C‑104/16. P. sz. ügy

Az Európai Unió Tanácsa

kontra

Front populaire pour la libération de la saguia‑el‑hamra és du rio de oro (Front Polisario)

„Fellebbezés – Külkapcsolatok – Az Európai Unió és a Marokkói Királyság közötti, a mezőgazdaság és a halászat területét érintő liberalizációs intézkedésekről szóló megállapodás – Nemzetközi megállapodás megkötését jóváhagyó határozat – Megsemmisítés iránti kereset – Elfogadhatóság – Kereshetőségi jog – A megállapodás területi hatálya – A megállapodás értelmezése – Az önrendelkezés elve – A szerződések relatív hatályának elve”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (nagytanács), 2016. december 21.

1.        Bírósági eljárás – Szóbeli szakasz – Újbóli megnyitás – A szóbeli szakasz annak érdekében történő újbóli megnyitására vonatkozó kötelezettség, hogy a főtanácsnok indítványában felvetett jogkérdésekre a felek észrevételeket tehessenek – Hiány

(EUMSZ 252. cikk, második bekezdés; a Bíróság alapokmánya, 23. cikk; a Bíróság eljárási szabályzata, 83. cikk)

2.        Fellebbezés – Az eljáráshoz fűződő érdek – Privilegizált fellebbező által benyújtott fellebbezés

(A Bíróság alapokmánya, 56. cikk, második és harmadik bekezdés)

3.        Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás – Értelmezés – A releváns nemzetközi jogi szabályok alkalmazása – Az önrendelkezés elve

(EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás)

4.        Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás – Területi hatály – Nyugat‑Szahara nem autonóm, a felek szuverenitásán kívüli területe – Kizártság

(EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás, 94. cikk)

5.        Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás – Területi hatály – A megállapodás Nyugat‑Szahara népére a beleegyezése nélkül történő alkalmazása – Kizártság

(EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás, 94. cikk)

6.        Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – EU–Marokkó liberalizációs megállapodás – Értelmezés – Az EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás a liberalizációs megállapodás által nem módosított rendelkezéseinek az elsőbbsége

(EK–Marokkó euro‑mediterrán társulási megállapodás, 94. cikk; EU‑Marokkó liberalizációs megállapodás)

7.        Nemzetközi megállapodások – Az Unió megállapodásai – Értelmezés – A megállapodás alkalmazása során utólag kialakult gyakorlat figyelembevétele – Terjedelem – Valamely megállapodás területi hatályának az uniós bíróság által anélkül történő kiterjesztése, hogy bizonyította volna a felek ilyen értelmű megegyezésének minősülő gyakorlat fennállását – Megengedhetetlenség – A szerződések jóhiszemű végrehajtásának elvével való összeegyeztethetetlenség

8.        Megsemmisítés iránti kereset – Természetes vagy jogi személyek – Őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok – Harmadik állammal való olyan megállapodás megkötésére vonatkozó tanácsi határozat, amely az ezen állam által ellenőrzött területre nem fejt ki joghatásokat, mivel ezen állam nem gyakorol nemzetközileg elismert szuverenitást e terület felett – E terület népe képviselőjeként elismert, és az Egyesült Nemzetek által az említett terület státuszának meghatározása érdekében folytatott tárgyalásokon részt vevő mozgalom keresete – Elfogadhatatlanság

(EUMSZ 263. cikk, negyedik bekezdés; EU‑Marokkó liberalizációs megállapodás)

1.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 60–65. pont)

2.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 68., 69. pont)

3.      Ahhoz, hogy az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás értelmezése keretében a Nyugat‑Szaharát az említett megállapodás hatálya alól kizáró kikötésnek a hiányából megfelelő jogi következtetéseket vonhasson le, az uniós bíróságnak nem csak a jóhiszemű értelmezésnek a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény 31. cikkének (1) bekezdésében előírt szabályait kell tiszteletben tartania, hanem az e cikk (3) bekezdésének c) pontjában előírt szabályokat is, amelyek szerint a szerződés értelmezésekor figyelembe kell venni a nemzetközi jognak a részes felek viszonyában alkalmazható bármely idevonatkozó szabályát.

E tekintetben az önrendelkezés szokásjogi elve, amelyet többek között felidéz az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 1. cikke, amint azt a Nemzetközi Bíróság a Nyugat‑Szaharára vonatkozó tanácsadó véleményében megfogalmazta, olyan nemzetközi jogi elv, amely valamennyi önkormányzattal nem rendelkező területre alkalmazandó, és valamennyi olyan népre, amely még nem vívta ki a függetlenségét. Ezenfelül olyan jogról van szó, amelyre erga omnes lehet hivatkozni, és amely a nemzetközi jog egyik alapvető elve. Ennek alapján ezen elv az Unió és a Marokkói Királyság közötti kapcsolatokra alkalmazandó nemzetközi jogi szabályok részét képezi, és azt az uniós bíróságnak figyelembe kell vennie.

Arra az elkülönülő jogállásra tekintettel, amelyet az önrendelkezés elve alapján Nyugat‑Szahara területe tekintetében elismertek a teljes állam viszonylatában, nem értelmezhető úgy, hogy a fent említett megállapodás e területre alkalmazandó.

(vö. 86., 88., 89., 92. pont)

4.      A szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény 29. cikkében kodifikált szokásjogi szabály szerint, amennyiben a szerződésből eltérő szándék nem tűnik ki, és ilyen szándék más módon sem állapítható meg, a szerződés mindegyik részes felet teljes területére nézve kötelezi.

Az említett szabályból az következik, hogy egy szerződés főszabály szerint egy államot a „terület” kifejezésnek tulajdonítandó általános jelentés, valamint az ahhoz kapcsolódó „‑e” birtokos személyjel kombinációja alapján azon földrajzi terület tekintetében kötelez, amelyen ezen állam a nemzetközi jog által a szuverén jogalanyok számára elismert jogkörök teljességét gyakorolja, kizárva minden más területet, ideértve az olyan területeket, amelyek esetlegesen az említett állam kizárólagos joghatóságába tartoznak, vagy amelyeken az kizárólagos nemzetközi felelősséggel rendelkezik. E tekintetben a nemzetközi gyakorlatból az következik, hogy ha valamely szerződést nem csupán egy állam területén kell alkalmazni, hanem ezen a területen kívül is, e szerződés kifejezetten előírja, hogy olyan területről van szó, amely e tagállam joghatósága alá tartozik, amint azt például a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni 1984. december 10‑i egyezmény 2. cikkének 1. pontja előírja, vagy olyan területről, melynek nemzetközi kapcsolataiért az említett állam felelősséget visel, amint az emberi jogokról szóló európai egyezmény 56. cikkének 1. pontja kiköti.

Következésképpen ami az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás 94. cikkének értelmezését illeti, amelynek értelmében e megállapodás „a Marokkói Királyság területére” alkalmazandó, a Bécsi Egyezmény 29. cikkében kodifikált szokásjogi szabállyal is a priori ellentétes tehát az, ha úgy tekintik, hogy Nyugat‑Szahara az említett társulási megállapodás területi hatálya alá tartozik.

(vö. 94–97. pont)

5.      Az általános nemzetközi jognak a szerződések relatív hatályára vonatkozó elve értelmében, amelynek a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény 34. cikkében foglalt szabály a különös kifejeződése, a szerződések harmadik személy számára annak beleegyezése nélkül sem előnyöket, sem hátrányokat nem okozhatnak.

Ezen elvet az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás értelmezés keretében figyelembe kell venni, mivel e megállapodásnak a Nyugat‑Szaharára való alkalmazása ahhoz vezet, hogy e megállapodás „harmadik személyt” érint. Ugyanis a Nemzetközi Bíróság a Nyugat‑Szaharára vonatkozó tanácsadó véleményében megállapította, hogy egyrészt Nyugat‑Szahara nem volt uratlan terület (terra nullius) a Spanyol Királyság általi gyarmatosítás idején, és másrészt a tudomására hozott körülmények és információk nem bizonyították semmilyen területi szuverenitásra utaló viszony fennállását e terület és a Marokkói Királyság között.

Ezen tényezőkre tekintettel Nyugat‑Szahara népét a szerződések relatív hatályának elve értelmében „harmadik személynek” kell tekinteni. A társulási megállapodás végrehajtása e harmadik személyt e minőségében érintheti abban az esetben, ha Nyugat‑Szahara területe az említett megállapodás hatálya alá tartozik, anélkül hogy szükséges lenne meghatározni azt, hogy az ilyen végrehajtás a számára hátrányokat okoz, vagy ellenkezőleg, előnyöket biztosít. E körülmények között az Unió és a Marokkói Királyság között alkalmazandó, a szerződések relatív hatályára vonatkozó nemzetközi jogi elvvel ellentétes lenne úgy tekinteni, hogy Nyugat‑Szahara a társulási megállapodás hatálya alá tartozik.

(vö. 100., 103., 104., 106., 107. pont)

6.      A szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény 30. cikkének (2) bekezdése kodifikálja azt a szabályt, amely szerint ha egy szerződés előírja, hogy alá van rendelve egy korábbi vagy egy későbbi szerződésnek, vagy nem tekinthető azzal összeegyeztethetetlennek, a másik szerződés rendelkezései lesznek irányadóak.

Ami a mezőgazdasági és a feldolgozott mezőgazdasági termékekre, a halakra és a halászati termékekre vonatkozó kölcsönös liberalizációs intézkedésekről, továbbá az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodás módosításáról, valamint az ahhoz csatolt 1., 2. és 3. jegyzőkönyvnek és azok mellékleteinek felváltásáról szóló, az Európai Unió és a Marokkói Királyság között levélváltás formájában létrejött megállapodást illeti, az olyan megállapodás, amelynek a célja az Unió és a Marokkói Királyság közötti korábbi megállapodásnak, nevezetesen a társulási megállapodásnak, és pontosabban az ezen korábbi megállapodásban a mezőgazdasági és halászati termékek kereskedelmének a liberalizációjával kapcsolatos rendelkezéseknek a módosítása. Ennek érdekében az említett liberalizációs megállapodás a társulási megállapodás 96. cikke közül négyet módosított, melyek között nem szerepel ezen utóbbi megállapodás 94. cikke, és az e megállapodáshoz csatolt öt jegyzőkönyv közül hármat felváltott. Ezek a módosítások kimerítő jellegűek, amint azt az Unió és a Marokkói Királyság közötti, a liberalizációs megállapodás formáját képező levélváltás megerősíti.

Mindebből következően a társulási megállapodás és a liberalizációs megállapodás ugyanazon felek között kötött, egymást követő szerződéseket képeznek, és a liberalizációs megállapodás, mint olyan későbbi szerződés, amely a korábbi megállapodásban már széles körben szabályozott terület pontos és korlátozott vonatkozásait érinti, úgy tekintendő, hogy az az ezen utóbbi megállapodásnak alárendelt. E különleges kapcsolatra tekintettel, a Bécsi Egyezmény 30. cikkének (2) bekezdésében kodifikált szabály alapján a társulási megállapodás azon rendelkezései, amelyeket a liberalizációs megállapodás kifejezetten nem módosított, irányadóak ezen utóbbi megállapodás alkalmazása tekintetében annak érdekében, hogy e két megállapodás között mindenfajta összeegyeztethetetlenséget ki lehessen zárni.

(vö. 110–113. pont)

7.      A szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény 31. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint valamely szerződés értelmezésekor a szövegösszefüggés mellett figyelembe kell venni a szerződés alkalmazása során utólag kialakult minden olyan gyakorlatot, amely a szerződés értelmezését illetően a részes felek megegyezését jelenti. Ezzel összefüggésben az uniós bíróság feladata megvizsgálni, hogy az ilyen alkalmazás bizonyos esetekben a felek közötti olyan megegyezésnek minősül‑e, amely a szóban forgó szerződés értelmezésének módosítására irányul.

Ezenkívül az Uniónak a későbbi gyakorlatban kifejeződő, arra vonatkozó állítólagos szándéka, hogy a továbbiakban valamely megállapodást egy önkormányzattal nem rendelkező területre jogilag alkalmazandónak tekintsék, szükségszerűen annak elismerésével jár, hogy az Unió e megállapodást az önrendelkezés elvével és a szerződések relatív hatályának elvével ellentétes módon kívánja végrehajtani, jóllehet az Unió számos alkalommal emlékeztetett ez elvek tiszteletben tartásának a szükségességére. Márpedig az ilyen végrehajtás szükségszerűen összeegyeztethetetlen lenne a szerződések jóhiszemű végrehajtásának az elvével, amely azonban az általános nemzetközi jog kötelező elve, mely alkalmazandó az e jog szerződést megkötő alanyaira.

(vö. 120., 122–124. pont)

8.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 130., 132., 133. pont)