelintézet megbízható és prudens irányításának biztosítására, valamint az Unión belül és az egyes tagállamokban a pénzügyi rendszer védelmének biztosítására irányuló célkitűzést.

96      Negyedszer, ebben az összefüggésben azt kell értékelni, hogy a jelen ügyben az elsőrendű felperes felett közvetetten teljes ellenőrzést gyakorló részvényes vád alá helyezése egy harmadik ország joga alapján bizonyos súlyú pénzügyi jogsértések miatt hatással lehetett‑e a jóhírnevére oly módon, hogy megkérdőjelezze a hitelintézet pénzügyi helyzetét és a pénzügyi rendszer stabilitását az Unión belül és az egyes tagállamokban.

97      Először is, a felperesek azon érvét illetően, amely szerint a megtámadott határozat mérlegelési hibát tartalmaz, amennyiben az EKB az engedély visszavonását arra alapította, hogy A. Sadr tekintetében létezik egy pénzügyi bűncselekmények miatti vádirat, meg kell állapítani, hogy az EKB úgy vélte, hogy az említett vádemelés kételyeket ébreszthet a 2013/36 irányelv 23. cikkének (1) bekezdése szerinti, valamely hitelintézetben befolyásoló részesedéssel rendelkező részvényes jóhírnevét és alkalmasságát illetően, és ebből következően e hitelintézet irányításának megbízható és prudens jellege tekintetében.

98      Azt is meg kell állapítani, hogy az EKB hangsúlyozta, hogy a banki piac sajátosságaira tekintettel, amely szorosan függ a hitelintézetek betéteseinek és partnereinek, illetve tágabb értelemben a nyilvánosságnak a bizalmától, az ilyen kételyt elegendőnek kell tekinteni annak igazolásához, hogy az illetékes hatóságok olyan intézkedéseket kívánnak elfogadni, amelyek célja, hogy korlátozzák az ilyen vádemeléseknek a szóban forgó hitelintézet irányítására, valamint az Unión belül és az egyes tagállamokban a pénzügyi rendszer stabilitására gyakorolt hatását.

99      Konkrétabban, a visszavonásról szóló határozatot az elsőrendű felperes teljes közvetett irányítása alatt álló részvényessel szembeni vádirat által e részvényes és e felperes jóhírnevére, a felperes irányában fennálló közbizalomra, és ebből következően az irányítása megbízható jellegére, valamint a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban fennálló stabilitására gyakorolt konkrét negatív hatásokkal indokolták.

100    E hatások között az EKB azonosította a jelentős betétkivonás iránti kérelmeket, amelyeket a vádirat okozott, és amelyek az elsőrendű felperes mérlegében szereplő betétek teljes összegének több mint 40%‑át tették ki, azonosította a levelező banki kapcsolatok megszűnését és az említett felperes fő hitelfelvevői szerződéseinek megszüntetését, valamint a máltai banki ágazat egészére vonatkozó, egy hitelminősítő intézet által megállapított kockázati mutató romlását is magukban foglalták.

101    E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár a hitelintézetben közvetve minősített részesedéssel rendelkező részvényes elleni vádemelés önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megkérdőjelezze e hitelintézet jóhírnevét, a jóhírnévnek a nyilvánosság és a hitelintézet ügyfelei, valamint partnerei általi negatív észlelése az ilyen vádemelést követően – feltéve, hogy konkrét bizonyítékok alapján bizonyítást nyer – igazolhatja az érintett hitelintézet engedélyének visszavonását, amennyiben olyan jellegű, hogy kockázatot jelenthet az említett hitelintézetre és a banki piac egészére.

102    A bankpiaci szereplőkkel szembeni közbizalom fontossága miatt ugyanis a vád alá vont részvényes jóhírneve észlelésének figyelembevétele igazolt a prudenciális felügyelet célkitűzéseire tekintettel, amennyiben az a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való stabilitásának megőrzésére irányuló cél megvalósításához való hozzájárulásra irányul.

103    Másodszor, ami a felperesek arra alapított érvét illeti, hogy az EKB nem vette figyelembe a vádiratnak az elsőrendű felperes megbízható és prudens irányítására gyakorolt hatását, pontosítani kell, hogy a jóhírnév piaci észlelése olyan tényező, amelyet az adott ügy objektív körülményeire tekintettel kell meghatározni.

104    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperesek nem vitatják, hogy az elsőrendű felperes főrészvényese elleni vádemelés negatív hatással volt a máltai banki ágazat egészére vonatkozó kockázati mutatónak egy hitelminősítő intézet általi értékelésére, és betétkivonással, a levelező banki kapcsolatok megszűnésével, valamint a főbb kölcsönfelvevői szerződéseinek megszüntetésével járt.

105    A felperesek annak kijelentésére szorítkoznak, hogy a szóban forgó vádiratnak korlátozott hatása volt, és hogy a betétek kivonása rendkívül korlátozott volt.

106    Márpedig az EKB által a Törvényszék pervezető intézkedésére válaszul szolgáltatott bizonyítékokból kitűnik, hogy az elsőrendű felperes helyzete erősen romlott az A. Sadr elleni vádemelést követően.

107    Különösen, amint azt a megtámadott határozat jelezte, és amint azt a fő hitelfelvevő kölcsönmegszüntetési kérelme is tanúsítja, valamint az MFSA engedélye az elsőrendű felperes számára arra, hogy elfogadja e kölcsön idő előtti visszafizetését, amelyeket az EKB nyújtott be, az említett felperes elvesztette hitelállományának nagy részét, és ebből következően a jövedelemszerzési képességét is.

108    Ezenkívül, amint az a megtámadott határozatban szerepel, és amint azt az EKB által benyújtott, több betétes számláinak zárolására és ennek megfelelő pénzátutalásokra irányuló, az EKB által benyújtott kérelmek is tanúsítják, az elsőrendű felperes jelentős betétkivonási kérelmeket kapott a betétesektől.

109    Az elsőrendű felperes feltőkésítésével és likviditásával kapcsolatos nehézségeket az igazgatóság tagjai is elismerték az illetékes személynek címzett 2018. május 10‑i levelükben, valamint három betétes betétkivonás iránti kérelmeit is, amelyeket az EKB nyújtott be. Ebben a levélben a vezető tisztségviselők az összes betétes észszerű határidőn belüli előzetes kifizetését valószínűsítik.

110    Mindent egybevetve, még ha feltételezzük is, hogy a betétkivonások korlátozottabbak voltak annál, mint amit az EKB megállapított, amint azt a felperesek állítják, a többi azonosított hatás mindenképpen elegendő annak bizonyításához, hogy a szóban forgó vádirat, mivel veszélyeztette az elsőrendű felperes egyetlen részvényesének a nyilvánosság által észlelt jóhírnevét, jelentős negatív hatásokat gyakorolt e felperes irányításának megbízható jellegére, és a pénzügyi rendszer stabilitására az Unión belül és az egyes tagállamokban.

111    Következésképpen, mivel az A. Sadr elleni vádemelés érintette az ő személyes jóhírnevét és az elsőrendű felperes jóhírnevét, amelynek egyedüli részvényese volt, és számos olyan negatív hatást eredményezett, amely megkérdőjelezte a pénzügyi rendszer stabilitását az Unión belül és az egyes tagállamokban, a felperesek arra alapított érvét, hogy az EKB nem vette figyelembe a szóban forgó vádiratnak az említett felperes megbízható és prudens irányítására gyakorolt hatását, szintén el kell utasítani.

112    Amint ugyanis az a fenti 99–111. pontból következik, az EKB olyan negatív tényezők és hatások csoportjára támaszkodott, amelyek a szóban forgó vádirat nyomán következtek be, és amelyek objektív alapon azt mutatják, hogy az ügyfelek negatívan értékelik a részvényesének jóhírét, valamint hogy megszűnt az elsőrendű felperesbe vetett bizalom ezen aktust követően, ami kockázatot keletkeztetett az említett felperes, valamint a pénzügyi rendszer tekintetében az Unión belül és az egyes tagállamokban.

113    Így, figyelembe véve annak szükségességét, hogy biztosítani kell a hitelintézetek megbízható és prudens irányítását, valamint a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való megőrzését és stabilitását, az EKB nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy az A. Sadr elleni vádemelés miatt, valamint ehhez kapcsolódóan a hírnevének az elsőrendű felperes betétesei és kölcsönfelvevői általi észlelése miatt, amely az utóbbi helyzetére gyakorolt jelentős negatív következményekben fejeződik ki, e részvényes jóhírnevének hiánya, ahogyan azt a banki piac észlelte, indokolta az említett felperes hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedélyének visszavonását.

114    Harmadszor, ami a felperesek azon érvét illeti, amely szerint az EKB‑nak meg kellett volna vizsgálnia a szóban forgó vádiratban kifogásolt magatartást és a valós tényeket, egyrészt meg kell állapítani, hogy az EKB nem rendelkezik bűnügyi nyomozati jogkörrel, és nem ütközhet az ilyen jogkörrel rendelkező hatóságok tevékenységeibe. Másrészt annak előírása, hogy az EKB a vádirat tekintetében ténybeli ellenőrzéseket végezzen, mielőtt meghozza azokat az intézkedéseket, amelyek célja az olyan hitelintézet által okozott piaci kockázatok korlátozása, amelynek részvényesét olyan pénzügyi jogsértések gyanúja miatt vádolták, amelyek tekintetében a negatív hatások már megkezdődtek, ellentétes lenne az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 14. cikke (5) bekezdésének célkitűzésével, valamint a 2013/36 irányelv 14. cikkének (2) bekezdésével és 23. cikkével, amely egy gyors és hatékony megelőző intézkedést foglal magában.

115    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperesek nem vitatják a vádirat alapjául szolgáló tényeket, hanem annak kijelentésére szorítkoznak, hogy azok nem jogellenesek az uniós jogban, és hogy azok jogellenessége az érintett harmadik állam jogában kétségeket vet fel.

116    Az elsőrendű felperesre és a máltai bankszektorra gyakorolt konkrét negatív hatásokra tekintettel azonban, amelyek már megnyilvánultak, nem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy nem vette figyelembe azt a tényt, hogy a szóban forgó vádirat az Iráni Iszlám Köztársasággal szembeni, egyesült államokbeli szankciókra vonatkozó szabályok megsértésére vonatkozott, miközben lehetséges, hogy a kifogásolt magatartás az uniós jog szempontjából nem jogellenes, vagy hogy kizárólag technikai jellegű jogsértésekről van szó, amelyek tekintetében kételyek állhatnak fenn.

117    Ugyanis, még annak feltételezése mellett is, hogy az A. Sadr elleni, Egyesült Államokban történő vádemelést igazoló cselekmények nem jogellenesek az uniós jog, vagy akár az érintett harmadik állam joga alapján, a figyelembe veendő legfontosabb tényező – amint azt az EKB a megtámadott határozat 8. oldalán jelezte – nem a szóban forgó vádiratban szereplő, és egyébként nem is az ő hatáskörébe tartozó eljárások megalapozottsága, hanem az említett eljárásoknak az A. Sadr jóhírnevére, az elsőrendű felperes helyzetére és a banki piac egészére gyakorolt következményei.

118    Az EKB ugyanis az elsőrendű felperes részvényesének a nyilvánosság által észlelt jóhírnevét értékelte, és az érintett szereplők az e részvényes elleni vádemelésre reagáltak, anélkül hogy figyelembe vették volna annak megalapozottságát az érintett harmadik állam joga vagy az uniós jog alapján.

119    Mindazonáltal ilyen esetben az EKB‑nak figyelembe kell vennie adott esetben a közigazgatási eljárás során előterjesztett minden olyan bizonyítékot, amely alkalmas lehet annak bizonyítására, hogy az ilyen eljárások nem befolyásolják az érintett intézmény jóhírnevét vagy irányítását, ami esetlegesen az ilyen eljárások visszaélésszerű jellegéből vagy nyilvánvaló megalapozatlanságából eredhet.

120    Negyedszer, ugyanezen okokból – a felperesek állításával ellentétben – az sem állapítható meg, hogy a megtámadott határozat elfogadásával az EKB elismerte vagy végrehajthatóvá nyilvánította – a legutóbb a 2271/96 tanácsi rendelet mellékletének módosításáról szóló, 2018. június 6‑i (EU) 2018/1100 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelettel (HL 2018. L 199. I., 1. o.) módosított – a harmadik ország által elfogadott jogszabályoknak az ország területén kívüli alkalmazásának hatása és az ilyen jogszabályon alapuló vagy abból eredő intézkedések elleni védelemről szóló, 1996. november 22‑i 2271/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 309., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 10. fejezet, 1. kötet, 75. o.) 4. cikke értelmében az Egyesült Államok által az Iránnal kereskedelmi tevékenységet folytató gazdasági szereplőkkel szemben elfogadott szankciókat.

121    Ötödször a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozatban azonosított hatások nem kizárólag a szóban forgó vádiratból erednek, hanem az MFSA által e vádirat nyomán elfogadott prudenciális intézkedésekből is.

122    Mindazonáltal, függetlenül az MFSA intézkedéseinek hatásától, nem lehet érvényesen felróni az EKB‑nak, hogy az elsőrendű felperes engedélyének a visszavonásával levonta a következtetéseket az e felperes irányítására és a banki piacra gyakorolt negatív hatásokból, amelyek a szóban forgó vádiratot követően már bekövetkeztek.

123    Hatodszor, ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak, nincs jelentősége annak, hogy A. Sadr esetleges befolyását a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában ideiglenesen felfüggesztették az MFSA által a szavazati jogainak felfüggesztése miatt elfogadott prudenciális intézkedések révén.

124    Az MFSA intézkedései ugyanis ideiglenes jellegük miatt nem voltak alkalmasak arra, hogy tartósan elhárítsák az érintett részvényesnek az elsőrendű felperes irányítására gyakorolt befolyását.

125    Ezenkívül a megtámadott határozatot nem kizárólag azokkal a kockázatokkal indokolták, amelyeket az érintett részvényes az elsőrendű felperes irányítására nézve előidézhetne, hanem azzal is, hogy e felperes jóhírnevére és irányításának megbízható jellegére gyakorolt olyan konkrét negatív hatások állnak fenn, amelyek a szóban forgó vádirat miatt e részvényes bármely döntésétől függetlenül már előálltak.

126    El kell tehát utasítani a felperesek arra alapított érvét, hogy az EKB nem vette figyelembe az érintett részvényes által az elsőrendű felperesre gyakorolt valószínű befolyás megszüntetését, amely miatt nem releváns a jóhírneve.

127    Hetedszer, tekintettel az elsőrendű felperes által elszenvedett és a megtámadott határozatban azonosított konkrét negatív hatásokra, mint hatástalanokat el kell utasítani a felperesek azon állításait, amelyek szerint az A. Sadrra vonatkozó vádpontok nem álltak kapcsolatban az említett felperessel, és a releváns tények a fennállását megelőzően keletkeztek.

128    Nyolcadszor, nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének, amely szerint a betétek kivonására való hivatkozás nem releváns, mivel az engedély visszavonása az elsőrendű felperes felett közvetetten ellenőrzéssel rendelkező részvényes alkalmasságán alapult, nem pedig likviditási hiányon vagy a szavatolótőke elégtelenségén, mivel az említett kivonásokat az említett felperest érintő, a hírnévvel és irányítással kapcsolatos azon problémák konkrét negatív következményeiként azonosították, amelyek az e közvetett részvényesre vonatkozó vádirattal összefüggésben merültek fel, nem pedig a likviditási hiány vagy a szavatolótőke elégtelensége kockázatának jellemzése miatt.

129    Kilencedszer, amint az a fenti 71. pontban megállapításra került, és ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak, a 2013/36 irányelv 18. cikkével összefüggésben értelmezett 14. cikkének (2) bekezdése azokat a kritériumokat, amelyeket annak értékeléséhez alkalmaznak, hogy engedélyezni kell‑e a befolyásoló részesedésszerzést valamely hitelintézetben, alkalmazandóvá teszi a hitelintézeti tevékenység megkezdésére vonatkozó engedély megadása vagy visszavonása lehetőségének értékelésére.

130    Ennélfogva nem kifogásolható érvényesen az EKB‑val szemben, hogy a jóhírnév fogalmának értelmezéséhez a befolyásoló részesedések szerzésére vonatkozó EBH‑iránymutatásra támaszkodott okfejtésének alátámasztása érdekében.

131    Mindazonáltal a fenti 130. pontban említett rendelkezésekből vagy a 2013/36 irányelv rendelkezéseiből nem tűnik ki, hogy az engedély visszavonása esetén követendő eljárásra ugyanazok a követelmények vonatkoznak, mint a befolyásoló részesedésszerzés engedélyezésére irányuló kérelmek esetében követendő eljárásra.

132    Ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak, a megtámadott határozatban nem alkalmazták tévesen a jogot, amennyiben azt olyan engedély visszavonására irányuló eljárást követően fogadták el, amely nem tartotta tiszteletben a befolyásoló részesedések engedélyezési eljárására vonatkozó, különösen a határidő tekintetében előírt követelményeket, mivel e követelmények analógia útján nem alkalmazhatók az engedély visszavonására irányuló olyan eljárásra, amely tekintetében ilyen követelmények nem kerültek előírásra.

133    A megtámadott határozatban annak bizonyítása érdekében azonosított valamennyi körülményre tekintettel, hogy egyrészt az elsőrendű felperes részvényesének nem volt jó a hírneve, különös tekintettel annak az érintett közönség általi észlelésére, másrészt pedig, hogy ezen észlelés az említett felperesre negatív hatásokat gyakorolt, ezeket együttesen figyelembe véve, el kell utasítani a felperesek azon érveit, amelyek szerint a megtámadott határozat mérlegelési hibát tartalmaz, amennyiben az EKB az engedély visszavonását az A. Sadr elleni, pénzügyi jogsértések miatti vádirat létezésére alapította.

134    Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.

3.      A harmadik jogalapról, amely azon alapul, hogy az EKB nem gyakorolta mérlegelési jogkörét, vagy nem megfelelően gyakorolta e jogkörét

135    A felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat hibás, mivel az EKB nem gyakorolta mérlegelési jogkörét, vagy azt nem megfelelően gyakorolta.

136    A felperesek jelzik, hogy az a tény, hogy az EKB úgy döntött, hogy visszavonja az engedélyt, azt jelenti, hogy úgy ítélte meg, hogy nem rendelkezik mérlegelési jogkörrel, megelégedett az MFSA által létrehozott kész helyzet megerősítésével, és megváltoztatta álláspontját azt követően, hogy eredetileg megállapította, hogy az engedély visszavonása nem indokolt.

137    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

138    E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy az a tény, hogy az EKB úgy határozott, hogy visszavonja az engedélyt, és hogy követte az MFSA javaslatát, nem bizonyítja, hogy nem gyakorolt mérlegelési jogkört.

139    Ezt követően meg kell állapítani, hogy – amint az a megtámadott határozat 5–12. oldalából kitűnik – az EKB részletesen elemezte az elsőrendű felperes helyzetét, és nem szorítkozott az MFSA határozataiból eredő következmények levonására.

140    A felperesek állításával ellentétben tehát nem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy megerősítette az MFSA által létrehozott kész helyzetet, és nem gyakorolta mérlegelési jogkörét.

141    Végül, még ha feltételezzük is, hogy az EKB megváltoztatta véleményét a közigazgatási eljárás során, ez a körülmény nem bizonyíthatja a mérlegelési jogköre gyakorlásának hiányát vagy nem megfelelő gyakorlását.

142    Éppen ellenkezőleg, az a tény, hogy az EKB különböző megoldásokat vett figyelembe, még ha bizonyítást is nyerne, inkább azt erősíti meg, hogy ténylegesen végzett értékelést, és nem szorítkozott az MFSA határozataiból eredő következmények levonására.

143    A felperesek tehát nem bizonyították, hogy az EKB nem gyakorolta mérlegelési jogkörét, vagy azt nem megfelelően gyakorolta.

144    Következésképpen a harmadik jogalapot el kell utasítani.

4.      A negyedik jogalapról, amely a releváns tények vizsgálatának hiányán, valamint e tények pártatlan és objektív értékelésének hiányán alapul

145    A felperesek lényegében azt állítják, hogy az EKB nem pártatlanul és tárgyilagosan vizsgálta meg a releváns tényeket, mivel nem értékelte az A. Sadr elleni vádemelésnek az elsőrendű felperes jóhírnevére gyakorolt valós hatását, illetve nem különböztette meg a szóban forgó tényeket az MFSA által elfogadott intézkedések és az EKB nyilvános nyilatkozatainak hatásaitól, mivel a megtámadott határozat az MFSA azon megállapításain alapul, amelyek az egyesült államokbeli büntetőhatóságok állításainak alapját képezik, amelyek csak előzetesek és hozzávetőlegesek.

146    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

147    E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a negyedik jogalap alátámasztása érdekében a felperesek a második jogalap alátámasztása érdekében megfogalmazott érvek megismétlésére szorítkoznak.

148    A fenti 62–134. pontban kifejtettekkel azonos okokból a negyedik jogalapot tehát el kell utasítani.

5.      Az ötödik jogalapról, amely az arányosság elvének megsértésén alapul

149    A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat ellentétes az arányosság elvével, mivel lényegében az arányosságra vonatkozó megfontolások nem állnak összefüggésben az engedély visszavonásának indokával, vagyis A. Sadr egyesült államokbeli vád alá helyezésével, mivel e részvényes relatív befolyása nem igazolja annak elismerését, hogy a vád alá helyezése kockázatot jelent az elsőrendű felperes irányítására nézve, és mivel az EKB nem mérlegelte megfelelően az engedély visszavonásához képest kevésbé korlátozó megoldásokat.

150    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

151    A megtámadott határozatban az EKB mindenekelőtt jelezte, hogy az engedély visszavonásának célja az volt, hogy véget vessen az elsőrendű felperes törvénysértésének, és megakadályozza az e felperes betéteseinek és más hitelezőinek, valamint a nemzeti banki ágazat egészének okozott olyan károkat, amelyek az említett felperes főrészvényese alkalmasságának megszűnéséből eredhetnek.

152    Ezenkívül a mérlegre és az elsőrendű felperes jóhírneve tekintetében bekövetkezett sérelmekre tekintettel az EKB úgy ítélte meg, hogy e felperes harmadik személy részére történő eladását illetően nem volt reális megvalósulási esély, többek között amiatt, hogy nagy valószínűséggel hiányzik a franchise‑értéke.

153    E tekintetben az EKB pontosította, hogy figyelembe vette az elsőrendű felperes tőkéjének romlását, valamint ez utóbbi azon likviditását, amely az őt ért negatív médiafigyelem fényében a felperes jóhírnevében okozott károkhoz kapcsolódik, és az illetékes személy által az MFSA kérésére szolgáltatott információkra támaszkodott, amelyek lényegében az elsőrendű felperes életképességének hiányát tanúsítják.

154    Az EKB az elsőrendű felperes fő adósának levelére is támaszkodott, aki a többek között a vádiratban előadott tényekre tekintettel a kölcsön idő előtti megszüntetését kérte, amely kölcsön az említett felperes kölcsönszerződéseinek 90%‑át, és ebből következően a felperes fő bevételi forrását tette ki.

155    Továbbá az EKB figyelembe vette azt a tényt, hogy a fennmaradó kölcsönszerződések 10%‑a közül, amely öt kölcsönt jelent, három kölcsönvevő már nem fizette a tőkeösszeget és a kamatokat, míg a másik kettő a kölcsöne idő előtti megszüntetését kérte.

156    Egyébiránt az EKB hangsúlyozta, hogy az elsőrendű felperes azon esélyei, hogy refinanszírozzák, igen korlátozottnak tűntek, mivel e felperes hitelállománya 2017 márciusában 159 millió euróról 66 millió euróra esett vissza, így e felperes fedezeti hiányt szenvedett el az A. Sadr elleni vádemelés miatt, és az EBH azon vizsgálata miatt, amely a máltai hatóságok által e felperes felügyelete során vétett esetleges törvénysértésekre irányult, és a levelező bankokkal fennálló kapcsolatai többségének megszűnése arra késztette, hogy az e más bankokkal együttes tulajdonú pénzeszközöket a Bank Ċentrali ta’ Maltához (Máltai Központi Bank) utalja.

157    Ezt követően az EKB jelezte, hogy az illetékes személy által szolgáltatott információkból lényegében az tűnik ki, hogy az elsőrendű felperes tőkéje leromlott, hogy megszűntek a finanszírozási forrásai, és kevés lehetősége volt arra, hogy újakat találjon, és hogy likviditása továbbra is stabil maradjon.

158    Végül, miután jelezte, hogy az MFSA által elfogadott intézkedések nem tudják orvosolni az elsőrendű felperes helyzetét és életképességét, valamint azt is, hogy ez utóbbi havi működési veszteségeket szenved, az EKB úgy ítélte meg, hogy az említett felperes betéteseit és hitelezőit érintő kockázatra tekintettel minden más, észszerű időn belüli egyenértékű prudenciális intézkedést irreálisnak kell tekinteni.

159    Az EKB ebből azt a következtetést vonta le, hogy az elsőrendű felperes engedélyét vissza kell vonni.

160    Az elsőrendű felperes engedélyének visszavonását tehát arányosnak tekintették, mivel ez az intézkedés a finanszírozási nehézségekre, a kötelezettségszegések súlyosságára és az említett felperes életképességének hiányára tekintettel szükséges volt, mivel az említett felperes egyetlen részvényese már nem felelt meg a jóhírnév követelményének a nyilvánosság általi észlelésére tekintettel, a jogszerűség helyreállítása, a megbízható irányítás biztosítása, a betétesei és hitelezői számára jelentett kockázatok, valamint az Unión és a Máltán belüli pénzügyi rendszer számára jelentett kockázatok csökkentése céljának biztosítása érdekében.

161    Ezenkívül az elsőrendű felperes engedélyének visszavonása által követett célt úgy tekintették, hogy az nem érhető el más prudenciális intézkedésekkel, illetve az említett felperes jóhírnevének sérelme, értékvesztése, valamint finanszírozási és likviditási nehézségei miatt harmadik személyek részére történő értékesítés útján.

162    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósításának biztosítására, és ne menjenek túl az azok eléréséhez szükséges mértéken (lásd: 2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

163    Először is, ami az elsőrendű felperes engedélyének visszavonása által követett célt illeti, elegendő megjegyezni, hogy a megtámadott határozat többek között a szóban forgó szabályozás által előírt, a hitelintézetek megbízható és prudens irányításának biztosítására, valamint a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való megőrzésének és stabilitásának biztosítására irányuló jogszerű célt követi.

164    Mivel nem az egyetlen követett célról van szó, a felpereseknek a jogszerűség helyreállítására irányuló cél állítólagosan absztrakt jellegére vonatkozó érve nem kérdőjelezheti meg a megtámadott határozat jogszerűségét.

165    Másodszor, ami azt illeti, hogy a megtámadott határozat alkalmas‑e arra, hogy biztosítsa a hitelintézetek megbízható és prudens irányításának, valamint a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való megőrzésének és stabilitásának biztosítására irányuló célok megvalósítását, elegendő azt megállapítani, hogy a hitelintézet engedélyének visszavonása, amennyiben megakadályozza e hitelintézet tevékenységének folytatását, alkalmas arra, hogy hozzájáruljon ahhoz a célhoz, hogy elkerüljék azt, hogy e hitelintézet irányítása ne legyen megbízható és prudens, valamint hogy elkerüljék azt, hogy a tevékenységei veszélyt jelentsenek a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való megőrzésére és stabilitására.

166    Harmadszor meg kell tehát vizsgálni, hogy a megtámadott határozat túllépte‑e az e célok eléréséhez szükséges mértéket.

167    E tekintetben a felperesek úgy érvelnek, hogy a követett célokat arányosan is el lehetett volna érni egyrészt az elsőrendű felperes harmadik személy részére történő eladásával, másrészt pedig az EKB nyilvános nyilatkozataival, amelyek lényegében az említett felperes részvényese elleni vádemelés hatásainak minimalizálására irányultak volna.

168    Először is a harmadik személy részére történő értékesítést illetően az EKB úgy vélte, hogy a betétek kivonására irányuló kérelmekre, és az elsőrendű felperest arra kényszerítő levelező banki kapcsolatok megszűnésére tekintettel, hogy a közös tulajdonú pénzeszközeit a Bank Ċentrali ta’ Malta részére átutalja, valamint a franchise‑ és életképességi érték igen valószínű hiányára, a tőke és a likviditás romlására, valamint e felperes fő kölcsönfelvevői szerződéseinek megszűnésére tekintettel, a felperes harmadik személy részére történő értékesítésének nem volt valós megvalósulási esélye.

169    Márpedig a felperesek nem vitatják a betétek kivonása iránti kérelmeknek az elsőrendű felperesnél való meglétét, csupán azok terjedelmét vitatják. A felperesek nem vitatják a levelező banki kapcsolatok megszűnését, az elsőrendű felperes pénzeszközeinek a Bank Ċentrali ta’ Malta részére történő átutalását és a fő hitelfelvevők távozását, amelyek a fő finanszírozási forrását képezték.

170    A felperesek annak állítására szorítkoznak, hogy a betétek kivonása iránti kérelmek rendkívül korlátozottak voltak, és hogy az elsőrendű felperes független becslések alapján franchise‑értékkel bírt, életképes volt, és jó eredményeket ért el.

171    Mindazonáltal a felperesek nem állíthatják megalapozottan, hogy az elsőrendű felperes életképes volt, franchise‑értékkel rendelkezett, és jó eredményeket ért el, miközben elismeri, hogy elvesztette fő kölcsönfelvevőit és főbb finanszírozási forrásait, valamint hogy teljesítenie kellett a betétkivonás iránti kérelmeket, valamint a levelező bankokkal fennálló kapcsolatai megszűntek, ami pénzeszközei átutalását eredményezte a Bank Ċentrali ta’ Malta részére.

172    Másodszor, ami az EKB azon lehetőségét illeti, hogy nyilvános nyilatkozatokat tegyen, lényegében annak érdekében, hogy minimalizálja a szóban forgó vádirat által az elsőrendű felperesre gyakorolt hatásokat, meg kell állapítani, hogy az említett felperes részvényese jóhírnevének sérelmére, és következésképpen a felperes jóhírnevére, valamint azon pénzügyi nehézségek jelentőségére tekintettel, amelyek e részvényes elleni vádemelést követően és a megtámadott határozat elfogadását megelőzően mutatkoztak, az ilyen nyilatkozatok nem képezhettek olyan megfelelő alternatív intézkedést, amely alkalmas e felperes megbízható és prudens irányítására, valamint a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való megőrzésére és stabilitására irányuló célok megvalósítására.

173    Következésképpen nem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy nem vette fontolóra ezeket az alternatív intézkedéseket.

174    A fentiekre tekintettel nem állapítható meg, hogy a megtámadott határozat túlment a kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéken.

175    Negyedsorban a felperesek egy sor, téves jogalkalmazásra, az indokolási kötelezettség megsértésére és mérlegelési hibára alapított érvre hivatkoznak.

176    Mindenekelőtt a felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat „nem vizsgálja” azt a kérdést, hogy az engedély visszavonása arányos‑e abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy valamely banknak van egy közvetett részvényese, aki állítólag már nem rendelkezik az előírt alkalmassággal, mert az Egyesült Államokban vád alá helyezték.

177    Márpedig elegendő megállapítani, hogy a megtámadott határozatban nyújtott magyarázatok (lásd a fenti 152–160. pontot) világosan és egyértelműen mutatják az EKB érvelését, és lehetővé tették a felperesek számára, hogy megismerjék az elsőrendű felperes engedélye visszavonásának indokait, valamint a Törvényszék számára, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét (lásd a fenti 161–171. pontot).

178    Ezt követően a felperesek azt állítják, hogy az elsőrendű felperes pénzügyi helyzetével kapcsolatban felhozott elemek megalapozatlanok és nem bizonyítottak a hivatkozott indokra, vagyis arra tekintettel, hogy főrészvényese nem rendelkezik megfelelő alkalmassággal.

179    Ez az érv lényegében a felperesek azon érvét ismétli meg, amely szerint az EKB nem vizsgálta, illetve nem bizonyította, hogy az elsőrendű felperes részvényesével szembeni vádirat hatással volt‑e ezen részvényes jóhírnevére, valamint az említett felperes jóhírnevére, amely igazolhatná ez utóbbi engedélyének visszavonását.

180    Mindazonáltal, amint az a második jogalap elemzéséből, valamint a fenti 160.,161. és 172. pontból következik, az elsőrendű felperes által elszenvedett negatív hatások figyelembevétele miatt nem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy nem bizonyította a szóban forgó vádemelés és az említett felperes által a megtámadott határozatban megállapított, az érintett részvényes jóhírnevéből és e jóhírnévnek a nyilvánosság általi észleléséből eredő pénzügyi nehézségek közötti kapcsolatot.

181    Ezenkívül a felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat nem veszi kellőképpen figyelembe az érintett részvényes által az elsőrendű felperes irányítására gyakorolt befolyás gyengeségét, valamint azt a kockázatot, amelyet ezen irányítás tekintetében jelent.

182    Mindazonáltal, amint az a fenti 124–126. pontból kitűnik, nem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy nem vette figyelembe A. Sadr befolyásának hiányát, amely abból ered, hogy az MFSA ezen intézkedés ideiglenes jellege miatt felfüggesztette a szavazati jogát.

183    Az elsőrendű felperes által már elszenvedett konkrét negatív hatásokra tekintettel ugyanis ez az érv nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az engedély visszavonása nem tekinthető szükségesnek pusztán amiatt, hogy az említett felperes részvényese csekély befolyást gyakorolt a szavazati jogoktól való megfosztása miatt a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

184    Végül, ami a felperesek azon érvét illeti, amely szerint az EKB ellentmond önmagának, mivel a 2019. február 26‑i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítélet (C‑202/18 és C‑238/18, EU:C:2019:139) alapjául szolgáló, a lett központi bank elnökével kapcsolatos ügyben az EKB a megtámadott határozatban foglaltakkal ellentétben azt állította a Bíróság előtt, hogy egy korrupció miatti hivatalos vádirat nem indokolja, hogy a vád alá helyezett személyt a hivatalából felmentsék, és azt hangsúlyozta, hogy konkrét bizonyítékokat kell szolgáltatni, elegendő megállapítani, hogy ennek az ügynek nem ugyanaz a tárgya, mint a jelen ügynek, és nem valamely hitelintézet részvényese jóhírnevének és alkalmasságának értékelésére vonatkozik, sem pedig azoknak az e hitelintézetre kifejtett hatásaira.

185    Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.

6.      A hatodik jogalapról, amely a nemo auditur elvének megsértésén alapul

186    A felperesek szerint lényegében az elsőrendű felperes fő nehézségei döntően az MFSA intézkedéseiből adódnak, különösen abból, hogy az MFSA nem megfelelően reagált A. Sadr egyesült államokbeli vád alá helyezésére, valamint abból, hogy az EKB nem avatkozott be. Úgy vélik, hogy az említett felperes jóhírnevével kapcsolatos problémák elsősorban az MFSA‑ból és az EKB‑tól származó nyilvános nyilatkozatoknak és kiszivárogtatásoknak voltak köszönhetők. Így utóbbi a megtámadott határozat alátámasztása érdekében nem hivatkozhat saját felróható magatartásának következményeire amiatt, hogy nem teljesítette megfelelően a feladatát.

187    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

188    E tekintetben, amint az a fenti 53. pontból kitűnik, az EKB‑t nem terheli az a kötelezettség, hogy saját maga gyakorolja a hitelintézet közvetlen felügyeletét, következésképpen a beavatkozás hiánya nem róható fel neki. Így tehát nem lehet úgy tekinteni, hogy e tekintetben nem teljesítette megfelelően a feladatát.

189    Ebből következik, hogy az a tény, hogy az EKB nem úgy döntött, hogy maga gyakorolja az elsőrendű felperes közvetlen felügyeletét, nem eredményezi a megtámadott határozat jogellenességét.

190    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 45–53. pontból kitűnik – az a körülmény, hogy az MFSA aktusait nem a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás keretében fogadták el, nem teszi jogellenessé az említett határozatot, mivel nem az e határozatot előkészítő aktusokról van szó.

191    Végül, ami a felperesek azon állítását illeti, amely szerint az elsőrendű felperes jó hírnevével kapcsolatos problémák elsősorban az MFSA‑tól és az EKB‑tól származó nyilvános nyilatkozatoknak és kiszivárogtatásoknak tudhatók be, elegendő megállapítani, hogy a felperesek állításaik alátámasztására egyetlen nyilatkozatot vagy kiszivárogtatást sem jelölnek meg, így ezek az állítólagos tények és az azokból levonni kívánt következmények nem nyertek bizonyítást.

192    A nemo auditur elv megsértésére vonatkozó érveket tehát el kell utasítani.

193    Következésképpen a hatodik jogalapot el kell utasítani.

7.      A hetedik jogalapról, amely az ártatlanság vélelméhez való jog megsértésén alapul

194    A felperesek szerint az EKB megsértette az elsőrendű felperes ártatlanság vélelméhez való jogát azáltal, hogy a szóban forgó vádiratra támaszkodott, anélkül hogy megvizsgálta volna az ezen aktussal kapcsolatos tényeket, és azt pontatlanul értelmezte.

195    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

196    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ártatlanság vélelmének elve, amelyet az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv., a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (2) bekezdése és az Alapjogi Charta 48. cikkének (1) bekezdése mond ki, olyan alapvető jognak minősül, amely a magánszemélyek számára olyan jogosultságokat biztosít, amelynek tiszteletben tartását az uniós bíróság garantálja (lásd: 2009. szeptember 2‑i El Morabit kontra Tanács ítélet, T‑37/07 és T‑323/07, nem tették közzé, EU:T:2009:296, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

197    Az ártatlanság vélelmének elve megköveteli, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították. Azzal nem ellentétes olyan intézkedések elfogadása, amelyek célja nem büntetőeljárás indítása az érintett személlyel szemben (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. szeptember 13‑i Anbouba kontra Tanács ítélet, T‑592/11, nem tették közzé, EU:T:2013:427, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

198    Az ártatlanság vélelmének elvével tehát nem ellentétes olyan intézkedések elfogadása, amelyek nem minősülnek szankciónak, és nem vonnak maguk után büntetőjogi jellegű vádat (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. január 14‑i Gossio kontra Tanács ítélet, T‑406/13, nem tették közzé, EU:T:2015:7, 97. pont), valamint olyan intézkedések elfogadása, amelyek nem képezik annak megállapítását, hogy a jogsértést ténylegesen elkövették (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2017. május 18‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑410/16, nem tették közzé, EU:T:2017:349, 125. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

199    Meg kell tehát vizsgálni, hogy ezen elvek fényében a felperesek érvei lehetővé teszik‑e annak megállapítását, hogy megsértették az elsőrendű felperes ártatlanságának vélelmét.

200    Először is a szóban forgó vádirattal kapcsolatos tények felülvizsgálatának elmaradása nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy megsértették az elsőrendű felperes ártatlanságának vélelmét.

201    Az EKB ugyanis a megtámadott határozatban egyértelműen jelezte, hogy a szóban forgó vádirat állításokat tartalmaz.

202    Nem lehet tehát úgy tekinteni, hogy a megtámadott határozat büntetőjogi jellegű vádat tartalmazott, vagy annak megállapítását jelenti, hogy a jogsértést a fenti 197. és 198. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében ténylegesen elkövették.

203    E körülmények között az a tény, hogy az EKB nem vizsgálta felül a szóban forgó vádiratban szereplő tényeket, nem bizonyítja az ártatlanság vélelme elvének megsértését.

204    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a prudenciális felügyelet, amely a hitelintézetek megfelelő irányításának és a pénzügyi rendszer stabilitásának az Unión belül és az egyes tagállamokban való biztosítását célozza, más célokat követ, mint a büntetőeljárások céljai, amelyek a törvény által büntetendő magatartások szankcionálására irányulnak.

205    Így a figyelembe veendő legfontosabb tényező nem a szóban forgó vádiratban szereplő eljárások megalapozottsága, amelyről az EKB nem foglalt állást, hanem az említett eljárásoknak az elsőrendű felperes és egyetlen részvényese jóhírnevére, valamint a pénzügyi rendszer Unión belüli és az egyes tagállamokban való stabilitására gyakorolt következményei.

206    Másodszor, a felperesek azon érvét illetően, amely szerint az EKB nem bizonyította, hogy ténylegesen elkövették a prudenciális követelmények állítólagos megsértését, meg kell állapítani, hogy az összefonódik a második és a negyedik jogalap alátámasztására felhozott mérlegelési hibákkal.

207    Ennélfogva ezt az érvet a fenti 62–134. pontban kifejtettekkel azonos okok miatt el kell utasítani.

208    Következésképpen a hetedik jogalapot el kell utasítani.

8.      A nyolcadik jogalapról, amely az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul

209    A felperesek az abból eredő hátrányos megkülönböztetésre hivatkoznak, hogy egyetlen olyan máltai állampolgár tulajdonában álló bankot sem kezeltek azonos módon, amelynek részvényeseit vagy vezető tisztségviselőit hivatalosan vád alá helyezték, és hogy a megtámadott határozat e tekintetben semmiféle összehasonlító elemzést nem tartalmaz.

210    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

211    Emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve, illetőleg a hátrányos megkülönböztetés tilalma megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (2010. április 15‑i Gualtieri kontra Bizottság ítélet, C‑485/08 P, EU:C:2010:188, 70. pont).

212    E tekintetben a felperesek annak állítására szorítkoznak, hogy a hatóságok formálisan számos bank több részvényesét, sőt vezetőjét is vád alá helyezték anélkül, hogy ez érintené helyzetüket, anélkül azonban, hogy bármilyen bizonyítékot szolgáltatnának ezen állításra. Így elegendő megállapítani, hogy nem bizonyították, hogy eltérő módon kezeltek egy máltai állampolgár tulajdonában álló olyan bankot, amelynek részvényeseit vagy vezető tisztségviselőit hivatalosan pénzügyi bűncselekmények elkövetésével vádolták.

213    Ezenkívül az egyenlő bánásmód elvéből nem következik, hogy az EKB az említett elv tiszteletben tartásának igazolása érdekében köteles lenne minden egyes prudenciális jellegű határozatának indokolásában olyan összehasonlító elemzést feltüntetni, amely adott esetben hasonló helyzetben lévő más intézményeket, valamint azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyeket velük szemben hozott volna.

214    Azt az érvet tehát, amely azon alapul, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz összehasonlító elemzést, szintén el kell utasítani.

215    Következésképpen a nyolcadik jogalapot el kell utasítani.

9.      A kilencedik jogalap, amely az 1024/2013 rendelet 19. cikkének és (75) preambulumbekezdésének megsértésén, valamint hatáskörrel való visszaélésen alapul

216    A felperesek szerint az MFSA és az EKB határozatai elfogadásának időrendje, egy ellenzéki párt és bizonyos médiumok, valamint az MFSA és az EBH által megfogalmazott bírálatok és hamis állítások állítólagos megfogalmazása, valamint az illetékes személy kinevezésének gyanús körülményei, valamint az ügy egészének körülményei és a megtámadott határozat megfelelő igazolásának hiánya alapján okkal feltételezhető lényegében, hogy az MFSA nem megfelelően vizsgálta A. Sadr vád alá helyezését.

217    A felperesek ebből azt a következtetést vonják le, hogy az az igény, hogy hatékony szabályozó hatóságnak tekintsék, valamint az arra irányuló szándék, hogy jövedelmező feladattal lássanak el egy olyan tanácsadó társaságot, amellyel a kijelölt személy kapcsolatban áll, a valódi motivációk, amelyek az MFSA intézkedéseinek, és ebből következően a megtámadott határozat alapjául szolgálnak, ami a függetlenségi kötelezettség EKB általi megsértését és hatáskörrel való visszaélést jelent.

218    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

219    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az 1024/2013 rendelet 19. cikke értelmében az EKB és az Egységes Felügyeleti Mechanizmus keretében eljáró illetékes nemzeti hatóságok függetlenül járnak el az említett rendelettel rájuk ruházott feladatok ellátása során. Ami e rendelet (75) preambulumbekezdését illeti, az kimondja, hogy felügyeleti feladatainak eredményes végrehajtása érdekében az EKB‑nak teljes függetlenségben, különösen a nem helyénvaló politikai befolyástól és az operatív függetlenségét érintő ágazati beavatkozástól mentesen kell végrehajtania a rá ruházott felügyeleti feladatokat.

220    Valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (2005. március 10‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet, C‑342/03, EU:C:2005:151, 64. pont).

221    Meg kell tehát vizsgálni, hogy a felperesek érvei lehetővé teszik‑e annak megállapítását, hogy a megtámadott határozatot az 1024/2013 rendelet 19. cikkének és (75) preambulumbekezdésének megsértésével fogadták el, valamint hogy objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülményeket tartalmaznak‑e arra vonatkozóan, hogy e határozatot a hivatkozott céltól eltérő célok elérése vagy a jelen ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el.

222    Először is meg kell állapítani, hogy a felperesek érvei kizárólag az MFSA által a szóban forgó szabályozás által követett céloktól eltérő célok követésére és e nemzeti hatóság függetlenségének állítólagos hiányára vonatkoznak, és azt állítják, hogy ezek az elemek a megtámadott határozat jogellenességét eredményezik.

223    Mindazonáltal, még azt feltételezve is, hogy az MFSA megsértette a függetlenségre vonatkozó kötelezettségét, és a kitűzött céloktól eltérő célokat követett, ebből nem vonható le az a következtetés, hogy a megtámadott határozat ugyanolyan hibában szenved.

224    Az 1024/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében ugyanis kizárólag az EKB rendelkezik hatáskörrel a hitelintézetek engedélyeinek kiadására és ezen engedélyek visszavonására.

225    Az EKB határozatait tehát az MFSA‑étól független értékelés alapján fogadják el, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével, beleértve az MFSA javaslati határozatában foglalt elemeket is.

226    Mivel ebből az következik, hogy az EKB nem köteles követni az MFSA javaslati határozatát, az MFSA állítólagos mulasztásai nem jelenthetik az EKB részéről a függetlenség hiányát, és ennélfogva nem minősülnek az 1024/2013 rendelet 19. cikke és (75) preambulumbekezdése megsértésének.

227    Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperesek nem terjesztenek elő olyan bizonyítékot, amely objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékok alapján arra utalna, hogy a megtámadott határozatot az EKB kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céloktól eltérő célok elérése, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadta el.

228    Ráadásul, amint az a második jogalap elemzéséből következik, a megtámadott határozatot az EKB azzal a céllal fogadta el, hogy biztosítsa a pénzügyi rendszer megőrzését és stabilitását az Unión belül és az egyes tagállamokban.

229    A felperesek tehát nem bizonyították, hogy a megtámadott határozat a releváns szabályozás által követett céloktól eltérő célokat követett volna.

230    Következésképpen a kilencedik jogalapot el kell utasítani.

10.    A tizedik jogalapról, amely a védelemhez való jog és különösen a meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul

231    Először is a felperesek azt állítják, hogy megsértették az elsőrendű felperes védelemhez való jogát és meghallgatáshoz való jogát, mivel megfosztották a jogi képviseletétől és a hatékony képviselettől az illetékes személy kinevezése miatt, akit a közigazgatási eljárás során az említett felperes egyetlen képviselőjének tekintettek.

232    A felperesek ebből arra következtetnek, hogy az elsőrendű felperes meghallgatáshoz való jogát nem tartották tiszteletben, mivel azt az illetékes személy részére biztosították, noha azt az említett felperes vezető tisztségviselőinek kellett volna megadni.

233    Egyébiránt az elsőrendű felperes vezető tisztségviselői nem férhetnek hozzá az említett felperes birtokában lévő dokumentumokhoz és informatikai rendszerekhez, sem pedig a pénzügyi forrásaihoz, ami megakadályozza, hogy a felperes bizonyítékokkal alátámassza az értékére és a szabályozási követelmények tiszteletben tartására vonatkozó állításait. E felperes nem tudta és még mindig nem tudja finanszírozni a jogi képviseletét.

234    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

235    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a védelemhez való jog, köztük a meghallgatáshoz való jog, azon alapvető jogok közé tartozik, amelyek az uniós jogrend szerves részét képezik, és amelyeket az Alapjogi Charta biztosít (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 23‑i Cerafogli kontra EKB ítélet, T‑114/13 P, EU:T:2015:678, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. október 5‑i ECDC kontra CJ ítélet, T‑395/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:598, 53. pont).

236    A meghallgatáshoz való jogot nemcsak az Alapjogi Charta 47. és 48. cikke védi, amely biztosítja a védelemhez való jog és a tisztességes eljáráshoz való jog tiszteletben tartását minden bírósági eljárás során, hanem annak 41. cikke is, amely biztosítja a megfelelő ügyintézéshez való jogot.

237    Az Alapjogi Charta 41. cikkének (2) bekezdése így előírja, hogy a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja többek között mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák (lásd ebben az értelemben: 2016. október 5‑i ECDC kontra CJ ítélet, T‑395/15 P, nem tették közzé, EU:T:2016:598, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

238    A védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy mindenkinek, akivel szemben sérelmet okozó határozatot hozhatnak, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy megfelelően kifejthesse álláspontját a vitatott határozat alátámasztására ellene felhozott bizonyítékokkal kapcsolatban (lásd ebben az értelemben: 2004. január 7‑i Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EU:C:2004:6, 66. pont; 2006. december 12‑i Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ítélet, T‑228/02, EU:T:2006:384, 91. pont; 2016. január 19‑i Mitsubishi Electric kontra Bizottság ítélet, T‑409/12, EU:T:2016:17, 38. pont).

239    E tekintetben figyelembe kell venni – amit egyébként a felperesek sem vitatnak –, hogy az elsőrendű felperes megkapta az EKB 2018. augusztus 31‑i levelét, amelyben az EKB felhívta, hogy tegye meg észrevételeit az engedély visszavonásáról szóló határozat tervezetével kapcsolatban, valamint a 2018. szeptember 13‑i levelet, amelyben hozzáférést biztosított számára a közigazgatási eljárás irataihoz, amelyek esetében e felperes arra a válaszra szorítkozott, hogy megerősíti a tervezett határozattal szembeni tiltakozását.

240    Azt is figyelembe kell venni, hogy az elsőrendű felperesnek összesen háromhetes határidő állt rendelkezésére arra, hogy megtegye észrevételeit az engedély visszavonására vonatkozó határozattervezettel kapcsolatban.

241    E körülmények között meg kell állapítani, hogy az elsőrendű felperesnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy érdemben ismertethesse a megtámadott határozatban ellene felhozott bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontját.

242    Másodszor, ami a felperesek azon érveit illeti, amelyek szerint az elsőrendű felperes védelemhez való jogát megsértették, mivel a vezető tisztségviselőinek nem volt lehetősége a felperesi tanácsadó díjazására, valamint a felperes forrásaihoz és információihoz való hozzáférésre, meg kell állapítani, hogy e körülmények kizárólag az illetékes személy kinevezéséből erednek, akit a közigazgatási eljárás során az említett felperes egyetlen képviselőjének tekintenek, ami a máltai jog alapján az MFSA kizárólagos hatáskörébe tartozik.

243    Márpedig, amint az a fenti 45. és 46. pontból következik, egy ilyen nemzeti határozat egy illetékes személy kinevezéséről nem minősül az illetékes nemzeti hatóság által hozott, eljárást megindító, előkészítő aktusnak vagy a megtámadott határozat nem kötelező erejű javaslatának, és így az semmiképpen nem okozhatja e határozat jogellenességét (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2018. december 19‑i Berlusconi és Fininvest ítélet, C‑219/17, EU:C:2018:1023, 44. pont).

244    Mindenesetre, mivel a máltai jog által előírt és az MFSA hatáskörébe tartozó határozatról van szó, az EKB felelőssége nem állapítható meg az ilyen határozat következményeiért.

245    A határozatai címzettjeit megillető meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásának kötelezettsége ugyanis nem jelenti azt az intézmény számára, hogy köteles biztosítani és lehetővé tenni, hogy a nemzeti jog rendelkezései alapján e címzetteknek lehetőségük legyen ügyvéd díjazására és a forrásaikhoz való hozzáférésre annak érdekében, hogy gyakorolhassák a meghallgatáshoz való jogukat.

246    Ha ez nem így lenne, az azt jelentené, hogy az uniós intézmények határozatai jogellenesek lehetnek a nemzeti jog olyan szabályainak alkalmazásához kapcsolódó indokok miatt, amelyek nem tartoznak a hatáskörükbe, és amelyek felett semmilyen ellenőrzést nem gyakorolnak.

247    Az sem róható fel érvényesen az EKB‑nak, hogy az arra vonatkozó általános hatásköre alapján, hogy az Egységes Felügyeleti Mechanizmus keretében utasításokat adjon az illetékes nemzeti hatóságoknak, nem akadályozta meg az MFSA‑t abban, hogy a prudenciális szabályok betartásának biztosítására irányuló határozatot fogadjon el illetékes személy kinevezéséről, kizárólag abból a célból, hogy lehetővé tegye az elsőrendű felperes vezető tisztségviselői számára, hogy a tanácsadójuk díjazása érdekében rendelkezzenek a felperes forrásai felett, és hogy hozzáférjenek az olyan dokumentumokhoz és információkhoz, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy gyakorolják a meghallgatáshoz való jogukat.

248    Egyrészt ugyanis az EKB‑t e tekintetben semmilyen kötelezettség nem terheli azon a kötelezettségen túl, hogy beszerezze határozatai címzettjeinek észrevételeit, másrészt pedig, ha ez a helyzet állna fenn, veszélyeztetné a nemzeti prudenciális felügyeleti szabályok és az uniós szabályok céljainak megvalósítását.

249    Következésképpen a felperesek által előadott körülmények, még ha bizonyítást is nyernének, nem alkalmasak arra, hogy a megtámadott határozatot jogellenessé tegyék.

250    Ilyen körülmények között a felperesek feladata, hogy a nemzeti szinten illetékes személy kinevezésének jogszerűségét vitassák, és adott esetben e személy azon határozatait, amelyekben elutasítja a tanácsadójuk díjazására szolgáló pénzeszközökhöz, illetve forrásokhoz vagy információkhoz való hozzáférés iránti kérelmeiket, szükség esetén előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésével, annak érdekében, hogy a Bíróság vizsgálja meg, hogy az uniós joggal, különösen pedig a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal ellentétesek‑e az ilyen határozatok és az illetékes személy kinevezése.

251    Az elsőrendű felperes a megkövetelt feltételek teljesülése esetén kérhette a dokumentumokhoz vagy információkhoz való hozzáférést az EKB‑tól, de költségmentességet kérhetett volna a Törvényszéktől, vagy megfelelő dokumentumok beszerzésére irányuló pervezető intézkedés iránti kérelmet is előterjeszthetett volna.

252    E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy a határidő‑hosszabbításra vagy tárgyalás elhalasztására, valamint a jelen eljárás során benyújtott felfüggesztés iránti kérelmek ellenére a felperesek a Törvényszék előtt nem hivatkoztak arra vonatkozó bizonyítékokra, hogy az elsőrendű felperes a jelen eljárás során lépéseket tett volna az MFSA vagy a máltai bíróságok előtt annak érdekében, hogy tanácsadója számára lehetővé tegye a forrásokhoz vagy dokumentumokhoz való hozzáférést.

253    Következésképpen a tizedik jogalapot el kell utasítani.

11.    A tizenegyedik jogalapról, amely az indokolási kötelezettség megsértésén alapul

254    A felperesek szerint a megtámadott határozatot az indokolási kötelezettség megsértésével fogadták el azon indokolás felületes és homályos jellege miatt, amely nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az indokolt volt‑e az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádemelés alapjául szolgáló, állítólagosan kifogásolható magatartás súlyának értékelése, és annak vizsgálata, hogy az említett magatartás az uniós jog szempontjából kifogásolható‑e.

255    Az EKB és a Bizottság vitatja ezeket az érveket.

256    Emlékeztetni kell arra, hogy a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozó kötelezettségnek, amely a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvből következik, a célja egyrészt az érintettnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg az érvényességének vitatását uniós bíróság előtt lehetővé tévő valamilyen hibát, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa e jogi aktus jogszerűségét (2005. június 28‑i Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ítélet (C‑189/02 P, C‑202/02 P, C‑205/02 P–C‑208/02 P és C‑213/02 P, EU:C:2005:408, 462. pont; 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 148. pont; 2013. szeptember 6‑i Iran Insurance kontra Tanács ítélet, T‑12/11, nem tették közzé, EU:T:2013:401, 70. pont).

257    Az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekelt megismerhesse a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 138. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

258    Mindazonáltal, bár valamely uniós jogi aktusnak az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdése szerint megkövetelt indokolásnak világosan és félreérthetetlenül be kell mutatnia a szóban forgó jogi aktust elfogadó hatóság érvelését, úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálatát, nem szükséges, hogy a hatóság valamennyi jelentőséggel bíró jogi és ténykérdésre kitérjen (2013. november 19‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑63/12, EU:C:2013:752, 98. pont; 2015. június 16‑i Gauweiler és társai ítélet, C‑62/14, EU:C:2015:400, 70. pont).

259    Először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatból világosan és egyértelműen kitűnik az EKB érvelése, így annak indokolása lehetővé teszi az elsőrendű felperes számára, hogy megismerje a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét.

260    A megtámadott határozatból ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy azt azzal indokolták, hogy A. Sadr ellen az Egyesült Államokban pénzügyi jellegű jogsértések miatt vádat emeltek, és e vádemelés negatív hatással volt az előbbi jóhírnevére és az elsőrendű felperes pénzügyi helyzetére, és ezek veszélyeztették az e hitelintézet megbízható és prudens irányításának biztosítására irányuló célkitűzést.

261    Az is egyértelműnek tűnik, hogy az elsőrendű felperes engedélyének visszavonását arányosnak tekintették, mivel ez az intézkedés a finanszírozási nehézségekre, a kötelezettségszegések súlyosságára és a bank életképességének a részvényesének vád alá helyezéséből és a bank jóhírnevének sérelméből eredő hiányára tekintettel szükséges volt ahhoz, hogy biztosítsa a jogszerűség visszaállítására, az eredményes irányítás biztosítására, a betétesei és a hitelezői, valamint a máltai és az európai banki piac számára jelentett kockázatok csökkentésére irányuló célkitűzést.

262    Egyébiránt az e visszavonással elérni kívánt célt úgy tekintették, hogy az nem érhető el más prudenciális intézkedésekkel vagy az elsőrendű felperes harmadik személyek részére történő eladásával a jóhírnevének, értékének hiánya, valamint finanszírozási és likviditási nehézségei miatt.

263    E körülmények között el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a megtámadott határozatban szereplő érvelés felületes és homályos jellege nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy a határozat indokolt volt‑e.

264    Másodsorban a felperesek előadják, hogy a megtámadott határozat indokolása nem teszi lehetővé az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádemelés alapjául szolgáló állítólagosan kifogásolható magatartás súlyának értékelését, és annak vizsgálatát, hogy az említett magatartás kifogásolható‑e.

265    A megtámadott határozat azonban pontosítja, hogy a szóban forgó vádirat olyan azonosított pénzügyi jogsértésekre vonatkozik, amelyeket úgy tekintenek, mint amelyek komoly kétségeket vethetnek fel az elsőrendű felperes részvényeseként fennálló feddhetetlenségét illetően.

266    Ezenkívül a megtámadott határozat hivatkozást tartalmaz azokra a linkekre, amelyek az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádiratról és az ezen alkalommal kiadott sajtóközleményről való tudomásszerzést lehetővé tevő hivatalos internetes oldalakra utalnak.

267    Mivel az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádemeléshez vezető vádakat a megtámadott határozat azonosítja, és az a szóban forgó vádiratra utal, nem állapítható meg, hogy az említett határozat indokolása nem teszi lehetővé az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádemelés alapjául szolgáló állítólagosan kifogásolható magatartás súlyának értékelését, ellentétben azzal, amit a felperesek állítanak.

268    Nem lehet tehát helyt adni a felperesek arra vonatkozó érveinek, hogy lehetetlen az A. Sadr elleni egyesült államokbeli vádemelés alapjául szolgáló állítólagosan kifogásolható magatartás súlyának értékelése, és lehetetlen annak vizsgálata, hogy az említett magatartás kifogásolható‑e.

269    Következésképpen a tizenegyedik jogalapot el kell utasítani.

IV.    A felperesek felfüggesztés, pervezető intézkedések és bizonyításfelvétel iránti kérelmeiről

270    Először is, a felperesek 2021. február 25‑i levelükben pervezető intézkedés, bizonyításfelvétel és szakértői vélemény iránti kérelmet nyújtottak be annak megállapítása iránt, hogy a Törvényszék előtti eljárás során az A. Sadr ellen felhozott állítások az Egyesült Államokban okafogyottá váltak.

271    Az EKB és a Bizottság benyújtották az e kérelemre vonatkozó észrevételeiket.

272    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell elbírálni (2017. május 11‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑562/14 P, EU:C:2017:356, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), vagyis a határozat elfogadását követő aktusok nem befolyásolhatják e határozat érvényességét (2019. október 17‑i Alcogroup és Alcodis kontra Bizottság ítélet, C‑403/18 P, EU:C:2019:870, 45. és 46. pont).

273    Mivel az A. Sadrral szemben felhozott vádakat a megtámadott határozat elfogadását követően ejtették, az a fenti 272. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján nem befolyásolhatta utóbbi jogszerűségét, így a felperesek kérelmének nem lehet helyt adni.

274    Másodszor, a felperesek 2021. május 21‑i levelükben pervezető intézkedés és bizonyításfelvétel iránti kérelmet nyújtottak be annak érdekében, hogy lehetővé váljon számukra, hogy állást foglaljanak a Hogan főtanácsnok Bank Melli Iran ügyre vonatkozó indítványával (C‑124/20, EU:C:2021:386) kapcsolatban, amely legutóbb a 2018/1100 felhatalmazáson alapuló rendelettel módosított 2271/96 rendelet értelmezésére vonatkozik.

275    Az EKB és a Bizottság benyújtotta az e kérelemre vonatkozó észrevételeit.

276    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 120. pontban kifejtett okok miatt a 2271/96 rendelet nem érinti a jelen keresetet.

277    Az EKB ugyanis nem ismert el vagy nem hajtott végre szankciót kiszabó határozatot a 2271/96 rendelet értelmében, mivel az érintett részvényes jóhírnevét értékelte, ahogyan azt a piac észlelte, és ahogy az érintett szereplők reagáltak a vádemelésre, anélkül, hogy figyelembe vették volna annak megalapozottságát az érintett harmadik állam joga vagy az uniós jog alapján.

278    Következésképpen nem kell helyt adni a felperesek kérelmének.

279    Harmadszor, a felperesek 2021. február 21‑i levelükben az eljárás felfüggesztését kérték annak érdekében, hogy „biztosítsák az EKB‑nak és az MFSA‑nak, hogy eleget tegyenek az új máltai ítélkezési gyakorlatnak, amely megerősíti, hogy a bankhoz való hozzáférés előfeltétele a hatékony képviseletnek”.

280    E kérelemmel kapcsolatban sor került az EKB és a Bizottság meghallgatására.

281    Márpedig, mivel – amint az a fenti 245. és 246. pontban megállapításra került – az EKB‑t nem terheli semmilyen kötelezettség arra vonatkozóan, hogy megfeleljen a máltai ítélkezési gyakorlatnak, és mivel az elsőrendű felperes nem hivatkozott az MFSA vagy a máltai bíróságok előtt tett lépésekre, a jelen eljárás felfüggesztése nem tekinthető úgy, hogy azt az eljárási szabályzat 69. cikkének d) pontja értelmében vett gondos igazságszolgáltatás követeli meg.

282    Nem kell tehát helyt adni a felperesek e kérelmének.

283    A fentiekre tekintettel a keresetet tehát teljes egészében el kell utasítani.

V.      A költségekről

284    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, az EKB kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

285    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdésével összhangban az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Ebből következően a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Pilatus Bank plc és a Pilatus Holding Ltd. viseli a saját költségein felül az Európai Központi Bank (EKB) részéről felmerült költségeket is.

3)      Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Van der Woude

Costeira

Kancheva

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. február 2‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.


i A jelen szöveg 76., 99., 110. 113., 119., 204., 205., 242. és 247. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.