MELCHIOR WATHELET

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2016. szeptember 13.(1)

C‑104/16. P. sz. ügy

Az Európai Unió Tanácsa

kontra

Front populaire pour la libération de la saguia‑el‑hamra et du rio de oro (Front Polisario)

„Fellebbezés – Az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás – Mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékekre, halakra és halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizáció”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – A jogvita előzményei

III – A Törvényszék előtti kereset és a megtámadott ítélet

IV – A Bíróság előtti eljárás

V –   A fellebbezés elfogadhatóságáról

A –   A felek érvei

B –   Értékelés

VI – A fellebbezés érdeméről

A –   Elsődlegesen

1.     A második fellebbezési jogalap első részéről, amennyiben az a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását érinti

a)     A felek érvei

b)     Értékelés

i)     Nyugat‑Szahara jogállása, ahogy azt az ENSZ Alapokmányának 73. cikke meghatározza, valamint annak következményei

ii)   A Marokkói Királyság Nyugat‑Szahara feletti szuverenitásának az Unió és tagállamai általi el nem ismerése

iii) Lehetséges a Nyugat‑Szahara területén való de facto alkalmazás „utólag kialakult gyakorlat” révén?

iv)   A szerződések relatív hatálya (pacta tertiis nec nocent nec prosunt)

B –   Másodlagosan

1.     Az első, a Front Polisario uniós bíróságok előtti perbeli jogképességét érintő téves jogalkalmazásokra alapított jogalapról

a)     A felek érvei

b)     Értékelés

2.     A második, a Front Polisario kereshetőségi jogát érintő téves jogalkalmazásra vonatkozó jogalapról

a)     A második jogalap első, a vitatott határozat jellegét érintő részéről

i)     A felek érvei

ii)   Értékelés

b)     A második jogalap második, a Front Polisario közvetlen érintettségére vonatkozó részéről

i)     A felek érvei

ii)   Értékelés

–       Arról, hogy a nem privilegizált helyzetben lévő felpereseket „közvetlenül érinthetik‑e” a Tanács nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó határozatai

–       A közvetlen érintettség és a közvetlen hatály fogalmairól

c)     A második jogalap harmadik, a Front Polisario személyében való érintettségére vonatkozó részéről

i)     A felek érvei

ii)   Értékelés

C –   Harmadlagosan

1.     A harmadik, arra alapított jogalapról, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azon mérlegelési jogkör felülvizsgálata kapcsán, amellyel a Tanács a gazdasági külkapcsolatok területén rendelkezik

a)     A felek érvei

b)     Értékelés

2.     A negyedik, arra alapított jogalapról, hogy a Törvényszék ultra petita ítélkezett

a)     A felek érvei

b)     Értékelés

3.     Az ötödik, az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazásával és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvével összefüggő téves jogalkalmazásokra alapított jogalapról

a)     Az első, az alapvető jogok tiszteletben tartásának vizsgálatára irányuló kötelezettségre vonatkozó részről

i)     A felek érvei

ii)   Értékelés

–       A Front Polisario megsemmisítés iránti keresete alapvető jogok megsértésére alapított jogalapjának elfogadhatóságáról

–       Az Alapjogi Charta téves értelmezésén és alkalmazásán alapuló kifogásról

b)     Az ötödik jogalap második, a liberalizációs megállapodásnak az ENSZ Alapokmánya 73. cikkével és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvével fennálló összeegyeztethetősége kérdésének vizsgálatára vonatkozó kötelezettségről

i)     A felek érvei

ii)   Értékelés

4.     A hatodik, a vitatott határozat megsemmisítésének terjedelmével kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapuló jogalapról

a)     A felek érvei

b)     Értékelés

VII – A költségekről

A –   Elsődlegesen és másodlagosan

B –   Harmadlagosan

VIII – Végkövetkeztetések

A –   Elsődlegesen és másodlagosan

B –   Harmadlagosan

I –    Bevezetés

1.        Az Európai Unió Tanácsa a jelen fellebbezésében az Európai Unió Törvényszéke 2015. december 10‑i Front Polisario kontra Tanács ítéletének (T‑512/12, EU:T:2015:953, a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben az részlegesen megsemmisítette a mezőgazdasági és a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1., 2. és 3. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról szóló, az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás megkötéséről szóló, 2012. március 8‑i 2012/497/EU tanácsi határozatot(2) (a továbbiakban: vitatott határozat) „az említett megállapodás Nyugat–Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében”.

2.        A jelen ügy azért nagy jelentőségű, mert több kényes kérdést is felvet. Először, a Bíróságnak alkalma nyílik annak kimondására, hogy egy olyan szervezet, mint a Front populaire pour la libération de la saguia‑el‑hamra et du rio de oro (a Saguia el Hamra és a Rio de Oro felszabadításáért népfront, Front Polisario) rendelkezik‑e az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett perbeli jogképességgel, eljáráshoz fűződő érdekkel és kereshetőségi joggal. Ebben az összefüggésben a Bíróságnak el kell döntenie, hogy Nyugat‑Szahara a 2000. január 24‑i 2000/204/EK, ESZAK tanácsi és bizottsági határozattal jóváhagyott, egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló, Brüsszelben 1996. február 26‑án kötött euromediterrán megállapodás(3) (a továbbiakban: társulási megállapodás), valamint a mezőgazdasági és a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá a Marokkóval kötött társulási megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1., 2. és 3. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról szóló, az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött, 2010. december 13‑án Brüsszelben aláírt megállapodás(4) (a továbbiakban: liberalizációs megállapodás) hatálya alá tartozik‑e.

3.        Másodszor, a Bíróságnak esetlegesen egyértelművé kell tennie az uniós bíróságok által gyakorolt bírósági felülvizsgálat intenzitását olyan, a gazdasági külkapcsolatokhoz hasonló területeken, amelyeken a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, illetve állást kell foglalnia azon körülményeket illetően, amelyeket a Tanácsnak a harmadik országgal kötött nemzetközi megállapodás jóváhagyását megelőzően kell figyelembe vennie. Ebben az összefüggésben a Bíróságnak a Nyugat‑Szahara jogállására és népének önrendelkezési jogára vonatkozó bonyolult nemzetközi közjogi kérdéseket kell megvizsgálnia.

4.        Nem szabad szem elől téveszteni a jelen ügy jelentőségét a nemzetközi közösség, valamint a Nyugat‑Szaharában eszközölt marokkói és egyéb befektetések jövője szempontjából. Az Egyesült Nemzetek Szervének (ENSZ) főtitkára, Ban Ki‑moon utalt erre a Nyugat‑Szahara helyzetéről szóló, 2016. április 19‑i jelentésének „Emberi jogok” című részében.(5)

II – A jogvita előzményei

5.        A Front Polisario alapító okiratának 1. cikke szerint „egy nemzeti felszabadítási mozgalom, a külföldi megszállások különböző formái elleni hosszú szaharai ellenállás gyümölcse”, amelyet 1973. május 10‑én hoztak létre.

6.        Létrehozásának történelmi és nemzetközi összefüggését, valamint Nyugat‑Szahara ezt követő fejlődését a megtámadott ítélet 1–16. pontja ismerteti.

7.        Amint e pontokból kitűnik, Nyugat–Szahara egy északnyugat‑afrikai terület, amelyet a Spanyol Királyság gyarmatosított a 19. században, majd spanyol tartomány lett, ezt követően pedig felvették az ENSZ Alapokmányának 73. cikke értelmében vett önkormányzattal nem rendelkező területek listájára, amelyen jelenleg is szerepel.(6)

8.        1966. december 20‑án az ENSZ Közgyűlése elfogadta az ifni és a spanyol szaharai kérdésről szóló 2229 (XXI) számú határozatot, megerősítve „Spanyol Szahara […] népének az önrendelkezéshez való elidegeníthetetlen jogát”. A Közgyűlés felszólította a Spanyol Királyságot, hogy adminisztratív hatalomként „a lehető legrövidebb időn belül, Spanyol Szahara őslakosainak törekvéseivel összhangban, valamint a marokkói és a mauritániai kormánnyal, továbbá minden egyéb érdekelttel történő konzultációt követően határozza meg egy olyan népszavazás megszervezésének részletes szabályait, amelyet az [ENSZ] égisze alatt tartanak majd annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a terület őslakosainak az önrendelkezéshez való joguk szabad gyakorlását”.

9.        1974. augusztus 20‑án a Spanyol Királyság arról tájékoztatta az ENSZ‑t, hogy ez utóbbi égisze alatt népszavazást kíván tartani Nyugat‑Szaharában.

10.      1975. október 16‑án a Nemzetközi Bíróság az ENSZ Közgyűlésének felkérésére tanácsadó véleményt adott (ICJ Reports 1975, 12. o.), amelynek 162. pontjában a következőket rögzítette:

„A Bíróság tudomására hozott körülmények és információk bizonyították honossági jogi kötelékek fennállását a spanyol gyarmatosítás időpontjában a marokkói szultán és a Nyugat‑Szahara területén fennálló törzsek között. Ezen információk alátámasztják továbbá olyan jogok, így egyes földdel kapcsolatos jogok fennállását, amelyek a Bíróság értelmezése szerinti jogi kötelékeket alkottak a mauritániai entitás és Nyugat‑Szahara területe között. A Bíróság ezzel szemben azt állapítja meg, hogy a tudomására hozott körülmények és információk nem támasztják alá területi szuverenitásra utaló viszony fennállását egyrészről Nyugat‑Szahara területe, és másrészről a Marokkói Királyság, vagy a mauritániai entitás között. A Bíróság tehát nem állapította meg olyan jellegű jogi kötelékek fennállását, amelyek módosítják [az ENSZ Közgyűlésének a gyarmati országok és népek függetlenségének biztosításáról szóló, 1960. december 14‑i 1514 (XV) számú határozatát (a továbbiakban: 1514 (XV) számú határozat)] Nyugat‑Szahara dekolonizációját és különösen az önrendelkezéshez való jog elvének alkalmazását illetően, amely a terület lakosságának akarata szabad és őszinte kifejezésének köszönhető.”

11.      1975. november 14‑én a Spanyol Királyság, a Marokkói Királyság és a Mauritániai Iszlám Köztársaság nyilatkozatot írt alá, amely szerint a Spanyol Királyságnak mint Nyugat‑Szahara adminisztratív hatalmának hatáskörei és feladatai átmeneti háromoldalú igazgatás alá kerülnek.

12.      1975 ősze folyamán a nyugat‑szaharai helyzet romlott. A Nemzetközi Bíróság fent említett véleménye közzétételének napján tartott beszédében II. Hasszán marokkói király – megállapítva, hogy „mindenki” elismerte, hogy Nyugat‑Szahara Marokkóhoz tartozik, és hogy a marokkóiaknak nem maradt más, mint hogy „elfoglalják a terület[ük]et” – „békés felvonulás” megszervezését szorgalmazta Nyugat‑Szahara felé, amelyen 350 000 fő vett részt.

13.      Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (a továbbiakban: Biztonsági Tanács) felhívta az érdekelt és érintett feleket arra, hogy legyenek visszafogottak és mértékletesek. A Nyugat‑Szaharáról szóló három határozatban, nevezetesen a 377 (1975) számú, a 379 (1975) számú és a 380 (1975) számú határozatban továbbá aggodalmát fejezte ki a régióban fennálló helyzet súlyossága miatt. Ez utóbbi határozatban elítélte a marokkói király által meghirdetett felvonulást, és felszólította a Marokkói Királyságot arra, hogy Nyugat‑Szahara területéről azonnal vonja vissza az említett felvonulás valamennyi résztvevőjét.

14.      1976. február 26‑án a Spanyol Királyság arról tájékoztatta az ENSZ főtitkárát, hogy ezen időponttól kezdődően a Nyugat‑Szahara területén való jelenlétét megszünteti, illetve hogy úgy tekinti, hogy mentesül az e terület igazgatásával kapcsolatos valamennyi nemzetközi jellegű felelősség alól.

15.      Időközben fegyveres konfliktus bontakozott ki a Marokkói Királyság, a Mauritániai Iszlám Köztársaság és a Front Polisario között.

16.      1979. augusztus 10‑én a Mauritániai Iszlám Köztársaság megállapodást kötött a Front Polisarióval, amelynek alapján lemondott minden területi követeléséről Nyugat‑Szaharában.

17.      A nyugat‑szaharai kérdésről szóló, 1979. november 21‑i 34/37. számú határozatában az ENSZ Közgyűlése megerősítette „Nyugat‑Szahara népének az önrendelkezéshez és a függetlenséghez való elidegeníthetetlen jogát”, és üdvözölte a Mauritániai Iszlám Köztársaság és a Front Polisario között 1979. augusztus 10‑én kötött mauritániai‑szaharai békemegállapodást. Ezenkívül határozottan elítélte „a Nyugat‑Szahara Marokkó által történő folyamatos megszállásából, valamint e megszállásnak a Mauritánia által a közelmúltban elhagyott területre történő kiterjesztéséből eredő helyzet súlyosbodását”. Kérte a Marokkói Királyságot arra, hogy ez utóbbi is vegyen részt a béke megteremtésében, és ebben a tekintetben javasolta, hogy a Front Polisario, „Nyugat‑Szahara népének képviselője, teljeskörűen vegyen részt a nyugat‑szaharai kérdésre vonatkozó igazságos, tartós és végleges politikai megoldás mindennemű keresésében”.

18.      A fegyveres konfliktus a Front Polisario és a Marokkói Királyság között folytatódott, míg 1988. augusztus 30‑án a felek lényegében elfogadták a többek között az ENSZ főtitkárától származó rendezési javaslatokat, amelyek előírták különösen a fegyverszünet bejelentését, valamint az ENSZ ellenőrzése alatt az önrendelkezésről szóló népszavazás megtartását.

19.      A népszavazást mindeddig nem tartották meg.

20.      Jelenleg Nyugat‑Szahara területének legnagyobb részét a magát nyugat‑szaharai szuverénnek tekintő Marokkói Királyság ellenőrzi, míg a Front Polisario egy kisebb méretű, nagyon ritkán lakott részt ellenőriz e területtől keletre. A Front Polisario által ellenőrzött terület a Marokkói Királyság által ellenőrzött területtől egy, az utóbbi által épített és a marokkói hadsereg által felügyelt homokfallal van elválasztva. Jelentős számú nyugat‑szaharai származású menekült él a Front Polisario által igazgatott táborokban az algériai területen, Nyugat‑Szahara mellett.

III – A Törvényszék előtti kereset és a megtámadott ítélet

21.      A Front Polisario a Törvényszék Hivatalához 2012. november 19‑én benyújtott keresetlevelével előterjesztette a vitatott határozat megsemmisítésére és a Tanács költségviselésre való kötelezésére irányuló keresetet.

22.      Kérelmei alátámasztása érdekében a Front Polisario tizenegy jogalapra hivatkozott, amelyek közül az elsőt az indokolási kötelezettség megsértésére, a másodikat a „konzultáció elvének” megsértésére, a harmadikat az alapvető jogok megsértésére, a negyediket „az Unió politikája vonatkozásában a koherencia elvének megsértésére”, az ötödiket „az Unió alapjául szolgáló értékek és külső fellépésének gerincét képező elvek megsértésére”, a hatodikat „a fenntartható fejlődés célkitűzésének megsértésére”, a hetediket „az Unió fejlesztési együttműködés terén történő külső fellépése elveinek és céljainak megsértésére”, a nyolcadikat a bizalomvédelem elvének megsértésére, a kilencediket „a vitatott határozatnak „az Unió által kötött több megállapodással való összeegyeztethetetlenségére”, a tizediket a nemzetközi közjog megsértésére, a tizenegyediket pedig „az Unió nemzetközi jogi felelősségére vonatkozó jog” megsértésére alapítja.

23.      Ellenkérelmében a Tanács a kereset elutasítását kérte mint elfogadhatatlant, ennek hiányában pedig mint megalapozatlant, valamint a Front Polisario kötelezését a költségek viselésére.

24.      A Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2013. november 6‑i végzésével megengedte az Európai Bizottság számára, hogy beavatkozzon a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

25.      A megtámadott ítéletben a Törvényszék először megvizsgálta a Tanács és a Bizottság azon érveit, amelyek szerint a keresetet mint megalapozatlant el kell utasítani, mivel a Front Polisario egyrészt nem bizonyította jogi személyisége, illetve perbeli jogképessége fennállását, másrészt pedig a vitatott határozat nem érintette őt se közvetlenül, se személyében. A Törvényszék e két elfogadhatatlansági kifogást a megtámadott ítélet 34–60. és 61–114. pontjaiban elutasította.

26.      Másodszor, a Törvényszék elemezte a Front Polisario által kérelmei alátámasztása érdekében hivatkozott megsemmisítési jogalapokat, kiemelve mindenekelőtt lényegében azt, hogy a Front Polisario „arra hivatkozik, hogy a [vitatott] határozat jogellenes azért, mert sérti az uniós jogot és a nemzetközi jogot is”(7). A Törvényszék ehhez hozzáteszi, hogy „[a] kereset valamennyi jogalapja valójában azt a kérdést veti fel, hogy fennáll‑e abszolút tilalom egy olyan nemzetközi szerződésnek az Unió nevében történő megkötésére, amely egy gyakorlatilag valamely harmadik állam ellenőrzése alatt álló területre alkalmazható, anélkül azonban, hogy ez utóbbi állam e terület feletti szuverenitását akár az Unió, illetve annak tagállamai vagy általánosabban az összes többi állam elismerte volna (a továbbiakban: vitatott terület), valamint adott esetben azt a kérdést, hogy az uniós intézmények rendelkeznek‑e mérlegelési jogkörrel ebben a tekintetben, ennek a jogkörnek milyen korlátai és gyakorlásának milyen feltételei vannak”(8).

27.      A Törvényszék ezt követően egyenként megvizsgálta a Front Polisario által hivatkozott tizenegy megsemmisítési jogalapot, és mindet elutasította mint megalapozatlant, illetve egyet mint elfogadhatatlant, a megtámadott ítélet 127., 139., 148., 158., 167., 172., 175., 178., 199., 211. és 214. pontjában.

28.      E vizsgálat keretében a Törvényszék többek között úgy ítélte meg, hogy a Front Polisario által hivatkozott érvek egyike sem tette lehetővé „annak megállapítását, hogy az uniós jog, illetve a nemzetközi jog teljes mértékben tiltja valamely harmadik állammal egy olyan szerződés megkötését, amely egy vitatott területen alkalmazható”(9).

29.      Ugyanakkor a Törvényszék fenntartotta egy sor, a Front Polisario által első, harmadik, ötödik, hatodik, kilencedik és tizedik jogalapjának alátámasztása érdekében hivatkozott érv vizsgálatát, amelyek álláspontja szerint lényegében ahhoz a másodlagos kérdéshez kapcsolódtak, hogy az uniós intézmények milyen feltételek mellett hagyhatják jóvá egy olyan megállapodás megkötését, amely valamely vitatott területen is alkalmazható.(10)

30.      Végül a Törvényszék e kérdést a megtámadott ítélet 223–247. pontjában elemezte. E tekintetben lényegileg úgy ítélte meg, hogy bár az Unió külkapcsolatainak irányításában a Tanács széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mindazonáltal amikor egy vitatott területen alkalmazandó, az e területről származó termékek Unióba történő kivitelének elősegítését célzó megállapodás jóváhagyását tervezi, akkor köteles előzetesen megvizsgálni a konkrét eset valamennyi releváns körülményét, és különösen megbizonyosodni arról, hogy e termékek kiaknázását nem a szóban forgó terület lakosságának hátrányára végzik, és az nem jár az alapvető jogok megsértésével. A Törvényszék arra is rámutatott, hogy a jelen ügyben a Tanács elmulasztotta e kötelezettség teljesítését.

31.      E megfontolások alapján a Törvényszék a megtámadott ítélet 247. pontjában kimondta, hogy a „Tanács nem teljesítette azon kötelezettségét, hogy a [vitatott] határozat elfogadása előtt megvizsgálja az adott eset minden körülményét”, következésképpen azt meg kell semmisíteni „a [liberalizációs] megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében”.

IV – A Bíróság előtti eljárás

32.      A Bírósághoz 2016. február 19‑én benyújtott fellebbezésében a Tanács azt kéri, hogy a Bíróság:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

–        véglegesen bírálja el a jogvitát, és utasítsa el a keresetet, valamint

–        a Front Polisariót kötelezze a Tanács részéről az elsőfokú eljárásban és a fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére.

33.      A Bírósághoz 2016. május 9‑én benyújtott válaszbeadványában a Front Polisario azt kéri, hogy a Bíróság:

–        elsődlegesen utasítsa el a fellebbezést mint elfogadhatatlant;

–        másodlagosan utasítsa el a fellebbezést mint megalapozatlant;

–        harmadlagosan, amennyiben a Bíróság helyt adna a Tanács kérelmeinek azoknak a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló részében, véglegesen bírálja el a jogvitát, és semmisítse meg a megtámadott határozatot a Törvényszék által elutasított jogalapok alapján, valamint

–        a Tanácsot kötelezze a Front Polisario részéről az elsőfokú eljárásban és a fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére.

34.      A Bírósághoz 2016. május 3‑án benyújtott válaszbeadványában a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy adjon helyt a fellebbezésnek.

35.      A Bíróság Hivatalához fellebbezése benyújtásakor benyújtott külön beadványában a Tanács azt kérte, hogy az ügyet a Bíróság eljárási szabályzatának 133. cikkében előírt gyorsított eljárásban bírálják el.

36.      A Bíróság elnöke 2016. április 7‑i végzésével helyt adott e kérelemnek.

37.      A Bíróság elnöke 2016. május 2‑i, 13‑i, 18‑i és 24‑i határozataival engedélyezte a Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság és a Portugál Köztársaság beavatkozását a Tanács kérelmeinek támogatása végett. A Németországi Szövetségi Köztársaság azonban nem nyújtott be beavatkozási beadványt, és a tárgyaláson sem vett részt.

38.      A Bíróság elnöke 2016. június 9‑i végzésével engedélyezte a Confédération marocaine de l’agriculture et du développement rural (Marokkói Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szövetség, Comader) beavatkozását a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

39.      2016. július 19‑én tárgyalást tartottak, amelyen a Tanács, a Comader, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Front Polisario és a Bizottság terjesztett elő szóbeli észrevételeket.

V –    A fellebbezés elfogadhatóságáról

A –    A felek érvei

40.      A Front Polisario vitatja a fellebbezés elfogadhatóságát, arra hivatkozva, hogy a Tanácsnak nem fűződik érdeke annak benyújtásához. E tekintetben először rámutat, hogy a megtámadott ítélet a vitatott határozatot csak „a [liberalizációs] megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében” semmisítette meg. Másodszor előadja, hogy sem a Marokkói Királyság, sem az Unió nem rendelkezik joghatósággal arra, hogy megkössön egy Nyugat‑Szaharára alkalmazandó megállapodást. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy a Tanács számára semmilyen előnyt nem jelent, ha a Nyugat‑Szahara esetlegesen visszakerül a liberalizációs megállapodás hatálya alá.

41.      A Tanács és a Bizottság vitatja ezen érvelés megalapozottságát, elsődlegesen arra hivatkozva, hogy az uniós intézmények az eljáráshoz való érdekük bizonyítása nélkül nyújthatnak be fellebbezést, másodlagosan pedig arra, hogy e feltétel a jelen ügyben teljesült. Ezenkívül a Tanács előadja, hogy a Front Polisariónak a fellebbezés elfogadhatatlanságára vonatkozó érvelése is elfogadhatatlan, mivel az a megtámadott ítélet 220. pontjának módosítására irányuló kérelmet jelent, és a Bíróság eljárási szabályzatának 174. cikke szerint ennek a válaszbeadványban nincs helye.

B –    Értékelés

42.      Az Európai Unió Bírósága alapokmánya 56. cikkének második bekezdése értelmében „fellebbezéssel bármelyik fél élhet, akinek indítványait egészben vagy részben elutasították”.

43.      Ez egyértelműen vonatkozik a Tanácsra, amelynek a Törvényszék előtti álláspontja az volt, hogy a Front Polisario keresete elfogadhatatlan, vagy ennek hiányában megalapozatlan.

44.      Mivel a Törvényszék elutasította a Tanács érvelését a Front Polisario keresetének elfogadhatóságát illetően, és részlegesen megsemmisítette a vitatott határozatot, a Tanács kérelmeit a Törvényszék részben elutasította. Joga van tehát a megtámadott ítélettel szemben fellebbezést benyújtani.

45.      Mindenesetre, amint azt a Bíróság – az Unió és alkalmazottai közötti jogvitákon kívüli jogvitákban – kimondta, az uniós intézményeknek semmilyen érdeket nem kell bizonyítaniuk ahhoz, hogy a Törvényszék ítélete ellen fellebbezést nyújthassanak be,(11) kivéve, ha az indokolás megváltoztatását kérik.(12)

46.      A Bíróság a 2012. július 19‑i Tanács kontra Zhejiang Xinan Chemical Industrial Group ítélet (C‑337/09 P, EU:C:2012:471) 46. pontjában vitathatatlanul azt mondta ki, hogy „a fellebbezést elfogadhatatlannak minősítheti, ha [a Törvényszék] ítéletének meghozatalát követően bekövetkező tény a fellebbező [az adott esetben a Tanács] oldalán fennálló joghátrány elenyészéséhez vezetett”.

47.      A Front Polisario ugyanakkor nem jelöl meg a megtámadott ítélet meghozatalát követően bekövetkező olyan tényt, amely a joghátrány elenyészéséhez vezetett volna. Pusztán arra tűnik hivatkozni, hogy a megtámadott ítélet rendelkező része, amely szerint a vitatott határozatot megsemmisítik „a [liberalizációs] megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében”, nem áll ellentmondásban azzal az állításával, amely szerint sem az uniós intézmények, sem a Marokkói Királyság nem rendelkezik joghatósággal egy Nyugat‑Szaharára alkalmazandó megállapodás megkötésére.(13)

48.      Bár egyáltalán nem irányul a megtámadott ítélet 220. pontjának vitatására,(14) (ami egyébként nem is lenne lehetséges csatlakozó fellebbezés keretein kívül), ez az érvelés nem alkalmas a Front Polisario elfogadhatatlansági kifogásának megalapozására. El kell tehát utasítani a Front Polisario elfogadhatatlansági kifogását.

VI – A fellebbezés érdeméről

A –    Elsődlegesen

49.      Mivel a probléma középpontjában a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazhatóságának kérdése áll, először a második fellebbezési jogalap első részét fogom tárgyalni, amennyiben az az említett megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását érinti. Ha ugyanis e kérdésre nemleges a válasz, hatályon kívül kell helyezni a Törvényszék ítéletét, amely ebben az esetben tévesen alkalmazta a jogot, amikor az ellentétes feltevésre támaszkodott, továbbá el kell utasítani a Front Polisario keresetét az eljáráshoz fűződő érdek és a kereshetőségi jog hiányában.

1.      A második fellebbezési jogalap első részéről, amennyiben az a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását érinti

a)      A felek érvei

50.      A Tanács rámutat, hogy a Front Polisario kereshetőségi jogának elbírálása érdekében a Törvényszék a megtámadott ítélet 73–103. pontjában előzetesen megvizsgálta, hogy a liberalizációs megállapodás alkalmazandó‑e Nyugat‑Szaharára. Úgy véli, hogy a megtámadott ítélet 73. pontjában a Törvényszék elvégezte ezt a vizsgálatot, arra a vélelemre hivatkozva, amely szerint az e kérdésre adott igenlő válasz automatikus következménye az, hogy a Front Polisariót közvetlenül és személyében érinti a vitatott határozat. Ehhez hozzáteszi, hogy e vélelem jogilag téves, mivel a vitatott határozat nem keletkeztethet olyan jogokat és kötelezettségeket, amelyek terjedelme túllép a Szerződések területi hatályán, tehát Nyugat‑Szahara területén az semmilyen joghatást nem vált ki.

51.      A Bizottság a maga részéről egyrészt úgy ítéli meg, hogy annak alapján, hogy a liberalizációs megállapodást de facto alkalmazzák Nyugat‑Szaharában,(15) nem lehet úgy tekinteni, hogy fennáll a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény(16) (a továbbiakban: Bécsi Egyezmény) 31. cikkének értelmében vett „utólag kialakult olyan gyakorlat”, amely indokolná a társulási megállapodás 94. cikkének olyan értelmezését, amely szerint az alkalmazhatóvá teszi e megállapodást és a liberalizációs megállapodást Nyugat‑Szahara területén.

52.      Másrészt, a Bizottság szerint ellentétes lenne a szerződések relatív hatályának (pacta tertiis nec nocent nec prosunt) a Bécsi Egyezmény 34. cikkében kodifikált elvével, a nyugat‑szaharai nép önrendelkezéshez való jogával és az említett megállapodások hatálya Nyugat‑Szaharára való kifejezett kiterjesztésének hiányával, ha úgy tekintenénk, hogy ezen egyezmények alkalmazandók Nyugat‑Szaharára.

53.      Válaszként a Front Polisario megjegyzi, hogy a Törvényszék nem azért vizsgálta meg a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára való alkalmazásának kérdését, hogy abból valamilyen vélelmet vonjon le a kereset elfogadhatóságára nézve, hanem azon ténybeli és jogi összefüggés meghatározása érdekében, amelyben kereshetőségi jogát értelmezni kell. A Tanács és a Bizottság ugyanis hosszú ideig azt állították, hogy e megállapodás nem alkalmazandó az említett területre, mielőtt elismerték volna, hogy ténylegesen alkalmazzák az onnan származó termékekre. Márpedig e körülmény éppen azok egyike, amelyek megkülönböztetik az említett megállapodást a két másik hasonló, a Marokkói Királyság és az Egyesült Államok, illetve az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai által kötött megállapodásoktól.

b)      Értékelés

54.      A liberalizációs megállapodás területi hatályának kérdése (amely azon társulási megállapodás területi hatályától függ, amelyet a liberalizációs megállapodás módosít) elsődleges fontosságú a jelen ügyben, mivel áthatja a Front Polisario egész megsemmisítés iránti keresetét, a kereshetőségi jogára és az eljáráshoz fűződő érdekére vonatkozó kérdést meghaladóan az érdemi kérdésekre(17) is kiterjedően.

55.      E tekintetben a Tanács kiemeli, hogy azáltal, hogy a megtámadott ítélet 73. pontjában úgy döntött, hogy megvizsgálja, hogy a Front Polisariót érintheti‑e közvetlenül és személyében a vitatott határozat a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazásától függően, a Törvényszék „a jelen esetben a [vitatott] határozat alapján kötött megállapodás Unión kívüli területre történő alkalmazását annak előfeltételévé [tette], hogy a Front Polisariót az említett határozat közvetlenül és személyében érinthesse”(18). A Tanács szerint ez ellentétes a Törvényszék 2007. július 3‑i Commune de Champagne és társai kontra Tanács és Bizottság végzésének (T‑212/02, EU:T:2007:194) 90., 91. és 94. pontjával, amelyekben a Törvényszék azt mondta ki, hogy egy nemzetközi megállapodás jóváhagyásáról szóló határozat csak az Unió területén válthat ki joghatásokat.

56.      Álláspontom szerint el kell utasítani ezt az érvet, azon egyszerű okból, hogy a Törvényszék 2007. július 3‑i Commune de Champagne és társai kontra Tanács és Bizottság végzésének (T‑212/02, EU:T:2007:194) alapjául szolgáló ügyben az ott szereplő megállapodás területi hatályának terjedelmét nem vitatták. A Törvényszék tehát annak vizsgálatára szorítkozott, hogy az e megállapodás jóváhagyásáról szóló határozat olyan „kötelező joghatást [vált‑e] ki, amely a felperesek érdekeit érintheti azzal, hogy jelentősen befolyásolja jogi helyzetüket”.(19)

57.      Még ha e döntése révén a Törvényszék láthatóan össze is olvasztja a megtámadható jogi aktus és a kereshetőségi jog fogalmát, mindazonáltal a jelen ügyben a Törvényszék nem nyilatkozhatott volna a Front Polisario közvetlen és személyében való érintettségének kérdésében anélkül, hogy előbb el ne döntötte volna, hogy Nyugat‑Szahara a társulási és liberalizációs megállapodás területi hatálya alá tartozik‑e. Természetesen, ha Nyugat‑Szahara nem tartozna az említett megállapodások területi hatálya alá, akkor a Front Polisario közvetlen és személyében való érintettsége ki lenne zárva, mivel a jelen ügyben valamennyi érve e hatályon alapul.

58.      A Bizottság azon érveit kell tehát megvizsgálni, amelyek szerint a vitatott határozat nyilvánvalóan nem módosította a Front Polisario jogi helyzetét, mivel a társulási megállapodás, és ennélfogva a liberalizációs megállapodás nem alkalmazható Nyugat‑Szaharára. Ily módon úgy véli, hogy a megtámadott ítélet 88–104. pontjában a Törvényszék tévesen értelmezte a társulási megállapodás 94. cikkét.(20)

59.      Kiindulásként le kell szögezni, hogy nem kell állást foglalni azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Marokkói Királyság a nemzetközi jog megsértése nélkül köthet‑e Nyugat‑Szaharára alkalmazandó nemzetközi megállapodást, ami álláspontom szerint nem egyértelműen bizonyított,(21) és amit egyébként a Front Polisario határozottan vitat.

60.      A jelen ügy szempontjából ugyanis elegendő arra az elkülönült kérdésre válaszolni, hogy a szóban forgó megállapodások alkalmazandók‑e Nyugat‑Szaharára a társulási megállapodás 94. pontja alapján, amely szerint „[a társulási megállapodást] kell alkalmazni egyrészről [az Unió területén], másrészről pedig a Marokkói Királyság területén”(22).

61.      E tekintetben rámutatok, hogy a „Marokkói Királyság területének” fogalmát a szóban forgó megállapodások nem határozzák meg.

62.      E tekintetben a Bécsi Egyezmény 29. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a]mennyiben a szerződésből eltérő szándék nem tűnik ki és ilyen szándék más módon sem állapítható meg, a szerződés mindegyik részes felet teljes területére nézve kötelezi”(23).

63.      E tekintetben két felfogás létezik.

64.      Egyrészt, eltérő indokokkal ugyan, de a Front Polisario és a Bizottság úgy véli, hogy Nyugat‑Szahara az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének értelmében vett önkormányzattal nem rendelkező terület, és mint ilyen nem képezi részét a Marokkói Királyság társulási megállapodás 94. cikke értelmében vett területének. Egyikük sem ismeri el a Marokkói Királyság szuverenitását Nyugat‑Szahara felett.

65.      Habár a Bizottság elismeri, hogy a társulási és a liberalizációs megállapodást alkalmazták a Nyugat‑Szaharából származó termékekre, a tárgyaláson kiemelte, hogy mindössze annak egyszerű eltűréséről volt szó, amelyet nem vitatott, pedig a társulási megállapodás 86. cikke alapján megtehette volna azt, és ehhez hozzáfűzte, hogy az, hogy nem vitatta azt, nem jelenti annak elfogadását.

66.      Másfelől a Tanács és a Marokkói Királyság úgy véli, hogy a liberalizációs megállapodás alkalmazandó Nyugat‑Szaharára, de eltérő okokból. Ahogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. pontjában kifejtette, hogy a „Marokkói Királyság álláspontja szerint Nyugat‑Szahara a Marokkói Királyság területének szerves részét képezi”.

67.      A Tanács a Bíróság előtt folyó eljárás során, valamint a tárgyaláson eltérő, sőt egymásnak ellentmondó álláspontokat ismertetett. Itt most a szóban forgó megállapodások hatályára vonatkozó értelmezésének utolsó változatát idézem, amelyet a Tanács a tárgyaláson ismertetett válaszában fejtett ki. Ezen álláspont szerint „a Tanács nem fogadta el hallgatólagosan a [Marokkói Királyság] azon értelmezését, amely szerint a [liberalizációs] megállapodás alkalmazandó Nyugat‑Szaharára, mint területének részére, ami [szuverenitása] közvetett elismerésére utaló jel lehetne. A Tanács hallgatólagosan azt fogadta el, hogy a [liberalizációs] megállapodás a [Marokkói Királyság] területén kívül alkalmazandó […] egy olyan önkormányzattal nem rendelkező területre, amelyet a Marokkói Királyság igazgat, ami nem jelent sem elismerést, sem hozzájárulást, sem elfogadást. A Marokkói Királyság és az Unió tudomással bírnak arról, hogy értelmezésük eltérő. They agree to disagree. Kölcsönösen egyetértenek abban, hogy az Európai Unió elfogadja a megállapodás alkalmazását Nyugat‑Szahara területén, a [Marokkói Királyság] pedig nem alapít erre érvet szuverenitási igényének támogatása érdekében”. A Tanács álláspontja röviden összefoglalva tehát az „elismerés nélküli alkalmazás”, amelyhez hozzáfűzi, hogy „amikor a megállapodást megkötötték […], a részes felek között nem volt semmilyen kétség a tekintetben, hogy a [Marokkói Királyság Nyugat‑Szaharát a területe részének tekinti]. A Tanács szerint ugyanakkor azon elvárás, hogy a szóban forgó megállapodást Nyugat‑Szahara területére alkalmazzák, nem jelenti azt, hogy Nyugat‑Szahara területe feletti szuverenitás kérdésében állást foglalt.

68.      Álláspontom szerint kizárólag a társulási megállapodás 94. cikke alapján érvelve Nyugat‑Szahara nem képezi a Marokkói Királyság e cikk értelmében vett területének részét, az alábbi okok miatt.

i)      Nyugat‑Szahara jogállása, ahogy azt az ENSZ Alapokmányának 73. cikke meghatározza, valamint annak következményei

69.      Vitathatatlan, ahogy azt az Unió és a Ciprusi Köztársaság közötti társulási megállapodás(24) kapcsán a Bíróság kimondta 1994. július 5‑i Anastasiou és társai ítéletének (C‑432/92, EU:C:1994:277) 46. pontjában, hogy „[az Uniónak] különös figyelmet kell tanúsítania partnere felé a megállapodás értelmezése és alkalmazása során”.

70.      Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az Uniónak el kell fogadnia partnerének bármilyen elképzelését a társulási megállapodás értelmezését és alkalmazását illetően, különösen, ha partnere olyan álláspontokat képvisel, amelyeket a nemzetközi közösség és az Unió soha nem fogadott el.

71.      Márpedig mivel Nyugat‑Szahara 1963 óta szerepel az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének értelmében vett önkormányzattal nem rendelkező területek ENSZ által vezetett listáján,(25) ebből következően e minőségében a gyarmati országok és népek függetlenségének biztosításáról szóló 1514 (XV) számú határozat(26) hatálya alá tartozik, ahogy azt a Nemzetközi Bíróság a Nyugat‑Szaharáról szóló 1975. október 16‑i tanácsadó véleményében kimondta.(27)

72.      Ebben az értelemben nem értek egyet a Törvényszék által a megtámadott ítélet 56. pontjában kifejtett és a Tanács által a tárgyaláson megismételt állásponttal, amely szerint „Nyugat‑Szahara egy olyan terület, amelynek nemzetközi jogállása jelenleg nincs meghatározva”(28). Nem a jogállása nincs jelenleg meghatározva, hanem a jövője.

73.      Nem értek egyet Nyugat‑Szahara „vitatott terület” megjelölésével sem, amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 117., 141., 142., 165., 198., 205., 210., 211., 215., 217., 220., 222., 223. és 227. pontjában használ.

74.      Ellentétben az 1995. július 6‑i Odigitria kontra Tanács és Bizottság ítélet (T‑572/93, EU:T:1995:131)(29) alapjául szolgáló üggyel, amelyben franciául a „zone litigieuse”, míg angolul a „zone in dispute” kifejezés szerepelt (ami megmagyarázhatná a Törvényszék terminológiai elcsúszását a jelen ügyben), itt nem a határok megállapításával, hanem a Nyugat‑Szahara mint az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének értelmében vett önkormányzattal nem rendelkező terület jogállásából fakadó következményekkel kapcsolatos vitáról van szó.(30)

75.      E minőségében az említett Alapokmány értelmében Nyugat‑Szahara „jogállása […] elkülönül az azt igazgató állam területének jogállásától[, amíg] a gyarmat vagy a nem autonóm terület népe nem gyakorolja az önrendelkezéshez való jogát az [Alapokmánynak] és különösen ezen Alapokmány céljainak és elveinek megfelelően”.(31)

76.      Következésképpen, ahogy azt a Bizottság is állította a Törvényszék előtt,(32) a szóban forgó megállapodások területi hatálya a jelen ügyben fenn nem álló kifejezett kiterjesztés hiányában nem terjeszthető ki Nyugat‑Szaharára.(33)

77.      E tekintetben különösen fontos azon államok gyakorlata, amelyek a nem autonóm területek adminisztrációját végzik vagy vállalják, mivel egyedül ezek az államok képesek e tekintetben gyakorlatot kialakítani.(34)

78.      Ebben az összefüggésben kiemelten fontos az Amerikai Egyesült Államok, Új‑Zéland, a Francia Köztársaság, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága gyakorlata, mivel ez az a négy állam,(35) amelyek az adminisztratív hatalmak ENSZ által vezetett jegyzékén szerepelnek,(36) és amelyek az ENSZ főtitkára említett jelentésének mellékletében szereplő listán található tizenhét nem autonóm terület közül tizenhatot igazgatnak.(37)

79.      Az adminisztratív hatalmak többségét alkotó, és az önkormányzattal nem rendelkező területek többségét igazgató Amerikai Egyesült Államok, Új‑Zéland, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága gyakorlata(38) szerint a szerződéseknek vagy megállapodásoknak a nem autonóm területekre való bármely alkalmazása a ratifikációjuk során tett kifejezett kiterjesztés függvénye.(39)

80.      Márpedig – tekintettel arra, hogy az Unió önkormányzattal nem rendelkező területnek tekinti Nyugat‑Szaharát – a társulási és a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára való kifejezett kiterjesztését sem e megállapodásokban, sem pedig azok Marokkói Királyság általi ratifikációja során nem írták elő.

81.      Elméletemet egyébként megerősíti az Amerikai Egyesült Államok, a Norvég Királyság, az Izlandi Köztársaság és a Svájci Államszövetség álláspontja, amelyek szintén úgy ítélik meg, hogy Nyugat‑Szahara nem tartozik a Marokkói Királysággal kötött szabadkereskedelmi megállapodásaik hatálya alá,(40) noha e megállapodások, a társulási megállapodáshoz hasonlóan nem zárják ki kifejezetten Nyugat‑Szaharát területi hatályuk alól.(41)

82.      A fentiekből azt a következtetést vonom le, hogy Nyugat‑Szahara nem képezheti részét a Marokkói Királyság társulási megállapodás 94. cikke értelmében vett területének. Következésképpen a társulási megállapodás és a liberalizációs megállapodás nem alkalmazható rá.

ii)    A Marokkói Királyság Nyugat‑Szahara feletti szuverenitásának az Unió és tagállamai általi el nem ismerése

83.      Amint azt a Tanács és a Bizottság a Törvényszék előtt előadta,(42) és a Bíróság előtt is fenntartotta, az Unió és tagállamai soha nem ismerték el, hogy Nyugat‑Szahara a Marokkói Királyság területének részét képezi, illetve hogy a szuverenitása alá tartozik.

84.      Egyébként a Tanács egyáltalán nem fejti ki, hogy jogilag miként lehet alkalmazni a valamely országgal kötött megállapodást az adott területre anélkül, hogy elismernénk az ország által e terület felett gyakorolt bármilyen joghatóságot vagy jogi hatalmat, ráadásul anélkül, hogy a Bécsi Egyezmény 34–36. cikkére hivatkozna, valamint alátámasztaná azok alkalmazását a konkrét esetre.

85.      Ellenkezőleg, az alkalmazás álláspontom szerint szükségszerűen és elkerülhetetlenül az elismerést jelenti.

86.      Ezen felül véleményem szerint nem lehet elfogadni a Tanács „alkalmazás elismerés nélkül” elméletét, amely megkísérli összehangolni a szóban forgó megállapodások Nyugat‑Szaharára való alkalmazhatóságát vagy alkalmazását, valamint az Unió és a tagállamok által annak bármiféle elismerése tárgyában történő állásfoglalás elkerülésére irányuló szándékot, hogy Nyugat‑Szahara a Marokkói Királyság részét képezi. Ezen elismerés hiánya bizonyosan és véglegesen kizárja annak lehetőségét, hogy a társulási és liberalizációs megállapodás megtárgyalásával az Unió szándéka az volt, hogy e megállapodás alkalmazhatóak legyenek Nyugat‑Szaharára.

iii) Lehetséges a Nyugat‑Szahara területén való de facto alkalmazás „utólag kialakult gyakorlat” révén?

87.      A Törvényszék előtti eljárásban a Front Polisario egy olyan gyakorlat fennállására hivatkozott, amely szerint a társulási és liberalizációs megállapodást de facto alkalmazták Nyugat‑Szahara területén, amit a Tanács és a Bizottság is megerősített a Törvényszék előtt tartott tárgyaláson,(43) illetve megismételt a Bíróság előtt.(44)

88.      Ez álláspontom szerint nem alkalmas az említett megállapodások hatályának kiterjesztésére Nyugat‑Szaharára, ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 103. pontjában elfogadta.

89.      Az igaz, hogy bár egy megállapodás szövegének tárgyára és céljára tekintettel történt értelmezés kapcsán kiegészítő elemként figyelembe lehet venni a Bécsi Egyezmény 31. cikke (3) bekezdésének b) pontja(45) értelmében vett „utólag kialakult gyakorlatot”, e gyakorlat azonban önmagában nem meghatározó.(46)

90.      Ahogy azt a Bizottság előadja, az Unió és a Marokkói Királyság által az említett megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazása kapcsán követett gyakorlatra vonatkozó bizonyítékok alapján, amelyeket a Törvényszék a megtámadott ítélet 78–87. pontjában vizsgált meg, e gyakorlat nem tekintendő a Bécsi Egyezmény 31. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében vett „utólag kialakult gyakorlatnak”.(47)

91.      E tekintetben nem osztom a Bíróság által a nemzetközi jognak tulajdonított értelmezést, amelyet a 2015. március 11‑i Oberto és O’Leary ítéletében (C‑464/13 és C‑465/13, EU:C:2015:163) úgy fogalmazott meg, hogy „– amint az a Nemzetközi Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik – valamely szerződés alkalmazása során utólag kialakult gyakorlat elsőbbséget élvezhet e szerződés egyértelmű feltételeivel szemben, ha ez a gyakorlat a felek megállapodásának felel meg (a Nemzetközi Bíróságnak a Préah Vihéar temploma [Kambodzsa kontra Thaiföld] ügyben 1962. június 15‑én hozott ítélete, a Nemzetközi Bíróság Határozatainak Tára, 1962, 6. o.)”(48).

92.      Mindenekelőtt rámutatok, hogy a Nemzetközi Bíróság Préah Vihéar temploma ügyben hozott ítélete korábbi, mint az 1969‑ben aláírt Bécsi Egyezmény. Nem érintheti tehát közvetlenül ezen egyezmény említett ítélet idején nem létező 31. cikke (3) bekezdése b) pontjának értelmezését.

93.      Ezen túlmenően nem látom sehol ezen ítéletben, hogy a Nemzetközi Bíróság kifejezetten vagy másképpen megállapította volna, hogy a szerződés alkalmazása tekintetében utólag kialakult gyakorlat elsőbbséget élvezhet e szerződés egyértelmű feltételeivel szemben.

94.      Végül, amennyiben e rendelkezés a nemzetközi szokásjog egy szabályát tükrözi, úgy meg kell jegyezni, hogy a Nemzetközi Bíróság nem állapította meg azt, hogy egy utólag kialakult gyakorlat elsőbbséget élvezhet egy szerződés egyértelmű feltételeivel szemben, ha ez a gyakorlat a felek megállapodásának felel meg.

95.      Ellenkezőleg, az említett ítélet egyike a Nemzetközi Bíróság estoppel elvére, illetve a nemzetközi jogi tudomásulvételre vonatkozó fő ítéleteinek,(49) amely fogalmak élesen elkülönülnek az „utólag kialakult gyakorlat” fogalmától.

96.      Álláspontom szerint egy szerződés feltételeinek szokásos értelmével ellentétes „utólag kialakult gyakorlat” nem élvezhet elsőbbséget e feltételekkel szemben, kivéve, ha olyan, a felek által ismert és elfogadott gyakorlatot alkot, amely kellően elterjedt és kellően hosszú időtartamú ahhoz, hogy önmagában új megállapodást jelentsen. Márpedig a jelen ügy iratai között szereplő, a Törvényszék által a megtámadott ítélet 78–87. pontjában található körülmények nem elegendőek az ilyen gyakorlat alátámasztásához.

97.      Először, a Bizottság nevében az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a Bizottság alelnöke, Catherine Ashton által az E‑001004/11., P‑001023/11. és E‑002315/11. (HL 2011. C 286 E, 1. o.) számú, a megtámadott ítélet 78. pontjában hivatkozott parlamenti kérdésekre adott válasza mint nyilatkozat nem képez a társulási és liberalizációs megállapodások végrehajtását jelentő gyakorlatot. Ezenfelül, a tárgyaláson a Tanács nem támogatta az e válaszban kifejtett azon álláspontot, amely szerint a Marokkói Királyság de facto Nyugat‑Szahara adminisztratív hatalma.

98.      Másodszor, a Bizottság Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatala (FVO) nyugat‑szaharai látogatásai, amelyekre a Törvényszék a megtámadott ítélet 79. pontjában hivatkozik, szinten nem minősülnek a szóban forgó megállapodások végrehajtásának, mivel azokat nem e megállapodásokban írják elő, és a Bizottság szerint nem vehetők figyelembe az értelmezésre utaló elemként, mivel azok minden, az Unió területére belépő árura vonatkoznak, a rájuk alkalmazandó vámeljárásoktól függetlenül.

99.      Harmadszor az, hogy a Bizottság által a társulási megállapodás alapján jóváhagyott 140 marokkói exportőr Nyugat‑Szaharában rendelkezik székhellyel, amire a Törvényszék a megtámadott ítélet 80. pontjában utalt, szintén nem jelenti a szóban forgó megállapodások végrehajtását, már csak azért sem, mert ezen exportőrök Marokkónak az Unió és tagállamai által elismert területén is rendelkeznek székhellyel, és ennek alapján jogosultak az említett megállapodások kihasználására.

100. Végül, habár a Tanács és a Bizottság – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 87. pontjában kiemelte –megjegyezte, hogy a liberalizációs megállapodást de facto alkalmazták a nyugat‑szaharai területre, ezen alkalmazás terjedelme és időtartama azonban ismeretlen. Márpedig ahhoz, hogy a Bécsi Egyezmény 31. cikke (3) bekezdésének b) pontja értelmében vett „utólag kialakult gyakorlat” álljon fenn, „az szükséges, hogy a felek álláspontjai vitathatatlanul egybeessenek, és hogy ezen álláspontok alkalmasak legyenek a szerződés egy rendelkezése értelmének rögzítésére”(50). A jelen esetben ilyen egybeesés nem áll fenn, mivel – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. pontjában kiemelte– „a Marokkói Királyság álláspontja teljesen eltérő” az Unióéhoz képest.(51)

iv)    A szerződések relatív hatálya (pacta tertiis nec nocent nec prosunt)

101. Kifejezett kiterjesztés hiányában a szóban forgó megállapodás Nyugat‑Szaharára való alkalmazása ellentétes lenne a szerződések relatív hatályának (pacta tertiis nec nocent nec prosunt) a nemzetközi jogban elismert elvével is, amely – amint azt a Bíróság 2010. február 25‑i Brita‑ítéletében (C‑386/08, EU:C:2010:91)(52) kimondta – különös kifejeződést nyert a Bécsi Egyezmény 34. cikkében.

102. A jelen ügyben szereplő társulási megállapodás 94. cikkéhez hasonlóan az EU–Izrael társulási megállapodás 83. cikke azt mondja ki, hogy „[azt] egyrészről [az Unió területén], másrészről Izrael Állam területén [kell alkalmazni]”.

103. Emlékeztetek arra, hogy a jelen ügyhöz hasonlóan, Izrael Állam eltérő véleménye ellenére az Unió és tagállamai nem ismerik el sem Izrael szuverenitását Ciszjordánia és a Gázai övezet felett, sem az arra irányuló jogát, hogy e területek megszálló hatalmaként azokat nemzetközileg képviselje, és azok javára és nevében megállapodásokat kössön.(53)

104. Ebben az összefüggésben a Bíróság kimondta, hogy a Ciszjordániából származó termékek nem tartoznak az EU–Izrael társulási megállapodás hatálya alá, „figyelembe [véve] egyrészt a nemzetközi jognak a szerződések relatív hatályára vonatkozó elvét […] („pacta tertiis nec nocent nec prosunt”) […], másrészt pedig azt, hogy az Unió társulási megállapodást is kötött a Ciszjordánia és a Gázai övezet Palesztin Nemzeti Hatósága képviseletében eljáró [Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ)], és ez a megállapodás a megfogalmazása szerint többek között Ciszjordánia területére volt alkalmazandó”.(54)

105. Mivel Nyugat‑Szahara az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének értelmében önkormányzattal nem rendelkező terület, az Unióhoz és a Marokkói Királysághoz képest harmadik személyt (tertius) képez.

106. Vitathatatlan, hogy a pacta tertiis nec nocent nec prosunt elve alól vannak kivételek is, többek között a Bécsi Egyezmény 35. és 36. cikkében szereplő, a harmadik állam számára kötelezettségeket vagy jogokat megállapító szerződésekre vonatkozó kivételek.

107. A jelen esetben, ha feltételezzük, hogy a liberalizációs megállapodás alkalmazandó Nyugat‑Szaharára, akkor az nem kötelezettséget, hanem jogot állapít meg számára, amely alapján az e megállapodásban kialakított preferenciális vámszabályozás mellett exportálhatja az Unióba az említett megállapodás hatálya alá tartozó területéről származó termékeket.

108. Márpedig a Bécsi Egyezmény harmadik államok számára jogokat megállapító szerződésekre vonatkozó 36. cikke szerint harmadik állam számára akkor keletkezik jog, ha ebbe beleegyezik, és e beleegyezést mindaddig vélelmezni lehet, míg ezen állam részéről az ellenkezőjét nem közlik. Az is szükséges továbbá, hogy ezt ki tudja fejezni, de mivel Nyugat‑Szahara önkormányzattal nem rendelkező terület, a Marokkói Királyság pedig úgy tekinti, hogy nem köti az ENSZ Alapokmányának 73. cikke, így Nyugat‑Szahara beleegyezése nem vélelmezhető a népével vagy képviselőivel folytatott előzetes konzultáció nélkül, amelyre nem került sor.

109. A fentiekből kitűnik, hogy a szerződések relatív hatálya nemzetközi jogi alapelve alól a Bécsi Egyezmény 36. pontjában előírt kivétel a jelen ügyben nem alkalmazható.

110. Következésképpen a Törvényszék, amikor a megtámadott ítélet 97. pontjában kimondta, hogy „[a] jelen ügy körülményei eltérőek, hiszen a jelen ügyben az Unió nem kötött a Nyugat‑Szaharából származó termékekről szóló társulási megállapodást sem a Front Polisarióval, sem pedig más állammal vagy más szervezettel”, megkülönböztette a jelen ügyet, és a 2010. február 25‑i Brita‑ítélet (C‑386/08, EU:C:2010:91) alapjául szolgáló ügyet, de ebből nem vonta le azt a következtetést, hogy a szóban forgó megállapodások alkalmazása Nyugat‑Szaharára ellentétes a szerződések relatív hatályának alapelvével.

111. Márpedig a társulási megállapodás 94. cikke és a szerződések relatív hatályának elve alapján a Törvényszék nem hivatkozhatott arra, hogy „a […] társulási megállapodás […] nem tartalmazott semmilyen olyan értelmező záradékot vagy egyéb olyan rendelkezést, amely a nyugat‑szaharai területet kizárta volna a hatálya alól”(55). Azt sem mondhatta ki, hogy az, hogy az uniós intézmények nem léptek fel annak érdekében, hogy „a megállapodás [vitatott] határozat által jóváhagyott szövegébe egy ezen alkalmazást kizáró záradékot illesszenek […], azt bizonyítja, hogy az uniós intézmények […] elfogadták a […] társulási megállapodás […] azon értelmezését, amely szerint ezek a megállapodások Nyugat‑Szaharának a Marokkói Királyság által ellenőrzött részére is alkalmazandók”(56).

112. Úgy vélem tehát, hogy helyt kell adni a második fellebbezési jogalap első részének a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását illető részében.

113. Amikor ugyanis a megtámadott ítélet 103. pontjában a Törvényszék azt állapította meg, hogy „a [liberalizációs] megállapodás [összefüggésébe] illesztve Nyugat‑Szahara területére, illetve pontosabban e területnek a Marokkói Királyság által ellenőrzött legnagyobb részére is alkalmazandó”(57), tévesen alkalmazta a jogot, ami álláspontom szerint a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez vezet.

114. Ebben az esetben, mivel a per állása az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében megengedi a per érdemi eldöntését, a Front Polisario megsemmisítés iránti keresetét el kell utasítani, mint eljáráshoz fűződő érdek és kereshetőségi jog hiányában elfogadhatatlant, mivel ha a liberalizációs megállapodás nem alkalmazható Nyugat‑Szaharára, a vitatott határozat megsemmisítése semmilyen előnyt nem jelent számára, valamint az nem érinti közvetlenül és személyében sem.

115. Arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet azon következtetésemmel, mely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy döntött, hogy a társulási és liberalizációs megállapodás alkalmazható Nyugat‑Szaharára, az alábbiakban elemzem a többi fellebbezési jogalapot is.

B –    Másodlagosan

1.      Az első, a Front Polisario uniós bíróságok előtti perbeli jogképességét érintő téves jogalkalmazásokra alapított jogalapról

a)      A felek érvei

116. A Tanács és a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 34–60. pontjában kifejtett okfejtés eredményeként megállapította, hogy a Front Polisariót olyan jogi személynek kell tekinteni, amely a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújthat be az uniós bíróság előtt.

117. E tekintetben mindenekelőtt lényegében azt emelik ki, hogy a Front Polisario egyetlen tagállam vagy harmadik ország joga szerint sem rendelkezik jogi személyiséggel. Ezt követően kifejtik, hogy nem tekinthető nemzetközi jogi jogalanynak sem.

118. Végül előadják, hogy bár az az ítélkezési gyakorlat,(58) amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 48–52. pontjában a Front Polisario perbeli jogképessége meglétének megállapítása érdekében támaszkodik, kivételes jelleggel lehetővé teszi az uniós bírósághoz fordulást a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek számára, keresetük elfogadhatóságát azonban két kumulatív feltétel tiszteletben tartásához köti, amelyek közül a Front Polisario nem felel meg a másodiknak, vagyis annak, hogy őt az Unió és intézményei olyan önálló jogalanyként kezelték, amely saját jogokkal rendelkezhet, illetve amelyre kötelezettségek és korlátozások vonatkozhatnak (lásd a megtámadott ítélet 52., 55–59. pontját).(59)

119. A Tanács és a Bizottság szerint a Törvényszéknek azt kellett volna megállapítania, hogy a második feltétel nem teljesült, mivel a Front Polisariót nem említették az uniós intézmények aktusai és azt ezen intézmények „közvetítőként [nem ismerték] el a tárgyalások során”(60).

120. E körülmények között a Törvényszék ezt követően ismételten tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 56–59. pontjában a kereset elfogadhatóságának elismerése érdekében arra hivatkozott, hogy az ENSZ Közgyűlése elismerte, hogy a Front Polisario a nyugat‑szaharai nép képviselője, valamint hogy e szervezet részt vett a Nyugat‑Szahara végleges jogállásáról az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalásokon.

121. Válaszul a Front Polisario először is előadja, hogy mint nemzeti felszabadítási mozgalom, nemzetközi jogi jogalanynak minősül.

122. Másodszor vitatja, hogy a Törvényszék perbeli jogképességére vonatkozó következtetése téves jogalkalmazást valósít meg. E tekintetben megjegyzi először, hogy a Tanács nem vitatja a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint létesítő okirata alapján olyan belső felépítéssel rendelkezik, amely biztosítja számára az ahhoz szükséges önállóságot, hogy a jogviszonyokban felelős szervezetként eljárjon.

123. Másodsorban, lényegileg úgy ítéli meg, hogy a Törvényszék megállapíthatta, hogy e jogképesség lehetővé teszi számára, hogy a jelen ügyben az uniós bírósághoz forduljon, mivel a Tanács és a Bizottság maguk is elismerik, hogy a nyugat‑szaharai nép képviselője, hogy részese az ENSZ e terület jövőjére vonatkozó tárgyalásainak, valamint, hogy e tekintetben az Unió legitim tárgyalópartnere.

b)      Értékelés

124. Megjegyzem, hogy a Tanács és a Bizottság csak az okfejtés azon részét vitatja, amelyre a Törvényszék azon döntését alapította, hogy a Front Polisario rendelkezik perbeli jogképességgel, még ha nincs is jogi személyisége. Ebben az értelemben nem vitatják, hogy a Front Polisario létesítő okirata lehetővé teszi számára, hogy a jogviszonyokban felelős jogalanyként járjon el.

125. Emlékeztetek arra, hogy bizonyos esetekben az uniós jog elismeri a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek perbeli jogképességét. Amint azt a Bíróság a 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítélet (C‑229/05 P, EU:C:2007:32) 144. pontjában kimondta „[a] Bíróság alapokmányának rendelkezései – különösen annak 21. cikke –, a Bíróság eljárási szabályzatának rendelkezései – különösen annak [120]. cikke – és [a Törvényszék] eljárási szabályzatának rendelkezései – különösen annak [76]. cikke – nem azért kerültek elfogadásra, hogy a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek […] keresetet indíthassanak. [Ilyen] kivételes helyzetben a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságára vonatkozó eljárási szabályokat a jelen ügy körülményeihez a szükséges mértékben igazítva kell alkalmazni”.

126. E tekintetben nem értek egyet a Tanács által fellebbezése 17. pontjában kifejtett állásponttal, amelynek alapja a Törvényszék 2008. április 3‑i Landtag Schleswig‑Holstein kontra Bizottság ítélete (T‑236/06, EU:T:2008:91), és amely szerint „az uniós jog csak akkor biztosíthat önállóan perbeli jogképességet, ha a felperes jogi helyzetét kizárólag az uniós jog szabályozza”(61).

127. Ellentétben a Tanács állításával, e végzés 22. pontjában, amelyet a Bíróság is helybenhagyott a 2009. november 24‑i Landtag Schleswig‑Holstein kontra Bizottság végzésben (C‑281/08 P, EU:C:2009:728), a Törvényszék egyszerűen azt mondta ki, hogy „a belső jog szerinti területi közigazgatási egységek keresetei esetén a felperes jogalanyiságának kérdése a nemzeti közjog alapján bírálandó el”.

128. Márpedig a Front Polisario nem olyan államon belüli közigazgatási egység, amelyre ezt az ítélkezési gyakorlatot alkalmazni lehetne, egyébként pedig a perbeli jogképességét sem valamely nemzeti jogra alapítja.

129. Bár azt, hogy a Front Polisario olyan létesítő okirattal és belső felépítéssel rendelkezik, amely biztosítja számára az ahhoz szükséges önállóságot, hogy a jogviszonyokban felelős szervezetként járjon el, valójában nem vitatják a felek, a kérdés az, hogy az Unió és intézményei a szóban forgó szervezetet önálló jogalanyként kezelik‑e, amely a megtámadott ítélet 52. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében saját jogokkal rendelkezhet, illetve amelyre kötelezettségek és korlátozások vonatkozhatnak.(62)

130. Kiindulásként meg kell jegyeznem, hogy az ENSZ által önkormányzattal nem rendelkező terület népének képviselőjeként elismert szervezet perbeli jogképességének kérdése még nem merült fel a Bíróság jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek perbeli jogképességére vonatkozó ítélkezési gyakorlatában. Nem meglepő tehát, hogy a Front Polisario helyzete bizonyos mértékig egyik ezen ítélkezési gyakorlatban hivatkozott helyzetbe sem illik bele.

131. E tekintetben rámutatok, hogy az 1982. október 28‑i Groupement des Agences de voyages kontra Bizottság ítélet (135/81, EU:C:1982:371) alapjául szolgáló ügy egy alakulás alatt álló luxemburgi korlátolt felelősségű társaságot érintett, amelynek perbeli jogképességét a Bizottság vitatta. Ítélete 9. pontjában a Bíróság kimondta, hogy „[a Bizottság] nem vitathatta […] egy olyan jogalany perbeli jogképességét, amelynek az ajánlattételi eljárásban való részvételét elismerte, és amellyel szemben elutasító határozatot fogadott el az összes ajánlattevő összehasonlító vizsgálatát követően”.

132. A jelen ügyben a Tanács soha nem fogadta el a Front Polisario részvételét a liberalizációs megállapodás tárgyalási eljárásában.

133. Ehhez hasonlóan, a 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítélet (C‑229/05 P, EU:C:2007:32) alapjául szolgáló ügy többek között a „Kurdistan Workers’ Party‑t (PKK)” érintette, amelynek még a létezését is vitatták, de amellyel szemben az Unió korlátozó intézkedéseket fogadott el.

134. A Bíróság azt mondta ki, hogy „ha [az uniós] jogalkotó […] úgy vélte, hogy a PKK továbbra is kellő mértékben fennállt ahhoz, hogy a […] rendeletben előírt korlátozó intézkedések tárgyát képezze, a koherencia és az igazságosság annak elismerésére kötelez, hogy ez a szervezet továbbra is kellő mértékben fennáll ahhoz, hogy vitassa ezt az intézkedést. Minden egyéb következtetés azt eredményezné, hogy anélkül lehetne felvenni bármely szervezetet a vitatott listára, hogy e felvétel ellen keresetet lehetne indítani”(63).

135. A jelen ügyben az Unió és a Marokkói Királyság által kötött nemzetközi megállapodást jóváhagyó vitatott határozat nem utal a Front Polisarióra.

136. Bár a Front Polisario esete nem tartozik az 1982. október 28‑i Groupement des Agences de voyages kontra Bizottság ítéletben (135/81, EU:C:1982:371) és a 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítéletben (C‑229/05 P, EU:C:2007:32) hivatkozott helyzetek közé, álláspontom szerint viszont közelebb áll az 1974. október 8‑i Union syndicale – Service public européen és társai kontra Tanács (175/73, EU:C:1974:95) ítéletben szereplőhöz.

137. Ezen, egy jogi személyiség nélküli szakszervezet által egyes tisztviselők kinevezésével szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetre vonatkozó ítélet 12. pontjában a Bíróság felsorolt bizonyos számú olyan elemet, amelyet a perbeli jogképesség vizsgálatánál figyelembe kell venni, és amelyek között szerepelt az, hogy „[az uniós] intézmények a szervezetet tárgyalópartnerként ismerték el a személyzet kollektív érdekeit érintő tárgyalások során”, vagyis egy a kereset által hivatkozottól eltérő (annál nagyobb) problémával kapcsolatban.

138. Ugyanígy, noha a Front Polisario Törvényszék elé terjesztett megsemmisítés iránti keresete csak a liberalizációs megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozatot érinti, a Front Polisario egyike az ENSZ, és így valamennyi tagállam és uniós intézmény által Nyugat‑Szahara jövőjének meghatározása tekintetében elismert két tárgyalópartnernek.(64)

139. Ezenfelül megsemmisítés iránti keresete révén a Front Polisario – mint a nyugat‑szaharai nép ENSZ által elismert képviselője – e nép nemzetközi jogon alapuló jogait, nevezetesen az önrendelkezéshez való jogát és a nyugat‑szaharai természeti erőforrások(65) feletti állandó szuverenitását(66) kívánja megvédeni.

140. Ezen ítéletek alapján láthatjuk, hogy a Bíróság igen eltérő körülményekhez kívánta igazítani ítélkezési gyakorlatát, elvetve a túlzottan formalista vagy túl merev megközelítést, mivel a valóság mindig sokkal gazdagabb, mint a jogalkotók képzelőereje.

141. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának ezen értelmezését nem kérdőjelezik meg a Tanács és a Bizottság azon érvei, amelyek szerint a jelen ügyben feltett kérdések politikai jellege folytán a Bíróságnak inkább politikai, mint jogi elemzéseket kell végeznie.

142. E tekintetben egyetértek a Nemzetközi Bíróság által egy hasonló esetben előterjesztett ilyen típusú érvekre adott válasszal: „a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az, hogy egy jogkérdésnek politikai vetületei vannak, »ami a dolgok természeténél fogva a nemzetközi életben felmerülő számos kérdésnél így van«, nem elegendő ahhoz, hogy azt megfossza »jogkérdés« jellegétől, valamint, hogy »megfossza a Bíróságot az alapokmánya által kifejezetten biztosított hatáskörétől« […]. Bármilyenek is legyenek a feltett kérdés politikai vetületei, a Bíróság nem tagadhatja meg egy olyan kérdés jogi jellegét, amellyel arra kérik fel, hogy egy, lényegét tekintve bírósági feladatot lásson el […]”(67).

143. Ezen okok miatt a Front Polisario az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében pert indíthat az uniós bíróságok előtt.

144. Nem kell tehát megvizsgálni, hogy a Front Polisario mint a nemzetközi jogban jogi személyiséggel és jogképességgel rendelkező nemzeti felszabadítási mozgalom rendelkezik‑e perbeli jogképességgel.

145. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az, hogy a Front Polisario nem rendelkezik a nemzeti felszabadítási mozgalom különleges jogállásával az ENSZ Közgyűlésében, mint ahogyan a PFSZ rendelkezett, nem jelenti szükségképpen és automatikusan azt, hogy – a Tanács és a Bizottság állításának megfelelően – a Front Polisario nem rendelkezik nemzetközi jogi személyiséggel.

146. Ellenkezőleg, az, hogy több állam elismerte nemzeti felszabadítási mozgalomként,(68) az ENSZ Közgyűlése pedig a nyugat‑szaharai nép képviselőjeként,(69) hogy tagként csatlakozott az „Afrikai Unió” nemzetközi szervezethez, hogy megállapodásokat kötött a Mauritániai Iszlám Köztársasággal, valamint a Marokkói Királysággal,(70) továbbá az, hogy a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló, 1977. június 8‑i kiegészítő jegyzőkönyv 96. cikke (3) bekezdésének megfelelően kötelezettséget vállalt a háború áldozatainak védelmére vonatkozó 1949. augusztus hó 12‑i genfi egyezmények tiszteletben tartására, inkább a nemzetközi jog által a nemzeti felszabadítási mozgalmak vonatkozásában elismert jogi személyiségének elismerése mellett szól.

147. Az első jogalapot tehát el kell utasítani.

2.      A második, a Front Polisario kereshetőségi jogát érintő téves jogalkalmazásra vonatkozó jogalapról

148. E jogalap három elkülönült részből áll, amelyek közül az elsőt már részben elemeztem. Másodlagosan előadott okfejtésem azt feltételezi, hogy a Bíróság elvetette következtetésemet.

a)      A második jogalap első, a vitatott határozat jellegét érintő részéről

i)      A felek érvei

149. A Tanács rámutat, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 70. és 71. pontjában úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat nem jogalkotási aktus, mivel jogalapja, vagyis az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett EUMSZ 207. cikk (4) bekezdésének első albekezdése nem hivatkozik kifejezetten jogalkotási eljárásra. Álláspontja szerint nem is rendeleti jellegű jogi aktus, mivel nem általánosan alkalmazandó. Következésképpen nem érinthet közvetlenül és személyében valamely természetes vagy jogi személyt.

150. Válaszul a Front Polisario elutasítja a Tanács érvelését, úgy ítélve meg, hogy a Tanács célja az, hogy kivonja a vitatott határozatot az uniós jogrend által biztosított garanciák hatálya alól. Álláspontja szerint, ha a vitatott határozat nem lenne jogalkotási aktus, akkor általános hatályú jogi aktusként bizonyosan rendeleti jellegű jogi aktusnak minősülne.

ii)    Értékelés

151. Amint azt a Tanács megjegyzi, az EUMSZ 207. cikk (4) bekezdése és az EUMSZ 108. cikk (6) bekezdésének a) pontja, amelyek a vitatott határozat jogalapját jelentik, nem utalnak kifejezetten a rendes vagy a különleges jogalkotási eljárásra, amint az EUMSZ 203., EUMSZ 349. és EUMSZ 352. cikk teszi.

152. E megállapítás ugyanakkor nem elegendő annak alátámasztásához, hogy a vitatott határozat, amely általános hatályú szabályokat iktat be az uniós jogrendbe, nem jogalkotási aktus.

153. Az EUMSZ 289. cikk (3) bekezdésének meghatározása szerint a jogalkotási aktusok „[a] jogalkotási eljárás keretében elfogadott jogi aktusok”, jogalkotási eljárás pedig a rendes jogalkotási eljárás és a különleges jogalkotási eljárás.

154. Az EUMSZ 289. cikk (2) bekezdése szerint a „határozatoknak […] az Európai Parlament közreműködésével a Tanács által történő elfogadása” különleges jogalkotási eljárásnak minősül.

155. Az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése a) pontjának i. alpontja úgy rendelkezik, hogy „a Tanács a megállapodás megkötésére vonatkozó határozatot a […] az Európai Parlament egyetértését követően [fogadja el]”.

156. Nem világos számomra, hogy a Parlament előzetes egyetértésének követelménye hogy nem tekinthető a Parlament eljárásban való részvételének.

157. Az, hogy az EUMSZ 289. cikk (2) bekezdése a „Szerződések által külön meghatározott esetekben” kifejezést használja, nem jelenti szükségképpen azt, hogy az EUM‑Szerződés minden, különleges jogalkotási eljárást előíró rendelkezésének ezt külön kifejezetten ki kell mondania. Elegendő, ha tiszteletben tartják az e rendelkezésben szereplő meghatározást.

158. Ez annál is inkább igaz, mivel– amint azt a Bíróság a 2014. június 24‑i Parlament kontra Tanács ítélet (C‑658/11, EU:C:2014:2025) 55. pontjában kimondta – „[a] Lisszaboni Szerződés […]éppen az azon területekre tartozó megállapodások tekintetében követelte meg valamely nemzetközi megállapodás megkötésének a Parlament általi jóváhagyását, amelyekre, belső síkon, az EUMSZ 294. cikkben előírt rendes jogalkotási eljárás vonatkozik, illetve a különös jogalkotási eljárás, azonban csak akkor, ha ez a Parlament egyetértését követeli meg”.

159. Mindenesetre a Tanács állításával ellentétben, ha a vitatott határozat nem lenne jogalkotási aktus, akkor szükségképpen – a Bíróság által a 2003. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (C‑583/11 P, EU:C:2013:625) 58. és 61. pontjában értelmezett – EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti rendeleti jellegű jogi aktusnak kellene minősülnie, mivel ebben az esetben olyan általános jogi aktus (mivel nemzetközi megállapodást iktat az Unió jogrendjébe),(71) amely nem jogalkotási aktus.

160. Ez nem jelenthetne segítséget a Tanács számára, mivel a Front Polisario mentesülhetne a személyében való érintettség bizonyítására irányuló kötelezettség alól azáltal, ha elfogadnánk, hogy a vitatott határozat nem tartalmaz végrehajtási intézkedést.

161. Következésképpen a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 70. és 71. pontjában azt mondta ki, hogy a vitatott határozat különleges jogalkotási eljárásban elfogadott jogalkotási aktus.

b)      A második jogalap második, a Front Polisario közvetlen érintettségére vonatkozó részéről

i)      A felek érvei

162. A Tanács és a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék több ízben tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 106–110. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Front Polisariót közvetlenül érintette a vitatott határozat, mivel a liberalizációs megállapodás maga is több olyan rendelkezést tartalmazott, amelyek közvetlen hatást gyakoroltak Nyugat‑Szahara jogi helyzetére, és amelyek érintették a Front Polisariót mint a Marokkói Királyság tárgyalópartnerét a közöttük az e területre vonatkozó vita megoldása érdekében az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások során.

163. E tekintetben a Tanács lényegileg előadja, hogy még ha fel is tételezzük, hogy bizonyítást nyer a liberalizációs megállapodás egyes, azon területről az Unióba irányuló behozatal feltételeit meghatározó rendelkezéseinek közvetlen hatálya, amelyre e megállapodás alkalmazandó, az akkor sem teszi lehetővé, hogy úgy tekintsük, hogy a vitatott határozat az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül érinti a Front Polisario jogi helyzetét, különösen mivel a Törvényszék a jelen ügyben a megtámadott ítélet 203. pontjában hangsúlyozta, hogy az említett megállapodás nem kötelező e szervezetre nézve. A „közvetlen hatály” és a „közvetlen érintettség” fogalmai ugyanis elkülönülnek, és az első nem releváns, vagy legalábbis nem döntő jelentőségű a második kapcsán folytatott vizsgálat során.

164. Ezenkívül a Bizottság szerint a liberalizációs megállapodásnak nincs közvetlen hatálya az Unióban, mivel annak végrehajtása érdekében el kellett fogadni a 747/2001/EK tanácsi rendeletnek a Marokkóból származó egyes mezőgazdasági és feldolgozott mezőgazdasági termékekre vonatkozó uniós vámkontingensek tekintetében történő módosításáról szóló, 2012. szeptember 12‑i 812/2012/EU bizottsági végrehajtási rendeletet.(72)

165. Végül, a nem az uniós jog hatálya alá tartozó területeken kiváltott joghatások nem relevánsak az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése által előírt vizsgálat szempontjából.

166. Mindenesetre a megtámadott ítélet pusztán közvetett kapcsolatot állapít meg egyfelől a liberalizációs megállapodás rendelkezései által Nyugat‑Szahara területére, az onnan származó termékekre, valamint azok exportőreire és importőrei gyakorolt állítólagos joghatások, másfelől pedig a Front Polisario e területre vonatkozó vita megoldását célzó tárgyalásokon való részvétele között. Valójában a Törvényszéknek azt kellett volna megállapítania, hogy a vitatott határozat, céljára és jellegére figyelemmel nem érintheti közvetlenül a Front Polisariót, és általánosabban bármely más nem privilegizált helyzetben lévő felperest, még ha olyan szervezetről van is szó, amely magának követeli azt a területet, amelyre az ilyen nemzetközi megállapodást jóváhagyó határozatot alkalmazni kell.

167. Válaszul a Front Polisario úgy véli, hogy figyelemmel arra, hogy a liberalizációs megállapodás a Nyugat‑Szaharából származó termékekre alkalmazandó, a Törvényszék megalapozottan állapította meg, hogy a vitatott határozat közvetlenül érinti őt. E tekintetben többek között azt hangsúlyozza, hogy e határozat joghatások kiváltására irányul, vagyis nem tekinthető olyannak, amely jellegénél fogva nem támadható meg bíróság előtt. Ezt követően kifejti, hogy az említett határozat jóváhagyta a liberalizációs megállapodást, valamint, hogy az pusztán elfogadása révén joghatásokat gyakorolt a Nyugat‑Szaharából származó termékek Unióba irányuló exportjának feltételeire. Végül lényegileg előadja, hogy mivel az ENSZ Közgyűlése elismerte őt a nyugat‑szaharai nép képviselőjeként, mivel az ENSZ Nyugat‑Szaharára irányuló tárgyalásainak célja e nép önrendelkezéshez való joga gyakorlásának lehetővé tétele, és mivel a természeti erőforrások feletti ellenőrzés e jog alapvető eleme, így a Törvényszék megalapozottan tekinthette úgy, hogy a vitatott határozat közvetlenül érintette jogi helyzetét.

ii)    Értékelés

–       Arról, hogy a nem privilegizált helyzetben lévő felpereseket „közvetlenül érinthetik‑e” a Tanács nemzetközi megállapodások megkötésére vonatkozó határozatai

168. Nem tudok egyetérteni a Tanács azon állításával, amely szerint a jogalapként az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése alapján elfogadott, nemzetközi megállapodás megkötésére vonatkozó határozatokat jellegüknél fogva nem támadhatják meg az olyan nem privilegizált helyzetben levő felperesek, mint a Front Polisario.

169. A Tanács azon állítással, hogy e határozatoknak jellegüknél fogva nem lehet közvetlen hatályuk, és hogy ebből következően csak az olyan privilegizált helyzetben levő felperesek terjeszthetnek elő velük szemben megsemmisítés iránti keresetet, akiknek, illetve amelyeknek nem kell bizonyítaniuk az eljáráshoz fűződő érdeküket, láthatóan összekeveri a megtámadható jogi aktus és az eljáráshoz fűződő érdek fogalmát.

170. Emlékeztetek arra, hogy „[a]z állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az EUMSZ 263. cikk értelmében megtámadható jogi aktusnak minősül az uniós intézmények által elfogadott valamennyi olyan rendelkezés, függetlenül a formájától, amely kötelező joghatások kiváltására irányul”(73).

171. Az, hogy a nemzetközi megállapodások megkötéséről szóló határozatok hasonló joghatásokat váltanak ki, régóta rögzült a Bíróság ítélkezési gyakorlatában,(74) mivel ellenkező esetben „a nemzetközi téren [az Unió] intézményeit megillető hatáskörök gyakorlása [kivonható lenne] az [EUMSZ 230. cikkben] meghatározott bírósági jogszerűségi felülvizsgálat alól”(75).

172. A vitatott határozat megtámadható jellege tehát álláspontom szerint vitathatatlan.

173. Ugyanez vonatkozik a Front Polisario eljáráshoz fűződő érdekére.

174. Amint a Bíróság azt a 2008. április 17‑i Flaherty és társai kontra Bizottság ítélet (C‑373/06 P, C‑379/06 P és C‑382/06 P, EU:C:2008:230) 25. pontjában kimondta, „[a]z állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljáráshoz fűződő érdeknek – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor kell fennállnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. A jogvita tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset eredményén keresztül alkalmas arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon.”

175. Amennyiben a társulási és a liberalizációs megállapodások alkalmazandóak lennének Nyugat‑Szaharára, akkor nyilvánvaló, hogy a megtámadás iránti kereset előnyt biztosíthat a Front Polisario számára, amely szerint e megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazása ellentétes a nyugat‑szaharai nép önrendelkezési jogával, a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvével, valamint az ENSZ Alapokmányának 73. cikkével.

–       A közvetlen érintettség és a közvetlen hatály fogalmairól

176. Amint a Törvényszék a megtámadott ítélet 105. pontjában megállapította, „az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy azon feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező jogi aktusnak »közvetlenül kell érintenie« a természetes vagy jogi személyt, két kritérium együttes fennállását kívánja meg, vagyis egyrészt azt, hogy a kifogásolt intézkedés közvetlenül hatást gyakoroljon az érintett személy jogi helyzetére, és másrészt azt, hogy ne hagyjon mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik”.

177. Noha a Tanács és a Bizottság nem vitatja, hogy van bizonyos összefüggés a közvetlen érintettség fogalmának második feltétele és a közvetlen hatály fogalma között,(76) a Tanács vitatja, hogy a jelen ügyben eleget tettek az első feltételnek, míg a Bizottság vitatja a második teljesülését.

178. Az első feltételt illetően, amely szerint a vitatott intézkedésnek közvetlenül hatást kell gyakorolnia az érintett személy jogi helyzetére, a Tanács előadja, hogy a közvetlen érintettség feltételét az érintett személyhez, nem pedig az érintett területhez képest kell vizsgálni. Ily módon arra az előfeltevésre épít, amely szerint egy terület jogi helyzetét nem érinthetik még egy közvetlen hatállyal rendelkező nemzetközi megállapodás rendelkezései sem, ami álláspontja szerint azt jelenti, hogy az érintett személy, nem pedig az érintett terület jogi helyzetére gyakorolt hatásokat kell értékelni.

179. Nem értek egyet azzal az előfeltevéssel, amelyen a tanács álláspontja nyugszik.

180. Mindenekelőtt azt, hogy a területek jogi helyzetét bizonyosan érinthetik egy nemzetközi megállapodás rendelkezései, mégpedig függetlenül attól, hogy e rendelkezések kiváltanak‑e közvetlen hatályt, a jelen esetben többek között bizonyítja a Nemzetközi Bíróság Nyugat‑Szaharáról szóló 1975. október 16‑i tanácsadó véleménye,(77) amellyel összefüggésben a Marokkói Királyság a Nyugat‑Szahara felett gyakorolt szuverenitásának bizonyítékaként előterjesztett bizonyos nemzetközi jogi aktusokat, amelyek álláspontja szerint azt jelentették, hogy más államok elismerték e szuverenitást, mivel az említett aktusok Nyugat‑Szaharára vonatkoztak.(78)

181. Amint e vélemény 108. pontjából kitűnik, a Nemzetközi Bíróság megvizsgálta azt a kérdést, hogy „a Marokkó által hivatkozott belső jogi aktusok tanulmányozásából kitűnő jogi helyzetre vonatkozó elemzését érzékelhetően érintették‑e azok a nemzetközi jogi aktusok, amelyek a [Marokkói Királyság] álláspontja szerint azt támasztották alá, hogy közvetlenül vagy közvetve elismerést nyert, hogy a Szultán szuverenitása kiterjed [Nyugat‑Szaharára]”(79). Ezek közé az aktusok közé több, a Serifi Állam [a Marokkói Királyság korábbi megnevezése] által kötött nemzetközi megállapodás tartozik,(80) valamint az egyik szerződés egy rendelkezésének értelmezésére vonatkozó diplomáciai levelezés.(81)

182. Következésképpen, ahogy azt a Bizottság is elismeri válaszbeadványának 30. pontjában, a társulási és a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazása értelmezhető a nyugat‑szaharai nép önrendelkezési joga megsértésének,(82) amely ebben az értelemben érintheti e terület jogi helyzetét, mivel egy bizonyos fokú legitimitást biztosít a Marokkói Királyság szuverenitási igényének.(83)

183. Mindezek után meg kell vizsgálni a Tanács által a tárgyaláson előterjesztett érvelést is, amellyel a Nyugat‑Szahara területének (feltételezve, hogy megállapítást nyer) közvetlen érintettsége és a Front Polisario közvetlen érintettsége között. E kapcsolatot a Törvényszék a megtámadott ítélet 110. pontjában annak alapján állapította meg, hogy a Front Polisario a Marokkói Királysággal együtt részt vesz az ENSZ égisze alatt Nyugat‑Szahara jövőjéről folytatott tárgyalásokon.

184. E tekintetben a Tanács megítélése szerint „a Törvényszék önkényesen hivatkozik a terület és az azzal kapcsolatban követeléseket megfogalmazó […] személy közötti abszolút azonosságra”. Álláspontja szerint „a Törvényszék okfejtésének csak akkor lenne értelme, ha a Front Polisario inherens rendeltetése lenne Nyugat‑Szahara kereskedelmi érdekeinek védelme, ami azt feltételezné, hogy annak a nemzetközi jogban vagy legalábbis a nemzetközi gyakorlatban elismert intézményi kivetülése”.

185. Egyetértek a Tanács e kritikájával abban az értelemben, hogy a Front Polisariót az ENSZ csak a nyugat‑szaharai nép önrendelkezése kérdésének megoldását célzó politikai folyamatban(84) ismerte el e terület népének képviselőjeként. E politikai keretben a nyugat‑szaharai nép képviselője, mivel a Marokkói Királyság minősül a másik félnek a vitában, a Spanyol Királyság pedig 1976. február 26. óta úgy tekinti, hogy mentesül a Nyugat–Szahara igazgatásával kapcsolatos valamennyi nemzetközi jellegű felelősség alól.

186. Márpedig a szóban forgó jogvita nem képezi részét annak a politikai folyamatnak, amelyben a Front Polisario az ENSZ által számára elismert, Nyugat‑Szahara népe képviselőjének feladatát látja el.

187. A Tanács egyébként vitatja a Front Polisario mint Nyugat‑Szahara népe kizárólagos képviselőjének jogállását. Még a Front Polisario álláspontja szerint sem ő maga az egyetlen szervezet, amely képes képviselni a nyugat‑szaharai népet, mivel álláspontja szerint a Spanyol Királyság továbbra is Nyugat‑Szahara adminisztratív hatalma.(85)

188. Vitathatatlan, hogy a Spanyol Királyság 1976. február 26. óta úgy tekinti, hogy mentesül a Nyugat‑Szahara igazgatásával kapcsolatos valamennyi nemzetközi jellegű felelősség alól. Mindazonáltal nem lehet kategorikusan kizárni, hogy Nyugat‑Szaharáról való lemondása ellenére a Spanyol Királyság a nemzetközi jogban megőrizte adminisztratív hatalmi jogállását, és hogy e minőségében ő az egyetlen olyan szervezet, amely jogosult, sőt köteles a nyugat‑szaharai nép jogainak, többek között az önrendelkezéshez való joga és az e területen található természeti erőforrások feletti szuverenitása védelmére, beleértve a jogi szintet is.

189. Ugyanis, anélkül, hogy a jelen ügyben e kérdéssel foglalkozni kellene, az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének a) és b) pontjában(86) az adminisztratív hatalmak számára előírt kötelezettségek alapján számomra kétséges, hogy e feladat teljesítése, és az önkormányzattal nem rendelkező, érintett terület népe érdekeinek és szükségleteinek figyelembevétele nélkül mentesülhetnek az alól.

190. E kétséget alátámasztja az a tény, hogy az ENSZ továbbra is úgy tekinti, hogy az ENSZ főtitkárának a Nyugat‑Szaharával kapcsolatos információkról való tájékoztatására irányuló, az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének e) pontjában előírt kötelezettség továbbra is terheli a Spanyol Királyságot.(87)

191. Ezenfelül a Spanyol Királyság Ministerio Fiscalja (ügyészség), valamint az Audiencia Nacional (közigazgatási kollégium, Spanyolország) elismerik a Spanyol Királyságot, mint Nyugat‑Szahara olyan adminisztratív hatalmát, „amely mint ilyen, a dekolonizációs időszak végéig megőrzi az ENSZ Alapokmányának 73. és 74. cikkéből fakadó kötelezettségeit, amelyek között a terület polgárainak bármilyen visszaéléssel szembeni védelme, beleértve a bírósági védelmet is”(88). Ennek alapján a Spanyol Királyság kiterjesztette nemzetközi büntető joghatóságát a Nyugat‑Szaharában elkövetett bűncselekményekre.(89)

192. Rámutatok, hogy a tárgyaláson a spanyol kormány tartózkodott attól, hogy észrevételeket tegyen e spanyol bírósági szervek álláspontját illetően, és csak annak kijelentésére szorítkozott, hogy tiszteletben tartja a spanyol bíróságok határozatait.

193. E kérdés összegzéseként a vitatott határozat és a Front Polisario közötti kapcsolat túlzottan közvetettnek tűnik számomra a Front Polisario közvetlen érintettsége megalapozásához.

194. Következésképpen úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet 110. pontja téves jogalkalmazást valósít meg, amennyiben elismeri a Front Polisario közvetlen érintettségét.

195. E következtetésre tekintettel csak a teljesség kedvéért vizsgálom meg a közvetlen érintettség második feltételét, mely szerint a vitatott határozat nem hagyhat mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára. Ezzel kapcsolatban nem értek egyet a Bizottság álláspontjával, amely szerint az a jelen ügyben nem teljesült a 812/2012 végrehajtási rendelet miatt, amelyet a liberalizációs megállapodás végrehajtása érdekében kellett elfogadnia.

196. Álláspontom szerint a megtámadott aktus végrehajtása „tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik”(90). Hatálybalépése lehetővé teszi a liberalizációs megállapodás által előírt jogok gyakorlását és kötelezettségek teljesítését.

197. A 812/2012 végrehajtási rendelet csak naprakésszé teszi az egyes földközi‑tengeri országokkal kötött megállapodások alapján preferenciális elbánásban részesíthető termékek közösségi vámkontingenseinek és referenciamennyiségeinek kezelésével kapcsolatos rendelkezésekről és az 1981/94/EK és a 934/95/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2001. április 9‑i 747/2001/EK tanácsi rendeletet,(91) koncentráltan (egyetlen rendelkezés és egy ismétlő táblázat segítségével) bemutatva néhány lényeges, a liberalizációs megállapodás által bevezetett reformot.

198. Ahogy ugyanis a liberalizációs megállapodás 1. mellékletében található 1. jegyzőkönyv 2. cikkéből kitűnik, az a „Marokkóból származó mezőgazdasági termékek és feldolgozott mezőgazdasági termékek, halak és halászati termékek” Európai Unióba történő behozatalára vonatkozik, míg a 812/2012 végrehajtási rendelet csak néhány ilyen, az Unióba vámkontingensek keretében behozott termékre vonatkozik.(92) A végrehajtási rendelet hiánya semmiképpen nem akadályozta meg a megállapodás alkalmazását sem e termékek, sem mások vonatkozásában.

199. A tárgyaláson a Bizottság nem fejtette ki, hogy a 812/2012 végrehajtási rendelet milyen módon hajtja végre a liberalizációs megállapodást az összes többi termék vonatkozásában.

200. Mindenesetre még az olyan, a 812/2012 végrehajtási rendeletben szereplő termékek (mint például a paradicsom) esetén is, amelyekre vonatkozóan létezik olyan vámkontingens, amelynek részletes szabályait e rendelet határozza meg, meg kell jegyezni, hogy a Front Polisario nem állítja – amint azt valamely importőr teheti –, hogy közvetlenül érinti a liberalizációs megállapodásban szereplő vámkontingens. A kifogása ezen megállapodás Nyugat‑Szaharára való alkalmazásán alapul, amely kérdésnek semmilyen köze nincs az említett rendelet általi esetleges végrehajtásához.

201. Következésképpen úgy vélem, hogy a közvetlen érintettségnek a megtámadott ítélet 105. pontjában szereplő második feltétele a jelen ügyben teljesült.

c)      A második jogalap harmadik, a Front Polisario személyében való érintettségére vonatkozó részéről

202. Csak arra az esetre elemzem a második jogalap harmadik részét, amennyiben a Bíróság azt állapítja meg, hogy a Front Polisariót közvetlenül érinti a vitatott határozat.

i)      A felek érvei

203. A Tanács és a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 111. és 113. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Front Polisariót a vitatott határozat személyében érintette, mivel részt vett a Nyugat‑Szaharára vonatkozó vita megoldását célzó nemzetközi tárgyalásokon, és ennek alapján őt minden más személytől megkülönböztető helyzetben volt. Még ha el is ismernénk ugyanis egy ilyen helyzet fennállását, a Törvényszék okfejtése akkor sem támasztja alá, hogy a vitatott határozat, tárgyára figyelemmel, az ítélkezési gyakorlat értelmében véve bármilyen módon érintené a Front Polisariót. Éppen ellenkezőleg, a Front Polisario részvétele az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalásokon puszta általános politikai jellegű érdekeltségről tanúskodik, amely semmilyen anyagi vagy eljárási jogi kapcsolatban nem áll a vitatott határozattal és a liberalizációs megállapodással, minthogy az utóbbi tárgyát kizárólag kereskedelmi és vámügyi kérdések képezik.

204. Ezzel szemben a Front Polisario előadja, hogy a megtámadott ítélet 111. és 113. pontja megalapozottan állapítja meg, hogy a vitatott határozat őt személyében érinti. E tekintetben mindenekelőtt megjegyzi, hogy ismert és nem vitatott, hogy ő a nyugat‑szaharai nép képviselőjének minősül, mivel ő a Marokkói Királyság egyetlen tárgyalópartnere az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások keretében. Ezt követően előadja, hogy e tárgyalások célja nem az, hogy puszta politikai megoldást találjon egy területi vitára, ahogy azt a Tanács és a Bizottság állítja, hanem az, hogy lehetővé tegyék a nyugat‑szaharai nép számára, hogy gyakorolja az önrendelkezéshez való jogát. Végül hangsúlyozza, hogy a liberalizációs megállapodás alkalmazandó Nyugat‑Szaharára és természeti erőforrásaira, amelyek ellenőrzése az említett jog részét képezi.

ii)    Értékelés

205. Még ha a jelen ügy nem is tartozik az állami támogatásokra vonatkozó bizottsági határozatok e határozatok címzett államain kívüli személyek megtámadása kapcsán fennálló kereshetőségi jogára vonatkozó, a Bizottság által hivatkozott bírósági ítélkezési gyakorlat(93) hatálya alá, alapvetően semmi sem zárja ki, hogy a Front Polisario megfelelhessen a személyében érintettség feltételének, még ha a rá jellemző sajátos körülmények miatt ügye nem tartozik egyik olyan precedens körébe sem, amelynek vizsgálatára a Bíróságnak már alkalma nyílt.

206. Ebben az összefüggésben nem értek egyet a Bizottság azon véleményével, amely szerint a megtámadott ítélet 113. pontja ellentmondásban áll a 2003. április 10‑i Bizottság kontra Nederlandse Antillen ítélettel (C‑142/00 P, EU:C:2003:217),(94) mivel a Front Polisario helyzete egyáltalán nem hasonlítható össze a Holland Antillákéval.

207. Ezen ítélet 66–67. pontjában a Bíróság kimondta, hogy még ha a tengerentúli országokból és területekről származó, Unióba importált rizs nagyobb része a Holland Antillákról származott is, nemcsak, hogy ez az ágazat csupán 0,9%‑át tette ki a Holland Antillák bruttó nemzeti termékének, hanem emellett nem is a Holland Antillák volt az egyetlen, a szóban forgó rendeletek által érintett, rizstermelő tengerentúli ország és terület.

208. Ennek alapján a Bíróság az említett ítélet 68. pontjában kimondta, hogy a szóban forgó rendeletek az összes többi tengerentúli országtól és területtől eltérően nem jártak súlyos következményekkel a Holland Antillák gazdaságának egy fontos ágazatában, továbbá az e rendeletek által szintén érintett többi tengerentúli országtól és területtől megkülönböztető tulajdonságaik folytán sem érintették a Holland Antillákat a szóban forgó rendelkezések.

209. A Front Polisario egyáltalán nincs összehasonlítható helyzetben a Holland Antillákkal. Bár a Bíróság az említett ítélet 69. pontjában azt mondta ki, hogy „az az általános érdek, amellyel valamely tengerentúli ország vagy terület – a saját területén a gazdasági és társadalmi kérdésekben hatáskörrel rendelkező szervezetként – rendelkezik aziránt, hogy kedvező eredményeket érjen el a gazdasága fellendülése terén, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy […] személyesen érintettnek lehessen tekinteni”, a Front Polisario célja egyáltalán nem gazdasági és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos.

210. Szabályozó okirata 8. cikkéből kitűnően ugyanis célja sokkal általánosabb, és lényegében az, hogy a nyugat‑szaharai népet, amelynek egyetlen, az ENSZ által elismert képviselője,(95) elvezesse önrendelkezési joga gyakorlásához.

211. Ugyanakkor, ugyanazon okokból, amelyeket a jelen indítvány 185–194. pontjában megjelöltem, úgy vélem, hogy a fenti tényezők alapján nem lehet megállapítani a Front Polisario személyes érintettségét.

212. Következésképpen a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 113. pontjában azt mondta ki, hogy a Front Polisario személyében érintett.

213. Hatályon kívül kell tehát helyezni a megtámadott ítélet 110–114. pontját, ami álláspontom szerint ezen ítélet hatályon kívül helyezését eredményezi.

214. Ebben az esetben, mivel a per állása az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében megengedi a per érdemi eldöntését, a Front Polisario megsemmisítés iránti keresetét el kell utasítani, mint közvetlen és személyében való érintettség hiányában elfogadhatatlant.

215. Arra az esetre, ha a Bíróság nem értene egyet azon véleményemmel, mely szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy döntött, hogy a vitatott határozat közvetlenül és személyében érinti a Front Polisariót, az alábbiakban elemzem a többi fellebbezési jogalapot is.

C –    Harmadlagosan

1.      A harmadik, arra alapított jogalapról, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azon mérlegelési jogkör felülvizsgálata kapcsán, amellyel a Tanács a gazdasági külkapcsolatok területén rendelkezik

a)      A felek érvei

216. A Tanács és a Bizottság azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 225. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Tanács számára a harmadik országokkal kötendő gazdasági megállapodásokat illetően elismert széles mérlegelési jogkör ellentételezését az ügy valamennyi releváns körülményének előzetes vizsgálatára irányuló kötelezettség jelenti.

217. E tekintetben először vitatják magát az ilyen kötelezettség elvét. Az ugyanis az uniós jog által a döntéshozó hatóság azon mérlegelési jogkörével szemben biztosított ellentételezésnek tekintendő, amellyel az összetett értékelésekkel járó szakmai területeken alkalmazandó uniós szabályozások egyedi ügyekben történő végrehajtására irányuló közigazgatási eljárások keretében rendelkezhetnek. Figyelemmel ezen eljárási garancia indokára, azt nem kell átültetni azon széles mérlegelési jogkör esetében, amellyel a Tanács a jogalkotási vagy normatív aktusok elfogadása terén rendelkezik, még ha ennek keretében szintén figyelembe kell vennie a rendelkezésre álló adatokat. Mindenesetre a nemzetközi megállapodások megkötéséhez hasonló politikai területen a jogalkotó számára elismert széles mérlegelési jogkör bírósági felülvizsgálatának annak ellenőrzésére kell korlátozódnia, hogy az elfogadott aktus nyilvánvalóan alkalmatlan‑e a követett célok elérésére.

218. Másodszor, a Tanács és a Bizottság úgy vélik, hogy a Törvényszék több ízben tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította a megtámadott ítéletben előírt előzetes vizsgálati kötelezettség végrehajtási szabályait. Ez az ítélet ugyanis azt a nyugat‑szaharai nép jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatos, egy, a Front Polisario tanácsa által benyújtott jelentés által alátámasztott kétségek fennállásához kötötte, ahelyett, hogy megállapította volna a jog egy szabályának megsértését vagy nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállását. Ezenkívül e jelentés eredetére figyelemmel nem tekinthető megalapozott bizonyítéknak.

219. A Front Polisario szerint a Törvényszék által kiemelt előzetes vizsgálati kötelezettség azon alapvető garanciák közé tartozik, amelyeket a jogállami Unióban biztosítani kell abban az esetben, ha egy uniós intézmény mérlegelési jogkörrel rendelkezik, vagyis többek között az Unió gazdasági külkapcsolatai terén. Ezenkívül e kötelezettség kapcsolódik a megfelelő ügyintézés általános elvéhez, amelynek tiszteletben tartását az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlata(96) szerint nemcsak közigazgatási eljárások során kell biztosítani, hanem a normatív tartalmú jogi aktusok elfogadásához vezető eljárások során is. Az említett kötelezettség ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy a Tanács gyakorolni tudja mérlegelési jogkörét, anélkül, hogy bármiben korlátozná annak terjedelmét, valamint ahhoz, hogy a bíróság meg tudjon bizonyosodni arról, hogy a jogkör gyakorlását nem terheli semmilyen nyilvánvaló mérlegelési hiba.

b)      Értékelés

220. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „széles körű mérlegelési jogkört kell elismerni az uniós jogalkotó részére olyan területeken, amelyek a jogalkotó részéről politikai, gazdasági, társadalmi döntéseket és összetett mérlegelést igényelnek. Ebből a Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az e területeken elfogadott intézkedés jogszerűségét csak annak a hatáskörrel rendelkező intézmény által követni kívánt cél elérésére nyilvánvalóan alkalmatlan volta érintheti”(97).

221. E tekintetben, amint azt az uniós bíróságok is elismerték, az uniós intézmények a gazdasági külkapcsolatok terén, ahova a társulási és liberalizációs megállapodások is tartoznak, széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.(98)

222. Vitathatatlan, ahogy azt a Tanács és a Bizottság hangsúlyozza, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 225. pontjában(99) annak megállapítása érdekében támaszkodott, hogy fennáll az uniós intézmények általános kötelezettsége arra, hogy a szóban forgó aktus elfogadását megelőzően „gondosan és pártatlanul megvizsgál[janak] minden, az ügyre vonatkozó olyan tényt, amely alátámasztja az abból levont következtetéseket”, nem releváns a külgazdasági kapcsolatok területén. Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis ilyen kötelezettségeket akkor ír elő az uniós intézmények számára, ha közigazgatási eljárás során(100) kívánnak meghozni egy természetes vagy jogi személy érdekeit érintő határozatot.(101)

223. Nem gondolom ugyanakkor, hogy az, hogy a Törvényszék a jelen indítvány 220. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat helyett az 1991. november 21‑i Technische Universität München ítéletre (C‑269/90, EU:C:1991:438), valamint a 2010. december 22‑i Gowan Comércio Internacional e Serviços ítéletre (C‑77/09, EU:C:2010:803) hivatkozik, kihat a következtésére, mivel a közigazgatási eljárások során alkalmazandó elvek mutatis mutandis alkalmazandók a jogalkotási eljárásokra is.

224. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, noha az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amikor jogalkotási vagy rendeleti jellegű jogi aktusok elfogadása során különböző általános érdekeket mérlegel, mindazonáltal köti az arra irányuló kötelezettség, hogy figyelembe vegyen valamennyi releváns „alapadatot” és a rendelkezésre álló valamennyi „ténybeli körülményt”.(102) Ebben az összefüggésben a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy e feladatot megfelelően elvégezték‑e,(103) valamint, hogy az elfogadott aktus nem nyilvánvalóan alkalmatlan‑e.(104)

225. E tekintetben úgy vélem, hogy a 2013. április 16‑i Spanyolország és Olaszország kontra Tanács ítélet (C‑274/11 és C‑295/11, EU:C:2013:240) különösen fontos, mivel a Tanács olyan határozatát érintette, amely az EUMSZ 329. cikk (1) bekezdésén alapuló megerősített együttműködést engedélyezett, amely a Bizottság által „az uniós intézmények mérlegelési jogköre kemény magjának” nevezett körbe tartozik.

226. E határozat jogszerűségének felülvizsgálata során a Bíróság szinte szóról szóra átvette az 1991. november 21‑i Technische Universität München ítéletben (C‑269/90, EU:C:1991:438, 14. pont), valamint a 2010. december 22‑i Gowan Comércio Internacional e Serviços ítéletben (C‑77/09, EU:C:2010:803, 57. pont) átvett, és a Törvényszék által a megtámadott ítélet 225. pontjában megismételt elvet, kimondva, hogy „a megerősített együttműködésre felhatalmazást adó határozat végső lehetőségként történő elfogadására vonatkozó feltétel tiszteletben tartására irányuló felülvizsgálat gyakorlása során [a Bíróságnak] azt kell vizsgálnia, hogy a Tanács gondosan és pártatlanul megvizsgálta‑e az erre a kérdésre vonatkozó tényeket, és hogy kellőképpen indokolta‑e azt a következtetést, amelyre jutott”.(105)

227. Ha a Tanácsra vonatkoznak e követelmények, amikor jogalkotóként jár el, akkor nehéz elképzelni, hogy ez ne lenne így, amikor különös jogalkotási eljárást alkalmaz egy nemzetközi megállapodás megkötése érdekében.(106)

228. A jelen indítvány 142. pontjában kifejtettekkel azonos okok miatt a Bizottság által viszonválaszában a nyugat‑szaharai kérdés politikai jellegére vonatkozóan tett hivatkozások nem alkalmasak arra, hogy megakadályozzák azt a korlátozott felülvizsgálatot, amelyet a Bíróságnak a nemzetközi kapcsolatok terén kell végeznie, ahol az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek.(107)

229. Ezen okok miatt úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 225. pontjában azt mondta ki, hogy „amikor valamely uniós intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik annak vizsgálata során, hogy ez az intézmény elkövetett‑e nyilvánvaló mérlegelési hibát, az uniós bíróságnak ellenőriznie kell, hogy ez az intézmény gondosan és pártatlanul megvizsgált‑e minden, az ügyre vonatkozó olyan tényt, amely alátámasztja az abból levont következtetéseket”.

230. Végül nem értek egyet a Bizottság azon véleményével sem, amely szerint ahelyett, hogy a releváns elemek előzetes vizsgálatát olyan, a nyugat‑szaharai nép jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatos kétségek fennállásához kötötte volna, mint amelyeket a Front Polisario tanácsa által benyújtott jelentés igazol, a Törvényszéknek meg kellett volna állapítania valamely jogszabály megsértését vagy nyilvánvaló mérlegelési hiba fennállását.

231. Emlékeztetek arra, hogy a Törvényszék a vitatott határozat részleges megsemmisítését a Front Polisario több jogalapjának kombinációjára alapította, beleértve többek között az első, az indokolás hiányosságára alapított jogalapot is.(108)

232. Ebben az összefüggésben a Törvényszék először azt mondta ki, hogy a vitatott határozat elfogadását megelőzően a Tanács köteles volt megvizsgálni valamennyi releváns körülményt,(109) és ebben az ügyben különösen azt a hatást, amelyet a liberalizációs megállapodás megkötése gyakorolhatott a nyugat‑szaharai lakosság emberi jogaira, illetve e terület természeti erőforrásainak kiaknázására.(110)

233. Ennek alapján a Törvényszék a megtámadott ítélet 244. pontjában azt mondta ki, hogy „[s]em a Tanács érveiből, sem pedig az általa az ügy irataihoz csatolt dokumentumokból nem következik, hogy a Tanács […] hasonló vizsgálatot végzett volna”.

234. Azt megelőzően megállt tehát, hogy megvizsgálta, illetve a fortiori eldöntötte volna azt a kérdést, hogy a vitatott határozat a nyugat‑szaharai lakosság emberi jogainak megsértését, illetve e terület természeti erőforrásainak a nemzetközi joggal ellentétes kiaknázását tartalmazta‑e, illetve hozzájárult‑e ezekhez. Ezért a Bizottság által hivatkozott, valamely uniós jogi aktus nemzetközi szokásjog elveihez viszonyított jogszerűségének felülvizsgálatára vonatkozó ítélkezési gyakorlat(111) a jelen ügyben nem alkalmazható.

235. A Törvényszék nem foglalt állást a Front Polisario ügyvédjének jelentésében szereplő állítások igazságtartalmát illetően sem, amelynek bizonyító erejét a Bizottság vitatja. A Törvényszék pusztán annyit jegyzett meg, hogy „a Tanács nem nyújtott be semmilyen különösebb észrevételt, és [azt] nem tagadta, ami miatt feltételezhető, hogy nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy Nyugat–Szahara természeti erőforrásainak marokkói ellenőrzés alatt történő kiaknázása e terület lakosságának javára történik‑e, vagy sem”(112).

236. Mivel a Tanács nem felelt meg azon kötelezettségének, amely szerint azon a területen, amelyen széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, valamennyi releváns körülményt meg kell vizsgálnia a vitatott határozat elfogadását megelőzően, a Törvényszék lényegileg azt mondta ki, hogy nem volt képes gyakorolni bírósági felülvizsgálati jogkörét annak eldöntése érdekében, hogy a vitatott határozat nyilvánvalóan alkalmatlan volt‑e.(113) Ezen eljárásával a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot.

237. Következésképpen a harmadik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

2.      A negyedik, arra alapított jogalapról, hogy a Törvényszék ultra petita ítélkezett

a)      A felek érvei

238. A Tanács és a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék ítéletében tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 227. és 241. pontjában azt vizsgálta, hogy a Tanács elmulasztotta‑e a vitatott határozat meghozatala előtt az ügy valamennyi releváns körülményének vizsgálatára irányuló kötelezettségét, illetve amikor azt ilyen indokkal az említett ítélet 247. pontjában részlegesen megsemmisítette. Ellentétben ugyanis az említett ítélet 226. pontjával, valamint az ott hivatkozott 125. ponttal, a Front Polisario nem hivatkozott ilyen tárgyú jogalapra. E kérdés eldöntésével tehát a Törvényszék hivatalból figyelembe vett egy olyan jogalapot, amely nem volt hivatalból vizsgálandó kérdés, ráadásul anélkül, hogy előzetesen meghallgatta volna a Tanácsot.

239. A Front Polisario vitatja e jogalap megalapozottságát, előadva lényegileg mindenekelőtt azt, hogy a Törvényszék nem ítélkezett ultra petita, mivel kérelme a vitatott határozatnak a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében történő megsemmisítésére irányult, ezt követően, hogy a megtámadott ítélet rendelkező részét alátámasztó megsemmisítési indok nem hivatalból került figyelembevételre, hanem arra a Törvényszékhez benyújtott keresetlevele 78–85. pontjában hivatkozott, végül, hogy bár az e tárgyban hivatkozott érveket az indokolás hiányosságára alapított jogalap keretében hozta fel, az uniós bíróságra tartozik azok megfelelő jogi minősítésének helyreállítása.

b)      Értékelés

240. Ahogy arra a Front Polisario Törvényszékhez benyújtott keresetlevelének 77–85. pontjában rámutat, a vitatott határozat érvényességét az indokolás hiányossága miatt az első megsemmisítési jogalapja keretében vitatta.

241. E keresetlevél 79. pontjában a Front Polisario előadja, hogy „[a] Tanács […] köteles volt […] figyelembe venni a teljes jogi és ténybeli összefüggést, annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a megállapodás szövege semmilyen módon nem mondhat ellent a nemzetközi jognak, illetve nem kérdőjelezheti meg közvetett módon a nyugat‑szaharai nép jogait”.

242. E tekintetben a megtámadott ítélet 125–127. pontjában a Törvényszék csak részlegesen utasította el az első jogalapot, fenntartva a Front Polisario azon kifogásának vizsgálatát, amely szerint a Tanács nem vizsgálta meg az ügy releváns körülményeit a vitatott határozat meghozatalát megelőzően. A Törvényszék a megtámadott ítélet 226–247. pontjában le is folytatta ezt a vizsgálatot.

243. Ezenfelül a Törvényszék fenntartotta egy sor, a Front Polisario által harmadik (az alapvető jogok megsértése), ötödik (az Unió alapjául szolgáló értékek és külső fellépését meghatározó elvek megsértése), hatodik (a fenntartható fejlődés célkitűzésének megsértése), kilencedik (a megtámadott határozatnak „az Unió által kötött több megállapodással való összeegyeztethetetlensége”) és tizedik (a megtámadott határozatnak a nemzetközi joggal való összeegyeztethetetlensége) jogalapjának alátámasztása érdekében hivatkozott érv vizsgálatát, amennyiben azok azt kifogásolták, hogy a Tanács milyen módon gyakorolta széles mérlegelési jogkörét.(114)

244. A fenti okok miatt nem gondolom, hogy a Törvényszék ultra petita döntött volna, amikor megvizsgálta azt a kérdést, hogy a vitatott határozatot megelőzően meg kellett volna‑e vizsgálni az ügy valamennyi releváns körülményét.

245. Következésképpen a negyedik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

3.      Az ötödik, az Európai Unió Alapjogi Chartájának alkalmazásával és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvével összefüggő téves jogalkalmazásokra alapított jogalapról

a)      Az első, az alapvető jogok tiszteletben tartásának vizsgálatára irányuló kötelezettségre vonatkozó részről

i)      A felek érvei

246. A Bizottság először azt állítja, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának megsértésére alapított kifogást, amelynek a Törvényszék helyt adott, nem érthető módon hozták fel az elsőfokú keresetlevél 111–115. pontjában.

247. A Tanács és a Bizottság másodszor azt adják elő, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 227., 228., 230. és 231. pontjában szereplő okfejtése az Alapjogi Charta téves értelmezésén és alkalmazásán alapul. E tekintetben előadják először azt, hogy a Törvényszék nem azt állapítja meg, hogy a vitatott határozat vagy a liberalizációs megállapodás az alapvető jogokkal ellentétes rendelkezést tartalmaz, hanem azt kifogásolja, hogy e jogi aktusok lehetővé teszik olyan termékek Unióba irányuló exportját, amelyeket olyan körülmények között állítottak elő, amelyek alkalmasak a nyugat‑szaharai nép alapvető jogainak megsértésére, és ezáltal arra, hogy közvetve ösztönözzék egyes, az Alapjogi Chartában szereplő jogok megsértését. Ezt követően úgy vélik, hogy ezen érvelés oda vezet, hogy az uniós jogi aktusok jogszerűségét olyan harmadik országoknak betudható magatartásoktól teszik függővé, amelyekkel az Unió nemzetközi megállapodásokat köt. Végül úgy vélik, hogy az említett okfejtés eredményeként extraterritoriális hatállyal ruházzák fel az Alapjogi Chartát, megsértve annak 51. cikkét, amelyet úgy kellene értelmezni, hogy az uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani az alapvető jogokat az uniós jog EUSZ 51. cikkben és EUMSZ 355. cikkben meghatározott területi hatálya alá eső területeken, nem pedig – a kivételektől eltekintve – azon kívül.

248. Harmadszor és utoljára, a Tanács és a Bizottság előadja, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásának kérdését a Törvényszék által meghatározottól eltérő eljárási keretben veszik figyelembe az Unió külső fellépése tekintetében. Az EUSZ 21. cikk és az EUMSZ 205. cikk szerint ugyanis az emberi jogok előmozdítása és támogatása az Unió nemzetközi szintű fellépésének alapját képező elvet és célt jelentenek. Mindezek alapján azokat a Tanácsnak figyelembe kell vennie az Unió külkapcsolatainak fenntartása során, azzal, hogy azok más elvekkel és célokkal összevethetők, az intézmény számára elismert széles mérlegelési mozgástér alapján. A gyakorlatban az emberi jogok harmadik országbeli helyzetét olyan politikai jellegű kérdésnek kell tekinteni, amelynek alapján a Tanács élhet az Unió által kötött nemzetközi megállapodásokban rögzített nyomonkövetési kikötésekkel, miután e megállapodások hatályba léptek. Ezzel szemben az emberi jogok tiszteletben tartása nem képez olyan körülményt, amelynek tekintetében a Törvényszék által a megtámadott ítélet 228., 241. és 244. pontjában meghatározott jellegű előzetes vizsgálatot kellene folytatni, sem pedig olyan érdemi követelményt, amely a nemzetközi megállapodás megkötésének feltétele.

249. A Front Polisario vitatja a téves jogalkalmazás fennállását, lényegileg arra hivatkozva, hogy a Tanács és a Bizottság által vitatott indokok megalapozottságát azon sajátos jogi és ténybeli körülmények alapján kell értékelni, amelyek mellett a Törvényszék döntést hozott. E tekintetben az utóbbi megállapította először, hogy Nyugat‑Szahara a Marokkói Királyságnak az ENSZ, az Unió és tagállamai által elismert határain kívül fekszik, másodszor, hogy a Marokkói Királyság egyebekben semmilyen nemzetközi mandátummal nem rendelkezik Nyugat‑Szahara igazgatására, valamint harmadszor, hogy a Tanács és a Bizottság közreműködésének eredményeként a vitatott határozat által jóváhagyott liberalizációs megállapodás tehát alkalmazandó egy önkormányzattal nem rendelkező területre.

250. A Törvényszék ezt követően úgy ítélte meg, hogy abban a sajátos esetben, ha az Unió által kötött nemzetközi megállapodást vitatott területre kell alkalmazni, az alapvető jogok kérdése különös jelentőséggel bír. Ebből végül azt a következtetést vonta le, hogy e kérdést a Tanácsnak az említett határozat meghozatalát megelőzően meg kell vizsgálnia. E megközelítést összhangban van az Alapjogi Charta 51. cikkével, mivel e rendelkezés azt írja elő a Tanács számára, hogy tartsa tiszteletben az alapvető jogokat, amikor a jelen esethez hasonlóan a Szerződések alapján őt megillető hatásköröket gyakorol. Emellett összhangban van az EUMSZ 205. cikkel, az EUSZ 21. cikkel, valamint a társulási megállapodásnak a jelen esetben az emberi jogok tiszteletben tartását előíró rendelkezéseivel is.

251. Egyebekben a Front Polisario rámutat, hogy az Alapjogi Chartát személyi és tárgyi szempontból egyaránt alkalmazhatónak kell tekinteni, mivel egyrészt számos, azon időszakban született nyugat‑szaharai személy rendelkezik spanyol állampolgársággal, amikor Nyugat‑Szahara a Spanyol Királyság tartománya volt, másrészt pedig az alapvető jogok megsértésének fennállását hivatalosan megállapította az ENSZ számos dokumentuma, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága.

ii)    Értékelés

–       A Front Polisario megsemmisítés iránti keresete alapvető jogok megsértésére alapított jogalapjának elfogadhatóságáról

252. Nem osztom a Bizottság azon véleményét, amely szerint a Front Polisario megsemmisítés iránti keresetének harmadik, az alapvető jogok megsértésén alapuló jogalapja elfogadhatatlan, mivel az érthetetlen.

253. A Front Polisario elsőfokú keresetlevelének 96–101. és 111–115. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy álláspontja szerint a vitatott határozat a nyugat‑szaharai nép alapvető jogainak, így különösen az Alapjogi Charta 6., 17., 37., 47. és 53. cikkének megsértését tartalmazta, mivel hozzájárul a nyugat‑szaharai marokkói jelenlét fenntartásához.

–       Az Alapjogi Charta téves értelmezésén és alkalmazásán alapuló kifogásról

254. Az EUSZ 3. cikk (5) bekezdésének, az EUSZ 21. cikk (1) bekezdése első albekezdése 2. pontja b) alpontjának, az EUSZ 21. cikk (3) bekezdésének, az EUSZ 23. cikknek, valamint az EUMSZ 205. cikknek megfelelően az emberi jogok és azok védelme az Unió azon lényeges elveinek és értékeinek részét képezik, amelyeknek vezérelniük kell annak nemzetközi szintű fellépését.

255. Ahogy ugyanis a Bíróság nemrégiben egy tanácsi határozattal(115) jóváhagyott, jogalapként az EUMSZ 218. cikk (5) és (6) bekezdésével együttesen értelmezett EUSZ 37. cikken alapuló nemzetközi megállapodás kapcsán kimondta, „[a jogállamiságot és az emberi jogokat, valamint az emberi méltóságot] az Unió valamennyi fellépésének tiszteletben kell tartania, beleértve a KKBP területét, amint ez az EUSZ 21. cikk (1) bekezdése első albekezdése, (2) bekezdése b) pontja, (3) bekezdése és az EUSZ 23. cikk rendelkezéseinek együttes olvasatából kitűnik”(116).

256. Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az Unió hatásköreit a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell gyakorolni.(117) Ebből következik, hogy hacsak nincs semmilyen gyakorlati jelentősége, a szóban forgó megállapodás nemzetközi joggal való összeegyeztethetőségének kérdését figyelembe kell venni valamennyi releváns körülmény előzetes vizsgálatánál, amelyet az intézményeknek a nemzetközi megállapodás megkötését megelőzően kell elvégeznie.

257. Az uniós jogból fakadó azon kötelezettségen kívül, amely szerint meg kell vizsgálni az emberi jogok általános helyzetét a nemzetközi megállapodásban részt vevő másik felénél, és konkrétabban tanulmányozni kell, hogy e megállapodás milyen hatással lehet az emberi jogokra, a nemzetközi jog azt is előírja a nemzetközi jog szereplői, többek között az államok és a nemzetközi szervezetek számára, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályait (ius cogens) és erga omnes kötelezettségeit.

258. E tekintetben a Nemzetközi Bíróság kimondta, hogy „[az erga omnes kötelezettségek] jellegüknél fogva »minden államra vonatkoznak«, és »[f]igyelemmel a szóban forgó jogok jelentőségére, valamennyi állam úgy tekinthető, hogy jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy e jogok védelemben részesüljenek«”(118). Ennek alapján kimondta, hogy „valamennyi állam kötelezettsége, hogy ne ismerje el [az erga omnes kötelezettségek] megsértéséből eredő jogellenes helyzetet [és] ne nyújtson segítséget vagy támogatást e [jogsértés] által eredményezett helyzet fenntartásához”(119).

259. Következésképpen, mielőtt nemzetközi megállapodásokat kötnek, az uniós intézményeknek meg kell bizonyosodniuk a nemzetközi jog feltételen alkalmazást igénylő, igen korlátozott számú szabályának (ius cogens)(120) és erga omnes kötelezettségének(121) tiszteletben tartásáról, amelyek magukban foglalják „az agresszió és a népirtás törvényen kívül helyezését, de az emberi személy alapvető jogaihoz kapcsolódó elveket és szabályokat is, beleértve a rabszolgaság gyakorlatával és a faji megkülönböztetéssel szemben védelmet”(122), valamint az önrendelkezéshez való jogot.(123)

260. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Tanács nem vitatja, hogy az emberi jogoknak a nemzetközi megállapodásban részt vevő másik félnél fennálló általános helyzete egyike azoknak a körülményeknek, amelyeket figyelembe kell venni a nemzetközi megállapodás megtárgyalása és megkötése során. Márpedig az elsőfokú keresetlevél 32. és 82. pontjában a Front Polisario azt kifogásolta, hogy a Tanács az említett megállapodás megkötése előtt nem végezte el a liberalizációs megállapodás által az emberi jogokra gyakorolt hatás vizsgálatát.

261. Mivel az ember jogok nyugat‑szaharai helyzete egyike a Front Polisario és a Marokkói Királyság közötti vitás kérdéseknek, és ezért azt az ENSZ főtitkára a Nyugat‑Szaharáról szóló éves jelentéseiben(124) vizsgálja, nem lehet azt állítani, hogy e tárgykörben nem volt indoka a hatástanulmánynak.

262. Álláspontom szerint sem a Tanács, sem a Bizottság, sem a beavatkozók nem szolgáltatnak olyan meggyőző indokot, amely miatt e követelményekre tekintettel az uniós intézmények nem voltak kötelesek a nemzetközi megállapodás megkötése előtt megvizsgálni az emberi jogok helyzetét a megállapodásban részt vevő másik félnél, valamint azt a hatást, amelyet e tárgykörben a szóban forgó megállapodás megkötése gyakorolhat.

263. Rámutatok, hogy a Tanács és a Bizottság maguk is igen magasra tették a lécet, amikor úgy döntöttek, hogy „beillesztik az emberi jogokat a hatásvizsgálatokba, amikor azokat olyan jogalkotási és nem jogalkotási javaslatok […] és kereskedelmi megállapodások esetén végzik el, amelyek jelentős gazdasági, társadalmi és környezeti hatással járnak”(125).

264. Nem meglepő tehát, hogy az európai ombudsman az 1409/2014/MHZ sz. ügyben 2016. február 26‑án hozott határozatában, amelynek tárgya az volt, hogy a Bizottság elmulasztotta hatástanulmány‑készítési kötelezettségét, mielőtt megkötötte volna az Unió és a Vietnami Szocialista Köztársaság közötti szabadkereskedelmi megállapodást,(126) azt állapította meg, hogy hivatali visszásságnak minősül az, hogy a Bizottság nem szolgáltatott érvényes indokokat annak alátámasztására, hogy megtagadta az ilyen elemzés elvégzését.

265. Az vitathatatlanul igaz, amint a Tanács és a Bizottság is megjegyzi, hogy a társulási megállapodás 2., 3. és 90. cikke, valamint az említett megállapodás záróokmányához csatolt, annak 90. cikkére vonatkozó közös nyilatkozat lehetővé teszi az Unió számára, hogy az említett megállapodás teljes tartama alatt meg tudjon felelni az említett megállapodás „lényeges részét” képező emberi jogok tiszteletben tartására és előmozdítására irányuló folyamatos kötelezettségének.(127)

266. Ahogy ugyanakkor az európai ombudsman fogalmazott az 1409/2014/MHZ sz. ügyben 2016. február 26‑án hozott határozatának 24. pontjában, annak, hogy biztosítani lehessen a hatástanulmány hatékonyan érvényesülését, az egyetlen módja az, ha azt a szóban forgó nemzetközi megállapodás megkötése előtt elvégzik, mivel az Unió a megállapodás megtárgyalásának időpontjában tudja a legjobban előmozdítani értékeinek és céljainak érvényesülését, amelyeknek az emberi jogok tiszteletben tartása és védelme is részét képezi.

267. Ellentétben a Tanács és a Bizottság által előadottakkal, a liberalizációs megállapodás által az emberi jogokra gyakorolt hatás vizsgálatának elvégzésére irányuló kötelezettség eredményeként az uniós jogi aktusok jogszerűsége nem függ a Marokkói Királysághoz hasonló harmadik állam jogi aktusaitól.

268. Ahogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 231. pontjában kimondta, „az, hogy az Unió lehetővé teszi az ezen másik országból származó olyan termékeknek a tagállamaiba történő kivitelét, amelyeket olyan körülmények között állítottak elő vagy szereztek, amelyek nem tartják tiszteletben azon terület lakosságának alapvető jogait, ahonnan származnak, azzal a veszéllyel jár, hogy közvetetten ösztönzi az ilyen jogsértéseket, vagy azokból hasznot szerez”.

269. Még ha vitás is lenne ezen elv létezése és érvényesíthetősége az uniós jogban, egyértelmű, hogy a nemzetközi jog arra irányuló egyértelmű kötelezettséget ír elő az Unió és tagállamai számára, hogy ne ismerjék el az alapvető jogokra vonatkozó elvek és szabályok megsértéséből eredő jogellenes helyzetet, és ne nyújtsanak segítséget vagy támogatást az e jogsértés által előidézett helyzet fenntartásához. Ennek érdekében az uniós intézményeknek és tagállamoknak meg kell vizsgálniuk a szóban forgó nemzetközi megállapodás által esetlegesen az emberi jogokra gyakorolt hatást.

270. Ami a Tanács és a Bizottság azon állítását illeti, amely szerint a Törvényszék, amikor a megtámadott ítélet 228. pontjában az Alapjogi Charta 1–3., 5., 15., 16., 17., 31. és 32. cikkére hivatkozott, akkor a Charta 51. cikkével ellentétes extraterritoriális hatályt tulajdonított e rendelkezéseknek, kiindulásként meg kell jegyezni, hogy – amint azt a Belga Királyság és a Bizottság is elfogadja –az alapvető jogoknak bizonyos feltételek mellett lehet extraterritoriális hatályuk. Bizonyosan ez a helyzet, amennyiben az uniós jog által szabályozott, az Unió és/vagy tagállamai tényleges ellenőrzése alatt, de azok területén kívül folytatott tevékenységről van szó.(128)

271. Ugyanakkor, mivel a jelen esetben sem az Unió, sem a tagállamok nem gyakorolnak semmilyen ellenőrzést Nyugat‑Szahara felett, és az nem képezi azon területek részét, amelyen alkalmazandó az uniós jog, nem lehet szó az Alapjogi Charta Nyugat‑Szaharára történő alkalmazásáról, még ha számos nyugat‑szaharai személy rendelkezik is – a Front Polisario által előadottaknak megfelelően – spanyol állampolgársággal.

272. Ennek megfelelően, noha a Törvényszék helyesen mondta ki a megtámadott ítélet 228. pontjában, hogy „a Tanácsnak gondosan és pártatlanul meg kell vizsgálnia minden releváns elemet az arról való meggyőződés érdekében, hogy a kivitelre szánt termékek előállítására irányuló [tevékenység] nem jár [a nyugat‑szaharai lakosság] alapvető jogai […] megsértésével”, mindazonáltal nem hivatkozhatott az Alapjogi Charta rendelkezéseire. A megtámadott ítélet 228. pontja tehát téves jogalkalmazást tartalmaz.

273. Ugyanakkor, amennyiben a Törvényszék valamely ítéletének indokolása az uniós jogot sérti, de rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, az ilyen jogsértés nem eredményezheti ezen ítélet hatályon kívül helyezését, és az indokolás helyettesítésének van helye.(129)

274. A jelen esetben ez a helyzet, mivel az, hogy a Törvényszék az Alapjogi Chartára hivatkozott, nem érinti az uniós intézmények azon, az uniós jogból és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségét,(130) hogy a vitatott határozat meghozatalát megelőzően meg kellett vizsgálniuk az emberi jogok helyzetét Nyugat‑Szaharában, valamint azt a hatást, amellyel a szóban forgó megállapodás megkötése e tárgykörben járhatott.

275. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy az uniós intézmények mérlegelési jogkörére és az általuk figyelembe veendő körülményekre vonatkozó, a Törvényszék által a vitatott határozat részleges megsemmisítésének megalapozása érdekében figyelembe vett körülményekre vonatkozó okfejtés a Front Polisario több jogalapjának kombinációján alapult, beleértve többek között az indokolás hiányosságára, az alapvető jogok megsértésére, az Unió külső fellépését megalapozó értékek megsértésére (EUSZ 21. cikk és EUMSZ 205. cikk), valamint a nemzetközi jog megsértésére alapított jogalapokat.

276. Ebben az összefüggésben a Törvényszéknek az ember alapvető jogait érintő elvekre és szabályokra(131) kellett volna hivatkoznia, amelyek a Nemzetközi Bíróság gyakorlata szerint a nemzetközi jog olyan erga omnes kötelezettségeit jelentik, amelyek védelméről az államoknak gondoskodniuk kell, és amelyek vonatkozásában tartózkodniuk kell az ilyen kötelezettségek megsértése által eredményezett helyzetek fenntartásának elősegítésétől és támogatásától.(132)

277. A Bíróság az Air Transport Association of America és társai ítélet (C‑366/10, EU:C:2011:864) 107. pontjában vitathatatlanul azt mondta ki, hogy „a jogalanyok valamely uniós jogi aktus érvényességének a Bíróság általi vizsgálata érdekében akkor hivatkozhatnak a […] nemzetközi szokásjogi elvekre, ha egyrészt ezen elvek tekintetében kétségbe vonható, hogy az Unió hatáskörrel rendelkezett az említett aktus elfogadására […], másrészt pedig a szóban forgó aktus érintheti a jogalanyt az uniós jog alapján megillető jogokat, vagy az uniós jog vonatkozásában kötelezettségeket keletkeztet számára”.

278. Ugyanakkor nem a vitatott határozat nemzetközi jogi elvekhez képest fennálló jogszerűsége a kérdéses, hanem az ahhoz viszonyított jogszerűsége, hogy elfogadását megelőzően elmaradt valamennyi releváns körülmény, így a nemzetközi emberi jogi joganyaggal való összeegyeztethetőségének figyelembevétele. Következésképpen az Air Transport Association of America és társai ítélet (C‑366/10, EU:C:2011:864) 107–110. pontjában a nemzetközi szokásjog szabályaira való hivatkozás lehetősége kapcsán hivatkozott feltételek nem alkalmazhatók.(133)

279. Következésképpen az ötödik jogalap első részét el kell utasítani.

b)      Az ötödik jogalap második, a liberalizációs megállapodásnak az ENSZ Alapokmánya 73. cikkével és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvével fennálló összeegyeztethetősége kérdésének vizsgálatára vonatkozó kötelezettségről

i)      A felek érvei

280. A Tanács és a Bizottság előadja, hogy amikor a Törvényszék a megtámadott ítélet 228., 231., 241. és 244. pontjában azt kifogásolja, hogy a Tanács a vitatott határozat meghozatalát megelőzően nem vizsgálta meg a nyugat‑szaharai természeti erőforrások kiaknázásának feltételeit, végső soron annak vizsgálatát követeli meg, hogy azok a harmadik országok, jelen esetben a Marokkói Királyság, amelyekkel az önkormányzattal nem rendelkező területekre alkalmazható nemzetközi megállapodást kíván kötni, eleget tesznek‑e az ENSZ Alapokmányának 73. cikkéből fakadó kötelezettségeknek. Márpedig ezt az okfejtést háromszorosan is téves jogalkalmazás terheli.

281. Először, az ENSZ Alapokmányának 73. cikke önmagában csak az ENSZ azon tagjai számára ír elő kötelezettségeket, amelyeket az önkormányzattal nem rendelkező területek igazgatásának kötelezettsége terheli, illetve vállalják azt. Márpedig ez az Unió esetében nem áll fenn. Ezenkívül az a lehetőség, hogy a Marokkói Királyság mint Nyugat‑Szahara de facto adminisztratív hatalma nem tartja tiszteletben az e rendelkezésből fakadó kötelezettségeit, nem alkalmas e cikk hatályának módosítására, oly módon, hogy vizsgálati kötelezettséget írjon elő az uniós intézmények számára, amennyiben megállapodást kívánnak kötni ezzel az országgal. Ellenkezőleg, e kényes politikai kérdések kizárólag az ENSZ Biztonsági Tanácsának hatáskörébe tartoznak.

282. Másodszor, az ENSZ Alapokmányának 73. cikke nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek alapján egy magánszemély arra bíróság előtt hivatkozhatna egy uniós jogi aktus jogszerűségének vitatása céljából.

283. Harmadszor és utoljára, a Törvényszék tévesen alkalmazta a nemzetközi szokásjogot, mivel nem hivatkozott semmilyen jogalapra, amely azt írná elő az uniós intézmények számára, hogy vizsgálják meg, hogy a megállapodásban részt vevő másik fél tiszteletben tartja‑e a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás és az önkormányzattal nem rendelkező területek lakossága érdekei elsőbbségének elvét. Ehhez hasonlóan nem hivatkozott olyan jogalapra, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy ilyen vizsgálat hiányában az Unió által kötött megállapodás alkalmas arra, hogy közvetve ösztönözze ezen elvek megsértését.

284. Mindenesetre a Törvényszék túllépett bírósági felülvizsgálati jogköre korlátain, mivel figyelemmel ezen elvek pontatlan jellegére, azt kellett volna megállapítania, hogy semmilyen nyilvánvaló mérlegelési hiba nem igazolja a vitatott határozat megsemmisítését, ahelyett, hogy valamilyen új eljárási kötelezettséget ír elő a Tanács számára.

285. Válaszul a Front Polisario előadja, hogy hatástalan azt kifogásolni, hogy a Törvényszék megvizsgálta, hogy a vitatott határozat megfelel‑e az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének, mivel az e rendelkezésre mutató hivatkozás csak egy olyan okfejtésben jelenik meg, amely annak megállapítására irányul, hogy a Tanácsot terhelte‑e a nyugat‑szaharai természeti erőforrások kiaknázása feltételeinek vizsgálatára irányuló kötelezettség a vitatott határozat meghozatalát megelőzően.

286. Ezenkívül ez az okfejtés nem tartalmaz téves jogalkalmazást, mivel a nemzetközi szokásjog természeti erőforrások feletti állandó szuverenitásra vonatkozó elve az önrendelkezéshez való joghoz kapcsolódik, ami maga is erga omnes hatályú ius cogenst alkot. Következésképpen minden egyes államnak gondoskodnia kell annak tiszteletben tartásáról.

ii)    Értékelés

287. Kiindulásként meg kell jegyezni, hogy az ötödik fellebbezési jogalap második részének középpontjában álló kérdés nem az, hogy a vitatott határozat tiszteletben tartja‑e az ENSZ Alapokmányának 73. cikkét, az önrendelkezési jogot és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvét, hanem pusztán az, hogy a Tanácsnak figyelembe kellett‑e vennie e kérdéseket a vitatott határozat elfogadását megelőzően.

288. Ebben az értelemben el kell utasítani a Tanács és a Bizottság arra alapított érveit, hogy a nemzetközi közjog e szabályai nem felelnek meg a Bíróság ítélkezési gyakorlatában(134) rögzített azon feltételeknek, amelyek lehetővé teszik valamely magánszemély számára, hogy bíróságok előtt azokra egy uniós jogi aktus jogszerűségének vitatása érdekében hivatkozzon.

289. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Törvényszék helyesen döntött‑e úgy a megtámadott ítélet 241. pontjában, hogy az összes releváns körülmény vizsgálata keretében „a Tanácsnak […] magának kellett meggyőződnie arról, hogy Nyugat‑Szahara marokkói ellenőrzés alatt álló területe természeti erőforrásai kiaknázásának nem voltak‑e olyan jelei, hogy az a lakosai hátrányára történik, és sérti azok alapvető jogait”.

290. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió hatásköreit a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell gyakorolni.(135) E követelmény érvényes az Unió valamennyi külső fellépésére, beleértve a nemzetközi megállapodások megtárgyalását és megkötését is.(136)

291. Az önkormányzattal nem rendelkező területekre alkalmazandó alapvető elveket az ENSZ Alapokmányának 73. cikke tartalmazza, amely szerint „[az ENSZ azon] a tagjai, amelyek [e] területek igazgatásáért vállalták vagy készek vállalni a felelősséget […], elismerik e területek lakossága érdekei elsőbbségének alapelvét [és magasztos] megbízatásnak tekintik azt a kötelességüket, […] e területek lakosságának jólétét tőlük telhetőleg előmozdítsák”.

292. Az 1514 (XV) számú határozatból következő, arra irányuló kötelezettségükön kívül, hogy támogassák e területek népét önrendelkezési jogának gyakorlásában, az adminisztratív hatalmaknak tiszteletben kell tartaniuk e népek állandó szuverenitásának elvét a területükön található természeti erőforrások felett,(137) amelyet a Nemzetközi Bíróság a nemzetközi közjog elveként ismert el.(138)

293. Az önkormányzattal nem rendelkező területek esetében a természeti erőforrások felett fennálló állandó szuverenitás elve lényegileg azzal jár, hogy az adminisztratív hatalom az őt az ENSZ Alapokmányának értelmében terhelő kötelezettségek megsértése nélkül nem foszthatja meg az önkormányzattal nem rendelkező területek népeit a területek természeti erőforrásai felett fennálló legitim jogaik gyakorlásától, illetve nem rendelheti alá e népek jogait külföldi gazdasági és pénzügyi érdekeknek.(139) Ezzel szemben az önkormányzattal nem rendelkező területek társadalmi‑gazdasági fejlődéséhez értékes hozzájárulást jelentő, a területek népeivel együttműködve és a kívánságaiknak megfelelően eszközölt külföldi befektetések megfelelnek az említett elvnek.(140)

294. Az ENSZ Alapokmányának 73. cikke és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elve soha nem szerepelt a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályai (ius cogens) vagy az erga omnes kötelezettségek között.(141) Következésképpen az ENSZ Alapokmánya 73. cikke és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elve megsértésének lehetősége nem vetheti fel az Unió felelősségét, mivel nem alkalmazható valamely erga omnes kötelezettség súlyos megsértése folytán előállt helyzet jogszerűsége elismerésének tilalma, illetve az e helyzet fenntartásához nyújtott segítség vagy támogatás tilalma.(142)

295. Annak, hogy az említett Alapokmány 73. cikke és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elve nem erga omnes kötelezettségek, szükségszerű velejárója, hogy azokat csak azok sérthetik meg, akikre nézve e rendelkezések kötelezőek, ami az Unió és intézményei esetében nem áll fenn. E tekintetben, még ha fel is tételezzük, hogy alkalmazandóak Nyugat‑Szaharára, a társulási megállapodás és a liberalizációs megállapodás pusztán egy, a Nyugat‑Szaharából származó termékek Unióba irányuló exportja szempontjából kedvező vámszabályozást vezetnek be. Ebben az értelemben az említett megállapodások nem a természeti erőforrások – akár Marokkóban, akár a Nyugat‑Szaharában történő – kiaknázására vonatkoznak.

296. Vitathatatlan, hogy annak lehetősége, hogy az e területről származó termékek az említett szabályozás hatálya alá tartozhatnak, ösztönözheti Nyugat‑Szahara természeti erőforrásainak kiaknázását. E kiaknázás ugyanakkor önmagában nem ellentétes a nemzetközi joggal, hanem az attól függ, hogy tiszteletben tartja‑e a terület lakosai érdekeinek az ENSZ Alapokmánya 73. cikkében szereplő elsőbbségét és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvét. Márpedig valójában egyedül a Marokkói Királyság képes annak biztosítására, hogy e kiaknázás megfeleljen a nemzetközi jognak.

297. Mivel az Unió felelőssége még abban az esetben sem állapítható meg, ha a nyugat‑szaharai természeti erőforrások kiaknázása ellentétesnek bizonyulna az ENSZ Alapokmányának 73. cikkével és a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvével, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 229–246. pontjában azt mondta ki, hogy a liberalizációs megállapodás által ezen elvre gyakorolt hatás olyan releváns körülmény volt, amelyet a Tanácsnak figyelembe kellett volna vennie e megállapodás megkötése előtt, valamint, hogy e kérdés nem kizárólag a Marokkói Királyságot érintette. E pontokat tehát hatályon kívül kell helyezni.

298. E hiba azonban nem lehet hatással a megtámadott ítélet fennmaradó részére, mivel, ahogy azt a jelen indítvány 254–279. pontjában kifejtettem, a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a Tanács a vitatott határozat elfogadását megelőzően elmulasztotta az emberi jogok nyugat‑szaharai helyzetének, valamint azon hatásnak a vizsgálatára irányuló kötelezettségét, amelyet a szóban forgó megállapodás megkötése e tárgykörben gyakorolhat.

299. Következésképpen az ötödik fellebbezési jogalap második részét el kell utasítani mint hatástalant.

4.      A hatodik, a vitatott határozat megsemmisítésének terjedelmével kapcsolatos téves jogalkalmazáson alapuló jogalapról

a)      A felek érvei

300. A Tanács és a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék két ízben tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 247. pontjában, amikor megsemmisítette a megtámadott határozatot annak a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében. Az e megállapodásban szereplő, kifejezetten Nyugat‑Szaharára utaló bármilyen hivatkozás hiányában e tárgyban semmilyen körülmény nem vezethető le az említett határozatból. Ezenkívül, a megtámadott ítélet végeredményben egyoldalúan módosította a liberalizációs megállapodás területi hatályát, és ebből következően a vitatott határozat szellemét és lényegét. A Marokkói Királyság ugyanis soha nem fogadta volna el e megállapodást, ha az uniós intézmények egy olyan kikötést tettek volna bele, amely kifejezetten kizárja annak alkalmazását Nyugat‑Szaharára.

301. A Front Polisario ellenvetése szerint a Törvényszék által megsemmisített elem leválasztható a vitatott határozat többi részétől, nem módosítja annak sem a szellemét, sem a lényegét, mivel Nyugat‑Szahara egy nemzetközileg elismert határokkal bíró, önkormányzattal nem rendelkező terület, amely mind nemzetközi jogi, mind uniós jogi szempontból elkülönül a Marokkói Királyságtól. Előadja továbbá, hogy ezt az elválaszthatóságot alátámasztják a Tanács és a Bizottság azon ismételt állításai, amely szerint a liberalizációs megállapodás hatályban marad, és a Marokkói Királyság vonatkozásában továbbra is kifejti joghatásait, a Törvényszék által kimondott megsemmisítés ellenére is.

b)      Értékelés

302. E jogalap vizsgálata szintén az általam másodlagosan, vagyis arra az esetre előterjesztett érvelés körébe tartozik, ha a Bíróság úgy döntene, hogy a liberalizációs megállapodás alkalmazandó Nyugat‑Szahara területére, és azt is megállapítaná, hogy a Tanács megsértette a vitatott határozat meghozatalát megelőzően valamennyi, vagy egyes releváns körülmények vizsgálatára irányuló kötelezettségét. Álláspontom szerint ebben az esetben a vitatott határozat részleges megsemmisítése ugyanakkor nem lenne kifogásolható.

303. Emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék vitatott határozat részleges megsemmisítésére vonatkozó döntése a Tanács és a Bizottság nem egyértelmű álláspontjának tudható be, amennyiben szerintük a liberalizációs megállapodás nem alkalmazható Nyugat‑Szaharára, viszont de facto alkalmazzák rá; a Törvényszék az egyértelműség e hiányára alapozta a Front Polisario közvetlen és személyében való érintettségét.

304. Megállapítva ugyanis egy olyan jogellenesség fennállását(143) a vitatott határozat elfogadásához vezető eljárás során, amely csak annyiban érinti azt, amennyiben a liberalizációs megállapodás alkalmazandó Nyugat‑Szaharára, a Törvényszék megsemmisítette a vitatott határozatot „[a liberalizációs megállapodás] Nyugat–Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében”.

305. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „[a részleges] megsemmisítés csak abban az esetben lehetséges, ha a megsemmisíteni kért elemek elválaszthatók az aktus többi részétől […]. A Bíróság többször is kimondta azt, hogy ez az elválaszthatósági követelmény nem teljesül, ha az aktus részleges megsemmisítése folytán annak lényeges tartalma megváltozik […]. Ami a megtámadott rendelkezések elválaszthatóságának vizsgálatát illeti, ahhoz meg kell vizsgálni az említett rendelkezések hatályát, annak értékelése végett, hogy a megsemmisítésük módosítja‑e a megtámadott határozat szellemét és lényegét […]”.(144)

306. A jelen esetben a Tanács állításával ellentétben a Törvényszék a vitatott határozatnak a liberalizációs megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében történő megsemmisítésével nem a Tanács azon jogkörét kifogásolta, hogy Nyugat‑Szaharára alkalmazandó megállapodást kössön a Marokkói Királysággal, hanem azt, hogy a Tanács ennek megkötését anélkül hagyta jóvá, hogy előzetesen megvizsgálta volna az ügy valamennyi releváns körülményét.

307. A részleges megsemmisítéssel a Törvényszék továbbá nem módosította a vitatott határozat szellemét és lényegét, mivel a részleges megsemmisítés kizárólag a liberalizációs megállapodás területi hatályára, nem pedig érdemére vonatkozó kérdésekhez kapcsolódik.

308. A hatodik fellebbezési jogalapot tehát el kell utasítani.

VII – A költségekről

309. A Bíróság eljárási szabályzata 137. cikkének és 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

310. Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése – amelyet e szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazni kell a fellebbezési eljárásban is – akként rendelkezik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

A –    Elsődlegesen és másodlagosan

311. Mivel álláspontom szerint elsődlegesen a jelen indítvány 54–114. pontjában, másodlagosan pedig a jelen indítvány 185–194. és 211. pontjában ismertetett okokból a Front Polisario fellebbezését el kell utasítani, így őt arra kell kötelezni, hogy saját költségei mellett viselje a Tanács és a Bizottság költségeit is, mind az elsőfokú eljárásban, mind a fellebbezési eljárásban.

312. Ebben az esetben, az említett szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján – amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazni kell a fellebbezési eljárásban is – az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

313. A Belga Királyságot, a Németországi Szövetségi Köztársaságot, a Spanyol Királyságot, a Francia Köztársaságot és a Portugál Köztársaságot kell tehát kötelezni saját költségeik viselésére.

314. Az említett szabályzat 140. cikkének (3) bekezdése alapján – amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazni kell a fellebbezési eljárásban is – a Bíróság elrendelheti, hogy a tagállamokon, az uniós intézményeken, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban (HL 1994. L 1., 3. o.) részes államokon és az EFTA tagállamokon kívüli beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket.

315. Mivel a Comader nem terjesztett elő ezzel kapcsolatos kérelmet, kötelezni kell saját költségeinek viselésére.

B –    Harmadlagosan

316. Amennyiben a Bíróság nem értene egyet azon álláspontommal, amely szerint a társulási megállapodás és a liberalizációs megállapodás nem alkalmazandó Nyugat‑Szaharára, akkor a fellebbezést a jelen indítvány 116–308. pontjában ismertetett okok miatt el kell utasítani.

317. Az eljárási szabályzat 138. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint 184. cikke (1) bekezdésének megfelelően a pervesztes Tanácsnak és Bizottságnak viselnie kell saját költségeit, valamint a Front Polisario költségeit is, mind az elsőfokú eljárásban, mind a fellebbezési eljárásban.

318. A fellebbezési eljárásba beavatkozó felek költségeivel kapcsolatban a jelen indítvány 312–315. pontjában tett észrevételeim harmadlagosan is érvényesek.

VIII – Végkövetkeztetések

319. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság:

A –    Elsődlegesen és másodlagosan

–        helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének 2015. december 10‑i Front Polisario kontra Tanács ítéletét (T‑512/12, EU:T:2015:953), amellyel az megsemmisítette a mezőgazdasági és a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1., 2. és 3. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról szóló, az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodás megkötéséről szóló, 2012. március 8‑i 2012/497/EU tanácsi határozatot az említett megállapodás Nyugat‑Szaharára történő alkalmazását jóváhagyó részében;

–        utasítsa el a Front populaire pour la libération de la saguia‑el‑hamra et du rio de oro (Front Polisario) megsemmisítés iránti keresetét mint elfogadhatatlant;

–        kötelezze a Front populaire pour la libération de la saguia‑el‑hamra et du rio de oro‑t (Front Polisario) az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság részéről mind az elsőfokú eljárásban, mind pedig a fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére, valamint

–        kötelezze a Belga Királyságot, a Németországi Szövetségi Köztársaságot, a Spanyol Királyságot, a Francia Köztársaságot, a Portugál Köztársaságot és a Confédération marocaine de l’agriculture et du développement ruralt (Comader) saját költségeik viselésére.

B –    Harmadlagosan

–        utasítsa el a fellebbezést mint megalapozatlant;

–        kötelezze az Európai Unió Tanácsát és az Európai Bizottságot saját költségeik, illetve a Front populaire pour la libération de la saguia‑el‑hamra et du rio de oro (Front Polisario) részéről mind az elsőfokú eljárásban, mind pedig a fellebbezési eljárásban felmerült költségek viselésére, valamint

–        kötelezze a Belga Királyságot, a Németországi Szövetségi Köztársaságot, a Spanyol Királyságot, a Francia Köztársaságot, a Portugál Köztársaságot és a Confédération marocaine de l’agriculture et du développement ruralt (Comader) saját költségeik viselésére.

1 – Eredeti nyelv: francia.

2      HL 2012. L 241., 2. o.

3      HL 2000. L 70., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 33. kötet, 175. o.

4      HL 2012. L 241., 4. o.

5      S/2016/355, 73. pont.

6      Lásd az ENSZ főtitkárának „Az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének e) pontja alapján közölt területekre vonatkozó információk” című 2016. február 1‑jei jelentéséhez (A/71/68) csatolt listát.

7      A megtámadott ítélet 117. pontja.

8      A megtámadott ítélet 117. pontja.

9      A megtámadott ítélet 215. pontja. Lásd még a megtámadott ítélet 146., 165., 171., 198., 205–211. és 215–222. pontját.

10      Lásd a megtámadott ítélet 124–126., 147., 166., 172., 199. és 211. pontját.

11      Lásd: az Európai Unió Bírósága alapokmánya 56. cikkének harmadik bekezdése, valamint a 2005. február 22‑i Bizottság kontra max.mobil ítélet (C‑141/02 P, EU:C:2005:98, 48–51. pont).

12      Lásd: 2011. december 21‑i Iride kontra Bizottság ítélet (C‑329/09 P, EU:C:2011:859, 50. pont).

13      Lásd a Front Polisario viszonválaszának 8. pontját.

14      A Törvényszék szerint „az Unió és valamely harmadik állam között valamely vitatott területre alkalmazható megállapodás megkötése nem minden esetben ellentétes az uniós joggal vagy a nemzetközi joggal, amelyet az Unió köteles tiszteletben tartani”.

15      Lásd a megtámadott ítélet 87. pontját.

16      Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 1155. kötet, 331. o. Mind a Törvényszék, mind a felek hivatkoznak a Bécsi Egyezményre, noha az 1. cikke alapján csak az államok közötti szerződésekre alkalmazandó, míg a társulási és liberalizációs megállapodásokra alkalmazandó egyezmény az államok és a nemzetközi szervezetek közötti és a nemzetközi szervezetek közötti szerződések jogáról szóló, Bécsben 1986. március 21‑én aláírt egyezmény, amely azonban még nem lépett hatályba. Ezzel együtt, ahogy arra a Bíróság a 2014. február 6‑i Helm Düngemittel ítélet (C‑613/12, EU:C:2014:52) 37. pontjában emlékeztetett, „a szerződések nemzetközi jogát lényegében a Bécsi Egyezmény kodifikálta, és az ezen egyezménybe foglalt szabályok alkalmazandók a valamely állam és valamely nemzetközi szervezet közötti megállapodásra – mint amilyen az [Egyiptomi Arab Köztársasággal] kötött euromediterrán megállapodás –, amennyiben e szabályok az általános nemzetközi szokásjog kifejeződései”. Lásd még ebben az értelemben: 2010. február 25‑i Brita‑ítélet (C‑386/08, EU:C:2010:91, 40–42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és a Bécsi Egyezmény 3. cikkének b) pontja. Ennek alapján e szabályok „kötik [az Unió] intézményeit és [az uniós] jogrend részét képezik” (2010. február 25‑i Brita‑ítélet, C‑386/08, EU:C:2010:91, 42. pont). A jelen indítványban a Bécsi Egyezmény rendelkezéseire hivatkozom.

17      Többek között az Európai Unió Alapjogi Chartájának állítólagos extraterritoriális alkalmazásának kérdése Nyugat‑Szaharára.

18      Lásd a fellebbezés 24. pontját.

19      Lásd a 88. pontot.

20      Lásd többek között a Bizottság válaszbeadványának 27–30. pontját.

21      Az a kérdés, hogy az adminisztratív hatalom megőrzi‑e jogát arra, hogy nemzetközi megállapodásokat kössön az önkormányzattal nem rendelkező terület javára és nevében, felmerült a Portugál Köztársaság (mint a Kelet‑Timorból az Indonéz Köztársaság által kiszorított adminisztratív hatalom) és az Ausztrál Államszövetség (mint az Indonéz Köztársasággal Kelet‑Timorra alkalmazandó nemzetközi megállapodást kötő harmadik ország) között folyó Kelet‑Timor ügyben. A Nemzetközi Bíróság ugyanakkor nem bírálta el érdemben az ügyet, ugyanis úgy döntött, hogy az, hogy az Indonéz Köztársaság nem vesz részt a perben, kizárja hatáskörének gyakorlását. Kimondta ugyanakkor, hogy „pusztán abból a tényből, hogy [a Közgyűlés és a Biztonsági Tanács bizonyos határozatai] Portugáliát mint Kelet‑Timor adminisztratív hatalmát említik, nem [lehetett] azt a következtetést levonni, hogy [e] határozatok […] olyan kötelezettséget kívántak róni harmadik országokra, hogy kizárólag Portugáliával tárgyaljanak Kelet‑Timor kontinentális talapzatát illetően”. Lásd: 1995. június 30‑i Kelet‑Timor (Portugália kontra Ausztrália) ítélet, ICJ Reports 1995, 90. o., 32. pont.

22      Kiemelés tőlem.

23      Kiemelés tőlem.

24      Lásd az Európai Gazdasági Közösség és a Ciprusi Köztársaság közötti társulást létrehozó megállapodás megkötéséről szóló, 1973. május 14‑i 1246/73/EGK tanácsi rendeletet (HL 1973. L 133., 1. o.).

25      Lásd a megtámadott ítélet 3. és 57. pontját, valamint az ENSZ főtitkárának „Az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének e) pontja alapján közölt területekre vonatkozó információk” című 2016. február 1‑jei jelentéséhez (A/71/68) csatolt listát. Lásd még ebben az értelemben az ENSZ jogi ügyekért felelős főtitkárhelyettese, jogtanácsosa által a Biztonsági Tanács elnökének címzett, 2002. január 29‑én kelt levél (S/2002/161) 6. pontját: „[a]z adminisztratív jogkörök átadása 1975‑ben [a Spanyol Királyság részéről] a [Marokkói Királyság] és a [Mauritániai Iszlám Köztársaság] részére nem volt hatással Nyugat‑Szahara mint önkormányzattal nem rendelkező terület jogállására”.

26      Lásd a jelen indítvány 10. pontját.

27      ICJ Reports 1975, 12. o.

28      Kiemelés tőlem.

29      A Törvényszék ítéletét helybenhagyta az 1996. november 28‑i Odigitria kontra Tanács és Bizottság végzés (C‑293/95 P, EU:C:1996:457). Az ügy az Unió által a Szenegáli Köztársasággal és a Bissau‑Guineai Köztársasággal kötött halászati megállapodásokra vonatkozott, amelyek területi hatályuk alól nem zárták ki a két állam részéről kölcsönös követelések tárgyát képező tengeri területeket. Kártérítés iránti keresetében a felperes azt kifogásolta, hogy a Tanács és a Bizottság nem zárta ki a jogvita tárgyát képező területet a szóban forgó megállapodások hatálya alól a Nemzetközi Bíróság ítéletének meghozataláig.

30      Lásd ebben az értelemben: a Bíróság előtt folyamatban lévő Western Sahara Campaign ügy (C‑266/16) alapjául szolgáló R (Western Sahara Campaign UK) v The Commissioners for Her Majesty’s Revenue & Customs and The Secretary of State for the Environment, Food and Rural Affairs ítélet [2015] EWHC 2898 (Admin), 39. pontját.

31      Az ENSZ Közgyűlésének 1970. október 24‑i 2625 (XXV) számú határozata által jóváhagyott, az ENSZ Alapokmányával összhangban az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről szóló nyilatkozat.

32      Lásd a megtámadott ítélet 75. pontját.

33      Ellenkezőleg, például a Bizottság szerint az Európai Közösség és a Marokkói Királyság között létrejött halászati partnerségi megállapodás, amelyet a 2006. május 22‑i 764/2006/EK tanácsi rendelet (HL 2006. L 141., 1. o.) hagyott jóvá, szélesebb megfogalmazást tartalmaz („a Marokkói Királyság felségterülete vagy joghatósága alá tartozó vizek” és „a Marokkó joghatósága alá tartozó vizek”), ami azt jelzi, hogy a felek szándéka az volt, hogy azt a Marokkó joghatósága alá tartozó vizeken alkalmazzák (lásd e megállapodás 2. cikkének a) pontját és 11. cikkét), amelyek magukban foglalják Nyugat‑Szahara vizeit.

34      E gyakorlat jelentőségét emelte ki a Nemzetközi Bíróság 1969. február 20‑i északi‑tengeri kontinentális talapzat ügyekben hozott ítéleteiben (Németországi Szövetségi Köztársaság kontra Dán Királyság; Németországi Szövetségi Köztársaság kontra Holland Királyság), ICJ Reports 1969, 3. o., hivatkozva a „különösen érintett” államok gyakorlatára (74. pont).

35      Nem veszem figyelembe a Spanyol Királyságot, amely szintén szerepel az ENSZ főtitkárának „Az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének e) pontja alapján közölt területekre vonatkozó információk” című 2016. február 1‑jei jelentéséhez (A/71/68) csatolt listán, mivel az úgy tekinti, hogy 1976. február 26. óta mentesül a Nyugat‑Szahara igazgatásával kapcsolatos valamennyi nemzetközi jellegű felelősség alól.

36      Lásd az ENSZ főtitkárának „Az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének e) pontja alapján közölt területekre vonatkozó információk” című 2016. február 1‑jei jelentéséhez (A/71/68) csatolt listát.

37      Az Amerikai Egyesült Államok igazgatja Guam területét, az Amerikai Virgin‑szigeteket és Amerikai Szamoa területét. Új‑Zéland igazgatja a Tokelau‑szigeteket. A Francia Köztársaság igazgatja Új‑Kaledóniát és Francia Polinéziát. Az Egyesült Királyság igazgatja Anguillát, Bermudát, Gibraltárt, a Kajmán‑szigeteket, a Falkland‑szigeteket, a Turks‑ és Caicos‑szigeteket, a Brit Virgin‑szigeteket, Montserratot, a Pitcairn‑ és a Szent Ilona‑szigetet. A tizenhetedik nem autonóm terület Nyugat‑Szahara.

38      Kizárólag a Francia Köztársaság követ más gyakorlatot, a tárgyaláson a francia kormány ugyanis kifejtette, hogy gyakorlata szerint a Francia Köztársaság által kötött szerződések kifejezett kizárás hiányában alkalmazandók Új‑Kaledóniára és Francia Polinéziára.

39      Lásd: „Guidelines on extension of treaties to overseas territories”, 2013. március 19., Foreign & Commonwealth Office, Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága, elérhető: a következő internetcímen: https://www.gov.uk/government/publications/guidelines‑on‑extension‑of‑treaties‑to‑overseas‑territories. Lásd még ebben az értelemben: „Federal Tax Laws and Issues Related to the United States Territories”, 2012. május 15., Joint Committee on Taxation, az Egyesült Államok Kongresszusa, elérhető a következő internetcímen:https://www.jct.gov/publications.html?func=startdown&id= 4427. Lásd még ebben az értelemben: „External Relations and International Legal Obligations”, a tokelaui kormány internetes oldalán (http://www.tokelau.org.nz/About+Us/Government.html).

40      Lásd ebben az értelemben az Egyesült Államok elnöke végrehajtó irodájának 2004. július 20‑i levelét Joseph R. Pitts kongresszusi tag részére, amely szerint „[a]z Egyesült Államok és több másik ország nem ismeri el a marokkói szuverenitást Nyugat‑Szahara felett […]. [A szabadkereskedelmi megállapodás] a [Marokkói Királyság] nemzetközileg elismert területével folytatott kereskedelem és az oda irányuló befektetésekre alkalmazandó, és nem terjed ki Nyugat‑Szaharára” („The United States and many other countries do not recognize Moroccan sovereignty over Western Sahara […] The [free trade agreement] will cover trade and investment in the territory of Morocco as recognized internationally, and will not include Western Sahara”). E levél elérhető a Kongresszus hivatalos lapjának honlapján (https://www.gpo.gov/fdsys/pkg/CREC-2004-07-22/pdf/CREC-2004-07-22-pt2-PgH6615-4.pdf#page=13). Lásd még ebben az értelemben a Norvég Királyság külügyminisztere által 2010. május 11‑én egy parlamenti kérdésre adott választ, amely szerint „[m]ivel a [Marokkói Királyság] nem gyakorol nemzetközileg elismert szuverenitást Nyugat‑Szahara felett, az utóbbit nem tekintik a[Marokkói Királyság] területének a [szabadkereskedelmi megállapodással] összefüggésben. [E megállapodás] tehát nem alkalmazható a Nyugat‑Szaharából származó árukra” (lásd a norvég parlament honlapját: https://www.stortinget.no/no/Saker-og-publikasjoner/Sporsmal/Skriftlige-sporsmal-og-svar/Skriftlig-sporsmal/?qid=46630). Lásd még ebben az értelemben a Svájci Államszövetség Szövetségi Tanácsának 2013. május 15‑i véleményét, amely szerint „[az EFTA‑Marokkó és Svájc‑Marokkó szabadkereskedelmi megállapodások] kizárólag a Marokkói Királyság területén alkalmazandók. Nyugat‑Szahara területe az ENSZ határozatainak megfelelően »önkormányzattal nem rendelkező terület«, és nem képezi részét Marokkó területének. Amennyiben az áruk nem felelnek meg a szóban forgó megállapodás származási szabályainak (például Nyugat‑Szaharában állították elő őket), valamint mindennek ellenére az említett megállapodás keretében hamis eredetigazolásokat állítanak ki (marokkói eredetű), akkor az ellenőrzési eljárás során történő jogi megerősítést követően a preferenciális elbánás nem kerül biztosításra” (lásd a svájci parlament honlapját: https://www.parlament.ch/fr/ratsbetrieb/suche-curia-vista/geschaeft?AffairId=20133178). Lásd még ebben az értelemben az Izlandi Köztársaság külügyminisztere által egy parlamenti kérdésre 2016. április 18‑án adott választ: „[e]gyetértünk az EFTA és Marokkó között kötött szabadkereskedelmi megállapodás norvég és svájci hatóságok általi azon értelmezésével, amely szerint [e megállapodás] hatálya nem terjed ki a Nyugat‑Szaharából származó termékekre” (lásd az izlandi parlament honlapját: http://www.althingi.is/altext/raeda/145/rad20160418T160934.html).

41      Lásd ebben az értelemben a 2004. június 15‑én Washington D. C.‑ben az Amerikai Egyesült Államok és a Marokkói Királyság között kötött szabadkereskedelmi megállapodás 2.1. cikkét („Except as otherwise provided, this Chapter applies to trade in goods of a Party”), valamint az 1997. június 19‑én Genfben az EFTA‑államok és a Marokkói Királyság között kötött szabadkereskedelmi megállapodás 36. cikkét („A Jelen Megállapodás a Részes Államok területén alkalmazandó, az E. jegyzőkönyv rendelkezéseinek tiszteletben tartásával”; e jegyzőkönyv lehetővé teszi a Norvég Királyság részére, hogy kizárja a Spitzbergák területét a szabadkereskedelmi megállapodás hatálya alól).

42      Lásd a megtámadott ítélet 74., 75. és 81. pontját.

43      Lásd a megtámadott ítélet 87. pontját.

44      Lásd a jelen indítvány 65. pontját (a Bizottságra vonatkozóan) és 67. pontját (a Tanácsra vonatkozóan).

45      Bár ezen egyezmény 31. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy „[a] szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni”, a (3) bekezdés b) pontja szerint „[a] szövegösszefüggés mellett figyelembe kell venni […] a szerződés alkalmazása során utólag kialakult olyan gyakorlatot, amely a szerződés értelmezését illetően a részes felek megegyezését jelenti”.

46      Lásd: Air Transport Services Agreement Arbitration (Amerikai Egyesült Államok kontra Olasz Köztársaság), 1965, Választottbírósági ítéletek gyűjteménye, XVI. kötet, 75. o., 99. o., az Állandó Nemzetközi Bíróságnak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) mezőgazdaságban foglalkoztatott személyek munkakörülményeinek szabályozására vonatkozó hatásköréről szóló, 1922. augusztus 12‑i tanácsadó véleménye (PCIJ., B. sorozat, 39–41. pont) alapján.

47      Bár ezen egyezmény 31. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy „[a] szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni”, a (3) bekezdés b) pontja szerint „[a] szövegösszefüggés mellett figyelembe kell venni […] a szerződés alkalmazása során utólag kialakult olyan gyakorlatot, amely a szerződés értelmezését illetően a részes felek megegyezését jelenti”.

48      61. pont, kiemelés tőlem. Préah Vihéar temploma az azonos nevű, délről a Kambodzsai Királyság és észak felől pedig a Thaiföldi Királyság közötti határon húzódó Dangrek‑hegylánc keleti részén található hegykiszögellésen áll. 1904‑ben a Francia Köztársaság, amelynek ekkor a Kambodzsai Királyság a protektorátusa volt, és a Thaiföldi Királyság (akkori nevén Sziámi Királyság) olyan megállapodást írtak alá, amely előírta egy vegyes bizottság létrehozását, amelynek feladata a két terület közötti határ megállapítása volt. E megállapodás szerint a határ a Nam Sen és a Mekong vízgyűjtő medencéit elválasztó vonalat követte. Annak ellenére, hogy e rendelkezés szerint az említett templom thaiföldi területen helyezkedett el, a vegyes bizottság kambodzsai területre helyezte. A Kambodzsai Királyság függetlenné válását követően a Thaiföldi Királyság 1954‑ben elfoglalta az említett templomot.

49      Lásd például: Crawford, J., Brownlie’sPrinciples of Public International Law, 8. kiadás., Oxford University Press, Oxford, 2012, 419–421. o. Noha a vegyes bizottság az említett templomot kambodzsai területre helyezte, a Thaiföldi Királyság soha nem tiltakozott az e bizottság által készített térkép ellen, amelyet a francia kormány küldött meg részére. A Thaiföldi Királyság bármilyen tiltakozásának hiányában a Nemzetközi Bíróság úgy döntött, hogy az hallgatólagosan elfogadja e térképet és nem vitathatja az említett templom feletti kambodzsai szuverenitást. Lásd ebben az értelemben ezen ítélet 22., 23. és 25–35. pontját.

50      Lásd a Francia Köztársaság kormánya és az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által létrehozott választottbíróságnak az UNESCO Franciaországban lakó nyugdíjas tisztviselői számára fizetett nyugdíjak adójogi szabályozásáról szóló, 2003. január 14‑i határozatát, Választottbírósági ítéletek gyűjteménye, XXV. kötet (2003), 233. o., 74. pont. Kiemelés tőlem.

51      Lásd ebben az értelemben a jelen indítvány 63–66. pontját.

52      Ez a Brüsszelben 1995. november 20‑án aláírt, egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodást (HL 2000. L 147., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 55. kötet, 167. o.; a továbbiakban: EU–Izrael társulási megállapodás) érintő ítélet Ciszjordániában gyártott termékek Unióba irányuló exportjáról szólt.

53      Amint ugyanis a Nemzetközi Bíróság a megszállt palesztin területen egy fal építésének jogi következményeiről szóló, 2004. július 9‑i tanácsadó véleményének (ICJ Reports 2004, 136. o.) 78. pontjában kimondta: „[a] Zöld vonal és […] a mandátum alatt álló Palesztina korábbi keleti határa között elhelyezkedő területeket Izrael 1967‑ben elfoglalta egy Izrael és Jordánia között zajló fegyveres konfliktus során. A nemzetközi szokásjog szerint tehát megszállt területekről volt szó, amelyeket Izrael megszálló hatalomnak minősült. Az azóta e területeken történt események […] semmit sem változtattak ezen a helyzeten. Valamennyi ilyen terület (beleértve Kelet‑Jeruzsálemet is) továbbra is megszállt területnek minősül, és Izrael megőrizte azokon a megszálló hatalom jogállását”.

54      A megtámadott ítélet 96. pontja, amely visszautal a 2010. február 25‑i Brita‑ítélet (C‑386/08, EU:C:2010:91) 44–53. pontjára.

55      A megtámadott ítélet 101. pontja.

56      A megtámadott ítélet 102. pontja.

57      Kiemelés tőlem. Megállapítható, hogy a Törvényszék az „alkalmazandó” kifejezést használja az „alkalmazzák” helyett, ami e pontok alapján az álláspontjának tűnt.

58      Lásd: 1974. október 8‑i Union syndicale – Service public européen és társai kontra Tanács ítélet (175/73, EU:C:1974:95); Syndicat général du personnel des organismes européens kontra Bizottság ítélet (18/74, EU:C:1974:96); 1982. október 28‑i Groupement des Agences de voyages kontra Bizottság ítélet (135/81, EU:C:1982:371); 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítélet (C‑229/05 P, EU:C:2007:32); 1963. november 14‑i Lassalle kontra Parlament ítélet (15/63, EU:C:1963:47).

59      Az első feltétel azt követeli meg, hogy a szóban forgó szervezet olyan okirattal és belső szerkezettel rendelkezzen, amely biztosítja számára az ahhoz szükséges autonómiát, hogy a jogviszonyokban felelős jogalanyként eljárjon (a megtámadott ítélet 53. és 54. pontja).

60      A megtámadott ítélet 49. pontja.

61      Kiemelés tőlem.

62      Lásd a jelen indítvány 58. lábjegyzetét.

63      112. pont.

64      Lásd ebben az értelemben az Európai Parlamentnek a megtámadott ítélet 37. pontjában említett állásfoglalásait, valamint az afrikai, karibi és csendes‑óceáni (ACP) országok és az Európai Unió Közös Parlamenti Közgyűlésének a Front Polisario által benyújtott válaszbeadvány 79. lábjegyzetében hivatkozott állásfoglalásait.

65      Lásd ebben az értelemben az ENSZ jogi ügyekért felelős főtitkárhelyettese, jogtanácsosa által a Biztonsági Tanács elnökének címzett, 2002. január 29‑én kelt levél (S/2002/161) 24. pontját: „ha a nem autonóm területek forrásait e területek népének javára, az ő nevükben, illetve a képviselőikkel való konzultáció mellett aknázzák ki, ez a kiaknázás összeegyeztethető az adminisztratív hatalmakat az Alapokmány alapján terhelő kötelezettségekkel, és az megfelel a Közgyűlés határozatainak, valamint az abban foglalt »a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvének«”.

66      A természeti erőforrások feletti állandó szuverenitás elvét úgy határozzák meg, mint „a népek és nemzetek jogát arra, hogy felhasználják és rendelkezzenek a területükön található természeti erőforrásokkal, fejlődésük és jólétük biztosítása érdekében” (az ENSZ jogi ügyekért felelős főtitkárhelyettese, jogtanácsosa által a Biztonsági Tanács elnökének címzett, 2002. január 29‑én kelt levél [S/2002/161] 14. pontja). A Nemzetközi Bíróság a Kongó területén folytatott fegyveres tevékenységek (Kongói Demokratikus Köztársaság kontra Uganda) ügyben 2005. december 19‑én hozott ítéletének (ICJ Reports 2005, 168. o) 244. pontjában azt mondta ki, hogy ez az elv a nemzetközi szokásjog egyik elve.

67      A Nemzetközi Bíróság a megszállt palesztin területen egy fal építésének jogi következményeiről szóló, 2004. július 9‑i tanácsadó véleményének (ICJ Reports 2004, 136. o.) 41. pontja.

68      Például a Benini Köztársaság, a Jemeni Köztársaság, az Algériai Demokratikus és Nép Köztársaság, a Zöld‑foki Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság, Grenada, a Tunéziai Köztársaság, az Iráni Iszlám Köztársaság és a Zambiai Köztársaság.

69      Lásd az ENSZ Közgyűlésének a nyugat–szaharai kérdésről szóló, 1979. november 21‑i határozatának (A/RES/34/37) 7. pontját, valamint a nyugat‑szaharai kérdésről szóló, 1980. november 11‑i határozatának (A/RES/35/19) 10. pontját.

70      Lásd például az 1979. augusztus 10‑én Algírban aláírt mauritániai‑szaharai megállapodást a Mauritánia Iszlám Köztársaság és a Front Polisario között, a Marokkói Királyság és a Front Polisario között az azonosításra vonatkozó fennmaradó kérdésekről szóló, 1997. július 19‑én és 20‑án Londonban kötött kompromisszumos megállapodást, valamint a Marokkói Királyság és a Front Polisario között a csapatok elszállásolásáról, a hadifoglyokról, illetve politikai foglyokról szóló, 1997. augusztus 29‑én Lisszabonban kötött kompromisszumos megállapodást.

71      Lásd: 1974. április 30‑i Haegeman‑ítélet (181/73, EU:C:1974:41, 5. pont); 1987. szeptember 30‑i Demirel‑ítélet (12/86, EU:C:1987:400, 7. pont); 1999. június 15‑i Andersson és Wåkerås‑Andersson ítélet (C‑321/97, EU:C:1999:307, 25. pont); 2003. szeptember 23‑i Ospelt és Schlössle Weissenberg ítélet (C‑452/01, EU:C:2003:493, 27. pont); 2006. január 10‑i IATA és ELFAA ítélet (C‑344/04, EU:C:2006:10, 36. pont); 2010. október 28‑i Établissements Rimbaud ítélet (C‑72/09, EU:C:2010:645, 19. pont).

72      HL 2012. L 247., 7. o.

73      2014. február 13‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet (C‑31/13 P, EU:C:2014:70, 54. pont), valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

74      Lásd: 1994. augusztus 9‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet (C‑327/91, EU:C:1994:305, 15. pont).

75      1994. augusztus 9‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet (C‑327/91, EU:C:1994:305, 16. pont).

76      A közvetlen hatály fogalma kapcsán a Bíróság 2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítéletének (C‑366/10, EU:C:2011:864) 54. pontjában kimondta, hogy ahhoz, hogy egy szerződés azon rendelkezései, amelyekre az uniós jogi aktus érvényességének vizsgálata érdekében hivatkoznak, alkalmazhatóak legyenek, az szükséges, hogy „a tartalmuk vonatkozásában feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnjenek”. Ezen ítélet 55. pontjában a Bíróság pontosította, hogy „[e] feltétel akkor teljesül, ha a hivatkozott rendelkezés olyan világos és pontosan meghatározott kötelezettséget tartalmaz, amelynek végrehajtása vagy hatálya semmilyen későbbi aktusnak nincs alárendelve”, ami megfelel a közvetlen érintettség fogalmának második feltétele által megkövetelt köztes szabályok hiányának.

77      ICJ Reports 12. o.

78      Lásd 98. és 108–128. pont.

79      Kiemelés tőlem.

80      A Spanyol Királysággal 1767‑ben, 1861‑ben és 1900‑ban kötött két szerződésről és egy megállapodásról, egy az Amerikai Egyesült Államokkal 1836‑ban kötött szerződésről és két, az Egyesült Királysággal 1856‑ban és 1895‑ben kötött szerződésről van szó.

81      Az első marokkói háborút (1859–1860) lezáró, 1860. évi tetuáni szerződés 8. cikkéről van szó.

82      Az önrendelkezéshez való jog, mint a nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya (ius cogens) és erga omnes kötelezettség – amelyet valamennyi szereplőnek, többek között az államoknak és a nemzetközi szervezeteknek minden körülmények között tiszteletben kell tartaniuk – sérthetetlenségét illetően lásd a jelen indítvány 259. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

83      A nyugat‑szaharai nép önrendelkezéshez való jogát a közelmúltban erősítette meg a Biztonsági Tanács, lásd: a 2016. április 29‑i 2285 (2016) határozatot (S/RES/2285).

84      Lásd az ENSZ Közgyűlése A/RES/34/37 határozatának 7. pontját, valamint A/RES/35/19 határozatának 10. pontját.

85      Lásd ellenkérelmének 8. pontját.

86      „Az Egyesült Nemzeteknek azok a tagjai, amelyek olyan területek igazgatásáért vállalták vagy készek vállalni a felelősséget, amely területek népei az önkormányzat teljes mértékét még nem érték el […] magasztos megbízatásnak tekintik azt a kötelességüket, hogy [Nyugat‑Szahara] lakosságának jólétét tőlük telhetőleg előmozdítsák és ebből a célból: […] biztosítsák […] védelmüket a visszaélések ellen [és] kifejlesszék ezek önkormányzati képességét, vegyék tekintetbe a szóban levő népek politikai törekvéseit és támogassák őket szabad politikai intézményeik fokozatos kifejlesztésében.” Kiemelés tőlem.

87      Lásd az ENSZ főtitkárának „Az ENSZ Alapokmánya 73. cikkének e) pontja alapján közölt területekre vonatkozó információk” című 2016. február 1‑jei jelentéséhez (A/71/68) csatolt listát.

88      Lásd: az Audiencia Nacional, sala de lo penal, pleno (közigazgatási kollégium, büntetőtanács, teljes ülés) 80/2013. sz. rendes eljárásban hozott 2014. július 4‑i 40/2014. sz. végzését, elérhető a következő címen: http://www.ligaproderechoshumanos.org/documentos/20140710_sala_penal_audiencia_nacional.pdf.

89      Ugyanott.

90      A megtámadott ítélet 105. pontja. Kiemelés tőlem.

91      HL 2001. L 109., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 11. kötet, 248. o.

92      Lényegében a paradicsomról, a fokhagymáról, az uborkáról, a cukkiniről, a clementine‑ről, a földieperről és a vegytiszta gyümölcscukorról van szó (lásd a 812/2012 végrehajtási rendelet 1. cikkét és mellékletét).

93      Az 1988. február 2‑i Kwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság ítéletről (67/85, 68/85 és 70/85, EU:C:1988:38); az 1993. március 24‑i CIRFS és társai kontra Bizottság ítéletről (C‑313/90, EU:C:1993:111), valamint a 2009. július 9‑i 3F kontra Bizottság ítéletről (C‑319/07 P, EU:C:2009:435) van szó.

94      Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy két olyan rendelettel szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetet érintett, amelyek révén a Bizottság megszüntetett egy, a tengerentúli országokból és területekről (TOT) származó rizs importja szempontjából kedvező szabályozást.

95      Lásd az ENSZ Közgyűlésének a nyugat‑szaharai kérdésről szóló, 1979. november 21‑i határozatának (A/RES/34/37) 7. pontját, valamint a nyugat‑szaharai kérdésről szóló, 1980. november 11‑i határozatának (A/RES/35/19) 10. pontját.

96      Lásd: az EJEB 2003. július 8‑i Hatton és társai kontra Egyesült Királyság ítélete (CE:ECHR:2003:0708JUD00360229710, 128. §), valamint 2004. november 10‑i Taşkin és társai kontra Törökország ítélete (CE:ECHR:2004:1110JUD004611799, 119. §).

97      2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet (C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 77. pont). Lásd még ebben az értelemben: 2006. január 10‑i IATA és ELFAA ítélet (C‑344/04, EU:C:2006:10, 80. pont); 2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet (C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 33. pont); 2008. december 16‑i Arcelor Atlantique és Lorraine és társai ítélet (C‑127/07, EU:C:2008:728, 57. pont); 2010. június 8‑i Vodafone és társai ítélet (C‑58/08, EU:C:2010:321, 52. pont); 2013. október 17‑i Schaible‑ítélet (C‑101/12, EU:C:2013:661, 47. pont); 2013. november 28‑i Tanács kontra Manufacturing Support & Procurement Kala Naft ítélet (C‑348/12 P, EU:C:2013:776).

98      Lásd: 1998. március 10‑i Németország kontra Tanács ítélet (C‑122/95, EU:C:1998:94, 77. és 79. pont); 1995. július 6‑i Odigitria kontra Tanács és Bizottság ítélet (T‑572/93, EU:T:1995:131, 38. pont).

99      Az 1991. november 21‑i Technische Universität München ítéletről (C‑269/90, EU:C:1991:438, 14. pont) és a 2010. december 22‑i Gowan Comércio Internacional e Serviços ítéletről (C‑77/09, EU:C:2010:803, 57. pont) van szó.

100      Az ilyen típusú eljárásban a valamennyi releváns körülmény előzetes vizsgálatára irányuló, a megfelelő ügyintézés elvéhez kapcsolható kötelezettség (lásd: 2012. március 29‑i Bizottság kontra Észtország ítélet, C‑505/09 P, EU:C:2012:179, 95. pont, valamint 2016. április 7‑i Holcim [Romania] kontra Bizottság ítélet, C‑556/14 P, EU:C:2016:207, 80. pont) az intézmény által meghozni kívánt határozat által érintett személyek részére annak érdekében biztosított garanciát jelent, hogy ellensúlyozzák az intézmény részére a szóban forgó területen biztosított széles mérlegelési jogkört.

101      Lásd ebben az értelemben: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet (C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 114. pont).

102      Lásd: 2006. szeptember 7‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet (C‑310/04, EU:C:2006:521,120–12. pont); 2008. december 16‑i Arcelor Atlantique és Lorraine és társai ítélet (C‑127/07, EU:C:2008:728, 57–59. pont); 2010. július 8‑i Afton Chemical ítélet (C‑343/09, EU:C:2010:419, 33. és 34. pont); 2013. október 17‑i Schaible‑ítélet (C‑101/12, EU:C:2013:661, 48–50. pont).

103      Lásd: 2006. szeptember 7‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet (C‑310/04, EU:C:2006:521, 122., 133. és 134. pont); 2010. július 8‑i Afton Chemical ítélet (C‑343/09, EU:C:2010:419, 34. pont).

104      Lásd: 2006. szeptember 7‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet (C‑310/04, EU:C:2006:521, 99. pont); 2008. december 16‑i Arcelor Atlantique és Lorraine és társai ítélet (C‑127/07, EU:C:2008:728, 59. pont); 2013. október 17‑i Schaible‑ítélet (C‑101/12, EU:C:2013:661, 48–52. pont); 2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet (C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 77–88. pont).

105      2013. április 16‑i Spanyolország és Olaszország kontra Tanács ítélet (C‑274/11 és C‑295/11, EU:C:2013:240, 54. pont).

106      Lásd a 2014. június 24‑i Parlament kontra Tanács ítélet (C‑658/11, EU:C:2014:2025) 55. pontját, ahol a Bíróság az EUMSZ 218. cikk (6) bekezdése második albekezdése a) pontjának v. alpontja kapcsán kimondta, hogy „[a] Lisszaboni Szerződés […] egyfelől éppen az azon területekre tartozó megállapodások tekintetében követelte meg valamely nemzetközi megállapodás megkötésének a Parlament általi jóváhagyását, amelyekre, belső síkon, az EUMSZ 294. cikkben előírt rendes jogalkotási eljárás vonatkozik, illetve a különös jogalkotási eljárás, azonban csak akkor, ha ez a Parlament egyetértését követeli meg”.

107      Ellentétben a Bizottság által előadottakkal, a Biztonsági Tanács jelen ügyben hivatkozott egyik határozata sem utal arra, hogy az ENSZ Alapokmányának „Eljárás a béke veszélyeztetése, a béke megszegése és támadó cselekmények estében” című VII. fejezete alapján elé terjesztették volna a nyugat‑szaharai kérdést, amit egyébként az ENSZ jogtanácsosa is megerősít, aki megjegyzi, hogy nem terjesztették a Biztonsági Tanács elé a nyugat‑szaharai nép nyugat‑szaharai természeti erőforrások feletti állandó szuverenitása megsértésének vagy meg nem sértésének kérdését (lásd az ENSZ jogi ügyekért felelős főtitkárhelyettese, jogtanácsosa által a Biztonsági Tanács elnökének címzett, 2002. január 29‑én kelt levél [S/2002/161] 13. pontját).

108      Lásd a megtámadott ítélet 226. pontját.

109      Lásd a megtámadott ítélet 225. pontját.

110      Az a kérdés, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta‑e a jogot, amikor megállapította e két kérdés relevanciáját, az ötödik jogalap tárgyát képezi.

111      A 2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítélet (C‑366/10, EU:C:2011:864, 107. pont), ahol a Bíróság kimondta, hogy „a jogalanyok valamely uniós jogi aktus érvényességének a Bíróság általi vizsgálata érdekében akkor hivatkozhatnak a […] nemzetközi szokásjogi elvekre, ha egyrészt ezen elvek tekintetében kétségbe vonható, hogy az Unió hatáskörrel rendelkezett az említett aktus elfogadására […], másrészt pedig a szóban forgó aktus érintheti a jogalanyt az uniós jog alapján megillető jogokat, vagy az uniós jog vonatkozásában kötelezettségeket keletkeztet számára”.

112      A megtámadott ítélet 244. pontja.

113      Lásd ebben az értelemben: 2006. szeptember 7‑i Spanyolország kontra Tanács ítélet (C‑310/04, EU:C:2006:521, 99., 120. és 122. pont).

114      Lásd a megtámadott ítélet 147., 166., 172., 199. és 211. pontját.

115      Az Európai Unió és a Tanzániai Egyesült Köztársaság közötti, a kalóztámadások elkövetésével gyanúsított személyeknek és a kalóztámadásokkal összefüggésben lefoglalt javaknak az Európai Unió által vezetett tengeri erők részéről a Tanzániai Egyesült Köztársaság részére történő átadására vonatkozó feltételekről szóló megállapodás aláírásáról és megkötéséről szóló, 2014. március 10‑i 2014/198/KKBP tanácsi határozatról (HL 2014. L 108., 1. o.) van szó.

116      2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítélet (C‑366/10, EU:C:2011:864, 101. pont); 2016. június 14‑i Parlament kontra Tanács ítélet (C‑263/14, EU:C:2016:435, 47. pont).

117      Lásd: 1992. november 24‑i Poulsen és Diva Navigation ítélet (C‑286/90, EU:C:1992:453, 9. pont); 1998. június 16‑i Racke‑ítélet (C‑162/96, EU:C:1998:293, 45. pont); 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 291. pont).

118      A megszállt palesztin területen egy fal építésének jogi következményeiről szóló, 2004. július 9‑i tanácsadó vélemény (ICJ Reports 2004, 136. o.) 155. pontja. Lásd még ebben az értelemben: 1970. február 5‑i Barcelona Traction, Light and Power Company, Limited ítélet (Belgium kontra Spanyolország), ICJ Reports 1970, 3. o., 33. pont.

119      A megszállt palesztin területen egy fal építésének jogi következményeiről szóló, 2004. július 9‑i tanácsadó vélemény (ICJ Reports 2004, 136. o.) 159. pontja.

120      A Bécsi Egyezmény 53. cikke szerint „az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya [(ius cogens)] olyan normát jelent, amelyet az államok nemzetközi közössége, mint egész, olyanként fogadott el és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni, és amelyet csak a nemzetközi jognak az ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni”.

121      A nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályaként elismert normák egybeesnek az erga omnes kötelezettségként elismert szabályokkal. Lásd: Crawford, J., id. mű, 595. o.

122      A Nemzetközi Bíróság 1970. február 5‑i Barcelona Traction, Light and Power Company, Limited ítélete (Belgium kontra Spanyolország), ICJ Reports 1970, 3. o., 34. pont. Kiemelés tőlem.

123      Lásd: a Nemzetközi Bíróság 1995. június 30‑i Kelet‑Timor (Portugália kontra Ausztrália) ítélete, ICJ Reports 1995, 90. o., 29. pont; a Kongó területén folytatott fegyveres tevékenységek (új kereset: 2002) (Kongói Demokratikus Köztársaság kontra Ruanda) ügyben 2006. február 3‑án hozott ítélete (ICJ Reports 2006, 6. o., 64. pont), továbbá a megszállt palesztin területen egy fal építésének jogi következményeiről szóló, 2004. július 9‑i tanácsadó véleményének (ICJ Reports 2004, 136. o.) 155. pontja. Lásd még az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottsága kutatócsoportjának „Fragmentation du droit international: difficultés découlant de la diversification et de l’expansion du droit international” című tanulmányát, A/CN.4/L.702, 2006. július 18., 33. pont.

124      Lásd például az ENSZ főtitkárának Nyugat‑Szahara helyzetéről szóló, 2016. április 19‑i jelentését, S/2016/355, 54–82. pont.

125      Lásd az emberi jogokról és a demokráciáról, az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós stratégiai keretről, valamint az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési tervről szóló, 2012. június 25‑i tanácsi következtetéseket, 11855/12, III. melléklet, I.1 pont, 11. o. Lásd még ebben az értelemben a Bizottság 2015. április 28‑i közös közleményét az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak, JOIN(2015) 16 final, 24. o.

126      A határozat csak angol nyelven érhető el az európai ombudsman honlapján: (http://www.ombudsman.europa.eu/cases/decision.faces/en/64308/html.bookmark).

127      Válaszbeadványának 70. pontjában a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék nem fejti ki, hogy az emberi jogokat mennyiben védenék jobban a megállapodás másik felénél, ha az Unió megtagadná a megállapodás megkötését. Márpedig a Törvényszék nem azt kifogásolta, hogy a Tanács nem tagadta meg a liberalizációs megállapodás megkötését a Marokkói Királysággal, hanem egyszerűen azt, hogy nem vette figyelembe az emberi jogok általános helyzetét ebben az országban, valamint azt a hatást, amelyet az említett megállapodás kiválthat az emberi jogokat illetően (az Unióban és Marokkóban). A Törvényszék érvelésében semmi nem zárja ki, hogy ezen elemzés elvégzését követően a Tanács úgy dönthessen, hogy megköti a szóban forgó megállapodást.

128      Lásd analógia útján: az EJEB 1995. március 23‑i Loizidou kontra Törökország ítélete (előzetes kivételek) (CE:ECHR:1995:0323JUD001531889), amely egy állam az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) jogi térségében, de saját területén elkövetett cselekményeire vonatkozott; az EJEB 2011. július 7‑i Al‑Skeini és társai kontra Egyesült Királyság ítélete (CE:ECHR:2011:0707JUD005572107), valamint 2011. július 7‑i Al‑Jedda kontra Egyesült Királyság ítélete (CE:ECHR:2011:0707JUD002702108), amelyek egy állam EJEE jogi térségén kívül elkövetett cselekményekre vonatkoztak. Az is lehetséges, hogy az EJEE‑vel ellentétes extraterritoriális hatályt egy állam által saját területén elkövetett cselekmény eredményez (lásd: EJEB, 1989. július 7‑i Soering kontra Egyesült Királyság ítélet [CE:ECHR:1989:0707JUD001403888]).

129      Lásd: 2008. szeptember 8‑i FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑120/06 P és C‑121/06 P, EU:C:2008:476, 187. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130      Lásd a jelen indítvány 254–258. pontját.

131      E tekintetben hivatkozhatott a polgári és politikai jogokról szóló, 1996. december 16‑án New Yorkban (Amerikai Egyesült Államok) aláírt nemzetközi egyezségokmány által elismert és védett jogokra; az egyezségokmányhoz az ENSZ 193 tagállama közül eddig 168 csatlakozott, köztük az Unió valamennyi tagállama és a Marokkói Királyság.

132      Lásd a jelen indítvány 253. és 254. pontját. Lásd még ebben az értelemben: Crawford, J., id. mű, 589–600. és 642–644. o.

133      Lásd a jelen indítvány 234. pontját.

134      A nemzetközi szerződéseket illetően lásd: 2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítélet (C‑366/10, EU:C:2011:864, 51–55. pont); 2015. július 16‑i Bizottság kontra Rusal Armenal ítélet (C‑21/14 P, EU:C:2015:494, 37. pont). A nemzetközi szokásjogot illetően lásd: 2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítélet (C‑366/10, EU:C:2011:864, 107. és 110. pont).

135      Lásd: 1992. november 24‑i Poulsen és Diva Navigation ítélet (C‑286/90, EU:C:1992:453, 9. pont); 1998. június 16‑i Racke‑ítélet (C‑162/96, EU:C:1998:293, 45. pont); 2008. szeptember 3‑i Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑402/05 P és C‑415/05 P, EU:C:2008:461, 291. pont).

136      Lásd: 1996. december 3‑i Portugália kontra Tanács ítélet (C‑268/94, EU:C:1996:461, 23. és 24. pont).

137      A Nemzetközi Bíróság szerint „a természeti erőforrások feletti állandó szuverenitást elvét az 1962. december 14‑i 1803 (XVII) közgyűlési határozat mondta ki, majd azt továbbfejlesztették az új nemzetközi gazdasági rend kialakításáról szóló nyilatkozatban (1974. május 1‑jei 3201 [S.VI] közgyűlési határozat), illetve az államok gazdasági jogainak és kötelezettségeinek chartájában (1974. december 12‑i 3281 [XXIX] közgyűlési határozat)” (lásd a Kongó területén folytatott fegyveres tevékenységek [Kongói Demokratikus Köztársaság kontra Uganda] ügyben 2005. december 19‑én hozott ítélet [ICJ Reports 2005, 168. o.] 244. pontját).

138      Lásd a Kongó területén folytatott fegyveres tevékenységek (Kongói Demokratikus Köztársaság kontra Uganda) ügyben 2005. december 19‑én hozott ítélet (ICJ Reports 2005, 168. o.) 244. pontját.

139      Lásd például az ENSZ Közgyűlésének 1992. december 10‑i 48/46 határozatát, 1994. december 9‑i 49/40 határozatát és 1995. december 6‑i 50/33 határozatát.

140      Lásd például az ENSZ Közgyűlésének 2005. december 6‑i 50/33 határozatát, 1997. december 10‑i 52/72 határozatát, 1998. december 3‑i 53/61 határozatát, 1999. december 5‑i 54/84 határozatát, 2000. december 8‑i 55/138 határozatát és 2001. december 10‑i 56/66 határozatát.

141      Lásd a jelen indítvány 257–259. pontját.

142      Lásd a Nemzetközi Bíróság jelen indítvány 258. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatát.

143      Ebben az értelemben a Törvényszék nem az mondta ki, hogy a vitatott határozat ellentétes az alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal, hanem azt, hogy a Tanácsnak a vitatott határozat elfogadása előtt eljárási kötelezettsége lett volna annak alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal való összeegyeztethetőségének vizsgálata.

144      Bizottság kontra Tanács ítélet (C‑425/13, EU:C:2015:483, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).